Romváros

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 13 Május 2012, 18:17

Ha az apja mást mondott volna, akkor abban a pillanatban megoldotta volna a kérdést és megsemmisítette volna a testet. De erre most már nem volt szükség. Az apja ugyanolyan hitű maradt, mint volt. Ha lettek volna érzései, akkor minden bizonnyal aggódott volna, hogy mit is fog Thanos szólni ahhoz, hogy őt leváltva Tyranis lett a Halál úr avatárja, de az apja nem mutatott semmilyen ellenérzést, vagy lépett fel ellenségesen erre. Márpedig tudta, hogy az apja olyan, hogyha így lett volna, hogy nemtetszését fejezi ki, akkor ő is egyből támadott volna és nem pedig hátba támadja. Ennyire nyílt volt és kiszámítható, legalább is, amit megtudott róla, amíg együtt éltek itt és amit tanított neki az apja. Tyranis persze más volt, őt harcra készítette fel, így a mocskos húzások is előkerültek, főleg Thorhalla miatt. Illetve a leszármazottai miatt, hiszen a cselszövés és káoszistennőtől kitelt, hogy nem rendes harcost nevel belőlük.
- Ha kívánod, akkor bármikor hazaviszlek a rendes dimenzióba apa – mondta.
Biztosra vette, hogy haza akar menni, hiszen eredetileg ő volt az, aki leginkább kutatott és törekedett arra, hogy mindez megtörténjen, de mivel itt nem volt hozzávaló anyag a tervezéshez nem sikerült maradéktalanul kivitelezni. Mindketten tudták, hogyha haza is mennek, akkor is Thanos eredeti testének itt kell maradnia, hiszen itt kellett összeállnia, ezt nem lehetett máshol megtenni. A molekulái itt voltak ebben a világban, nem másol.
- Később, egyelőre itt maradok, de lesz jó pár dolog, amit el kell majd hoznod nekem, hogy folytathassam a munkát.
- Bármit, amit csak kérsz megszerzem és elhozom.
- Így kell lennie, milyen hatalmakat kaptál a Haláltól és milyen örökkévaló képességeid fejlődtek az elmúlt időszakban?


A hozzászólást Tyranis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 14 Május 2012, 11:21-kor.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 13 Május 2012, 18:17

Tyranis tudta, hogy ez a kérdés előbb vagy utóbb tényleg szóba kerül. Úgy tudta, hogy az apja nem kapott semmit sem, de az gyanús lehetett az apjának, hogy a lány olyan könnyedén utazgat ide-oda a dimenziók között, főleg, hogy az egyszerű teleportálás képessége nem jelentkezett korábban. És még az örökkévalók sem voltak arra képesek, hogy ilyen szintű teleportálásra képesek legyenek. Igaz, figyelembe kell venni, hogy kicsivel több mint két éve beszéltek utoljára és ahhoz képest, hogy a lány milyen iramban és ütemben fejlődött, ahhoz képest logikus lett volna a teleportálás és az is, hogy még képességeket szerezzen. Itt is, ha lettek volna érzései lehetséges, hogy szégyent érzett volna, mert nem fejlődött.
- Új képességeim nem alakultak ki, arra ügyeltem, hogy edzésben maradjak és gyakoroljak, de nem új képesség még nem. A Haláltól pedig a kardot kaptam, amivel képes vagyok a rendes világ és a Csatabolygó között teleportálni, attól függően, hogy hova szándékozom menni. Így voltam képes arra, hogy Galactust is elvigyem innen.
Az apja újra bólintott és összefogta a kezét a háta mögött. Néhány másodpercet várt még, majd elindult kifelé, itt volt az ideje, hogy Thanos visszavegye az uralmát ezen terület felett, ahogyan korábban is megtette, mikor erre a világra érkezett és elfoglalta az akkori Végzettanyát Vérontóval, Vészmanóval, Einarral és Matsumoto-val. Tyranis az apja után indult és őt követte. Most minden olyan volt már, mint régen, vagyis majdnem. A régi dolgok soha sem fognak visszajönni, ő is felnőtt, hazamehetnek és már megvolt, hogy mit is kell tenniük. Ha pedig végeznek, akkor nem valószínű, hogy maradnak mások rajtuk kívül a realitásban. Az apja ígyis-úgyis megkapja, amit akar és akkor valószínűleg kiérdemli azt is, amiért küzdött.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Hétf. 14 Május 2012, 11:40

Az igazat megvallva maradt volna nagyon sokáig az apjával, hogy beszélhessen vele és egyeztessen a dolgokról, de nem volt rá ideje. Tyranis következő néhány napja azzal telt el, hogy a robottestet tökéletesítették az apjának, hogy minden tökéletesen működjön és a legkisebb hiba se léphessen fel. Csak néhány igen pici alkatrészt kellett cserélnie, de nem lépett fel komoly gond a működésben. A programok közül pedig csak egyetlen egyet kellett frissítenie, a legújabb információkkal, amiket még nem vitt be a számítógépbe korábban. Az apja gépteste most már tényleg kifogástalanul működött, legalább is erre jutottak mind a ketten. Egy-egy edzést és gyakorlatot még odakint a szabadban lefuttattak, a szimulációk nem lettek volna elegek, révén az apja könnyedén feltörhette volna őket és módosíthatta volna azokat, akár az akaratán kívül is. Így hát Tyranis volt az, akivel gyakorolt és a lány mérte fel a dolgokat, ő osztályozta és értékelte az apját, ilyen korábban még soha sem fordult elő. Mármint az sem, hogy a lány vizsgáztatta volna az apját, illetve az sem, hogy szó szerint gyakoroltak volna együtt. Thanos ugyanis mindig a számítógépekre, robotokra bízta ezt a dolgot, lényegében soha sem foglalkozott a szükségesen felül többet Tyranissal, de most így kénytelen volt. A lány rájött, hogy logikusan az apja semmit sem változtatott a régi életéhez képest, ugyanazokat a dolgokat tette, művelte, mint korábban, ugyanúgy dolgozott, csak most hála a processzoroknak és annak, hogy a számítógép végezte helyette szó szerint a számításokat és az ehhez hasonló dolgokat gyorsabban volt képes mindenre, mint korábban. Nem mintha előtte lassú lett volna a titán, hanem akkor is briliáns és zseniális tudós és elme. A lány egyelőre még néhány napig úgy tervezte, hogy marad és figyeli az apja rendszereit és programjait és minden utolsó tesztet elvégez rajtuk, nehogy valami gond léphessen fel akkor, amikor nem tartózkodik otthon.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Kedd 15 Május 2012, 16:11

Nem is kellett olyan sokat vizsgálgatnia már, hiszen tényleg hamar kiderült, hogy minden tökéletesen működik és semmilyen hiba nincs semmiben sem. Sem a megszállásban, a használatban, a testben, sem pedig a programokban. Mindennel végeztek ilyen szempontból. Így ezt most már csak Tyranisnak az apja tudtára kellett hoznia és attól a perctől kezdve újra foglalkozhat a számára fontos dolgokkal. Nem mintha ez nem lett volna végtelenül fontos számára is, de amíg ő az apja testének tesztelésével volt elfoglalva ki tudja, hogy az ellenfelei miként léptek a másik dimenzióban. A legújabb és legvégső teszteredményekkel lépett be az apja laborjába, ahol most is dolgozott.
- Megvannak az utolsó eredmények is apám.
- Feltételezem minden a legnagyobb rendben van és sehol sincs hiba.
- Jól gondolod, minden paramétered megfelelő körülmények között működik. Sehol sincsen semmilyen fennakadás, sem pedig működési hiba. Most már kijelenthetjük, hogy tökéletesen működsz és nem valószínű semmilyen hirtelen meghibásodás.
- De… logikusan?
- Logikusan nézve ez a test sérülékenyebb, mint az örökkévaló tested volt. Az tökéletes gépezet volt, ehhez képest is jobb. Természetesen előfordulhat olyan, hogy meghibásodást szenvedsz el, vagy károsodik valamelyik alkatrészed, hiszen a logika ezt diktálja, de ha megtörténik is, a tested képes magát kijavítani és kompenzálni a hibát a tényleges javításig. Nem hiszem, hogy előfordulhatna olyasmi, ami a teljes működésképtelenségeddel járna.
- Akkor ezek szerint vissza is térhetsz ahhoz a feladathoz, amit a Halál szabott neked.
- Igen, reggel indulok.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Szer. 16 Május 2012, 14:38

Tudta, hogy nem szükséges szólnia az apjának amiatt, hogy távozik, korábban is mindig figyelte, hogy merre lehet, kamerákon keresztül, most pedig képes volt arra, hogy irányítsa az egész rendszert és a számítógépet, így még kevésbé volt ilyesmire szükség. Amikor csak akarta és ahol figyelhette. Bár tudta, hogy nem igen szokta, soha sem tette, hacsak nem olyan feladatról volt szó, ahol Thanos vizsgázgatta a lányát. Ilyenből pedig az utóbbi években kevés volt már. Tyranis ugyanis felnőtt és már képes volt arra, hogy bármilyen feladatot ellásson tökéletesen és mindent megtudjon csinálni. Majdnem két évig ő volt az, aki egyébként is tökéletes állapotban tartott az egész helyet. Mára mindent megtanult, amit az apja taníthatott neki, a lány elméje és tudása jócskán felülmúlta bárkiét az univerzumban, csak a hozzá hasonlóak nem szárnyalták túl, illetve az olyanok, akik kozmikus entitásnak minősültek. De igazából, mint az apját őt magát is az emelte ki mindenhonnan máshonnan, hogy képes volt alkotni. A zseniségük nem csak a tudáson nyugodt, hanem, hogy azok ismeretében képesek voltak olyasmiket alkotni, amik másnak évezredek alatt sem jutottak volna az eszébe. Ez emelte őket igazából mindenki más felé. Emiatt voltak az apjával igencsak félelmetesek. És most pedig olyanokhoz igyekezett, akik pontosan ismerték a nevüket és azt is, hogy mire képesek. A skrulljaival kellett találkoznia a skrull űrben, hogy tárgyaljanak valami igencsak nagyon fontos dologról. Egészen pontosan látogatást tesz a skrull császárbolygón, és annak tróntermében, hogy Veranke-val beszélhessen. A kardjával megnyitotta az átjárót, majd egy szürke villanás után el is tűnt.

//Folytatás: Tarnax VII//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Hétf. 25 Jún. 2012, 10:43

//Előzmény: Az űr//

A villanás után újra odahaza volt, az egyetlen igazán biztos pont az életében, főleg most már, hogy nem igen tudott senki sem idejönni. Vagyis, aki idejön, mert idehozza Zacharias Morsus, az itt is fog maradni. Mivel már nem volt visszaút, csakis ő általa. Az pedig teljesen logikus volt, hogy mindezt igencsak kevesen érdemelték ki. A bátyját is csak azon egy okból vitte vissza a saját világába, mert ezen már nem volt helye és odaát pedig még voltak vele tervei. Ha nem lettek volna, akkor már régen megölte volna és az ő teteme is a város többi lakójáé mellett lett volna. Az épület felé nézett, lassan már nem igen lesz miért ide sem visszatérnie, rendben, hogy ez volt az otthona, de leginkább az apja miatt tekintette annak, őt magát nem érdekelte, hogy merre is vannak. De ha az apja innen távozik, akkor nem lesz értelme annak sem, hogy ide visszajöjjön. Nem kötődött a helyhez, ahhoz érzelmek kellettek volna, az egyetlen egy dolog az lett volna, hogy itt volt minden felszerelése, ami a kutatásokhoz, és kísérletekhez kellett. De még ez sem volt indok, mert mindez bárhol másol is újraépíthető volt. Megcsóválta a fejét, nem kellett ezen gondolkodnia egyelőre, révén teljesen érdektelen volt, még messze volt az idő, hogy az apja úgy döntsön haza akar térni az úrnőjéhez. Úgy ismerte az apját, hogy tudja ennek a valószínűsége igencsak kicsi addig, amíg vissza nem kapja a rendes testét. Hiszen, amíg az meg nem hal újra, addig Thanos is úgymond életben van, azaz kicsi az esélye, hogy az úrnője síkjára kerülhessen. De mindezt még el kell mondania az apjának, aki úgyis csak mindezek ismeretében lesz képes arra, hogy döntsön.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Hétf. 25 Jún. 2012, 15:04

Most már tényleg nem volt más dolga, mintsem besétálni abba a helységbe, és beszélni az apjával. Kissé furcsa várakozás előzte meg mindezt, legalább is a saját részéről, révén nem tudta, hogy mit fog az apja válaszolni. Korábban noha megerősítette azt, hogy kitart a Halál mellett továbbra is, de vajon még mindig érez szerelmet a nő iránt annyira, hogy feltétlen hűséget érezzen iránta? Tyranis nem értette ezt az érzést, a többit úgy-ahogyan már felismerte és tudta, hogy milyen megnyilvánulásai vannak, de a szerelem az olyan kiszámíthatatlan volt, mint a káoszistennő. Soha sem lehetett tudni, hogy éppen milyen reakciót vált ki az érintettből. Ezt nem lehetett megtanulni és megfigyelni, mert nem volt logikus. A logikátlanság pedig gyengeség volt a szemében, még akkor is, ha az apjára vonatkozott mindez. Egészen kicsi korától tudta, hogy miként érez az apja a Halál iránt, így amikor először találkozott a nővel, akkor még az is felmerült benne, hogy csupán azért létezett-e saját maga, hogy a Halál féltékeny legyen és nekiálljon Thanos kegyeit keresni. Mindez nem történt meg persze, mert Tyranis elmondta, hogy mi is történt az apjával, de akkor is. Nem volt benne biztos, hogy nem csak azért fogadta el a szolgálatait az entitás az elején, mert annak a lánya volt, akinek. Később mindez tudta, hogy megváltozott, mivel kellően nagy érdemekkel és lendülettel végezte a dolgát. Nyugodt, nem sietős tempóban közeledett a főépületük felé, nem kellett sietnie, az idő volt az egyetlen dolog, ami bőven elegendő volt számukra, ott volt az örökkévalóság. Miközben haladt még a szemeivel ellenőrizte a kint levő ultronokat, hogy ott vannak-e a helyükön; minden a legnagyobb rendben volt. Mikor belépett a főépületbe a kardját levette tokkal a helyéről és letámasztotta a fal mellé.
- Apa, hazaértem! – szólalt meg hangosan, hogy felhívja magára a figyelmet.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Csüt. 28 Jún. 2012, 11:38

Pillanatokkal később fémes lépteket hallott meg, korábban megszokta már, hogy milyen léptei vannak az apjának, így ezek még szokatlanok voltak. Igaz játszi különbséggel megkülönböztethetőek voltak az egyszerű ultronoktól, mert azok gépiesen mozogtak, megszokott léptekkel, ez azonban sokkalta robosztusabb, nehezebb volt, amit egy örökkévaló elme irányított és nem pedig egy gép. Thanos közel sem volt annak mondható, Tyranis már inkább, mert ő gondolkodott számítógépszerű logikával, de Thanos nem.
- Meglepően hamar visszaértél!
- Nem tartott sokáig egyik tárgyalás sem.
- Egyik sem?
- Először Galactust látogattam meg, mint említettem is neked. Mikor távozni akartam tőle nem messze az új házától egy közös ismerősünkbe futottam bele.

Mivel az arcán nem volt semmilyen érzelem és a szemében sem, ahogyan a hangjában sem nem lehetett benne biztos, hogy az apja rá fog jönni, hogy a Halálra gondolt. De mivel számára a szerelem és az efféle fellángolások továbbra sem voltak jelentősek, így nem tudott izgatottan beszámolni az apjának arról, hogy az általa kinézett mostohaanya örömmel fogja őt látni, ha valamikor végre visszatér a rendes dimenzióba.
- Szer… a Halál?
- Igen apám, vele találkoztam. Felkeresett és elmondtam neki, hogy újra visszatértél. Megkért, hogy adjam át, hogyha bármikor is visszatérsz abba a világba, a rendes dimenzióba, akkor örömmel fog látni téged és nem érdekli, hogy milyen fizikai valóban térsz vissza. Nem fog siettetni, akkor térsz vissza, amikor csak akarsz.

Igaz lehet, hogy nem volt igaz, hanem ez máris visszahívó parancs volt a részéről, de a hazugság sem volt éppen az a dolog, amit a logikával képes volt megérteni. Értette persze, néha logikus is volt, de nem hazudott saját maga. Az más kérdés volt, hogy az apja és a Halál megtették-e ezt.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 08 Júl. 2012, 18:39

- Értem! Ha legközelebb beszélsz vele, add át, hogy közelebb van a találkozásunk, mint hinné. Most pedig hagyj magamra!
- Ahogyan óhajtod apa!
– mondta még a lány.
Tyranis félreállt az apja útjából, majd ahogyan a titán, vagyis most éppen gép távozott a számítógépekhez lépett. Volt így is igencsak sok dolga, amiket el kellett végeznie és az, hogy nem kell most nagy jelentést tenni az apjának és szimulációkat futtatnia, mindez csak megkönnyítette a dolgát. Ahogyan a géphez lépett a holografikus felület egyből meg is jelent, hozzá a billentyűzet is. A skrulloknál letöltött adatokat akarta átnézni, anélkül, hogy Veranke tudott volna róla lemásolt nem csekély adatot az ottani hírszerzési adatbázisból. Valószínűnek vélte, hogy valakiket a Földön ráállított a lánya figyelésére, és logikus lett volna az is, hogyha valakiket arra is, hogy megöljék őt. Tyranis tudta, hogy túlságosan rövidpórázon tartja a skrullokat, de mindez igencsak szükséges volt ahhoz, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan ez kell. Tudta, hogy vannak skrullok a Földön és valóban nem tévedett volt a file-ok között egy olyan betoldás, amennyiben a lányt, V-15öt valóban visszaküldik arra a bolygóra, akkor mindig tartsák szem előtt, és ha bármilyen baja esne, akkor avatkozzanak közbe. És akár vigyék vissza a Tarnax-ra is. ezt meg kell majd akadályoznia, igaz nem volt különösebben oka rá, nem gond, ha előbb, vagy utóbb a lány lesz a Skrull birodalaom császárnője. Talán, talán még nyerne is vele, ha Veranke-t magát állítaná félre. Igen, Angelica Butler sokkal könnyebben irányítható volt, mint a császárnő. Szociálisan alkalmatlan, és bízik Tyranisban, végtére is a lány hozta ki a fogságból és a Földről. Ő hozta haza mielőtt a Hydra megszerezte volna. Lehet, hogy most jött el az ideje annak, hogy meglátogassa a családja Földön levő részét, hiszen a skrull is ott volt a közelben.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Szomb. 14 Júl. 2012, 13:54

Logikus volt, hogy az anyja már tudja, hogy létezik, ahogyan az öccse és a bátyja is. A bátyjával való találkozás igencsak érdekes lenne, ugyanis még nem harcolt élete során egy Vádlóval sem és igazán kíváncsi volt arra, hogy a pörölyük miként is működik. Tudta, hogy kozmikus energiákon alapul az is, mint ahogyan a saját kardja is. De ettől függetlenül még szét akarta szedni és meg akarta azt vizsgálni. És akkor már Zam-et is fel lehetne boncolni, hogy a Vádló lét és a kozmikus erők milyen mértékben befolyásolják egy kree szervezetét. Mindezeken felül még az anyja is egy olyan kategória volt, ami megért egy vizsgálatot. Nem igen voltak továbbra sem Novák a világon, jóformán semmi sem, csak az anyja élt. A Nova erő vizsgálata is amolyan elsődleges szempont lett volna a lány szemében. Talán azzal még a Xandarian Worldmind-ot is megtalálhatná és felébreszthetné. Igaz a felébresztés nem biztos, hogy a logikus lépés lett volna, inkább a vizsgálat, mert nem kellett a lánynak, hogy megannyi Nova legyen szerte az univerzumban. Hiszen azok mostantól rá vadásznának, akárcsak az örökkévalók. Azonban a Worldmind vizsgálata igencsak jó alap lenne, vagy éppen Ego lobotomizálása. Megannyi remek ötlete volt, és még talán az idejéből is futotta volna minderre egészen addig, amíg az apja, vagy éppen a Halál nem talál ki valami mást, hogy mit is kellene tenniük, tennie. De bárhol járhat úgyis elfogják érni, a Földön levő dolgok pedig mennek maguktól, ahhoz nem kellett semmilyen hozzászólás, vagy segítség. Majd idővel, de az még nem most jön el, hanem logikusan nézve évek múlva. A saját kis adathordozójára letöltötte az adatokat, amikre szüksége volt, akkor megy és megkeresi a Worldmindot. Talán még arra is képes lesz, hogy visszavonassa a Nova erőt az anyjából megöletve őt azon a bolygón, és így könnyebben kiugraszthatná a családja többi tagját, mert ezt nem hagynák szó nélkül. Könnyebb lenne elvégezni a munkát.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 15 Júl. 2012, 17:45

A Nova hadtest volt az első, hogy arra készüljön fel, elég időt voltak itt és az apja annak idején is gyűjtött rá róluk adatokat ahhoz, hogy kiismerje őket. Így erről hozott be adatokat és ezeket kérte le, hogy ő maga is felkészülhessen és megismerhesse azt, hogy az anyja mire is képes:
A Nova hadtest tagjait átjárja a Nova Erő a Worldmind-nak köszönhetően. Ezen energia különleges erőkkel ruházza fel a tagjait, mint például a repülés képessége, szuperhumán képességek – erő, ügyesség, állóképesség, reflexek, ellenállás, kitartás és mozgékonyság – mind emberfelettiek – , és közvetlen kapcsolat a Wolrdmind-al. A tapasztaltabbak – magasabb rangon levők – több erőt képviselnek, ők képesek csillagkapukat nyitni, légkörben hang- az űrben fénysebességgel repülni, energialövedékeket használni és statikus- illetve elektromágneses (EPM) kisüléseket is okozni.
Ezek olyanok voltak, amiket nagyjából tudott, a szuperhumán képességek ezzel így olyanná tették őket, mint az örökkévalókat, noha nem vele született képességek és elvesztik ezeket, amint már nem birtokolják az erőt. Amit még tudott, hogy hozzá jár az, hogy képesek szinte minden légkört elviselni, hiszen az anyja is képes volt ezen a bolygón, illetve a Földön is meglenni anélkül, hogy plusz nitrogénre lett volna szüksége. Ez az alkalmazkodás is leginkább az örökkévalókra emlékeztette. Ez igencsak meglepő és érdekes felfedezés volt. Néhány pillanatra elgondolkodott és az volt a következő pont, hogy milyen a Hadtest felépítése és ki milyen rangon van, illetve azok milyen erőkkel, háttérképességekkel rendelkeznek. Ezek voltak az igencsak fontosak akkor, hogyha tényleg ahhoz akar folyamodni, amihez. A holografikus billentyűzeten leütött néhány parancssort, hogy ezeket bekérje.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 15 Júl. 2012, 17:45

Szinte néhány pillanattal később meg is jelentek a kért információk. A lány felvonta a szemöldökét a felépítéssel kapcsolatban. Alap rang volt az első, aztán még kettő, amik alárendeltjei voltak a Centurioknak, akik már egy-egy szektorra felügyeltek és a legmagasabb rang a Nova Prime a vezető, Tyranis pedig úgy tudta, hogy az anyja viselte ezt a rangot, révén az utolsó élő nova ő maga volt. A további információkat is nekiállt olvasni.
A Nova Hadtestben a Centurio a legmagasabb rang, e felett már csak a Nova Prime van, amit a századosokból (centurio) választanak ki. A hatáskörük ugyanaz, csak éppen a Nova Prime időnként, ha a helyzet úgy kívánja megkerülheti a szabályzatot is. A Centuriok képességeik megegyeznek a Nova Prime-al, képesek az energialapú fegyverek lövedékeinek energiáját elnyelni és ezt felhasználni gravimetrikus sugárként, energialövedékként és elektromágneses (EPM) robbanásként, egyetlen irányított pontból, vagy akár az egész testfelületéből. Ők már irányíthatnak űrhajókat és direkt harcosoknak és pilótáknak képzik őket. Egy centurio 20 tonnát képes felemelni.
Lenyűgözőnek és érdekesnek találta, hogy ennyire széleskörűen képzik őket és milyen sok feladatra be akarják vetni az űrrendőrséget. Szinte csak azok nem lehetnek, amik nem akarnak lenni. Amit még megtudott, hogy csak képességnélküli személyeket választ ki az erő és olyanokat, akik tökéletesen tisztában vannak a bolygójuk törvényeivel és képesek lennének betartani, betarttatni azokat. Talán, talán az anyja erejét kéne gyengíteni azzal, hogy mégsem Galactusnak választ hírnököt, hanem az említett mutánsból Novát csinál. Az sem lenne utolsó lépés. Ez csak egy pillanatra jutott eszébe, majd el is hessegette mindezt, most még más dolga volt, mindent megtudni a hadtestről és ahhoz a páncélok és azok képességei következhettek.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 15 Júl. 2012, 17:46

A páncélok tulajdonságai voltak a következőek, amikre rákeresett. Amikor azt gondolta volna, hogy nem lesznek további képességeik és előnyeik, akkor csalódnia kellett.
A standard Xandarian StarCorps uniformisát viseli, melyet a képességeik támogatására terveztek anélkül, hogy közben sérülnének. Nagyon ellenálló beleértve az űrbéli viszonyokat és légmentesen záródik. A sisak plexiüveg-szerű sisakrostélyát le lehet húzni kibernetikus paranccsal, így a sisak is légmentesen zár; a sisak egy az egyenruhában elrejtett levegőtartályhoz csatlakozik. Emellett a ruha beépített életfenntartó rendszerrel is rendelkezik, amely használót életben tartja a legextrémebb környezeti hatások közt is, és le tudja zárni a sisak szemét/száját ha szükséges. A sisaknak van beépített rádiója, távcső, éjszakai látás és infra funkciókkal, a sisak által megjelenített holografikus képére rávetíthető a HUD képe az érzékelt energiák nyomon követéséhez. Röviden: Kivetíti a szem elé az adatok, ha kérik. Nova sisakja merev viselés közben, de ruhához hasonlóan hajtogatható egyébként, így civil viselet alatt is elrejthető. Nemcsak hogy nagyon formálható az uniformis; spéci fegyverek és kiegészítők is vannak hozzá tervezve, hogy a szerepét betölthesse. PL: EM sugárzó mely antigrav hatást vált ki, hozzáférés csillagkapukhoz mellyel hipertérbe tud lépni ahol fénysebességnél gyorsabban haladhat.
Arról pedig nem is szólt, amit a lány tudott is, hogy képes a páncél álcázni magát olyan ruhává, amit a viselő maga alakíthat olyanná, mint csak szeretne. Ezenfelül a páncél képes volt még a rakéták sebzését is felfogni, illetve saját magát javítani, ha úgy hozta a szükség. Egy igencsak erős ellenfélnek számított mindenki, aki ilyesmit hordott.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 15 Júl. 2012, 17:46

De Tyranis nem volt olyannak nevezhető, aki meghátrált a feladatok elől, így ez elől sem szándékozott. A vereség szinte ismeretlen volt számára, annyira ki tudta ismerni a dolgokat igen hamar és átlátni azokat. És akkor a lány még mindig nem végzett az adatok elolvasásával, mert még mindig volt egy jó adag másik információ, amiket az apja összegyűjtött az évek során. Így ezekbe is belefogott:
További képességek a magas rangú Nováknak:
• Biztosítja a viselő épp elméjét miközben a teljes Nova Erő az agyába van letöltve
• Letölti az ellenfél profilját az agyába, így azonnal kiismerheti, hogy ki az
• Energiakiüléseket érzékel beleértve a teleportálást
• Irányítja és figyeli a testet, amíg az alszik
• Más rendszerekhez is képes hozzáférést biztosítani beleértve az igen védett rendszerekhez
• Analizálja a támadókat, beleértve szervezetük adrenalin löketeit
• Érzékeli a energia-alapú képességgel rendelkező superhumánokat
• Képes hálózatokat feltörni, adásokba bemenni és a hangját/képet közvetít lejátszó készülékekbe (egyedileg is akár)
• Minimális pszi pajzs, védi az elméjét a mentális támadások ellen

Ezek továbbá is olyanok voltak, hogy szinte legyőzhetetlenné tették őket, persze ott volt, hogy csak szinte. Révén nem létezett olyan ellenfél, amit ne lehetett volna valamilyen módszerrel legyőzni és a Novák is ilyenek voltak. Korábban már kiirtotta valaki, egészen pontosan a skrulok a hadtestet. Így közel sem tűntek annyira veszélyesnek, mint a legerősebb nova leírása. Azonban még mindig nem ért a leírások végére, így újra a monitorra emelte a tekintetét és folytatta az olvasást.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Vas. 15 Júl. 2012, 17:47

Ez már tényleg csak a levezetés volt, már lényegében csak összefoglalása volt a korábbiaknak. Bár még így is egy-két olyan információt tartalmazott, amik újdonság hatását keltettek, de még ezeket is gyorsan átfutotta, hogy mik vannak ebben.
Egyebek:
• Uniformis: Azonosíthatatlan anyagú, nagy ellenálló sérülés hideg meleg ellen; 6 órára elég levegő van benne, a centuriós sisak hozzáférést biztosít a nova prime hajóhoz, átlát annak álcázó berendezésén
• Fegyverek: karkötőbe épített fotonvető. Meg igény szerint bármi más
• Közlekedés: repülés saját erőből. Xandarian cirkálók. Egy fős repülők
• Más kütyük: igény szerint
• Ruházat és az erő forrása: Xandarian tervezés/gyártás

Mindezek után már csak ki kellett derítenie, hogy ezen leírásból mikkel is rendelkezik az anyja. Ő volt a veszélyes, a többi nova, még ha lennének sem lennének azok. De vajon mire is lehetett képes a Worldmind? Amit sikerült kiderítenie azaz volt, hogy rajta keresztül volt képes minden Nova kommunikálni egymással, illetve az osztotta ki a feladatokat a hadtest tagjai számára. Mindazonáltal ez igencsak érdekes technológia volt, amivel korábban nem találkozott. Teljesen egyedi és a Xanadriaiak már kihaltak amennyire tudta. Amit még tudott, hogy maga a rendszer a Skrull galaxis területén volt, így még ha nem is akart volna odamenni, akkor is el kell látogatnia arrafelé. Legalább is jelenleg úgy tűnt igencsak. A másik remek kérdés az volt, hogy mennyi idő alatt találja meg a világelmét, és a harmadik kérdés, ami ebből adódik. Mennyi időbe telhet feléleszteni, már ha feléleszthető még egyáltalán?

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Csüt. 19 Júl. 2012, 11:56

Nekilátott a többi dolgot elolvasni, ami a hadtestről volt, ezek pedig már tényleg csak magáról Corpsról voltak.
A Nova Hadtest egy intergalaktikus szervezet, melynek feladata a rend, a törvények betartása, és az olyan feladatok elvégzése, ami szupererőt kíván, például természeti katasztrófák megfékezése, életmentés. A Nova Hadtest az egész univerzumban jelen volt, tagjai számos fajból kerültek, és kerültek ki. A Hadtest tagjainak közös jellemzői, hogy átlagos, többnyire szuperképességgel nem rendelkező egyének, akik ismerik a fajuk/országuk törvényeit, tisztában vannak az erkölcsökkel, egészséges az értékrendjük, és mind fizikailag, mind szellemileg alkalmasak egy ilyen feladat elvégzésére, mint a Nova Hadtest tagjának lenni. A Nova Hadtest tagjai egyenként rendelkeznek egy Nova páncéllal, mely különböző szuperképességekkel ruházza fel a tagjait. Hogy mik ezek a képességek, és mennyire erősek, az sok mindentől függ, de általánosan minden Nova Páncélt hordó egyén gyorsabb, erősebb fajtársainál, gyakori képesség a repülni tudás, illetve a tagok képesek az űrben utazni, és az űr szélsőséges körülményeit elviselni, illetve nagy távolságokból egymással kommunikálni. Hogy mekkora erejük van az egyes tagoknak, az sok mindentől függ. Mivel közös forrásból nyerik az erejüket, ezért minél több tagja van a hadtestnek, annál kevesebb az egy főre jutó Nova Erő, ami ezeket a képességeket adja. Valamint az erők függenek a hadtestbeli rangjától is. A Nova Hadtestben négy és egy extra rang van.
Jelen pillanatban pedig Tyranis tudomása szerint is csak egyetlen egy Nova volt, az pedig az anyja. Így nem csoda, hogy olyan hihetetlen erős volt, ha a teljes Nova erő benne volt. De ettől függetlenül a többi információ is igencsak érdekelte, így tovább folytatta az olvasást ezzel kapcsolatban.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Csüt. 19 Júl. 2012, 11:56

Most következtek a rangok és beosztások, illetve azok a részek, hogy melyik Nova mennyire képes az erejét használni.
Hadtestbeli: Első rangja a Hadtestnek, minimális képességekkel. Inkább megfigyelő, segédkező, mint igazi szupererővel rendelkező egyén. Az újoncok általában egy-két hónapot töltenek ezen a rangon, aztán Milleniává válnak.
Millenia: A Hadtest legtöbb tagja ezen a rangon szolgál. Valamilyen szinten jellemző rájuk a páncél által nyújtott összes képesség, de csak minimális szinten.
Denária: Ők tartoznak a konkrét bevetési egységbe, általában egy-egy Centúrió irányítja őket. Ők egy-egy szektorra ügyelnek, már elég jelentős képességeik vannak.
Centúrió: egy-egy szektorcsoportért felelnek, a bevetési egység feje. Hatalmas képességeik vannak, általában elég sokáig tart, míg valaki erre a rangra jut. Képességeikkel a legerősebb szuperhumánokkal is fel tudják venni a versenyt.

És amennyire tudta ezen felül szerepelt még a Nova Prime, ami egy centurió volt és ő maga irányította a teljes hadtestet. Azt, hogy konkrétan mekkorák ezek az erők nem találta meg egyelőre az adatokban, de logikus volt, hogy exponenciális szinten növekedett az erő és a hozzá tartozó képességek, ahogyan egyre feljebb kerültek a tagok a listán. Tovább folytatta az olvasást:
A Nova Hadtest vezetője a Worldmind, ami egy szuperszámítógép. Egy Xandar nevű bolygón hozták létre, azok összes tudásával, tehetségével, és stratégiai érzékével rendelkezik. Mindegyik tudósuk tudása bele van táplálva ebbe a számítógépbe, ami így igazi személyként viselkedik, reagál a dolgokra.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Csüt. 19 Júl. 2012, 11:56

Pontosan tudta, hogy a Wolrdmindot mind a mai napit nem találták meg és ilyesfajta tudás pedig neki és az apjának is igencsak jól jött volna. Hátha volt benne olyasmi, amit még nem tudtak és felhasználható lett volna. Mindezek után utolsó adatokként ennek az évszázadnak a történései voltak összefoglalva.
A Nova Hadtest az Armada – kree-skrull háború – időszaka alatt szinte teljesen kipusztult, alig van néhány tagjuk szerte az univerzumban elszórva, ráadásul a nehézkes kommunikáció miatt a Worldmindot sem tudják elérni. Tagjaikban jelenleg most sok-sok Nova ereje egyesül, várhatóan az újjáépítés során a tagok képességei meg fognak gyengülni. A Nova Hadtest jelenlegi bázisa a Kék Körzet, mely a Holdnak a Földről nem látható részében található egy kráterben. Egy kisebb űrváros.
Pontosan tudta, hogy manapság már nem így van, régen így volt, amikor az anyja felszabadította az Uni-powert, és visszaűzte a skrullokat a galaxisukig. Utána így volt és néhány év alatt minden Nova elfogyott, talán három-négy maradt meg az anyjával együtt. Azóta amennyire sikerült információkat szereznie mind odaveszett és egyetlen egy volt már csak. Amit még sikerült kiderítenie, hogy Xandar a skrull galaxis szélén volt, de hogy melyiken azt már nem. Így is hatalmas területet kell majd átkutatnia, hogy megtalálja. Már, ha megmaradt valami is Xanadar-ból, vagy a Wolrdmindból. Mert még ez sem volt biztos. Egyelőre még mindig volt mit olvasnia, mert egy utolsó részt talált a számítógép adatbázisában, így ennek is nekiállt gyorsan, hátha megtud valami új információt, amit eddig még nem sikerült kiderítenie. Egyvalamit nem értett azonban már, az anyja mégsem olyan különleges, csak a Nova erő tette azzá. Miért pont őt választotta az apja és miért nem valaki mást?

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Csüt. 19 Júl. 2012, 11:56

Logikus volt azt nézni, hogy az anyja volt az egyetlen nem ember, vagy földi lény a csatabolygón. Igen, valószínűleg ezért esett pont rá a választás, mert kree volt. És igen, sikerült egy igencsak furcsaságot találnia, ami illogikus volt.
A Nova Hadtestbe nem lehet belépni, nem lehet jelentkezni, hanem a Nova Hadtest kiválaszt, ha szükségét érzi. Jelenleg a Nova Hadtest tagjainak száma ismeretlen, a Worldmind holléte ismeretlen, így elég nehéz helyzetben vannak a tagok. Ráadásul akit a Nova Hadtest kiválaszt, azoknak kötelességük védeni nemcsak a saját bolygójukat, hanem az egész galaxist, Megakadályozni a háborúkat, más világok természeti katasztrófáit, és hasonlók. Különleges esetekben a Fellegvár Fennhatóság vezető fajai felvehetnek gyakornokokat, akik még nem rendelkeznek semennyi Nova-erővel, de csakis az összes vezető faj beleegyezésével és általában a legnagyobb titokban. Mivel a Worldmind nem elérhető, ezért néha szükséges beavatkozniuk a Hadtest életébe egészen minimális szinten. Mindez nem sokkal később érvényét vesztette.
Azt sikerült kiderítenie, hogy ezt a rendelkezést eltörölték már és nem volt érvényben. Lenyűgöző, hogy miként akartak egyesek hatalomra szert tenni. De ez olyan erő volt, amit még az apja sem tudott soha sem uralni, sem megzabolázni, nem majd a császárok és császárnők azt hitték, hogy ők képesek lesznek. Micsoda magabiztosság. Kikapcsolta a számítógépet. Megtudott mindent, amit csak akart. Most már tényleg csak annyi dolga volt, hogy megtalálja mindezt és beüzemelje újra. Attól pedig nem kellett tartania, hogy emberekből tagok fognak kikerülni, képességgel rendelkeztek mind. És ha sikerrel jár, az anyját is a Föld közelében tarthatja, mert neki azt a szektort kellett vigyáznia.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Tyranis Szomb. 21 Júl. 2012, 15:07

Amint készen volt mindenennel magához vette a kardját, azzal sétált ki a főépület elé, ahol az örökkévaló technológiával készült vadászgép már várt. Koncentrálni kezdett, hogy hova akar menni, a skrull galaxis szélét célozta meg, majd a gépen belül suhintott a karddal és jelent meg a skrull űrben.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Romváros      - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Romváros      - Page 3 Empty Re: Romváros

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.