Dzsungelek

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Giodibi on Kedd 19 Dec. 2017, 18:42

A mester kérdésére megrázom a fejem, jelezvén, hogy nem láttam semmit.  Valójában ez részben megnyugtató, de részben nyugtalanító, hiszen nem véletlenül nincs senki sem ezen a környéken. A tábor nem túl barátságos, de legalább fedett és biztonságosabb, mintha a szabad ég alatt kellene töltenünk az éjszakát. Bár az őrség mindenképpen fontos lesz, hiszen ahogy a szenátor is mondta, lehetséges, hogy újból visszajönnek az őslakosok vagy azok akik lerohanták ezt a bázist. Bár a kábítós dologgal csak részben értek egyet, hiszen azért akit elkábítunk az egy idő után fel is ébred, sokkal egyszerűbb egyszer és mindenkorra véget vetni az egésznek, de jobb, ha nem haragítjuk őket magunkra még jobban.
- Akkor el van döntve, itt szállunk meg és kábításra állítjuk a fegyvereinket.
Mivel eldőlt a dolog, én is lepakolok az egyik ágyra. Fénykardomat egyelőre még nem állítom át, hiszen lehetséges, hogy még szükségem lesz rá, főleg akkor, ha még fel akarjuk fedezni jobban ezt a helyet. Elindulok egy irányba, persze csak akkor, ha a többiek vagy egyéb más tényező nem tart vissza. Remélhetőleg amerre most akarok menni, ott még senki sem járt közülünk és találhatok valami érdekeset. Mellesleg egyébként is meg tudom védeni magam, de azért a biztonság kedvéért elkiáltom magam, hogy "Erre megyek szétnézni!". Ha bármit szét kell vágni, akár egy falat vagy állatot akkor szükségem lesz a fénykardom teljes erejére.


Felszerelés:
- Fénykard (zöld)
- Komlink
- Holoprojector
- Jedi ruházat

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretéem, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
avatar
Giodibi
1. szint - 4 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 91
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 2
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Ammon Einarson on Szer. 20 Dec. 2017, 14:55

>> Q'ayem Kor, Testőr/szerelő
>> Játékos társak: RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, DENDARID TEFLE és MORWEN AVENAY
>> Kaland: Hidegháború AZ ÉJ LEÁNYAI
Felszerelés:
Fegyverek:

- Kábítóbot
- Egykezes sugárpisztoly (0,5) (blaster pistol)
- Egykezes sugárpuska (1,5) (blaster Rifle)
Páncélzat/öltözet:

- Közepes harci páncél (3)
** sisakban fordítógép(1)
- Fekete szövetruha
- Egyszerű védelmi öltözet
Páncél kiegészítések:

- Mozgásérzékelő
- Oxigén szenzor belégzésre alkalmasság és mérgező toxinok jelenlétének vészjelzése
- Indikátor mozgásérzékelőhöz, Oxigén minőség kijelzés, Hőmérő, Radar
- Megerősítések a páncélon, nagyobb fegyverekből leadott lövéseket is kibír, könnyített mozgás
- létfenntartó egység
- huzalpuska bal kar
- beépített pisztoly jobb kar
Egyéb, hátitáskában:

- Komlink (ingyenes)
- HoloProjector (ingyenes)
- Datapad (ingyenes)
- Túra csomag ( távcső, tűzgyújtó, lámpa, elsősegély csomag, 2l víz flaskában, energiaszelet 2x)

<- Az érzékelők mutattak emelkedettet, de nem veszélyes szint. Ez volt az egyetlen adat ami kitűnt a többi mellet, ha egy kicsit is csak, így megemlítettem.->
Válaszoltam Morwen-nek a kérdésére mielőtt még tovább mentem volna Miin-hez. Miután elmondtam neki, hogy mit is tervezek persze neki ez egyáltalán nem tetszik. Legyek türelemmel azt mondja nekem.. Miközben mondja csak némán hallgatom, a végén egy sóhajt kiengedve ami a sisakon átt csupán statikus recsegésnek hangzik. Tudja jól, hogy nem vagyok a nyugodt fajta, főképp mikor fegyvereknek is köze van a témához. Morgok még a végén a mondandójának majd beletörődöm és megszólalok.<- Legyen.-> Nem mintha lehetne ellenszólásom neki. A végén úgy is az ő döntése a végleges, nekem pedig csak biztosítanom kell arról, hogy nem lesz baja a diplomatikusságától. Nem könnyíti meg az is biztos.
Némi vacilálásukat követően végül csak eldöntötték, hogy maradjunk a már felhúzott táborban és ne vissza menjünk vagy keressünk egyet kívül, valahol máshol. Most megfelelő helyet is keresni még több idő lenne, nem mintha érteném pontosan mitől tartanak ennyire mikor még egy csapat tudóst sem tudtak megölni a támadói a tábornak, mennyi esélyük lehet ellenünk? Nem látok sokat persze. Ha kellett volna akkor én is a mellett állok ki, hogy maradjuk a táborban, egyszerűbb is volt és ezért voltunk itt, így legalább tovább is lehetett körbenézni és esetleg a gépeket is megnézni ha működtek, mentek és nem voltak vagy működésképtelenek vagy zároltak talán még ki is tudnak a többiek deríteni valamit belőlük.
Miután Morwen ment is keresni egy terminált így én csak Miin felé fordulok.
<- Gondolom te is körbe akarsz nézni.-> Kérdezem meg majd ha mondja, hogy igen akkor vele tartok a felfedező túrára. Viszont ha nem akkor magam járok körbe csupán most egy másik részt, mondjuk belső tereket amik voltak, hogy lássam arra mi lehet.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1377
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Shadow on Szer. 20 Dec. 2017, 15:19

Heiwanna Miin Klodov

Kicsit elmosolyodtam azon, hogy olyan kérdésekre is válaszoltam, amit még fel sem tett, vagy épp még eszbe se jutott Rovahranak.
-Hogy, ha még kérdésed merülne fel, ami a nyakörvemmel, vagy azzal kapcsolatos, hogy rabszolgaként éltem, nyugodtan kérdezhetsz róla. Bár nekem lehet szerencsém is volt, hogy Tyrr volt a gazdám, mert lehet szabadabban élhettem, rabszolgaként, mint más szabadon se. – hangomból nem tudom kiűzni és talán nem is akarom, azt a kis érezhető érzelmi többletet, ami jelzi, hogy azért Tyrr eléggé közel áll hozzám.
Majd veszek egy mély levegőt rendezve kicsit gondolataim, amik, egy kicsit elkalandoztak a múlt eseményeibe, s Ravohrarát figyelem mikor döntést hoz, hogy itt maradunk és itt verünk tábort, akkor pedig fejet hajtok felé.
-Legyen hát, ha így döntöttél – mosolyodom el kedvesen. Morwen azért érezheti a felszín alatti aggodalmat, ami bennem van ezzel kapcsolatban, de kívülről nem mutatom ennek semmilyen jelét. – Reméljük, hogy nem lesz rá szükség, de fő az elővigyázatosság. – teszem még hozzá. Majd a többiekkel megindulok a szállások felé, majd végig nézek rajtuk elgondolkozva, majd leszórom a cuccom az egyik ágyra, legalábbis azokat, amik esetlegesen sátorozáshoz kellenek és élelmet is tartalmazzák.
Mikor Morwen és a Padawan megindulnak felfedező útra, akkor csak bólintok, és sóhajtok egyet. Kor felvetésére elgondolkozok egy kicsit.
-Szerintem egyenlőre beterelem a két málhást a zárható részbe, aztán körbe nézhetünk. Nagyon zavar valami ebben az egész helyben és helyzetben – mondom csendesen, elgondolkozva, majd a cathar leányzóra pillantok.
-Jössz velünk, vagy itt maradsz? – teszem fel a kérdésem, és ha jön, akkor vele együtt megyek ki, és indulok meg az állatok felé óvatosan, teljes nyugalommal és lassan, meg ne ijesszem őket, majd próbálom a kantárt megfogva lágyan megsimogatni őket, hogy szokták tovább a jelenlétem ennyire közelről. Ezután megpróbálom bevezetni őket a zárható résre, hogy ott legyenek, talán némileg biztonságosabb körülmények között, mielőtt megindulnánk mi is nézelődni. Így legalább nem fognak meglépni, míg mi valamerre vizsgálódunk. A további útirányt persze Korra bízom, hogy ezzel oldjam egy kicsit a helyzetet.

”Felszerelés”:

-Nyakörv (helymeghatározóval)
-Fordító
-egyszerű strapabíró ruházat (top, sok zsebes „terep” nadrág, bakancs)

Nadrág zsebeiben:
-Zseblámpa
-Elsősegély csomag
-Tűzgyújtó
-Távcső
-Datapad
-Komlink
-HoloProjector
-„Energia” szelet,kulacs innivaló

Extra felszerelés:
-Kétszemélyes sátor
-3 napra elég tartós élelem és vízkészlet

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
avatar
Shadow
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 566
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Werda on Szer. 20 Dec. 2017, 20:22

Ravohra Tirgir
Szenátor / Szürke Jedi Padawan
There is PASSION, yet PEACE
There is SERENITY, yet EMOTION
There is CHAOS, yet ORDER
Tisztában vagyok vele, hogy valószínűleg Miin sincs oda azért, hogy végül a maradás mellett döntöttem, de most a logikus lépés és úgy a mi, mint az állatok biztonsága fontosabb, mint az érzelmeim. Azokat amúgy is megfelelő kordában kell tartanom, hisz mint szenátor és mint erőhasználó is elég fontos követelmény mindez. Közben odalépek ahhoz az állathoz amelyikre a felszerelésemet felpakoltam, hogy levegyem róla, hisz úgy könnyebb lesz neki is és nekem is.
Szálláshely szempontjából ugyan azt a szobát igyekszem választani, amit a tényleges kísérőim, hisz mégis csak az ő dolguk az, hogy megvédjenek engem, és akkor biztosan jobb nekik is, ha a lehető legközelebb vagyok hozzájuk. A cuccaim lepakolása után pedig én is bénításra állítom a fénykardomat. Remélhetőleg én majd nem kell használjam, és senki más sem, de azért biztos ami biztos megtettem.
- Szerintem én most Avenay mesterrel tartok. Amúgy sem hiszem, hogy feltétlen örülnének mindkettőnknek a hátasok. Nekik mi gonosz ragadozó fenevadak vagyunk. - válaszolom Miinnek mosolyogva és játékosan kismacskához hasonlatosan belekarmolok a levegőbe, majd igyekszem utolérni az említett jedi mestert.
- Zavarná, ha lenne néhány kérdésem? - teszem föl a kérdést, amennyiben sikerül utolérnem és épp nincs valamibe nagyon belemerülve, amiben esetleg zavarhatnám vagy valami ilyesmi.

felszerelés:
- Elegáns ruházat, ami nem akadályozza a mozgást;
- Kétkezes, dupla pengéjű fénykard (kék);
- Kommlink;
- HoloProjector;
- Datapad;
Képességek, képzettségek:

Különleges képességek:
- Regeneráció: Minimális regenerációval rendelkezik. Ez a képesség passzív (vagyis nem tudatos) esetleges eszméletvesztéskor is működik. A horzsolt, vágott, zúzott sérülések 5-20 perc alatt gyógyulnak a mennyiségtől függően. A horzsolások és zúzódások az 5 perc, a vágások a 15-20 perc. Repedt és tört csontok, 4-5 óra a mennyiségtől és a fokától függően.
- Visszahúzható karmok
Erő alkalmazások:
Fénykardvívás: * 1 pont (Niman alap, duplapengés alap)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Érzékszerv élesítés * 2 pont
Meditáció * 0pont
Erőérzékelés * 0pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0pont
Tudatbefolyásolás 2. szint/ 2 pont (75%)


_________________
avatar
Werda
Lil'SW KM




Utini!
Hozzászólások száma : 329
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Csüt. 21 Dec. 2017, 00:00



Hidegháború – Az éj leányai





Dathomir – Dzsungel


Résztvevők: Ravohra Tirgir, Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Dendarid Tefle


és Morwen Avenay



Következő körváltás: 2017. december 25. (hétfő)

”Mindig van egy nagyobb hal.”
- Qui-Gon Jinm



A társaság letudta tenni a holmiját, beterelni az állatokat és elindulni körbenézni. A hely szerencsére kellően logikusan és jól volt felépítve, akár úgyis körbe lehetett a legtöbb helyet járni, hogy kilépni sem kellett az épületből, mert egymásba nyíltak. Legalább is, ami a kész épületeket jelentette.
Mivel Ravohra és Morwen álltak neki annak, hogy terminált keressenek, így ők maradtak az épületen belül, a többiek pedig a kinti sátrakat nézték át.
Odabent a legtöbb gépben nem volt energia, vagy lemerültek, mert el voltak vágva a vezetékek, vagy szétkaszabolták őket. Végül a páros az egyik kisebb melléképületben, ami a gyengélkedő is volt a látottak alapján talált egy működő panelt.
A kintiek nekiállhattak annak, hogy a sátrakat nézzék végig, jó pár már le volt döntve, ott a szövetet kellett félrerángatni. Sok helyen építkezéshez használatos holmik voltak, amikből újabb épületeket lehetett volna felhúzni, máshol ehhez használatos droidok deaktiválva. Tárolók, benne növényminták, rendesen földbe ültetve, nem barbár módon csak dobálva. Magok, termések, földminták, vízminták. Mind-mind csoportosítva, felcímkézve. Néhány üvegben rovarok is voltak. Egy másik sátorban élelmiszerek, de ezek kifosztva, itt állatnyomok is láthatóak voltak. Az egyik utolsó sátorban pedig valamilyen leletek lehettek, néhánynak a maradványa még látszott, de a többséget, nehéz tárgyak lehettek a földön hagyott nyomokból, eltűntek.

statisztika:
Körök száma: 7. kör / eltelt körök száma: 6
Ravohra Tirgir: 6 reag
Heiwanna Miin Klodov: 6 reag
Q'ayem Kor: 5 reag
Dendarid Tefle: 5 reag
Morwen Avenay: 6 reag







Előtörténet:
LINK

Kaland:
Az éj leányai
Morwen Avenay
Jedi mester, Jedi Tanács tagja


Játékostárs(ak) neve: Heiwanna Miin Klodov, Ravohra Tirgir, Q'ayem Kor és Dendarid Tefle


~ Helyszín: Dathomir, tábor ~
kép:

- Ügyelj a gondolataidra Padawan! – szólt még rá a távozó Dendarid-ra.
Morwen és a vele tartó Ravohra a szállásokon kívül raktárt, étkezőt, ami egyben társalgó is volt találtak. Egy irányítótermet is. Azonban csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy itt nem találnak semmit, mert mindent szabotáltak, tönkretették őket.
- Nem, kérdezzen nyugodtan – felelte egy mosollyal. – Igazából már úgy gondoltam, hogy korábban megkeres velük.
Közben haladt tovább és nézte, hogy mik is vannak itt.
- Nem tudom eldönteni, hogy a tudósok szabotálták-e a helyet, hogy senki se tudjon semmit visszanyerni, vagy a helyiek – gondolkodott közben hangosan.
Végül az egyik oldalsó kis épületben egy gyengélkedőszerűséget találtak, ahol volt energia. Vajon ezt miért nem találták meg, vagy tették semmissé mint a többit? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg benne, de egyelőre nem tette fel hangosan, inkább csak gondolkodott rajta és majd meditálni is fog, hogyha lesz erre lehetőség. Most inkább a terminálra kellett koncentrálni, az volt a legfontosabb, hátha lesznek benne információk, amiknek a hasznát vehetik. Egyelőre azt sem tudta, hogy melyikük a jobb ezeknek a kezelésében, így inkább megkérdezte a nőt.
- Szeretne próbát tenni vele? – kérdezte. – Jómagam csak átlagos felhasználó vagyok, lehet, hogy ön jobban ért hozzá.
Ha igenlő a válasz, akkor hagyja, hogy a másik nő próbálkozzon, ha nem, akkor saját maga igyekszik boldogulni.

felszerelés/egyebek:


_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Vas. 24 Dec. 2017, 09:44

//Az ünnepek miatt, mert nem valószínű, hogy ma tudna mindenki írni (bár nem kéne az utolsó napra hagyni, főleg, hogy az szenteste...), de emiatt, hogy ne legyen, hogy emiatt buktok 1-1 kört, pénteken lesz új kör.//

_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Giodibi on Hétf. 25 Dec. 2017, 21:31

- Igen, mester.
Valóban rossz irányba húztak el a gondolataim. Még út közben kábításra állítom a fénykardot, hogy véletlen se tegyek olyat, amit később megbánnék. A harc nyomai végig látszódtak, ami nem túl szép látvány, akár ez az egész erdőirtás. Az úton lépdelve, csak az elhalt fű és a törmelékek csörögnek a lábam alatt. Egy sátorba belépve ládákat és egyéb tároló eszközöket találok. Az egész úgy festett, mintha egy múzeum raktárába léptem volna be. Először a számomra legérdekesebbet vizsgálom meg, a rovarokkal teli üvegcséket. Legszívesebben szabadon engedném szegény rovarokat, de ki tudja, hogy milyen veszélyesek, így lehet nagyobb kárt okoznék, mint hasznot. Egy jó pár növény is sorakozik, amiket szépen elültettek. Fel is van címkézve elég pontosan, szinte mindent ráírtak, már csak az hiányzik róla, hogy milyen ételt lehet készíteni a növényből. Látok itt néhány adagnyi földet is és minden egyéb a bolygóhoz köthető dolgot. Semmi különös nincs bennük számomra, bár bevallom meglepett, hogy ennyi mindent elraktak a kutatók. Egyáltalán nem így képzeltem el ezt a kutatást, nem gondoltam, hogy az egész bolygóról információt gyűjtenek, hiszen én úgy gondoltam, hogy csak egy bizonyos helyet vagy törzset vizsgálnak. Még kicsit nézelődök, hátha találok valami érdekeset.

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretéem, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
avatar
Giodibi
1. szint - 4 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 91
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 2
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Ammon Einarson on Kedd 26 Dec. 2017, 12:11

>> Q'ayem Kor, Testőr/szerelő
>> Játékos társak: RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, DENDARID TEFLE és MORWEN AVENAY
>> Kaland: Hidegháború AZ ÉJ LEÁNYAI
Felszerelés:
Fegyverek:

- Kábítóbot
- Egykezes sugárpisztoly (0,5) (blaster pistol)
- Egykezes sugárpuska (1,5) (blaster Rifle)
Páncélzat/öltözet:

- Közepes harci páncél (3)
** sisakban fordítógép(1)
- Fekete szövetruha
- Egyszerű védelmi öltözet
Páncél kiegészítések:

- Mozgásérzékelő
- Oxigén szenzor belégzésre alkalmasság és mérgező toxinok jelenlétének vészjelzése
- Indikátor mozgásérzékelőhöz, Oxigén minőség kijelzés, Hőmérő, Radar
- Megerősítések a páncélon, nagyobb fegyverekből leadott lövéseket is kibír, könnyített mozgás
- létfenntartó egység
- huzalpuska bal kar
- beépített pisztoly jobb kar
Egyéb, hátitáskában:

- Komlink (ingyenes)
- HoloProjector (ingyenes)
- Datapad (ingyenes)
- Túra csomag ( távcső, tűzgyújtó, lámpa, elsősegély csomag, 2l víz flaskában, energiaszelet 2x)

Jól gondoltam, hogy szeretne körbenézni még Miin is majd. Még invitált is egy harmadikat de ő kedvesen visszautasította, hogy mással fog menni körbe. Megvárom míg bezárja, bezárják az állatokat valahová és lepakolják a cuccaikat is. Én csak megigazítom a hátamon a táskát, nézelődök egy helyben körbe és várok, hogy megindulhassunk a körbenézésért.
Miután megvolt és megindulhattunk pedig előre engedett. Kívül a sátrak között, a táborban sétálok körbe lassan, nézelődve. A sátraknál megállok, hogy ha akar akkor körbe tudjon nézni odabent Miin én viszont főként kifelé figyelek a tábor határvonalán kívülre. Valakinek csak felkeltettük az érdeklődését azzal, hogy kijöttünk ide és ha megakarnak figyelni minket akkor biztosan valahol körülöttünk lesznek. Magaslatokon esetleg ha vannak olyan pontok ahonnan kívülről könnyebb szemmel tartani a tábort. Ha figyelnek minket akkor tudni akarom, nem szeretném ha azok akik megtámadták a tudósokat rajtunk is rajtunk üssenek...

<- Mit gondolsz? ->
Kérdezem meg Miin-t, hogy ha már átnézett pár helyet meg úgy alapján is mit gondol a szituációról.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1377
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Shadow on Csüt. 28 Dec. 2017, 11:37

Heiwanna Miin Klodov

Ravohra válaszára, csak kedvesen bólintok, majd lágyan felnevetek.
-Igen, hatalmas ragadozók – teszem hozzá, megvillantva fogazatom egy kis játékos, vicsorgással, majd kuncogva indulok meg kifelé, de igen hamar visszatér pofimra a megszokott nyugalom, játékosságnak nyoma sincs. Az állatok elzárása után Korral haladok, nézegetve a sátrakat, azok környékét, hogy milyen állapotban vannak, és amik le voltak döntve nyomokat keresek: láb vagy mancs nyomokat. Jobban megnézem az eszközöket, alapanyagokat, droidokat. Arcomra nem ül ki semmi, de némileg emészt a düh és a harag, mikor rátalálok az egyik sátorban rendesen tárolt mintákra, amik szöges ellentétben állnak mindennel, ami máshol látványos pusztítás.
Felemelem az egyik tárolót, majd visszahelyezem, s elgondolkozva nézek körbe alaposan, aztán Q’ayemre pillantok a kérdésénél, és rámutatok a gondosan tárolt mintákra, majd végig a barbár módon felépített táborra.
-Szöges ellentétben van itt minden egymással. A tábor barbár munka, vagy mondjam azt, hogy katonai? Valaki ide bökött, hogy itt tábor legyen és letaroltak mindent. Ellenben a mintákkal, amik rendesen csomagolva, és jelölve vannak. Életben tartva, megfelelő környezetben. Itt nem csak tudósok voltak, hanem katonák. Vagy legalábbis ők építették ezt a tábort. – közben tovább haladok a következő sátor felé nyomokat keresve a talajon, bármilyen láb vagy mancs nyomot, szemeimmel a talajt figyelve, fürkészve.
-Lehet fentről lenne a legjobb átnézni ezt a helyet, és a környékét, amire nincs sok esély a vihar miatt. – jegyzem meg csendesen, ahogy baktatok a következő sátor felé. Elsőre jobban azt akarom felmérni, hogy mi merre van, hogy utána melyikek azok, amikkel többet is akarok foglalkozni, mert érdekesebb nyomokkal szolgálhat, vagy esetleg, ha a többiek találnak valamit, ami utal valamelyik sátorra, akkor gyorsabban rá tudjak akadni, melyikeknél kéne neki állni keresni.
Az élelmes sátornál az állatnyomok azok amik nem lepnek meg, hiszen a potya kaját azért minden állat szereti, és nem csak az állatok, de az egyik távolabbi sátor tartalma, pontosabban annak hiánya jobban magára vonja a figyelmemet.
-Q’ayem, nézd a talajt – mutatok a nyomokra, majd a sátor tartalmát veszem szemügyre jobban – Remélem, hogy nem az volt itt amire gondolok. – leguggolva vizsgálgatom a hiányzó tárgyak által hagyott nyomot, maradványokat. Ha itt valamilyen emlékmű, szenthely, vagy sír maradványai vannak, vagy akármilyen olyan helyhez tartozó maradvány, ami fontos vagy szent lehet törzsek számára, akkor az már elég nyomós indok lehet egy támadásra, így inkább jobban neki álltam itt kutakodni.

”Felszerelés”:

-Nyakörv (helymeghatározóval)
-Fordító
-egyszerű strapabíró ruházat (top, sok zsebes „terep” nadrág, bakancs)

Nadrág zsebeiben:
-Zseblámpa
-Elsősegély csomag
-Tűzgyújtó
-Távcső
-Datapad
-Komlink
-HoloProjector
-„Energia” szelet,kulacs innivaló

Extra felszerelés:
-Kétszemélyes sátor
-3 napra elég tartós élelem és vízkészlet

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
avatar
Shadow
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 566
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Werda on Csüt. 28 Dec. 2017, 23:54

Ravohra Tirgir
Szenátor / Szürke Jedi Padawan
There is PASSION, yet PEACE
There is SERENITY, yet EMOTION
There is CHAOS, yet ORDER
- Igazából ennek az az oka, hogy nem is nagyon tudom, hogy hol kezdjem. Nem sok alkalmam van a rendhez tartozó jedikkel beszélgetni. - szánom a szavaimat némiképp bocsánatkérésnek is, hiszen a hajón, vagy séta közben is lett volna lehetőségem kérdéseket feltenni a nőnek, csupán egyszerre túlságosan sok dolog van, ami érdekelne, főleg, hogy valószínűleg nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy a Rend tagjaival közös a feladatom.
- A tanítási-tanulási módszereikről egy keveset tudok, hisz a mesterem is valamikor a Rend tagja volt, és az én tanításomat is hasonlóképpen ütemezte, még ha nem is pontosan ugyan úgy. Az egyetlen dolog ami talán a legkérdésesebb bennem, hogy miért van ekkora különbség? Mármint a köztudott dolgon kívül? - kicsit tartottam attól, hogy már a leges legelején túlságosan filozofikus vagy épp politikai dologba mentem bele. Sajnos perpillanat nem igazán jutott eszembe más irány, ahonnan a bennem felmerült kérdést feltehettem volna és gond nélkül közelíthettem volna meg a problémát. Viszont remélhetőleg a jedi mesternek ez nem különösebben fog gondot jelenteni.
- Nagyon remélem, hogy nem a tudósok, mert akkor sokkal komolyabb problémával nézünk szembe, mint egy konfliktus a köztársaság és a helyiek között. Sokat nehezítene a dolgunkon és még több problémát jelentene mindez a köztársaságon belül. - mély sóhaj követte ezeket a szavakat. Nagyon szerettem volna, ha a köztársaság olyan olajozott és tiszta lenne, mint ahogy én azt elképzelem és álmodozok róla. Persze tisztában vagyok vele, hogy mindenki a saját népének akarja a legjobbat, vagy épp vannak akik saját maguknak, esetleg családjuknak, vagy épp vannak akik a leggyorsabb pénzszerzést választják bármi áron.
- Az én tudásom sem túlságosan kiemelkedő ilyen téren, de megpróbálkozhatok vele. - fogadom el a felajánlást a terminál kezelésére és oda is lépek az eszközhöz. Gyakorlatilag a napjaim egy részét számítástechnikai eszközökkel töltöm, így bizonyos dolgok jobban mennek és remélhetőleg ezen az eszközön sem lesznek túlságosan bonyolult programok, vagy épp valamiféle védelmi rendszerek, amiket viszont áttörni már nem igazán tudnék.

felszerelés:
- Elegáns ruházat, ami nem akadályozza a mozgást;
- Kétkezes, dupla pengéjű fénykard (kék);
- Kommlink;
- HoloProjector;
- Datapad;
Képességek, képzettségek:

Különleges képességek:
- Regeneráció: Minimális regenerációval rendelkezik. Ez a képesség passzív (vagyis nem tudatos) esetleges eszméletvesztéskor is működik. A horzsolt, vágott, zúzott sérülések 5-20 perc alatt gyógyulnak a mennyiségtől függően. A horzsolások és zúzódások az 5 perc, a vágások a 15-20 perc. Repedt és tört csontok, 4-5 óra a mennyiségtől és a fokától függően.
- Visszahúzható karmok
Erő alkalmazások:
Fénykardvívás: * 1 pont (Niman alap, duplapengés alap)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Érzékszerv élesítés * 2 pont
Meditáció * 0pont
Erőérzékelés * 0pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0pont
Tudatbefolyásolás 2. szint/ 2 pont (75%)


_________________
avatar
Werda
Lil'SW KM




Utini!
Hozzászólások száma : 329
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Pént. 29 Dec. 2017, 00:01



Hidegháború – Az éj leányai





Dathomir – Dzsungel


Résztvevők: Ravohra Tirgir, Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Dendarid Tefle


és Morwen Avenay



Következő körváltás: 2018. január 2. (kedd)

” Az igazságnak örül az elme, de nem mindig örül a szív.”
- Clone Wars animációs sorozat



Dendarid itt már semmilyen nem talált, azonban a nézelődés közben ő maga is eljutott oda, ahol Miin és Kor tartózkodott, ott viszont ő maga is megláthatta azokat az érdekes dolgokat, amiket a reptiloid nő is.
Miin nekilátott annak, hogy a nagyobb dolgoknál levő részt jobban megvizsgálja. Sajnos nagyon kevés nyomot lehetett látni, mert a többségét összetaposták, puha szandálszerű lábbelikkel, nem beszélve arról, hogy a tárgyak egy részét kihúzták, kigurgatták innen. Néhány helyen szerencsére látszottak azért rendes lenyomatok annak hála, hogy mikor letették a dolgokat vizes, sáros lehetett a talaj így belenyomódott és megmaradt benne. Miin ráhibázott, tényleg valamilyen törzsi leletek lehettek, mert rajzok, dombornyomások maradtak a sárban. A minta alapján volt, ami edényről származott, más csak mintha valamilyen sima „lap” alakú tárgyról. Néhány fegyver, főleg íjhegyek lenyomatai is látszottak.

Közben odabent a terminálon Ravohra és Morwen is haladtak előre információszerzés címén. Az általános dolgok mellett sikerült találni egy érdekes dolgot. A mintagyűjtések közepette a tudósok találtak valamit a dzsungel mélyén, ennek a koordinátái is megvoltak, úgy 1,5 egységnyire innen egy ősi templomot, ami tele volt kulturális kincsekkel, leletekkel. Mivel a környéken nem találtak sehol sem a bolygó őslakóira utaló nyomot, így hoztak a táborba onnan is több leletet.
Ez volt az utolsó bejegyzés úgy öt nappal ezelőttről, másnap érkeztek meg a sérült tudósok a városba, hogy megtámadták őket.

statisztika:
Körök száma: 8. kör / eltelt körök száma: 7
Ravohra Tirgir: 7 reag
Heiwanna Miin Klodov: 7 reag
Q'ayem Kor: 6 reag
Dendarid Tefle: 6 reag
Morwen Avenay: 7 reag







Előtörténet:
LINK

Kaland:
Az éj leányai
Morwen Avenay
Jedi mester, Jedi Tanács tagja


Játékostárs(ak) neve: Heiwanna Miin Klodov, Ravohra Tirgir, Q'ayem Kor és Dendarid Tefle


~ Helyszín: Dathomir, tábor ~
kép:

- Én magam sem tudom erre a választ – felelte. – Talán az elhivatottság, nem való mindenkinek az, hogy lemondjon mindenről miközben látja, hogy mások nem teszik és mindent egy célért, másnak rendeljen alá. Esetünkben a Köztársaság védelme. Nekem volt lehetőségem arra, hogy megtudjam kik voltak a családom, találkozni a nagyszüleimmel, meglátogatni a szüleim sírját. A szülőbolygóm feletti uralkodást is választhattam volna, hogyha otthagyom a Rendet. De én akkor úgy döntöttem, hogy nem tudnám cserbenhagyni a Jedi rendet, a Köztársaságot. De semmi sem lehet tökéletes, azt hittem, hogy a rend az, a képzésünk az. A volt Padawanom átbukott a sötét oldalra, nem voltam ott, hogy megmentsem és visszatereljem a világos oldalra, amikor szüksége lett volna rám…
Végül is sikerült a terminálon adatokat kinyerniük, amiknek egy része láthatóan teljesen átlagos dolog volt, felvezették az adatbázisba, hogy miket és honnan gyűjtöttek. Efféléket már látott Morwen korábban is, így nem lepték meg. Egy idő után azonban érdekesebb részre bukkantak az adatok között. Egy ősi templomot találtak a tudósok nem messze innen és onnan is hoztak magukkal leleteket. Ez volt az utolsó bejegyzés, utána pedig meg is támadták őket.
- Azt hiszem, hogy megvan az ok – mondta. – Szólni kellene a többieknek.
Javasolta, remélte, hogy a szenátornő is egyet fog vele érteni. Igazából ez kellően fontos volt ahhoz, hogy bármelyiket is mondja a másik. Így el is indul kifelé a helységből, hogy megkeresse a többieket. Amíg halad, igyekszik kinyúlni az erőbe, hogy ezzel is könnyítse azt, hogy megtalálja őket. Ha megvolt, akkor egyenesen ahhoz a helyhez megy, ahol a többiek voltak.
- Megtaláltuk, hogy mi lehetett az oka a támadásnak – kezdte. – A tábornapló szerint találtak egy templomot a közelben. Mivel a helyieknek nyomát sem találták a közelben, így fogták és elhozták a leleteket. Még aznap megtámadták őket…
Azok után, hogy a többiek irányából mennyi zavart, dühöt és ehhez hasonlókat érzett egyelőre fel sem akarta hozni, hogy el kéne menni a templomot is megnézni, mert volt egy olyan érzése, hogy nem lenne jó vége ebben a helyzetben. Meg kellett volna mindenkinek nyugodnia előtte hozzá.

felszerelés/egyebek:


_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Shadow on Hétf. 01 Jan. 2018, 21:53

Heiwanna Miin Klodov

Guggolva nézem a nyomokat, vizsgálgatva őket, követve ujjaimmal a hagyott nyomokat óvatosan, majd a jelek nyomait, melyeket a tárgyak felszínén lévő minta hagyott. Megremegtem, nem a félelemtől, sokkal inkább a dühtől és bánattól, hogy ilyet tettek. Ez volt a fő oka a támadásnak, ebből már tudtam és a barbár tábor maximum csak adalékként szolgálhatott mind ehhez. Mikor megérkezik Morwen erre csak ráerősít, és bár csak külsőleg veszek rá egy mély levegőt, de ami bennem fortyog most, az elég ahhoz, hogy ha itt lennének a tudósok úgy üvöltsem le őket, hogy nem állnak meg a lábukon.
-Ezek nem tudósok – szólalok meg kicsit morogva csendesen, majd némileg erőltetve a nyugalmat a hangomban felállok és a többiekre nézek. – Avenay Mester, ahogy elnézem lesz mit megbeszélni majd az itt lévő tudósokkal, mikor visszatérünk, azonban, most ez a kisebb gondunk. Ez egy igen csak kényes helyzet és a tolvajokat sehol se szeretik, főleg nem a fosztogatókat. Nehezebb lesz a helyiek bizalmát elnyernünk, mint gondoltam volna eddig. – mutatok a talajra ahol a nyomok is vannak. – Szerintem rendezkedjünk be, tudjunk meg minél többet, és nappal keressük fel a helyszínt. Nem akarok ismeretlen helyen sötétben mászkálni, és hogy esetlegesen véletlen megsebezzünk egy helyit, mert akkor akár csomagolhatunk és mehetünk is haza, míg megtehetjük. – teszem hozzá, majd Korra nézek.
-Ez nagyon nem lesz jó, számítok esti vendégekre, de semmilyen körülmények között NE lőj. – a nyomokra pillantok – És keressünk esetleg valami biztonsági felvételt ha van a helyiekről… kell egy B terv, ha nagy gond lenne és meg kéne figyelnem a külsejüket - mondom csendesen.

”Felszerelés”:

-Nyakörv (helymeghatározóval)
-Fordító
-egyszerű strapabíró ruházat (top, sok zsebes „terep” nadrág, bakancs)

Nadrág zsebeiben:
-Zseblámpa
-Elsősegély csomag
-Tűzgyújtó
-Távcső
-Datapad
-Komlink
-HoloProjector
-„Energia” szelet,kulacs innivaló

Extra felszerelés:
-Kétszemélyes sátor
-3 napra elég tartós élelem és vízkészlet

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
avatar
Shadow
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 566
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Hétf. 01 Jan. 2018, 22:38

//Szombaton lesz új kör.//

_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Ammon Einarson on Csüt. 04 Jan. 2018, 08:23

>> Q'ayem Kor, Testőr/szerelő
>> Játékos társak: RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, DENDARID TEFLE és MORWEN AVENAY
>> Kaland: Hidegháború AZ ÉJ LEÁNYAI
Felszerelés:
Fegyverek:

- Kábítóbot
- Egykezes sugárpisztoly (0,5) (blaster pistol)
- Egykezes sugárpuska (1,5) (blaster Rifle)
Páncélzat/öltözet:

- Közepes harci páncél (3)
** sisakban fordítógép(1)
- Fekete szövetruha
- Egyszerű védelmi öltözet
Páncél kiegészítések:

- Mozgásérzékelő
- Oxigén szenzor belégzésre alkalmasság és mérgező toxinok jelenlétének vészjelzése
- Indikátor mozgásérzékelőhöz, Oxigén minőség kijelzés, Hőmérő, Radar
- Megerősítések a páncélon, nagyobb fegyverekből leadott lövéseket is kibír, könnyített mozgás
- létfenntartó egység
- huzalpuska bal kar
- beépített pisztoly jobb kar
Egyéb, hátitáskában:

- Komlink (ingyenes)
- HoloProjector (ingyenes)
- Datapad (ingyenes)
- Túra csomag ( távcső, tűzgyújtó, lámpa, elsősegély csomag, 2l víz flaskában, energiaszelet 2x)

A figyelmemet főképp a bázis körüli terület pásztázására irányítottam miközben sétálgattunk körbe, hagytam, hogy Miin maga módján nézelődjön csak amennyit szeretne, ha talál majd valami figyelmet felkeltőt amit érdemes lesz nekem is megnéznem majd úgy is szólni fog. Mindig szól, még ha nem is érdekes.
Most is így tett, felé fordultam és megnéztem én is kicsit messzebbről azért a nyomokat amiket nehezebb tárgyaknak a mozgatása hagyhatott. Nem megnyugtató a helyzet, mikor a jedi meg a szenátor is vissza ér ők is megtudják csak erősíteni, hogy a tudósok mentek egy kört fosztogatni és a tulajnak nem tetszett. Szóval hülyék voltak és kifosztottak egy valószínűleg templomot aztán meg visszahurcolták magukat mint a sebzett kutyák. Nevethetnékem van ettől, hogy lehetnek ekkora nevetségek és még hazudnak is mint a vízfolyás. Kiváncsian várom miféle bűntetést fognak kapni ezért majd.
Miin-re nézek mikor kitűzi, hogy ha este lesznek látogatóink ne lőjek.

<- Azért viszonozhatom? Már ha a szituáció létrejön.-> Kérdezem szarkasztikusan. Persze, egyértelműen ha valaki jön, a rendes értelmében a szónak akkor nem fogok rálőni de ha rám támadnak akkor megvédem magamat és Miint is.
Minden esetre azért megjegyeztem amit mondott és próbálom tartani is magamat hozzá. Már amennyire tudom.

<- Akkor az estére az őrködést vállalom. Remélhetőleg nem lesz szükség rá persze.->Viszont már tudjuk, hogy miért támadták meg a tudósokat és, hogy az ő hibájuk volt az egész így nem értem teljesen miért akarunk elmenni holnap a templomhoz amit találtak, hogy mi is megnézzük magunknak. Biztos érdekes lehet, de nem érzem úgy, hogy olyan történelem szerető lettem volna, hogy érdekeljen egy templomlátogatás, vagy hívő..

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1377
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Giodibi on Csüt. 04 Jan. 2018, 18:14

A keresgélés közepette én is rábukkanok, egy helyre, de sajnos már megelőztek. Miin és Kor egy lépéssel előttem jártak. A beszélgetésüket nem értettem pontosan, de azt hiszem a lényeget elcsíptem az emléktárgyról és a tolvaj tudósokról. Közelebb lépek a többiekhez és én is vetek pár pillantást a lenyomatra.
- Hát ez felháborító! Szent ereklyéket tulajdonítanak el és még csodálkoznak azon, ha a helyiek rájuk támadnak. Ráadásul van bőr a pofájukon, hogy a Köztársaságot keresik fel, mikor szinte egyértelmű, hogy ők hibáztak. Nem hinném, hogy a helyiek ajándékba adták nekik ezt a valamit.
Kavarognak bennem az indulatok. Legszívesebben képen törölném az összeset, akik ezek után még tudósnak merik nevezni magukat, de persze nem teszem, mert akkor én se nevezhetném maga jedinek, egy ilyen szégyenletes esemény után. Viszont, ha magamból kéne kiindulnom, akkor valószínűleg számítanunk kell egy támadásra, ha tudnak az ittlétünkről. Lehet, hogy abban a hitben vannak, hogy az ereklyéért jöttünk vissza, hogy ismét ellopjuk. Megpróbálok megnyugodni és figyelmen kívül ezeket a becstelen tudósokat és a többiekre koncentrálni.
- És most? Mi a terv? Hogyan tovább? - teszem fel a kérdés sorozatot, hogy egyáltalán fogalmam legyen arról, hogy mihez fogunk kezdeni a továbbiakban.

Felszerelés:
- Fénykard (zöld)
- Komlink
- Holoprojector
- Jedi ruházat

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretéem, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
avatar
Giodibi
1. szint - 4 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 91
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 2
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Werda on Pént. 05 Jan. 2018, 13:29

Ravohra Tirgir
Szenátor / Szürke Jedi Padawan
There is PASSION, yet PEACE
There is SERENITY, yet EMOTION
There is CHAOS, yet ORDER
Sajnos a jedi mester sem tudott feltételezésnél pontosabb választ adni a kérdésemre. Ugyanakkor magáról a mesterről is tudtam meg olyan információkat amiket nem is kérdeztem, és őszintén nem is igazán tudtam hogyan viszonyulni hozzá. Nem igen éltem meg ilyesmit.
- Köszönöm. - szólaltam meg végül, megköszönve az információkat, mert mégsem hagyhattam szó nélkül a dolgot, az úgy túlságosan furcsa lett volna.
Szerencsére a számítástechnikai minimum amivel rendelkeztem nem hagyott cserben és hamarosan elég sok dolgot megtudhattunk. A tömérdeknyi általános információ sokat nem jelentett számunkra a mostani helyzetben. Lehet, hogy egy erre szakosodott személy kideríthetett volna belőle valamit, hogyha valahol szabálytalanul jártak el, vagy épp azt, hogy minden rendben volt.
- Természetes, hogy a lehető legnagyobb hülyeséget kell elkövessék. - ráncolom a homlokomat erősen miközben arról olvasok amiket a tudósok tettek. Egy lakatlan bolygón, vagy olyanon ahol kihalt az őslakosság megérteném, hogy elhoznak dolgokat egy ősi templomból, de itt? Egyszerűen teljesen felelőtlenül és meggondolatlanul cselekedtek.
- Szerintem is. - értek egyet a mesterrel, és amennyiben lehetséges, úgy még indulás előtt letöltöm az adatokat a datapademre, hisz nem árt, ha kéznél lesznek abban az esetben, hogyha szükségünk lenne rájuk. Ezt követve pedig követem a mestert a többiekhez.
- Nyugodjon le, padawan. Sokkal jobb, hogy a Köztársaságot keresték fel, mert így legalább meg tudjuk oldani a problémát. Felkereshették volna a Birodalmat is, vagy valami független szervezetet és a hátunk mögött megoldhatták volna. - fordultam előbb a fiatal jedi felé, az nyilvánvaló volt, hogy nagyon felkavarták a tudósok tettei, de meg kell tanulnia vigyázni az érzelmeire főleg mert jedi.
- A tudósokkal való megbeszélés nem a mi hatáskörünk. Én is szívesen megmondanám nekik, hogy hol hibáztak, de ezt az erre kijelölt szervek fogják elintézni miután végeztünk. Ami a tárgyalásokat illeti, ezek alapján teljesen más szemszögből kell megközelítenünk a problémát. Remélhetőleg az őslakosok is hajlandóságot mutatnak majd a békés megoldás megkeresésére. - tettem hozzá Miin szavaihoz. Valószínűleg nem fog örülni mindennek, hisz ezzel teljesen a köztársasági bürokráciára és igazságrendszerre lesznek bízva a tudósok, amibe sajnos van esély a kiskapukra és menekülésre, de annak érdekében, hogy a kellő büntetést megkaphassák szükséges, hogy mi a lehető leghelyesebben járjunk el.
- Azt javaslom, hogy az őrködést felváltva végezzük. Két-három óránként legyen váltás. Négyen vagyunk, kényelmesen le tudjuk fedni az éjszakát és így másnap nem lesz az, hogy egyvalaki fáradtabb a többieknél. Természetesen Kor lehet az első, ha szeretné. - a nyugton ülés és pihenés ötletét támogattam. Sokkal jobb, hogyha reggel és tiszta fejjel kezdünk bele a probléma megoldásába, mint most fáradtabban és heves érzelmekkel. A jedi tanítványnak is szüksége lesz egy kiadós meditálásra, hogy rendbe szedje a fejében a dolgokat, és amikor minden szükséges teendőt elvégeztem, valószínűleg nekem sem fog ártani némi csend és nyugalom.

felszerelés:
- Elegáns ruházat, ami nem akadályozza a mozgást;
- Kétkezes, dupla pengéjű fénykard (kék);
- Kommlink;
- HoloProjector;
- Datapad;
Képességek, képzettségek:

Különleges képességek:
- Regeneráció: Minimális regenerációval rendelkezik. Ez a képesség passzív (vagyis nem tudatos) esetleges eszméletvesztéskor is működik. A horzsolt, vágott, zúzott sérülések 5-20 perc alatt gyógyulnak a mennyiségtől függően. A horzsolások és zúzódások az 5 perc, a vágások a 15-20 perc. Repedt és tört csontok, 4-5 óra a mennyiségtől és a fokától függően.
- Visszahúzható karmok
Erő alkalmazások:
Fénykardvívás: * 1 pont (Niman alap, duplapengés alap)
Telekinézis: * 1 pont
Receptív-Projektív telepátia: * 1 pont
Érzékszerv élesítés * 2 pont
Meditáció * 0pont
Erőérzékelés * 0pont
Rövid idejű emlékezetnövelés * 0pont
Tudatbefolyásolás 2. szint/ 2 pont (75%)


_________________
avatar
Werda
Lil'SW KM




Utini!
Hozzászólások száma : 329
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szomb. 06 Jan. 2018, 00:01



Hidegháború – Az éj leányai





Dathomir – Dzsungel


Résztvevők: Ravohra Tirgir, Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Dendarid Tefle


és Morwen Avenay



Következő körváltás: 2018. január 10. (szerda)

” A háborúért mindenki túl nagy árat fizet.”
- Clone Wars animációs sorozat



A csapat megegyezett abban, hogy holnap mennek és megnézik a helyet, ahol a templom van. A társaság könnyedén feltudta osztani az őrséget, bármilyen módon, ahogyan akarták. Élelem volt, víz is, meg minden, ami kellett ahhoz, hogy itt éjszakázzanak. Ha valaki, aki jobban ért az elektronikához jobban rászán egy kis időt, akkor még a biztonsági rendszert is be lehetett üzemelni, a kerítés környékén már nem, de a lakókörlet körül igen, mozgásérzékelővel és kis hatótávú szkennerrel.
A délután további része, ahogyan az este is nyugalomban telt, akik az éjszakai látogatóktól tartottak néhány éjszakai helyi állatot kivéve senki sem zavarta meg az őrségben levőt, levőket. Éppen ezért mindenki teljesen kipihenten tudott hajnalban felébredni és elkezdeni az új napot, már csak azért is, mert a zuhanyoknál volt meleg víz is.

//Bocsánat, hogy nem túl hosszú, de hát nem is történt igazán lényeges történés Smile //

statisztika:
Körök száma: 9. kör / eltelt körök száma: 8
Ravohra Tirgir: 8 reag
Heiwanna Miin Klodov: 8 reag
Q'ayem Kor: 7 reag
Dendarid Tefle: 7 reag
Morwen Avenay: 8 reag







Előtörténet:
LINK

Kaland:
Az éj leányai
Morwen Avenay
Jedi mester, Jedi Tanács tagja


Játékostárs(ak) neve: Heiwanna Miin Klodov, Ravohra Tirgir, Q'ayem Kor és Dendarid Tefle


~ Helyszín: Dathomir, tábor ~
kép:

Saját maga nem ítélkezett olyan gyorsan és úgy, mint a többiek, sokkalta megfontoltabb volt mindennél.
- Ne ítélkezzünk ilyen gyorsan – mondta. – Ezt a bázist nem napok alatt építették fel, amennyi dolgot összeszedtek a tudósok esélyes, hogy hónapokig itt voltak. Ha pedig igen és nem találtak az őslakosokra utaló nyomot és csak utána hoztak el leleteket az érintett templomból, akkor szabályosan jártak el. Nem szabad a szívünkkel dönteni a józan eszünk helyett. Még a dátumokat sem néztük át a helyi adatbázisban. Szégyelljék magukat a dühkitöréseik miatt!
Dorgálta meg a társaságot a szavaik miatt, akik máris elítélték a tettük miatt a tudósokat. A nap hátralevő részét, hogyha más nem vállalja el, akkor a talált adatbázist és az abban levő adatokat, anyagokat vizsgálta, igyekezett a naplóból egy idővonalat összeállítani, hogy mikor is érkezhettek a tudósok, mikor mit találtak és milyen megjegyzéseket, bejegyzéseket tettek. Este nem szándékozott Morwen aludni, hanem csak meditációval pihen és ezáltal figyeli is a környéket az Erőn keresztül. Szerencsére semmilyen atrocitás nem történt az éjszaka, ő maga is csak néhány ragadozó, illetve növényevő állatot érzékelt, magukon kívül semmilyen értelmes létformát. A nem alvás miatt reggel szinte azonnal talpon volt, várva, hogy a többiek is felkeljenek majd és valószínűleg egy reggeli elköltése után induljanak is a nem messze levő romokhoz.

felszerelés/egyebek:


_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Ammon Einarson on Hétf. 08 Jan. 2018, 10:30

>> Q'ayem Kor, Testőr/szerelő
>> Játékos társak: RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, DENDARID TEFLE és MORWEN AVENAY
>> Kaland: Hidegháború AZ ÉJ LEÁNYAI
Felszerelés:
Fegyverek:

- Kábítóbot
- Egykezes sugárpisztoly (0,5) (blaster pistol)
- Egykezes sugárpuska (1,5) (blaster Rifle)
Páncélzat/öltözet:

- Közepes harci páncél (3)
** sisakban fordítógép(1)
- Fekete szövetruha
- Egyszerű védelmi öltözet
Páncél kiegészítések:

- Mozgásérzékelő
- Oxigén szenzor belégzésre alkalmasság és mérgező toxinok jelenlétének vészjelzése
- Indikátor mozgásérzékelőhöz, Oxigén minőség kijelzés, Hőmérő, Radar
- Megerősítések a páncélon, nagyobb fegyverekből leadott lövéseket is kibír, könnyített mozgás
- létfenntartó egység
- huzalpuska bal kar
- beépített pisztoly jobb kar
Egyéb, hátitáskában:

- Komlink (ingyenes)
- HoloProjector (ingyenes)
- Datapad (ingyenes)
- Túra csomag ( távcső, tűzgyújtó, lámpa, elsősegély csomag, 2l víz flaskában, energiaszelet 2x)

Kérdően pillantanék Morwenre, ha nem lenne sisak a fejemen még talán látná is. Ötletem sincs miről beszél amiért szégyellni kellene magamat vagy magunkat. Nekem biztos nincs miért. Minden esetre, vitát azt biztosan nem akarok egyikükkel se indítani... Diplomaták meg jedik és szenátorok. Az utolsók akikkel lehet egyáltalán. Nekem legalább is nem megy és sok ínyem tapasztalatszerzéshez sincs.
Azon megegyeztünk, hogy akkor legyen őrség. Bírtam volna magamban is, hogy az estét átvirrasztva őrködjek majd pihenés nélkül még végig éberen legyek a következő napra is de akkor a váltásokat is elfogadtam. Elsőnek jelentkeztem is és ehhez tartottam magamat. Még eljött az este pedig ránéztem a biztonsági rendszerekre. Értettem ezekhez valamelyest szóval reméltem, hogy valamennyire sikerül be is üzemelni ezt. Végül ha sikerült, ha nem mire eljött az őrködés megkezdésének ideje hagytam onnantól kezdve és fegyveremmel kimentem az épület elé. Pásztáztam a környéket, néha kisebb kört is téve körülöttünk de nem történt semmi amíg én voltam fent. Gond végül volt az este aztán ha jött a váltás akkor ráhagyva az őrködés folytatását elmentem aludni én is. Bár ez eltartott egy ideig míg kimásztam a páncélomból. A fegyveremet persze közel tartottam magamhoz. Mint egy gyerek a plüss állatkáját, úgy fogtam magamhoz a puskámat az este. Este persze ha bármi lett volna akkor biztosan felriadok rá, ez egy berögzült reflex volt már. Még a hajón is mindig felkeltem ha Miin nekilátott nagyban kalandozni a hajó fedélzetén.
Viszont most minden csendesen telt el. Reggel pedig eljött ugyan úgy, nyugodtan. Már csak az maradt, hogy összeszedjük magunkat.
Én személy szerint a fejemet mostam meg, arcomat majd szárítkozás közben elkezdem inni a vizemet is. Ez után össze szedem magamat és végül ébredés után nem sokkal, teljes díszben, sisakom az egyik kezemben, a vizem a másikban tartva várom a többieket.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1377
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Giodibi on Kedd 09 Jan. 2018, 18:56

Valóban túlságosan engedtem az indulataimnak, de hiába még el kell sajátítanom, hogy hogyan kerekedhetek felül teljesen a érzelmeimen. Bár akár még Avenay mesternek is igaza lehet és én nagyon tisztelem őt, de most mégsem értek vele egyet. Számomra még mindig erősebb a gonosz kutatók mellett szóló érvek, mint Avenay mester érvei. Mindenesetre az őrködést remekül kitaláltak, hiszen így mindenki bőven ki tudja magát pihenni. Szerencsére az őrségem alatt nem történt semmi, remélem a többieknél sem történt semmi aggasztó, de reggel kikérdezem őket. Nem szeretném, ha lemaradnék valami fontosról. Reggel már elég korán felkeltem és mint tudomásomra jutott vannak a közelben zuhanyzók ahol még meleg víz is van. Így hát szinte első dolgom, hogy utána járjak tényleg igaz-e az amit hallottam. A hírek nem hazudtak, mert gyorsan rá is találtam a kis fürdőre és neki láttam a tusolásnak. Nem árt, ha kicsit lemosom magamról azt a sok port és sarat, ami rám ragadt a dzsungelben. Mellesleg egy jó meleg fürdő korán reggel igazán felfrissítő. Fürdés után vissza is megyek a többiekhez, hogy tájékoztatást kapja a napi programról és teendőkről. Remélhetőleg, ha szerencsések leszünk, akkor már a mai napon a végére járhatunk a dolognak, de valószínű, hogy nem.


Felszerelés:
- Fénykard (zöld)
- Komlink
- Holoprojector
- Jedi ruházat

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretéem, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
avatar
Giodibi
1. szint - 4 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 91
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 2
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Shadow on Kedd 09 Jan. 2018, 19:28

Heiwanna Miin Klodov

Csendesen hallgattam végig Morwent, mikor leszid minket, majd csak csendesen szólalok meg.
-Hogy hagyom áramlani az érzelmeimet, még nem azt jelenti, hogy azok irányítanak, Avenay mester. – Szólalok meg csendesen – De téved, még ha kipusztult is lenne ez a bolygó, amit alapos kutatás és vizsgálat után lehetne csak kijelenteni, akkor se hoz el egy kutató semmit az eredeti helyéről ezzel kifosztva és meggyalázva egy esetlegesen kihalt civilizáció emlékhelyét. Ilyet fosztogatók tesznek csak, és mivel van lakosság amit a felületes kutatásnak hála nem vettek észre, így ők is ezen a véleményen lesznek. Már azt is nehéz lesz kiharcolni, hogy ne ők ítélkezzenek felettük, ami sajnos jogos követelés lenne ennek fényében, akár tetszik akár nem. – hangom továbbra is csendes marad és némileg szomorkás is, ahogy a kezdeti dühüm elszáll. A nyomokra nézek, majd felállok, és Morwenre nézve folytatom teljesen nyugodt hangon.
-De megértem a kutatókat is, milyenek, ha találnak valamit, ami érdekes lehet, egye esetlegesen letűnt civilizációról, én is szeretem ezeket, de tiszteletben tartom, a népet, ha élnek, ha nem, hogy nem viszek el semmit. Azonban ez én vagyok, és sajnos tisztában vagyok vele, hogy amit tanulunk, mi helyes és mi nem, a terepen teljesen más dolog. – majd fejet hajtok felé.
-Azonban abban teljesen igaza van, és bocsánatot is kérek, hogy előbb a tényeket kell teljesen megismerni és mind két oldal verzióját még mielőtt következtetéseket vonnánk le. Szüleim se örülnének ennek, ha elhamarkodottan ítélkeznék és ez alapján cselekednék. – ezután Ravohrára nézek, és veszek egy mély levegőt.
-Leszek Q’ayem után akkor, úgy se hiszem, hogy addig aludnék, még lesz mivel foglalkozni addig. – ezzel ha senki se akar megállítani akkor visszamegyek a szállás helyünk felé, majd becsatlakozok Morwenhez, mikor az adatokat nézi át, hogy átnézzem őket, amik vannak, feljegyzéseket készítve, de eközben el-el veszek emlékeim közt, még azokban az időkben, mikor kölyökként tanultam hasonlóan egy-egy vizsgára adatokat elemezve, vagy épp szüleim mellett, és kapom a fejmosást mellé, mikor már legszívesebben falhoz vágtam volna a jegyzeteimet. Ez némileg mosolyt csalnak az arcomra, hogy kicsit lehunyt szemekkel hátra dőlök, majd folytatom tovább. Ha akar Morwen beszélgetni, esetleg másról az adatokon kívül, vagy épp azokról, akkor ráfigyelek, pontosabban rá is megosztva a figyelmemet, majd mikor végeztünk, akkor kimegyek Korhoz, hogy vele is legyek, majd átvegyem az őrséget tőle.
Az eléggé csendesen telt el, és talán túl csendesen is, ami eléggé meg is lepett a jelen helyzetben, de most talán örültem a legjobban annak, hogy nem lett igazam, így a részem végén bementem a szobába, ahol megállva csak néztem ahogy Q’ayem alszik. Elmosolyodtam és úgy lopakodtam be mellé lefeküdve a másik ágyba, ahol plafon bambulásba fogtam egy ideig gondolkozva, majd elnyomott az álom.
Reggel már arra ébredtem fel, hogy Kor készülődik, így mikor már ő úgy állt, akkor fogtam magam és elmentem zuhanyozni egyet, hogy frissen készülődhessek el, némi evés-ivás után, és irány a többiek még egy kicsit úgy ébredezőben, de már a tegnapi feljegyzéseimet olvasgatva.


”Felszerelés”:

-Nyakörv (helymeghatározóval)
-Fordító
-egyszerű strapabíró ruházat (top, sok zsebes „terep” nadrág, bakancs)

Nadrág zsebeiben:
-Zseblámpa
-Elsősegély csomag
-Tűzgyújtó
-Távcső
-Datapad
-Komlink
-HoloProjector
-„Energia” szelet,kulacs innivaló

Extra felszerelés:
-Kétszemélyes sátor
-3 napra elég tartós élelem és vízkészlet

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
avatar
Shadow
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 566
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szer. 10 Jan. 2018, 08:12



Hidegháború – Az éj leányai





Dathomir – Dzsungel


Résztvevők: Ravohra Tirgir, Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Dendarid Tefle


és Morwen Avenay



Következő körváltás: 2018. január 14. (vasárnap)

”Keresni valamit nem más mint hinni a létezésében”
- Clone Wars animációs sorozat



//Mivel nem indultatok el, így nem tudok érdemben kört váltani azon felül, hogy mindenki készen lett azzal, amivel akart az indulás előtt.//

statisztika:
Körök száma: 10. kör / eltelt körök száma: 9
Ravohra Tirgir: 8 reag
Heiwanna Miin Klodov: 9 reag
Q'ayem Kor: 8 reag
Dendarid Tefle: 8 reag
Morwen Avenay: 9 reag







Előtörténet:
LINK

Kaland:
Az éj leányai
Morwen Avenay
Jedi mester, Jedi Tanács tagja


Játékostárs(ak) neve: Heiwanna Miin Klodov, Ravohra Tirgir, Q'ayem Kor és Dendarid Tefle


~ Helyszín: Dathomir, tábor ~
kép:

- Ön téved Miin, nézzen utána az erre vonatkozó jogszabályoknak – mondta. – Évszázadok, vagy évezredek óta így van. Az önök világában odakint talán nem így működött? És ez még mindig sokkalta jobb, mint amit a Birodalom csinál.*
Nem akarta megkérdezni, hogy akkor Miin a rakata romokhoz sem nyúlna hozzá, csak azért, mert még van egy bolygó, ahol élnek rakaták? De nem akart vitatkozni erről, ha betartották a tudósok a szabályokat és minden effélét, akkor nem lehetett őket elmarasztalni, még akkor sem, ha itt senkinek sem tetszett mindez.
Mikor az adatokat átnézte, akkor Miin becsatlakozott, azokból pedig kiderült, hogy nagyjából egy éve állt már a bázis itt és az elmúlt nagyjából 11 standard hónap alatt semmilyen nyomát nem találták a tudósok annak, hogy a környék lakott lett volna. A romok között is több hétig folytattak mindenféle vizsgálatot mielőtt úgy döntöttek, hogy elhoznak ezt azt. Máshol pedig korábban is találtak tömegsírt, amiből leleteket is hoztak, illetve küldték tovább Coruscant-nak és az Alderaan-i egyetemnek. Az adatok szerint régész is volt közöttük, ő vezette a feltárást és mindent szépen dokumentált. Az itt-ott talált leleteknél semmilyen támadás nem volt, csak a templomszerűség romjainál. Addig az estig, éjszakáig nyoma sem volt annak, hogy a tudósokon kívül lett volna más is a környéken.
Másnap reggel ő már készen volt az útra, de láthatóan a többiek még nem, így még csöndben várakozott tovább, hogy induljanak.

* nope, ott ha találtak valamit, akkor szinte az összes faj lemészárolta azt, ami a közelben volt, hogy nehogy rátehesse a kezüket más az érintett részre. Révén Miin 99,99%-ban militarista államból származó egyedekkel találkozott. Ahhoz képest ez maga a mennyország.

felszerelés/egyebek:



_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Shadow on Szomb. 13 Jan. 2018, 09:46

Heiwanna Miin Klodov

-Ahonnét mi jöttünk, ott a katonai államokhoz képest a Birodalom egy ártatlan szent népség ilyen téren – válaszolok csendesen Morwen kérdésére, és jól látszik, hogy én szégyellem magam miattuk. – Ott ha találnak valamit, ami érdekes lehet, akkor az a bolygó biztosan néptelen lesz, és nem lesz ilyenből vita, ha fontos volt, a lelet ha nem. De nem ezt tanítják, és próbáljuk ezt elkerülni, hogy ne legyen. Azonban nehéz, egy olyan helyen, ahol a fajok jó része nem csak álmodozik a hódításról, hanem jócskán meg van a katonai ereje, és ami nem megy szép szóval, az majd megy erővel. – Kor felé pillantok - De ha Q’ayem emlékezne, akkor biztosan, tudna miről mesélni. De majd ez irányú ismereteimet is növelem, és pontosítom – teszem még hozzá csendesen. A délután megtudott adatokból világosan látszik egyre jobban, hogy a helyiek nem igazán mutatkoztak, és már egy hosszabb gyűjtögetős időszaknál se támadtak, csak a templomnál. Így eléggé nehezedik a helyzet, mert érthetőbb a tudósoknak a viselkedése, de még mindig a helyiekét se érzem rossznak, sőt jogosnak azt is. Másnap reggel hideg fejjel, még az adatokat olvasgatom, hogy még egyszer összeszedjem a gondolataimat a témában, miközben a többiekhez megyek, majd Morwen elé állok és meghajolok előtte.
-Elismerem, hogy tévedtem Avenay Mester és szeretnék bocsánatot kérni, a tegnap esti kirohanásom ért. Az adatok alapján helyesen jártak el, vagy legalábbis kevésbé bűnösen. Azonban ennek eldöntéséhez szükséges lesz a helyieket is felkeresnünk és meghallgatni az ő verziójukat is, ha egyáltalán szóba állnak majd velünk, és összevetve a kettőt megtalálni az igazságot, a történtekről. – Miközben nyugodt hangon beszélek, teljes nyugalommal állok fel, és nézek a Mesterre, majd a többiekre. Most nem csak a látszatát adom a nyugalomnak, hanem teljesen nyugodt vagyok, és emellett jobb hangulatú is. Közben elő keresem a helyi térképet, és a ráfirkált megjegyzéseimet, hogy hol miket találtak, hogy legyen mi alapján haladni.
-Ezek alapján a templomhoz kell mennünk, és ha más nem akkor várni, mert ott volt egyedül az, hogy a helyiek utána felbukkantak. – mutatok az adatok felé a táblámon. – A lényeg, hogy békésen jöjjön létre ez a találkozó és úgy is maradjon. Szerintem indulhatunk is, ha mindenki készen áll és készüljünk arra, hogy hosszabb időt kint fogunk tölteni, mert nem biztos, hogy hamar a helyiek megmutatják magukat nekünk. – mondom nyugodt hangon, majd ha valaki mond valamit, akkor rá figyelek, aztán Q’ayemhez sétálok aranyosan nézve rá.
- Barátságosabbnak látszol sisak nélkül – jegyzem meg mosolyogva, majd ezután elsietek magamhoz véve a táskámat a felszereléssel, és már készen megyek vissza a többiekhez. Ha nincs semmi ellenvetés, akkor a térkép alapján meg is indulok, a templom felé.

”Felszerelés”:

-Nyakörv (helymeghatározóval)
-Fordító
-egyszerű strapabíró ruházat (top, sok zsebes „terep” nadrág, bakancs)

Nadrág zsebeiben:
-Zseblámpa
-Elsősegély csomag
-Tűzgyújtó
-Távcső
-Datapad
-Komlink
-HoloProjector
-„Energia” szelet,kulacs innivaló

Extra felszerelés:
-Kétszemélyes sátor
-3 napra elég tartós élelem és vízkészlet

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
avatar
Shadow
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 566
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Ammon Einarson on Szomb. 13 Jan. 2018, 19:33

>> Q'ayem Kor, Testőr/szerelő
>> Játékos társak: RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, DENDARID TEFLE és MORWEN AVENAY
>> Kaland: Hidegháború AZ ÉJ LEÁNYAI
Felszerelés:
Fegyverek:

- Kábítóbot
- Egykezes sugárpisztoly (0,5) (blaster pistol)
- Egykezes sugárpuska (1,5) (blaster Rifle)
Páncélzat/öltözet:

- Közepes harci páncél (3)
** sisakban fordítógép(1)
- Fekete szövetruha
- Egyszerű védelmi öltözet
Páncél kiegészítések:

- Mozgásérzékelő
- Oxigén szenzor belégzésre alkalmasság és mérgező toxinok jelenlétének vészjelzése
- Indikátor mozgásérzékelőhöz, Oxigén minőség kijelzés, Hőmérő, Radar
- Megerősítések a páncélon, nagyobb fegyverekből leadott lövéseket is kibír, könnyített mozgás
- létfenntartó egység
- huzalpuska bal kar
- beépített pisztoly jobb kar
Egyéb, hátitáskában:

- Komlink (ingyenes)
- HoloProjector (ingyenes)
- Datapad (ingyenes)
- Túra csomag ( távcső, tűzgyújtó, lámpa, elsősegély csomag, 2l víz flaskában, energiaszelet 2x)

Az este nyugodtan telt el, semmi gond nem volt és a reggel is ugyan úgy csendesen telt el. Mindenki a maga módján össze szedte magát és összegyűltünk. Nekem még mindig a kezemben volt a sisakom és a vizet iszom a flaskámból miután már készen voltam és a többiek sürgését figyeltem.
Végül is mindenki előkerül lassanként és össze szedve is magát. Mosolyogva magamban nézem ahogy beszél Miin Morwennel. Egy szavukat sem értem, megvan az előnye és a hátránya is, hogy átszereltem a fordítót még akkor a sisakba. Bár ilyenkor mindig elgondolkozom rajta, hogy meg kellene tanulni egy alapvető nyelvet is, ha már itt ragadtam úgy is. Bár a droidokat megértem meg az olvasás is megy, talán bővítenem kellene a fogalomtáramat szavak terén is.
Mikor odasétál hozzám Miin még a számnál van az üvegem, fejezve be az utolsó kortyokat így nem veszem még vissza azt. Persze ennek hála csupán pár szót tudtam leszűrni a mondandójából. A barátságost és hogy sisak. Kétlem, hogy a sisakom barátságosságáról beszélne és remélem, hogy nem engem hívott aranyosnak.

=Tudod, hogy nem értem a fordító nélkül.=
Mondom utána neki anyanyelvemen miközben siet el. A többieknek biztos furcsa lesz persze, ahhoz képest, hogy artikulált szavakat mondok egyértelmű, hogy nem az ő közösnek hívott nyelvükön tettem /eredetileg a Dwalend nyelv a Skrullokéra hasonlított legjobban\. Még nézek utána, majd csak sóhajtok egyet, felveszem a sisakomat, újra töltöm a flaskámat és a táskámba téve azt a vállamra kapom majd a többiekkel együtt összegyűlök. Mikor pedig elindulunk a kiválasztott irányba ami a templom lesz akkor ahogyan ide felé is jöttünk, elöl megyek a fegyveremmel a kezemben. Nem tudom, hogy mi történt amiért támadták a tudósokat teljesen bizonyosan de nem is vagyok annyira kíváncsi sem erre. Csupán készenlétben tartom magamat, hogy ha a templom felé vezető úton vagy már mikor ott leszünk ha támadás ér minket akkor ne maradjak reakció nélkül.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1377
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Vas. 14 Jan. 2018, 00:02

//Csütörtökön lesz új kör.//

_________________
Rhyssa Edaara Quillan-E’ron – roppant komplikált köztársasági pilóta, erőhasználó, Jedinek hitt Sötét Tanácstag férjjel
Kaylyn Rix – örök kedvenc, erőhasználó fejvadász, Pellaeon fan; - Mesélői, Birodalmiak, Köztársaságiak, Alvilágiak
HoloNet News - a sík játékai, itt lehet nyomon követni, hogy ki hol játszik, milyen kalandok futnak éppen
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2095
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Giodibi on Szer. 17 Jan. 2018, 20:01

Miin és Avenay mester veszekedése eléggé lehangoló, de persze valahogy meg kell oldani a konfliktusainkat. Végül is igazán szégyellem magam, hogy ismét az érzéseimre hagyatkoztam, de viszont örülök is, hogy az állításunk a tudósokkal kapcsolatban nem igaz. Legalább ismét közelebb kerültünk a küldetésünk felé egy lépéssel, bár még mindig nem lehetünk biztosak semmiben és résen kell tartanunk a szemünket. Az úti célban is megegyeztek talán, ha jól hallottam akkor egy bizonyos templom felé vesszük az irányt. Ha mindenki készen áll az indulásra, felőlem mehetünk, hiszen semmi dolgom nincs már a bázison. Mindent elintéztem, sőt még egy kiadós, forró fürdőre is jutott időm, ami kissé feldobta a hangulatom. Remélem a helyiek nem lesznek túlzottan ellenszenvesek velünk, hiszen annak semmi képpen se lenne jó vége, bár biztos megbírkóznánk azzal is. A templomban pedig már csak az esetleges csapdáktól kéne tartanunk, de ha elég figyelmesek vagyunk akkor a csapdákkal se probléma. Összességében csak remélni tudom, hogy szerencsés utunk lesz.

Felszerelés:
- Fénykard (zöld)
- Komlink
- Holoprojector
- Jedi ruházat

_________________
Little SW: Dendarid Tefle - Jedi padawan, Grei Tefle - Sith tanítvány, Sogan Bardak - Fejvadász
Reneszánsz: Shadow Wolf -Ismeretéem, Ben Wise (NJK) - informatikus/hacker, New Wolf - Rendőr(Lupine)
avatar
Giodibi
1. szint - 4 kredit

A köztársaság
Jedi
Őrszem
Hozzászólások száma : 91
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 2
Join date : 2017. Oct. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Giodibi
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3612-dendarid-tefle#70475 http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74853

Vissza az elejére Go down

Re: Dzsungelek

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.