Démoni sík

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 23 Szept. 2012, 19:08

Sikerül felállnod, bár a sérült lábad sajog, ahogy ráhelyezed a testsúlyt, korántsem okoz akkora fájdalmat, mint egy törött láb, mindenesetre bicegned kell. Ahogy beérsz a kör közepére, ahova hívott, meglepő módon semmiféle kántálás nem következik, nem jönnek varázsjelek, vagy bármiféle humbug. Ehelyett abban a pillanatba, hogy elfoglalod a helyed, felizzik a padló, rengeteg vonalon fut égig vörös ragyogás, kis gondolkodással észrevehető, hogy a férfi léptei nyomán jöttek létre ezek a vonalak, úgy tűnik, azóta tart a varázslat, hogy elkezdte rendezgetni az ágyakat. A vonalak végül szabályos alakzatokba rendeződnek, és te pontosan a közepén állsz. A vörös izzás egyre fényesebb lesz, végül elvakít egy pillanatra, majd teljesen kialszik. A következő másodpercben ismét eredeti testedben állsz Sarah Stormként. A lábad teljesen sértetlen, ahogy a többi részed is, az eredeti tested nem szenvedte el azokat a sérüléseket, amiket a Thorhallától kapott testben átéltél.
A szobában a berendezési tárgyak szanaszét hevernek a falnak csapódva, a legtöbből csak törmelék maradt. Platron a törmelékek közül mászik elő.
-Ho-hoppá. Ez egy kicsit nagyobb volt, mint gondoltam. Talán nagyobb kör kellett volna... Több hely. Igen, talán az...
Ekkor lép be Tlalok, a patás a helyiségbe, és adja ki az utasítást. Platron rögtön felugrik, és bólint, majd azonnal elindul az ajtó felé.
-Gyere, gyorsan, az ap... A démonnagyúrt nem szabad váratni - közli idegesen a férfi, és Tlalok távozása után ő is kimegy a helyiségből, de még megvár téged az ajtóban.
Ha vele tartasz, az ajtóból már láthatod végre, hol is vagy - más kérdés, hogy mennyire örülsz ennek. Egy lángoló, hatalmas barlangszerű helyiségben vagy, lávafolyamok ölelik körül a szigeteket, máshol lebegő kőtömböket látni, amikről bugyog le a forró massza. Szűk hidak és kacskaringós szerpentinek vezetnek fel és le a szigetek közt, melyek közül néhányon alig fér el egy ember, míg vannak akkorák is, mint egy futball stadion.
-Erre! - Sürget Platron, és elindul.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Vas. 23 Szept. 2012, 22:14

Oké, tudok állni és járni, ami meglepő ahhoz képest, hogy egy hétig feküdtem csak, vagyis a jól emlékszem, vagy... Nem közöltek velem ilyesmit? Nem is tudom, kissé zavaró ez a helyzet, lehet, hogy rosszul emlékszem, most viszont ez nem is lényeg, ugyanis bár kicsit fájdalmas, de oda bicegek arra a pontra, ahova mondva lett, mert végül is mi rossz sülhet ki belőle? Ahogyan pedig oda érek érdekes fordulatot vesznek a dolgok, nem mintha nem lenne már így is eléggé érdekesnek mondható, tulajdonképpen felizzik a padló és furcsa vonalak jelennek meg, melyekről kis idő múlva képes vagyok azt is megállapítani, hogy az alak lépteinek megfelelően helyezkednek el a padlón, végül pedig rendeződnek és erősödni kezd a fény körülöttem, egészen addig, amíg el nem vakít és... És vége, sötétség, én pedig ismételten úgy érzem magamat, ahogyan régen is, na meg az elmém is eléggé tisztának tűnik, a korábban összehordott sületlenségekről meg azt sem tudom, hogy miért mondtam. Nyújtózok egyet a plafon felé elégedetten, egy hangos sóhajt hallatva ezzel együtt, amely már majdnem nyögésnek mondható, de még éppen nem abba a kategóriába sorolható. A lábam is rendben van és tulajdonképpen semmi más bajom sincsen, teljesen ép vagyok, ez pedig jó, nagyon jó!
- Be kell valljam, hogy ez felettébb lenyűgöző volt. - Mosolyodom el úgy, ahogyan már nagyon régen nem csináltam, felszabadultan és kissé betegesen, bár most éppen semmi beteg dolog nincs a háttérben, csak boldog vagyok. Feltűnik közben az a patás alak, parancsot ad és tovább is megy, ennyit róla, több szót igazából meg sem érdemel, nem azért mert bármi bajom lenne vele csak most tényleg, bejött és ment is, most erről ha meghasadok sem tudok többet mondani. Ezek után a széttört tárgyakra nézek, amiken egyszerűen csak vállat vonok, majd pedig megindulok kifelé az alak után, mert hogy valami nagyurat nem szabad váratni, erről pedig nehéz lenne véleményt mondani, mivel azt sem tudom, hogy miről van szó, de azért annyira nem hangzik jónak, mostanában tele van a hócipőm a démonokkal. Az ajtón kilépve végre van alkalmam megszemlélni a környezetet, ami körülvesz, ez pedig valamilyen szinten kellemes meg kellemetlen is egyszerre. Kellemes azért, mert ilyen környezetet így még nem láttam, úgy értem láva, forróság, hatalmas barlang, lebegő sziklák meg a többi, ilyen téren lenyűgöző, másrészt viszont eléggé úgy néz ki mint a pokol, vagy mint ahogyan nagyjából el tudtam képzelni, ez a kellemetlen része, de mit lehetne tenni? Semmit, fölösleges is próbálkozni. A sürgetésre végül megindulok, valamit pedig meg kell jegyeznem neki, pontosabban amit a családommal kapcsolatban mondtam, de ahogyan ez az ötlet az eszembe jut... Úgy felejtem el, hogy mit akartam mondani ezzel kapcsolatban, plusz fölöslegesnek is látom, mert végül is már elmondtam amit a családomról tudok, legalább is a halálukról.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 24 Szept. 2012, 09:08

Platron egy kissé talán meg is illetődik a mosolytól, mintha nem is ismerné egészen ezt a fajtáját. Végül azért inkább nem teszi szóvá, csak útnak indul. A kacskaringós utakon haladva néhol émelyítő mélységet látni a hidak alatt, máshol a láva olyan közel kerül hozzád, hogy szinte érzed a meleget - de csak szinte, ami meg is lep. Hétköznapi tudásod alapján ilyen közelségből égető forróságot kéne érezned, de ez elmarad. Platron hozzád hasonlóan szótlan marad, sietős tempóval igyekszik, egyszer-kétszer jönnek szembe más alakok, akiknek csak biccent, de ennél többre nem fecsérli az időt. Az alakok sokkal egyértelműbb formával rendelkeznek, ránzésére is démonként azonosíthatóak, szarvak, paták, ördögfarok, tehát alapjaiban véve különböznek Platrontól.
Végül egy hatalmas tárnába érkeztek, a bejáratnál Platron fejet hajtva áll meg, és beljebb sem megy. Az útból félreállva, lehajtott fejjel fordul feléd.
-Thamuz, a démonnagyúr rád vár, hölgyem - közli, és elhátrál.
Ha belépsz a csarnokba, egy óriási trónteremet látsz, kör alakú, a széleken párkány, ahonnan keskeny híd vezetett a belső részre, ahol Thamuz trónja is volt, a köztes részeken mindenhol forró láva. A trónon egy hatalmas termetű démon ül.
Démoni sík - Page 2 251639-10753-thamuz
-Üdvözöllek - dörgi mélysgées hangon, hogy beleremeg a tárna összes fala, - leányom.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Hétf. 24 Szept. 2012, 18:26

Nem igazán foglalkozok továbbá azzal, hogy a démon, mert a környezetből ítélve már tuti hogy az, bár ez eddig is eléggé kézenfekvő volt talán, szóval nem igazán foglalkozom vele, hogy mit gondolhat, még nem, egyenlőre magammal vagyok elfoglalva, élvezem, hogy oly sok idő után végre egy kicsit magam lehetek. Bár a környezet az zavar, meg a néha szembe tévedő démonok... Azon bizonyos tipikus démonszabású démonok, amik viszont úgy tűnik, hogy különösebben ügyet sem vetnek a jelenlétemnek, aminek pedig azt hiszem, hogy örülhetek, bár ebben korán sem vagyok biztos, de remélhetőleg azért így van, ha nem, akkor megszívtam, nem is kicsit, de reménykedni kell, még ha sokszor úgy is vagyok vele, hogy ugyan minek? Néha veszem a bátorságot és a mélyebb szakadékokba letekintek, nem is tudom miért, érdekel, hogy mekkorát eshetek, ha leszakad alattunk ez a mi a fene. Finoman szólva kellemetlen lenne, a látványtól is össze szorul a gyomrom. Máshol meg eléggé közel folyik a láva, de furcsa módon nem érzek belőle tulajdonképpen semmit, folyik az folyik, csak tudtommal ilyenkor már szénné kéne égni, mert hát a lávától... Nem vagyok ebben biztos, de valami esti altatónak használt dokumentumfilmből valami olyasmi ragadt meg, hogy eme forró, folyós masszától egy kilométerre már minden meggyullad, vagy olvadni kezd, de amíg nem égek el itt a helyszínen szinte egyből, addig végül is rendben vagyok vele, talán belenyúlni is képes lennék anélkül, hogy szénné égetné a kezem? Nos nem tűnne bölcs ötletnek, de egyszer meg kell majd próbálnom, bár a kezemet igencsak félteném közben, de azért érdekel, hogy mennyire lehet nyúlós, illetve ragacsos ez-az anyag és talán elmondhatnám, hogy én vagyok az első, aki úgy nyúlkált benne, hogy nem halt bele... Bármiféle védőfelszerelés nélkül legalább is és mondjuk már nem vagyok biztos abban, amit az előbb mondtam, mert hát mégis a sok mutáns közül, tuti van, aki meg tudja csinálni. A csendes séta után megállunk egy tárnánál, ahol az eddigi kísérőm félre áll és... Fejet hajt... Fejet hajt? Akkor mégiscsak jól láttam volna korábban azt a mozdulatot? Furcsa, de egyenlőre úgy veszem, hogy egy úrias gesztus, mert hát ki mondta, hogy egy démonnak nem lehet ilyesmi? Jó persze a nagy átlagnak valószínűleg nincsen, de azért szerintem tuti léteznek olyan démonok, akik másnak is megadják a tiszteletet, mert miért ne léteznének? Olyan hatalmas világban élünk, vannak ufók, istenek meg minden, akkor ilyen miért ne lehetne? Nekem ne mondja senki se, hogy ha már így is minden pocséksággal meg van töltve a világunk, akkor pont ez nem lehetséges... Mindenesetre is belépve egy egészen egyedien kialakított terembe érkezek, vagy legalább is ilyen helyen még nem jártam, párkány van szélen, középen egy belső rész trónnal, ahova egy keskeny híd visz, a kettő között pedig láva... Ja és nem mellesleg a trónon egy böhöm nagy lény ül, amit vizsgálgatva nem igazán jelentkezik bármiféle jó előérzet, sőt! Már meg is szólal, eléggé démoni módon, ugyebár, amitől kissé összerezzenek, ez azért durva és a lányának szólít... Most nem tudom, hogy mit mondjak erre, örüljek vagy sírjak? Mosolyogjak vagy borzadjak el? Egyáltalán tényleg komolyan gondolja? Csak mert valahogy még mindig nem hiszem el... Nos, a legegyszerűbbet teszem, ledermedek és nagy nehezen annyit nyögök ki valamiféle válasznak, hogy...
- Ömm... üdv!.. Öh... Hmm. -

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 24 Szept. 2012, 20:44

A démonnagyúr szarvain végigsimítva pöffen egyet méltatlankodva a válaszod után.
-Úgy érted, mélységes tisztelettel fogadod kegyes atyádat, aki nem csak e világra teremtett téged, de az életedet is megmentette, mikor a legnagyobb szükségben voltál... Ha jól hallottam.
A démon feláll a trónból, méterekkel magasodik föléd, de összességében nehezen megfogható a mérete és az egész lénye.
-Thamuz vagyok, a Démoni sík egyetlen és teljhatalmú uralkodója, a démonnagyúr, aki segítségedre küldte Tlalokot, hogy mentsen meg a Földön, amikor Dormammu szolgái, és az égiek is ellened fordultak; aki segítségedre küldte Platront, hogy megszabadítson a formától, amit az északi boszorkány adott, és újra önmagad lehess. Az az önmagad, akinek születtél, és nem az, akivé az emberek közt nevelkedtél. Az apád vagyok, Sarah, és ez az otthonod, az egyetlen hely, aminek lakói sosem fordulnak ellened, sosem árulnak el, és sosem hagynak cserben. Köszönts hát ehhez méltóan!
Beszéde közben határozott léptekkel sétál végig a hídon, majd egészen közel lépve hozzád, kezet nyújt, hogy megcsókolhasd teremtő atyád ujjait.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Hétf. 24 Szept. 2012, 21:35

Nem tetszik a válaszom, ez egyértelműen látszik rajta, főleg a hanghatásoknak köszönhetően, ennek pedig hamarosan hangot is ad, aminek hatására megfagy bennem a vér, erre pedig már ki is nyögnék valamit, hogy megpróbáljam finoman kivágni magamat a dologból, de viszont a mondandója végén egyszerűen feláll a trónból, én pedig egy pillanatra megszédülök ahogyan a fölém magasodik és próbálok felnézni. Eztán újabb beszélésbe kezd, amit némán hallgatok, közben pedig a már fokozódni nem képes, de még nem pánikszerű félelmen kívül egyetlen egy dolog fogalmazódik meg bennem.
~ Tényleg.... Tényleg komolyan gondolja... ~ Lehetséges lenne, hogy ez az alak... Nos jelenleg ténylegesen biztosnak látszik, mert a szavaiból könnyen kiszűrhető, egy nálam sokkal ostobább személy is rájönne... Közben fokozatosan közelebb és közelebb jön, folyamatosan és egyre magasabbnak tűnik, bár tudom, hogy elvileg ugyan olyan magas mint az előbb de akkor is egyre közelebb jön, majd pedig közel érve a kezét nyújtja, egyértelmű szándékkal... Legalább is azt hiszem, hogy értem mit akar, így hát bár eléggé lealacsonyítónak érzem, jelenleg túlzottan is meg vagyok rémülve ahhoz, hogy ne tegyem meg, így hát próbálok valami normálisnak nevezhető csókot nyomni az ujjaira, majd pedig ha ezzel végeztem, akkor egy nagyot nyelve próbálok valami értelmeset mondani, de nem jön össze, pedig tudom, hogy mit kéne mondanom, de nem tudom, hogy szólhatok-e egyáltalán... Bár ha jól értettem és tényleg hihetek abban amit mond, akkor talán megtehetem...
- B... Beszélhetek? - Kérdem kissé elhalva. Nem mellesleg iszonyatosan nehéz ezt elhinni... Vagy talán inkább elfogadni, hogy ez... Ő... Az apám, de akkor miért csak most tudom meg és miért így?... Ezt... Emésztenem kell még, nagyon.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 25 Szept. 2012, 11:28

A démonnagyúr elégedetten mosolyodik el, amikor megcsókolod a kezét, visszahúzza hatalmas öklét, és ráfúj a megcsókolt ujjra. Ezután hátat fordít, és visszasétál a trónhoz, ahol ismét helyet foglal, és rád fordítja tekintetét.
Különös érzésed támad, mintha kötődnél a démonhoz, nehéz megállapítani, hogy miért, a zavarodottság miatt amúgy is problémás az érzéseidet kibogozni, de azt egyértelműnek érzed, hogy hozzá tartozol, és valamennyire ő is hozzád.
Mikor végre megszólalsz, arca kissé megenyhül.
-Beszélj! - Adja meg az engedélyt. - De ne úgy, mint Platron, vagy a többi démon. Az én gyermekem vagy, és viselkedj ehhez méltóan. Ha hozzám szólsz is, tisztelettel beszélj, de a rangodnak és születésednek megfelelően. Határozottan - teszi még hozzá kioktatóan, aztán felkönyököl a trón karfájára, és int, hogy kezdheted a beszédet.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Kedd 25 Szept. 2012, 18:47

Nos elégedettnek tűnik, ez pedig valamilyen szinten nyugodtabbá tesz, bár nem igazán számottevően, az inkább, hogy távolodik, de az sem túlzottan sok. Leül és ismételten figyelni kezd, én pedig érzek valamit, bár eleinte nem vagyok benne biztos, de pár másodperc alatt realizálódik bennem hogy ez... Kötődés? Nem tudom, valami hasonló lehet talán, s hirtelen az is biztosnak látszódik, hogy ez fordítva is így van valamilyen szinten, de hogy lehet az, hogy ezt még csak most veszem észre? Mondjuk igaz, eléggé össze voltam zavarodva és még most sem igazán tudok teljesen eligazodni azon, hogy egyáltalán mit érezhetek, hogy most örülök-e, vagy inkább letört vagyok... De ezt valahogy biztosan érzem, s az előbbi dolgoknak próbálom betudni, hogy ezt eddig nem vettem észre, bár ki tudja, hogy miként is van ez pontosan. A felvetésemre engedélyt is ad, miközben pedig beszél, magyaráz, talán mondhatni, hogy oktat... Talán, közben én folyamatos, egyenletes légzéssel próbálom lecsillapítani magam, mert őszintén szólva, most már biztosan hiszek neki, bár már pár perccel ezelőtt is így voltam tán vele, de.. Igen, Lassan ikerül teljesen feldolgoznom, legalább is azt, hogy miként is van ez, de ettől maga a tény, hogy van apám és hogy pont ő az... Ezt még mindig emészteni kell, de annak a megmagyarázhatatlan érzésnek hála kissé könnyebbnek tűnik a dolog, meg a lehiggadást is egészen jól segíti, talán ez valamiféle trükk lenne? Mármint ez amit most érzek, mert nem igazán egy mindennapos dolog, nem mintha ez a helyzet mindennapos lenne, csupán csak… Jó én értem hogy mire gondolok és jelenleg nem bírom felfogni, hogy miért akarom ezt magamnak oly nagyon elmagyarázni… Akárhogyan is, intett, nekem pedig beszélnem kéne, ehhez pedig még egy utolsó nagyobb levegőt veszek, hogy ezzel próbáljak magamba erőltetni valamennyi bátorságot, mintha a levegőtől lehetne elszívni, na meg persze ha feszít a tüdőm, akkor több motiváló dolog van arra, hogy ne tartsam bent a levegőt… És néhány röpke pillanatra a szemeimet is lehunyom, de tényleg csak pár pillanatra, miután pedig kinyitottam beszélni kezdek, ezúttal pedig már igyekszem a szemébe nézni.
- ….. Apám! - Kicsit nehéz elkezdeni, kicsit nagyon nehéz, itt pedig máris egy kis szünetet hagyok, mivel kíváncsi vagyok a reakciójára, hogy ez elfogadható-e, mert hát elvileg rangom van, ami nagyon szokatlan, ami pedig eddig le esett, hogy másoknak ő a démonúr… Nos, hátha én szólíthatom így, ha már a lánya vagyok… De furcsa ezt így végiggondolni, nagyon furcsa, nem is tudom mióta nem használtam ezt a szót…
- Hálás vagyok minden fáradozásodért, melyet értem tettél s azért is, hogy most ezt a földet taposhatom… - Úgy vélem, hogy ezt muszáj volt letudnom, beszélni pedig még mindig nehéz, de most legalább megy összeszedetten, de legalább megy, mert van mibe kapaszkodnom, bár néha így is megremeg beszéd közben, de… Azt várja, hogy magabiztos legyek, én pedig igyekszem, csak nehéz amikor ilyen hirtelen jönnek a dolgok. Így belegondolva viszont elmondtam mindent, amit akartam, vagy legalább is ami eddig valami csodálatos módon az eszemben volt, most pedig… Nos talán valahogy családiasra kéne terelni a dolgot?... Őőő nem tudom…
- Mond kérlek, miért pont most történik ez? - Ez még egy fokkal magabiztosabban és egyáltalán nem felelősségrevonóan, ilyet nem hiszem, hogy valaha is merni tudnék, csupán kíváncsi vagyok, hogy egy ilyen dolog hogy lehet ennyi ideig… Így, hogy még csak nem is tudok róla.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 26 Szept. 2012, 10:17

A megszólításra Thamuz alig észrevehetően bólint, és molyodik el, de a fikarnyi arcrándulás rögtön el is múlik. Trónján kihúzza magát, most, hogy méltóképpen és kellően határozott szavakkal szólsz hozzá, ő is megadja a tiszteletet: figyel rád.
A hálálkodásod után csak annyi időre szakít félbe, míg viszonozza a gesztust.
-Így mindjárt más. Az otthonod, az apád birodalma mindig nyitva áll előtted.
Ezután tovább figyel rá, látja, ahogy vívódsz, próbálod összeszedni magad és a gondolataidat, de nem sürget. Annak ellenére, hogy határozottságot vár, valószínűleg azért tisztában van a helyzeteddel, legalábbis ez érzékelhető abból, hogy türelmesen, a szemedbe nézve várakozik.
A kérdésedre aztán bólint, és válaszol is.
-A Földet Dormammu szolgái kezdték megszállni, te pedig egy másik világ boszorkányának bábja lettél. Azért hagytam, hogy a Földön nevelkedhess, mert azt akartam, hogy ismerd meg az embert, tanuld meg azt, amit itt a legtöbben nem tudnak. De sok időt töltöttél ott, remélem nem túl sokat... És ezalatt olyan dolgok is történtek veled, amik már kívülesnek a céljainkon. Dormammu akciója és a boszorkány mágiája volt az utolsó csepp, most jött el az ideje, hogy azt tedd, amire hivatott vagy.
A démonnagyúr trónja egyik karfájától a másikra támaszkodik.
-Tudom, hogy sok a kérdésed, látom a szemedben a zavartságot. Az időnk véges, de rád mindig szakítok, kérdezz hát, ha van mit kérdezned!

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Szer. 26 Szept. 2012, 16:53

Rendben, a megszólítás rendben van, legalább is egy pillanatnyi reakcióból talán ezt tudom leszűrni, meg az ezt követő mozdulataiból is, hogy kihúzza magát és most valahogy ez... Más, persze, kihúzta magát azért is más, de valahogy úgy az egész viselkedése, a figyelme... Tényleg érdekelné, hogy mit mondok? Ez is eléggé szokatlan, a legtöbbeknek mindig is csak nyűg voltam a nyakán, vagy csak idegesítőnek és zavarónak találtak, talán soha nem is volt olyan személy az életemben, akin azt éreztem, hogy valóban érdekli, hogy mit beszélek. A szavai segítenek a megnyugvásban, bármennyire is furán hangozhat ez és még a tény elfogadásában is segítenek, a talán kicsit hosszasnak mondható csendességemre pedig nem... Vagyis annak ellenére pedig nem sürget, csak türelmesen várakozik, még egy igencsak hatalmas kellemes csalódás. A kérdésemre egy eléggé kielégítő válasz érkezik, amiről pedig több kérdésem is felmerül, de azokat talán majd egy kicsivel később, még engedélyt is kapok a több kérdezésre, ezzel pedig azt hiszem, hogy élni fogok.
- Mi volt a célod azzal, hogy hagytál ott élni oly sok időn keresztül? S ki az anyám? - Ezen két kérdés az, amelyek most jelenleg főleg érdekelnek, meg persze az, hogy itt mi célja van, vagy pontosabban, mit ért az alatt, hogy... Azt tegyem amire hivatott vagyok... Ezt mindenesetre is már sikerül viszonylag az elvárásoknak megfelelően kérdeznem, ebben pedig mint mondtam már, igencsak közrejátszottak a korábbi szavai, illetve viselkedése. Közben pedig finoman közeledni kezdek, át azon a keskeny hídon, csak finoman, ha pedig nem kell megállnom, akkor azon átérve egy tisztes távolságra állok csak meg, nem messze, de nem is közel, csak... Ahogyan azt eddigi tapasztalataim alapján kell. Bár valamilyen szinten még most is nyugtalanít, de nem tűnik rosszindulatúnak, még mindig nem, így belegondolva pedig valahogy az elejétől kezdve... Nos nem volt az, ez a lényeg, csak én voltam túlzottan ideges ahhoz, hogy ezt észre tudjam venni.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 27 Szept. 2012, 09:01

Thamuz meghallgatja a kérdéseidet, majd bólint, valószínűleg számított ezekre, így felkészült arra is, mit fog majd neked mondani.
-Tudom, hogy a démonokat legtöbben a "jól ismert" pokolhoz társítják, Mephisto birodalmához, aki a bűnös lelkeket kínozza, és a többi, és a többi. Ez a föld lángból és kőből áll, ahogy láttad. Zord külső. De találkoztál már két démonnal is, egyikük személyes tanácsosom, Tlalok, a másik pedig a mágikus jelekben és rítusokban jártas Platron. Ők sosem voltak emberek, ahogy itt senki más sem. Mind démonként születtek, vagy annak teremttettek. És láttad, amikor Tlalok érted ment, nem éppen úgy viselkedett, mint Dormammu démonjai. Épp ezért küldtem őt hozzád. Hogy lásd, a démon nem egyenlő a gonosszal, a pusztítóval, a bűnnel. Azért küldtelek az emberek közé, hogy mikor megismered a származásod, megértsd, mi a külnbség démon és démon közt, pokol és pokol közt. Azért éltél a Földön, hogy amikor megismered az igazságot, annak láthasd őket, amik valójában: vakoknak.
Itt hatásszünetet tart, kivár egy ideig, hogy megemészthesd a hallottakat. Aztán flegmán teszi még hozzá.
-Az anyád az, akit aként ismersz, az emlékei közt azonban nem szerepelek. Az egyetlen szempont a kiválasztásakor a termékenysége volt.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Csüt. 27 Szept. 2012, 23:12

Újabb válasz, hosszú válasz ez esetben és hát kissé megzavarodom, ahogyan beszél, bár ennek igyekszem nem igazán jelét adni, bár kissé kuszának hangzik, de végül is azt hiszem, hogy értem... Azt hiszem. A beszéde közben a fejemben lévő fogaskerekek erőteljesen zakatolni kezdenek és miután végzett is forognak még tovább, igyekszem alaposan végiggondolni mindent, amit mondott, mert hát lássuk be, egyrészt nem is volt kevés, másrészt pedig... Nos érdekes és megjegyzendő dolgok hangzottak el, amik ráadásul még eléggé bölcsen is hangoztak, szóval igen. Furcsa még mindig belegondolni, az apám egy démon, egy külön pokolban, mert ezek alapján ha jól értem, több fajta is van és még bölcs is... Hát, kicsit furcsa talán, de éltem már meg furcsább dolgot is... Várjunk csak... Az előbbi kijelentésemet visszavonom, nem éltem át még ennél furcsábbat... Eddigre pedig sikerült mindent átgondolnom, de nem vagyok benne biztos, hogy mindent teljesen értek, tulajdonképpen azt hiszem, hogy valami olyasmit akart mondani hogy... Oké az tiszta, hogy a démon nem egyenlő a gonosszal, ezt pedig belátom, eddig is tapasztaltam, vagyis azon a Tlalokon... Igen tényleg így hívták, ő úgy eléggé normálisan viselkedett amikor összekapart a padlóról, aztán meg helyretette a lábamat, igaz, az meglehetősen fájdalmas volt, de feltételezem, hogy nem volt más mód erre.
- Pontosabban... kik vakok? - Erre muszáj voltam rákérdezni, mert nem vagyok benne biztos, hogy rájuk gondol és nem én értek félre valamit, a többi amit mondott, nos az azt hiszem, hogy azokat értem, ezt talán már egy picit korábban meg is állapítottam. Az anyámmal kapcsolatos megjegyzését csak egy néma bólintással fogadom, ez valahogy nem lep meg annyira, tulajdonképpen egy lehetőség a néhány közül.
- Itt mi az, amire hivatott vagyok? - Igen ez még egy dolog, ami érdekel, hiszen ezt sem tudom még igazából, sejtéseim pedig... Nos van pár dolog de elhessegetem ezen gondolataimat, hiszen ha bármin is agyalni kezdenék, valószínűleg úgysem úgy történne.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 28 Szept. 2012, 08:41

Thamuz kicsit elcsodálkozik, hogy visszakérdezel, de végül betudja az értetlenségedet annak, hogy még mindig zavarodott vagy az új környezet miatt.
-Az emberek - válaszolja röviden, mintha tudomást sem akarna venni arról, hogy ezt tényleg el kellett mégegyszer mondania. Inkább rögtön át is tér a következő kérdésedre, aminek már sokkal több értelme van.
-Tudnod kell, hogy az emberek, angyalok és démonok közt, jöjjönek azok bárhonnan, fennáll egy egyensúly, egy soha meg nem írt egyesség, amit meg lehet szegni, de ajánlott. Mindenkinek megvan a maga helye, de időről időre valaki átlépi a határt. Korábban az angyalok nyomultak be a New Jersey nevű városba, most Dormammu ment a New York nevűbe. Hamarosan megkezdődnek a tárgyalások más világok vezetőivel ezügyben, de addig is, különösen fontos, hogy Dormammu ne erősödjön meg a Földön. Ha ott sikerrel jár, sokkal nehezebb lesz vele a dolgunk. Azért hívtalak most magamhoz, hogy képviseld ott az akaratomat, és működj közre Dormammu megállításában. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember munkálkodik már ezen, de a legutóbbi alkalommal nem jártak túl nagy sikerrel, és Dormammu megszerezte Agamotto szemét. Hozzád nagyobb reményeket fűzök ennél. Világos? - Kérdi puhatolózva, és reménykedik benne, hogy most nem fogod megkérdezni, hogy ki az a Dormammu, vagy valami hasonlót.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Pént. 28 Szept. 2012, 14:13

Úgy tűnik, hogy a kérdésemmel sikerült meglepni, egyrészt a reakciójából ítélve, másrészt pedig abból, hogy egy gyors válasszal tudja csak le és már át is tér inkább a következő témára, bár nem értem, hogy miért is olyan meglepő ez, de nem szól meg érte, bár biztosra veszem, hogy megjegyzi magának... Bár remélem majd elfelejti, akármelyik legyen, akkor sem tudhattam biztosra, mert eléggé csavarosan mondta, vagy legalább is nekem úgy tűnt, lehet hogy csak azért mert... Jó nem lényeg lejárt téma most pedig másra kell figyelni. Ahogyan hallgatom kedvem lenne bólogatni, mint aki korábban hallott ilyesmiről, mármint arról, hogy a nagyvezérek meg a többi ilyen túlvilághoz kapcsolódó dolog, de igazából most hallok ilyesmiről először, persze logikusan végiggondolva... Nos eszembe juthatott volna, hogy többi ilyen hely is lehet, vagy talán ha utána néztem volna de annyira sosem érdekelt a dolog. Nos azt hiszem, hogy ennek most jött el az ideje. Mindenesetre is közli, hogy mi dolgom is lenne, én pedig örülök, hogy nem kezdtem el azon agyalni, hogy mik lehetnének, mert ez biztosan nem jutott volna az eszembe, még akkor sem, ha talán egy kissé kézenfekvő, ettől pedig egy kissé jobban érzem magam, mármint... Nos gondoljuk végig, valószínűleg egy rahedli másik személyt küldhetne helyettem, mégis nekem kell menni... Persze ennek erősen sejthető, hogy mi az oka, de akkor is boldogabbá tesz, úgy érzem hogy valaki bízik bennem, rég nem éreztem ilyesmit...
- Igen, teljes mértékben érthető... Örömömre szolgál, hogy ezzel engem bízol meg. - Mosolyodok el halványan a végére, mert tényleg, talán... Fontosnak érzem magam? Nem tudom.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 01 Okt. 2012, 09:56

Thamuz ezúttal már elégedettnek tűnik a válaszoddal, a lelkesedésed jó pont lehet nála.
-Sok dolog van még, amit nem tudsz az otthonodról, de ez idővel megváltozik majd. A Földön is kapcsolatba tudsz majd lépni velem, ha éppen teendőim engedik, és lehetőséged lesz hazajönnöd, ha ez szükségessé válik. A mikéntjéről majd Platron gondoskodik, ahogy arról is, hogy démoni mivoltod végre felszínre törhessen. Ez egy hosszú folyamat, nem lesz mindig kellemes, de el kell viselned. Ha végzett, vissza is juttat majd a Földre, hogy munkához láthass. Ó, és még egy dolog: az, hogy a túlvilág az otthonod, nem jelenti, hogy bármikor meghalhatsz, mert úgy is visszakerülsz ide, és én felküldelek újra. Ne hozz rám szégyent, lányom.
Ezzel int, hogy távozhatsz, és mögötted ismét kinyílik az ajtó, ami mellett Platron várakozik.

//A születésnapi kvízért kapott jutalmad, mint bizonyára tudod, hogy rendelkezhetsz démoni erővel. Egy képességet kapsz most, írd le itt vagy PM-ben, hogy mit szeretnél, a későbbiekben vehetsz majd újabb erőket a Természetfelettieknél leírt áron, de azokat is mindig ki kell játszani, amikor megkapod. A Célod jelenleg a Dormammu elleni háború megnyerése, de mivel nem vagy egészen Természetfeletti, ez később változni fog, nem kell visszatérned a démoni világba örökre, ha elvégezted (vagy elbuktad) a feladatodat. Ha esetleg úgy tűnne, még nincs vége a magánkalandnak.//

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Csüt. 04 Okt. 2012, 17:08

Oké, elégedett, én meg ennek végül is örülök, mert hát tényleg, hé! Elégedett! Persze tulajdonképpen azon kívül, hogy az apám, meg a nevén kívül, na meg akkor már tegyük hozzá, hogy a rangján kívül tulajdonképpen azt sem tudom, hogy kicsoda, nem tudom, hogy hány éves, ez a teljes neve, vagy van-e még valami, vannak egyéb rokonaim is, vagy csak ő? Annyi ilyen személyes kérdésem lenne, de nem látom megfelelőnek az alkalmat arra, hogy most ezeket megkérdezzem, biztosan sok dolga van, mondta is, hogy sok teendője lenne és valószínűleg most is csúszik valami, ki tudja, hogy mi... Figyelemmel hallgatom amiket mond, szóval majd többet is tudni fogok... Rendben azt hiszem, hogy erre számítottam, amire nem, hogy most valami kellemetlen fog következni, bár kellett volna és végül is egy ideig tettem is, csak aztán ez a helyzet valahogy elfeledtette velem, érdekes... Bár azt hiszem érthető, hamarosan valószínűleg vissza kerülök a Földre és...
~ Akkor én most halhatatlan vagyok?... ~ Mert ha meghalok, ide kerülök és visszaküldenek... Nos nem hangzik feltétlenül halhatatlanos dolognak, de ahhoz hasonlónak tudom elképzelni, mindenesetre is nem hiszem, hogy ki akarom próbálni, nem tudom, hogy milyen érzés lehet meghalni és nem is nagyon szeretném ezt megtudni, mert a legutóbbi halálközeli élményem eléggé fájdalmas volt... Szóval bólintok a szavaira, hogy megértettem.
- Nem fogok apám. - Legalább is rajta leszek, hogy ilyesmi ne nagyon történhessen meg, azért nem akarom magamra haragítani, nagyon nem, mert biztos nála is van egy bizonyos tűréshatár, én pedig nem igazán szeretném megtudni, hogy ez pontosan hol is van. Még valamilyen szinten meghajlok, nem tudom hogy most erre szükség van-e, vagy amúgy nincsen, csak tudom hogy ez így szokott lenni, mert ezt a hülye is tudja, majd pedig ellépek pár lépést hátrafelé, nem sokat, mert amikor már biztosnak érzem akkor finoman megfordulok és folytatom az utamat kifelé, közben pedig, mivel ez a helyzet tovább állt... Átgondolom még egyszer a dolgokat, nagyon, nagyon alaposan, ebből pedig az jön le... hogy VAN APÁM! Kicsattanok az örömtől, de tényleg ez pedig az arcomon látszik főleg, nem a mozgásomon mert bizony a képemen egy hatalmas mosoly díszeleg, legszívesebben most ugrándoznék de... Hülyének néznének finoman szóval ezt hanyagolom, ez pedig főleg azért van mert az elmúlt egy év, amilyen pokoli volt... Nos ennyire már legalább felnőttem, lehet talán, hogy jobban is, de nem tudom, majd kiderül, most viszont van valami, aminek legalább örülhetek, nem halt ki a családom. Így már teljesen másnak is látom ezt a helyet, oké köves meg a többi de... Sokkal jobbnak mint amikor először megpillanthattam.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 05 Okt. 2012, 12:48

A démonúr figyeli a távozsodat, aztán a kijárathoz érve mögötted becsukódik a kapu, és Platron áll melletted. Kissé lehajtott fejjel lép hozzád, de azért lopva feltekint a mosolyodra, amit nehéz nem észrevenni.
-Úgy látom, jó híreket kaptál, hercegnő - köszön a férfi szintén mosolyogva. - Ha megengedi, most elvégzem a kívánt rituálékat, ez már nem fog annyi ideig tartani, mint a korábbi, és nem is lesz ennyire... Kirobbanó.
Platron ezzel elindul az egyik lebegő sziklához, amin tulajdonképpen semmi nincs, csak egy nagyobb, üres placc. Odaérve megáll.
-Először fel kell szabadítanom a démoni erőket, amik valahol mélyen szunnyadnak. A Földön ezek sosem jöhettek volna elő, a nagyúr gondoskodott róla, hogy tényleg emberként élj az emberek közt. Most viszont már semmi szükség béklyókra. Ha szabad lesz.... - Karmos ujját feléd nyújtja, és régi, gyerekkori sebhelyhez ér a válladon, nem emlékszel, mikor került oda, de valószínűleg még nagyon fiatalon szerezhetted, mert mindig is ott volt. A karmát finoman hozzáérinti a sebhelyhez keresztbe végigkarcolva azt, mire felizzik a sebhely.
-A béklyót megtörtem, sajnos a folyamatot nem lehet gyorsítani. Nagyon hosszú ideig volt visszafogva az erőd, így könnyen lehet, hogy hasonlóan sok ideig fog tartani, míg az erő felébred, és teljes valójában megmutatkozik. Ha viszont egyszer elérsz addig, hercegnő, az erőd meghaladja majd bárkiét idelenn... Ki tudja, talán még az apádét is.
Valójában semmi változást nem érzel, az izzás abbamarad a sebhelyen, most már kereszt alakú lett a sebhely.
-Ó igen, még egy dolog - végignyalja a tenyerét, majd feléd nyútja, de megállítja hirtelen. - Bocsáss meg, hercegnő, a démoni mágia nem mindig a leggusztusosabb - mentegetőzik, és nyálas kezével megfogja a kézfejedet, ha hagyod. Amikor elengedi, a bőrödön felvillan valamiféle jel vagy nonfiguratív ábra, de rögtön el is tűnik.
-Ezen keresztül hallani fogunk téged, és beszélhetsz hozzánk... Pontosabban ahhoz, aki épp figyel rád, hercegnő. Nem biztos, hogy az apád mindig tud majd időt szakítani rád. Szolgálhatok valamiben még a segítségedre, hercegnő? - Kérdi hátrébblépve, és ismét kicsit lehajtva a fejét.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Szomb. 06 Okt. 2012, 00:05

Bezáródnak mögöttem az ajtók, odakint pedig már ama bizonyos ismerős alak... Izé... Fogad... Akinek menet közben azt hiszem sikeresen elfelejtettem a nevét, persze ha megerőltetném magam akkor valószínűleg eszembe jutna, vagy valami olyasmi ami kb megközelíti és akkor nem annyira kellemetlen a tévedés, mert legalább nagyjából megvolt, de így... Nos igen. Mindenesetre is a mosoly nem szárad le a képemről és rá sem fagy, egyszerűen csak ott marad, a felvetésére pedig ha tudnám még tovább húznám... Boldog vagyok, olyan régen éreztem már magamat így... Normálisan és nem begyepesedetten letargikusnak, persze tudom hogy ez most csak átmeneti, de már kellett egy kis normális öröm az életembe és végre jött is valami.
- Igen... Igen, többet is, van családom... Annyira hihetetlen. - Egy kis megnyílás sosem árthat, végül is a " nagy " szavai alapján itt senki sem akar ártani, ez az alak pedig már korábban is segített, ebből kiindulva pedig nyugodtabban beszélek vele, kifejezem magam. A hercegnő megszólítás felett most sikeresen el is csúszok, fel sem tűnt, nem arra figyeltem, a mondat lényegét ragadtam meg, nem pedig a körítés volt az, amit megfigyeltem. A következő felvetésén nem kell sokat gondolkodnom, bár nem tudom igazából, hogy most hirtelen mire számítsak, hogy mi lesz, bár oké azt eléggé egyszerűen levettem, hogy nem sok, vagy legalább is nem lesznek olyan eredményei, mint az előzőnek, robbanás meg fény és különös precízió sem kell, de akkor is, attól még ki tudja, hogy mi lesz ebből... Persze nem aggódom különösebben, de azért birizgálja a fantáziámat, mindenesetre is bólintok rá, majd pedig követem egy nagyobb üres placcra ami amúgy egy lebegő szikla... Rendben, hozzá kell szokni még pár dologhoz, bár nem tudom, hogy mennyi is ez a hely, hogy mit foglal magába, hogy ez most csak egy kis része, vagy ez az egész esetleg? Akármelyik is legyen... Szokatlan és ismeretlen, de így hogy nem sülök meg tulajdonképpen a fortyogó láva közelében, mert gondolom az, nos nekem így eléggé szimpatikus is a maga stílusában. A szavait érdeklődve hallgatom, eddigre pedig már inkább komolyság ül a arcomon, mert úgy is érzem magam, mármint most komoly helyzet, nem mintha ez az egész nem lenne éppen az, de ez most éppen más, a lényeg pedig az egész mondanivalómban, amit alapból mondani akartam ezzel kapcsolatban, hogy természetesen hagyom neki, had tegye a dolgát, közben pedig szemlélem... Az a régi seb, ami szinte már a kezdetektől ott van, azzal babrál, karcol, ami nem vészes, majd pedig felizzik és... Még többet beszél, rendben, ezt is figyelem és értékelem is, alaposan magyaráz és így tudom, hogy mire számíthatok, sok időbe fog telni és a korábbiak alapján néha nem lesz kellemes... Az pedig, hogy most éppen milyen erők szabadulhatnak fel, nos megrészegítene talán a gondolat, ha belemerülnék, de nem akarok, nem tudom, hogy apámnak mekkora hatalma van, ha pedig ezen kezdenék gondolkodni, akkor valószínűleg elkezdeném túlbecsülni magam, ami pedig ahhoz vezetne, hogy ostoba hibákat vétenék el bonyolult sorozatokban, ami pedig egy nagyon csúnya végeredményhez vezetne. Ennyire már ismerem magam és ezek alapján ezt a hibát kiküszöbölöm. Nem érzek különösebb változást, a seb izzása is abbamarad, pedig tetszett a látványa, mindenesetre is már nem csak egy vágás, hanem egy kereszt... Kíváncsi vagyok, hogy mivé fog ez fokozódni, ha fog egyáltalán fokozódni. Mindenesetre is az, hogy ismételten megszólal elvonja a figyelmemet a sebről, megnyalja a kezét, majd pedig felém nyúl, amire meglepetten húzódok el egy kicsit, nem úgy " hagyjál békén! " stílusban, csak amolyan " te meg mit csinálsz? " szerűen, de aztán jön is a magyarázat, én pedig bólintok és hagyom ismételten, hogy had tegye a dolgát. Bár eléggé kellemetlen ahogyan a nyálas kezével a kezemet taperolja de... Jó oka van rá szóval tűrök, szerencsére pedig nem is tart túlzottan sokáig, az eredmény pedig egy furcsa szimbólum, ami ha jól értem valamiféle adóvevőként funkcionálhat és most tűnik fel a megszólítás, amire kissé leblokkolok és még majdnem el is pirulok, csak nem értem, hogy miért... De mindenesetre is mély, lassú lélegzéssel elhessegetem ezt a belső feszítést és inkább a lehetséges kérdéseken kezdek el gondolkodni, hiszen még van rá lehetőségem...
- Lenne egy olyan kérdésem, hogy ez a bizonyos kommunikációs eszköz folyamatosan működik passzívan vagy valahogy kapcsolgatni lehet? - A mozgásommal utalok a kezemen eddigre már rég eltűnt jelre és most fura módon kérdezhetnék a családomról, hogy van-e még valaki, de azt hiszem, hogy ez nem a megfelelő személy, erre pedig később még úgyis fény fog derülni, remélem hogy nem csak ketten vagyunk... Bár mondjuk lehet hogy a többi rokonom meg nem lesz szimpatikus, de ki tudja, eléggé pozitívan merek hozzáállni ehhez is... De nem akarok jobban belegondolni, túlzottan elkalandoznának a gondolataim.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 08 Okt. 2012, 10:17

-Kapcsolgatni... Öhm, nem, nem egészen - válaszolja Platron bizonytalanul. - Ez egy varázsjel, amikor kommunikálni akarsz a démoni síkkal, és a démoni síkon van valaki, aki kommunikálni akar veled, akkor hallani fogjátok egymást. Csak tartsd közel a szádhoz, ha beszélsz, és a füledhez, ha választ vársz.
Ezek szerint valóban adóvevőként működik, bizonyos értelemben a varázsjel. Platron kifújja magát, összedörzsöli a kezét, majd rád néz folyamatosan ugráló szemével.
-Ha megengeded, hercegnő, most vissza kell, hogy küldjelek a Földre, hogy teljesítsd apád szavát. Sok szerencsét!
Összecsapja tenyerét, és mintha megnyílna alattad a föld, lezuhansz valamiféle feketeségbe. A következő pillanatban már ismét a Földön vagy valószínűleg, de legalábbis nem látsz izzó magmát.

//A kalandnak vége, írd fel az előtörténetedhez egy kiegészítésként az új családodat és a képességedet, na meg a varázsjelet, amit kaptál. A képességedről egyelőre nem tudsz, eleinte magától jön majd elő részlegesen, és minél többet használod, annál biztosabban fog menni - ezt neked kell majd kijátszanod. A Célod pedig egyértelmű: menj el Thorhalla összes démonos kalandjra, hogy megállítsd Dormammut!//

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Vas. 17 Feb. 2013, 17:13

//Előzmény: A csatornák//

Egyhangúan kifelé indulunk, de messzire nem jutunk, mivel megremeg az egész, ami még annyira nem vészes, amíg nem szakad ránk, bár nem mintha így történne, fehér fény, majd pedig egy pillanatig igencsak kellemetlen forróság és mire észbe kapok, egy igencsak ismerős helyen találom magam. Zavartan nézek körbe.
- Mi a franc volt ez...? - Magamnak feltett költői kérdés, úgysem tudom rá a választ és annyira nem vagyok kíváncsi sem rá, ellenben arra igen, hogy mi lesz ezután, mivel kissé tartok tőle, hogy mi következhet... Pedig tipikusan eléggé úgy érzem, hogy rosszkor voltam rossz helyen, még néhány szerencsétlennel együtt, nem mintha ők érdekelnének, gondolom meghaltam és ők is. Talán valamiféle csapda volt? Nem, akkor korábban jött volna, lehet, hogy Bronx azzal a valamivel süllyedt el? Nos nem tartom kizártnak, ez esetben ez van, maximum majd újraépítik, ha a démonok eltűntek, vagyis Dormammu démonjai. Bár gondolom néhány mindig lesz, most pedig... Ömm... Fogalmam sincs, hogy hogyan tovább, inkább csak nézelődök, múltkor mikor itt jártam annyira nem néztem szét, mással foglalkoztam inkább, szóval, ja, kicsit úgy érzem, hogy ráérek és addig örülök is kissé, amíg egyedül vagyok, a fejemben is.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 17 Feb. 2013, 17:49

A jól ismert trónteremben találod magadat, közepén apád trónjával, melyet körülölel a forró láva, és csak egy vékony híd vezet onnan a külső körig, ahol most te is állsz.. A tested ugyan olyan, mint ezelőtt egy másodperccel, csak éppenséggel fekete, mint a korom, és füstölög. A robbanás, ami megölt - vagy megölt volna, ha nem kerülsz ide -, megégette a ruháidat, a hajadat, de nincs rajtad sérülés.
A trónon Thamuzt látod, a démoni sík uralkodóját, arca kifejezéstelen.
-Mondd, lányom, mit értél el az emberek világában? Hogyan hajtottad végre az akaratomat, a parancsot, amit adtam neked? - A kérdés apád mély hangján zengi be a tróntermet, aztán lassan elhalkul a visszhang.
A trónterem kapuja most zárva van, legutóbbi látogatásodkor odakint várt rád apád egyik alattvalója, aki hercegnőként szólítva vezetett téged, most azonban nincs itt senki, aki támogatna, ezúttal egyedül kell megállnod a helyedet apáddal szemben.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Vas. 17 Feb. 2013, 21:34

Mint mondtam, felismerem a helyet, most viszont alaposabban végignézem, a már elmondott okom miatt, közben pedig véletlenül egy pillanatra magamra terelődik a figyelmem, legalább is egy véletlenszerű pillanatban meglátom magam, az alkaromat, ami... Fekete, ez pedig magára vonja a figyelmem és ekkor tűnik fel, hogy teljes mértékben ugyan ilyen szenes vagyok, füstölgök, a ruháim égettek és megvizsgálva még a hajam is, de mégsem fáj semmi, nem érzem úgy, hogy sérült lennék. Kiszúrom apámat az egész placc közepén, nehéz lenne nem így tenni, mivel eléggé... Hogy is mondjam, ebben a teremben egyszerűen lehetetlen lenne nem észrevenni, valamilyen szinten kíváncsi lennék, hogy mit csinál itt egész nap, persze úgysem lesz lehetőségem ezt látni, mert gondolom nem csak üldögél. Ahogyan megszólal egy pillanatra valahogy nem tudok levegőt venni és kedvem lenne egyet hátra ugrani, de ezt végül valahogy sikerül megállni, a kérdése pedig nem jó, nagyon nem, mondjuk attól függ, hogy mennyire részletesen kíváncsi rá... Mert ha részletesen, akkor tudok pozitívumokat is mondani talán.
- Apám... - Köszönök először is, biztos ami biztos egy fejhajtással, a legutóbb is működött.
- Ömm... Dolgozok rajta, találtam néhány személyt akik úgy tűnik nem ismernek fel és dolgozhatok velük... Csak nem hiszem, hogy még életben vannak. - A saját bőrömre tekintek, abban sem nagyon hiszek, hogy én életben vagyok. Ennél többet igazából nem tudom, hogy tudok-e mondani a kérdésére, mert azt, hogy nem csinálok semmit... Nos ezt nem mondhatom, de nem is túlzottan sűrű, hogy Dormeóék csinálnának valamit, ennél meg ott voltam és legalább megpróbáltam, még ha nem is tudom, hogy miért kerültem ide de az már legalább biztos, hogy megégtem. A válaszától kicsit tartok de igyekszem ezt nem mutogatni, emlékszem, hogy miket mondott a múltkor... Meg hát így belegondolva, nincs igazából semmim, mit veszíthetek?

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 20 Feb. 2013, 12:08

Thamuz továbbra is érzelemmentes arccal figyel, ahogy összefoglalod a beszámolódat. Amikor a végére érsz a mondatnak, egy ideig vár, mintha azt várná, hogy folytasd az eredményeket, ám azok itt véget érnek. Hátradől a trónon, fejét felemeli, és sóhajt egyet, aztán újra rád néz megfeszített állkapoccsal.
-Találtál néhány személyt, akivel együtt dolgozhatsz... De ők már... Halottak. Gondolom nincs pontos terved arra nézve, hogy miként fogsz együttműködni a halottakkal.
Előredől a trónon, egyik kezével térdére támaszkodik, a másikkal feléd mutat.
-Megmentettem az életedet, felfedtem a származásodat, felruháztalak démoni hatalommal, visszaküldtelek a Földre, HOGY ÁLLÍTSD MEG DORMAMMUT! ÉS TE ÖSSZEBARÁTKOZTÁL NÉHÁNY HALOTTAL!!!
Ahogy üvölteni kezd, beleremeg az egész csarnok, a trónterem falairól hullani kezd a kőtörmelék, a trónt körülölelő láva pedig fortyogni kezd, bugyogni és fröcskölni. Feláll a trónról, és még ilyen távolságból is határozottan föléd magasodik.
-Elpazaroltad az idődet, nem tettél semmit a feladatod elérése érdekében, úgy tengtél-lengtél a Földön, mint egy céltalan ember! És mindennek tetejében még MEG IS HALTÁL! Ha nem hozlak el időben onnan, a lelked most nem itt lenne, hanem Mephisto poklában, ő pedig jót szórakozna a Démoni sík ügyefogyottságán! Hogy egy ilyen gyermeket nemzettem! AZ EGYETLEN OKA AZ ITTLÉTEDNEK, HOGY NEHOGY MÉG TÖBB SZÉGYENT HOZZ RÁM!
Öklét rázva fröcsögi a szavakat, tekintete maga a láng, hangja pedig olyan, mint a kitört vulkán tajtékzása.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Sarah Szer. 20 Feb. 2013, 22:39

A szavaimat egy kevés kellemetlen csend követi, ami egyértelműen jelzi, hogy nagyon nem jó a helyzet, a viselkedése pedig egyértelműen megelőlegez valamit amit nagyon nem várok és sajnos igencsak gyorsan bekövetkezik. Összerezdülök amikor felemeli a hangját, amitől kissé még a fülem is cseng és még magát a termet is megviseli, ami viszont engem most pont nem érdekel. Megvárom amíg befejezi, mert őszintén szólva... Kibaszottul félek. úgy vélem jelen helyzetben ez igencsak érthető, bár nem tudom, hogy mire számított, egy körözött bűnöző vagyok, nincs pénzem, nincs otthonom, nincsenek szövetségeseim, az alvilágot ismerve ha valaki felismer onnan, akkor elsőként feljelent a pénzért, a rendőrségről vagy SHIELD-ről meg ne is beszéljünk... Nem hiszem, hogy elfogadták volna azt, hogy ha beállítottam volna oda úgy, hogy felajánlom a segítségemet, ha cserébe megfeledkeznek erről-arról... Röviden szólva eléggé megvan kötve a kezem, démoni hatalmat pedig nem is igen érzékeltem de mindezt merszem sincs felhozni, egyszerűen csak lesütött tekintettel bámulom a padlót. Kell egy kis idő, mire bármit is tudok válaszolni, persze semmi jót nem várok tőle.
- S.... Sajnálom, nem szándékoztam ártani a nevednek.... - Válaszolom csendesen, még mindig lesütött tekintettel, nem igazán merek felnézni.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
Sarah
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Godlaw / Tao Vas. 24 Feb. 2013, 12:00

A robajló zaj elhal, ahogy a démonúr elhallgat. Az szavai után a sajnálkozásod szinte egércincogásnak hallatszik a teremben, mégis, ez volt talán az egyetlen értelmes dolog, amit mondhattál. Talán apád is értékeli, hogy nem magadat mented kifogásokkal, hanem az őt ért sérelemért kérsz elnézést. Arca egy pillanatra talán meg is enyhül, de aztán megkeményíti vonásait.
-A sajnálatod helyénvaló, de nem segít abban, hogy legközelebb ne kövesd el ugyan ezeket a hibákat. És én is hibás vagyok. Túlbecsültelek, mikor azt hittem, képes lehetsz helyt állni. Túl sok időt töltöttél az emberek közt, de azt hittem, a vérem majd vezetni fog, győzelemre visz, és beteljesíted a hozzád fűzött reményeimet. Elkapkodtam a dolgot. Sokat kell még tanulnod a démonokról... Hatalmamban áll felgyorsítani a folyamatot, de akkor félek, megint elkapkodnék valamit, és nem éreznéd a lecke súlyát. A halálod súlyát! Egy évig nem hagyhatod el a Démoni síkot, az otthonodat. Itt fogsz élni a démonok közt, hogy megtanuld, hogyan viselkedik egy démon, hogy gondolkodik, hogyan mérlegel jó és rossz közt, hogyan harcol és nem utolsó sorban: hogyan uralkodik. Ha letelt az egy év, és szükség lesz rád a Földön, újra próbára teheted majd magad, visszakapod az életedet. Addig viszont...
Thamuz az ajtóra tekint, ami kinyílik, mögötte egy ismerős alak, Platron áll, az első démon aki fogadott itt téged, és aki végül visszaküldött a Földre. A démon mélyen meghajol, tekintetét utána is lesüti.
-Platron majd gondoskodik a kiképzésedről - fejezi be a mondatot. Visszaül a trónra, és fejét félrefordítja.
-Távozhattok.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Démoni sík - Page 2 Empty Re: Démoni sík

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.