II/8. fejezet: A vér rabjai

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Vas. 30 Ápr. 2017, 17:21

Újvilág – II. korszak

8. fejezet: A vér rabjai

Közeleg az Újvilág II. korszakának 8. fejezete!

A jelentkezés szabályai nem változtak:

– A kalandba régi és új karakterek egyaránt bekapcsolódhatnak.
– A karakter még ne múljon el 21 éves, tehát kiskorúnak számítson Amerikában.
– A karakter a képességeit vagy ne tudja még tökéletesen használni, vagy még ne legyen annyira erős, mint egy felnőtt mutáns a Reneszánsz világban.

Ezúttal semmilyen kiegészítésre nincs szükség a régi karaktereknél, DE:

– A kaland indulása kissé eltérő lesz az eddigiektől, egyből belecsapunk majd a lecsóba mindenféle előzetes információ nélkül, úgyhogy készüljetek fel, hogy nemcsak erősen kontrollálva lesztek az elején, de érteni se fogjátok sokszor, mi miért történik veletek. Aki nem szereti az efféle kalandokat, az lehet, hogy jobb, ha most kimarad ebből.
– Nyilván szép lassan fény derül majd mindenre, nem maradnak megválaszolatlan kérdések, de addig az sem lesz tiszta, mikor és hol játszódnak az események. Én szóltam!

Szóval ha mindezt vállaljátok, akkor jelentkezzetek bátran!



(Kapcsolódó Ultimate-kiadványok: Ultimate Avengers 3 #1-6.)

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 30 Ápr. 2017, 17:48

Jon és Steph biztosan jönnek.

Serena... nos ő nagyban függ attól, hogy mit is ír majd a bővítésben, ha nem változik Serena felé a véleménye és még mindig nem akarják ölni... azaz érződik, hogy hideg ellenséges stb, akkor Serena sem gyün, nem azért,mert félek, hogy meghal, hanem, mert csak fél Lucy-tól és mivel ez a legrövidebb ugrás, így még nem szánta rá magát, hogy lelép a testvériségtől, ami majd valószínűleg ezen kaland után megtörténik. (+ egyébként sem hiszem, hogy szegény ide való...)
Mivel én tudom, hogy miről szól az alap képregény (tudom, hogy változtatsz rajta sokat), plusz amit írtál, így Melissa fix, hogy nem, ez nagyon nem az ő kalandja...
Mondtad, hogy nagyon kicsi ugrás lesz most, így nincs arra idő/lehetőség, hogy Reena stabilabb legyen, így őt sem tudom hozni, vagyis nem kockáztatom, hogy utána nehogy játszhatatlan legyen az esetleges traumáktól.


Szóval... mennyi idő van kövi kalandig? Very Happy Csak azért, mert szerintem akkor megírnám az erre a kalandra kieső karakterek helyére Tyranis és Meadow ultis változatát, így a kieső 3 karim helyett jönne 2 új Smile Természetesen akik nem jönnek oda is írok majd bővítést, ha majd írod, hogy mennyi időről kell.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13663
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Vas. 30 Ápr. 2017, 18:43

Gyakorlatilag szinte bármilyen karakter jöhet erre a kalandra, de ha elárulnám, miért, lelőném a poént. Smile

De bízzatok bennem, mindenre fény derül majd, és egyetlen karaktert sem fogok (nagyon) megnyomorítani. Természetesen ha újakat akarsz kreálni, azokat megvárom, nem hiszem, hogy jövő hétvége előtt elkezdeném amúgy sem.

Addig is: Jonathan és Stephanie természetesen elfogadva!

Eddigi két lábon járó vértasakok, akarom mondani jelentkezők:
Stephanie Lyesmith
Jonathan Miller

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Phobia on Vas. 30 Ápr. 2017, 21:24

Nos, akkor én hoznám Lucyt és a pszichopata Phobiát vele együtt Very Happy (Btw: Nem hinném, hogy megölnék Serenát, legalább is most rögtön nem)
Rajtuk kívül hoznám még Howardot is Very Happy

Már alig várom Very Happy

_________________
You're all prisoners, what you call sanity. It's just a prison in your minds, what stops you seeing, that you are tiny cogs in a giant, absurd machine.
WAKE UP!
Why be a cog? Be free!
avatar
Phobia
Kalandmester

Hozzászólások száma : 323
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2016. Aug. 29.
Tartózkodási hely : Somewhere in the middle of nowhere

Karakteradatok
Főkarakter: Phobia
Főkari/multi: Főkarakter

https://m.youtube.com/watch?v=1Clvj81QmTA

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 30 Ápr. 2017, 21:44

Nem azért nem jön Serena, mert megölnéd, ha megölöd, hát megölöd, benne van a pakliban Very Happy Csak a jellemével és szendeségével tényleg nem erre a kalandra való Very Happy

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13663
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Hétf. 01 Május 2017, 08:56

Köszi a jelentkezéseket, elfogadva!

Eddigi két lábon járó vértasakok, akarom mondani jelentkezők:
Stephanie Lyesmith
Jonathan Miller
Lucy Skatfield
Howard Saint

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne on Hétf. 01 Május 2017, 15:34

Akkor Meadow-val jelentkezem is Smile

_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Meadow Kerr-Osborne
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 116
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Sakura on Hétf. 01 Május 2017, 19:53

Haii, becsapódnék én is mint új fej a síkon is. kari már megvarázsolva itt szóval ha minden jó a kis csajjal akkor Sakura ulti verziója jönne belecsapni a lecsóba Very Happy

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1281
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Kedd 02 Május 2017, 09:55

Köszi mindkét karaktert!

Eddigi két lábon járó vértasakok, akarom mondani jelentkezők:
Stephanie Lyesmith
Jonathan Miller
Lucy Skatfield
Howard Saint
Meadow Kerr-Osborne
Sakura Hyuchia

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Tyranis on Szer. 03 Május 2017, 12:27

Köszönöm az elfogadást! Smile
Akkor Tyra-val is jelentkezem a kalandra.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1539
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Szer. 03 Május 2017, 12:37

Köszi, elfogadva!

Még egy utolsó figyelmeztetés mindenkinek: a kaland indulása kissé eltérő lesz az eddigiektől, egyből belecsapunk majd a lecsóba mindenféle előzetes információ nélkül, úgyhogy készüljetek fel, hogy nemcsak erősen kontrollálva lesztek az elején, de érteni se fogjátok sokszor, mi miért történik veletek. Aki nem szereti az efféle kalandokat, az lehet, hogy jobb, ha most kimarad ebből!

Én szóltam, innentől kezdve nem akarok senkitől olyan kritikákat, hogy ez nem olyan kaland, amilyenre számított volna!

Eddigi két lábon járó vértasakok, akarom mondani jelentkezők:
Stephanie Lyesmith
Jonathan Miller
Lucy Skatfield
Howard Saint
Meadow Kerr-Osborne
Sakura Hyuchia
Tyra Rel Brahe

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Csüt. 04 Május 2017, 16:53

Újvilág – II. korszak

8. fejezet: A vér rabjai

Ha minden igaz, már e hétvégén tudunk kezdeni! Remélem.


_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Shadow on Csüt. 04 Május 2017, 19:31

jelentkezem...köhh...köhhh... önként, ha Syn jó lesz

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
avatar
Shadow
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 222
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Pént. 05 Május 2017, 09:47

Üdv a köreinkben!

Eddigi két lábon járó vértasakok, akarom mondani jelentkezők:
Stephanie Lyesmith
Jonathan Miller
Lucy Skatfield
Howard Saint
Meadow Kerr-Osborne
Sakura Hyuchia
Tyra Rel Brahe
Syn Lora Black

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Ultimate Guru on Szomb. 06 Május 2017, 12:04

A kaland kezdetét vette Édenben!

_________________
avatar
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 2997
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 33
Tartózkodási hely : Berlin

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter

kvadam@hotmail.hu

Vissza az elejére Go down

Re: II/8. fejezet: A vér rabjai

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.