Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 21 Aug. 2017, 00:03

Akkor, mint ígértem az első Lil’SW korszakkaland. Egy rendhagyó SW-ben ismert és az eredeti SW-ben minden korban szerepet játszó Czerka részvénytársaság lesz a középpontban. Az eredeti koncepcióhoz képest pici változás lesz a cégben, így ne lepődjön meg az, aki ismeri a céget, néhány extra dolgot kapnak az eredetihez képest.

A cég, noha a főközpontja a Korriban-on van, nem tartozik kifejezetten a Birodalom alá, mindenhol vannak leányvállalatai és központjai, Coruscant-on, Dromund Kaas-on és Nar Shaddaa-n is. Természetesen ezeken felül is vannak szinte bolygón és holdon elérhetőségeik, de ebből a három központból látják el és felügyelik a többi kirendeltségüket. Igencsak sok mindennel foglalkoznak, bányászattal, fegyver- és droid gyártással, ezek a főprofiljai a cégnek. De ezeken felül geotermikus folyamatok vizsgálatával, hasznosításával, régészettel (ásatások ősi romoknál), mezőgazdaság és állattenyésztés fejlesztésével, ezekhez való eszközök gyártásával is foglalkoznak. Ezeken felül titkos megrendeléseket, kísérleteket is folytatnak a megrendelőknek kihaltabb, vagy lakatlan bolygókon.
Röviden, mindhárom frakciónak roppant fontos a cég és a szolgáltatásaik, amiket nyújtani tudnak. A kutatások és fejlesztések most is folytak, nem mások voltak a megrendelők, mint a Sötét Tanács, a Szenátus és a Kartellek tanácsa. Éppen ezért vált égetővé és sürgetővé az ügy, amikor két nappal korábban megszakadt a kapcsolat egy-egy teleppel. Az érintett bolygók, a Mygeeto (Köztársasági), Ilum (Birodalmi) és a Rhen Var (Hutt). Mindhárom fagyos bolygó volt és kellően fontos a kutatás ahhoz, hogy a Birodalom sötét jediket, vagy azok tanítványait, a Köztársaság pedig jediket is kiküldjön az esethez. A Huttok pedig úgyis mindig zsoldosokkal oldják meg a dolgot.

Játékszabályok:
Szokásosak, mint nálam máshol az oldalon. 4 naponta körváltás, sorrend nincs, mindenki úgy ír, ahogyan szeretne.
A kaland minimálisan lesz csak a szabadban, kb., amíg a hajókról be nem értek a bázisra, vagy ki mentek nyomozni, így aki hidegvérű, az is tud jönni a kalandra.
Aki három karaktert szeretne hozni (ha van ilyen) a három részre megteheti, nem fogom megakadályozni.
Minimum 2-3 karakternek örülnék mindenhol a kezdéshez Smile
Mint mindig halál előfordulhat, de az továbbra is csak jellemzően ha valaki nagyon h*lye akkor, vagy ha eltűnik úgy, hogy nem jelzi, hogy nem fog tudni írni. Azonban! Mivel ez SW és sokan fénykarddal rohangásznak lehet, hogy itt a sérülések az oldal többi részéhez képest súlyosabbak lesznek, értem ezt végtagvesztések alatt. Bár ez sem olyan vészes, mert itt nevetve lehet bárkinek művégtagokat szereznie, ami jobb is, mint az eredeti. Smile Remélem ez nem rettentett el senkit.

Jutalmak:
Nos itt igen, ilyen is van, mivel az üzletemberek kapnak csak fix pénzt, így a pénz itt fontos, hiszen minden vehető abból és mégiscsak jobb, mintha pontot kéne rááldozni.
Amit lootoltok/összeszedtek fegyvereket stb., tietek lehet, és ha eladjátok a végén megbeszéljük miért mennyi pénzt lehet kapni.
Ezen felül a kalandért mindenki kap majd 2 pontot, ami az első szintű karaktereknek instant szintlépés, a 2.szintűeknek 2/3 szint. Ez a pont a kaland után már elköthető is lesz.
Plusz ezeken felül 10.000 creditet fizetnek mindenkinek a fáradozásaikért (Jediket kivéve, ők nem kapnak pénzt).

Kezdés:
Szeptember első hetében, azaz szeptember 4-10 valamelyik napján. Addig remélem, hogy lesz elég játékos is.

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 00120

Jelentkezés módja, ezt tessék kitölteni:
Kód:
Karakternév:
Oldal: Birodalom, Köztársaság, Hutt

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Bishop Kedd 22 Aug. 2017, 13:46

Karakternév: Vlimtron Xreldacho
Oldal: Hutt

_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 23 Aug. 2017, 00:00

Elfogadva.

Elfogadott karakterek
Birodalom:

Köztársaság:

Huttok:
Vlimtron Xreldacho

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Caryeth Zh'ald Csüt. 24 Aug. 2017, 12:23

Természetesen jövök, remélem leszünk elegen. ^^

Karakternév: Caryeth Zh'ald
Oldal: Köztársaság

_________________
Caryeth Zh'ald - jedi padawan; Aira'ewir'uorre - sötét papnő tanonc; Reiko Xalrich - mandalóriai fejvadász; Sol Au’Berran - szürke jedi, vezér
Caryeth Zh'ald
Caryeth Zh'ald
1. szint - 4 kredit

Diathim
Jedi
Healer
Hozzászólások száma : 69
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Aug. 03.

Karakteradatok
Főkarakter: Ashley Godwin
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 25 Aug. 2017, 00:00

Elfogadva.

Elfogadott karakterek
Birodalom:

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald

Huttok:
Vlimtron Xreldacho

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Zerae Vas. 27 Aug. 2017, 10:58

Jelentkeznék is akkor a kalandra. Alapvetően a Birodalmi szálra mennék de ha nem lennénk meg minimumban akkor a Hutt

_________________
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 28 Aug. 2017, 06:51

Természetesen elfogadva.

Elfogadott karakterek
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald

Huttok:
Vlimtron Xreldacho

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 30 Aug. 2017, 10:32

Jelentkeznék mert az Úrnő úgy döntött hogy jól esne neki egy kis magány, úgyhogy elzavarta a tanoncot. Vagy csak unatkozik és szórakoztatja a gondolat, hogy ide küldi a fiút.

név: Tormen Lurien
oldal: sötét. mindig a sötét. akarom mondani Birodalom.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 30 Aug. 2017, 14:43

Elfogadva.

Elfogadott karakterek:
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez
Tormen Lurien

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald

Huttok:
Vlimtron Xreldacho

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Xeth E'ron Szer. 30 Aug. 2017, 14:44

Karakternév: Ravohra Tirgir
Oldal: Köztársaság

_________________
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság FUn312o
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 6fZaEMM
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 31 Aug. 2017, 00:02

Te is elfogadva.

Elfogadott karakterek:
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez
Tormen Lurien

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald
Ravohra Tirgir

Huttok:
Vlimtron Xreldacho

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 03 Szept. 2017, 10:04

A kaland pénteken fog kezdődni, még várom a jelentkezőket, addig bőven van idő karaktert írni, aki szeretne, vagy aki nincs játékban azzal jelentkezni Smile

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Shadow Szer. 06 Szept. 2017, 23:57

Karakternév: Heiwanna Miin Klodov
Oldal: Köztársaság

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 07 Szept. 2017, 00:03

Karakternév: Q'ayem Kor
Oldal: Köztársaság

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 07 Szept. 2017, 00:05

Mindketten elfogadva.

Elfogadott karakterek:
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez
Tormen Lurien

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald
Ravohra Tirgir
Heiwanna Miin Klodov
Q'ayem Kor

Huttok:
Vlimtron Xreldacho

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Ervin Bludheim Csüt. 07 Szept. 2017, 09:47

Karakternév: Darcol Randarn - Ballista
Oldal: Hutt
Ervin Bludheim
Ervin Bludheim
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 138
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Mar. 28.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Erwin Vayne
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Xeth E'ron Csüt. 07 Szept. 2017, 12:30

Karakternév: Siqsa Povoxa
Oldal: Birodalom

_________________
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 56127_s
Xeth E'ron
Xeth E'ron
Moderátor

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság FUn312o
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 6fZaEMM
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 677
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 137
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 07 Szept. 2017, 14:02

Ti is mindketten elfogadva. Este kezdünk, addig még szép egyenletes lenne, ha előkerülne még egy alvilági/semleges/hutt karakter, persze nem kötelező Smile

Elfogadott karakterek:
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez
Tormen Lurien
Siqsa Povoxa

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald
Ravohra Tirgir
Heiwanna Miin Klodov
Q'ayem Kor

Huttok:
Vlimtron Xreldacho
Darcol Randarn / Ballista

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by TMAT4 Csüt. 07 Szept. 2017, 14:33

Karakternév: Tri Module Assistance Tetraeder 4 Beta
Oldal: Köztársaság
TMAT4
TMAT4
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 13
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 28.
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: TMAT4
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 07 Szept. 2017, 20:20

Természetesen a droid is elfogadva Smile

Elfogadott karakterek:
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez
Tormen Lurien
Siqsa Povoxa

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald
Ravohra Tirgir
Heiwanna Miin Klodov
Q'ayem Kor
TMAT4

Huttok:
Vlimtron Xreldacho
Darcol Randarn / Ballista

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 08 Szept. 2017, 00:01

Akkor a kaland elkezdődött mind3 szálon.
Birodalom:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3585-czerka-bazis#69947
Hutt/semleges:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3583-czerka-bazis#69948
Köztársaság:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3584-czerka-bazis#69949

Még 1-2 körig lehet jelentkezni, hogyha valaki addig még beszállna Smile

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Adrian Sommerfield Pént. 08 Szept. 2017, 15:02

Jelentkeznék a huttokhoz.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 08 Szept. 2017, 15:41

A megbeszéltek alapján elfogadva, menj és írj a Rhen Var-ra Smile

Elfogadott karakterek:
Birodalom:
Zerae'Remur'Arez
Tormen Lurien
Siqsa Povoxa

Köztársaság:
Caryeth Zh'ald
Ravohra Tirgir
Heiwanna Miin Klodov
Q'ayem Kor
TMAT4

Huttok:
Vlimtron Xreldacho
Darcol Randarn / Ballista
Claye Jaro

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság Empty Re: Hidegháború 1.: A Czerka Részvénytársaság

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.