Rocksolid

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Kedd Júl. 24 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid terve sikerült, hogy elvonja Tubrok figyelmét arról, hogy mennyire le van döbbenve azon, hogy egyszer Elofon apósa lesz majd. Mivel a férfi egyelőre mindezt roppant kellemetlennek és kínosnak ítélte meg, így a nő igyekezett egy hasonló kínos sztorit felhozni. Bár saját maga számára nem volt az, hiszen ő maga HPI-s volt és neki az efféle korkülönbséges, ki kivel kavart dolgok teljesen hétköznapiak voltak. De gyorsan elmondta, hogy Ry éppen a húgával kavar és ezzel sikerült is kizökkentenie a párját az előző sokkból. A férfi kérdéseire egyelőre csak bólogatással felelt, nem szakította félbe, a szexuális-anyagáramlásnak köszönhetően érezte, hogy a párja is jó nőnek tartja Gunny-t és kívánatosnak. Szerencsére Ingrid nem volt az a féltékenykedős típus, így nem vette magára, egyébként is tudta, hogy a húga szebb, mint ő, ráadásul még alakváltó is, így igazából olyan lehet amilyen lenni akar, bár úgy tudta, hogy az eredeti emberi külsejét használja, amilyen emberként lenne, ha éppen nem felinoid. Ekkor egy pillanatra még a nő eredeti alakja is átfutott a lelki szemei előtt, így Tubrok nem csak a gondolatot „hallhatta”, de láthatta azt is, hogy milyen is Gunnhild valójában.
< - Igen, rá gondoltam – mondta ki hangosan is. – Igen, jó ízlése van, bár úgy tudom, hogy ő Gunny eredeti alakját preferálja jobban, mintsem az emberit. De ő úgyis meseszép, még ha nem szokványos is elsőre. >
Itt még átfutott a fején, hogy lehet, hogy ez a beszélgetés fel sem merült volna, ha annak idején még a Zuhanás előtt nem hal meg Ry családja, a felesége és a gyereke, mert akkor még mindig a felesége mellett lenne. De ezt végül elhessegette. Azonban ennek ellenére is még mindig furcsának tűnt Tubrok számára az Elofon ügy. Ingrid felnevetett és játékosan, finoman megbökte Tubrok oldalát, bordáit.
< - Szegény azt sem fogja tudni, hogy miért vagy ilyen szigorú vele és miért nézel rá úgy, ahogyan tervezed. >
Mondta hasonlóképpen játékosan, mint a finom bökés is volt. Ironikus módon végül úgy sikerült megnyugtatnia a párját az egésszel, hogy visszamondta azt, amit korábban Tubrok mondott neki, hogy bizonyosan sokan odavannak érte. Ezek után következett a Playboy téma. Az elején vidáman, aztán kevésbé; fel is hozta, hogy saját maga rút kiskacsa az igazi modellekhez képest, akik ezzel foglalkoznak a HPI-ben. Örült annak, hogy sikerült megnevettetnie a párját azzal a kifejezéssel, amit használt magára. Most megtudott egy újabb érdekes információt, amiről eddig nem volt tudomása.
< - Nem, a külsejét soha sem mondtad, csak azt, hogy Flottás volt – mosolygott. – Pontosan tudom, hogy gyönyörű vagyok. >
Felelte egy nyelvöltéssel; egyébként azt Tubrok is tudta, hogy tisztában van azzal Ingrid, hogy a kisugárzása lehengerlő és egyébként sem csúnya. Eközben pedig könnyedén érezte és látta a párja gondolatait, amin saját maga is jót mulatott, hogy miket is gondolt Tubrok, a végén pedig ő maga is felnevetett mindezeken. Helyeslően bólogatott, hogy valóban buta gondolatok voltak, de azért volt még valami, amit szívesen hozzáfűzött, hogy az egész ne vesszen csak úgy el.
< - De aranyosak is – egészítette ki az egészet és a végén egy puszit is ad a férfinak, ha tud. >
A gondok és a kellemetlenségek ez után kezdődtek, főleg, hogy Tubrok ott akart lenni a fotózáson, Ingrid pedig továbbra sem akarta. Végül csak azért ment bele, hogy ott legyen a férfi, mert nagyon úgy tűnt, hogyha nemet mond, akkor a párja megsértődik és magára veszi, az efféle hisztihez pedig nem volt hangulata. Valószínűsíthető, hogy a korábbi mérgezés miatt reagált így, mert egyébként lehet, hogy elfogadta volna. És akkor még a filmeket, forgatásokat is felhozta a párja. Mondjuk itt szerencse volt, hogy egy ideje már nem szerepelt Ingrid filmben és színházi darabra sem jelentkezett és jelenleg egy ideig még nem is tervezte mindezt, mert elég sok másik elfoglaltsága volt, így itt legalább könnyedén tudott felelni és tényleg nem kellett attól tartania, hogy ez a közeljövőben bekövetkezne. Emberi mértékkel közeljövő, nem HPI-ssel, ahol a pár év, vagy évtized is közeljövőnek számított.
< - Ha téged nem zavar, hogy mindig, mindenkinek útban leszel, dög unalmas jeleneteket látsz, hogy felvesszük nem is sorrendben, mint a filmben van, és valamit sokszor, hogy tökéletes legyen, hát gyere. De utána nem akarom hallani, hogy mennyire unatkoztál és ez messze nem olyan, mint hitted. >
A sértődést közben sikeresen kiküszöbölte a kegyes hazugsággal, amivel belement abba, hogy a fotózáson ott legyen a férfi, aki mindennek nagyon megörült, ennek pedig hangot is adott. Ám miután kimondta érezte Ingrid, hogy valami nincs rendben, most jöhetett rá a férfi arra, hogy mekkora bolondot csinált magából és min kapta fel a vizet. Érezte a bűntudatot is, ezek után, ahogyan átölelte a férfi és gyors csókot adott neki, nagyon jól esett Ingrid számára, aki viszonozta is a rövid csókot.
< - Köszönöm! – válaszolta őszintén. >
Tényleg nagyon jól esett neki, hogy végül belement ebbe a kompromisszumba a párja, nagyon örült neki. Itt azonban támadt Ingridnek egy ötlete, hogy ott lehessen a férfi és mégsem. Remélte, hogy azért ez is elfogja nyerni a másik tetszését. Mert ezt saját maga tökéletes megoldásnak gondolta.
< - Van egy ötletem – mondta. – Bizonyára van valamilyen üres hely itt a csarnokban, amit használhatunk erre. Megkérem Maniac-et, hogy vetítse ki a szobába a helyet élő adásban, ahol a fényképezés és az interjú. Minden teljesen valósághű, még fizikailag is, mi mégsem vagyunk ott, te pedig mindent úgy láthatsz, mintha ott lennél. Zavartalanul tudnál mozogni a díszletek között, mindent látsz, hallasz, csak mi téged ne. Mit szólsz hozzá? >
Azt nem tette hozzá, hogy így láthatná is a férfi, ahogyan szeretné a fotók közben is. mivel a válasza pozitív volt a következő pillanatban már Tubrok ölében találta magát. Némileg rosszallóan – megjátszottan – tekintett a párjára mindezek után.
< - Be kellene fejezned a reggelidet, hogy jobban legyél – mondta őszintén.>
Ha nem akarja befejezni a reggelit a férfi, akkor jobb híján nekilát ő maga villa segítségével megetetni a férfit, „belétömni” a reggeli maradékát, csak úgy könnyedén és lazán, mintha nem is ott ülne a párja ölében és fel sem tűnt volna neki, hogy odahúzta Tubrok.

template nélkül:

_________________
Fagyos Sötétség Kora: Ingrid Stephanie Miller. Gunnhild Barbara Miller, Aesa Victoria Miller, Yrsa Catherina Miller
Többiek: Haley Miller, Hope Miller, U7 / Nagyúr / Jonathan Miller, Stephanie Miller, Shera Wardez / A Halál Angyala
Többiek: Amelia Davidson, Tyranis; Gyerekek: Gregory Leif Miller Osborn, Eyjolf Ragnar Miller Ragal
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Miller lányok
FSK karakter

Hozzászólások száma : 771
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2258-ingrid-stephanie-miller http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Bishop on Kedd Júl. 24 2018, 00:05

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid teljes sikerrel tereli el Tubrok kellemetlen és kínos gondolatait egy másik hasonló sztorival. Birodalmiként számára mindez megszokott volt, Ragal számára még nem. Szerencse hogy Ingrid nem az a féltékeny típus, ugyanis a továbbiakban érzik, látják egymás gondolatait. Gunny bundás alakja először meglepi Tubrokot, fel is vonja a szemöldökét, de aztán elképzeli meztelenül is.
< - Hmmm… örömmel eltöltenék vele egy éjszakát. >
Mondja a férfi játékosan, eszébe sincs megbántani Ingridet, hiszen őt szereti, de a közelségük miatt nem lenne értelme letagadni sem a gondolatait. Aztán még folytatja hasonló hangnemben.
< - Ingrid, szörnyen hasonló ízlésű férfiakat találsz magadnak. >
Ezzel kicsit méltatja is a hasonló ízlésüket Ry-al. Mivel ettől még Tubrok számára kellemetlen hogy Elofon apósa lesz, megegyeznek abban Millerrel hogy a fiatalon tartják a szemüket. Ingrid válaszán a férfi szélesen elmosolyodik.
< - Dehogynem, azt fogja hinni amiatt mert beléd van esve. >
Nevet fel a férfi, némileg a bökésen, némileg a válaszon, egyébként adja a keményet és ezen kívül „meg sem érzi” a nő játékos bökését. Végül Tubrok meg is magyarázza magának, hogy most úgyis rengetegen szerelmesek Ingridbe és majd ez elmúlik idővel.
A Playboy téma kellemesen indul, aztán nézeteltérés támad, később az kezd megoldódni.  A rút kiskacsa kifejezés igencsak megtetszik Ragalnak, főleg azért mert Ingrid egyáltalán nem az és vicces is annak elképzelni. A nő magabiztos válasza már jobban tetszik neki, a nyelvöltésen el is mosolyodik.
< - Jól van. >
A szexuális anyagáramlás miatt Tubrok következő gondolatait pontosan érzi Ingrid. A kis megjegyzés miszerint ez aranyos volt és a puszi nagyon jól esik a férfinak, kicsit meg is erősíti az érzéseit a dologgal kapcsolatban. A bonyodalmak már abból adódtak hogy Tubrok mindenképpen ott akart lenni a párja fotózásán, amivel az egész kis témakör indult. Ingrid csak azért hazudik kegyesen, hogy ne kelljen egy sértődött férfival bajlódnia. Miután megkapja a pozitív választ, Tubrok maga is rájön, hogy nem akarja a nőt ilyen helyzetbe hozni. De előtte még a forgatásokkal kapcsolatban is válaszol.
< - Nem fog zavarni. Tudom hogyan zajlanak és így is ott akarok lenni. >
Válaszolja. Aztán amikor a férfi kis bűnbánattal változtat az álláspontján az nagyon jól esik Ingridnek, viszonozza is a rövid csókot és megköszöni. Millernek ekkor támad egy újabb ötlete, el is mondja. Ragal első hallásra egyszerűnek és nagyszerűnek gondolja az ötletet.
< - Remek ötlet Boszorka. Rengeteg hely van a csarnokban ilyesminek. És itt nem is baj ha már alig bírok magammal. Viszont akkor is elmegyek majd érted, persze csak ha nem bánod. >
Válaszolja mosolyogva. Ingrid eddigre már a férfi ölében találja magát. A megjátszott rosszalló pillantásra kaján mosollyal reagál a férfi.
< - Nem vagyok éhes. – hazudja játékosan. >
Mivel a férfi nem akar enni, ezért Ingrid nekilát őt a villával megetetni. Ragal örömmel veszi mindezt és roppant jól szórakozik. Az asztal felé eső közelebbi, szabad kezével odahúzza Ingrid tányérját és ő is elkezdi megetetni Ingridet az egész közben, kölcsönösen. Amikor az egész reggeli elfogyott szólal meg ismét a férfi.
< - Menjünk valahova, egy romantikusabb helyre. >
Ezzel ha a nő nem bánja akkor szokott módon, némileg lovagiasan felkapja őt és kimért de hosszú léptekkel elsétál vele. Érezhetően már letámadná Ingridet, de már elégedetlen is saját magával, mert mindig elkapkodja a romantikus pillanatokat.
A már üres szárnyba mennek, ahol korábban a szeretők laktak, a központi részből lifttel mennek fel valahova magasba. Egy kilátó részbe érkeznek meg. Az egész boltíves, ősi viking íve van a kilátónak, fa borítással, azonban a padló már modern, a kilátó fedett és zárt, az egyik oldalon csak teljesen átlátszó üveg a boltív alatt egészen a padlóig, és egy darab fém korlát is van, amire támaszkodni lehet. A kilátás nem a városra, hanem a hegyekre néz, fagyott havas hegyek a felkelő nap első sugaraival, a nap még nem is látszik, bőven a hegy mögött van. Tubrok itt teszi le Ingridet, aztán a korlátnak dől és reméli hogy Ingrid is hasonlóan tesz és élvezhetik a kilátást.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Szer. Júl. 25 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Tubroknak tényleg szerencséje volt abban, hogy Ingrid nem volt az a kifejezetten féltékeny típus és egyáltalán nem zavarta, hogyha a férfi más nőket is megnézett és kommentált. Még akkor sem, hogyha az a saját húga volt. Most képeket sem kellett nagyon mutatni, mert elég közel voltak egymáshoz, így a nőnek elég volt csak a húga eredeti alakjára gondolnia, hogy miként is látta őt korábban, abból a párja is látta, mintha csak telepatikusan lett volna üzenve. Így Ingrid akaratlanul is láthatta, hogy éppen ruhák nélkül képzeli el a húgát a párja. Minderre csak a szemeit forgatta meg, hogy mennyire javíthatatlan Tubrok. Akkor pedig hangosan fel is nevetett, mikor a férfi kijelentette, hogy szívesen eltöltene vele egy éjszakát is. Nem gúnyosan nevetett, hanem úgy, hogy ő sokkal többet tud, mint ami kiderült és azon nem ismert információk fényében szinte teljesen biztos, hogy a férfi meggondolná magát.
< - Jelen állapotodban szerintem az az utolsó éjszakád is lenne bárkivel – felelte mosolyogva. – Kétlem, hogy ő annyira tudna vigyázni rád, hogy egyben maradj, mint én teszem. >
Teljesen komolyan gondolta, hogy szerinte akaratlanul is megölné Tubrokot Gunny. Ha már génkezelt lenne, akkor nem lenne gond, de emberként igen. Egyvalamiben tökéletesen biztos volt, hogy a húga megtudja adni azt Ry-nak mindenféle nehézség nélkül, amit a férfi akar. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy a férfi őt szereti és emiatt nem is vette magára, hangyányi féltékenységet sem érzett Gunny irányába. Mosolyogva bólogatott, hogy tökéletesen tudja, hogy saját magának is jó ízlése van a férfiak terén.
< - Ennek egy oka lehet – mondta. – Az, hogy a saját ízlésem semmit sem változott majd ezer év alatt. >
És mivel a saját ízlése nem változott, így nem volt meglepő, hogy a választottjainak is nagyon hasonló volt egymáshoz az ízlése. Arról azonban nem sikerült meggyőznie a párját, hogy nem kellemetlen, hogy Elofon is a család tagja lesz, így a férfi még mindig kitartott amellett, hogy figyelni fog rá. Még meg is indokolta, hogy nem fog rájönni Elofon, mert azt hiheti majd, hogy amiatt ilyen Tubrok, hogy a fiatal férfi Ingridbe szerelmes. Saját maga azonban nem hagyta annyiban mindezt, a nevetés ellenére sem, meg az ellenére sem, hogy az előbb megbökte finoman Tubrok oldalát.
< - Ezáltal könnyedén hiheti, hogy féltékeny vagy és azért tartod őt szemmel. És hiheti azt, hogy okkal vagy féltékeny és akkor csak felbátorodik. És lehet, hogy ezért fogja a bátorságot venni… >
Itt egy pillanatra arra a látomására gondolt, amit még a bálon látott, amikor a fiatal férfi távozott tőlük és saját maga azt látta, hogy csókolóznak. Akkor azt hitte még, hogy mindez csak a másik egy erősebb gondolata lehet és a jelent látja, hogy Elofon erre gondolt. A flottás génkezelés után azonban már tudta, hogy nem így van, már akkor is volt egy-két kitekintgetése a jövőbe és ez is egy olyan volt. Ezt akkor nem mondta a párjának, bár érezte és látta rajta a meglepettséget, de most már a képet is, hogy mi is volt az korábban. Az előzőek fényében fogalma sem volt róla, hogy miként is fogja ezt Tubrok viselni. És akkor még egyikőjük sem tudta, hogy pár egység múlva egy bulin még le is fognak feküdni egymással.
A következő téma a Playboy volt, ahol az eleje tényleg nagyon jól indult, majd a közepe lett katasztrofális, ahogyan Tubrokon elkezdett jelentkezni a mérgezést követő poszttraumás stressz. Szerencsére végül rájött arra, hogy mennyire bántó és tolakodó volt és még bocsánatot is kért mindezért. Azonban abból nem akart engedni, hogy valamelyik forgatáson ott akar majd lenni. Ez volt az, amire esélyes, hogy a közeljövőben egyébként sem fog sor kerülni, így Ingid bele is ment, hogy ne legyen ebből kellemetlenség az adott helyzetben. Még fel is hívta Tubrok figyelmét arra, hogy lehetséges, hogy külső szemlélő számára mennyire unalmas lehet ez az egész, de a párja hajthatatlan volt és mindenképpen ott akart lenni.
< - Rendben van, de aztán ne mondd, hogy én nem szóltam erről – figyelmeztette. >
Ahogyan mindezek után a férfi ténylegesen észhez tért Ingridnek valóban jól esett a csók, amit kapott és viszonozta is mindezt. Közben támadt is egy ötlete, hogy miként lehetne kivitelezni mindazt, hogy a párja ott van a Playboy fotózáson és még sincs. Gyorsan fel is vázolta a lehetőséget a férfinak, akinek szerencsére mindez el is nyerte a tetszését és nem volt gond belőle. Itt ő maga is megkönnyebbült, hogy ez a köztes megoldás úgy tűnik, hogy műkőképes lehet. El is mosolyodott rajta, hogy akkor ez lesz az, ami a hazajövetelre vonatkozott azért hálás volt, érezhette is a férfi.
< - Alapvetően úgy gondoltam, hogy térváltással jövök, mert az gyors és egy pillanatig tart csupán – kezdte. – De az is nagyon kellemes, hogyha te jössz és akkor nem is kellene egyből hazajönni, hanem kimozdulhatnánk valamilyen kiállítása, vagy hasonlóra. >
Tette hozzá ezt is. Tubrok érezhette, hogy tényleg örül annak, hogy elé menne a férfi, de hogy legyen is értelme annak, hogy kimozdul emiatt a férfi, akkor össze is köthetnék valami mással. A következő pillanatban találta magát a férfi ölében, aki nem volt hajlandó a reggelit folytatni és még hazudott is, hogy nem éhes. Ekkora lódításon a szexuális-anyagáramlás ide, vagy oda, anélkül is érezte volna Ingrid, hogy ez nem igaz. Így szépen nekilátott ő megetetni a férfit, aki viszonozta is mindezt. Ebben a helyzetben legalább sikerült elérni azt, hogy a férfi megreggelizzen. Amint végeztek, akkor egy kisebb kellemes meglepetés érkezett. Ingrid igazán kíváncsi volt, hogy hol lehet a romantikus hely, így nem bánta, hogyha odamennek. Már készült volna felállni, de erre nem volt szükség, mert Tubrok ismét felkapta őt és ő vitte a karjaiban. Ennyire közelről pontosan érezte, hogy mennyire letámadná már a másik, de mellette szeretne végre kicsit romantikus is lenni, mindezt nagyon aranyosnak találta. A helyet megismerte, ahova mentek, már volt itt, amikor az egyik android körbekísérte az első itteni éjszakáján. Azonban a liftet nem használták akkor, így a kilátót sem láthatta. Már magának a kilátónak az építési stílusa lenyűgözte a nőt, az is nagyon tetszett neki, ahogyan a kilátás is. Ha már lekerült a földre, akkor nézett jobban körbe, először tényleg a faragványokat, íveket, utána a kinti tájat.
< - Gyönyörű – mondta. – Van egy érzésem, hogy a gyerekeink is gyakran fognak ide felhozni hölgyeket és urakat. >
Ezt a végén kissé mosolyogva és ábrándozva mondta, remélte, hogy nem fogja megtörni a romantikusságot. Úgy vélte, hogy a hely éjszaka, vagy naplemente közben még szebb lehet, mint most. Közben odasétál a fémkorlátig és nekitámaszkodik, hogy onnan csodálhassa a helyet. Egyelőre nem akarta provokálni a másikat, már csak azért sem, mert tudta, hogy milyen nehezen bír már magával.
< - Vannak még ilyen további kilátóid, amikről nem beszéltél eddig? – kérdezte mosolyogva és közben Tubrok felé is fordította a fejét. >

Témanyitás by Bishop on Szer. Júl. 25 2018, 02:31

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok valóban javíthatatlan bizonyos dolgokkal kapcsolatban és Ingrid szemforgatása teljesen jogos, ugyanakkor a komoly gondolatai csak Ingrid körül forognak és nem is kérdés a számára, hogy a nő az élete párja. Ingrid nevetésének határozottan örül a férfi, sokkal kellemesebb ez mintha szigorúan pillantana rá. Miller szavai elgondolkoztatják őt, de csak néhány pillanatra, aztán válaszol is.
< - Nem kétlem. Oh, akkor ezt a feladatot meg kell hagyom Ry-nak. >
Feleli kis mosollyal a férfi. Az ízlésekkel kapcsolatban is elhangzik egy-egy megjegyzés, Ragalnak mint mindig most is nagyon-nagyon tetszik Ingrid magabiztossága.
< - Mindvégig remek maradt. - dob még egy lapáttal a nő egojára. >
És valóban mivel nem változott Ingrid ízlése, ezért hasonló párokat választott magának, akiknek természetesen hasonló az ízlésük egymáshoz. Az Elofonnal kapcsolatos téma ettől még sajnos kínos maradt Ragal számára. Ami a fiatal férfivel való szigorú bánásmódot illeti, Ingrid érvei elgondolkoztatják Tubrokot és kicsit meg is győzik a férfit a fordított hatásról.
< - Hmmm... ésszerű fogok maradni, annyira leszek szigorú amennyi elvárható és nem viszem majd túlzásba. >
Mondja el a némileg módosított, csiszolt tervét. Ingridnek ekkor jut eszébe a korábban, bálon látott látomása, amiben csókolózott Elofonnal és most jött rá, hogy az valóban egy látomás lehetett a jövőből. A közelség miatt ezt most Tubrok is látja és érti. Sok negatív érzés nem fut át a férfin, csak most már tényleg nagyon kínosnak, izzasztóan kínosnak érzi a dolgot. Főleg ahogyan Elofon letámadja Ingridet a látomásban.
< - Most már tényleg nagyon kellemetlen. >
Teszi hozzá csendesen a férfi. Amúgy pedig nem viseli annyira rosszul. A Playboy fotózás felhozása után a beszélgetés vidáman alakul, majd Tubrok majdnem megsértődik, elrontva ezzel a hangulatot, de később rájön hogy ez nem volt helyes és elnézést is kér. Ellenben az egyik film vagy efféle forgatásán ott akar lenni, szerencsére ez nem aktuális és úgy tűnik nem is olyan nagy dolog a nő számára. Az utolsó figyelmeztetésen már csak mosolyog és a fejét rázza a férfi.
< - Nem fogom. - mondja komolyan. >
A tényleges bocsánatkérés és a csók a már kitisztult elméjű Tubroktól valóban jól esik Ingridnek, és ekkor támad is egy új remek ötlete. Úgy tűnik ez a megoldás Ragal számára is több mint megfelelő.
< - Még jobb. - feleli bólintva Tubrok - Egyre jobb ez az ötleted Boszorka. >
A fotózás utáni kimozdulás valóban sokat dob az egész ötleten Tubrok szemébe és nagyon pozitívnak véli az egészet. Mindez után nem is csoda ha Ingrid egyszer csak a férfi ölében találja magát. Mivel a férfi játékosan hatalmasat lódít, így kénytelen őt megetetni és így lenyeletni vele a reggeli maradékát, végül kölcsönösen etetik egymást és fogyasztják el a reggeli végét. A reggeli végeztével Ingrid élvezheti Tubrok kis meglepetését, és már az oda vezető utat is. A kilátóba mennek és Ingrid lába ott kerül le ismét a talajra. Tubrok kíváncsian figyeli mi is a párja reakciója és nagyon örül amikor annak tetszik a kilátó is és a kilátás is. Miller ábrándozó megjegyzése egyáltalán nem rontja le a kellemesen közeli hangulatot. Tubrok nem felel azonnal, megvárja amíg Ingrid is a korlátnak támaszkodik, ezután finoman nekidönti a fejét a nő fejének, majd pár másodperc múlva elhúzza és válaszol.
< - Én is erre gondoltam. >
Csendesen mondja, és Ingrid érezheti is hogy valóban erre gondolhatott a férfi. Aztán még játékosan mást is hozzátette.
< - Azokat a gyerekeket még össze is kell hozni. >
Egyébként Tubrok is úgy véli hogy naplementekor sokkal szebb a kilátás, de nem tudott mit tenni, most a hajnali órák szabadok számukra. A nő kérdésén elmosolyodik és mosolyogva válaszol.
< - Vannak. Unalmas lenne az összesen végigvezetni téged és el is rontaná az alkalmakat. Szépen felfedezzük őket idővel. >
Ígéri meg a végén, kedves hangon. Közben ha Ingridet nem zavarja akkor Tubrok közelebb húzódik és hozzábújik, hogy jó pár helyen érintkezzenek egymással, vagy legalább a combjuk és a karjuk, és még át is öleli őt deréknél. Ha a nő ismét ránéz akkor finoman megcsókolja őt, majd a csók után elhúzódik és úgy pillant rá.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Csüt. Júl. 26 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid tökéletesen tisztában volt vele, hogy a párja valódi és mélyebb gondolatai körülötte forognak és csak pusztán a vágyát mondta ki hangosan. Azt is tudta, hogy mindig lesznek olyan nők, akiket megkíván Tubrok akarva, akaratlanul, még akkor is, hogyha szerelmes belé. Egészséges férfi volt, így mindez teljesen normális reakció volt arra, hogyha vonzó nővel találkozott. A nőnek pedig igazából kifogása sem volt az ellen, hogy a párja éljen egy-egy ilyen alkalommal, hogyha akar. Főleg, hogy mielőtt összejöttek messze nem volt monogám Tubrok, így lehet, hogy hosszabb távon nehéz is lenne megállni neki még úgyis, hogy most már nem volt semmilyen egészségügyi problémája. Teljesen normálisnak tartotta egy egészséges férfinál. Érezte, hogy a férfi örült annak, hogy csak nevetett a dolgon és nem vette magára, nem kezdett féltékenykedni, vagy bármi effélét. Éppen ezért játékosan figyelmeztette a párját, hogy valószínűleg Gunny nem is figyelne arra, amire ő maga szokott és így esélyes, hogy nem élné túl az együttlétet. Azt nem is tudta Tubrok, hogy Ingrid annyira figyel rá, hogy Maniac-nek is van „szólva”, hogyha véletlenül kárt tenne a férfiban, akkor állítsa le őt, vagy bénítsa meg egy-egy pillanatra, esetleg vezesse le a mozgási erőket és gyengítsen egy-egy heves pillanaton. Mint például csípődobálás, vagy effélék esetében. Erre azóta ügyelt Ingrid, hogy az egyik első földi partnerének a teljes csípőjét és a gerincét összetörte és mielőtt bármit tehetett volna beslő vérzésben meghalt a partnere. Ezt ugyan már mesélte a férfinak, de azt, hogy nála mikkel védekezik nem, főleg azok óta, hogy azt álmodta, hogy véletlenül megölte Tubrokot mikor a tüdejét tépte ki a bordái közül. Ezek csak néhány pillanatig futottak át az agyán, annyira nem rejtette el, így akár Tubrok is könnyedén kiolvashatta belőle, ha akarta.
Ezek után merült fel, hogy Ingrid milyen jó ízlésű férfiakat választ, mire kikérte magának, hogy saját magának van jó ízlése, hogy hasonló férfiakat választ, az már csak extra volt, hogy éppen ezért volt nekik jó ízlésük. A párja kontrájára már szavakkal nem felt, csak rákacsintott, innen egyébként már nem igen volt hova magasztalni a nő egóját, már így is alig fért el a csarnokban. Az Elofonos témát már majdnem sikerült végre valahára rendezni, hogy nem lehet annyira szigorú sem, mert az rá nézve kellemetlen, hogy egy fiatal férfira féltékenykedik. Ez az érv szerencsére kellően hatott, azonban a nő következő gondolati nem, hogy Elofon valamikor megfogja csókolni. Így most ugyanoda jutottak vissza, hogy mennyire kellemetlen ez az egész. Ingrid felsóhajtott, szerencsére eddigre eszébe jutott valami, ami ennél is kellemetlenebb és talán helyre tudja rakni a férfit.
< - Szerintem pedig az sokkalt kellemetlenebb, hogy az egyik legjobb barátodat dugópajtásak használtad. Ahhoz képest Elofon semmiség… régen a Zuhanás előtt egyébként is volt egy ilyen vicces mondás, hogy nézd meg az anyát, vedd el a lányát. A férfiak szívesen módosították arra, hogy dugd meg az anyát, vedd el a lányát. Igen, nagyon sokan éltek ezzel a lehetőséggel… >
Persze nem neki volt kellemetlen, hanem valószínűleg a baráti körnek, ismerősöknek és efféléknek, talán még Erénának is, de ezt nem tudhatta egyelőre biztosnak, mert nem ismerte a nőt. Bár volt egy ilyen érzése, mert a bálon a szájra puszinál határozottan látta a kellemetlenséget a nőn, hogy az egész kínos neki. Ezek után következett a Playboy téma, ami ingadozó hangulatú volt, végül is megegyeztek abban, hogy majd a férfi elmegy valamikor majd egy forgatásra, ahol még figyelmeztette Ingrid, ha unatkozna, akkor sem panaszkodhat, mert ő szólt jó előre, hogy nem túl izgalmas nézőként. Ami magát a fotózást illette végül a férfi rájött, hogy mennyire akaratos volt és próbálta magát ráerőszakolni Ingridre. Szerencsére végül sikerült egy kompromisszumos megoldást kötni, hogy Tubrok innen itthonról fogja nézni élő képben, aztán utána elmennek valahova. Ez már nagyon tetszett a férfinak, aminek a nő őszintén örült, mert így mindenki megkapja azt, ami neki ideális.
Pillanatokkal később már Tubrok ölében volt és kényetlen volt ő maga letuszkolni a férfi torkán a reggelit, hogy végre megegye. Szerencsére a párja is partner volt, így hamar végeztek és még a saját reggelije is hasonlóképpen fogyott el, bár azt ő maga ette meg. Innen mentek fel a kilátóba, ami korábban a szeretők lakrészéből vitt fel, ez volt az a rész, amire megegyeztek, hogy majd a gyerekek fogják megkapni maguknak, hogy mégse álljon üresen és kellően nagy is volt, hogy függetlennek érezhessék magukat. A látvány lenyűgözte Ingridet, bár szívesebben nézte volna meg naplemenetekor, de most ezt elég nehéz lett volna kivitelezni. Szerencsére az ábrándozó megjegyzése nem rontotta el a hangulatot, bár miért is tette volna? Arra utalt, hogy szép hosszú közös életük lesz együtt, amit valószínűleg nem cserélnének el semmiért sem. Elmosolyodott, amikor a fejének döntötte Tubrok a sajátját és szerencsére hangosan is kimondta, hogy hasonlóra gondolt, mint ő. És tényleg érezte is, hogy így van, de nem felelt rá, csak meleg kellemes érzés járta át, amit a férfi is érezhetett. A következő mondatra azonban felnevetett, ezt aranyosnak találta.
< - Nem kell aggódni, előbb, vagy utóbb össze lesznek hozva – felelte kedvesen. >
Hamar kiderült, hogy voltak még további hasonló romantikus helyek, de nem fogja most megmutatni őket a párja, mert egyrészt unalmas lenne, másrészt pedig elvesztené a varázsát és később szépen lassanként akarta megmutatni. Mindebben volt ráció, így nem látott okot arra, hogy tiltakozzon, vagy ellenkezzen, hanem elfogadta mindezt. Nem lepte meg az, hogy közelebb húzódott hozzá a férfi, már úgyis érezte, hogy alig bírja visszafogni magát, így akkor sem tiltakozott, amikor átölelte. Itt tényleg a párjára nézett, a kapott csókot pedig viszonozta. Ezek után roppant kacéran pillantott Tubrokra, amikor a férfi elhúzódott tőle.
< - Ha azt akarod, amire gondolsz, akkor soha sem fogsz beérni az irodádba, hiába keltél ilyen korán. >
Mindezt igencsak szemtelenül és kacérul mondta, közben pedig még a kezeivel megtámaszkodva a korláton nyújtózkodott is, megfeszítve végig a testén az izmokat. Szándékosan nem gondolt semmire és közben hozzá sem ért a férfihoz, csak provokálta a mozdulataival és szemtelen, kacér tekintetével és korábbi szavaival. Kíváncsi volt arra, hogy mennyire képes tartani magát Tubrok az eredeti tervéhez, hogy bemegy dolgozni és mennyire képes ellenállni neki. Igazat megvallva volt egy olyan érzése, hogy semennyire, kétszer is.

Témanyitás by Bishop on Csüt. Júl. 26 2018, 23:22

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok valóban egészséges férfi volt, és sok nőt megkívánt vagy megakadt rajta a szeme, de nem nagyobb mértékben mint más földi férfinál lenne ez, legalábbis a regeneráció óta. Sőt ha Ingrid megkérné akkor teljesen monogám lenne mellette, de ezt a férfi nem akarta felhozni, főleg hogy úgy érezte alkalom adtán Ingrid is szívesen lefeküdne mással, amire egy szava sem lehet, tekintve mennyire elnéző vele a nő.
Mivel a gondolatait nem rejti el Miller, Ragal is megtudja miként vigyáz rá, milyen kis apró trükkök vannak amivel óvja az életét, mialatt szeretkeznek és a férfinek amúgy is a testi határait feszegetik a hosszú időtartamak. Érezhetően roppant hálás ezért a férfi és kicsit meg is lepődött a sok kis apróságon, és még arra is választ kapott hogy mi történik akkor, amikor Ingrid annyira kikészül hogy már kiesnek nála a dolgok, vagy amikor egyszer egész éjszaka kiesett neki. A férfi ezeket a gondolatokat sem rejti el, legalább meg sem kell szólalni ahhoz hogy ezt elmondhassa.  Ingrid ízlését és egoját ezután igencsak felmagasztalják mindketten, közös erővel. Tényleg nincs már nagyon tovább.
Az Elofon és Kisboszorka elkövetkezendő esküvője kapcsán csak nem sikerül dűllőre jutniuk. Tubrok mindig picit megnyugszik, aztán ismét nagyon kellemetlennek érzi az egészet. Főleg az Ingridet megcsókoló Elofon látomása után kellemetlen még inkább számára. Ezután Ingrid megteszi amit már Tubrok egész baráti/ismerősi köréből valakinek meg kellett volna és a férfi fejéhez vágja Erénát, teljesen jogosan.
< - Én nem használtam… - védekezne reflexből Tubrok, de aztán elakad a hangja - Már bocsánatot kértem tőle amiért ráerőltettem magam és kihasználtam. És még mindig a legjobb barátok vagyunk, ennek ellenére. >
Itt láthatóan tényleg belátta a tévedését, és szerencsésnek érzi magát hogy a barátság megmaradt. Ingrid a férfi emlékeiből azt is látta hogy Eréna mindig szívesen és barátságosan fogadta őt, csak akkor volt kissé ideges és érezte kínosnak amikor Tubrok csak feszültséget levezetni akart. Aztán persze megérkezett Ingrid és elszabadultak az érzések, de ez már történelem.
A nézd meg az anyját, vedd el a lányát mondás is igencsak megtetszik a férfinak, főleg a módosított változata. Eszébe jut, hogy ő is pontosan beletartozik ebbe a kategóriába, ahogyan Steph-re gondol, úgyhogy egy szava sem lehet.
< - A Zuhanás előtti emberek furcsa módon voltak nagyon bölcsek, de teljesen igazuk van. >
Ezzel próbálja elterelni a gondolatait a korábbiakról, és már nem is érzi annyira kellemetlennek azt a csókot, főleg hogy csak egy fiatal próbálkozás volt Elofon részéről.
A Playboy-os téma eleje vidáman indul, aztán a közepe rémes a stressz és a makacskodás miatt, a vége pedig remek, főleg Ingrid remek megoldása miatt, ami után még el is mehetnek együtt közösen valahová, így már sokkal vonzóbb az egész.
A pozitív végkifejlet után Ingrid egyszer csak a párja ölében találta magát. Kénytelen megetetni a férfit, hogy az legalább a reggelijét befejezze, de legalább ő is befejezheti közben a reggelijét, a kölcsönös etetés miatt. Amint a reggeli elfogy a párja felkapja őt és mennek is a kilátóba. Szerencsére Ingridnek tetszik maga a kilátás és a kilátó is, bár a hegyek valóban jobban néznének ki naplemente környékén mint most, de ez ellen nem volt mit tenni. Kellemesen elábrándoznak a jövőről és hogy majd a gyerekeik is biztosan felhoznak ide nem egy párt magukkal, amint felfedezik milyen előnyös is ez a hely a saját szárnyukban. Ahogyan összeborulnak kellemes melegség járja át Ingridet és utána Tubrokot is. A férfi nagyon örül hogy ezt érzi Ingrid, a maga részéről pedig nem hitte volna hogy valaha is érzi ezt még. A második megjegyzést már viccesnek és aranyosnak találja Miller, a nevetésének szintén örül a párja, Tubrok nem válaszol szóban csak kedvesen elmosolyodik. Nem kételkedik abban hogy idővel szépen felépítik a tágas családjukat. A gondolat különösen kedves a férfi számára annak fényében eddig milyen kicsi volt a Ragal család. Hamarosan Tubrok közelebb húzódik Ingridhez aztán át is öleli őt, Ingrid ekkor rápillant és elcsattan egy csók. Saját magához képest igencsak jól tartja magát a férfi, a tekintete sehova nem kalandozik el, tartja a szemkontaktust. Ingrid ekkor kezd el kacérkodni vele.
< - Van még időnk. - feleli teljes nyugodtsággal Tubi. >
Igazán a férfi nem is tervezte hogy kihagyná az alkalmat a szeretkezésre és a zoknifelvétel után úgy vette hogy Ingrid sem, szóval számára ez nem is kérdés. Először Ingrid kacér pillantását kapja el, majd a szemei szépen lassan a nyújtózkodó nő melleire tévednek, aztán látványosan hátranéz, végignéz Ingriden és élvezi a fenekét is, végül a lábain is átsuhan a tekintete. Ragal ezután rezzenéstelenül hátat fordít Ingridnek és hátra az egyik fal szélén lévő oszlophoz sétál, azért hátrapillant hogy lássa a nő reakcióját, mit szól hozzá hogy csak így elsétált a nyújtózkodás után. Az oszlopon egy kis konzol van, abba beír egy kódot a férfi és a hármas menüt választja ki. A kilátó padlója ekkor kinyílik egy téglalap alakban és belőle egy nagy franciaágy emelkedik ki ami a fém padlózattal egybe van építve, vastag sárga matrac van az ágyon, azonban más nincs rajta, nyilván hogy elférjen odalent. Kis idő múlva a lifttel egy android érkezik meg, kezében prémeket, párnákat, két üveg vizet és egy üveg síkosítót hoz. Szépen beveti az ágyat, leteszi az üvegeket és eltűnik. Úgy tűnik a szeretők volt szárnya fel van szerelve ilyen “csomagokkal”. Tubrok érdeklődően pillant Ingridre hogy megfelel-e neki ez a hely.
Ha Ingridnek nincs ellenvetése, akkor Ragal határozott léptekkel siet oda hozzá, megcsókolja és felkapja őt. Hosszas csókolózás után az ágyra dobja Ingridet, mintegy “büntetésül” a korábbi szemtelen kacérkodó szavakért. A felsőjét egy mozdulattal leveszi magáról, kicsit elszakítva a ruhadarabot, aztán egy hajgumival copfba fogja hosszú hajának egy részét hátul. Ingridnek is nyújt hajgumit, ezúttal nem célzásként, csak ha nő úgy érzi szüksége van rá. De Tubrok türelme nagyjából eddig is tart és szinte ráveti magát Ingridre, hozzábújik, megcsókolja, a kezeivel és lábaival simogatja őt szinte mindenhol. A csókjai mélyek és szenvedélyesek. A simításokkal Ingrid érzékeny pontjait ostromolja, hosszasan, szenvedélyesen. Sokáig elidőzik a hangulatba hozáson Ragal, közben mindenképpen megpróbálja megszabadítani Ingridet a melltartójától és már a bugyijától is, a hosszú csíkos zoknik természetesen maradhatnak. Érezhetően nem bánná ha Ingrid pedig őt vetkőztetné le, de az sem baj ha még rajta marad a nadrágja egy darabig. A csókjaival elindul a nő nyakán lefelé, bal oldalon a vállaknál egészen addig amíg a keblekhez nem ér, azokat is végig csókokkal borítja, aztán el is kezdi szenvedélyesen szopni és morzsolgatni a mellbimbókat. Ameddig a melleket kényezteti a másik kezével alul egyre veszélyesebb helyekre kalandozik, először Ingrid combjait simogatja, aztán áttér a belső combokra, aztán szépen egyre feljebb, végül a csiklót kezdi el izgatni, hosszú percek után pedig áttér az ajkak izgatására kényeztetésére. A mellektől ekkor indul el ismét lejjebb csókjaival és simogatásaival, végig a hason, elidőzve a köldöknél és a tetoválásnál, aztán még lejjebb, puszilgatja a Mjölnirt, végül pedig nekilát orálisan kényeztetni Ingridet. Szenvedélyesen csinálja, szinte felfalja Ingridet odalent, ahogyan szokta, ajkait és nyelveit egyaránt gyorsan mozgatva. Most nem időzek el annyit amennyit szokott, jó tíz percig kényezteti odaadóan Ingridet, aztán ismét feljebb húzódik. Legkésőbb ekkor rúgja le magáról az alsónadrágját is. Az egyik kezével a nő jobb mellbimbóját morzsolgatja, a másikkal igen mélyen ujjazza Ingridet. Néhány másodpercig élvezi a nő látványát és legelteti a szemét Ingrid gyönyörű és érdekes testén. Végül nagyon közel hajol Ingridhez.
< - Mit szeretnél Rút Kiskacsa? >
Leheli erotikusan. Bármi óhaja van Ingridnek, azt most ki fogja szolgálni.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Szomb. Júl. 28 2018, 14:14

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Igazából Tubrok már felhozta korábban, hogy akár monogám életformát is folytatna, de akkor Ingrid ellenezte, hogy nem szeretné, hogy miatta kellemetlenül érezné magát a férfit, hiszen ez gyökerestül forgatná fel a korábbi életvitelét és nem akarja, hogy rosszul érezze magát a párja. Egyébként pedig valóban előfordulhat, hogy valamikor a nő is lenne mással ilyen-olyan oknál kifolyólag, egy-egy éjszakára, de ki tudja, hogy mindez mikor valósul meg, vagy mikor lenne minderre igénye. Lehet, hogy csak évek, évtizedek, vagy még több idő után. Más kérdés, hogy jócskán hamarabb lesz, hiszen Tubrok születésnapi partija a szigeten máris felfogja ezeket a dolgokat borítani, bár erről még nem tudtak ekkor semmit sem.
Ezek után Tubrok valóban választ kaphatott arra a kérdésre, hogy miért van még egyben és hogyan nem szenvedett el túl sok sérülést – a kisebb belső vérzéseken kívül, amit az orvosa fedezetett fel – a szeretkezések közben. Igaz nem szavakkal, csak gondolatokkal és a válaszgondolatokat is kapott a nő, hogy a párja hálás, ám kicsit meg is lepődött. De nem volt mit tenni, mindezekre tényleg szükség volt ahhoz, hogy a férfi életben maradjon, vagy megússza komolyabb sérülések nélkül. Most pedig már főleg, hogy Flottás volt Ingrid. Ezek pedig a nő szerint tényleg semmiségek voltak ahhoz, hogy Tubroknak ne essen semmilyen komolyabb baja, maximum a túlerőltetéstől, de most amiatt sem kellett egy ideig aggódni, amíg még elég HPI-s vér volt a férfiban. Meg persze ott volt még néhány karmolás, de abba nem lehetett szerencsére belehalni. Így ezt is nagyon hamar letudták így gondolatokkal. Ingrid örült, hogy végre tud így kommunikálni, hozzá volt szokva, hogy fejben úgymond gondolati úton beszél másokkal, hála a nanochipnek az elméjében. Sokkal gyorsabban lehetett társalogni és jobban kifejezni magadat. Most így már Tubrok is kezdhette érteni, hogy Ingrid miért is hadar, amikor szóban beszél. Fejben, gondolatokkal sokkalta gyorsabb a kommunikáció és komplexebb, mert egyszerre mehetnek a gondolatok és az érzelmek is a másik irányába, ha akarja a közvetítő.
Elofon témája ezek után került szóba és a lányuk, ahol valóban nem tudtak dűlőre jutni, Ingrid szerinte az egész téma egyáltalán nem kellemetlen és kínos, de a férfi szerint igen, főleg azok után, hogy Elofon meg is fogja csókolni Ingridet. Ekkor pedig még nem is tudhatták azt sem, hogy le is fognak feküdni nem is olyan sokkal Eyjolf megszületése után. Ezek után, közben vágta a párja fejéhez Erénát, hogy az is kellemetlen lehetett sokaknak, így nincs is jogalapja sem arra, hogy a lányuk választottját és az egész dolgot annak ítélje, mert az egész teljesen képmutatás így. Ezúttal nem volt megjátszott a rosszalló tekintet, amivel a férfira nézett, mikor az védekezni próbált, hogy nem használta ki Erénát, mert de megtette. Szerencsére belátta, a bocsánatkérés pedig olyan volt, hogy valószínűleg azt sem tette volna meg, ha Ingrid nem billenti hátsón a bál után, amikor látta, hogy a másik nőnek kellemetlen volt a dolog. Egyetértően bólintott, mert szerencsére belátta a férfi, hogy miként viselkedett, ennél többet pedig Ingrid sem kívánhatott. Szavakra pedig itt sem volt már szükség, mert a párja belátásával nem kellett többet ehhez hozzáfűzni. Az ebben a témában felhozott újabb Zuhanás előtti kis mondást, ami újfent elnyerte a tetszését a férfinak. Ez is olyan volt, ami könnyedén érthető, nem úgy, mint a korábbi plafonos a hazugságra.
< - Én inkább leleményesnek mondanám őket, hogy mindent mindig igyekeztek úgy értelmezni, hogy az nekik jó legyen. >
Bár ez a mostani világra is igaz volt és máskor is, de akkoriban különösképpen, ahogyan hallotta azoktól, akik tudtak arról az időről mesélni neki. Hamarosan a reggeli tényleges befejezése után az egyik kilátóban találták magukat. A látvány gyönyörű volt, bár szívesen megnézte volna valamikor naplementekor is. Kellemes, romantikus beszélgetésben is részük volt itt, amiben a leendő családjuk is szóba került. Érezte Tubrok felől a kellemes melegséget is, amit akkor érzett, amikor erről beszéltek. Mindez olyan kellemes volt számára is, így reflektálódott vissza a másiktól. A végén Ingrid oda is fordult a férfihoz és ekkor még egy csók is elcsattant, ekkor kezdett kacérkodni a másikkal, hogy nem fog tudni dolgozni menni, hogyha most mindenképp végre akarja hajtani azt, amire gondol, vagy éppen jó mélyen el van dugva az elméjében, hogy nehogy Ingrid egyből kitalálhassa. De annyira már ismerte úgyis a párját, hogy tudja, hogy egy szeretkezést akkor sem hagyna ki, ha egy nagyon fontos tárgyalása lenne és elkésne. Ezt saját tapasztalatából tudta, hiszen napokat toltak a tárgyaláson, hogy együtt lehessenek.
Mikor Tubrok itt hátat fordított és elindult a falhoz, Ingrid csak azért sem fordult utána, inkább, ha tudta, akkor az üveg vissza türköződésében figyelte, hogy mit tesz a párja, ha nem tudta mindezt megvalósítani, akkor persze érdeklődve figyelte a másikat utána fordulva. Amint a talajból kiemelkedett egy franciaágy mosolyogva csóválta meg a fejét, a szokásos, javíthatatlan a férfi arckifejezéssel. Végül az android is megérkezett, igazából nem volt meglepődve azon, hogy van efféle itt ezen a részen, az lett volna furcsa, hogyha nincs. Nem volt ellenvetése, hogy odamenjen hozzá a férfi, a csókot ő maga is viszonozta és át is karolta Tubrok vállát, amikor felemelte a földről. Pillanatokkal később az ágyon landolt, a hajgumira nem volt szüksége, annyira nem volt hosszú a haja, hogy mindez számítson. Amint a férfi rávetette magát, akkor viszonozta a csókokat, és ő maga is simogatta, izgatta a férfit, karmolta a hátát, oldalába, belemarkolt a fenekébe, a lapockák izmaiba, a lábfejével a férfi vádliját, combjának hátsó felét simogatta. Ingriden nem volt melltartó, így csak a selyem köntösét kellett kioldani, alatta pedig a body és bugyi volt csak, meg persze a hosszú zoknik. Amikor ezeket leszedte róla Tubrok – a zokni kivételével – Ingrid akkor viszonzásul a nadrágokat a párjáról. Ahogyan a férfi megszakította a csókot és elindult a nő nyakán Ingrid kissé oldalra fordította a fejét, hogy a párja jobban hozzáférjen, ahol akar. Közben még mindig karmolászta, simogatta, izgatta a férfit, ahol elérte, mind a kezeivel, mind pedig a lábaival. Kéjesen sóhajtott fel, amikor a kebleit és a mellbimbóit kezdte megdolgozni a férfi, mint mindig most is nagyon kellemes érzés volt mindez számára és nagyon izgató. Most már Tubrok még jobban érezhette a szexuális anyagáramlásnak hála, hogy menyire érzékeny volt ennél a résznél a nő. Annyira, hogy valószínűleg képes lett volna csak attól is elélvezni, hogy a mellbimbóival foglalkozik Tubrok. Mire elért a combok simogatásánál oda, hogy Ingrid csiklóját izgassa a férfi, a nő már teljesen nedves volt. Újabb kéjes sóhaj szakadt ki belőle, amikor az ujjazást is elkezdte a férfi, az egész teste megfeszült Tubroké alatt és saját maga is hevesebben, szenvedélyesebben kezdte izgatni, karmolni a férfit. Ezt addig tudta csak folytatni, amíg Tubrok el nem indult lefelé és végül neki nem látott annak, hogy orálisan kényeztesse a nő. Ekkor már csak a lábaival tudta őt simogatni, miközben élvezte a kényeztetést. Ha tudott, akkor adott egy párnát is a csípője alá, hogy kevésbé törjön ki a férfi nyaka.
Mint mindig most is nagyon élvezte, a prémeket és a takarót karmolászta a kezével, hangosan nyögdécselt, a kényeztetés alatt kétszer élvezett el, ezúttal nem volt egyik sem túl erős és hosszú orgazmus, de arra elég, hogy nagyon is hangulatba jöjjön. Már sűrűn kapkodta eddigre a levegőt és Tubrok alatt tekergőzött a gyönyörtől, amikor a férfi újra fölé hajolt az egyik kezével még mindig ujjazva őt a másikkal a mellbimbóját morzsolgatva. Ekkor végre ő is újra tudta a kezével simogatni és izgatni a férfit és a kérdés után ha tudta, akkor lehúzta egy hosszú, szenvedélyes csókra a férfit. Szerencsére most nem kellett szóban sem kimondania, hogy mit szeretne, mert elég volt gondolnia. Két dolog is eszébe jutott, az egyiknél az ágy volt a főszerepben, a másiknál a korlát. A korlátosnál úgy szerette volna, hogy Tubrok felkötözi a lábait a korlátra, azaz Ingrid spárgázik, a kezei hátul vannak összekötve egymáshoz, könyöknél, felkarnál, alkarnál és csuklónál, végig feszesen, így markolja meg a korlátot és a csuklói a korláthoz is hozzá vannak kötve. Azért kellett így, hogy megtudja tartani majd az egyensúlyát könnyebben és így teszi a férfi magáévá. A másiknál itt az ágyon vannak, Ingrid kezei a feje fölé vannak nyújtva az ágyon és az ágy támlájához kötve úgyszintén feszes tartásban. Mindkét lába olyan jó hatvan-hatvan fokos szögben szétnyitva és lefektetve az ágyra nyújtva, így jó messze kerül mind a két lába a fejtől és szépen kitárulkozik a férfinak. A bokák az ágy széléhez kötve, vagy ha ott nem volt hova, akkor az ágytámla széleihez. Így lénygében Ingrid egy fordított viking T betűhöz hasonlít a pózban. Mind a két esetben azt szerette volna, hogyha Tubrok nagyon magáévá teszi és még gonoszkodik közben, éppen ezért a gonoszkodás miatt még szájpecket is szeretett volna mindkét helyzethez. Illetve az ágyon fekvősnél még mielőtt belekezdenének szerette volna Tubrokot a szájával kényeztetni egy kicsit, úgy, hogy a férfi odatérdel a fejéhez, amikor már ki van kötözve és úgy. Csak úgy, mint amikor a hosszú hajas kikötözésnél is csinálták. Azt úgy mind a ketten nagyon élvezték. Valószínűleg Tubrok furcsállhatja majd, hogy miért is akar ennyire alárendelt lenni most Ingrid; a nő pedig csak azért sem gondol arra, hogy mit tervez még, mert az legyen meglepetés későbbre.

Témanyitás by Bishop on Vas. Júl. 29 2018, 18:15

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok valóban tényleg teljesen monogámmá válna Ingridért, csak egy szavába kerülne s nőnek, hiába gyökeres változás, érte szívesen megtenné. Miller azonban egyáltalán nem kíván ilyesmit a párjától. És ekkor még valóban nem is sejtik a szigeten tartandó parti milyen erotikus fordulatot vesz majd, ahol mind a kettejüknél bizony "sorban állás" lesz a "népszerűségük" miatt. Tubrok ezután azt is megtudja hogy Ingrid milyen kis trükköket vet be, amivel vigyáz rá mindig, nehogy véletlenül egy mozdulattal összetörje és megölje őt, mint mondjuk azt Gunny tehetné. Tubroknak is nagyon kellemes és kényelmes a gondolati úton való kommunikáció, bár fura és bensőséges is, legalább hatékony és érzelmeket is tud vele küldeni a nő felé. Ami Ragal gondolatait illette, egyetért a nővel, bár gondolatban hozzáteszi hogy  szexuális-anyagáramlás regenerációja nélkül már amúgy is halottnak kellene lennie vagy a belső vérzésektől, vagy vérrögöktől, vagy magától a kiszáradástól és túl erőltetéstől, ha Ingrid emlékszik ez furcsa volt számára egy kicsit először, de aztán kellemesen megszokta. Ami a vért illeti, ebben is egyetért Ragal, és mégy úgy véli ha Ingrid szeretne valami perverzebbet, valamit amit HPI-s férfiakkal szokott meg akkor azt ki kellene próbálniuk ameddig tart a hatás, kihasználni az alkalmat. Ezt nem maga miatt gondolja, hanem ha már végre sikerült elérnie egy HPI-s férfi szintjét és még Ry-al is felvette a versenyt, akkor logikus hogy még boldogabbá tegye Ingridet ha tudja.
Ami Elofon és Kisboszorka esküvőjét illette, a kellemetlen hullámvasútszerű véleménycserének Ingrid egy csapással véget vet, teljesen jogosan Tubrok fejéhez vágja az Erénás ügyet, és Tubroknak ezután valóban egy szava sem lehet. Teljesen majd csak akkor nyugodhat meg ha megkapja a születésnapi meglepetését, amiről ekkor még semmit nem tud, de akkor majd tudni fogja hogy minden rendben van és nem ment túl messzire korábban. Ingrid szavainak második része, a Zuhanás előtti "bölcsesség" igencsak megtetszik Tubroknak és azoknak az embereknek a hozzáállása. A szavakra bólint.
< - Nos ebben igazuk is volt, nem csak úgy értelmezték. >
Zárja le a férfi a szóváltást, hacsak még Ingrid nem akar ehhez a témához hozzátenni valamit. A reggelit egymás megetetésével fejezik be, aztán a kilátóban kötnek ki. Az már világos hogy egyszer egy naplementét is meg kell itt nézniük. Ettől függetlenül a hangulat igencsak romantikus, kellemes melegség járja át mindkettejüket és a beszélgetésük hangulata is roppant kellemes. Nem csoda ha hamarosan egy csók is elcsattan. És mivel Ingrid elkezd kacérkodni, Tubrok nem is tud neki ellenállni, főleg jelenleg csak egy köntösben és zokniban. Miller tudja a szeme sarkából figyelni a párját, nem kell odafordulnia, hiába nem látszik visszatükröződés az üvegen. A mosolygó fejcsóválásnak még örül is a férfi. Ingrid pedig hamarosan az ágyon találja magát aztán Tubrok ráveti magát és egymásnak esnek a csókokkal, simogatásokkal, izgatásokkal. A karmolásokkal és izmokba markolásokkal nagy sikert ér el Ingrid, főleg a karmolásokkal vadítja nagyon a párját. Miután leveszi róla a nadrágot már az is világos hogy Ragalnak nem kell már sok izgatás, így is mereven ágaskodik a büszkesége. Mikor a mellbimbókhoz ér Tubrok kissé meglepődik milyen érzékenyek, de nem adja fel és ugyanolyan odaadással kényezteti azokat mint máskor tenné. Tubrokot további meglepetések is érik, milyen hamar nedves lett Ingrid, vagy hogy a tíz perces orális kényeztetés alatt kétszer is elélvez a nő és remekül hangulatba kerül. A meglepettség mellett ezeknek mind örül is a férfi, hogy a párjának ekkora étvágya van és ő is vágyik rá. Természetesen a párna könnyen Ingrid csípője alá kerül, úgyis szükség lehet rá még a folytatásban, jobb előbb odatenni. Végül Ragal maga alatt kényezteti a nőt kezeivel és elégedetten figyeli Ingrid tekergőzését, sóhajtozását. A kérdést ezután teszi fel, erotikusan lehelve. A választ hamar meg is kapja.
Ingrid könnyedén le tudja húzni Ragalt, aki viszonozza a hosszú szenvedélyes csókot, nagyon élvezi és a teljes testével hozzábújik, dörgölőzik hozzá a csók alatt. A gondolatokra, képekre már-már ösztönösen figyel a férfi, mit is akar tőle a szerelme. Az ágyas jelenetet remeknek tartja, főleg mert korábban már ő is szerette volna, ha Ingrid lábai oda kerülnek fel és kérni akarta már. Az előtte lévő elétérdelés is tetszetős neki, különösen mert eszébe jut a hosszúhajas szeretkezés, és hogy ott mennyire igyekeztek mindketten a másik kedvére tenni. A korlátosat roppant perverznek véli a férfi, főleg mert mennyire ki lesz kötözve Miller, és mennyire szét lesz nyitva és ki lesz szolgáltatva. Itt még átfut a fején látványosan hogyha ő maga is a korlátba kapaszkodik és a karjaival segíti magát akkor nagyon-nagyon magáévá tudja majd tenni Ingridet. De azt majd ha már mindketten kikészültek kicsit és az ágyat is széttúrták, kezdjenek az ágyassal. Természetesen feltűnik a sok alárendelt helyzet Tubroknak, meglepi, de nincs ellenvetése, így is nagyon örül mert Ingrid tényleg azt kéri amit akar és szép kis listát is adott mit hogyan szeretne. A hosszú csókot végül Tubrok szakítja meg, kicsit eltolja magát a nőtől és a rendszertől kéri hozza fel a szükséges kellékeket, kötözőket, szájpeckeket. Ameddig ez megtörténik - egy perc - addig továbbra is ujjazással és immár a másik mell morzsolgatásával kényezteti Ingridet. Ameddig ez zajlik az anyagáramlás miatt pontosan érzi Miller hogy a párjában már az összes férfi mirigy és hólyag feszeng, túl van töltve és emiatt lehetetlen hogy olyan sokáig bírja a férfi mint amiről nevezetes, legalábbis az első menetben, de mivel most inkább egy birodalmira hasonlít a férfi, ez nem is lesz gond, illetve máshogy is megoldhatják. A kötözők és peckek megérkeznek egy android által és Tubrok gyorsan neki is lát megkötözni Ingridet. A kezeket már gyakorlott módon köti fel az ágytámlához, jó szorosan, ahogyan azt a nő szereti. A lábakkal picit óvatosabb, óvatosan hajtja őket és a bokára is óvatosan helyez kötést, de aztán mindkettőt jó alaposan meghúzza a kötözővel és szépen kifeszíti Ingridet. Ameddig a kötözéssel foglalatoskodik és arra koncentrál elveszíti kissé merevségét, de aztán csak egy pillantás a kikötözött Ingridre és már újra lüktetve ágaskodik a férfiassága. Végül Ingrid elé térdel, ahogyan azt a nő kérte, gondolta, pontosan úgy. A két kezével megragadja az ágytámlát és a fejét lehajtja, nem azért mert támaszkodnia kellene, hanem mert tudja mennyire jól szokta ezt csinálni Ingrid és már most pontosan tudja hogy alig fogja bírni, főleg mert Ingrid most teljesen a saját szórakoztatására fogja őt felfalni, amit kicsit vár is. Illetve talán ha így feszeng szebb látványt nyújt Ingridnek és még a nő gyönyörű kék szemeinek pillantását is elkaphatja. Ingrid ezután gyakorlatilag akármit és akármeddig művelhet a párjával, minden belefér.
Az orális kényeztetés után Tubrok elhúzódik és egy hosszú szenvedélyes csókkal hálálja meg. A csók valóban nagyon hosszas és közben próbálja kiinni a nő lelkét plusz teljesen körülfonni a nyelvét a sajátjával. A csók után kerül egy gömbpecek Ingrid szájába, sőt a pecekre még egy vörös kendőt is köt a férfi, hogy még kevesebb hang szivárogjon majd ki.
< - Shh... még így is hallani fogom a nyögéseidet. - súgja forrón Tubrok. >
Ragal ismét Ingrid felé helyezkedik és a melleit kezdi el masszírozni. Le sem tagadhatná a férfi mennyire szereti Ingridet és nem csak a szexről szól ez az egész, az összes apró kis mozdulata, egyáltalán nem olyan mint amit Ingrid a férfi emlékeiben láthat a többi barátnőnél, sokkal odaadóbb, sokkal gondoskodóbb, ez főleg kijön most hogy egyelőre csak masszírozik és nem keményen szeretkeznek. Amint kellően meggyúrta kedvenc kebleit nekiáll a mellbimbókat morzsolgatni, csavargatni, először finoman aztán lassacskán jobban és a végén már keményen, követelőzően. Az egyik mellbimbót szopni, nyelvvel masszírozni kezdi, közben a másikat ugyanúgy morzsolgatja és aztán egy idő után cserél. Próbálgatja mi a jó a nőnek és ha valami bejön akkor azt intenzívebben csinálja. Ezt egészen addig folytatja ameddig nem sikerül Ingridet csak a mellbimbóinak kényeztetésével az orgazmusig vinni. Amennyire imádja a melleit az előbbi felismerés után nem hagyhatta ezt ki. Ezután az orgazmus után jöhet a tényleges aktus. Mivel Ingrid kérte a gonoszkodás nem maradhat el. A férfi egy kis síkosítót spriccel a férfiasságára és gondosan elkeni azt hogy jobban menjen a manőver. Először csak férfiasságának törzsével dörzsöli Ingrid ajkait, megvárja amíg egyre nedvesebbnek érzi, aztán helyezkedik teljesen Miller felé, a karjaival támaszkodik és a csípőjével végzi a dolgokat, lassan Ingridbe hatol aztán lassan teljesen megmártózik benne és végül teljesen kihúzza magát, hogy teljesen elszakadjanak egymástól, aztán ismét megmártózik benne de csak egy mozdulat erejéig és ismét elválik tőle. Ezt vagy harmincszor megismétli Tubrok és figyeli Ingrid reakcióját, reményei szerint egy idő után már követelni fogja őt. A harmincadik gonoszkodás után marad Ingridben a büszkesége és lát neki rendesen szeretkezni. Most tényleg nem aprózza el a dolgot, csak egy pillantás a kikötözött, kipeckelt Ingridre, a felfelé ívelő zoknis lábaira és máris kezd megvadulni az ösztöneitől. Igazán még szexuális-anyagáramlás sem kellene, pont arra a ritmusra, szögre és lendületre áll be ami Ingrid kedvence, ezt már nagyon megtanulta Tubi, zsigerből megy számára. Jó ideig teszi magáévá így a nőt, ahogyan azt a birodalmi szereti, próbálva nagyon az élvezetére tenni. De persze nem Tubrokról lenne szó ha heves északi szeretőként nem menne tovább ennél, még mélyebb, még gyorsabb és még erősebb lökésekre vált. Mivel Ingridet nem csókolhatja, csókolja a nyakát, mellkasát és melleit. Egy-két perc és az összecsapódó agyékaik már olyan hangot adnak mintha nedves padlón szaladnának és csattogna a talpuk. Ragalt teljesen elragadják az ösztönei és semmi más nem foglalkoztatja csak hogy nagyon-nagyon magáévá tegye Ingridet. Itt már neki is markolásznia kell a prémet, annyira jó neki. Az egésznek az vet véget hogy Tubrok kifogy a szuszból és muszáj lassítania. Ekkor támad egy új ötlete és úgy gondolja kipróbálja, ha tetszik Ingridnek akkor a dolog bekerül az "Ingrid kedvencei" tárházába, ha pedig nem élvezi Ingrid akkor nagyon gyorsan abbahagyja majd. Alaposan Ingrid felé helyezkedik, aztán nekilát nagyon mélyen apró de gyors mozgásokkal kielégíteni őt. Pont úgy csinálja mint amikor gonoszkodik és nagyon fel akarja korbácsolni Ingrid vágyát, csakhogy ez most nem csak egy kis gonoszkodás, hosszasan csinálja, beállva egy mozgásra. Ha Ingrid élvezi ezt akkor tovább folytatja hosszasan és hosszasan. Egyik kezével szépen lassan kígyózva elindul lefelé, át a hason, át az ágyékon és nekilát a csiklót kényeztetni a kezével. Néha halkan egy-egy nagyon mocskos káromkodás is kiszalad a száján, a káromkodások között pedig férfiasan mélyen morog, a morgás alatt pedig teli van a szája Ingrid mellével, mellbimbójával amit odaadóan szop és nyaldos, ezáltal a nő minden érzékét támadva. A hangulat egyre forróbb, szinte összeolvadnak az ágyon. Tubrok most megint megpróbálja spriccelésre bírni Ingridet, bár sok reményt nem fűz hozzá, tudja hogy a nő nem az a típus, de most vagy soha alapon azért megpróbálkozik. Egyébként addig szándékozik az odaadó szenvedélyes és gonosz szeretkezést folytatni ameddig Ingrid már egész testében remeg/rezeg mint a nyárfalevél és a teljes teste szépen gyöngyözik. Csak az egyik nem elég neki, mindkettőt szeretné. A végén Tubrok alól kiszaladnak a lábai, tövig csúszik Ingridben és beléélvez, az orgazmusa alatt roppant elégedetten morog és a nő nyakát csókolja végig. Néhány pillanatig még élvezi a kellemes közelséget aztán kinyomja magát és teljesen el is szakad Ingridtől.
< - Skarr, ez forró és remek volt.>
Mondja Ingrid szemeibe nézve. Ha a nő is elégedett és nem akar mást ebben a pózban akkor jöhet a következő, ha pedig még van kívánsága Tubrok örömmel bármit...

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Hétf. Júl. 30 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid azzal a ténnyel nem tudott vitatkozni, hogyha Ingridnek nem lenne a szexuális-anyagáramlása és nem regenerálta volna eddig a férfit, akkor már tényleg lehet, hogy halott lenne. Ezzel felesleges is lett volna, így csak éreztette, hogy egyet ért és örül, hogy mindezek ellenére a párja tökéletes egészségnek örvend és vannak annyit egymás közelében, hogy mindez ne okozzon gondot. Bár most az extra vér miatt ezekkel úgysem lehetett gond, most még karmolni is hiába karmolta volna a nő Tubrokot, szinte azelőtt végig begyógyult volna a sebe, hogy a karmolás végére ér. Így, ha ezt nézték, akkor megvoltak a „hátrányai” is ennek az állapotnak, mert sem a kiszívás, sem a szerelmi csatározásokban szerzett „harci” sebek nem maradtak meg semeddig. Azon nem csodálkozott, hogy némileg még furcsa volt ez az egész a férfinak, de olyan hamar meglehet szokni, hogy valószínűleg, ha elveszti ezt a képességet az lesz furcsa, hogy nem tudnak így kommunikálni újra. Arra csak rövid beleegyezést adott, hogyha eszébe jut valami perverzebb dolog, amit szoktak a HPI-ben tenni, akkor majd beveti. Még véletlenül sem gondolt arra, amit majd a mai napon készül később megtenni. Igaz az talán már túlságosan is aberrált lenne a Birodalmon belül és azon kívül kellene tenni, de itt nem lehet ezzel gond.
Ezek után került sorra az, hogy Elofon és Kisboszorka házassága kit miként érint, de végül sikeresen le lehetett ezt is zárni. Miután Tubrok kimondta az utolsó szót, Ingrid nem is gondolt már rá, nehogy újra előröl kezdjék. Ugyanígy lett vége szerencsére a fotózásos dolognak, majd magának a reggelinek is. Az egész végén pedig romantikus hangulatot akart teremteni a férfi – a perverzkedések előtt – és így az egyik kilátót mutatta meg a nőnek. Itt még röviden elbeszélgettek és elképzelték a gyerekeket is nagynak, hogy majd ők is itt lesznek később a saját partnerükkel. A végén pedig Tubrok már nagyon nem bírt magával, így aktiválta a beépített extrákat is, ami jelen esetben egy franciaágy volt a helység közepén. Mivel most messze voltak egymástól így Ingrid csak a párja testbeszédéből és arckifejezéséből tudta megállapítani, hogy örült annak a fejcsóválásnak, amit kapott a nőtől még azelőtt, hogy Ingrid az ágyon kötött volna ki. Itt ő sem váratta meg a másikat, amikor Tubrok levette róla a fehérneműt és a topot, akkor ő is leszedte a párjáról a nadrágot és alsónadrágot is. Így láthatta, amit egyébként is érzett, hogy mennyire harcra kész volt már a másik és nehezen fogta magát vissza. Amikor Tubrok meglepődött azon, hogy mennyire érzékenyek a ő mellei, akkor feltűnhetett neki az is, hogy Ingrid ugyan nem módosított a méretein, de mégis nagyobbak voltak, mint korábban. Ingrid felől pedig érezhette, hogy arra gondol nagyjából, hogy:
~ Igen, terhes vagyok, ez a nőknél megszokott folyamat, mindkettő… ~
Így választ kaphatott arra, hogy miért érzékenyebbek a szokásosnál is. Ingridet az lepte meg kicsit, hogy a férfi meglepődött azon, hogy máris hangulatban van, miközben az egész előtt már eleget izgatta és próbálta feltüzelni, nem is beszélve arról, hogy a mellbimbóival mennyit foglalkozott, úgy vélte, hogy aki ettől nem indul be, akkor ott bajok lehetnek és nincs meg a kémia a két fél között. Nem is beszélve arról, hogy a szexuális-anyagáramlásnak köszönhetően Tubrok vágya is átragadt rá. Az orális kényeztetés után a férfi érdeklődött is, hogy mit szeretne Ingrid, de itt nem szóbeli választ kapott, hanem ismét gondolatokat. Így legalább a nő is tudta csókolni a párját és közben tovább karmolászni és hozzásimulni a férfihoz, aki még mindig nem hagyott fel azzal, hogy a mellével játsszon és ujjazza őt. Így a csók közben hallhatta Tubrok, hogy Ingrid jó néhányszor halkan felnyög a kényeztetése nyomán és persze körömmel szántott végig a hátán, vagy a fenekén. Érezte, hogy minden ötlet elnyerte a másik tetszését, azt nem is tudta eddig, hogy ezt az ágyon levőt már akarta a férfi is. A korlátos is tetszett a férfinak, de azt majd másodjára akarta, amikor már rendesen belejöttek mindenbe. Látta Tubrok fejében, hogy mire is gondolt, hogy mennyire nagyon magáévá tudná tenni őt, ahogyan elképzelte a másik a helyzetet, nagyon tetszett neki az, amit látott és már alig várta, hogy oda eljussanak majd. Az elsőnél pedig érezte, hogy az a rész is külön elnyerte a párja tetszését, hogy elé térdelhet, hogy úgy kényeztesse Ingrid őt. Hogy az androidokat értesíthesse a férfi hagyta, hogy megszakítsa a csókot. A kényeztetés nem maradt abba, Ingrid pedig levegő után kapkodva dőlt hanyatt az ágyon és tovább simogatta, karmolászta a férfi hátát, oldalát, vállát. Érezte közben, hogy mennyire hamar el fog élvezni a férfi majd, ha odajutnak, ahova el kell jutniuk.
Természetesen azt is érezte, hogy feltűnt a másiknak, hogy csak szubmissziv, azaz alárendelt pózokat kért, de most sem gondolt arra, amire készült, mert azt továbbra is teljes meglepetésnek szánta. Azt, hogy a férfi hamar el fog élvezni annyira nem tartotta nagy problémának, mert most úgy viselkedett a teste, mint egy birodalminak, így pillanatok alatt újra harcra kész lehet majd. Ahogyan az android meghozta a kellő dolgokat, akkor úgy helyezkedett el az ágyon, hogy a kezei ne érjék el az ágy végét, hanem kinyújtva kelljen lennie és így tudja felkötni Tubrok azokat. A lábak rendezésével nem kellett a férfinak sokat fáradnia, szerencsére a nő még mindig nagyon hajlékony volt, így könnyedén nyitotta őket szét és tette le oda, ahova saját maga gondolta. Amint kikötözve volt, még megkérte Tubrokot gondolatban, hogy a korábban használt párnát, vagy egy másikat tegyen a feje alá, mert úgy mégiscsak kényelmesebb a dolog és nem fog a nyaka sem kitörni. Ha ezt megtette a párja, akkor neki is látott annak, amit kigondolt. Most is pont úgy szándékozott a férfi kényeztetni, ahogyan azt Tubrok a lehető legjobban szereti, először csak a makkot és az egész hímvessző elejét nyalni és szívogatni, majd az ajkaival is masszírozni. Amint „kiszórakozta” magát itt, akkor kezdte még inkább a szájába vezetni még jobban, egészen tövig. Közben pedig egyszerre dolgozott rajta a nyelvével és az ajkaival. Mint mindig most is figyelt arra, hogy mi a legjobb Tubroknak és ha ilyet talált, akkor azt úgy folytatta egy ideig. Jó tíz percig nem akarta hagyni, hogy a férfi elélvezzen, így minden trükköt bevetett, hogy ne engedje, így még esélyes, hogy ezzel gonoszkodnia is kellett. Közben mivel érezte, hogy Tubrok szerette volna, hogy elkapja a nő tekintetét így többször fel-felpillantott, hogy megkapja a párja, amit akart. Ha már kellően megkínozta a másikat, akkor hagyta, hogy beleélvezzen a szájába, amíg ez tartott közben is végig teljes odaadással kényeztette a férfit, akár még tovább is, akár jó húsz-huszonöt percen keresztül is. Saját maga is szerette így kényeztetni a férfit és egyébként is volt törleszteni valója. Szóval a jó hosszú kényeztetés után tudott csak elhúzódni a férfi.
A hosszú és szenvedélyes csóknak nagyon örült Ingrid és a csók közben ő is próbálta a nyelvével körülfonni Tubrokét és úgy foglalkozni vele, mint az előbb a férfiasságával. Amint a csók megszakadt, akkor hagyta, hogy a párja a szájába tegye a szájpecket és be is tudja hátul kapcsolni a szíjat. Az extra kendő meglepte, de a szavaknál már tudta, hogy mire készül, mit szeretne elérni a férfi. Ahogyan Tubrok a melleit kezdte masszírozni a férfi Ingridnek akaratlanul is eszébe jutott, hogy a párja még lóg egy erotikus masszázzsal is, mert ígérte valamikorra, de még nem tartotta be. Mindez csak egy pillanat volt, utána már ismét teljesen a helyzetre koncentrált. Itt olyasmiket is látott, amire igazából ebben a helyzetben nem volt olyan kíváncsi, hogy a férfi a többi szeretőjével is csinált mellmasszázst, ám egyik sem volt olyan odaadó, sem figyelmes, sem szerelmes, mint amit ő kapott. Ebben nem is kételkedett, mert a szeretőket nem szerette a férfi, míg őt igen. A helyzet akkor kezdett forróbb lenni, ahogyan a masszírozásnak vége lett és Tubrok áttért a mellbimbókkal való foglalkozásra. Már az elején kellemes melegség járta át és kezdett fel is izgulni ettől az egésztől. Most az Tubroknak feltűnhetett, hogy amit korábban még eltűrt a nő, mert akkor nem érezte fájdalmasnak, most egy kicsit kellemetlen volt, ahogyan a terhesség haladt előre az idővel. Így a nagyon erős és korábbi nagyon fájdalmas csavargatás már sok volt neki az érzékenység miatt, de a többi nem. Amit korábban nem próbált még a férfi, csak Ingrid neki, hogy gyengéden beleharapni a mellbimbóba is nagyon tetszett a nőnek, ezt láthatta a nő gondolataiban, hogy nyugodtan éljen ezzel a lehetőséggel is. Itt még láthatta Ingrid gondolataiban, hogy „HPI-s perverzió” volt, hogy mivel volt már egyes helyzetekben a nő mellbimbója izgatva. Egy-egy olyan kicsi izgató vibrátorral, ami nem nagyobb, mint egy pénzérme, az volt ráragasztva nő mellbimbóira és azzal. Ez is egyébként egy nem akaratlagos emlékosztás volt, ahogyan kezdett nagyon felizgulni. Egy idő után már sűrűbben kapkodta a levegőt és halkan nyögdécselt, bár ebből most semmi sem hallatszott, csak a teste feszült Tubrok alatt.
Nagyjából húsz percnek kellett eltelnie, eddigre már teljes egészében kellemesen sajogtak a mellei, de végül remegve élvezett el a mellbimbóival való foglalkozás közben. A tényleges szeretkezés ezek után jöhetett. Mivel Ingrid az előbb élvezett el, teljesen nedves volt odalent, és már azt is kínzásnak érezte, hogy csak az ajkai között húzza végig a férfiasságát Tubrok, szerette volna már magában érezni őt, ezt a férfi is érezhette a kettejük közti kapocsnak hála. A kínzás remekül sikerült, nagyjából a hetedik-nyolcadik kihúzásnál kezdte el a nő könyörögést és a fejrázást, feszengést a férfi alatt. A pecekre is rá kellett harapnia, hogy kibírja mindezt, akkor könnyebbült meg csak, amikor végre valahára rendesen kezdett el mozogni benne a férfi. Ebben a helyzetben szerencsére nem volt túl nehéz dolga a férfinak abból a szempontból, hogy magáévá tegye Ingridet, mert nem voltak útban a lábak sem, teljesen szétnyílva volt a nő, könnyű volt teljesen belécsúszni. Hamarosan ismét nyögdécselni kezdett Ingrid minden egyes behatolásra, mivel nem akart passzív lenni, így ezúttal is élt azzal, hogy a hüvelyével zongorázott a férfi büszkeségén, hogy Tubrok számára is még jobbá tegye az egészet. Nagyon hamar kezdett sűrűn levegő után kapkodni, akkor élvezett el először, amikor Tubrok is kifogyott a szuszból, a teljes teste megfeszült és sikoltott fel, ami elfojtott hümmögésnek tűnhetett csak a dupla „némítás” miatt. Ezek után az apró kicsi mozgások most is mint mindig nagyon bejöttek Ingridnek, majd megveszett az érzéstől és még többet akart a férfiból. Próbált volna a gyönyörtől tekergőzni, de mozdulni sem tudott a kikötőzés miatt, amint ebben a helyzetben lecsúszott Tubrok keze a csiklójára alig kellett fél-egy perc, hogy újra reszketve, sikoltva élvezzen el. Mivel a férfi továbbra is így dolgozott rajta és még a mellbimbóival is újra elkezdett foglalkozni már könnyebben élvezett el újra és újra, miközben ő maga pedig végig, megállás nélkül zongorázott a másik büszkeségén.
Tubrok érezhette, hogy nem tud betelni vele a nő és még többet akar belőle miközben újra és újra élvezett el a férfi ténykedése nyomán. Próbálta a melleit még jobban a férfi szájába adni, ágyékát úgy helyezni, hogy még könnyebben, mélyebben csúszhasson bele a párja. Sajnos azt Tubrok most sem tudta elérni, hogy Ingrid spricceljen, tényleg nem az a típus volt, aki ilyet szokott volna. Egy idő után már nem is tudta számon tártani, hogy hányszor élvezett el, elsőként az izzadtság cseppek kezdtek megjelenni rajta, miközben az orgazmusa, vagy folyamatosan hosszú volt, vagy sok kisebb egymás után már ezt sem tudta. A kezeit, amik kinyúlva voltak a feje felett összeszorította ökölbe, teljes erővel harapta a szájában levő gömböt és a fejét ide-oda kapdosta tehetetlenül. Nagyjából két óra kellett ahhoz, hogy mind a kettő bekövetkezzen, hogy reszketett, mint a nyárfalevél és teljesen le is izzadt. Eddigre nagyjából már szinte minden érintésre és mozdulatra újabb és újabb orgazmusa lett.
Ahogyan végül Tubroknak is lett és végigfeküdt Ingriden, hogy a nyakát csókolhassa érezhette végig, hogy mennyire reszket a nő a gyönyörtől és neki is végig orgazmusa volt addig, amíg a férfinak is. A végén igyekezett az orrán keresztül szuszogni, így nagy levegőt sem tudott venni igaz, de nem is akart igazából. Nem akarta most sem, hogy előröl kelljen majd mindent kezdenie Tubroknak. A szemkontaktust viszonozta és megrázta a fejét arra, hogy kell-e még valami ebben a pózban, az pedig Tubrok érezhette, hogy a nő teljesen elégedett volt mindennel. Esetleg, ha még szeretné a férfi a fenekét is igénybe venni ebben a helyzetben, akkor a nőnek nem volt kifogása ellene, de ha nem, akkor nem volt akadálya annak, hogy a következő pózra térjenek a korlátnál.

Témanyitás by Bishop on Hétf. Júl. 30 2018, 16:02

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Ingrid észreveheti ahogyan a párja elmosolyodik a szerelmi csatározások nyomait illető gondolatán, bizony azokat nagyon hiányolja, de legalább nagy nyilvánosság előtt nem kell annyira rejtegetni az udvariasság kedvéért. Ami a képességek és az összhang megszokását illeti, Tubrok azért a szíve mélyén reméli ha nem is kaphat "utántöltést" Ingridtől, hiszen nem akar vérfüggő lenni, reméli azért a nő legalább nanobotokat tud hozni és azt beadni neki, ezt nem is kéri, csak reméli. Ingrid pedig meg tudja állni hogy ne gondoljon a tervére és ne árulja el magát. Miközben fogalma sincs arról hogy a párja egész nap azon erőlködik nehogy az esküvőre gondoljon. Így a meglepetések biztonságban maradnak. Hosszas beszélgetés után pedig a maradék két témakört, Kisboszorka választottját és a Playboy fotózást is le tudják zárni, pozitív eredménnyel. Ami a folytatást illette, éppen ideje volt hogy Tubrok egy kis romantikát is mutasson, mielőtt úgyis egymásba fonódva kötnek ki. A kilátóban nagyon kellemesen elbeszélgetnek a jövőről, a családjukról, és még más személyes dolgokról. Azonban Ragal türelme már teljesen elfogyott, így amikor Ingrid egy picit kacérkodik, jobbnak látja akkor aktiválni az extrákat. Hamarosan mindketten az ágyon kötnek ki és teljes egészében a másik felizgatásával vannak elfoglalva. Gyorsan mindketten megszabadulnak a ruháiktól. Tubroknak természetesen feltűnik hogy nagyobbak a nő mellei, az érzékenység az ami meglepte, vagyis más nőknél nem lepte volna meg, de Ingridnél már túlságosan megszokta az eddigi állapotokat.
~ Tudom, elnézést, csak kizökkentem. ~
Ad gondolatban választ a férfi. Azt pedig el sem tudja rejteni hogy tetszetősek számára a változások, legalább még több oka lesz különösen odafigyelni Ingrid melleire. A hangulatba hozás egyébként remekül sikerül, mindketten jócskán felizgultak már és harcra készek. Az orális kényeztetés után Ingrid a hosszú csók alatt gondolatban meg is mutathatja mit szeretne. Ami a karmolásokat illette, Tubrok nagyon odavan amikor Ingrid a fenekét karmolja, direkt dugja is oda az izmos fenekét, hogy karmolja még a nő és direkt gonoszkodik is vele, csak csinálja még, mondjuk nem csoda, a fenékostorozást is szerette. Az ötletek természetesen elnyerik a férfi tetszését. Innentől már tényleg csak az android gyorsaságán múlt mikor is kezdhetnek bele. A kötözésnél minden segítségért hálás Ragal és természetesen Miller megkapja a párnát a feje alá. A szubmisszív pózok kapcsán pedig ügyesen nem árulja el magát egy gondolattal sem a nő.
Ingrid elé térdelve Tubrok még nem is sejti milyen élvezetes kényeztetésben lesz része. Már a makkjával való játszadozástól odavan a férfi és megadja magát anőnek, hála annak mennyire fel van izgulva, a tíz perc végéig pedig igencsak meg tudja őt kínozni Ingrid. Ragal még próbálná tartani magát de tíz perc után megkönnyebbülve élvez el. Akár egy birodalminál teljesen merev marad utána férfiassága és gond nélkül tudja folytatni a dolgokat. Na de a folytatásra nem számít és teljesen elolvad Ingrid odaadásától. Gyönyör és élvezet a férfi számára ez a huszonöt perc és nagyon hálás érte, ez a végén a hosszú csókján is nagyon érződik. A folytatásban Ingridnek eszébe jut az erotikus masszázs amit a férfi ígért, de még nem tartott be. Tubrok gondolatban válaszol, nem felejtette el és ígéri betartja amint lesz megfelelő alkalom. De most más volt a terítéken és Ragal neki is lát teljesíteni szerelmének kívánságait. Mivel Ingrid élvezi, a fogaival is kényezteti a mellbimbóit, finoman beleharap, játszadozik vele, finoman rágcsálja sőt még húzogatja is a fogaival. A kis izgató vibrátorok emlékfoszlányát is elkapja a férfi és meg is jegyzi magának, még a mostani szeretkezésnél is jól jöhet. Azt nem tudja elrejteni a férfi mennyire elégedett mikor jó húsz perc után elélvez Ingrid a melleinek kényeztetésétől. Az aktus ezután következik. A gonoszkodás és a nagyon heves szeretkezés remekül sikerül, Ingrid reakcióin érződik mindez. Ami Ragalt illeti, a férfiasságán való zongorázástól majd megveszik ő is, olyan kellemesen pulzálónak érzi mint eddig soha, ha az előbb nem ment volna el az orális kényeztetésnél, valószínűleg itt megtörtént volna, így hát nem is csoda ha mélyebben akar lenni Ingridben. Az apró kicsi mozgások azok amik nagyon elnyerik Ingrid tetszését. Nem tud betelni a férfival, hiába kap belőle többet és többet, aztán már csak egy kis idő és elkezdődnek Ingrid orgazmusai. Amíg Ingriden hol az egyik hol a másik partról csapnak át az orgazmus hullámai, Tubrok megpróbál mindent odaadni magából a nőnek, amikor eléri a fizikai határait még annyit tud tenni hogy odaadóbban kényezteti a már így is a szájába adott kebleket és odalent a csiklóval is kicsit merészebben játszik, hátha még egy-két extra orgazmust tud adni Ingridnek. Végül a nő már minden kis mozdulattól újra elélvez, pont amit el akart érni nála a másik. Jó két óra után pedig el is érik a "kitűzött célt" és itt már Tubrok sem bírja tovább. Az egész után jelenleg is remekül működik a szóban/gondolatban történő kommunikáció.
Tubrok megrázza a fejét, nem szeretné igénybe venni a felajánlást, annak ellenben nagyon örül hogy Ingrid is elégedett. Gyorsan eloldozza Ingrid lábait és a kezeit is, aztán felkapja őt és az ágyról a korláthoz viszi, először csak ráülteti a nőt a korlátra aztán hozza a kötözőket is. Először a karok kerülnek megkötésre, a felkar, könyökök, alkar, csuklók mind-mind külön és szorosan és össze a hát mögött, aztán a kezek megkapaszkodhatnak a korláton és oda is köttetnek. A lábak ezután következnek, ahogyan Millernek kényelmes, ellenben jó szorosan. A kötözés után Tubrok első mozzanatával odalép a nőhöz, megcsókolja a nyakát oldalról, kezeivel pedig finoman morzsolgatni kezdi a mellbimbókat.
~ Szeretnél kis vibrátorokat a melleidre? ~
Teszi fel a kérdést gondolati úton, utalva a korábbi emlékfoszlányokra Ingrid irányából. Az egészhez hozzátartozik hogy Ragal valószínűleg a korlátba fog kapaszkodni és azon támaszkodni és segíteni magát, így kevésbé tud majd kényeztetni. Az egész persze Ingrid válaszától függ. Ha igen akkor Tubrok hangosan rendel ilyesmiket a rendszertől, hogy hozzon nekik többfélét, ha nem akkor enélkül de mindkét esetben azonnal folytatják. Eszében sincs most Tubroknak várnia. A csókjaival a nyaktól szépen elindul lefelé, követi a váll vonalát végig a kulcscsonton, a tetovált szívnél megáll és pár puszit ad rá, aztán még jobban lefelé indul csókok helyett finoman szívva a bőrt és néha a nyelve hegyével nyalva/karcolva. A Mjölnirt többször is végigrajzolja nyelvével, jelezve mennyire tetszik neki. Mire teljesen leér reméli el is kezdheti Ingrid orális kényeztetését. A kezei egyébként végig ugyanott maradnak, markolják a melleket és morzsolgatják a mellbimbókat. Ő maga pedig Ingrid elé térdel. A kényeztetést lassan kezdi, kínzóan nyal végig a csiklón, az ajkakon és be az ajkak közé. Aztán használja az ajkait is és kezdődhetnek a francia csókok. A kis játszadozás után megkezdi a lelkes kitartó munkálkodást és nekilát felfalni a Boszorkáját. A lelkes odaadó munkálkodást kiegészíti azokkal a kis trükkökkel amiket akkor tanult mikor Ingrid piercingeket tett be magának és kérte saját megkínzását, néhány dolgot onnan is megjegyzett. Ha Ingrid nem hangoskodik eléggé, a dupla "némítás" ellenére akkor kicsit intenzívebb kényeztetést kapnak a keblei, hátha akkor. Miller alapból mindenképpen egy órán át élvezheti a párja munkálkodását, de attól függően mennyire vágyik rá másfél-két órát is kaphat. Bár Tubrok legszívesebben fél napig elmunkálkodna rajta és teljesen kikészítené őt, de nem ezt kérte a nő. A kényeztetés végével Ragal újra feláll. Ha Ingrid korábban kérte akkor a mellbimbó izgatók most kerülnek fel - ki tudja pontosan mikor egy android hozott egy kipárnázott dobozban jó párat - még olyan is van ami külön terhes nőknek van szánva, ha azt kérné. Mindenesetre, ezután Tubrok Ingrid elé helyezkedik. Élvezettel legelteti végig szemeit a nőn és közben férfiasan morog, közelebb hajol, ismét Ingrid nyakát kezdi el csókolgatni, közben lassan a hüvelybe vezeti magát. Most is annyira szét van nyitva Ingrid hogy gond nélkül csusszan benne tövig. Lassan indít Tubi, a kezeivel a belső combokat simogatja, csókjaival az érzékeny pontokat kényezteti és végig izgatottan morog. Aztán eljön egy pont - amikor már mindketten kellően beindultak - hogy megkapaszkodik a combok alatt a korlátban és nekilát nagy lendülettel akrobatikusan szeretkezni. Egyre nagyobb lendülettel és erővel mindig tövig hatol, csak azért hogy egy pillanat múlva már szinte teljesen kicsússzon aztán újra végigszánthasson a nőben. Az hogy vadul és szenvedélyesen szeretkezik enyhe jelző. Megkeresi azt az iramot ami még nem fáj Ingrid, amit még élvez és pont arra áll be. Az egész testét használja, lendületesen mozog, szinte tornászik. Úgy megostromolja és annyira magáévá teszi Ingridet mint eddig soha, habár az utóbbi napokban már amúgy is feljebb és feljebb emelte a lécet, most ismét túltesz magán. Valószínűleg elég lenne egy rossz mozdulat hogy beletörjön a dologba a büszkesége, de szerencsére a szexuális-anyagáramlás összehangolja őket. A csókok a nyaknál hamarosan harapásokra változnak, de aztán el kell szakadnia a bőrtől a férfi ajkainak hogy levegő után kapkodhasson. A korlát egy idő után már nem is elég támasz, így hát mindkét kezével szorosan megmarkolja Ingrid fenekét és ahhoz húzza magát újra és újra. Ha az izgatók játszanak, akkor itt kap egyet a nő a csiklójára is, csak hogy intenzívebb legyen az élmény. Az egész szeretkezés kezd roppant vad és lendületes lenni. A férfi most is egy HPI-s teljesítményét tapossa és adja meg a nőnek. És ki tudja hogy meddig tart a szeretkezés. Tubrok az orgazmus közelében sincsen, túlságosan figyel a testmozgásra, így hát Ingriden múlik. Ragal a maga részéről akkor lenne elégedett ha Ingrid szemei már felakadnának és azt se tudná hol van. De nem biztos benne mennyire élvezi a nő, úgyhogy akkor addig ameddig Ingrid akarja.
A levezetés ismerős élvezet, Ragal szépen lassan lelassít és az apró, gyors, mély lökésekre vált. Közelebb hajol, átöleli Ingridet, simogatja a nyakát, a hátát, az oldalát, a melleit, csókolgatja a vállait és a nyakát, közben pedig alul végig az apró mozdulatokkal munkálkodik. Miller tökéletesen érezheti hogyan kalapál a párja szíve és hogyan veszi minden egyes lélegzetét. Az egész addig tart ameddig Ingrid teljesen ki nem elégül, és nem elégedett tökéletesen mindennel.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Szer. Aug. 01 2018, 00:01

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Tubrok láthatta Ingrid gondolatai között válaszként, hogy a nanobotokkal azaz egy baj van, hogy az nem lehetne benne, csak a nő jelenlétében, illetve a csarnokot sem hagyhatná el. Megoldható persze, de alap esetben mindez nagyon limitált megoldás. A nőnek saját nanobokat kellene terveznie és programoznia ahhoz, hogy kivitelezhető legyen az egész, az pedig időbe telne. Úgy főleg, hogy jelenleg szinte minden idejüket együtt töltik, amikor meg éppen nem, akkor mind a ketten dolgoznak. Így valamelyikből kell majd Ingridnek lefaragnia, hogy ezt kivitelezhesse. Amit persze a lehető legnagyobb örömmel tenne, mert az csak neki is jó, ha kap ezáltal regenerációt Tubrok, kevésbé lenne sérülékeny – vagy ha igen, meggyógyul – nem tudnák lényegében megölni egyszerű hagyományos módokon. Azt persze még egyikőjük sem tudja, hogy tulajdonképpen nászajándékba fogja Tubrok kapni a génkezelést az apósától, hogy az ő közbenjárásának köszönhetően fog ilyenben részesülni. És ennek köszönhetően fogja majd Elofon megkapni a Tubroknak tervezett nanobotokat, ami miatt pontosan ugyanúgy fog kinézni majd Kisboszorka mellett – már a kort nézve – mint manapság. Ezen felül pedig tényleg valóban sikerült mindkét félnek elleplezni azokat a dolgokat, amiket nem akarták, hogy a másik észrevegye, rájöjjön.
Ahogyan már fent voltak a kilátóban és az ágy is „megérkezett”, nekiláttak annak, hogy egymást izgassák. Itt volt nagyon pici törés közben, amikor a férfit meglepte, hogy Ingrid mellbimbói érzékenyebbek az átlagnál és persze az is, hogy a keblek nagyobbak. A nő ki is kérte magának, hogy ez természetes, hiszen terhes. A válaszra már éppen „mondta” volna, hogy akkor, ha ezek zavarják a férfit, akkor csak kérnie kell és áttérhetnek a megszokott HPI-s módszerre, azaz nem természetes úton hordja ki Eyjolfot, hanem már most áthelyezi őt egy inkubátorba, hogy a születési ideéig abban fejlődjön. De mivel megérezte, hogy nagyon tetszenek ezek a változások a férfinak, így mégsem kerültek a gondolatai között annyira előtérbe, hogy Tubrok megérezze őket. Az előjáték közben, amikor már Ingrid kényeztette a párját érezte, hogy mennyire meglepődött azon, hogy milyen hosszú ideig szándékozott vele orálisan foglalkozni. Máskor is megtette volna eddig bármikor szívesen, csak úgy nem volt túl jó az, hogyha percek alatt mondjuk kétszer elsül a férfi és máris vége lett volna emiatt az adott szeretkezésnek, mert már nem bírja tovább a másik. De most ebben a helyzetben nem volt efféle gond, így nyugodtan megtehette, amit már régóta szeretett volna. Annak örült, hogy a férfi majd be akarja tartani az erotikus masszázst és nem felejtette el. Érezte, hogy a férfi mennyire elégedett és boldog amiatt, hogy képes volt behatolás, és/vagy csiklóizgatás nélkül elérni azt, hogy Ingrid elélvezzen és mindezt csak a mellbimbókkal való foglalkozásnak köszönhetően.
A szeretkezés után Tubrok még érdeklődött, hogy szeretne-e így valamit a nő, aki erre nemlegesen felelt, de még felajánlotta a lehetőséget, hogyha a férfi szeretné, akkor a fenekét is igénybe veheti, de ezzel nem élt a másik. Amint eloldozta Tubrok át is vitte Ingridet a korlátra, ahol a nő igyekezett kinyújtani az izmait, bár még mindig reszketett a lába a sok orgazmustól és az előbb átélt dolgoktól főleg, hogy nem is tudott rendes nagy levegőt venni az orrán hála annak, hogy a szája még mindig be volt tömve. Mikor a férfi visszaért hozzá, akkor úgy állt, hogy a lehető legkönnyebben tudja a párja megkötözni a kezét és úgy állt oda a korláthoz is, hogy ahhoz is rögzíteni lehessen. Ahogyan a lábai jöttek odahelyezte először az egyiket, aztán a másikat a korlátra úgy, hogy a legkényelmesebb legyen és 180 fokos szöget zárjanak be a lábai egymással. A nyakcsók roppant finom volt, ahogyan azt is igencsak élvezte, hogy a férfi máris a mellbimbóit kezdte morzsolgatni. A kérdésre azonnal felelt volna, de meglátta, hogy miket gondolt még mellette a férfi, hogy egyrészt azért is hozta fel, mert látta, hogy korábban is volt ilyen használva, másrészt nem biztos, hogy a saját kapaszkodása miatt úgy tud majd foglalkozni velük, mint szeretett volna. Igazából már az első kérdés után megvolt a nő válasza, amin a látottak sem változtattak. Így határozottan bólintott, hogy szeretné, már csak azért is, mert a férfinak sem volt kifogása ellene. Ahogyan Tubrok lefelé indult a csókokkal és a fogával is karcolta Ingrid bőrét a nő kellemesen megborzongott és enyhén libabőrös is lett a bőre azokon a részeken.
Még ideje sem volt arra gondolni, hogy esetlegesen szeretné azt, hogy orálisan is kényeztesse így a férfi, mert szinte azonnal neki is látott ennek a párja azok után, hogy kérte a mini vibrátorokat a rendszertől. Ingrid már ott halkan felnyögött, hogy a Mjölnir szimbólumhoz ért a férfi és azt is érzékien végigrajzolta a nyelvével. A teste megfeszült és megremegett, amint kínzó lassúsággal nyalt végig Tubrok a csiklóján. Csak akkor könnyebbült meg, amikor rendesen nekilátott a férfi a munkálkodásnak. Mivel az előzőek után nem regenerálta magát, így alig kellett néhány perc ahhoz, hogy feszengeni kezdjen, majd remegve élvezzen el. Az egyensúlya stabil volt, így amiatt nem kellett tartania, hogy leesik, csak élvezhette, hogy a férfi foglalkozik vele. Még kissé előrébb is tudott dőlni, hogy a felsőteste lejjebb kerüljön és Tubrok könnyedebben férjen hozzá a mellbimbóihoz. A trükkök, amiket a férfi tanult korábban most is beváltak, főleg, hogy így széttárulkozva könnyebben is fért a nőhöz, mint máskor. Ingrid úgy húsz perc után már kellően kezdett hangoskodni, hogy a kendőn át is hallani lehessen a hangját. Mint mindig most is nagyon élvezte a munkálkodást, többször is elélvezett közben. A felől pedig nem volt panasza, hogyha Tubrok még folytatni akarta, így ha a férfi nem bánta, akkor tényleg nagyjából közel két órán át élvezhette mindezt a nő. A vége felé megint kezdett leizzadni – köszönhetően annak, hogy nem regenerált – és reszketett is. A tényleges szeretkezés pedig csak ezek után kezdődhetett.
Itt nem volt igénye speciálisan terhes nőknek menő izgatóra, a sima is megtette, főleg mert ezek nem tudtak olyan durvák lenni esetleg, mint Tubrok. Ingrid már most kellően jó hangulatban volt és beindulva, így csak a férfinak kellett visszarázódnia. Mint mindig most is zongorázott a férfi büszkeségén a hüvelyével, főleg, mert nem is nagyon tudott mást tenni ezúttal sem a kifeszítettség miatt. Odalent szerencsére nem volt érzékenyebb, mint máskor, így Tubrok nyugodtan lehetett ugyanolyan szenvedélyes és durvább, mint egyébként. Nagyon élvezte, hogy így teljesen mélyen tud benne mozogni a férfi, minden egyes behatolásra hangosan és kéjesen nyögött fel, valószínűleg kihallatszott a pecek és a kendő alól. Az egész akkor lett még inkább jó és közvetlenebb, amikor a párja a fenekét fogta és úgy tartotta meg. Tubrok érezhette, hogy ez így még inkább tetszik a nőnek, hogy érezheti a férfi forró kezét, tenyereit is a fenekén. Ennél a póznál nem csak zongorázott, hanem a csípőjét is mozgatta, azt itt így megtudta tenni, hogy ezzel mind a saját, mind pedig a párja gyönyörét növelje. Az is külön emelt az élményen, hogy a csiklójára is került egy izgató, így tényleg minden helyről érték az ingerek. Egy idő után a fejét is egyre többször vetette hátra, ahogyan újra és újra átcsaptak a gyönyör hullámai felette. Lassanként kezdett egész testében reszketni és leizzadni, szinte folyamatosan érték az orgazmusok.
Egy idő után már teljes mértékben elvesztette az időérzékét és újfent nem tudta azt sem, hogy hányszor élvezett el egymás után. Nagyjából két-két és fél óra kellett ahhoz, hogy Tubrok elérhesse azt, hogy Ingrid már azt sem tudja, hogy hol van. ezt nagyjából szó szerint kellett itt érteni, mert a fejében már csak az újabb és újabb orgazmusok voltak, közben persze mindvégig mozgatta nagyon kicsit a csípőjét és zongorázott a férfi büszkeségén is. Így nem kellett aggódnia a férfinak azon, hogy nem élvezi a nő, amit csinál, mert nagyon is. Az elején még próbál sikoltozni is, de egy idő után elfogyott a hangja és csak szinte a sípolását lehet hallani, ahogyan a levegőt kapkodja. Amikor a férfi már a levezetésnél tartott, érezhette, hogy nagyon jól esett a nőnek, hogy így simogatja. Mivel nem akarta korábban sem, hogy fura legyen a férfinak, hogy nem ver a szíve, csak a beültetett tégely keringeti a vért a testében, így nem csak a férfi saját szíve vert hevesen, de Ingridé is kalapált. A levezetés közben még további két alkalommal élvezett el és a második – nagyobb orgazmus – után érezhette Tubrok, amit akart, hogy a nő teljesen kielégült és elégedett mindennel.
Ahogyan azt is érezhette, hogy a kis vibrátorok most kezdtek ezáltal kellemetlenek lenni egy kicsit a nő számára a túlérzékenység miatt, illetve most nem szeretne mást, mint az ágyon hozzúbúnji a férfihoz és hosszasan megcsókolni őt. Bár még nem tudja, hogy a csókot hogyan fogja kivitelezni, mert először szeretne levegőhöz jutni és egy kicsit regenerálódni, hogy a túlérzékenység elmúljon és ne legyen kellemetlen tényező mindez, hogyha Tubrok folytatni szeretné a dolgokat a saját elképzelése szerint, mert neki sem lenne kifogása ellene.

Témanyitás by Bishop on Szer. Aug. 01 2018, 03:07

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok nagyon örül a nanobotokat illető ötletnek, nem is gondolta volna hogy Ingrid mindezt megtenné csak egy kérése miatt, ugyanakkor kicsit megvallóan gondol arra hogy egyelőre csak a szeretkezések erejéig gondolta, hogy Ingridnek jobb legyen, ha már felvitte az elvárásait, akkor pedig együtt vannak és valószínűleg valahol a csarnokban. Mindenesetre ezen kívül arra is emlékeztetve van a férfi, hogy szinte minden idejüket együtt töltik a kötelességeiken kívül, ezt roppant aranyosnak találja.
A kilátóban romantikus időt tölt együtt a pár, kellemesen megvannak, aztán kezd forróvá és erotikussá válni a hangulat. Mindketten nagyon igyekeznek a másikat kellően felizgatni és kényeztetni. Ingrid melleinek érzékenységét elsőre furcsának találja a férfi, de mindez tetszik neki és továbbra is imádja a nő kebleit, így ebből nincs semmi kellemetlenség szerencsére. A hosszú orális kényeztetést végig nagyon élvezi Ragal és hálás érte, azt pedig tökéletesen megérti miért most adódott az alkalom, máskor ennyitől az egész éjszakára kielégült volna, az pedig nem lett volna jó egyiküknek sem.
Az első szeretkezés forró és szenvedélyes, mindkettejüknek roppant élvezetesen alakul. A végén még kap egy felajánlást Tubrok, de most nem él vele, így áttérhetnek a második felvonásra.
Tubrok szélesen, kajánul mosolyodik el, mikor észreveszi hogy a korláton ülő párjának még mindig remeg a lába az előbbi orgazmusoktól. Már tudja hogy jó munkát végzett. Az is roppantul tetszik neki mennyire szemtelenül fiatalnak tűnik Ingrid, miközben pontosan tudja hogy ezer éves érett nő. Egy szót sem szól, de a pillantásai árulkodóak. Visszaérve Ingridhez rögtön neki is lát a csókoknak és a mellek izgatásának. Itt merül fel a kérdés, Ingrid szeretne-e további játékszereket és a válasz igen, így később ezek is felkerülnek. Ami az előjátékot illette, Tubrok roppant elégedett milyen hamar libabőrössé válik Ingrid bőre és máris meg-megremeg, így igyekszik még odaadóbb lenni. Az orális kényeztetés jó két órán át tart, Tubrok örömmel szorgoskodik-munkálkodik, és a végére Ingrid leizzad és reszket teljes testében. A tényleges szeretkezés pedig tényleg csak ezután jön. Ami a fenékbe markolást illette, Tubroknak is nagyon tetszik és jobban élvezi amikor egymáshoz közel vannak, összeérnek, a kis csípőmozgásokért pedig oda van. Igazán ekkor kezdi el ő is élvezni és néhány morgás ki is szakad a torkából. Két és fél óra kell, de sikerül és Ingrid már azt sem tudja hol van, a kéjes nyögéseknek már vége, a sikolyoktól teljesen elment a hangja és a fejében már csak a folytonos orgazmusok vannak. Ekkor jöhet a levezetés. Mindketten érzik mennyire kellemes a másiknak az ölelés, így hát Tubrok még közelebb húzódik és szorosabban ölel, az apró mozgásokhoz odalent úgysem kell nagy mozgástér, nem úgy mint az előbb. Ingrid "szívének" verését élvezi és kellemes neki, hálás is érte. Két orgazmusa van még Ingridnek, mindkettő alatt ugyanúgy kényezteti a párja, a második nagyobb után teljesen kielégültnek érzi magát. Ragal gyorsan leveszi az izgatókat és férfiasságával kicsúszik a nőből. Elégedetten fújja ki a levegőt, Ingrid teljesen kielégült, roppant kellemes tudat számára.
A folytatásban Ragal gyorsan eloldozza Ingridet, aztán kézben viszi sietve az ágyhoz, ráfekteti és ott gyorsan eloldozza a kendőt és kiveszi a szájpecket. Ingrid mellé fekszik és megvárja amíg kifújja magát a nő, ha ez megtörtént odahajol és megcsókolja a nőt, a csókja hosszú és intenzív. Bőven van lehetőségük csak egymás mellett feküdni, kifújni magukat és gyönyörködni a tájban. Odakint már minden teljesen világos. A kis pihenő után Tubrok ismét Ingridhez hajol, szenvedélyesen megcsókolja őt, kezeivel simogatni kezdi, az oldalát, a vállát, a hasát, az idomait, az egyik keblet markolászni aztán morzsolgatni kezdi a másik kezével folytatja a simogatásokat. Reméli hamar hangulatba tudja hozni mindkettejüket, ha pedig ez sikerül, akkor magára húzza Ingridet és úgy helyezkedik, hogy a nő könnyen megülhesse őt, ha akarja.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Csüt. Aug. 02 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Akkor mindez kellemes meglepetés lehetett a férfinak, mert tényleg nagyon nagyon szívesen megtenné Ingrid egyetlen kérése alapján, hogy beszerez nanobotokat azért, hogy a férfi még ennél is jobban, akár tényleg egy egységig bírja a dolgokat és biztosan semmilyen sérülése ne legyen szeretkezés közben. Míg Tubrok egyetlen egy alkalomra gondolta mindezt, a nő sokkalta előrébb, hogy permanensé tegye a dolgot. Ezáltal Tubroknak az élethossza is nagyon megnőne, évtizedekkel, de akár évszázdokkal is annak függvényében, hogy mennyire erős regenerációt kapna ezáltal. Így nagyon, de nagyon sokáig ugyanolyan fitt és fiatalos is maradna, mint most. Ezeket a gondolatokat is láthatta a férfi, hogy már csak ezek miatt is erre gondolt Ingrid. Ugyan ez nem ér fel egy génkezeléssel, de átmenetileg jó megoldás, amíg ki nem tudná találni a nő, hogy minél tovább vele maradhasson a férfi. Szóval Tubrok most már azt is láthatta, hogy Ingrid azt a lehetőséget kizárta teljesen, ami korábban lelombozta a kedvét, hogy nem él túl sokáig a férfi. Hanem már több alternatívája is volt, hogy miként lehetnének évtizedekig, évszázadokig együtt. Mondjuk kicsit amiatt félt és tartott tőle, hogy a férfi esetleg nem akar ilyen sokáig vele lenni, mivel emberi mértékkel ezek az időintervallumok fel sem foghatóak, de azért titkon reménykedett, ha már most érezte ezt a férfi irányából, akkor nem retten meg, hanem hasonlóképpen fogja gondolni, mint ő maga.
Fent a kilátóban az előjáték és az első szeretkezés is nagyon jól sikerült, mind a kettejüknek kielégítő volt. A második „kör” már a korlátnál volt, még mielőtt nekiláttak volna ehhez Ingrid eltudta csípni a párja tekintetén, hogy menyire odavan a férfi azért, hogy ennyire fiatalnak tűnik, miközben közel sem volt az. A másik amit már viszont érzett is, hogy örült Tubrok annak, hogy még mindig remegnek a lábai az előző szeretkezés nyomán. Végtére is alig… maximum két-három perc telt el azóta a nő pedig nem regenerálta magát, nem is nagyon tudta így. A következő sok óra – ami miatt be is következett, amit Ingrid mondott, hogy nem fognak eljutni munkába, vagyis a férfi nem – azzal végződött, amit Tubrok szeretett volna, hogy a végén a nő tényleg nem tudta már, hogy hol van, csak az orgazmusok voltak a fejében. Az utolsó után pedig teljesen ki is elégült és kissé túlérzékeny lett. Így ekkor jó volt, hogy az izgatók is lekerültek róla. Ezek után lett eloldozva, mikor a férfi a karjaiban vitte az ágyra, akkor belékapaszkodott. Örömmel bújt hozzá az ágyon Tubrokhoz, és kellett egy kis idő, hogy kifújja magát, aztán vett egy mélyebb levegőt, hogy némileg regenerálódjon. Amint megvolt ez örömmel csókolta meg a párját, hosszan, szenvedélyesen. Végtére is az elmúlt órákban egyáltalán nem tudott ezzel a lehetőséggel élni. Ha elszakadtak egymástól, akkor Tubrok mellkasára feküdve tényleg boldogan gyönyörködött a tájban egy kicsit, kiélvezve a másik közelségét
Nem sokkal később Tubrok folytatni szerette volna a dolgokat, így újra odahajolt a nőhöz, aki örömmel vette a csókot, hozzásimulta párjához és viszonozta is az ajkak ősi játékát. Ő maga is simogatni, izgatni kezdte a férfit, bár volt egy olyan érzése, hogy nem kell olyan sokáig foglalkoznia a másikkal. Szerencséjére Tubrok megkönnyítette a dolgát azzal, hogy pont hanyatt feküdt, hogy Ingrid meglovagolhassa. A meglepetés, amit tervezett pedig pontosan erre lett beidőzítve. Itt csatornát nyitott Maniac irányába és parancsba adta a mesterséges intelligenciának, hogy bénítsa le a férfit, hogy ne tudjon mozogni. Mindezt úgy, hogy a szemeit tudja mozgatni, tudjon nyelni, nyögni, nyöszörögni, de beszélni már nem. A tüdeje, szíve, belső szervei és ezek ugyanúgy mozgásképesek legyenek, azaz életműködései legyenek normálisak, csak mozogni ne tudjon a két kitételt kivéve. Ó és persze ne engedje elmenni őt, csak ha saját maga engedi. Mivel valószínűleg nagyon meglepte a férfit, lehet, hogy meg is ijesztette, így hagyta most már, hogy érezze a másik, hogy ez meglepetés és jó lesz neki, most megkapja álmai „kínzását”. Ha pedig valami rossz lenne, kényelmetlen, kellemetlen, akkor csak gondoljon rá és még a mozgást is visszakapja.
< - Ne aggódj, biztosra veszem, hogy remekül fogunk szórakozni! – mondta gonoszan. >
Gondosan betett Tubrok feje alá egy párnát és a biztonság kedvéért még a szájpecket is. A következő két-két és fél napot pedig azzal szándékozott tölteni, hogy minden eddiginél jobban „megkínozza” és ezáltal kielégítse a partnerét annyira, mint még korábban soha sem. Az elejét úgy kezdte, hogy most ezúttal ő ült rá végtelenül lassan a párja férfiasságára sokszor, amíg már nem könyörög gondolatban a férfi, akkor pedig ülve marad a büszkeségen, hogy szinte őrületbe kergesse a másikat. Ezek után jöhetett, hogy Tubrok érzékeny pontját nyalogatta, azzal foglalkozott sok-sok órán át. Nem fogta vissza magát, révén Maniac úgysem hagyta elélvezni. Ha ezt befejezte, akkor az egyik mini vibrátort az érzékeny pontra erősítette, hogy azzal tovább kínozza a másikat és erre húzta rá a férfi büszkeségének bőrét is, hogy a játékszer alatta maradjon pont az érzékeny részen. Remélte, hogy sok hörgést, morgást és nyöszörgést fog hallani. Ezek után még elsietett, otthagyva mozdulatlanul a játékszerrel, hogy ruhát és egyéb dolgokat hozzon magának. Kétféle ruhából választhatott Tubrok, amelyik jobban tetszett neki, azt vette fel Ingrid a folytatáshoz. Mivel tudta, hogy Tubrok mellbimbói is érzékenyek, így most a férfi oda is kapott két kicsi izgatót, hogy emeljék a tétet. Amikor szükséges volt, akkor helyezte, fordította, átpakolta Tubrokot Ingrid. Mindenféle segédeszközt bevetett, pálcát, ostort, logalópálcát, harapott, karmolt, a nyelvét, ajakait használta. Mindent megcsinált, ami csak az eszébe jutott, egy csöppet sem kímélve a másikat, illetve olyanokat is, ami Tubroknak jutott eszébe közben. Ha volt, amit el akart rejteni, akkor Maniac-től kért segítséget. A kis játékszer az érzékeny ponton mindvégig ott maradt a teljes időre, így sejtette, hogy a végére már teljesen kikészülhet a másik. Közben azért, hogy a saját vágyait is kielégítse, így volt, hogy többször meglovagolta a párját, vagy éppen oldalt fekve hátulról vezette magába, vagy végigfeküdt rajta és úgy. Máskor felültette Tubrokot az ágy végébe és úgy szemből, vagy épp háttal, volt, hogy a hüvelyébe vezetve, máskor a fenekébe. A kis vibrátor ekkor is bent maradt Tubrok bőre alatt. Arra tényleg nagyon figyelt végig, hogyha valami kellemetlen, kényelmetlen lenne a párjának, akkor azzal felhagy, elhagyja, de egyébként tényleg nem fogta magát vissza, valószínűleg Tubroknak így már világos lehet az is, hogy miért volt Ingrid alárendelt szerepben, mert ezt tervezte már egész nap. Kipróbálta azt is, hogy pici gésagolyókkal teli láncot dug Tubrok péniszébe, amivel tovább fokozhatja a férfi és a saját maga gyönyörét is, hogyha a férfinak ez nem túl kellemetlen. Ha az lett volna, akkor ezt is csak a bőre alá teszi egészen a férfiasság tövéig, hogy így a hímtagot masszírozza, amikor éppen Ingrid mozog rajta.
Előszeretettel harapta, karmolta a férfi többi érzékeny pontját is, ha a férfi igényelte, akkor elég erősen is harapta, hogy megmaradjon egy kicsit tovább a nyoma. A kínzások közepette pedig előszeretettel kényeztette orálisan is Tubrokot, ilyenkor a kis izgatót persze kivette a helyéről, majd később visszatette. Ha a gésagolyók megfeleltek a másiknak a bőr alatt, akkor azokon a részeken is masszírozta a férfi büszkeségét, egzotikusabbá téve az egészet. Annak ellenére, hogy Tubrok nem tudott mozogni, így sem úszta meg azt, hogy több különböző módon kerüljön kikötözésre, hol az ágyra, hol az ágy elé, vagy épp a korláthoz. Amikor már tényleg nem fogja bírni az egészet a két, két és fél nap után, akkor fog csak megkegyelmezni férfinak. De itt is gonosz szándékozik lenni, mint legutóbb, amikor a férfi élvezését is kínszenvedéssé tette, hogy ne egy nagy élvezéssel menjen el, hanem szenvedve, apró piciket élvezve csak.
Ha mindennel végzett, akkor fogja csak Maniac-el engedni, hogy a férfi újra mozogjon és oldozza el Tubrokot, veszi ki a bőr alól az izgatót és a golyókat, ha volt rá igény, majd kíváncsian várja, hogy mit is fog szólni ezek után a férfi, vagy tenni.

Témanyitás by Bishop on Csüt. Aug. 09 2018, 22:40

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Tubrok valóban nagyon örül mikor azt látja Ingrid gondolatai között, hogy a nő próbálkozna sok mindennel hogy meghosszabbítsa az ő életét és ne kelljen korán elbúcsúztatnia, mivel egyelőre csak tíz éves, ezért nem igazán tud több emberöltőben gondolkodni, de jelenlegi állás szerint kitartana Ingriddel amíg csak lehetséges mindez fizikailag. Ami a szeretkezéseket illeti, az első remekül sikerül és a második is hasonlóan, Ingrid teljesen kielégül. Az ágyon egymáshoz bújva fújják ki magukat, Tubrok nagyon örül hogy Ingrid ennyire kapaszkodik belé és bújik hozzá, jóleső érzés ez számára. Kis idő eltelik az ágyon pihegve mire mindketten újra kipihentté válnak és Ragal ezután ki is használja az alkalmat hogy újra elcsábítsa Ingridet.
A simogatások, csókok mind kölcsönösek és hamarosan már hangulatba hozzák egymást, a férfi végülis a hátára fekszik és magára húzza Millert, amivel tökéletesen belesétál a csapdába. Ingrid csatornát nyit Maniac felé és a Mesterséges Intelligencia a kérése szerint megbénítja Tubrokot. A férfi azonnal teljesen lebénul, mozdulatlanná válik a teste nagy része, és ettől azonnal meg is ijed. Ragal nem tudja hogy ez ismét méreg, komplikáció, baleset, esetleg Ingrid véletlenül tette, de eléggé megijed az élménytől. Ingrid gondolatai és a nő által sugárzott érzések nyugtatják meg és múlik el az ijedtsége. Kíváncsian pillant Ingridre, hogy ez mégis mi lesz, az elhangzott szavak után kezd megint izgalomba jönni. A párnáért hálás a férfi, a szájpecek pedig nem lepi meg, úgy véli már kijárt neki amilyen szemtelen és kötekedős volt ma. Az elején a férfi még próbálja tartani magát és megvédeni a becsületét, egészen sokáig bírja - egyre nehezebben, fokozatosan többet nyögve és morogva - aztán végül gondolatban könyörögni kezd hogy had mehessen el. Ekkor még nem is sejti mi vár rá az elkövetkezendő két, két és fél napban. Igazából már azzal kikészíti a párját Ingrid hogy a férfiasságán ül és nem mozdul, aztán pedig amikor magát nem visszafogva nyalogatja az érzékeny pontot a büszkeségen. Ott már elment volna Tubrok, de persze Maniac nem engedi mindezt. Amikor az izgató a legérzékenyebb pontra kerül és ráhúzódik a bőr, ha tudna, Tubrok egész teste megremegne. Nem kell sok idő, egy-két perc és máris megkapja a vágyát Ingrid, rengeteg hörgést, nyöszörgést és morgást hall a férfitól, szüntelenül. A szemét is lehunyja és nem tud magával igazán mit kezdeni. Az izgató a legérzékenyebb ponton elég brutális inger a számára. És bizony Ragal ekkor még nem sejti milyen sokáig lesz az a kis szerkezet a "helyén". Ingrid nyugodtan elvonulhat és hozhat ruhát és segédeszközöket. Mire visszaér, Tubrok már megfelelő állapotban van, kellően kikészült és rájött hogy valószínűleg most nagyon meg lesz kínozva. Alig tud dönteni a két ruha között, de végülis a másodikat választja. A két napos szadizmus pedig kezdetét veszi. Ami Tubrokot illeti semmire nem mond nemet, csak a vadabb dolgoknál arra kéri Ingridet legyen lassú és óvatos, egyébként minden mehet. Azért pedig külön hálás hogy Ingrid nem fogja vissza magát amikor elbánik vele, hiszen pont ezt kérte és akarta tőle, hogy ne finomkodjon vele ahogy egy birodalmival sem tenné. Ingrid remekül kiélheti magát a párján, minden pózban kínozhatja ahogyan akarja. Ha véresre karmolja, harapja, veri, azt is élvezi Tubi. Végig gondolatban könyörög a férfi, a torkából pedig hol nyöszörgés, hörgés, hol morgás hallatszik, a szemeit ha nem kell lecsuknia mert annyira kínzó és jó érzés az egész, akkor Ingrid testén legelteti végig tekintetét vagy éppen a szemkontaktust veszi fel. Néha a gondolatai között a könyörgésen és az orgazmuson kívül feltűnik egy-egy kép, mi az amit már kérni akart Ingridtől korábban. Az első hogy nagyon keményen fenekelje el őt, ütlegelővel, ostorral, kézzel, amivel lehet és közben mondjon neki mocskos dolgokat és persze végig kínozza, büntesse. A második, hogy térdeltesse az ágy elé, alaposan kötözze le mindenét térdelő pózban Ingrid, kezeket és sarkokat szorosan össze, aztán jó alaposan ostorral verje el az érzékeny pontjain és a férfiasságán. Ha ezeket megkapja akkor nagyon szenved, de persze nagyon élvezi is és boldog hogy végre megkaphatja. Ami a gésagyöngyöket illeti, Tubrok nem ellenkezik, de roppant aggódva figyeli Ingrid ténykedését és el kell lazulnia az elején. Egy pózon keresztül élvezi hogy a péniszében vannak a gyöngyök, tényleg nagyon különleges érzés neki, de aztán gondolatban kéri Ingridet tegye át a bőre alá, hogy inkább masszírozzon. Ha helyre kerülnek a gyöngyök Ragal már roppant élvezetesnek és perverznek gondolja a használatukat. Átvillan a gondolat az agyán mégis mennyire fog ettől kitágulni a bőr és hogy te jó ég mennyi fér alá már így is. Legalábbis ennyi tud átfutni az agyán, a folyamatos ingerektől pedig újra oda lesz. Itt még annyit kér Ingridtől hogy odaadóan de nagyon vadul kézimunkázzon rajta, hadd masszírozzák a gyöngyök a férfiasságát. Több kérése ezután már nincs. Ingrid az egyik pózban a korláthoz kötözi tehetetlen párját, orális kényeztetésben részesíti és még a fenekét is masszírozza. Tubrok telhetetlenül figyeli mindezt, elégedetten morog és roppant jó érzés számára. Maniacnek az orális kényeztetés alatt minden pillanatban meg kell akadályoznia hogy a férfi elmenjen, ugyanis annyira nem bírja, és erről Ingrid is értesül. Mire végez, Ragal szinte ráolvad a korlátra, annyira oda van. Hasonló a helyzet ha Ingrid a fenekébe vezeti a büszkeséget, a hirtelen szűk helytől is eléggé odavan a férfi, főleg a mindenféle segédeszközzel és azáltal hogy ő maga nem tud mozdulni, helyezkedni.
A két és fél nap remekül sikerül Ingridnek, a párja roppant jó alany a kínzásra és bőven kiélheti rajta a szadizmusát és eljátszadozhat vele - és a férfiasságával - a saját örömére. Már az első negyed nap után folyton könyörög Ragal, teljesen leizzad, kapkodja a levegőt, hörög, és gondolatban könyörög, amikor nincs teljesen szétesve. Az idő egyébként két részre oszlik, az első felében Tubrok még végig könyörög, keservesen könyörög Ingridnek had mehessen el, bármit megtenne csak engedje a nő elmenni néha, nagyon szenved, a második felében már igazán élvezi, édes a szenvedéssel és szenvedéllyel teli élvezet és eszében sincs elmenni, legszívesebben bújna Ingridhez, ha tudna mozogni, átölelné őt, csókolná és kérné hogy ne fejezze be, kínozza még és ne hagyja elmenni. Teljesen engedelmessé és kezessé válik a második nap végére. Ingridnek sikerül teljesen betörnie a nagy nőfaló északi törzsfőt. Tubrok életében először történik ilyesmi. Innentől tényleg teljesen Ingridé. Két és fél nap alatt sok idő eltelik, a nap legalább  kétszer lemegy és háromszor fel is kel. Ingrid akár a naplementéket is élvezheti, hiszen ő tud még erre is koncentrálni. Tubrok testén újra kiserken a szőrzet és picit meg is nő. A munkából szépen elkésnek a szerelmesek. Végül két és fél nap után kegyelmez meg Miller a másiknak, Tubrok ismét a hátán fekszik és bár Ingrid "tönkreteszi" az orgazmusát, kegyesen engedi elmenni. Az első lövelléssel így is sikerül Tubroknak bemocskolnia a boltíves mennyezetet, utána pedig leginkább szökőkúthoz hasonlóvá változik a férfiassága a folyamatos élvezéstől. Tubrokot teljesen szétveti érzés, az eddigi legjobb orgazmusa, nem is hitte férfiként valaha ennyit élvezhet egymás után, és ilyen hatalmasakat, a vége valóban szenvedős már, de nem érdekli mert gyakorlatilag folyik és a folyás is extra tapasztalatlan kellemes élvezet számára. Utána teljes mértékben kielégülve és kikészülve fekszik tovább, szétesve minden értelemben, még mindig az érzésre gondolva.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Szomb. Aug. 11 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid természetesen megtett a két és fél nap alatt mindent, amit Tubrok extrában szeretett volna és örült is annak, hogy a párja ennyire vállalkozó kedvű volt, hogy a gésagyöngyöktől sem idegenkedett. Azt megértette, hogy megijedt a férfi, amikor nem tudott mozdulni, itt egy pillanatra felmerült benne, hogy talán mégiscsak szólni kellett volna neki, hogy mire számítson, mert nem akarta a frászt ráhozni. Szerencsére néhány pillanattal később megnyugodott, amikor megérezte, hogy ez Ingrid „meglepetése”, ténykedése és nem olyan dolog, amitől félni kellene. A két és fél nap igencsak jól telt el, az elején élvezte, hogy a férfi könyörög azért, hogy elélvezhessen, aztán sikerült elérnie azt a pontot, hogy betörje az északi csődört és a férfi már azért könyörög, hogy ez minél tovább tartson. Amikor érezte, hogy aggódik a megnyúló bőr miatt, akkor gondolatokkal igyekezett a másikat megnyugtatni, hogy még mindig iszonyatos tempóval regenerál a férfi, így mindez nem fenyegeti. Ha pedig nem lenne regenerációja éppen, akkor is Ingrid egy pillanat alatt rendbe tudná hozni és a bőr esetleges megnyúlása – ami ennyi idő alatt egyébként sem történne meg – egy-két másodperc alatt helyreállna. Remélte, hogy ez annál a résznél teljesen megnyugtatja a férfit és a későbbiekben nem fognak ilyen butaságok eszébe jutni. Ingrid akkor volt még roppant elégedett, amikor a korlátnál voltak és ott kényeztette a férfit, miközben érezte, hogy Maniac minden egyes pillanatban visszatartja a párja orgazmusát, ebből is tudhatta, hogy mennyire jó munkát végzett.
A naplementéket, mivel saját maga megtudta nézni, természetesen megcsodálta, ha már korábban felhozta, hogy úgy is megnézte volna a helyet. Megtudta állapítani, hogy valóban gyönyörűbb úgy az egész, sokkal jobban, mint a napfelkeltekor. De olyan sokat nem időzött ezzel, nem akart ennyi kíméletet hagyni a férfinak. Természetesen megostorozta úgy, ahogyan azt Tubrok szerette volna, és tényleg megtett mindent, amit kért tőle a férfi. A többi időben meg a saját képzelőerejére bízta a dolgot. Az egész végén szándékosan „törte el” Tubrok orgazmusát, de még így is hatalmasat élvezett a másik. Elsőre a plafonig lőtt fel és utána is annyi spermium jött ki belőle, hogyha nem látott volna korábban ennyit a nő, akkor még az is megfordult volna a fejében, hogy miként nem robbant fel a férfiassága. Amint befejezte az élvezést a másik, akkor engedte el Maniac-el és szabadította meg a szájpecektől, izgatóktól és a gyöngyöktől is. Érezte utána is, hogy éppen min jár a férfi feje, gondolatai így azt is, hogy magának kell majd intézkednie ahhoz, hogy ne maradjon ennyire tarthatatlan a helyzet. Gyorsan fejben végig is vette a dolgokat, hogy miket kell tennie. Egyrészt visszacipelnie a férfit a hálóba, megetetni, megitatni, mosdóba küldeni és lehetőleg még egy gyors zuhanyon is átesni. Úgy döntött, hogy a zuhany, vagy inkább lehet, hogy a kád célszerűbb lesz az első.
< - Akkor most visszamegyünk a hálóba – mondta. – Mint mondtam el fogsz késni a munkából, ami azt illeti három munkanapból késtél, két és fél nap telt el. >
Az egészet végig gonoszan mondta. Ha Tubrok nem tudott felállni, akkor jobb híján felültette az ágy szélére a férfit, a lepedő olyan részével, ami nem volt szétizzadva, vagy nem volt rajta spermium letörölte a férfit és utána felsegítette és felkapta félig a vállára, hátára. Miután a lift megáll, akkor gyorsan visszarohan vele hálóba és ott teszi le az ágyra.
< - Irány a mosdóba, utána zuhany lesz, addigra pedig kész lesz a vacsora is – mondta. >
Megvárja, amíg a férfi elszenvedi magát a fürdőszobába, ha meg akarja csókolni, akkor azt viszonozza, de csak röviden, mert nem akarta, hogy nagyon tovább magában tartsa a dolgokat. Amíg kint lesz, addig a rendszerhez szól.
< - Rendszer, vacsorára valamilyen energiákban és kalóriában gazdag bálnahúsos ételt készíts, hozzá illő körettel. Ezen kívül pedig tejes, proteinekben, ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag shake-t készíts üdítőnek. Desszertnek pedig valamilyen könnyed gyümölcssalátát, alkoholmentest. A vacsorát a hálóba küldesd fel. >
Mivel Tubrok elég régen evett, így direkt olyan ételeket kért, amikben sok tápanyag van, amiket fel tud a férfi szervezete szívni és regenerációra használni. Nem tudta, hogy mihez lenne a párjának hangulata, de a bálna a kedvence, így ezzel nem igen lőhet mellé. Miközben ezeket mondta a ruhát, ami rajta volt és zoknikat is levette és, ha volt szennyes kosár, akkor abba tette bele őket, hogy az androidok könnyebben kivihessék. Ha a férfi kijött a mosdóból, akkor nem is vár szinte semeddig, hanem húzta sokáig a dolgokat, hanem megragadta Tubrok karját és húzta magával a fürdőbe. Attól függően, hogy mennyire volt még szétcsapva a férfi, a zuhanyzóba, vagy egy kádhoz vitte. Ha nagyon nem ment neki az állás és sétálás, akkor kád, ha Ingrid úgy ítélte meg, hogy képes megállni a zuhany végéig, akkor zuhany. Bármelyik is legyen saját maga fürdeti meg a férfit és mossa meg a haját is, hogy teljesen tiszta legyen. közben persze saját maga is igyekszik gyorsan megtisztálkodni, majd mind a kettejüket megtörölgetni és visszakísérni Tubrokot a hálóba. Még gyorsan felvesz magára egy köntöst és hozzá fehérneműt, illetve a párjának is vesz elő ilyet, hogy mégse meztelenül kelljen vacsorázni.
< - Remélem annyi erőd azért van, hogy egyél és igyál és ne nekem kelljen ezt is megcsinálnom – szemtelenkedett. >
Persze, ha nem volt, akkor mint lent az étkezőben, akkor most is megeteti és megitatja a párját, de nem hitte, hogy ennyire szét lenne csúszva, azért a teste regenerál, maximum alvásra lenne szüksége. Szóval valószínűleg ő maga is leül Tubrok mellé az ágyra és várja, hogy megérkezzen az android a vacsorával.
< - Most lesz miről dicsekednek a PT-nek – kacsintott a férfira. – Bocsánat, hogy nem szóltam előre és megijedtél, amikor lebéníttattalak Maniac-el – kért még bocsánatot. >
Ha megjön a vacsora, akkor szed mind a kettejüknek és tölt is az italból, majd nekilát annak, hogy elfogyassza azt.

Témanyitás by Bishop on Szomb. Aug. 11 2018, 23:11

+18
~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~

Igen kellemes az eltelt két és fél nap a pár számára. Először a könyörgés aztán a betörés következik a férfi részéről. Ingridnek pedig mindkét alkalommal sikerül teljesen megnyugtatnia a párját, amikor erre szükség van. Ingrid roppant elégedett a reakciókkal és kiélvezheti hogy a párja semmire nem mondd nemet. Tubrok pedig végig élvezheti az édes kínzást. Az egész végén az orgazmus nagysága mindkettejüket meglepi.
Ingrid jól látja a helyzetet, neki kell rendbe tenni a párját, ugyanis a férfi nagyon odavan. Megszabadítja a férfit a segédeszközöktől és eloldozza. A gonosz szavaira a férfi szélesen elmosolyodik, tetszik neki a nő gonoszkodása, aztán sokatmondóan pillant vissza rá. Nem igazán tudja leplezni mennyire meglepi az elhangzott időtartam, nem hitte volna hogy eddig bírja. Ragal ezután próbál, de nem igazán tud felállni. Ingrid felülteti őt, letörli amennyire tudja, majd fel kell kapnia a férfit a vállára és úgy vinni. Tubrok sokkal inkább örülne annak ha együtt sétálnának, de most tényleg nem tudna, ezért el kell fogadnia hogy cipelve van. Lent a hálóban ki is adja a nő az utasításokat, Ragal láthatóan egyetért de csak egy bólintással jelzi ezt. Mielőtt elindulna hálásan megcsókolja Ingridet, de csak röviden, mert érzi a nő nem is engedne hosszabbat most. Most is az ajtóban állva fordul vissza a férfi és szólal meg.
< - Kérlek előtte regenerálj. >
Ezzel lepillant magára és várja hogy a nő segítsen neki, az instrukciói szerint ráfér néhány ponton egy kis segítő érintés a nőtől. Ha ezeket megkapja hálásan távozik a mosdóba. Amíg egyedül van Ingrid gondoskodósan megfelelő ételeket rendel a rendszertől. A finom tápanyagokra szüksége is lesz a férfi testének, és a bálnával nehéz mellélőni nála. Tubrok némileg kevésbé szétcsúszva jön ki a mosdóból, nagyon tetszik neki hogy a szerelme rögtön kézen ragadja és mennek is fürdőbe. Elnézve Ragal állapotát a fürdő, egy hatalmas kád teli forró vízzel és sok habbal tűnik ideálisnak. A kádban mindketten kényelmesen elférnek. Ingrid gondosan meg tudja fürdetni a párját és a haját is meg tudja mosni. A saját tisztálkodásával azonban nem kell foglalkoznia, Ragal viszonozza a gondoskodást, megfürdeti őt a haját is megmossa. Az egész közben az egyik keze Ingrid hajába túr és úgy húzza oda magához egy hosszú és rendkívül hálás csókra. A csók után kissé elhúzódik és Ingrid szemeibe néz.
< - Köszönöm. - mondja hálásan. >
Természetesen ezután gondosan befejezi a hajmosást és a fürdetést is, a törölközésnél már kölcsönösen szárítgathatják egymást. Ezen idő alatt Ingrid tökéletesen érezheti mi jár a párja fejében, hálából minimum egy ház méretű óriási virágcsokrot, vagy inkább rózsákból valamilyen díszt akar hozatni a csarnokba, és egy ház méretű csokit is szeretne, de azt nehéz lenne kivitelezni, egy jármű méretű praktikusabb, és ezt a kettőt a nőnek adni, mert megérdemli. A fürdő után kéz a kézben sétálhatnak vissza a hálóba, ha Millernek nincs ellenvetése. A vacsorának már fehérneműben és köntösben állnak neki. Mivel valószínűleg elég sok időt töltenek a kádban, ezért addigra készen is várják őket a fogások. Ingridnek sikerült roppantul eltalálnia mire van szüksége a férfi szervezetének, ízlik neki és tápláló. A szemtelenkedésen Tubrok csak nevetve csóválja a fejét.
< - Látom nagyon nem tetszett mikor legutóbb meg kellett etetned. >
Mondja hasonlóan szemtelenül, aztán a shake-jének a habjából vesz az ujjával, a habot Ingrid orrára keni aztán bekapja a nő orrát ahogyan szokta és ezzel a habot is megeszi. Ezután érdeklődve figyeli a nő reakcióját. A dicsekedéssel kapcsolatban is elmosolyodik.
< - PT? Mint Perverz Trió? Ezentúl tényleg így fogod őket hívni? - kérdezi jókedvűen - Mindenképpen dicsekedni fogok nekik, a történek után... És nem kell bocsánatot kérned, nekem kellene mert majdnem felkaptam a vizet. >
Ingrid szed mindkettejüknek és nekiláthatnak a délutáni ebédnek. Ragalnak rendkívül jó étvágya van, gyorsan megeszi azt amire érzi hogy szüksége van a szervezetének. Ha Ingrid nem haragszik akkor az elején az evéssel van elfoglalva és igyekszik gyorsan megtölteni a hasát mindenféle jóval, azután szólal csak meg.
< - Sokat jelent nekem, hogy nem kíméltél, tiszteletben tartottad a kérésem. Hmmm... két és fél nap eltelt, Te is fáradt lehetsz, evés után alvást terveztél? Utána még nagyon szívesen maradnék veled, de előbb-utóbb meg kell jelennem az uralkodói csarnokban is. >
Árulja el gondolatait a férfi.

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
avatar
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3492
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 22
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter

bisur13

Vissza az elejére Go down

Re: Rocksolid

Témanyitás by Miller lányok on Hétf. Aug. 13 2018, 00:00

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Visszatérés Rocksolidba
Lady Ingrid Stephanie Miller-Osborn
Flotta tiszt, Rocksolid leendő úrnője

Játékostárs(ak) neve: Tubrok Ragal (Rocksolid törzsfője)

~ Karakter: Ingrid Stephanie Miller; Helyszín: Tubrok Ragal törzsfői csarnoka ~
Ingrid örült mindkét esetben, hogy sikerült a párját megnyugtatnia a kellemetlenebb szituációkban. Így legalább már ezzel sem volt gond. Az egész végén sikerült részben megtisztogatnia a férfit is, akinek igencsak tetszettek a szavai, a tekintetéből könnyű volt mindezt kiolvasni. Jól sejtette, hogy nagyon meglepi őt, amikor elárulta, hogy mennyi ideig voltak itt. A nő valóban sejtette, hogy a párja jobban örült volna a sétának, de arra most jó pár percig még nem igen lesz képes, így maradt az a lehetőség, hogy ő viszi és támogatja a férfit, hogy eljussanak oda, ahova el kell jutniuk. A hálóban felvázolt menüvel és tervvel szerencsére a férfinak sem volt problémája, így ezeket végre is lehetett hajtani. Vagyis lehetett volna, de Tubrok még kitalált egy-két dolgot előtte. Többek között egy rövid csókot, amit Ingrid is viszonzott, de már igazából hajtotta volna elfele a párját már csak azért is, mert tudta, hogy szüksége lenne arra, hogy kimenjen a mosdóba ennyi idő után. A kérésnek természetesen nem mondott ellen, amikor a párja azt kérte, hogy regenerálja egy kicsit.
< - Persze, örömmel – felelte egy mosollyal. >
Így a szükséges részeken, bármiféle provokáció, vagy efféle nélkül tette a kezét arra a részre, vagy vette a kezébe a regenerációra szoruló részeket. Most már esze ágában sem volt az, hogy provokálja, vagy felizgassa a férfit, mivel így is teljesen kész volt és nem akarta, hogy az esetleges gonoszkodás, vagy efféle miatt komolyabb regenerációra legyen szükség, mert elpattan egy ér Tubrok testében, vagy ehhez hasonló. Így inkább csak professzionális gyógyító maradt ebben a helyzetben. Amíg Tubrok a mosdóban volt, addig saját maga megrendelte a vacsorát is, amint pedig a férfi kiért irány volt a fürdő. Mivel érezhetően még mindig nehezére esett az álldogálás, így a kád mellett döntöttek, hogy tovább tudjon a férfi pihenni és regenerálni. Amíg a kádban vannak, addig is igyekszik provokáció nélkül a lehető legtöbb felületen a férfihoz érni, hogy ezzel is rásegítsen a másik regenerációjára és gyorsítson azon, hogy minél hamarabb kikerüljön ebből a szétcsúszott állapotból. Persze a kimerültségen és fáradtságon nem fog tudni segíteni, ahhoz étkezés és alvás kell majd, de azért, amit megtudott tenni, azt igyekezett megtenni. Ez alatt igyekezett megfürdetni a férfit, aki végül is összeszedte magát annyira, hogy mindezt tudja viszonozni a nőnek. Hagyta, hogy a férfi odahúzza magához és hosszasan csókol ja meg őt, amit viszonzott és hozzá is simult közben a másikhoz, hogy újra minél nagyobb felületen érintkezzenek.
< - Nem szükséges megköszönnöd – felelte kedvesen. >
Miután mindezzel végeztek, nekiláttak megtörölni a másikat, itt Ingrid érezte, hogy mi fut át a párja fejében. A ház nagyágú virág… vagyis rózsacsokor, illetve először az ugyanekkora, majd végül „csak” járműméretűre zsugorodó csokoládé. Mindezeket köszönetképpen és azért, mert Tubrok szerint a nő megérdemelte. Ahogyan ezt látta a férfi fejében ezeket lágyan nevetett fel. Nem tagadhatta, hogy tetszett neki és imponált is mindez, de ettől függetlenül nem tartotta szükségesnek mindezt.
< - Nagyon kedves, de nem szükséges, kár lenne annyi rózsát ezért meggyilkolni – mondta. – Inkább az egyik kertbe építtess egy rózsás lugast, ahol a futatott rózsák formálnak házat. Az sokkalta tovább megmarad és az év minden szakában szép lehet, nem pedig az, hogy pár nap múlva már kidobható lenne az egész, mert elszárad. A csokit meg kár lenne megkezdeni. >
A végén felnevetett, de amit a rózsákkal kapcsolatban mondott, azt komolyan gondolta, hogy ez az ötlet sokkalta jobban tetszene neki. Mivel ott lehetne étkezni is a rózsákkal futtatott házban, lugasban, ami romantikus és hangulatos, főleg, ha olyan helyre kerülne, ahol még szép kilátás is van, mert a kertnek szép nagy üvegablakai vannak. Ezek után tértek vissza a hálóba, ahol a rendelt vacsora is készen várta már őket, aminél Ingrid ki is fejtette, hogy reméli, hogy van elég erő Tubrokban, hogy magától egyen és nem kell etetni, mint „reggel”. A férfi erre nevetve válaszolt, amit a nő sem hagyott szó nélkül.
< - Csak nem akarom, hogy túlságosan elkényelmesedj és eltunyulj – vágott vissza szemtelen hangnemben. >
Megjátszott morcossággal vette tudomásul, hogy a shake habja az orrára került és azt bekapta Tubrok. Végül csak gyerekesen a nyelvét öltötte ki a másikra. Az evés előtt azért néhány szót még váltottak, többek között a Perverz Trió is szóba került, a férfi pedig jókedvűen kérdezett rá erre. Ingrid ártatlan kislányos tekintettel vonta meg a vállát, mint aki semmiről sem tehet.
< - Ha tudsz nekik valami jobb nevet, ami ennél is pontosabban összefoglalja őket és biztosan lehet tudni, hogy rájuk van gondolva, akkor az lesz a nevük. De amíg nincs, addig a PT tökéletesen megfelel – kérte ki magának. >
Arról pedig tényleg nem érte meglepetés, hogy a férfi dicsekedni fog. Tudta, hogy milyenek a férfiak és mikről beszélnek egymás között, élt eleget, hogy ne érje semmilyen meglepetés ilyen téren. Inkább arra lett volna kíváncsi, hogy a PT tagjai milyen képet vágnának arra, amikor mindezt – vagyis azt, amit mesélni fog – meghallják Tubrokól. Egyáltalán nem bánta, hogy a férfi először enni akar és majd csak utána beszélgetni. Így addig saját maga is eszegetett, amíg Tubrok is. Akkor fordult a párja felé, amikor az beszélni kezdett.
< - Én sima génkezeléssel kibírtam egy egységig ébren, ha kellett, igaz utána aludnom kellett egy napot, de így Flottásként szerintem másfél-két egységet is kibírnék pihenés nélkül főleg, hogy eszek is rendszeresen. Így még bőven bírom, de majd alszok veled. igen, szeretném, ha ezek után pihennél, aztán reggel mind a kettőnknek tényleg ideje lenne dolgozni is menni. neked főleg, utána kell járnod, hogy miként tart a nyomozás is a merénylőd ellen, hogy elkapták-e a nőt, meg ugye a Sivary miatt is, hogy a tervek hol tartanak. Meg persze nem árt tudnia a népednek azt sem, hogy minden rendben veled, ha kiszivárgott bármi. Nem is beszélve arról, hogy ki tudja, hogy hányna kerestek téged az elmúlt több mint fél egységben… >

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

6 / 6 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6

Vissza az elejére

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.