HYDRA uralom

Go down

HYDRA uralom Empty HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Szer. 12 Okt. 2016, 07:59

HYDRA URALOM

Résztvevők: Steph és Jon Miller

1. Felvonás: HYDRA URALOM
Helyszín: Berin, Németország; HYDRA főparancsnokság
2027. Október

Steph és Jon utóbbi napjai eseménytelenül teltek. Steph ideje java részét az íróasztala mögött töltötte jelentések, feljegyzések és egyéb papírokat böngészve. Jon ideje hasonlóképpen telt, jelentést kellett írnia a legutóbbi bevetéséről, áttekinteni pár dokumentumot, bár ezeket elintézve semmi más dolga nem akadt.
Két napja kaptak egy-egy üzenetet a PDA-jukra, ami a közelgő küldetésükről tartalmazott információkat, valamint kiegészítéseket.

JON ÜZENETE:
"Üdvözlet Miller ügynök,
Pár hónapja Ausztráliában az államfő, Robert Lock mutánsok által elkövetett sorozatos betöréseket jelentett. A célpontok eltérőek voltak, a kis üzletektől a nagyobb szállítmányokig, mindenre lecsaptak. Lock nyomozást indított a mutánsok felderítése érdekében, majd két héttel később megtalálta a rejtekhelyüket. Egy nappal rá a Birodalom utasítására lecsapott rájuk és kivétel nélkül minden árulót kiiktatott. A sikerek jelentése után azonban Lock egyszerűen eltűnt. Se levél, se hívás, se semmi se érkezett tőle az utóbbi hónapokban, ez pedig felkeltette az érdeklődésünket. Az államfő helyettese váltig állítja, hogy minden a legnagyobb rendben van Lock-al, csupán beteg, de az ügy kivizsgálására küldött két ügynök eltűnése mást sejtet.
A maga feladata, hogy odamenjen és kiderítse, mi történt Lock-al és a kiküldött ügynökökkel. A küldetéséhez szükséges adatokat és felszereléslistát az üzenetben megtalálja.
Sok sikert."
Felszerelés:
Ausztrália:

STEPH ÜZENETE
"Üdvözlet Mrs. Miller
Közel két hónapja egy Romániai faluban különös eseményeket jelentettek. A helyiek azt állították, hogy a falu temploma közelében meglátták a Megváltót és a templom papja betegeket gyógyított meg pusztán az érintésével. A pletykák akkor nyertek értelmet, mikor a templom közelében erős, mágikus aurát jelentettek, ezért kiküldtünk egy csapatot, hogy kivizsgálják a helyzetet. Egy kivétellel mindegyik nyomtalanul eltűnt, az az egy, aki előkerült pedig megőrült.
Magának, mint a Mágikus Ügyosztály fejének, van a legnagyobb szakértelme a témában, így a maga feladata, hogy kivizsgállja az esetet és megszűntesse az esetleges fenyegetést.
Sok sikert."

Felszerelés:
A túlélő vallomása:

Ha a felszerelés és csapatösszeállítás megvolt, mindkettőjüket magángéppel elszállítják az adott országba.

JON
Helyszín: Canberra, Ausztrália

Jon a reggeli órákban érkezik meg Ausztrália fővárosába, ahol a reptéren egy fekete, négyajtós, páncélozott személyautó és annak a söfőrje vár rá.
- Üdvözletem. Adrian Arne vagyok. - mutatkozik be a söfőr, egy harmincas, sötét hajú, fekete öltönyös illető. Ha Jon hozott magával embereket, akkor azok egy másik autóval utaznak, ez csak neki van.
Miután beszáll a kocsiba, a söfőr megkérdezi a pontos úticélt. Jon elmehetett bárhová a városban, a hotelektől kezdve a kaszinókig, vagy egyenesen az újonnan épült városházára. Jon az utazás közben észrevehette, hogy a fontosabb helyeken, mint a reptéren, rengeteg, jól felszerelt német katona őrködik.

STEPH
Helyszín: Románia

Steph korán, a hajnali órákban érkezik meg Romániába, ahol egy fekete, páncélozott, tágas terepjáró vár rá és a csapatára. A több órás út alatt a sofőr egy szót se szól, akárcsak Church és mire elérik a falut, már jócskán elmúlt dél.
A falu elég kicsi, jobbára kertes házak alkotják, valamint a faluközpont, ahol a terepjárójuk megáll. Az utcán a délutáni órák ellenére nem sokan tartózkodnak, az ott lévők viszont alaposan megnézik az érkezőket.
Steph célpontja tőle alig egy kilométerre északra, egy dombon található: egy kicsi, szerény templom.

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 13 Okt. 2016, 08:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester és Edwards(G.M.D.-Mk II)

~ Helyszín: Románia ~
Kiélveztem azt a néhány napot, hogy végre nyugodtan tudtunk lenni Jonnal. Ritka volt az ilyen és ezt most is egy újabb üzenet szakította félbe. Néhány pillanatra megörültem, hogy talán együtt mehetünk küldetésre, de az örömöm egy pillanat alatt tört milliónyi darabra, ahogyan kiderült, hogy a világ két különböző pontjára küldtek minket. Jobban szerettem vele együtt menni, vagy ha nem, akkor ne egy időben, mert nem szívesen bíztam másokra a gyerekeket. Felvontam a szemöldökömet, amikor megláttam, hogy hova és miért küldenek. Keresztény megváltó, ezek komolyan gondolták? Természetesen minden létező istenségnek elhittem a létezését, nem volt nehéz kitalálni, hogy miért és ők is tudták. De akkor is ez az egész „viccesnek” hatott. Biztosan előtudtak volna rángatni egy olyan személyt is, akihez közelebb áll mindez. Mindazonáltal érdekes volt, hogy mit is mondogatott az egyetlen túlélő. Románia… a korábbi kommunista Magyarország is ott volt a szomszédban, ahogyan Latveria is, ahol meglehetősen sok mágia szokott lenni, Erdély pedig… nos tudjuk, hogy a Sötétség Hercege állítólag arra rejtőzik.
Amíg utaztam, addig is minden létező adatot próbáltam leszedni a kék angyalokról és a keresztény mitológiai tisztítótüzekről mindent, amit csak találtam. Plusz embert nem kértem magam mellé, már így is túl sokan voltunk. Délutánra pedig már meg is érkeztünk a célhelyre, ha tudom, hogy ennyit kell pluszban utazni, akkor egyből a templomhoz teleportálom magunkat. Az emberekkel nem foglalkoztam, nem tartozott a feladathoz, csupán koncentráció mellett, mágiaérzékeléssel kutattam végig őket, a mutánsok most nem érdekeltek, csak az esetleges mágiahasználók.
- Őrmester induljon előre, mérje fel a terepet és biztosítsa, közvetlen maga mögött leszek! – adtam ki a parancsot.
Ha az őrmi elindul, akkor én magam is gyalog, nem volt messze ez a táv, kényelmes tempóban, húsz-huszonöt perc alatt megjárhatjuk. Közben pedig a terepet is figyelem, nézem, hátha valamilyen jelet, furcsa nyomot lehet látni az úton.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: -

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Jon, mint általában sokkal higgadtabban és nyugodtabban fogadta a híreket, mint a felesége. Próbálta odahaza nyugtatni a nőt, hogy minden rendben lesz, bár pontosan tudta, hogy Steph jócskán veszélyesebb nála, de mégis mindenki alulbecsüli őt. Önmaguk pechére. Elég sok minden történhetett Locke-al, ami miatt ez történt, de úgy tudta, hogy korábban még nem volt ilyen vele, így ő maga is igencsak nagy prioritásnak érezte, hogy járjanak ennek utána.
Amennyiben megodható volt a felszerelés ügyében, akkor a saját páncélját kérte, nem pedig a felajánlottat. Ha engedték a sajátját, akkor a műveletnek megfelelően, vagy a teljes páncélt vitte magával, vagy csak a „felest”, amit íjászat alkalmával használ.* Noha máskor ő maga is inkább egymaga dolgozott, de ezúttal már csak a feladat fontossága miatt is kért a biztonság kedvéért maga mellé négy embert. Egy mesterlövészt, két előre küldhető felderítőt, akik egyben orvgyilkosnak is megfelelhetnek, hogyha szükséges. Itt nem zárta ki a szuperhumánt, vagy mágust. Negyediknek pedig egy telepatát, aki mentálisan összekapcsolja őket, képes „képeket” küldözgetni közöttük, amit valamelyik személy lát, illetve rajta keresztül telepatikus üzeneteket is lehet küldeni, hogyha teljes csönd kell, vagy a technológia csődöt mondana, akkor legyen segítség. Ha korábban dolgozott már ilyen csapatban, akkor a korábbi társait kérte most is.
Az út során a lehető legtöbb adatot igyekezett Locke-ról elolvasni, ahogyan a két ügynök jelentését is, ha megkapta, akik már kint voltak. Ezen felül minden videó anyagot látni akart, amiken az eltűnése napján rajta volt a kormányfő, ahogyan kihallgatások eredményét is meg akarta nézni, vagy a kivonatot elolvasni, hogy a lehető legfelkészültebben érkezhessen meg Ausztráliába.
A megérkezés után a sofőr már várta és köszöntötte is őt, ő mereven biccentett köszönésképpen.
- Üdvözlöm – mondta is a megszokott rideg, tárgyilagosságával. – A városházára vigyen elsőként.
Végig akarta járni Locke útvonalát, amin haladt az eltűnése napján. Ahogyan haladtak a katonák feltűntek neki, ha pedig megérkeztek, akkor a köveketkező parancsot igyekszik kiadni.
- Elsőként Mr. Locke irodájában néznék körül.

*Lásd a karakter előtörijében Smile
felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Hétf. 17 Okt. 2016, 06:19

- HYDRA URALOM -

1.Felvonás: HYDRA URALOM
Résztvevők: Steph és Jon Miller

Steph
Helyszín: Románia

Az út alatt Steph az úton megpróbált minden adatot összegyűjteni a túlélő szavai alapján elindulva, de használható adatot nemigen talált. A kék angyalokra leginkább filmek és zenék jöttek be, valamint egy kis részlet az angyalok hiearchiájából, ami szerint Mikáél arkangyal a kék angyal, egyben észak angyala. Tisztítótűznél összesen a legtöbb vallásban felbukkanó purgatóriumot találta meg, valamint egy történelmi eseményt. 2003-táján egy "Tisztítótűz"-nek hívott eseményben a HYDRA katonái az egykori USA területén élő mutáns és mutánspárti mozgalmak 100%-át egy szervezett támadássorozatban megsemmisítették, lényegében megtisztították tőlük a szigetet.
Miután megérkeznek, Steph kiadja a parancsot és Church mögött lassan elérik a templomot. Útközben semmi támadás nem éri őket, valamint Steph egyetlen mágiahasználót vagy nyomot se érzékel. Látszólag minden rendben van, egészen addig, míg el nem érik a templomot. Kívülről egy szerény, régi keresztény templomnak látszik, az udvarát gyéren növő fű és pár öreg fa tarkítja, azonban a közelébe érve Steph hatalmas mágikus aurát vehet észre, ami a templomot körülvevő vaskerítésen belül mindent átitat.
Hatalmas és felettébb megnyugtató aura, a kapun belülre lépve Church  leengedi a fegyverét és Steph-et valamiféle megnyugtató érzés kerítheti hatalmába.
- Itt biztosan nincs veszély. - jelenti ki a katona.
Ha a templom közelébe mennek, akkor az épület ajtaja kinyílik és kilép rajta egy barátságosan mosolygó, kopaszodó, idős férfi.
- Üdvözletem gyermekeim. Cornello atya vagyok, miben lehetek a segítségetekre? - köszönti őket kedvesen a pap, Steph pedig rajta is erős mágikus aurát érezhet.

Csapat:


Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

A Birodalom engedélyezte számára a saját páncélja elhozatalát, de csak a felest. Ezen kívül a kért csapatot, egy mesterlövészt, két felderítő orvgyilkost, valamint a telepatát is megkapta.
Az úton a kért információkat is meg tudta tekinteni a két ügynök anyaga kivételével, ugyanis még a jelentés előtt eltűntek.
A sofőr utasításra Jont az újonnan épülő városházára vitte, aminek az építését alig egy éve fejezték be. A nagy épületet láthatatlan energiakerítés veszi körbe, valamint rengeteg páncélos katona őrködik a területen, sokuk nehézfegyverzettel is fel van szerelve.
A főbejáraton egy gyors igazoltatás után beléphetnek, majd Jon parancsára először Lock irodájába mennek. Az irodához érve egy kisebb váróterembe jutnak, ahol egy titkárnő és két páncélos katonát vehet észre.
- Szép napot! - köszön rájuk a fiatal, vörös hajú titkárnő - Miben segíthetek? - kérdezi kedvesen.

Csapat:
Minden Lock-ról:

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Kedd 18 Okt. 2016, 09:38




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester és Edwards(G.M.D.-Mk II)

~ Helyszín: Románia ~
Az úton nem találtam sok mindent arról, ami összeköthető volt hirtelen az üggyel. Vagy legalább is semmi olyat, amit ne tudtam volna magamtól is. E szerint nem a triviális dolgok történtek itt, hanem tényleg olyasmi, ami magasabb szintű ismeretet és szaktudást igényel. Már értettem, hogy miért is nem egy átlagos mágikus személyt küldtek ki ide, hanem engem. Bár a Tisztítótűz érdekes volt, hogy mit is találtam ezzel kapcsolatban, bár sajnos kételkedtem benne, hogy ennek köze lehet a mostani eseményekhez, 100%-an nem zárhattam ki. ahogy haladtunk minden tekintetben figyeltem a környéket, Church mögött haladva, de semmi sem történt. Az egész templom mágikus aurával volt körbevéve, jó kérdés volt, hogy milyen védelmi szerepeket lát el. Lehet, hogy be sem tudok lépni rajta, lehetséges, hogy úgy járok, mint a többiek, akik itt vesztek, de az is, hogy semmi sem történik. Túlságosan sok a lehetőség és kevés az idő, arra főleg nem volt, hogy órákon át itt üljek és feltörjem, eloszlassam a pajzsot. Így bíztam a felépített pajzsaimban, hogy megvédenek az asztrális és mentális behatásoktól és elindultam. Amint beléptünk láttam, hogy Church leengedi a fegyvert, amire már vontam is volna fel a szemöldökömet, amikor megéreztem, hogy mi történik. Magamban átkozódtam egy sort, főleg azért, mert még én is éreztem.
~ Nem biztonságos, tartsa nyitva a szemét, valami képes volt arra, hogy átüsse az asztrál pajzsomat bármiféle támadás érzése nélkül ~ üzentem telepatikusan a társamnak. ~ Nem lenne szabad semmilyen kívülről jövő érzést éreznem, mégis érzem, ahogyan a hely nyugalmat akar rám erőltetni. ~
Márpedig nagyon, de nagyon kevés személy lett volna arra képes, hogy az asztrál és a mentálpajzsomat átüsse. Mindezek után már meg sem lepődtem, hogy a megérkező személy is mágikus aurával rendelkezik.
- Üdvözlöm, dr. Stephanie Smith vagyok, a Birodalom Mágikus Ügyosztályának vezetője – mutatkoztam be. – Amiatt érkeztem, hogy kivizsgáljam a közelmúltban itt történt sajnálatos eseményeket, mindez Birodalmiként, mind Főmágusként kötelességem. Örülnék neki, ha ön és az itt dolgozók segítenének mindebben, és nem akadályoznának.
Itt előhúztam az Agamotto szemét, hogy megmutassam*, hogy nem csak légből kapottan nevezem magamat a Főmágusnak. Mivel kellően erősnek érzetem, szinte biztosra vettem, hogy tudja mire képes a szem.
- Elsőként is szeretném visszanézni a történteket a szemmel, amennyiben a védőpajzsuk akadályozná ezt, azt a védővarázslatot semlegesítse.
Ha nincs ilyen, vagy volt és megteszi, akkor koncentrálással neki is látok annak, hogy a szem visszajátssza az itt történt eseményeket és megnézhessem, hogy mi is történt valójában.

*Valószínűleg nem tudod, nem személy választja, hogy ő lesz a Főmágus, hanem a szem, az ereklye dönti el, hogy kinél működik, ki használhatja és így ezzel jár a rang.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: -

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Mivel csak a „könnyített” páncélját engedték, így csak azt hozta, nem pedig a teljes testet borítót. Ennek megvolt az előnye, így sokkalta akrobatikusabb tudott lenni, ami jól tudott lenni a legtöbb harc esetében. Kivéve, ha nehéz tüzérség ellen mennek, mert akkor nem feltétlen. Megkapta a kért egységet is, amivel remélhetőleg hatékonyabban tudják majd felgöngyölíteni az ügyet. a négy főből csak egyet ismert, Luca-t, benne teljesen megbízott, a telepatikus üzenetek pedig a felesége révén sem voltak idegenek tőle. Éppen emiatt és a hatékonyság miatt volt jó ilyen személyekkel együtt dolgozni. A többieket nem, de megbízott a parancsnokságban, hogy megfelelő és megbízható személyeket küldenek. Katonaként saját maga is úgy nézte végig az út közben a helyet, hogy gyenge pontot keresett, illetve azt nézte, hogy honnan támadhatnak rájuk. Amíg még ide jöttek az anyagokkal nem ment semmire, sem a felvételek, sem pedig az akták nem adtak támpontot. Egy valami azonban igen, Norman Daniels. Az egyetlen személy, aki mondott bármit is, de esélyes volt, hogy csak menteni akarta a menthetőt. Így vele mindenképpen kellett majd beszélniük.
Amint megérkeztek a városházára, akkor hagyta, hogy őket is igazoltassák, nem tett semmilyen megjegyzést minderre. Amint bent voltak a titkárnő meg is állította őket az iroda előtt. Remélte, hogy az ittenieket tájékoztatták már az érkezésükről, de úgy tűnt, hogy mindez nem történt meg. Ez pedig azt jelentette, hogy újabb értékes perceket fognak veszíteni. Éppen ezért nem is késlekedet sokat, hanem elő vette a dokumentumokat, amik az engedélyeket tartalmazzák és letette a titkárnő elé
- Üdvözlöm – köszönt. – A csapatom és jómagam Berlinből érkeztünk azzal a paranccsal, hogy derítsük ki mi történt Mr. Locke-al. Szeretnénk átvizsgálni az irodáját, és hivassa be Norman Daniels-t, mert vele is beszélni akarok.
Továbbra is ridegen, távolságtartóan beszélt, a szavai meg inkább parancsnak hangzottak, mintsem kéréseknek, de azért megvolt a tisztelet is a hangjában, nem lenézően beszélt a nővel, még úgysem, hogy jócskán befolyásosabb volt nála.
- Ezeken felül hivasson ide mindenkit, akik az utolsó hivatalban töltött napján beszélt vele, vagy látta.
Ha a nő nyugtázta a szavait, akkor intett az embereinek és velük együtt próbál bejutni az irodába, remélve, hogy a két páncélos nem tartóztatja fel őket.

felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Csüt. 20 Okt. 2016, 07:14

- HYDRA URALOM -

Steph
Helyszín: Románia

Mikor Steph telepatikusan üzent Church-nek, ő bólintott, majd újból készenlétbe rakta a fegyverét. Minél több ideig voltak bent, annál jobban hatott rájuk a nyugtató mágia, bár Steph pajzsa ezt némiképp tompította, Church lassacskán újból leengedte a fegyverét, hanyagul az oldala mellett tartotta fél kézzel, még a sisakját is leveszi.
- Azt mondja a Birodalom? - a pap elgondolkodva vakarta az állát, mintha nem tudna választ adni, aztán egy pillanattal később visszatért a mosoly az arcára - Én nem tudok semmilyen incidensről gyermekem, de szívesen segítek. - mondta, majd mikor Steph megmutatja neki a Szemet, egy pillanatta megváltozik a tekintete, a szemeiben mintha felismerés csillanna meg, aztán azonnal visszatér a kedves mosoly, mintha meg se történt volna.
- Védővarázslat? - kérdez vissza Cornello - Szó sincs itt bármiféle pogány mágiáról, ugyan. Az amit itt érezhetnek, az az Úr Kegyelme, semmi több. - közli ünnepélyesen. Steph így nem tudja használni a Szemet. Hirtelen egy röpke időre valami furcsát érezhet a nő, mintha valami át akarna hatolni az asztrálpajzsán és az elméjét próbálná befolyásolni. Nagyon erős mágia lehetett, de csak annyira tudja őt befolyásolni, mint a belépéskor érzett nyugalom. Ez most viszont távozásra akarja kényszeríteni.
- Hölgyem, talán jobb lenne, ha távoznánk. - veti fel Church kissé nyugtalanul.

Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

Mikor Jon a titkárnő elé helyezi a felhatalmazást és közli a célját, a nő gyorsan begépel valamit az előtte lévő számítógépbe.
- Jon Miller, ugye? Mr. Daniels már várja magát. - közli vele, majd az egyik páncélos ajtót nyit - Csak magát. - teszi hozzá, ha pedig ennek ellenére Jon-on kívül bárki az ajtóhoz lépne, az ajtót nyitó páncélos az útját állja.
Amint Jon belép az ajtón, egy tágas, gyéren berendezett iroda fogadja, az ablak közelében, a méretes asztal mögött pedig egy fiatal, férfi ül, égő cigarettával a szájában. Norman Daniels, Lock helyettese rövid fekete hajjal és szürke szemekkel rendelkezik, amikkel a belépő Jont méregeti.
- Üdvözlöm Miller ügynök, már vártam. Kérem üljön le. - kezdi el a párbeszédet, majd még mielőtt Jon bármit is mondhatna, megszólal - Nyílván Lock ügyében jött, bár hiába. Az államfő beteg, ahogy azt korábban számtalanszor megmondtam. - időközben elnyomja a cigarettát, bár alig szívott bele - És nem fogad látogatókat. - teszi hozzá.

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Pént. 21 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester és Edwards(G.M.D.-Mk II)

~ Helyszín: Románia ~
- Őrmester! – csattantam fel. – Nem engedtem, hogy pihenjen!
~ Küzdjön ellene ~ próbáltam üzenni Church-nek ezzel egy időben. ~ Bármi történjék hergelje magát, bármivel, ami erős ellenérzést, dühöt vált ki magából, illetve akaraterővel is próbálhatja leküzdeni, bizonyára tanították, képezték, hogy miként védekezhet telepaták ellen, ez ugyanaz! ~
Közben a pap tudtára hoztam, hogy ki vagyok és miért érkeztem. Láttam, hogy megismerte a Szemet és azt, hogy mi is vagyok. Vajon, ha az aurámat nézni, vizsgálja feltűnik neki az, hogy nem csak egyszerűen mágiahasználó vagyok, hanem úgymond isteni aura vesz körbe hála Thorhalla-nak? Néha jól tud jönni megfélemlítésként az, hogy egy istennő lelke az én lelkem is. Vajon mit gondolhat erre? Roppant szórakoztató helyzet lenne, ha Church nem így reagálna, ahogyan. Szóval megtagadja azt, hogy végezzem a dolgomat. Csak pár lépés kéne és valószínűleg eltudnám metszeni a torkát, az én képesítésemmel ez semmi lenne. De egyelőre nem alacsonyodom eddig.
- Az úr kegye – húztam az ajkaimat gúnyos mosolyra. – Ugyan, már bizonyára ellenőrizte az aurámat és rájöhet, hogy nem csak egy egyszerű mágussal áll szemben, hanem annál jócskán többel.
Ekkor éreztem meg, hogy valamilyen erős támadás indult az elmém irányába, de a pajzsaim kitartottak. Egy pillanatra sem mutattam annak jelét, hogy észleltem volna a támadást, vagy kellemetlenül érintett volna.
- Szóval így állunk – feleltem. – Úgy tudtam, hogy a maguk istene elveti az agressziót, ennek ellenére máris támadnak. Meglepte, hogy semmilyen módon nem tud az elmémbe férkőzni? Ez volt a maximum, vagy ennél többre is képes?
Kérdeztem kissé provokálóan.
- Küzdjön Church küzdjön, ha nagyon nem bírja menjen ki a bejáraton túlra, ott már nem hat a mező magára – mondtam anélkül, hogy ránéztem volna. – Én tudom tovább erősíteni a pajzsaimat atyám, ez az önök támadásáról is elmondható? Legyen… távozok, amíg el nem érem a kijáratot van választási lehetősége. Együttműködik és hagyja, hogy kivizsgáljam az ügyet, ezen esetben a helynek, és az itt levőknek sem esik bántódása. Ha elérem a kaput, akkor lebontom a pajzsot és itt megtorlásként az embereink ellen elkövetett bűnért mindannyian meghalnak. Már csak azért is, mert meg mertek támadni és nem feltétlen tolerálom mindezt – kedvesen mosolyodtam le. – Ezt én sem akarom, önök sem. Így még egyszer megkérem, utoljára…
Arra felkészültem, hogy támadni fognak, így ha ennek a legkisebb jelét is látom, akkor azonnal próbálok vetődni oldalra és igyekszem e közben felrajzolni egy rúnát a levegőbe, amivel, ha sikerül, akkor egy védőpajzsnak kellene létrejönnie magam és Church körül, ha még itt van.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: Marty River, Henry Thomasm Karl Freeman és Luca Scorpius

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Miller kivárta, amíg a nő begépelte, amit akart, a nevének visszakérdezésnél azonban kijavította.
- Jonathan – mondta.
Egyedül, persze. Ez volt a legegyszerűbb, de addig sem akarta, hogy az emberei tétlenkedjenek.
- Kutassák át az épületet, ha valaki ellenszegül, tartóztassák le – mondta.
Ekkor telepatikusan próbált üzenni Luca-nak, hangosan gondolva és többször elismételve a nevét hangosan, amíg a férfinak mindez fel nem tűnik, hogy őt szólítják. Persze ezt csak akkor, ha alapból nincs aktív csatorna köztük.
~ Roppant óvatosan kémlelje át az itt dolgozók tudatát, hogy mit tudnak Locke-ról ~
Mivel a fal úgysem zavarta a választ, így belépett az irodába.
Biccentett a férfinak, majd a helykínálás után le is ült az egyik székre.
- Mr. Daniels – kezdte. – Nincs időm a maga kicsinyes játékaihoz. Maga és én is pontosan tudjuk, hogy Mr. Locke nem beteg. Ha az lenne a Birodalom már tudna róla, itt erről azonban szó sincs. Felteszem tisztában van vele, hogy ön az első számú gyanúsított, mert ön nyer a legtöbbet az elnök eltűnésével. Szóval egyetlen egy esélyt kap, mindenben együttműködik a Birodalommal, az embereimmel és velem, vagy pedig kénytelen leszek önt megvádolni azzal, hogy hátráltatja a nyomozást. Önt és a családját pedig a megfelelő emberekhez küldetem Berlinbe, és ők bizonyosan nem lesznek olyan türelmesek a kihallgatásukkal, mint én.
Az egészet nem fenyegetően mondta, csak hidegen és mereven, mint aki parancsokat teljesít. Azért bízott benne, hogy nem fognak eljutni eddig, már csak azért sem, mert túl sok időt vesztenének vele. De azért remélte, hogy a másik megértette, hogy mik lesznek a következmények. Amíg beszélt és utána is próbálta leolvasni a másik arcáról, mozdulatairól, hogy miként is viszonyul ahhoz, amit most hallott. Néhány másodperc hatásszünet után pedig folytatta.
- Miután ilyen jól megértettük egymást… mit is tud Mr. Locke eltűnéséről? – tette fel a kérdést.

felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Hétf. 24 Okt. 2016, 23:40

- HYDRA URALOM -

Steph
Helyszín: Románia

Steph fenyegetésére a pap elsápad és idegesen tesz egy lépést hátra.
- Esküszöm, hogy nem tudok semmiféle incidensről vagy pogány mágiákról. Mégis hogy érti, hogy megtámadtam, én csak gyógyítani tudok az Úr kegyelméből. - magyarázkodott, az arcán a félelem pedig valós volt.
Church eközben lassan megfordult és a telek kapuja felé vette az irányt, a fegyverét még mindig bizonytalanul fogva, a sisakját pedig otthagyta.
- Hölgyem, a pap igazat beszél. - szólal meg Edwards és Steph mellé lép - A szenzoraim nem érzékelnek efféle visszajelzést. Talán valóban nem tud semmiről. - közli, majd egy lépést tesz az épület felé - Ezen felül valami meggátolja a szenzoraimat az épület és az egész telek átvizsgálásában.
- Hölgyem, nem tudom, hogy miről beszél, én sose tennék semmit. Nem én, hane... - a pap hangja hirtelen elcsuklik, majd valami láthatatlan erő berántja őt az éppen kinyíló templomajtón, és azonnal be is záródik, még mielőtt bárki is tehetne valamit.
Steph a templomból egy hosszú, fájdalmas kiáltást hallhat, egy férfi üvöltését.

Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

A parancsok kiadása után Jon emberei szétszélednek és Luca-tól is pozitív visszajelzést kap. Befelé menet azt is észreveheti, hogy az egyik páncélos katona az elhaladó emberei után megy.
~ Parancsokat kapott az imént, hogy figyeljen minket. Nem tudom kitől, de nem Daniels adta ~ hallja Jon a fejében Luca hangját, ha felkelti az érdeklődését a katona.
Jon szavai után Daniels pár másodpercig hallgatott, majd fáradtan felsóhajtott, mintha ezt a párbeszédet már ezerszer hallotta volna, ami valószínűleg igaz volt.
- Erre is csak azt tudom mondani, amit korábban. Mr. Lock beteg, de ha nekem nem hisz, akkor megmutatom. - közli fáradtan, majd feláll - Kérem kövessen. - mondja, majd ha Jon feláll, elindul kifelé a szobából - Az államfő az épület alatti lakrészekben van. - magyarázza haladás közben. Jon hallhatott pár dolgot a frissen épült városház alatti lakrészekről, amiket a vezetőség tagjai használhattak. Kényelmesek, jól felszereltek és mindenek előtt atombiztosak(vastag falak, páncélajtók, kamerák, őrök, stb). Nem lehetett véletlen, hogy az államfő is az egyik ilyen lakosztályban élt.
Daniels elkalauzolja Jont egészen egy liftig, amivel szinteket haladnak lefelé, amíg el nem érik a megfelelő szintet. A liftből kiszállva Daniels elvezeti Jont a hosszú, festményekkel díszített folyosókon egészen az egyik szobáig.
- Íme, az államfő lakosztálya. - közölte, majd kinyitotta az ajtót.
Ha Jon belépett az ajtón, akkor egy tágas nappaliba kerülhetett, ami szinte semmilyen kényelmi berendezést nem nélkülözött. A szoba összképét mindössze a félhomály, a szanaszét tördelt bútorok, a rengeteg vér és egy ronda, zombiszerű teremtmény tesz tönkre. A lény olyan volt, akár egy ember, azonban a bőre cafatokban lógott rajta, akárcsak a rongyos ruhái(ami talán egy öltöny részei lehettek valaha), alatta pedig egy vörös réteg védte a csupasz húsát.
- Tessék Miller, íme Mr. Lock teljes életnagyságban. - közölte bajlós hangon Daniels és ha Jon megfordul, láthatta, hogy a férfi mellett két, páncélos katona lép be a szobába, fegyvereiket pedig Millerre szegezték - A soha viszont nem látásra, Gyökér ügynök. - ezzel elhagyja a szobát és az ajtó bezárul.
Jon magára maradt két, felfegyverzett katonával és a Lock zombival, ami a szoba végéből figyeli morogva a történéseket.

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Szer. 26 Okt. 2016, 01:54




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester és Edwards(G.M.D.-Mk II)

~ Helyszín: Románia ~
Ha mást nem, akkor a szavaimmal legalább azt elértem, hogy kivételesen ne csak valamilyen maszkot és megjátszott érzelmet mutasson felém, hanem valódi félelem tükrözzön a tekintete. A szavai is ezt támasztották alá. Arról pedig nem kellett tudnia, hogy a fenyegetésemet csak a legvégső esetben tettem volna meg. A cél az volt, hogy elhiggye, hogy bántanám, mindez megtörtént és ennyitől megtört. A pszichológiai hadviselést mindig jobban szerettem, mint a fizikait, hatásosabb és elegánsabb, nőiesebb.
- Tudom, most már tudom, hogy azt – bólintottam Church szavaira, majd a pap felé fordulok. – Elhiszem atyám, és örülök, hogy tisztáztuk mindezt. Ezek után remélem nem lesz kifogása az ellen, hogy vizsgálódjunk. Az itt levők biztonsága érdekében… a legjobb talán az lenne, ha kint várakozna. A helynek sem áll szándékomban ártani.
Mindezek után nem lepett meg, hogy Church nem jut semmire sem, tudtam, hogy vannak efféle nem feltétlen csak varázslatok, de mágikus anomáliák, amik képesek arra, hogy ilyen hatást érjenek el.
- Ez várható volt őrmester – mondtam. – Sok olyan mágia és természeti jelenség van, ami képes zavarni a szenzorokat.
És akkor még a technomágiáról nem is beszéltem, ami igencsak kellemetlen lett volna, révén nem csak a szenzorokat, szkennereket zavarná, hanem még könnyedén ellenünk is fordítaná az androidot. Közben a pap még kezdett valamit mondani, amit már nem tudott befejezni, mert berántotta valami a templomba,
- Hanem Ő… – fejeztem be a halkan a pap mondatát. – Legyen bárki is azaz Ő…
Tehát volt itt valami, aki nagyon nem akarta, hogy az ittléte kiderüljön. Valószínűsítettem, hogy az a valami ölte meg az embereinket, aki most a papot is igyekezett. Nem akartam előreküldeni Church-öt, még később jól jöhet, de még szerencse, hogy itt volt Edwards.
- Edwards előre, ha szükséges, erővel nyissa ki az ajtót – utasítottam. – Őrmi, maga maradjon mögöttem.
Úgy helyezkedtem, hogy a férfi mögöttem legyen, majd igyekeztem felrajzolni a megfelelő rúnákat, hogy védőpajzsot igyekezzek teremteni a férfi és magam köré a biztonság kedvéért, hátha támadás ér minket, ha az android kitudja nyitni az ajtót.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: Marty River, Henry Thomasm Karl Freeman és Luca Scorpius

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Jon hamarosan választ is kapott Luca-tól, ezek szerint a férfi tényleg figyelt, vagy a nevének említése volt hatással. Ahogyan bement az irodába még látta, hogy az egyik fegyveres a társai után ment, mindez nem lepte meg.
~ Tartsák szemmel, ne érintkezzenek szavakkal, csak általános dolgokról, ha valamit találnak telepatikusan beszéljék meg ~ adta ki az utasításokat. ~ És Luca, tartson benne a körben. ~
Odabent a tárgyalásnál már az elején kénytelen keményebb szavakkal és némi fenyegetőzéssel élni, hogy Danielst szóra bírja, ugyan még mindig ugyanazt mondta, amit korábban, de legalább elérte azt, hogy elkíséri az elnökhöz a férfi.
- Rendben van, köszön Mr. Daniels – mondta.
Ezzel egy időben próbált üzenetet is küldeni Luca-nak, hogy a csapat tudja, hogy mi történik.
~ Daniels elvisz Mr. Locke-hoz az épület alatti lakrészhez, lehet, hogy kikerülök a telepatikus erejének hatóköréből. Ha megtámadnál önöket ezen idő alatt, akkor használhatnak halálos erőt, gyanítom, hogy csapda lesz az egész.. ~
Ezek után követte Danielst a föld alá, ahova kísérte a férfi. Végre a saját szemével is megszemlélhette ezeket a helyeket, amikről csak hallott korábban. Végignézte a festményeket is, mintha nem is gyanítana semmit és teljesen naiv lenne. Közben a biztonságtechnikai felszereléseket is igyekezett végigmérni. Végül megérkeztek az államfő lakosztályához, ahova be is léptek. Amint meglátta az élőhalott elnököt már tudta, hogy tényleg csapda volt remélve, hogy még kellő távon van próbálta felvenni a kapcsolatot Luca-val és igyekezett felmérni a két páncélos katonát, hogy a páncéljukon hol van gyengepont, amit meglőhet.
~ Locke halott, ismétlem, Locke halott, élőholtként van az „alagsorban” tartva. Magukat is megpróbálhatják majd likvidálni, amint tudok csatlakozom magukhoz, Danielst ne engedjék megszökni! ~
Tudta, hogy nincs sok ideje mielőtt a páros tüzet nyit rá, így igyekezett azonnal mozdulni. A mozdulás közben már vetődött is oldalra fedezék felé, az oldaláról próbálta előrántani a fegyverét. Mivel ekkor valószínűleg éppen mozog is, így a mozgásának sebességét is számításba vette, ahogyan emelte a fegyverét és próbálta a remélhetőleg korábban észrevett gyengepontokat becélozni meglőni mind a két ellenfelén. Ha nem látott ilyesmit, akkor a mozgás közben a félhomályt okozó lámpákat, LED-eket, fényforrásokat igyekezett kilőni és gondolati úton a rajta levő szemüvegének utasítást adni, hogy az éjjellátó látásmódot kapcsolja be, hogy lássa mind a néhai elnököt és a két ellenfelét is. Ezek után és közben, ha ez sikerült, ha nem, akkor egyelőre kitérni próbál az ellenfelektől.

//Nem írtam több cselekvést így hirtelen, mert ha már az eleje nem jön össze, csak a kitérés, kellemetlen, így inkább kövi körre hagyom a folytatást Smile //

felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Szer. 26 Okt. 2016, 23:13

- HYDRA URALOM -
2.felvonás: A játékosok

Steph
Helyszín: Románia

Church engedelmesen Steph mögé lépett, így a nő mindkettejükre meg tudta idézni a védőpajzsot. Eközben Edwards az ajtóhoz sietett, majd egy határozott rúgással darabokra törte azt. Balszerencséjére az ajtó kinyílása után egy feltehetőleg nem hétköznapi számszeríjból kilőtt nyíl lőtte át a mellkasát. A lövedék minden nehézség nélkül tört át az android testén, aki szikrázva esett össze. A nyitott templomból ezután egy hangos, démoni nevetés hallatszott, valamint egy másik hang is. Egy keserves zokogás, ami a hangból ítélve egy gyermeké lehetett.
Ha Steph belép az épületbe, ahonnan több nyíl már nem repül ki, akkor bent egy megtépázott belső fogadja. A falak csupaszok voltak, a padsorokat az összes többi bútorral egyetemben eltávolították, az üres területeken pedig véres holttestek hevertek. A körülbelül tíz holttest közül Steph megismerhette az egyenruhájuk alapján a korábban ideküldött katonákat, de voltak közöttük sima civilek is. A templom végében, az emelvényen pedig egy körülbelül két és fél méter magas, fekete páncélos alak állt, lábánál Cornello véres holttestével, mögötte pedig egy tizenkét év körüli kislány ült vérző karral, hangosan zokogva.
Akármit is csinál Steph, a páncélos alak lassan elindul feléjük, a kezében tartott, kétkezes csatabárddal pedig ha odaér, kegyetlenül lecsap.

Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

~ A pokolba! ~ hallja Jon a fejében Luca ideges hangját ~ Azonnal odaküldöm Thomast és Freemant! Én és River addig folytatjuk a vizsgálódást. Még nem vették észre, hogy megtudtuk. ~ közölte.
Jon még a páros tüzelése előtt fedezékbe tudott vetődni egy összekarmolt, de még egyben lévő kanapé mögé. Mivel a két katona teljes testpáncélt viselt, Jon nem talált rajtuk gyengepontot, így a lámpákat vette célba. A Birodalmi páncélszabványt ismerve tudhatta, hogy van éjjellátó a katonák sisakjában, de a gyors mozdulás és a leadott lövéseknek köszönhetően a katonák egyenlőre nem tudták, hova bújt. Ha kitekint a fedezékéből láthatja, hogy az egyik katona felborítja az asztal éppen maradt felét, hogy fedezéknek használja, míg a másik lassan halad előre, a fegyverét készenlétben tartva.
- Nem menekülhet innen ügynök! Adja meg magát azonnal! - kiabálja a fedezékbe vonult katona.
Jonnak mindössze tíz-tizenöt másodperce van, amíg a kutató katona el nem halad a kanapé mellett és fel nem fedezi. Ha ez megtörténik, azonnal tüzet nyit*.


//*ha ez bekövetkezne akkor Jont nem éles lőszerrel lőnék le, hanem bénító sugarat, ami azonnal lebénítja az eltalált testrészt, vagy el is kábíthatja a férfit törzs/fej/nyak találat esetén//

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Pént. 28 Okt. 2016, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester és Edwards(G.M.D.-Mk II)

~ Helyszín: Románia ~
Nos, a megérzésem jónak bizonyult, amikor Edwards kinyitotta az ajtó. Igaz én valami másra számítottam, mintsem nyílpuskára, de az bizonyos volt, hogy legalább ezt nem fogják olyan könnyedén újratölteni. Semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem az, hogy Edwards megszűnt létezni, totálkáros lett, valószínűleg a programja úgyis le van mentve valahol, szóval beleteszik egy újabb testbe és újra működni fog. Odabentről két hangot is hallani lehetett, egy ördögi, talán démoni hangot, illetve egy zokogás. Intettem katonai kézjelekkel, hogy a betört bejáratot két oldalról közelítsük meg, úgy, hogy ne legyen ránk látás. Ha odaérünk egyelőre nem lépek be az épületbe, annyira nem vagyok óvatlan, hanem innen mérem fel a helyet. Csupasz volt a benti rész, a falak, tetemek, az egyenruha alapján a mieink. Nagyszerű! Legalább a megtalálásukkal nem kellett tovább fáradni, az atya is halottnak tűnt, egy hatalmas páncélos és egy fiatal gyerek. Az anyai ösztönök alapján mentettem volna elsőként, de szerencsére elég sok mindent láttam már életem során, hogy ne legyek ennyire felelőtlen és úgy véljem, hogy lehet, hogy ő irányít mindent. Más különben miért nem támadná a páncélos és miért minket?
- Church, letudja innen szedni a „gyereket”? – kérdeztem. – Ha igen, likvidálja. Ne kérdezzen, ha túléljük, elmagyarázom. Utána mindig próbáljon kitérni a páncélos elől!
A természetfeletti lények nagyon manipulatívak tudtak lenni és gyanús volt, hogy életben van. Persze lehet, hogy szerencse és van benne valami különleges, de nem érte meg a kockázatot. Még mielőtt ideért volna a páncélos próbáltam rövid koncentráció után mágiátérzékelni a gyereken – ha még élt – és a páncéloson. A további tetteim pedig attól függnek majd, hogy mit látok és érzékelek. Addig is próbáltam hátrálni és kitérni az ellenfelünk útjából, hogy ne találhasson el.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: Marty River, Henry Thomasm Karl Freeman és Luca Scorpius

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Még kapott választ, nem volt távon kívül szerencsére, Luca-val ellentétben saját maga teljesen higgadt volt és nem idegeskedett. Volt már szorultabb helyzetben is életében és azt is megúszta. Akkor könnyű dolga lett volna, hogyha a speciális töltények lettek volna a tárakban, de most csak hagyományos golyók voltak. Így muszáj lesz elővennie az íjat. Megzavarás miatt lőtte ki lámpákat, mert tudta, hogy nem fogja sokáig visszatartani a párost, mert ők is ugyanúgy látnak majd, mint ő maga. Amint bejutott a fedezékbe, egyelőre nem tekintett ki, hanem a zajokat és valószínűleg az asztal felborítását kihasználva ekkor kapja elő az íjat az övéről és egy rántó mozdulattal igyekszik „szétnyitni”. Ha ez sikerült a hátán levő tegezből az egyik adamantiumból készült fejű nyilat veszi le és helyezi az idegre. Próbálta szemmel tartani egy-egy pillanatra Locke-t, hogy hol van, mit csinál, nehogy hátba támadhassa a zombi. A kiabálásból hallotta, hogy merre van az egyik katona; roppant amatőrnek vélte, hogy kiadja a helyzetét. A másiknak pedig hallotta a lépéseit. Teljes erőből feszítette hátra az íjat, amivel nagyjából 400kg tömeget tudna felemelni a feje fölé és így kezdett célozni. Nem állt szándékában megvárni, amíg a közeledő ügynök megérkezik úgy, hogy meglássa őt, hanem kissé úgy igyekezett mozdulni, hogy ő maga lássa, amikor elhalad a másik páncélos a kanapé mellett. Úgy igyekezett tartani az íjat, olyan szögben, hogy a páncélos nyakrészénél tudja meglőni a katonát, hogy utána a nyíl tovább haladjon a koponyában. Ha sikerült ezt a szöget beállítania, akkor így célzott, addig a pillanatig, amíg a másik be nem ért abba a pozícióba, hogy lőhessen. Ha megtörtént, akkor engedi útjára a nyílvesszőt, nagyon bízva benne, hogy nincs extra felszerelése az illetőnek és az adamantium fej képes átlőni a páncélt. Ha nem sikerül, akkor reméli, hogy megzavarja a másikat és ráveti magát, hogy ledöntse a földre és úgy próbálja meg megragadni a páncélos fejét és nekicsapni a padlónak párszor, ügyelve arra, hogy ne lőhessen rá az alak és akár páncélnak használhassa a másik fegyveres ellen őt.

felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Szomb. 29 Okt. 2016, 12:19


- HYDRA URALOM -

Steph
Helyszín: Románia

Steph és Church két oldalról közelítették meg a bejáratot. A kiadott parancsra a katona felhúzza a szemöldökét, de bízva a felettesében kihajol a fedezékéből és egy sorozatot küld a sírdogáló lány felé. A lövések azonban hatástalannak bizonyulnak, ugyanis a kilőtt lövedékek a lányt elkerülve csapódnak be a falba. Steph megérezhette, hogy a lányt hatalmas mágikus aura lengi körbe, miközben a páncélosban csak alig érezhető valami és az is a kislány ereje.
A sírás nevetésbe csap át, majd a páncélos kiront az épületből, kitágítva ezzel az ajtónyílást. A párosnak arrébb kellett vetődnie a szörnyeteg elől, aki kijutva azonnal megfordul és újra támadásba lendül. Mindössze két méter van közötte és a páros között.

Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

Jon megereszti a nyílvesszőt, ami aztán a nyakrészen át a katona koponyájába ront, aki azonnal az oldalára borul. Lock sziszeg, a másik katona pedig tüzet nyit Jon búvóhelyére, azonban kábító sugár helyett már halálos lézert lő, ami átszaggatja a kanapét és Jont is eltalálja, ha nem mozdul azonnal.
Kintről eközben léptek zaja hallható, Jon emberei valószínűleg leérhettek, de az is lehet, hogy csak Daniels hívott erősítést

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Vas. 30 Okt. 2016, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester

~ Helyszín: Románia ~
Szerencsére, azok után, hogy rászóltam már lőtt Church. Minek tartok egyáltalán olyan munkaerőt, aki lényegében minden második parancsomat, tettemet megkérdőjelezi? Erről majd igencsak el kell beszélgetni vele, ha ennek vége. A lövés azonban elkerülte. Nem lepattant a defenzív mágiájáról, hanem elkerülte. Elmosolyodtam, láttam a mágikus auráját, ahogyan azt is, hogy jó megérzés volt, hogy ő irányítja a páncélost is. Ráadásul ez az előbbi, amit csinált az színtiszta káoszmágia volt, pechére nem csak azzal rendelkeztem, hanem katasztrófával is. Ha kimennénk, akkor csúnyán helyre tudnám „rakni” ezt a helyet úgy, hogy többé senkis sem fogja használhatóvá tenni sem ezt sem a környékét. De egyelőre nem gondolkoztam ilyen drasztikus lépésben. Ahogyan a páncélos kijött muszáj volt félreugranom és közeledett. Ezúttal kockázatos dolgot készültem végrehajtani, amikor megérkezik hozzánk az előtt mozdulok. Ha úgy mérem fel, hogy képes vagyok a támadása közben becsúszni a lábai közé úgy, hogy nem tud megütni és én meg tudom érinteni, akkor ezt igyekszem megtenni. Ha igen, akkor lendülve igyekezve elkerülni a csatabárdot próbálok földön csúszva átcsúszni a lábai között, közben már koncentrálok és amint megérintem mind a két kezemmel kimondom a következő varázsszót:
- Slíta!
A szóval egy defenzív mágiát igyekszem létrehozni, ami érintéssel hatásosabb, a célja pedig, hogy szertefoszlassam a páncéloson levő varázslatot, ami a démoni szajhához köti őt.
Ha mindezt nem tudom kivitlezni, mert nem lehet úgy mozdulni, akkor csak próbálok kitérni és közben koncentrációval, illetve kézmozdulatokkal a kitérés közben, káoszmágiát igyekszem használni, a mozdulatokkal pedig elérni azt, hogy a páncélos alatt a föld futóhomokká váljon és beleragadjon. Egészen addig igyekszem félretáncolni előle újra és újra, ha szükséges, amíg nem sikerül a varázslat. Ezen esetben úgy mozogva, hogy a benti szajha ne láthasson rám, nem akarom megkönnyíteni a dolgát.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: Marty River, Henry Thomasm Karl Freeman és Luca Scorpius

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Jon számításai helyesnek bizonyultak és az adamantium lövedék tényleg átvitte a páncélt és egyből megölte vele a katonát. Azonban nem maradhatott tétlen, amint meghallott a lövést, akkor már gurult odébb, vagyis igyekezett megtenni úgy, hogy ne Locke irányába tegye mindezt, de azért még részben fedezékben maradjon és ne láthasson rá a másik. A gurulás közben már megvolt a terve, hogy mit is fog tenni. Amíg ez zajlott, hogy odébb gurult igyekezett előkapni a nyilai körül az egyik robbanónyilat – olyan hatása van, mint egy gránátnak – és ezt az idegre helyezni. A lövések és a korábbi beszéd elárulta számára, hogy hol is van a másik alak. Odakintről lépteket hallott, emiatt méginkább gyorsan kellett cselekednie, hátha Daniels erősítése volt az. Amint a gurulás véget ért és éppen felfelé mozdult térdelésbe, már közben feszítette a húrt, igyekezett alapból úgy földet érni és feltérdelni, hogy arra legyen, amerre a másik páncélos van. Ha ez sikerült, akkor nem a fedezékét, vagy a férfit vette célba, hanem a mögötte levő falat. Egy gyors fizikai számítást végzett, ami számára könnyed feladat volt, hogy hova is kell a falnak lőnie és hogyan a nyilat, hogy az pont a páncélos mögé, mellé, vagy a lábai közé érkezzen le. Ha ez megvolt, akkor elengedte útjára a nyilat, a kilövéstől számítva három másodperc volt a robbanásig. Mivel ennek is fény effektje van, így az éjjellátást gondolati úton igyekszik kikapcsolni, majd mozog odébb, hogyha felé fordulna az alak, akkor ne tudja őt lelőni, magában számol a robbanásig, majd ha az megtörténik, akkor ha nem tud visszabukni a fedezékbe, akkor a földre fekszik, hogy a robbanás ne legyen rá hatással. Tudta, hogy ez nem fogja megölni a másikat, sem megsebezni, de abban bízott, hogy arra elég lesz, hogy megzavarja és elvakítsa egy időre, hogy őt is leszedhesse egy adamantium nyíllal. Ha nem sikerülne a terve, akkor próbál kitérni a lövések elől és várja a megfelelő időpontot arra, hogy eljátszhassa, amit szeretne.

felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Vas. 30 Okt. 2016, 21:39

- HYDRA URALOM -

Steph
Helyszín: Románia

Steph kényelmesen tudott támadni, mivel a páncélos nem őt, hanem Church-ot vette célba. Az ellenség villámgyorsan lesújt a bárdjával a katonára, azonban Steph is elvégzi a varázslatot, aminek következtében a páncélos darabokra hullik, a maradványokból pedig fekete füst száll ki. Még éppen időben végezte el a bűbájt, így egyikük se sérült meg.
A templom belsejéből taps és nevetés szűrődik ki, látszólag a lány jól szórakozik.
- Szép volt néni. Ügyes vagy. - mondja tapsolva - Miért nem jössz be? Nem foglak bántani, csak beszélni szeretnék. - mondja, és ha Steph belép, valóban nem éri őt támadás.
- Erős vagy. Erősebb, mint akiket eddig küldtek. - kezdi el, akár bejött Steph, akár nem - Szinte már...olyan erős vagy, mint a papa. - beszéd közben kissé oldalra dönti a fejét és így nézi Steph-et, mintha egy érdekes bogár lenne. Aztán hirtelen gonosz vigyor jelenik meg rajta - Akarom az erőd! - mondja, a szavára pedig négy HYDRA katona kel fel a földről, valamint a páncélos is "összerakja magát".
- Még valami - szólal meg újra, de ezúttal Churchre néz, aki erre hirtelen megdermed, majd saját maga felé fordítja a fegyverét, és még mielőtt Steph bármit is tehetne, fejbelövi magát - Kezdjétek - parancsolja, majd a katonák kést, a páncélos pedig a bárdját veszi elő és nekirontanak Steph-nek.

Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

Jon félre tud vetődni a lövések elől és ki is tudja lőni a robbanó nyilat. A férfi ellenfele megzavarodik a robbanástól és Jonnak is ki kell kapcsolnia az éjjellátóját, így egy kis időre nem láthat semmit. E rövid idő alatt azonban hallhat egy morgást, amit egy fájdalmas üvöltés követ, majd minden elhalkul. Amint Jon újra visszakapcsolja az éjjellátóját láthatja, hogy a katona a hátán fekszik, mellkasán egy ököl méretű lyukkal. A közelében pedig ott gugol a néhai Lock, aki könyékig véresen rágcsál valamit, aztán pedig fenyegetően Jon felé néz.
A lény lassan Jon felé kezd indulni, nem számít, hogy a férfi el van rejtőzve, pontosan tudja a helyét. Kintről ekkor egy sor szaggatott kiáltás hangzik, ami pár másodpercre elvonja Lock figyelmét az ügynökről.

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Thorhalla Szer. 02 Nov. 2016, 08:12




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
dr. Stephanie Miller
Mágiaügyi igazgató


Játékostárs(ak) neve: Church őrmester

~ Helyszín: Románia ~
Szerencsére Church volt az, akit támadott, így én nagyon könnyedén végretudtam hajtani, amit szerettem volna. Amint ez megtörtént, darabokra esett össze a vértes és fekete füst szállt ki belőle. Gyűlöltem a nekromanciát, minden élőnek a megrontása volt, ezt mondtam úgy, hogy én magam is tudtam volna feketemáigát használni, hogyha akartam volna, de soha sem tettem meg. Igaz az a lelkem szétszakítása lett volna, nem pedig ilyesmi, ez még rosszabb. Amikor behívott, akkor megcsóváltam a fejemet.
- Eszem ágában sincs bemenni oda – mondtam.
A „papa”. Ezek szerint talán egy démonúr gyermeke, vagy beosztottja lehet. Azonban nem akartam olyan nagyon csevegni vele. A szavaiból az derült ki, hogy az apja lehet erős, ő maga annyira nem, eddig egyikünk sem erőltette meg magát különösebben és nem is akarom felfedni a valódi hatalmamat.
- Ha olyan erős lennél és nem csak trükköket mutatnál, tudnád, hogy kié a lelkem, hogy hova tartozik – mosolyodtam el. – Egyik fél sem fogja neked és az apádnak engedni, annak nagyobb hatalmak.
Ha megnézte volna az aurámat, akkor látná, hogy nem csupán emberi, hanem jócskán több annál, ha pedig mágikus, tudja, hogy úgymond avatár is vagyok, és istennői aurával rendelkezem, akkor pedig a lelkem, amit a mágikus erőm is átitatott másé. Az ősi isteneké, akiket az asgardiak tisztelnek, így a lelkem Valhallába kerül, rosszabb esetben a nővéremhez, Hela-hoz. Soha sem lesz az övé, nem tudja megszerezni, azzal, ha megpróbálja elorozni a lelkem a saját és a síkja sorsát pecsételi meg, jogosan vadászhatják le. Vajon van ilyen ostoba? A következő pillanatban már készültem a védekezésre, amikor kimondta, hogy még valami.
- NEEE! – kiáltottam fel.
Már támadtak, túl sokan és most nem is ők érdekeltek, hanem megmenteni Church-öt mielőtt nem késő. Emeltem fel a kezeimet a fejem fölé egy gyönyörű elegáns mozdulattal, közben pedig azonnal igyekeztem kimondani a szót:
- Draugr!
Ha sikerült, akkor az egész testem anyagtalan lesz, azaz minden átsiklik rajtam. Ha sikerült, akkor a megkezdett mozdulatokat igyekszem folytatni, egymás előtt fűzöm át a karjaimat és mintha egy gömböt formáznék, az ujjaimat sebesen mozgatom mintákat képezve vele, mire egy sárga, meleg aranyszínű gömbnek kell megjelennie a kezeim között.
- Heilir! – mondtam ki.
Amint ez megtörtént, a mozdulatok arra kellettek, hogy egy kellően nagy gyógyító gömböt hozzak létre magam és Church körül, amiben minden nagyon gyorsan gyógyul*, azaz ha szerencsém volt, akkor még a tetemek is ha próbálnak bejönni, akkor foszlani kezdenek benne, a démonnak meg fájdalmas lenne. A kimondott szó pedig kifejezetten Church-re vonatkozott. Az ujjaimból aranyfényű szálak áradnak ki, ha létrejön a varázslat, körbefedik, jótékonyan betakarják a halottat és rendbehozzák a sérüléseit, a halálost is pillanatok alatt ezen a szinten. Ha a lelke még a helyén volt és nem jött el érte az, aki magának követeli, akkor fel kell ébrednie életben, úgy, mint a fejbelövés előtt volt. A kis démonszajha nekromanciával próbálkozik, az élet mindig erősebb mint a halál, ezt ma megtanulja egy életre.
Ha pedig nagyon elunom az időhúzását, akkor a saját börtöndimenzióm fogja lesz az örökkévalóságon keresztül…
- Távozz, amíg még engedem, és soha se térj vissza erre a világra! – parancsoltam.

*Logan szint, vagy annál gyorsabb.

felszerelés/mágiák:


template nélkül:

HYDRA uralom 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Hydra uralom
Jonathan Miller - Black Jack
Speciális ügynök


Játékostárs(ak) neve: Marty River, Henry Thomasm Karl Freeman és Luca Scorpius

~ Helyszín: Canberra, Ausztrália ~
Sikerült kitérnie a lövések elől és végre is tudta hajtani, amit szeretett volna. Úgy történtek az események, ahogyan szerette volna, bár a morgásra, amit hallott nem számított. Kivárta a megfelelő időt, amíg a robbanótöltet fénye elmúlik és utána kapcsolta vissza az éjjellátást. Ekkor látta meg, hogy az egykori Locke ott volt a halott katona mellett és áttörte a páncélt is és úgy lakmározott belőle. Mindez roppant kellemetlen volt, saját maga úgy szándékozta áttörni a páncélt, hogy folyékony nitrogénes töltetet lő rá, majd ugyanazon a helyen meglövi újra. A zombi pedig észrevette út is és morogva elindult, egy hálóvetős nyilat vett elő és illesztette az idegre. Bármilyen állapotban is volt, nem akarta méginkább megölni Locke-t, bizonyíték volt, és majd Berlinben elszórakoznak vele a tudósok. Már-már lőtt volna, amikor kintről meghallotta a zajokat és ez még az ellenfelét is megállította.
- Sajnálom elnök úr – mondta.
Ezzel igyekszik útjára engedni a nyílvesszőt, ami a kilövés után szétnyílik hálóvá és belepi azt, akire ki lett lőve. Ha sikerül találnia, valószínű, hogy előbb vagy utóbb Locke a földre zuhan, mert nem tud mozogni, ha ez megtörténik, akkor igyekszik a korábban kilőtt adamantiumnyilát összeszedni a megölt katonából, túlságosan is ritkaság volt ahhoz, hogy csak úgy elhagyja azt. Reményei szerint Locke egy ideig nem fog kiszabadulni, így elindulna az ajtó felé a fal mellett, miközben az érzékelőivel végig igyekszik pásztázni a kint levő dolgokat, hogy legalább az élőlényeket tudja, hogy ki merre van és mire számítson. Ha Locke kiszabadulna, akkor igyekszik kitérni előle, ugyanez vonatkozik arra, ha valaki bejön az ajtón és nem baráti személy, akkor igyekszik leütni meglepetésből egy erős oldalról érkező fejre/halántékra menő ütéssel, vagy ha ez nem kivitelezhető kitérni a támadás elől.

felszerelés:


template nélkül:

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
HYDRA uralom Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Phobia Szer. 02 Nov. 2016, 16:07

- HYDRA URALOM -

Steph
Helyszín: Románia

Steph sikeresen végrehajtja a varázslatait, majd mikor megidézi a gyógyító gömböt, az élőhalottak hátrálnak pár lépést, akárcsak a páncélos. Látszólag a lány ismerheti Steph mágiája élőholtakra gyakorolt hatását, ezért hívta őket vissza.
- Ragaszkodsz a játékodhoz? - kérdezi a lány a gyógyítást látva - Könnyebb lett volna, ha simán feltámasztod és irányítod, mint én. - mondja, majd a földön fekvő hat holttest lilán felizzik és a hús lassan leválik a testükről, csak a csupasz csont marad. Aztán ezek a csontvázakat a vérteshez hasonló fekete füst veszi körbe és lassan felkelnek. Talán még Church is így járt volna, ha Steph nem gyógyítja meg gyorsan. A katona sebei gyorsan helyrejöttek, de még mindig nem tért magához.
- Sokáig úgyse tudod fenttartani a védelmet...de ha mégis, akkor van itt valami. - ekkor csettint egyet az ujjával és a feltámasztottak elkezdenek üvölteni, mintha kínoznák őket. Mindegyikük könyörög a haláláért, szinte már fülsüketítő hanggal.
Amint Steph varázslata elmúlik, a csontok és a páncélos rátámad, míg a zombik az eszméletlen katonát veszik célba.


Jon
Helyszín: Canberra, Ausztrália

Jon terve, hogy hálóval elkapja az elnököt, jónak bizonyult. Azonban a férfi még a lövés előtt megszólal, aminek hatására Lock felfigyel rá és villámgyorsan félreugrik, ezzel lehetetlenné téve az eltalálását.
A zombi össze-vissza cikázik a szobában, egy másodpercnél tovább nem marad egy helyen, miközben egyre közelebb megy Jon-hoz. Az utolsó egy méternél azonban nyílegyenesen nekiugrik Jon-nak, aki ha nem tesz valamit, a megölt katona sorsára juthat.

_________________
HYDRA uralom EFhBZnX
Phobia
Phobia
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 415
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate, Little SW

https://youtu.be/8KEcpz0IE3M

Vissza az elejére Go down

HYDRA uralom Empty Re: HYDRA uralom

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.