A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Szer. 19 Júl. 2017, 09:00

Mivel lassan vége van az előző kalandnál minden szálnak, így ideje azt hiszem, hogy kiírjam a folytatást.

Rövid összefoglalása az előző kalandoknak (ami véget ért):
a tartalom:

Játékszabályok
Ez most 4 szálas lesz, ha van rá igény és ennyi jelentkező lesz. Mindegyik teljesen külön helyszínen, ezek most nem fognak összeérni, és teljesen különállóak egymástól.

Maradunk a 4 napnál, az nekem is kényelmes és remélem a többieknek is, illetve így tudom 3 napra beosztani őket, hogy ne legyen, hogy egyik nap mindenhova kell írnom, mert itt 3 nap, itt 5 stb.… Remélem ez senkinek sem lesz gond.

Minden kalandra örülnék, ha lenne legalább 3-4 jelentkezőt lenne ahhoz, hogy elkezdjem a kalandszálat. A Hydra részen kevesebbet is elfogadok.

A mágiahasználó karik, mint eddig is megkapják a kalandon töltött időt tanulásnak!

1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Ez a SHIELD és a „random” emberkék kalandja. Darren felemlegette talin, hogy régen volt Asgardi kaland. Így most lesz Smile
A Kilenc világon már jó ideje nem volt sem belháború, sem harc, az Istenek háborúja óta béke van. Most azonban történt valami, amit az istenek nem tudnak megoldani és a halandók segítségére van szükségük. Éppen ezért Einar az, aki a SHIELD-es és egyéb vállalkozó kedvű személyek segítségét kéri, hogy legyenek bőséges jutalom fejében a segítségükre. Elsősorban mágiahasználókat keres, de bárkinek a segítségét örömmel veszi. (Mivel a SHIELD negyed belül indul a kaland, így Hydra-sok és egyéb körözött személyek ezúttal ide ne jöjjenek, ez nem Avalon.)

2. Régi korok maffiája (párhuzamos!) Bárki jöhet, mert párhuzamos!
Most egy viszonylag könnyebb és egyszerűbb, nyugisabb kaland. Mivel mindig felhozták többen is, hogy szerettek volna Wrightworld-be elmenni, de nem jutott el addig senki, noha párhuzamos, így most ide ejtünk meg egy 1920’s évekbeli maffiózós kalandot.
Jonah a nyáron az X suliban maradt személyeket meghívja a parkjába, hogy szórakozzanak kötetlenül itt. Szóval itt egy laza maffiás kaland vár minden résztvevőt.
Ugyanez igaz a nem X-ekre is, ők akinek van pénze fizetett érte, akinek nincs, az nyerte a belépőt Smile
Bárki, aki játszik máshol jöhet ide is a párhuzamos ezt jelenti. Itt előre mondom, hogy sérüléstől és haláltól nem kell tartani, ellenben a Westworld alapon nyugvó parkban levő androidokat halomra lehet mészárolni Smile

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér! (Maffiaváros)
A kaland ezúttal nem a Maffiavárosban lesz, hanem a felszínen egy részben szabadtéri jótékonysági rendezvényen (álarcosbál jótékonysági árveréssel), ahova bárki mehet egy jegy megvásárlása után.
A Maffiaváros lakói értesülnek arról, hogy most lesz egy rendezvény Staten Island-en, ahol több fontosabb Orvgyilkos Ligája béli személy is megjelenik. Akik mennek azoknak a feladata az, hogy elrabolják az egyik személyt – a célszemély civil és ember, nem rendelkezik képességekkel. A megszerzése roppant fontos lenne a későbbiekben a Maffiaváros számára.
Mint az előző kalandon, ide is lehet njk-t írni, aki tagja valamelyik csoportnak, ha a magasabb rangú karik nem akarnak maguk személyesen kijönni. Szokásos kb. fél oldalas előtöri elég.
Maffiózókon kívül bármilyen más karakter is jöhet, aki szeretne bálozni, vagy az árverés érdekli.

4. Sírrablók és terroristák (Wakanda)
Az előző kaland folytatása, itt most két szálon megy majd a történet tovább.
A Hydra az előző kalandban az Ervin által megtalált víz alatti bunkert kell, hogy átvizsgálja és biztosítsa. Ezen a helyen lehet a T’Ruel által keresett személy is. A hely valószínűleg veszélyes, mert egy mutáns terrorista laborja volt korában, ahol vibránium alapú bioorganikus vírussal kísérletezett.
A másik szál a lázadók, most, hogy eltelt nagyjából 3 hónap azóta, hogy a Majom kultusz tagjai is csatlakoztak hozzájuk és közösen is voltak gyakorlatok az amerikai küldöttek segédletével, így eljött az idő, hogy élesben is lecsapjanak először közösen.
Itt elfogadok ingyenes NJK-kat, akik Wakandai személyek és a lázadok oldalán állnak, azaz a jelenlegi uralkodót akarják megbuktatni és az előző uralkodó titkos gyermekeit trónra juttatni. Vagy pedig Hydra ügynököket, tudósok, vagy katonák az mindegy, mindkettőre szükség van a kalandon.

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok 00120

A jelentkezés pedig így nézzen ki, mint mindig:
Kód:
Karakter neve:
Melyik kaland rész:

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok 00120

A kalandok még júliusban indulnak majd, ha vége van az X-men szálnak, amiből maximum 2-3 kör van hátra.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Michael Nikostratos Szer. 19 Júl. 2017, 12:19

Akkor jelentkeznék is pár karakterrel

Karakter neve: Michael Nikostratos
Melyik kaland rész: Maffiaváros

Karakter neve: Thomas Burton
Melyik kaland rész: Asgard

Karakter neve: Joseph Soltzbauer / T'Ruel
Melyik kaland rész: Hydra

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by David Braussen Szer. 19 Júl. 2017, 17:21

Szeretnék jelentkezni saját karakteremmel! Very Happy

David Braussen szívesen részt venne a kalandban, a Maffiavárosban!
David Braussen
David Braussen
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 6
Hozzászólások régi : 0
Korábbi szint/kredit : 1/4
Aktuális szint/kredit : 1/4
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 16.
Age : 21
Tartózkodási hely : New York, Maffiaváros

Karakteradatok
Főkarakter: David Braussen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 20 Júl. 2017, 00:00

Mindenki elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Thomas Burton

2. Régi korok maffiája

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
Michael Nikostratos
David Braussen / Kéz

4. Sírrablók és terroristák
Joseph Soltzbauer / T'Ruel

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 20 Júl. 2017, 13:22

Karakter neve: Jackson Godlaw
Melyik kaland rész: Maffiaváros

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Ammon Einarson Csüt. 20 Júl. 2017, 19:30

Karakter neve: Hjuchia Sakura
Melyik kaland rész: Maffiaváros

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Lyryana Csüt. 20 Júl. 2017, 20:24

Karakter neve: Lyryana
Melyik kaland rész: Maffiaváros

_________________
Előtörténet/Adatlap
Lyryana
Lyryana
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 15
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 09.

Karakteradatok
Főkarakter: Shima Nakamaro
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Akerman Csüt. 20 Júl. 2017, 23:36

Karakter neve: Rain Akerman
Melyik kaland rész: 2. Régi korok maffiája

_________________
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Evilac12
Akerman
Akerman
2. szint - 6 kredit

Mutant
Hozzászólások száma : 159
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 30.

Karakteradatok
Főkarakter: Akerman
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Pént. 21 Júl. 2017, 00:01

Megint mindenki elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Thomas Burton

2. Régi korok maffiája
Rain Akerman

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
Michael Nikostratos
David Braussen / Kéz
Jackson Godlaw
Hjuchia Sakura
Lyryana / Ly-4835

4. Sírrablók és terroristák
Joseph Soltzbauer / T'Ruel

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Sandman Pént. 21 Júl. 2017, 01:26

Karakter neve: Edward Cahal O'Grady
Melyik kaland rész: 3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!

Karakter neve: Theon Lupin, Victor Montano, Black Talon
Melyik kaland rész: 4. Sírrablók és terroristák

_________________
A karmikus világlátás egyik alapgondolata, hogy az okok és következmények között pontosan meghatározott összefüggés létezik ~ Lhamo Donrup
Sandman
Sandman
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 802
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 43
Join date : 2012. Jan. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: Sandman
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by dr. Erwin Vayne Pént. 21 Júl. 2017, 10:19

Karakter neve: Darren Cain
Melyik kaland rész: 1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?

Karakter neve: Ervin Bludheim
Melyik kaland rész: 4. Sírrablók és terroristák

_________________
"We do what we must because we can"

"Research is what I'm doing when I don't know what I'm doing."
dr. Erwin Vayne
dr. Erwin Vayne
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 450
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Nov. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Darren Cain
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 22 Júl. 2017, 00:00

Ismételten mindenki elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Thomas Burton
Darren Cain

2. Régi korok maffiája
Rain Akerman

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
Michael Nikostratos
David Braussen / Kéz
Jackson Godlaw
Hjuchia Sakura
Lyryana / Ly-4835
Edward Cahal O'Grady

4. Sírrablók és terroristák
Joseph Soltzbauer / T'Ruel
Soto Juan Castillo / Black Talon
Theon Lupin
Victor Montano
Ervin von Bludheim

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok 00120

A Maffiaváros szál itt fog kezdődni, este 9 óra körül lesz a kaland, azaz a nap lement, sötétedik, ezen a birtokon a szabadban van a rendezvény, pincérekkel, ingyenes ital/étel fogyasztá, biztonsági emberek stb. Ha szeretnétek kezdésig szabadjátékozni ott, akkor megtehetitek Smile
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3383-adler-rehabilitacios-kozpont

Szerk: még nincs átadva az épület, azaz nincsenek betegek és kezelt személyek ott Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Michael Nikostratos Hétf. 24 Júl. 2017, 17:07

Michaellel inkább visszavonnám a jelentkezésem, viszont a helyére hoznék egy ingyenes njk-t.

Név: Belmont Du'Cant
Egyéb név(i):
Faj: ember
Nem: férfi
Jellem: semleges, nem érdeklik a mutánsok
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2004 Január 4
Kor: 24
Család: -
Foglalkozás: Cinnamon bérgyilkos
Testmagassága: 178(cm)
Testsúlya: 92(kg)
Szeme színe:
Haja színe:
Bőre színe:
Különleges ismertetőjel:
Repülési sebesség:
Egészségi állapot/ betegségek:

Életrajza:
Belmont egy egész jó családba született, a középosztály oszlopos tagjaiként nem volt kiemelkedő az életszínvonaluk, de nem is kellett szűkölködniük soha. A családja is törődött vele, és egész jó élete volt gyerekkorától kezdve. Nem járt magániskolába, de azért egész jól tanult, és szeretett is iskolába járni. Sok barátja volt, és teljesen átlagos volt minden. Megvolt az első barátnő, megvoltak a nagy veszekedések - barátokkal, barátnőkkel egyaránt - persze mellette sportolt is, amiben szintén nem volt kiemelkedő a teljesítménye, de szerette csinálni, és ez meghozta az eredményt is. Szerencséjére egész fiatal korától járt küzdősportra, ez egy afféle kompromisszum volt a szüleivel. Mindenáron szerették volna ha sportol, de Belmontot nem igazán kötötték le a labdajátékok és az atlétika, vagy hasonlók. Ez viszont igen, ezt szerette csinálni. Szóval harcolt, mászott a ranglétrán, és hamarosan verseny szinten is megállta a helyét. Nem volt sztár, se országos bajnok, de állami szinten egész jól helyt állt, sikerült egy-két bajnokságot is megnyernie. Az iskolában, és a szülei büszkék voltak rá.
Aztán ahogy egyre nagyobb lett, kiderültek dolgok a családjáról. Mint megtudta, az apja gyakorta fizet védelmi pénzt a mafiának, de mint az öreg elmondta, ez mindennapos dolog. „Muszáj megtennünk fiam, így mindenkinek jobb. Nem kérnek többet, mint amennyit adni tudunk, és látod hogy megélünk mellette, nem szűkölködünk.” A srác nem igazán értette, szerinte jogtalanul vették el a pénzüket. Persze ez gyökeresen megváltozott, amikor az Orvgyilkosok Ligája került hatalomra. Felszámolták a helyi mafiát, és sokkal többet kértek, mint a korábbiak. A család pedig nem, tudta fizetni, romlott az életszínvonaluk, és a védelmi pénzzel is gyakran elmaradtak. Egy idő után pedig megunta a Liga, hogy nem fizetnek, úgy gondolták példát kell statuáljanak a családdal. Megölték őket, Belmont alig tudott elmenekülni. Egy-két piti lopással, a folyamatos rejtőzködés mellett, sikerült eljutnia New Yorkba. Az ember hall ezt-azt, ha a mafiához kapcsolódik. Rejtőzködés közben hallott arról, hogy New Yorkban még nem vette át az uralmat a Liga, úgyhogy ide tartott. Sikerült is eljutnia, és hamar felhívta magára a figyelmet. A Cinnamon családhoz került, ők vették a szárnyaik alá, nem sokkal a Liga hatalomátvétele előtt. Gyűlölte őket, és amióta csak leköltöztek Mafiavárosba, azt várja, mikor támadnak vissza. Persze a küzdősportot soha nem hagyta abba, már rég azon a szinten van, hogy nincs szüksége tanárra. Önmagát fejleszti, és szinten tartja a képességeit. Mellette megtanult valamennyire a fegyverekkel is bánni, és örült, hogy egy új családra lelt a Cinnamonban, nem kellett sok idő, hogy a testvéreiként gondoljon a család tagjaira. Valamennyiért golyót kapott volna, ha szükséges.

Képességei:
Szakértelmei: mafia viszonytagságban átlagosan bánik a pisztollyal, jól képzett wing chunban, iskolában informatika faktos volt

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Adrian Sommerfield Kedd 25 Júl. 2017, 03:47

Karakter neve: George Turner
Melyik kaland rész: Asgard

Karakter neve: Augustus Graves
Melyik kaland rész: Maffiaváros

Név: Augustus Graves
Egyéb név(i): 
Faj: ember
Nem: férfi
Jellem: semleges
Személyazonosság: nyilt
Születési helye és idő: 1996 február 10
Kor: 32
Család:

Anthony Graves(nagyapa, gépekre van kötve és főként vegetál)
William Graves (apa, aki jelenleg irányítja a családot)
Bryanna Graves(anya, szintén gazdag család sarja, műgyűjtő és a család pozitív médiaszerepléséért felel)
Jonathan Graves(öcs, politikus)
Elisabeth Finch(Jonathan felesége, ügyvéd)
Brayan Graves(öcs, sorozatszínész)
Sarah Graves(húg, oknyomozó riporter)
Danni Walker(Sarah férje, költő)
Thomas Graves(nagybácsi, katonai járművek alkatrészeit gyártja)

Foglalkozás: üzletember, a Pokoltűz klub tagja
Testmagassága: 197(cm)
Testsúlya: 103(kg)
Szeme színe: barna
Haja színe: szőke
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: sportos testalkat, bajusz
Repülési sebesség: 
Egészségi állapot/ betegségek:

Életrajza:
Augustus nagyon jó családba született. Apja főként autókereskedéseket birtokol szerte az országban viszont remek üzleti érzékkel képes szinte mindenben megérezni a pénz lehetőségét. Ezen kívül a családja többi tagja is sikeres az adott területükön. Nem egy politikus is került ki közülük. Négyen voltak testvérek, akik közül ő volt a legidősebb. Két öccse volt és egy húga. Brayan-el sosem jöttek ki jól. Mindig veszekedtek. Persze mivel a szüleik mindig el voltak foglalva nem is nagyon tudtak velük foglalkozni viszont a taníttatásukra mindig odafigyeltek. A legjobb magántanárok foglalkoztak velük és több önképző tevékenységekre is kötelezték a gyerekeiket. Brayan-ról ekkor derült ki, hogy szeret a figyelem kereszttüzében lenni, Augustus-ról pedig, hogy nagyszerű a sportokban. Komoly eredményeket is ért el több sportágban is. Úszás, távolugrás és hosszútávfutásban. Mikor elég idős lett akkor Britanniába küldték egy neves egyetemre. Úgy vélték ott önállóságot tanul, remek oktatásban részesül, de a legfontosabb kapcsolatokat épít. Így is lett. Tanulmányait kiválóan végezte, elkezdett szabadidejében harcművészetet tanulni mellyel versenyekre is eljárt és felületes, de hasznos barátságokat kötött. Közben Jonathan öccse szintén egy neves egyetemen politológiát tanult, a húga újságírást és az öccse pedig a család nem túl nagy örömére színészetet. Az tanulmányai befejeztével apja egyik üzletébe került, mint résztulajdonos és gyakorolhatta a szakmáját. Eközben persze élénk társasági életet élt és a sportolást sem hagyta abba. Voltak bizonyos hullámvölgyek a családban például mikor az öccse autóbalesetet okozott kábítószeres befolyásoltság alatt vagy mikor a húga összejött valami kis költővel, akinek még egy versét sem adták ki, de összességében jól mentek a dolgaik. A 3. világháború érzékenyen érinti a családot, de ügyes lavírozással sikerül egész szerencsésen kikerülniük belőle. Ügyes üzleteket kötnek és elkezdenek katonai járművekhez készült alkatrészekkel üzletelni. A háború után is fent marad ez az üzlet, de átkerül a nagybácsi kezébe, aki ezelőtt is hasonló területen üzletelt, de a háború tönkretette a gyárait. Így még ki is lett mentve. Dormammu támadását Augustus külföldön vészelte át a család többi tagjával. Beutazták Európát és értékes kapcsolatokat alakítottak ki. Brayan elkezdett kavarni egy egykori szépségkirálynővel, de szerencsére nem lett belőle semmi csak botrány. Szerencsére segített ezen Augustus anyja, aki ügyesen elterelte a média figyelmét a fiáról. Mikor Dormammut visszaűzték a síkjára rá kellett jönnie a családnak, hogy az ottani üzleteik megsemmisültek. Ez komoly problémákat okozott. Sokat kellett lavírozni mire sikerült ismét valamennyire bebiztosítani magukat. Eközben Jonathan megházasodott és elvett egy csinos ügyvédnőt. Sarah is hozzáment a költőhöz. Ennek már kevésbé örült a család, hisz Sarah komoly anyagi támogatásokkal, de felkapott újságíróvá vált és riporterré és senkinek sem tetszett a sikertelen férje. Persze nem volt mit tenni. Főleg, hogy érkezett a következő baj is. A HYDRA világméretű támadása során az ő üzleteik közül is sokat tönkretettek. Néhányat fel is robbantottak. Az Augustus által vezetett üzlet is bajba került. Azóta a károkat rendbe szedték, de a család elkezdett külföldi kapcsolatokat kialakítani mert már nem bíznak az amerikai biztonságban.

Képességei: 
Szakértelmei: Járatos a karatéban, céllövészetben (eredményt még nem szerzett), jó úszó, tapasztalt üzletember, ért a kocsikhoz, komoly kapcsolatai vannak.

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Rugal_10

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 25 Júl. 2017, 08:30

Elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Thomas Burton
Darren Cain
George Turner / Sir Gawain

2. Régi korok maffiája
Rain Akerman

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
David Braussen / Kéz
Jackson Godlaw
Hjuchia Sakura
Lyryana / Ly-4835
Edward Cahal O'Grady
Belmont Du'Cant
Augustus Graves

4. Sírrablók és terroristák
Joseph Soltzbauer / T'Ruel
Soto Juan Castillo / Black Talon
Theon Lupin
Victor Montano
Ervin von Bludheim

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 29 Júl. 2017, 09:26

Még mindig várom a jelentkezőket, 1-n (kedden fognak indulni az első szálak).

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Lanka Raved Hock Hétf. 31 Júl. 2017, 21:29

Karakter neve: Lanka Raved Hock
Melyik kaland rész: Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Lanka szívesen segítene végre a SHIELD-nek és az asgardiaknak, így magasabb ligában "játszhatna" és talán jelentkezne ügynöknek is, különleges képesség: van anyagi háttere Very Happy őt a pénzjutalom nem érdekli, csupán a kapcsolati tőke.

Karakter neve: Yubi Yawarakai
Melyik kaland rész: Sok maffiózó kis helyen is elfér! (Maffiaváros)

Név: Yubi Yawarakai
Egyéb név(i): Kitsune
Faj: ember
Nem: nő
Jellem: semleges
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: 2008 március 11
Kor: 20
Család:
Akira Yawarakai (apa, cirkuszi kötéltáncosl)
anyja ismeretlen, feltehetően mongoloid

Foglalkozás: ékszertolvaj, zárfeltörő
Testmagassága: 164(cm)
Testsúlya: 43(kg)
Szeme színe: kék
Haja színe: fekete
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertetőjel: ruganyos felépítés, 4 hajtűvel feltűzött japán konty
Repülési sebesség:
Egészségi állapot/ betegségek:

Életrajza:
Yubi egy vándorcirkuszban nőtt fel, eddig nem tudta meg, hogy hol született és ki volt az anyja. Apja és a cirkusz tagjai nevelték, félévente váltott iskolát, ám szorgalmasan tanult, mivel a tudás érték. Ő volt a kislány, aki felett mindenki figyelme átsiklik és aki kizsebeli a nézőket, amíg a légtornászokat nézik. Tizenhat éves koráig egyszer sem bukott le, amikor is apja közölte vele, hogy igencsak nőies alakja kontra produktív, hisz egyre több férfi figyelmét vonzza magára. Így hát egyáltalán nem ellenezte, amikor ösztöndíjjal bekerült az MIT-ra. Azt azonban igen, amikor két évvel később kirúgták. Sosem sikerült rábizonyítani a szekrények feltörését, azonban a gyanú árnyéka elég volt. Az egyetemen csupán a tudás alapjait sikerült megtanulnia, a biztonsági rendszerek feltöréséhez szükséges ismeret további része gyakorlati megfigyelésen és rendszeres gyakorláson alapul. A komplexebb vagy komolyabb rendszerek még kifognak rajta, ám a zsebtolvaj készségei mindig elegendő bevételt jelentettek két buli között ahhoz, hogy a tisztességes életvitel látszatát fenntartsa. Szeret idénymunkát végezni eszkort lányként illetve szállodákban, hisz így feltűnésmentesen kereshet gyanútlan áldozatot és könnyű prédát.
A büntetlen előélet és a makulátlan háttér mindig gyanús. Mindig fölmerül a gyanú, hogy korábban hol járt, hogy kerülte ki a rendszert, mit titkolhat vajon. Így valódi nevén él és véletlenszerű gyakorisággal parkol tilosban, gyűjti a parkolócédulákat és szólalkozik össze a rendőrséggel. persze bizonyos keretek között. A bizonyos ló túloldalára sem ajánlatos átesni. Nem voltak figyelemreméltó munkái, egyáltalán nem nagy hal a szakmában, viszont kisebb bulikra előszeretettel ajánlják, mint megbízható és diszkrét +1-ik tagot, aki időre és precízen teljesít, sosem kérdez és megelégszik az előre kialkudott részesedéssel.
Sosem vállalja túl magát és nem vállal olyan megbízást, amiről nem kap a semminél több előzetes információt. Tartja magát a zsákbamacskát nem veszünk dakota közmondáshoz. Már-már a paranoiáig körültekintő és, ha egyedül dolgozik, akkor inkább lemond a teljes szajréról, mintsem egy részével lebukjon. A névtelenség többet ér, mint a félig teli pohár, a mindent vagy semmit számára mindent vagy futás.
Megfigyelése szerint a rendőrség mindig a legkevésbé feltűnő elemeket kérdezi ki először és a legalaposabban, hisz a sztereotípia szerint egy bűnöző kerüli a felesleges feltűnést. Épp ezért terepfelméréskor vagy akcióban mindig a jó ízlés keretén belüli legmélyebb dekoltázzsal rendelkező, kivágott hátú ruhákat preferálja, és igyekszik meglovagolni az "ilyen jó csaj tuti nem lesz ékszertolvaj" prekoncepciókat. Egy szószátyár portás mindig jó információforrás, főleg, ha mindenáron ragaszkodik ahhoz az italmeghíváshoz, persze sosem jutnak tovább az első csókon és a sikeres meló után a portással se találkozik többet, de a valamit valamiért elv alapján szerinte a férfiakat megilleti egy-két nyelves csók a használható információért. Addig sem kell valódi pénzzel fizetnie értük.
Becenevét a bulikon hordott tradicionális kitsune álarcról és lángvörös kimonóról kapta. Ami alatt rendszerint megbújik egy testre tapadó testpáncél, pár tölténytár, néhány füstgránát (a kitsune álarc valójában spéci cucc, szűrővel ellátott), egy miniatűr zsebszámítógép a rendszerek feltöréséhez és egy hangtompítós .38-as kerámiapisztoly, amit nem mutat ki a detektor.

Képességei:
Szakértelmei: Zsebtolvajlás, biztonsági rendszerek feltörése, informatika, aikido.
Lanka Raved Hock
Lanka Raved Hock
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 42
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jan. 13.

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 31 Júl. 2017, 21:35

Elfogadva.

Elfogadott karakterek:
1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok?
Thomas Burton
Darren Cain
George Turner / Sir Gawain
Lanka Raved Hock

2. Régi korok maffiája
Rain Akerman

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
David Braussen / Kéz
Jackson Godlaw
Hjuchia Sakura
Lyryana / Ly-4835
Edward Cahal O'Grady
Belmont Du'Cant
Augustus Graves
Yubi Yawarakai / Kitsune

4. Sírrablók és terroristák
Joseph Soltzbauer / T'Ruel
Soto Juan Castillo / Black Talon
Theon Lupin
Victor Montano
Ervin von Bludheim

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 01 Aug. 2017, 00:05

1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok? - kezdődött
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t99p100-targyalok#69128

holnap: maffia
szerda: wakanda

Témanyitás by Thorhalla Szer. 02 Aug. 2017, 00:03

Indult a Maffiaváros szál is:
3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3383-adler-rehabilitacios-kozpont#69165

Témanyitás by Nico Goran Szer. 02 Aug. 2017, 22:13

Karakter neve: Nico Goran
Melyik kaland rész: Maffiaváros, ha nem férek be, akor Régi korok maffiája
Nico Goran
Nico Goran
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 6
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Feb. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Nico Goran
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 03 Aug. 2017, 09:35

Elfogadva, írhatsz oda is Smile

Indult a Hydra szál is
4. Sírrablók és terroristák
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3551-nyanza-viktoria-to#69212

3. Sok maffiózó kis helyen is elfér!
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3383-adler-rehabilitacios-kozpont#69165

1. Tolvajok… vagy (űr)kalózok? - kezdődött
https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t99p100-targyalok#69128

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Svarog Hétf. 07 Aug. 2017, 16:39

Ha még beférek, akkor

Karakter neve: Svarog
Kaland címe: Tolvajok… vagy (űr)kalózok?

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
Bannolt

Hozzászólások száma : 964
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 57
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Thorhalla Kedd 08 Aug. 2017, 00:03

Sajnos már nem Sad A körben mennek asgardra és így már csak a hült helyüket találnád az eligazítban.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Niteris Szer. 09 Aug. 2017, 17:10

Hola!
Tudom, hogy nagyon el vagyok késve, de egészen eddig... hát halott voltam Smile
Beférek még valahová?
Niteris
Niteris
5. szint - 12 kredit

Hozzászólások száma : 447
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 118
Join date : 2015. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: ¯\_(ツ)_/¯
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3115-niteris

Vissza az elejére Go down

A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok Empty Re: A Kree Invázió 3.: Maffiózók és kalózok

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

1 / 2 oldal 1, 2  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.