Lord Vanath

Go down

Lord Vanath Empty Lord Vanath

Témanyitás by Thorhalla Szer. 01 Márc. 2017, 19:57

Név: Lord Vanath
Faj: Végső
Nem: férfi
Jellem: hódító
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: ismeretlen, de esélyes, hogy nagyjából 65 millió éve
Kor: ismeretlen, de esélyes, hogy nagyjából 65 millió éves
Család: ismeretlen
Foglalkozás: hódító, hadúr, zsarnok
Testmagassága: 205 cm
Testsúlya: 130 kg
Szeme színe: vörösen izzó
Haja színe: fekete
Bőre színe: szürke/fekete
Különleges ismertetőjel: megjelenés

Előtörténet:
Vanath egyike volt az egyik első Végsőnek, akit a Nagy Evolucionista megteremtett. Mivel az elsők egyike volt – itt az első 10-et kell érteni – még előfordultak kisebb hibák, mindez magyarázza a harcias, zsarnoki természetét, miközben a Végsők jellemzően békeszeretőek és nem túl harciasak. Vanath soha sem érte be azzal, amivel a többi Végső, ám mégsem tudunk róla semmit 21.000 évvel ezelőttig.
Abban az évben történt a Nagy Kataklizma, ami Atlantisz elsüllyedését és eredeti lakóinak halálát jelentette. Azt lehet tudni, hogy Vanath végigégette és leigázta a teljes Földet ezekben az években, miközben a valaha volt leghatalmasabb és legerősebb földi seregeket vezette és egymaga uralkodott a bolygón. Egyszerre irányította a deviánsokat és a moloidokat és nyolc kontinens mondhatta őt uralkodójának. A Nagy Kataklizma úgy történt, hogy Kamuu, Atlantisz és Lemuria ura lázadást szított. Saját kezével ölte meg Kamuu királyt, majd bosszúból elsüllyesztette a két kontinenst. A két legfejlettebb emberi társadalom eltűnt a föld színéről és a kapcsolat megszakadt Európa és Amerika, illetve Ázsia és Amerika között hosszú évezredekig.
A két kontinens elsüllyesztése igencsak sokat kivett Vanath-ból és a deviáns seregből, a moloidokat könnyedén visszatudta a többi Végső terelni magukhoz, és Örökkévaló segítséggel a deviánsokat visszazárni a föld alá. Vanath-ot elfogták, eddigre mindenki rettegett tőle és a hatalmától, így amennyire a Végsők képesek voltak megfosztották minden képességétől, ami nem a faji volt. Észak-Amerikában létrehoztak egy börtönt neki egy börtöndimenzióban és olyan helyen tették ezt, ahol a számításaik szerint az egész besüllyed az óceánba és senki sem találja meg. Tévedtek.
Ahogyan azzal is, hogy elvesztette a képességeit, a börtönben tíz őre volt, akiknek vigyázniuk kellett rá, itt jött rá az évszázadok, évezredek alatt türelmesen várva, hogy lehet, hogy elvették a képességeit, de újakat szerzett. Mármint egyet, egy kifacsart realitásmanipulációt, amivel képes volt mások képességeit imitálni, sokkal erősebben. Megölte az őreit és várakozott. Nagyjából 21.000 év telt el, amikor valóban földrengés rázta meg a környéket, ahol a börtön energiaforrása volt, a rengés megsértette mindezt és miniatűr rés jött létre a való világ és a börtöndimenzió között. Mivel Vanath eddig bőven sugárzás nélkül volt és gyenge volt az ereje kiszabadult, minden élőlényt – a mutánsokat kivéve – megölt egy pillanat alatt a városban. Az X-men ezért érkezett meg.
A csapat véletlenül bejutott a börtönbe, egészen pontosan Vanath rántotta be őket. Ott némi kutakodás után meg is találták a Végsőt, aki kölcsönvette a mutánsok erejét, így kijutott a börtönből, ahogyan az X-ek is. Mire magukhoz tértek a Végsőnek nyoma veszett…
Valószínűleg egy olyan helyre távozhatott, ahol nagyfokú sugárzásnak lesz kitéve, hogy újra visszaszerezze az erejét.

Néhány idézete az első kalandból:
” - Már azelőtt ezen a földön jártam, hogy az emberiség gyermek lett volna. Én parancsoltam a leghatalmasabb seregnek, amit ez a világ valaha látott. A haragom tűzként söpört végig a kontinenseken és egyedül ültem fel a világ trónjára. Feltudod fogni, hogy mit jelent mindez?!
- Azt, hogy soha sem tanulsz!”
- Beszélgetés Vanath és egy ismeretlen között

”Én uralkodtam mindenen, mind a nyolc kontinensen, én parancsoltam a deviáns seregeknek, mindaddig, amíg Kamuu lázadást nem szított… a háború végén… végül is hányan mondhatják el magukról, hogy elsüllyesztettek két kontinenst?”

”Apokalipszis magát tartja az egyik legnagyobb hatalomnak? Szánalmas… lovasokkal hajtja uralma alá a Földet. Én egy személyben vagyok az apokalipszis, a halál, az éhínség, a háború és a pestis!”

”Azt mondják hallgasd a szelet, a vizeket, a természetet, gyönyörű mesét mondanak. Ostobaság, mindegyik rólam mesél… félelemtől sikoltozva.”

”A hatalom csak megfelelő kézben összpontosulhat. Épp ezért fog újra a világ lábaim előtt heverni!”

”Azt hiszik, hogy ők a teremtés csúcsa, hamarosan, egy közeli napon ők és mindenki más is belátja, hogy én vagyok az!”

”Voltak, akik a történelem során zsarnoknak hívtak, csupán azért, mert ők is a hatalomra vágytak, de velem ellentétben ők gyengék voltak megszerezni azt.”

Szakértelmek/Képességek:
Végső révén szuperzseni, lényegében nincs olyan, amihez nem ért. Mégis hadvezetésben, politikában és uralkodásban messze túlmúlja a többi fajtársát.

Faji képességek::

Saját képességei:
Miután elvették a korábbi erőit, ami pirokinézis volt, új erőre tett szert, egy kifacsart realitásmanipulációt, amivel bármilyen képességet imitálni, amit csak elképzel, mindezt minimum omega szinten.

Külső:
Lord Vanath Vanath

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Lord Vanath Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.