Henrietta Bailey

Adatok:

Név: Henrietta Bailey
Egyéb név(i): Manó
Faj: Gyermekké vált szellem (Szuperhumán)
Nem: Nő
Jellem: Mikor belenézel a rád meredő nagy árgus szemekre, még nem tudhatod kivel is van dolgod. Henrietta tulajdon kép úgy néz ki mindenki más, ám ez nem minden. Kíváncsi természete meglehetősen nyilvánvaló, voltakép, minden érdekli őt, ami az emberekkel kapcsolatos. Szereti az egyenes beszédet, az egyszerűséget, bár van egy művészi vénája is. Szavát könnyű érteni, mégis van benne valami, ami mindig a felszínre kívánkozik belőle, de valahogy mindig csak kis adagokban történik. Korától lényegesen eltérő dolgok hagyhatják el a száját, amitől igazi kis kakukktojásnak tűnhet. De ha jobban oda figyelsz rá, olyasmit is hallhatsz, amit ki nem néztél volna belőle.

Természete semleges.

Személyazonosság: Nyílt
Születési helye és idő: Sosem született (NY területén jött erre a világra)
Kor: 11 fele, de valójában nincs 2 éves
Család:
(nevelő): Apja: John Bailey
(nevelő) Anyja: Susan Bailey
(mostoha) Öccse: Brain Bailey

Foglalkozás: Hivatásos padkoptató
Testmagassága: 144 cm
Testsúlya: 37 kg
Szeme színe: Gesztenye barna, van, hogy levendula árnyalatú fehér
Haja színe: Világos barna
Bőre színe: Kaukázusi
Különleges ismertetőjel: Költő, korát meghaladó bölcsesség, szépség
Repülési sebesség: Csak szabadesésben
Egészségi állapot/ betegségek: Van egy heg a bal kezének felsőrészén

Megjelenés:
Arca, mint az angyalok kézlenyomatának munkája. Vonásai gyengéden idézik a fellegek bársonypárnáit, amit bőrének puha leple a hold sápadtságával takar el. Káprázatos szempár mik magukba rejtik a csillagok félénkségét, körbe zárva őket gyöngéd pillák őrzik fényét, mik a virág szirmok mozgását lesték el a szelíd szellő sóhajától. Apró pisze, mi középütt ágaskodik elől, s mint trónszék uralkodik a két légnyílás felett. S ajkai, az irigy földhöz hasonlón gyöngysorokat rejtenek maguk alatt, azt csak a költők szép szava nyithatja csak fel, hogy káprázatba borítsák a világot. Fejét pedig a büszkeség éksége takarja, selyem lábat vetett rá a tarka tömeg, sűrűre szőtt barna rengeteg korona díszeleg. Ha nézzed, látod s így tudhatod ki is ő valójában.

Embertestű szellem (faj):
Mint minden, ami a megfoghatatlanból van gondba kerül mikor a megfoghatóval akar közösködni. Vannak természetfelettiek, akiknek nincs ilyen gondjuk, de mit tévők legyenek a többiek? Nos, ha képesek változni, akkor nincs gond. Azon szellemi lények, melyek hajlandóak felhagyni tulajdonságaik egy részével mind például falon átmenés, örökélet hogy a haladókhoz hasonlóvá legyenek, túlléphetnek a kötöttségeiken és a halandók közösségébe kerülhetnek. Olyanokról van szó, akiknek nincs nagy erejük. De szellemi létüket magukkal viszik bárhova is kerüljenek, bár a földiek számára annyira emberé lesznek, mint bárki más (értendő itt DNS, öregedés és a többi fityfene). Tulajdonságaik egy része viszont átöröklődik emberi mivoltukba, bár utódaik ezt nem örökölnék, mert olyannyira emberré váltak és mert a gyengébb szellemi sorból valóak. Henrietta esetében mikor ebbe a világba jött egyből emberi éne ként érkezett meg, mert képtelen lenne igazi valójában itt élni ebben a környezetben. Olyan külsőhöz jutott amilyen emberként lenne, különösebb beleszólása nincs a dologba. Lehetséges, hogy ez csak egyéni eset. Elvégre kitudja, hogy e világ hasonló lényei hogyan válnak halandóvá. Mert költőnknek dunsztja sincs hogyan kerülhetne haza, mert szenvedet némi amnéziát is átalakuláskor.


Életrajza:



Kedves Naplóm, nem igazán tudom, még hol is kezdjem, mert még nem csináltam ilyet. A nevem Henrietta Bailey errefelé, de valójában nem idevalósi vagyok. Az igazság az messziről jöttem, nagyon messziről és hát kábé itt rekedtem. Elég gázos. Mesélhetnék az igazi otthonomról, de nem tudom hol is kezdjem vagy, hogy lenne-e igazán értelme, mert, hogy őszintén szólva a szavak nem igazán fogalmaznák meg azt, amit mondani szeretnék. De majd megpróbálom egyszer…

Szóval úgy saccolom, hogy egy éve és nyolc talán kilenc hónapja toppanhattam ide. Már az idő, mint olyan még valami, amit szoknom kell. Errefele mindenki annyira ragaszkodik hozzá, bezzeg otthon nem volt ilyen gondom. Mikor ide jöttem,- és persze ezt utólag kellett kinyomoznom, mert nem emlékszem – egy árokban voltam, alul tápláltan, kopaszon és persze anyaszült meztelenül(?). Mert mi más is történhetett volna? Szerencsémre, mint kiderült senki nem bántalmazott, de egy csinos kórházban kötöttem ki, amire már viszont emlékszem. Fájt a fejem, a szemem, a torkom. Több napig feküdtem így és most már tudom, hogy azért mert a megérkezésem pontjáig nem igazán lélegeztem vagy néztem, tulajdon képen nem csináltam semmit testileg, mert eddig nem volt testem. Tudom oda haza tök furi minden, ám híd el itt is csak nézek mindenre, mint borjú az új kapura. Minden új és minden más, bár nekem bejön ez a változás… erről lehetne egy dalt is írni. Mindegy. Kórházból átkerültem egy árvaházba, mert papírok hozzátartozok, lényegében minden híján nem tudtak velem mit kezdeni. Ami, nos, had mondjam el elég pokoli volt. Ott tanultam meg beszélni, asszem három hónapig tanult, meg járni, meg minden, ami normális. Néztek is rám, mint aki most jött a vadonból. Mindenki gyűlölt én meg imádtam őket. Akkoriban még minden más volt, nem értettem, hogy az idegesség az rossz, meg 50-szer elkellett mutogatniuk nekem mindent mire megértettem. Ám olyan volt az agyam mint a szivacs, mint később jó anyám megjegyezte. Ja egen, ő rángatott ki onnan apuval, mert nem lehetett gyerekük. Anyu, nos… meddőnek diagnosztizálták. Új volt a családi élet és persze gondolom a többiek is csak még jobban gyűlöltek, mert én voltam az a szerencsés akit adobtáltak.

Akkoriban igazán nem álltam a helyzet magaslatán, nem voltam képben egyáltalán. Ha tippelnem kéne mégis miért engem választottak, biztos nem a talpra esetségem véget volt annyi szent. Valószínűleg megsajnáltak vagy valami. Anyu nem beszél róla. Aztán beírattak a suliba, elsőbe. Viszont 9 évesnek tűntem szóval ebben is maradtunk. Nyaggattam anyut, hogy miért kell tanulni aztán nem csak válaszolt, hanem tényleg segíteni akart a lemaradásom véget. Nem felejtem el, hogy 22 napig tartott mire folyékonyan tudtam olvasni, mert bemutatott valaminek aminek nagyon örültem, a költészetnek. Szüleim nem értették mi volt velem, én pedig őket nem értettem, lényeg, hogy nagy volt az egyet értés. Nem? Keríteni akartak egy szakembert, aki tanácsot tud adni, átnyálaztunk pár címet és meg is látogatunk pár alakot. Nagyon unalmas és fárasztó időszak volt. Mire az egyik leültetett, hogy oldjak meg néhány nevetséges kérdést. Több óráig tartott. Aztán apu döbbenten kérte számon, hogy valami viccről volt e szó. Azt hittem, hogy valami rossz fát tettem a tűzre, de a szakember azt mondta, hogy az IQ-m 153 fölött van és hogy vissza kell jönnöm egy másik időpontra, mert addigra találna valakit aki tudna velem foglalkozni és az „egyéni esettemmel”. Bármit is jelentsen az tudtam, hogy több nyüglődést jelentett számomra, meg újonnan szerzett szüleimnek. Mellesleg anyu ismerte ezeket a szakikat, mert ő is pszichológus. Tehát esélyem sem volt, hogy lekerüljek a horogról. Akit találtak csak tehetségekkel foglalkozott, ebből már tudtam, hogy nem fogom csípni öt. De tévedtem, méghozzá kellemeset. Elmondott mindent, egyenes volt, öröm volt vele beszélni, nem neheztelt és a szüleim után azt hiszem ettől a hölgytől vettem át sok olyan viselkedést, amivel éreztem, hogy azonosulni tudok. Mert hát rég óta nézek olyan alakok után, akiktől eltudnék lesni valamit, teszem azt beszédet, testtartást, gesztust, amiről úgy gondoltam, hogy jól jöhet. Egy évig tartott mire felkapaszkodtam oda ahol lennem kellett. Mármint ők gondolták azt, én még tanultam volna tovább, de úgy döntöttek suliba adnak végre valahára. Ez az év alatt illenem lenne meg említenem a család egy új tagját, mert mint kiderült anyut félre diagnosztizálták, mindenki legnagyobb meglepetésére.

Így mikor nem tanultam, vagy apuékkal játszottam, aggódtam. Valami, amit soha nem éreztem még, nyomasztott. Rettegtem, kiborultam, nem bírtam aludni sem. Én nem voltam az övék, az egyetlen dolog amiért én ott lehettem az ő családi fészkükben, mert nem volt más választásuk, de most… most minden megváltozott. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sírtam titokban, vagy hogy ok nélkül nem dühített ahányszor anyu hasára tette apu a kezét. Mikor örvendeztek és az új gyerekről beszéltek, álmodoztak és én nem voltam benne a képben. Azt hittem megbolondulok, már-már megfordult a fejemben, hogy elmegyek, nem tudom hova, csak ne keljen végig csinálni a fájdalmas búcsúzkodást. Vagy ami rosszabb, hogy visszadugjanak abba a rémes árvaházba. Nem akartam, hogy összetörjék a szívem és azt sem akartam, hogy nekik fájjon, szóval hallgattam, némán rettegve néztem, ahogy mentek a napok. Tanultam, de már nem is tudtam minek. Aztán anyut egyszer elvitte apu a korházban, én is ott voltam. És azt hittem nekem ott végem, ő megszületik és utána én nem leszek. Rettegve lógattam a lábam a székről, nézve a nagy sürgést, de igazán nem láttam senkit és semmit már. Aztán egyszer csak behívtak. Megfagyott bennem a vér. Nem tudtam mi lesz, megindultam és mire odaértem már hárman voltak. Búj lekókadt fejjel mentem közelebb és láttam öt. Anyu azt mondta, hogy ő az öcsém. Apu pedig, hogy nővérke lettem. Hírtelem minden megváltozott. Addig nem tudtam, sosem mondta nekem senki, hogy lehetek több, minden csak történt körülöttem, de hirtelen ott álltam és több lettem, velük és miattuk. Nem tudtam milyen, ha van tesóm, mindig csak magukról beszéltek öcsivel kapcsolatban, de most egy új érzés hasított a szívembe és nem tudtam megállni, hogy nem sírjak. Bőgtem, eddig mindig azt hittem, hogy gyülölni fogom öt, erre szerettem öt. Még a nevét sem tudtam, de szerettem öt. Nem foghattam meg, de szívesen magamhoz öleltem a kis testét. Csak akkor és ott jöttem rá, mennyire hiányzott ő nekem. És én lüke féltem, aminek örülhettem is volna. Ez után hazamentünk.

A következő dolog, amire emlékszem, hogy több suliba is jelentkeztem, a legjobb hely egy Zsinagógás zseniképző tűnt. Akkor még nem volt tiszta ez a fordulat. Miért is volt ez annyira más, mint más helyek? Nekem persze minden új volt, de láttam a szüleimen, hogy ők furán vették az új fejleményeket. Apu volt végül az, aki megtörte a jeget és azt mondta, hogyha oda bejutok, akkor bármit megkaphatok. A suli jó volt, jó kemény és jó drága. Viszont a helyzetemre való tekintettel egyáltalán nem volt biztos, hogy felvennének. A hátterem egyáltalán nem volt megszokottnak mondható. Így jöttek a tesztek, amikhez már kezdtem hozzá szokni ezen a ponton. Bejutottam, bár épp hogy csak. Minden valamire való felnőtt az életemben elmondta, hogy mostantól talpalnom kell. Mintha eddig mást sem csináltam volna, mióta itt vagyok. De előbb kértem a jutalmam. Bejutottam. Vagy tízen ötször elismételtem apunak, mit akarok, mire derengni kezdet neki, hogy komolyan gondoltam. Pacit akartam, nem is akármilyet, hanem egy pónit. Tényleg azt hite a hülyét járatom velük, de megmondta „bármit”. Sokat hivatkoztak a költségekre, a gondokra, ami az állattartással jár, de hiába rendithetetlen voltam. Senki nem állhatott közém és a pónim közé, sorra dőltek is le a gátlások mire rászánták magukat. Többször is a lelkemre kötötték, hogy ez nagy felelősség és hogy nagyon költséges. Akkor még nem érzékeltem ezt, annyira fafejű voltam, csökönyös. Erre csak akkor jöttem rá mikor anyu kocsija, amit szeretet eltűnt a parkolóból. Összerándult a gyomrom, mikor megértettem mi történt. Aztán megérkezet a paripám, el is neveztem palacsintának. Ám nem ujjongtam, nem örvendeztem, már tudtam miről mondanak le a szüleim, hogy megkapjam, amit akarok. Akkor értettem meg, hogy öcsivel nőttek a kiadások, velem is és most a család ötödik tagjával is egyre csak gyarapodtak a számlák. Valószínűleg én tettem ki a legtöbbet. Az iskoláztatásom, Pali pacim, öltöztetés és az összes többi sok minden, amit valószínűleg meg sem érdemeltem. Mélységesen elgondolkoztam a dolgokon, megfogadtam, hogy sosem leszek ennyire követelőző, önző undorító másokhoz, különösen hozzájuk. Többet kaptam mindenkinél ebben a családban és mit adtam én. Semmit. Napokig sírtam, leverve éreztem magam, míg anyutól bocsánatot kértem mindenért. Beszélgettünk és tudni akartam rossz voltam e, ő így felelt:


Apuval is hosszasan diskuráltunk, de őt inkább a kevésbé személyes dolgok érdekelték. Történelem tanár volt egy egyetemen, olyasmiket mondott, amikről anyu soha nem beszélt: politika, filozófia, történelem. Először elvontnak tűntek. Először. Aztán kezdtem belejönni, ráérezni ezekre a bizarr már-már felnőttes dolgokba. Egyre jobban bele rázódtam bármilyen témakört hozott fel. Mint a feldobott labdát, én kaptam minden után. Elképedt, tudta, hogy nagyon más vagyok, de most kezdett rájönni, hogy igazán mennyire is. Öt is megkérdeztem mit gondolt rólam, ő ezt mondta:


Apu mindig bátorított, hogy tanuljak, és hogy kérdezzek. A legnagyobb kérdés persze sosem hagyta el az utcánkat. Minek voltam itt? Miért jöttem ide? Ahogy végig lápoztam megannyi könyvet kezdve költészettől –amivel nem tudtam betelni-, vallás, filozófia, művészet, kutatni kezdtem, csak nem tudtam mit. Aztán egyszer Palacsinta tisztába tétele után, csak leültem a kertbe és nem is tudom… csak megtörtént, arra emlékszem, hogy gondolkoztam „miért” és egyszeriben átfordult minden, fájni kezdett a szemem, a fejem, görcsösen sanyargott az arcom. Azt hittem a szemeim kipottyanak a helyükről. Keservesen ordítottam, aztán egy érzés megint belém hasított és bár még mindenem fájt, emlékezni kezdtem. A világ velem száznyolcvan fokos fordulatot vett és magam sem voltam a régi. Valami, ami végig ott lappangott bennem felszínre tört, mint az élő akit elföldeltek. Egy szellem hangja a sírból. Mikor arcomról levettem a kezem, mást láttam. A kezeim helyet kékes vonalak futottak át egy különös világban, ami elém tárult. Furán ismerős volt, mégis oly idegen. Ám ami ennél is szörnyűbb volt el illantak az érzések s helyükre jelentés került. Minden, amit tudtam, minden, ami fontos volt megváltozott. Mintha átrendezték volna a lelkemet. Ilyen „roham” azóta négyszer történtek és úgy érzem, mintha igazi fejtágítók lennének. Egyre többet tudok. Félelmetes volt, mikor szerető szüleim úgy tekintettek rám, mint egy vad idegenre. Mindent elkövettem, hogy biztosítsam őket, hogy minden rendben volt. Hazugság lett volna mást hangoztatni. Csak a kamaszodás hamarabb ért el engem, mint másokat és többet hozott, sokkal többet. És most itt vagyok

Képességei:

Látása: Szemizmai segítségével képes változást előidézni szemei belsőrétegében, minek hatására a barna szivárványhártya színtelené válik. A változás drasztikus, minden a fejetetejére áll és a színvilág is felcserélődik. Fény beérkezése helyet saját felismerésére hagyatkoznak a szemei, némi fájdalom ellenében. Minden, ami fekete volt, fehér lesz, piros kék, zöld barna és így tovább, na meg visszafele is. Ugyan sötétben képes látni így is, de a fény teljesen elhagyja a lát-világát, viszont a csillagok, képernyő képek, hologramok eltűnnek számára, sőt még az üvegen sem képes átlátni, mert az is csak a fény véget átható. Ellenben azonban képes meglelni az élőlények csakra folyamait. Mind az ami él, beleértve növényeket is megelevenedik számára mintha apró világítók lennének a testükben elhelyezve, mint valami karácsony fai díszítés.

Tapintás: Mikor szemei megváltoznak saját testében is változások lépnek fel. Képes a megjelenő csakra folyamokra hatást gyakorolni közvetlen úton. Ezt lehet ujjaival vagy akár könyök és tér segítségével, bár utóbbi kettő pontatlanabb. Amolyan akupunktúrás pontok bebiggyesztésével képes az életenergia folyamok megbénításával az izmokat elzsibbasztani és ezzel megbénítani azt. Ám ezeket meg is kell találni és bár több száz van belőlük elég a helyes darabokat kivonni a szolgálathoz, hogy akár egy egész végtag megbénuljon. Nem kell sok 2-4 végtagonként, kivéve a nyakon ott egy is akár megbéníthatja a fej és test közti kommunikációt. Erre csak akkor képes, ha szemeit is használja hozzá, és a hatás fél órától 2-3-íg is eltarthat, attól függően hol érte az áldozatot a hatás. Szerveket és érzékszerveket ez az ügy nem érint és halált sem okoz, legfeljebb egy kiadós zsibbadás erejéig.

Ez a játékban úgy nyilvánul majd meg, hogy 1 kör alatt tud átváltani a másik látásra és 3-4 körig tudja fenntartani, utána 1 kör pihi és újra kezdődik.
A másik képesség is 3-4 kör a határideje a bénításnak, amit okozni tud, a zsibbadás és kellemetlen érzés viszont eltarthat marad órákig.

Szakértelmei: Költészet, főzés, fodrászat, fejmasszázs, lovaglás

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen

Megjegyzések: -

Adatlap:

Név: Henrietta Bailey
Lakás/Létesítmény: -
NJK: Palacsinta („Pali” a pónija) 2 kredit
Foglalkozás: Diák
Munkahely: Privát zsinagóga suli
Pénz: 20$
Bevétel/hét: 200$
Eszközök: -
Felszerelés/fegyverek: -
Vállalat: -
Szövetség: -
Törzshely, ahol megtalálható: Otthon édes otthon, meg a zsinagóga
Ismertebb szövetséges: -
Ismertebb ellenség: -

Felhasznált kreditek: 2
Fennmaradó kreditek: 2

Elfogadva, mivel nagyon fiatal a karakter így 20 dollár kezdőtőkéd van csak csupán.