Felinx

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Shadow on Szer. 23 Jan. 2019, 18:13

Nyshani Ry Shami

Akik még ott voltak azok nem voltak olyanok akik támadnának is, de még fegyvert se nagyon találtam evőeszközökön kívül, amik azért nem voltak túl hasznosabb nagyobb fegyverek ellen. Talán arra lehetett valami, amerről a pincérek jöttek korábban, hiszen az be volt robbantva, és talán akkor ott még lehet valami nyom féle vagy valami, így arra indultam meg óvatosan körbe nézni, figyelve arra, hogy ne lepjenek meg, de közben még azért az is érdekelt, hogy lehet e ott még valami étel féle, vagy ital esetleg, amit meg tudok enni, így javítva az esélyeimet. Annyi biztos, hogy nem mindenki harcolni jött ide a jelek szerint, és egyenlőre nem úgy tűnt, hogy a közelben harcolnának is, de azért óvatosabb voltam mint eddig. Most nincs más, mint a látásom, hallásom, szaglásom, amikkel feltűnhet, valami, hiszen az Erő nem volt elérhető egyáltalán.
Így hát a berobbantott ajtó felé indultam, bár nem siettem el a dolgot, hogy ne szakítsam fel a sebemet se, és legyen időm ha kell védeni magam az épp mancsommal, ha valaki lapulna ott, de ha nincs semmi olyan, akkor bemegyek óvatosan körülnézve, ügyelve arra, hogy padlón, plafonon, falon nincs e valami csapda féle esetleg, hiszen, ha már egymás ellen vagyunk, kitudja, ki mivel növeli az esélyeit a túlélésre.

Válltáska:

meghívó
Komlink
adattábla

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 709
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 21
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Werda on Szer. 23 Jan. 2019, 22:04

PAQHA VURANETHE


Előtörténet
Kaland címe: Mikor minden valóra válik
Foglalkozás: Pilóta | Sötét Jedi
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson

- Ez buktatott le? Igazán félthetik a hátsójukat a Birodalmiak. - miután láttam a nő mosolyát én is megengedtem magamnak egyet. Így már valamennyivel könnyebb volt az életem, hogy nem kellett egy hazugságot fenntartanom. Ez még nem jelentette azt, hogy többet elárulok majd magamról, de már így is elég sokat tud azzal, hogy rájött, nem vagyok birodalmi.
Végül olajozott gépezetként haladtunk a megfelelő szintig le és azt a bizonyos ajtót is elérve ismét rám hárult a feladat, hogy ajtót nyissak magunknak. Igazán kíváncsi lettem volna arra, hogy miként nyitnák ki ezt az ajtót mások, hogyha nincs fénykardjuk vagy épp robbanószerűk. A benti kép, meg az űrnő szavai és megjelenése nem sokat segített azon, hogy nagyobb szándékom legyen a behatolásra, mint amúgy. Persze kíváncsi voltam és ténylegesen nem volt mit veszítenem, hisz semmi olyat nem ajánlhattak volna fel, ami több lenne annál, amit a káosz biztosíthat számomra.
- A menekülés vagy az itt maradás aligha megoldás. Bele kell mennünk a játékba a válaszok érdekében. - válaszoltam végül Hyrsi suttogva megtett szavaira némi várakozás után, amit azzal töltöttem, hogy a nőt figyeltem. Talán kicsit hosszabbra sikerült ez a várakozás, hiszen azt vizslattam fejben, hogy mekkorák az esélyeink és mikre lehetünk képesek. Lehet, hogy a fiatalságomat és a nem több tízéves bölcsességemet mutatja, de mindig arra a következtetésre jutottam, hogy akárhogy is ez zsákbamacska lesz.
- Nem vagyok benne biztos, hogy értem a szavait. Hálás lennék érte, ha nem csak újabb kérdéseket kreálnának bennünk, hanem végre válaszokat is adnának. - csevegősre váltotta a hangomat és a fénykardomat kikapcsolva továbbra is a kezemben tartva léptem be. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem keverem a másik nőt valami olyanba, amibe nem kellene, nem mintha nagyon sokat számítana, visszatekintve rövid ismeretségünkre, de tekintve, hogy jó bajtárs volt és meg is kedveltem kicsit, igazán kár lenne.

Felszerelés
Spoiler:
- Ruha
- Meghívó
- Datapad
- Kommlink
- Holoprojector
- Kommlink
- Fénykard

-- DL-44
-- Kés
Képességek
Spoiler:
Képes a fajának ősi képességére amely a fizikailag manipulációja a vágyaknak. Férfiakban (ha azok vonzódnak nőkhöz) képes nehezen leküzdhető vágyat kelteni önmaga iránt, egy szerelmet. Az erőssége az a célpontjától függ de erősített ellenszenvtől, leküzdhetetlen vágyig terjedhet. Ehhez viszont fizikai kontaktot kell létesítenie az illetővel, például megérinteni.
Erőalkalmazások
Spoiler:
- Rövid idejü emlékezetnövelés
- Szabadulás
- Érzékszerv élesítés
- Erőérzékelés
- Meditáció
- Receptív-Projektív telepátia
- Telekinézis
- Fénykardvívás (Juyo haladó)

Felinx - Page 4 WGxeaFVFelinx - Page 4 LE9x8oQFelinx - Page 4 4TLXSJPFelinx - Page 4 SzwTq2B

_________________
Felinx - Page 4 56127_s
Werda
Werda
Lil'SW KM

Felinx - Page 4 FUn312o
Felinx - Page 4 6fZaEMM
Felinx - Page 4 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 528
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 52
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Csüt. 24 Jan. 2019, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mikor minden valóra válik
Lady Hyrsi Moldenson
Moldenson klán örököse, diplomata/szenátor, hadimérnök


Játékostárs(ak) neve: Paqha Vuranethe és Nyshani Ry Shami

Felinx - Page 4 FjRIcop
Felinx - Page 4 Lx9icX0

Idő: 22:05 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Többiek: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami
Egyéb információk:
Éppen semmi.


- Igen, leginkább ez – ismerte be Hyrsi.
Mindarra, hogy ez buktatta őt le. Odalent már mivel a társnője továbbra sem reagált, így nem igazán maradt más lehetőség, mintsem az, hogy ő maga induljon majd befelé és próbáljon válaszokat kapni arra, hogy mi folyik itt. Még egyszer ránézett Paqha-ra kérdőn.
- Jön? – kérdezte suttogva.
Ökölbe szorította a kezeit, hogy elrejtse a remegését, nem szerette volna ezzel lebuktatni magát, bár már az eddigi hezitálása miatt is úgy érezte, hogy tudják, hogy miként érezhetnek. De szerencsére ezek után úgy tűnt, hogy a másik nő is végre észhez tért és túljutott azon, és végül is azt tette, amit Hyrsi is akart, azaz elindulni befelé. Nem mondhatta, hogy nem félt ettől az egésztől, tényleg sikítva menekült volna, hogyha megtehette volna, attól függetlenül, hogy válaszokat akart. Így egy nagy levegő után igyekszik követni Paqha-t a benti részbe. Ha sikerült beérni, akkor követi őt és most alaposabban szétnézni próbál, illetve igyekszik felmérni a két személyt is jobban, akik odabent vannak.
Noha a fiatal lány bőrében levő valószínűleg száz éves nőt már látta, de ettől függetlenül most is próbálja. Hátha most nem színészkedik annyira, mint odafent. De a csuhás alak is érdekelte, őt még nem látták. A társnőjével ellentétben most nem szólal meg, hiszen ő is pontosan ugyanazokat a kérdéseket tette fel, vagyis azt fogalmazta meg, amit Hyrsi is akart. Feleslegesnek érezte volna, hogyha ő is elismétli újra azt.
Ha a másik kettő megpróbálja őket megtámadni, akkor próbál kitérni.

felszerelés/egyebek:

Felinx - Page 4 TL5zR2h Felinx - Page 4 Itu5H5A Felinx - Page 4 Cp1rXP1 Felinx - Page 4 CfAo6eM Felinx - Page 4 VKYgyJx Felinx - Page 4 EaYapF5







Egy kaland: Mikor minden valóra válik





Felinx


Résztvevők: Paqha Vuranethe, Nyshani Ry Shami és Hyrsi Moldenson



Következő körváltás: 2019. január 28. (hétfő)

Felinx - Page 4 5dRewrb

Helyi Idő: 22:10 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély(?), Ismeretlen
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk:
Éppen semmi


Shani úgy döntött, hogy konyhák felé veszi az irányt, vagy legalább is sejthetően azok vannak arra, amerről a pincérek is jöttek. Mivel semmilyen támadás nem fenyegette tudott olyan tempóban haladni, hogy a sebei, sérülései ne okozzanak semmilyen fájdalmat neki és ne szakadjanak fel.

Mikor a berobbant részhez ért be tudott menni a mögötte levő folyosóra, ahol először teljesen vak sötét fogadta, itt könnyedén lehetett tovább botorkálni már csak azzal, hogyha maga mellett a falat tapogatta és azt használta tájékozódási pontnak.

Így hamarosan egy ajtóhoz ért, amit ki is nyílt, ahogyan a közelébe ért, itt egy hatalmas konyhába érkezett. A remek illatok, ételek bugyogása azonnal megcsapta az orrát. A benti asztalokon megannyi étel várta, hogy kivigyék, de nem volt ki kivigye. Az ételek egy része még készült, de a robotok, akik készítették ezeket kikapcsolt állapotban voltak.

Itt láthatóan nem volt nyoma harcnak, csak minden átkapcsolt minimális működésre, a droidok lekapcsolásával és a fények is vörös vészfények voltak. azon kívül, ahol most bejött két kijáratot, vagy továbbhaladási lehetőséget látott Shani. Az egyik a szemközti falon volt, nagyjából szemben vele. A másik a konyha másik végében a rövidebb falon.
Felinx - Page 4 Kn6i90Q

Végül Paqha is összeszedte magát és a két nő követte a házigazdjukat odabentre. Ami már kívülről is látszott az most még jobban. Bent nem lehetett megmondani, hogy hol kezdődnek a falak, vagy a plafon, de a talajt se nagyon. Ha nem állnának rajta, akkor azt mondhatnák, hogy lebegnek. Az egész helység teljesen olyan volt, mint egy optikai illúzió.

Ahogyan a páros közelebb ért, a csuhás alak megfordult és a csuhája a földre hullt, így már látszott, hogy egy leginkább urdrarr/sith páncélra hasonlító öltözék van rajta. A házigazda Lady pedig meghajolt a férfi felé, majd mellé, de mégis kissé elé lépett. Aki járatos etikettben annak egyértelmű volt, hogy a férfit tekintette magasabb rangúnak magánál.

- Ez itt minden az igazság, a túlvilág, amire már bizonyára rájöttek – kezdte a nő. – Ezt a helyet a mesterem uralja, akit a saját lánya űzött ide élőként. A lény, amit odakint láttatok az az Erő, tőle fakad, de itt ő is híján van. Hamarosan elkezdődik a vég, aminek a végén ez van. Az Üresség, a semmi. Ez az utolsó bál, mesteremnek kellő ereje van, hogy visszatérjen.

- Megannyi dolog fog a közeljövőben történni, ami először ugyan káoszt hoz, de utána az Ürességbe hull. Először valaki visszatér az életbe, újjászületik, végül pedig az a madár feltámad hamvaiból és lebontja a falakat a rejtőzők elől, akikre a Csillagköd nincs felkészülve, talán csak a Császár tudja, hogy mi jöhet.

- A Mester úgy döntött, hogy most nem hal meg mindenki, hírnökök lesztek, elviszitek a híreket a csillagok közé. Kellően megváltoztok ahhoz, hogy higgyenek nektek. Az Üresség hírnökei lesztek az akaratából!


Felinx - Page 4 Kn6i90Q


statisztika:
Körök száma: 24 kör / eltelt körök száma: 23
Paqha Vuranethe: 21 reag – @Werda
Nyshani Ry Shami: 20 reag – @Shadow
Hyrsi Moldenson: 23 reag – @Rhyssa Edaara Quillan

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Felinx - Page 4 Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 3043
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 81
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Shadow on Vas. 27 Jan. 2019, 14:46

Nyshani Ry Shami

Miután nem találok semmi veszélyeset némi sötét rész után rá lelek a konyhára, ahol összefut a nyál a számba, és egy rövid időt annak szentelek, hogy még eszek iszok egy kicsit abból ami készen van, és ha találok valami előre csomagolt ételt vagy italt, abból veszek magamhoz, hogy úgy indulhassak tovább. Első utam ezután az azzal az ajtóval szembeni ajtóhoz vezet amin bejöttem, és amint kinyílik kilesek arra, hogy ott mi van. Ha semmi érdekes első pillantásra, akkor átmegyek a rövidebb falon lévőhöz és ott is kilesek, hogy lássam az merre is vezet. Nem akarok bele rohanni valamibe, de azért nem is akarok itt olyan sokat időzni, hiszen kitudja, hogy odébb mi is zajlik éppen, mert erről nem árulkodnak nagyon zajok. Talán már végeztek volna a harcokkal és most akik maradtak a harcra csak becserkészik a többieket? Nem tudom, hogy mi is lehet csak azt, hogy bármikor folytatódhat, épp ezért próbálok itt a konyhában is találni valami tárgyat amit lehetne fegyverként is használni, vagy legalább elbírja azt, ha nagy erővel csapok vele, amit nem igazán akartam sebeim miatt, de nem lett volna jó, ha mégis csak kell, aztán ahogy csapok vele úgy törik el, esetlegesen megsebezve vele saját magamat a támadó helyett…

Válltáska:

meghívó
Komlink
adattábla

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 709
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 21
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Werda on Vas. 27 Jan. 2019, 16:45

PAQHA VURANETHE


Előtörténet
Kaland címe: Mikor minden valóra válik
Foglalkozás: Pilóta | Sötét Jedi
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson

Igazán tetszett a lakberendezés, és valószínűleg ha más helyzetben lettünk volna, akkor még értékelni is tudtam volna, így viszont egyelőre még lebegett a fejünk felett a harc vagy halál lehetősége. Örültem annak, hogy nem vagyok tériszonyos, hiszen biztosan szörnyen érezném magam egy olyan padlón, ami a semmi tetején van, és még csak nem is látod, hogy padló, hacsak nem rajta állsz.
Az, ahogyan az "úrnő" beállt a páncélos pasas elé, nem nagyon érdekelt, vagy lepett meg. Eddig se tűnt olyannak, aki irányít, sokkal inkább olyan, akit irányítanak. Minden azutáni viszont nem kicsit csigázott fel. Olyan volt, mintha hypertérugrást hajtottam volna végre, de mindezt jármű nélkül és úgy, hogy helyet változtattam volna.
- Az a vén ördög... - mondtam csak úgy magam elé, majd nevetésben törtem ki. Nem gúnyos nevetés volt, hanem amolyan jó eső, aminek az volt a lényege, hogy az eddigi stresszt és hasonlót kiadjam magamból. Egészen eddig fogalmam sem volt róla, hogy miért kellett ide jönnöm és miért pont a vén kecske küldött ide, de ezek után már minden világos volt számomra. Ebben biztos benne volt a keze, legalább a könyökéig, ha tovább nem.
- A szavai zene füleimnek. Ezzel számomra nem új utat szabtak meg, hanem csak az eddigit erősítették meg. Rhand Mágusa elfogadja a feladatot. - igyekeztem visszafogni a vigyorgást, a szememet égető kapzsi vágyat, és komoly hangnemben választ adni a felkínált ajánlatra, valamint féltérdre ereszkedni. Ezek szerint az eddig történtek mind csak próbatételek voltak, hogy felmérjék ki alkalmas erre és ki nem. Ezek szerint pedig mi sikeresen végrehajtottuk a feladatot és elértük a megérdemelt nyereményt.

Felszerelés
Spoiler:
- Ruha
- Meghívó
- Datapad
- Kommlink
- Holoprojector
- Kommlink
- Fénykard

-- DL-44
-- Kés
Képességek
Spoiler:
Képes a fajának ősi képességére amely a fizikailag manipulációja a vágyaknak. Férfiakban (ha azok vonzódnak nőkhöz) képes nehezen leküzdhető vágyat kelteni önmaga iránt, egy szerelmet. Az erőssége az a célpontjától függ de erősített ellenszenvtől, leküzdhetetlen vágyig terjedhet. Ehhez viszont fizikai kontaktot kell létesítenie az illetővel, például megérinteni.
Erőalkalmazások
Spoiler:
- Rövid idejü emlékezetnövelés
- Szabadulás
- Érzékszerv élesítés
- Erőérzékelés
- Meditáció
- Receptív-Projektív telepátia
- Telekinézis
- Fénykardvívás (Juyo haladó)

Felinx - Page 4 WGxeaFVFelinx - Page 4 LE9x8oQFelinx - Page 4 4TLXSJPFelinx - Page 4 SzwTq2B

_________________
Felinx - Page 4 56127_s
Werda
Werda
Lil'SW KM

Felinx - Page 4 FUn312o
Felinx - Page 4 6fZaEMM
Felinx - Page 4 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 528
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 52
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Hétf. 28 Jan. 2019, 00:01




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mikor minden valóra válik
Lady Hyrsi Moldenson
Moldenson klán örököse, diplomata/szenátor, hadimérnök


Játékostárs(ak) neve: Paqha Vuranethe és Nyshani Ry Shami

Felinx - Page 4 FjRIcop
Felinx - Page 4 Lx9icX0

Idő: 22:10 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Többiek: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami
Egyéb információk:
Éppen semmi.


Miután bementek Hyrsi is megnézte magának az alakot. Nos, az ő ruházata már egészen hasonlított arra, amit manapság az urdrarr-ok viseltek. Bár nem merte volna erre a megállapításra feltenni az életét és még nagyobb téttel sem fogadni rá. Abban azonban biztos volt, hogy a férfi Erőhasználó lehet. Ezt persze alátámasztotta az is, amit mondogatott a lány. Az igazság az volt, hogy Hyrsi semmit sem értett abból, amit a házigazdájuk beszélt, de legalább a korábbi gondolatait alátámasztotta. Nem nagyon tudta azt sem, hogy alapból honnan származik, miből ered az Erő, mivel nem Erőhasználó, így figyelmen kívül hagyta az efféle dolgokat. Kérdőn pillantott Paqha-ra, hátha a nő ért ebből valamit, hátha látszik ez az arcán, mert akkor később még kérdezhetne tőle. Az utolsó rész végül olyan volt, amit tényleg értett is, hogy hírnökök lesznek, mármint azt értette, hogy ez micsoda, de a mégis hogyan és miért még kérdés volt.
- Maga ért ebből a hablatyolásból valamit? – kérdezte suttogva nem túl diplomatikusan.
Ezek után fordult oda a pároshoz, révén a további kérdéseit Paqha nem tudta megválaszolni, ellenben ők igen. Az már más kérdés volt, hogy fognak-e Hyrsi-nek válaszolni, vagy sem. Inkább úgy érezte, hogy nem, mint igen, aztán lehetséges, hogy téved a dologban. Azonban mielőtt még mielőtt kérdezhetett volna, akkor Paqha megszólalt, amitől kirázta a nőt a hideg. Ő egyetértett ezzel a dologgal? Neki ez kezdett kissé sok lenni, bár ezáltal életben marad, így kifogása nem volt ellene, de azért szívesen megértette volna azt, hogy mi is folyik a háttérben. De végül is úgy határozott, hogy inkább nem kérdez és mond semmit sem, mert ha rájönnek, hogy semmi ilyesmihez nem konyít és az egész urdrarr neki, akkor lehet, hogy nem hagyják életben.

felszerelés/egyebek:

Felinx - Page 4 TL5zR2h Felinx - Page 4 Itu5H5A Felinx - Page 4 Cp1rXP1 Felinx - Page 4 CfAo6eM Felinx - Page 4 VKYgyJx Felinx - Page 4 EaYapF5







Egy kaland: Mikor minden valóra válik





Felinx


Résztvevők: Paqha Vuranethe, Nyshani Ry Shami és Hyrsi Moldenson



Következő körváltás: 2019. február 1. (péntek)

Felinx - Page 4 5dRewrb

Helyi Idő: 22:15 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély(?), Ismeretlen
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk:
Éppen semmi


Nem igazán volt előre csomagolt étel, minden teljesen friss volt és tálalásra kész. Egyedül talán  a frissen sült kenyérre hasonlító pékárú volt, amiből tudott Shani eltenni, vagy épp leemel pár szelet sülthúst valamelyik tányérról és azt. Italok pedig üvegekben és kancsókban voltak, azokat meg nem igen lehetett úgy eltenni.

Először szembe oldalra ment, hogy azt nézze, egy hatalmas éléskamrába nyílt az ajtó, megannyi fűszer, edény, hús és ehhez hasonlók voltak benne, illetve egy hűtőkabin is a romlandó áruk számára. Bent nem volt senki sem, így következhetett a másik ajtó és a fegyverkeresés arra az esetre, ha megtámadnák.

Fegyvernek konyhakést, illetve vágódeszkát, serpenyőt, vagy épp nyújtódeszkát lehetett választani, vagy egyéb konyhai felszerelést. Fegyver-fegyver nem volt itt. A másik ajtó mögött egy teljesen sötét folyosóra vezetett, aminek a végére nem is látott el a lány.

Most is zavaróan néma csend volt mindenhol, továbbra is csak az ételek bugyogását hallotta, semmilyen lépés, vagy értelmes létforma zaja nem volt erre…
Felinx - Page 4 Kn6i90Q

Hyrsi teljesen frászt kapott az egésztől és nem is értette a dolgokat, ellenben Paqha az elején unott helyzetből teljesen felvillanyozódott azok alapján, amit hallott. Révén ez igencsak hasonlatos volt ahhoz, amit az ő szektája a Rhand követői is vallanak. Az érdekes dolgok ezek után következtek.

Paqha reakcióján a fiatal testben levő nő is meglepődött, látható volt az arcán, hogy nem igazán ilyesmit várt arra, amit hallott. Leginkább azt, amit Hyrsi-n látott. Így némileg tanácstalanul a mesterére pillantott, hogy akkor most mi legyen. A férfinak tűnő páncélos nagyon picit biccentett a nőnek, mire az megköszörülte torkát és visszafordult a páros, bár inkább Paqha felé.

- A mesterem roppant elégedett, hogy a követői még mindig, ennyire sok idő után is ténykednek és ilyen tehetségeket vesznek maguk közé, mint ami te vagy Paqha Vuranethe.

A férfi intett a kezével, hogy Paqha nyugodtan álljon fel a helyéről.

- A mester, Lord Rhand tudni akarja, hogy készen állsz-e arra, hogy a végleges, végső igazságot befogadd magadba, még akkor is, hogyha ez megváltoztat téged. Mássá, többé tesz, mint ami most vagy?

Felinx - Page 4 Kn6i90Q


statisztika:
Körök száma: 25 kör / eltelt körök száma: 24
Paqha Vuranethe: 22 reag – @Werda
Nyshani Ry Shami: 21 reag – @Shadow
Hyrsi Moldenson: 24 reag – @Rhyssa Edaara Quillan

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Felinx - Page 4 Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 3043
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 81
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Werda on Csüt. 31 Jan. 2019, 19:37

PAQHA VURANETHE


Előtörténet
Kaland címe: Mikor minden valóra válik
Foglalkozás: Pilóta | Sötét Jedi
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson

Beigazolódott, hogy jó helyen, jókor és jó helyre vetettem a bizalmamat. Erre mi sem volt jobb bizonyíték mint a nő által tolmácsolt szavak. Ha nem egy ilyen helyen történik mindez, akkor azt mondtam volna, hogy biztosan arra utazik, hogy azt mondja, amit hallani akarok, most viszont nem volt itt annak az alkalma, hogy kételkedjek.
- Minden kétely és megbánás nélkül. - válaszoltam a kérdésre miután engedélyt kaptam arra, hogy felállhassak. Amióta csak bekerültem ebbe a csoportba azóta várom, hogy végre elérhessem ezt a szintet. Hogy végre azzá válhassak, amivé teremtettek. Hogy én lehessek az, aki ténylegesen elhozza az Ürességet erre a csillagködre.
- Évek óta erről álmodok. - tettem még hozzá kislányos izgatottsággal. Most már eldöntöttem, bármi történjék is vállalom. Nem érdekel, hogy mekkora fájdalommal, vagy mekkora áldozattal jár. Nem térhetek le a helyes útról.

Felszerelés
Spoiler:
- Ruha
- Meghívó
- Datapad
- Kommlink
- Holoprojector
- Kommlink
- Fénykard

-- DL-44
-- Kés
Képességek
Spoiler:
Képes a fajának ősi képességére amely a fizikailag manipulációja a vágyaknak. Férfiakban (ha azok vonzódnak nőkhöz) képes nehezen leküzdhető vágyat kelteni önmaga iránt, egy szerelmet. Az erőssége az a célpontjától függ de erősített ellenszenvtől, leküzdhetetlen vágyig terjedhet. Ehhez viszont fizikai kontaktot kell létesítenie az illetővel, például megérinteni.
Erőalkalmazások
Spoiler:
- Rövid idejü emlékezetnövelés
- Szabadulás
- Érzékszerv élesítés
- Erőérzékelés
- Meditáció
- Receptív-Projektív telepátia
- Telekinézis
- Fénykardvívás (Juyo haladó)

Felinx - Page 4 WGxeaFVFelinx - Page 4 LE9x8oQFelinx - Page 4 4TLXSJPFelinx - Page 4 SzwTq2B

_________________
Felinx - Page 4 56127_s
Werda
Werda
Lil'SW KM

Felinx - Page 4 FUn312o
Felinx - Page 4 6fZaEMM
Felinx - Page 4 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 528
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 52
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Pént. 01 Feb. 2019, 00:07




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mikor minden valóra válik
Lady Hyrsi Moldenson
Moldenson klán örököse, diplomata/szenátor, hadimérnök


Játékostárs(ak) neve: Paqha Vuranethe és Nyshani Ry Shami

Felinx - Page 4 FjRIcop
Felinx - Page 4 Lx9icX0

Idő: 22:15 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Többiek: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami
Egyéb információk:
Éppen semmi.


Hyrsi továbbra sem értett semmit sem abból, ami történt körülötte a nő sem felelt neki, ellenben olyan volt, mintha vallási áhítatba esett volna. Legalább is ő maga így érezte ezt az egészet. Választ sem nagyon kapott a saját dolgaira, de nem is akarták megölni, így akkor ennyiben is hagyta a dolgot. Nem kellett feszegetni mindezt. A továbbiakból még kevesebbet értett, ki, vagy mi az a Rhand? Egy bolygó rémlett neki ezzel a névvel, valamit látni? Mégis micsodát? Inkább kihagyta volna ezt a dolgot, ha teheti, de nem nagyon bízott benne, hogy lett volna bármiféle választása ezzel kapcsolatban. Igyekezett alig észrevehető módon odébb lépni, de úgy érezte, mintha a lábai belegyökereztek volna. érezte és hallotta, hogy a levegő után kapkod és szédülni kezdett. Nem kellett volna most az, hogy pánik rohamot kapjon, ez nem a legjobb időpont volt minderre. A kezét a csuklójára tette, hogy megnézze a pulzusát, de elég ideje élt együtt pánikrohamokkal, hogy tudja tényleg arról van. A pulzusa megerősítette, le kellett, hogy üljön mielőtt összeesik és összetöri magát. Így mit sem törődve a többiekkel igyekezett pár lépésnyi távolságra leülni a földre.
Arra azért persze ügyelt, hogyha másokból ez nem tetszést váltana ki és félteni kellene az életét, akkor nem teszi meg és igyekszik majd kitérni az esetleg irányába induló támadás elől. Ha azonban szerencséje van, mert továbbra sem törődnek vele, akkor próbálja megnyugtatni magát azon a módon, ahogyan a terapeutája tanította neki a békés időkben.

felszerelés/egyebek:

Felinx - Page 4 TL5zR2h Felinx - Page 4 Itu5H5A Felinx - Page 4 Cp1rXP1 Felinx - Page 4 CfAo6eM Felinx - Page 4 VKYgyJx Felinx - Page 4 EaYapF5







Egy kaland: Mikor minden valóra válik





Felinx


Résztvevők: Paqha Vuranethe, Nyshani Ry Shami és Hyrsi Moldenson



Következő körváltás: 2019. február 5. (kedd)

Felinx - Page 4 5dRewrb

Helyi Idő: 22:20 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély(?), Ismeretlen
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk:
Éppen semmi


Shani az egyik pillanatról a másikra megszédült, majd elvesztette az eszméletét bármiféle előzmény nélkül…
Felinx - Page 4 Kn6i90Q

- Nagyszerű, mesterem azt akarja, hogy leülj, hogy ne sérülj meg – mondta a lány.

Eddigre Hyrsi is letudott ülni, őt nem zavarta meg ebben senki, nem is nagyon törődtek vele, szerencséjére, a férfi pedig amint Paqha eleget tett a kérésének felemelte a kezét és mind a két nőt magához ölelte a sötétség.
Felinx - Page 4 Kn6i90Q

Mind a három hölgy először csak sötétséget látott, majd csillagokat megjelenni. Láthatták a saját csillagködüket először, a jellemzően kék csillagokkal, kék kozmikus fényekkel. Majd azt a lángoló madarat, amint megjelenik a ködben, ezúttal nem vörös ként, hanem ő is kék volt.

A sikolya, rikoltozása a csillagköd minden bolygóját elérte, káosz, félelem töltötte meg az emberek és mindenféle lény szívét. A madár kitárta a szárnyait, láthatták, ahogyan az Erő körülötte kavargott, a Császár is szembenéz vele, majd mindenféle kozmikus erő támadja meg és tépte darabokra.

Normális körülmények között ilyen csillagászati mértékkel nagyon sokáig kéne, hogy tartson, de a hölgyek érezhették, hogy ez pár óra alatt végbemegy, vagy még kevesebb. A lény pedig eltűnt. Amint ez megtörtént szinte minden lakott bolygó felett furcsa hajók jelentek meg és újabb háború tört ki.

A képek alapján a furcsa hajók és homályba vesző harcosaik bolygók százait, ezreit irtották ki, megannyi halott világot hagytak maguk mögött, halált, a semmit, a birodalmak, frakciók összeomlás szélén, mindenhol fejetlenség.

Ezek után eltávolodtak a csillagködtől és nagyobb léptéket láttak, a teljes galaxisukat, ahogyan az két részre szakadt uralom szempontjából. Az egyik felét azok uralták, akik megtámadták a csillagködöt, a másik felét pedig olyan lények, amikhez hasonlót se nagyon láttak korábban.

Gigantikus háború, káosz, halál, üresség, az egyik faj éppen hódította a csillagködöt is, a másik pedig még mindig csak bejutni próbált. Időben ugrás lehetett, a háború lángjai szépen elmúltak először a csillagködben, majd a galaxisban. Ezek után a csillagok kezdtek kihunyni, míg végül az egész galaxis sötétségbe, semmibe borult…
Felinx - Page 4 Kn6i90Q

Mind a három lány ekkor riadt fel, mind kint voltak a palota előtt, úgy két tucat másik személlyel, akik úgyszintén ekkor kezdtek ébredezni. Amit azonnal megérzett Shani és Paqha, hogy már volt Erő, az égen pedig újra a kék ég látszott, nem az a madár. A levegőben pedig több űrhajó, sikló közeledett erre a helyre.

Felinx - Page 4 Kn6i90Q


statisztika:
Körök száma: 26 kör / eltelt körök száma: 25
Paqha Vuranethe: 23 reag – @Werda
Nyshani Ry Shami: 21 reag – @Shadow
Hyrsi Moldenson: 25 reag – @Rhyssa Edaara Quillan

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Felinx - Page 4 Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 3043
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 81
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Werda on Hétf. 04 Feb. 2019, 18:33

PAQHA VURANETHE


Előtörténet
Kaland címe: Mikor minden valóra válik
Foglalkozás: Pilóta | Sötét Jedi
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson

Hogy miért kellett felálljak ahhoz, hogy később megkérjenek, hogy leüljek, az túlságosan magas volt számomra. Értem én, hogy nem akarják, hogy megsérüljek, de akkor ha nem vállaltam volna a rám szabott feladatot, akkor megöltek volna? Akkor meg nem mindegy, hogy már eleve a földön vagyok-e vagy se. Viszont mindezt nem tettem szóvá, csupán a fejemben fordult meg mindez.
Ezután egy olyan filmnézés következett, ami lélegzetelállító volt. Szó szerint, mert fogalmam sem volt, hogy a földi porhüvelyemmel mi is van, csupán valahol az igazság előre megszött szövetén masíroztam szebbnél szebb csodákat, igazabbnál igazabbakat látva. Nagyon sajnáltam, hogy soha sem tanultam meg rajzolni vagy festeni, hiszen olyan mesterműveket és próféciai ereklyéket hozhattam volna így létre, amik mindenkit a helyes útra tereltek volna, viszont ehelyett marad majd a szóban való elmesélése mindennek.
- Hmm! - jegyeztem meg hangosan miután magamhoz tértem, és akkor már a palota előtt voltunk. Én, Hyrsi meg az a gyogyós lány, aki fura dolgokat csinált azután, hogy megsérült. Igazán csodáltam, hogy még életben van, biztos mázlija volt. Ezek szerint nem is kicsi. Ezután kezdtem meg azt megfigyelni, hogy mi is változott. Előbb azt vettem észre, hogy az Erőt újra érzem, tehát ismét olyan helyen vagyunk ahol ez lehetséges, vagyis nem abban a másik világban. Ekkor következett a testem átvizsgálása, hiszen azt mondták, hogy megváltozom, drasztikus változás megy végbe, másabb és több leszek. A többiek most nem igazán érdekeltek.

Felszerelés
Spoiler:
- Ruha
- Meghívó
- Datapad
- Kommlink
- Holoprojector
- Kommlink
- Fénykard

-- DL-44
-- Kés
Képességek
Spoiler:
Képes a fajának ősi képességére amely a fizikailag manipulációja a vágyaknak. Férfiakban (ha azok vonzódnak nőkhöz) képes nehezen leküzdhető vágyat kelteni önmaga iránt, egy szerelmet. Az erőssége az a célpontjától függ de erősített ellenszenvtől, leküzdhetetlen vágyig terjedhet. Ehhez viszont fizikai kontaktot kell létesítenie az illetővel, például megérinteni.
Erőalkalmazások
Spoiler:
- Rövid idejü emlékezetnövelés
- Szabadulás
- Érzékszerv élesítés
- Erőérzékelés
- Meditáció
- Receptív-Projektív telepátia
- Telekinézis
- Fénykardvívás (Juyo haladó)

Felinx - Page 4 WGxeaFVFelinx - Page 4 LE9x8oQFelinx - Page 4 4TLXSJPFelinx - Page 4 SzwTq2B

_________________
Felinx - Page 4 56127_s
Werda
Werda
Lil'SW KM

Felinx - Page 4 FUn312o
Felinx - Page 4 6fZaEMM
Felinx - Page 4 EoSHqZp
Utini!
Hozzászólások száma : 528
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 52
Join date : 2017. Apr. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Serenity
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3610-werda-cuw-eghoo-birodalmi-mnjk http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#74669

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Shadow on Hétf. 04 Feb. 2019, 19:27

Nyshani Ry Shami

Keresgélés közben elájulok és egy olyan látomásban lesz részem, amit enyhén szólva is eléggé felzaklató. Akár csak egy rémálom ahogy látjuk azt a nagy lényt és aztán mondhatni a csillagködünk pusztulását, amit valami sokkal nagyobb háború követ, ami mellett eléggé kicsinek és eltörpülőnek hat a mi kis csillagködünk, és még a benne zajló események is. Csak az a kérdés, hogy mikori események is lehetnek mindezek amiket látunk és mennyi időnk is lehet cselekedni még előtte, mielőtt ez bekövetkezne. Annyi biztos, hogy mikor magamhoz térek akkor már odakint vagyok, ráadásul nem egyedül, mert ott az asztaltársaság, akikhez kerültem, majd elmentek, és még egy adag túlélő is.
Lassan felülök lotus ülésbe és úgy veszek néhány mély levegőt, miközben felfedeztem, hogy újra éreztem az Erőt, ami ismét átjár és ki is nyúlok felé, hogy azzal mérjem fel a környezetemet. Ha nem érzek közvetlen veszélyt, akkor ekkor nézek csak sérüléseimre, hogy milyen állapotban is vannak, mielőtt bármi komolyabbat is tennék, amivel felsérthetem őket. Ha nem voltak rosszabb állapotban, akkor felálltam, és körbe, felmérve a kastélyt, a túlélőket, és a közeledő járműveket.
- Örömmel látom, hogy jól vannak – fordulok végül a két nő felé. – Érdeklődte, hogy ki és mi vagyok, csak az állapotom nem tette lehetővé, hogy válaszoljak. Csupán egy fiatal farghul, akit kis kora óta neveltek harcra, semmi több… - nézek a fehér hajú nőre. - …de a Kastély úrnőjének igaza van és ha már elkerültem a szülőbolygómról, és az útról, amit kijelöltek nekem, ideje lenne úgy élnem, mint kortársaim. Sajnálom, régi kiképzés nem múlik könnyen… - teszem hozzá, majd a másik nőre pillantok, majd vissza a fehér hajúra. A hajók érkezéséig nem indulok nagyon sehova, csak átgondolom eme idő eseményeit, amit itt töltöttem, és majd tovább is kell adnom.

Válltáska:

meghívó
Komlink
adattábla

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 709
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 21
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan on Kedd 05 Feb. 2019, 00:00




Előtörténet:
LINK

Kaland:
Mikor minden valóra válik
Lady Hyrsi Moldenson
Moldenson klán örököse, diplomata/szenátor, hadimérnök


Játékostárs(ak) neve: Paqha Vuranethe és Nyshani Ry Shami

Felinx - Page 4 FjRIcop
Felinx - Page 4 Lx9icX0

Idő: 22:20 FHI, 252.3 MU
Helyszín: Felinx-i kastély
Feladat: Túlélni a bált
Többiek: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami
Egyéb információk:
Éppen semmi.


Tényleg nem foglalkoztak Hyrsi-vel, amit igazán szerencsének mondott, azonban egyre rosszabb és rosszabb érzése kezdett lenni. Mire készült ez az örült alak, mit kéne megmutatni és hogyan? Igyekezett mélyebb levegőket venni, nagyokat, hogy biztosan ne törjön rá a pánik roham, de már késő volt. Lehunyta a szemeit, ahogyan a furcsa férfi felemelte a kezét, úgy számolt vele, hogy ez lesz a vég, és részben igaza is lett, mert elvesztette az eszméletét.
Nem mondhatta el különösebben, hogy bármit értett is a látomásból, vagy erőlátomásból? Annyi biztos, hogy ezt majd igyekszik Rien tábornokkal megbeszélni valamikor, ő hátha többet tud nála. Mindazonáltal ő maga is lenyűgözőnek és lélegzetelállítónak találta, hogy miket látott, a lényt, a madarat, a lény feltámadt és meghalt újra. Csaknem ez volt az a legenda, amit tartanak? Látta a csillagködöt, majd utána az egész olyan aprónak tűnt. a galaxis többi részét látta, amit eddig csak csillagokként láthatott maximum az égen. Az egészhez képest ők olyan aprónak tűntek, ahogyan az ott zajló kozmikus háborúban, pedig itt a csillagködben is hatalmas volt az egész! Ezek után a háborúnak lassan vége és minden meghalt, nem maradt semmi sem, csak az üresség.
Hirtelen nyíltak ki a szemei és zihálva tért magához. Odakint volt a levegőn, lassan ült fel és nézett körbe. Alig voltak itt emberek. Ennyien élték volna csak túl az egészet? Arra figyelt, hogy támadni akar-e valaki, nem most akart meghalni. Látta Paqha-t maga mellett, ahogyan az őrült fiatal lányt is. Ha minden igaz látni fogja, hogy a másik nő magát vizsgálja és neki is beugrott, hogy változást mondtak odalent. A fiatal őrült szavaira inkább nem felelt, nem akarta azt mondani, hogy náluk egy három éves kisgyerek harcképesebb, mint, amit ő mutatott. Inkább próbálkozott azzal, hogy kapcsolatba lépjen a sajátjaival, a droidokkal, vagy bárkivel. Most már csak nagyon haza akart menni innen…

felszerelés/egyebek:

Felinx - Page 4 TL5zR2h Felinx - Page 4 Itu5H5A Felinx - Page 4 Cp1rXP1 Felinx - Page 4 CfAo6eM Felinx - Page 4 VKYgyJx Felinx - Page 4 EaYapF5







Egy kaland: Mikor minden valóra válik





Felinx


Résztvevők: Paqha Vuranethe, Nyshani Ry Shami és Hyrsi Moldenson



Következő körváltás: -

Felinx - Page 4 5dRewrb

Helyi Idő: Ismeretlen idő
Helyszín: Felinx-i kastély(?), Ismeretlen
Feladat: Túlélni a bált
Résztvevők: Paqha Vuranethe | Nyshani Ry Shami | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk:
Éppen semmi


Paqha nem nézett az Erővel itt körbe, csak Shani tette meg, azonban, amikor igen, akkor valószínűleg halálra rémült. Nem érzett senkit sem az Erőn keresztül azok közül, akik itt voltak maga körül. Egyszerűen nem voltak jelen az Erőben, ahogyan saját maga sem, ez pedig egyet jelentett, hogy elméletileg nincsenek életben.

A hajók hamarosan megérkeztek és a teljes környéket karantén alá vonták. Hyrsi és Paqha teljesen sértetlenek voltak, nem voltak fizikai sérüléseik, változásaik. Shani-t ellátták végre rendesen és fájdalomcsillapítókat kapott. A sokkját is kezelték, az újat is, amit az okozott, hogy miként érezte magát és a többieket is az Erőben. Mindezt Hyrsi-nek és Paqha-nak is elmondták, hogy nincsenek jelen az Erőben, olyanok, mintha halottak lennének, de voltak életjeleik és minden efféle. De képtelenség érzékelni őket.

Ezzel Paqha is választ kapott, hogy mi volt a változás, amit odalent Rhand említett, hogy át fognak esni. A kis társaságon kívül csak holtakat találtak, akik átkutatták a palotát. A hát úrnőjét és az idegen férfit, akire Hyrsi felhívta a figyelmet nem találták meg, a lenti szoba is teljesen üres volt, sima egyszerű kikövezett hely.

Itt a vizsgálatok alatt/után tudták meg, hogy több hónapra eltűntek a 9. hónap elején érkeztek, most pedig már a 12. hónap eleje volt. Amint mindenkinél meggyőződtek arról, hogy az Erőben levő megváltozásukat leszámítva nincs más gondjuk, mindenkit hazaengedtek innen. Amit úgyszintén nehéz lehetett feldolgozni, hogy három hónap esett ki az életükből és a legtöbben lehet, hogy már halottnak gondolják őket…



Epilógus

Egy ismeretlen és sötét helyen Lady Seena Ne Dago és ura, Lord Rhand álldogált, éppen egy hasonló teremben álltak, mint ahol nem sokkal korábban Paqha és Hyrsi is velük voltak. A férfi a falat nézte, ahol egy dzsungeles bolygó tűnt fel, talán pont Dromund Kaas.
- Hamarosan kezdetét veszi a jövő. A lányom, Benûwia ébredezik és a lány még nem erős, hogy ellenálljon neki, bár hasonlóak, de ő még nem romlott. A Császár irgalmazzon nekünk, ha ott akarja folyatni, ahol abbahagyta annak idején…

Máshol: (időben kicsit később, MU 3 végén, vagy MU 4. elején)
- Azt akarom, hogy a saját biztonságod érdekében egy másik nevet válassz, amin tanítványomként ismerhetnek a Birodalomban. A legjobb lenne talán az, hogyha a régi valamelyik nevedet választanád. Mint Lady Elara, vagy Lady Daemora – javasolta.
- Nem tudnám megszokni, mit szólsz ehhez: Lady Benûwia? – kérdezte a nő kissé szórakozottan.
- Lady Benûwia? Erős, sith név, honnan jött? – kérdezte érdeklődve a nagyúr.
- Fogalmam sincs, csak úgy ismerős, sajátomnak érzem – felelte zavartan a nő.
- Akkor legyen ez, tetszik. Csatlakozol hozzám egy teára Lady Benûwia? – kérdezte még egy mosollyal a férfi és a kezét nyújtotta a másik felé.

Vége.

Felinx - Page 4 Kn6i90Q

Köszönöm szépen a játékot, remélem tetszett, picit sajnáltam, hogy Shani ennyire erősen amortizálta magát végig és ezért a lenti részből kimaradt. A pontozás, BB 2,5 pontot kap a kalandért, 12.500 creditet, Hyri és Paqha 3-3 pontot és 15-15.000 creditet.
Természetesen írjátok fel kérlek az adatlapotokra, hogy „force-dead”-ek lettetek. Ettől ugyanúgy tudtok tanulni, élni stb. Csak annyi, hogy az Erőben halottnak érződtök, azaz ha valaki Erővel próbál vizsgálni, olyan, mintha nem léteznétek. Az egyetlen hátránya(?), hogy amíg ez az állapot fenn áll a karakterek meddők, nem lehet utóduk.
Ami a bővítést illeti, 1 héttel a Hódítás előtt kerültetek vissza a valós világba a túlvilágról, ahol rendes időben 3 hónapot töltöttetek, ami nektek alig pár óra volt csupán. Szóval a bővítések dec elejétől február elejéig tartsanak.
Ami BB esetét illeti, Neked egyelőre csak a kaland tartalma kell, a bővítés elég lesz azok után, ha a hódítás véget ér, de ha majd szeretnél Shani-val annak vége előtt kalandra menni, akkor annak meghagyod a helyet és jöhet a bővítés többi része.

statisztika:
Körök száma: 27 kör / eltelt körök száma: 26
Paqha Vuranethe: 24 + 2 = 26 reag – @Werda
Nyshani Ry Shami: 22 + 2 = 24 reag – @Shadow
Hyrsi Moldenson: 26 reag – @Rhyssa Edaara Quillan

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
Fontosabb és érdekesebb hírek/kalandok: Információk és szabályzat, Zajló kalandok, Kalandok és keresők, Műhely dolgok
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Felinx - Page 4 Zyb0YuU
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 3043
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 81
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Felinx - Page 4 Empty Re: Felinx

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

4 / 4 oldal Previous  1, 2, 3, 4

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.