Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Szomb. 11 Aug. 2012, 14:54

Érdeklődve hallgatom a beszédet, amit az alak a kaszákról mond, furcsa, nagyon furcsa, eléggé megdöbbenek azon, amit mond, főleg azon, hogy úgy mondja, mintha amúgy egy teljesen átlagos dolog lenne... Persze lehet, hogy itt valóban az, egyáltalán nem lehetetlen, de nálunk, avagy fent a felszínen, főleg itt a Földön, eddig nem találkoztam ilyen fejlett technológiával, csak olyasmikkel, ami sokkal visszamaradottabb attól, amit a negatív zónában láttam eddig, vagyis nagyrészt.
- Érdekes, hogyan szerezték meg ezt a technológiát? - Kérdem érdeklődve, mert hát valóban eléggé érdekel, hiszen elvileg, ha jól értem nincs valami sok kapcsolatuk a felszínnel, és ott sincs sok ember, vagy bármi más, ami ilyesmivel rendelkezne, szóval igen, meglehetősen érdekel a dolog, úgymond kíváncsivá tett. Továbbá sétálok tovább csendesen, nem tudom hogy mennyire lehetünk messze a cél helytől, de nem is igazán ez érdekel most, így, hogy tudom mik ezek, mármint a szerszámok, meg minden egyéb, így már valahogy az egész... Egyrészt sokkal fejlettebbnek tűnik, és nem csak tűnik, hanem konkrétan az is, másrészt pedig valahogy sokkal lenyűgözőbb lett a kép, régies kinézet, mintha egy sokkal régebbi korban lennénk - lennének... Mégis az egész mögött ott van a fejlettség és a magas fokú technológia, megint csak lenyűgöző, ahogyan ezt a kettőt összepárosították, nagyon jó gondolat, és még valamilyen szinten fel is lehet vele állítani egy jó álcát, persze gondolom nem ez volt az elsődleges cél, amikor ezt valaki így kitalálta, vagy lehet, hogy ők valójában ténylegesen ebben a " korban " élnek, csupán kaptak valahonnan egy kevés segítséget, hogy megvédhessék magukat azoktól a bizonyos teremtményektől, amik támadni szoktak... És ha már azt megszerezték, akkor valaki talált módot rá, hogy másra is felhasználják, ki tudja, sok a lehetőség, vagy lehet, hogy valamit nem osztanak meg velünk, és talán senki mással sem, aki itt van.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Vas. 12 Aug. 2012, 10:19

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

A Riporter bólintott a kérésre.
- Ha a palotába érünk mind a ketten kapnak megfelelő öltözetet – nyugtatta meg a párost.
Annak ellenére, hogy a páros már tudta, hogy ugyanott vannak a hegyekben idelent ebből semmi sem érződött. Mintha egy kora nyári délután lett csak volna, olyan jó húsz-huszonkettő fok volt itt. Kellemesen meleg volt az idő, így Al nem érezte meg azt sem, hogy mezítláb kellett haladnia.
- Az Akkaba klántól – vonta meg a vállát a férfi. – Apokalipszis szektája.
Mintha valamilyen hétköznapi dologról lett volna szó és nem pedig egy ilyen dologról és nem pedig arról, amiről szó volt. Tovább haladva olyan jó negyedóra séta volt még hátra, mire a szántóföldeket maguk mögött hagyta a társaság és itt már a városból sem volt semmi sem, de végre egy kövesebb emelkedősebb rész következett. Ezt már gyerekjáték volt egy-két perc alatt megmászni és mikor felértek a kastély tornyosult előttük, és mivel most voltak az egyik legmagasabb ponton – ennél csak a kastély tornyai és emeletei voltak magasabban – gyönyörűen rá lehetett látni a városra is.
- Önök után – mutatott a Riporter a kapura, hogy induljon befelé a páros.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Hétf. 13 Aug. 2012, 08:27

Ahogyan beszélgetnek végig tekintek magamon, már csak azért is, mert az öltözékről van szó, és valóban úgy tűnik, hogy kéne, mert ezt valahogy elfelejtettük elintézni még a lakásban... Várjunk csak, ott voltak egyáltalán a ruháink? fogalmam sincs, nem figyeltem annyira, vagyis nem azt keresgéltem a szobában, hanem sokkal inkább a " mintázatát " néztem, az, meg az utca és a házak szokatlan kinézete kötötte le a figyelmem. Amúgy most így megfigyelve, eléggé jó idő van, ahhoz képest hogy elvileg a hegyekben vagyunk, persze minél mélyebben van valaki a föld mélyén, annál melegebb van, alap tudás, nagyon alap, persze itt egy kicsit más a helyzet, de abból adódóan, hogy ez egy barlang a föld belsejében... Az alap fűtöttség megvan, persze gondolom ezen kívül van valami egyéb mód a fűtésre, nem tudom hogy miféle pontosan, gondolom erre is Celestial technológiát használnak, mert ha már van akkor miért ne. A kérdésemre a válasz... Az Akkaba klán, ami fura, annyira nem ismerem őket, csak az alapokat tudom róluk, az ilyen fontosabb alapokat, mifélék a tagjai, a lovasok, és az egész vezetője, Apokalipszis, ja meg a küldöttséggel találkoztam korábban ugye, akiket kihoztunk a reptérről. Akárhogyan is, ez az alak úgy beszél, mintha teljesen hétköznapi lenne, hogy Apokalipszistől "ajándékokat" kapnak, úgymond ajándékokat, gondolom valamire cseréltek, bár kérdem én, mi lehetne itt, ami kellhet neki? Semmi, lehet csak egy szövetséges kell neki, ki tudja... Ő egészen biztosan. Nem válaszolok erre, egyszerűen ez most meglepett, bár talán gondolhattam volna, de akkor se tudnék most értelmesen reagálni erre, ezért inkább csendesen sétálok tovább és emésztgetem a dolgot. Még talán egy negyed óra séta, és már el is hagytuk a szántóföldet, bár az időben nem vagyok biztos, saccolom, akárhogyan is, itt már város sincs igazából, már csak egy köves emelkedő, amit könnyű megmászni, és máris a kastély tornyosul előttünk. Ahogyan felérünk hátra fordulok, és végig nézek a tájon, és még mindig igazán gyönyörű, azt hiszem, most az egyszer jól jártunk azzal, hogy a teleport szerkezet meghibásodott, úgy értem nem feltétlen jó az, de sokkal rosszabbul is járhattunk volna. A riporter szavaira eszmélek, és terelem ismét a tekintetem az épületre, majd pedig pár másodperc múlva indulok is tovább.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Kedd 14 Aug. 2012, 17:27

Beérve kapunk majd megfelelő ruhát mind a ketten. Gondolom valami előkelőbb vagy hasonló lesz mert mégis csak a palotába megyünk és az uralkodó színe elé.
- Értem.
Válaszolom még majd a technológiájuk forrásának említése is épp olyan könnyen csúszik ki a száján mint maga a technológiáé. Nagyon groteszk ez az egész, nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek hirtelen ezen. Bár nehéz elképzelni, hogy a klánnal és Apokalipszissel szövetséges lenne ez a hely, akkor tudnának mindenről és tennének is lépéseket. Minden esetre ezt a részét már kicsit könnyebben fogadom az előző után így nem mély döbbenettel nézek rá csupán meglepődve.
- Elképesztő, hogy egy ilyen dolgot kaptak. Bár maguknak ez a technika már csak hétköznapi, gondolom.
Kis fejvakargatással megkörítve a végét jártatom a számat egy kicsit még a riporter felé fordulva míg nem érjük el a kis emelkedőt, azon is hamar felérünk és egy teljes kilátás tárul elénk. A város és a palota is gyönyörűen mutat. A riporter szavaira én is megindulok befelé a palotába James után.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Szer. 15 Aug. 2012, 11:38

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

- Nem kaptuk, az uralkodó lopta – mondta teljes nyugalommal. – A részletekről, ha akar majd ő mond többet, nekem nem tisztségem.
Belépve a kastélyba ismét impozáns látvány fogadta a két fiatal férfit. Hatalmas méretek, impozáns látvány, remek építészeti stílus.

A Riporter elindult a lépcsők felé, majd azokon felérve tágas és fényes folyosóra vezette fel a párost. Itt is minden a gazdagságról árulkodott, a falakon díszes képek, aranyfutattások, és mindenhol itt is ugyanaz a fej volt látható, amit lassan kezdett a páros a Riporter arcáról is megszokni. A folyosón egy közeli szobához vitte elsőként a párost és oda nyitott be. Bent hasonló stílus, csak gazdagabb fogadta őket, mint ahol korábban felébredtek. A nagy francia ágyon pedig már két Viktória korabeli öltözet, cipővel fogadta kettejüket. Hasonló energiaminták voltak ebben is, mint a helyiek öltözetén.
- Van egy zuhanyzó is itt, a bal ajtó az – mutatott rá arra. – Ha gondolják zuhanyozzanak le az átöltözés előtt. Utána találkoznak az uralkodóval.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Szer. 15 Aug. 2012, 13:19

Hangosan felröhögök. Nem tehetek róla de mikor azt mondja hulla nyugodtsággal, hogy lopta egyszerűen kitör belőlem. Sóhajtok egy nagyot a végén.
- Elismerésem.
Mondok ennyit egyszerűen és követem tovább egész a szobáig. A hely csodaszép, a díszítésből is jutott jócskán akár a szobába ahol már ruha vár ránk. Hasonló mint ahol felébredtünk de sokkal díszesebb annál. A zuhany említésére bólintok.
- Köszönjük.
~Bár hideg zuhanyt már kaptam a beszélgetés során. Az akkaba klántól ellopta az univerzum legfejlettebb technológiáját és egy birodalmat épített fel a föld alatt. Te jó isten. Még jó, hogy vendégek vagyunk, itt még az se lenne lepne meg ha egy kis kavics próbálna rám támadni egyébként. Isten tudja mire képes ez a technika... Az egyik kupac ruhához lépek és felkapva azt megindulok a zuhanyzó felé. Egy gyorsat zuhanyzom csak le, nem időzöm el és már felöltözve jövök ki vissza. A ruhákban is amit kaptunk benne vannak ezek az energia minták, ez a technológia. Hihetetlen, hogy még a ruhájuk is ebből van de legalább is van benne.
Csendben várok, gondolkodva míg James is elkészül ha nincs kész hamarabb mint én mert esetleg nem zuhanyzik. Aztán ha készen vagyunk akkor fordulok a riporter felé.
- Mehetünk.
Mondom majd kicsit a gondolataim közé furakszik, hogy a képek meg hatalmas plakátok meg mindenen annyira hasonló az arca mint a riporteré. Tisztára, mintha ugyan az lenne.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Csüt. 16 Aug. 2012, 04:45

Nos eléggé gyorsan kiderül, hogy ez a technológia valójában lopott, ami eléggé meglep, nem tudom, hogy hirtelen erre mit is kéne reagálni, úgy értem tényleg nem, az egyetlen, ami megment a "tehetetlenségtől ", az Algernon kifakadása, ami miatt jómagam elmosolyodok, nem azért, mert viccesnek találom, hogy konkrétan technológiát loptak, nem, azt valóban nem tartom nevetségesnek, ellenben ez itt így eléggé hirtelen volt, meglepőre is sikeredett, és ez már elég számomra ehhez. Mindenesetre is próbálom minél gyorsabban eltüntetni ezt az arcomról, nem akarok esetleg sértő lenni, vagy bármi ilyesmi, ezért, bár nem értem, akkor konkrétan tolvajokról beszélünk... Eddig minden szép és jó volt végül is, de így egy kicsit megváltozik a helyzet, nem tudom hogy mennyiben, de nem igazán akarok így bizalmat adni ezeknek az embereknek, úgy értem tényleg, és gondolom nem kell erre külön magyarázatot adnom, eléggé könnyedén kitalálható az oka. A kastély belülről megint csak lenyűgöző, a szépsége mondhatni vetekszik a kinti tájjal, de ennek a megemlítését fölöslegesnek találom, az eddigi válaszok is kissé talán kiábrándítóak voltak, túlzottan egyhangú alak, bár megértem, hogy neki ez talán mindennapos, de nekünk nem, persze ez nem azt jelenti, hogy azt várom, hogy máshogyan viselkedjen, mert két jött-ment idegent kísérget a város környékén meg a kastélyban. Csak valahogy ezzel az egyhangúsággal, hogy annak nevezzem, valahogy ez az egész így nem is tűnik élőnek... Persze tudom, hogy az, de ez a legjobb megfogalmazás erre. Felmegyünk egy lépcsőn, egy másik szép részére az épületnek, közben aktívan nézelődök, megnézek minden kis apróságot, na persze nem úgy tapló, megfogdosós módon, csak így távolról falom fel a részleteket a tekintetemmel és nem tudom nem észrevenni, hogy a képeken lévő alak kísértetiesen hasonlít ahhoz, aki minket eddig hozott... Vagy talán ugyan az a személy lenne? Nem tudom, rá kéne kérdeznem, de most még fölöslegesnek látom, előbb találkozzunk az uralkodóval, és majd aztán, ha addigra nem lép le. Elsőnek hagyom, hogy Al letudja a zuhanyzást, addig pedig csendben ácsorgok és várok, meg persze nézelődök, ilyen környezetben talán az egész életemet le tudnám élni, talán, eléggé valószínűleg igen. Miután Algernon kijön, felkapom a kint maradt ruhát, majd pedig a zuhanyzó felé veszem az irányt. Belépek, leteszem a ruhát valami biztos helyre, ahol tuti, hogy nem lesz vizes, majd pedig letudom amit le kell tudni, és az egész után meglehetősen frissen lépek ki az új öltözetemben. Nem húztam sokáig a dolgot, fölösleges lett volna, csak amennyi idő kell egy normális zuhanyzáshoz. Eztán egyszerűen követem a többieket, mint ahogyan eddig is tettem.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Csüt. 16 Aug. 2012, 09:46

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

Miután mindkét fiatal férfi túl volt az öltözködésen és a tusoláson, vagyis fordított sorrendben a Riporter újra kivezette őket a folyosókra. Most már nem kellett sokat sétálni, csak átértek egy még szélesebb folyosóra, majd annak a legvégén egy hatalmas kétszárnyú ajtó várta őket. itt már voltak őrök is, szuronyos puskával, ami abban a korban volt megszokott. Mikor megérkeztek az őrök nekiálltak kinyitni az ajtót a Riporter pedig a páros felé fordult.
- Nos, örvendtem a szerencsének, én innen nem tarthatok önökkel – mondta.
Ahogyan kinyílt az ajtó az első, amit a páros meglátott az az volt, hogy odabent nők vannak. Nem is kevés, az első nők, amiket láttak ezen a helyen. Mind egyforma, így nem volt kétséges, hogy klónokról volt szó, de hogy kié az már kissé kétségbe ejtőbb. James nem biztos, hogy felismerte a nőt, de Algernon egyből, nem volt más, mint az USA elnökének felesége, April Cinnamon.

Ahogyan a páros belépett az ajtó becsukódott mögöttük és a terem végéből, ameddig eddig nem is néztek felhangzott egy hang.
- Jöjjenek közelebb! – parancsolta ugyanazon a hangon, mint a Riporteré is volt.
Ekkor néztek arra és végre megláthatták az uralkodót is néhány hasonmása társaságában az April klónokról nem is beszélve.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Pént. 17 Aug. 2012, 03:35

Zuhany után ismételten haladunk, de már nem sokat, még befordulunk egy nagyobb folyosóra, ami egy hatalmas "dupla" ajtónál végződik, aminél már távolról is látni lehet az őröket, bár a fegyverzetüket oly annyira már nem, nem mintha bármit is terveznék, csupán csak kíváncsi vagyok, de amíg nem érünk közelebb, addig nem igazán látom. Ahogyan egészen közel érünk végül jobban szemügyre veszem a felszerelésüket, és mit ne mondjak, meglehetősen régi darabnak látszanak, történelminek, és ebből kifolyólag kissé gyengének, vagyis a jelenleg a Földön uralkodó fajtákhoz képest, akkoriban, amikor ezt használták valószínűleg a jó fegyverek közül is a legjobbaknak számítottak, bár ebben nem vagyok biztos, de végül az őrségnek mindig a legjobb felszerelés kell, hiszen ők gondoskodnak az uralkodó, vagy uralkodók biztonságáról. Amúgy meg ismételten történelemkönyv, abban láttam fegyverekről képet, és onnan ismerős az alakjuk, ebből a további következtetés, és bár korábban említettem, hogy " gyengének " tűnnek, az eddig kiderültek alapján biztosra veszem, hogy nem átlagos lövedéket lőnek, valószínűleg inkább lézert, vagy talán valami olyan lövedéket, amit még senki sem látott korábban, vagy nem találkozott vele, vagy ha igen, akkor nem tudta senkinek sem elmesélni, hogy mi is az, hogyan néz ki, és gondolom nem kell lerészleteznem, hogy miért nem... Az ajtó nyílik, tőlünk pedig búcsúzik az eddigi kísérőnk. Neki cserébe biccentek egyet, majd pedig nézem ahogyan távozik.. Úgy hét-nyolc lépésig, majd pedig vissza terelem a tekintetem arra, ami előttünk van, és hát belépve a látvány ami fogad... Egy csapat ugyan olyan nő, ugyan olyan ruhákban, egyértelműen klónok, minden vonásuk egyezik, és ebbe belegondolva... Nos furcsa, valaki vagy iszonyatosan perverz, vagy... Iszonyatosan perverz? Sok nő egy helyen, és valószínűleg az uralkodó magáénak tudja az összeset, és erre még van is külön megnevezés... Hárem? Igen az lesz az... De azért be kell látnom, hogy van ízlése, és itt nem feltétlenül a nőkről beszélek, hanem úgy az egész eddigiről, amit láttam, eddig szimpatikus hely. Egy parancs hangzik el, ami rá " kényszerít " hogy az adója felé fordítsam a tekintetem, ott pedig... Nos az uralkodóra nézek éppen, aki kissé fura, egyrészt a hangja kísértetiesen hasonlít az újságíróéra, másrészt pedig a testőrsége, mármint akik úgy ott körbe veszik is nagyon hasonlítanak rá kinézetileg... És így belegondolva, a nőket leszámítva mindenkinek fehér a bőre, és hasonlítanak egymásra... Vagy legalább is azokból ítélve, amit eddig láttam belőlük.
- Lehetséges lenne?... Tömeges klóngyártás?... - Nagyon halk, és mondhatni költői kérdések, oly szinten halkak, hogy lehetőleg csak Algernon halhassa őket. Akárhogyan is, a parancs szerint közelebb lépek, majd pedig, ahogyan kiskoromban elmagyarázták nekem, nem tudom igazából hogy miért, mert uralkodókkal nem igazán találkoztam, de állításuk ez alap, hogy tudni kell... Szóval ahogyan annak idején magyarázták, féltérdre ereszkedem és némán lesütöm a tekintetemet... Igazából ez az első, hogy ezt csinálom, Blastaarnál nem volt rá alkalom, de ha lett volna se biztos, hogy megtettem volna, gyűlölöm azt az alakot... Annihilus?... Hát ő legalább normális körülmények között tartott minket, bár sehova se mehettünk de sokkal emberségesebb volt annál az egoista.... Nem lényeg, ennyit tudok, és teszem is, ez a lényeg... És végre valami amit tudok.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Szomb. 18 Aug. 2012, 23:08

Miután mindketten megvagyunk indulunk tovább a palotában de már nem messze megyünk. Egy hatalmas kétszárnyú ajtóhoz megyünk ahol már őrök is vannak. Itt már leköszön a riporter aki eddig kísért minket mondván, hogy ő nem jön, jöhet tovább.
- Köszönjük, hogy elkísért minket.
Mondom még neki, megköszönve, hogy elhozott ide minket majd az ajtó felé fordulok vissza. Mikor az nyílik bemegyek én is. Ami fogad odabent viszont még az eddigieknél is túltesz. Már a tény, hogy nők vannak itt meglep, fokozza a dolgot, hogy mindegyikük ugyan úgy néz ki és az, hogy úgy néznek ki mint az USA elnökfeleség. Nem vagyok benne biztos, hogy a kövi ilyen látványra nem fogok mint egy majom értetlen bökdösve mutogatni rá de végül elmarad a mutogatás mikor a következő ilyen érkezik. A hang ami szól tisztára mint a riporteré oda nézve pedig. Oké mégis jön a mutogatás ahogy balról jobbra mint egy "megszámolom, hogy nem csal a szemem" képen bökök mindegyik irányába. James-t még meghallom erre már végre leeresztem a karomat. Nem semmi a fazon. Várjunk, az egész város... A kib@szott kurv@ élet. Tud élni nem mondom, egy városnyi klónja felett uralkodik az USA elnökének feleségeit meg.. Na ez az amit rá akarok hagyni. De nem mondom pazar...
Eszemhez is elérve a jómodorom is megmutatkozik.
- Elnézését kérem a mutogatásért, nem mindennapi ez számunkra amiket itt tapasztaltunk eddig.
Mondom megbánóan, mert tényleg. Kimentett minket a bajból és az első alkalomkor mutogatok mint egy retardált. Térdelés helyett én viszont csak meghajolok. Még nem egyenesedek fel és úgy kezdek bele.
- Köszönjük, hogy megmentett minket a fagyhaláltól.
Tisztelet tudóan beszélek és a mondatom végén egyenesedek fel vissza. Tényleg sokkal tartozunk neki mert ott is hagyhatott volna minket. Nem sok köze van a felszíni történésekhez és nem sok dolog érhet el ide így nem hiszem, hogy bármi származna neki ebből és így viszont tényleg csak a jó indulata marad amiért megmentett minket.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Vas. 19 Aug. 2012, 16:52

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

Az uralkodó csak bólintott a két fiúnak, majd még vizsgálgatva őket mérte fel mindkettőt.
- Igen, de a hölgyek neve Laura Barton, és nem April Cinnamon – mondta. – Egykor lehet, hogy ők voltak, de mára nem, és jellemben is igencsak mások. Minden bizonnyal szokatlan önöknek, amit itt látnak, de ez is egy módja az életben maradásnak, egy igencsak jó módja.
Intett a kezével, mire a nők és a többiek is elindultak kifelé, csak két őr maradt ott a trón háta mögött őrködni. Ahogyan mindenki kiért és az ajtó újra becsukódott a férfi felkelt a helyéről.
- A nevem Mr. Sinister – mutatkozott be végül. – Szóval, Hjuchia Algernon, Hjuchia Sakura fia, a Kéz egyik tagja és Apokalipszis leszármazottja – mondta elgondolkodva. – És James Richards a Fantasztikus négyes két tagjának fia. Az anyád hogy van Algernon? Nagyon-nagyon régen nem volt már hozzá szerencsém, legalább harminc éve.
Ahogyan egy pillanatnyi vigyort engedett meg magának, az már-már beteges és pszichopata volt, mintsem uralkodói.
- A társnőjük, aki magukkal volt, igencsak érdekes testfelépítése és szervezete van, a DNS-éről nem is beszélve – kezdte mondani, mintha csak egy kísérleti alanyról lenne szó, ő pedig egy őrült tudós lenne.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Hétf. 20 Aug. 2012, 20:58

Bár klónok más a nevük és a jellemük is a nőknek de akkor is furcsa ennyit látni belőle. De intett is és a teremből kiment szinte mindenki. Csak a két őr maradt a széke mögött vele együtt. Mikor az ajtó újra záródott szólalt meg, mutatkozott be. Meglep mikor a teljes nevemet hallom majd az anyámét és még a főbb pontokat amit nem mondanák éppen hétköznapi tudásnak. Elsőre talán bóknak venném, hogy még egy ilyen eldugott helyen is megismernek pofáról de nincsenek jó élményeim erről. Megszeppenek mikor kérdezi, hogy hogy van anyu, nem is tudom mit tudnék mondani rá, rég nem láttam de az, hogy ismeri régről érdekes és ijesztő is. Harminc éve látta utoljára, amiket akkorról mesélt anyu nem épp olyanok voltak mint a mai napok, nem igen úgy töltötte. Az apró mosolytól ami megjelenik az arcán kiráz a hideg.
Megvakarom a fejemet miközben elnézek oldalra egy kicsit.
- Hát, jól van gondolom.
Biztos nem kielégítő neki ez a válasz de hát, nem igazán tudom, hogy mi van vele most. Már egy éve is meglehet, hogy utoljára láttam.
Okké~ Nagyon furcsa ez a fazon. Mint valami őrült tudós meg a nyula.
- De ugye rendbe jön?
Nagyon remélem, hogy nem lesz több baja mint ami volt meg bármi. Kicsinálnak minket ha nem visszük haza.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Vas. 26 Aug. 2012, 00:50

Miközben az alak beszélni kezd, én szép fokozatosan felegyenesedek, mivel azt már nem magyarázták, hogy meddig kell így lenni, lehetséges lenne, hogy az már nem számottevő?... Nem tudom, de most nem is mennék bele jobban. Érdeklődve hallgatom amit mond, majd pedig nézem ahogyan az intésére mindenki, leszámítva két fazont, meg persze ő magát is, szóval ahogyan őket leszámítva mindenki kisétál a teremből. Persze ez nem meglepő, az uralkodónak minden alattvalónak engedelmeskednie kell, szóval igen. Bemutatkozik, majd pedig Algernonról kezd beszélni, és mond olyan dolgokat, amik meglepnek, például, hogy Apokalipszis leszármazottja... Persze lehet, hogy ezt már mondták korábban, és csak nekem ment ki a fejemből, de akkor is meglep, bár ennek nem adom különösebb jelét, bár mondjuk akkor nem értem, hogy miért nem Apokalipszis egyik embere... Jó persze az, hogy a leszármazottja nem azt jelenti, hogy neki is kell dolgoznia, kíváncsi lennék az élete történetére, hogy tényleg miként is került oda, ahova, talán majd egyszer megkérdem tőle, de ez most igazából nem a megfelelő pillanat ehhez. Amikor az én nevemet említi... Nos igen, megint meglepődök, igazából nem számítottam rá, hogy tudja ki vagyok, mert hát nem tartózkodom itt még túlzottan régóta, sőt... Eztán egy beteges vigyor, majd pedig szó esik a királynőről, én pedig leszűröm magamban, hogy ez az alak biztos, hogy nem normális, de mindenesetre is okos, ez egészen biztos. Miután befejezte a beszélést, nos kérdeznék, de az egyetlen értelmes kérdés ami az eszembe jut, már elhangzott, szóval valami mást kell mondanom, ez pedig nem is lehetne más, mint az, amit erről az egész helyről gondolok, mert végül is miért ne?
- Be kell hogy valljam, lenyűgöz, amit ön itt létrehozott. - Valóban, de amúgy egyéb érdemleges hozzáfűznivalóm meg tényleg nincsen, lehet, hogy lenne még jó kérdés de... Akárhogyan gondolkodom ilyesmi nem jut az eszembe, most még nem legalább is.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Vas. 26 Aug. 2012, 11:15

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

Egészen pontosan öt Cinnamon klón volt ezen a helyen, ha már pontosan megszámolta őket valaki. Amikor a két fiúnak a fejében szinte egyszerre futott át, hogy ez a fickó őrült és nem normális Sinister egy pillanatra felvont a szemöldökét, de ez bármi mást is jelenthetett. Megfordult, a két kezét a háta mögött fűzte össze és így sétált az ablakig, amin kinézett, el a távolba.
- Rendbe fog jönni – mondta. – Csak kell néhány hét, hogy mindez megtörténjen és a folyamat, amit elkezdtünk véget érhessen.
Itt elhallgatott néhány pillanatra, de mielőtt valamelyik fiú is válaszolhatott volna erre, vagy tiltakozhatott volna ebben a másodpercben újrakezdte a beszédet.
- Utána elmehet, maguk pedig dönthetnek, megvárják-e a hölgyet, vagy pedig itt hagyják és később küldjük önök után – ismét egy hajszálnyi szünet. – Mind a ketten furcsállták, hogy tudom, hogy kicsodák. Attól, hogy az alattvalóimnak nem hoztam tudtára, hogy mi van fent, nem jelenti, hogy nem figyelem a dolgok történését, főleg attól a ponttól kezdve, hogy Apokalipszis újra feltámadt és visszavette Wakanda vezetését. Ugyanez vonatkozik a vírusra, ami igencsak érdekes… ha jól emlékszem „Magneto vírusa” a neve a közhiedelemben.


_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Hétf. 27 Aug. 2012, 12:57

Egy megkönnyebbülő sóhajt engedek el mikor mondja, hogy rendbe fog jönni csupán még egy kis idő kérdése. Majd utána pedig távozhat is ahogy mi is akár most vagy megvárhatjuk. Fény derül arra is ,hogy honnan tudta kik vagyunk. Mondjuk egyszerű a válasz ő figyeli még az eseményeket csak nem osztja meg. Nem egy bolond elképzelés ez és így legalább nem kell attól tartania sem, hogy hirtelen csapás érné fentről mert úgy fest tud mindenről és mindenkiről és még a vírusról is.
- Én mindenképp szeretném megvárni míg felépül, hogy együtt térhessünk vissza. - kezdek bele sorjában
- És igen, "Magneto vírusa"-nak szoktuk hívni, vagy csak egyszerűen vírusként de inkább a jelenléte az ami a problémát okozza. Sokak életét keserítette meg vele és aztán meg hősként megy segíteni, de gondolom ezzel sem tudtam igazán újat mondani önnek.
Szeretnék én haza menni de tudok még várni és jobb is úgy ha mind megyünk majd. Meg kíváncsi is vagyok erre a helyre kicsit jobban meg erre a technológiára is. Vissza nem térő alkalomnak érzem, hogy megtudhassak valamit erről a technikáról.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Pént. 31 Aug. 2012, 00:17

A fazon felvonja a szemöldökét, bár nem értem, hogy miért, bár vannak ötleteim, de túl sok lehetőség van, választani pedig nehéz, és nagy valószínűséggel igencsak fölösleges is ezen agyalni. Figyelem ahogyan az ablakhoz sétál és aztán azt is, ahogyan azon kinézve beszél hozzánk, a szavai alapján pedig... Nos nem vagyok biztos benne, hogy az amit mondott jót jelent, úgy értem oké, ha jól értem akkor a hölgy jó ellátást kap, csak hát az a bizonyos folyamat... Jó mondjuk az is bármi lehet én pedig már rá is kérdeznék, de mielőtt megtehetném ismételt beszédbe kezd és így kénytelen vagyok végig várni ismételten, amíg végez, mert hát alap neveltetés, hogy nem vágunk a másik szavába, ez minden helyzetben él szinte, ha csak nem annyira nagyon fontos és sürgős a mondandód, hogy nem várhat. Döntenünk kell egyrészt, várunk itt még pár hetet, avagy inkább megyünk s majd utánunk küldik? Az én válaszomat már tudom, én biztos, hogy inkább megvárom és egy kis várakozás után végül is Algernon is azt mondja, hogy inkább maradna addig.
- Én is inkább megvárnám. - Fűzöm hozzá röviden, majd hallgatok és figyelek. A vírusról is szó esik, amiről azt hiszem nem kell beszélnem, nem is igazán akarok, mert eléggé nehéz volt felfognom amikor elmagyarázták, hogy mi ez, mindenkiből mutánst csinál, akik befolyásolhatóak lesznek ennek hála, így belegondolva nem olyan nehéz ezt megérteni, csak amikor minden annyira új volt, és ezt közölték, akkor csak pislogni tudtam. Mindenesetre is miután minden elhangzik, vagyis nem zavarok meg semmiféle beszélgetést, csak aztán teszem fel a kérdést, amit egy ideje magamban tartogatok.
- Visszatérve egy kicsit a hölgyre, miféle folyamat az a bizonyos... Folyamat, ami említve lett? - Kíváncsi vagyok és ezért muszáj voltam megkérdezni, remélem, hogy választ is kapok rá.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Pént. 31 Aug. 2012, 10:56

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

- Legyen!
Mondta arra a részre, hogy mindkét fiatal férfi úgy döntött, hogy inkább megvárják, amíg a társnőjük felépül. Mindezek után Algernon szavaira reagált először.
- Pedig a vírus hatása igencsak könnyen visszafordítható – jegyezte meg Sinister. – Főleg, hogy mindez nem mesterséges vírus, hanem a természet alkotta. Egészen pontosan egy mutáns képessége, a vizsgálataim szerint az, aki ezt okozta vissza is tudná fordítani mindezt. Persze segítséggel tudná csak az egész világot újra rendbe hozni, tömeggyártással, mint ahogyan Magneto is tette.
Ezek után fordult James irányába.
- A folyamat az, hogy újraépítjük a teljes immunrendszerét – magyarázta. – Mindeddig nem rendelkezett ilyesmivel, így ez lassú folyamat, de ettől kezdve nem kell attól félnie, hogy bármikor megbetegszik, ha kimegy a szabadba és e nélkül, és nem kell immunerősítőket sem szednie. A folyamat nélkül sajnos nem maradna életben.
Megvárta a reakciókat, majd utána szólalt meg újra.
- Mennyit ér meg maguknak, hogy a vírus odakint megszűnjön? – érdeklődött.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Hétf. 03 Szept. 2012, 22:16

Nos, úgy tűnik, hogy maradunk, ami végül is egészen kellemes, lévén hogy akár klónokkal van tele a város, akár nem, igencsak szívesen szétnéznék, lényegében ilyen építészeti stílusú helyen, ami ráadásul ennyire modern, nos még sosem jártam és finoman fogalmazva érdekel, mozgatja a fantáziámat, hogy vajon miféle dolgok lehetnek még itt, tuti, hogy tele van érdekességekkel, még ha azok a felszín alatt is vannak, jelen esetben szó szerint. Következőnek a vírusról esik szó, hogy lényegében egyszerű visszafordítani és végül is így, ahogyan magyaráz, ténylegesen nem hangzik túlzottan bonyolultnak, csupán annak a személynek a megtalálása lehet problémás, és a tömeggyártás, mert kétlem, hogy a toronyban van erre megfelelő eszköz. Bár nem tudok ebbe jobban belegondolni, valószínűleg amúgy sem tenném, de valamiféle megoldáson biztosan gondolkodnék, maximum nem most, bár nem hiszem, hogy pont én lennék az, aki képes lenne erre amúgy bármit is kitalálni. A lényeg hogy hozzám fordul és válaszol, de a válasz nem egészen az, amire számítottam.
~ Lenyűgöző. ~ Sosem hittem volna, hogy létezik olyan folyamat, amivel ilyen dolgokat is képesek helyreállítani, bár igaz, az univerzumunk valószínűleg legfejlettebb technológiájáról beszélünk, de akkor is, egyszerűen lenyűgöző, erre már tényleg nem lehet mást mondani, viszont amolyan rendes válaszként, avagy reakcióként csak bólintok, hogy felfogtam, bármi mást reagálni fölösleges lenne, úgyis csak ugyan azt mondanám, amit eddig is megjegyeztem már párszor, tehát csak ismételném magamat. A következő egy kérdés, hogy mennyit is érne meg nekünk a vírus megszűnése. Azt hiszem ez egy fogós kérdés és nem az én feladatom, hogy erre válaszoljak, nem én vagyok kettőnk közül az, aki régebb óta sínylődik a dolog miatt, már ha lehet ezt tényleges sínylődésnek mondani.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Szer. 05 Szept. 2012, 16:28

Nincs ellenvetés, bár nem is tudom miért említem meg hisz ő vetette fel, hogy meg is várhatjuk míg felépül. És mesél is kicsit bővebben arról, hogy mi is folyik az ellátás alatt. Immunrendszer építés. Elég durván hangzik, mégsem egy hétköznapi dolog ez az egész de örülök, hogy nem lesz baj sőt még jobb is lesz. Ez igazán jó hír. Bár nem az a része, hogy meghalna nélküle hanem az, hogy ezzel a kezeléssel a jövőben is lesz haszna vele. Könnyedebbnek érzem magam most már egy kicsivel. De csak akkor fogom igazán jól érezni magam ha hazaérek. Nem egy rossz hely ez és igazán érdekelne ez a technológia is jobban de mégis csak otthon jobb lenni. A többiek valószínű, sőt biztos, hogy azt se tudják, hogy hova lettünk.
- Akkor jó kezekben van.
Állapítom meg hangosan is majd komolyan elgondolkozom a kérdésén. Mennyit ér meg nekünk a vírus eltűnése? Nagyon jó kérdés, ez jelenti a legnagyobb gondot Magneto után. Sokan bármit megadnának érte, hogy eltűnjön. Hogy én mit adnák érte meg, nem tudom. Nincs semmi amit adhatnék én legalább is.
- Mi lenne az amiért megérné magának?
Nem tudom, hogy miért tenne ilyent. Vagy mondaná el, hogy kivel vagy mivel tehetnénk ezt meg mikor mindene megvan, meglehet itt hiszen egy saját városa van aminek ő az ura, senki se háborgatja és kétlem, hogy vereséget szenvedne ha valaki megtámadná és a vírustól se kell tartania.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Csüt. 06 Szept. 2012, 00:02

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

- Nagyszerű-nagyszerű – mondta Sinister.
Amikor láthatóan beleegyezett a két fiú abba, amit mondott. Néhány pillanatra ismét a beteges vigyor jelent meg a képén, ami igazából semmi jót sem sejtetett és a hideg is kirázta tőle a két fiút. Még a kezét is összedörzsölte egy pillanatra mielőtt megszólalt volna.
- Elhozzátok nekem azt, aki okozta, és attól kezdve nem kérdeztek semmit, hogy mire használom fel és mit teszek vele – mondta. – És a társnőjük is itt marad mindaddig, amíg meg nem alkotom az ellenszert. Ez igazán nem nagy ár azért, hogy végre nem az egész világ akarja önöket holtan látni Magneto befolyása miatt.
Itt elhallgatott és a tekintetét a két fiúra szegezte.
- Ilyen apróságot megér mindez, nem igaz?

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Vas. 16 Szept. 2012, 11:23

Ismételten kicsit hátborzongatóvá válik a helyzet, ahogyan az a furcsa, beteges vigyor megint megjelenik a arcán, ezúttal pedig még a kezeit is összedörzsöli.
~ Akármit is akar... Semmi jó sem fog belőle kisülni... ~ Legalább is feltételezem, mert hát mégis mi másért viselkedne így, ha nincs valami gonosz terv a háttérben? Mondjuk az is lehet, hogy csak egy újabb nőből akar magának klónokat készíteni... Azt inkább hanyagoljuk, hogy miért is pontosan, bár ebben igazából nem lehetnék biztos, amíg rá nem kérdek, amit meg is tennék, azonban a következő, amit megemlít máris lehetetlenné teszi ezt... Vagy mégsem? Tehát elhozzuk neki és onnantól kezdve nem kérdezünk... Végül is még nem hoztuk el.
- Nos, ha akkor nem, akkor most... Mire kéne, újabb klónokhoz? - Nem agresszívan kérdezem, nem is úgy, mint aki bármiféle értelmes választ ki akarna csiszolni, mert bár tagadhatatlanul azon próbálkozok, nem vagyok egy erőszakos személy, szóval végül is csak egy átlagos kérdés ez... És akkor is csak azt mondta, hogy akkor nem kérdezhetünk, ha már ide hozta... Szóval végül is talán ebbe bele kötni sem lehet, majd kiderül, hogy mi a válasza. Az, hogy ez mekkora ár, hogy megtesszük-e amit kér, vagy sem, azt nem az én jogom eldönteni, továbbra sem érzem úgy, hogy én lennék a "nagyobb" áldozat ebben az egészben, ami a Földön zajlik éppen, ezt meg tulajdonképpen egyszerűbb lenne úgy megvitatni, ha az egész csapat és az öregek is itt lennének, de erre nem hiszem, hogy sort lehetne keríteni, mivel azt sem tudják, hogy hol vagyunk.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sakura on Csüt. 27 Szept. 2012, 16:15

Megvakarom a tarkómat és csendben hallgatom, hogy mit kér tőlünk. De nem tudom. Nem igazán érdekel, hogy mit fog kezdeni azzal aki felelős a vírusért de nem értem, hogy miért akarja itt marasztalni Melissa-t. Rá bólintanék, hogy legyen így. Elhozzuk neki azt akinek a műve de nem akarom itt hagyni Mr Sinisterrel. Olyan mintha egy jól nevelt pszichopata lenne.
Abbahagyom végül a fejvakarást. Ez egy jó lehetőség, hogy végre véget vessünk a vírusnak és utána már Magneto-val is könnyebb lesz. Könnyebb de nem egyszerű az igaz.
- Jolvan legyen. Elhozzuk magának a vírus keltőt, hogy elkészíthesse az ellenszert. De én itt maradok a társnőnk mellett.
Minket ismert és nem is kicsit és ahogy mondta szemmel tartja az eseményeket... Biztos vagyok benne, hogy azt is tudja, hogy kicsoda Melissa. Nem akarom, hogy valami vicces az eszébe jusson míg mi nem vagyunk itt, nem akarom őrizetlen itt hagyni. Bár bevallom a technológia is fúrja az oldalam de nem ez most az elsődleges.
- James majd elmondja a többieknek, hogy mi a megállapodás és, hogy ki az akit meg kell találni.
Akit remélem, hogy "bemutat" nekünk mert én nem igazán tudom, hogy ki csinálta magát a vírust. Remélem, hogy James-nek nem lesz ellenére ez így. Mert abban biztos vagyok, hogy ha a többiek meghallják akkor az öregek tuti, hogy a falra fognak mászni a név hallatán. Abból kiindulva, hogy anyám hogyléte után érdeklődött erősen kétlem, hogy az angyalok által imádott, vagy egyáltalán csak kedvelt személyek közé tartozna.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Ko-Rel on Csüt. 27 Szept. 2012, 16:29

2046. december 6. csütörtök – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon, Melissa Boltagon és James Richards

- Klónok? – kérdezett vissza. – Nem, nekem és a menyasszonyaimnak külön múltunk van. Csupán az ellenszer, senkinek sem jó, ha Magneto, vagy Apokalipszis uralkodik egy olyan világ felett, ami csak mutánsokból áll. Sem maguknak, sem pedig nekem.
Volt valami a férfi hangjában, ami miatt mindketten úgy vélték, hogy igazat mond. Megrázta a fejét Algernon felvetésére.
- Diszkréten – mondta. – Azonfelül a társaik közül senki sincs elérhető távlatokban. Így szerencsére senkivel sem tudják megosztani. Nem kell aggódni a társnőjüknek nem lesz semmi baja, nem kívánom a portámon látni az Embertelen Elitet, mert bármi baja lett, sem pedig Atlantisz királyát.
Erősített meg így a gondolatot, hogy valóban tudja, hogy kiről is van szó.
- Akit keresnek annak a neve Angelica Butler, a skrull nevét nem tudom. Ő lenne az eredeti alakban.
Ezzel egy holokép jelent meg a lányról.

A páros már tudta, hogy ő az, aki után Zyro és Adrien nyomoztak, a fiú féltestvére.
- De manapság kree-nek adja ki magát és így néz ki.

- A pontos helyét is megtudom adni, ha ér ennyit az emberiség szabadsága maguknak.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1256
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sarah on Kedd 02 Okt. 2012, 14:32

Nos, nem klónokhoz kell neki, értem, rendben van, a válasz továbbra is az ellenszer, na meg persze a senkinek sem jó úgy, ahogyan éppen van, nem tudom, hogy ez mennyire számít sablonosnak, de ahhoz képest, hogy mennyi ideje vagyok itt... Nos végül is már viszonylag sokszor találkoztam ezzel a kifejezéssel, általában pedig nem jó vége lett, vagyis az eddigi példák alapján, aztán ki tudja, hogy mennyit lehet még erre felhozni, majd kiderül. Most most mindenesetre is eléggé úgy hangzik, főleg a hangja miatt, legalább is azt hiszem, hogy amiatt, hogy valóban igazat mond és semmiféle egyéb terve sincsen, nekem pedig továbbra sem tetszik a dolog, de ez szinte most egy olyan helyzet, amire igazán nem is lehet nemet mondani... Persze lehetne, de nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy mit kéne tenni... Lövésem sincs, ahogyan azt mondani szokás. Mindenesetre is azt eléggé könnyedén leszűröm, hogy senkit sem tudunk tájékoztatni, ami pedig gyanús, de itt meglehetősen sok dolog gyanús, úgyhogy ezzel ez sem lóg ki a sorból, sajnos, viszont úgy tűnik, hogy ezt az egészet valahogy úgy most rögtön kéne végrehajtani, vagyis eléggé a közeljövőben, azok alapján amiket mond, vagyis én ezt tudom leszűrni belőle. Ó igen és nem mellesleg úgy néz ki, hogy azt is tudja, hogy ki is a hölgy valójában, de elvileg semmit sem tervez vele, amit a felsorolt két ok miatt meg is tudok érteni, na nem mintha különösen sokat tudnék mindezekről, csak alapokat, nagyon alapokat. Előkerül egy holokép a keresett személyről, na meg persze egy név, ami nem a valós név... Na meg persze egyéb információk, bár abból nem túlzottan sok, de talán pont a lényeg, a kinézet és hogy éppen mit " játszik ", na meg persze azt is elárulhatja, hogy éppen hol van... Nem is igazán értem, hogy eddig ezt miért nem tette meg. Karba teszem a kezeimet, néhány másodpercig némán hallgatok, gondolkodok, gyorsan kéne most dönteni, legalább is így érzem, én pedig meg is hoztam ezt a bizonyos döntést...
- Rendben... Részemről rendben... Elmegyek érte.... Kérem a koordinátákat. - Még mindig nem örülök neki, mert ki tudja, végül is vírusokról beszélünk, de remélhetőleg nem lesz ennek egy még rosszabb sötét oldala, vagy eredménye...
- Valamiféle felszerelést kaphatok segítségül? - Csak kíváncsiság, bár erősen kétlem, valószínűleg úgy van vele, hogy már így is sokat segített, én pedig kb. csak bólintok a válaszra, mivel a nemre számítok.

_________________
Reneszánsz: Sarah Storm + Jane és Fox, Mr. Smiley
VH: David Ethan, James Richards
Outsiders: Sarah Storm, Katherine Blackwood
x-diák: Gulyás Csilla
avatar
Sarah
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1524
Hozzászólások régi : 149
Korábbi szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Sarah Storm
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Tyranis on Szer. 03 Okt. 2012, 12:19

2046. december 10. hétfő – Sinister Londonja a föld alatt, Alaszka
Résztvevők: Hjuchia Algernon és James Richards

A két fiú végül is belement abba, hogy elhozzák azt a személyt, akti kért Sinister. A következő négy napot még a városban töltötték, a Riporter volt végig mellettük, megnézhették az egész várost és a technológiai kérdésekre is kaptak néhány választ. A legfontosabb talán, hogy találkozhattak Melissa-val és meggyőződhettek arról, hogy a nő valóban jól van és tényleg gyógyul. Sinister ebben legalább nem hazudott. A kérdésben, hogy milyen felszerelést is kap a csapat nem volt túl bőkezű az uralkodó. Összesen egy teleportkészüléket hajlandó adni a páros saját felszerelésén kívül, illetve egy szkennert, amivel felismerhetik a célpontot, ha az alakot vált, akkor is. Abból kell megoldaniuk, amijük van. A négy napot főleg pihenéssel és azzal töltötték, hogy felkészüljenek. A negyedik nap reggelén, azaz hétfőn a Riporter jelent meg a két fiú szállásán.
- Készen állnak az indulásra? – kérdezte.


//Úgy vettem a jelentkezés alapján, hogy Algernon is igent mondott.//

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1538
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Hegységek - Kanada és Alaszka (Észak-Amerika)

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 3 oldal Previous  1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.