Otrus

Go down

Otrus

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Szer. 10 Jan. 2018, 19:07

Név: Otrus
Egyéb név: A Sziklák Közt Született
Faj: Sötét isten
Nem: férfi
Jellem: Egoista, hatalom vágyó, vakmerő, irányítási kényszeres, istenkomplexusos, empatikus, céljai tekintetében alakoskodó, hogy híveit magához vonzza.
Személyazonosság: Nyílt;
Születési helye és idő: Több ezer éve. Neshoth bolygóján.
Kor: Pontosan maga sem tudja, de több ezer éves
Család:
- Mazemis a Hatalmas(az apja)
- Ryarae az Éjszaka úrnője(az anyja)
- Urasil a Fény Hordozója(az anyja)
- Agtia a Lélekzenész(az anyja)

Foglalkozás: Néhány ígéretekkel magához vonzott gyenge lelkű hívekből álló közösség vezetője.
Testmagassága: 231 cm
Testsúlya: 168 kg
Szeme színe: fehér
Haja színe: fekete
Bőre színe: szürke
Különleges ismertetőjel: Emberi alakjában is meglepően magas, kisportolt testalkattal. Eredeti testében pedig szürke bőr bestiális kinézet. Leginkább a vízköpőkre hasonlít.
Egészségi állapot/ betegségek:

Életrajza:
Hogy mikor születtem halandó? Ostoba kérdés tőled hisz a választ, ha el is mondanám, akkor sem tudnád felérni ép ésszel soha. Én egy isten vagyok és számomra az idő másképp pereg, mint számodra. Ti, beképzelt módon a saját életetekhez méritek az idő folyását, de számomra mivel én örökkévaló vagyok ez a módszer nevetséges. Az idő telik a saját törvényei szerint. Akárcsak én, az idő is örökkévaló. Akár jó barátomnak is nevezhetném. Minden elpusztul és megroskad súlya alatt. Én nem. Ha magamra maradnék a világon, az idő, akkor is folyna és velem maradna. Egyenrangú társamnak is nevezhetném. Hiába is beszélek neked. Az elméd behatárolt és nem értheti isteni logikám tökéletességét.
Egy másik világban születtem mely, azóta talán maga is a pusztulás martaléka lett. Úgy hívták a Neshoth. Örök nyár volt és gazdagság uralkodott. A bolygó lakói a tebdonok voltak. Zömök, alacsony, lila színű, szárnyas lények, akik különleges szervként a tenyerükből savas váladékot voltak képesek nagy erővel kilökni. Ezt a folyadékot felhasználásig a karjuk belsejében tárolták, és mint egy külön védőrétegként az alkarjukon megvédte a csontjaikat az ütésektől. Remekül fejlődtek ki az évek során, de nem csak ez tette őket hasznossá. A lándzsavívás nagymesterei voltak és a harcban számotokra hatalmas veszélyt jelentenének. Atyám a hatalmas Mazemis a legnagyobb harcos, akit valaha ismertem. Igaz ez a termetére is hisz izmos daliás alkat volt. Teste a természetben való túlélésre volt alkotva. Túl sok hasonlóság nem volt köztünk. Egész testét vörös bunda fedte és az arca is veszedelmes és hosszú volt akárcsak a ti bolygótokon a farkasoké. Hatalmas karmainak és erős fogainak köszönhetően fegyvertelenül sem voltak előtte akadályok. A fémet oly könnyedén harapta át mintha a sajtot. Mindig jól öltözött volt. Vadászatokhoz a legszebb vértjét vette fel. Minden darabja mágikus volt. Határozott megjelenése mindig lenyűgözött. Egymaga érkezett abba a világba és hódította meg. A tebdonoknak is rá kellett jönniük, hogy az isteni tökéletességgel nem tudnak dacolni. Miután atyám irányítása alatt civilizációjuk felvirágzott már nem is kívántak dacolni vele. Hálásan szolgálták atyámat, lázadozások nélkül. Atyám pedig nagylelkűen és bölcsen irányította őket. Tanító volt és vezér számukra. Palotát emeltek neki. Olyat, amelyet ti el sem tudtok képzelni. A tebdonok bár ügyes építészek voltak azt, hogy olyan palotát építsenek, ami méltó atyámhoz ők sem merték vállalni. Úgy tartották akármilyen ügyesek is lehetnek, ők csak abból a tökéletes anyagból alkotnak melyre születtek és ahhoz méltót nem tudnának alkotni. A Rostus hegyet választották hát palotának. Több generáció is meghalt a tebdonok szorgalmas és hűséges népéből mire a palota elnyerte végső formáját és ránézni valóban maga volt a gyönyörűség. Monumentális méretei, gyönyörű faragott szobrai és a legmodernebb megoldások tették kényelmessé és méltóvá, hogy atyám lakja. Ezek után atyám úgy érezte elérte a tökéletességnek azt a szintjét, hogy a teremtés biológiai csodáját hozza létre. Szűk gondolkodású halandó! Az istenek közti kapcsolat és egy új örökkévaló létező létrejötte nem hasonlítható ahhoz, amit ti fajfenntartásnak neveztek. Ti a kihalás ellen és önnön alacsonyrangú ösztöneitek kielégítése céljából teszitek, míg mi a teremtés és a tévedhetetlen isteni logika irányítása által. Atyám felkereste hát népünk több képviselőjét. Olyanokat, akiket én magam sosem ismerhettem meg. Hogy miért azt csupán atyám tudhatja és az ő isteni értelmével dacolni olyan ostobaság mely inkább tirátok jellemző halandókra, mint hozzám hasonló tökéletes létezőkre. Hosszú időre távol volt saját birodalmától, de a tebdonok hűségesek és szorgalmasak maradtak hozzá. Atyám templomai akkor is élettel voltak telve mikor már minden tebdon csak hallomásból ismerte nagy vezérüket és tanítójukat. Egy nap pedig hűségük jutalmaként atyám visszatért immár anyáim oldalán. Hatalmas ünnepség volt. A tebdon szorgos nép, akik ritkán ünnepelnek, de azon a napon azt mondják senki nem dolgozott, mert mindenki őket éltette. A jövőben minden nap megünnepelték „A Nagy  Visszatérés napját.” Atyám is boldog volt. Anyáim szépségét szavakkal nem lehet leírni és elmebéli képességeik is oly kiválóak voltak, hogy a legnagyobb bölcseket is nyüszítő kutyákká tudták silányítani, ha akarták. Apám és a köztük lévő szerelem tiszta és szívből jövő volt. Harag és ellenségeskedés köztük nem volt. Melyikük is a vér szerinti anyám nem tudom, de mindhármukat annak tartottam és mindhármuk fiának tartott engem. Halandó elméd ezt nem értheti. Te, azt mondanád, apámmal és velem ellentétben ők embernek néztek ki, de ha megmernéd ezt tenni, akkor ezért a sértésért oly halállal sújtanálak, hogy a túlvilágon is nyalnád a sebeidet. Az ő szépségük felülmúlta a ti szánalmas halandó fajotokét. Pusztán a tekintetük képes lett volna őrületbe kergetni akármilyen hozzátok hasonló behatárolt elméjű lényt. Ryarae anyám maga volt a féktelenség és a vadság. Hollófekete haja, mint a tenger habjai hullámzottak és tekintete, mint az ónixkő, elnyelt és megbabonázott. Anyáim közül ő volt talán a legszigorúbb de, tudom, csak azért mert szeretett. Egyszer mikor kisgyerekként elbújtam ő szidott meg engem a legjobban de, csak mert féltett. Az árnyak közül mindig figyelemmel kísérte fejlődésemet és vigyázott rám. Urasil anyám örök álmodozó volt. Talán nagyobb, mint gyermek énem. Szeretett velem játszani és mesélni. Történeteket atyám dicsőségéről és arról, hogy én milyen nagy és erős leszek. Egyenes szőke haj és oly sovány alkat jellemezte, hogy erős atyám karjaiban elképzelve nem értem, hogy nem tört össze. Esténként ő volt ki történeteivel álomba ringatott. Agtia anyám pedig maga volt a báj és a kellem. Művész volt. Több hangszeren is játszott és oly csodálatosan, hogy tőle szárnyra kelt a lélek. Bár Agtia anyám hangját sosem hallhattam hisz néma volt, de ölelése és simogatása mikor vígasztalt minden szónál többet mondott. Ő volt kihez problémáimmal fordultam, mert bár tanácsot nem, de támaszt tőle mindig lelhettem. Szép arcát szőke göndör haj keretezte és átható szemeivel, akire ránézett olyan tiszta és őszinte lelket ismerhetett meg amilyen egy másik világba sem jöhetett létre az óta sem. Atyám? Atyám szigorú volt és következetes. A fegyverforgatást tőle tanultam és a testi edzéseimet sem hanyagolta el soha. Mindig kemény elvárásokat támasztott velem szemben és ennek köszönhetem, hogy az vagyok aki. Nem feledek el sosem egy estét, mikor fontos tanácsot kaptam tőle. Késő volt, de nem tudtam aludni. Sétára indultam hát. Megnéztem a gyönyörű kilátást, melyet mindig megcsodáltam. Mind a város, mind pedig az égen ragyogó csillagok és a három holdunk látványa gyermeki lelkem szüntelen ámulatba ejtette. Új és végtelen dimenziókat láttam benne melyet tudtam jól, hogy megvan a hatalmam meghódítani. Akár le is igázni. Képzeletemet mindig is izgatta milyen lehet egy másik világ. Bolygónkat ismertem jól, ahogy a rajta élő állat és növényvilágot is, de atyám olyan történeteket mesélt más világokról melyek a képzeletemet felülmúlták. Magam is látni szerettem volna. Ezért vonzottak annyira a csillagok. Majd visszatértem a szobámba. Ismertem atyám palotáját akár a tenyeremet, de este a sötétség ijesztő árnyakká változtatta a legbékésebb szobrokat is. Lépéseim hát nem voltak olyan határozottak, mint fényes nappal. Azon az estén pedig szinte közvetlenül mögöttem szólalt meg egy határozott, erőteljes hang. „Fiam!” Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne kiáltsak fel. Sikerült és nem kerültem szégyenbe. Megálltam és arra néztem amerre apámat sejtettem. Apám pedig ismét megszólalt.
- Félsz a sötétségtől?
- Igen apám.
- Nincs rá okod. A sötétség a gyengék szövetségese, mert elrejtőzhetnek benne. Bár az erősek számára is veszélyt jelent, de csak akkor, ha halandók. Számunkra a sötétség csupán egy állapot. Sem fényben, sem pedig sötétségben nincs okunk félni. A gyengék elrejtőzhetnek előlünk, de azzal csak saját vezeklésüket hosszabbítják meg. A tudat, hogy nincsenek, biztonságban félelmet szül bennük. A félelem pedig szépen lassan a lelkükbe ég és megfertőzi az elméjüket is. Ez különbözteti meg a halandókat tőlünk-istenektől. A lélek tökéletessége és az erő, ami megvéd attól, hogy bármitől is félnünk kelljen. Ne félj hát a sötétben fiam.
Megsimogatta a fejem és magamra hagyott. De én már nem féltem a sötétségtől. Attól az estétől fogva nem.
Szép lassan cseperedtem. Közben pedig erősödtem mind testben mind tudásban. A tebdonok legjobb harcosai sem voltak már méltó ellenfeleim. Erőben és ügyességben jóval felettük álltam. Atyám a bolygónk legkülönlegesebb féméből és a legjobb kovácsával készíttette el fegyverzetemet. A lándzsa és a kardvívást éreztem magamhoz a legközelebb, de remekül lőttem íjjal is. Kitanultam egy hagyományos tebdon hangszer használatát is, bár ügyességem Agtia anyámét meg sem közelítette. Tudásom is sokat gyarapodott. Megismertem a csillagok titkait és apám a mágia különleges világáról is sokat tanított annak ellenére, hogy használni nem tudtam azt.  Megismertem a hatalmakat melyek a túlmutatnak a látható világon. Atyám elmondta, hogy megfelelő elmében ez a tudás olyan lehet, mint a fegyver. Ez a tudás a legnagyobb ajándék melyet alattvalóinknak adhatunk. az egész bolygón csupán atyám papjai ismerték a mágia titkait a tebdonok közül.
Egy napon mikor vadászatra indultam atyám magához rendelt a tróntermébe. Haladéktalanul megjelentem színe előtt. Anyáim is mind ott voltak és atyám mellett ültek trónusukon. Amit furcsálltam az-az Urasil anyám szemében lévő szomorúság volt. Nem tudtam mi történhetett, de éreztem, hogy talán életem addigi legkomolyabb pillanata előtt állok. Atyám végignézett rajtam, ahogy páncélomban megálltam előtte és fejet hajtottam. Tekintetében büszkeség csillant majd megszólalt.
- Már nem vagy gyermek. Ahogy végignézek rajtad egy erős fiatal férfit látok. A fiamat, aki méltó utódom, és akire büszke vagyok. Rád nézve, ahogy itt állsz nincsenek kétségeim afelől, hogy mint én a te korodban, képes volnál megrengetni a világot és oly tetteket véghezvinni melyeket több ezer évig énekelnek a dalnokok. Ezt is kívánom tőled. Láss világot és ismerd, meg ami ezen a bolygón túl van! Keresd meg a saját birodalmad, hódítsd meg és uralkodj rajta, ahogy én tettem! Virágoztasd fel és kövesd az én utamat! Ehhez persze segítséget is kapsz. Három hozzád hasonlóval fogod járni a bolygónkon túli világot és öt legjobb katonámat is magad mellé adom. Hiszek benne, hogy döntéseidet úgy hozod meg, hogy nem hozol rám szégyent. A hozzád hasonlóakkal ne légy gőgös, sem pedig elutasító! Különbözni fognak tőled, de hiszek benne, hogy meg tudod különböztetni azt, a tudást, amit el kell tanulnod tőlük és amitől el kell zárkóznod, de légy elfogadó! Ne feledd ők is olyanok akár te és nem halandók! Ha birodalmad a tiéd és szégyen nélkül vállalhatod fel, akkor jöjj el ismét hozzánk, hogy megünnepelhessük sikereidet! A következő hónap elején indulsz útra.
Ezek után Ryarae anyámra nézett és ő vette át a szót.
- Ha hibázol, ismerd fel és emelkedj felül! Ne légy makacs! Bármire képes vagy, viszont ha ostobán viselkedsz, és saját büszkeséged irányít, a józanész helyett azzal szégyenbe hozod magad. Hiszek benned.
Urasil anyám folytatta a tanácsok osztását.
- Soha ne feledkezz el a saját lelked ápolásáról sem! Ne hajszold túl magad és lásd a szépet is a világon! Mindig a céljaid lebegjenek a szemed előtt és ne hagyd, hogy a lelked a sötétség ösvényein kárba vesszen!
Agtia anyám, mint mindig szavak nélkül mondta el tanácsát. Felállt odasétált hozzám és átölelt. Visszaöleltem és megértettem mit szeretne tőlem. Legyek boldog. Ezek után visszatért trónjához és atyám utamra bocsátott. Izgalmas vadászatom volt viszont a fejemben a következő hónap járt és a tanácsok, melyeket kaptam.
Az elkövetkező időben atyám minden nap meglátogatott, hogy együtt edzhessünk. Ügyessége páratlan volt és túl sok esélyem nem volt ellene. Méltó ellenfél volt számomra. Egyszer elvitt a templomába, hogy összemérjem tudásom a főpapjával. Olyan ellenfél volt, aki nem tudott bennem kárt tenni viszont megközelíteni igen nehéz volt számomra. Ismerte a teleportáció és a telekinézis titkát. Mikor mágikus ereje kimerült akkor győztem le. Atyám nem mondott semmit teljesítményemre, hanem szó nélkül távozott. Anyáim is gyakrabban látogattak, meg mint az előtt. Főként Urasil anyám, aki a sosem tudta érzéseit jól kordában tartani. Az ő fájdalma pedig az én szívemnek is gyötrelmeket okozott. Ryarae anyám is gyakrabban mutatta ki a gyengédebb oldalát ezen időszak alatt. Megesett, hogy meglátogatott és mesélt nekem. Magáról, atyámról, a többi anyámról. Történeteket, melyeket nem ismertem. Elmesélte miképp ismerte meg atyámat és eleinte ellenséges viszonyuk miképp vált szerelemmé, ahogy megtalálta a méltó társát atyámban. Agtia anyám látogatásai nem sokat változtak. Egyedül a játéka változott meg. Dalai melankolikusabbak lettek. Mintha a lelke visszhangja pendült volna meg a húrokon. Fájdalmas volt nekem, hogy akiket tiszta szívemből szeretek ilyen fájdalmakon mennek át, de tudtam, ahogy ők is, hogy ezt kívánja meg a rend. Atyám nyomdokaiba kell lépnem és azt is tudtam, viszont látom még őket. Felkészültem az útra. Az öt katonát, akik velem tartottak nekem kellett kiválasztanom. Magammal vittem Gr’akgh-t és Rez’gh-t mivel náluk jobb felderítőt nem ismertem a bolygón. Testvérek voltak és tele élettel. Vittem még Zrö’fj-t mivel ő azon kevesek közé tartozott, akik képesek voltak akkor is elmondani a véleményüket, ha tudták, hogy nekem nem tetszik. Ezen kívül meglátásait bölcsesség jellemezte. Vittem még Rgt’hat-t mivel nála erősebb tebdon harcost nem ismertem és mivel jó barátom volt. Vadászataimban és ünneplésben nála jobb társam nem volt. Végül az idősödő Hta’gwa jött velem, aki a fegyverforgatásban már nem jeleskedett annyira, de a legjobb taktikus volt, aki élt azon a bolygón. Atyám legjobb katonái, akiket tehetségük és hűségük miatt szívesen láttam magam mellett. Mind hajlandóak voltak elhagyni családjukat, szerelmüket vagy otthonukat abban a tudatban, hogy többé nem látják egyiket sem azért, hogy egy istent szolgálva fedezzék fel az ismeretlent. Egy ilyen feladatra méltó fegyverzetet csináltattam nekik a bolygó legjobb fémjéből apám pedig főpapja által a legnagyobb ajándékot adta át nekik melyet más tebdon soha nem kapott meg az előtt. Az örök életet.
Eljött hát az idő az indulásra. Páncélomat és fegyvereimet vittem. Ezen kívül egy gaehf-t. Ez egy hagyományos tebdon húros hangszer. A választott katonáimmal és a családom körében mentünk el az atyám nagytemploma alatt elhelyezkedő titkos csarnokba ahova a főpapon az általa kiválasztott magas rangú papokon és rajtunk isteneken kívül senki nem léphetett eddig be. Ez volt ugyanis az a csarnok ahonnan atyám képes volt elhagyni e bolygót és a hozzánk hasonlóakkal találkozni. Én magam is akkor először hagytam el a bolygót. Izgatott voltam, de megkeményítettem vonásaimat, hogy atyámhoz méltón állhassak meg a hozzánk hasonlók előtt. A főpap és segédei hosszas előkészületek után megnyitották a kaput. Atyám és anyáim léptek át elsőnek, majd én és engem követtek a kiválasztottjaim. A hely ahova megérkeztünk különleges volt és új számomra. Olyan szürkén csillogó kristályból voltak a falak, ami a mi bolygónkon nem volt és a padló sem volt átlagos. Olyan formája volt mintha buborékokból állna és az anyaga mintha zöld üveg lett volna, de annál minden bizonnyal sokkal értékesebb volt. Egy hosszú folyosón voltunk. Ryarae anyám lehunyta a szemét majd közölte „A többiek is megérkeztek.” Atyám szótlanul bólintott és elindultunk a folyosón. A fényt a falak csillogása adta. Nem szólt senki semmit. Hosszú percek után érkeztünk el egy hatalmas kapuhoz, ami hasonló anyagból volt, mint a padló, de az már sima volt és dísztelen.  Nem tudtam rajta átlátni, mert ahhoz túl homályos volt. Itt megálltunk és csendben vártunk. Kis idő múlva az ajtó felragyogott és kinyílt. Egy hatalmas csarnokba kerültünk melynek falai ugyan abból a zöld üvegszerű anyagból voltak viszont nem volt teteje. Kör alakú volt és több ilyen kapu is vezetett be melyek úgy látszik egyszerre nyíltak ki. Így egyszerre érkeztünk meg mi istenek és alattvalóink ide. Egy valóban hatalmas fedetlen térre jutottunk ahol rajtunk kívül már ott volt a hajónk, amit már felkészítettek számunkra. Először láttam ilyen szerkezetet, de egyébként is egy különleges darabról volt szó. Mind méreteiben mind teljesítményeiben egyedinek számított. Az anyaga egy különleges kőzet volt, a kinézete pedig mintha egy gigászi méretű fa dőlt volna ki, aminek a vaskos ágai mintha törzse felé hajlottak volna le. Viszont a másik végén is bár kisebbek, de voltak ilyen kinövések, amik pedig a terebélyesedő másik oldala felé hajlottak. Azt mondom rájuk, hogy kisebbek viszont még így is vagy ötven ember kényelmesen el tudott lenni azokon a részein a hajónak. A hátsó, a te nehézkes felfogásod érdekében ágaknak nevezem őket, szóval a hátsó ágak mérete pedig gondolhatod, hogy gigászi méretű volt. Szükség is volt erre ugyanis a mi istenek és a személyzet szállásai, a hajó működéséhez szükséges géptermek, a hajón belül lévő kert és az egyéb részek itt voltak megtalálhatóak főként. A személyzetről kicsit később beszélek, ugyanis maradok a történet jelenlegi fonalánál, hogy ne zavarjam össze behatárolt halandó elméd. Mikor ebbe a csarnokba megérkeztünk akkor láttam először más isteneket a családomon kívül. Ők is egy-egy kapun át érkeztek. Az egyik társaság vezetője egy hatalmas hüllőszerű, de két lábon járó szárnyas isten volt, akinek vastag szürke pikkelyek borították az egész testét. Félmeztelen volt. Egyedül egy szarvas sisakot viselt, de azt is minden bizonnyal csak a kinézete miatt hordta hisz vastag bőre szinte tökéletes védelmet biztosított számára bármilyen fegyver ellen. Ezen kívül öt gyönyörű istennő vette őt körül, akik egy pillanatra sem vették le a kezüket erős karjairól vagy széles válláról. Mögöttük szálegyenes tartással sétált szintén tekintélyes méretű fia, aki az apja bestiális vonásait nem örökölte. Finomabb, hogy úgy mondjam emberibb vonásai voltak, mint apjának. Viszont az ő bőrét is pikkelyek borították, még ha nem is oly nagyok és vastagok, mint az apjáét. Válig érő ezüst haja volt és harci minták voltak az arcára festve. Neki már nem volt szárnya viszont egy különleges mágikus kasza volt a kezében és viselt páncélt. Míves darab volt, ami mintha a kígyó pikkelyeiből állna úgy volt megmunkálva és a vállainál egy-egy harapásra kész kígyó fej volt megmunkálva. Mögötte öt lila bőrű, vörös szemű, izmos humanoid lépkedett. Az oldalukon karddal, de az egyiknél számszeríj volt. A másik társaság vezetője egy meglepően magas, feketecsuklyás humanoid volt, akinek egyedül a teljesen fekete bőre, kopasz feje, szoborszerű arca és pupilla és érzelmek nélküli fekete szemei voltak különlegesek. Valami sötét kisugárzása volt, amitől nem kívántam sokáig ránézni. Vele nem érkezett nő. Mögötte sétált teljesen más kisugárzású és más stílusban öltöző fia. Fekete bőrnadrág, hosszú, térdig érő, fekete bőrkabát és az alatt egy fekete szövet ing volt rajta. Vörös szemein és szürke bőrén kívül ő is humanoid volt. Fekete haja hátul rövid volt, de elől pedig olyan hosszú, hogy a fél arcát eltakarta. Nem volt rajta semmi páncél, nem volt nála fegyver és még az alkata is gyengének tűnt, viszont a járásán és az arcán is valami olyasmi tükröződött mintha őt egyáltalán nem érdekelné ez az egész, ami itt történik. Egyből nagyon különlegesnek gondoltam. Mögötte kétlábú szárnyas lények sétáltak, hosszú nyakkal, hosszú csőrrel és fekete tollakkal melyek csakis a nyakukon és a testükön hiányoztak. Lándzsát hordtak. A harmadik csapat vezetője teljesen emberszerű volt. Színes, csillagokkal díszített, köpenyt hordott. Derékig érő ősz haja volt és egy kis kecskeszakálla, amit egy furcsa ravaszkás mosollyal simogatott folyamatosan. Törékeny öregembernek tűnt, de a szemében volt valami olyasfajta bölcsesség, ami arra intett, hogy ne becsüljem le. Mellette egy hosszú ősz hajú, istennő sétált. Ránézésre őt is egy csapással össze lehetett törni viszont sejtettem, hogy ő is képes olyan erőknek parancsolni melyek legalább olyan veszélyesek lehetnek, mint a fegyverek, ha nem jobban. Mögöttük sétált hozzájuk hasonlatos fiuk. Fiatal, rövid fehér hajú, hosszú fekete selyemköpenyben melyen zöld sárkányok járták táncukat és a szegélyei is egy zöld csíkkal voltak díszíve. A karjain pedig kettő-kettő zöld valamilyen kristály karperec volt. A mozgásán egy harcos magabiztosságát láttam, tekintetében pedig a tudásvágyat. Vele kapcsolatban az volt az első benyomásom, hogy minden bizonnyal egy sokat tudó személy. Őket vegyes társaság követte. Két izmos alkatú pikkelyes bőrű lény, akiknek a feje egy derékig érő nyúlványban végződött és a karjukon különleges fegyver hordtak. Az egyik a jobb könyökük fölé csatlakoztatott és a karjukon is túlnövő hosszú penge, a másik pedig a bal alkarjukról a könyökük felé egy alkarnyival túlnyúló penge. Rajtuk kívül két izmos madárember ment barna tollakkal, akiknek kis csőrük volt és nyakuk szinte nem is volt viszont hatalmas szemeik voltak és mindketten számszeríjat használtak. Ezeken kívül még egy lény tartott vele. Az viszont három méter magas volt, az egész teste zöld volt, az alkarjából fatüskék nőttek és egy hatalmas buzogány volt a hátán. A tekintetében túl sok értelmet nem láttam, úgyhogy megállapítottam, hogy idomított állat. Akkor még nem tudtam, de nagyot tévedtem. Rajtunk kívül egy csapat volt még. Ez viszont egy aranypáncélos öregemberből és hasonlóan díszes társaságából állt, ami tíz fiatal harcost jelentett. Humanoidok voltak, de tudtam, hogy istenek maguk is. A terem közepénél találkoztunk össze és álltunk meg körben. Az öreg szólalt meg először. Rekedtes és gyenge volt a hangja mégis az egész teret képes volt bezengeni.
- Üdvözöllek titeket öröklétű társaim. Én vagyok a Bíra ki szövetségünket megkötötte, és akinek felelőssége, hogy harag és ármány ne fertőzzön minket. Ahogy az én feladatom az is, hogy a szövetségünk által megkövetelt egyezmények, melyek az univerzum békéjét hivatottak megőrizni mind be vannak-e tartva. Ma viszont nem ezért vagyunk itt. Ma négy család, barátok és bajtársak vannak itt azon okból, hogy fiaik együtt megkezdjék az utat, mely tapasztalatokat, kalandokat és döntéseket foglal magába, de főként azért, hogy megtaláljátok hangotokat, megismerjétek önmagatokat és önálló istenekké váljatok magatok is. A szárnyak repülés közben nőnek mondják. Kívánom nektek, hogy utatok során helyes döntéseket hozzatok, magatokra büszkék legyetek és elérjétek a céljaitokat. Szüleitek bölcs tanácsait fogadjátok meg mindig, de magam is adnék, nektek párat mielőtt útnak indulnátok. A félelem az ismeretlentől természetes, de le kell győzni ugyanis-e nélkül nem lehetne új ismereteket szerezni. Viszont meggondolatlan döntéseket ne hozzatok és mielőtt valami általatok fel nem fedezett dologba vetnétek, magatokat ellenőrizzétek le újra, hogy a megfelelő előkészületeket megtettétek-e. Ez jobb esetben azt jelenti, hogy egy előzetes felderítést már végeztetek és mindent megtudtatok, ami hasznotokra válhat. Rosszabb esetben felkészültetek bármilyen eshetőségre még a legrosszabbra is. Hiszek benne, hogy a nehézségek csak megerősítik szíveteket és összekovácsolnak benneteket. Legyetek nyitottak és ne féljetek tanulni sem egymástól, sem pedig a környezetetektől ugyanis ezt a tudást hasznosítva a jövőben még ennél is méltóbbak lesztek arra, hogy istennek nevezzétek magatokat. Ezen kívül ne legyetek gőgösek. Az igazi erő biztonságot ad, de pont ezért nem kell az a megerősítés, hogy másokkal is tudatnotok kelljen. Csak a gyengék azok akik fennhéjázóan viselkednek hisz félnek és erősnek kívánnak tűnni. Viszont az igazi erőhöz nincs szükség arra, hogy annak akarjatok tűnni. A halandókkal legyetek megértőek és tartsátok őket tiszteletben amennyiben ők is tisztelnek titeket. Ha nem akkor kerüljétek az erőszakot hisz fegyverrel tiszteletet nem lehet szerezni. Legyetek bölcs vezetők és ne zsarnok elnyomók. Többek vagyunk mi mint ők, ezt tudjátok, de ők nem mindig. Sokuk elméje fel sem képes fogni képességeinket. Az a mi dolgunk, hogy vezessük őket, az ő feladatuk pedig, hogy hűséges alattvalóink legyenek és tiszteljenek minket. A hűség és a tisztelet pedig jóságos vezetők iránt alakul ki. Igyekezzetek ilyenekké válni. Kívánok sok sikert utatokra, hiszek benne, hogy dicsőséget hoztok fajunknak és önmagatoknak. Bajtársakká váltok az úton és sok tanulságos tapasztalatot szereztek és mind megtaláljátok a helyeteket. Halljuk hát a jelenlévők neveit!
Ezzel végigmutatott a társaságon, hogy milyen sorrendben mutatkozzunk be. Mi kezdtünk. Atyám kihúzta magát és zengő hangján, a megszólítottakra határozott tekintetét szegezve, bemutatott minket. Az, aki szóba került mindig kihúzta magát.
- Én vagyok a Hatalmas Mazemis, Neshoth ura! Ők a feleségeim, Ryarae az Éjszaka Úrnője, Urasil a Fény Hordozója és Agtia a Lélekzenész. Ő pedig fiam Otrus a Sziklák Közt Született.
Kihúztam magam és büszkén viseltem a többi isten figyelő tekintetét. Viszont nem sokáig tartott, hisz a szárnyas hüllőszerű isten szólalt fel. Hangja apáméval vetekedett erőben.
- Én vagyok Sundros a Sárkányisten, Kesmiuq ura! Ők pedig a szeretőim a Kígyónővérek, Vizdia, Aaris, Wahwa, Bukona és Xuella. Ő pedig fiam Ogun a Kígyóisten.
A két férfi erős kiállású volt. Egyenes háttal álltak köztünk istenek előtt. Mikor a nők lettek bemutatva akkor mind, egy-egy csábos mosolyt küldött a jelenlévők felé és a Sárkányisten mögé bújtak. Nem tetszett nekem, ahogy elbújtak a tekinteteink elől. Azt gondoltam az én anyáim erősek és atyámhoz méltó társak. Úgy látszik mások magukhoz méltatlan hízelgő nőket tartanak maguk mellett, akikből hiányzik a tartás. Szégyenletes. Viszont következőnek a fekete bőrű csuklyás szólalt meg. Hangja úgy hangzott mintha egy barlangból szólt volna. Érzelmek nem voltak benne.
- Én vagyok Hurlo a Lélekhívó, Zuflilles lelkeinek bírája. Ő pedig az én sarjam Restes a Sötét Elem.
A Lélekhívó úgy állt ott, mint eddig is. Egyenes tartása mégsem olyan volt, mint a mienk. Inkább az jutott róla eszembe, hogy eltörölhetetlen, minthogy rendíthetetlen. A fia pedig hozzá hasonlóan most is olyan érdektelenséget mutatott a dolog iránt, mint eddig. Egyedül a bemutatásánál emelte fel unottan az egyik kezét és intett a jelen lévőknek. Több istenen is láttam, hogy rosszallón néznek rá. Magam is úgy véltem, hogy több tiszteletet érdemel a helyzet viszont nem tudtam még elítélni. Szívesen megismertem volna. Következőnek a csillagpalástos köszörülte meg a torkát. Az ő hangja kicsit száraz és unalmas volt. Nem éreztem belőle erőt.
- Én pedig Ojun volnék az Álmodó, Iosmehines planétájának kutatója. Itt mellettem pedig drága feleségem Lywsoi a Természet Őrzője, mögöttem pedig fiam Ardite a Csillaggyermek.
Mindegyikük biccentéssel köszöntött minket. Ez tűnt fel nekem és az, hogy az Álmodó gyakran használja a pedig szót. Ez az isten valahogy nem volt számomra szimpatikus és a fia is örökölte az apja ravaszkás mosolyát, ami szintén nem tetszett nekem. A Bíra ismét megszólalt.
- Most hát, hogy ismerjük neveiteket itt az idő, hogy kezdetét vegye utazásotok és mások is megismerjék ezeket a neveket. Tisztelettel és áhítattal mondják ki őket. Kiléptek hát szüleitek védelme alól és pusztán egymásban bízva útnak indultok. Búcsúzzatok hát el szüleitektől és induljatok.
Hogy a többiek miképp búcsúztak azt nem tudom. Engem Urasil és Agtia anyám erősen magához ölelt. Ryarae anyám és atyám pedig erősen megveregették a vállam és mélyen a szemembe néztek. Ezek után hátrább léptek és a többi három társammal és szolgáinkkal elindultunk a hajó felé. A Bíra még hallottuk hosszan szónokolt a szüleinknek. Mikor hallótávolságon kívül voltunk Restes akkor szólalt meg.
- Amúgy azt tudjátok, hol van ezen a bajárat?
Ardite bólintott és némán mentünk. Ahogy a hajó közelébe értünk valóban felnyílt egy ajtó és egy híd nyílt le, hogy felsétálhassunk. Ezt is némán tettük és felérve mind megdöbbentünk. Széles folyosó fogadott minket hasonló anyagból, mint a hajó külseje, zöld kristályok világítottak és a folyosón, szélein lények álltak hosszú sorban. Két lábon jártak, de a testük úgy nézett ki, mint az éhezőké, csontjaik kilátszottak, egész testük teljesen szőrtelen, szürke bőrük volt, hosszú karmokban végződő ujjaik, mélyen ülő lila szemeik és mivel hiányzott az ajkuk láthattuk az éles feketés fogazatukat is. Szürke kezeslábast viseltek, de egy vöröst viselő lépett oda hozzánk és mutatkozott be. Miközben beszélt többször is letörölte a száját, mert folyt a nyála. A sorban állók is gyakran ezt tették.
- Tiszteletem öröklétű istenurak. Engedelmükkel bemutatkoznék. Agar vagyok és a larga faj tagja volnék. Mi vagyunk, akik a hajót működtetjük és kiszolgáljuk magukat. Nagy megtiszteltetés, hogy az önök szolgálatára tehettük fel az életünket. Kívánják megtekinteni a parancsnoki hidat?
Mi istenek egymásra néztünk majd közösen bólintottunk. A nem túl megnyerő külsejű vezetőnk pedig el is indult. Ahogy a szinte végeláthatatlan folyosón haladtunk a larga faj tagjaitól körülvéve a vezetőnk folyamatosan magyarázott, hogy éppen mi mellett megyünk el. Azt is megtudtuk, hogy van, lehetőség a hajón belüli közlekedési rendszer használatával gyorsabban eljutni oda ahova éppen kívánunk. Ezt úgy kell elképzelned mintha érhálózat lett, volna a hajón belül, amin keresztül igen hamar eljuthattunk bárhova. Mi akkor először mégis gyalog sétáltunk el a parancsnoki hídra. Ott is szinte minden abból a furcsa kőzetből volt. A falakon különböző üveglapokon láthattuk mi történik a hajón kívül és több tucat larga ült itt zöld kezeslábasban és végezték a dolgukat. Mikor megérkeztünk mind felálltak és ránk néztek. Agar a terem közepére vezetett minket ahol húsz üres szék várt minket. Valamilyen narancssárga állati prémmel voltak ezek a székek lefedve. Mi istenek helyet foglaltunk és Agar csak ekkor szólalt meg.
- Tisztelt öröklétű istenurak! Megadják az engedélyt, hogy felszálljunk?
Ismételt összenézős bólintásunk után a larga faj egy emberként mozdult és kezdték el ki-ki a maga feladatát. Saját nyelvükön is néhányan elkezdtek valamit megvitatni, összebólintottak néhányan, egymásnak odaszóltak és jó pár perc múlva a hajó felemelkedett. Restes pedig nyújtózkodott egyet és úgy szólalt meg.
- Na, végre történik valami! Ebbe a sok semmittevésbe már kezdtem belebetegedni. A Bíra is olyan hosszú monológot mondott, hogy azt hittem megüt a guta.
Ezt a beszédet nem tudtam elviselni. Közbe kellett szólnom.
- Egy megbecsült idősebb istenről beszélsz. Kicsit több tiszteltet is mutathatnál Sötét Elem.
Látszólag megleptem. A pupillátlan vörös szemei egy kicsit elkerekedtek majd egy játékos mosoly jelent meg a szája szélén mikor válaszolt.
- Persze, persze, de hívj csak Restes-nek. Rövidebb és én sem akarlak téged kövek közt születettnek vagy minek hívni. Meg amúgy is barátok vagyunk.
Ki akartam javítani a nevemet illetően, de az utolsó mondatával meglepett.
- Azok volnánk?
- Miért ne? Idegenekkel nem szívesen utaznék így együtt. Miért ne lehetnénk barátok?
Nem láttam a logikájában hibát. Megadóan bólintottam hát.
- Igaz. Mit jelent a neved? Mi az a Sötét Elem?
Restes maga alá húzta a lábait a széken és úgy válaszolt.
- Ami az egész lényemet átjárja. Én színtiszta mágikus energiából állok és abból is elég különlegesből, ami képes elnyelni más anyagokat. Én inkább a semminek nevezném ezt, mint sötét elemnek, de apám nem volt sosem elég kreatív. Ez a legkülönlegesebb képességem, de a többi elemet, vagyis tüzet, vizet, földet, szelet és a többit is igyekszem uralmam alá vonni. Te Csillaggyermek honnan kaptad a neved?
A megszólított először meglepődött majd elmosolyodott és válaszolt.
- Engem is nyugodtan lehet Ardite-nak szólítani nem szükséges a cím, ha már barátok közt volnánk. Hasonló okból származik az én elnevezésem, is mint Restes-nek. A csillagokból nyerem a mágikus energiámat. Csillagokból, csillagképekből. Az ő tudásukat keresem és nem túl jól, de a jövő titkait is fel tudom néha fedni velük.
Mosolygott büszkén, de Restes szemöldökfelvonására és Ogun felé irányított pillantásaira gyorsan kapcsolt.
- És…és te Ogun mitől lettél kígyóisten?
A megszólított kihúzta magát majd fölényesen válaszolt.
- Atyám a sárkány és neki szárnyai is vannak. Nekem nincs szárnyam, úgyhogy kígyó vagyok. Fegyverem pedig akár a kígyó foga biztos halál bárkinek, akit megsebesítek vele. Mesélj te is nevedről sziklák közt született!
Bólintottam és nekikezdtem.
- Atyám népe a tebdonok több generáción át építették a palotát ahol megszülettem méghozzá úgy tették azt, hogy egy hegyet vájtak ki és abba építkeztek.
Restes rám mutatott és vigyorogva közölte.
- Te vesztettél.
Értetlen tekintetemre folytatta.
- A te történeted a leguncsibb. Csak azért nevet kapni, mert megszülettél a legrosszabb. Mi legalább onnan kaptuk, amivé születtünk.
Amit mondott zavaró volt, de nekiszegeztem a tekintetemet és elmagyaráztam mit jelent a nevem.
- Az a palota jelképezi a tebdon nép hűségét atyám iránt és atyám hatalmát. Az által, hogy ott egy ilyen erős szülő által jöttem létre azt jelenti, hogy magam is hatalmas vagyok és atyám nyomdokaiba léphetek.
Restes kíváncsian közbeszólt.
- És olyan is akarsz lenni, mint az apád?
- Természetesen. Ő egy nagyszerű vezető és kiváló harcos. Miért ne akarnék olyan lenni, mint ő?
Restes unottan válaszolt.
- Én nem akarok olyan lenni, mint az apám. Erősebb leszek nála.
Beszélgetésünket Agar szakította félbe.
- Bocsássanak meg tisztelt öröklétű istenurak! Van, cél ahova el kívánnak jutni?
Összenéztünk, hallgattunk és végül Ardite szólalt meg.
- Én még nem láttam az Ecorn bolygót. Állítólag teljesen különleges az élővilága és gyönyörű tájai vannak. Híres a meleg vizes forrásairól is.
A hallgatást Restes törte meg ismét.
- Nekem végül is megfelel. Nektek?
Mi is bólintottunk és Agar folytatta.
- Értettük tisztelt öröklétű istenurak. A saját személyzetüket a szállásukra kísérhetjük, vagy maguk mellett kívánják tartani őket még?
Embereinkre néztünk, akik néma csendben ott álltak a székek mellett katonás rendben majd összenézve bólintottunk. Agar ismét bólintott majd visszaállt utasításokat adni a hajót irányító largáknak. Kis idő múlva érkezett egy szürke kezeslábast viselő larga és elvezette az embereinket. Mi még ott maradtunk és hosszasan elbeszélgettünk.


A hozzászólást Adrian Sommerfield összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 10 Márc. 2018, 23:32-kor.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
avatar
Adrian Sommerfield
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 833
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Otrus

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Szer. 10 Jan. 2018, 19:08

Szép lassan megismertük egymást és a helyet, amit jó darabig otthonunknak nevezhettünk. Megtanultuk, hogy a larga faj karmaik és fogaik ellenére egyáltalán nem veszélyesek. Hihetetlen intelligenciájuk van és gyenge telepatikus képességeik melynek köszönhetően könnyedén kapcsolatba léphetnek akár az összes fajtársukkal egyszerre. Hűségesek és nagyon jó szervezőkészségüknek hála mindig mikor szükségünk volt rájuk elég volt csak szólítani őket és a kapott parancsokat igen hamar végre is hajtották. A hajó maga teljesen önellátó volt. Egy kertet is működtettek, rajta aminek köszönhetően az élelmiszer ellátmányunkkal sosem volt probléma. Én legszívesebben az edzőtermet látogattam, ahogy Ogun is. Ahogy őt megismertem megtudtam, hogy sok mindenben hasonlóképp gondolkozunk bár különbözött a véleményünk azzal kapcsolatban, hogy egy istennek miképp kell viselnie hatalmát. Élvhajhász alakvolt, aki nők közül azokat sem vetette, meg akik halandók. Talán a legszorosabb barátság mégis kettőnk között alakult ki. Néha Ardite is meglátogatott minket az edzőteremben, de ő ennek és a harcnak is más jelentést adott. Ő azt vallotta, hogy az erős test és az erős elme vezet a lélek tökéletességéhez. A harcot is egyfajta művészetnek fogta fel és a pusztakezes harcmodor igen érdekes fajtáját űzte. Nehéz volt megütni és néha a lendületünket saját magunk ellen fordította. Mikor pedig a mágiáját is alkalmazta akkor szinte esélyünk sem volt ellene. Vele is sokat beszélgettem. Kíváncsi természet lévén nagyon sok tudást felhalmozott és azokat továbbra is gyűjtötte. Minden érdekelte őt és sokat tanultam tőle. Restes pedig maga volt a lázadás és pesszimizmus. Ha valami tökéletesnek tűnt, akkor ott egyből a hibát kereste. Soha semmi sem volt  jó számára és ha az is lett volna, akkor úgy vélem nem is lett volna elégedett. Minta élvezte volna, ha valami nem működik vagy rosszul működik. Mintha a szűkölködés inkább kedvére való lett volna, mint a gazdagság. Mintha az éhezők látványának jobban örült volna, mint a bővelkedőkének. Saját magát is néha utálta néha pedig túl nagyra tartotta és gőgös volt. Az ő nagy gyengeségei a különböző bódító szerek voltak. Bódult állapotban néha veszélyes is volt. Ilyenkor mindig az apját szidta. Mégis a barátai voltunk. Mi voltunk talán az egyedüli olyan kapcsolatai, akikben megbízott. Szolgáinkat is megismertük. Bár Restes és Ogun nem sok időt fordítottak a sajátjaikra. Viszont nem lehetett nem megismerni és megszokni őket azokon a kalandokon melyeket közösen megéltünk hosszú utazásunk során. Saját birodalmunk elfoglalását szívesen halogattuk. Inkább veszélyeket és megmérettetéseket kerestünk. Persze áldozatok is voltak sokan. Rg’that egy mocsárbolygón vesztette életét. Rez’gh pedig egy hegyvidéki terep felderítésekor a testvére szeme láttára. A többiek szolgái is megcsappantak. Ardite két vízi szolgája a harmadik bolygón vesztette életét mikor egy tengeri szörny rájuk támadt, Restes három madárszerű szolgáját pedig egy nagyszámú barbár törzs nyilazta le egyik kalandunkon. Ogun szolgái közül csak egy vesztette életét az is az utolsó nagy kalandunkon. Mesés történetek ezek melyekről hosszú éjszakákat át tudnék beszélni, de ennek nem ma van itt az ideje. Elmondom miképp foglaltam el birodalmamat. Az egész az után a kellemetlen küldetés után történt. Lenéztek minket és banditáknak neveztek. Egy arénában kellett az életünkért küzdenünk, csellel jutottunk onnan ki és mészároltuk le azokat, akik oda juttattak minket. Akkor halt meg Ogun egyik szolgája. Ez súlyos csorbát ejtett becsületünkön és nyomot hagyott hangulatunkon is. Úgy határoztam, hogy eljött a hódításom ideje. A többiek pedig segítségüket adták ehhez. Sok bolygót megvizsgáltam és végül egy nyersanyagokban gazdag területet választottam, amin több, de elmaradott létforma élt. Előzetes felderítésünk két komolyabb birodalmat állapított meg. Egy humanoidot melyben egy magát Vér Császárának nevező alak uralkodott kemény kézzel és fekete mágiával már több generáció óta és egy antropomorf rovarszerű fajt melyben egy királynő volt a vezető, akihez gyermekei halálukig hűségesek voltak. Ez a két nép háborúban állt egymással mely miatt a Vér Császárságában élők éheztek és rossz körülmények közt voltak. Arról nem is beszélve, hogy a Vér Császára minden telihold estéjén halálos játékokat rendezett saját szórakozására. Egyszerű volt, mint jóságos isten felbukkannom, aki békét hirdetett és gyarapodást a gonosz uralkodó ellen, aki pusztulás felé vezeti a népét. Ardite pedig Ogun-al a másik birodalmat gyengítette. Nem volt nehéz hisz Ardite óriás szolgája egy erdő szelleme volt. A természet lényei között is előkelő helyen volt, a bolygó nagy része pedig őserdő szerű volt. Őt támogatta Ogun erős harcosaival. Restes feladata pedig az anyagi források előkerítése és megfelelő módon történő felhasználása volt. Egyre nagyobb támogatást sikerült szereznem viszont a Vér Császára tudomást szerzett jelenlétünkről. Nem volt mit tennünk támadást kellett intéznünk. Megrohamoztuk a császári palotát. Hatalmas küzdelem volt. A császár testőrsége jól képzett katonákból állt, de a túlerő és a jobb taktika megsegített minket. Én magam küzdöttem meg a testőrség parancsnokával egy tisztességes párbajban, aki nem volt más, mint a császár idősebbik fia. Emberfeletti ereje volt melyet mágikus fegyvere és a testére tetovált mágikus jelek adták neki. Hatalmát pedig a vérből nyerte mely az egész harcteret beborította. Viszont én erősebb és ügyesebb harcos voltam nála. Gyors halállal ajándékoztam meg. Betörtünk a Császár palotájába és meglepetéssel kerültünk szembe. A katonák egymással küzdöttek. Egy idősebb mágus járult elém és adta át a fellázadt palotaőrség vezetését. Cserébe azt kérte had válhasson a papommá és szolgálhasson. Nem bíztam meg benne, de elfogadtam az ajánlatát. Segítségével győzelmünk könnyű volt. A palotaőrség zavart volt és már gyenge. Az uralkodó tróntermébe érkezve megláttam a Vér Császárát. Aranyozott trónuson aranysisakban mely egy madáralakot formázott, aminek nyitott csőre fedte fel az uralkodó arcát. A mágia megváltoztatta annak a halandónak a testét is akárcsak fiáét. Izmos és magas testalkatú volt. Félmeztelen, úgyhogy láthattam, ahogy zöld bőrét mágikus vonalak díszítik. Szemében nem volt pupilla, mágikus derengés csupán. Önbizalomtól fröcsögtek szavai. Istennek nevezte magát és azt állította eltapos engem, mint egy férget. Szánalmas halandó. Elfogadtam kihívását és megküzdöttünk. Mágikus lándzsáját jól forgatta. Veszélyes ellenfél volt. Főként, hogy mikor megvágtam a vére miatt felfénylettek a testén a mágikus jelek, megnőtt az ereje és a kihullatott vérét képes volt uralni. Éles pengékként lőtte rám. Végül saját lándzsám elhajításával végeztem őt ki. A torkát találtam el. Hagytam, hogy a saját vérében fulladjon meg azok előtt, akiket alattvalóinak nevezett egykor. A győzelem az enyém volt. Fáradalmasan érdemeltem ki, de tudtam ez még nem minden. A királynőt is el kell pusztítanom, ha egyeduralkodó akarok lenni.  Saját hatalmamat valamennyire megszilárdítottam és az előző császár egyetlen megmaradt fiát, aki csak egy kölyök volt védelmem alá vettem. Láttam benne az akaratot, amit ha megszerzek magamnak, akkor kitűnő szolgámmá válhat. Tudást és ez által fejlődést hoztam a birodalmamba. Létrehoztam egyházamat melynek élére, azt a mágust tettem, aki lázadást szított annak idején a császár testőrségében. A császár fiát pedig elkezdtem orvgyilkosnak képezni, hogy testőröm lehessen belőle, ha alkalmas rá. Seregemet is szép lassan elkezdtem felkészíteni egy esetleges támadásra, de az nem jött. Ardite és Ogun nagyon jó munkát végeztek. Viszont e békés időszak szomorúságot is hozott. Hta’gwa megbetegedet valamilyen helyi betegségben és már nem lehetett rajta segíteni. Szenvedés nélkül hunyt el. Dicső módon temettem el hisz sokat köszönhettem neki. Egy nap pedig eljött hozzám Ardite és felvázolta a tervet, amivel a királynőt végleg elpusztíthatom. Tanulmányozta a fajt, amihez tartozik és elmondta miképp készüljünk fel egy küzdelemre ellenük. A legfőbb gyengéjük a tűz volt és a füst, úgyhogy ezek szerint is készültünk fel. Kátrányos nyílvesszők, olajok és minden, ami ég nálunk volt. Mikor úgy éreztük felkészültünk akkor útra keltünk. A királynő sokat gyengült és a területei határát beljebb húzta. Mivel nem kő, hanem főként fa vagy sárszerű építményeik voltak ezért ezt könnyedén meg is tehette. Négy frontról támadtunk. Ellenfelünk kis egységekre osztotta népét és azokkal támadta a mi nagyobb csapatainkat. Sokakat elvesztettünk, de a füst mindig hatásos volt ezek a lények ellen hisz elkábultak tőle. A lángoló nyilaink nem segítettek annyit ugyanis ellenfeleink kinézetükben tényleg emberszerűek voltak viszont kemény páncél védte őket, melyet nehezen vittek át a nyilaink. Mivel pedig repülni is tudtak a harcrendünket is könnyedén megbontották. Persze a légi harcban velem nem tudták felvenni a versenyt. Katonáink közül volt egy, aki kiemelkedett. Remek képességei voltak és nem rettent meg semmitől. Fel is figyeltem rá. Mikor elértük a királynő fészkét és több irányból ostrom alá vettük akkor is remekül küzdött. A királynő fészke pedig maga volt a pokol. Annyian voltak amennyit számodra el sem lehet képzelni. A füst bár segített minket, de túl sok ellenségünk volt. Hullahalmokon kellett átgázolnunk, akik közül sokan a mieink voltak. Mindenféle szörnyűséges bestiával találkoztunk mire eljutottunk a királynő palotájáig mely valami sárga áttetsző, de meglepően kemény anyagból épült. Itt csatlakozott hozzánk a másik három sereg. Az igazi pusztítás csak itt következett. Restes szolgái mind meghaltak, ahogy Ardite madár szolgái is, Ogun-nak pedig csak egy maradt az emberei közül mire elértük a királynőt. A falakat nem is lehetett látni annyi rovarszerű lény borította és ahogy megérkeztünk mind ránk támadt. A királynő emberszerű volt, de a hátából négy hegyes rovarlábszerű végtag nőtt ki és azzal küzdött. Kemény ellenfél volt. Egyesével vágtam le a lábait és végül széthasítottam a fejét. Éles sivító hanggal távozott melytől az összes rovarszerű szolgája menekülőre fogta. Ott álltunk győztesen. Sokan meghaltak, de győztem. Napokig irtottuk még a királynő szolgáit majd haza indultunk. Ott nagy ünnepséget rendeztünk és a harcost, aki olyan hősiesen küzdött kineveztem hadvezéremmé. A többiek nem kívántak sok időt maradni birodalmamban hisz tudták rengeteg dolgom volt még. Tíz nap múlva távoztak, de megígértettem velük, hogy ha bármiben szükségük van segítségemre, akkor szólnak. Ezen kívül egy kommunikációs eszközt is ott hagytak, hogy bármikor kapcsolatba léphessünk. Időmet birodalmam építésének szenteltem. A rovarok sosem bocsájtottak meg nekünk. Az erdőben bujkáltak és kis közösségekbe szerveződtek. Gyakran támadták meg kereskedelmi útvonalainkat, úgyhogy seregem ki volt használva. Évente pedig seregeket küldtem az erdőbe, hogy megritkítsák őket. Nem kívántam, hogy ismét megerősödjenek és e portyák során értékes eszközöket szereztünk. A sárga anyagot, melyet a királynő palotájánál láttunk, mint kiderült az ő testük termeli és az ezekből készült fegyverek és tárgyak nemcsak tetszetősek, de nagyon jó minőségűek is. Vetekedett, ha nem jobb volt, mint az atyám birodalmának fémje, melyből páncélom és fegyvereim voltak. Hadvezéremnek megparancsoltam, hogy a rovarok közül egy általa szervezett csapattal ejtsenek túszokat és alakítsanak ki egy rabszolgatábort a lakott területektől és a kereskedelmi és egyéb útvonalaktól távol, de nem mélyen az erdőben. Ezt pedig teljesen titokban tegye. Feladatát sikeresen teljesítette. A rabszolgák által létrehozott termékek titokban érkeztek a palotámba és óvatosan csöpögtettem őket a piacokra. Természetesen olyan áron melyet csupán az igazán tehetősek tudtak megengedni maguknak. Ezzel pedig kincstáram alaposan felhizlaltam. Nem kezdtem komoly költekezésekbe, mert nem kívántam gyanús lenni a nemesség szemében, akikkel a legtöbb esetben csak a baj volt. Nyíltan nem mondták volna ki, de nem tetszett nekik sem az, hogy új vezető van sem pedig az, hogy ezt a vezetőt a nép támogatta a hatalomra jutásban. Az pedig, hogy a véres játékaikat betiltottam külön olaj volt a tűzre. Egy nap meghívást kaptam egy ünnepségre mellyel a hold ünnepének beszüntetését kívánták meghálálni nekem. Egy közepesen népes városban tartották mely Zrö’fj tulajdonában volt. Saját szolgáimat nemesekké tettem, hogy növeljem befolyásom. Az üzeneten Zrö’fj pecsétje volt és az ő stílusát éreztem a sorok között. Így a meghívást elfogadtam. Udvartartásommal és testőrségemmel abba a városba utaztam. A fogadtatás nagyszerű volt. Az emberek éltettek engem és a város fel volt díszítve. Az egyetlen kellemetlenség az volt, hogy a házigazda egy betegség miatt ágynak esett és nem tudott engem köszönteni. Állapota másnapra sem javult így az ünnepségeken nem is tudott részt venni. Futár által küldött üzenetben kért bocsánatot a saját stílusában. A futár úgy meg volt szeppenve alig merte elmondani az üzenetet, de én csak jót nevettem szolgám őszinte stílusán, mint mindig. A birodalom irányítás sajnos lehetetlenné tette, hogy annyit beszélhessünk, mint annak idején. Szívesen felemlegettem volna vele néhány kalandunkat, de az ünnepség és a város előkelőségei nem hagytak lehetőséget szinte pihenni sem. Mindenki akart belőlem egy darabot és ajándékokkal halmoztak el. Este pedig a város kormányzójának házában az urak társaságában vettem részt egy ünnepségen. Mondtam egy beszédet melyben kitértem arra, hogy az itteni fogadtatás kedvemre való volt és megerősítette a hitemet, hogy a nemességgel képesek vagyunk közösen dolgozni. Viszont mikor ittam volna erre rám lőttek. A nyílvesszőt elkaptam a levegőben és a feladó felé néztem, aki nem volt más, mint a fiatal férfivá nőtt testőröm ki az egykori császár fia volt és mögötte a többi testőröm vonult be a terembe. Egyből a legrosszabbra gondoltam mire szinte rám ordított.
- Ne igyon belőle uram! Ez egy csapda. Mérgezett.
Az egyik közelemben álló eddig nyájas nemes úr tőrt rántott és nekem is rontott. Ostoba halandó azt hitte, amit rólam hallott azok pusztán legendák. Egy nyílvesszővel a szemében lett a többi támadómhoz hajítva. Közben a mellettem lévő testőreim is védték a hátamat. Nem volt komoly harc. Pár halott után az uraknak már nem volt túl sok kedve küzdeni és megadták magukat. Az előző császár fia akit Isgaik-nak hívtak elnézést kért viselkedéséért és megerősített, hogy vállalja a rá kiszabott büntetésemet. Nem büntettem meg. Jelentést kértem. Meg is kaptam. Utánajárt a házigazda állítólagos betegségének és mint megtudta nincs is itt a várban. Néhány illető megkínzása után megtudta, hogy távozott testőreivel már jó pár napja és az irányítást az urakra bízta, akik meg akartak engem ölni. Ez nekem gyanús volt. Megparancsoltam, hogy faggassák ki az itteni urakat is és kutassák át a házaikat. Tudni akartam mi folyik itt. Két nap múlva lett eredmény, de nem jó hírek jöttek. Levelezésekből és az urak kínzásából megtudtam, hogy ez egy sokkal nagyobb összeesküvés melyben több nemes keze is benne van. Valaki azzal hergelte őket ellenem, hogy a rabszolgatelepemről mindent elmondott nekik és azt állította, hogy ezzel a saját hatalmam akarom növelni az ő kárukra, hogy aztán eltöröljem őket. Az eltörlés nem volt a terveimben egészen addig. A rabszolgatáborról pedig csakis a legközelebbi bizalmasaimnak beszéltem, ami azt jelentette, hogy közülük árult el valaki vagy valakik. Ez pedig még nem volt minden. A várost egy egyesített sereg meg akarta támadni, ha nem sikerül engem megölni a méreg által. Saját seregem a fővárosban volt, a személyi testőrségem pedig nem elég egy egyesített nemesi sereg ellen. A lehetőségeim nem voltak túl jók. Vagy otthagyom a várost magára, amivel a nép szemében sokat gyengülök hisz hátrahagytam őket meghalni és elmenekültem a harctól vagy itt maradok és megküzdök velük egy látszólag esélytelen küzdelemben. Az utóbbit választottam. Szónoklatokat tartottam a városban és az emberek segítségét kértem. Sokan csatlakoztak hozzánk és elkezdtük őket kiképezni és felfegyverezni, ahogy tudtuk. Isgaik-ot pedig néhány társával a közeledő ellenséges sereg feltérképezésére küldtem. Az a fiú ismét csak meglepett engem. A kiképzést néztem és az eredményeket látva nem voltam túl jó kedvemben mikor az a hír érkezett, hogy visszatértek és Zrö’fj is velük van. Egyből fogadtam őket. Csapatuk hiányos volt és megtépázott. Zrö’fj pedig kimondottan. Bár feladatuk főként az információszerzés volt ők tovább mentek. A fiú vezetésével egy kis csapat kiszabadította a szolgámat és bár sok embert vesztettek az akció közben, de sikeresen megmenekültek. Eleinte haragudtam, de a Zrö’fj-től származó információk elfeledtették velem a parancsmegtagadást. Megtudtam ugyanis, hogy aki elárult engem az nem más, mint Gr’akgh. Egykori szolgám kivel sok kalandot átéltünk, és akinek nemesi címet és egy várost ajándékoztam elárult engem. Árulása váratlan és fájó volt. Kevés halandó volt életem során, akit megkedveltem, de ő az egyik volt. A seregekről is hasznos információkat megtudtam és azt is, hogy a győzelmünknek kevés esélye van. Csakis segítséggel. Zrö’fj fel is ajánlotta, hogy hátassal és pár emberrel útnak indul és hoz erősítést. Páncélját magára öltötte és testőrségem néhány tagjával útnak indult. Nekünk pedig csupán ki kellett tartanunk. Isgaik és néhány bizalmas emberem velem maradt. Sok erőnket elvette az egyszerű emberek harci képzése és hogy feltérképezzük a várost rendesen. Ismertem Gr’akgh módszereit. Általában cselt használt és kerülő úton támadta hátba az ellenséget. Több titkos járatot is befalaztunk és több csapdát is felállítottunk, amivel megakadályoztuk, hogy kívülről bejuthassanak. Persze nem volt túl sok időnk. Nekem is be kellett segítenem. A nép, ahogy látta uralkodójukat, ahogy köztük van és általuk hihetetlennek vélt erejével segít az építkezésben még inkább megszeretett engem. Sokan már reménykedtek is a győzelemben és már nem csak az életükért harcoltak hanem, hogy az én oldalamon küzdhessenek. Egyik este Isgaik egy rongyos sérült alakkal állított elém. A férfi a földre vetette magát és könyörgött a bocsánatomért. Elmondta, hogy ő és még jó pár társa az áruló Gr’akgh kémei és jelentéseket tesznek az uruknak. Ő maga személyesen adta fel magát, mert belátta, hogy a rólam mondott pletykák hazugok és számomra tényleg fontos a nép. Elmondta társai neveit és mindent, amit tudott. Őt nem büntettem meg, de még aznap Isgaik és a testőrségem többi tagja ellátogattak a többi árulóhoz és elfogták őket. Másnap a nép szeme láttára kivégeztettem őket. Azzal, akit életben hagytam más terveim voltak. Egyrészt vele mutattam meg, hogy kegyes isten vagyok, másrészt az ő segítségével hamis híreket adtam magunkról megcsalhattam Gr’akgh-t. Eljött hát az összecsapás napja. Az áruló nagy és képzett sereg élén haladt. Mi kevesen voltunk, kevésbé képzettek és felszerelésünk is hiányos volt, de mi falak mögött voltunk. Az első összecsapásunk hála a hamis híreknek melyeket elhintettünk Gr’akgh-t kémjével teljes győzelem volt számunkra. A seregüket egy olyan helyre küldtük ahol nem tudtak védekezni majd lenyilaztuk őket. Több száz halott volt és térdig gázoltak saját társaik vérében mikor üldözőbe vettek minket. Mi áldozatok nélkül tértünk vissza a falaink mögé. A népem ünnepelt, de én tudtam, hogy ellenségünk csak feltüzeltük és a későbbiekben már nem lesz ily könnyű dolgunk. A következő nap már valóban nehezebb volt számunkra. Megkezdődött az ostrom. Falaink lévén csak nemrég készültek gyengék voltak. Embereim elszántak, de legtöbbjüknek ez volt életük első küzdelme. Ezen kívül más problémáink is voltak. Az ellenségnek voltak ostromgépeik. Ezt a technológiát itt nem használták, úgyhogy minden bizonnyal az áruló adta át nekik. Én személyesen repültem oda és tettem tönkre ezeket a gépeket, de a kárt, amit okoztak már nem tudtam semmissé tenni. Aznap sikerült kitartanunk, de sok áldozattal járt a győzelmünk. Főként a frissen képzett polgárok körében. A személyi testőrségem és azon belül is főként Isgaik remekül szerepelt. A bolygó legjobb harcosai voltak ez tagadhatatlan. Kiképzésük során főként az orvgyilkos technikákat tanítottak nekik, de a szemtől-szembeni küzdelemben is mind megállták a helyüket. A második napon mégis már közülük is sokan elestek. Az ellenség pedig folyamatosan csak jött és a túlerejük szép lassan felőrölte a védelmünket. Több vezetőjüket is megöltem időnként sikerült zavart keltenem seregükben, de súlyos károkat nem okoztam bennük. Az áruló Gr’akgh-t viszont nem találtam. Elrejtőzött a féreg. Aznap este az emberem már nem voltak olyan lelkesek. A vereség és a halál szaga terjengett a levegőben. Őket megmenteni nem tudtam. Magam pedig nem menekülhettem. Megölni nem tudtak hisz akkor oly erős voltam, hogy nem voltak fegyvereik melyek megsebezhettek volna. Viszont a seregem halandó volt. A falakat sem tudták már rendesen megjavítani annyi sérülés volt rajta. A következő nap felkészültek a halálra és úgy várták az ellenséget, ami érkezett is. Hullahegyek voltak mindenütt melyeket nem volt lehetőségünk sem elégetni vagy elhordani. Saját társaik tetemén másztak a falakra és küzdöttek ellenünk. Hű alattvalóim egymás után hullottak el, de küzdöttek. A közelemben lévőket tucatszám vágtam le, de nem fogytak el és ekkor csoda történt. Az erdőből harci dobok hangja harsant és rendezett, felszerelt katonák masíroztak elő. Az élükön Zrö’fj és a hadvezérem. A katonák páncélja és fegyverei is mind aranylón ragyogtak a napfényben hisz a rovarlényekből kinyert anyagból voltak. A váratlan támadás pedig felőrölte az ellenséges seregeket. Megfutamodtak és mi pedig kitörtünk a városból és lemészároltunk, akit csak tudtunk. Az árulót elfogták és elém hozták. Tekintetében gyűlölet lángolt. Ha nem fogták volna kötelek, akkor puszta kézzel nekem támadt volna. Azt, mondta mindent elvettem tőle. Az otthonát, a szerelmét, az életét, és a testvérét is mégsem becsültem meg soha. Mindig is csak egy alattvalónak tartottam és ezt nem bírta tovább. Szántam a szerencsétlent. Ékes példa volt rá, hogy a halandó lélek gyenge. Az idő csak árt nekik és az örök élet nem való mindnek. Szívem szerint örök időkig tartó szenvedést adtam volna neki, de mint kegyes és jóságos isten nem lehettem kegyetlen. Őt és a többi nemest, akik életben voltak a fővárosba vitettem ahol nyilvánosan kivégeztettem mindet. Sok problémát okoztak nekem. Sok hűséges emberem halt meg és komoly kárt okoztak a birodalmamnak. Viszont hasznot is szereztem ebből. A nép még jobban szeretett engem és a nemesség eltűnésével egyeduralkodóvá válhattam. Isgaik hűsége is próbára lett téve és a testőrségem vezetőjévé neveztem ki. Remek munkát végzett. Jó szemmel választotta ki a katonák közül az értékes embereket. A hadvezérem átszervezte a katonaságot és sokkal ütőképesebbé tette, mint valaha volt. Ez a különleges sárga anyagnak is volt köszönhető melyet napfémnek neveztünk el és az általam átadott modern hadtudományoknak is. A főpapom pedig az egyházat erősítette meg és a máguspapjaim tudását növelte. Az általa végzett kutatásokra persze nagyon kellett figyelnem, mert a mágia veszélyes lehet. Nem akartam, hogy olyan tudásra leljen, mellyel a hatalmam veszélyeztetheti. Veszélyesek lehetnek a tudósok az uralkodóra. Zrö’fj pedig titkosszolgálatot alapított és folyamatosan tájékoztatott mindenről, ami a birodalmamon belül történt. Illett hozzá ez a feladatkör. Jobban, mint szép ruhákban kormányozni az embereket. A birodalmam pedig fejlődött. Istentársaimtól kikkel sokat kalandoztam gyakran kaptam üzenetet és előfordult, hogy a segítségemet is kérték. Személyesen mentem. Katonákat és papokat vittem ezekben az esetekben. Ogun egy humanoidszerű, de vastag, rücskös bőrű fajt hódított meg. A bolygó melyet elfoglalt szinte teljes egészében sziklából állt és azon belül élt ez a faj. Sok emberem hullott el mire sikerült trónra ültetnünk és megszilárdítanunk a hatalmát. A nép nehezen fogadta el a vezető váltást. Végül sikerült egy tanácsot létrehoznia melyet ő vezetett. Restes egy démoni síkot választott magának. Hatalmát könnyedén megszilárdította, ami meglepő volt. A síkon ugyanis egy olyan démoni faj élt melynek férfijai állati értelemmel bíró szörnyetegek voltak a nők pedig szarvakkal és szárnyakkal bíró, különböző bőrszínű a férfiakon elemi mágiával uralkodó intrikus bestiák. Miután belátták, hogy a Sötét elemmel nem tudnak dacolni önként hajtottak fejet előtte. Azért Ardite elvégzett pár biztonsági intézkedést nehogy mágiával manipulálhassák Restest. Ő maga pedig továbbra is járta a világot és tanulmányozta az űrt. Saját bolygómon pedig szép lassan megépült a palotám. Atyáméhoz nem volt hasonlítható, de méretei még így is lenyűgözőek voltak. Formája tízemeletes lépcsőzetes piramis volt melynek teteje egy magas több száz embert is befogadni képes négyzet alakú épület volt benne gyönyörűen faragott szobrokkal. Ott volt az egyelten köztudott bejárat a palotámba, de hogy oda felérjenek híveimnek egy magas lépcsősoron kellett felmenniük. Az volt a tróntermem. Ott voltak a képek hőstetteimről, a számomra készített ajándékok melyek becsesek voltak nekem és arany trónusom is. Lent a palotám belsejébe csak én és leghűségesebb embereim mehettek le. Ott volt a terem mely alkalmas volt, hogy bolygók között járhassak, kincstáram és saját szobáim. Éreztem eljött az idő, hogy atyámat és anyáimat elhívjam a bolygómra. Komoly előkészületeket tettem, hogy ezt az alkalmat semmi se zavarhassa meg és nagy ünnepséget rendeztem melyen minden magas rangú alattvalóm részt vett. A felkészülés közben is sok emlék rohanta meg az elmémet. Rég érzett izgalom járt át mikor a kapu termében voltam, díszes számomra készült napfém vértemben. Atyám és anyáim mit sem változtak az évek folyamán. Látványuk megdobogtatta a szívemet és a régi kellemes emlékek úgy rohantak meg mintha csak minap történtek volna. Atyám végigvezette figyelő tekintetét a helyiségen ahová érkezett. Tekintete rajtam állt meg és páncélomon. Hozzám lépve megveregette a vállam.
- Sok jót hallottam rólad fiam. Hőstetteidről majd be kell számolnod nekem. Hogyhogy ilyen díszpáncélban fogadsz minket? Úgy tanítottam, hogy a fegyvert és a páncélt a hőstettek teszik értékessé és nem csak a kinézete. Egy olyan felszerelés mely csak a szemnek tetszik, de nem ér harcban semmit tűzre való dolog.
Tisztelettel elmosolyodtam hisz rég hallottam már atyám tanácsát. Nem hittem volna, hogy hiányozni fog.
- Ezt a tanácsodat nem felejtettem el atyám és biztosíthatlak, hogy bár nem látszik, de ez a fegyver vetekszik azokkal melyeket tőled kaptam és melyek bár viseletesebben, de még mindig előkelő helyen állnak a fegyverraktáramban.
- Valóban? Szívesen próbára tenném akkor. Mind az új fegyvereidet, mind az új fiamat.
- Örömmel elfogadom a kihívásod atyám. Előtte viszont kérlek, tartsatok velem. Ünnepséget rendeztem tiszteletetekre.
- Hát akkor vezess fiam!
Így is tettem volna, de anyáim a nyakamba borultak. Úgy öleltek, mint annak előtte sosem. Ölelésüket pedig viszonoztam, élveztem kicsit majd elhátráltam.
- Ígérem lesz időnk mindent megbeszélni.
Büszkén szemembe néztek mely immár nem egy gyermek, hanem egy uralkodó tekintete volt, bólintottak és követtek. A tróntermem színültig volt legértékesebb embereimmel. Út közben a főpapomat bemutattam atyámnak és anyáimnak. Elmondtam nekik érdemeit. Ott pedig a többit emberem is bemutatásra került. Zrö’fj-t nem kellett. Emlékszem atyám is megjegyezte róla, hogy ha halhatatlanságot is kapnak, de kevés halandó képes ily sokáig élni. Megjegyezte, hogy jól választottam. Testőreim parancsnoka és hadvezérem is tetszésére voltak szüleimnek. Főként mikor bemutatták képességeiket. Halandók voltak, de azok közül kiemelkedőek. Művészeink különböztek az otthoniaktól mivel az én népem zenéje inkább dobokra és sípokra épült, míg otthon a húros hangszerek voltak a zenék alapjai. Ennek ellenére Agtia anyám örömét lelte játékukban. A harci bemutató főként atyámnak tetszett. Katonaságom képzett volt és harcban edzett. Művészeink többi alkotása is elégedettséggel töltötte el szüleim szívét. Az pedig még inkább mikor meghallgatták a rólam szóló hőstörténeteket melyek csak az azon a bolygón történt tetteimet írták le. Mulatozásunk az éjszakába nyúlt. Az elkövetkező napokat szüleimmel töltöttem és hosszan meséltem nekik mik történtek velem és istentársaimmal. Atyámmal pedig megvívtuk a megbeszélt küzdelmünket és megtapasztalhatta mennyit fejlődtem. Mind elismerték, hogy kiérdemeltem a jogot, hogy uralkodó lehessek. Azzal, hogy viszont láttam őket döbbentett rá, hogy milyen sokat fejlődtem az óta, hogy elhagytam a szülőbolygómat. A tapasztalatok melyek kalandos utazásaim során értek miképp is formáltak engem. Elhatároztam, hogy eljött az idő a terjeszkedésre. A bolygó teljes területét uralmam alá fogom vonni és felvirágoztatom. Ezek után, ha eljött az idő atyám nyomdokaiba lépek és létrehozok egy utódot. A szüleim pár hét múlva távoztak, de három mágikus követ hagytak nekem ajándékba azért, hogy segítsék uralkodásomat. Azokat pedig ki is osztottam bizalmasaimnak. Hadvezéremnek, testőrparancsnokomnak és főpapomnak. Az ékszerekkel hadvezérem halhatatlanná vált, testőrparancsnokom képessé vált a telekinézisre, főpapom pedig egy lángoló démon erejét kapta meg. Elkövetkezendő hadjárataim során főpapom hatalma volt a leghasznosabb. Az erdők szép lassan el lettek foglalva és a rovarnép maradványai pedig egyre gyengültek. Hatalmam nőtt.
Az elkövetkező évszázadok békések voltak. Testőrparancsnokom meghalt. Testét mumifikáltuk és a családja kriptájában helyeztük örök nyugalomra. Sokan részt vettek temetésén. Utódjai szintén hűségesek voltak és jó harcosok is, de az ő nyomába egyik sem ért. Főpapom mágiával öröklétűvé változtatta saját magát. Ezért cserébe immár életerő helyett mágia éltette őt. Óvatosan kellett hát varázsolnia nehogy minden erejét felhasználja. Hadvezérem a szüleimtől kapott mágikus tárgynak és hogy egy harcban sem hunyt el köszönheti, hogy végig velem maradhatott. Testét ősi vér mágikus jelekkel láttuk el melyeknek hatása megegyezett az egykori uralkodó azon fiaiéval, akit én öltem meg. Istentársaimmal továbbra is tartottuk a kapcsolatot. Ők is szép lassan megszilárdították hatalmukat. Kivéve persze Ardite-ot, aki továbbra is hontalanul vándorolt csillagról csillagra, ahogy atyámtól hallottam a többi isten nem túl nagy örömére. Én csak mosolyogtam rajta. Tudtam ő ilyen érdekes alak. Az uralkodás helyett a kutatás és a tanulás értékesebb számára. A rovarlényeknek már csupán egy-két törzse élt már csak és szinte az egész bolygót megtisztítottam mikor egy nap váratlanul meglátogatott atyám, de csak Ryarae anyám volt vele. Mindketten fegyverben voltak és tebdon katonák és papok kíséretében érkeztek. Azokon kívül más lények is voltak velük szintén páncélban. Viszont azoknak a kinézete nem volt egységes, ahogy rendezettek sem nagyon tűntek. Pusztán létszámuk volt hatalmas. A tebdon katonák mágiával és kibernetikával voltak felerősítve. Ahogy néhány jelet felismertem sokukban fekete mágia munkálkodott. Atyám is más volt, mint annak előtte. Még hatalmasabb volt, mint azelőtt. Testéből helyenként sziklarögök nőttek ki és egész lényét pokoli lángok hevítették melynek izzása érződött tekintetében és agyarai közül. Olyan erő áradt belőle melyet még sosem éreztem az előtt. Lenyűgöző volt. Kérdéseimet csak egy olyan teremben volt hajlandó megválaszolni ahol nem halhatta senki. Elkísértem hát egy ilyen termembe.
- Mi történt atyám? Valami baj van?
Atyám rám emelte tüzes tekintetét és megrázta a fejét.
- Baj? Nem. Az nincs. Megismertem az igaz hatalom forrását. Sokan félik, ezt és sokan irigylik. Új kor köszöntött be általa. Hogy ki az, aki valóban barát és ki az, aki csak az utunkban áll most fog kiderülni. Fiam! Úgy vélem te méltó vagy hozzá, hogy megismerd. Magam mellett szeretnélek tudni ha harc lesz ugyanis olyan összecsapások jönnek amik fölülmúlnak minden ütközetet melyet eddig átéltél te vagy én. Itt ugyanis isteni vér is fog folyni. Velem leszel fiam?
Olyan izgalmat éreztem mely nagyon rég nem fogott el. Mintha ismét otthon az akkori páncélomban állnék atyámék előtt egy vadászat előtt, de tudtam most sokkal véresebb és mocskosabb dologról lehet szó. Megacéloztam szívemet és úgy válaszoltam.
- Atyám, nincs nagyobb megtiszteltetés számomra, mint az, hogy az oldaladon küzdhessek. Kérlek, áruld hát el, hol van a másik két anyám és miféle hatalomról beszélsz.
Anyámék említésére atyám arcán fájdalom suhant át. Őszinte és mélyről jövő lelki fájdalom. Ryarae anyám a vállára tette a kezét és aggódva nézett rá. Atyám egy darabig gyűjtötte az erejét majd kimondta a szörnyű igazságot.
- Agtia és Urasil nem voltak hajlandóak eltűrni, azt ahonnan hatalmamat szereztem. Sokat vitáztunk és végül olyat tettek, amire nem számítottam volna. Ellenem fordultak. Ha Ryarae nem leplezi le árulásukat, akkor talán vesztemet is okozták volna. Én mégis kegyes voltam hozzájuk hisz még mindig szeretem őket. Börtönbe zárattam őket, hogy ha legyőztem az ellenségeimet, akkor láthassák tévedtek ezzel az erővel kapcsolatban és megbánhassák, amit tettek majd visszatérjenek hozzám. Én pedig vissza fogom fogadni őket, mert még mindig szívből szeretem mindkettejüket. Fiam! Látom rajtad, hogy most összezavarodtál. Tedd fel a kérdéseidet és mindent elmondok.
- Mégis miféle erő az, ami ezt tette? Honnan van?
- Sundros a Sárkányisten nyitotta fel az elmém. Ő ismertette meg velem milyen erő rejlik a lélekben. A lélekben, ami bennem is épp úgy megtalálható, mint egy halandóban. Bár az enyém hatalmasabb, de a halandó lelket sem kell lebecsülni. Sokszor maguk a halandók sem méltóak lelkükhöz. Én megtanítalak, hogy tedd magadévá lelküket. Ezzel pedig megismerheted önmagad valódi határait.
- Atyám! Te most arról beszélsz, hogy halandók lelkéből nyered az erődet?
- Ne ítélj el fiam! A halandókról te magad is tudod, hogy gyengék és értéktelenek. Megvédjük őket, tanítjuk őket, irányítjuk őket, de sokuk méltatlan erre. Értük pedig, azt tehetjük, hogy lelküket magunkba fogadjuk és erőnket velük növeljük. Gondolj csak saját szolgádra, aki lelkében elgyöngült. Immár egy másik sík ura rendelkezik fölötte és örökkön bűnhődik tettei súlya alatt. Ha lelkét magadba fogadva felszabadítod ez felől, továbbra is a te felsőbb céljaid szolgálhatná. Vagy a tébolyodottak és a gyilkosok? Ők is többet tennének a világért, ha téged szolgálnának a lelkük erejével. Nincs igazam fiam?
Leültem és elmélkedtem az elhangzottakon. Ryarae anyám mellém ült.
- Ezt, a döntést meg kell hoznod fiam. A barátaid közül is lesznek, akik nem fogják majd, ezt a módszert támogatni. Azt, viszont nem teheted meg, hogy nem foglalsz állást ebben az ügyben. Apád nem túlzott. Háború közeleg és a szövetség fel fog bomlani. Őszinte leszek veled fiam. Szükségünk van rád. Szükség van a szövetségesekre. Azon belül is a hűséges istenekre hisz ellenségeink is közülünk valóak. Dönts! Úgy neveltelek, hogy határozott légy és félelem nélkül állj bármilyen helyzethez.
Ez segített meghozni a döntésemet.
- Nem tudnálak soha cserbenhagyni titeket. Természetesen mindenben számíthattok rám.
Láttam rajtuk, hogy mindketten büszkék rám. Az elkövetkező napokban atyám megtanította miképp fogadhatom be magamba az általam megöltek lelkét. Tökéletesen elsajátítottam ezt a módszert. Áthozott csapataikkal megerősítettem a sajátomat és nekikezdtünk titokban kivégzéseket intézni ahol olyan bűnözőket áldoztunk fel, akik nem voltak méltóak az életre. Az erőnk pedig egyre inkább nőtt. Karjaim olyan erősek lettek, amiről az előtt csak álmodni tudtam és testem sziklává vált. Így már méltó lettem a Sziklák közt született névre. Viszont szörnyű hírek jöttek felénk. Zrö’fj nem támogatta, amit tettünk és mint mindig akkor is nyíltan fejezte ki a véleményét. Azt, mondta azért választott engem szolgájának, hogy elmondja, ha tévedek és úgy érezte akkor tévedtem. A nép, ha rájön, hogy mit teszünk a hátuk mögött, ellenünk fordulnak és már így sem tetszenek nekik a külhoniak. Nem hallgattam rá és egyszer mikor élesen mert felszólalni a szüleimmel szemben be kellett záratnom. Sajnáltam, de tudtam, hogy helyesen cselekszem. Nem eshet csorba a tekintélyemen. Az istenek közül atyám jól mondta. Voltak szövetségeseink sokan, de ellenségeink is. Ardite kivételével az összes egykori istentársamat az ügyünk mellett tudhattuk. Tudtuk, hogy ha négyen összefogunk, olyan erőt mozgathatunk meg új hatalmunkkal, amivel ellenségeinket eltiporhatjuk. Én először Kesmiuq bolygóján küzdöttem az istenek ellen. Hegyvidékekkel teli bolygó volt és a császár palotája egy nagyon jól védhető helyen állt. Az volt a célunk, hogy ott fogjuk seregeinket állomásozni. Ogun is az apja bolygójára vezényelte a sajátjait. Felkészületlenek voltunk. A támadás váratlanul ért. Ogun komoly erőkkel volt távol szinte nyílt színen mikor rajtuk ütöttek. Esélyük sem volt. Értékes szövetségest vesztettünk és fontos katonákat. Nekem főpapomon és testőreimen kívül egy nagyobb csapat katonám volt ott. A sárkányisten seregét háromszemű óriáslények alkották. A támadók repülő hajókon érkeztek. Katonáik bár kisebb testűek voltak, de erőben és számban veszedelmesebbek voltak. Aranypáncélosok vezetésével, rendezett támadás ért minket. A sárkányisten palotájába vonultunk és sokáig kitartottunk. Az óriások hatalmas sziklákat hajítottak az ellenség hajóira és izmos karjaikkal sokáig tartották a kapukat. A hajókról a falon belülre került katonákat nehezen, de sikerült közrefognunk és az alakzatunkat fenntartani.  Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett, de mikor a kapuk betörtek elszabadult a káosz. Egy ideig még tartottuk magunkat, de aztán mikor a sárkányistent megölték, a sereg, vezető hiányában összeomlott. Én még időben visszavonultam és a testőrségem tagjainak súlyos áldozatának köszönhetően, főpapommal hazajutottunk mielőtt megsemmisült az ottani kapu. Testőrségem kapitánya is eleset, de alkalmasnak találtam az időt, hogy felélesztessem Isgaik-ot. A teste már nem élt, de az egykoron belénevelt hűség nem hunyt, ki ahogy képességei sem koptak. Egy jó barátom veszett oda és egy értékes szövetséges. Megviselt engem a vereség lelkiekbn is, de nem törődhettem a lelki fájdalmaimmal. Felkészültünk az elkövetkezendő küzdelmekre. Tisztában voltunk az ellenségünk helyzetével és tudtuk minket nem lephetnek így meg. Egyik este mégis váratlan látogatóm lett. A következő napra várható támadásra gondolva sétáltam palotám folyosóin mikor az egyik fordulóban Ardite fogadott engem. Akkor is ugyan az a díszes selyemruházata volt rajta, mint mikor először találkoztunk. Arcán baráti mosollyal köszöntött.
- Üdv Otrus! Rég találkoztunk.
- Valóban így van. Minek köszönhetem kéretlen látogatásod Csillaggyermek?
- Úgy látszik, nem örülsz, hogy látsz. Pedig én barátomként tekintek rád. Sok mindent átéltünk. Nem egyszer megmentettük egymást vagy ezt már elfelejtetted?
- Nem felejtettem. Én is barátomként tekintek rád. Alaposan ismerjük egymást és úgy vélem tudom is mi ügyből vagy itt. Csak, azt nem, hogy mit akarsz tenni.
- Ölni a hatalomért felborítja a világ rendjét Otrus. Őszintén kérlek, hagyd abba. Sok jót tettél ezelőtt. Azért vagy a barátságunkért kérlek, hagyd abba.
- A barátságunk sokat ér nekem. Ezért felajánlom, hogy ha nem tettél még semmit, akkor büntetlenül távozhatsz vagy csatlakozhatsz. Velünk megtapasztalhatod milyen az igazi erő. Az a tökéletesség, amire te is törekszel.
Ardite felsóhajtott.
- Félreérted a tökéletességet. Ahogy Restes is tette.
- Mi történt vele? Mit tettél vele?
- Azt, amit tennem kellett. Megállítottam, ahogy az apját is. Az asgardi csapatok holnap elérik ezt a bolygót és ha ellenállsz akkor semmit sem tudok tenni érted.
Mit akarsz halandó? Igen asgardit mondtam. Ne szólj bele a történetembe. Szóval…
- Nem akarom még egy barátomat elveszíteni. Könyörgök, add meg magad.
- Ha idejönnek, megöljük őket. Ahogy téged is.
A fegyvereimhez nyúltam, de Ardite egy pillanat múlva már eltűnt. Embereimmel átnézettem az egész palotát, de Ardite-nak nyomát sem látták. Sejtettem. Csak feltérképezte a védelmünket és figyelmeztetett. Ennek ellenére nem ijedtem meg tőle. Másnap vártuk a támadást, ami meg is érkezett. Vastag falak és veszélyes ostromgépek védelmeztek minket. Már nem olyan nyílt harcterek voltak, mint mikor megérkeztem annak idején a bolygóra. Az ellenfél repülő hajókon támadt ránk. Fegyvereink leszedték őket, de aranypáncélos istenek ugráltak ki ezekből a hajókból.  Csapataink jól helyt álltak. Abban biztos, voltam, hogy győzelem fog minket várni. És akkor eljött volna a bosszúnk ideje. Éreztem, ahogy a küzdelem során megölt ellenségeim ereje belém áramlik. Oly hatalmas soha nem voltam még. A mágikus energiák melyek egész lényemet átjárták újabb változásokat hoztak bennem. Bőröm fémszerű lett és erőm tovább nőtt. A levegőből tizedeltem az aranypáncélosokat, úgyhogy elsőként láthattam a bajt. Egy kisebb ellenséges egység valahogy vonalaink mögé került és hátba támadta a tüzérségünket. Sebesen odarepültem, de a károk így is súlyosak voltak. Amint megérkeztem két istent megöltem, de rájöttem, hogy csapdába kerültem. A többi alakzatba állt és körbe vettek. Mögöttem pedig mágikus falak zártak el csapataimtól. Küzdöttem, de a túlerő és az ármány legyűrt engem. Mikor földre kerültem akkor Ardite lépett ki az aranypáncélosok közül. Mágikus béklyókba zárt és elteleportált. Hogy hova, azt nem tudom. Egy szűk fémketrec volt melyből nem tudtam kitörni és sötét volt. Sokáig voltam ott talán órákig is. Akkor aranypáncélosok jöttek és a vezetőjükhöz vittek. Szakállas humanoid kinézetű isten volt mágikus lándzsával. Tekintetében látszott, hogy valódi vezető ki parancsoláshoz szokott és kinek szavai is erőt sugároznak. Így szólott hozzám.
- Otrus kit a Sziklák közt születettnek is hívnak, halandók és istenek vérével növelted saját hatalmadat. Népek életét keserítetted meg és sötét mágia eszközével éltél. Ezzel pedig felborítottad a rendet. Van bármi mentséged vétkeidre?
Az öreg képébe röhögtem hisz nem tudta ki az én apám és hogy kinek a haragját vonja saját fejére.
- Én egy isten vagyok és jogom van, azt tenni, amit akarok. Ti, pedig akik az utamba álltok megismeritek atyám a hatalmas Mazemis haragját ki eljön és kiszabadít engem.
- Tévedsz te ostoba! Olyan helyre száműzlek, ahonnan soha senki nem szabadíthat ki és atyádra is ez a sors fog várni. Én Odin, Bor fia, a mindenek atyja isteni hatalmamnál fogva bűneidért melyekkel szégyent hoztál ránk, örök szenvedésre kárhoztatlak.

Igen halandó. Azt mondtam Odin. Még egyszer tiszteletlenül meg mered szakítani a történetemet fejedet fogom venni. Ezek után saját nyelvén varázsszavakat mondott, amit nem értettem és nagy fényességet láttam majd teljes sötétséget, ami teljesen körbeölelt. Nem hallottam, nem láttam és mozogni is képtelen voltam. Olyat éreztem, mint azelőtt még soha. Gyengeséget és tehetetlenséget. Sokáig küzdöttem ellene. Üvöltöttem, de nem hallottam. Az erő mely karjaimat átjárta nem segített. Mintha láncok fogták volna közre egész testemet. Egy idő után már az üvöltést is abbahagytam és a harcot. Elfáradtam. Elaludtam és mikor felkeltem ugyan ott voltam. Ismét megpróbáltam küzdeni, de újra reménytelenül. Hogy meddig tettem ezt, azt nem tudom. Napokig? Évekig? Fogalmam sincs. Az idő folyását hamar elvesztettem ott. Egy idő után már nem küzdöttem csak gondolkoztam és emlékeztem. Sok mindenre. Voltak szép és voltak kevésbé szép emlékeim. Igyekeztem inkább a szépekbe kapaszkodni, de gyakorta megjelentek azok is, amiket nem szerettem. Szerettem az emlékeimet atyámról és az anyáimról. A birodalmam irányítását is szerettem. Egykori istentársaimmal való kalandozásaimra nem szívesen gondoltam hisz azok keserédes emlékek voltak. Emlékek halottakról és árulókról. Egy idő után már nem volt csend. Elkezdtem hallani hangokat. Hogy valósak voltak-e vagy csupán a képzeletem szüleményei arra sosem jöttem rá, de örültem nekik. Rabságomat elviselhetőbbé tették. Egy idő után ezek a hangok lettek a barátaim. Velük szórakoztam és azzal ahogy figyeltem miképp gyengülök. Nagyon lassan történt, de volt időm megfigyelni. Csökkent az izmaim ereje és a bőröm anyaga is változott. Előbb fémből sziklává vált majd ezzé a sebezhetőbb anyaggá, ami most is. Már biztos voltam örök rabságomban mikor hallottam valamit. Valaki a nevemen szólított. Már rég nem is próbáltam, de összeszedtem minden erőmet és megpróbáltam a hang irányában menni. Eleinte nem sikerült, de aztán mintha megmozdultam volna. Tovább próbálkoztam és a hangot minél hangosabban hallottam annál jobban éreztem, hogy gyengülnek az engem ott tartó láncok. Aztán megláttam a fényt. Gyenge volt, de ott a sötétségben szinte ragyogott. Ahogy közelítettem felé éreztem, ahogy az erő visszatér belém és az elmém megszabadul azoktól a századoktól vagy ezredektől melyeket ott a börtönömben töltöttem. A fényhez közelítve megláttam, hogy egy kapu másik oldalán égő gyertya fénye az. Átléptem a kapun és teleszívtam a tüdőm az új világ levegőjével. Fények, hangok és szagok valódi kavalkádja árasztott el engem. Csodás érzés volt. Egy dolog zavart csupán. Mégpedig az a köpenyes halandó, aki ordibált nekem. Közömbösen szétnéztem és megállapítottam, hogy valószínűleg a föld alatt vagyok egy kőből épült raktárszerűségben. Egy mágikus pentagrammában álltam és csak gyertyák világítottak. Ez érdekes volt hisz, ahogy szétnéztem megállapítottam, hogy fölöttem egy elektromos világító eszköz van, ami nagyobb fényt adott volna. Az előttem lévő három halandó mind fekete köpenyt hordtak. Ketten féltek, de a harmadik, valószínűleg a vezetőjük, aki társai erejével megidézett meggyengült börtönömből parancsolón szólt hozzám. Több nyelven is megpróbálta elmondani mit akart mire megtalált egyet, amit értettem. Azt, merte mondani, hogy mint felszabadítójának esküdjek neki örök hűséget. Felkaptam és a gyertyákhoz hajítottam. Visított mikor lángra kapott. Egy darabig néztem majd leütöttem. Ezek után társaihoz fordultam és miután meggyőződtem, hogy képesek vagyunk egy nyelvet beszélni tájékozódtam a világról ahova kerültem. Ennyi egyelőre elég is lesz. Innen folytatom majd híveim számára történetem legközelebb.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
avatar
Adrian Sommerfield
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 833
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Otrus

Témanyitás by Adrian Sommerfield on Szer. 10 Jan. 2018, 19:21

Szakértelmei:
Birodalom igazgatás
Hadvezetés
Kardok, lándzsák és íjak használata
Elméletben alaposan ismeri a mágiát
Jól tud játszani egy olyan hangszeren melynek a földi megfelelője a görög líra
Több nyelven beszél melyek lehet azóta már holtnyelvvé váltak
Több ősi népről vannak ismeretei melyek lehet azóta kihaltak
Ismeri a kozmikus technológiát
Sokat tud az ezer évvel ezelőtti istenekről
Jelenleg tanulja az angol nyelvet és a földi dolgokat


Képességei:
60 km/h sebességgel tud repülni
képes emberi alakot is felvenni



A hozzászólást Adrian Sommerfield összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 10 Márc. 2018, 23:22-kor.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
avatar
Adrian Sommerfield
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 833
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Otrus

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 10 Márc. 2018, 11:10

Kicsit megkésve bár, de elfogadva.
Z-vel beszéltük korábban, hogyha szeretnéd még lehet egy képességed, mert a képregényben volt hasonló. Azaz van egy emberi, egy halandó alakod, hogy eltudj vegyülni és ezt és az isteni alakot szabadon tudod váltogatni.
Szóval, ha szeretnéd írd fel és a karit vond le Adrian-től Smile

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13922
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Otrus

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.