Ermac vs Fenn

Go down

Ermac vs Fenn Empty Ermac vs Fenn

Témanyitás by Fenn-Lee on Vas. 08 Nov. 2015, 17:58

Megint itt ezen a bolygón, ahol egyszer, már felsültem. Csak annyi a külömbség, hogy most nincs a közelemben senki, de megint egy mocsaras területre tettem le a vadászt, amivel jöttem és ezuttal álcáztam a gépemet. Majd, egy kis sétára indulok, hogy felmérjem a környéket. Megint légzőmaszkot kell hordanom, hogy életben maradjak. A nap, lemenőben van, vagy is esteledik. Gyorsan kell találnom egy helyet, hogy nyugovóra helyezzem a fejemet. Találok is egy helyet, és ott elteszem magam, hogy pihenjek. Egy ideig forgolódok, majd el is alszok. Semmit se álmodok, csak alszom. Másnap, egy hangos dörrenésre ébredek, és hogy valaki réműlten makog. Révén, a fejletlen majmok bolygóján vagyok. Ki lesve, látom amint két fejletlen majom van, csak az egyik, a földön míg a másik fölötte, fegyverrel a kezében. Fel sohajtok, amint ezt megpillantom, de nem mondok semmit. A hely, eléggé poros, de szerencsére a por nem jut az orr üregembe, hála a légző maszkomnak. Lassan, óvatosan emelkedem fel, és halkan indulok meg a dobozok között, hogy lassan meginduljak feléjük, mert kiváncsi vagyok.

_________________
Ne feledd, koncentrálj a pillanatra! Érezz, ne gondolkozz! Bízz az ösztöneidben!
Fenn-Lee
Fenn-Lee
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Aug. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Malacus on Vas. 08 Nov. 2015, 19:16

Ermac Quinn

Az emberek szánalmasak, de ami leginkább zavar, hogy megbízhatatlanok. Például van egy fickó, aki azt kérte, hogy tegyem el láb alól, az egyik ellenlábasát, valami autókereskedőt, vagy mit. Meg is tettem, de ekkor derült ki, hogy az a tetü nem akar fizetni. Nem akarja kifizetni a pénzemet, és ezért megfizet az a nyomorult. Egy elhagyatott raktárépülethez érkeztem, ahol azzal a fickóval találkozok. Hogy mit csinál itt, azt nem tudom, de nem is zavar annyira.
- Te? - kérdezi miután meglát - Veled már végeztem! Elszúrtad a melót, szóval nincs pénz. - mondja, mire én behúzok neki egyet és a földön köt ki.
- Valóban? Nem fogsz fizetni? - majd előkapom a stukkeremet és mellélövök. - Biztos az?
- Nem fogod megtenni! Nem mered! - mondja, mire lábon lövöm és ő meg üvöltözni kezd.
- Unom már ezt a "nem mered megtenni" dumát. - mondom, majd elteszem a fegyveremet és előhúzom az egyik kardomat az oldalamról - Egy isten áll előtted nyomorult féreg! Mikor enyém lesz a világ, a szövetségeseimet megjutalmazom....az ellenségeim pedig halottak lesznek. - majd egy egyszerű mozdulattal levágom a fejét. Munka elvégezve, bár nem úgy, ahogy akartam. Az órája talán ér valamit, de nem sokat, szóval lényegtelen. A kardomat megtörlöm, majd körbenézek. Valami szemet szúr nekem. Valaki van itt, de nem biztos. Lehet, hogy csak egy kutya, de lehet akár egy zsaru is.
- Előbújhatsz, úgyis tudom, hogy hol vagy! - kiabálom és ha jön válasz, akkor igazam van, ha meg nem, akkor megőrültem.

_________________
A múltban elkövetett hibák magvai a jelenben szökkennek szárba.



Meg kell bocsájtanunk az ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket. "Heinrich Heine"

Ha az emberek látják, hogy Isten vérezni kezd, akkor nem hisznek benne. És akkor véres lesz a víz.
Malacus
Malacus
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 93
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 12.
Tartózkodási hely : nem tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Fenn-Lee on Vas. 08 Nov. 2015, 23:16

Az egyik fejletlen majom, végez a másikkal. Micsoda, egy barbár faj az ővék. De engem egy cseppet se izgat. Kiváncsi lennék mit szolna hozzá, ha egy kicsit szórakoznék vele, ha játszadoznék vele egy kicsit. Miután végzett a faj társával, hallom amint makog valamit, de nem nagyon értem. Ami, azt illeti nem is nagyon érdekel, hogy mit is makog, csak ha a mondandoját az én anya nyelvemen hallom, vagy is Kree nyelven, de ez nem történt meg. Még szerencse, hogy ez uttal fel fegyverkeztem, és hoztam magammal tőrt, és lézer pisztolyt. Minden, az ügyességemen, és a gyorsaságomon múlik, és rajtam. Bár, még nem tudom, hogy mit is akarok tenni. Minden esetre, valamit röktönöznöm kell. Kezem, a lézer pisztolyra kulcsolodik, és várom a megfelelő alkalmat, mikor támadhatok, ami még nem most fog meg történni. Nem tervezem, hogy idő elött fel fedjem az itt létemet. Na nem mintha be rezeltem volna, csak ki akarom élvezni a meglepi erejét, ameddig megtehetem.

_________________
Ne feledd, koncentrálj a pillanatra! Érezz, ne gondolkozz! Bízz az ösztöneidben!
Fenn-Lee
Fenn-Lee
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Aug. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Malacus on Kedd 10 Nov. 2015, 15:31

Ermac Quinn

Nem, nincs itt senki sem. Egy picit paranoiás lettem, vagy én nem tudom. A lényeg, hogy el kell innen tünnöm, de előtte el kell varrni az elvarratlan szálakat. Megfogom a hullát, beteszem a kocsijába, majd biztos tábnól egy golyóval belelövök a tankjába és a kocsi így robban egy szépet. Remek kis tüzijáték, meg kell hagyni, de itt az ideje lelépni. A kardomat visszacsúsztatom a hüvelyébe, a pisztolyomat is elteszem és szépen elsétálok a helyszínről. Nem kell elsietnem, van időm bőven. Bár azt bánom, hogy ez a tetü nem fizetett, de nem volt szó túl nagy összegről, tehát nincs sok minden veszve. Megállok, és beleszagolok a levegőbe. Hamarosan legyőzöm a Bosszú Angyalait és az összes többit is, és majd akkor enyém lesz ez a világ. Megerősödöm, és akkor nem lesz probléma, senki se állhat majd az utamba. Enyém lesz ez a világ. Én leszek az új világ Istene! ÉN!

_________________
A múltban elkövetett hibák magvai a jelenben szökkennek szárba.



Meg kell bocsájtanunk az ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket. "Heinrich Heine"

Ha az emberek látják, hogy Isten vérezni kezd, akkor nem hisznek benne. És akkor véres lesz a víz.
Malacus
Malacus
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 93
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 12.
Tartózkodási hely : nem tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Fenn-Lee on Kedd 10 Nov. 2015, 19:07

Hallom, hogy el akarja hagyni a helyszint, hát nem fogja. Addig nem, míg nem találkozott velem. Döntöm el, és ki lépek a ládák közül, lézer pisttolyal a kezemben, és célra tartom. A fegyvert, egyenesen a másik fejletlen majom mellé célzok, és meg húzom a ravaszt. Remélhetőleg, erre fel figyel és felém fordul.
- Add át a társadat, aztán felőlem mehetsz. - Mondom neki az anya nyelvemen, majd várok. Ha átaddja, sem fogom el engedni, révén, látott ezért vesznie kell. Kree bármint olyan Kree aki nem ezen a bolygón született, olyan nem nagyon hiszem, hogy lenne itt, főleg mert harcban állunk még ezekkel a barbár fejletlen majmokal. Ha meg kapom, akkor is támadok, de ha ő támadna első ként, akkor már nyugot szívvel le is tartoztathatom, a Kree birodalom elleni támadásá ért. Minden esetre, egyenlőre várom, hogy mi lesz.

(Egy szavamat se érted, mert nem földi nyelven beszélek.)

_________________
Ne feledd, koncentrálj a pillanatra! Érezz, ne gondolkozz! Bízz az ösztöneidben!
Fenn-Lee
Fenn-Lee
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Aug. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Szabó Éva
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 10 Nov. 2015, 19:25

Figyeljetek arra, hogy mennyit írtok, ezek már megint nincsenek meg hat sorosak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ermac vs Fenn Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14606
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 24
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Malacus on Csüt. 12 Nov. 2015, 15:21

Ermac Quinn

Hagynám el a helyszínt, mikor valaki előugrik pár hordó mögül és mellém lő. Ennek elgurult a gyógyszere? Ezután elkezd valami idegen nyelven karattyolni, amiból egy szót se értek meg. Remek, egy külföldit küldenek ellenem. Pokolba, pedig szeretném megérteni az utolsó szavait. Ránézek és végigmérem, de nem igazán jutok semmire sem.
- Ki küldött téged? FBI? DEA? KGB? Netán a S.H.I.E.L.D.? Vagy esetleg egy bérgyilkos vagy, vagy csak egy töketlen, aki a vérdíjra hajt? - mondom neki - Hát b@zd meg magad, nem leszel vastagabb! - kiáltom felé, majd előkapom a pisztolyomat.
Nagy valószínűséggel lőni fog, ezért rögtön jobbra indulok meg, hogy fedezékbe tudjak húzódni, de közben lőni is fogok rá. Először rá lőnék, majd a jobb oldalára, ahova talán mozdul. Ha nem is arra mozdul, akkor a harmadik és negyedik lövésemet oda lőném, amerre ugrik/mozdul. Persze ezek után nem lövök többet, akár sikerül, akár nem, hanem rögtön fedezékbe vonulok, egy hordó vagy ládák mögé, ami csak jön. Ezek után csak a sorsra hagyatkozhatok.
- Nem adom olcsón a bőrömet te kis bazdmeg!

_________________
A múltban elkövetett hibák magvai a jelenben szökkennek szárba.



Meg kell bocsájtanunk az ellenségeinknek, de csak miután felkötötték őket. "Heinrich Heine"

Ha az emberek látják, hogy Isten vérezni kezd, akkor nem hisznek benne. És akkor véres lesz a víz.
Malacus
Malacus
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 93
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Sep. 12.
Tartózkodási hely : nem tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ermac vs Fenn Empty Re: Ermac vs Fenn

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.