Éden

20 / 22 oldal Previous  1 ... 11 ... 19, 20, 21, 22  Next

Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Csüt. 08 Nov. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:10
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Meadow-nak szerencséje volt, mert egyébként a klónnak útba sem esett, ahol állt. Így jószerével első sorból nézhette végig, hogy mi történt, az pedig nem volt túl szép látvány. Már képes volt mozogni és azonnal védekező állásba állt, amikor Stark ismét őt vette célba. A telepatikus erőt valószínűleg ő maga is érezte, de ezúttal már nem lehetett hatása a fiatal nő felett. Azonban Stark visszavett a támadásból, azaz már nem volt Remus irányítása alatt, ezt bizonyította az is, hogy Laskov is újra emberi alakban volt, értetlen tekintettel. Egyedül Rogers volt az, aki a sérülései miatt magatehetetlenül üvöltött és Dracula szenvedett a klónnal. Úgy tűnt, hogy Rogershez már mennek és tipp is van arra, hogy miként lehetne a Holdlovagot megmenteni.
- Rendben – bólintott arra, hogy intézzék el Remust.
A legnagyobb örömest végzett volna a hulk klónnal. Ő is hasonlóképpen tesz, ahogyan Lyesmith, ha szüksége van vérre ahhoz, hogy a képességét tudja használni, akkor igyekszik egy tasak vért a lehető leggyorsabban meginni addig, amíg oda tud érni a klónhoz. Ha nem volt szüksége erre, akkor értelemszerűen nem teszi. Ha pedig megérkezik Remushoz, bármelyik esetben is, akkor ugyanazt fogja tenni. Idézni próbál két pszionikus katanát és mind a kettőt a klón fejébe szúrni. Ezúttal nem a migrénszerű fájdalom okozása a célja vele, az csak következmény. Leginkább azért csinálja, mert a fejfájással valószínűleg Dracula is könnyebben tudja uralma alatt tartani mindaddig, amíg a többiek meg nem ölik őt. Szóval ha sikerül, ami akar, akkor addig tartja a két pengét a hulk fejében, amíg valaki nem jár sikerrel a támadásával és nem szükséges már ezt tennie.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Tyranis Csüt. 08 Nov. 2018, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Tyra Rel Brahe - Törpilla
Örökkévaló/kree hibrid, szuperzseni, számítógépszintű logikával, SHIELD gyakornok


Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:05
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Meadow Kerr-Osborne, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: a vámpírok és Dracula!
egyéb információk:


A terve sikerrel járt, ugyanis a vérnek hála Dracula tényleg jobban kezdett ébredezni, ezzel egy időben ledózerolta Remus a két ki nem térőt, saját maga pedig végre tudta hajtani, amit akart, ennek köszönhetően a klón már nem tudott újabb támadást kivitelezni, mert összezuhant, ugyan még lelökte a lányt a hátáról, de abba nem sérült bele. Látta, hogy a többiek magukhoz tértek, míg Holdlovag éppen haldoklott és Amerika Kapitány vért akart. Ők pedig parancsot kaptak Miller-től arra valószínűleg – ha volt ideje a férfinak beszélni – hogy intézzék el a klónt.
Ha minden igaz, akkor a többiek is elindultak, Tyra pedig nem szándékozta túlkomplikálni a dolgot. Úgy ítélte meg, hogy a klón lágy részei, mint a szaruhártya, vagy a nyálkahártyák neki sem olyan ellenállóak, mint a bőre. Azonban nem volt nála kéznél, amivel ezt kipróbálhatta. Éppen ezért az idegenektől zsákmányolt fegyvert igyekezett kézbe és igyekezett letörni az alsó részét.
Éden - Page 20 4AM6uZs

Korábban már szét tudott szedni fegyvert, így logikusnak találta, hogy most is sikerül. Ha ez megtörtént és tényleg a kezébe került a fegyver alsó fele, aminek alakja egy tőrre, vagy rövid tőrkardra emlékeztetett, akkor próbál a klónnal szembe kerülni, elkerülni az esetlegesen csapkodó kezeit és Remus szemén keresztül beleszúrni a férfi agyába a fegyverdarabot.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 5I4437e Éden - Page 20 Rpq6rYY Éden - Page 20 GMustGd Éden - Page 20 TL5zR2h Éden - Page 20 WdfGPoa


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 10 Nov. 2018, 10:45

17:15.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne és Tyra Rel Brahe.

Stephanie és Meadow megisznak egy-egy tasak vért, amelytől visszatér a teljes erejük – enélkül semmiképp sem tudtak volna olyan erővel támadni, mint eddig. Amikor Stephanie Remushoz ér, azonnal tűzgolyókat gyújt, és mivel a zöld monstrum épp Drakula telepatikus támadásától szenved, könnyedén lángba tudja borítani őt. Meadow sem ütközik ellenállásba, a pszionikus katanái célba érnek, ahogy tervezi. Minderre végül még érkezik ráadásként Tyra támadása az idegen fegyver alsó részével, melyet előtte leszedett.

Morbius közben hallja Stephanie és Jonathan szavait, és visszakiált nekik.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Nehéz megmondani, egy próbát megér… Attól függ, beáll-e a halál, mielőtt az átváltozás végbemegy, ráadásul ha sikerül is, rengeteg vérre lesz szüksége, hogy ezekből a sérülésekből felépülhessen… Persze mindez nem számít majd, ha az a megvadult Kapitány kiszívja minden maradék vérét.

Szerencsére ez utóbbitól már nem kell sokáig tartani: Jonathan a Kapitányhoz rohan, és két vértasakot ad neki, amelyeket mohón, vadállati módon vedeli be a férfi. Steve szemeiből lassan eltűnik az őrület, és a teste elkezd gyógyulni, bár az ilyen sérüléseknek több idő kell – addig pedig a Kapitány még nem lesz képes mozogni.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Jól van, ha komolyan gondoljátok, csak annyit kell tennetek, hogy harapás útján isztok a még keringő véréből, majd megitatjátok őt a saját vámpírvéretekből. Aztán várunk…

A Holdlovag semmilyen ellenállást nem képes tanúsítani, így Jonathan könnyedén végrehajthatja Morbius utasításait, amennyiben komolyan gondolja.

Ezután Remus még egy utolsó, fájdalmas ordítása rázza meg a termet… A tűz, a pszionikus katanák és az agyába szúrt fegyverdarab kombinálva Drakula támadásával megtették a hatásukat. A klón élettelenül esik össze, végül pedig végképp elemésztik őt Stephanie lángjai.

Éden - Page 20 Flam10

Pár másodperccel később a szoba teljesen elcsendesül… immár csak a lassacskán kialvó tűz ropogását hallani.

A csendet aztán a kijáratnál ülő, a falnak támaszkadó Drakula töri meg. A hangja persze most sokkal gyengébb, erőtlenebb, mint ezelőtt.

Éden - Page 20 Dracul10 – Heh… Látjátok, Gyermekek? Szükségetek… van rám…

Ekkor hirtelen Morbius egy hatalmasat rúg Drakulába, persze ügyelve rá, hogy azért komolyabb kárt ne okozzon, de mindenképp fájdalmas legyen. Utána a társaira néz.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Bocs, de ezt már nagyon rég meg akartam tenni.


Éden - Page 20 Line10

Stephanie (+3 vértasak)
Éden - Page 20 4csepp10

Jonathan
Éden - Page 20 4csepp10

Meadow
Éden - Page 20 4csepp10

Tyra
Éden - Page 20 4csepp10

Morbius
Éden - Page 20 4csepp10

Amerika Kapitány
Éden - Page 20 3csepp10

Vasember
Éden - Page 20 4csepp10

Vörös Darázs
Éden - Page 20 4csepp10

_________________
Éden - Page 20 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Thorhalla Vas. 11 Nov. 2018, 00:12




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:15
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Meg kellett innom egy vért ahhoz, hogy felgyújthassam a rohadékot, bár a végére meglehetősen közös munka volt, mert nem ment volna enélkül, de legalább egy zsarnokkal kevesebb van ezen a bolygón. Az ötletem működhet, erre kíváncsi leszek, hogy mennyire fog.
- Van még három vérem – mondtam.
Ezeket odaadom Miller-nek, biztosan emlékezett rá és ha nem adom oda, akkor elkéri. Én közben azt figyeltem, hogy Remusnak mikor lesz vége, az pedig nagyon, de nagyon hamar bekövetkezett szerencsére. Először elfintorodtam Dracula szavain, majd elégedett mosollyal figyeltem, ahogyan Morbius egy hatalmasat rúgott belé. Szükségünk volt rá, ó, igen! Egyetlen dologban az pedig a vére volt, de erről nem kellett tudnia a rohadéknak egyelőre.
- Még egy gyermekem szó és az ősi istenekre esküszöm, hogy te leszel az, akit legközelebb felgyújtalak! – vicsorogtam. – Morbius, mikor tudsz nekiállni a tervünknek?
Direkt nem mondtam, hogy micsodát, még csak az kellett volna, hogy a többieket újra az irányítása alá vonja, bár legalább most Steve-től nem kellett tartani. Reméltem, hogy kvázi egyszerűen és gyorsan megszabadulhatunk végre Draculától és közben még megtudhatjuk az információkat is, amiket akartunk.
- Hol van Thor és Perun? – kérdeztem közben a zsebdiktátort. - Ha válaszolsz, akkor cserébe elárulom, hogy mitől gyengült meg az erőd, mi történt valójában a főnököddel, Mephisto-val.
Igazából volt egy olyan érzésem, hogy nem fog válaszolni minderre, sebaj, akkor majd a halála előtt mikor megkínozzuk fog dalolni… nekem mindegy.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 H3OqkUh Éden - Page 20 Cf4EQfc Éden - Page 20 TL5zR2h


Éden - Page 20 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:15
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Stephanie Lyesmith, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Amíg a többiek Remussal voltak elfoglalva, addig Miller igyekezett megtudni, hogy miként lehet megmenteni Holdlovagot. Morbius szerencsére pozitív választ adott, hogy működhet a felhozott dolog. Közben ő maga még segített Steve-n odaadva a maradék véreit és ekkor mondta Morbius, hogy mit tegyen. Nagyon nem örült, hogy további vért kell innia, főleg nem a férfiból, de ha nem volt más lehetőség, akkor így tesz.
- Rendben! – mondta.
Amikor Lyesmith odaadja a vértasakokat, akkor átveszi tőle azt majd igyekszik odamenni Holdlovag mellé. Az összes filmben a nyakat, vagy épp belső combot haraptak meg, ő úgy volt vele, hogy ezeket mellőzné, inkább maradna a csuklónál. Vett még előtte egy nagy levegőt, bár nem volt rá szüksége, a kezébe igyekszik venni Holdlovag épp kezét és beleharap a csuklójába. Igyekezett a rosszullétét elfojtani, majd néhány korty után befejezte ezt. Ekkor az egyik idegen fegyverre igyekszik a saját csuklóját megvágni és azt odaemelni a férfi arcához, amiről közben, vagy előtte részlegesen felhúzz a maszkot. Azt meg akarta hagyni neki, hogy névtelen maradjon, így csak a szája fölé húzza, hogy meg tudja itatni. Ha már belecsurgatta Holdlovag szájába a vért és a férfi nem nyeli le ösztönösen, akkor óvatosan összecsukja a másik száját addig, amíg meg nem történik az, hogy lenyeli. Közben hallotta Remus üvöltését és látta, hogy elég, majd még Dracula is beszélt, Morbius pedig megtette, amit ő maga is szívesen megtett volna. Thor említésére kapta fel igazán a fejét, szerette volna tudni, hogy merre lehet az apja.
- Általában mennyi idő, amíg az egész lezajlik? – kérdezte Morbiust.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 VeTFFJI Éden - Page 20 L7OMjpX Éden - Page 20 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Vas. 11 Nov. 2018, 00:13




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:15
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Meadow tette azt, amit elvártak tőle a helyzetben, azaz könnyítette a folyamatos migrén generálással Dracula próbálkozásait. Nem is kellett túl sok idő és végül a lángok teljesen befedték Remust, egy utolsó hangos üvöltés is elhagyta a torkát.
- Élned kellett volna Miller jószívű lehetőségével – mondta érzéketlenül.
Akkor minden más civil és tehetetlen vámpír is élt volna, bár őt magát mindez annyira nem érdekelte. Innentől kezdve pedig csak pillanatai voltak a klónnak, mert hamuvá omlott. A pszionikus pengéket ekkor megszűntette, mert azért mégis minimális koncentrációba került az, hogy fenntartsa őket és nem is tudta végtelenségig megtenni. Ha szükség lesz rájuk, akkor majd próbálkozik újra megidézni őket. Remus halált után figyelmen kívül hagyta, hogy Dracula mit mondott, bár annak a ténye elégedettséggel töltötte el, hogy Morbius belerúgott egy szép nagyot. A többiek megvoltak, újra szabadok, Laskov és Stark, míg Rogers láthatóan gyógyult és Holdlovagnál meg Miller próbálkozott.
Igazából az érdekelte őt is, hogy mikor fog Morbius nekiállni annak a „voodoo” varázslatnak, hogy visszaváltoztassa őket élővé. Ha kap választ, akkor a két Különítmény taghoz igyekszik fordulni, akik talpon vannak.
- Mr. Stark, Ms. Laskov, menjünk ki őrködni, figyelni, hogy az idegenek mikor jutnak be ide a szintre – mondta.
Ha a másik kettő vele tart, akkor igyekszik kiterelni őket a teremtől távolabb, már csak azért is, ha Dracula átvenné felettük az irányítást, akkor később érjenek csak be a terembe, hogy őt segítsék.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Tyranis Vas. 11 Nov. 2018, 00:14




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Tyra Rel Brahe - Törpilla
Örökkévaló/kree hibrid, szuperzseni, számítógépszintű logikával, SHIELD gyakornok


Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:15
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Meadow Kerr-Osborne, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: a vámpírok és Dracula!
egyéb információk:


Tyra minden nehézség nélkül szembe tudta szúrni Remust. Igazából nem tudta egyelőre, hogy milyen eredményt fog kapni minderre. Azt tudta, hogy egy élő és lélegző lény mindebbe belehalna, lobotomizálná, vagy éppen agy halottá tenné. De itt láthatóan semmi ilyen nem történt, e szerint az agyat érő sérülés se öl meg egy vámpírt, mindezt is megjegyezte, mint a korábbiakat. Az utolsó üvöltés után viszont már a lángok elhatalmasodtak a klónon és végül hamuvá égett. Hiába volt nagyobb ellenállása ezt már ő sem bírhatta ki. Akkor e szerint logikus volt, hogy Dracula is elégne mindezek után.
Közben persze figyelt a másik beszélgetésre is, ami Holdlovagot érintette, roppant érdekesnek találta mindezt, remélte, hogy lesz lehetősége arra, hogy valamikor megvizsgálja a vámpír vért is, hogy annak ilyen hatása van. Miután Remus meghalt igyekezett a folyamatot figyelemmel kísérni, hogy mit is csinál Miller Holdlovaggal, és azt is, hogy miként alakul át a férfi vámpírrá, ha mindez megtörténik. Mivel nem látta még ezt a folyamatot és nem is hallott róla korábban semmit sem, így valószínűleg nem volt meglepő, ha érdekli mindez. Ha tudta, akkor még a tabletjét is igyekezett összeszedni, ami ott volt Remus-nál korábban. Abban az esetben, hogyha időközben összetört és használhatatlan, akkor ott hagyja, akkor úgysem lesz a hasznára.
Bármelyik is legyen a végkifejlete a tabletes közjátéknak Miller-hez és Holdlovaghoz igyekszik odamenni, hogy végignézhesse a folyamatot, ami remélhetőleg azzal fog véget érni, hogy a férfi is vámpír lesz. Utána pedig nekiállhatnak majd annak, hogy mindenkit újra emberré változtassanak.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 5I4437e Éden - Page 20 Rpq6rYY Éden - Page 20 GMustGd Éden - Page 20 TL5zR2h Éden - Page 20 WdfGPoa


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ultimate Guru Vas. 25 Nov. 2018, 13:02

17:20.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne és Tyra Rel Brahe.

Jonathan három vértasakot kap Stephanie-tól, hogy a segítségére legyenek. Először a Holdlovag még ép oldalán harap bele a férfi csuklójába, hogy igyon a véréből, majd megvágva a saját csuklóját ő is megitatja maszkos társukat vérrel. A maszkot csak annyira húzza le, hogy a szájába csurgathassa a vért, így csupán annyit tud megállapítani, hogy a Holdlovag egy fehér bőrű férfi.

Nem könnyű megitatni a halálán lévő Holdlovagot, Jonathannek rá is kell segítenie, hogy a férfi végre lenyelje a vért. A folyamatot Tyra is megfigyeli, aki még a tabletjét is megtalálhatja – szerencsére nem lett baja. Morbius, mielőtt Drakulával foglalkozna, még válaszol Jonathan kérdésére.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Ezt nagyon nehéz megállapítani, mindenkinél más-más ideig tart… Mint mondtam, aki ilyen súlyos állapotban van, annál sajnos eltarthat egy darabig, már ha a teste nem adja fel, mielőtt végbemegy az átváltozás. Nem jók az esélyei. Sajnálom.

Ezután Morbius biccent Stephanie felé, majd visszafordul Drakulához.

Éden - Page 20 Dracul10 – Terv…? Miféle tervvel állhatott elő ez a gusztustalan Torzszülött…?

Ekkor Morbius kinyitja a száját, megvillannak szemfogai, majd hirtelen ráveti magát Drakulára. A vámpírok nagyura annyira meglepődik, hogy kiáltani se tud. Soha nem tapasztalt ilyesmit, eddig mindig ő itta mások vérét, ha pedig ő itatott meg valakit, azt is saját akaratából tette, nem így.

Mindössze pár másodpercig tart… majd Morbius feláll, még mindig csöpög némi vér a szájából, és hátrébb lép, a fejét fogva.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Eric… Bocsáss meg, ezt kellett… tennem.

Drakula csak ekkor ocsúdik fel, a nyakához kap, kitapogatva a harapásnyomokat, majd felnevet.

Éden - Page 20 Dracul10 – Hah… HAHAHAHAHA! Ez lett volna a nagy tervetek? A véremmel akarja átvenni a helyemet egy TORZSZÜLÖTT??? Még annak az ostoba Remusnak sem sikerült, pedig ő volt talán a legerősebb mindnyájatok közül! A Torzszülött pedig nem is tisztavérű vámpír! Ne nevettessetek!

Amíg Morbius lábadozik, Drakula Stephanie-ra pillant.

Éden - Page 20 Dracul10 – Thor? Perun? Heh… Hát ezért vagyok még életben? Válaszokat akartok? És Mephisto… Hogyan… Honnan… ismerhetitek? Akárhogy is, mindez már mit sem számít. Mind idelent pusztulunk.

Ezalatt Vasember és a Vörös Darázs biccentenek Meadow kérésére, és odébbállnak őrködni, aggódó pillantást vetve a Kapitányra, akinek még mindig kell némi idő, hogy észhez térjen, de már gyógyulnak a sérülései.

Morbius nincs jó állapotban, a szemei vérben forognak, és rettenetesen zihál, miközben a teljes teste remeg.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Ez… Ez a vér… túl erős… Nem tudom… képes leszek-e… legyűrni…

Drakula csak kajánul vigyorog.

Éden - Page 20 Dracul10 – Nem létezhet két vámpírnagyúr… Ezért bukott el Remus is, és ezért fog még hamarabb elbukni a Torzszülött is. A sötét mágiával felerősített vérem csakis emberfeletti erővel irányítható. Én évszázadokig gyakoroltam, hogy a mesterévé váljak.

A Holdlovag pedig épp ekkor kezd magához térni annyira, hogy halkan ki tudjon nyögni pár szót. Jonathan felé néz, de nagyon nehéz érteni, amit suttog, még vámpírhallással is közelebb kell hajolni hozzá…


Éden - Page 20 Line10

Stephanie
Éden - Page 20 4csepp10

Jonathan (+3 vértasak)
Éden - Page 20 4csepp10

Meadow
Éden - Page 20 4csepp10

Tyra
Éden - Page 20 4csepp10

Morbius
Éden - Page 20 4csepp10

Amerika Kapitány
Éden - Page 20 3csepp10

Vasember
Éden - Page 20 4csepp10

Vörös Darázs
Éden - Page 20 4csepp10

_________________
Éden - Page 20 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Thorhalla Kedd 27 Nov. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:20
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Elégedett gúnyos mosollyal figyeltem, ahogyan Morbius beleharap Dracula nyakába, aki valószínűleg életében, vagy inkább holtában nem lepődött meg ennyire még, mint ezen. Most már csak reménykedni lehetett, hogy Morbius képes lesz arra, amire lennie kell. Felnevettem Dracula szavain, még mindig nem tudta, hogy mire készülünk.
- Nem, nem miattuk, ez csak az extra kérdés, aminek a fényében kiderül, hogy mennyire gyorsan, vagy lassan fogsz meghalni – vigyorodtam el.
Itt kegyetlen mosoly húzódott ajkaimra és közelebb hajoltam hozzá, annyira nem, hogy eltudjon kapni, de ha így tenne, akkor igyekszem kitérni és hátrébb húzódni. Most én néztem rá úgy, hogy ő a buta gyermek, aki nem tud semmiről
- Miller és én voltunk ott… mi voltunk két másik fővel, akik segítettünk Hela-nak és a Főnixnek elpusztítani őt. Mi ketten gyengítettük le őt az úrnőnek. Igen, mi voltunk azok, akiknek köszönhetően a mágia megszűnt a világban. Túlbecsülted magad Dracula, kevés vagy te ahhoz, hogy istenek gyermekeit urald! Te csak az ő szolgája vagy és már Mephisto is térdelt előttünk, könyörgött a szánalmas életéért.
Közben Morbius terve nem haladt olyan jól, mint szerette volna, a vér túl erős volt, lehetett volna valahogy gyengíteni?
- Mond, miben tudunk segíteni Morbius? És csak egy szavadba kerül és ez a féreg meghal, ha az segít valamit.
Igaz akkor a többiek belehalnak, de ettől függetlenül kész voltam arra, hogy felgyújtsam és megöljem Draculát.



"The king of vampires has been made a pawn." – így mennyivel jobban hangzik.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 H3OqkUh Éden - Page 20 Cf4EQfc Éden - Page 20 TL5zR2h


Éden - Page 20 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:20
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Stephanie Lyesmith, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Amíg a többiek mással foglalkoztak, addig Miller továbbra is próbálta azt, hogy megmentse Holdlovagot. Megharapta a férfit, ahol kellett és igyekezett a lehető legjobban visszafogni magát, hogy ne legyen rosszul. Arra, hogy a vért lecsurgassa a másik torkán meg kellett segítenie, mert a haldokló nehezen nyelt már. Azt nem nézte meg, hogy ki a férfi, de a felhúzott maszk miatt látta, hogy fehérbőrűről volt szó. Ezek után már csak várakozni kellett, hogy történjen is valami. Látta, hogy Meadow kérésére Laskov és Stark kimennek, ezt jó ötletnek tartotta. A közjátékot fél füllel hallgatta, hallotta ő is, hogy Morbius nehezen boldogult a vérrel. Miller bízott benne, hogy végül felül fog kerekedni a férfi és képes lesz arra, amit akartak. Közben Holdlovag is megmozdult, valamit mondani akart, de nem volt érthető még a jobb érzékekkel sem. A fiatal férfi remélte, hogy nem azt akarja, majd Holdlovag inkább ölje meg őt és ne hagyja őt életben ilyen körülmények között. Főleg, amikor már remélhetőleg hamarosan oda jutnak, hogy mindannyian visszatudjanak változni emberré.
Mindazonáltal már a kezébe vette az egyik vértasakot, majd óvatosan közelebb próbált hajolni a férfihoz. Arra készült, hogy ő is úgy fog őrjöngeni, mint Rogers korábban, így ha ez történne, akkor félre tudjon ugrani. Ha pedig nem a legrosszabb forgatókönyv szerint történnek a dolgok – azaz nem azt kéri, hogy ölje meg őt Miller – akkor a fiatal férfi a szavak meghallgatása után odaadja az első vértasakot Holdlovagnak, hogy megihassa azt, aztán a többit is. Ha pedig a legrosszabb forgatókönyv történik meg, akkor egyelőre fogalma sincs, hogy mit tegyen.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 VeTFFJI Éden - Page 20 L7OMjpX Éden - Page 20 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Kedd 27 Nov. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:20
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Meadow elégedetten nyugtázta, hogy Stark és Laskov nem ellenkezett, amikor megkérte őket, hogy menjenek ki.
- Vele minden rendben lesz most már – mondta.
Jegyezte meg mindezt, amikor látta, hogy miként nézett a páros Rogers-re, amikor kimentek. Ő maga is távolabb ment a teremtől, egyrészt azért, hogy hallgatózni tudjon, hogy mikor fog az ellenség megérkezni, hála a kifinomult érzékeinek. Másrészt tényleg azért, hogy minél tovább távol lehessen tartani a párost a teremtől, ha erre szükség lenne. Mindezek miatt úgy igyekezett elhelyezkedni, hogy ő legyen a legutolsó, azaz ő álljon a legközelebb a bejárathoz, csak biztonsági okokból. Ha már kellően messze értek, ami eléggé biztonságos volt, hogyha át is jutnak rajta, kiáltani tudjon, hogy bent felkészülhessenek, akkor állt csak meg.
Szerencsére még egy valószínűleg elég fontos kérdés is eszébe jutott, amivel egyrészt lefoglalhatja a párost, másrészt nem ártott informálódni, mert többen jegyezték már meg, hogy életveszélyesek és nincs sok esélyük ellenük.
- Azokról a nagy harci robotokról, amik az ellenséggel vannak, mit lehet tudni? Mikre képes, mik a gyenge pontjai?
Válasz közben azért igyekszik hallgatózni, hogy az ellenség mikor bukkan fel, közben pedig még a szkennert is elővette újra és ezúttal is hagyta tömegen, hogy ezzel figyelje az ellenség mozgását.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Tyranis Kedd 27 Nov. 2018, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Tyra Rel Brahe - Törpilla
Örökkévaló/kree hibrid, szuperzseni, számítógépszintű logikával, SHIELD gyakornok


Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:20
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Meadow Kerr-Osborne, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: a vámpírok és Dracula!
egyéb információk:


Tyra egyelőre nem sok mindent tett, csak figyelte, ahogyan Miller ténykedett, majd összeszedte a tabletet, ami még mindig működőképes állapotban volt. Utána visszament, hogy figyelje az eseményeket, hogy mi történik. Közben ő maga is figyelte azt, hogy Draculával mi a helyzet és miként alakulnak ott a dolgok. Úgy tűnt, hogy Lyesmith kézben tartja a dolgokat, de Morbius nem állt olyan jól. Számára egyetlen dolog volt az érdekes, amikor a vámpír azt mondta, hogy mindannyian itt fognak meghalni.
- Hogy érti, hogy mind itt halunk meg? – kérdezte.
Ez számára úgy hangzott, mintha a vámpír tudna valamit, amit ők maguk nem. egyébként úgy általánosságban figyelte, hogy mit is mond Dracula majd a másik lány kérdésére és az övére. Ahogyan arra is igyekezett figyelni, hogy Morbiusnak miféle segítség kell, ha pedig kivitelezhető, akkor neki segít.

//Bocsánat, hogy ez rövid lett.//

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 5I4437e Éden - Page 20 Rpq6rYY Éden - Page 20 GMustGd Éden - Page 20 TL5zR2h Éden - Page 20 WdfGPoa


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 08 Dec. 2018, 15:38

17:25.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne és Tyra Rel Brahe.

Drakula továbbra is csupán vigyorog, Stephanie-ra sem veti rá magát, amikor megtehetné, csak figyeli az eseményeket.

Éden - Page 20 Dracul10 – Elpusztítani… Mephistót? Heh… Ha sikerült is valamiképp diadalt aratnotok felette, ő sosem pusztul el igazán. Örök idők óta létezik, és örökké létezni is fog. Amennyiben igaz, amit mondasz, az egyetlen, amit elértetek… hogy feldühítettétek. Bár bevallom, az erőm nagyban támaszkodott az általa uralt Sötét Létsíkok mágiájára, és most, hogy nincs már kapcsolatam vele… ide jutottam. Másképp sosem történhetett volna meg, hogy egy nyavalyás klón, majd ez a Torzszülött is a hatalmamra törnek.

Morbius közben egyre nehezebben képes mozogni és beszélni.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Ez az erő… Igazat mond… Sötét energiákból táplálkozik… Unghh… Nekem is… át kell adnom magam a Sötétségnek… mint Drakula és a klón… ha… argh… irányítani akarom. De ha ez megtörténik… elveszítem… önmagam.

Majd hirtelen Morbius remegő kezével Stephanie felé kap.

Éden - Page 20 Morbiu10 – Össze… kell kapcsolnod minket… Drakulát és engem… arghh… az elméinket, hogy minden emléke és tapasztalata… az enyém legyen… Akkor talán… képes leszek… irányítani. De amíg aktívak… az idegenek telepátiát blokkoló és érzékelő eszközei… addig ez lehetetlen… ugh… Borzalmas fájdalmat okozna neked… és egyből be tudnának mérni minket…

Éden - Page 20 Dracul10 – Heh. Így van. Jobb is, ha hagyjátok, hogy ez a Torzszülött elpusztuljon a sötét mágiám erejétől. Nem való közénk, tisztavérű vámpírok közé.

Majd Drakula Tyrára pillant.

Éden - Page 20 Dracul10 – Ostoba Gyermek. Az idegenek… engem akarnak, igaz? Már rég vadásznak rám, és nem fognak elmenni, amíg meg nem kapnak engem… vagy ha mégis, akkor meg gondoskodnak róla, hogy Édenből ne maradjon semmi. Vége van. Talán te… Igen, egyedül talán te menekülhetsz meg, ha átállsz melléjük, és távozol. Heh. Csodás fajunk utolsó tagjaként a világűrbe, távol ettől a pusztuló sárgolyótól… Irigyellek, Gyermek.

Eközben Jonathan kénytelen egy teljes vértasak tartalmát megitatni a Holdlovaggal, hogy egyáltalán értse, amit az mondani akar. A férfi nem ellenkezik, amennyire ereje engedi, sietve lenyeli a vért. Ezután már szinte szemmel látható, ahogy az eddigi roncsolt végtagok megtelnek élettel, mintha a csontok újra összeállnának, és a Holdlovag már képes egyik kezével Jonathan fejéhez kapni, hogy közelebb húzza a fülét a szájához.

Éden - Page 20 Knight10 – Azt ígérték… biztonságban lesz… Ray. A Fenegyerek. Megígérték… és most halott. Kérlek… emlékezzetek rá. Raymond Connor… Alig volt 15 éves… Istenem… Gyerek volt, és én belerángattam ebbe… Mind… halottak. Mindenki. Strange… Murdock… Rand… és Parker… Istenem… Ti talán nem is tudjátok, de már Parker is… odaveszett. Nekem is mennem kell… Nincs értelme…

Majd ekkor hirtelen a Holdlovag egészen másféle, sokkal erősebb és szigorúbb hangon válaszol saját magának.

Éden - Page 20 Knight10 – Nem! Harcolni fogsz! Harcolnunk kell a Lovagok emlékéért! Önmagunkért! Amíg van bennünk élet… emberként vagy vámpírként… de harcolnunk KELL!

Ekkor már végre a Kapitány is egészen jó bőrben van, a komolyabb sérülései begyógyultak, továbbá a jelek szerint újra önmaga. Felül, és kissé zavarodottan néz körbe.

Közben valamivel arrébb Tony válaszol Meadow kérdésére.

Éden - Page 20 01137 – A cuki Szemgolyó-brigád? Sajnos még nem volt lehetőségem alaposabban tanulmányozni őket, úgyhogy jelen pillanatban az EMP-nél hatékonyabb ötletem nekem sincs. Vagy ütni őket, amíg össze nem esnek. Van egy olyan érzésem, hogy külső, távoli energiaforrás működteti őket, de ez még csupán elmélet.

Meadow ezalatt láthatja az érzékelőjén, hogy több, nagyobb tömegű pont is közeledik feléjük – valószínűleg nem telik már sok időbe, hogy megoldják a liftaknán történő átjutást így vagy úgy.


Éden - Page 20 Line10

Stephanie
Éden - Page 20 4csepp10

Jonathan (+2 vértasak)
Éden - Page 20 4csepp10

Meadow
Éden - Page 20 4csepp10

Tyra
Éden - Page 20 4csepp10

Morbius
Éden - Page 20 4csepp10

Amerika Kapitány
Éden - Page 20 3csepp10

Vasember
Éden - Page 20 4csepp10

Vörös Darázs
Éden - Page 20 4csepp10

Holdlovag
Éden - Page 20 2csepp10

_________________
Éden - Page 20 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Thorhalla Vas. 09 Dec. 2018, 09:20




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:25
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Szélesen mosolyogtam, tehát tényleg függött tőle és ha nem bukik el Mephisto, akkor soha sem gyengült volna meg. Lehet, hogy dühöng, de akkor is, ha minden igaz évszázadokra van szüksége arra, hogy újra erőre kapjon. Ami pedig azt illeti nem tudtam, hogy van ennyire ostoba Dracula, vagy pedig ennyire öntelt és azért nem jött rá arra, hogy mit is akarunk tőle. Hogy arra kell a vére, hogy újra emberek, élők legyünk. Közben pedig amint láttam Morbius vesztésre állt, ami nem volt jó. Érdeklődve néztem rá, amikor mondta, hogy mit kell tennem, Dracula szavaira felnevettem.
- Még szerencse, hogy a fájdalom, és az esetleges végső halál sem rémít meg. Ami pedig a bemérésünket illeti, úgyis tudják, hogy hol vagyunk, e felől ne legyen kétsége senkinek csak a lerobbantott lift miatt nincsenek itt – mondtam.
Nem tudta, tényleg nem tudta, egyelőre nem kötöm az orrára, ráér, akkor mielőtt meghal és elmondta, hogy hol van Thor és Perun. Ránéztem Morbiusra, igazából nem örültem annak, hogy ekkora fájdalomnak teszem ki magam, így inkább le is ülök előtte, ha tudok, hogy az összeesést elkerüljem. Vettem egy mély levegőt és mivel úgy éreztem, hogy nem lesz sok lehetőségem, így egyszerre próbálok csatornát nyitni mind a két férfi irányába és összekötni őket. mivel számítottam a fájdalomra és arra, hogy nem lesz egyszerű, így igyekszem arra a kötelékre felkapcsolódni, ami a Sötét dimenzióhoz köti Draculát és abból erőt meríteni, így fenntartani a kapcsolatot. Ha sikerül, akkor a fájdalom ellenére is igyekszem addig kitartani, amíg minderre képes vagyok és a fizikai és egyéb fájdalom miatt el nem fogynak a vértartalékaim. Megölni magam nem akarom, de a legutolsó pillanatig próbálok kitartani. Ha pedig már ott leszek némileg Dracula fejében, akkor én próbálom kideríteni azt, hogy hol van Thor és azt is, hogy mit tud Tyra-ról, már engem is érdekel, hogy micsoda ő…

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 H3OqkUh Éden - Page 20 Cf4EQfc Éden - Page 20 TL5zR2h


Éden - Page 20 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:25
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Stephanie Lyesmith, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Jon úgy látta, hogy a módszer működött, mert vért kellett adni Holdlovagnak, aki hihetetlen gyorsan meg is itta azt, nem is beszélve arról, hogy az összezúzott végtagjai, oldalai nekiláttak gyógyulni a vér hatására. Így már képes volt arra is, hogy beszéljen és némileg mozogjon, legalább is abból következett, hogy eltudta kapni a fiatal férfi fejét és odahúzni magához. Szerencsére nem azt kérte, amitől aggódott Miller, bár az elején eléggé úgy hangzott, mintha az lett volna belőle, de utána némileg zavartan kezdett beszélni Holdlovag. Jon szemei elkerekedtek, amikor azt mondta a férfi, hogy Parker is halott, még csak egy kölyök volt. Remélte, hogy nem igaz mindez és valahol még él. A hirtelen hangváltás meglepte, ahogyan többes számban kezdett magáról, magához beszélni a férfi. Disszociatív személyiségzavar? Mivel semmit se tudtak róla, így még ez is lehetséges volt.
- Igyon még egyet, ezek után jobban lesz – mondta.
Így átnyújtott még egy vértasakot, a férfinak, ha már át tudta venni, ha nem, akkor megitatta. Közben látta, hogy Rogers is jobban van, már képes volt arra, hogy felüljön.
- Steve…uram! – szólt oda. – Megtenné, hogy ön is kimegy a többiekhez a biztonság kedvéért?
Utána még visszafordult Holdlovaghoz, hogyha még kell valamilyen ellátás a férfinak, akkor segítsen.
- Hamarosan vége lesz és elűzzük az idegeneket egyszer és mindenkorra erről a bolygóról – ígérte.
Legalább is nagyon remélte, hogy megfogják tudni tenni mindezt…

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 VeTFFJI Éden - Page 20 L7OMjpX Éden - Page 20 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Vas. 09 Dec. 2018, 09:20




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:25
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


- Amik hatalmasak, sok közkatona közt járnak és igen hatalmas szemgolyó van a testük felett – helyeselt.
Szóval nem nagyon lehet mit tenni velük, a külső energiaforrásra bólintott, hogy ilyen lehet, ami nem jó.
- Ha van eszük, akkor pechünkre egy földönkívüli hajón lehet az irányító és energiaforrásuk is – mondta.
Az ütlegelést nem tartotta olyan jó ötletnek, úgy vélte, hogy lehet, hogy van, vagyis szinte biztosan közelharci ellenfelekre valamilyen védelme. Saját maga biztosan rakott volna, ha neki kellett volna terveznie a robotot. Az EMP jó megoldás, csak a saját dolgaikat is tönkreteszik, hogyha azt használják. Közben ránézett az eszközre is, több olyan csoportot is látott, amik errefelé közeledtek, bár még nem találtak utat ide.
- Hamarosan társaságot kapunk, valószínűleg a liftnél fognak bejönni, de azon se csodálkoznék, hogyha alulról, vagy felülről vágnának járatot erre a szintre – mondta.
Egy kicsit igyekszik hátrébb lépni a folyosón, hogy közelebb legyen a teremhez, ahonnan jöttek.
- Igyekezzetek, mindjárt ide érnek az idegenek! – kiáltott az ott levőknek.
Mivel nincsenek olyan messze és a hallásuk is kiváló vámpírként, így remélte, hogy ez elég lesz és meghallják. Közben igyekezett megállapítani azt, hogy helyileg a liftet kivéve hova akarnak megérkezni az idegenek.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Tyranis Vas. 09 Dec. 2018, 09:21




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Tyra Rel Brahe - Törpilla
Örökkévaló/kree hibrid, szuperzseni, számítógépszintű logikával, SHIELD gyakornok


Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:25
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Meadow Kerr-Osborne, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: a vámpírok és Dracula!
egyéb információk:


Tyra tovább figyelte a beszélgetést, amiből kiderült, hogy mivel lehet csak győzelmet aratni Dracula felett, ehhez azonban fájdalmas dolgot kell végrehajtani, mert össze kell kapcsolni a két férfit telepatikusan. Logikusnak találta Lyesmith feltételezését, hogy tudják, hogy itt vannak. Végtére is az Örök Feltámadás Birodalmának is volt olyan szerkezete, amit tőlük zsákmányoltak, ők is azzal találtak ide. A logikus kérdés az volt, hogy mikor fognak megérkezni és ideérni.
- A nevem Tyra, nem pedig gyermek. A parancsnokot nem érdekli az, hogy eltudják-e vinni magát, vagy sem, mikor beszéltünk vele elmondta ezt. Beéri pusztán velem is – felelte.
Az értelemszerűen számára is feltűnt, hogy a másik nem is sejti, hogy miért akarja átvenni az irányítást Morbius. Vagy lehet, hogy nem is tudja, hogy a férfi képes őket visszaváltoztatni élő személlyé? Mivel úgy látta, hogy ezt senki sem akarja a vámpírúr tudtára hozni, így logikus volt számára, hogy ő se mondja el neki. Így csupán annyi volt szándékában, hogy megismételje önmagát.
- Amennyiben megtörténik, hogy velük megyek, nem vámpírként fogom megtenni, hanem élő személyként. Már korábban is kifejtettem, hogy nem fogok vámpír maradni, számomra ez az állapot evolúciós visszalépés, nem logikus így maradni – mondta.
Ezek után figyelte a többieket, hogy Lyesmith-nek, vagy Morbiusnak szüksége van-e segítségre, vagy bárkinek itt, ha igen, akkor majd igyekszik segíteni.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 5I4437e Éden - Page 20 Rpq6rYY Éden - Page 20 GMustGd Éden - Page 20 TL5zR2h Éden - Page 20 WdfGPoa


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ultimate Guru Vas. 16 Dec. 2018, 13:33

17:30.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne és Tyra Rel Brahe.

Stephanie minden erejét összeszedi, majd kapcsolatot létesít Morbius és Drakula elméi között. Abban a pillanatban, hogy használni kezdi telepatikus erejét, borzalmas fájdalom keríti hatalmába, minden egyes másodperc óráknak tűnik, és mintha milliónyi tű szurkálná az agyát. Az erei kidüllednek a homlokán, az orrából folyni kezd a vér.

Mivel nehezen tud koncentrálni, nem képes arra, hogy még keresgéljen is Drakula emlékei között, de mivel átad belőle mindent Morbiusnak, a keresett emlékképek elvileg már ott lesznek Morbiusban is. Már ha Morbius túléli a folyamatot…

Pár perc múlva Stephanie kénytelen megszakítani az átvitelt, legyengülten esik össze Tyra lábainál, épp hogy csak nem kezd a vérhiánytól őrjöngeni. Drakula is eszméletét veszti, Morbius teste pedig igyekszik feldolgozni a hirtelen beléáramlott sötét energiákat és emlékeket. Változni kezd, az arca deformálódik és még szörnyűbb kinézetet vesz fel… Egyelőre nem tudni, képes lesz-e önmaga maradni ezek után.

Éden - Page 20 Morbi10

Eközben a Holdlovag megiszik még egy vértasakot, amely még inkább felgyorsítja a gyógyulási folyamatot. Most már a teste nagyjából rendben van, csupán az elméje zavarodott még, illetve hozzá kell szoknia új, élőhalott állapotához.

A Kapitány odalép Jonathanhez, és segít neki talpra állítani a Holdlovagot.

Éden - Page 20 Cap10 – Én… sajnálom, hogy elvesztettem a fejem. Örülök, hogy a Holdlovag rendben van, szép munka volt. Vigyázok rá. Ígérem, nem lesz baj.

Ezzel, ahogy Jonathan kérte, Steve a Holdlovagot támogatva csatlakozik kint a többiekhez.

A folyosón közben Meadow és a többiek is hallják már, ahogy feltehetőleg az idegenek próbálnak átjutni a liftaknán, főleg most, hogy Stephanie telepatikus erejét is bemérhették. Meadow eszközén is az látható, ahogy ott tömörülnek többen is.

Ekkor azonban váratlan dolog történik: Morbius testében elhatalmasodik a sötét energia, és hatalmas erejű, mágikus, telepatikus hullám csap ki belőle. Stephanie, Jonathan, Meadow, Tyra, a Kapitány, Vasember, a Darázs és a Holdlovag is a fejükhöz kapnak, térdre rogynak… és elhomályosul előttük a világ, ahogy az új vámpírnagyúr megszületik mellettük.

Senki nem lát semmit, csak itt-ott hallanak ilyen-olyan neszeket a távolban… Robbanások… Léptek… Lövések… Kiáltások… De az egész nem tűnik valóságosnak, mintha egy távoli, alig kivehető álmot hallanának az elméjük mélyén.

Nem tudni, mennyi idő telhetett el, amikor Stephanie, Jonathan, Meadow és Tyra, immár egymás mellé fektetve, néhány másodpercre végre ki tudják nyitni a szemüket… de még nem igazán tudják kivenni a környezetüket, minden sötét és homályos, csupán egy felettük álló férfialakot tudnak valamennyire beazonosítani… A hangja egyesek számára ismerős lehet…


– Na végre… Már kezdtük unni magunkat.

Majd ahogy az alak közelebb hajol, kirajzolódik az ifjú félasgardi… Nero Vincenzo arca.

Éden - Page 20 Nero10

Éden - Page 20 Nerov10 – Nemsokára jobban lesztek, és mind egy naaaaaagy, boldog család lehetünk.

Ám mivel még mindig nagyon gyengék, Stephanie, Jonathan, Meadow és Tyra ezután újra elveszítik az eszméletüket…

Éden - Page 20 Line10

Stephanie
Éden - Page 20 2csepp10

Jonathan (+1 vértasak)
Éden - Page 20 4csepp10

Meadow
Éden - Page 20 4csepp10

Tyra
Éden - Page 20 4csepp10

Morbius
Éden - Page 20 4csepp10

Amerika Kapitány
Éden - Page 20 3csepp10

Vasember
Éden - Page 20 4csepp10

Vörös Darázs
Éden - Page 20 4csepp10

Holdlovag
Éden - Page 20 3csepp10

_________________
Éden - Page 20 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 17 Dec. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:30
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Már abban a pillanatban felsikoltottam, amikor a kapcsolat létrejött, szerintem a rohadék nem gondolta volna azt, hogy megteszem ezt a lépést. A fájdalom elviselhetetlen volt, éreztem az ajkaimon a vért, ami az orromból folyt ki. Mivel a fájdalom szörnyű volt, nem tudtam keresni az emlékek között, de legalább az sikerült, hogy átadjam Morbiusnak. Azonban mielőtt elvesztettem volna a kontrollt kénytelen voltam megszakítani a dolgokat, azt láttam, hogy Morbius kezdett megváltozni és én pedig nem tudtam ülve sem maradni és eldőltem a földön. Még szerencse, hogy készültem és nem maradtam állva, ez fájt volna.
A fájdalom miatt, ami reméltem, hogy már kezdett múlni levegő után kapkodtam és igyekeztem a halántékaimat masszírozni, hátha jobb lesz tőle. Azt hiszem, hogy szükségem lett volna még egy tasakra. Ekkor azonban megéreztem a sötét energiákat, úgy tűnt, hogy a tervünk sikerrel járt, de ismét a fejemhez kellett kapni. Az előzőek után valószínűleg ez már semmiség volt, de azért kellemetlen. Hallottam a zajokat és mindent, majd mintha elvesztettem volna az eszméletemet. Végül sikerült kinyitni a szemem, de olyat láttam, aminek nem örültem. Ez most álom, vagy valóság?
- Téged sem elég egyszer megölni? – próbáltam beszélni.
Igyekeztem volna mozogni, de nem gyenge voltam, csak a féltestvéremet láttam. Megint meghaltunk? Még az is lehet… aztán a családot kezdte emlegetni…
- Ó, hogy b*szódnál meg… – próbáltam még kipréselni magamból.
Még azt is mondtam volna, hogy ha még egyszer valaki családot meg emlegetni, azt kibelezem, de újra elvesztettem az eszméletemet.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 H3OqkUh Éden - Page 20 Cf4EQfc Éden - Page 20 TL5zR2h


Éden - Page 20 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:30
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Stephanie Lyesmith, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Jon látta, hogy a következő vértasak után már határozottan jól kezdett lenni fizikailag Holdlovag, az elméje egy másik kérdés volt jelen pillanatban. Amikor Lyesmith felsikoltott, akkor arra kapta a fejét és látta, hogy Morbius változni kezd. Csak remélni tudta, hogy a férfi képes lesz elbánni ezekkel az erőkkel, ami a háttérben zajlik. Közben Rogers is elindult kifelé.
- Az is csoda uram, hogy életben maradt, nem kell elnézést kérnie – mondta.
Tényleg így gondolta, nem csak bátorításnak mondta, ahogyan látta még Dracula is elvesztette az eszméletét. Odakintről meg valószínűleg hallani lehetett a kiáltást, hogy jön az ellenség. Éppen ezért ő maga is elindult volna kifelé, hogy ott legyen a többiek segítségére és az utolsó tasakot átadta volna a nem túl jó állapotban levő unokatestvérének. Azonban erre már nem maradt idő. A fejéhez kapott, amikor megérezte azt, hogy mennyire erős Morbius, ahogyan éppen vette át Dracula helyét a vámpírnagyúr pozíciójában. Térdre is rogyott, majd nem sokkal később elvesztette az eszméletét, amik közben valószínűleg álmodott is. végül nem tudta, hogy mennyi idő után képes volt kinyitni a szemét, amikor egy halott ismerős nézett vissza rá. Ő maga nem próbált beszélni, csak erőt gyűjteni, hogy felálljon, vagy körbenézzen, de még mielőtt ez megtörtént volna újra elvesztette az eszméletét. És annak fényébe, hogy kit látott az előbb nem várta azt, hogy valaha újra magához térne…

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 VeTFFJI Éden - Page 20 L7OMjpX Éden - Page 20 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Hétf. 17 Dec. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:30
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Egyelőre semmilyen választ nem kapott Meadow, hogy mit fognak tenni. Az rögtön feltűnt neki, hogy mennyien jelentek meg, odabent e szerint történt valami, mert az ellenség már tényleg a kapuk előtt volt. Erre a helyzetre igencsak élt a „Hannibal ante portas!” azaz, a Hannibal a kapuk előtt kifejezés. Egyelőre csak Rogers és Holdlovag jöttek ki. Holdlovag meglepte, hogy már ennyire jól volt, de a helyzet akkor is beszédes volt a számára, hogy még mindig nem volt olyan jó a helyzet odabent. Viszont ez aggasztó is volt, révén tudta, hogyha Dracula átveszi mindenki felett az irányítást, akkor ő ennyi embert nem fog tudni visszatartani, könnyedén fognak átgázolni rajta és visszajutni a „mesterükhöz”.
Aggodalma viszont úgy tűnt, hogy alaptalan, már készült volna támadóállást felvenni, amikor a telepatikus hullám őt is elérte és fejéhez kapva rogyott földre. Ezek után hangokat hallott, de a külvilág nem igen jutott el hozzá és gondolkodni se tudott, így amikor kitudta nyitni a szemét úgy vélte, hogy álmodott az előbb, vagy nem volt magánál. Homályosan látott és gyengének érezte magát, a többiek is ott voltak körülötte, akkor viszont tényleg eszméletvesztés volt, mert nem rémlett neki, hogy elvitték a folyosóról.
Amikor magához tért egy fiatal férfit látott, fogalma sem volt róla, hogy kicsoda, soha sem látta. De az, amit mondott a családról, az az elmúlt időszak miatt közel sem volt megnyugtató. Kérdezni akart volna valamit, de túlságosan gyengének érezte magát és ismét elvesztette az eszméletét…

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Tyranis Hétf. 17 Dec. 2018, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Tyra Rel Brahe - Törpilla
Örökkévaló/kree hibrid, szuperzseni, számítógépszintű logikával, SHIELD gyakornok


Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 17:30
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Meadow Kerr-Osborne, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: a vámpírok és Dracula!
egyéb információk:


Tyra egyelőre állt és figyelt, érdekfeszítőnek találta azt, ahogyan Morbius változni kezdett annak a hatására, ami történt. A többieket nem figyelte, inkább a végbemenő átalakulást figyelte, illetve azt, hogy milyen hatással volt mindez Dracula-ra. Láthatóan ő sem viselte jól, ahogyan a trió egyik tagja sem. Látta, hogy Lyesmith vérezni kezdett. Pár perc múlva szakadt meg a kapcsolat, ami után Dracula is elvesztette az eszméletét és a társnője is nagyon rossz állapotban volt. Most igazából megvizsgálta volna a vámpírurat, hogy milyen hatással volt mindez rá, de erre már nem maradt ideje.
Morbius átváltozása tovább folytatódott, ami erős telepatikus támadással is járt, aminek köszönhetően ő maga is erős fájdalmat érzett, ami miatt nem tudott megállni a lábán és a földre zuhant. A következő történésekben ő sem volt teljesen biztos, hogy mi történt, halotta a zajokat, a harc zaját, de nem tudott mozogni, logikusnak találta, hogy nincs magánál, de akkor pedig az volt a gond, hogy miért hallott bármit is.
Egy idő után sikerült kinyitnia a szemét, amikor egy fiatalembert látott meg. Ahogyan Meadow ő se tudta, hogy kicsoda a férfi. A szavai alapján sem derült ki, hogy ki lehet, vagy micsoda. De a szavai alapján megint családot emlegetett, így lehet, hogy ez lett Morbiusból az átváltozás végén? Akár lehetséges is volt, de nem maradt lehetősége és ideje arra, hogy ezzel kapcsolatban számításokat végezzen, mert újra elvesztette az eszméletét.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 5I4437e Éden - Page 20 Rpq6rYY Éden - Page 20 GMustGd Éden - Page 20 TL5zR2h Éden - Page 20 WdfGPoa


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 22 Dec. 2018, 18:48

Újvilág – II. korszak

8. fejezet: A vér rabjai – 5. szín: Újjászületés

20:00.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne és Tyra Rel Brahe.

Fejfájás, szédülés, hányinger… majd végre némi fény, ahogy Stephanie, Jonathan, Meadow és Tyra kinyitják a szemüket. Mintha minden idők legrémesebb másnaposságát élnék éppen át hőseink.

Ahogy levegő után kapkodnak, lassan visszatér az erejük, és akár már fel is tudnak ülni a szürke, fémből készült, hideg hordágyakon, melyeken fekszenek. Fájdalom nyilall a bal karjukba, és észrevehetik, hogy egy-egy infúzió van bekötve nekik, amelyeknek másik végei az ágyaik mellett álló infúziótasakra van kötve, miközben átlátszó folyadék áramlik a testükbe azon keresztül.

De… ekkor tűnhet fel nekik. A fájdalomérzet, a rosszullét, illetve az, hogy újból lélegeznek… Igen, kétségtelen… Ver a szívük, eltűntek a vámpírfogak és vámpírképességek, és nincs több vérszomj sem! Újra élnek!


Éden - Page 20 Nerov10 – Juhú! A Csipet Csapat tagjai újra köztünk! Chip, Dale, Sziporka és Kvarg Lipót egytől egyig, bevetésre készen!

Ekkor tűnhet fel mindenkinek a már korábban látott Nero Vincenzo, aki mellettük ül egy széken, mindkét lába feltéve a közeli asztalra, kezében egy képregénnyel, amelyet idáig olvasgatott.

Egyébként körülnézve a teremben az nem tűnhet ismerősnek senkinek sem. Halványan világító, orvosi műtőtermekre emlékeztető lámpák, sötét monitorok, hideg csempe- és fémborítás a padlón, falakon és plafonon, valamint asztalok megpakolva különös orvosi műszerekkel, gépekkel, futurisztikus felszereléssel… és szinte mindent alvadt vér borít. A jelek szerint egyetlen kijárat nyílik a teremből, egy jelenleg zárt ajtó, és Nerón kívül más nincs idebent.

Éden - Page 20 Labor10

A négy fiatal nincs a hordágyakhoz kötve, semmilyen módon nincsenek akadályozva a mozgásban, ám a korábban náluk lévő fegyverek és egyéb felszerelésük már nincs sehol.

Nero feláll, és lassan, feltartott kezekkel lépdel a „vendégei” felé.


Éden - Page 20 Nerov10 – Béke van, okés? Bocs a cuccaitok miatt, de azok nélkül is épp elég nehéz volt cipelnem titeket. Na… Gondolom, most jön az unalmas rész, hogy tudni akarjátok, mi folyik itt, ám legelőbb…

Nero most Meadow és Tyra felé tekint, rájuk mosolyog, és a két lány, akik még nem ismerik, megállapíthatják, hogy akárki is ő, meglehetősen jóképű és sármos, ez tagadhatatlan. Az akcentusa pedig egyértelműen brit angol származásra utal.

Éden - Page 20 Nerov10 – Hölgyeim, a nevem Nero Vincenzo. Rendkívül örvendek. Stephanie bátyója és Jonathan kuzinja vagyok. Ha szabad megjegyeznem, kettőtök szépsége beragyogja ezt a szürke, kegyetlen helyet, legyetek akár élők, akár halottak.

Ha engedik, Nero még finoman kezet is csókol mindkettőjüknek, ha nem, csak biccent feléjük.

Éden - Page 20 Nerov10 – Nos akkor… Az első kérdésetekre, amit feltennétek, a válasz: igen, újra éltek, 100%-osan! Hurrá! Köszönjétek meg Rémpofának. Vagy Morbiusnak, de szerintem a Rémpofa jobban illik rá.

_________________
Éden - Page 20 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Thorhalla Vas. 23 Dec. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:00
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Ezt az érzést igencsak jól ismertem, egyszer-kétszer sikerült ilyen szinten szétcsapnom magam. Az első, ami feltűnt, hogy lélegeznem kellett, nem csak amiatt, hogy beszélni tudjak, hanem azért, hogy ne fulladjak meg, ahogyan aztán a hideg is. Nyúltam volna, hogy ellenőrizzem a pulzusomat, amikor a bal kezembe fájdalom hasított. Infúzió és megint a nagyon „kedves” féltestvérem fogadott minket. Noha éltem, meg mertem volna esküdni arra, hogy ez a pokol, már csak amiatt is, hogy ez életben van. Kétlem, hogy Hela csak úgy pusztán szívjóságból elengedte volna.
Az előbbi fájdalom után most lassabban igyekeztem felkelni és hányingerem volt. Soha sem hittem volna, hogy ennek ennyire fogok örülni. Ha lett volna erőm és teljesen jól lennék, akkor már tuti, hogy lecsaptam volna ezt az idiótát. Egyszerűen „imádom” családomat. Mivel élünk Morbius sikerrel járt, ezt mondani sem kellett volna, magamtól is rájöttem, szerintem mindenki más is.
- Nem, engem az érdekel, hogy HOGY A F*SZBAN VAGY ÉLETBEN?! – kérdeztem dühösen.
Végre rendesen tudok dühös lenni, ver a szívem, gyorsabban, felmegy a vérnyomás, átkozottul hiányzott. Most kivételesen mást nem kérdezek, a többieknek bizonyára lesz kismillió belőle, engem elsősorban tényleg ez érdekel. Meg még egy, amit végül mégis felteszek.
- Miért segítesz nekünk? Végtére is totálisan ellentétes oldalon állunk, te az apánk és Kovacs kispincsije vagy…

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 H3OqkUh Éden - Page 20 Cf4EQfc Éden - Page 20 TL5zR2h


Éden - Page 20 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:00
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Stephanie Lyesmith, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Jon is kimondhatatlanul pocsékul érezte magát. Szédült, fájt a feje, hányingere volt. Nem sűrűn szokott berúgva lenni, de azért tudta, hogy ez olyan, mint egy rossz, nagyon rossz másnaposság. A hátán hideget érzett, próbált felülni, ekkor észlelte, hogy a kezébe egy infúzió van bekötve. Ahogyan körbenézett meglátta Nero-t, azonnal fegyver után nyúlt volna, de nem volt nála semmi. Ekkorra kellett levegőt vennie – megszokásból nem vett eddig – és kezdte tapasztalni azt is, hogy légszomja van. Tehát élt, Vincenzo továbbra sem volt ellenséges velük, ezt nem tudta hova tenni, révén ellenségek voltak. A helység nem volt ismerős neki, itt még nem voltak korábban.
- A legutolsó előtti találkozáskor Vincenzo megölte Lyesmith-t, majd miután feltámadt, ő ölte meg az úriembert a legutolsón – tartott rövid magyarázatot Miller.
Amikor Vincenzo bemutatkozott és arra, amit Lyesmith is mondott. A férfi pedig magyarázatot is adott arra, ami nyilvánvaló, élnek és ő hozta el őket ide.
Igazat megvallva milliónyi kérdése lett volna, legfőképpen a többiekkel kapcsolatban, de azért igyekezett ezeket limitálni, hogy
- Kezdjük az elején. Hol vagyunk, mi történt azóta, hogy kidőltünk? Az bizonyos, hogy Morbius vámpírúr lett. A többieket is sikerült visszaváltoztatnia, illetve ők hol vannak és mi lett a betörő idegenekkel?
Úgy rémlett, hogy harcok zaját hallotta… ezek voltak talán a legfontosabb kérdések így elsőre. Igazából még Jean hogyléte érdekelte a legjobban, de személyes kérdéseket most nem fog feltenni, ez nem az a helyzet volt.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 VeTFFJI Éden - Page 20 L7OMjpX Éden - Page 20 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Vas. 23 Dec. 2018, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:00
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Meadow is rosszulléttel ébredt, hideg valamin és még a keze is fájt a mindenen felül. Azt, hogy levegő után kellett kapkodnia az neki is feltűnt, köhögnie is kellett egy kicsit, de be kellett ismernie, hogy nagyon jól esett az, hogy újra lélegezhet. A kezében levő tűre és csőre nézett, úgy vélte, hogy vitaminok, vagy ehhez hasonlók lehetnek. Örült annak, hogy a folyamat tényleg visszafordítható volt és újra ember volt. A nyakára igyekezett tenni az ujjait, hogy kitapogassa a saját pulzusát, mintegy bizonyítékként, hogy nem csak álmodik. Közben a többiek szavaira is figyelt, hogy ki mit mond. Szóval nem voltak túl jóban a rokonok. A rosszullét miatt kellett néhány pillanat ahhoz, hogy összerakja a hallottakat. Azt tudta, hogy félig isteni származású az unokatestvére, ahogyan Lyesmith is. Az akták szerint Lyesmith egyke, akkor féltestvér volt Vincenzo. Még tovább bővült a család, egy igencsak jóképű egyénnel.
- Meadow Kerr-Osborne. Úgyszintén Jonathan kuzinja, csak épp a halandó ágról – mosolyodott a férfira.
Közben igyekezett lassan felkelni és körbenézni, ő sem ismerte meg a helyet, ahol volt és még felszerelésük sem volt, aminek nem örült. A kézcsókot engedte a másiknak. Olyan állapotok közepette, amiben voltak nem akart fegyvertelen lenni. Szinte már-már meztelennek érezte magát, noha nem aggódott, puszta kézzel is megtudta magát védeni, hogyha úgy alakulna, jó kiképzést kapott.
- Mondd azt, hogy Dracula végre halott – mondta a semmiből.
Jó lett volna hallani, hogy megölték, ha nem, akkor ők maguk még mindig megtehették. Egyelőre túlságosan sok fontos kérdés hangzott el, nagyjából pont azok, amiket ő maga is feltett volna, így a Draculáson felül egyelőre nem kérdezett semmit sem.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Tyranis Vas. 23 Dec. 2018, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Tyra Rel Brahe - Törpilla
Örökkévaló/kree hibrid, szuperzseni, számítógépszintű logikával, SHIELD gyakornok


Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:00
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Meadow Kerr-Osborne, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: a vámpírok és Dracula!
egyéb információk:


Tyra is hasonló állapotban ébredt, mint a többiek, bár neki az első pillanatban egyértelmű lett, hogy immáron életben van. lassan és óvatosan igyekezett felülni a helyén, közben pedig körbenézni. Az infúziót egyelőre bent hagyta a kezében. A helységet nem ismerte meg, nem látta korábban, ha látta volna, akkor megismerte volna, hála a fotografikusa memóriájának. A fiatal férfit azonban felismerte, ő volt ott korábban. A többiek rengeteget beszéltek, ki dühösebben, ki nem. A férfi kilétére is fény derült a bemutatkozásnak és bemutatásnak hála. Számára a jóképűség nem mondott semmit, révén aszexuális volt, számára akkor nevezhető szépnek valaki, teljesen szimmetrikus az arca, a teste, mert az matematikailag is szépnek minősül. Amikor a bemutatkozásra került a sor, akkor az övé igencsak rövid volt a többiekéhez képes.
- Tyra, senkinek sem rokona – mondta gépiesen.
A kérdéseket logikusnak találta, nem volt kivetni valója ellenük, hogy olyanok, amik teljesen irrelevánsak a helyzetben, bár Lyesmith-éval nem volt kibékülve, de őt is érdekelte, hogy miként élhet egy halott, aki nem is vámpír. Amikor a férfi kezet akart csókolni, akkor nem tudta hova tenni a helyzetet, ezt a szokást nem látta még korábban. Igyekezett felkelni a helyéről, kitapasztalni, hogy a lábai képesek-e már arra, hogy megtartsák a lábait. Egy kérdés azonban neki is eszébe jutott, amit korábban kérdeztek Draculától, de az nem felelt neki.
- Kiderült az, hogy hol van Thor és Perun? – kérdezte.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 5I4437e Éden - Page 20 Rpq6rYY Éden - Page 20 GMustGd Éden - Page 20 TL5zR2h Éden - Page 20 WdfGPoa


_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ultimate Guru Vas. 23 Dec. 2018, 13:35

20:05.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne és Tyra Rel Brahe.

Stephanie szavaira Nero először hirtelen elkomorodik, majd egyik öklével belecsap egy közeli falba.


Éden - Page 20 Nerov10 – Loki és Walt kispincsije?! Azok ketten… úgy játszottak velem, mint egy marionettbabával! Összevissza kavarták az elmémet, és kihasználtak a kettejük közötti háborújukban! A fenébe is… Messze nem vagyok egy szent, de ha én uralom a tetteimet… soha nem táncoltam volna úgy, ahogy ők fütyülnek. Tudom, a mi családunkban nehéz bárkinek is hinni, a hazugság a vérünkben van… De Steph, ez az igazság.

Ezután az ifjú félasgardi vesz egy nagy levegőt, és úgy folytatja.

Éden - Page 20 Nerov10 – Úgy vélem, bőven meg is bűnhődtem a tetteimért. A halálom után Walt visszaráncigálta a testemet abba a borzalmas N-zónába, beletette egy sztázistartályba, hogy ilyen szép, hamvas és szexi maradjon, miközben a lelkemmel pedig Hela szórakozott a Valhallában. Csudajó volt! Walt és Hela rajtam civakodtak, nos, nem is tudom, meddig, mert az idő mind az N-zónában, mind a Valhallában egészen másképpen telik, egyik egyezséget kötötték a másik után, míg végül Hela nagy kegyesen elengedett… de előtte adott egy kis ajándékot. Most már sem mágiával, sem telepátiával, sem egyéb módon nem lehet belepiszkálni a fejembe, többé nem fog irányítani se Loki, se Walt, se senki. Hehe, de ha te nagyon szeretnéd, hugi, engedem, hogy belém pillants!

Ekkor Nero egy kis félmosollyal az arcán kacsint Stephanie felé.

Éden - Page 20 Nerov10 – Biztosra veszem persze, hogy Hela csakis azért engedett el, mert végül Walt agyát lenulláztátok, úgyhogy ezt afféle végső fricskának szánta neki, levédve az elmémet tőle és apánktól… de mindegy is, ennyi belefér, részemről csak örültem, hogy újra élek. Szóval mielőtt végképp lezárult volna minden átjárás a világok között, visszaküldött a testembe, az N-zónába, és ott ragadtam jóóóó hosszú időre a totál zakkant Emmával. Banyek, az a csajszi feláldozta Taót is Helának, csak hogy visszakapja az anyját, vagy legalább Walt a józan eszét, de Hela cserébe csak engem küldött vissza neki! BAH! Nők… A világegyetem legkiszámíthatatlanabb tényezői! Ráadásul a kis szöszi már nem tudta irányítani a telepátiagátló elmémet, szóval baromi zabos volt, a nap 24 órájában. Öhm, vagyis ott nem 24 óra egy nap, de… mindegy, vágjátok, nem? Amíg gyenge voltam, bedugott valami kristálycellába, és ott kellett dekkolnom szinte állandóan… Szóval: halál, szenvedés a Valhallában egy őrült nőszemélytől, újjászületés, szenvedés az N-zónában egy másik őrült nőszemélytől… Nagyjából ennyi az én kis tündérmesém! Ez elég indok, hogy megpróbáljam jóvá tenni a történteket?

Nero kifújja magát, majd ismét leül a folytatás előtt.

Éden - Page 20 Nerov10 – Oké, hogy hol vagyunk…? Öhm, asszem ez a vértartályok folyosója, vagy mi, a laboratóriumok és munkakörletek alatt. Ez a kedves Drakula egyik gyerekbarát laborkuckója. Heh, nem is képzelnétek, milyen huncutságok zajlottak itt! Halandókat raboltak el, hoztak ide, majd csapoltak le, hogy mindig fullosan tartsák a vértartalékokat. Kemény. Szerencsére az idegenek már szinte mindent ledózeroltak, így be tudtunk ide jutni. És igen, Rémpofa az új vámpírnagyúr, ő is ezt mondta. Öregem, egymaga lenyomta az idegeneket, akik rátok támadtak egy szinttel feljebb, és még most is valahol odakint irtja őket a különítményes pajtásaitokkal. Ők még vámpírok, veletek kezdtük a visszaváltoztatást, mert nálatok könnyebben ment. Már az elmétek eleve le volt csatlakozva a vámpírnagyúrról, vagy mi, ezért könnyebb volt. A kis Jeannie miatt, mi? Hehe, jó bőr a kis vörös, és mindig elpirul, amikor te kerülsz szóba, Jon, te kujon!

Nero ekkor nevetve megböki a könyökével Jonathant, majd Meadow felé fordul.

Éden - Page 20 Nerov10 – Szóval Meadow… egy újabb rokon. Öregem, mekkora ez a családfa már, de most komolyan! És mondd csak, mennyire vagyunk közeli rokonok? Van köztünk vérrokonság? Arra akarok kilyukadni, hogy ha mi ketten témáznánk, amelyre előbb-utóbb nyilván sor fog kerülni, hiszen tagadhatatlan a kettőnk közötti azonnali szikra, akkor az vérfertőzés lenne-e. Csak hogy tudjam. Nem mintha ebben a belterjes családban számítana az ilyesmi. És nem, kedvesem, Drakula nem halott… Rémpofának még tervei vannak vele. De ha jól tudom, ti döntöttetek úgy, hogy Rémpofával egyetértve nem ölitek meg Drakulát, amíg csak végképp nem szükséges, nem?

Végül Tyrára irányul Nero figyelme.

Éden - Page 20 Nerov10 – Szőkeszakáll bácsikám és a kínai piacos változata? Hm, fogalmam sincs, mi van velük, és ami azt illeti, magasról teszek is mindkettőre. Egyvalamiben mindig is egyetértettem Walttal: minél kevesebb a nagyhatalmú asgardi közöttünk, annál jobb. Miért érdekelnének titeket? Ó, amúgy csak egy kis véralvadásgátló folyadék van az infúziótasakokban, hogy jobban keringjen az eddig halott véretek, nincs miért aggódnotok, és szerintem most már járni is tudtok. Lassan visszatér majd minden erőtök. Na. Lassan leléphetnénk innen? Mit gondoltok?

_________________
Éden - Page 20 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 24 Dec. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Stephanie Lyesmith - Tűzvirág
Különítmény tag; Hawkeye, not Hawkguy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:05
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Egy biztos, hogy a sok beszéd is családi vonás. Szóval végig kihasználták, pech! Benne volt igen, és átkozottul jól is csináltuk a hazudozást, ezzel tökéletesen tisztában voltam. Szóval civódtak érte, mármint megnéztem volna Kovacs kapálózását, ahogyan próbálja visszakapni, de nem kapja. Azonban…
- Ami azt illeti, bármennyire is szeretném azt mondani, hogy mi nulláztuk le Kovacs-ot, sajnos nem így történt. Önként ment bele és Jean tette – mondtam. - Ha mi tesszük… őt is megölöm! Nem vagyok kíváncsi a gondolataidra.
Felvontam a szemöldökömet, amikor Emma-t említette. Neki s halottnak kellett volna lennie. Láttam meghalni.
- Várjunk csak, én azt a libát is megöltem az anyja szeme láttára! – mondtam. – Ahogyan Kovacs többi kutyáját is, Parr-t és Notthingham-et is.
Folytatta, szóval Amora halott, akkor ezek szerint ő adta a lelkét a lányáért, vagy ki tudja, csak erre tudtam gondolni. Tao pedig halott, ha valaki azt várja, hogy megsirassam, mert egykor a pasim volt, várhatják. Az egyébként is Bruce volt, nem pedig Tao. Ezek most komolyan flörtöltek? Igen, határozottan komolyan flörtöltek, de legalább már tudjuk, hogy hol vagyunk. Nem sokkal távolabb attól a helytől, ahol kidőltünk. A többiek megvannak és harcolnak. Most ha azt nézzük valamivel gyengébbek vagyunk, mint alapból és esendőbbek, de a jó oldala, hogy élünk.
- Istenek leszármazottjai vagyunk, még ha vértfertőzés is lenne, számítana valamit? Nem… még akkor sem érnénk a görögök, vagy épp a rómaiak nyomába – forgattam meg a szemeimet.
Thor és Perun hollétét nem tudni, akkor marad az, hogy Morbiust kérdezzük, a többi részére nem reagáltam, de Draculára igen.
- Ácsi-ácsi, a várszopó zsebdiktátor csak addig él, amíg szükség van rá. Ha már a halálával nem fenyegeti azt, hogy a többiek is meghalnak, akkor meghal. Nem marad tovább élve, mint kell. Ebben egyeztünk meg.
Azzal, hogy lelépjük viszont egyetértettem, igyekeztem felállni és most már kiszedni a kezemből, ami benne volt, majd ha indulunk, akkor haladni a többiekkel.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 H3OqkUh Éden - Page 20 Cf4EQfc Éden - Page 20 TL5zR2h


Éden - Page 20 00120




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Jonathan Miller - Black Jack
Különítmény tag, USAF főhadnagy, SHIELD ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Meadow Kerr-Osborne, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:05
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Stephanie Lyesmith, Meadow Kerr-Osborne, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Ebben az állapotban némileg zavaros volt, amit Vincenzo elmondott, ha nem tudta volna, hogy kikről és miről van szó, akkor esélyes, hogy elvesztette volna a fonalat is nagyon hamar. Így szerencsére azonban követni tudta a dolgokat. Azok a kérdések benne is felmerültek, amiket Lyesmith feltett, hogy miként lehet olyan életben, akinek halottnak kellene lennie. Annyira nem fontos, szóval most már Vincenzo elvileg a saját maga ura volt és ezzel, mint a húga hasonlóképpen a jófiúkkal van? Bár a kinti állapotok miatt nem nagyon volt ilyen, vagy olyan oldal. Legalább is ő maga valahogyan így képzelte mindezt. Bólintott, hogy érti mindezt. A többiek pedig még mindig vámpírok voltak, ennek nem örült, de hallhatóan szükséges volt. Amikor a férfi oldalba bökte Jean említésénél, csak haloványan mosolyodott el egy-két pillanatra. Arra, hogy miként flörtölt a két unokatestvére nem foglalkozott, igyekezett felállni az ülésből, hátha már megtartotta a lába.
- Thor az apám – mondta némileg ridegen.
Úgy vélte, hogy ebben benne van minden, hogy miért is akarja tulajdonképpen megtudni ő maga, hogy hol van a férfi.
- Nem utolsó sorban vele és Perunnal sokkal több esélyünk van az idegenek ellen, mint nélkülük – tette hozzá.
Meg ő olyan személy volt, aki nem hagyott hátra senkit sem, ezen felül tényleg mindenkire szükségük volt, így ítélte meg. Draculát kivéve, mert ő úgysem segített volna. A távozással egyetértett ő maga is, és már tudta, hogy az elhangzottak fényében vigyázni kell a sérülésekkel, mert vérhígítót kaptak, lehet, hogy nem állna el a vérzés és meghalna az illető. Ha elindulnak, akkor igyekszik a lépést tartani a többiekkel.

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 VQOcBY6 Éden - Page 20 Dp6D3Pl Éden - Page 20 JAhYcc2 Éden - Page 20 VeTFFJI Éden - Page 20 L7OMjpX Éden - Page 20 TL5zR2h

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Meadow Kerr-Osborne Hétf. 24 Dec. 2018, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
A vér rabjai
Meadow Kerr-Osborne – Vörös özvegy
SHIELD gyakornok, katonai hírszerző ügynök


Játékostárs(ak) neve: @Ultimate Guru, @Thorhalla, @Tyranis

Éden - Page 20 Zb6tDFk

Idő: 2013. június 3., hétfő, 20:05
Helyszín: Éden
Cél / Feladat: Megmenteni a Különítmény tagjait
Szövetségesek: Jonathan Miller, Stephanie Miller, Tyra Rel Brahe, Jean Grey, Steve Rogers, Clint Barton, Penge, Morbius, Petra Laskov
Ellenségek: Keris, a vámpírok, idegenek, Dracula!
egyéb információk:


Meadow valóban igencsak hamar elvesztette a fonalat azzal kapcsolatban, hogy miről is beszél a másik. Ezeknek a hátteréről még hírszerző ügynökként sem tudott sokat, Miller pedig a családhoz mérvadóan nem beszélt olyanról soha sem, amiről nem lett volna szabad. Annyi jött le neki, hogy elég sokat volt halott a férfi és utána sokat gyógyult, miközben olyanokkal volt, akiknek halottnak kellett volna lennie. Inkább hagyta is a dolgot ennyiben. A többi részre, ami már nem volt ilyen elnagyzolt és számára is érthető, követhető volt arra figyelt. Szóval Dracula élt és Lyesmith adott magyarázatot, hogy mi is a helyzet, ő maga is bólintott erre.
- Valóban csak addig marad életben, amíg szükség van rá. De akkor e szerint a többiek élete még tőle függ.
Nem látott mást arra, hogy miért lenne életben. A férfi flörtölésére elmosolyodott, a zakkant valószínűleg hazudozó és a szociopata. Két manipulátor, igazán kiváló párosítás lenne. Mindazonáltal belement a játékba, abba, amire kiképezték, hogy csábítson. Nero szavaira felnevetett, amikor a rokonságra kérdezett rá.
- Nem kell aggódnod, semmilyen rokonsági kapcsolat nincs köztünk, még vérségi se. Így, ha eljutunk a „témázásra” sem lenne gond belőle semmilyen módon – felelte elég flörtölős hangnemben és a végén rá is kacsintott a másikra.
Ami a távozást illette azt ő maga is jó ötletnek tartotta.
- Támogatom a távozást, mi lesz a terv a folytatásra nézve? – kérdezte.
Nem hitte, hogy ennyivel megússzák az igazi harc csak most fog kezdődni…

felszerelés/egyebek:

Éden - Page 20 0d2I0Mg Éden - Page 20 LzFfngV Éden - Page 20 YjRSSdg Éden - Page 20 Gheekir Éden - Page 20 9k6HwYJ Éden - Page 20 ZUBmiQn


_________________
Reneszánsz: Meadow Kerr-Osborne, Árva / Mayko Outerbridge / Okoye Baku; X-diák: Brahe Elaine McKenzie
Ultimate/Újvilág: Meadow Kerr-Osborne, Halloween 2017: Moira Amelia Sheppard
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Éden - Page 20 Jez1Pf0
Meadow Kerr-Osborne
Meadow Kerr-Osborne
3. szint - 8 kredit

Hozzászólások száma : 237
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Feb. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3254-meadow-kerr-osborne https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Éden - Page 20 Empty Re: Éden

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

20 / 22 oldal Previous  1 ... 11 ... 19, 20, 21, 22  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.