Ghoul Játszma

1 / 5 oldal 1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Ghoul Játszma Empty Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Csüt. 03 Dec. 2015, 17:13

Denver ostroma. – választott esemény: Még nem lett.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

Jim nyugodtan aludt, mígnem a rádió be nem kapcsolt, és a kora reggeli híradóval köszöntötte.
„… környező településeken, mint Nevada, és UTAH, utóbbi időkben megkétszereződtek a civil áldozatok száma. A Rendőrség már vizsgálja az ügyet, de annyit elmondhatnak, hogy nincs miért aggódnunk, Denver semmit sem fog ebből érzékelni, és már nyomon vannak, pár nap alatt elkapják a tetteseket, további híreink… A közúti híreink szerint, a huszonötös, két-százhuszonöt, és a hetvenhatos autópályán dugó várható, míg a hetvenes még mindig jól járható…”


Eközben Amerika egy másik pontján:

Kora reggeli órában szokatlan tömeg tartózkodott egy ház alaksorában. Öt férfi ült egy általában pókerezésre használt asztal körül, akik körbe ülték azok nem csináltak mást, mint az alig megvilágított szobában dohányoztak, vagy éppenséggel szivaroztak. Több hamutartó is volt az asztalon, és az egyik férfi megunta a várást, ingerült elnyomta a csikket a hamutartón, mire a hosszúkás forma összenyomódott.
- Egyáltalán minek hívott minket ide a főnök, ha még meg sem volt hajlandó jelenni? – kérdezte pimaszan, és válaszra nem várva hirtelen felállt, és a fa széke hanghatás kíséretében ar-rébb húzódott. A többiek csak csöndesen dohányoztak, a magas, vajszínű kabátot hordó férfi egy cicegéssel elindult kifelé, amikor hirtelen világossá vált, és egy rejtélyes páncélzatot, és maszkot viselő, vékony testű, illető ott termett a távozni akaró mellett.
Ghoul Játszma 2njd7io
- Mi a…
- Az a páncél… ő egy Vadász, futás!

.

Mint a lecsöppenő vízcsöpp a kis patakra, úgy terjedt szét a hullám, majd a végén nem marad más, mint maga a patak, mintha misem történt volna, történés helye nem változott, ámbár távolabb, hogyha nagy volt az a vízcsöpp…


A hozzászólást Jack Connor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 03 Dec. 2015, 18:37-kor.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Csüt. 03 Dec. 2015, 17:37

Denver ostroma. – választott esemény: Még nem lett.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió


„… környező településeken, mint Nevada, és UTAH, utóbbi időkben megkétszereződtek a civil áldozatok száma. A Rendőrség már vizsgálja az ügyet, de annyit elmondhatnak, hogy nincs miért aggódnunk, Denver semmit sem fog ebből érzékelni, és már nyomon vannak, pár nap alatt elkapják a tetteseket, további híreink… A közúti híreink szerint, a huszonötös, két-százhuszonöt, és a hetvenhatos autópályán dugó várható, míg a hetvenes még mindig jól járha-tó…” - nyögi a rádió a reggeli híreket ébresztés gyanánt, ezzel pedig megzavarva a pihenésemet. A rádiót egy megszokott mozdulattal elhallgattatom, majd a hátamra dőlök és a plafont kezdem el bámulni, közben pedig megemésztem a hallottakat. Nevadában és UTAHban civil áldozatok vannak. Ez azonban Coloradó, azon belül pedig Denver, szóval nincs miért problémázni. Itt nincsenek nagyon civil támadások, a civileket nem nagyon támadják meg, és főleg nem is eszik meg. Rajtam kívül ebben a koszfészekben nem tartózkodik túl sok Ghoul, és hogy ők mit csinálnak, az engem hidegen hagy. Én nem ölök élvezetből és az áldozataimat is megválogatom, de mivel alig két hete ettem, így ez se zavar annyira.
Az ágyból kikászálódva letusolok, magamra kapok egy még nem túlzottan használt ruhát(fekete cipő és farmer, fehér ing szürke csíkokkal, valamint egy egyszerű mélykék, használt zakó), majd egy kávé elfogyasztása, és egy másik nagyobb adag termoszba zárása után kilépek a házból, felpattanok a robogómra és elindulok a könyvtár felé. Újabb nap, újabb adag barom, akik nem tisztelik a könyveket. Remélem azért ő eljön a könyvtárba, már elég rég láttam, és amúgy se ártana egy kis változatosság.


Ha beleütsz egy fába egy szöget, majd kihúzod és bocsánatot kérsz, a lyuk attól még ott fog maradni.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Csüt. 03 Dec. 2015, 18:02

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

Jim nem időzök sokat, hamar elkészült, és már várta is a munkahelye. Eközben Denver-ben egy fekete ruhás, őszeshajú férfi halad valamerre... nyugodt léptekkel, de mégis várva valamire.
Ghoul Játszma 444_zpsusxlzfju

" Csöndesen a szélben, alig halva, tekintettet el nem kapva, figyel, fülel, érez, várva várva az alkalmon, hogy eljöjjön... a változás."


A forgalom nem volt számottevő a könyvtár felé. Hamar, és pontosan beért a munkahelyére, ami már csak ő rá várt. A könyvek sokasága békésen pihentek polcain. Megnyugtató, vagy aggodalomra adnak okot? Megannyi könyv amit csak porosodik, megannyi tudás melyet vagy nem értelmeztek, vagy félre értelmeztek, és ezért olyan a sorsa. Lehetőségek tárháza Jim munkahelye, tele érdekes lehetőségekkel.
A válaszok az tudásra éhezőkre vár, a válasz mely időt, és áldozatot kíván.

Az idő mindenben segít, ahogy Jim-nek is.


Feltűnhet neki, hogy nagy a csönd, talán túlságosan is.


Eközben Denver-ben, távol Jim munkahelyétől:

Egy előkelő épület huszadik emeletén egy hosszúkás téglalap alakú üvegasztalnál tizenegyen ültek, annak elején a csoportosulás vezetője:

- Örülök eme remek alkalomnak, hogy mindannyian összejöttünk eme remek reggelen, Legion társaim, hamarosan elérkezik a napja, hogy átvegyük az irányítást Denver felet - jelentette ki elégedetten, végén nevetve, és a kezét a jobb oldali arcrészére helyezte, tekintette pedig arra a zászlóra tévedt amit nemrégiben helyeztetett át a termébe.
Ghoul Játszma A19662ef646c261b50c96e39adca6d18_zpsvrdwuumv
A szőke hajú, és sebhelyes arcú férfi úgy mint a társai elitistáknak tartották magukat, akik megrögzötten rajongta a Római dolgok irányt, még erre a találkozóra is a régi viseletekhez híven öltözködtek. Mindegyiknek megvolt a szerepe, mindegyiknek volt munkája, és sötét élete is. Denver-ben sokszor nem volt egyértelmű, hogy vannak e ghoul csoportosulások, vagy nincsenek. Legion-ról tud a CCG nyomozó bizottsága, de csak a létezéséről tudnak, semmi többről, lévén csak pár éve léteznek, és talán még annyit, hogy üzletelni szoktak ghoulokkal. Vezetőségük maguk ahhoz a ragadozó fajhoz tartozik e, kérdéses...
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 14:46

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés


Gyors elkészülés után zavartalanul fel tudok pattanni a robogómra és ugyancsak zavartalanul eljutok a könyvtárig. A forgalom szerencsére teljesen nyugodt , egy dugó vagy akár egy kis torlódás se történik és ezért gyorsan be is érek a munkahelyemre. Szerencsémre még pont időben érek be, és a nyugodt könyvtár szinte már mámorítóan hat. Imádom a könyveket, éppen ezért vállaltam el ezt a melót, és így a napomat a könyvek között tölthetem el. A könyvek nem mennek sehová, bár még egy árva lélek sincs bent a könyvtárban és ez egy kissé nyomasztó csönddel jár. A csönd mondjuk nem túl zavaró, egyszerűen elfoglalom a helyemet a pult mögött, majd elkezdek várni arra, hogy egy potenciális könyvkedvelő betérjen szerény kis birodalmamba és kivegyen egy könyvet. Biztos ami biztos, beleszagolok egy erőteljeset a levegőbe, hátha megérzek valamit. Mondjuk annak az esélye, hogy egy másik Ghoul vagy egy galamb tartózkodik a könyvtárban, eléggé elenyésző, szóval nincs miért aggódnom. Legalább is Jim Stevensonnak nincs miért félnie, viszont Skorpióval már más a helyzet.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 15:43

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

Elsőként egy kislány jött be a könyvtárba, aki egy újfajta könyvet keresett, az egyik újabban vált híressé regényt. Fél perc sem telt el mire egy öreg nénike jött be, és hozott pár könyvet a megbeszélt módon. Hátha tud belőle valamit hasznosítani a könyvtár. Adománynak szánta őket.

Közben a fekete ruhát viselő férfi egyre közelebb kerül, mintha látná célállomását:

Ghoul Játszma 03_zpsgxyyinvy
A tömeg nem igen figyelt fel rá, és ő sem rájuk, mintha csak két külön világban élnének, pedig nem így volt.

A kislány végül a rövid belelapozgatások után odaadta könyvtári jegyét, hogy ő ki szeretné venni egy hétre azt a könyvet. Ha létrejöhetett, ha nem, pár perc múlva a kislány elhagyta a könyvtárat. Rövidesen utána az öreg hölgy is, aki hátrahagyott beregisztrálásra váró könyveket.
Következő személy, aki belépett a könyvtárba egy utcaszéli punk volt, aki megkérdezte Jim-től, hogy nem tudja-e merre találja a legközelebbi dohányboltot.

Eközben a Legion csoportosulásnál:
A szőke hajú férfi letette a kezét az asztalra, és noha boldog maradt, most már  társait nézte mosolyogva.

- Mi is örülünk a hírnek Michael, viszont nem elhanyagolható, hogy az utóbbi időben problémássá vált a szerencsejáték üzelmek a környéken. S egyre nehezebb megfelelő, és kitartó rabszolgákat találni… - panaszkodott az egyik. Amire Michael csak legyintett kettőt hármat kezével, mondán jól van, jól van.
- Bizonyára akadnak problémák, de ezek ideiglenesek, hisz ha minden terv szerint halad, ezeknek vége lesz, és ugye miért ne menne terv szerintválaszolta nevetve, amire a többiek is nevettek.
- Legyen úgy, ahogy szeretnéd Leo agotette hozzá az egyikük, aki mintha tudna valamit, miközben a házak tetejét fürkészte a távolból. A vezérnek ez feltűnt, és ránézett elkomolyodva, de végül nem nézte őt sokáig, és inkább újfent örömöt erőltetett arcára, és a többieket fürkészte:
- Ünnepeljük meg a tegnapi sikereinket a megszokott délutáni órában, a fürdőközpontbanajánlotta a tradicionális szokásuk egyikét.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 16:07

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A teljes, és unalmas béke nem tart sokáig, mert a könyv-birodalmamba egy kislány hatol be, aki egy újfajta regényt keres. Én egyszerűen csak az "Új könyvek" feliratú polc felé intek, majd ott vagy megtalálja, vagy nem. Fél perc se telik el, mikor egy öregasszony lép be a könyvtárba, pár könyvvel megrakodva, amit adománynak szán a könyvtár felé. Én csak betanítottan bólogatok és mosolygok, miközben elfogadom a könyveket. Csupán pár darab könyv, de megéri átnézni őket.
- Szemét...szemét....ebből rengeteg van....ebből is.....ez héberül van írva.....- motyogom halkan, miközben a könyveket nézem át, majd egy egyszerű mozdulattal a pult alá teszem őket. Majd később beviszem az adatbázisba és elpakolom őket, de nem most. Rövidesen megjelenik a kislány, aki úgy néz ki, megtalálta a könyvet és szeretné kivenni. Az olvasójegyével nincs gond, tehát beviszem a gépbe, majd a könyv az övé egy hétre, legyen vele boldog. Az öreg néni is lelép, én pedig hátradőlök és előkapom az általam olvasott könyvet, a "Fekete kecske tojása" című könyvet és olvasni kezdek. A meghitt perceket egy punk zavarja meg, aki a legközelebbi dohányboltot keresi, ráadásul nem épp tisztességes hangnemben. A könyvjelzőmet beteszem a lapok közé, becsukom a könyvet, majd végigmérem a tagot. Nem ismerős a pofája, szerintem az íze se lenne túl jó a túl sok dohányzás miatt. Nem nagyon gondolok ilyenekre, de ha ez a tag felkerül a listámra, akkor neki vége.
- Nem, sajnos nem tudom, hogy hol van a legközelebbi dohánybolt. - mondom neki, majd várom a reakcióit.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 16:21

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

A  fickó nem akart távozni, és már problémázni készült ám belépett a könyvtárba egy új potenciális… könyv… érdeklődő. A punk azonnal észrevette, és mintha meggondolta volna magát, inkább távozott, előtte s utána sem nézett rá az újonnan jött könyvérdeklődő. A fekete ruhás fickó feje kicsit a föld felé nézett, kezeit a nadrágzsebében tartotta, és úgy haladt nyugodt lassú, ám kimért léptekkel Jim felé. Amint elég közel került hozzá, felnézett rá, őszes haja némileg takarta sebhelyes, ráncos szemeit. Szája kirepedezett volt, és a az egyik részén egy nagyobb sebhely volt látható, ahogy az egyik szemén is.
Nem teketóriázott a férfi, kikért egy könyvet:

Ghoul Játszma 08h_zpszd0bbroj
- Üdv, a, Franz Kafka-tól - Az átváltozás - A fűtő nevezetű könyv érdekelne, már mindenhol kerestem, de eddig sikertelenül, van egy a polcokon? Esetleg raktáron? Beleolvasnék kicsitmondta nyugodtan, s noha nem valami bizalom gerjesztő a kinézete, a ruháinak a szaga pedig arról árulkodik, hogy ő egy ember.
Semmi különösebb árulkodó érzelmet nem lehet az arcáról leolvasni, mindössze annyit, mintha egy átlagos egyszerű embernek tartaná magát, miközben a haja, és arca miatt feltűnő jelenség tud lenni.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 17:33

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A punk a válaszomra nem nagyon akar elmenni, sőt már majdnem elkezd balhézni, mikor egy új delikvens lép be a könyvtárba. A punk ekkor mintha meggondolta volna magát, azonnal távozott, és egyedül hagyott engem...vele. A fickó nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek főleg, hogy a kapucniban van és a földet bámulja, mintha takargatná az arcát. A fickó elém lép és én észreveszem, hogy kissé sebes a képe és őszes a haja.
- Üdv, a, Franz Kafka-tól - Az átváltozás - A fűtő nevezetű könyv érdekelne, már mindenhol kerestem, de eddig sikertelenül, van egy a polcokon? Esetleg raktáron? Beleolvasnék kicsit - mondja tök nyugodtan, és bár nem túl bizalomgerjesztő a megjelenése, a ruhái szaga alapján egy emberrel van dolgom, szóval nincs miért aggódnom. Az arcára sincs írva semmi, ami miatt annyira tartanom kéne tőle, de azért a fél szememet nem árt rajta tartani, míg itt van.
- Azt hiszem kell itt lennie egy-két példánynak. Nyugodtan nézzen körül, addig én megnézem az adatbázisban. - mondom nyugodtan, majd a gépbe bepötyögöm a címet és a szerzőt, és ha a könyv megtalálható a könyvtárban, akkor ki fogja írni.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 17:47

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

- Oh köszönöm, remélem lesz egy példány, igen változatos mondanivalója van a műnek, noha magát az írót sokak nem tartják normálisnak - mondja nevetve, majd még mindig zsebre dugott kézzel elindul az egyik könyvespolc felé. A férfi semmi különöset nem mutat, nézegeti békésen a könyveket, békésen, nyugodtan, csöndesen. De legbelül mégis izgatottan várja a választ, reménykedve sikerében.
Olyan mű ez ami átvitt értelemben olyan dolgokra add utalásokat, amik a jelen, és a múlt eszményeit, megmaradt sémákat felülbíráló gondolatokra biztat, nevében is benne a változás maga. Egy értelmiségi feltehetőleg értené, de tény ami tény, hogy rossz vízhangokat kap már jó sok éve, ezért kevesek keresik.

Jim talált egyet az adatbázisban, de a raktáron volt, be kellett mennie érte. Szerencséjére senki más nem jött be, a fekete ruhás férfi pedig csak nézegette a könyveket, nem igazán jelentett veszélyt.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 17:59

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


- Oh köszönöm, remélem lesz egy példány, igen változatos mondanivalója van a műnek, noha magát az írót sokak nem tartják normálisnak
- mondja nevetve az ipse, majd zsebre dugott kézzel elindul az egyik polc felé. Nem igazán hallottam arról a könyvről, amit keres, de ez nem nagyon érdekel, mert ha van itt egy, akkor azt megtalálom az adatbázisban. Rövid pötyögés után megtalálom a keresett könyvet, ami sajnos raktáron van. Tyű, ezért utálom a szerdákat, mert ilyenkor csak én vagyok bent, és most úgy néz ki, hogy egyedül kell hagyjam sebzettet a könyvekkel. Mondjuk nincs készpénz a könyvtárban, max az én tárcám tartalma, ami a zsebemben van, szóval nem tud mit ellopni. Az össz értékem, amit el tudna lopni tőlem, az a könyvem meg egy termosz kávé, de minek az neki?
- Megvan a könyve. Van egy a raktáron, mindjárt kihozom, addig ne menjen sehová. - mondom, majd elindulok a raktár felé, majd beérve elkezdek kutakodni a könyv után. Valami nekem nem tetszik ezen a fickón, és érzem, hogy itt valami baj lesz.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 18:29

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

Különösképp nem reagált Jim válaszára, mindössze nézte a könyveket, közben az is mikor távozik a helyiségből. Gyorsan helyzetet változtatott, és a nadrágzsebéből előkapott valamit, egy kis tartályt, és kinyitotta azt, amint a megfelelő helyen volt...

.

A könyvtáros Jim rövid keresgélés után megtalálta azt amit keresett, nem volt annyira eldugva mint hitte, sőt... valaki olvasta, portalan állapotban hevert a poros könyvek között. Ám ez kevés ahhoz, hogy feltartsa, és visszasiessen a férfihoz, amikor egy másodpercre ismerős illat csapta meg az orrát, de olyan gyorsan el is múlt, hogy nem tudta igazán azonosítani, egy biztos, a ghoul lénye egy másodpercre felriasztott.
Visszaérve ott találta a férfit a pult mögött, nyugodtan várt, semmi különleges nem volt az arcán, semmi szagváltozás nem volt érzékelhető sem körülötte, sem rajta, tehát valószínűleg nem tőle származhatott az amit Jim érzett.

- Óh, végre, voltam már pár könyvtárban tegnap, meg tegnap előtt, de nem jártam sikerrel - mesélte szomorúan, zsebéből kivett jobb kezével a könyv felé nyúlva, hogy elvegye azt.
- Beleolvasok kicsit - tette hozzá kicsit mosolyogva. S ha megkapja, akkor járás közben elkezdi olvasni, míg le nem ült  egy olvasó székre. Jim tekintete valamiért a férfin maradt, mígnem egy ismerős hang meg nem szólította: Deanna volt az.
- Szia Jim - köszöntötte kedves mosollyal az arcán.


Salt Lake City-ben.
Egy építkezési területbe belépett egy mezítláb, és felsőteste félig kilátszó, kopasz, barna bőrű, sebhelyestű férfi, és megszólította az építkezés területén lustulókat:
Ghoul Játszma 18e726ff416154367c0474958fdd5848_zpsqf8p02yt
- Valaki tudja, hogy Jousa merre van? - kérdezte kissé mérgesen.
- Bah, utolsó előkészületeket rendezi… - felelte az egyik.
- Ugyan már, az félnótás?! vágott közbe, egy másik.
- Már kettő napja?
- Na, pontosan erről beszélek.
- Tch, vajon mi jár a fejében?


A hozzászólást Jack Connor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 04 Dec. 2015, 19:12-kor.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 19:12

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A raktárba beérve rögtön nekikezdek a könyv keresésének, és nagy meglepetésemre gyorsan meg is találom. Észreveszem, hogy mintha már valaki olvasta volna ezt a könyvet a közelmúltban, mert portalanul hever a poros raktárban. Biztosan a főnök lehetett, szóval felkapom a könyvet és elindulok kifelé mikor egy ismerős szag csapja meg az orromat. Nagyon ismerős szag, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan múlik is el, és újra minden olyan, mint eddig. Fura. A könyvvel a hónom alatt kimegyek a könyvtárba, és ott találom a fickót pont úgy, ahogy hagytam.
- Íme. - mondom és átnyújtom neki a könyvet.
- Óh, végre, voltam már pár könyvtárban tegnap, meg tegnap előtt, de nem jártam sikerrel - meséli szomorúan, majd a könyvért nyúl - Beleolvasok kicsit - mondja mosolyogva, majd már járás közben elkezdi olvasni, majd leül egy székre. A fickó nekem valahogy túlontúl gyanúsnak tűnik, mint akinek vaj lenne a füle mögött.
- Szia Jim - mondja egy kedves és ismerős hang, majd megfordulva észre is veszem őt.
- Szia Deanna. - mondom mosolyogva - Rég nem láttalak, mi van veled? - kérdezem tőle boldogan. Végre valami jó is történik ezen a sivár napon. A tekintetem egy pillanatig a fickóra fordul. Csak nem történjen ma semmi problematikus.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 19:31

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

- Igen, rég... - értett egyet miközben jobb kezét a bal karjára teszi, és tekintete pár másodpercig a földet célozta meg. Kisvártatva feleszmélt mit csinál, és inkább boldogan kezdett mesélni:
- Most jelenleg egy családi vállalkozásba segítek be, de ez átmeneti, ami jó hír, hogy többször fogjuk látni egymást, mert a környéken van a az említett új munkahelyem - mesélte mosolyogva, majd megvárta mit válaszol rá. A könyvtáros annyira figyelt Deanna-ra, hogy nem vette észre, hogy a fekete ruhás férfi kicsit tolakodóan letette a könyvet a pultra, csak a hangra lett hirtelen figyelmes. Jim elé rakta az említett könyvet, és hátat fordítva, integetve ezt mondta kifelé menvén:
- Kösz a könyvet haver, túlértékelik, szép napot! - S elhagyta az épületet. A könyvet megvizsgálva óhatatlanul is észre lehet venni egy félbe hajtott szürke színű cédulát, ami korábban nem volt ott, főleg a könyv közepén.
- Uh, ki volt ez az alak? Nagyon fura volt a szaga, nem? - kérdezte kicsit zavartan a nő.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 19:40

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


- Igen, rég ... - mondja, majd a jobb kezét a bal karjára teszi, és egy kicsit a földet bámulja. Valami bántja őt, vagy mi van? Esetleg tolakodó voltam, mert nem vettem észre. - Most jelenleg egy családi vállalkozásba segítek be, de ez átmeneti, ami jó hír, hogy többször fogjuk látni egymást, mert a környéken van a az említett új munkahelyem - meséli mosolyogva, mintha az előbb csinált mozdulat meg se történt volna. Na végre, még egy jó hír. A könyvek jók, de azért az egyetlen barátom társaságát többre értékelem. Talán ha több időt töltünk együtt, akkor esetleg el is hívhatnám valahova, esetleg moziba vagy valahova....nem! Ezt jobb ha kiverem a fejemből, ő maradjon csak a barátom! Nem akarok összejönni vele, vagyis akarok, csak ha összejövünk, akkor kiderülhet és akárhogy is reagálna, veszélynek tenném ki őt. Ezt nem akarom.
- Ez egy igazán jó hír...- mondom mosolyogva, mikor a pulton csapódó könyv hangjára leszek figyelmes, majd észreveszem, hogy a fekete ruhás ipse távozik.
- Kösz a könyvet haver, túlértékelik, szép napot! mondja, miközben kifelé megy. A könyvre nézve ekkor észreveszek egy szürke lapot a könyv közepén, ami nem volt ott. Tudtam, hogy vaj van a füle mögött.
- Uh, ki volt ez az alak? Nagyon fura volt a szaga, nem? - kérdezi Deanna, mire én odamegyek a könyvhöz, majd felveszem, és a lapot észrevétlenül kiveszem belőle, a könyvet pedig egy polcra teszem.
- Csak egy olvasni vágyó a sok közül. - mondom közben, majd a polcnál, Deannának háttal állva szétnyitom a lapot és meglesem a tartalmát.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 20:00

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

- Értem, csak egy kicsit megijedtem - vallotta be a nő.
Deanna pislogott egy kicsit, hogy miért fordít hátat neki a férfi, de végül mint mindig, megértően várt, és figyelt.
Jim pedig elolvashatta az üzenet tartalmát, ami ez volt:


Minden emberevő figyelmeztetésben részesül, változás közeleg, döntsd el kinek az oldalán állsz.

Most talán még jobban érezhető volt a csönd maga ami átjárta a könyvtárat abban a szent másodpercben.

A fekete ruhás pedig a könyvtárból távozva elkezdett vigyorogni, majd eltűnt a tömegben.

Ghoul Játszma Keacuteplet2_zpseitsfw3g

Deanna végül csak-csak nem bírta ki, hogy meg ne kérdezze barátjátol, hogy rendben van e, mert hirtelen olyan furán kezdett viselkedni:
- Öö, minden rendben? Történt valami? - kérdezte kicsit aggódva, és rá egy másodpercre észrevette a könyvtár falióráját ami Jim mögötti fal jobb oldalán helyezkedett el.
- Ó! Ennyi az idő? Elkések, bocsi, szaladnom kell! - kért elnézést Deanna, és elkezdett szaladni kifelé, és még mielőtt kimenet volna, integetve ezt mondta:
- Később találkozunk! Légy jó! Szia - kiáltotta majd kifelé menet sikeresen belebotlott egy újonnan jött könyvérdeklődőbe.
- Bocsánat - kért elnézést, és sietett is tovább. Jim-nek pedig nem sok szabadideje maradt, ugyanis a következő érdeklődő egy szemüveges barna hajú, harmincas évekbeli nő volt, haját feltűzve hordta, és szeretne olvasójegyet kiváltani.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 20:13

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés


Az üzenetet megnézve a tartalma határozottan nem tetszik.

,,Minden emberevő figyelmeztetésben részesül, változás közeleg, döntsd el kinek az oldalán állsz. ”

Emberevő? Tudja! Az az ipse tudja, hogy mi vagyok. Akkor ezek szerint ő is Ghoul, csak elrejtette valahogy a szagát, vagy csak egy sima ember, aki üzenetet adott át? Nem, határozottan Ghoul lehet az illető, de ez most nem számít. Változás közeleg, döntsd el kinek az oldalán állsz, ezek mégis mit jelentenek? Egyszer régen, mikor Skorpióként éppen vadásztam, belebotlottam pár Ghoulba, akik valami csapatot akartak szervezni, és kérték, hogy álljak közéjük. Én határozottan nemet mondtam nekik, mivel én nem avatkozom bele a Ghoul klánok és a CCG vitájába, én egyszerűen csak élem az életemet. Az üzenet tartalma határozottan nem tetszik, úgy néz ki, itt valami nagy dolog van készülőben.
- Öö, minden rendben? Történt valami? - kérdezi tőlem Deanna, majd a papírt zsebre vágva megfordulok.
- Semmi. - mondom nyugodt hangon, mire észreveszem, hogy Deanna a fali órára néz.
- Ó! Ennyi az idő? Elkések, bocsi, szaladnom kell! - mondja, majd elindul sietve kifelé - Később találkozunk! Légy jó! Szia - búcsúzik el, és én is ezt teszem. Ekkor meghallom, hogy valakivel összeütközött, bocsánatot kér, majd elhagyja az épületet. Észreveszem a betérő hölgyet, egy kb a 30 éveiben járó, szemüveges, barna hajú hölgy. Elmondása alapján olvasójegyért jött. Elindulok a pult felé.
- Értem, egy pillanat. - mondom, közben pedig szimatolok egy gyorsat, hogy megtudjam, a hölgy vajon fajtárs, vagy ember. A pult mögé érve leülök a gép elé, és mondom.
- Szabad a nevét? - kérdezem.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Pént. 04 Dec. 2015, 20:31

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

A nő határozottan ember volt, és most nem csak a ruhájának volt olyan illata, hanem a hajának is, bőrének. Majd Jim meg is kívánt egy kis kávét, a termoszából, de elsőként a kötelesség.
- Emma Yellow, és itt a többi adatom - mondta, és odatette a férfi mellé a kártyáit amin a további adatai voltak. Így könnyebben feltudta vinni a gépre az adatait, amint kész, és megkapja az aláírni valót, az aláírja a nő. S utána az első dolga az volt, hogy körülnézzen a könyvtár könyvei közt. Utána bejött két kisgyerek, és egy anyuka. Jim ismerte őt már kezdetektől kezdve, mindig mesekönyveket vett ki gyermekeinek, akik még nem járnak óvodába. Kisebb hangzavart okoztak, de ez talán semmi nem volt a korábbiakhoz képest.

Jim amint letekerte a termosz tetejét, megérte azt az illatot amit korábban, és már tudta azonosítani is: emberi vér illata.
Ha megszagolja a termosz beltartalmát, akkor is érezte intenzíven ama szagot. Valaki beleöntött vért a kávéjába... s valószínűleg tudja, hogy ki tehette.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Dec. 2015, 21:21

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A nő határozottan ember, és most nem csak a ruhájának van emberi szaga, hanem ő magának is. Ez legalább megkönnyíti a dolgokat. A nő bemondja az adatait, én pedig beviszem azokat a gépbe, majd rövidesen kész is az olvasójegye. Ezek után a nő a könyvek közé veti magát, majd bejön pár gyerek meg az anyjuk, akik már "törzsvendégek" itt, szóval a dolgok visszaálltak a normális kerékvágásba. A gyerekek csapnak némi egészséges ricsajt, de ez engem nem nagyon zavar. Már korábban is megéreztem, de most már tudom: [color=#ff3300]Coffee Time! [/color] A termoszomat kinyitom, mikor megcsapja az orromat az ismerős és egyben mámorító szag, de egy kicsit sem örülök annak, hogy érzem. Ugyanis nem a kávé aromáját érzem, hanem a vér szagát. Én nem szoktam vérrel inni a kávémat, tehát valaki beleöntötte, amikor nem figyeltem. Na, vajon ki lehetett, ha nem a fekete kapucnis könyvmoly. Az a szemét patkány, mégis mit képzel magáról, hogy csak úgy idejön és belezavar az életembe és tönkreteszi a kávémat. Mondjuk tönkre nem tette, mert a vértől ugyebár ízletesebb lett....de jobb, ha nem iszom belőle. Két hete ettem utoljára, és nem akarom, hogy elkapjon a kísértés, szóval visszazárom a termoszt és a táskámba mélyesztem. Majd később veszek magamnak kávét. A rohadék. Lehet, hogy este Skorpiónak újra meg kell jelennie, hogy rendet tegyen és újra nyugissá tegye az életemet.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Szomb. 05 Dec. 2015, 08:37

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

Jim jól tette, hogy nem fordított sok időt a pihenésre, mert az elkövetkezendő órákban csak úgy áramlottak be az emberek, voltak, akik csak kikölcsönöztek könyveket, akadtak olyanok, akik ott helyben igényelték egy kis időre. Viszont alig akadtak új regisztrálók, mindenesetre hamar eltelt az idő, és végül rászánhatott magára egy kicsit, hogy vegyen új kávét, ha akart, majd irány vissza a munka. Végül az utolsó pár óra nyugisan telt, olvashatta a könyvét, kávézás közben, s elérkezett a készülés órája.
Már csak a cuccai voltak hátra, amikor meglepő módon egy könyv esett le a polcról, és úgy ért földet, hogy szétnyílt. A rá szűrődő fény megvilágította a lapokat, és feltárult annak tartalma, a bal oldali lapnak az oldalára oda volt írva egy helynév, és egy pontos idő. Sejthető volt ki írta rá, hiszen az a könyv volt, amit kikért a fekete ruhás.


" Founders Green park, látogató központ, 21:12 „

Mindössze ennyi információ volt a könyv lapjára írva. Jim eldöntheti, hogy mit tesz, többnyire lehet tudni, hogy a férfi mit akar tőle, de a férfi nem tudja, hogy A Skorpió mit akar ő tőle, ha elmegy a találkozóra. A döntés mindig az övé, de eszébe jut az-az eshetőség is, hogy nem megy el, nem engedi, hogy mások irányíthassák tettét. Ámbár ha egy ilyen nyomulós fazon nem kapja meg amit akar, akkor az emberi élete csakugyan hamar romokban fog heverni.
Az említett gondolatok tudatában kellett döntenie, felkészül, vagy „elmenekül”.

Denver legismertebb fürdőközpontjában gyilkosság történt. A rendőrök a helyszínen tartózkodik, bizonyos útszakaszokat a környéken lezártak, egy darabig így lesz, mert szerintük még a helyszínen tartózkodik a tettes.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Szomb. 05 Dec. 2015, 14:40

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A napom rövidesen átáll a szokásos üzemmódba, azaz a könyvek után vágyakozó embertömeg kiszolgálása veszi kezdetét, rengeteg ember jön, hogy könyvet vegyen ki, és mivel szerdánként csak én vagyok bent, ezért szó sem lehet pihenésről. Emberek jönnek, mennek, viszik vagy éppen hozzák a könyveket, és néha rá kell szólnom a rendetlenkedőkre meg a zajongókra, de szerencsére minden halad a szokásos unalmas monotonitásában. Mikor éppen nincs bent senki, alkalmam nyílik az "Egy pillanat" táblát kihajítani az ajtóra és elszaladni kávéért, majd gyorsan vissza az épületbe és minden mehet tovább. A maradék időben persze már lassacskán lecsökken az emberáradat, és így nyugodtan tudok kávézni vértelenül és olvasni nyugisan. Mikor már közeleg a záróra, elkezdek összepakolni, a szanaszét hagyott könyveket eltenni, a szemetet felszedni a földről, majd a saját cuccaimat is összekapdosni. Váratlanul egy könyv esik le az egyik polcról, majd szétnyílik, és a rászűrődő fényben fel is ismerem a könyvet, amit a fekete ruhás fazon olvasott. Ráadásul össze is firkálta, hogy szakadna le a karja, de amikor közelebbről megnézem a szöveget, már ki tudom olvasni. Egy hely és egy időpont. Remek, pont ez hiányzott, úgy néz ki, már megint bele akarnak rángatni valamibe. A probléma az, hogy a fickó jól tudja, hogy ki vagyok, ezért muszáj lesz elmennem a találkára, de a módját meg kell válogatnom. Nem mehetek oda úgy, mint Jim, viszont a járókelők miatt meg nem mehetek oda, mint Skorpió. Estére majd kitalálom, mi legyen.

Hazaérés után felkészülök a találkára, és ezért egy sötét, kapucnis kabátot kapok magamra, majd egy bandana és egy napszemüveg kombójával elindulok otthonról, de a kabátom belsejében elrejtem a Skorpió maszkomat, hátha fel kell fednie magát. A megadott helyre érek a megadott idő előtt 10 perccel, hogy fel tudjak készülni.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Szomb. 05 Dec. 2015, 15:30

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.


Esti, sötét órákban a park egy részét a lámpák fénye világították meg fentről. Nyárias meleg volt, egy kis széllel megáldva. A parkban csak a bogarak ciripelése adott egy kis hangulatot, járó kellők nem nagyon akadtak eme késői órán, főleg egy olyan nagy parkban mint ez. Ha Jim a levegőbe szagolt akkor a környéken nem érzett egy embert sem. Úgy néz ki, hogy egy fajtását sem, mindenesetre neki nem a parkban kell sétálnia hanem a megadott címre betérni. A parkban van egy látogató centrum, ami egy zárt épület volt. Más parkokban előfordulnak félig fedett látogató centrumok is.
Ha kint várt egy ideig, csak a tétlenség zavarta.


Ghoul Játszma 17%20es%20karika_zpsb6x9y30a

Belépve az épületbe elsőként a dulakodások nyomait vélte észrevenni pár pillanatig, mert a helyiség végén ott ült az őszes hajú férfi egy félik szétcincált fotelon lazán, mintha figyelmem kívül hagyná azt a tényt, hogy elötte négy emberi holtest hever a földön, ilyen olyan formában, darabban.

- Reméltem, hogy eljössz Skorpió, ha nem így lenne, ránéztem volna a kis… barátnődre, hahahakacagott fel harsányan, nem rejtegetve őrült fizimiskáját ami abban a pillanatban az arcára ült.
Ghoul Játszma Keacuteplet22_zpstz0gttue
- De inkább mond, hogy tetszett a mai színdarab? Hiába az egész mi? Túlságosan átlátszó volt, aki flepnis az is marad, hahaha  - nevette el magát megint.
- Báhh, térjünk inkább a lényegre, ez a város csak arra vár, hogy véget vessenek a szenvedésének, nem gondolod? A pusztulás elkerülhetetlen, ha nem a "Galambok", akkor a fajtársad öl meg, de akadnak mostanában… mások ismesélte rejtélyesen, s hirtelen felkelt a fotelből, s a bal kezét kifejezően a holtestekre irányította.
- Ajándék… ha gondolod, kiszolgálhatod magad, de… persze akkor ha egyezséget kötünktette hozzá, s ezzel szép lassan kiderül mit is akar.
- Tenni kell!ejtette ki száján görcsösen ezeket a szavakat, majd normálisan folytattaHa nem teszel semmit felemésztenek, bekebeleznek. Te könyvtáros vagy ghoul létedre, jó ez így neked? Nem mutatod meg ki az úr a háznál, így olyan jelentéktelen, vagy mint az emberekállapította meg tágra nyílt szemekkel, s kicsit oldalra billentette a fejét.
- Talán, nem is kellene élned, a fajtád szégyene vagy mondta és lassú léptekkel közeledett Jim felé.
- Válasz: ghoul, vagy ember? Küzdesz vagy elfutsz? Dönts gyorsan, vagy halj meg lassan, tiéd a választásbombázta kérdésekkel, és Jim láthatta, hogy a kezében egy régi vágású borotva volt, az fénylett a fekete ruhás kezében.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Szomb. 05 Dec. 2015, 16:40

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A parkba beérve a késői órákban szerencsére alig akad járókelő a környéken, így legalább egyel kevesebb dolog miatt kell aggódnom. A sötét és a kihaltság arra ösztönöz, hogy vegyem le a kendőt és a szemüveget és tegyem fel a maszkot. Ha a fickó tudja, hogy ki vagyok, akkor nem kell problémáznom e miatt se. A maszkomat feltéve, a levegőt szaglászva nem sok mindent érzek, szóval elindulok az épület felé. Beérve rögtön észreveszem, hogy itt történt egy s' más, és ezt a földön heverő holttestekből ítélem meg. Az őszes hajú fickót meg is látom, ahogy egy szétcincált fotelon ül, mintha mise történt volna.
- Lám, lám, gondolom nem tétlenkedtél amíg ideértem. - mondom nyugodtan, de amit ezek után mond, az kissé felhúz. Még jó, hogy eljöttem, és ez neki is kedvező, mert ha akár egy ujjal is hozzá ért volna, akkor nem él sokáig. Ezek után megemlíti a mai színjátékát, amit a könyvtárban leművelt, közben pedig nevet.
- Őszintén szólva, még egy vak is átlátott volna a te kis "színjátékodon", de kíváncsi voltam, mit akarsz. - mondom higgadtan. Ezek után elkezdi mondani, hogy a város szenved, meg hogy a Ghoulokat öli a CCG meg a többi Ghoul, mintha én ezt nem tudnám. Viszont amikor azt mondja, hogy "mások is", kíváncsi leszek. Ezek után rámutat a hullákra, amiket az üzlet megkötése után átadna nekem étel gyanánt. Ezek után elkezd magyarázni, hogy tenni kell, majd szépen kifejezi, hogy könyvtárosként, az emberek között szánalmas vagyok. Ezek után elkezd felém közelíteni, és a mondatai, valamint a kezében tartott fegyver alapján, rossz dolog jár a fejében. Na most telt be a pohár.
- A fajtám szégyene?! Tévedsz, ugyanis te vagy a szégyenletes! Az emberek a te fajtád miatt hiszik azt, hogy minden Ghoul szörnyeteg! - mondom, majd megvárom, hogy erre mit lép. Ha támadásba lendül, akkor azonnal hátra fogok ugrani, majd jobbra ugranák egyet, elkerülve a támadásait. - Ostobább vagy mint hittem. - mondom neki, ha megtámad. Ha újra támadásba lendül, akkor balra majd jobbra ugornák, kitérve a támadásai elől, és közben megpróbálnám kiismerni őt. Nem becsülöm alá őt, de bolond, ha azt hiszi, hogy csak úgy megölhet.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Szomb. 05 Dec. 2015, 16:49

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.

Kicsit csalódottá vált, hogy nem sikerült eléggé felhúznia, hogy megtámadja, de úgyis az jött volna ami most fog:
- Nincs szükség arra, hogy mindent beleadva támadjak rád, a végén még belehalnálmondta gúnyosan, s egyet csettintett, és kettő fickó bújt elő a helyiség második emeletéről lesétálva. Egy nagydarab fickó, s egy átlagos testalkatú.
- Gass, Boy, szórakozzatok vele egy kicsit!utasította őket, ő pedig visszaugrott a fotelra, kényelemben akarta végignézni a műsort.
A két új fickó pedig rárontott Jim-re, mint az engedelmes állatok, de viselkedésileg, mint a megveszekedett vadállatok.
Nem rejtették el támadó szerveiket, az egyik egy erős közelharcos volt, Bikaku kagune-vel, a másik inkább távolsági, vagy nagyon gyors közelharcos, Ukaku kagune-vel támadt rá.

A nagydarab férfi azonnal elállta Jim menekülési útját, arra kényszerítette támadásaival, hogy a falnál maradjon, a vékonyabb fazon pedig lebegve a levegőben vette célba áldozatát, és tüzelt rá ha tehette.
Nem volt más választás, mint felvenni a harcot, vagy kagune-jével utat vágni magának előre, vagy hátra.

Eközben Denver-ben, eme késői órákban felbukkant egy rejtélyes személy.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Timofei Szomb. 05 Dec. 2015, 17:09

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió
- Spec – Többszálas mesélés.


A fickó szerencsémre nem támad rám, viszont a megjegyzése nem tetszik nekem. Ezek szerint vagy nagyon erős, talán SS osztályú, vagy csak egyszerűen gyáva. Sajnos ezek után csettint egyet és két fickó előlép a sötétből, egy vaskosabb és egy véznább. Ezek után visszaül a foteljába, mint aki jól végezte a dolgát, és a két kutyája pedig rám ront. A nagydarab Bikaku-val, a véznább Ukaku-val támad, ami eléggé kellemetlen helyzetet szül, révén az egyik a levegőből is támadhat.
- Nagy hiba.- jegyzem meg, és elkezdődik a Showtime.
A nagydarab rögtön a falhoz kényszerít, a véznább meg felülről szándékozik támadni a levegőből, tehát a menekülés szóba sem jöhet. Rögtön előhúzom a Skorpió-t, de csak azzal a céllal, hogy a felülről érkező esetleges lövedékeket kivédjem vele, a nagydarabbal pedig ökölharcba kell szállnom. A támadásai elől igyekszem el-el hajolni, közben pedig mozogásban próbálok maradni. A Skorpióval a repülő ellenfél felé csapnák, hogy az majd talán megzavarja, miközben a nagydarab támadásai elől elhajolnék, majd felugorva pofán rúgnám őt. Ez csupán csak elterelés célzatú, mert az ütés után a Skorpióval azonnal a nagydarab felé szúrnák, hogy felnyársaljam, vagy legalább megsebezzem. Fenn áll az esélye, hogy a kagune-ját használva kivédi, de ekkor a teste szabad prédává válik és így teljes erőből a torkába tudnák ütni úgy, hogy azt meg is ragadjam, majd egy rántással közel húznám magamhoz és a fejét a bal öklömmel találnám el.

_________________
Ghoul Játszma 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Peregrin Szomb. 05 Dec. 2015, 17:34

Denver ostroma. – választott esemény: emberibb.
Kaland szintje: III
Idő: 2014. 07.09.-e Szerda.
Helyszín: Colorado fővárosa: Denver.
Résztvevő: Jim Stevenson – A Skorpió

- Spec – Többszálas mesélés.


A fentről jövő kagune lövedékeket könnyű szerel kitudja védeni, ami azt jelenti, hogy a véznább talán gyengébb mint őt. Viszont a nagydarab erőfölényben van, s betud vinni Jim-nek egy öklöst az arcába, és után egy vágást ejt a mellkasán. Viszont ez nem igazán tudja hátrányba taszítani, érzi, hogy minden egy másodperccel többet, és többet tud meg az ellenfeleiről, mintha ez valami adottsága lenne, nem tud egyenlőre ezen agyalni, mert küzdelem közepette van.

Észrevette, hogy akkor támad a vézna, amikor a nagydarab végzett kettő fizikális támadásával, amit jól időzítve kitud védeni, mint korábban is.
A bikaku kagunes férfi pedig szintén időközönként támad, egyet jobbról, kétszer balról, majd ezt felváltva. Ha jól időzít akkor egy jól irányzott támadással a védtelen pontok támadásával előnyére tudná fordítani az eseményeket.

A fekete ruhás férfi pedig jól szórakozott az eseményeken, még hanghatásokkal is kísérte, mintha csak videó játékkal játszana.

Eközben kicsit távolabb:
Az utca fény megvilágította az ismeretlen jövevényt.

Ghoul Játszma 67492547198216694b2c5d5dadebcdc0_zpsqf4sa7sy
*Délnyugati irányba, a B1213 eljárás érvényes* - Hallatszott egy elhelyezett kommunikációs készülékből.
- Értettem, lehetséges időkorlát: normális, jelentés a K.R.A.T.E.R. központnak, annihiláció megszokott időkorláttal, Stevenson voltam, vége - motyogta a készülékbe, majd felvette a száj, és orr védőjét, s ráült a motorjára.
Peregrin
Peregrin
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 279
Hozzászólások régi : 10
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2014. Sep. 10.
Tartózkodási hely : Egy darabig itt, majd máshol.

Karakteradatok
Főkarakter: J. Maun Janus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Ghoul Játszma Empty Re: Ghoul Játszma

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 5 oldal 1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.