Bronx Zoo (Bronx)

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Pént. 25 Jan. 2013, 13:36

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Nathaniel Orrin, Shywa Darastrix és Ethan Jackson

A csapat tagjai fel tudtak állni a helyükről a pentagram ilyen szempontból nem gátolta a mozgásukat. Mindenkinek sikerült felállni a fájdalom ellenére, ami annak hála, hogy mozogtak kissé enyhülni kezdett, a görcsök az izmokból legalább is kezdtek elmúlni. Azonban ha valaki kipróbált volna menni a pentagramból láthatatlan falba ütközött és nem tudta megtenni.
- Azt hittem, hogy egyértelmű – vigyorodott el kegyetlen mosollyal. – De látom odalent még mindig mindenki ostoba barom. Anyám a halálán is túl erős volt, túl nagy hatalma volt. De egy új királynő, aki még nem tapasztalta meg az erejét, a hatalmat. Aki nem egyesítette odalent a népét még… mennyivel egyszerűbb ellenfél számomra.
Felnevetett.
- Valaki, aki legitimmé teheti a visszatértem és a trónra emelhet. Akinek a nevében egyesíthetem a seregeket és megszerezhetem azt, ami nekem kijár. Te távozhatsz, rád nincs most szükség és megígértem Mephisto-nak, hogy a fejvadászát békén hagyom, amíg nem okoz galibát.
Csettintet egyet és Manó körül a börtöne eltűnt, ettől kezdve szabadon mehetett.
- Maradjunk a kliséknél, tudod, hogy mi jön, ha nemet mondasz – pillantott Pók irányába. – Szóval szépségem?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Pént. 25 Jan. 2013, 16:10

A mozgással nincs gond, és az izomgörcsök is enyhülnek ahogy átmozgatom a testem. Persze ebből a varázskörből kitörni nem igazán tudok egyenlőre....
Elképedve hallgatom...persze ezt nem mutatom ki....a fickó terveit. Szépen csőbe húzott minket, vagyis inkább Shywát, és pont azt aknázza ki, amitől én is tartottam. Korántsem uralja a teljes erejét...
-Kösz ezer hála....-
Morgom vészjóslóan, még hogy megígérte Mehpistonak, hogy nem bánt, mégis ki ez az alak, hogy még Mephistonak is ellen tud állni. Pókora pillantok, nem tudom, ha Shywa veszélybe kerül, fel tudnám áldozni az életét, azért, hogy az övét mentsem?! Talán....
Shywára pillantok kérdően, most vajon mihez fog kezdeni, egyedül nem tudom legyőzni, Shywát nem fogja bántani, de....
-Köszi, de azért még maradnék ha nem zavar....-
Ha eltudná terelni a figyelmét Shywa annyira, hogy átalakuljak, talán lenne esélyem, de egyenlőre nem merek semmit sem tenni...egyenlőre...
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Shadow Pént. 25 Jan. 2013, 17:52

Remegek, jól láthatóan remegek és nem a múló fájdalomtól, hanem a dühtől, ahogy hallgatom Alastor szavait. Morgok, vicsorgok, ahogy egyre jobban megértem, hogy nem lettem több számára, mint egy eszköz, amivel hatalomra kerülhet, mint a kard, mely mutatja, hogy uralkodó lettem.
- Apád tévedett, egy gyáva, gyenge féreg vagy Alastor, aki csak a könnyebb utat keresi – robban ki belőlem, ahogy tekintetem beledöföm az övébe, majd mikor kimondja volt uram nevét, valami kezd kicsit összeállni, miért pont most engedett vissza. Vagy csak véletlen? Neeeem, Mephistonál nincsenek véletlenek. Alastor elengedi Manót, de oda se pillantok, még akkor se mikor Manó megszólal.
- Maradj, míg Nathanielt el nem engedi, és nem avatkozhatsz közbe, bármi is történik. Utána távozzatok mindketten, és Manó… ez most nem kérés volt. – hangomból jól érezhető a düh, majd folytatom, de már Alastor felé intézem a szavaim.
- Szóval jót egyezkedtél Mephistoval is. Akkor gondolom nem csak a „fejvadászáról” esett szó. – próbálok nyugalmat erőltetni magamra, de szinte lángoló tekintetem és remegő testemen se könnyű uralkodni, főleg hogy tudom, hogy mire utalgat most. Ha nemet mondok, akkor Nathanielnek kellemetlen élményekben lesz része, bár, remélem, hogy e téren edződött Limboban, hogy kicsit megverték egy párszor. Sajnálom, mert belekeveredett olyanba, amibe nem kellett volna, de már nincs kiszállás.
- Egy nép sorsa szemben egy számomra idegen sorsával. – kihúzom magam, majd elfordítom a tekintem, ahogy póki felé fordulok, s végig mérem. – Nem számoltad el magad egy kicsit? – szemem sarkából pillantok vissza Alastorra. – A válaszom nem. Nem segítelek trónra. Nem adom át azt a trón amit okkal nem adtak neked! – keményen váltok taktikát most és próbálom azt mutatni, hogy nem érdekel Nathaniel sorsa, s mivel Manót védi az elkapkodott kis ígérete Mephistonak így talán nyerek némi időt, de kérdés, melyikünk kitartóbb. Közben Alastor felé fordulok ismét és a szemébe nézek, próbálom mutatni, hogy erős vagyok, még akkor is, ha nem tudom mire is leszek képes. Az viszont nagyon nagy hátrány, hogy tisztában van vele, hogy mennyire fogalmam sincs arról, hogy mire is vagyok képes, így harcban kevés esélyem lenne ellene. Azonban úgy fest, hogy hiába a nagy hatalom nála, egyenlőre szüksége van rám, hogy trónra kerüljön. S ha csak fele olyan okos, mint mesélték, akkor hamar rátalál egy nagyobb gyengémre, mint az új alig ismert társamért való aggódás. Bár sajnos ez is attól függ, hogy mit tesz vele, s meddig vagyok képes elmenni, hogy kitartsak mint uralkodó és mikor jön el az a pont, hogy elbukok, hogy őt is mentsem.
Alastor szemeit nézem lángoló tekintettel, mellette most mg talán Mephisto is angyalnak tűnik, pedig nagyon nem az, s valahogy úgy érzem továbbra is, hogy az ő keze is benne van ebben az egészben.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Kedd 29 Jan. 2013, 15:50

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Nathaniel Orrin, Shywa Darastrix és Ethan Jackson

- Persze, maradj – vetette oda a válla felett Alastor Manónak, de nem is érdekelte, hogy ott van-e vagy sincs. – Figyeljetek rá.
Mondta a hatalmas lényeknek, amik még mindig ott voltak a közelben. Alastor egy pillanatra elfintorodott és Shywa láthatta, ha nem lenne a védőmező mögött, akkor valószínűleg a férfi fel is képelte volna az arcátlanságáért.
- Mindenki a könnyebb utat keresi, ez nem gyávaság – válaszolta végül. – Anyám is okkal bújt a sík legerősebb démonjának ágyába. Még sokat kell tanulod.
Nathaniel felé nézett, majd megvonta a vállát és csettintett egyet. Lángok ölelték körbe a fiút és mindent, ami a védőpajzson belül volt. néhány másodpercig látszott odabent a fájdalmában kapkodó fiú, majd a lángok tovatűntek és csak egy kupac hamu maradt mögötte.
- Hoppá – jegyezte meg Alastor. – De legalább már nem untat tovább. Vannak más módszereim is arra, hogy rábírjalak az együttműködésre.
A védőmező és a pentagram eltűnt Shywa körül, a férfi pedig nyugodt léptekkel indult felé Manóval továbbra sem törődve.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Shadow Kedd 29 Jan. 2013, 16:32

Minden jel arra utal, hogy igen keményen betalál az amit mondtam, s saját kis börtöne gátolja meg abban, hogy bizonyítsa még jobban, hogy mennyire erős, hogy fel tud pofozni. Csak a szemét nézem, és nem töröm meg a szemkontaktust, s szavaira egy kis mosoly ül az arcomra.
- Szerintem már rég megbánta azt a napot, hogy életet adott neked, s apád is, hogy az idejét pazarolta csupán azzal, hogy kiképzett abban a hitbe, hogy egy méltó örököst nevel belőled, de csalódnia kellett. Elég nagyot. – közben a kis mosoly eltűnik az arcomról és magam előtt összefonom a kezeim és úgy állok vele szemben. Mindent megpróbálok megtenni, hogy erősnek lásson. Bár igaza van abban, hogy pokoli sokat kell tanulnom, de ennek nem adok hangot. Jól tudja, hogy távol állok egy uralkodótól. Erre nem tanított senki, de annyi van bennem, ami kell, hogy csak úgy ne adjam oda neki Limbo „kulcsát” és a hatalmat. Mikor megtöri a szemkontaktust, akkor követem a tekintetét, s látom milyen könnyen végzi ki Nathanielt, majd Manóra pillantok és csak reménykedek benne, hogy nem tesz ezután se semmi meggondolatlanságot. Arcom némi fájdalmat tükröz egy rövid ideig. Nem ő az első és nem is az utolsó akit elvesztek, s tudom, ez nem mindig végleges állapot, hiszen én is itt vagyok, s már haltam meg.
Megérte vajon ez? Megérte feláldozni őt? Nem tudom, de ezen már kár gondolkozni. Hogy tud ölni azt bebizonyította most teljesen, de vajon meddig megy el? Ez már nagyobb kérdés volt, s talán egy kicsit megremegek megint, azonban próbálok uralkodni magamon teljesen emlékeztetve magam folyamatosan, hogy most mi forog kockán, egy teljes nép, amint az előző uralkodó nem azért bízott rám, hogy egyszerűen átadjam Alastarnak. Nincs esélyünk, vagy mégis? Hiszen ha fizikailag nem is érjük el a szintjét, de úgy fest, hogy szóban igen. Ez az egyetlen esélyünk talán. Amíg nem tesz ellene valamit. Lehunyom a szemeim egy pillanatra, hogy úgy búcsúztassam Nathanielt, majd kinyitottam, s vettem egy mély levegőt.
Tekintetem visszafordítom Alastor felé, amint megszólal. Szavaira felmordulok esőre, s fújok egyet.
- Tényleg? És most mi jön? még több lelket küldesz a nagy szövetségesedhez? Hát Mephisto, ennyire nem készített fel? Apád túlbecsült úgy látom, pedig amiket mondott már tetszett. Egy erős, eszes, jól képzelt harcost festett le, aki csak azért lett alkalmatlan a trónra, mert rosszul cselekedett. Ehelyett, egy gyenge, gyávát találtam, aki csak a hatalomról álmodozik, de nem akar érte semmit se tenni, amivel saját magát veszélybe sodorná. – ahogy megszűnik a mágia csak a szemébe nézek, majd megindulok felé.
– Így mit érne, ha megkapnád tőlem Limbo trónját? Oda nem lesz elég a könnyebb út. Ezt még én is tudom, pedig nem tanítottak uralkodásra, de olyan faj tagja voltam részben, ahogy nem a két szép szeméért lett valaki uralkodó. – szavaim keménysége valahol még engem is meglep, hiszen egyre jobban ott tartok, hogy düh vezérel jobban, s valahol a csalódottság is. Valahogy szétzúzta azt a retteget erős harcos képet amit Fargloom sulykolt belém, eme hozzáállása. A történetekből olyannak tűnt aki nem a könnyebb utat keresi csak. Bár ha csak színészkedik akkor nagyon jól csinálja mert teljesen elhiszem neki, hogy tényleg ilyen. Csak akkor állok meg mikor már jócskán kartávon belül vagyok, s a szemébe nézek. Egy kölyök vagyok csupán előtte, minden téren, s ezen a rang se változtat sokat. Hiába vagyok én az uralkodó és ő az elüldözött herceg, eme rangok itt most semmit se számítanak. Hogy megtudna ölni, az teljesen biztos, de az is, hogy nem akar. Míg Manó nem tesz rosszat addig vele legalább nem tud zsarolni. De vajon akkor most mivel fog próbálkozni? Mire készülsz Alastor? Csak a szemeit figyeltem, úgy is hamarosan megtudom.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Szer. 30 Jan. 2013, 20:24

Nem sok semmibe vesz a fickó, ennyire nem tekint fenyegetésnek? Lehet, persze nem fogom itt hagyni Shywát, mivel a másik fickó elég....Szerencsétlen.....
Persze mi vagyunk a hibásak érte, de....valahogy nem érzek túlzottan semmit, lehet a démon miatt, vagy csak úgy egyáltalán....
A fickót szemmel tartom, úgy ahogy Shywát is. Ha jelez valahogy vagy a fickó bántani akarja azonnal átalakulok és a fickóra támadok.
De egyenlőre csak figyelek, ugrásra készen....
Nem tudom mire gondolhat, hogyan tudná rávenni, hogy adja át a trónt neki. Hacsak nem a megölésével, bár annak nem sok értelme lenne. Mindenesetre ha támadna, láncokat idézve próbálom meg akadályozni a mozgásban, míg Shywa menekülne, vagy támadna. Elég reménytelen a helyzet, a fickó pedig túlzottan magabiztos.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 31 Jan. 2013, 10:48

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Shywa Darastrix és Ethan Jackson

Shywa szavai közben Alastor megtorpant, nem idegesítették fel a lány szavai, inkább csak meglepetten és kíváncsian nézett a lányra, így az arca közel sem volt olyan gonosz és kegyetlen, inkább a jóképűnek tűnt, egy olyan személynek, mint akibe azok a lányok esnek bele, akik nem a szőke hercegről, hanem a rosszfiúról ábrándoznak. Az arcán végül megjelent valami, ami leginkább fintorra hasonlított, de mégsem volt az. Manónak tűnt fel, hogy a férfi hátra begörnyed, majd megrázkódik. Ezt már Shywa is látta, majd a férfiból jóízű nevetés tört fel. Nem gúnyos, nem kárörvendő, hanem a tényleges szívből jövő, mint aki remekül szórakozik. Ezzel a tettel valószínűleg sikeresen megzavarta a két fiatalt.
- Látom az apám mondta, hogy mi a gyengém – még mindig nevetett. – Ez… ez olyan édi! Azt már nem tette hozzá, hogy az intrikának vannak fokai és nem csak az egymás után hadart mondatok sora az?
Még mindig nevetgélve lép oda Shywa-hoz és borzolja össze a lány haját.
- Aranyos vagy, komolyan – mondta a nevetés közben.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Shadow Szomb. 02 Feb. 2013, 04:48

Alastor megtorpanása már érdekes dolog volt, de ez még nem is volt olyan, ami megállított volna és bejeztem a mondandómat, mire úgy nézett rá, amitől a szavaim is elakad és minden akaraterőm ellenére el is vörösödök talán zavaromban. Erre aztán nem számítottam és úgy kapom el a tekintetem és fordítom oldalra a fejem, mintha pofon vágott volna, de persze nem Manó felé. Ezután a nevetésére nézek rá, és teljesen ledöbbenve állok csak, minden bizonnyal elég érdekes látványt nyújtva ahogy erre se köpni se nyelni nem tudok hirtelen, csak figyelem teljesen meglepetten ahogy nevet. Egyszerűen mozdulni nem tudok ahogy hallgatom a szavait, s még akkor se mikor odalép közel hozzám és elkezd összekócolni teljesen. Csak pislogok rá szótlanul, ahogy teljesen hagyom, hogy azt csináljon hosszú szürke fürtjeimmel, amit csak akar.
Csak telnek a másodpercek így, vagy inkább a percek, mire felemelem a kezeim és a mellkasán megtámasztva próbálom ellökni teljes erőből, bár teste nem úgy reagál és én is érzem milyen gyengédre sikeredik, milyen jelképesnek eme lökés, majd próbálok hátrálni, de csak egy-két lépést. Megrázom a fejem, majd Manóra pillantok. Még itt volt, miért nem menekül el végre, miért nem hallgat egyszer rám, csak most az egyszer, valamire készül Alastor
„bár olyan… aranyos… ehh.. miiii?!?! nem, nem aranyos” gondolom magamban és rázom meg a fejem, s Manó szemébe nézek.
- Manó ne könyörögtess magadnak! Menj, míg teheted! – kiáltok oda neki, felé fordulva, de nem is tudom miért fordulok felé, teljesen védtelenül hagyva az oldalam. Telnek a másodpercek, mire észbe kapok, vagy lehet még több is és Alastorra nézek, bár bőven volt ideje bármire. Zavartságom ül az arcomon, ahogy a farkincám is vadul leng mögöttem.
- Hagyd ezt abba! – próbálok rákiáltani, de még ez se megy, mert még a hangom se vagyok képes kiengedni hirtelen zavaromba. - Nem … - sikerül megnyomnom ezt a szót majd a szemébe nézek, hogy nyomatékosítsam, de ahogy folytatnám a hangom elcsuklik. - … segítelek trónra. – azonban az utolsó két szavam már erőtlen, és nincs benne nagyon határozottság se. Csak nézem Alastort azzal amilyen képet vág, a nevetése a fülembe visszhangzik.
„Biztos, hogy olyan, mint aminek mondták és nem lehet, hogy…” gondolataim elakadnak ahogy a szavak se akarnak jönni ajkaimra. tekintetem leveszem rőla és újra megrázom a fejem és próbálom elhessegetni eme és ehhez hasonló gondolataimat Alastorral kapcsolatban, de ez teljesen azzal jár, hogy képtelen vagyok aár még rendesen védekezni is.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Vas. 03 Feb. 2013, 12:58

Feszülten állok várva, hogy Alastor mikor esik Shywának, de ehelyett röhögésben, bocs nevetésben tör ki a szavai után.
Elképedve állok ott, mint valami harmadik meg nem hívott fél egy randin. Mert a filmekben, most jönne a csavar és akik eddig utálták egymás karjaiba omlanak.
Megrázom a fejem, mondtam hogy nem hagyom egyedül és így is teszek. De most mihez kezdjek, ha nem akar megtámadni, minket és neki esek, csak kiprovokálok egy felesleges harcot.
-Öhm nem akarok beleszólni az édelgésbe, de akkor, hogy akarod átvenni a trónt, ha nem akarod erőszakkal elvenni Shywától?-
Kérdezem, és remélem nem az lesz a válasz hogy elveszi feleségül...
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 04 Feb. 2013, 10:43

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Shywa Darastrix és Ethan Jackson

Alastor arcáról eltűnt a jó kedv és komorság vett át.
- Most komolyan azt akarod, hogy az apámék téged bábként használva lerohanják ezt a világot? – kérdezte. – A fejvadász is maradhat, ha akar, legalább ő is hallja.
Felrajzolt egy rúnát a levegőbe és Shywa, majd Manó és legvégül saját maga mögött is megjelent egy szék. Nyugodtan ült le a sajátjára.
- Szóval… azt adták be, hogy el akarom venni a trónt, pusztítani mindent, majd ezt a világot is – mondta fejet csóválva. – Ah persze és szövetségre léptem Mephisto-val, amit meg kell hagyni igaz is. Abba nem gondoltatok bele, hogyha így lenne, akkor most már a lány is halott lenne, a „jogar” nálam, ha azzal térnék vissza, akkor én lennék az uralkodó helyette.
Megvakarta a tarkóját.
- Meg azokból, amiket hallhattatok miért nem öltem meg a fejvadászt is? – érdeklődött. – Felteszem, hogy azt is mondták, hogy el akarom idővel árulni a vöröst és az ő síkját is magamnak akarom. Belegondoltatok, hogy miért is félvér, vagy ember az, aki a trónra kerül?
Ekkor fordult meg Manó fejében a házassági kérdés, mire Alastor újra elvigyorodott.
- Nem is rossz ötlet – nézett a fiú felé.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Hétf. 04 Feb. 2013, 13:23

Megfeszülök és már majdnem átalakulok, mikor rúnát rajzol, de csak székek jelennek meg. Nyilván azért, hogy leüljünk. Nyilván....
Végül is felesleges álldogálnunk, úgy hogy levágom magam rá. Nem mond hülyeségeket, hisz róla egyébként nem is tudunk semmit, csak amit a démonok mondtak.
-Oooké, ha mégis elhisszük neked, hogy csak pusztítani akarsz, mit akarsz a trónnal? Ha igazad van, akkor nyilván Shywát is azért választották, hogy manipulálni tudják....és miért minket kértek meg arra, hogy leverjünk? Nyilván ismertek erősebbeket is a feladatra....-
Túl sok a kérdés, és tényleg nem ismerjük a teljes sztorit, de itt Shywa dönt, nála a hatalom, ami Alastornak kell. Elhúzom a számat, mikor a gondolataimat fürkészve válaszol.
-Jó lenne, ha nem turkálnál a fejemben....-
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Shadow Hétf. 04 Feb. 2013, 13:38

Alastor arcára komorság ül, ahogy hozzám szól, s szavai kb úgy érnek, mint egy brutális erejű pofon. Manóra pillantok, majd vissza Alastorra, de mikor a székek megjelennek nem ülök le, csak figyelem a szavait, azt hogyan mondja. Testem egyre jobban remegni kezd a farkammal együtt. kezeim egyre jobban ökölbe szorulnak olyan erővel, hogy saját körmeim sértik fel a tenyerem. Lehajtom a fejem, s lehunyom a szemeimet. Pokoli vihar támad bennem mely kegyetlen dühből és szomorúságból táplálkozik. Közben Manó szavai is eljutnak a tudatomig, de az talán csak még jobban olaj a tűzre.
„Előbb akiket szerettem, majd mindenki más sorba árul el, vagy hagy el… vagy pusztán csak ki akar használni” mélyről jövő állatias morgást lehet felőlem hallani egyre jobban, majd hirtelen kapom fel a fejem és szemeim is felpattannak, úgy lépek előre és patás lábammal egyenesen betaposok a székre Alastor két lába közt, de nem úgy, hogy bántsam, s úgy nézek a szemébe ismét.
- Talán benned jobban megbízhatok? – vicsorgok – Mephisto se jobb, és mi van, ha te is csak az ő kis bábja vagy?! - majd ellököm magam és oda csörtetek egy korláthoz és a kifutót nézem, ahogy két kézzel markolom a korlátot remegve. Alastor minden egyes szava, mint egy – egy korbács csapás ér újabb és újabb kegyetlen fájdalmat okozva ahogy egy-egy korábbi seben is végig nyal újra, meg újra, majd szó szoros értelemben beleüvöltök az éjszakába.
- HOL VAGY MEPHISTO?!? ÉLVEZED AZ ELŐADÁST? – hangomban kemény, de ez nem tart sokáig, mert a korlát mellett rogyok térdre, s a korlátnak támasztva remegek.
„Előbb elengedsz te szemétláda, pont eme küldetés előtt…” lassan felállok és a két srác felé fordulok. „…majd véletlen belefutok a lovasod az oldalamon, a szövetségesedbe…” lassan indulok meg feléjük. „…aki elküld egy másik síkra… ahol démonná tesznek… engem a korcsot… szolgád…” megfogom a széket meg fordítom, s ráülök mellkasom a támlának támasztva, miközben folytatom a gondolat menetem „…aki így felszabadul alólad, de újra belefut a szövetségesedbe….” ezzel Alastor szemébe nézek. „…aki a jó fiút akarja játszani… ez vagy igaz, vagy el se engedtél… Mephisto…” fejezem be a gondolatom, de a szemkontaktust fenntartom.
- Miért nem ölted meg Manót? Mert Mephisto nem örülne neki? Miért nem öltél meg engem? Ez jobb kérdés. – morgom. Annyira uralnak az érzelmek, hogy teljesen tisztán gondolkozni is képtelen vagyok, s nem tudom kiben bízhatok meg. Na jó, Manóban, mert akármilyen is, mégis vele nőttem fel. Alastor szemeit nézem, miközben lélektükreimben az elemi düh és a szomorúság keveredik.
- Miért hagytál életben? Hiszen a könnyebb utat keresed, saját bevallásod alapján is. Vagy ez se igaz túlzottan? – hangom meg-megremeg – Nálad a kardom, szabad az út, te mégis engem győzködsz… Miért? – Kegyetlen az egész, mert nem tudom, hogy a nagy „játékosok” közül kiben is bízhatok meg. Bár az is lehet, hogy csak Mephisto színdarabjában vagyok és ő játszik velem, s igazából vissza se engedett.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 04 Feb. 2013, 21:48

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Shywa Darastrix és Ethan Jackson

- Az életemet védem, tudnom kell, hogy mikor támadsz rám – érvelt.
Shywa üvöltésére nem kap választ Mephisto-tól semmit sem, még egy nevetést sem a fejében.
- Nos, apám nem ért a politikához – válaszolta Manónak. – Nemesi vére ugyan van, de az semmit sem ér. Azért küldtek fel ide titeket, mert könnyedén végezhetnék veletek. Az esetben ez – emelte meg a kardot. – sem jelentene semmit abból a szempontból, hogy nálam van. Apám nem örökölheti a trónt a királynő halála után, hanem azoknak a kezébe kerülne a hatalom, akik elérték anyámnál, hogy száműzzenek. Pusztán azért, mert nemet mondtam nekik, hogy nem fogom azt tenni anyám halála után, amit ők akarnak, hanem az lesz, ami a sík védelmét és terjeszkedését szolgálja. Azaz nem kapnak még nagyobb hatalmat.
Ahogyan Shywa leült a kardot visszadobta neki, a lány könnyedén foghatta meg azt, nem történt semmi, amikor ez megtörtént.
- Miért nem ölöm meg? – kérdezte. – Amikért a Pókot sem tettem, csak visszaküldtem az urához Vadföldre… Magneto embere, de ti nem. Miért nem? Nem volt érdekem és semmit sem nyerek vele, maximum egy adag fejmosást Vöröskétől.
Kényszeredetten húzta el a száját.
- Nincs olyan, hogy könnyebb út, lehet, hogy beképzelt vagyok, ki nem? – engedett meg egy gúnyos mosolyt. – Ő már tudja, akik a trónt akarják lepaktáltak egy másik hatalommal. Valamivel, ami mindent elpusztít, valami, amihez annak idején Vöröske és annak ott fent a hatalma kellett, hogy bezárja. Ismerős sztori, valószínűleg ti is hallottátok. Nos… én Mephisto oldalán állok, hogy nem szabadulhat ki és azt sem akarom, hogy a síkomról bárki ezt akarja. Ezért kell odahaza a Limbo-ban rendet tennünk – nézett Shywa szemébe. – Hogy maradjon otthonunk és megmaradjanak az embereink.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Kedd 05 Feb. 2013, 09:19

Megpróbálom figyelmen kívül hagyni Shywa reakcióját, és feszülten hallgatom Alastort. Nah igen elég jó a magyarázata, csak a gond ott van, hogy nem tudja mivel bizonyítani. A sztorira csak hümmögök egyet.
-Persze, hallottunk róla, ismerünk is egy olyat aki abból a síkból jött, ahol annak az őrzésével vannak megbízva....-
Vagy ilyesmi, már nem minden részletre emlékszek, de tudom, hogy ebben igaza van. És ha a Limbo tényleg lepaktált vele, nos az nem túl jó dolog. Alastor uralkodóvá válása, pedig eltörpülhet ezzel szemben.
-Nekünk?-
Kérdezem éles hangon Alastortól, igaz inkább Shywára gondolt szerintem.
-A sztorid jó, de mi a garancia arra, hogy igazat is mondasz?-
Kérdezem tőle, noha ezek ketten jól el vannak foglalva egymással láthatóan. Még mindig ott vagyok, hogy gőzöm sincs mit tegyünk, úgy hogy, nem szép dolog, de azt hiszem Shywára hagyom a döntést.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Shadow Szer. 06 Feb. 2013, 06:13

Hallgatom Alastort, és Manót is. Úgy fest, a története alapján, hogy csúnyán átvertek engem is és Alastor a jó fiú, vagy épp a kevésbé rossz. Nem tudom és esélyt se látok rá, hogy kiderítsem. Mikor Alasztor visszadobja a kardot akkor elkapom, majd egy könnyed mozdulattal csúsztatom vissza a hátamon lévő kardtartóba, s hallgatom tovább amit mond, a válaszit. Mikor Mephistot Vöröske néven említi akaratlanul is elmosolyodok. Hát igen valami név minden ráragad. Azonban eme mosoly nem tart sokáig, hiszen amiket mond a végén az elgondolkoztat, mégse neki válaszolok elsőre.
- Manó, ez az élet, erre nincs garancia… Igazat mond, vagy hazudok, garancia nincs egyikre se. – ezzel a szék háttámlájának teteén támasztom meg a buksim és úgy nézem a két srácot miközben folytatom – Ahogy arra sincs garancia, hogy nem próbáljuk meg megölni. Hiába mondjuk, semmit se adhatunk rá ami ezt alátámasztaná számára. – közben Manóra nézek és utána Alastorra.
- Mennyi időnk van rendet teremteni Limbon? És mégis mit vársz tőlem, mit tegyek? – teszek fel két kérdést, melyekre talán tud válaszolni is, ha már ennyire rendbe akar hozni mindent az otthonába… izé.. otthonunkban. – És mekkora ellenállásra számítasz? Bár az uralkodójuk vagyok, talán ez még segíthet, de addig

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 06 Feb. 2013, 10:44

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Shywa Darastrix és Ethan Jackson

- Kérdezd meg az uradat – mondta. – Még ő is berezelt, annyira, hogy igencsak nagy kedvezményeket adott annak a társnőtöknek, akinek éppen udvarolgat. Félangyal létére szabad ki-be járás Vöröske síkjára.
Alastor megvonta a vállát a kérdésre, majd egy pillanatra elmosolyodott.
- A hölgynél a pont – felelte. – Az egész egy félreértésen indult, ti kértetek számon, azt hittem, hogy az életemre törtök…
Megrázta a fejét.
- Fogalmam sincs, de gondolom feltűnt, hogy odaát máshogyan telik az idő, mint itt. segíts minden erőddel, ennyit várok összesen – mondta. – Ő nem fog tudni, odaát nem működik Mephisto hatalma, és minden emberi lénynek a démoni oldala kerül előtérbe. Rád nem volt ez igaz. Ha jól csináljuk nem nagyra, maximum az ellenségeink katonáira, akik hozzájuk hűségesek. De akik nincsenek a befolyásuk alatt, azoknak még mindig te parancsolsz, és nekem is van néhány szövetségesem ott, hacsak nem találták meg őket amióta távol vagyok. Egyesíthetnénk erőinket és hamar rendet tudnánk tenni, de ehhez… hozzám jössz feleségül?
Kérdezte mintha mindennapos dolog lenne.
- Ez pusztán politika, nem kell minden értelemben házasnak lennünk, elég ha csak névleg vagyunk.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Szer. 06 Feb. 2013, 12:07

Persze, ez a nagybetűs élet. Csak már annyiszor döntöttem rosszul, hogy megszámolni sem bírom a dolgot. Fancsali arcot vágok, mikor kijelentik, hogy nem mehetek velük, hisz pont nem sok hasznomat veszik félig-csontvázként. Remek, igazán remek.
Ééés igen máris megkéri a kezét, ez jobb, mint egy szappanopera de komolyan. Kiderül mindjárt, hogy mi meg rég elveszett testvérek vagyunk Alival.
-Shywa válaszától függően, segíthettek nektek, lehet, hogy nincs erőm, de tudok harcolni. Nem szívesen hagyom Shywát egyedül...-
Morgom csendben, majd kérdően nézek Shywára aki, láthatólag teljesen össze van zavarodva. Nem csodálom.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Shadow Szer. 06 Feb. 2013, 18:45

Figyelem őket, majd mikor az időre utal Alastor bólintok.
- Mivel két napig vertek össze minket felkészülés címszó alatt és egy nap pihenő volt nekik amíg más tanultam, itt meg talán órák teltek el, így igen, feltűnt. – Majd Manóra pillantok és vissza Alastorra. – Sajnos ezt is megtapasztaltuk, a Démoni oldalát és azt, hogy nincs semmi Mephi bácsi ajándékából. Nálam más volt ez tény, de ez nem meglepő, részben démonnak születtem. – vonok vállat és ülök tovább hallgatva amit mond, s figyelek, azonban az egyik pontnál felkapom a fejem és úgy esek hátra székestül, mint annak rendje és módja, s miután a talajon nyekkentem úgy pislogok igen csak döbbent szemekkel Alastorra, aki megkérte a kezem lényegébe olyan könnyen mintha csak azt mondta volna, hogy „Hideg van”.
- Te…Tessék? – szólalok meg döbbenten a talajon fekve, s alig fogom fel a dolgot hirtelen. Telik az idő miközben feltápászkodok, majd megrázom a fejem.
- Azthiszem ez sok volt egyszerre… - elkezdek a két férfi körül köröket leírni - …vagy megőrültem… vagy álmodok… - megállok végül a két srác előtt.
- Te tényleg azt akarod, hogy én…. – bökök magamra – …a te – bökök rá, majd a kezeimbe temetem a pofim, egy rövid időre – És gondolom most vársz választ is… - motyogom, miközben tényleg nem tudom mit tegyek, annyira sok már ez az egész és Manó is beszélt. Veszek egy mély levegőt, majd Alastort egyenlőre hagyom és Manó elé lépek, lassan megérintve az arcát. Érezheti ahogy remeg a kezem, hiába próbálok nyugalmat erőltetni magamra, ez ami most a nyakamba szakadt sok volt, nagyon sok.
- Manó, tudod, hogy több van köztünk… és nem akarlak elveszteni. Együtt nőttünk fel, egy helyen, így valahogy mintha testvérek lennénk. Egy utat jártunk be eddig többé kevésbé. Most azonban nem jöhetsz. Nem akarlak elveszteni és ezt ott is tudják. Zsarolnának veled. – mondom csendesen miközben letérdelek elé.
- Kérlek, keresd meg a többieket, mond el nekik, amit most itt megtudtunk. Én Limbo-ba megyek Alastorral. Ha elbuknánk bármilyen módon. Keressetek egy módot és pusztítsátok el Limbot. – ezzel mélyen a szemébe nézek – Kérlek, tedd meg a kedvemért. – Pokoli nehéz, és tudom, hogy nem fogja könnyű szívvel megtenni, de nincs sok választásom. Olyan háborúba megyek ahol az ellenség kezében lenne eszköz csupán, hogy elbukjunk, azonban itt segíthet.
- Ha végeztünk, akkor nem ide térek vissza hanem az eddigi otthonunkba. Vagy egyedül, vagy Alastorral. – ezzel felállok és megölelem szorosan egy pár pillanatig, mielőtt felegyenesednék, s elfordulok. Lassan ballagok a korláthoz és csak nézem a kifutót gondolkozva. Ujjaim rásimulnak a korlátra, miközben lehajtom a fejem. Most a bőrömön tapasztalom, hogy az uralkodói élet felkészületlenül mennyire nehéz és kemény, ráadásul egy házasság is.
„Lehet csak játszik most velem, lehet ilyen aranyos, az biztos, hogy nem egy szőke herceg, de nem is baj. De most ez akkor is sok. Érzem, hogy nincs választásom, tudom mit kell tennem, hogy ne hagyjak cserben senkit, de akkor se könnyebb. Igent kell mondani mert az érdekeke ezt kívánják, de biztos, hogy számomra is ez lesz a legjobb?” gondolkozok magamban, miközben csak állok. Testem meg-megremeg, s próbálom feldolgozni a dolgokat. „Talán egy ölelés segítene, talán az, ha most képes lennék beszélni egy uralkodóval. Most még annak is örülnék, ha Thorhalla Királynő durván kioktatna az uralkodói dolgokról és kegyetlenül, könyörtelenül verné belém az alapokat. De nem most egyedül vagyok. Hiába lenne barát a közelemben, Manó se nemesi vér, azaz ő se tudja elmagyarázni a dolgokat. Egyedül vagyok… egye…”hirtelen bevillannak azoknak az arcai akikkel együtt nőttünk fel akik közül van aki már nem él. Mindkét kezem rámarkol a korlátra erősen, s ostoroznak az emlékek, ahogy apám is elárul, ahogy elveszítettük őket, a ballépéseim, a halálom.
„…nem…. nem…. nem…nem…NEEEEEEEEEEEM!” üvöltök magamba „szedd össze magad, te ostoba korcs… szedd már össze magad” morgok magammal, magamban, ahogy ott állok a látszólag csak simán a korlátnak támaszkodva.
„Még dolgom van… még ki kell tartanom… muszáj… muszáj…” reszketve próbálom összeszedni magam, hogy képesnek érezzem legalább arra magam, hogy a két férfi felé nézzek. Manóra, akit szinte a testvéremnek tekinthetek, olyan közeli barát, és Alastor aki úgy fest párom lesz a trónon, és talán más értelemben is….

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Szer. 06 Feb. 2013, 18:48

//Tyler most még írj majd egy reagot, mivel a válaszodtól eléggé függ majd a körváltás Smile//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Tyler Szomb. 09 Feb. 2013, 16:08

Shywa enyhén pofára esik és most itt szó szerinti dologról van szó. Elég nagyot eshetett, aztán oda lép hozzám, és pont arról beszél amiről sejtettem, hogy előfog állni. Dühös tekintettel meredek rá, de nem mondok semmit a szavaira. Képtelen vagyok megszólalni, csak dühösen nézek el Shywa feje fölött. Érzem ahogy remeg a keze, majd a korláthoz lép, és úgy bámul ránk.
Közelebb lépek hozzá, megfogom a vállait erősen, biztos kézzel. A szemeibe nézek, ha nem hagyja akkor az állát felemelve nézek a szemeibe.
-Gyűlöllek, ebben a pillanatban utállak....igazad van, nincs hasznom, csak hátráltatnálak titeket, és ezért utállak mert igazad van. Nem megyek veletek...de ide figyelj, mert csak egyszer mondom el, és azt akarom, hogy ezt a beszélgetést, ezt a pillanatot jól vésd az eszedbe....
Sok mindenkit hagytunk hátra, Lorna, Freyr és a többiek, te nem léphetsz be a sorba! Erősebb vagy mint hiszed, saját magad kötöd gúzsba ezzel a gondolkodással, azt hiszed én vagy a többiek nem döntöttek soha rosszul, nem okoztak másoknak fájdalmat. Lorna...ott hagytam Lornát, ki tudja mi van vele....Freyrt el hagytuk, álmomban, ébren, minden egyes pillanatban egy démon üvölt a fejemben....de veszek egy mély levegőt, és tovább lépek, mert van aki számít rám, a családom, a barátaim. Én számítok rád, sikerülni fog, uralkodó leszel, a néped egy része számít rád. Én számítok rád, hiszek benned, igaz csak egy ember vagyok, de akkor is hiszek benned. Ígérd meg, hogy az utolsó csepp erődig küzdeni fogsz, nem csak most, egész életedben! Ígérd meg nekem....-
Suttogom a végén, majd homlokon csókolom, ezt már rég meg kellett volna tennem, ez is a hibáim számát növeli, de talán most helyre hoztam valamelyest.
Aztán Alastorhoz fordulok.
-Idefigyelj, ha nem vigyázol rá, megkereslek, nem érdekel mennyire erős vagy, addig foglak verni, míg egy maréknyi húscafat nem marad belőled, vagy keresek rá egy módot, és ha egy hajszála is meggörbül, az életemre esküszöm, megtalállak és kicsinállak...-
Morgom vészjósló hangon felé, és egyáltalán nem érdekel mennyire vesz komolyan vagy sem. Én minden egyes szót komolyan mondtam.
Tyler
Tyler
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1026
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 67
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Thorhalla Vas. 10 Feb. 2013, 10:45

2046. december 10. hétfő – Bronx Zoo, New York
Résztvevők: Shywa Darastrix és Ethan Jackson

Alastor bólintott Manó szavaira, majd arcára visszakúszott egy mosoly, arra, amit Shywa mondott.
- Ez egyik sem, nem álmodsz és nem őrültél meg – biztosította a lányt.
A férfi csak csöndben figyelte a párost, amikor azok egymást között beszélték, hogy jön-e a fiú, vagy sem. Végül megszületett a nemleges válasz, de amikor Manó kifakadt a szigonyát előre szegezve lépett be a páros közé, hogy Shywa-t védje.
- Hé! Egy hölggyel nem beszélünk így! – mondta. – Főleg neked nincs jogod, a legjobb tudomásom szerint, a Vöröske legalább is úgy mesélte, hogy a volt szeretőd sem mondott ilyet neked miután lovas lettél.
Üres tekintettel hallgatta végig a fenyegetést, láthatóan nem érintette túl mélyen az, hogy miket kapott.
- Jobban megtudom nálad védeni, nekem az hazai terep, nyolcvan év alatt kiismertem, mint a tenyeremet – válaszolta.
Ezek utána a szigonyával maga és Shywa körül húzott egy láthatatlan kört, egy villanás után tűnt el ő és a lány, a hatalmasra nőtt állatok pedig visszaváltoztak egyszerű állatokká. Manó pedig teljesen egyedül maradt a parkban.

//Köszönöm a játékot. Ha Madripoor végez és Rachel megvan Davidnek, akkor folytatjuk majd.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bronx Zoo (Bronx) - Page 2 Empty Re: Bronx Zoo (Bronx)

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.