Miller sziget és birtok

Go down

Miller sziget és birtok Empty Miller sziget és birtok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 13 Ápr. 2016, 19:54

A sziget története egészen 1638-ig nyúlik vissza Új-Svédország (Nya Sverige) gyarmat megalapításáig. Mint ismeretes a Miller vérvonal őse, Svanhild Ragnardottir-nak a fia, aki Einar-tól született Eyjolf Møller - ezt a nevet vette fel - részt vett Új-Svédország megalapításában. Már ekkor ebben az évben saját zsákmányként kisajátította a szigetet, ami azóta is a család, vérvonal tulajdonában van, az egyenes ágiban. Először csak a sziget végében levő kis kastély épült fel rá, majd az évszázadok során, ahogyan a család és a vérvonal gazdagodott úgy felépült a hatalmas kastély is a sziget közepén. Régebben a környező területeken hatalmas földbirtokok is tartoztak a család tulajdonába, de mivel soha sem pártolták a rabszolgatartást így egy idő után bérbe adták a földeket. Azokat ugyan elvesztették a megalapuló városok és ilyenek miatt, de szép kis kárpótlásokat is kaptak érte. Azonban a sziget mindvégig az övék maradt. Nem sokkal később a Møller név helyett a Müllert vette fel a család, majd Észak és Dél háborúi után a Miller-t.
A sziget és a kastély soha sem volt lakatlan a családnak mindig is voltak sok helyen befektetései, noha soha sem kérkedtek ezzel, de mindig is a felső tízezer tagjai voltak, így igazából az, hogy a család tagjai zsoldoskodtak elég meglepő volt, de a végükben volt. Észak és dél után nyerte el a sziget azt a formáját, amit ma is őriz, azóta csak felújítások voltak és a kastélyok belsejének modernizálása de úgy, hogy a belső régi értékeket megtartsák.
Az utóbbi pár évtizedben Jonathan szülei vigyázták a helyet, a nyugdíjba vonulásuk után pedig itt élnek és ők üzemeltetik a helyet. De mivel most már ők is idősek, így minden jogot Jon-ra és Steph-re ruházták át, persze továbbra is itt laknak, de ezek után valószínű, hogy a Jonék, illetve a gyerekek több időt fognak itt tölteni távol a nyüzsgő New Yorktól, amikor éppen van erre idejük.
A szigeten mintegy száz fős személyzet dolgozik, kertészek, szerelők (mindenféle), szobalányok, szakácsok, teljes személyzet. 120 szoba van a nagy kastélyban, energiaellátó helység generátorral, amit az új felújítások alapján ARC reaktor lát el. Több alagút és titkos járat is van az épületben, illetve a szigeten. Az épületben nagyobb belsőkert is van, több kisebb is, lift, az egyik torony külön a gyerekeknek van játszószobákkal, illetve galambtenyészet is található itt. Egy kisebb (maximum 100 fős) moziterem, több uszoda, edzőtermek, bálterem, étkezők, szauna, fegyverterem, három hatalmas könyvtár szoba is megtalálható a kastélyban. A szabadban olaszkertek találhatóak főleg, ezek már a 20.században lettek kialakítva.
Miller sziget és birtok Thousand-islands-boldt-castle

további képek és infók a helyről:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Miller sziget és birtok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.