Frakciók > Köztársaság

Go down

Frakciók > Köztársaság Empty Frakciók > Köztársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szomb. 01 Szept. 2018, 10:24

Köztársaság:
Nagyon sok mindenben különböznek a Birodalomtól. Többek közt ez már majdnem teljesen demokrácia. Mindenki egyes bolygó/hold küld követet a fővárosba. Sokan menekültek a Birodalomból ide, akik nem tudták elfogadni az ottani hierarchiát. Az utóbbi pár száz évben sikeresen elszakadtak a Birodalomtól és saját független Köztáraságot tudtak létrehozni, amit a Főkancellária és a szenátus vezet. Roppant bürokratikus a rendszerük.
- Főkancellár:
A köztársaság vezetője. A hatásköre a szenátus által van megszabva, a szenátus választja 10 évenként. Lényegében olyan rang, mint a köztársasági elnök, azaz az ő feladata elfogadni, visszadobni a szenátus által benyújtott indítványokat, csak még a házelnök feladatát is ő látja el.
- Szenátus:
A háború végnapjaiban a területei felét elvesztette a Köztársaság, a maradékban így is mintegy több ezer lakott bolygó és hold található. Minden egyes bolygó és hold demokratikus úton (szavazással) választja meg a szenátorát, aki ide bekerül. Ezenfelül, ha egy bolygón több állam, népcsoport található, akkor mindegyik küldhet egy-egy főt. Ők határoznak közösen minden a Köztársaságot érintő ügyről. Emiatt több ezer szenátor dolgozik a fővárosban.
- Béke őrök (helyi jedik)
Egy külön csoport, akik a Köztársaság területén levő képességgel bíró gyermekeket őrzik és nevelik fel arra, hogy a Köztáraság területén a békéért harcoljanak és küzdjenek. A Birodalmi Tanácshoz hasonlóan itt is 12 fő alkotja a tanácsot, akik a legbölcsebb és legtapasztaltabb mesterekből kerülnek ki. Távol tartják magukat a politikától és a háborúktól, ennek ellenére mégis gyakorta kénytelenek harcolni. Az „akadémiájuk” a főbolygón található.
- Egyéb fontosabb szervezetek:
Köztársasági Hírszerzés
Katonai akadémia
Katonai főparancsnokság (High Command), Ez foglalja egybe a teljes Köztársasági haderőt. Tengerészgyalogság + Flotta
Köztársasági kommandó – a Köztársaság elit hadereje

Természetesen itt sem lett felsorolva minden, vannak kereskedelmi szövetségek, cégek, nemesi házak szinte minden bolygón és holdon. Stb. Itt is csak lényegében a fantázia szab határt annak, hogy ki mit szeretne. Az alvilág is helyet kap itt, hiszen a kartellek és egyéb csoportok keze messzire elér.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Frakciók > Köztársaság Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2768
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 20
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Frakciók > Köztársaság Empty Re: Frakciók > Köztársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szomb. 01 Szept. 2018, 10:25


A Köztársasági Haderők


A katonai erők Parancsnoki szerkezete:
"Nagy hadsereg" - 10 rendszer sereget foglal magába, általános parancsnoksággal.
Rendszer sereg - 2 szektor sereget foglal magába, általános parancsnoksággal.
Szektor sereg - 4 hadosztályt foglal magába, általános parancsnoksággal.
Hadosztály: 20 000-ről 40 000 katonára terjedt el, általános parancsnoksággal.
Dandár: 5000-től 7500 katonáig, egy ezredes vezetésével.
Zászlóalj: 700-tól 1500-ig terjedő katonák voltak, egy parancsnok parancsnoka.
Különítmény : 5 század (500 katona), őrnagy vezeti.
Század : 100-300 katona volt, Százados vezeti.
Csapat : 5 osztag (25 katona), Százados vezeti.
Szakasz: 50-től 100-ig terjedő katonák, hadnagy vezeti.
Osztag / Raj: öt-tíz katona volt, Őrmester / Rajparancsnok vezeti.
Tűzcsapat: két vagy három katona volt, egy tizedes vezetésével.

Ezek mellett szükség szerint voltak létrehozva speciális osztagok missziókra – gyakran missziók idejére – esetenként Jedi Lovagok és Jedi Mesterek támogatására, vagy kíséretként szenátorok, fontos személyek számára.
A Köztársasági haderőt két rész képzi, A Köztársasági Katonaság és a Köztársasági Flotta.
A Haderők vezetője a Legfelsőbb Kancellár és a Köztársaság Főparancsnoksága.
Jelentős befolyással rendelkezik a Szenátus.

Katonai rangok
A köztársaságban a rangok kiegészülnek a Jedik névbeli, tiszteletbeli rangjaival is.

Jedi rangok
Jedi Fő-Tábornok - Jedi Főtanácsosok. A tíz rendszer hadseregének egyik parancsnokságában.
Jedi Tábornok - Jedi Mester. A húsz szektor hadseregének egyik parancsnoksága alatt.
Jedi Tábornok - Jedi Lovagok és Mesterek. A hadtest vagy a légió parancsnoksága.
Jedi Parancsnok - Jedi Padawans. Az ezredek és zászlóaljok parancsnoksága.
Ők állnak legfelül is a ranglétrán.

Haderő rangjai:
Főkancellár
Tábornok / Admirális
Ezredes
Őrnagy
Százados
Hadnagy
Zászlós / Altiszt
Őrmester
Tizedes
Specialista
Közlegény
Kadét


Készítette: Zerae
Javította, kiegészítette: Nefi / Rhyssa

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Frakciók > Köztársaság Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2768
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 20
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Frakciók > Köztársaság Empty Re: Frakciók > Köztársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szomb. 01 Szept. 2018, 10:26

Havoc Squad
Frakciók > Köztársaság 2NmUFVJ

”A köztársasági haderő leghíresebb Speciális/Különleges Erők Alakulata, az elit elitje, a legendás Havoc Squad. Azaz egység, ahol a legnagyobb megtiszteltetés egy köztársasági katonának szolgálnia. Az egyelten egység, akik könnyű szerrel veszik fel a birodalom Halálosztagosaival a versenyt úgy, hogy ezekben a srácokban semmilyen genetikai és egyéb módosítás sincs, míg az impekben igen…”
- Ismeretlen forrás

Főparancsnok:
- Kale Sokol
Ismert tagok:
- Rhyssa Edaara Quillan őrnagy, vadászpilóta, rajparancsnok (Főnix egység, Sólyom raj), Az Alkony különítmény parancsnoka
- Kiera Skyfall vadászpilóta, Quillan őrnagy osztagának századosa
- Lor Degor, vadászpilóta, Quillan őrnagy osztagának századosa
- Helene Garza, kommandós, Quillan őrnagy osztagának századosa
Korábbi tagok:
- Vilmarh D’vol – volt robbantás szakértő

Történet:
A Havoc Squad több száz évvel ezelőtt jött létre, akkoriban még egy nagyon kis létszámú csoport volt, a számuk 5-10 fő között mozgott. Az alakulatba mindig a legjobbakat vették fel, így nagyon hamar igencsak nagy híre lett a csapatnak. A legkeményebb és legdurvább harcokba mindig őket küldték, ők mentek be elsőre és távoztak utolsóként. A legnagyobb sikereik mindig is nekik voltak a háborúk során, ezért folyamatosan toronymagas volt a túljelentkezés az egységhez. Az évszázadok során természetesen előfordult, hogy többször majdnem mindenkit megöltek és majdnem eltűnt az egység, de mindig volt valaki, aki visszahozta őket, akár a sírból is.
Az utóbbi idők legnagyobb veszteségét a csapat a Háború Végnapjai kezdetekor, ME 10-ben szenvedte el. Ekkor alig pár száz fő maradt a közel 40.000 fős hadosztályból. Ez a szám egyébként valószínűleg elmarad a Halálosztagosok számától. Ebben az évben kapta meg a főparancsnokságot a HS egyik veteránja, Kale Sokol, aki újra szervezte az alakulatot és nem egy helyen fordították meg a harcok állását a háború során. A háború végével a Havoc Squad megmaradt és bármilyen különleges esethez, ahol a különleges/speciális erőkre van szükség őket küldik ki.
Egy kisebb flottájuk van nekik is, általában a legjobb dolgokat kapják, illetve a legfrissebb felszerelések prototípusait is.

Leírás/képzés:
A HS a teljes hadsereghez képest nem túl nagy számú alakulatnak minősül. Ennek azaz egyetlen oka van, hogy ide csak a legjobbak legjobbjai kerülhetnek. Lényegében a többi elit alakulat legjobbjait veszik át. Nem hiába hívják őket az elit elitjének. Bárki, aki bekerül ide újabb képzéseken vesznek részt. Ennek köszönhető, hogyha úgy hozza a sors, akkor bárki bevethető bármilyen pozícióban a sajátján felül, bár mióta újra teljes létszámban vannak erre kevés példa volt.
Az itt szolgáló katonáknak keményebb képzést kellett elvégezniük, mint a hagyományos katonáknak, beleértve az egzotikus környezetben való harcászatot is. Így lehet, hogy kiváló kommandósok a pilóták is, akik egyébként a Köztársaság legjobb pilótái.
Ha a szükség úgy hozta, akkor diplomáciai és egyéb politikai küldetéseken akár testőrséget szolgáltattak tudósoknak, politikusoknak, szenátoroknak stb. A képzésük ugyan megvan arra, hogyha szükséges, akkor képesek legyenek akár jediket, sith-eket/urdrarrokat is levadászni. Kiképezték őket a kommandós, titkos (black ops) és lehetetlen küldetések végrehajtására is, minden tagukat. Ezen felül kiképzik őket robbantásra, hajóvezetésre, könnyű- és nehézfegyverzet használatra, illetve mesterlövészetre is. Kapnak stratégiai képzést is, illetve közelharci fegyveres és fegyvertelen harcra is, ahogyan járművek (pl. lépegetők) vezetésére is.
Jellemzően a páncéljaik alapszíne a fehér-narancssárga, de lényegében bármilyen színű festés elő szokott fordulni, a közös az, hogy a Havoc Squad szimbóluma mindig ott van rajtuk.

Felszerelés: (hasonlít a Halálosztagosokéhoz, csak értelemszerűen köztársasági gyártmányok lesznek)
Aki terepre megy minimum könnyű páncélt kell viselnie, de a 3 pontos (Rohamosztagos/klón szerű páncél, közepes harci páncél) az elvárt. Aki pilóta, vagy nem épp kommandós feladatot lát el, annak elég a könnyű páncél.
Aki sisakot hord, az megegyezik a Birodalmi halálosztagosokéval (lásd: eggyel feljebbi reag).
A páncél és egyéb leírás is hasonló a halálosztagosokéval.
Ami talán eltérő lehet az az, hogy a Havoc Squad esetében a Halálosztagosokkal ellentétben előfordulhatnak nehéztüzérek is, nem csak előfordulhatnak, nagy számban vannak. Gyakorta használnak a nehéztüzérek gépkarabélyokat, sugárágyukat kézi rakétavetőket és hordozható ágyúkat is. De olyanok is előfordulnak, akik dobótőröket, gránátokat, vagy épp gránátvetőket használnak.
Ebből is látszik, hogy amíg a Halálosztagosok főleg black ops küldetésekre, vagy a legnehezebbre vannak küldve, addig a Havoc Squad bármilyen terepen bevethető bármilyen ellenféllel szemben, mert mindenre fel vannak készülve.

Iránymutató alap felszerelés: (főleg kommandósoknak, nem pilótáknak)
- Könnyű harci páncél, elektromágneses jeleket visszaverő extra borítással.
- Fejlesztett, beépített érzékelők: Mozgásérzékelő, Oxigén szenzor, Hőmérő, Radar, többfrekvenciás célzás segítő és felvevő érzékelők,  vizorkijelző az érzékelők adataihoz.
- TE4.4 távcső beépített célkövetővel
- SE-14r könnyű ismétlő blaster pisztoly
- E-11Ds könnyű blaster puska vagy  DLT-19D Nehéz blaster puska
- C-25 Repeszgránát
- Specializációs eszköz 1x (hacker felszerelés, mesterlövész, pilótának droid, ect.)
Megjegyzés: A fegyverek pontos szériái csupán iránymutató adatok.



Írta: Nefi / Rhyssa
Megjegyzés: Az előző reagban mind2 részen a haderők kiegészítve Smile

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Frakciók > Köztársaság Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2768
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 20
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Frakciók > Köztársaság Empty Re: Frakciók > Köztársaság

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Szomb. 01 Szept. 2018, 10:28

Jedi Service Corps

A Jedi Tanács büszke mindenkire, aki a fény útját választja, még azokra is, akikből képességeik miatt végül nem lehet padawan vagy akik rájönnek, hogy a harc nem nekik való, inkább a tudomány oldalán helyezkednének el. Nem kell szégyenkezve, "bukott diákként" távozniuk, nem küldik őket vissza a családokhoz. Az Áthelyezési Tanács felügyeletében álló szervezet munkával látja el ezeket a fiatalokat tehetségüknek, képzettségüknek megfelelően. Ez nem rehabilitációs vagy kisegítő program, az itt dolgozók karitatív és tudományos jellegű munkáját megbecsülik a jedi világban és nagy szükség van rájuk! A testület 4 egysége az Áthelyezési Tanácshoz hasonlóan a Coruscant Jedi Templomának legmagasabb tornyában, a Békesség Tornyában kapott helyet.


AgriCorps (Mezőgazdasági Részleg)
Frakciók > Köztársaság Latest?cb=20120612164138
A Jedi Service Corps legnagyobb egysége, mely a Köztársaság mezőgazdasági hivatalával együttműködésben főként olyan növények termesztésére/létrehozására fókuszál, melyek gyógyító hatásuknak köszönhetően alkalmazhatóak a kevesebb figyelmet kapó bolygók lakosait veszélyeztető járványok és betegségek ellen. A kutatólaborokban különböző növényfajok keresztezése, tökéletesítése zajlik, az eredményeket gondosan feljegyzik, ezek bekerülnek a Jedi Archívumba.
Fontos, hogy a Magvilágban is vannak kirendeltségeik, ez a Salliche Mezőgazdasági Kör, mely olyan bolygókat fog össze, amik fő erőssége a növénytermesztés. Nevét a rendszer legjelentősebb és legkomolyabb termelőjéről, a Salliche bolygóról kapta.
Az AgriCorps nagyon népszerű, akik bekerülnek, általában egészen öreg korukig itt végeznek szolgálatot. Tagjai főként az Erő élettel kapcsolatos részét használják és azokat a képességeket, amik segítenek a növekedésben. Ezen kívül geológusok is dolgoznak itt, akik a különböző világok talajának megművelhetőségét kutatják. Karitatív jellegének köszönhetően a magas rangú jedik közül is sokan gyakran besegítenek.
- Létszám: 1500 fő
- Vezetők: az AgriCorps Mesterek Tanácsának tagjai


MediCorps (Orvosi Részleg)
Frakciók > Köztársaság Latest?cb=20120612164351
Kis létszámú egység, mivel a gyógyítást, az orvoslást az univerzumban már szinte mindenhol tanítják, nehéz ezzel versenyre kelni. A Jedi Templomban, a Gyógyítás Csarnokában létesített kórház a galaxis legjobb orvosi intézményei közé tartozik. A Köztársaság Orvosi Központjával szoros együttműködésben áll, egy külön erre a célra létrehozott nagy sebességű közlekedési rendszerben szállíthatják ide a súlyos sérüléseket szenvedett nem erőhasználókat vagy a különleges kezelést igénylőket.
Az itt dolgozó jedik főleg medikusok, asszisztensek, orvosi készülékek karbantartói lehetnek a Csarnok teljes értékű gyógyítói mellett (utóbbiakat gyakran csatáknál is bevetik harctéri sebészként).
- Létszám: 200 fő
- Vezetők: a Jedi Gyógyítók Körének tagjai


EduCorps (Oktatási Részleg)
Frakciók > Köztársaság Latest?cb=20130528142255
A MediCorpshoz hasonlóan kicsi egység, mely tanárokból, tudósokból, az archívum kezelőiből áll. Az itt dolgozók komoly képzésen estek át, melynek során nem csak a szakterületükhöz kapcsolódó tudást mélyíthették el, hanem oktatóik megtanították őket arra, hogyan legyenek ők maguk is hatékony tanítók, akik türelmesen és szenvedéllyel adják át tudásukat a tanítványaiknak. Mindenek előtt tudatosították bennük, hogy nem lehet mindig az Erőhöz nyúlni, nem kényszeríthetik tanulásra a diákokat az Erő használatával, ez ellenkezne a Jedi Rend elveivel.
Az EduCorps galaxisszerte biztosít tanulási lehetőséget a hátrányos helyzetűeknek. Azt vallják, hogy az univerzum és annak lakóinak megismerése segít az élet megértésében, ezért az ide kerülők az első néhány évben a képzéseik során igyekeznek a lehető legtöbbet megtanulni, felkészítve magukat arra, hogy a tudást a jövő nemzedékének adják át.
- Létszám: 250 fő
- Vezető: a Jedi Archívum Vezető Könyvtárosa


ExplorCorps (Felfedező Részleg)
Frakciók > Köztársaság Latest?cb=20130213004252
Régészeti, történelmi kutatórészleg. Eredetileg a különböző világok feltérképezésére és megfigyelésére hozták létre. Tagjai akkoriban Jedi Keresők voltak, akik egy kis flottányi megfigyelő hajóval járták az univerzumot, melynek majdnem minden részével kapcsolatban szereztek ismereteket és feltérképezték a főbb utakat, hipertérutakat. Gyakran jártak teljesen felderítetlen helyeken, ahol ismeretlen veszélyek között kellett túlélniuk, ezért a régi tagok legendásnak számítanak. Az ExplorCorps már számos ősi civilizáció titkait derített fényt és sok új népet fedezett fel.
Régebben a tagok oktatása, felkészítése utazás közben a praxeum hajókon zajlott, ma már a Jedi Templomban történik, kivéve persze a pilóta- és navigációs képzést, amit nem csak szimulátorokban, hanem igazi hajókon is fejleszteni kell. Mára a régi hajókon kívül felderítő és szállító hajókat is használnak, melyek pajzsokkal és komoly fegyverzettel is fel vannak szerelve, hogy a galaxis vadabb, ellenőrizetlen részein is boldoguljanak. A harcra alkalmasabb tagok járják az űrt, a világ rendszerezését, a térképek pontosítását végzik és egyéb régészeti kutatásokat, felfedező küldetéseket teljesítenek. Ez nagyon csábító olyan jedik számára is, akik kalandokra vágynak, akik harcok és túlélőpróbák során akarják fejleszteni képességeiket. A kevésbé harcias fiatal jedik a megszerzett adatokat, leleteket vizsgálják, rögzítik. Ősi szövegeket fordítanak le és a talált misztikus tárgyakat tanulmányozzák, hogy a jedi és galaktikus történelem minél nagyobb szeletét lehessen megismerni.
A Köztársasággal együttműködnek, ezért olykor nem jedik is utazhatnak hajóikon, hogy a világot járják és megismerjék az ExplorCorps munkáját. Az Intergalaktikus Zoológiai Szövetséggel kooperálva van egy kirendeltségük a Mycraft bolygón. Eredményeiket alapos utánajárás és kivizsgálás után megosztják az EduCorpsszal is.
- Létszám: 700 fő
- Vezető: Jedi Felderítők Vezetője


Készítette: Zield (Mickey Thunder)

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Frakciók > Köztársaság Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 2768
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 20
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Frakciók > Köztársaság Empty Re: Frakciók > Köztársaság

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.