Qui-Genua Non

Go down

Qui-Genua Non Empty Qui-Genua Non

Témanyitás by Michael Nikostratos Vas. 30 Júl. 2017, 15:35

Név: Qui-Genua Non
Egyéb név(i):
Faj: Shiar (idegen)
Nem: férfi
Jellem:
Születési helye és idő: ME 501 körül
Kor: 101 év
Család: -
Foglalkozás/kaszt: csempész/szürke jedi
Testmagassága: 193 cm(cm)
Testsúlya: 94(kg)
Szeme színe: kék
Haja színe: fekete
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: A haja tollakból van
Egészségi állapot/ betegségek: -

Qui-Genua Non Korvusshiar1

Életrajza:
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3301-fellegvar-csillaga#67962
Miután a huttok elvitték, Qui első útja egy játékasztalhoz vezetett. Már az űrhajón is játszották a játékot a zsoldosok, úgyhogy volt ideje kifigyelni a játékot, és megtanulni a szabályokat. Ahogy kipuhatolta, nem volt ritka hogy erőhasználók próbáltak visszaélni a tudásukkal, és ezeket próbálták kiszűrni, úgyhogy nem kevés kockázatot vállalt, de szerencsére megfontolt volt. Először a saját életét tette fel tétnek, és ahogy nyert, elsétált, másik asztalt keresett. Innentől kis nyerésekkel próbálta gyarapítani a vagyonát, természetesen szándékosan veszített is amikor kellett. Már jócskán benne volt a játékban, amikor felkereste korábbi túlélő társa, Silenus. Rövid beszélgetés után megállapították, hogy mindketten pácban vannak, egymást nem idegesítik, és jobban járnak együtt, több esélyük lesz a boldogulásra. Silenus alig pár nap alatt elég pénzt szerzett, hogy feltegye egy hajóra. Azért tartott eddig, mert eleget kellett veszítsen, hogy ne legyen túl feltűnő.
Ahogy megszerezték az első hajójukat, maguk mögött is hagyták a bolygót, amúgy is sokan kezdték már furcsán nézni Qui-t, és hogy mindig több pénzzel áll fel, mint amennyivel leült, hiába veszített többször, mint nyert. Ez után volt idejük átgondolni, hogy mit szeretnének, és sikerült megegyezniük, hogy csempészetbe kezdenek. Persze nem tudták, de volt egy férfi, aki követte őket...
Az első bolygón ahol leszálltak be is érte a társaságot, és mint kiderült, Szürke Jedi volt. A férfi érezte hogy Qui mennyire felelőtlenül használja telepata képességeit, és hogy erőhasználó, és nem akarta hogy a sötét oldal csábításába essen. Mivel Qui se érzett rosszindulatot irányából, úgy döntött megbízik a férfiban, és mindent elmesélt. A főnixről is mesélt, és bár ez a jedi sem hitt neki, nem nevette ki nyíltan, megtartotta magának az érzéseit. Inkább tanítani kezdte, miközben beszállt a csapatba, és együtt dolgoztak. Nagyon jó tanító volt, és Qui nagyon jó tanuló. Gyorsabban érzett rá a dolgokra, és sajátította el a képességeket, mint a legtöbb padawan, hiszen ő előnnyel indult. Tudta mi ez, és telepatikus képességei is segítették. Ettől függetlenül a fénykarddal való vívás nagyon nehéz volt. Hiába tudott rendes kardokat használni, ez teljesen más volt, gyakran zsibbasztotta le karját, amik azt jelentették, hogy elveszítette volna a végtagot, ha nem állítanak a kardjának erején. Azonban egyre jobban haladt, és két év alatt már kezdő szinten ugyan, de magabiztosan ismerte a Soresut.
Természetesen nem csak Qui képzése történt ez alatt a két év alatt. A páros elég sok pénzt szerzett, hogy saját céget alapítsanak, és egy fix bevételű üzletet is vehessenek. Úgy beszélték meg, hogy mivel Silenus sokkal jobban ért az üzlethez, így ő vezeti a boltot, míg Qui vezette a csempészhajót. Persze ez nem jelentette, hogy elszakadtak volna egymástól, csupán mindketten specializálódtak, külön szakterületeket választottak. Qui részesedést kapott Silenus boltjából, Silenus pedig Qui üzleteiből, tulajdonképpen továbbra is partnerek voltak. Ezen kívül a Jedi lassan magukra hagyta őket, kiszáltl a bizniszből. Továbbra is tanította Quit, de már sokkal kevesebbszer kellet felügyelnie, a legtöbb dologra már képes volt magától is. Tanácsért bármikor fordulhatott hozzá, és útmutatásért, és még közel sem ért véget a férfi tanítása, viszont a mester szabad utat akart adni neki, lehetőséget, hogy megtalálja önmagát, és kibontakozzon. Nem a saját képére akarta formálni, a saját gondolatait ráerőltetni, mint a Jedik, ő tisztelte az önállóságot. Úgy gondolta a fiú biztonságban van a sötét oldal érintésétől, megbízott benne, hiszen ismerte a jellemét.
Viszont érkezett a helyére más, egy harcedzett férfi, aki Qui számára hasznos társnak bizonyult a csempészetben. Ő is ismerte a hajókat, így megfelelő másodpilóta volt, illetve húzós helyzetben lehetett rá számítani. Továbbra sem volt egyedül.

Képességei: Erős, izmos, telepata, erőérzékeny
Telepata: erős koncentrációval képes lehet olvasni mások gondolataiban, megérezni azok jellemét, érzéseit
Erő:
(1) Fénykardvívás 1 kezdő forma (Soresu)
(1) Telekinézis 1. szint
(0) Meditáció
(0) Erőérzékelés
(2) Érzékszerv élesítés
(0) Rövid idejü emlékezetnövelés

Szakértelmei: (foglalkozással kapcsolatos, egyéb)
Ért a szállítóhajók vezetéséhez, a sugárpisztolyokhoz (csempészetből adódó előny), a fénykard illetve rendes kardok használatához, továbbra is kiváló szakács, aki bővítette gondolatbeli receptkönyvét, jól képzett harcos

Megjegyzések:

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 30 Júl. 2017, 21:32

Elfogadva, még adatlapot írj és a megfelelő helyre tedd ki a szervezetet.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Qui-Genua Non 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Michael Nikostratos Hétf. 31 Júl. 2017, 12:16

Adatlap:
Szint: 2
Pont: 14

Erő alkalmazások: (opcionális, csak akkor írod, hogyha van ilyen)
(1) Fénykardvívás 1 kezdő forma (Soresu)
(1) Telekinézis 1. szint
(0) Meditáció
(0) Erőérzékelés
(2) Érzékszerv élesítés
(0) Rövid idejü emlékezetnövelés
(3) Tudatbefolyás (x%)

Felszerelés:
fénykard, közepes energia pajzs (több pisztoly lövés, vagy nagyobb lézerfegyver találat / 2kör), hőtartó ruha, szenzorokkal felszerelt maszk

4 harci droid amik Silenussal közös üzletét védik

Kredit:
2400

Különleges képességek: (opcionális, csak akkor írod, hogyha van ilyen, faji képesség is ide jön)
1. szintnek megfelelő telepata, koncentrációval képes olvasni mások gondolataiban, megérezni a jellemüket, érzelmeiket

Pontok: 14
Elhasznált: 14
Maradt: 0


A hozzászólást Michael Nikostratos összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 19 Márc. 2018, 23:00-kor.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 14 Nov. 2017, 14:01

Karakter neve: Qui-Genua Non
Kaland címe: Egy barát keresése
Játékostárs(ak) neve(i): Silhana Lolaes'ra
Kalandmester: -
Kezdő reag: Toruga Gyöngye
Záró reag: Toruga – Űrkikötő

Kaland Tartalma:
Qui a bárban iszogatott ahol szokott, amikor felkereste egy Twi'lek nő. Úgy tűnt, hogy hallott a férfiról, és szerette volna felbérelni, hogy segítsen megtalálni egy barátját. Qui először óvatosan fogadta a felkérést, hiszen a nő fejvadásznak tűnt, és nem szerencsés ilyen ügyekbe belekerülni, hiszen általában a fizetség nem éri meg a kockázatot. Azonban úgy tűnt, hogy a nő nem ilyen célokból keresi a célpontját, úgyhogy a szürke jedi elfogadta a felkérést. Egyből elvitte a kikötőmesterhez, és az út közben beszélgettek, kicsit megismerték egymást. Qui sajnálattal hallotta a nő előtörténetét, és eldöntötte, hogy nem fog fizetséget kérni. Ahogy megérkeztek, kiderült hogy a férfi már három napja elhagyta a bolygót, úgyhogy többet nem tudott segíteni. Elköszöntek egymástól, és visszautasította a fizetséget, csupán annyit kért a segítségéért, hogy legközelebb ha találkoznak a nő álljon egy italt és üljenek be valahová. Úgy gondolta, hogy a twileknek nagyobb szüksége lesz a kreditekre ahhoz, hogy megtalálja a barátját.

Bővítés:
Miután ezt letudták, nem sokkal később Qui is továbbállt partnerével, hogy feltöltsék a bolt raktárát, illetve munkája is volt, a Birodalom területére kellett bevinnie néhány ládát, amiknek nem nézte meg a tartalmát, nem is tudta mi van bennük. Van néhány igazság, amit jobb nem ismerni. Ha már erre járt, akkor ellátogatott pár bolygóra, hogy vigyen Silenusnak különféle növényeket, amiket sokkal olcsóbb volt így helyből szállítani, mintha megvették volna valahol máshol. Ezen kívül akadt még egy munka, visszafelé, embereket kellett kicsempészni a biztonságos zónába, a Köztársaság területére. Természetesen vállalta a munkát, úgyhogy megvolt az új célpont, ez azonban nem volt már olyan egyszerű. A szektor határán ellenőrzést kaptak, és feljöttek a hajóra átkutatni azt. Szerencsére a csempészett embereket nem találták meg, viszont a csaliként rosszul elrejtett növényeket igen, ezeket meg is vámolták, természetesen pofátlanul magas áron. Mégis jobb volt ezt kifizetni, mintha ártatlanokat találtak volna meg. Ahogy elértek a megadott bolygóhoz, és kiszálltak, nem győztek hálálkodni a férfinak. A fizetség szinte csak arra volt elég, hogy visszahozza a növényekre kivetett vámot, és Tirvuk részét. A köztársaság területén viszont megtankolhatta a hajót, és vásárolhatott néhány ruhát, miután híre ment a helyiek körében, hogy segített visszajuttatni birodalmi rabszolgákat.

Ezzel fejlődött a páncélja, vett egy szenzorokkal felszerelt maszkot
maszk kinézet:
Oxigén szenzor: 500 kredit belégzésre alkalmas,(egy kellemes női hang tájékoztat, hogy menni fog-e a légzés) +200 mérgező toxinok jelenlétének vészjelzése)
Vizor kijelzők:
- Indikátor mozgásérzékelőhöz 50 kredit
- Oxigén minőség kijelzése 50 kredit
- Hőmérő 50 kredit
- Radar (?) 50 kredit

Továbbá vásárolt még néhány hasznosnak tűnő dolgot, köztük egy ruhát magának, ami praktikusnak tűnt, illetve mivel Tirvuk felszerelése elég hiányos volt, a férfi is kapott egy közepes energia pajzsot (900 kredit), könnyű harci páncélt (1000 kredit), illetve a hajóra vészhelyzet esetére felkerült néhány fegyver. (2 db kétkezes sugárpuska, összesen 2000 kredit), meg kettő harci droid (darabonként 6000 kredit).

- Egyszerű védelmi öltözet 500 kredit : egy hőálló és tartó öltözet. A célja, hogy a test-hőmérsékletét állandóan tartsa a viselőjének a környezeti tényezők ellenére. Hidegben melegen tart, melegben nem enged felforrósodni. Ez egy alsó ruházatként van viselve.

Visszatérve Torugára, mivel jól ment az üzlet, megegyeztek Silenussal, hogy vesznek még néhány droidot, amik védik a boltot.
Tormen vett két harci droidot, darabonként 6000 kreditért.

Mivel a Silenus által működtetett bolt bevételének a fele Quié, ezért befolyt pénz: 30.000 kredit
Ezzel együtt elköltött:  28600 kredit.
Maradt: 1900 kredit

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 14 Nov. 2017, 16:36

Elfogadva.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Qui-Genua Non 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Michael Nikostratos Hétf. 19 Márc. 2018, 22:50

Karakter neve: Qui-genua Non
Kaland címe: Hidegháború - Az örök nappal
Játékostárs(ak) neve(i):
Kalandmester: Darcol Randarn/Ballista, Claye Jaro, Silhana Lolaes'ra, Silenus, és Shayla Kelborn/Ophi Shurr
Kezdő reag: tengerpart
Záró reag: tengerpart

Kaland Tartalma:
Úgy tűnt, hogy a bolt eltudja vinni önmagát, úgyhogy Silenus is Quival tartott legújabb kalandjára, ami akciódúsabb volt, mint amikhez bármelyikük is szokott. Egy rakaták lakta bolygóra szúlt a megbizatásuk, itt szakadt meg a kapcsolat egy kiküldött csoporttal. Ahogy nyomozni kezdtek, kiderült, hogy rajta ütöttek a csoporton, szinte mindent megsemmisítettek, és túlélőket se találtak. Szerencsére a primitív helyi lakosok elég nyomot hagytak, ami alapján elindulhatott a páros, és hamarosan megtalálták a túszul ejtett humanoidokat. Sajnos az egyiket nem sikerült megmenteniük, mire odaértek már halott volt, viszont mindenki mást kiszabadítottak. Ami kétségbeejtőbb volt ennél a helyzetnél, hogy Qui megtapasztalta a sötét oldal hatalmát, ami átjárta a bolygót. Sajnálatos módon végzett egy rakatával, miközben elködösítette elméjét a főnix gonoszsága.

Bővítés:
A kaland után Qui felvette a kapcsolatát mesterével, és beszámolt neki arról, ami történt. A férfi higgadtan fogadta, és eloszlatta Qui félelmét, mondván a Sötét Oldal mindig is ott leselkedik, és amíg vissza tud jönni az ember az ösvényéről, addig nem gond, ha néha megbotlik. Persze óvatosnak kell lennie a jövőben, de egyelőre megnyugodhat. Ezen kívül újból tanítani kezdte a férfit, Tudatbefolyásra kezdte tanítani, ami jól jött volna a rakaták ellen. Ezért Qui kissé félretette a munkát, és Tirvukra hagyta a hajót, amíg mesterével volt, és a legújabb képesség elsajátítását tanulta. A mestere igen sajátos módon tanította erre, eleinte csillagköd szerte járták a kocsmákat, és erősen ittas állapotban lévők érzékeit kellett befolyásolja, hogy a pohár mellé nyúljanak, vagy a szék mellé üljenek. Ahogy ezzel haladt, és egyre jobban ment, úgy emelte a tétet is a mester, hamarosan már a kevésbé ittasak, majd teljesen józanok érzékeit kellett becsapja. Miután már ez is ment, kezdhette az emlékeiket átdolgozni, ami hirtelen ugrás volt, de sikerült vennie az akadályt. Kifizettette saját italszámláikat nem létező tartozásra hivatkozva, vagy egyszerűen behajtották ezeket. Volt olyan, hogy bányászokat vertek meg kártyában a képességet használva. Persze igyekeztek jóra is használni a képességet, mikor Qui már egész magabiztos volt, akkor rabszolgákat szabadított fel, éhezőket juttatott ételhez, és hasonlók. A tanulás végeztével pedig ismét felvette a kapcsolatot Tirvukkal, a mestere kirakta egy bolygón, ahol megvárhatta társát, és ismét átvette az irányítást a hajója felett.
Visszatérve Torugára, mivel még mindig nem érezte elég biztonságosnak a boltot, vett még két harci droidot, amik védik a boltot, darabonként 6000 kreditért, ezzel négyre emelve az általa vásárolt droidok számát.

Kalandon szerzett: 2 pont, és 12500 kredit
Megmaradt: 0 pont, és 500 kredit

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 20 Márc. 2018, 00:01

Elfogadva, mert annyira nem lett részletes, így 75% a tudatbefolyásolás (mostani kalandon úgysem kell, mert 90%-ban a saját hajótokon lesztek).

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Qui-Genua Non 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 24 Júl. 2018, 17:42

Karakter neve: Qui-Genua Non
Kaland címe: Kessel Run (3. korszakkaland)
Játékostárs(ak) neve(i): Jalea Fiwi Fry, Tirvuk Sheron és Claye Jaro
Kalandmester: Rhyssa Edaara Quillan
Kezdő reag: Kessel Run
Záró reag: Kessel Run

Kaland tartalma:
A kaland maga volt az izgalom, a feszültség, minden ami kellett, hogy felrázzon kicsit. Elvállaltuk Tirvukkal a Kessel runt, magunk se tudva, hogy mire vállalkozunk. Odafelé egyhangú semmi volt az egész, már kezdtem is attól félni, hogy a nagy hírnév az kamu, és igazából nem is olyan izgi ez a munka, csak a sok töketlen akarja felverni vele az árakat. Már a pakolás se zajlott igazán nyugodtan, hamar megjelentek a birodalmiak, hogy a fals irataink után érdeklődjenek. Szerencsére ezt hamar lerendeztük a fénykardok segítségével - ugyanis kiderült, hogy az egyik társam ugyan úgy erőhasználó, mint én. Négy hajó, megpakolva fűszerrel, vajon hány jut el a célig? Hát, az, amelyiknek a kapitánya még a bolygót se hagyta el, hamar kiderült, hogy nem fog messzire jutni. Miután felrobbant, nem ért véget az izgalom, elég sokáig követtek minket, de szerencsére Tirvuk remek pilóta, és másodpilótának se utolsó, úgyhogy megúsztuk az egészet. Sőt, az egész végén még valami csúcsfejlesztéses hajóba is belefutottunk, ami nagyon ki akart minket nyírni. Szerencsére nem sikerült neki.

Bővítés:
Miután befutottunk, kifizettek minket, utána hamar felkerestem a mesteremet, hogy ugyan tanuljunk már tovább. Folytattuk ugyan azt, amit eddig, azaz a galaxis söpredékét vertük át a piti kis elmetrükkökkel, miközben egyre magabiztosabb lettem a dolgomban. Amikor már ebben is magabiztosnak tűntem, akkor komolyabb figurák következtek. Persze figyelmeztetett a tanítóm, hogy vannak, akik immunisak az ilyen egyszerű erőképességekre, és ennek hamar megtanultuk a gyakorlati hátrányait is. Volt, amikor valakit át akartam verni, és nem sikerült, amikor az felkapta a vizet, és szó szerint menekülnünk kellett - hiszen nem akartunk felesleges vérontást. Ennek is megvolt az izgalma, és maga bája. Ezért is szerettem ettől a mestertől tanulni. Nem egy karót nyelt vénember, aki leadja a leckét a maga poros, unott módján, hanem a gyakorlatban tanít, miközben a shiar érezheti, hogy él, hogy életben van. Viszont a harmadik hónap végére már úgy tűnt, hogy elég magabiztos vagyok a dologban ahhoz, hogy ismét elváljanak útjaink. Elköszöntem az öregtől, aki saját űrhajóján távozott, és én is elvállaltam egy szállítmányt hazafelé a Wheellel, hiszen útba esett a célpont, és szerettem pénzt keresni.

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 24 Júl. 2018, 17:44

Elfogadva, a tudatbefolyásolás 100%-n.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Qui-Genua Non 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Qui-Genua Non Empty Re: Qui-Genua Non

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.