Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by King Raten Chromixen on Csüt. 16 Feb. 2017, 14:40

Joseph Soltzbauer

Kor: 27
Szervezet: Hydra
Faj: Y-project

Hail Hydra

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

Miközben elkezdem végrehajtani a tervemet, valami hirtelen meglök, és kibillent a stabil pozíciómból. Bár már felkészülök rá, az ellenfelem nem él a hirtelen támadt lehetőséggel, és nem végez velem azonnal, ehelyett a harci kutyánk harap a kezére - szerencsétlen, biztos szar lehet fogak nélkül az élet. Nem sokat teketóriázok, én azonnal elkapom a levegőben a fegyvert, ahogy elejti azt a kutya miatt, miközben hallom, hogy a szimbiontánk üvöltözik - és sajnos azt is hallom, hogy mit.
************************************************************************************ //válogatott német káromkodások amiket most nem írok le, de szerepel benne a szimbionta, és a doktor, illetve utóbbi több generációra visszamenőleg teljes családfája akik valószínűleg belterjesek voltak Joseph véleménye szerint//
Ha most nem kellene két ellenféllel bajlódnom, akkor egyszerűen lelőném. Ehelyett továbbra is a két ellenfelemre koncentrálok, és remélem, hogy az MI nem velem kezdi a mészárszéket - sőt, remélem hogy megöli a doktort meg azt az ön- és közveszélyes szart a testén. Nagy szívességet tenne.
Szóval az ellenfeleim, miközben az egyik a kutyával birkózik, még a káromkodás közepette már cselekedek is, megpróbálom egyszerűen lelőni, lehetőleg olyan részen, ahol rés van a testpáncélján, mert sejtem, hogy ellenállna a golyónak. Ha nincs ilyen, akkor megpróbálom kihasználni hogy a kutyával bajlódik, és nemes egyszerűséggel bedugni a puska csövét a nyakához, ahol a mozgás miatt kellene legyen el elválasztás. Ha sikerül, akkor meghúzom a ravaszt, és remélhetőleg átlövöm a torkát.

* *

Template nélkül:

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 857
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Niteris on Csüt. 16 Feb. 2017, 21:28

SOROK RENDEZÉSE

- HEIL HYDRA! Halhatatlan Hydra! Vágj ketté egy fejet, és lesz két fél hydra-fejed!- hallatszott, miközben Niteris a magasba emelte a karjait, ami abban a pillanatban éppen lefelé volt. A doktorral később akárhányszor visszagondoltak erre az esetre, egymást vádolták ezért az ötletért, de végül mindig kiegyeztek abban, hogy nyilván egy felsőbb hatalom kényszerítette őket erre.
Nem sokkal később Niteris már a földön találta magát, és azon elmélkedett, hogy hogyan ránthatta le a támadója még az előtt, hogy materializálódott volna.
- Harmadik fokozatú védelmi rendszer elindítása… minden Hydra tag megsemmisítése!- mondta fenyegetően a mesterséges intelligencia, amitől mind Niteris, mind a doktor kellően megijedt.
~Segítség! Egy hiányos öltözetű számítógép!~szörnyülködött Dr Malburg, de a csatát továbbra is a szimbiontára hagyta.
Külön megnehezítette az esetet, hogy Soltzbauer németül kezdett káromkodni. Leírhatatlanul undorító szavait a páros méltatlankodva hallgatta végig, de választ nem adhattak rá, mert éppen a helyi robotfelkelést kellett megfékezniük.
- Mi nem tartozunk a Hydrához - próbálkozott Niteris, de ez a jelenlegi kinézete alapján nem volt túl hihető...
Valahogy így, csak feketében:
Ha a masina rátámad, Niteris először megpróbál kitérni egy párszor, hogy legyen ideje megerősíteni a védelmét, és karmokat növeszteni. Ha ezzel végzett, vagy a gép látványosan gyorsabb nála, először sav alapú támadással próbálkozik, és ha ez hatékonynak bizonyul, még meg is harapja. Ha a a sav nem tesz kért az ellenfelében, még egyszer kétszer megkísérli a karmaival szétszedni (lehetőleg az emberibb részét), de ha ez sem sikerül, visszavonul a csapattársaihoz, és út közben megpróbálja a csápjaival elkapni a két katona lábát, hogy feldöntse őket.
Ha az MI valamilyen oknál fogva nem támadja meg, Niteris Rex segítségére siet, mert szemlátomást ő van nagyobb bajban. (Ebben az esetben igyekszik a katonát hátulról megközelíteni, aztán az állánál fogva hátrarántani a fejét, lehetőleg anélkül, hogy meghaljon)
avatar
Niteris
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 81
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Niteris
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Pént. 17 Feb. 2017, 00:00

Kree Invázió – Prológus / Sorok rendezése

Résztvevők: Joseph Soltzbauer, Niteris / Dr. Marwyn Meinhard Malburg, Cypher Rex

és Reena Reynolds

Következő körváltás: 2017. február 21. (kedd)

”Az egyik alapvető probléma a mesterséges intelligenciával kapcsolatban (...) az, hogy amint egy mesterségesintelligencia-megoldás működik, többé nem tekintik mesterséges intelligenciának.”
- Ray Kurzweil

Joseph nekilátott annak, hogy káromkodjon és közben cselekedett is, az előtte álló ellenfelét könnyedén tudja megragadni és a legcélszerűbb helyen áll alatt húzza meg a ravaszt. Itt valóban jócskán kevésbé volt védett az ellenfél és agyon tudta lőni. Ezek után fordult oda ahhoz, akivel Rex bajlódott. A kutya nem védekezett, nem támadott, csak tűrte, hogy tegye az ellenfele, amit akart, a kutya teljes mellkasa csupa vér volt már, amikor a segítség megérkezett. Mivel a fickó kezét még harapta Rex a másikkal meg a kutya torkában volt, így könnyedén megragadhatta őt is a német, majd hasonlóképpen küldte túlvilágra, minta az előzőt. Rex nyaka erősen vérzett – nem ütőérből –, szerencsére még nem szenvedett életveszélyes sérülést sem, csak súlyosat, ennek ellenére nehezebb volt lélegeznie, mert a légcsöve több helyen zúzódott és nyelni is nagyon fájdalmas volt.
April azonnal támadott, szinte időt sem hagyva Niterisnek, a szimbionta kitudott térni és megkeményítani magát, majd csápokat növeszteni. Az MI azonban azonnal támadott, mire Niteris savval felelt, a sav elől meg sem próbált kitérni az android, de a sav nem is érte el, a „lány” előtt pár centivel egy pajzson akadt fenn és arról csorgott le. A karmolás elérte olyan részen, ahol emberinek tűnt, de ez csak a látszat volt, nem volt benne semmi emberi. A karmok lesiklottak a felületről April pedig ekkor ragadta meg a csápokat, amik hozzáértek és sokkolta Niterist. Az elektromos csapás végigszáguldott a szimbiontán és a doktoron minden izmát összerántva fájdalmasan, amitől padlót fogott rángatózva.
Az MI ekkor fordult meg és indult el Joseph és Rex irányába kellően ráérős tempóban, nagyjából úgy öt-hat méter lehetett a távolság, így pár másodperc kellett ahhoz, hogy odaérjen hozzájuk.

template nélkül:

Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1668
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by King Raten Chromixen on Hétf. 20 Feb. 2017, 15:55

Joseph Soltzbauer

Kor: 27
Szervezet: Hydra
Faj: Y-project

Hail Hydra

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

A tervem sikerrel járt, valóban nem volt tökéletes a páncél, és testközelből könnyedén elintézhettem az ellenfelem. Miután agyonlőttem a katonát, odafordultam Rex ellenfeléhez is, és nemes egyszerűséggel elintéztem azt is. Elég volt a játszadozásból, és kezdem már unni ezt a helyzetet. Sajnos ugyan ilyen hatékonysággal lépett fel az MI is Niteris ellen, én pedig egy sóhaj keretében realizáltam, hogy éppen felénk tart. Felkapom a másik pajzsot is, miközben a fegyvertartó hevedert átdobom a vállamon.
- Niteris, Rex, tartsátok fel. - adom ki a parancsot, és úgy helyezkedek, hogy az MI, és a szerverterem között legyek. Ekkor leteszem az eddig egyik kézben tartott pajzsomat is, hogy fedezékként szolgáljon. Néhány lövést is leadok az immáron felszabadult kezembe vett fegyverrel a mesterséges intelligenciára, hogy ezzel is feltartóztassam ha tudom, miközben a terem felé hátrálok - sejtem, hogy nem fogja hagyni, ezért vannak a társaim, hogy megakadályozzák hogy megakadályozzon. Ha eltűnik, akkor felkészülök rá, hogy mellettem jelenik meg, ha viszont hagyja, hogy a terem bejáratáig hátráljak, akkor itt leteszem ismét a pajzsot, egyfajta akadályként - ha szerencsém van, akkor olyan mezőből készült, ami képes kint tartani őt is. Idebent egyből megpróbálom feljuttatni a vírust a legnagyobb, leginkább MI-nek tűnő gépre.

* *

Template nélkül:

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

A tervem sikerrel járt, valóban nem volt tökéletes a páncél, és testközelből könnyedén elintézhettem az ellenfelem. Miután agyonlőttem a katonát, odafordultam Rex ellenfeléhez is, és nemes egyszerűséggel elintéztem azt is. Elég volt a játszadozásból, és kezdem már unni ezt a helyzetet. Sajnos ugyan ilyen hatékonysággal lépett fel az MI is Niteris ellen, én pedig egy sóhaj keretében realizáltam, hogy éppen felénk tart. Felkapom a másik pajzsot is, miközben a fegyvertartó hevedert átdobom a vállamon.
- Niteris, Rex, tartsátok fel. - adom ki a parancsot, és úgy helyezkedek, hogy az MI, és a szerverterem között legyek. Ekkor leteszem az eddig egyik kézben tartott pajzsomat is, hogy fedezékként szolgáljon. Néhány lövést is leadok az immáron felszabadult kezembe vett fegyverrel a mesterséges intelligenciára, hogy ezzel is feltartóztassam ha tudom, miközben a terem felé hátrálok - sejtem, hogy nem fogja hagyni, ezért vannak a társaim, hogy megakadályozzák hogy megakadályozzon. Ha eltűnik, akkor felkészülök rá, hogy mellettem jelenik meg, ha viszont hagyja, hogy a terem bejáratáig hátráljak, akkor itt leteszem ismét a pajzsot, egyfajta akadályként - ha szerencsém van, akkor olyan mezőből készült, ami képes kint tartani őt is. Idebent egyből megpróbálom feljuttatni a vírust a legnagyobb, leginkább MI-nek tűnő gépre.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 857
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Niteris on Hétf. 20 Feb. 2017, 22:33

SOROK RENDEZÉSE

A sav nem ért célba, a karmok meg nem tettek kárt a gépben. Niteris már éppen a harapás mellett döntött, hogy biztos úton juttassa el a savat a masináig, de ekkor áramütés érte, mitől hirtelen rángatózó kedve kerekedett.
~Ez a háborúsdi nem nekünk való...~panaszkodott a doktor, de ettől függetlenül mindent megtettek, hogy újra talpra tornázzák magukat. Ha ez sikerült, először végeztek egy gyors egészségügyi felmérést magukon, és ha semmi nem akadályozta, az MI után indultak, hogy ezúttal hátulról hajtsák végre a harapást. Ha a ez nem jön össze, vagy nem hozza el a kívánt eredményt, Niteris menekülőre fogja, és megpróbál nehezen elérhető helyekre mászni. Ha a gép eltűnne, Niteris visszaadja az irányítást Dr. Malburgnak, aki az őröket kezdi el vizsgálni, és ha talál túlélőt, megpróbálja eltávolítani a páncélját, hogy hozzáláthasson az elsősegélynyújtásnak.
(Értelemszerűen ha a sokk hatása nem múlik el, akkor fetrengés)
avatar
Niteris
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 81
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Niteris
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Thorhalla on Kedd. 21 Feb. 2017, 00:00

//Mivel Niteris iszonyú későn írt, én már nem írok, szombaton lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13254
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 31.szint - 125 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szomb. 25 Feb. 2017, 00:00

Kree Invázió – Prológus / Sorok rendezése

Résztvevők: Joseph Soltzbauer, Niteris / Dr. Marwyn Meinhard Malburg

és Reena Reynolds

Következő körváltás: 2017. március 1. (szerda)

”Egy ellenfél neutralizálva, négy további maradt.”
- April

Joseph úgy döntött, hogy amíg a többiek feltartják az MI-t, addig ő maga elintézi a szerver szobát. Meg is fordult és futva indult a terem irányába. Közben Niteris nekilátott annak, hogy regenerálja magát és a doktort. Szerencsére most annyira nem volt nehéz dolga, mert csak az összeugrott izmokat kellett regenerálni, amik begörcsöltek a sokkolás hatására. Joseph rálőtt párat az MI-re, de azt láthatóan nem hatotta meg mindez, majd megérkezett a teremhez és beléphetett rajta. Odabent egy nem mindennapi látvány fogadta és elkezdeni sem tudta a feltöltést, mert energiapajzs vibrált a szerverek előtt.
szerver szoba:
Közben ezt már nem látta Joseph csak Niteris, de az MI megérkezett Rex-hez és nemes egyszerűséggel, játszi könnyedséggel tépte félbe a kutyát, majd hajította el a két darabját és indult Joseph után a terembe, nem foglalkozott már a hátul levővel, azaz Niterissel. Niteris pedig érezhette, hogy a regenerációjának hála, ugyan még mindig görcsölt a doktor teste, de már képes volt arra, hogy megálljon a látán.

//Phobia jelezte, hogy kiszáll a kalandból, így azért ez lett Rex sorsa.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1668
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Niteris on Vas. 26 Feb. 2017, 14:47

SOROK RENDEZÉSE

- Buksi! Vigyázz!- kiáltotta Niteris a földről, de a figyelmeztetés elkésett. A farkas hamarosan darabokban hevert a földön, az MI meg Soltzbauer után indult.
~A francba, a francba!~pánikolt a doktor~Tudtam, hogy ez lesz. Sosem szabadott volna eljönnünk~
Niteris is hasonlóan érzett, de ezt nem osztotta meg Dr. Malburggal. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy újra talpra állítsa magukat. Rex szerencsétlen halála után már nem tartotta olyan jó ötletnek a gép megharapását. Most először eszébe jutott, hogy talán egy fegyverrel mégis csak jobban járt volna, mint egy mikroszkóppal... April szerencsére pillanatnyilag nem figyelt rá, ezért volt ideje intézkedni. Elindult a farkas maradványi felé, persze csak lassan, amennyire a görcsök engedték. Ha odaért, elkezdte átvizsgálni a felszerelést, és mindent áttett a saját táskájába, ami hasznosnak tűnt. Amennyiben megtalálta az EMP-ket, megörült nekik, és rögtön aktiválta az egyiket, majd hozzávágta a mesterséges intelligenciához.
-Blitzkrieg! - kiáltja örömittasan, amennyiben az ez hatékonynak bizonyul.
Ha az EMP nem hatékony, de felhívja vele magára a figyelmet, először megpróbálja felvenni az őrök páncéljának formáját, és tiszteleg a masinának.
- Heil Wakanda! - mondja, és óvatosan hátrálni kezd.
Ha nem talál EMP-t, vagy az EMP semmilyen hatást nem vált ki, Niteris sorra végigpróbálja az összes fegyvert, amit talál. (és felkészül a hatásukra)
avatar
Niteris
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 81
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Niteris
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by King Raten Chromixen on Hétf. 27 Feb. 2017, 11:16

Joseph Soltzbauer

Kor: 27
Szervezet: Hydra
Faj: Y-project

Hail Hydra

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

A lövéseim láthatóan nem hatották meg, talán még le se lassították - nem mintha meglepett volna, hogy így alakultak a dolgok. Úgy gondoltam egy EMP-vel feltartózhatnám ha problémám adódik, de nem akartam pazarolni a felszerelésünket. Egyelőre nem jelentett rám közvetlen veszélyt, így nem is kellett ilyen módszerekhez folyamodnom. Viszont megérkeztem a szerver terembe, ahol körülnézve láthattam, hogy biztonsági okokból egy folyamatosan fenntartott energiafal védi a szervert - én viszont nem vagyok az a meglepődős fajta. Egyszerűen lenyúltam a táskámhoz egy emp-ért, és...
*válogatott német szitkok*
A táskám a liftben volt, ahol lecsökkentettem a méretemet. Ott voltak a fegyvereim is, ott volt a teljes felszerelés, én pedig teljesen elfelejtettem, hogy nincs nálam semmi. Verpiss dich, valahogy szereznem kell egy emp-t hogy túljussak ezen, most így a semmiből nem fogom tudni kisütni. Azonnal visszamegyek a bejárathoz, és Rexet keresem - a dög halott, a szimbionta épp a táskában kutat. Van remény!

- Katona, azonnal dobjon ide egy nem élesített EMP gránátot! - adom ki a parancsot, és bár nem hiszek istenben, elmondok egy néma fohászt, hogy az mi ne akadályozza meg a dolgot - épp elég időt vesztegettünk így is.

* *

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 857
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szer. 01 Márc. 2017, 08:21

Kree Invázió – Prológus / Sorok rendezése

Résztvevők: Joseph Soltzbauer, Niteris / Dr. Marwyn Meinhard Malburg

és Reena Reynolds

Következő körváltás: 2017. március 5. (vasárnap)

” Csak az győzhet, aki fölismeri: a győzelem nem fontos.”
- Scott Jurek

Niterisnek sikerült megérkeznie a farkas teteméig és kivenni a gránátokat is a megfelelő helyről. Ezzel egy időben Joseph realizálta, hogy nincsenek nála a sajátjai, mert azokat a liftben hagyta, amikor összement. April már igencsak közel volt, de szerencsére Niteris ekkor dobta rá az EMP-t, ami fel is robbant, de hatással nem volt az MI-re. Az lett volna a furcsa, ha igen, hiszen ma már a szuperpáncélokon is van EMP védelem, nemhogy egy ilyen ultramodern androidon. Azonban szerencsére ismét felhívta magára az MI figyelmét, aki őt titulálta veszélyesebbnek, főleg, hogy Joseph-nél nem volt semmi olyan fegyver, amivel árthatna szerver szobának. De ekkor felkiáltott, hogy kér ő is gránátot, ha pedig Niteris dob, vagy gurít egyet a kérés nyomán, akkor az eljut Joseph-ig.
A dobást, hajítást, vagy gurítást megtudja tenni Niteris még azok előtt, hogy April odaérkezne hozzá, azonban a páncél külsejének felvétele sem segít az MI megragadta a doktor nyakát, azt szorítva emelte fel őket és kezdte szorítani, összeroppantani azt, miközben a kezéből egy lándzsát formált és azzal készült felnyársalni a doktor és Niteris alkotta párost.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1668
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Niteris on Csüt. 02 Márc. 2017, 21:37

SOROK RENDEZÉSE

Niteris hallotta, hogy Soltzbauernek is kell az EMP, de ekkora már a sajátját az MI re dobta. Érdekes módon (legalábbis ő csodálkozott rajta) Aprilt nem nagyon hatotta meg, hogy rövidre akarták zárolni, mindössze átértékelte az ellenfelei prioritását. Niterisre nézve ez részben hízelgő volt, eddig még senki nem tekintett rá úgy, mint a csapat legveszélyesebb tagjára, pláne nem egy szuperintelligens számítógép. Gyorsan lepasszolta hát a megmaradó EMP-t Soltzbauernek, majd bevetette csalhatatlan módszerét.
- Heil Wakanda! - kiáltotta, miközben karjait a megszokott módon a magasba lendítette és felvette az őr páncéljának alakját, de Aprilt úgy tűnik nem ilyen egyszerű megtéveszteni. Niteris hamarosan a levegőben találta magát, a doktor élete meg ismét veszélyben forgott. A szimbionta azonnal rúgkapálni kezdett. Megpróbálta kitépni a masina karját, megtámadta a szemeit, megkísérelte lerántani a földre, a savval áztatott nyelvével csapkodta a kézfejét és bármi használhatót talált a táskában, azt hozzávágta... egy szóval küzdött az életéért, de főleg a doktor életéért, akit nem lenne olyan egyszerű összerakni, mint őt.
Ha minden próbálkozása kudarcot vallott, és a szúrás már majdnem bekövetkezett, visszahúzódott a doktor bőre alá, aki kétségbeesetten ellenkezni kezdett:
-Állj! - mondta - Én ártatlan vagyok. Ő kényszerített... ez az UFO... a szimbionta. Én csak az AIM-nél dolgoztam, amikor elkaptak, és rámerőltettek. Ha most lecsapsz, a kyntar nem hal meg, csak én. Kérem... jóságos fémhölgy, ne tegye ezt.
avatar
Niteris
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 81
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Niteris
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 05 Márc. 2017, 08:43

//Raten szólt, hogy nem tud írni és várjuk meg, csütörtökön lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13254
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 31.szint - 125 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by King Raten Chromixen on Szer. 08 Márc. 2017, 20:41

Joseph Soltzbauer

Kor: 27
Szervezet: Hydra
Faj: Y-project

Hail Hydra

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

Szerencsére a páros most nem villogtatta az inkompetenciáját, sőt, hasznos dolgot csinált. Méghozzá kettőt is, egészen meglepett ez a vad kombó. Nemcsak hogy dobott nekem egy EMP-t, még magára is vonta az android figyelmét, lengette a karját meg kiabált, gránáttal dobálta, mindent megtett hogy vele foglalkozzon és ne velem. Kár, hogy ilyen későn kezdett el bármit is érni, és hogy az egész helyzet miatta van. Ahogy megkapom az EMP-t, fordulok, és már hajítom is be a szerverterembe, nem igazán érdekel hogy kisütök vele mindent vagy csak a pajzsot szedem le - jelen pillanatban ha lecsapnám a biztosítékot, azzal is meg lennék elégedve. PErsze a legjobb az lenne, ha csak a pajzsok sülnének ki, akkor tölthetném fel a vírust a terv szerint - ha tényleg csak a védelem száll el a gránátomtól, akkor természetesen keresek is egy megfelelő csatlakozót azzal a lendülettel, és dobom fel a vírust, miközben reménykedem, hogy a szimbionta kint tartja az androidot, vagy ha nem, akkor elég gyorsan felmegy a mi kis kártevőnk. Ha elszáll az egész rendszer, akkor megpróbálom újraindítani, de ha kisütöttem az áramköröket, akkor nincs mit tenni - viszont ez esetben elkezdem a szemem átalakítani, hogy jól lássak a vélhetően sötétbe borult szerverteremben is.

* *

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 857
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Csüt. 09 Márc. 2017, 07:37

Kree Invázió – Prológus / Sorok rendezése

Résztvevők: Joseph Soltzbauer, Niteris / Dr. Marwyn Meinhard Malburg

és Reena Reynolds

Következő körváltás: 2017. március 13. (hétfő)

” Hogy jó győztes légy, még jobb vesztesnek kell lenned.”
- Michael Schumacher

A gránát megkapása után Joseph azonnal bedobta a gránátot a terembe. Szerencséje volt, ugyanis a robbanás csak a pajzsokat sütötte ki a gépek ugyanúgy funkcionáltak…
…ezalatt odakint Niteris próbálkozott mindenfélével, de Aprilt nem hatotta meg a dolog és tovább szorította a doktor torkát…
…monitorok sajnos ugyan nem voltak a gépekhez, de a világítás, pislogások nem változtak és csak a pendrive-t kellett csatlakoztatni, így Joseph megtehette mindezt…
…mivel semmi sem működött így Niteris visszahúzódott a doktor bőre alá és így kezdett el rimánkodni, vagyis próbálta, mert eddigre alig kapott levegőt és minden egyes szó az összezúzott torka miatt nehéz és fájdalmas volt…
…a pendrive azonnal installálni kezdte a vírust, szerencsére igencsak gyorsan, egy pillanatra a kék fényű helységben vörösre váltottak a lámpák, majd vissza kékre…
…már csak pillanatok voltak hátra addig, hogy Malburg torka és nyaka összezúzódjon teljesen, ám mielőtt megtörtént volna az MI ujjai szétnyíltak és köhögve levegő után kapkodva zuhant a doktor a földre…
Mind ő, mind Joseph láthatta, hogy az MI teljesen mereven megállt és gépies hangon megszólalt.
- Az adatok törlése folyamatban – mondta, majd alig 10 másodperccel később. – Lekapcsolás… 3…2…1…0.
Ekkor teljesen lemerevedett és nem mozdult tovább, a szerverszoba is lekapcsolt Joseph mögött; a kitűzött feladatok fele teljesítve volt.
A páros ekkor a kommunikátorára egy üzenet érkezett Reena-tól.
- Menjenek egy szinttel feljebb, ott a titkos átjárót használva jussanak ki a másik épületbe, ahova vezet. Ott tartják fogva a nagykövetet. Addig én feltartom a két párducot!

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1668
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Niteris on Vas. 12 Márc. 2017, 15:59

SOROK RENDEZÉSE

Amint elmúlt a köhögőroham, Niteris a csápjai segítségével a földről egyenesen a deaktivált Aprilre ugrott, és eszeveszetten marcangolni kezdte. Ha képes volt rá, darabokra tördelte, kilyuggatta, savat köpött rá és a maradványait szétszórta. Ha még ebben az állapotban sem tudott kárt tenni benne, akkor egészben újra és újra a földhöz vágta, amíg a doktor rá nem szólt.
~Niteris, ebből most elég lesz~mondta, miután alaposan szemügyre vette ezt az agresszív viselkedést~Legjobb lesz, ha összeszedjük a cuccainkat, és bebizonyítjuk, hogy a klyntarológia sokkal több lehetőséget rejt, mint a többi biológiai fejlesztés. A beszélő állatokat már leköröztük... de ahogy elnézem, a kapitányunk is rendelkezik pár kiegészítővel~
A szimbionta lassan összeszedte magát, elengedte a gépet és visszaadta a Dr. Malburgnak az irányítást. Miután megbizonyosodtak róla, hogy semmi fontosat nem hagynak hátra, elindultak a nagykövet felé. Soltzbauer szerencséjére egy szót sem szóltak az úton. Nem azért, mert nem lett volna mit, csak a fojtogatás után inkább nem akarták feleslegesen további károsodásnak kitenni magukat.

avatar
Niteris
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 81
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Niteris
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 13 Márc. 2017, 07:38

//Pénteken lesz új kör//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13254
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 31.szint - 125 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Pént. 17 Márc. 2017, 00:00

Kree Invázió – Prológus / Sorok rendezése

Résztvevők: Joseph Soltzbauer, Niteris / Dr. Marwyn Meinhard Malburg

és Reena Reynolds

Következő körváltás: 2017. március 21. (kedd)

”Hihetetlen, hogy mindent nekem kell megcsinálnom!”
- Wakandai nagykövet

Niteris azonnal próbálta megtámadni April-t, amint az leállt, tönkre akarta tenni, amíg az dolgozik. Jelenleg az sem érdekelte, hogyha ezzel a feladatukat bukják, de az MI-t egy pajzs védte, amin nem tudott áttörni. Miközben ezzel próbálkozott egy energiacsapás is kicsapott az MI-ből, ami nagy erővel a falhoz kente a szimbiontát és a gazdáját. Ezt már nem úszták meg olyan könnyen, a doktor felkarja és több bordája is eltört, ahogyan a fejbőre felszakadt és agyrázkódást is kapott. Az, hogy az MI nem támadott, közel sem jelentette, hogy nem volt védelme. Persze ezeket a sebeket pár óra alatt helyre tudja majd hozni nyugodt körülmények között Niteris, a fejbőr felszakadást percek alatt. Így ebben a helyzetben azonban nem volt célszerű átadni az irányítást, mert a doktor igencsak szédült az agyrázkódás miatt.
Végül is a duó elindult a korábban látott úton. A lifttel egy szintet kellett felmenni és ott egy másik folyosóra át, ami a föld alatt vitt ki az épületből egy csarnokba, ami távolabb volt a főépülettől. Itt több jármű is várakozott, amivel a nagyjából másfél-két kilométerre levő épülethez lehetett menni, ami a közeli város határában volt. Az egész hasonlított a Resident Evilből ismert Kaptár felépítésére, csak éppen nem vonat ment itt, hanem egy autóút. Célszerű volt egy járművet elkötni, amivel el is tudnak indulni, amint ez megtörtént a hátuk mögött a csarnok bejárata egy vastag fémajtó is bezárult, rádión kaptak is értesítést róla Reena-tól.
- Ezt még megtudtam tenni, menekülnöm kell, a rendszert kisütöttem, maximum fél órájuk lehet, inkább húsz perc!
A kocsival egyébként végigtudnak száguldani az alagúton, egy egyenes út volt, aminek a végén egy földalatti garázsba érhettek. Innen két kijárat volt, egy a járműnek, a garázsajtó felfelé a felszínre, egy másik pedig lépcső fel az épületbe, ami egy emeletes családi ház volt a korábban látott képek alapján és persze volt egy földalatti része is, annak a garázsrészében voltak most.

//Raten beteg, és megbeszéltük, hogy úgy veszem hogy megy őt is.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1668
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Niteris on Hétf. 20 Márc. 2017, 20:45

SOROK RENDEZÉSE

Niteris lassan föltápászkodott. Kezdte egyre jobban meggyűlölni a gépeket. Amikor úgy tűnik, hogy már teljesen ártalmatlanok, akkor vetik be a legaljasabb cseleiket.
~Niteris... ezt... ezt ne csináld többet... oké?~mondta kábán a doktor, aki már szintén nagyon belefáradt a csatározásba.
A masina gonosz természete ellenére nem tűnt fenyegetőnek. Niteris úgy döntött, hogy kivételesen egyben hagyhatják, és elindult a kijelölt útvonalon. Amikor elértek a járművekhez, ő is jó ötletnek tartotta az egyik elkötését, de mivel a doktor nem rendelkezett jogosítvánnyal, Soltzbauerre maradt a vezetés feladata. Amennyiben ezt ő gond nélkül meg tudta oldani, Niteris hozzátapadt az üléséhez, és próbálta a hordozóját mozdulatlanul tartani, hogy ezzel is elősegítse a gyógyulást. Amikor megérkeztek, kiszállt az autóból, és ha Soltzbauer nem kezdett el szokásához híven parancsokat osztani, óvatosan megszólalt a saját hangján (még véletlenül sem veszélyeztetve Dr Malburg értékes hangszálait):
- Legjobb lessz, ha fölfelé indulunk - mondta, és ha pozitív visszajelzést kap, meg is indul fölfelé a lépcsőn, miközben ismét megerősíti a védelmét, hogy felkészüljön az esetleges őrökre.
Ha Soltzbauer más tervvel áll elő, Niteris bosszankodni kezd, hogy a példaértékű Rex már nincs velük, de mivel semmi kedve vitatkozni, végül követi a parancsot.
avatar
Niteris
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 81
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Niteris
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by King Raten Chromixen on Hétf. 20 Márc. 2017, 21:02

Joseph Soltzbauer

Kor: 27
Szervezet: Hydra
Faj: Y-project

Hail Hydra

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

Miután itt végeztünk, meg is kaptuk a következő parancsot, amit jónak láttam azonnal teljesíteni. Egy korábbi üzenete alapján Reena valami szorult helyzetben harcolt, és bár nem becsültem le a nőt, jobbnak láttam nem kísérteni a sorsot. Minél hamarabb végzünk, annál hamarabb segíthetünk neki, vagy húzhatjuk el a csíkot együtt. A liftben természetesen felpakolom a cuccaim, amiket korábban itt hagytam, de a korábban szerzett felszerelést is magamnál tartom. Jól jöhet még ez a fegyver és energiapajzs.
Azaz egészen a járművekig jött jól, ahol a szemem egyből egy motort keresett, miközben a "társamhoz" beszéltem.

- Jó lenne ha tudna vezetni. Akkor két külön járművel mehetnénk, nehezebb célpontokat nyújtanánk. De sajnos marad az autó. - mondom, és választok is egyet. Próbálok olyat, aminek nyitott raktere, vagy teteje van, mégis gyorsnak mondható. Ha találok ilyet, akkor beülök a volán mögé, a szimbiontát pedig a platóra ültetem, ahonnan kényelmesen tud átugrani esetleges ellenséges járművekre, vagy védeni minket. Ezt természetesen vele is megosztom.
- Ha ellenállásba ütközünk, én a vezetéssel leszek elfoglalva. A maga dolga lesz védeni az autót, kiiktatni az ellenséget. Nem állunk meg, nem lassítunk, tehát csak a saját felelősségére hagyja el a járművet. Köpni, csapni, támadni, bármilyen ellenséges mozdulatot végezni szabad. Ha elszakadnánk, és nem tudok visszajönni magáért, egyedül folytatom a küldetést. Ez esetben rádión tartjuk a kapcsolatot, és vagy Reenához, vagy felém kell folytatnia egyedül az útját. Jelenleg a túsz a legfontosabb. Értette? - a mondatom végét már a választott járműben ülve fejezem be. Megvárom amíg ő is elhelyezkedik, aztán elindulok, nem kímélem a gázpedált. A hydra kiképzés része volt a vezetés is, ismét elcsodálkozom, hogy bevetésre küldenek embert ilyen képességek nélkül.

* *

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 857
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Kedd. 21 Márc. 2017, 08:09

Kree Invázió – Prológus / Sorok rendezése

Résztvevők: Joseph Soltzbauer, Niteris / Dr. Marwyn Meinhard Malburg

és Reena Reynolds

Következő körváltás: 2017. március 25. (szombat)

”Ha uralkodsz, megismered a hatalmat. Ez vakmerő felelőtlenséghez vezethet, fájdalmas túlzásokhoz, továbbá a legszörnyűbb pusztuláshoz - az elvadult élvhajhászáshoz.”
- Frank Herbert

A megérkezés után Joseph még kivárt egy kicsit, hogy jön-e fentről valamilyen támadás, de mindez nem történt meg, így elindult a „hármas” felfelé. Valószínűleg Joseph megy elől, hiszen ő maga volt a katona. Odafent egy sima tárt ajtó fogadta őket, amit be kellett törni, vagy szétlőni a zárat, a lényeg az, hogy könnyedén ki lehetett nyitni. Az ajtó egy világos helységbe vezetett, itt már voltak ablakok, amiken csak a függöny volt behúzva. Egy nagyobb nappaliszerűség volt a helység, mindenhol vér, ütőeres vérfröccsenés a falakon, a helységben három katona feküdt holtan. Kettőnek a torka volt átvágva, egynek csak szimplán kitörve a nyaka. Innen a konyha következett, itt is egy test, ennek a belei lógtak ki, a nappaliból vonszolta át magát ide. Egy másik nagyobb helység, egy előszoba, másik négy fegyveres feküdt kivérezve, a szoba közepén egy kávézóasztal, mellette egy fotelban egy hosszabb vörös hajú, nő ült sárga-zöld ruhában és éppen teát kortyolgatott, mintha nem egy mészárszék kellős közepén ücsörgött volna.
a nő:

- Szóval maguk a felmentő sereg? – kérdezte. – Örülök, hogy végre ideértek, a munkájukat elvégeztem, az idióta MI parancsot adott a kivégzésemre… pechükre.
Kiitta a teát, majd elegáns mozdulattal tette le a bögrét, és állt fel a helyéről. Joseph katona révén felismerhette, hogy egy képzett gyilkossal áll szemben, nem csak egy egyszerű nagykövettel.
- Akkor indulhatunk uraim? – kérdezte.
Joseph-ék kommunikátorában egyébként ott volt a randevú koordinátái, hogy hova is kell menniük, hogy kiteleportálják őket.

//Utolsó kör jön, ha minden igaz.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1668
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by King Raten Chromixen on Kedd. 21 Márc. 2017, 09:07

Joseph Soltzbauer

Kor: 27
Szervezet: Hydra
Faj: Y-project

Hail Hydra

Felszerelés:
A második világháborús egyenruhák mintájára készült saját egyenruhája, természetesen hő-sav-golyó stb álló, és velem nő-csökken-változik
saját kése, egy szürke karambit
saját pisztolya, egy Kel-Tec PMR-30-as
HK416 - két tartalék tárral, taktikai célzóval
gázmaszk
taktikai szemüveg
egy-egy emp, rendes, és vakító gránát
elsősegély felszerelés
kommunikátor

Az utazás gond nélkül zajlott le, nem volt szükség a tervezéseimre, de egy jó katona mindig felkészült. A doktoréknak pedig úgy tűnt, nem árt az egyértelmű parancs és utasítás. Gyorsan értünk el a célpontunkhoz, vezettem a sort, fegyver kibiztosítva, de hamarosan láttam, hogy teljesen felesleges. Láttam a holt Hydra katonákat, első gondolatom az volt, hogy Reena ért ide előttünk, de második pillantásra már láttam, hogy ezeket a sérüléseket nem ő okozta. Bár továbbra is figyelek mindenre, azért leengedem a fegyverem, és úgy sétálok tovább. Nem lopakodok, de nem is csapok nagy zajt, ahogy mélyebbre hatolok a szobában, és hamarosan megtalálom a célpontunkat is. Egy meglepően jól kinéző nő üldögélt a mészárlás közepén, láthatóan csak ránk várt.
- Guten Tag, Maine Dame. Elnézést a kellemetlenségért, az úriember nem épp terepre való. - biccentek a szimbionta-doktor páros felé.
- Gyönyörű munkát végzett, azt el kell ismerni. Most pedig elkísérnénk az evakuációs zónába.- mondom, és egy pillanatra arra gondolok, hogy adok neki egy fegyvert a készletemből - pisztoly, rendes kés, bármi amivel megvédheti magát ha ellenállásba ütköznénk, de aztán elvetem a dolgot. Bármi is van nála, határozottan hatékony vele, illetve ha bármi ütősebbet akarna, elvehette volna a hulláktól.

* *

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
avatar
King Raten Chromixen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 857
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 23

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Re: Fekete Gém Fegyvertechnikai cég

Témanyitás by Sponsored content

Sponsored content

Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.