Arkinnea

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Shadow Pént. 25 Május 2018, 15:33

Heiwanna Miin Klodov (LO-75256)

Nagyon sok információt tudtam meg Luckytól, annak hála, hogy el lehetett vele beszélgetni elég jól mindenről. Nem titkolózott, aminek örültem bár belül kissé azt éreztem belül, hogy talán ha annak ismerne, mint a többiek, vagy annak ami vagyok, akkor már lehet nem lenne ennyire közlékeny, ugyan akkor egyre jobban azt éreztem, hogy valamit talán tennem kéne értük, hiszen nem érdemlik meg ezt a száműzetést, amiben vannak, mikor jót cselekedtek, és helyesen is ráadásul, még ha azt ez a bizonyos Xeth nem is így vélte.
Időközben elmentem a hajóra egy táskáért, amiben volt egy birodalomi váltás ruha is, amibe átöltöztem, majd a konditerembe mentem. Luckyval közben tovább beszélgettem nem egyszer vagy húzódzkodás közben, vagy mikor épp fejjel lefelé lógva húztam fel magam a rúd felé. Nem akartam súlyt emelni, hogy azzal buktassam le magam mennyivel is vagyok erősebb náluk.
Ha volt dolga persze hagytam, hogy elmenjen Lucky, de ha maradt és beszélgetett, akkor óvatosan tapogatódzva faggattam a bázis életéről, miket szoktak, csinálni, mikor, hogyan pihennek, azaz olyanokat, amik annyira azért nem lehetnek gyanusak, csak olyan érdeklődés féle, hogy ha már nem mehetnek el innen, akkor mivel is tudják töltögetni ezt az időt. Mindez fontos volt, hiszen kellett egy kódhengert is szerezni, és hogy ki merre is jár, azonban ennek mellékhatása ként azért kezdtem egyre jobban és jobban megkedvelni ezt a rohamosztagost, annak ellenére, hogy nem voltak eddig velük jó tapasztalataim. A beszélgetés közben azért nem lehet azt mondani, hogy keményen edzettem volna, sőt jó párszor inkább beszélgetés ment, majd elmentem egyet zuhanyozni, és átöltözni. Korral kezdek el beszélgetni arra ügyelve, hogy a kamerán keresztül egy droid vagy valaki ne tudja a számról se leolvasni, hogy mit is mondok, miután Cesur is visszatért, hogy megosszam velük annak egy részét, amit megtudtam, még vacsora idő előtt. Ezután jött a feketeleves, hiszen kívülről nem tudtam bejutni egyszerűen, de még voltak lehetőségek bentről, de ehhez be kellett jutni a vezérlőbe valakinek a képébe, és kinyomni a felvevő rendszert.
- Q’ayem – szólalok meg nagyon csendesen a szobában úgy, hogy háttal legyek a kamerának továbbra is, mikor Kor előtt állok – én könnyebben bejutok a lezárt részbe, és ott talán a haladás se lesz annyira nehéz számomra, de kell majd, hogy kapcsolatban maradjunk. És az is, hogy tudjuk, hogy ha feltűnik nekik, hogy áll a kamera rendszer rögzítése – itt Cesurra nézek. – A lényeg, hogy ne legyen semmi probléma, gyanakvás, nem akarom, hogy bárki megsérüljön. – veszek egy mély levegőt – Szeretnék segíteni rajtuk – kicsit úgy félve nézek Kor sisakjára, hogy mit is fog reagálni. Lehet most kapok egy nagy fejmosást, de ezt érzem helyesnek. – Tudom, ezzel megnő a kockázat, és nem ezért vagyunk itt, és a küldetés az elsődleges. Ezt tartom szeme előtt. – teszem hozzá eléggé csendesen. Nem várom azt, hogy a két férfi egyetértene velem, ebben vagy a tervem többirészében. Azonban mellettem több dolog is szolt, ami könnyíti számomra az előrejutás a romos templomban, ami kitudja milyen állapotban is van, és hol jön jól, mind a fizikai erőm, mind a képességem. Arra nem számolok, hogy bármi veszélyes lény lenne bent, a szellemek pedig remélem, hogy nem fognak behatolónak vagy ellenségnek tartani, ami akadályozna, és túl nagy technikai tudás se fog kelleni, csak a droid, mert Erő és technikai tudás szempontból külön külön a két férfi alkalmasabb a feladatra, mint én.
Miután a kis kupaktanács végetért, akkor indulok meg a többiekre a kellő időben az étkezőbe, hogy ne legyünk gyanusak senkinek se. Az étkezőbe figyeltem az étkezőket, és a többieket elgondolkozva. Az ételt csak lassan eszegettem, tűnődve az információkon, amiket eddig sikerült megtudnom Luckytól, hiszen az éjszaka lehet egy olyan alkalom, mikor könnyebben tudnánk bármit is csinálni, anélkül, hogy lebuknánk.

”Felszerelés”:

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 26 Május 2018, 00:00



Hidegháború – Árnyak között





Arkinnea


Résztvevők: Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Cesur Aloysius és Silzu



Következő körváltás: 2018. május 26. (szombat)

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


”Would somebody get this big walking carpet out of my way?”
- Leia hercegnő

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


Helyi Idő: 21:05 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Kantin, Arkinnea-i Birodalmi bázis
Feladat: Megszerezni a Jedi templom adatbázisát
Köztársasági erők: Heiwanna Miin Klodov | Cesur Aloysius | Q'ayem Kor
Birodalmi erők: ST-2346 „Lucky”, 23 másik birodalmi, droidok
Hutt/alvilági erők: -
bázis:

Ugyanaz.

Arkinnea - Page 3 UU6StjJ


Helyi Idő: 21:05 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Jedi teplom romjai, Arkinnea
Feladat: Kincsvadászat
Hutt/alvilági erők: Silzu
Köztársasági erők: -
Birodalmi erők: -
odabent:

Ugyanaz.

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Zerae Kedd 29 Május 2018, 20:49

Arkinnea - Page 3 Silzu_10
>> Silzu, Rabszolga
>> Játékos társak:  RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, CESUR ALOYSIUS és SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Egyéb:
Jelenlegi zsákmány: 1x egér droid
Kábán néztem körbe, forgattam a fejemet körbe a szememet lassan és unottan vele. Ahogy magamhoz tértem végre több jó és rossz dolgot éreztem magamon. Kipihent voltam ami jó volt de szomjas voltam és a mosdót is meglátogattam volna, nem tűnt napoknak de olyannyira el voltam zsibbadva, hogy csak úgy szaladgáltak a tűk a karomon fel-alá miközben bizsergett az egész. Talán órákat voltam kifeküdve, vesztegetett idő ez de nem sok mindent tudtam már így csinálni vele, legalább a gázok és az édeskés illat ami volt eloszlott teljesen így miután feltápászkodtam a földről és stabilnak is éreztem a járást akkor benéztem a terembe óvatosan, hogy mi volt ott. Először az előttem heverő összetört üvegdarabokat néztem meg, valószínű, hogy az összekeveredésük üthetett ki. Pech nem mondom de, hogy ennél sokkal többet nem tudtam megmondani a többi kotyvadékról odabent az is biztos volt, valami raktár volt inkább mint labor de végül amiket meg is ismertem azok az embriósok voltak hátrébb. Odaszökkentem az egyikhez és megkocogtattam az üvegét mintha ezzel felkelthetnék egy ilyent, persze nem számítottam reakcióra tőle.
- Vajon élsz még? Vajon mi vagy? Hmmm, vajon a gazdám örülne valami ilyesminek?
Leemeltem végül a tartályt, persze ha elbírtam az embriósat és nem volt túl nagy sem az egész hiszen bármit viszek magammal ki kell tudnom vinni ott amerről bejöttem hacsak nem akarok felfedezni egy új kijáratot. Még egyszer körbenéztem, hogy volt-e valami igazán érdekes idebent vagy csillogó dolog aztán vagy üres kézzel vagy a kezemben az embriós tartállyal megyek ki a teremből és teszem le a folyosóra a tartályt majd megnézem mi van a másik ajtó mögött is, most azért óvatosabban, hogy nehogy itt meg valami halálos gázokat kotyvasszak össze magamnak miközben beesek, sőt már a beesést is jobb lenne elhanyagolni. Bár van vizem és tudom merre van a kijárat addig nem állok le inni amíg nem találok valami mosdót vagy alkalmas sarkot magamnak, hogy rontsak a visszatartásán. Ki tudja, lehet a kettes ajtó mögött mosdó van és ez lehet egy templom de csak van helyük erre, kéne még lakókörleteknek is. Ooh valami szerviz raktárat kéne megtalálnom vagy központi számítógépet is akár. Hátha működik de ha nem is talán a databankok vagy valami van ami majd érdekes és értékes is lehet. Remélem.

_________________
Arkinnea - Page 3 FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Arkinnea - Page 3 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Ammon Einarson Kedd 29 Május 2018, 21:23

Arkinnea - Page 3 Kor_ar10
>> Q'ayem Kor (Dreng Skatt a Vizla klánból), Testőr/szerelő
>> Játékos társak: HEIWANNA MIIN KLODOV (LO-75256), CESUR ALOYSIUS (CT-14578) ÉS SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Arkinnea - Page 3 Kor_he10
Untam magam, a vége felé már majdnem neki tudtam volna állni a testem dobálásának az ágyon. Nem aludtam és nem csináltam semmit amivel lefárasztanám magamat, tűkön voltam mert nem tudtam merre jár a többi tagja a csapatnak és vártam már, hogy visszaérjenek. Mikor végre visszajöttek akkor hallgattam mit is tudtak meg, miután én csupán a bázison járkáltam így nem sokmindent tudtam elmondani nekik mint amit ők is láthattak. Elsőre elakadt a szavam, nem is attól, hogy Miin akart menni mert a képességei megvoltak rá és pacifizmusa miatt még el is kerülne és menekülne. De az, hogy ... segíteni akar ezeknek itt?
- Elment az eszed? Nem a mi dolgunk! - felé bökök majd hogy meg is bökve az orrát Miin-nek de megállítom magam mielőtt így is tennék majd leengedem a kezemet.
- A feladatot hajtjuk végre és mikor végeztünk távozunk. Semmi több. A hangom kissé rekettes volt mert egész nap nem beszéltem, bár nem is szoktam sokat most ez másképp viselt meg mert az is ott volt, hogy nem anyanyelvemen beszéltem hanem a közösön. Még talán irritáltabb is vagyok mert egy ellenséges bázis közepén ülünk ahol ha kitör a tűzharc csupán ideig óráig tudnám biztosítani Miin biztonságát miközben türelmesen tűrhettem volna valószínűleg a kántálását, hogy persze ne öljek meg senkit sem.
Tényként közlöm Miin-el nem vita tárgyaként. Még is mit akar mentegetni az ellenséges katonákon? Gondolkodás nélkül lőnének minket agyon vagy fognának el minket élve ha tudnák ki vagyunk és azzal bármiért is akar itt segíteni nekik biztosan ki is tudnák váltani magukat. Tudtam, hogy ha vitába folyunk csupán lekéssük a vacsora hívását ami nem lenne jó mert az kilóg a sorból az ittenieknek így hát megindultam az étkezők felé. Nem volt nálam semmilyen fegyverem most persze mert nincsen rá szükségem. Azt tudtam, hogy az, hogy teljes páncélomban jelenek meg majd az étkezdében azzal semmi kiveti való nincsen, hát így tettem, megvallom felbosszantott Miin viselkedése, hogy mit akar csinálni mikor gondolkodás nélkül vetnék börtönbe és adnák el rabszolgának és természetesen ezekkel tisztában is van és talán ezért is bőszít ennyire a dolog. Miután viszont végig álltam a sort, hogy megkaphassam az ételt akkor a tálcával a kezemben elindulok vissza a kijelölt szállásunkra, hogy majd ott egyek. Ez is volt a felkészítésben, hogy ez sem különleges, még úgy sem, hogy ha egy rohamosztagos teszi magasabb rangban vagy olyan mint akit én személyesítek éppen meg most.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 30 Május 2018, 00:00



Hidegháború – Árnyak között





Arkinnea


Résztvevők: Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Cesur Aloysius és Silzu



Következő körváltás: 2018. június 3. (vasárnap)

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


Helyi Idő: 21:10 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Kantin, Arkinnea-i Birodalmi bázis
Feladat: Megszerezni a Jedi templom adatbázisát
Köztársasági erők: Heiwanna Miin Klodov | Cesur Aloysius | Q'ayem Kor
Birodalmi erők: ST-2346 „Lucky”, 23 másik birodalmi, droidok
Hutt/alvilági erők: -
bázis:

Azt még sikerült megtudni, hogy éjszaka is van őrség, a 24 fős csapat három műszakban van, csak éppen az éjjeli alatt mindenki alszik, míg nappal többen vannak ébren. Így jó eséllyel éjjel csak az irányítóban lehet emberekbe belefutni, a folyosókon nem.
Éppen ezért a vacsoránál is jelenleg a triót leszámítva tizenhatan voltak itt. Nyolcan frisse és üdén, ők lehettek akik majd hamarosan átveszik az éjszakai szolgálatot és a fáradt csoport, Lucky és emberei, akik reggel voltak őrségben és ők bizonyára mennek hamarosan aludni, hogy reggel ők lépjenek szolgálatba.
Kor nem maradt itt, hanem visszatért a szállásra, így csak Cesur és Miin maradtak a katonákkal. Mivel ketten voltak, így odainvitálták őket a saját asztalukhoz, hogy mégse különcködjenek annyira.
Ha csatlakoztak, akkor mivel most volt lehetőségük beszélgetni a párossal, elég sok kérdést feltettek. Többek közt, hogy hol végeztek az akadémián, hol szolgáltak korábban, a háborúban melyik csatákban vettek részt és ehhez hasonlókat. Persze, ha nem csatlakoztak, akkor nem is zargatták őket.
A vacsora egyébként teljesen nyugodtan lezajlott, ezek után a reggeli csoport, köztük Lucky is jóéjszakát kívánt a társaságnak – bár a férfi marad, ha Miin tarzóztatja – és ők távoznak a hálókörletek irányába, a másik nyolcas pedig készülni a műszakváltásra és így a páros egyedül marad.

Arkinnea - Page 3 UU6StjJ


Helyi Idő: 21:10 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Jedi teplom romjai, Arkinnea
Feladat: Kincsvadászat
Hutt/alvilági erők: Silzu
Köztársasági erők: -
Birodalmi erők: -
odabent:

Silzu nekilátott annak, hogy az embriós edényt vizsgálja meg. Szerencsére ez nem üveg volt, hanem csak valamilyen áttetsző anyagú edény, ami meglehetősen könnyű volt, de érintés alapján nem törékeny anyagú. Ezért maradhatott meg eddig. A benne látott embrió furcsa volt, lehet, hogy valamilyen hibrid, vagy mutáns, mert az biztos, hogy Silzu nem tudta volna megmondani, hogy mi ez. A tároló beleférhetett a táskájába, csak ki fog oldalra púposodni, de legalább eltörni nem fog.
A következő ajtót már óvatosabban nyitotta ki, ott bent ládákat talált, amin a jedik mezőgazdasági corpsának szimbólumai voltak. A dobozokon feliratok, melyikben milyen élelmiszer volt, ez valamilyen élelmiszerraktár lehetett. Oldalt a falnál több üres kisebb-nagyobb zárható edény is volt, a többsége még mobil wc-nek is használható volt. Ha a lány a ládákat kinyitja, akkor azokban konzerveket talált, amiknek még a szavatossági ideje sem járt le. Mind remek minőségű étel, volt, amik csak alapanyagok, de mások olyanok, hogy csak melegíteni kellett. Illetve energiaszeletek is voltak ezek lezárt vákuumos dobozokban, hogy minél tovább megmaradjanak és elálljanak.

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Zerae Szer. 30 Május 2018, 13:37

Arkinnea - Page 3 Silzu_10
>> Silzu, Rabszolga
>> Játékos társak:  RAVOHRA TIRGIR, HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, CESUR ALOYSIUS és SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Egyéb:
Jelenlegi zsákmány: 1x egér droid
Egy nagyon de nagyon fura izé volt a tartályban. Elmosolyodtam, ennek biztos örülni fog a gazdám  mert ez elég különleges. Sosem láttam még ilyent a többiek között akikkel együtt éltem szóval biztos illeni fog a kollekcióba. Letettem a folyosón majd megnéztem a másik terem mit rejt. Ez esetben az egész egy elemózsi raktár volt. Sok minden féle dologgal. Konzervvel is meg szeletekkel. Minden frissnek is tűnt ezt megjegyzem magamnak, ha kell később vissza tudok jönni ide ha elfogyna az ételem. Ezzel majd kicsit megtudom nyújtani az itt maradásomat, már ami kajailag nézve. Még olyant is találtam amivel eltudtam magam intézni az igényemet amit miután átnéztem visszamentem a másik raktárba és ott elintéztem ami kellett. Aztán, hogy már nem kellett tartanom attól, hogy egy nagyobb erőfeszítéskor a hójagom nem bírja eltettem az embriós palackot a táskába, magamhoz vettem egy-két energiaszeletet és egyet megbontva kezdtem el azt rágcsálni és úgy indultam tovább. Már ha volt itt tovább még, ha nem akkor vissza fordultam és a másik folyosó felé vettem az irányt az előző csarnokból. Kintről is már elég nagynak tűnt a hely, remélem találok valami táblát a falakon, esetleg nyilakat, hogy merre menjek. Jók ezek a holmik de mi mást rejthet még a hely! Remélem találok még érdekes és izgalmas dolgokat idebent.

_________________
Arkinnea - Page 3 FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Arkinnea - Page 3 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Ammon Einarson Pént. 01 Jún. 2018, 13:36

Arkinnea - Page 3 Kor_ar10
>> Q'ayem Kor (Dreng Skatt a Vizla klánból), Testőr/szerelő
>> Játékos társak: HEIWANNA MIIN KLODOV (LO-75256), CESUR ALOYSIUS (CT-14578) ÉS SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Arkinnea - Page 3 Kor_he10
Nem álltam meg miután elindultam és otthagytam a többieket Miin vágyainak kifejezése után. A kantinban is egy fej adagot, amit kiadtak, szedtem fel csupán és a tálcával a kezemben indultam meg vissza a kijelölt szállásunkra amennyiben senki sem állított meg, ha persze nem Miin akart kérlelni az étkezdében a tisztek előtt akkor nem igazán volt senkinek sem olyan indoka, hogy maradjak.
Ha vissza tudtam menni gond nélkül a szállásunkra akkor először is letettem az asztalra a tálcát és becsukodó ajtó hangja után meg leültem elé. A kamerával háttal ültem és levettem a sisakomat, letettem magam mellé majd balommal lekönyökölve abba a tenyerembe temettem bele az arcomat. Ha venne hangot a kamera most biztosan néznének a figyelők, hogy mi volt ez a hatalmas sóhajtás amit kieresztettem. Egy két dolog volt csupán, például, hogy letesz-e Miin az extra tervéről. Aztán a tálcán különböző színű pépeket néztem egy darabig. A másik, hogy mit kezdek ezzel...Megragadtam a vizet amit hoztam még és lassan elkezdtem kortyolgatni miközben hátra is dőltem végre a székben. Majd csak azt mondom, hogy nem volt étvágyam. Kortyoltam még egy nagyot a vízbe. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a sok vitamin és egyebek amivel tele van a vizük a birodalmisoknak legalább jó, egy két helyen szinte értéktelen a víz és csak a hidratálásra jó valamennyire.
Kicsit közelebb is hajoltam a pépekhez és megszagoltam őket, a színük és a szaguk eltért de hogy mind takonynak nézett ki túlságosan is kedves megjegyzésnek éreztem. Miközben iszogattam a vizemet játszottam a sisakommal és bíbelődtem a beállításaival, a komlinkem ott volt az asztalon és vártam, hogy majd jelezzenek ha kellenék.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Cesur Aloysius Pént. 01 Jún. 2018, 16:25

Hosszú órák teltek el kutatással és gondolkozással, de nem jártam sikerrel. Mondhatni teljesen bejártam ezt a szakaszt és nem találtam semmilyen bejáratot. Kicsit zavart, hogy ennyire nehéz bejutni a templomba, de tudtam, hogy vagy a természet vagy a rohamosztagosok temethették be, a lehetséges más utakat. Mikor megkaptam az üzenetet, hogy térjek vissza, elindultam a bikerhez és miután felültem még vetettem egy pillantást a tájra és elindultam ideiglenes otthonunk felé. Miután vissza értem első utam a szállásomra vezetett ahol átöltöztem majd csatlakoztam kicsiny csapatunk kupaktanácsához. Valamilyen szinten megértettem Miin reakcióját és hogy sajnálja Őket, de tudtam, hogy nem kockáztathatunk.
- A bejutást a templomba mindenképpen meg kell oldani. De még egyelőre fogalmam sincs hogy miképp. Innen bentről maximum a lezárt ajtókon át jutunk, de ahhoz valóban el kell intézni a kamerákat - jegyeztem meg, majd kis szünet után folytattam.
- Becsülendő a segítőkészsége, de nem kockáztathatunk. Ha valaki én tudom mennyire fontos a mások segítése, de bele kell gondolnunk abba, hogy milyen következményekkel járhat. Úgyhogy hacsak nem bizonyosodik meg róla, hogy minimális kockázattal kifitelezhető a dolog, addig jobb ha elfelejti. Menjünk enni - ezzel kiléptem a szobából és a kantin felé vettem az irányt.
- Jól néz ki - jegyeztem meg a kajára pillantva, miközben leültem az asztalhoz és nekiláttam az étkezésnek.
Ízlett az étel, és jó volt kicsit megpihenni, de tudtam mi történne ha túlságosan kényelembe helyeznénk magunkat. Mikor invitálni akartak a katonák barátságosan feléjük fordultam.
- Elnézést, uraim, de nagyon fáradt vagyok. Talán holnap bepótolhatjuk az ismerkedést - mondtam, majd Miinre emeltem a tekintetem.
- Ha gondolja maradjon. Én mára elteszem magam. Ha valami történik hívjon - ezzel elvittem a tálcát a gyűjtőbe, már ha volt ilyen és a körletem felé vettem az irányt. Visszaérve nem teketóriáztam sokat, hanem egy kis meditálás után lefeküdtem aludni.

_________________
Arkinnea - Page 3 280vcdf
Cesur Aloysius
Cesur Aloysius
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 12
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2018. Mar. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Shadow Szomb. 02 Jún. 2018, 18:36

Heiwanna Miin Klodov (LO-75256)

Se Q’ayem se Cerus nem rajongott az ötletem miatt, legalábbis ahhoz, hogy Luckyn és társain segítsünk. Mindkettőjük vesszőparipálya, hogy a küldetés az első, és a legfontosabb, mintha nekem nem az lenne az elsődleges. Q’ayem a szobában eszik, Cerus egy ideig marad, majd búcsúzik, hogy ő megy pihenni, mikor áthívnának minket másik asztalhoz. Felkel az asztaltól
- Igen is uram. Természetesen, rögtön szólok. Pihenje ki magát. – mondom kedvesen, majd megvárom míg távozik, felemelem a tálcám és átülök a rohamosztagosok közé, hogy ne tűnjek különcködőnek, így jobban el tudjak vegyülni a társaságukban. Korábban olvastam dolgokat és meg is kaptunk információkat a személyekhez akiket alakítottunk, így tudtam beszélgetni velük. Bár ők harcoltak, én meg nem igazán akartam olyat állítani ami nem én vagyok, azaz távol áll tőlem teljesen. Rhen Var egyik elpusztult hajóját jelöltem meg, hogy ott voltam, és azután nem voltam csatában, csak szállításos feladataim vannak, mint a mostani is. Ha a többiekről is kérdeztek, akkor elmondtam, hogy a fejvadásszal már többször is dolgoztam együtt, a parancsnokommal viszont még nem. Közben Luckyt figyeltem, majd elbúcsúztam mikor ment aludni, és ahogy végeztem én is elköszöntem.
- Köszönöm a beszélgetést uraim, ha megbocsájtanak, akkor én is elmennék aludni néhány órát, de szerintem még az este folyamán lehet összefutunk a folyosón esetleg, mert nem tudok gyakran sokat aludni – jegyzem meg, majd elköszönés után visszaviszem a tálcám a gyűjtőbe, aztán megyek a szobába, és ránézek a többiekre. Becsukom az ajtót magam mögött, majd az ágyamhoz megyek.
- Q’ayem – szólalok meg csendesen, mikor biztos vagyok benne, hogy csak mi vagyunk, majd lassan oda ballagok mellé, mintha csak megbeszélném vele a napot, kihúzva magam, majd a Datapad-ot is előhúzom, és azon nézegetem testem takarásában, a helyi állat világot, keresve valami kis macska méretű állatot, aminek a kinézetét kölcsön vehetem, a haladáshoz a szellőzőben, de még kisebbet is, hogy már a kijutás is könnyebb legyen a szobából valami kis rágcsálóként.
- Készítsed fel a droidot kérlek, én most lefekszek látszólag, de kisurranok az ágyból a szellőzőbe. – hangom eléggé csendese és nyugodt ahogy beszélek - Próbálok a szellőzőkön át találni egy könnyen megszerezhető kódhengert későbbre. Ha kimész közben, akkor próbálj meg elbeszélgetni velük. Nem úgy tűnik, hogy sokan járnak erre és szeretnek beszélgetni. A lényeg, hogy ne legyen se riadó féle, és ha lehet mind a nyolc legyen ezen a szinten, és ne a hangár felé. – egy kicsit várok, majd hozzá teszem. – Ha több ilyen küldetést vállalunk akkor lehet kell majd valami kis méretű komlink, mert azt nem fogom tudni magammal vinni most, de próbálok vigyázni magamra és sietni. – az alvó padawanra pillantok – Azért feltűnés mentesen keltsed fel a társunk, hogy ha valami rosszul alakul, akkor tudjatok segíteni. – majd elgondolkozok egy kicsit – lehet szükség lesz némi élénkítőre, mert ha találok valami utat amit tudok feltűnés mentesen használni, akkor igen hosszú és fárasztó éjszaka elé nézünk – teszem hozzá csendesen – De ha nem mész ki, akkor feküdj le, hogy a helyiek azt lássák, hogy mindenki pihen, így elkerülve azt, hogy bejöjjenek és észre vegyék, hogy nem vagyok itt. – ezután megindulok az ágyam felé, ahol elrendezem egy kicsit mielőtt könnyítenék az öltözékemen. Körbe nézek, hogy szellőzőt merre találok amit nem lát a kamera, mintha csak nyújtózkodnék egyet, majd szépen lerakva az egyenruhámat, úgy, hogy ha hirtelen kell kelnem, akkor készenlétben legyen. Egy kicsit még elsétálok nyújtóztatva a tagjaim a kiszemelt szellőzőhoz aminél megállok és feltűnés mentesen leszedem róla a rácsot annyira, hogy majd kimehessek rajta, aztán az ágyomhoz visszasétálok nyújtózva még, s befekszek az magamra húzva a takarót.
Egy kicsit forgolódok még, mint aki helyezkedik, de lényegében csak a párnával cserélek helyet, hogy majd azon legyen a takaró. Egy rövid nyugodt fekvés után, már felkészülök arra, hogy alakot váltsak, és kisurranhassak majd a helységből feltűnés mentesen.

”Felszerelés”:

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 03 Jún. 2018, 00:01



Hidegháború – Árnyak között





Arkinnea


Résztvevők: Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Cesur Aloysius és Silzu



Következő körváltás: 2018. június 7. (csütörtök)

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


Helyi Idő: 21:15 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Kantin, Arkinnea-i Birodalmi bázis
Feladat: Megszerezni a Jedi templom adatbázisát
Köztársasági erők: Heiwanna Miin Klodov | Cesur Aloysius | Q'ayem Kor
Birodalmi erők: ST-2346 „Lucky”, 23 másik birodalmi, droidok
Hutt/alvilági erők: -
bázis:

Egyelőre senki sem osztotta Miin véleményét azzal kapcsolatban, hogy a rohamosztagosokkal mit kellene tenni. A vacsoránál sem nagyon álltak ki mellette, Kor elvonult, míg Cesur nem akart szocializálódni és ő is inkább csatlakozott Kor-hoz. A férfi éppen javában az ételt nézegette és bökdöste, amikor a padawan megérkezett. Az illatuk egyébként jó volt, az állaguk is rendben, bár ez valószínűleg mond sokat Kor-nak. A meditáció a bent levő kamerák miatt nem volt jó ötlet, a tisztek nem igen tesznek így. Így valószínűleg Cesur szinte azonnal lefeküdt aludni.
Nem sokkal később megérkezett Miin is, attól nem kellett tartani egyébként, hogy az őrségben levők közül bárki erre mászkálna, azok mind az irányítóteremben lesznek később. Állatot pedig kitudott Miin választani egy mókusszerű lényt. Azonban itt bent a hálónál nem volt olyan szellőző, ahol ezt megtudta ejteni, a zuhanyzóban viszont igen, ahhoz csak innen kellett átmenni és ott nem volt kamera sem. Szerencsére a mosdó is ott volt, így megtudta tenni Miin, hogy átvitt oda egy adatkártyát korábban, majd később utána tudott menni. Hogy még kevésbé legyen feltűnő, az ajtót is nyitva lehetett hagyni a mosdók felé.
Szóval ezek fényében nem sokkal később állat alakban át tudott osonni a mosdóba és onnan fel az adatkártyával a szellőzőbe; innentől kezdve már csak rajta múlt minden.

Arkinnea - Page 3 UU6StjJ


Helyi Idő: 21:15 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Jedi teplom romjai, Arkinnea
Feladat: Kincsvadászat
Hutt/alvilági erők: Silzu
Köztársasági erők: -
Birodalmi erők: -
odabent:

Silzu határozottan megkönnyebbült, amikor végre könnyíteni tudott magán az adott helyzetben. Magához is tudott venni néhány energiaszeletet, amiből egyet majszolni is kezdett. Így, hogy belevett is érezhette, hogy tényleg semmi baja sem volt ennek, még mindig tökéletesen fogyasztható. El is indult visszafelé az eltett élelemmel és embrióval a folyosón. Most úgy döntött, hogy a másik irányba megy el. Itt meg kellett néhány méter törmeléket másznia, de utána kellően szabadnak tűnt az út. A folyosó végén újabb lépcsőt látott, de mellette egy tubroliftet is és egy feliratot, hogy földszint. Most már legalább tudta, hogy itt lehet feljebb menni. Itt is két szoba volt a folyosón, mind a két oldalon egy-egy, de ezeknek az ajtaja legalább nyitva volt. Mindkét szoba meglehetősen üres, az egyik teljesen, a másikban néhány elszáradt fa volt – jobb oldali nagyobb szoba. Ez ezeket leszámítva teljesen üres volt, de am másik a bal oldali fenti kisebb szoba esetében a földön a porban egy leginkább datapadra emlékeztető dolog lapult. Ha odament megnézni, akkor valóban az volt, noha a kijelzője egy kis részen be volt törve, de nagy része még működött, sőt mi több, az eszközt be lehetett kapcsolni!

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Zerae Vas. 03 Jún. 2018, 14:47

Arkinnea - Page 3 Silzu_10
>> Silzu, Rabszolga
>> Játékosok: HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, CESUR ALOYSIUS és SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Egyéb:
Jelenlegi zsákmány: 1x egér droid ; 1x ismeretlen embrió üvegben
Sokkal jobban, szabadabbul és megkönnyebbülve indultam visszafelé a másik úthoz miközben majszoltam a szelet elemózsiát. Tényleg nem volt megromolva és ez jó hír volt mert a nasi mindig jó és most nincs senki aki leszidna érte, hogy engedély nélkül eszem. Hamar vissza is érek az előző terembe utána pedig a másik út felé fordulva elindulok arra. Kicsit át kellett mászni némi törmeléken de semmi nagy akadály nem volt és elértem egy hasonló szakaszra mint amilyen a másik is volt de itt volt extra is! Volt egy lépcsősor és egy turbolift is aminél az állt, hogy földszint. Végre kezd kialakulni ,hogy merre vagyok. Vissza fordulok a két ajtóhoz, ezek nyitva vannak így még mindig kezemben a kis rágcsámmal sétálok oda vissza.
Egy apró falaton rágódok miközben benézek az első ajtón, elszáradt kórók és nagy tér de pár lépést teszek csak ott bent és semmi sincsen ott, aztán átcammogok a másik szobába és ott is körbe nézek. Majd felcsillannak a szemeim amikor meglátok valami bizalomgerjesztőt a földön porral belepve. Gyorsan beletömöm a számba a maradék kaját és a csomagolást eldobom miközben odasijetek a datapadhoz. Felveszem a földről és megvizsgálgatom, kicsit megvan törve a kijelzője de mikor megpróbálom akkor az bekapcsol! Elvigyorodok majd megpróbálom lefújni a tetejéről a port. Aztán meghúzom az alsó védőruhám ujját és a kajadarabokkal együtt amivel végig köptem szerencsétlen kijelzőt a port is megpróbálom letörölgetni róla. Ha sikerült akkor utána nekiláttam megnézni, hogy milyen adatok pihennek a memóriájában a datapadnak miközben leültem törökülésbe a földre.

_________________
Arkinnea - Page 3 FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Arkinnea - Page 3 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Ammon Einarson Vas. 03 Jún. 2018, 20:43

Arkinnea - Page 3 Kor_ar10
>> Q'ayem Kor (Dreng Skatt a Vizla klánból), Testőr/szerelő
>> Játékos társak: HEIWANNA MIIN KLODOV (LO-75256), CESUR ALOYSIUS (CT-14578) ÉS SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Arkinnea - Page 3 Kor_he10
A kaját végül otthagytam, köszöntem amikor belépett a jedi a szobába de csak elment aludni is így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy mi volt a kantinban. Végül Miin is megérkezett és én figyelmesen hallgattam mikor megszólított a rendes és nem az álnevemen.
- Rendben, leellenőrzöm még egyszer a robotot. - válaszolok halkan - az élénkítőt nem hiszem, hogy szerezhetünk most kérdések nélkül. Majd legközelebb gondoskodunk ilyesmiről is, és apróbb eszközökről is.
Arrább toltam a sisakomat. Nem örültem neki, hogy nem fogunk tudni kapcsolatot tartani míg elmegy a kód cilinderért viszont csak remélhettem, hogy nem lesz gond.
- Ha baj van viszont próbáld meg, hogy riadóztassanak és rögtön sietek hozzád.
Persze végig halkan beszéltem én is annak ellenére, hogy nincsen hangfelvétel. Miközben nézelődik még, hogy merre tud kijutni majd észrevétlenül addig én bekapcsolom a droidot és nekiállok leellenőrizni rajta mindent, hogy működik-e megfelelően és rendesen végrehajtsa majd a feladatát.
- Hol és mikor akarsz találkozni velünk és a droiddal?
Kérdeztem még meg mielőtt elfeküdne majd miután megkaptam a választ akkor én is még lecsekkoltam a felszerelésemet, lecsatoltam magamról a páncélom darabjait és lepakoltam őket. Nyújtózkodtam egyet majd a fal felé befordulva elfeküdtem az ágyamon.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Cesur Aloysius Hétf. 04 Jún. 2018, 16:58

Hamar eszembe jutott, hogy a helyiség be van kamerázva, így elvetettem a meditáció ötletét, még a szállásra érés előtt. Mikor beléptem köszöntem Kor-nak majd kényelembe helyeztem magam az ágyamon és a fal felé fordultam. Mikor Miin belépett felébredtem, de nem moccantam meg csak hallgattam miről beszélgetnek. Érdekes tervnek tűnt és úgy döntöttem, hogy hagyom érvényesülni, hátha jó sül ki a dologból. Főleg, hogy jelenleg más ötletem nem maradt arra, hogy elérjük a célunkat. A mai napi túra eredménytelensége miatt kellett valami más megoldás és reményeim szerint ez volt az. Miután befejezték a terv elemzését, és lefeküdtek én is elaludtam újra.

_________________
Arkinnea - Page 3 280vcdf
Cesur Aloysius
Cesur Aloysius
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 12
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2018. Mar. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Balthazar Millvier
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 07 Jún. 2018, 00:00

//Értehető okokból nem lesz kör, jeleztem h pocsékul vagyok...//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Shadow Vas. 10 Jún. 2018, 12:19

Heiwanna Miin Klodov (LO-75256)

Q’ayem szavaira elmosolyodok egy kicsit, és csak bólintok egyet, hogy igen legközelebb előre kell gondoskodnunk ilyesmikről is.
- Nyugodj meg, ha bajba keveredek, akkor eléggé felismerhető lesz, hogy segítséget kérek – szólalok meg csendesen, majd mosakodás közben egy adatkártyát helyezek el, és bár jobban örültem volna egy a hálóban lévő szellőzőnek, hogy baj esetén még feltűnés mentesebben surranhassak vissza, de a zuhanyzóban lévő is még elég közel volt. Épp ezért is nyitva felejtettem az ajtókat annyira, hogy majd ki is férjek rajtuk. Mikor aztán lefekszek, és végig néztem a társaimon, akkor még Kor felé fordulok, ahogy hozzám szól.
- Nem akarom elkapkodni, de ha nem vagyok itt két órán belül, akkor vagy baj van, vagy csak nem tudok eddig vissza lopakodni feltűnés mentesen. Akkor az edző teremben hagyom a kódhengert. Ott nem lesz gyanús, hogy fel alá sétálgatsz, nézve a gépeket, mert nem tudsz aludni. – hangom csendes és nyugodt. – Ha vissza tudok jönni a kód hengerrel, akkor a zuhanyzóban hagyom. – teszem még hozzá, majd elhelyezkedek, és egy kis nyugton fekvés után, már egy kis rágcsálóként sunnyogok a fal mellett lehetőleg úgy, hogy a kamera ne vegyen észre, egészen az ajtókon át a zuhanyzóig, ahol számba vége az adatkártyát osonok tovább elsőre megindulva arra amerre Lucky és az épp pihenő társai szállása van, legalábbis remélve, hogy el tudok a közelbe jutni legalább annyira, hogy betudjak lesni oda, hogy ki hol tartja a kódhengerét. Ha találok ilyet, akkor alaposan körbe nézek, majd kicsit gondolkozva megpróbálok eljutni Lucky szobájához és oda is belesni, hogy ő hol is tartja a sajátját. Lucky itt a parancsnok, talán az övé az, ami mindent nyit biztosan, de ahogy beszélgettem vele, talán ő az akitől nem venném el.

„Elment az eszed?”
„A feladatot hajtjuk végre és mikor végeztünk, távozunk, semmi több”

Visszhangzik Q’ayem szavai a gondolataim közt, majd Ceres szavai vernek visszhangot elmémben

„Becsülendő a segítőkészsége, de nem kockáztathatunk…”
„…hacsak nem bizonyosodik meg róla, hogy minimális kockázattal kivitelezhető a dolog, addig jobb ha elfelejti.”

Lehunyom szemeim, és füleim is lekonyulnak, eme gondolatokra, majd a pofimban tartott adatkártyára nézek. A fő feladatunk, hogy az adatokat megszerezzük, de milyen áron?

„Lucky és társai… őket se hagyhatjuk itt, vagy nem tudok utána tükörbe nézni se újra.”

Ezzel a gondolattal megindulok a szellőzőkön keresztül a templom irányába. Az idő sürget, és utána még lesz feladatom bőven, ráadásul jó eséllyel nem lesz könnyű az se.

„Hát most igen csak a határra sodródtam, és nem látom még az utat, hogy merre lesz az, hogy ne legyenek áldozatok egyik oldalon se. Csupán egy kérés, és lehet megtenné, egy lehetőség, ami számukra a megváltás lenne, de ugyan akkor ez az egy kérés az, ami számunkra az út végét jelentheti, és nincs lovasság, akik jönnek ha baj van. Csak mi… Nehéz jól dönteni, nehéz helyesen… De… ők nem olyanok… megérdemelnének még egy esélyt, hogy jól döntsenek… csupán meg kell nekik adni ezt a lehetőséget… hogy megtegyék”

Gondolkozok el magamban, ahogy próbálok gyorsan és csendesen mozogni a szellőzőben. El kell érnem a lezárt templomi részt, hogy ott már nagyobb formában mehessek tovább, a romoktól függően, akár valami macska féle ragadozó, vagy humanoid formában, de ez majd akkor kiderül, mikor látom milyen a terep ami előttem áll, milyen kihívásokat tartogat, hogy eljussak az adatbázishoz.


”Felszerelés”:
”Szobában hagyott felszerelés”:

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 11 Jún. 2018, 00:00



Hidegháború – Árnyak között





Arkinnea


Résztvevők: Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Cesur Aloysius és Silzu



Következő körváltás: 2018. június 15. (péntek)

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


Helyi Idő: 21:20 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Kantin, Arkinnea-i Birodalmi bázis
Feladat: Megszerezni a Jedi templom adatbázisát
Köztársasági erők: Heiwanna Miin Klodov | Cesur Aloysius | Q'ayem Kor
Birodalmi erők: ST-2346 „Lucky”, 23 másik birodalmi, droidok
Hutt/alvilági erők: -
bázis:

Kor és Miin megbeszélik a tervet, amit Cesur is végighallgat, majd visszafekszik inkább aludni.
Miin pedig elindult, a dolgát nehezítette, hogy a bázis közben éjszakai üzemmódba kapcsolt, azaz még kevesebb fény volt, mint korábban. Ahogyan haladt három nagyobb és egy kisebb szobát talált. A nagyobbak nyolc ágyasak voltak, négy darab emeletes ágy volt bennük. Az ágyak nagyjából faltól falig értek, köztük kis folyosó és a szoba mindkét végén két-két szekrény. A tiszti szállás sem volt jobb, az ugyanekkora helység, de csak két emeletes ágy benne, kicsit nagyobb rész volt itt, de ez sem túl nagy. A kódhenger nem látszott, de esélyes volt, hogy a szekrényben tartotta, máshol nem is nagyon lehetett, hacsak nem volt az ágy alsó részének kihúzható része.
Ezek után Miin haladt tovább, hamarosan elérkezett a hangárhoz, ahol ki kellett jönnie, mert a bázis a hangárhoz lett építve és nem volt kapcsolatban a templom többi részével. Így a kijövetel után a hangár másik oldalán kellett immáron a templom szellőzőjébe bemenni és ott haladni tovább. A bemászás után egy kisebb folyosó következett, ezt láthatta, majd olyan 15-20 méter után az út, ahogyan a szellőző is két felé ágazott. Mivel idebent már tényleg teljesen sötét volt fogalma sem volt Miin-nek, hogy merre mi van, nem látott pár centinél tovább.

Arkinnea - Page 3 UU6StjJ


Helyi Idő: 21:20 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Jedi teplom romjai, Arkinnea
Feladat: Kincsvadászat
Hutt/alvilági erők: Silzu
Köztársasági erők: -
Birodalmi erők: -
odabent:

Silzu roppant mód megörült annak, hogy végre talált valamit, így neki is látott annak, hogy a datapadot megnézze. Sikerült bekapcsolnia és ezzel együtt letörölnie is a kijelzőt. Ugyan a tárgy nagyon az energiája végén volt, de még így is volt benne pár órányi energia. Az hamar kiderült, hogy valamelyik logisztikáért felelős személynek lehetett a datapadja, mert leginkább olyan adatok voltak rajta, hogy milyen élelemből, ruhákból, hasonló fogyasztási eszközökből mennyi van raktáron, mennyit kell rendelni és mikor. Ez valószínűleg nem is nagyon érdekelte a lányt, azonban a következő dolog, amit talál igen.
Ez ugyanis egy térkép volt a templomról, ráadásul igencsak részletes. Persze titkos helységek nem voltak rajta, de egyébként minden más igen. Így most már láthatta ezen alagsor térképét is, aminél láthatta, hogy mi volt a bejárata mellett a jobb oldali helységnél, amit nem nézett meg. Ott egy könyvtár volt – több másik helyen is volt ilyen a templomban, de azok lehet, hogy elpusztultak már. Nem volt olyan nagy, de azért ebbe is nagyon sok datacron félt, sok anyaggal. Pont egy ilyen helységet keresett és balszerencséjére pont azt nem nézte meg.
A mellette levő lépcső, ami itt volt a folyosó végén egy társalkodó terembe vitt fel, aminek közelében volt az étkező megtalálható, illetve irodák, majd nem olyan messze a főcsarnok. Bár ezekről nem lehetett tudni, hogy mennyire járhatóak, mennyire vannak egyben köszönhetően a hajónak, ami a templomba repült. Azt is sikerölt megnéznie, hogy a hangárok – amiből kettő van – feljebbi emeleten vannak, a felett pedig főleg lakrészek, meditációs termek és még egy nagyobb belső kert is volt valaha.
Ettől kezdve a lányon múlik, hogy merre szeretne tovább menni.

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Zerae Szer. 13 Jún. 2018, 20:12

Arkinnea - Page 3 Silzu_10
>> Silzu, Rabszolga
>> Játékosok: HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, CESUR ALOYSIUS és SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Egyéb:
Jelenlegi zsákmány: 1x egér droid ; 1x ismeretlen embrió üvegben ; 1x alig használt datapad
Jó JÓ JÓÓÓ!! Hát úgy fest a szerencse csillaga rám mosolygott most nagyon is. Bekapcsoltam a datapadot miután letakarítottam a képernyőjét kicsit és bekapcsolt, mikor pedig megnéztem miféle adatok voltak rajta először már-már eltántorító volt de aztán megjelent az az adat is ami igazán a legfontosabb volt számomra most méghozzá egy térkép az épületről! Szemügyre veszem, hogy mit is mutat nekem ez a térkép. Persze a raktározási adatok is jók mert egyszerűbb egy listát átnézni, hogy van-e egyáltalán valami raktáron ami megéri a próbát de a térkép messze szárnyalja túl azt. Aztán a homlokomra csapok ahogyan nézem a térképet.
- Hogy az az áldott gazda szakállára. Hát nem pont arra nem mentem?
Kacagok egymagamban majd felkelek a földről és leporolom a fenekemet. Megnézem még egyszer, hogy merre is van az arra a könyvtárhoz majd megindulok arra. Ha kell persze mert olyan az energiaszintje a padnak akkor kikapcsolom, hogy majd később visszakapcsolva tovább nézzem amit akarok rajta de ha bőven bírja még akkor nem teszek így mert ki tudja, lehet, hogy nem tudom majd utána visszakapcsolni se.
Meggyőződöm arról, hogy nem hagytam ott semmimet sem végül vagy bekapcsolt vagy kikapcsolt datapaddal a kezemben elindulok visszafelé amerre a térkép szerint a könyvtárat találom és reményeim szerint holocronok vagy legalább ahhoz közeli információs datapadokat találhatok majd.

_________________
Arkinnea - Page 3 FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Arkinnea - Page 3 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Shadow Csüt. 14 Jún. 2018, 18:54

Heiwanna Miin Klodov (LO-75256)

A megfigyelt helységek nem árulkodtak arról, hogy túl jól élnének itt a rohamosztagosok, legyenek akármilyen rangban is. Azonban az is világos lett, hogy a kódhengerek szekrényben, vagy olyan helyen lehetnek, ahonnét könnyen nem lehet csak úgy elemelni nesztelenül. Ezután haladtam tovább a templom felé, azaz elsőre fel a hangárba, majd ott a fal mellett végig settenkedve egy másik szellőzőhöz és ott be a templom sötétségébe. Bent nem igazán láttam semmi olyat, ami alapján könnyű lett volna tájékozódni, vagy legalábbis a sötétség miatt erősen limitált látótáv miatt nem volt ilyesmire nagyon lehetőségem, így csak előre mentem, amíg egy elágazásba nem botlottam, persze ügyelve arra, hogy ha valahol lyuk lett volna, ott ne essek le, mert kitudja milyen mély és hol van lehetőségem alakot váltani, hogy aztán megkapaszkodhassak, még a kellemetlen és dicstelen találkozás előtt a padlózattal.
”Na most merre?” - néztem körbe azon a helyen, ahol az elágazás volt, majd jobb ötlet híján csak megindultam balra, reménykedve, hogy hamar találok valami szellőzőnyílást, ahol ki is tudok mászni, majd felmérni, hogy merre is lehetek. Abban nem is reménykedem, hogy olyan helyet találok, ahol valami térkép is lenne, vagy működő dolog, csak kezdetnek megelégedtem annyival, hogy ne legyen túl romos, és legyen lehetőségem, kicsit nagyobb alakot felvenni, ami könnyíti már a mozgást, és a kutakodást is.
Így is sietnem kellett, hiszen az időm az fogyott, és kitudja mikor is találok valamit, mielőtt megindulnak Q’ayem a jedivel. Nem örültem volna, ha olyat tesznek, amiből probléma lehet, vagy legalábbis megnehezítheti a békés kijutásunkat is.
”Eddig nem is volt olyan nehéz bejutni, csak most, ha nem találok fényforrást, vagy valami tájékozódási pontot a sötétben, esetleg az éjszaka beszűrődő fényeiben, akkor igen lassan fog menni a haladás” – merengek el magamban.

”Felszerelés”:
”Szobában hagyott felszerelés”:

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 15 Jún. 2018, 00:00



Hidegháború – Árnyak között





Arkinnea


Résztvevők: Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Cesur Aloysius és Silzu



Következő körváltás: 2018. június 19. (kedd)

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


Helyi Idő: 21:25 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Kantin, Arkinnea-i Birodalmi bázis
Feladat: Megszerezni a Jedi templom adatbázisát
Köztársasági erők: Heiwanna Miin Klodov | Cesur Aloysius | Q'ayem Kor
Birodalmi erők: ST-2346 „Lucky”, 23 másik birodalmi, droidok
Hutt/alvilági erők: -
bázis:

A hálóhelységben Cesur aludt tovább és Kor is várakozott.
A templomban Miin valószínűleg az ideérkezés előtt megvizsgálta a térképet, így tudhatta, hogy balra egy könyvtár van, így az jó kiindulási pontnak tűnt. A járat végén volt kijárat, így az kilökve, leszedve a nő megérkezett egy kör alakú helységhez, ahol szerencsére volt némi fény. A bolygó holdja, illetve a csillagok fénye amolyan félhomályos állapotokat idéztek elő itt. Egészen jó állapotú helységbe sikerült érkeznie, ebben a helyben nem tett olyan nagy kárt az űrhajó. Itt csak néhány plafondarab volt leszakadva, azonban a „könyvespolcok” nagy része feldöntve, szétlőve, vagy épp fénykarddal szétvágva. A könyvespolcok egyébként szinte teljesen körbevették a csarnokot, a legtöbb datacron hiányzott, néhány még látszott, hogy ott van, de a zöme a csarnok közepére volt hordva és ott tönkretéve. Silzu jó pár terminált is talált a polcok mellett, és az asztalokba is volt monitor beépítve, amin úgyszintén olvasni lehetett egykor.

Arkinnea - Page 3 UU6StjJ

Helyi Idő: 21:25 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Jedi teplom romjai, Arkinnea
Feladat: Kincsvadászat
Hutt/alvilági erők: Silzu
Köztársasági erők: -
Birodalmi erők: -
odabent:

Némi szentségelés után Silzu úgy dönt, hogy visszamegy oda, amit kihagyott az egész elején és megnézi az ottani könyvtárat. Egyelőre szerencsére a datapad jól bírta, majd órák múlva kell tölteni, vagy energiacellát cserélni benne, hogy ismét tökéletes legyen. Így nem kellett kikapcsolni, és addig is még extra fényforrást is jelentett a lámpa mellett. Mivel most már tudta, hogy merre kell haladnia, hogyan tud lépni, így nagyon gyorsan visszatudott érni az itt fentebb levő központi részbe. Ismételten végig kellett a lépcsőkön caplatnia, ahol a szellemeket kerülgetnie kellett. Ha véletlenül nekiment valamelyiknek, akkor az átsiklott rajta és olyan érzés volt az egész, mintha nyakon öntötték volna egy vödör hideg vízzel. Ezek után újra meg kellett másznia a törmelékeket, majd le nagyjából oda, ahol beérkezett templomba. Ott ezúttal arra vette az irányít, amit legutóbb valamilyen oknál fogva kihagyott. Itt újra törmelékeket kellett másznia, jó párat félregörgetni, de végül egy egészen jó állapotú helységbe sikerült érkeznie. Itt csak néhány plafondarab volt leszakadva, azonban a „könyvespolcok” nagy része feldöntve, szétlőve, vagy épp fénykarddal szétvágva. A könyvespolcok egyébként szinte teljesen körbevették a csarnokot, a legtöbb datacron hiányzott, néhány még látszott, hogy ott van, de a zöme a csarnok közepére volt hordva és ott tönkretéve. Silzu jó pár terminált is talált a polcok mellett, és az asztalokba is volt monitor beépítve, amin úgyszintén olvasni lehetett egykor. Ezeken felül még egy érdekességet talált, amit már régebb óta keresett. Az egyik falnál egy kikapcsolt, poros asztrodroidot is megláthatott a lány.

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Zerae Szomb. 16 Jún. 2018, 21:51

Arkinnea - Page 3 Silzu_10
>> Silzu, Rabszolga
>> Játékosok: HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, CESUR ALOYSIUS és SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Egyéb:
Jelenlegi zsákmány: 1x egér droid ; 1x ismeretlen embrió üvegben ; 1x alig használt datapad
Hamar és könnyedén kikerülve mindent érek vissza oda ahova akartam majd mentem tovább a könyvtár felé. Reményekkel voltam persze tele de tudtam azt is, hogy nem lesz sokkal jobb állapotban a könyvtár sem mint minden más de ettől függetlenül megeshet az, hogy van egy két épen maradt bármi ami megúszta a roncsolódást.
Beérve persze a könyvtárba hamar esnek az esélyei ennek. A terem maga egész jó állapotban volt, a polcok amelyeken a data könyvek voltak és valószínűleg a holocronok is azok felfoltak borogatva, bele voltak lőve vagy éppen szétlőve és még nem egy égetett vágások nyomai is voltak rajtuk mintha fénykarddal csinálták volna azokat. Nem bíztató egy kép. Az sem ahogy a terem közepére voltak hordva tönkretéve a legtöbb. Megnéztem azért hátha volt valami holocron ami működött a polcokon miközben a terminálokra is futólag ránéztem, megnyomtam pár gombjukat ahogy elhaladtam mellettük, hogy lássam működik-e valamelyik vagy sem. Aztán láttam meg, hogy van itt egy gyönyörűség is. Odaszökkentem az asztro droidhoz és letörölgettem a feje tetejéről a port.
- Hát helló, szia, szerbúúsz! Működsz-e még te vajon.
Kérdezem meg a droidtól miközben megvizsgálom, hogy van-e bármilyen külső baja amitől nem működhet illetve egyéb sérülése. Ha minden rendben volt vele akkor jön majd a komoly kérdés, hogy bekapcsoljam-e vagy sem. Talán ha a memóriáját kitudom szerelni az is megteszi, a használható alkatrészeivel együtt persze. Ahhoz nem kell bekapcsolnom. Persze ha bekapcsolom meg legalább tudom is ha van valami hasznos dolga vagy sem. Nehéz kérdés mivel ki úgyse tudom vinni. Míg ezen elmélkedek meg körbejárom a termet körülnézve, hogy van-e valami használható még a droidon kívül.

_________________
Arkinnea - Page 3 FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Arkinnea - Page 3 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Ammon Einarson Szomb. 16 Jún. 2018, 23:57

Arkinnea - Page 3 Kor_ar10
>> Q'ayem Kor (Dreng Skatt a Vizla klánból), Testőr/szerelő
>> Játékos társak: HEIWANNA MIIN KLODOV (LO-75256), CESUR ALOYSIUS (CT-14578) ÉS SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Arkinnea - Page 3 Kor_he10

Egy ideig csendben tűröm a várakozást ahogyan fekszek az ágyon a fal felé fordulva, bár pihenek egy kérdés elkezdett kavarogni a fejemben miközben aktívan várok, hogy Miin visszatérjen azzal, megvan a kódcilinder és az adatokat is megszerezte a templomból szóval mehetünk a droiddal az irányítóba majd el a bolygóról. Persze most, hogy alszanak és csupán páran vannak és azok is egy helyen tehetnénk valamit biztos. De ez most mindegy. Felülök végül az ágyon és a jedi mellé lépek aki alszik aztán megpróbálom felkelteni, a vállára teszem a kezemet és finoman megrázom.
- Hé, ébredj, kérdezni akarok valamit.
Még jó, hogy nem hallani amit beszélünk csak látják így majd bárminek betudhatják aminek akarják, de biztos, hogy nem annak aminek igazából és fogok kérdezni tőle. Megvárom míg felébred eléggé, hagyom hogy felüljön és hátralépek egyet.
- Ti tudtok mindenféle trükköt nem? Rávenni embereket amire akarjátok meg ilyenek. Nem lett volna egyszerűbb ezt csinálnod a parancsnokukkal?
Ez elkezdett már matatni a fejemben mint gondolat, úgy tudom, hogy képesek ilyen kis trükkökre, ez igazán egyszerűvé tette volna a dolgot, csupán odasétál Miin-el a kis jedi és elhinti, hogy mennyire bejönne neki az egész ha így meg úgy. Érdekli is a fenét mit magyarázott volna be neki. Sokkalta egyszerűbb lett volna mint ez amit éppen csinál. Úgy is odáig volt az első pillanattól Lucky érte szóval talán még anélkül is ment volna. Most meg ülhetünk mi itt és várhatunk amíg megcsinál mindent ahogy szeretné ő mert nem akarja, hogy bántsunk bárkit is. Mintha leakartam volna lőni mindenkit álmában, nem elvetendő ötlet persze elintézni azt a pár főt aki ébren van majd az alvókat de nem terveztem. Hjaj... csak menjen minden simán.
Viszont ha nem kel fel a jedi, hát nem tudom mit tudnék kezdeni vele. Vissza öltözhetnék a páncélomba és kimehetnék körbejárni..ez az, hátha találok valamit amit szabotálhatnék, hogy későbbiekben könnyebbé tegye a menekülésünket is akár ha kell. Az pedig, hogy a páncélomban sétálok sem róhatják fel, ezeknél ez előírás, hogy folyton viseljék. Szóval amennyiben nem ébred fel a jedi visszaöltözök a páncélomba, a sugárpisztolyomat a tokjába csúsztatom majd a komlinkemet is elteszem és ezek után elhagyom a szobát és elmegyek sétálni, elsőnek egy kellemes tempóban sétálok nézelődve a dokkok felé és majd a dokkokat végigsétálva mérem fel a helyet, amennyire lehet még a templom felé is elsétálok, mindent betartva, szóval elkerülve a tiltott részeket.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Shadow Hétf. 18 Jún. 2018, 10:08

Heiwanna Miin Klodov (LO-75256)

Ahogy sikerült kijutnom a szellőzőből, egy elég jó helyre, akkor már alakot is váltottam, de nem emberré, hanem azzá, ami utoljára talán otthon voltam, azaz valódi alakom humanoid formájába, majd a szárnyaim megnyújtóztatása után, számból kivettem az adatkártyát, és elkezdtem körbe járni a helyet, elsőre, hogy lássam, mi is az ami használható, és mi az ami már nem. Lépteim próbálom a lehető legcsendesebben megtenni, miközben figyelek, hogy mire is lépek, már amit ki tudok venni a fényviszonyok közt, mert nem akarok tiszteletlen lenni, senkinek, se a maradványaival.
- Lássuk csak, mit mesélhet eme hely… – suttogom csendesen magam elé, a terminálokat nézegetve, melyek működőképes annyira, hogy adatokat lementhessem - …milyen titkokról mesélhet, ami miatt pusztulnia kellett… - berakom, az adatkártyát abba a terminálba, ami működik, majd az adatokat csak annyira böngészem át, hogy az adatkártyára elfér e minden, vagy súlyos döntéseket kell e hoznom, hogy mit is másolok fel, és mit hagyok itt. Jó eséllyel még egyszer nem fogunk tudni így bejutni ide. Az élő Jedik adatait keresem elsődlegesen, hogy pontos kép legyen, kik is vesztették itt életüket és az események feljegyzéseit, de ezen felül mindent próbálok kimenteni, ami még elfér, legyen az két, vagy videó felvétel, akármi. Ezután ránézek, hogy meddig is fog tartani, és amíg másol, addig elkezdek sétálgatni lassan csendes léptekkel, miközben szárnyaimat összehúzva magam előtt úgy tartom, mintha csak valami köpenyt viselnék. Elkeserít a pusztulás amit látok, és annak nyomai, ahogy minden bizonnyal kétségbeesett lépésként akarta valaki, vagy valakik elpusztítani a tudást, mielőtt rossz kezekbe kerülnének. Azért megnézem a terem közepén lévőket is, hogy van e valami menthető köztük, vagy teljesen elpusztultak. Ezek után lassan haladva a polcok között nézegettem a még ott lévő datacronokat, hogy milyen állapotban is voltak, bár nem tudtam magammal vinni visszafelé se sok mindent, de azért kíváncsi voltam, hogy van e köztük valami fontos, és ha más nem akkor nagyjából rendszerezni fejben, hogy mik maradtak, vagy ha maradt hely az adatkártyán a másolás után, akkor egy listát írni róluk. Azért körbe néztem, hogy valami táska vagy rongy félét találok e, amibe tudom pakolni a dolgokat és esetleg magam után húzni benne.
Egyenlőre azonban arra is figyeltem, hogy mennyire vagyok egyedül a helyen, hallok e valamilyen zajt vagy hasonlót, ami arra utalna, hogy nem vagyok teljesen egyedül itt, hiszen Lucky említette, hogy élnek itt szellemek is, és kitudja mennyire fognak barátságosan fogadni, vagy egyáltalán tudomást venni az itt létemről. Tekintetem közben azért meg-meg áll a szellőző nyíláson, amin keresztül érkeztem, és gondolataim a többiek felé terelődtek, hogy mit csinálhatnak közben alváson kívül, hogyan fogják fogadni, hogy nem csak hármasban távozunk, hanem többed magunkkal, amint meglesznek az adatok, és hogyan fog erre reagálni Lucky is.
- Nehéz egy döntést meghozni, ami életeket befolyásolhat… - suttogom magam elé egy sóhaj kíséretében - …de még nehezebb a következményeivel együtt élni. – a terminálhoz lépve nézem meg, hogy még mennyi idő van vissza. Ha még eltart egy ideig, a másolás folyamata, akkor keresek egy helyet, ahova bevilágít a hold és a csillagok fénye, majd ott ülök le lehunyva szemeim, hogy úgy várakozzak megpróbálva meditálni, bár amennyi gondolat most cikázott a fejemben, sok esély nem volt rá, hogy sikerülni is fog, így ha nem megy, és találtam épp datacront akkor azt kezdtem el tanulmányozni, hogy hasznosan teljen az idő. Azonban, ha azt jelezte, hogy hamarosan végez, akkor korábban találtam használható datacront is összeszedem egy helyre, és elkezdtem agyalni, hogy mekkora az a forma és az a mennyiségű dolog, amivel még ki tudok osonni a szellőzőn keresztül, majd át a bázis szellőzőjébe, és mindennek mekkora a kockázata, főleg, ha azt is beleszámolom, hogy ezek után kellene tennem egy látogatást Lucky lakosztályában is.
Az is egy megoldás volt, hogy az adatkártya kivételével minden mást csak a hangárig húzok el, és kifelé menet fogom kikapni onnét, mikor megyünk már a hajóhoz távozásnál. De ez függött a datacronok mennyiségétől és a rajtuk tárolt információktól.

”Felszerelés”:
”Szobában hagyott felszerelés”:

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 19 Jún. 2018, 00:00



Hidegháború – Árnyak között





Arkinnea


Résztvevők: Heiwanna Miin Klodov, Q'ayem Kor, Cesur Aloysius és Silzu



Következő körváltás: 2018. június 23. (szombat)

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


Helyi Idő: 21:30 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Kantin, Arkinnea-i Birodalmi bázis
Feladat: Megszerezni a Jedi templom adatbázisát
Köztársasági erők: Heiwanna Miin Klodov | Cesur Aloysius | Q'ayem Kor
Birodalmi erők: ST-2346 „Lucky”, 23 másik birodalmi, droidok
Hutt/alvilági erők: -
bázis:

Egyelőre Kor nem tudta felkelteni a jedit, így nekilátott felöltözni. Mindezt megtudta tenni, ahogyan eltudott menni a hajójukhoz is. Ott a templomhoz közeli részhez is oda tudott menni, az ajtó zárva volt, a konzol szétlőve és így nem lehetett kinyitni azt az ajtót. Így igazából semmilyen tiltott rész nem volt itt.

Ezalatt Miin tovább haladt a templomban, felvette a saját alakját és abban ment tovább. Beérve a terembe azonnal nekilátott annak, hogy találjon egy működő terminált. Szerencsére azért olyan sok adat nem kell, azt tudta Miin is, hogy tanok, könyvek és effélék nem kellenek. Egyetlen dolgot kért csak Morwen tőlük, az utóbbi harminc év adatait abból is azokat, akik templomban tanultak, és itt éltek. De róluk mindent, hogy honnan hozták őket, milyen küldetéseik voltak és ehhez hasonlók. Szerencsére ez kellően lerövidíthette az adatok mennyiségét és minden bizonnyal rá fognak férni az adatkártyára. Azt még tudhatja Miin, hogy elviekben egyetlen jedi élte túl az itteni mészárlást, ő pedig eltűnt hónapokkal ezelőtt. Éppen azért vannak itt Miin-ék, hátha találnak olyan feljegyzést, ami az eltűnt Keth Tye E’ron lovag nyomára vezethet.
A legtöbb terminál egyébként szét volt zúzva, lőve, vagy épp fénykarddal vágva. De sikerült találni egy olyan terminált, amit némi ütögetéssel be lehetett üzemelni. Az rögtön látszott, hogy az egésznek a memóriabankja sérült, így nagyon sok minden elveszett, de kutakodva Miin megtalálhatta a sérült adatbázist és látható volt, hogy vannak benne adatok. Talán a droid helyre tudta volna állítani, de nem biztos. A másolást eltudta indítani, ami olyan jó öt-tíz percig is elfog majd tartani. Közben nekiláthatott annak is, hogy megnézze a datacronokat. A zömüket egy, vagy épp kisebb halomba hordták és úgy semmisítették meg, bizonyosan nem a helyiek, ehhez több idő kellett. Azonban maradtak meg olyan is, amik még működtek és használhatóak maradtak. Főleg tudományos és művészetek témakörben, semmilyen jedi misztikum nem volt azonban ezeken.

Arkinnea - Page 3 UU6StjJ


Helyi Idő: 21:30 AHI, 90.3 MU; Első nap
Helyszín: Jedi teplom romjai, Arkinnea
Feladat: Kincsvadászat
Hutt/alvilági erők: Silzu
Köztársasági erők: -
Birodalmi erők: -
odabent:

Silzu nekilátott a kutakodásnak, sajnos csak datacronokat talált, amik bármelyik hétköznapi boltban kaphatóak. Specifikus jedi holocronok nem voltak, csak sima adattárolók. Ezekből nem a halomban, hanem a polcok mellett talált néhány működőt. Főleg tudományos és művészetek témakörben, semmilyen jedi misztikum nem volt azonban ezeken. De ez is olyan volt, hogy letörölhetőek voltak rajta az adatok és akár Silzu is vehetett rá magának hang és képi anyagot, ha akart. A legtöbb terminál egyébként szét volt zúzva, lőve, vagy épp fénykarddal vágva. De sikerült találni egy olyan terminált, amit némi ütögetéssel be lehetett üzemelni. Az rögtön látszott, hogy az egésznek a memóriabankja sérült, így nagyon sok minden elveszett, de kutakodva Silzu megtalálhatta a sérült adatbázist és látható volt, hogy vannak benne adatok.
Ezek után szúrta ki a droidot, amit meg is nézett a lány. Azon nem volt semmilyen sérülés, mindene érintetlen volt. Így akár valószínűleg be is lehetett kapcsolni. Ami a kijutást illette, igazából de ki lehetett vinni a droidot. Mint mindegyik ez is tudott rövidtávon repülni, lent pedig, ahol Silzu bejött emlékezhet, hogy volt a falnál egy panel, amivel ki lehetett nyitni azt az ajtót, amin ő maga betuszkolta magát.
Természetesen, ha úgy döntött, akkor megvoltak a helyek, ahonnan széttudja szerelni a droidot, kivenni a memóriáját és az egyéb alkatrészeit. Így ránézésre jónak tűnt minden rajta, néhány alkatrésze kissé rozsdás volt már, vagy épp be kellett volna olajozni, mert elég régóta állt itt, de alapvetően tökéletes állapotban volt.
Ha úgy dönt Silzu, hogy bekapcsolja, akkor a droid működőképes és be is tud kapcsolni. Ezen esetben csipogva forgatja körbe a fejét és kissé elgurul a lánytól.
< - Mi történt, hol van mindenki, ki vagy? – teszi fel a kérdéseket bináris nyelven. >

Arkinnea - Page 3 QbWUoYg


statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Arkinnea - Page 3 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Ammon Einarson Szer. 20 Jún. 2018, 21:35

Arkinnea - Page 3 Kor_ar10
>> Q'ayem Kor (Dreng Skatt a Vizla klánból), Testőr/szerelő
>> Játékos társak: HEIWANNA MIIN KLODOV (LO-75256), CESUR ALOYSIUS (CT-14578) ÉS SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Arkinnea - Page 3 Kor_he10
Mivel nem sikerült felkeltenem a jedit ezért otthagytam végül miután össze szedtem amit akartam. Zavartalanul is sétáltam ki egész a hajónkig majd pedig a templom zárt kapujáig. Semmi lezárt terület sem volt és nem is úgy festett mintha a kapukat nyitni lehetne majd hiszen a konzolok szét voltak lőve. Tovább is sétáltam, lassú és ráérős léptekkel közlekedtem a dokkban nézelődve lehetőségek után de még semmibe sem belefogva. Talán az késztetett a mozgásra, hogy nem tudtam megérteni mien okból akarna, vagyis akart segíteni Miin az itteni katonáknak. Tudhatná, hogy esküt tettek hazájuk és a Birodalom védelméért és, hogy egy katonának a parancs az első amit követnie kell. Valami pedig az emlékeim szürkeségében pedig azt súgja, hogy egy katonának ezeket kötelessége gondolkozás nélkül elfogadni és teljesíteni. Morális dilemmákba pedig csak a kételyekkel teliek mennek hiszen ott a hierarchia. Természetesen egy közkatona teljesíti a parancsot amit kap a vezetőjétől, akinek a főnöke pedig mondta neki aki felett pedig további agyak ülnek és találták ki az egészet. Egyértelmű, hogy nem fognak találni mindenben értelmet de nem is ezért vannak közkatonák. Nem mintha azok lennének az agyak. Erre meg most ami itt van. Egyértelműen parancsot tagadtak holmi babona miatt és megkapták a büntetésüket amit nem is értek, hogy miért lenne olyan szörnyű. Természetesen nem a legkellemesebb dolog egy elszigetelt bázison szolgálni, bizonyosan kevés az akció de ennél sokkalta rosszabb büntetések is érhették volna mindanyiukat. Egyébként is, honnan veszi, hogy akarnak belőle? A pillanatban amint felajánlja nekik a lehetőséget élhetnek azzal is, hogy elfognak majd feladnak minket a Birodalomnak amivel akár még jobb képet is festhetnek majd magukról...
Gondolatmenetem közben folyton csak sétálok, a kimért lépések persze félig céltalanul visznek azért figyelem a környezetemet, felmérni, hogy mijük van és merre. Más gépek vagy járművek a speedereken kívül. ~Hjaj... csak ne csinálj semmi hülyeséget Miin...~

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Ammon, Chars Westwal
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
Ammon Einarson
Ammon Einarson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1381
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 3
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1808-ammon-einarson#26026

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Zerae Csüt. 21 Jún. 2018, 21:38

Arkinnea - Page 3 Silzu_10
>> Silzu, Rabszolga
>> Játékosok: HEIWANNA MIIN KLODOV, Q'AYEM KOR, CESUR ALOYSIUS és SILZU
>> Kaland: HIDEGHÁBORÚ – ÁRNYAK KÖZÖTT
Felszerelés:
Egyéb:
Jelenlegi zsákmány: 1x egér droid ; 1x ismeretlen embrió üvegben ; 1x alig használt datapad
Volt pár adatkártya ami még működött de csupán kis olvasnivaló kategóriájó adatokat tartalmaztak. Sajnálatos volt de azért hármat megragadtam, hogy jó lesz ha másra nem az idő elütésére vagy letörölni róla az adatokat és mást rámenteni. Mivel találtam is egy noszogatással működő terminált így le is tehénkedtem mellé megnoszogattam pár simogató pacsival és egyéb jól bevált trükkjeimmel együtt, hogy működjön. Miután megvolt láthattam is, hogy bár az adatbázis sérült volt még volt valami adat rajta. Megfogom az adatkártyákat amiket össze szedtem, hogy működik és letöröltem róla az adatokat. Ki tudja meddig fog itt bármi is működni így fogom magam és átmentem az adatokat a sérült konzolról közben megnézve, hogy mik is azok. Ha más nem talán valakinek lesz érték benne ezekben az adatokban ha én nem is értem. Még is csak valami jó kis szaftos daták lehetnek itt egy templomban. Remélem, ezen a konzolon is ilyesmiket fogok találni én is.
Ha sikerült lementenem adatokat akkor ez után fordultam a droid felé és miután megbizonyosodtam róla, hogy működőképes akkor végül bekapcsoltam a droidot. Ahol bejöttem ott volt egy kis konzol amit tudna használni a droid így eltudom vinni ha arra kerül a sor szóval még jól jöhet, hogy egyben van. A csipogását megmosolygom.
- Egy független vállalkozó, hogy megkeressek itt mindent ami kompromittáló lehetne a Jediknek. Remélem tudsz segíteni amint látod a helyet megtámadták és lerombolták, fúh, csoda, hogy téged megtaláltalak!

_________________
Arkinnea - Page 3 FZp9LS2
Főkarakter Zerae'Remur'Arez ||| SW kalandmester ||| Alvilági/ Rabszolga karakter Silzu
Arkinnea - Page 3 8uTbxEZ
Zerae
Zerae
Lil'SW KM

Empire
Sith
Padavan
Hozzászólások száma : 158
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2017. Jul. 25.
Tartózkodási hely : Sector 9

Karakteradatok
Főkarakter: Saku
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3575-zerae-remur-arez#69691

Vissza az elejére Go down

Arkinnea - Page 3 Empty Re: Arkinnea

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.