Ralf Shaw

Go down

Ralf Shaw Empty Ralf Shaw

Témanyitás by King Raten Chromixen Pént. 09 Aug. 2013, 10:11

Adatok:

Név: Ralf Shaw
Egyéb név(i):  
Faj: mutáns
Nem: férfi
Jellem: ember barát
Személyazonosság: nyílt
Születési helye és idő: 2008. 06. 10, helyet nem tudja
Kor: 16
Család: Anyja nevére nem emlékszik, apját nem ismerte
Foglalkozás: x-diák
Testmagassága: 170(cm)
Testsúlya: 70(kg)
Szeme színe: kék
Haja színe: zöld
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: zöld haja, szinte természetellenesen kék szeme
Repülési sebesség: -
Egészségi állapot/ betegségek: -

Ralf Shaw Ralf_shaw_by_chokotan-d3rhutm


Életrajza

Ralf egy festői kis faluban született, a megvetés és utálat jegyében. Anyját elmondása szerint nem érintette férfikéz - bár mindenki tudta, hogy a nő nem vetette meg a bujálkodást és az élvezeteket - ezért igazán senkit sem lepett meg, hogy rövid időn belül terhes lett. Az asszony – már ha nevezhetünk asszonynak egy tizennyolc éves fiatalt – fel kellett adja addigi életét –legalább a gyermek születéséig. Nem is annyira a benne növekedő fiú érdekelte, mint az, hogy fáradékonyabbá vált, hogy pocakot növesztett, és az egyéb terhességgel járó dolgok. Szerencsére – mert a kölyöknek nagy szüksége volt rá – sikeresen megszületett a kis Ralf, de házukhoz senki nem jött köszönteni a gyereket – anyja viszont szépen lassan elkezdett visszaszokni a megszokott életére. Hogy elviselje a síró gyereket, drogokhoz nyúlt, a mesterséges kábulatba menekült – olyannyira, hogy talán észre se vette, amikor fia állami gondozásba került. A gyerekre nehéz évek vártak, senki se akarta befogadni az árvát, valamiért az embereket taszította a lefogyott kis mutáns – bár ekkor még senki se tudott erről.
Hosszú, nehéz évek voltak ezek, bár Ralf ezekből semmire sem emlékszik. Viszont az élet iskoláját már korán elkezdte tanulni, hiszen az intézeti világ nem csak játék és mese. A nagyobbak bántották, verték a fiatalabb társaikat, erőszakosságra nevelték ezeket. Gyakran nem kaptak elég ételt, amit úgy pótoltak, hogy a gyengébbektől vették el az ételt. A fiúnak ezért hamar fel kellett nőnie, edzette testét, és lelkét egyaránt. Megtanulta megvédeni azt ami az övé, de a másét sose vette el, sőt, tizenhárom éves korára már saját kis serege volt az intézeten belül. Persze néhány idősebb is segítette őt, de leginkább a kortársai és a fiatalabbak jelentették a szervezett kis banda lelkét – létszámukkal pótolták az erő hiányát. Egyedül gyengék voltak, amit a nagyok könnyedén használtak ki, de együtt erősebbek voltak, és meg tudták védeni egymást. Az intézmény vezetőit persze semmi sem érdekelte – akkor se léptek közbe, amikor a kicsik terrorban éltek, és most, hogy meg tudták védeni magukat se változott a hozzáállásuk. Ralf élete viszont hamarosan a feje tetejére állt.

A fiatal szokásos rutinját végezte, tizenöt évesen felkelés után már rutinszerűen fogott a reggeli edzésbe. Ez nem csak az izmairól gondoskodott – segített, hogy rendesen felébredjen, és éberen menjen ki szobájából, amit tizenöt másik – szerencsére mind a kis magánseregébe tartozó – fiatallal osztott meg. Segített, ugyanis a nagyobbak folyamatosan vissza szerették volna szerezni rémuralmukat, és rájöttek, hogy ehhez a legkönnyebb, ha Ralfot eltávolítják az intézményből. Többször próbáltak merényletet elkövetni ellene –először csak megverni próbálták – több-kevesebb sikerrel – később azonban, mivel ezek nem használtak, már akár megölni is készek voltak a fiatal vezetőt. Erre főképp az adott magyarázatot, hogy nap mint nap töltötték be a tizennyolcat az intézetben, amikor is el kellett hagyni azt – a fiatalok pedig értelemszerűen Ralfot követték, nagyon kevesek próbálkoztak meg a „lázadókhoz” csatlakozni. Éppen ezért, a még intézetben lévők egyre elkeseredettebben próbálták visszaállítani uralmuk. A fiatal a zuhanyzóban volt, amikor megtámadták. Szervezett csapatban jöttek, látszólag semmi esélye nem volt ellenük, hisz senki más nem tartózkodott itt. A támadóknál kés volt, és ádázan csillogott a szemük. Ahogy felkészültek a támadásra, Ralf ösztönösen védte a fejét, és közben megpróbált elhajolni – de nem volt mi elől. A zuhanyrózsából folyó víz ugyanis megfordult a levegőben, és egyenest a támadók arcába zúdult, erősebben mint ahogy előtte folyt. A gyerekek fejvesztve menekültek a mutáns elől.
A fiú viszont nem is értette, hogy mi történt. Nem úgy, mint az intézet vezetői, akik elzárták a srácot a többiektől, szinte karanténba helyezték. Ez alatt széthullott a felépített kis béke, amihez annyira ragaszkodott. Az intézeten újra eluralkodott a káosz, a terror – bár Ralf erről mit sem sejtett.

Hosszú napok teltek el magányosan, s Ralf időközben betöltötte a tizenhatodik születésnapját – de ez senkit sem érdekelt.  A vezetők nem szóltak hozzá, csak az ételét adták be naponta kétszer, a gyerek pedig továbbra is testét edzette. Aggódott fogadott testvéreiért, és feltett szándéka volt, hogy kijut innen. Egy este Tom, Ralf legelszántabb segítője lopakodott az ajtóhoz. Mindent elmondott, hogy nem követték őt, hogy a nagyon újra terrorizmust építettek fel, és hogy már minden elveszett. Ralf ezt nem akarta elfogadni, de mielőtt válaszolhatott volna, egy árnyék tűnt fel a folyosó végén. Tommynak mennie kellett, a cellában maradt társa pedig teljesen magábaroskadt.
- Mutáns vagy. – hallott egy hangot, mire felnézett a cella padlójáról.
- Mi vagyok? – kérdezett vissza. Nem tetszett neki a férfi, bár nem látta az arcát, hiszen háttal állt a fénynek.
- Mutáns, mint én, és még sokan mások. Van egy iskolánk, ahol megtanulhatod irányítani az erődet, hogy a hasznodra legyen, és ne bántsa a környezetedben lévőket. Ha gondolod, velem jöhetsz oda. – ajánlotta fel a férfi, mire Ralf elgondolkodott.
Az intézetben minden, amit felépített, oda lett. Ha kijut innen, nyomor és megvetés fogja övezni az életét. Neki már nem volt maradása, ő megtett mindent amit tudott, mégis, azok akiket egész életében védett és segíteni akart, nem bizonyultak méltónak minderre. Ahogy lelépett az élről, széthullott az, amit kínkeservesen épített fel.
Bólintott végül, mire a férfi kinyitotta az ajtót, és elvezette a gyereket. Közben beszélt Apokalipszisről, az ostromról, démonokról és arról, hogy odakint háború volt. A gyerek nem értette mindezt, hiszen ők semmi ilyenről nem hallottak, mivel az épületben nem volt tévé, rádió, de még újság sem. A fiatalokat nem terhelték a kinti világ híreivel.
Szerencsére mire Ralf az intézetbe került, a háborúnak már vége volt. Pont békeidőszakba „született” újjá. De a fiú ezt nem tartotta ómennek, sőt, minden vágya volt, hogy erős lehessen. Harcolni akart és küzdeni, megvédeni az ártatlanokat, ahogy azt korábban is tette.


Képességei: Víz manipulálása (formázása, irányítása).
Jelenleg egy pohár vizet képes kiemelni a pohárból, de rövid időn belül a vízre hatni kezd a gravitáció és leesik. Illetve extrém esetekben – stressz, izgalom, félelem – képes ösztönösen a védelmére hívni a közvetlen közelében lévő vizet, de ez nagy fájdalmat nem okozhat, és nem tudja befolyásolni, olyan mint egy kiáltás, vagy ösztönös mozdulat.

Szakértelmei:
edzett test, minimális fokú önvédelem (amit fejleszteni kíván)

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen

Megjegyzések:

Kötelező órák:
- Világtörténelem (ókortól napjainkig)
- Biológia és kémia
- Fizika
- Matematika
- Irodalom és nyelvtan
- Képességfejlesztés és használat
- Veszélytermi órák
- Idegen nyelv  Asgardi

Választott órák:
Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
A harc művészete harccal és anélkül
Önvédelem


Választott órán kívüli csoportok:
Boksz club
Vívó szakkör
Lövészet szakkör

Jelentkezés egyéb programokra:
Túlélő kirándulás Vadföldre
Sportmérkőzés a Bosszú és Árny Angyalokkal szemben

Hétfő:
08-10 óra: Matematika (elmélet)
10-12 óra:
12-14 óra:
14-16 óra: Képességfejlesztés és használat
16-17 óra:
17-19 óra: boksz klub

Kedd:
08-10 óra: Nyelvórák (Asgardi)
10-12 óra:
12-14 óra: Fizika
14-16 óra: Matematika (gyakorlat)
16-17 óra:
17-19 óra:

Szerda:
08-10 óra: Világtörténelem (ókortól napjainkig)
10-12 óra:
12-14 óra: Képességfejlesztés és használat
14-16 óra: A harc művészete harccal és anélkül /
16-17 óra:
17-19 óra: vívószakkör

Csütörtök:
08-10 óra: Irodalom és nyelvtan
10-12 óra:
12-14 óra:
14-16 óra: Hogyan használd az otthoni dolgokat fegyverként
16-17 óra:
17-19 óra: Lövészet szakkör

Péntek:
08-10 óra: Képességfejlesztés és használat
10-12 óra:
12-14 óra:
14-16 óra: Önvédelem
16-17 óra:
17-19 óra: vadászklub

Szombat: (nem kötelező órák)
2-14 óra: Képességfejlesztés és használat
15-17 óra:

Vasárnap: (nem kötelező órák)
10-12 óra: Képességfejlesztés és használat
13-15 óra:
13-15 óra: Képességfejlesztés és használat

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Thorhalla Pént. 09 Aug. 2013, 10:27

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ralf Shaw Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Cerebro Pént. 13 Jún. 2014, 06:37

Ralf a szerencsésebbek közé tartozott, fizikai sérülése nem volt. Csak a 2 hónapos bővítést kérem tőled.
Cerebro
Cerebro
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 1406
Hozzászólások régi : 109
Korábbi szint/kredit : 2.szint - 6 kredit
Aktuális szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Reputation : 5
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Cerebro
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Mindegyik és egyik sem

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by King Raten Chromixen Kedd 24 Jún. 2014, 22:26

Ralf az elkövetkezendő két hónapban nagyon sokat fejlődött hazudozás terén. A pszichiáternek nem mondta el valódi gondolatait, ellenben felépített magában egy másik Ralfot, akit a közvélemény gondolatai alapján formázott. Ez eleinte nehezen ment, valószínűleg a doktor is érezte, de ahogy telt az idő, egyre inkább elsajátította az ál-Ralf gondolkodását, és tulajdonságait. A hazugság ösztönösen a lényévé vált, amikor a doktornál járt, vagy Hektorral volt, csupán átengedte az uralmat ennek a klónnak a fejében, aki irányította a tetteit és a beszédét, miközben ő a háttérből figyelt. Gyanította, hogy le fog bukni, főleg ha Frost járna a fejében, de egy egyszerű orvost nem volt nehéz átverni. A gondolatai szülte ál-Ralf beszélt a traumáról, amit a monitorszobában átélt. Elmondta, hogy sokkos állapotba került, hogy azóta is gyakran ébred verejtékezve, és nem tudja hogy kezelni a helyzetet. Mesélt arról, hogy Tony kerüli őt, és nem tudja megbeszélni vele ezt az egészet, sírva ecsetelte, hogy barátja úgy érzi megveti őt, és hogy azóta se találja a helyét. Elmondta, hogy feszeng Hektor közelében is, hogy gyakran bevillan a megölt őrök látványa, és hogy újra meg újra látja, ahogy meghalt az a diák. Hogy megveti magát az akkori viselkedéséért, és hogy azóta szuicid hajlamai is támadtak. Ezen kívül hagyta, hogy az orvos segítsen, egyre jobb képet festett magáról, mintha napról napra gyógyulna.
A valóság viszont más volt. Ralf gondolkodása teljesen megváltozott a múzeumban, rájött, hogy egy tökéletes utópia megteremtéséhez az kell, az erősek segítsék a gyengéket, akik viszont szolgálják ki az erőseket. Megtanulta elfogadni a halált, hogy az természetes, és hogy ez a természet rendje. Rájött, hogy erősebbé kell váljon, vezetnie kell az olyan hülyéket, mint az indián, aki azt hitte, Wakan Tanka megvédi. Látta, hogy eddigi gyerekes elképzelése a világ rendjéről hibás, és ezáltal az x-ment, és Apokalipszis lovasairól is úgy hitte, hogy rossz úton járnak, viszont tudta, nincs ereje még változtatni a dolgon. Bár szívesen ment volna Apokalipszis lovasaival, hogy ott megerősödjön, vakon sosem követné a mutánst. Ezen kívül eldöntötte, hogy ha Tony visszatér, leül a fiúval, és az ál-Ralf neki is elmagyarázza majd, hogy szerinte mi történt, és hogy ő mennyire nem hibás a dologban. Nem akarta, hogy emiatt megvesse a fiú.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Thorhalla Kedd 24 Jún. 2014, 22:29

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ralf Shaw Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by King Raten Chromixen Hétf. 13 Jún. 2016, 09:00

Bővítés:

Ralfnak sikerült végre levizsgáznia, és megkaphatta diplomáját. Ez után kezdődött a nagybetűs ÉLET, ami a fiatal mutáns számára nem volt egyszerű. Bár volt diplomája, nem sok mindenhez értett, és ezt le is szűrték a fiatal álláskereső srácról sok helyen. Először olyan munkát akart, ami mellett van egy kis szabadideje, és elég pénzt keres, hogy tudjon venni ezt-azt amellett, hogy eltartja magát. Aztán már nem számított a szabadidő, csak az, hogy legyen egy kis extra, amit félre tehet. Utána jött az, hogy örül annak is, ha egy albérletet bír fizetni, és mellette nem hal éhen. Végül egy teljesen korrekt munkát talált, egy konditeremben lett recepciós, ami nem volt egy álommeló, nem is fizetett túl jól, de meg tudott belőle élni, és kedvezményes teremhasználatot is biztosított a fiú számára. Szerette ezt a munkát, főleg az utóbbi miatt, de a légkör is kellemes volt.

Ralf ereje egyes szintű lett.

//Nefi, ha elfogadod, megtennéd hogy odaírod akkor most konkrétan mire képes Ralf a vízzel? //

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 13 Jún. 2016, 14:10

Morrrr...bővítés elfogadva.

Képesség: 100 liter vizet tudsz manipulálni, 20 méteres sugarú gömbben levő vizeket tudod irányítani, akár a levegő páratartlamát folyékonnyá alakítani - egyelőre élőlényben levőt nem, növényben levőt igen. Képes vagy formázni ezt, eldobni, sugárként kilőni 10 méteres távolságba maximum. És saját magad is tudsz vizet teremteni, egy részét a saját szervezetedből, így ilyen alkalmak után legalább egy liter folyadékot kell innia a karakternek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ralf Shaw Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by King Raten Chromixen Szomb. 02 Júl. 2016, 22:09

Ralf Első Bővítése, rövidke poweruppja:

Ralfnak sikerült beilleszkednie a kinti világba, és dolgozott is egy ideig, méghozzá egy edzőterem recepciósaként. Nem volt rossz munka, és szerette is amennyire képes volt rá, de nem erre vágyott, nem ezt akarta csinálni. Érezte, hogy meg fog rekedni, be fog fásulni, és egy szürke átlagember lesz a szürke átlagember életével a szürke átlagember világában. Nem akarta ezt, de változtatni se nagyon tudott rajta.
Viszont minden megváltozott, amikor egyik este hazafelé tartott a munkából, és találkozott egy szőke nővel. A találkozás talán túl erős szó, a hölgy egyszerűen megtámadta a fiatal mutánst, aki könnyedén kivédte a támadását, és vissza is támadt. Valamiért beszélgetni kezdtek, és kiderült, hogy a támadó is mutáns, sőt, az Akkaba klán tagja. Nem kellett sokat győzködnie a zöld hajú srácot, hogy tartson vele, aki amúgy is véget akart vetni a jelenlegi életformájának, és megváltást látott Apokalipszis képében, úgyhogy szó nélkül csatlakozott, és együtt hagyták maguk mögött New Yorkot.
Az új hely pedig bámulatos volt, csodálatos, beszippantotta, és mindent imádott. Az ereje is megnőtt, jobban, mint az iskolában töltött évek alatt, olyan dolgokra lett képes amikről nem is álmodott.

2,5 kredites fejlesztés:

Ralf eddigi képességén (100 liter vizet tud manipulálni, 20 méteres sugarú gömbben levő vizeket tudja irányítani, akár a levegő páratartlamát folyékonnyá alakítani - egyelőre élőlényben levőt nem, növényben levőt igen. Képes formázni ezt, eldobni, sugárként kilőni 10 méteres távolságba maximum. És saját maga is tud vizet teremteni, egy részét a saját szervezetéből, így ilyen alkalmak után legalább egy liter folyadékot kell innia a karakternek) felül
immáron képes a végtagjait részlegesen, vagy a teljes testét egy körig vízzé változtatni.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Thorhalla Szer. 13 Júl. 2016, 00:01

Ralf Háború lett, amivel változás állt be a képességében:

Teljesen mérgező vízből áll, nincs szüksége alvásra, evésre, ivásra. A sima víz árt a testének, ahogyan a magas hőmérséklet és a fagy is. A mérgezéssel (érintéssel, vagy a víz/étel megfertőzése) képes másokat bakteriális úton megfertőzni, ami hányással, hasmenéssel jár, egyszerű antibiotikummal gyógyítható, de ha nem kezelik, akkor halálos is lehet. A korábbi képességei megmaradtak, azonban most már úgy képes a kezeit alakítani, hogy 1-2 centis acélt is képes a pl kardnak formázott kezével megfogni. Az elvesztett vizet, amit sérüléssel tud veszteni csak pihenés útján tudja újraszerezni, megszokott emberi gyógyulási idővel regenerálódik a víz. Ahhoz, hogy fizikai dolgokat tudjon felvenni, hordani speciális anyagú (instabil molekula) öltözetet kell viselnie, mert különben minden beleolvadna a testébe.
Az utolsó részt, hogy ne olvadjon bele valami úgy is ki tudja kerülni, hogy a korábban részlegesen vízzé válása most már részlegesen emberré tud válni, mindez 3-4 körig.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ralf Shaw Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by King Raten Chromixen Szer. 30 Aug. 2017, 17:21

Rájöttem, hogy az utolsó kép amit beraktam Ralfhoz, még 16 éves korából való, úgyhogy most aktuális képek következnek Háborúról:

Víz forma: Ralf Shaw Morris10 ember forma Ralf Shaw Midori10

Ezen kívül nagyjából megállás nélkül edz, amennyit a víz formája enged, mivel nincs szüksége alvásra ezért leginkább csak az befolyásolja, hogy ha sok tömeget veszít az edzésnek hála, akkor várnia kell amíg a teste regenerálódik. Ezen kívül emberi formájában is szokott edzeni, nem csak a nőkkel akiket a lakására hord, de súlyzózik, fekvőtámaszozik is. Nem tudja, ez mennyiben befolyásolja bármiben, viszont korábban megszokta hogy az élete része volt az edzés, és jól érzi magát amikor ezekkel foglalkozik, egyfajta hobbi.
Ezen kívül szerzett könyveket, és olvasni is elkezdett, a fantasy és komédia a két kedvenc műfaja. Annyi szabadideje van, hogy nem tud magával mit kezdeni, ezért hobbi szinten faragni is elkezdett, ezzel mondjuk nehezebben halad.

_________________
Raten kinézete: (vegyétek figyelembe pls)
Vámpírképességeinek hála nem tudja elrejteni a szemfogait, csillog a szeme mint egy lázas embernek, és embertelen szépségének hála egyedülálló vonzerővel bír. Ettől eltekintve olyan, mint egy átlagos fiatal, huszonéves srác.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Raten Chromixen , Joseph Soltzbauer | x-diák: Ralf Shaw | AoA: Kalóz | Out: Mr. Fantastic, Ralf Shaw | FSK: Ralf Shaw |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, Michael Nikostratos, Alex Fisher
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
King Raten Chromixen
King Raten Chromixen
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 923
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 3
Join date : 2013. Aug. 03.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Raten Chromixen
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, FSK

ratenka87

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Thorhalla Szer. 30 Aug. 2017, 17:39

Elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Ralf Shaw Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Ralf Shaw Empty Re: Ralf Shaw

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.