Adler rehabilitációs központ

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Pént. 13 Okt. 2017, 08:27

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: 2017. október 17. (kedd)

” Minden tárgynak értéke van, és ha ez az érték megváltozik, minden más is megváltozik.”
- Colson Whitehead

2028. augusztus 2. 22:25 perc

Lassanként kiürült a pódium környéke, mert mindenki ment vacsorázni, így tett Godlaw és beszélőpartnere is. Az asztalok hat-nyolc-tíz személyesek voltak és pont úgy hozta a szerencse, hogy Augustus és Godlaw pont egymás mellett kaptak helyet, így tovább tudták folytatni a bájcsevelyt. Több féle menüből lehetett választani, hogy ki mit szeretne. Ha már a belépő kellően borsos árú volt, akkor a vacsoránál is megadták a módját. A jegyvásárláskor már meg kellett adni, hogy ki mit rendel, így már mindenkinek azt vitték ki, amit kért. Kombinálni is lehetett a fogásokat, így mindenki saját szájíze szerint állíthatta össze a menüt.

Ezen idő alatt Peter és Sakura odamentek a nőhöz, aki meg is kérdezte, hogy mit akarnak. A fiú „illedelmesen” a gyakorlottabb nőre hagyta a beszédet, ő pedig meg is tette. Helena az órájára pillantott és kissé bűntudattal mosolyodva pillantott fel.
- Örömmel megtenném, de öt perc múlva vacsora és ott kell lennem, vacsora után, ha gondolják, akkor örömmel váltok csak kettejükkel is pár szót – ígérte meg.
Ha mindez megfelelt a párosnak, ha nem, akkor is kikerüli őket a tolószékkel és a két biztonsági őr is csatlakozik hozzá, akik az egyik asztalhoz kísérik.

Odakint mielőtt indult volna a kocsi, Cahal még mondta a rendőröknek, hogy várjanak, mert még lehet később is probléma odabent. A páros lassan összenézett és végül bólintottak. Valószínű, hogy a bedobott veteránság volt az, ami meggyőzte őket, hiszen azért az ilyesmi a fegyveres kötelékeknél szokott valamit jelenteni.
- Akkor, amíg várakozunk beszélgethetünk is – mondta az idősebbnek tűnő. – Merre szolgált?

//Elnézést ismét a rövid reagért, csak szétment a fejem…//

template nélkül:

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sakura on Szomb. 14 Okt. 2017, 14:59

>> Hjuchia Sakura
>> Alder rehab központ
>> 2028. Augusztus 2.
>> Kree Invázió 3.
van aktív alakváltozás:
Diana/24év/170cm
Felszerelés/egyéb:
Ruha:Fekete rövid ujjú, farmer, edzőcipő,
kis övtáska (benne: cigi, öngyújtó, mobil),
nagy fotós táska (benne: extra gép, 2 lencse kiegészítő a fényképező géphely "rendes", 2 lencse kiegészítő a fényképezőhöz átalakított: 1 könnygáz - 1 füst, 1 lábas kamera állvány fém összecsukható, pár sd kártya képek tárolásához
nyakba akasztva pánttal egy fényképezőgép.

A nő nem hajtott el még az után sem ahogyan a biztonsági őrei sem miután elmondtam, hogy miért is szólítottuk le így némiképp bunkón mindenki más számára, és még végig is hallgatott ami ismételten jó volt. A srác nem szólt közbe, rámhagyta az egészem aminek örültem is mert így zavartalanul tudtam végig mondani a fárasztó rizsázásomat a nőnek aki az órájára pillantott először majd fel bűnbánóan és mondani kezdte a vacsora miatt most nem ér rá. De! Utána kapunk csak egy hat szem közti beszélgetést, remek! Ennek igazán örülni tudok csak, hogy hajlandő magán interjúkat is adni vagy esetünkben beszélgetést. Kedvesen vissza mosolygok rá és felemelem a kezemet.
- Az is remek, megértjük a vacsora is fontos és köszönjük, hogy szakít ránk időt később.
Ezek után már nem is tartom fel még pluszban és nem is tudnám mert inkább illedelmesen félre lépve engedem, hogy libegjen tovább a tolókocsijával és nem sokkal hogy elment mellettünk már hozzá is csatlakoztak a biztonságisak, hogy kísérjék tovább. Megfogom a fényképezőgépet ismét, megigazítom a vállamon a táskát és a gyerekre nézek.
- Na akkor megvan a vacsora utáni programunk, mit szólsz? Privát interjúkat szerezni nem ilyen egyszerű mindig persze szóval mindent be kell vetni majd, hogy megérje. Szóval ha már bemutattalak mint ismerősömet mondhatnál pár dolgot magadról. Mégse akarok pofára esni ha arra kerülne a sor a beszélgetésbe.
Bár mintsem a beszélgetésnek a vakvágányra vezetésében inkább abban nem akarok pofára esni, hogy valami szívós mutáns a gyerek csak nem látszik rajta vagy a gusztustalanabbika közé tartozna is kellemetlen meglepetéssel szolgálna a szorult helyzetben. Bárhogy is, kivételesen remélem, hogy egy emberrel van dolgom most.
A válasza után meg intek, hogy akkor menjünk a vacsorához mi is és csináljunk pár szép képet miközben várunk hiszen még is csak ezért vagyunk itt.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1295
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Edward Cahal O'Grady on Hétf. 16 Okt. 2017, 19:49

Edward maga is meglepődik azon, hogy bejött az amivel megpróbálkozott. Nem hitte volna azt, hogy hallgatni fogna rá. Így viszont egy pillanatra elakadt a szava. Nem mondhatta el, hogy a fél alvilág képviselteti magát a rendezvényen, illetve tele van a hely Ligásokkal is. Több kérdést vetne fel, mint amennyire válaszolni akart. Bár legszívesebben már a SWAT-ot is kihívatná, hogy biztosítsák a környéket, meg a SHIELD-et, hátha terrorcselekménynek lehet majd minősíteni az itt történteket. De egyelőre megelégedett azzal, hogy hátrabékjózott kézzel kell várakoznia türelmesen. Kicsit megmozgatja a kezeit, de csak óvatosan nehogy véletlenül eltörje a bilincset. Még a végén ezt is ki kell fizetnie.
-
Gyalogság. Északiak. Egy hónap frontszolgálat a 6. Gyalogsági ezrednél. Aztán vissza a hátországba kiképzőnek. - Itt megállt egy kicsit és visszagondolt a régi szép időkre, amikor kevesebb gondja volt...viszont seggfejek ugráltatták néha. - Nah ott láttam izgága, seggfej és nehezen kezelhető alakokat. Meg a bázison, környékbeli kocsmákban rizikós helyzeteket. Ott ragadt rám ez a hatodik érzék szerintem.

Ruházat, felszerelés:

Silva:
- A retikülben:
* Telefon
* Jogosítvány
* Rúzs, korrektor
* Jegyek a bálra
* Cahal csekkönyv
* Toll
- Az arc felső részét takaró, egyszerű fehér álarc

Cahal:
- Zakóban, nadrágban
* Telefon
* Jogosítvány
* Pénz csipesz kb 1000 dollárral
- Az arc felső részét takaró, egyszerű fekete álarc
avatar
Edward Cahal O'Grady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 124
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2015. Sep. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Kedd 17 Okt. 2017, 10:52

A beszéd közben nem történik semmi zűr. Ez lehetőséget ad Augustus számára, hogy átgondolja a dolgokat és kicsit megnyugodjon. Annak végeztével ő is tapsol és a beszélgetőpartnere megjegyzésére bólint.
-Remélem tényleg csak ez a helyzet.
Majd ő is az asztalokhoz sétált. Ő nem nézelődött annyit. Ott az asztaloknál viszont kellemes meglepetés érte hisz a Xavier intézet munkatársával került egy asztalhoz. Hogy véletlen vagy nagyon jó szervezés azt nem tudta, de mindenesetre megmosolyogta. Még a többi asztaltársa kapott egy-egy biccentést és üdvözlést majd leült. Ő még otthon a hetes menüt választotta mikor szükséges volt. Szereti a húsokat és a szarvas és egyéb vadhúsokat pedig kivételesen. A társa megjegyzésére mosolyogva bólintott. A hangsúlyából viszont érződött, hogy nem nagyon izgatja őt egyébként a téma.
-Valóban forradalmi. Mondjuk engem inkább arra a régi gyenge filmre emlékeztet az elképzelés. A neve sem jut eszembe, de ott egy egyszerű rendőrjárőrt szereltek fel robottesttel. Mindenesetre a megvalósításnál majd meglátjuk mennyire életképes az ötlet.
~Közembereknek ilyen beavatkozásokat finanszírozni... Vagy a minőség vagy a mennyiség szempontjából, de elég életképtelen gondolat.~
avatar
Adrian Sommerfield
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 629
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Godlaw / Tao on Kedd 17 Okt. 2017, 20:21

Az asztalnál ülve észreveszem, hogy a tolószékes hölgy sem marad sokáig a sajtóosztályon, ő is vacsorához készülődik. Jó jel, talán lesz majd alkalmam odamenni hozzá, és feltenni a kérdésemet. Addig is viszont mosolyogva ülök le a cimborám mellé, szinte meg sem lep, hogy épp egy asztalnál ülünk. Úgy tűnik, egyikünk sem ismer túl sok fejest, így egyszerűen összeültethették a maradékot. Csak most tudatosul bennem, hogy mennyire megéheztem, biztos az izgalom hozta meg az étvágyamat. A vegetáriánus menü mellett tettem le a voksomat, ritkán lehet jó vega kaját enni, de egy ilyen helyen biztos megadják a módját, és nem csak rántott sajt meg gomba lesz.
-Valami rémlik a filmről, de azt hiszem, csak a remake-et láttam, és sose értettem meg, mit csípnek benne annyira. De az alapötletből jól látszik, hogy a valóságban is mindig a katonai és háborús célokra fejlesztik a technológiai áttöréseket, és csak később butítják le azt a közemberek szintjére. Amikor már többen hordanak ARC reaktort a hónuk alatt, mint iPhone-t, akkor hozzánk is elér végre egy nyamvadt kibernetikus lábujj - fejtem ki a véleményemet.
Közben végigfuttatom a tekintetemet az asztalunknál ülő többi alakon is, kíváncsi vagyok, hány tagja ül itt a ligának. Korábban vártak valamit, kerestek valamit, és gondolhatnám, hogy esetleg az este "sztárvendégét" várták ennyire, de akkor nem tekintgettek volna idegesen, hiszen tudhatták, hogy ő mikor jön majd. Na már megint kezdem a spekulálást. Talán azt a valakit keresték, aki beindította a riasztót? Egyelőre nem tűnt fel nekem semmi különös, de lehet, hogy észrevétlenül máris eltettek valakit láb alól? Hát, az előételt azért igazán megvárhatnák a dologgal.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2593
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szomb. 21 Okt. 2017, 00:00

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: 2017. október 25. (szerda)

” Aki egyszer tengerészgyalogos lesz, örökre az marad.”
- James F. Amos

2028. augusztus 2. 22:30 perc

A két rendőr nyugtázta, hogy mit mondott Cahal nekik, majd ezek után csöndben várakoztak, miközben fánkot eszegettek. Cahal megtudta igazítani a kezét óvatosan, így a bilincs sem törött el. Egyelőre minden csendes és nyugodt volt, még nem kaptak a rendőrök bentről riasztást.

Közben mindenki szépen elfoglalta a helyét, Godlaw és August tovább folytatták a beszélgetésüket, miközben az X-men tag még gondolkodni is kezdett. Igazából bármi lehetett, de az is, hogy semmi sem történt. Most már nem látott annyi tekingetést és idegeskedést, mint korábban, így ebből az is lehetett, hogy valóban azt kereshették, aki betört és úgy vélik, hogy vége a vésznek. Ki tudja.
Godlaw még örülhetett is, a vegetáriánus ételek nem merültek ki annyiban, mint amitől tartott.

Eközben Peter és Sakura is tovább folytatták az ismerkedést a srác elvigyorodott, ahogyan rákérdezett arra a nő, hogy miként is tetszik neki az, amit sikerült elérni.
- Örülök neki, talán extra jutalmat is kapok – mondta. – Jól jönne az egyetem mellett. A Manhattani főiskola másodéves hallgatója leszek szeptembertől, kommunikációt és médiát tanulok, Alabamából költöztem ide tavaly, amikor felvettek a fősulira. Mivel nem kifejezetten vagyunk vagyonosak dolgozok és abból fizetem az iskolát és az albérletet is. Januárban kezdtem a Dailey Bugle-nál dolgozni és ez az első nagyobb ügyem, amit kaptam. Van két húgom és egy nővérem, akik otthon Alabamában élnek. Röviden ennyi.
Néhány pillanatra elgondolkodott és ő is feltette a kérdést.
- Rólad mit lehet tudni? – kérdezte.

template nélkül:

” Aki egyszer tengerészgyalogos lesz, örökre az marad.”
- James F. Amos

2028. augusztus 2. 22:30 perc

A két rendőr nyugtázta, hogy mit mondott Cahal nekik, majd ezek után csöndben várakoztak, miközben fánkot eszegettek. Cahal megtudta igazítani a kezét óvatosan, így a bilincs sem törött el. Egyelőre minden csendes és nyugodt volt, még nem kaptak a rendőrök bentről riasztást.

Közben mindenki szépen elfoglalta a helyét, Godlaw és August tovább folytatták a beszélgetésüket, miközben az X-men tag még gondolkodni is kezdett. Igazából bármi lehetett, de az is, hogy semmi sem történt. Most már nem látott annyi tekingetést és idegeskedést, mint korábban, így ebből az is lehetett, hogy valóban azt kereshették, aki betört és úgy vélik, hogy vége a vésznek. Ki tudja.
Godlaw még örülhetett is, a vegetáriánus ételek nem merültek ki annyiban, mint amitől tartott.

Eközben Peter és Sakura is tovább folytatták az ismerkedést a srác elvigyorodott, ahogyan rákérdezett arra a nő, hogy miként is tetszik neki az, amit sikerült elérni.
- Örülök neki, talán extra jutalmat is kapok – mondta. – Jól jönne az egyetem mellett. A Manhattani főiskola másodéves hallgatója leszek szeptembertől, kommunikációt és médiát tanulok, Alabamából költöztem ide tavaly, amikor felvettek a fősulira. Mivel nem kifejezetten vagyunk vagyonosak dolgozok és abból fizetem az iskolát és az albérletet is. Januárban kezdtem a Dailey Bugle-nál dolgozni és ez az első nagyobb ügyem, amit kaptam. Van két húgom és egy nővérem, akik otthon Alabamában élnek. Röviden ennyi.
Néhány pillanatra elgondolkodott és ő is feltette a kérdést.
- Rólad mit lehet tudni? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sakura on Szomb. 21 Okt. 2017, 13:59

>> Hjuchia Sakura
>> Alder rehab központ
>> 2028. Augusztus 2.
>> Kree Invázió 3.
van aktív alakváltozás:
Diana/24év/170cm
Felszerelés/egyéb:
Ruha:Fekete rövid ujjú, farmer, edzőcipő,
kis övtáska (benne: cigi, öngyújtó, mobil),
nagy fotós táska (benne: extra gép, 2 lencse kiegészítő a fényképező géphely "rendes", 2 lencse kiegészítő a fényképezőhöz átalakított: 1 könnygáz - 1 füst, 1 lábas kamera állvány fém összecsukható, pár sd kártya képek tárolásához
nyakba akasztva pánttal egy fényképezőgép.

A gyerek több információt osztott meg mint gondoltam volna. Egy pillanatra még furcsán is néztem volna rá, de mivel nincsen oka neki egy szavamba se kételkedni miért ne osztott volna meg ilyen egyszerű információkat. Már, amennyire egy családi létszámot és ilyeneket lehet annak nevezni. Persze, hogy ember vagy mutáns-e nem hozta fel, csak hogy van két húga meg egy nővére és Alabamából jött. Hát, valami ez is. Legalább. De igen, egy egyszerű kölyökből túl sokat nem kéne kinéznem. Esélyesen csupán a jelenlegi külsőm miatt ilyen barátságos. Mellékes. A kérdésére, hogy rólam mit lehet tudni csak merengően felnézek az égre.
- Vérbeli New Yorki. - kezdek bele - Ami meg a családot és barátot illeti, hát, mind azok voltak ők is.
Vissza fordulok a srác felé és egy fél mosolyt húzok a számra.
- Nem éppen egy vidám téma, mi? Inkább mesélj arról, hogy mi vitt rá erre a szakmára. Főleg mikor utcasarkonként más katasztrófa fogad?
Remélem, hogy úgy veszi a lapot mint hogy nagyon szomorú múltamról inkább nem beszélek és nekiáll inkább csak magáról csevegni amíg várni kell a hölgyeményre. Vagy egyébként hamar elfogom zavarni mert az agyamra megy. Nem úgy készültem, hogy önéletrajzot nyomok szóban mások orra alá. Kedélyes fecsegés sem éppen az én asztalom. Mindegyik csak inkább azt éri el, hogy jobban viszket a tenyerem. De csak nyugi, hideg vér. Kénytelen vagyok elviselni a gyereket addig amíg nem jön el az idő az interjúkor. Remélem, hogy az interjú alatt nem fog a nyakában ülni egy biztonságisa sem. Nem mintha adtuk volna okot rá eddig és nem festett úgy a nő, hogy annyira hozzá lennének ragadva az őrök. És ez csak jó lehet akkor. Ha egyedül maradnék a célponttal és a gyerekkel egy szobában, az lenne a legjobb lehetőség. Persze még úgy is egy zsákba macska lehet. Csak remélem, hogy a Ligások nem ébrednek fel félúton. Az kellemetlen lenne.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1295
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 23 Okt. 2017, 17:37

Azt hiszem, ez az este tényleg arra van ítélve, hogy teljes unalomba fulladjon. Az elején sok volt a gyanús véletlen, először a fáról lepottyanó szerelmespár, aztán a liga tetoválásával idegeskedő vendégek, végül pedig még a riasztó is megszólalt. Most viszont úgy néz ki, egyáltalán semmi sem fog történni, vagy ami történhetett volna, az már lement, és lemaradtam mindenről. Ki akarna a vacsora végére időzíteni egy akciót? Tele hassal még a gazfickóskodás sem az igazi.
Elmerülök a vegetáriánus menü élvezetében, kortyolok hozzá valami üdítőt, és próbálok nem belehalni az unalomba. Azon töröm a fejem, vajon mennyire unhatja magát itt minden vendég. Persze az is lehet, hogy nekik vannak valódi ismeretségeik, és nem csak felszínes csacsogást folytatnak bármiről, ami eszükbe jut, hogy elkerülhessék a kínos csöndet, és feldobhassák az estéjüket. Miközben befejezem a tányéromon lévő fogást, próbálok kihallani bármilyen izgalmas diskurzust a közelből, hátha valaki feldob egy jó témát. Legyen az politika, közélet, pletyka valami celebről, nem érdekel, csak történjen valami. Esetleg egy csinos hölgy az asztalnál, akinek megdicsérhetem a ruháját? Egy kis flört nem is rossz ötlet, és persze itt mindenki pénzes, szóval még az is lehet, hogy engem is annak néznek. Akkor pedig összeszedhetek egy egész jó partit legalább erre az estére, mielőtt lekerülnek a maszkok, és kiderül, hogy nem igazán vagyunk egy szinten.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2593
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Hétf. 23 Okt. 2017, 23:53

Ami egyeseknek unalom másoknak béke. Augustus pedig szereti a békét. A sportok és az üzlet elég izgalmat nyújt számára ahhoz, hogy ne vágyjon bűnözők támadására. A másik számára is ismerős volt az a film amiről Augustus beszélt. Annak véleményére Augustus is bólintott.
-Igaz ez már a kezdetektől fogva. A televízió és a rádió is előbb lett a katonaság által hasznosítva mint a közemberek által. Mivel pedig országunk katonai nagyhatalom magától értetődő, hogy a seregnek módjában áll olyan technológiákat alkalmazni melyeket a közemberek nem fizethetnek meg maguknak. Ez én úgy vélem így is van rendjén.
~Nagyobb rend minthogy egy robotikus végtagot odaadjanak valakinek, aki meg sem tudja fizetni. Az ilyesmi nem tehet jót a piacnak. Szerencse, hogy nekem túl sok közöm nincs hozzá.~
Az étellel Augustus meg van elégedve. Úgy látszik a sok probléma ellenére talán végül mégis sikerül majd egy kellemes estét eltöltenie.
avatar
Adrian Sommerfield
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 629
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Szer. 25 Okt. 2017, 00:00

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: 2017. október 29. (vasárnap)

” Néha megkérdezik, mi a titka a hosszú házasságunknak. Minden héten kétszer időt szakítunk arra, hogy elmenjünk egy étterembe. Finom, gyertyafényes vacsora, lágy muzsikaszó, tánc. A feleségem kedden megy, én pénteken.”
- Henny Youngman

2028. augusztus 2. 23:30 perc

A következő óra gyorsan elszállt, odakint a rendőrautóban a két rendőr már halálra unta magát, mert még mindig nem történt semmi sem és már az elmúlt percekben arról beszéltek, hogy már tényleg elfognak indulni.
Augustus és Godlaw is tudtak tovább beszélgetni a vacsora alatt, volt az asztalnál két csinosabb felvilágosult és világlátott hölgy is, velük is eltudnak beszélgetni, flörtölni, így számukra igencsak jó hangulatban telhetett mindez.
Sakura jól eltudott beszélgetni a sráccal, akit tőle függött, hogy mennyire, de elég jól megismerhetett. A srác még el is hívta őt egy randevúra, valahova vacsorára a hétvégére.
Mivel nem tartott mindenkinek egy óráig az étkezés, így többen táncolni is kezdtek, a hangulat is javult. Az étkezésre kiadott egy óra letelte után pedig a sajtótájékoztatók kezdődtek, erre főleg csak az idősebbek voltak kíváncsiak főleg, a fiatalabbak maradtak tánccal levezetni a vacsorát. A sajtótájékoztató egyébként a pódiumnál volt és a közönség is kérdezhetett, nem csak a firkászok.
És ezzel egy időben eljött Sakura és Peter ideje is, hogy interjút készítsenek Helena-val, a nő pedig egy biztonsági embert küldött értük, hogy a főépületben fogadja a párost most.

//Mivel a játékosok nagy része úgyis eltűnt, vacsora közben meg úgysem lesz semmi, ugrunk egy órát. Egyébként, ha a Maffia tagok nem próbálkoznak semmivel, akkor szóljatok és véget vetünk a kalandnak, mert a maffia támadásán kívül nem volt semmi tervezve a kalandra, ha pedig az lemarad, akkor igazából értelme sincs folytatni, akkor a jófiúk nyertek.//

template nélkül:

” Néha megkérdezik, mi a titka a hosszú házasságunknak. Minden héten kétszer időt szakítunk arra, hogy elmenjünk egy étterembe. Finom, gyertyafényes vacsora, lágy muzsikaszó, tánc. A feleségem kedden megy, én pénteken.”
- Henny Youngman

2028. augusztus 2. 23:30 perc

A következő óra gyorsan elszállt, odakint a rendőrautóban a két rendőr már halálra unta magát, mert még mindig nem történt semmi sem és már az elmúlt percekben arról beszéltek, hogy már tényleg elfognak indulni.
Augustus és Godlaw is tudtak tovább beszélgetni a vacsora alatt, volt az asztalnál két csinosabb felvilágosult és világlátott hölgy is, velük is eltudnak beszélgetni, flörtölni, így számukra igencsak jó hangulatban telhetett mindez.
Sakura jól eltudott beszélgetni a sráccal, akit tőle függött, hogy mennyire, de elég jól megismerhetett. A srác még el is hívta őt egy randevúra, valahova vacsorára a hétvégére.
Mivel nem tartott mindenkinek egy óráig az étkezés, így többen táncolni is kezdtek, a hangulat is javult. Az étkezésre kiadott egy óra letelte után pedig a sajtótájékoztatók kezdődtek, erre főleg csak az idősebbek voltak kíváncsiak főleg, a fiatalabbak maradtak tánccal levezetni a vacsorát. A sajtótájékoztató egyébként a pódiumnál volt és a közönség is kérdezhetett, nem csak a firkászok.
És ezzel egy időben eljött Sakura és Peter ideje is, hogy interjút készítsenek Helena-val, a nő pedig egy biztonsági embert küldött értük, hogy a főépületben fogadja a párost most.

//Mivel a játékosok nagy része úgyis eltűnt, vacsora közben meg úgysem lesz semmi, ugrunk egy órát. Egyébként, ha a Maffia tagok nem próbálkoznak semmivel, akkor szóljatok és véget vetünk a kalandnak, mert a maffia támadásán kívül nem volt semmi tervezve a kalandra, ha pedig az lemarad, akkor igazából értelme sincs folytatni, akkor a jófiúk nyertek.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sakura on Szomb. 28 Okt. 2017, 13:44

>> Hjuchia Sakura
>> Alder rehab központ
>> 2028. Augusztus 2.
>> Kree Invázió 3.
van aktív alakváltozás:
Diana/24év/170cm
Felszerelés/egyéb:
Ruha:Fekete rövid ujjú, farmer, edzőcipő,
kis övtáska (benne: cigi, öngyújtó, mobil),
nagy fotós táska (benne: extra gép, 2 lencse kiegészítő a fényképező géphely "rendes", 2 lencse kiegészítő a fényképezőhöz átalakított: 1 könnygáz - 1 füst, 1 lábas kamera állvány fém összecsukható, pár sd kártya képek tárolásához
nyakba akasztva pánttal egy fényképezőgép.

A hirtelen jött ötletem egészen szépen van a siker útján. A sráccal való beszélgetés közben az még előállt a randival is, nem volt okom visszautasítani. Csak elidegeníteném magamtól és az pedig nehezítené a dolgomat. Amíg azt hiszi, hogy bejön addig könnyebben fogom elintézni később a dolgokat. Meg nem mintha megtartanám azt a nevetséges ígéretet egyébként is.
Az idő eltelt és a vacsora után nem sokkal jött a sajtó tájékoztató. Ezt többnyire érdeklődés arckifejezése mögé rejtett unalommal vártam végig és csináltam úgy mintha érdekelne is mi folyik itt éppen. De szerencsére többet már nem is kell várni hiszen eljött az interjú ideje. Oda jött hozzánk az egyik biztonságis, hogy elfog kísérni minket az épületbe ahol a hölgy már vár. Helyeslően válaszoltam, hogy mehetünk és követem majd a srácra pillantottam és vissza az őrre. Befelé az épüetbe. Milyen egyszerű is ez most. Remélem nem fogja semmi sem túl bonyolítani ezt. A legjobb az lesz ha nem fog sok biztonságis téblábolni az interjú közben így elsőre csak megvárom, hogy milyen körülményeket teremtettem magamnak. Hogy merre vagyunk az épületben, mennyi őr van körülöttünk és , hogy mennyi mellett mentünk el egyáltalán. A legjobb az lenne ha hármaskán maradnák a csajjal, mint ő a srác és én. Az tökéletes lenne és gyors.
Minden esetre amint megérkezünk a nőhöz kedélyesen rámosolygok.
- Köszönöm, hogy időt szakít ránk!
Mondom lelkesen és megigazítom a vállamon a táskámat.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1295
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 29 Okt. 2017, 00:00

//Volt, aki jelezte, hogy nem tud írni, más meg nem írt... csütörtökön lesz új kör//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13711
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Szer. 01 Nov. 2017, 01:23

Augustus jóízűen elfogyasztotta a vacsoráját amivel meg volt elégedve. Sőt, az asztaltársaságával is. Elbeszélgetett a Xavier intézet munkatársával is és az asztaluknál lévő hölgyekkel is társalgást kezdeményezett. A téma szeretett elvándorolni, de azt megállapíthatta, hogy a hölgyek is tájékozottak akárcsak ő. Miután a vacsorát befejezték mivel volt egy kis idő a sajtótájékoztató előtt ezért az egyiket táncra is hívta. Kezdett ez az este egész kellemessé válni. A testmozgásnak ő minden formáját szerette és ebbe a tánc is beletartozott. Bár azok a mai fiatalok által hallgatott zenék igencsak távol állnak tőle, azt meg kell hagyni. Mikor pedig jött a sajtó tájékoztató időpontja akkor elnézést kért és a partnerét is invitálta, hogy közösen hallgassák meg miről lesz szó. Végtére ezért is jöttek el. Bár Augustus-t nem nagyon érdekli a téma, de szeret mindennel tisztában lenni. Ezen kívül az is lehet, hogy hall valami olyasmiről aminek még hasznát veszi arról pedig kár lenne lemaradni.
avatar
Adrian Sommerfield
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 629
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Csüt. 02 Nov. 2017, 00:00

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: 2017. november 6. (hétfő)

” Eljárunk vacsorázni, üzletről dumálunk meg politikáról, ami tök jól működik. De ott a különbség, hogy jónak látszik, vagy tényleg jó.”
- Testvérek c. film

2028. augusztus 2. 23:35 perc

Augustus eltudott menni, hogy meghallgassa a sajtótájékoztatót, ahogyan más is, aki akart. Aminek már az elején nyilvánvaló lett, hogy miként tudták ezt a kezdeményezést megoldani. Nagyban élvezte a project az AIM Birodalom támogatását. Tőlük pedig olcsón kaphattak anyagokat, amikből készíthették a művégtagokat. Az egész művelet igencsak hatékony volt a bolygó megóvásának szempontjából is. Ugyanis minden, ami az AIM Birodalomtól érkezett az újrahasznosított anyag volt. Nagyrészt az eredeti AIM által hátrahagyott és leselejtezett dolgokból, másrészt pedig a tengerekből és óceánokból begyűjtött szemét lett újrahasznosítva. Itt, mivel ez már a médiába is ment sok szakszót használtak, ami lehet, hogy nem volt túl érthető a nagyközönség számára.

Sakura és Peter részéről a várakozásnak vége is lett, mert megérkeztek. A főépület főbejáratán ment be a páros, ott látszott a bal oldali irányban egy falból kiszakadt duplaajtó, ami hiába volt részben fémből teljesen meg volt hajolva. Több őr is volt itt, kettő állt a baloldalra vezető részen, kettő a főbejáratnál – ezek kívülről – kettő a lépcsőháznál/liftnél, amivel felfelé lehetett menni és ketten a jobb oldali szárny irányába. Ezen a részen megvolt az ajtó, pont olyan, mint ami kiszakadt a balon.
Ami látható volt, hogy voltak kamerák több helyen is, nem is próbálták eltűntetni, elrejteni őket. A jobb szárnynál azonnal látszott, hogy itt főleg irodák vannak, mert nevek voltak kitéve az ajtókra. Sakura szerencséjére a bal oldali egyik ajtón nyitott be az őr, ez nézett a birtok háta felé és nem pedig a vendégek irányába. Modern berendezésű iroda volt, az asztal előtt két szék, mögötte pedig Helena ült. Amint Peter és Sakura bementek az őr becsukta az ajtót és magára hagyta a hármast.
- Én is köszönöm, hogy fogadott minket – mondta Peter.
- Nos… - kezdte a nő. – Akkor szerintem ne is húzzuk az időt, miről szeretnének hallani?

template nélkül:

” Eljárunk vacsorázni, üzletről dumálunk meg politikáról, ami tök jól működik. De ott a különbség, hogy jónak látszik, vagy tényleg jó.”
- Testvérek c. film

2028. augusztus 2. 23:35 perc

Augustus eltudott menni, hogy meghallgassa a sajtótájékoztatót, ahogyan más is, aki akart. Aminek már az elején nyilvánvaló lett, hogy miként tudták ezt a kezdeményezést megoldani. Nagyban élvezte a project az AIM Birodalom támogatását. Tőlük pedig olcsón kaphattak anyagokat, amikből készíthették a művégtagokat. Az egész művelet igencsak hatékony volt a bolygó megóvásának szempontjából is. Ugyanis minden, ami az AIM Birodalomtól érkezett az újrahasznosított anyag volt. Nagyrészt az eredeti AIM által hátrahagyott és leselejtezett dolgokból, másrészt pedig a tengerekből és óceánokból begyűjtött szemét lett újrahasznosítva. Itt, mivel ez már a médiába is ment sok szakszót használtak, ami lehet, hogy nem volt túl érthető a nagyközönség számára.

Sakura és Peter részéről a várakozásnak vége is lett, mert megérkeztek. A főépület főbejáratán ment be a páros, ott látszott a bal oldali irányban egy falból kiszakadt duplaajtó, ami hiába volt részben fémből teljesen meg volt hajolva. Több őr is volt itt, kettő állt a baloldalra vezető részen, kettő a főbejáratnál – ezek kívülről – kettő a lépcsőháznál/liftnél, amivel felfelé lehetett menni és ketten a jobb oldali szárny irányába. Ezen a részen megvolt az ajtó, pont olyan, mint ami kiszakadt a balon.
Ami látható volt, hogy voltak kamerák több helyen is, nem is próbálták eltűntetni, elrejteni őket. A jobb szárnynál azonnal látszott, hogy itt főleg irodák vannak, mert nevek voltak kitéve az ajtókra. Sakura szerencséjére a bal oldali egyik ajtón nyitott be az őr, ez nézett a birtok háta felé és nem pedig a vendégek irányába. Modern berendezésű iroda volt, az asztal előtt két szék, mögötte pedig Helena ült. Amint Peter és Sakura bementek az őr becsukta az ajtót és magára hagyta a hármast.
- Én is köszönöm, hogy fogadott minket – mondta Peter.
- Nos… - kezdte a nő. – Akkor szerintem ne is húzzuk az időt, miről szeretnének hallani?

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sakura on Vas. 05 Nov. 2017, 13:05

>> Hjuchia Sakura
>> Alder rehab központ
>> 2028. Augusztus 2.
>> Kree Invázió 3.
van aktív alakváltozás:
Diana/24év/170cm
Felszerelés/egyéb:
Ruha:Fekete rövid ujjú, farmer, edzőcipő,
kis övtáska (benne: cigi, öngyújtó, mobil),
nagy fotós táska (benne: extra gép, 2 lencse kiegészítő a fényképező géphely "rendes", 2 lencse kiegészítő a fényképezőhöz átalakított: 1 könnygáz - 1 füst, 1 lábas kamera állvány fém összecsukható, pár sd kártya képek tárolásához
nyakba akasztva pánttal egy fényképezőgép.

A biztonsági őr eljött értem és a gyerekért, hogy bevezessen az est nagyságos asszonyához aki nem is tudja mi vár rá még.
Befele sétálás közben a bal oldali folyosón lévő ajtó be volt törve, hajtva. Legalább most már tudom, hogy miért szólalt meg a riasztó. Valami állat betörte az ajtót. Az ott álló két őr, plusz a főbejáraton kívül van kettő. A jobb oldali folyosó felé is van még kettő és mindenhol már felszerelve a kamerák és a riasztó után biztos már minden működik és a biztonsági szobában is ülhet kettő és nézheti az eseményeket.
A jobb szárnyon irodák sorakoztak, erre is jöttünk mi majd a biztonsági őr benyitott az egyik ajtón balra. A kép ami fogadott egy modern iroda volt, az ablakok az épület háta felé nézett és nem a vendégség felé és a nő pedig ott ült az asztal mögött. Mi beléptünk az irodába az őr meg magunkra hagyott minket ahogy kilépett és bezárta az ajtót maga után. Elsőnek körbe nézek, erre felé is kell lennie kamerának biztosan. Az őr is valószínűleg az ajtó mellett áll ha kellene. Oda lépek az asztalhoz, közelebb a nőhöz a kérdése után, mit sem törődve azzal ha bármi ellenvetése lenne teszem le a táskámat az asztalára és kikotrom belőle kéz közelbe az 1 lábas állványnak álcázott viperámat, hogy ha szükség lenne rá csak ki tudjam kapni onnan.
- Semmit igazából. Egy invitációt hoztam magának és ajánlom, hogy jól viselkedve jöjjön vagy a lélek jelenlét nagyban csökkenni fog, és meg se próbáljon biztonságiakat hívni mert akkor nem fáradok az élve vagy egyben szállításával.
Valószínűleg nem fogja érteni vagy nem akarja majd érteni amit mondok. Blöffnek fogja majd húzni és ilyenek szóval ha így tesz akkor csak gonoszan rá vigyorgok.
- Nem szeretné látni az igazi arcomat szóval maradjunk ennyiben, ha jön akkor nem fog maga és mindenki más is az épületen belül és kívül vért hányva meghalni miközben én jót mulatok mindezen.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1295
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Vas. 05 Nov. 2017, 19:02

Augustus jó helyet talált és arról mi történik közben az épületben mit sem tudva hallgatta a sajtótájékoztatót amit érdekesnek tartott. Az anyagi források kérdésre megkapta végül a válaszát. AIM támogatás. Az ő esetükben tényleg elképzelhető volt ilyesmi. Méghozzá újrahasznosított anyagokból készültek teljesen azok a művégtagok úgyhogy még zöldnek is voltak nevezhetők. Augustus a hírekből tisztában volt valamennyire ezekkel a dolgokkal hisz autókereskedőként a környezetvédelem a legfőbb ellensége szokott lenni és jó ha minél felvilágosodottabb az adott témával kapcsolatban, de még így is hallott olyan kifejezéseket amiket csak a szövegkörnyezetből tudott kisilabizálni mi lehet vagy még úgy sem.
~Előre sajnálom azt az újságírót akinek ebből olyan cikket kell írnia, ami érthető a nagyközönség számára is. Mindenesetre érdekes lesz a jövő heti újságokat elolvasni.~
avatar
Adrian Sommerfield
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 629
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Hétf. 06 Nov. 2017, 00:00

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: 2017. november 10. (péntek)

” Az árulás olyan, mint a méreg. Amelyik nem öl meg, megerősít.”
- Eva Stachniak

2028. augusztus 2. 23:40 perc

Odakint Augustus tovább hallgatta a „műsort”. Az előzőek után most arra térek rá, hogy miként vetették fel az ötletet, kik voltak benne az elején, hogyan szerezték a kezdőtőkét, ami egy startup dolog volt egyébként. Kétszer mentek majdnem csődbe, elsőre egy lottó nyeremény húzta ki őket – itt nevettek az emberek – aztán már mikor szinte minden egyenesben volt, akkor ugrottak meg a költségek, míg végül ekkor kereste meg őket az AIM Birodalom, hogy támogatná. Pár héttel később megvették ezt a birtokot és nekiláttak az építkezésnek. A pénz, tőke és támogatók megvannak, így már semmilyen gond nem jöhet közbe a későbbiekben.

Sakura körbetudott nézni és bent a helységben is végrehajtani, amit akart. Letenni a dobozt, kivenni belőle az álcázott viperát. A szavakra nem értetlenkedést kapott Sakura, hanem csak egy mosolyt.
- A legjobb tudomásom szerint élve kellek, nem holtan – mondta teljesen nyugodtan. – Ha halott vagyok, hogyan szedne ki belőlem információkat a New Yorki maffia Miss Hjuchia?
Mielőtt válaszolhatott volna erre Sakura hátulról egy erős ütést érzett, amitől egy pillanatra még az eszméletét is elvesztette. A következő másodpercben a földön feküdt, a feje lüktetett, minimum duplán, de lehet, hogy triplán is látott, érezte, hogy a haja lucskos a vértől, amit a felszakadt bőrén át kifolyó vére okozott.
- Már rohadtul untam a bájcsevegést és az idióta kezdő ripoter eljátszását – mondta Peter.
Közben közelebb lépett és távolabb rúgta a földön a viperát legalább másfél
- És nem, Miss Hjuchia nem fog megmérgezni senkit, mert már nem képes rá – mondta Helena. – Ahogy nézem a kis tervük nem kifejezetten működik. Legalább fél tucat, ha nem több maffiózót sikerült azonosítanunk. Merész, hogy egyedül próbált bármit is tenni.
Közben, ha Sakura felnézett, akkor láthatta, hogy Helena egy pisztolyt szegez rá.

template nélkül:

” Az árulás olyan, mint a méreg. Amelyik nem öl meg, megerősít.”
- Eva Stachniak

2028. augusztus 2. 23:40 perc

Odakint Augustus tovább hallgatta a „műsort”. Az előzőek után most arra térek rá, hogy miként vetették fel az ötletet, kik voltak benne az elején, hogyan szerezték a kezdőtőkét, ami egy startup dolog volt egyébként. Kétszer mentek majdnem csődbe, elsőre egy lottó nyeremény húzta ki őket – itt nevettek az emberek – aztán már mikor szinte minden egyenesben volt, akkor ugrottak meg a költségek, míg végül ekkor kereste meg őket az AIM Birodalom, hogy támogatná. Pár héttel később megvették ezt a birtokot és nekiláttak az építkezésnek. A pénz, tőke és támogatók megvannak, így már semmilyen gond nem jöhet közbe a későbbiekben.

Sakura körbetudott nézni és bent a helységben is végrehajtani, amit akart. Letenni a dobozt, kivenni belőle az álcázott viperát. A szavakra nem értetlenkedést kapott Sakura, hanem csak egy mosolyt.
- A legjobb tudomásom szerint élve kellek, nem holtan – mondta teljesen nyugodtan. – Ha halott vagyok, hogyan szedne ki belőlem információkat a New Yorki maffia Miss Hjuchia?
Mielőtt válaszolhatott volna erre Sakura hátulról egy erős ütést érzett, amitől egy pillanatra még az eszméletét is elvesztette. A következő másodpercben a földön feküdt, a feje lüktetett, minimum duplán, de lehet, hogy triplán is látott, érezte, hogy a haja lucskos a vértől, amit a felszakadt bőrén át kifolyó vére okozott.
- Már rohadtul untam a bájcsevegést és az idióta kezdő ripoter eljátszását – mondta Peter.
Közben közelebb lépett és távolabb rúgta a földön a viperát legalább másfél
- És nem, Miss Hjuchia nem fog megmérgezni senkit, mert már nem képes rá – mondta Helena. – Ahogy nézem a kis tervük nem kifejezetten működik. Legalább fél tucat, ha nem több maffiózót sikerült azonosítanunk. Merész, hogy egyedül próbált bármit is tenni.
Közben, ha Sakura felnézett, akkor láthatta, hogy Helena egy pisztolyt szegez rá.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 06 Nov. 2017, 11:24

A vacsora után elnézek a sajtótájékoztató felé is, aztán különféle elvegyülök a társaságban. Szigorúan maradok az alkoholmentes italoknál, és maradok a korábbi tervemnél, azaz annál, hogy keresek egy jómódúnak tűnő, csinos hölgyet, akit kábíthatok a szövegemmel. Ha már tényleg csak egy hétköznapi bálról van szó, ahol indokolatlanul sok tagja van jelen a ligának, akkor megpróbálom élvezni. Az persze nem rossz, ha egy-két liga tag arcára, kilétére fény derül, később még hasznos lehet, szóval megpróbálom megjegyezni, ha ilyesmi lehetséges lenne. Egyébként viszont csak sétafikálok ide-oda, beszélgetek, és ha van erre hajlandóság és lehetőség, akkor táncolni is felkérek egy-két hölgyet. Ha sikerül találnom valakit, akivel kölcsönös a szimpátia, akkor hosszasan elidőzöm vele, próbálom megismerni, és imponálni neki, hátha tényleg kisülhet valami a dologból. Természetesen két dologra figyelek: lehetőleg ne ligással szűrjem össze a levet, és ne mondjam el, hogy az X-ek tagja vagyok. Ezen kívül persze sok mindenről lehet beszélni, úgyhogy remélem nem lesz gond.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2593
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sakura on Hétf. 06 Nov. 2017, 23:01

>> Hjuchia Sakura
>> Alder rehab központ
>> 2028. Augusztus 2.
>> Kree Invázió 3.
van aktív alakváltozás:
Diana/24év/170cm
Felszerelés/egyéb:
Ruha:Fekete rövid ujjú, farmer, edzőcipő,
kis övtáska (benne: cigi, öngyújtó, mobil),
nagy fotós táska (benne: extra gép, 2 lencse kiegészítő a fényképező géphely "rendes", 2 lencse kiegészítő a fényképezőhöz átalakított: 1 könnygáz - 1 füst, 1 lábas kamera állvány fém összecsukható, pár sd kártya képek tárolásához
nyakba akasztva pánttal egy fényképezőgép.

A nőcske csak mosolygott mint aki mindent tud majd közölte is persze, hogy a "legjobb tudomása szerint" a kis pökhendi picsa, hogy élve kell. Már ezen alapvetően nem lepődök még meg sem, hogy tudja mégis csak a Liga áll mögötte, ennyit legalább illene tudnia, hogy valaki vagy valakik jönni fognak érte, én se most jöttem le a falvédőről bár meglehetősen rozsdás vagyok hála a lazsálásnak, csupán azt felejti el, hogy nekem aztán mindegy, hogy túl éli-e a fuvart vagy sem, de egyszer akarok én is itt pénzt keresni! Rögtön keresztbe tesznek nekem. Jobban, sokkal jobban, igazán irritálóan és rossz emlékeket kellően felidézően fejezi viszont be a mondatát azzal, hogy az igazi nevemen szólít meg. Egy elég csúnya fejet vágva húznám 'haaa?'-ra a fejemet és a hangomat de egy erőszakos tarkón érzett ütés után beköszönt a fekete vászon. A szalag kifut én pedig elvesztem az eszméletemet. A földön elterülve térek magamhoz szerencsére hamar, legalább is gondolom mert ugyan ott vagyok mint az előbb és nem igazán változott semmi sem a szobában ami arra utalna, hogy már órákkal később lenne vagy a helyszín változott volna. Felemelem magamat a földről a többszörös látás ellenére és a tarkómhoz nyúlok ahol iszonyat lüktet, érzem is a véremet. Elforgok a mögöttem beszélő felé, hang alapján meg nem régi felállás szerint Peter lesz az, elkapom ahogy elrúgja a viperámat. Úgy fest az ütés közben kiránthattam a táskámból vagy valami.
- Akkor már ketten voltunk.
Szólok be a hülyeségére, hogy unta már a bájcsevegést amit ő maga kezdeményezett és folytatta is persze. Ez után jött a további zaklatása persze a félnőnek, hogy én bizony nem fogok megmérgezni senkit. Mert hogy nem vagyok rá képes már. Mivan? Ez a nő még is honnan? MIÉRT? A pisztolya mögé bújó nőre nézek fel majd a gyerekre, Peterrel.
- Értem már, te egy szájba vert telepata vagy mi? Kis suttyó gennyláda, gondolhattam volna, a tolókocsik mellé mindig jár egy.
Mivel kizárt dolog, hogy bárhonnan megszerezték volna ezt az információt mint a fejemből és a nyomorék csaj egy ember így a gyerek marad. Viszont el is felejtheti, hogy most már bármi más információt kiás a fejemből, hogy tudom mit akar művelni. Meg is próbálom kizárni, hogy ne tudjon áskálódni odabent, és pár csepp vér meg egy kis fejfájás nem fog ebben megállítani.
Heh, most meg kéne ijedjek, hogy beazonosítottak egy tucat maffiózót? Tényleg? Remélem a felettesének újat is fog majd mondani azokkal akiket beazonosított úgy mond, gondolom, hogy az emlékeimből ásta ki az arcokat vagy valami. Biztos többre megy vele mint én a saját memóriámmal. Talán még valamire mehetett is a gyerek ha egyáltalán érdekeltettem volna annyira, hogy megerőltessem is magam arra, hogy emlékezzek azokra akikkel találkoztam. Elsőre viszont a telepata kint tartása, hogy ne áskálódjon a fejemben a fattyú, aztán önfelmérés. Mivel pár percig se lehettem kiütve megnézem, hogy fog-e valamit a kezébe a gyerek ami esetleg véres is elárulva ezzel, hogy mivel ütött meg. Majd pedig ez után a pár pillanat után Helena felé fordulok vissza és megnézem a pisztolyát, mintha csak felmérnék egy kirakati darabot. Ha nem akarok össze esni vagy hányni, elájulni és Peter sem szándékozik második testi sértést is elkövetni azzal, hogy megtámad akkor egy pihent mosollyal nézek a fegyverére majd a pisztoly felé mutatva felnézek a nőre.
- Nem vagyok képes rá? - hümmögök egy rövidet elgondolkozóan - Meg akar azzal ijeszteni? Kínozni belelőve a végtagjaimba meg a testembe, hogy meg ne haljak de szenvedjek esetleg? Vagy lelőni, megölni? Ha gondolja adhatok tippeket is, mint tudja egy fajta orvos lennék egyébként.
Egész őszintén kérdezem meg ezeket a nőtől, higgadtan persze. Hova féljek? A fájdalomtól? Ezen a ponton az életemben éppen érzem, legalább tudom tőle, hogy még élek egyáltalán. A haláltól? Jártam már arra párszor és rosszabbak felé is, nem tud megrémiszteni. Főleg nem mikor van rosszabb annál, hogy ezeknek vagy bármelyik szerencsétlen emberi szervezet kezére kerülök és pláne nem egy nyomorék egy pisztollyal a kezében fog megijeszteni. Még kész felüdülés is lenne a Stark plázai után. Felüdítően új mondhatni, bár, igazából már lőttek rám eleget pisztollyal szóval ez se igazán újdonság. Még ez is csalódás. Miközben beszélek persze csak arra várok, hogy eléggé össze szedjem magamat, hogy a gyereket elkapva a karjánál fogva neki rántsam a nőnek, úgy, hogy kettőnk közé kerüljön minél hamarabb szóval ha lő a nő akkor a gyereket találja el és ne engem. Persze mind ezt csak akkor teszem meg amikor össze tudom magamat eléggé szedni ehhez. Egyébként pedig arra ügyelek, hogy ha megakarna támadni már a pisztoly elsütésén kívül valamelyik akkor az ellen védekezzek.
Persze amilyen szerencsém van mindjárt felkel a csaj a székéből és megszólal "a tolókocsi csak egy álca Miss Hjuchia". Persze a fejemben egy kellemetlen vinnyogó hangot kellett hozzá adnom. Csak ne nevessen.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1295
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Pént. 10 Nov. 2017, 06:29

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: 2017. november 14. (kedd)

” - Örömmel látom, hogy elismeri a vereségét. (...)
- Kegyelmes uram, én bármikor elismerem, hogy elvesztettem egy csatát, de egy háborút soha nem adok fel.”

- Sarah MacLean

2028. augusztus 2. 23:45 perc

Godlaw tudott olyan hölgyet találni, aki nem Ligás volt és fel is tudta kérni táncolni. Két nőt sikerült így egymás után, az első egy üresfejű gazdag plázacica volt, akinél igazából nem nagyon lehetett miről beszélgetni, mint vásárlás és műkörmök… a második hölgy igaz picit idősebb volt – közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz – de csinos, drágább ruhákban. Ha vele is beszélgetett Godlaw, akkor vele lehetett bármiről, mert széles látókörű volt, matematikusi és építészmérnök diplomával rendelkezett, ő volt az egyik tervezője a birtoknak, ezen felül pedig jelenleg molekuláris biológiát tanult harmadik diplomaként. Ő maga is felhozott témákat, például, hogy a férfi mit is szól ehhez az egész kezdeményezéshez.

Sakura, ahogyan megpróbált felállni érezte, hogy a hátának szorul egy láb és visszatolja a földre, Peter volt az. Ha nem ellenkezik a lenn tartás ellen, akkor nem volt mindez fájdalmas, de igen és igyekezett küzdeni, akkor a férfi akár teljes erőből is ránehezedik. A Xavier professzoros részt nem kommentálták, viszont a következő kérdésen, hogy le akarja-e lőni a nő a mosolyogva csóválta meg a fejét. Közben Sakura felkészült az újabb telepatikus támadásra, most, hogy figyelt már érezhette volna is, hogy kutatnak a fejében, de ez már nem történt meg. A tolókocsis résznél pedig hatalmasat tévedett, nem történt meg mindez.
- Ó nem, ez magamnak van – mondta a nő mosolyogva. – Ma este teljesen megsemmisítjük a New Yorki maffiát, mindenki magukra fog vadászni. Roppant érdekes, de remekül jött ki… úgy húsz perce volt, hogy közel félezer rendőr az egyik belvárosi rendőri bálon életét vesztette. Felrobbant a hely, különösen érdekes, hogy azok, akik magukkal voltak szövetségben, a korruptak. Elvesztettek egy hatalmas támogatót, amit könnyű lesz a maffiára kenni, én ma itt meghalok, amiért úgyszintén maguk a felelősek.
Az asztalra nyúlt és felvett egy kesztyűt a kezére, majd a halántékához emelte a fegyvert.
- Utolsó szavak? – kérdezte még.

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 13 Nov. 2017, 11:48

Ha másra nem is, hát ismerkedésre jó lesz ez az este. Az első nővel eltáncolgatok egy darabig, de nem igazán köt le a társasága. Lehet, hogy valami gazdag fejes rokonaként van jelen, esetleg valami helyi celebről lehet szó, akit nem ismerek, vagy csak az álarc miatt nem jövök rá, hogy ki az. A beszélgetés témái hamar kimerülnek, így egy idő után udvariasan megköszönöm neki a táncot, és további szép estét kívánok neki. Egy másik nőt is felkérek, aki bár egyértelműen idősebbnek tűnik, mégis van a tekintetében valami megnyerő, egészen életteli tűz. Vele már hosszabban elbeszélgetek, és a tánc után a büféasztalhoz is meginvitálom, hogy folytassuk a csevegést. Hamar rájövök, hogy a fiatalosság egyértelműen belülről árad, már csak az is jól mutatja ezt, hogy bőven középkorúként még újabb diploma megszerzésén munkálkodik.
Külön érdekes, hogy éppen ennek a komplexumnak a tervezésében is részt vett, tehát nem csak egyszerű vendégként vesz részt a bálon, hogy jótékonykodjon. Természetesen röviden meg is dícsérem a munkáját, és teszek egy-két utalást arra, hogy milyen ízléses a épület, és a birtok elrendezése, kialakítása. Az ő kérdései szerencsére nem túl személyes jellegűek, így nem kell arról beszélnem, hogy milyen minőségben vagyok itt, vagy mi a munkám. Helyette a véleményemről kérdez, amit szívesen ki is fejtek neki.
-Egyrészt örömteli, hogy a rászorulók pénztárjájuk vastagságától függetlenül megkapják azt a kezelést, amivel teljes életet élhetnek, és hasznosabb tagjaivá válhatnak a társadalomnak. Másrészt viszont mind tudjuk, hogy borzasztóan költséges kezelést fognak itt nyújtani, és ingyen ebéd nem létezik. Az embereknek mindig van, ami fontosabb, ezért előbb vagy utóbb lesz, aki kifogásolja, hogy az adófizetők pénzéből ilyen komplexumot tartanak fenn, mikor sok más dologra is lehetne ezt a pénzt fordítani, például az állami iskolák korszerűsítésére. De az emberek már csak ilyenek. Persze ez csak akkor jön képbe, ha az egyéni támogatások elkezdenek megcsappanni, és állami finanszorásra lesz szükség. Az biztos, hogy amíg lesz elég adományozó, aki mélyen a zsebébe nyúl, legyen az pusztán filantrópiából kifolyólag, vagy egy jó PR fogás érdekében, addig sok boldogságot fog az emberek életébe hozni ez az intézmény.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2593
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sakura on Hétf. 13 Nov. 2017, 19:00

>> Hjuchia Sakura
>> Alder rehab központ
>> 2028. Augusztus 2.
>> Kree Invázió 3.
van aktív alakváltozás:
Diana/24év/170cm
Felszerelés/egyéb:
Ruha:Fekete rövid ujjú, farmer, edzőcipő,
kis övtáska (benne: cigi, öngyújtó, mobil),
nagy fotós táska (benne: extra gép, 2 lencse kiegészítő a fényképező géphely "rendes", 2 lencse kiegészítő a fényképezőhöz átalakított: 1 könnygáz - 1 füst, 1 lábas kamera állvány fém összecsukható, pár sd kártya képek tárolásához
nyakba akasztva pánttal egy fényképezőgép.

Nem mondom fortyogok eléggé belül de a nőre csak fapofával nézek most már. A gyerek a hátamra állt, hogy ne tudjak felkelni a pisztoly meg "nem nekem van". Saját magát akarja lelőni és még engem kérdez utolsó szavakhoz. A prédikációját illetően meg el se tudja képzelni mennyire leszarom, hogy él-e vagy sem és, hogy mi történik a Maffia városiakkal. A kérdésére így csak vállat sem vonok. Felveszek egy fekete medve alakját, amennyire gyorsan csak megy az alakváltás, majd ha ez megvan akkor a gyerek már tuti nem áll a hátamon és főképp nem fog lent tartani. Ha kartávban maradt akkor attól függően, hogy hol érem el csapom meg a karmos medve manccsal, jó lenne a fejét elérni de ha a testét érem el az is elég. Ez után a nő felé fordulok és rá vetem magamat ha eddigre nem lőtte magát fejbe. Bár a karját célzom, hogy elüssem a fegyvert belőle az sem érdekel ha halálos sebet kap a művelet közben mert rám rántaná a fegyvert mégis vagy mert bármi ostoba húzást választ a tolókocsijában magának. Amennyiben túlélte a nő akkor megfogom és a hónom alá csapom, odasietek az ablakhoz és miután kinyitottam azt kiugrok rajta és menekülésnek eredek a nővel, a könnyebbség érdekében egy extra mancs párt kinövesztek ha kell, hogy azzal tartsam a nőt és mozgásomat ne gátoljam.
Ha nem tudok alakot váltani akkor csak végig várom a műsorát a nőnek, hogy lelője magát majd felnézek a gyerekre.
- És akkor most hogyan tovább? -kérdést felteszem neki. Ha meg a nő valahol menet közben meghalt, de alakot azt tudtam váltani akkor csupán menekülőre fogom miután a gyereket felkentem a falra vagy ha valaki benyitott az ajtón akkor arra.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1295
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by A Kártyák Mestere on Kedd 14 Nov. 2017, 00:00

Kree Invázió 3 – Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Résztvevők: David Braussen / Kéz, Jackson Godlaw, Hjuchia Sakura, Lyryana / Ly-4835,

Edward Cahal O'Grady, Erica Silva de Vázque, Belmont Du'Cant, Augustus Graves

Yubi Yawarakai / Kitsune és Nico Goran

Következő körváltás: -

” Tánc közben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban.”
- Dirty dancing c. film

A nő is figyelmesen hallgatta végig, hogy mit is mondott Godlaw, még válaszolt is volna, de ekkor jelentették be hangosbemondón, hogy mindjárt kezdődik az est zárása a tüzijáték, utána pedig maga a parti lesz hajnalig.

Odabent Sakura képes volt arra, hogy alakot váltson, csak sajnos ez nem egyik pillanatról a másikra ment, így ahogyan a nő ruhái kezdtek szétszakadni és bundásodni kezdett Helena a halántékához tette a fegyvert és meghúzta a ravaszt. A riasztó most szerencsére nem szólalt meg, bár az állatias érzékei miatt hallotta már Sakura, hogy kintről többen errefelé tartanak. Még egy erős ütést mért Peter-re, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy a fejét az asztalba vágta be és élettelenül terült el a földön. Ő maga pedig menekülőre fogta. Mivel ruhája már nem volt, így kénytelen volt továbbra is állatalakban maradni. Ha még egyszer átvált, vagy valami madárrá, vagy a víznél valamilyen vízi állattá, akkor könnyedén megtudott lépni és nem is kapták el, csupán a felszerelését bukta el, amit kénytelen volt otthagyni.

Odakint senki semmit sem észlelt a bentiekből, egyedül Cahal volt az, aki hallotta a rádión, ami miatt az egyik rendőr távozott is a kocsiból, míg a másik most már tényleg elindult és bevitte őt a fogdába.
Szóval odakint a buliban nem hallott és észlelt mindebből senki semmit, mert a rendőrök, mentősök is távolabb álltak meg és diszkréten jártak el az ügyben.

Vége.
(Mint mindig ha a többi szál is véget ért, akkor lesz epilógus.)

//Akkor ennyi, nagyon haragszom a társaságra (kivéve a Saku, Tao, Adrian trió)… egyrészt, mert ennyien eltűntek, másrészt, hogy Paci is kiszállt, amint rájött, hogy elrontotta, pedig ott volt a másik karaktere is, aki segíthetett volna, mert őt nem kísérték ki…
Ly-t visszaküldik a laborba, mert teljesen megbukott ezen az estén a project és ideiglenesen (jó időre) deaktiválták. Az ingyenes NJK-at (Adrian kariját kivéve) eltették lábalól, ahogyan az eltűnt JK-k is halottak, azaz David/Kéz és Nico.
Cahal-nak fizetnie kell a kárt +90 nap közmunka, Erica súlyos sérülést szenvedett el hazafelé, megkéselték, több hetet tölt kórházban és majdnem 3 hónap a teljes felépülése.
Saku-ra nem tudtak semmit ráhúzni, így nem kap extra vérdíjat. Godlaw, ha akar, akkor még tud vkit felvinni magához. Adrian megkaphatja Augustus-t, ha akarja.//

_________________
Reneszánsz/alter realitások: Johanne Jones Tao/Madame Hydra, Reena Reynolds, Felicia Paran, a Kártyák Mestere
Továbbiak: Eshana Swati Khan, Mesélő, Ghost. A.I.M. Felső Tanács, A.I.M. Birodalom, Hydra emberei, MODOC
Továbbiak: Morgan Le Fay, Természetfelettiek, Niclas Richard Jørgensen, Roxxon emberei
Cerebro központi adattára - ahol minden fontos információ egy helyen megtalálható az XMR-el kapcsolatban!
avatar
A Kártyák Mestere
Csoportvezető

Hozzászólások száma : 1894
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2013. May. 05.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Adler rehabilitációs központ

Témanyitás by Sponsored content

Sponsored content

Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.