Változás a kalandokban

Go down

Információ Változás a kalandokban

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 13 Jún. 2020, 00:00

A közelmúltban a tudomásomra hoztátok, hogy a korábbi kérés, hogy olyanok legyenek a korszakkalandok, mint most már nem túl helytállóak.
Noha a korszakkalandok mindig is a világ drámájáról szóltak, a sima kalandok/magánkalandok voltak azok, amik a személyes drámákról, amik jobban karakterközpontúak. Ahol esetleg a plot is hanyagolható a saját dolgaitok miatt.
De most szeretnétek, hogy a korszakkaland is ilyen legyen, régen ezt egyszerűbb volt kivitelezni, mert több KM volt, akit ez érdekelt ide ment, akit az, oda.

Ennek fényében már a mostani 13. kalandnál is igyekszem személyesebb dolgokat is bevonni a játékba, de az ez utáni kalandnál két felé fogom szedni a korszakkalandot, viszont emiatt a korábbi 3-4 szál helyett csak kettő lesz, mert többre nincs kapacitásom.

Az egyik szál marad a megszokott korszakkaland, ami úgy lesz alakítva, hogy minél többen tudjanak rá menni, minél nagyobb csoportot fedjen le és azon belül lesz mindenkinek a saját szervezetétől/csoportjától függő egyéb feladata. Ezek továbbra is a világ drámái lesznek, ahol ti gördítitek előre a világ dolgait.
A másik szál lesz, amit eredetileg a sima kalandok / magánkalandok / szabadjátékok hivatottak betölteni. Sokkal kisebb volumenűek lesznek, kevésbé, vagy egyáltalán nem lesz hatással a világra – kalandtól függ – mert a személyes drámákra fog koncentrálni, nem arra, hogy a világot megmentsétek, hanem a saját élettereket fogja befolyásolni. Ezen esetekben mindig kérni fogom, hogy ki mit szeretne látni a kalandban, hogy ez legyen benne őt érintően. Remélhetőleg ezzel jobban megtaláljátok újra a helyeteket a világban.

Vagy pedig úgy oldom meg kalandtól függően, hogy marad a több szál azoknak, akik azt szeretnék. És e mellé bekerül az, ami SW-n is működik és magánkalandszerűen, vagy többen összeállva saját történetet kérnek, hogy az a történetszál az ő karakterük körül forogjon.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Változás a kalandokban Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.