Szellemhold

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Go down

Szellemhold Empty Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 14 Dec. 2018, 00:00

Hódítás: A múlt kísértete (Szellemhold)
Résztevő frakciók: Birodalom, Köztársaság, Hutt Kartellek
Meghívott frakciók: Mandaloriai Birodalom, Chiss Fennhatóság (Birodalom), FRK (Köztársaság), bármilyen alvilági személy (hutt kartellek), cégek (ahol található a központ, vagy ahol érdeke van a félnek)
Leírás:
A Szellemhold egy lakhatatlan bolygó holdja a 15. szektorban, félúton az FRK, a Birodalom és a Mandaloriai birodalom háromszögelésében. A holdon egykor aktív bányászat folyt és sűrűn lakott planéta a volt. Egészen addig, amíg véletlenül rossz helyen fúrtak és egy szupervulkánnak a kürtőjét fúrták meg, mire a vulkán felébredt és kitört. A hold mintegy felét elpusztította alig két óra alatt, ha pedig nem lett volna elég, ennek nyomán további vulkánok törtek ki tönkretéve az atmoszférát. A túlélőket evakuálták a hol pedig azóta néptelen és Szellemholdnak hívják.
Évtizedek óta nem járt erre senki – nem mintha pár óránál tovább bárki lélegezni tudna a bolygón oxigénmaszk nélkül – így éppen ezért is volt furcsa, hogy egy idegen jelzésű vészjel kezdett sugározni. Kutatók és szerencsevadászok mentek oda és kiderült, hogy a korábbi kataklizma Rakata kori labort és várost hozott a felszínre, a laborban egy épp hibernációs kamrát találtak, ami nem sokkal korábban engedett fel…
A hír természetesen hatalmas szenzációval söpört végig a Csillagködön, hogy lehetséges, hogy egy élő értelmes Rakata van életben – nem olyana állatias, mint a Lehon-on. A labor adatai alapján egy tudós, aki felbecsülhetetlen értékű tudás birtokában lehet.
A versenyfutás megkezdődött, hogy ki találja meg a leghamarabb a bolygón és ki tudja kijuttatni onnan a sajátjaihoz, remélhetőleg értékes információkat, tudást szerezve ezáltal a régmúlt korokból…

Néhány kép:
Szellemhold B3tdPiF
Szellemhold VbUVe9N
Szellemhold LPzBXqD
Szellemhold 5xkOza1
Szellemhold Qp6B3pN
Szellemhold X9GCWyy
Szellemhold LISlNKQ
Szellemhold RyPyBv3
Szellemhold Yg09rXc

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 14 Dec. 2018, 00:00



Hódítás: A Múlt Kísértete





Szellemhold


Résztvevők: Vlimtron Xreldacho, Nyshani Ry Shami, Tish Vizsla / Nalah, Th'edar Kolbert, Munji, az Ordo klánból,


Jivi Ako, Heiwanna Miin Klodov, Silhana Lolaes'ra, Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Ingrid L'lerim és Nyu



Következő körváltás: 2018. december 18. (kedd)

Szellemhold Jqdb0lz

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold Y2a1VHi

Helyi Idő: 15:00 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold városának utcái
Feladat: Célkitűzés 1: Frakció döntése alapján fellépni a rakatával szemben
Hutt/alvilági erők: Vlimtron Xreldacho | Tish Vizsla / Nalah
Köztársaságiak: Nyshani Ry Shami
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Információs kártyák:


Kör végén írok először.




A Szellemhold, a három frakció most is harmadokra osztotta fel a várost és a legnagyobb szabad részeken szálltak le és állították fel a rögtönzött táborokat, hogy onnan lehessen majd irányítani az akciót. Három tábor, nagyjából egyforma távolságra egymástól. A célpontot már nem volt olyan könnyű bemérni, gyönyörűen eltűnt, amint a három frakció emberei megszállták a várost, beolvadt közéjük, így még nehezebb volt a megtalálás.

Az utolsó adatok szerint a központi részen volt, a három terület találkozásánál. Amit minden frakció megállapított, hogy a csatornarendszer jó része járható, nincs benne láva. Egyébként a lávától a levegő forró, száraz és fullasztó volt. Így az oxigénmaszk erősen ajánlott volt, akinek nem volt sajátja a sajátjai adtak.

Az utcákon már ment a harc, a frakciók egymást lőtték, a bázison pedig a parancsnokok a rakatáért menő személyeket, kisebb két-három fős csapatokba osztották, hogy a harcolók közt könnyedén, észrevétlenül tudjanak haladni. A levegőben vadászgépek, TIE-k repkedtek, egymást zavarva, vagy épp lőve, ahogyan a talajt is.

Az utcákon tankok, kisebb lépegetők haladtak, tovább rombolva, az egyébként sem jó állapotban levő helyet. Mindenhol láva iszap volt, hol már megszáradt, hol még forró, ez sem könnyítette az offenzívát.

Ezeknek köszönhetően a hutt táborban Vlimtron-t, egy szemtelenül fiatal kamaszlány mellé osztották csapatba, akinél egy energiaíj volt látható, egy régies lándzsa és két kés/tőr. A fiatal kora ellenére látszott a mozgásán, hogy harcos és tudja mit csinál. Ezeken felül átkozottul hasonlított a Vizsla klán vezetőjére.

A köztársasági táborban Shani pedig egy hadnagyot kapott társul. A férfi Lor Degor volt, a Havoc Squad egyik hadnagya, alapvetően vadászpilóta, de a gépét meglőtték és amíg szerelik a gépét.

Ami a parancsokat, kéréseket illette a felsőbb körökből, mit megkaptak a frakciók, hogy Birodalom mindenképp élve akarja a rakatát. A Köztársaság kész feláldozni és megöletni, ha a Birodalom tenné rá a kezét. A huttoknak jó lenne élve, de ha úgy alakul, hogy borsot lehet törni a másik két fél orra alá, nem lesz baj, ha meghal.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold S0Oo9Dp

Helyi Idő: 15:00 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Örök Birodalom egyik hajója, Hold körüli pálya
Feladat: Célkitűzés 2: Tárgyalni a többiekkel
Birodalmi erők: Munji, az Ordo klánból
Köztársasági erők: Th'edar Kolbert | Heiwanna Miin Klodov | Jivi Ako
Hutt/semleges erők: Silhana Lolaes'ra
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Kör végén írok először.




Mindenkit elláttak nagyvonalakban információval arról, hogy mit is várnak tőlük, hogy mit hozzanak ki a tárgyalásokon. A Szellemholdhoz való megérkezés után az Örök Birodalom zászlóshajója is kiugrott a hipertérből, hogy közvetítsen a felek között. Mint általában, ők most sem kívánták kivenni a részüket a harcból, vagy egyébből, csak a tárgyalás levezetése miatt érkeztek.

Mind a három nagy frakció küldhetett követet, vagy követeket, akik a hajón landoltak ezek után. Itt egy nagyobb tárgyalóterembe kísértek mindenkit, ahol egy hatalmas kör alakú asztal volt látható. Odabent egy szabvány 3PO protokoll droid várta már az érkezőket. Amint mindenki megérkezett, akkor ő mutatta be a személyeket egymásnak, ha nem ismernék egymást.

- A Birodalom képviseletében Munji, az Ordo klánból, a Mandaloriai birodalomból. A Köztársaságot Th'edar Kolbert cégvezető, az FRK területéről, Heiwanna Miin Klodov és Jivi Ako padawan a Köztársaság részéről. A Hutt kartelleket, a Fejvadászcéh és Renliss ház képviseletében Silhana Lolaes'ra lesz a tárgyaló fél.

Ami a parancsokat, kéréseket illette, mindenki maga hozhatja ki, amit tud, de az alap kérések és a kiinduló pont, a Birodalom mindenképp élve akarja a rakatát. A Köztársaság kész feláldozni és megöletni, ha a Birodalom tenné rá a kezét. A huttoknak jó lenne élve, de ha úgy alakul, hogy borsot lehet törni a másik két fél orra alá, nem lesz baj, ha meghal.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold 4Xqv2Tm

Helyi Idő: 15:00 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold fővárosa felett
Feladat: Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Kör végén írok először (azaz a következő reagnál), mert mint előzőleg most is magamnak mesélek.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold A6P4CKa

Helyi Idő: 15:00 GSI, 348.3 MU
Helyszín: A Szellemhold városa
Feladat: Célkitűzés 4: Saját sztori
Résztvevő(k): Ingrid L’lerim | Nyu
Egyéb információ/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Kör végén írok először (azaz a következő reagnál), mert mint előzőleg most is magamnak mesélek.




Nyu már pár éve itt él ebben az idősíkban és kellően ki tudta magát ismerni. Most azonban a saját múltja is visszaköszönt, rémiszt, ugyanis ő is hallotta a hírt, hogy egy rakata tudós élve itt van ezen a bolygón. Szerencsére talált magának olyan támogatót, aki holtan akarta látni és örömmel fizetett a lánynak/nőnek azért, hogy eltegye szépen csendben a tudóst láb alól.

Azért, hogy ne legyen túl feltűnő az érkezése mentőkabinnal lőtték ki, ami egy lávatóban ért földet, abból könnyedén ki tudott szállni és a partot el elérni. Már a leküldés előtt tájékoztatták őt is, hogy a három frakció most is harmadokra osztotta fel a várost és a legnagyobb szabad részeken szálltak le és állították fel a rögtönzött táborokat, hogy onnan lehessen majd irányítani az akciót. Három tábor, nagyjából egyforma távolságra egymástól. A célpontot már nem volt olyan könnyű bemérni, gyönyörűen eltűnt, amint a három frakció emberei megszállták a várost, beolvadt közéjük, így még nehezebb volt a megtalálás.

Az utolsó adatok szerint a központi részen volt, a három terület találkozásánál. Amit minden frakció megállapított, hogy a csatornarendszer jó része járható, nincs benne láva. Egyébként a lávától a levegő forró, száraz és fullasztó volt. Így az oxigénmaszk erősen ajánlott volt, akinek nem volt sajátja a sajátjai adtak.

Az utcákon már ment a harc, a frakciók egymást lőtték, a bázison pedig a parancsnokok a rakatáért menő személyeket, kisebb két-három fős csapatokba osztották, hogy a harcolók közt könnyedén, észrevétlenül tudjanak haladni. A levegőben vadászgépek, TIE-k repkedtek, egymást zavarva, vagy épp lőve, ahogyan a talajt is.

Az utcákon tankok, kisebb lépegetők haladtak, tovább rombolva, az egyébként sem jó állapotban levő helyet. Mindenhol láva iszap volt, hol már megszáradt, hol még forró, ez sem könnyítette az offenzívát. De Nyu egyedül volt, így ő talán egészen könnyedén tud majd haladni.

Szellemhold WgkeC5b

Akkor pár megjegyzés:
A célkitűzés 2-nél nem valószínű, hogy kaptok KM reagot, az végig egymás közötti tárgyalás lesz ettől kezdve. Ha friss infókat kértek, akkor kaptok mesélőit azokkal. Ami a játékot illeti, jelenleg a frakciótokat Ti képviselitek, olyan szövetségeket hoztok létre az akcióra, amit akartok. A parancsotok csak annyi, hogy lehetőleg kerüljetek el egy teljes csillagködre kiterjedő újabb háborút Smile

Térkép: itt található!
Magyarázat: a vörös a lávát jelenti, a sárga az elméleti ellenőrzött határvonalat, de minden frakció mindenhol megtalálható és jelenleg lövik egymást. Mivel nem találtam scifi város térképet felhőkarcolókkal, így vegyétek úgy, hogy az épületek mind tornyok, felhőkarcolók, lássátok a topic nyitó képeket.

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.
statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 18 Dec. 2018, 00:00

//Tao beteg, Bishi fáradt, a többiek nem írtak, így szombaton lesz új kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Shadow Pént. 21 Dec. 2018, 20:49



Heiwanna Miin Klodov




Feladat: (Célkitűzés 2)
Köztársaság

felszerelés:


Egy elég érdekes hír érkezett egy halott holdról, ami már elsőre felkeltette az érdeklődésemet, és mikor esélyem is lett, akkor rögtön szedelőzködtem is, hogy eljuthassak erre a helyre. Igen hamar kiderült, hogy nem leszek egyedül a Köztársaság oldaláról, ráadásul Jivi akit ismertem is, és örültem is neki, hogy itt van velem ismét. Egyszerű, de mégis hivatalos öltözékben vagyok, az eseményhez illően, hogy erre ne lehessen panasz.
Vele együtt érkezem meg, majd sétáltam át a tárgyalóhoz.
- Érdekes lenne találkozni a Rakata faj képviselőjével, és még jobb lenne, ha a Köztársasághoz kerülne. Minden bizonnyal sok érdekességet tudna elmondani – mondom Jivinek amíg haladunk a tárgyaló felé, majd még megvárom, hogy mond e rá valamit, mielőtt bemennék. Ezek után megyek be a tárgyalóba, majd biccentek az ott lévőknek, és várok. A protokol droid bemutat minket egymásnak.
- Üdvözlöm önöket. – köszönök a többieknek teljes nyugalommal. – Ha jól sejtem, akkor mindannyian élve szeretnénk a saját frakciónk számára, de ha valaki máskép gondolja, akkor azt is megértem. Eme személy tudása épp annyira érték, hogy megismerhessük a régmúltat, mint veszély, ha rossz kezekbe kerülve, rosszul használják fel eme tudást. – kezdek bele
- Az én álláspontom, hogy a szóban forgó Rakata életben maradjon, esetleg van önök közt olyan, aki a halálát akarja? – teszem fel a kérdést, és kíváncsi vagyok, hogy ki mit is mond, bár meglepne, ha elsőre lenne már olyan, aki a vesztét akarná, hiszen a tudás amilye lehet, az már akkor is nagy érték, ha csak a múltról tudna beszélni, de jó eséllyel ennél jóval többet is tudhat.




Nyshani Ry Shami




Feladat: (Célkitűzés 1)
Köztársaság

felszerelés:


Egy újabb érdekesnek ígérkező küldetés, amire mondjuk jobban felkészültem, mint az előzőre, bár azért reméltem, hogy ez kicsit könnyebben emészthető lesz, és talán nem úgy indul majd mint az előző, és leszek teli igen hamar sérülésekkel. Hiába hoztak rendbe utána igen hamar, de azért eltartott egy ideig, mire rendbejöttem. Súlyos tapasztalat volt, és annak a nőnek is a kemény őszinte szavai megmaradtak, aminek fényében próbáltam változni, próbáltam élvezni jobban az életet és nem annyira felnőtté válni olyan hamar. Persze azért szemmel tartottam, hogy aminek készülök az megkövetel azért dolgokat, de korom miatt, azért lehet lehetne kicsit könnyedebben is.
Most viszont egy olyan küldetésre küldtek, ami eléggé fontos is volt, ugyan akkor izgalmas is: Egy olyan Rakata, aki a régi időkből származik, egy személy a régi időkből. Sokmindent mesélhet is, de az eligazításon tisztázták a helyzetet, élve, de ha az impekhez kerülne, akkor végezni kell vele. Tudtam, hogy nehéz meghozni ezt a döntést, és azt is, hogy fent a bolygó körül tárgyalnak is a felek, míg mi lent keressük, és egymással küzdünk érte.
A helyzet nem volt rózsás emellett, a hold környezete se volt annyira barátságos, és még emellett a támadások is nehezítették a terepet. Szerencsére a tábor nem volt közel a határokhoz, amiket a térképen tanulmányoztam, miközben próbáltam kitalálni merre is kéne majd haladni, anélkül, hogy gondunk lenne. Eközben kapok egy olyan hírt is, aminek én személy szerint örülök, hogy lesz velem egy hadnagy is, ráadásul a Havoc Squadból, akiknek igen nagy hírük is van, és bár az első találkozásom az egyik tagjukkal kicsit félre sikerült, most örülök, hogy egy tiszt közülük mellettem lesz.
- Hadnagy úr – szólítom meg, mikor találkozok vele illendőn, tisztelet megadásával tisztelegve, majd be is mutatkozok.
- Uram, kérdezhetek? – teszem fel a kérdést illemből, majd ha engedi, akkor folytatom - Ön szerint még a város közepénél lehet a Rakata, vagy már megindulhatott a város valamelyik része felé? – teszem fel a kérdésem, és várom a válaszát, de ha nem engedi meg, akkor figyelem, hogy mit mond, hiszen ő a rangidős tiszt, és ennek megfelelően cselekszem én is, hogy a lenti harcokba se keveredjünk, és még a feladatunkat is végezni tudjuk.




Nyu




Feladat: (Célkitűzés 4)
Hutt/Semleges

felszerelés:


Sok év telt el, mióta idekerültem, és megtudtam, hogy hova is, ahogy azt is, hogy mindenki akit valaha ismertem, szerettem, gyűlöltem, már történelem, szó szerint és talán még abból is az elfedettebb. Rakatáknak nyoma sincs, csak valami visszamaradt egyedek, akik nem okozhatnak gondot soha többé senkinek se. Igaz, a jelen helyzet se volt túl fényes, és távol volt a békétől, de legalább nem volt annyira siralmas a helyzet, mint akkor. Számomra legalábbis nem tűnt annyira annak, miután magamhoz tértem akkor. Szerencsém volt talán akkor, mert végezhettem volna egy rablánc nem túl kellemes végén. Azonban aki akkor rám akadt látott bennem valami lehetőséget, vagy csak a kihívást kereste, abban, hogy egy tudatlan kis senkivel foglalkozzon és kicsit megnevelje.
Fejvadász volt és annak is nevelt ki, ami nem volt egy egyszerű feladat, de sikerült némileg. Azonban ez most lényegtelen, talán egyszer részletesebben, de most sokkal fontosabb, amiért egy kihalt holdra utazok éppen, és ami miatt rémálmok mintha visszatérnének, miközben a múltam készül visszatérni, ha nem lépek valamit nagyon gyorsan.
Egy Rakatát találtak a régiidőkből, aki képes lehet arra, amire hajdan képesek voltak, és bár sokan lehetőséget láthattak ebben én csupán veszélyt, amit a lehető leggyorsabban le kellett rendezni. A nehézségek, hogy ami az itt élőknek régmúlt eseményei, azok nekem olyan elevenek, mintha csak napokkal, hetekkel korábban történt volna, és nem kérek belőle. Sokan lázadtak hajdan, hogy a későbbieknek ne kelljen nyögni a Rakaták igáját, és ennek így kell maradnia akkor is, ha mindenkivel szembe kell ezért mennem.
Szerencsére találtam olyat, aki ezzel egyetért és állja is a költségeket is, ahogy azt is, hogy eljuttasson oda feltűnés mentesen, majd megtehessem azt amit vállaltam. Senkinek nem kell tudnia, hogy ott vagyok, majd hasonlóan csendesen kell lelépnem, vagy legalábbis feltűnés mentesen. Elsőre nem tűnt nehéznek, mert a Hutt frakció képviselői is mennek, szóval ha más nem felkéreckedek egy hajóra, aztán fuvar hazáig. Most azonban egy mentőkabinnal le a holdra. Még ellenőrzöm a felszerelésemet, hogy minden meglegyen és működjön, főleg az oxigén maszk volt fontos, hogy legyen elég levegőm odalent. Közben a kapott információkat, térképet tanulmányoztam és azt, hogy merre lesznek a frakciók, plusz a célpontom merre lehet. Az is tiszta volt, hogy a többiek jobban egymással is el lesznek foglalva, így lent eléggé forró lehet a talaj, és nem csak a láva miatt, azaz keresgélés közben is résen kell lennem, hogy még ki lehet ott aki esetleg az utamba kerülhet, feltartóztathat, vagy épp kilőni próbál. Elsődlegesen nem akarok foglalkozni a többiekkel, csak ha feltétlen szükséges és nem tudok máskép eljutni a Rakatához, hogy kiiktassam végérvenyesen.
- Hamarosan elérjük a bolygót, hogy állsz? – hangzik a kérdés előlről a pilótafülkéből, miközben a hajó hátuljában szedelőzködök, töltöm meg a pisztolyokat, és rakom őket a combtokokba, majd a hátamra rakom az íjam is.
- Készen vagyok az indulásra – válaszolok, miközben megigazítom a ruházatom, páncélom és felszerelésem, majd a mentőkabinba szállok és várom a kilövést, és a leérkezést.
Leérve, egy láva tóba érkeztem, így ahogy meggyőződtem róla hogy minden ami kell nálam van, már rugaszkodtam is el a közelebbi part felé, hogy kijussak, és egy közeli fedezékhez rohantam, hogy felmérjem merre is lehetek a térkép alapján, majd merre induljak meg, hogy a város közepéhez eljussak, lehetőleg a legkevesebb találkozással másokkal. Az oxigén maszkot megigazítottam, majd jobban körbe néztem, hogy van e valaki a közelben, aztán újra a térképre pillantottam. Ahogy néztem a köztársasági területen voltam, eléggé közel a határhoz, így erre lehetett számítani kicsit nagyobb aktivításra, de talán mégis elég messze, hogy erre utánpótláson kívül más ne nagyon menjen, míg a tényleges figyelés és harcok tőlem északabbra mehettek. Rövid gondolkozás után megindultam nyugatra, ha nem volt a házak közötti rész nagyon lávás akkor inkább arra mentem, hogy ne az úton kellejen mennem, de ha nem volt annyira biztonságos a talaj arra, akkor gyors szökkenésekkel, futással haladtam előre fedezékből fedezékbe a belső kör felé. Próbáltam figyelni a lehető legjobban a zajokra, hogy még időben meghalljam a gépeket, járműveket, és talán még a katonákat is, de azért a fedezékekből körbe is néztem, hogy látok e valami mozgást valamerre, mielőtt tovább indulnék. Tudtam, hogy nekem az egyetlen előnyöm, hogy egyedül vagyok és így saját tempóban haladhatok gyorsan itt, de az adott frakció emberei többszörös túlerőben vannak.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 22 Dec. 2018, 00:00

//Szerdán lesz új kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Bishop Szomb. 22 Dec. 2018, 00:08




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:
Vlimtron Xreldacho
Rodian fejvadász


Szellemhold UWnEX2o

Vlimtron ezúttal egy a szokásosnál keményebb munkát vállalt, a Huttok oldalán való harcra szerződött fel. A munkát egyébként nem vállalta volna fejvadászként, de most több okból is kivételt tett, először is, bár a felek háborút vívnak, ez alapvetően egy fejvadász küldetés, a célpontot, egy Rakatát el kell kapni vagy meg kell ölni, de inkább elkapni. Mindez egy fejvadász küldetés tankönyvi leírása. Második ok maga a Rakata volt, Vlimtron csak történetekben hallott intelligens Rakatáról, és most itt a lehetőség, hogy lásson egyet, hülye lenne kihagyni. Harmadik ok, hatalmas meglepetésére az eddigi összecsapásokban a Huttok győzedelmeskedtek, pedig ha fogadnia kellett volna, bizony a pénzét az erőhasználókkal és szekuláris fegyelmezett haderővel támogatott Köztársaság vagy Birodalom oldalára tette volna megosztva, de úgy tűnik  a jól felszerelt zsoldos seregek ügyesebbek. És végül a negyedik ok, jól fizet a munka.
A Hold maga a pokol Vlimtron számára, rodianként a trópusi környezet az otthona, nem egy ilyen égő pokol. Az egész zóna egy háborús front, ez nem egy egyszerű zsoldos vagy fejvadász meló. Éppen ezért minden felszerelését gondosan magára aggatta, nehogy valami ne legyen kéznél amikor kell. Egy nagyon fiatal lánnyal osztották be, ennek nagyon nem örült, nem akart még a lányra is vigyázni vadászat közbe. Akkor nyugodott meg kissé, mikor látta a lány mozgását és feltűnt neki, hogy roppantul hasonlít a lány a Vizsla klán vezetőjére, tehát egy mandalore van vele, ami jobb mintha egy random kislány a galaxisból. Egy idő után már örült a könnyű fegyverzetes lánynak, ketten együtt hamar át tudnak futni a harcmezőn, a könnyű felszerelésük miatt.
- Vlimtron Xreldacho vagyok, fejvadász. A térkép alapján a táborunk jó helyen van, messze a másik két tábortól, jobb esélyünk van eljutni a központi toronyig. Szerintem szeljük át a harcmezőt és menjünk középre, onnan kezdjük a keresést. Tudod tartani a rohamlépést?
Veti fel az ötleteit és a legjobb lenne ha minél hamarabb elindulnának.










Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Szellemhold 6LLG6y0

Th'edar számára megnyílt a lehetőség, hogy részt vegyen egy komoly csillagködközi politikai tárgyaláson. Meglepte a tény, miszerint ő teheti meg ezt, ha nem is a Konföderáció legnagyobb vezetőit várta volna, legalább a Vállalatszövetség egyik vezetőségi tagját gondolta esélyesnek egy ilyen tárgyalásra. Mindenesetre ha tág értelemben nézi és nem tekinti magát függetlennek, ami valójában, végülis ő is tekinthető a Vállalatszövetség egyik tagjának, tehát valamennyi kötődik az egészhez. De a lehetőségnek mindenképpen örült és ki is használja. Második meglepetés, a Köztársaságot fogja képviselni a tárgyaláson, nem a laza uniójukat, ez furcsa, de érhető, jobb egy erős szövetség oldalán tárgyalni. Mindenesetre már alig várta, hogy rátehesse a kezeit a Rakata technológiájára és hatalmas profitot szakíthasson belőle.
Muun léte miatt nem szeret igazán kiszakadni a megszokott közegből és idegenekkel tárgyalni, ezért tőle megszokott módon felkészülve érkezett, a politikai és gazdasági dolgoknak alaposan utána járva. A hajón az út alatt süteményeket evett és kóstolt, mivel imádta ezeket és a tárgyalás előtt kellemes nyugtató is volt, és visszanyerte vele a komfort érzetét.
A tárgyalás eleje pokoli lassan indul Th'erry szerint, a protokoll droid bemutatja őket egymásnak, ami szükséges és fontos, de utána csak a vakarózás van. Kivár és szándékosan nem ő kezdi a tárgyalást, a stílusával csak elrontaná és rossz alaphangot ütne meg a tárgyalásnak, jobb ha megvárja a kezdeményezést, habár a szemben álló feleikre ráférne egy teljesítmény tréning. Hosszú, vörös, rendkívül elegáns ruhában hajol meg a többi fél előtt, így köszöntve őket.
- Üdvözlöm Önöket! Tárgyaló partneremmel csak egyetérteni tudok, a Rakata életét meg kell óvni. Sejtésem szerint mindegyik frakció feláldozná a szóban forgó célpontot, ha elvesztené, én viszont úgy vélem, ez egy hatalmas hiba lenne. A Rakata épsége mindannyiunknak az érdekében áll.
Kimérten és tisztelettel, megfontoltan beszél. Egyelőre megvárja a reakciókat, nem akar túl sok szót magához ragadni elsőre.



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 26 Dec. 2018, 00:00



Hódítás: A Múlt Kísértete





Szellemhold


Résztvevők: Vlimtron Xreldacho, Nyshani Ry Shami, Tish Vizsla / Nalah, Th'edar Kolbert, Munji, az Ordo klánból,


Jivi Ako, Heiwanna Miin Klodov, Silhana Lolaes'ra, Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Ingrid L'lerim és Nyu



Következő körváltás: 2018. december 30. (vasárnap)

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold Y2a1VHi

Helyi Idő: 15:05 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold városának utcái
Feladat: Célkitűzés 1: Frakció döntése alapján fellépni a rakatával szemben
Hutt/alvilági erők: Vlimtron Xreldacho | Tish Vizsla / Nalah
Köztársaságiak: Nyshani Ry Shami
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Információs kártyák:


Nalah igencsak izgatott volt a mai nappal kapcsolatban, megint a barátai hozták el, bár valószínűleg ők sem gondoltak arra, hogy egy ekkora kalamajkába csöppenek bele. Most legalább volt alkalma arra a lánynak, hogy a nemrég kapott energiaíját kipróbálhassa. Mivel képzett vadásznak gondolta magát, így ő is jelentkezett a feladatra, ahol végül is egy lila színű rodián mellé került. Eddig képeken, vagy élőben csak sárga, vagy zöld színűt – főleg zöldet – látott, így lenyűgözőnek és csodaszépnek tartotta a férfi lila bőrét.
- Nagyon szép egyedi színed van! – dicsérte meg a férfit.
A férfira pillantott, hogy mit is akar majd csinálni a másik, merre indulnak, mit tesznek. Mivel a másik volt az idősebb, így biztosra vette, hogy ő akar majd a parancsok is lenni kettejük közül, aki irányítja őket. Ezzel semmilyen gondja nem volt, hiszen saját maga nem volt még efféle terepen.
Így ha elindulnak, akkor kinyúl az Erőbe, hogy azzal is figyelje, hogy mi van körülöttük, fenyegeti-e veszély őt – és így ezáltal a rodiánt is.
- Tish Vizsla vagyok, de nyugodtan hívj Nalah-nak, vadász vagyok és felderítő – mutatkozott be. - Igen, tudom tartani a rohamlépést.
Eléggé edzett volt, remélte, hogy fogja tudni tartani a tempót, bár ennél rosszabb körülmények között is üldözött vadakat, nagyobb távon. Ha a férfi elindul, akkor ő megy utána.




~ Köztársaság ~
- Lehetséges, szinte biztos, hogy már nincs ott. Szerintem megindult, én a helyében próbálnék egy hajóra fellógni, amin keresztül kijuthat a holdról. De mindenképp úgy vélem, hogy ott fogunk nyomokat találni arra nézve, hogy merre is ment. Vakon nem indulhatunk csak úgy el. – mondta Lor a lány szavaira.

Shani és Lor könnyedén eltudtak indulni, a tábort egyébként több irányból is eltudták hagyni. Igazából csak tőlük függött, hogy merre is akarnak menni. Kisebb sikátorokon, illetve nagy utcákon, vagy főúton is lehetett haladni. Az egész elején könnyedén ment, a tábor közelében nem voltak ellenséges mozgások. A talaj a legtöbb helyen beton volt, igaz meleg, de nem volt forró.

Sok helyen leomolva épület, pár helyen ledőlve, de leginkább csak törmelékdarabok voltak az úton. A beton több helyen megrepedt, felhasadt, kisebb-nagyobb törésvonalakat hoztak létre. Ahol nagyobb volt, ott több méteres szakadék is keletkezett, gyakorta lávával feltöltve. Jó pár sarkot lehetett haladni anélkül, hogy bármilyen ellenállásba ütköztek volna. Az ellenség először a belső gyűrűn – az a széles főút, ami szép kört ad a térképen a tábor közelében – tűntek fel. Itt az egész úton masszívan lőtte egymást mindenki.

Tankok, több féle lépegetők is látszottak, a talajon katonák, zsoldosok lőtték egymást, az épületeken mesterlövészek, illetve a levegőben jet packekkel is repkedtek katonák, zsoldosok. Már korábban, de itt is látszódtak csatorna fedők, amiken keresztül le lehet jutni a csatornába, ha valaki ki akarja a fenti ütközetet kerülni.

Itt abban a pillanatban, amikor a sarokra értek és láthatóak lettek a harcolók számára, máris legalább öt helyről nyitottak a párosra tüzet.



~ Huttok ~
Vlimtron és Nalah könnyedén eltudtak indulni, a tábort egyébként több irányból is eltudták hagyni. Igazából csak tőlük függött, hogy merre is akarnak menni. Kisebb sikátorokon, illetve nagy utcákon, vagy főúton is lehetett haladni. Az egész elején könnyedén ment, a tábor közelében nem voltak ellenséges mozgások. A talaj a legtöbb helyen beton volt, igaz meleg, de nem volt forró.

Sok helyen leomolva épület, pár helyen ledőlve, de leginkább csak törmelékdarabok voltak az úton. A beton több helyen megrepedt, felhasadt, kisebb-nagyobb törésvonalakat hoztak létre. Ahol nagyobb volt, ott több méteres szakadék is keletkezett, gyakorta lávával feltöltve. Jó pár sarkot lehetett haladni anélkül, hogy bármilyen ellenállásba ütköztek volna. Az ellenség először a belső gyűrűn – az a széles főút, ami szép kört ad a térképen a tábor közelében – tűntek fel. Itt az egész úton masszívan lőtte egymást mindenki.

Tankok, több féle lépegetők is látszottak, a talajon katonák, zsoldosok lőtték egymást, az épületeken mesterlövészek, illetve a levegőben jet packekkel is repkedtek katonák, zsoldosok. Már korábban, de itt is látszódtak csatorna fedők, amiken keresztül le lehet jutni a csatornába, ha valaki ki akarja a fenti ütközetet kerülni.

Itt abban a pillanatban, amikor a sarokra értek és láthatóak lettek a harcolók számára, máris legalább öt helyről nyitottak a párosra tüzet.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold S0Oo9Dp

Helyi Idő: 15:05 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Örök Birodalom egyik hajója, Hold körüli pálya
Feladat: Célkitűzés 2: Tárgyalni a többiekkel
Birodalmi erők: Munji, az Ordo klánból
Köztársasági erők: Th'edar Kolbert | Heiwanna Miin Klodov | Jivi Ako
Hutt/semleges erők: Silhana Lolaes'ra
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Azaz igazság, hogy soha sem számítottam olyasmire, mint amiben most volt részem. Az egy dolog, hogy az egyik leghíresebb fejvadász lettem, de ettől még nem voltam diplomata. Főleg nem a huttoké. Azt sem értem, hogy a Vezető miért adott ilyen feladatot, főleg, hogy személyesen keresett meg. Neki pedig nem igen lehetett nemet mondani. Így érkeztem meg ide, aminél tartottam attól, hogy nagyon nem fog jól menni. Csábításra és ölésre képeztek ki, nem pedig arra, hogy diplomáciai tárgyalásokat folytassak. A parancsokat ismertem, bármi jó, illetve ki lehet tolni a másik két féllel. A megérkezés után levettem a páncélom maszkját és a helyemnél letettem az asztalra. A bemutatkozást kivártam, utána szólaltam meg.
- Üdvözlöm önöket! – köszöntöttem mindenkit. – Örülök, hogy látlak Munji!
Ó! Az a nő… wow! Ezek szerint szépen lassan végig találkozok minden egyes külvilágból jött személlyel. Először Qui, aztán most ez. Meg egy erőhasználó, fúj! Ezeknek mindenhol ott kell lenniük? De legalább eldőlt, hogy a köztársaságiakkal biztosan nem alkuszom, a Birodalom sokkal esélyesebb, köszönhetően, hogy régi barátném, Munji képviselte őket. nem tudom, hogy ez általában így működött-e, vagy nem, de nem hiszem, hogy több várható lenne tőlem a tapasztalataim alapján. A nő optimista hozzáállásán elmosolyodtam, úgy tűnt, hogy mindenki élve akarja, akkor ideje az ellenállásnak.
- Nem, a huttok nem akarják, hogy egy rakata mászkáljon odakint, amit tudnak róluk a régi történetekből és leletekből, jobb ha a halott, halott maradjon. Furcsa, hogy pont a köztársaság akarja egy rabszolgatartó önkényúr életben maradását, akik köztudottan rabszolgasorba hajtották a teljes csillagködöt és még a Birodalomnál is rosszabbak voltak – mondtam. - Talán eddig terjedt a köztáraság és a jedik moralitása?
Igyekeztem oda szúrni egyet nekik, nem, nem a köztársaságnak szólt, mert örültem a nézeteiknek, hogy nem tartanak rabszolgákat, de ez akkor is picit furcsa volt.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold 4Xqv2Tm

Helyi Idő: 15:05 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold fővárosa felett
Feladat: Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Rhys örült annak, hogy végre a levegőben lehet, bár ezen a talajon még a földi akció is érdekes lehetett. Immáron őrnagy volt, még mindig szoknia kellett, hogy ilyen pozícióba csöppent és közel sem segített neki az, hogy mi volt a magánéletében. Nem tagadhatta, hogy az érzelmeinek uralása még jobban ment, mint előtte, ami azért segített, de mégis minden egy merő káosz volt. Hónapok teltek el azóta, hogy az Aing’Tii bolygóján megmentette a férjét, akivel azóta sem találkozhatott. Mostanra pedig azt sem tudta tagadni, hogy Xeth-be is beleszeretett olyan vonásai miatt, amik Keth-ben is jelen voltak. Mindezidáig nagyon sok mindent tanult a sötét nagyúrtól, amiknek hatalmas hasznát vehette az élet minden területén.
Most ide is BB-4-el érkezett, a földön ott volt Lor is, akinek már a felettese volt. Bár ezúttal a földi akciót egy ezredes irányította, így Rhys csak a második volt a parancsnoki láncban. Így legalább csak a vadászattal kellett foglalkoznia és nem megosztani a figyelmet. Igyekezett jó pár kört tenni a város felett figyelve, hogy honnan van köztársasági jelzés, hogy hol vannak olyanok, akiknek szükséges a segítség. Egyelőre leginkább csak kergetőztek a gépek idefent, komolyabban még nem lőttek egymásra, maximum ijesztgették a másikat. Még Rhys is csak így tett, ha akarta volna már leszedhetett volna legalább két TIE-t, meg egy hutt gépet. De csak annyit tett, hogy egészen közel repült hozzájuk, hogy idegesítse őket.
Ha kap információt arról, hogy Lor és a vele kiosztott párú személy elindul, akkor majd igyekszik őket is fedezni.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold A6P4CKa

Helyi Idő: 15:05 GSI, 348.3 MU
Helyszín: A Szellemhold városa
Feladat: Célkitűzés 4: Saját sztori
Résztvevő(k): Ingrid L’lerim | Nyu
Egyéb információ/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Ingridnek továbbra sem volt olyan szerencséje, hogy valamilyen hideg klímájú bolygóra kerüljön. Most a dupla sivatagbolygó után egy lávabolygó következett. És akkor még nem is gondolt bele, hogy milyen „szerencséje” van azzal, hogy elvileg a belső ellenőrzéshez került, hiszen már több hónapos terhes volt. Mondjuk elvileg most nem kellett kimennie harcolni, hanem teljesen más feladatot kapott, amit így külön még soha sem végzett, csak más feladatokon belül.
Kódfejtőnek küldték most ide erre a bolygóra. Így jelenleg a birodalmi tábornál a parancsnoki sátorban ücsörgött és a komvonalakat böngészte. Abban keresett elrejtett kódú üzeneteket, illetve igyekezett a kivehetőket megfejteni. Mindezt úgy, hogy hallotta a közelben és távolban levő harcok zaját, az X szárnyúak, vadászgépek, TIE vadászok hangját süvíteni a levegőben, ahogyan egymással fogócskáznak, hogy a sajátjaik útját könnyítsék a földön, a többiekét akadályozzák. Itt gondolkodott el, hogy lehet, hogy inkább szabadságra kellett volna mennie, amíg meg nem szüli a fiát, de az meg nem vallott volna rá, hogy ilyen gyáván megfutamodik bármilyen kihívás elől.
Így itt volt, teljes páncélban – ismét nem a mandaloriaiban – mert azért védelemre neki is szüksége volt. Annyi nyugta volt, hogy még a parancsnok sem mert hozzászólni, mert a tudtára hozta, hogy a hírszerzési szférától jött és birodalmi ügynök. Ennek a munkának is megvoltak az előnyei. Így neki is látott, hogy ezzel foglalkozzon, feltöltésekben pedig magával hozta a korábbi feltört kódokat, szekvenciákat, mindent, amivel az archívumban találkozhatott.




Nyu könnyedén eltudott indulni. Igazából csak tőlük függött, hogy merre is akarnak menni. Kisebb sikátorokon, illetve nagy utcákon, vagy főúton is lehetett haladni. Az egész elején könnyedén ment, a tábor közelében nem voltak ellenséges mozgások. A talaj a legtöbb helyen beton volt, igaz meleg, de nem volt forró. A későbbiek miatt azonban nem tudott egyenesen haladni, hol szűk utcákon kellett haladnia, hol szélesebb úton.

Sok helyen leomolva épület, pár helyen ledőlve, de leginkább csak törmelékdarabok voltak az úton. A beton több helyen megrepedt, felhasadt, kisebb-nagyobb törésvonalakat hoztak létre. Ahol nagyobb volt, ott több méteres szakadék is keletkezett, gyakorta lávával feltöltve. Jó pár sarkot lehetett haladni anélkül, hogy bármilyen ellenállásba ütköztek volna. Az ellenség először a belső gyűrűn – az a széles főút, ami szép kört ad a térképen a tábor közelében – tűntek fel. Itt az egész úton masszívan lőtte egymást mindenki.

Tankok, több féle lépegetők is látszottak, a talajon katonák, zsoldosok lőtték egymást, az épületeken mesterlövészek, illetve a levegőben jet packekkel is repkedtek katonák, zsoldosok. Már korábban, de itt is látszódtak csatorna fedők, amiken keresztül le lehet jutni a csatornába, ha valaki ki akarja a fenti ütközetet kerülni.

Szóval egyelőre az, hogy magányos volt annyiban volt szerencsés, hogy saját maga tudta a tempóját diktálni és nem kellett máshoz igazodnia, de így vagy úgy a nagy harctér első vonalát a kör alakú utat ő se tudta elkerülni. Itt abban a pillanatban, amikor a sarokra ért és látható lettek a harcolók számára, máris legalább négy helyről nyitottak tüzet rá.

Szellemhold WgkeC5b

Térkép: itt található!
Magyarázat: a vörös a lávát jelenti, a sárga az elméleti ellenőrzött határvonalat, de minden frakció mindenhol megtalálható és jelenleg lövik egymást. Mivel nem találtam scifi város térképet felhőkarcolókkal, így vegyétek úgy, hogy az épületek mind tornyok, felhőkarcolók, lássátok a topic nyitó képeket.

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.
statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Bishop Pént. 28 Dec. 2018, 23:14




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:
Vlimtron Xreldacho
Rodian fejvadász


Szellemhold UWnEX2o

Vlimtront kicsit meglepetésként érik a kislány szavai, erre nem számított, de jól esik neki, a gyerekek általában nem hazudnak csak úgy, tehát őszintén beszélt.
- Köszönöm szépen.
Válaszolja kedvesen. Egyre jobban kezdi megkedvelni ezt a mandalore lányt. Amikor be is mutatkozik, a rodian úgy gondolja beigazolódott a sejtése, picit össze is "néznek" a fején a csápjai az információra.
- Rendben van Nalah. Véletlenül nem a Vizsla klán vezérének lánya vagy? Nagyon hasonlítasz rá.
Jobb tisztában lenni a dolgokkal, mielőtt a Vizslák lányát veszélybe sodorná vagy valami még rosszabb történne a harcmezőn. Ami a harcmezőt illeti, hatalmas csatározás van a felek között, ennek ellenére jól tudnak haladni, egészen addig, amíg a nagy körúthoz nem érnek, ott a helyzet életveszélyes. Vlimtron igyekszik fedezék mögé lebukni és Nalaht is odahívni. Körülnéz és próbálja megállapítani az öt hely közül, ahonnan rájuk lőnek, melyik jelenti rájuk a legnagyobb veszélyt, aztán arra soroz a harci sugárpuskájával, igazából csak azért, hogy a fedezékbe kényszerítse vissza az ellenfeleket és nyerjen időt. Elgondolkozik azon mit is csináljanak.
- Le kell mennünk a csatornába és ott tovább haladni, itt csak nagyon nehezen jutnánk át.
Rodian létére nem igazán fél a harctól, de nem is bolond. Ha van lehetősége a csápjával kémlel körül és próbálja magukat úgy fedezni, amíg eljutnak egy csatorna fedélig, hogy a legveszélyesebb őket támadó ellenfelek felé egy mikrogránátot hajít, természetesen élesítés után, a többiekre csak tüzel.
- Gyerünk le a csatornába!
A fedező tűz után megpróbálja felszedni a tetőt, majd ha a lány lement, maguk után visszahelyezni. Odalent ki tudja mi várja őket, biztosan veszélyes, sötét és kellemetlen lesz, ezért csak óvatosan próbál meg haladni, roppant éles érzékszerveivel kémlelve. Az irány még mindig a központi torony.










Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Szellemhold 6LLG6y0

Th'erry Kolby kicsit meglepődik a Huttok álláspontján, bár ezt kívülről nem mutatja. Nem biztos benne, hogy komolyan ezt gondolják, vagy ez csak a taktikájuk része, kemény pozícióból próbálnak egyezkedni, vagy esetleg teljes blöff az egész és a Rakata a feketepiacon kötne ki. Több információ kell hozzá, hogy ezt eldöntse, az is fura, hogy egy Hutt képviseli a Birodalmat és nem a Huttokat. Nem hitte, hogy a nyelvtudása ilyen módon lesz hasznos, de ez végülis mindegy. Aminek kifejezetten örül, az a Jedi jelenléte. Remek tárgyalók, biztosan sikerül civilizált mederben tartania a tanácskozást és a megegyezés felé billenteni a mérleget. Urdrarr pedig nincs jelen, aki esetleg a Jedi trükkjeit ellenük fordítani. Az állat kezdi vakargatni, azután szólal meg.
- Egy darab Rakata nem jelent veszélyt ránk. Ha elfogjuk, hatalmas hasznot jelenthetne a csillagködnek, a tudása és technológiája gazdagíthatná a civilizációnkat. Ki tudja milyen titkok birtokában van. Ha meghal, a tudása örökre elveszik, ha életben marad, mindannyian jól járunk. A Hutt Kartellek számára is pozitív lenne mindez.
Fejti ki némileg jobban az álláspontját.



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Shadow Szomb. 29 Dec. 2018, 15:03



Heiwanna Miin Klodov




Feladat: (Célkitűzés 2)
Köztársaság

felszerelés:


Teljes nyugalommal figyelem a Birodalom és a Hutt képviselőinek álláspontjait, majd miután a birodalmi megszólalt, én is belekezdtem nyugodt, kedves hangon.
- Abban egyet kell értenem a tárgyaló partneremmel, hogy egy rakata nem jelenthet veszélyt, és képtelen lenne rabszolga sorba hajtani a csillagködöt. Természetesen a rabszolgatartással szemben a Köztársaság és a Jedik álláspontja se változott meg, ugyan úgy elítélik ezt, ahogy nem is engedik ezt a Köztársaság területeken. Itt most a hangsúly jobban az ősi tudáson van, ami segíthet nekünk, ugyan akkor nem csak a konkrét technológiákra gondolok, hanem a történelem, megismerésére, mi is vezetett a hanyatlásukhoz pontosan, hiszen ezekből mindannyian okulhatunk, hogy ne essünk ugyan ezek hibákba. Ráadásul tudomást szerezhetünk a frakciók területein olyan létesítmények, települések helyére, amikről esetleg eddig egyik fél se szerzett tudomást. – Tekintetem vándorol a többieken, ahogy beszélek, miközben folytatom még tovább.
- Ugyanakkor természetesen megértem a múlttól és az esetleges megismétlődése miatti félelmet is, aminek értelmében jobb lenne esélyt se adni, hogy a rakata esetleg hatalomra tegyen szert. Igen, van kockázata, azonban szerintem ez még kezelhető mértékű, és ugyan akkor, ha életben marad a rakata, még megtudhatjuk, hogy él e még több is rajta kívül, mivel ez a kérdés is felmerülhet ezek után, legalábbis szerintem. – teszem még hozzá, miközben azért elgondolkozok, hogy mi módon is lehetne most egy kicsit jobban a felé vinni a helyzetet, hogy ne a birodalom felé menjen majd el az egész, hiszen akkor biztosan nem tudunk meg semmi se, ami fontos is lehet. Talán jobban örültem volna, hogy ha a Hutt képviselője van az oldalunkon a kérédésben, de mindennek nem mutattam jelét, csak nyugodt, kedves mosollyal figyeltem a többieket várva, hogy mit is szólnak hozzá.




Nyshani Ry Shami




Feladat: (Célkitűzés 1)
Köztársaság

felszerelés:


Bólogattam helyeslőn a férfi szavaira.
- Jó eséllyel mindenki más is ott fog kezdeni, azaz nem lesz ott könnyű kutakodni – gondolkozok el félhangosan.
- Hadnagyúr, mit szól a felszínhez, ott légi támogatást is kaphatunk míg közelebb jutunk középre, vagy menjünk le a csatornába ahol jó kérdés, hogy meddig is juthatunk, de talán kikerülhetjük a harcolókat akik a belső gyűrűn harcolnak, ha más nem, és utána már a házak, romok takarásában a felszínen is mehetünk előre a középső rész felé a csatorna partig, ahol megláthatjuk, hogy merre is tudunk könnyebben tovább haladni, és melyik híd lesz számunkra biztonságosabb átkeléshez? – mutatom a holotérképen, az utakat, majd amelyikre rá is bólint arra indulok meg. Nem akarok nagyon harcolni, összetűzésbe keveredni még másokkal, így előnyben részesítek bármilyen olyan utat ahol lopakodva, surranva gyorsan tudunk haladni, és hatékonyan juthatunk előre, de a hadnagy az aki jártasabb a csatatéren, így az ő szava a döntő, mert biztosan jobban átlátja a dolgokat, mint én, és már látja az eléggé vázlatos terveim, vagy inkább ötleteim olyan hiányosságait, amik a katonai tapasztalatlanságom miatt lehetnek, és kicsit se gondoltam rá.




Nyu




Feladat: (Célkitűzés 4)
Hutt/Semleges

felszerelés:


Próbáltam a lehető legjobban alkalmazkodni a környezet adta helyzethez, lehetőségekhez, majd úgy haladni tovább, ugrálva, mászva, lapulva, csak tudjak haladni. Ez egy ideig ment is elég gyorsan, míg az egyik széles útnál bele nem botlottam a nagyobb harcokba, és ahogy realizáltam ezt, már lőttek is rám. Elsőre fedezékbe ugrottam, majd úgy néztem körbe. Egy csatorna fedőt kerestem gyorsan fedezékben, és ha megtaláltam, akkor figyelem elterelés képpen előkaptam íjamat, és abba az irányba lőttem, ahonnét lőttek rám, majd már rohantam is át a másik fedezékbe, hogy takarásban legyek, míg elrakva az íjam már nyitom is fel a csatornafedőt, hogy gyorsan lepillantva felmérjem és ha nem látok lávát, vagy csap fel nagy hő, akkor lemászhassak magam után visszacsukva a fedőt. Kicsit hallgatózok, mielőtt lemennék teljesen a csatornába, majd meg is indulok arra a csatornában, amerre átjuthatok a harcolók alatt a lehető leggyorsaban. Egyenlőre sebességre játszottam, azaz minnél gyorsabban eltávolodjak ettől a ponttól, ahol kereshetnek, meg a környékén, ha arra gondolnának, hogy lent vagyok és körbe akarnának zárni, mielőtt ez bekövetkezhetne. Most reflexeimen, izmaim erején, és érzékszerveimen volt a nagyobb hangsúly, hogy gyorsan reagálhassak ha kell, akár csak hajdan, mikor vadászgattam, csak most, én lehettem igen hamar az űzött vad. A hely méretei miatt ha kell ott vannak a pisztolyaim, a késem és a karmaim, de most ha nem muszáj jobban nem állnék le harcolni. Azért a térképet figyelem, hogy merre is haladok, mert itt lent könnyen irányt téveszthetek, ami nagyban lassíthatja a középre jutásomat. Igaz ott csak főleg más frakciók tagjait találhatom meg, és nem a rakatát, de azért figyelek, mert hajdan is voltak a földalatti járatok, hátha belebotlok ilyesmibe is útközben. Igaz erre egy erőérzékenynek több esélye lett volna, ami nem voltam, de itt most ezt magamnak kellett megoldanom.


A hozzászólást Shadow összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 29 Dec. 2018, 20:41-kor.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Adrian Sommerfield Szomb. 29 Dec. 2018, 17:25

Jivi ismét fontos feladatot kapott. A szellemhold és egy életben maradt rakata ügye nagyon fontos. Ismét komoly felelősség szakadt a kis nyakába. Nagyon megürült mikor megtudta, hogy Miin is itt lesz és segíti majd. Az a nő múltkor is nagyon ügyesen beszélt. Biztos segít majd neki. Ő a jedi köpenyét hordta most is ezzel is jelezve hovatartozását. Mikor elkezdődött a tárgyalás akkor meghajolt a többiek-felé. Természetesnek vélte, hogy megadja a tiszteletet hisz bár az is egy harctér amin most vannak, de a céljuk, hogy egy nagyjából mindenkinek megfelelő megoldást találjanak. Nekik is rugalmasnak kell majd lenniük. Miin kezdte a dolgot. Egyből egy fontos témakörrel. Mégpedig, hogy életben maradjon-e a rakata. Az ő álláspontjuk az volt, hogy igen. Ellenben a huttokéval. A twi'lek lány elég támadóan szólalt fel. Jivi nem tudta, hogy azért mert alapvetően ellenséges velük vagy csak próbára teszi őket. Amennyire Jivi el tudja dönteni a többiek nagyon jó válaszokat adtak. Talán Kolbert úr kicsit semmitmondó ígéreteket tesz, de remélhetőleg meg is tudja majd magyarázni. Jivi megpróbál kinyúlni az erőbe és óvatosan megfigyelni a többiek érzéseit és felszíni gondolatait. Kívülről nagyon békésnek tűnik ahogy ott ül és lógatja a lábait, az ujjait összefonva. A többiek szavaira bólogat. Nem akar a beszélgetésből kimaradni.

_________________
Reneszánsz:
Adrian Sommerfield, Samuel McShuibhne, George Turner, Srir Gur, Leon Gross,  Augustus Graves,Otrus  Vubalh Fass, Tristan Winkelhock, Lisa Kaur
Végtelen háború:
Gustav Simonsen
Little SW
Claye Jaro, Chuhk G'vaamnohrk, Rhirt Trakk, Jivi Ako

Összes karim
Adrian Sommerfield
Adrian Sommerfield
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1440
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 110
Join date : 2014. Dec. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Adrian Sommerfield
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Little SW, VH

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t2531-adrian-sommerfield https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#73048

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 30 Dec. 2018, 00:00

//Bocsánat, nem voltam jól, csütörtökön lesz új kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 02 Jan. 2019, 14:48

2. Célkitűzés
Munji (a Hutt), az Ordo klánból


Mindig keserédes szájízzel fogadom, mikor a Mandalor nép a Birodalom oldalán jelenik meg hivatalos diplomáciai találkozókon, olyan ez, mint a legkisebb rosszat választani. Ettől viszont én még mindig fontos munkát végzek, az Ordo klán nagy kegyet gyakorolt velem, amiért engem választott erre a feladatra, és én hasonlóan nagy dicsőséget szerezhetek a klánnak, ha a munkámat jól végzem el.
A tárgyalófeleimet nem ismerem személyesen, leszámítva persze Silt. Ennek ellenére azért alaposan utánuk néztem, hogy tudjam, kivel kell kedvesen bánnom, és hogyan tehetem ezt a legjobban. Mégis úgy alakult, hogy éppen Sil az, aki az egyetlen igazi ellenfelem ebben a beszélgetésben, ami akár jó hírnek is nevezhető. A tárgyalás előtt még köszönök is neki szívélyesen, ahogy ő is nekem.
-Üdvözlök mindenkit - szólalok meg én is, miután már az első csörték véget értek. - Örülök, hogy ilyen hamar sikerült megtalálni a közös hangot. Mind az FRK, mind a köztársaság, és még a birodalom is szívesen látná, ha a Rakata életben maradna, és a tudását megosztaná velünk. A huttok képviselője azonban a halálát sürgeti, és kollektív bűnösséget mond ki minden rakatára csak azért, mert korábban sokan közülük valóban rabszolgatartók voltak. Hát tisztelettel kérek itt mindenkit, hogy ne kövessük el ugyan azt a hibát, amit a kedves kolléganő elkövetett: ahogy a rakaták, úgy a huttok sem kollektíven bűnösök, és én huttként mégis kiállok a hutt kartell véleménye ellen. A rakata élete fontosabb, mint bármilyen vélt vagy valós bűn, amiről  nem is tudjuk, hogy elkövette-e ez a konkrét személy. Az a minimum, hogy megadjuk neki az ártatlanság vélelmét, kihalgatjuk, és ha a tudása és múltja alapján jónak látjuk, persze majd bíróság elé is kerülhet a rabszolgatartás, vagy bármilyen más dolog vádjával. Addig is, tartsuk magunkat a civilizált társalgás alapjaihoz, és ne fenyegessünk senkit halállal, aki meg sem védheti magát.
A hosszas okfejtés után nagyot nyelek, majd Sil felé pillantok ártatlan mosollyal.
-Jobb lenne, ha inkább arról folytatnánk a diskurzust, hogy milyen feltételek mellett, milyen körülmények között, és milyen felosztásban szeretnénk beszélni a túlélővel. Többen is kifejezték már, mennyire értékes információk lehetnek az illető birtokában. Én azt javaslom, hogy a teljes transzparencia jegyében nyilvános kihallgatásra kerüljön sor, bárki is találja meg a rakatát.
Nagy szavak, de ekkorákkal kell kezdeni, hogy aztán aláférjenek a hazugságok.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 03 Jan. 2019, 00:00



Hódítás: A Múlt Kísértete





Szellemhold


Résztvevők: Vlimtron Xreldacho, Nyshani Ry Shami, Tish Vizsla / Nalah, Th'edar Kolbert, Munji, az Ordo klánból,


Jivi Ako, Heiwanna Miin Klodov, Silhana Lolaes'ra, Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Ingrid L'lerim és Nyu



Következő körváltás: 2019. december 7. (hétfő)

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold Y2a1VHi

Helyi Idő: 15:10 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold városának utcái
Feladat: Célkitűzés 1: Frakció döntése alapján fellépni a rakatával szemben
Hutt/alvilági erők: Vlimtron Xreldacho | Tish Vizsla / Nalah
Köztársaságiak: Nyshani Ry Shami
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Információs kártyák:


Elmosolyodott ő maga is a köszönetre, amit kapott a férfitól. Igazából mostanra már kezdte megszokni, hogy szinte mindenki, aki nem a fejét homokba dugva élte az életét, annak a családneve azonnal mond valamit. Azonban azon ő is meglepődött, hogy Assirri-t az anyjának nézték, már csak amiatt, mert a nővére most volt nagyjából kétszer olyan idős, mint a kislány.
- Assirri a nővérem – mondta.
Ő maga is igyekszik a haladás közben figyelni az útra, épületekre. Szerencsére Zakuul-on már látott efféle hatalmasakat, így ez annyira nem vonta el a figyelmét és tudott a feladatára koncentrálni. Az íját a kezeiben tartotta, hogyha valamikor szükség lenne rá, akkor majd ő maga is tudjon támadni, védekezni. Egy ideig egészen könnyedén és jól haladtak, aztán kiértek volna az első nagyobb csatatérre. Itt ő maga is igyekezett egyből, amint az első lövéseket meglátta, hogy feléjük tartani beugrani valamilyen fedezékbe, hogy ne találhassák el őt. Ha ezt sikerült, akkor ő is körbenéz, hogy merre találhat kerülőutat, olyan helyet, ahol tovább haladhatnak. Mivel ő nem ismeri azt a dolgot, hogy mi az a csatornarendszer – köszönhetően a fejletlen bolygóról való származás miatt – így ő a földet nem is nagyon nézte, csak a magasabban fekvő helyeket.
Ha közben Vlimtron tudja mondani, hogy a csatornába menjenek, akkor igyekszik gyorsan lemászni oda és ha odalent sötét van, akkor aktiválni az íjat, hogy annak a fénye adjon némi világosságot odalent.



~ Köztársaság ~
- Akkor hallgatom, hogy magácskának mi az ötlete – mondta a férfi nyugodtan. – Vakon akkor sem vághatunk bele abba, hogy akkor most puff itt keressük.

Ami azt illeti mindhárom híd olyan volt, hogy félbe volt vágva egy-egy frakció által. Hiába akarta elkerülni Shani lehetetlen volt. Már csak onnan is valószínű, hogy itt fent a köztársasági területen belül is voltak harcok minden frakcióval szemben.

Amikor kiértek az úthoz, akkor mivel Shani nem ugrott fedezékbe, mintha észre sem vette volna azt, hogy lőnek rájuk Lor rántotta be egy kisebb épületromokból álló természetes fedezékbe. A lány itt hozta fel, hogy merre kellene menni.

- Magának kell eldöntenie, maga a SIS-es, én első sorban pilóta vagyok, utána kommandós. Én bármilyen terepen átmegyek, ha kell, mert ezt várják a Havoc-tól. A lopakodás, settenkedés és titokban bejutás az ügynökök feladata - mondta.

Így a páros a fedezékben volt továbbra is, lőttek rájuk és a lánynak kellett döntenie, hogy merre és hogyan haladjanak tovább.



~ Huttok ~
A körúthoz érve mind a ketten betudtak időben húzódni egy korábban felállított, de mostanra már üres barikád mögé. Itt Vlimtron körbe tudott nézni, ahogyan Nalah is. nem túl meglepő módon a kislány semmilyen helyet nem talált, de a rodián igen, szerencsére pont a fedezék mögött volt az egyik csatornalejáró.

Így rálőni sem kellett az ellenfélre és fedező tűz se kellett szerencsére. Könnyedén le lehetett emelni azt és teljesen nyugodtan lemenni rajta, anélkül, hogy aggódni kelljen amiatt, hogy bárki is eltalálja őket. Amint Vlimtron is haladt lefelé Nalah után visszacsukta a tetőt és mind a ketten lejutottak a csatornába.

Ott lent még melegebb és fülledtebb idő volt, mint odafent, itt lent legalább 50 fok lehetett, a levegő párás és fülledt, a légmozgás minimális. Ami talán némileg kellemetlenebb volt, hogy nem az utcával párhuzamosan ment a csatorna, hanem vízszintes. Azaz az épületek alatt futott, így most itt konkrétan nem lehetett megtenni, hogy csak úgy átsétálnak a körút alatt.

Ahhoz olyan mellékjáratot kellett találni, ami arra vezet. A csatorna két irány dél-keleti és észak-keleti irányban haladt. A déli irányból pedig több fénycsóva – vörös és zöld – látszott, hozzá párosuló lövések zajával.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold S0Oo9Dp

Helyi Idő: 15:10 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Örök Birodalom egyik hajója, Hold körüli pálya
Feladat: Célkitűzés 2: Tárgyalni a többiekkel
Birodalmi erők: Munji, az Ordo klánból
Köztársasági erők: Th'edar Kolbert | Heiwanna Miin Klodov | Jivi Ako
Hutt/semleges erők: Silhana Lolaes'ra
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


A datapadomra pillantottam, ott volt néhány útmutatás, hogy mire mit, vagy mihez hasonlót is kell mondanom. Örültem, hogy legalább ennyit kaptam, e nélkül lehet, hogy nem boldogultam volna. volt egy olyan érzésem, még ha nem is nagyon látszott másokon, hogy sikerült meglepnem őket. De despota szót kihagytam a beszédből, késő bánat. Nekem a többiekkel szemben az az előnyöm megvolt, hogy találkoztam rakatákkal már és a saját bőrömön tapasztalhattam a technológiájuk „csodáit”.
- Egy darab rakata is rendelkezhet olyan tudással, amivel tömegpusztító fegyvereket gyárthat bármelyik oldal – mondtam. – A technológiájuk mind a mai napig létezik és megvan és működik. Csupán éppen senki sem képes arra, hogy megértse és felhasználja. A Kartellek szerint jobb is így Kolbert úr.
Ökölbe szorult a kezem, ahogyan a másik nő beszélt. Komolyan ennyire idióták, vagy épp a hatalmat akarják és a profitot? Munjira pillantottam, reméltem, hogy ő valami mást mond, de volt egy érzésem, hogy az Urdrarrok is maguknak akarják.
- A rakaták erőhasználó technológiával bírnak, egy olyan fajról beszélünk, akik mindenki előtt rabszolgasorba taszították a teljes csillagködöt és leigázták azt. Ostobák, ha ennyire lebecsülik őket, hogy egy nem jelent veszélyt senkire. Okkal pusztították el a múltban azt, ami rájuk emlékeztet, ahol tudták. De egy külvilági mit is tudhat erről... semmit.
Vettem egy mély levegőt, majd nyugodtabban folytattam. Közben Munji-ra is szúrós szemmel néztem, de nem csodálkoztam, a Birodalom sejthető volt, hogy életben akarja. Annál a résznél kis híján felnevettem, hogy addig ártatlan,a míg be nem bizonyosodik, miközben a birodalmi törvény pont fordítva mondja, bűnös vagy, amíg nem bizonyulsz ártatlannak…
- Én már találkoztam rakata technológiával, ami kis híján az életembe került. Maguk elképzelni sem tudják, hogy mire képes az a technológia. Vannak felvételeim, akarják látni? Még azelőtt, hogy eldöntenék, hogy mit akarnak szabadon engedni? – kérdeztem.



A határozottan Padawannak látszó személy egyelőre nem szólalt meg, hanem lehunyta a szemeit, koncentrálni kezdett. Ekkor látható volt, hogy a droid megmozdult, odasétált hozzá és megérintette a vállát. Jivi éppen elmerült volna az Erőben, már kezdte volna érezni, amit akart, amikor egy érintés kizökkentette és az alkalmazása is megszakadt.

- Kérem fejezze be az erőhasználatot, vagy kivezettetem. Az Örök Birodalom felségterületén csupán engedéllyel lehet külvilágiak számára Erőt használni. Ez a törvény, mindig is ez volt. Nem vet jó fényt a Köztársaságra, hogy a Jedik manipulálni próbálják a tárgyalófeleket. Ez az első és utolsó figyelmeztetés. Lord Heskal üzenetét adtam át.

Ezek után visszament oda, ahol eddig állt. Azt tudhatja mindenki, hogy tényleg nem szabad, okkal járnak a fontos ügyek miatt tárgyalni, szerződést kötni a fontosabb személyek az Örök Birodalomba, mert minden ilyen dolog tiltva van és figyelve. Éppen ezért egyeztek bele a vezetők is abba, hogy itt legyen a tárgyalás. Tisztán, korrumpálás nélkül.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold 4Xqv2Tm

Helyi Idő: 15:10 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold fővárosa felett
Feladat: Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Egyelőre úgy tűnt Rhys számára, hogy minden teljesen rendben volt a kergetőzésen felül. Néha, amikor éppen odalent szabad pont látszott, akkor azt is lőhették, de nehéz volt kitalálni a szinte tömegnyomorban mikor nem lenne a lövés baráti tűz.
- Itt Sólyomvezér, jelentést kérek, hogy kinél mi a helyzet! – szólt a komvonalba.
- Sólyomvezér, itt Aranyvezér, a város nyugati felén vagyunk épp, az impek területe felett erős légvédelem van, nem csak a gépeket kell kerülgetni, hanem őket is!
- Sólyomvezér, itt Vörös-vezér, a város déli részén vagyunk, imp és a saját területünk felett. A légvédelmet ellátjuk és a csapatainkat segítjük.
- Sólyomvezér, itt Kék-vezér, mi a keleti szárnyon vagyunk, köztársasági és hutt területen. A hutt tábor körül is erős a légvédelem, a köztársasági részre pedig láttunk egy mentőkapszulát becsapódni.
- Sólyomvezér, itt Zöld-vezér, északi területen vagyunk, nagy számban vannak az impek és a huttok.

Mivel egyelőre senki sem jelentett nagyobb bajt így úgy vélte, hogy még mindig mindenki tartja a frontot és jól állnak.
- Itt Sólyomvezér, a korábbi parancsok élnek, a szerint járjanak el, ha valaki veszélyt, vagy gondot észlel, az jelentse. Én pedig körbenézek a mentőkapszula környékén.
Ezzel már arra irányította a gépét, figyelve, hogy mit lát az érintett területen.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold A6P4CKa

Helyi Idő: 15:10 GSI, 348.3 MU
Helyszín: A Szellemhold városa
Feladat: Célkitűzés 4: Saját sztori
Résztvevő(k): Ingrid L’lerim | Nyu
Egyéb információ/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Ahogyan várni lehetett odakint valóban egyre több lövést, robbanást lehetett hallani. Hallotta, hogy a légvédelmi ütegek is lőttek. Látni fizikailag nem látta, hogy mi van odakint és a hőséget sem észlelte, hiszen a parancsnoki épületben ült, ahol a kinti hőség miatt a légkondicionáló ezerrel pörgött idebent és kellemes, átlagos hőmérsékletet adott. Csak néhány pillanatra gondolt erre, majd figyelte a megjelenő kódolt üzeneteket, mert elkezdtek azok is záporozni. Nem az volt a feladat, hogy élőben megfejtse azokat, hanem az, hogy a kódot fejtse meg minél hamarabb, mind a kettőt, amit a másik két fél használ. Az üzenetek úgyis mentődnek és ha megvan a kód feltörése, akkor csak a meglevő parancssort végigfuttatja a már meglevőkön és azonnal fordítja. Onnantól kezdve pedig már az összes többi is érthetően fog majd bejönni.
Elsőre igyekezett összevetni az új köztársasági kódot a régiekkel. Igazából nem nagyon várt hasonlóságot, hiszen ez is fontos volt, hogy újabb és újabb egyre jobban kódolt kódolást használjon mindenki, hogy a másik fél, felek ne fejthessék meg mindezt. béke időben pedig több tucatnak a kifejlesztésére van idő, úgy, hogy azokat nem kell bevetni, mert nincs konfrontáció. Mivel itt nem volt hasonlóság, így a Huttokét is elővette, hogy azon is végigfuttasson egy felismerő programot. Már az jó volt neki, ha valahol bármilyen kis hasonlóságot felismer a program a korábbi kódokkal kapcsolatban, mert abból már kiindulhat valamerre.
De addig is, amíg az a program futott, addig ő maga nézte a kódolt üzeneteket, hátha addig is talál valamit.



Nyu is talált fedezéket ott, amikor lőni kezdtek rá, egy régebbi kiégett jármű mögött, ott megtudott húzódni, hogy körbenézzen, merre tud tovább haladni. Ami az ő esetében a csatorna volt. Ahogyan körbenézett talált is egy csatornafedelet, amit megtudott közelíteni anélkül, hogy eltalálják.

Az erejével könnyedén letudta kapni a fedőt, majd lemászni, és közben visszacsukni is a tetőt. Így némi létrán való lemászás után lejutott a csatornába. Ahol még rosszabb állapotok voltak, mint odafent volt a felszínen.

Ott lent még melegebb és fülledtebb idő volt, mint odafent, itt lent legalább 50 fok lehetett, a levegő párás és fülledt, a légmozgás minimális. Ami talán némileg kellemetlenebb volt, hogy nem az utcával párhuzamosan ment a csatorna, hanem vízszintes. Azaz az épületek alatt futott, így most itt konkrétan nem lehetett megtenni, hogy csak úgy átsétálnak a körút alatt.

Ahhoz olyan mellékjáratot kellett találni, ami arra vezet, így a térkép sem segített túl sokat egyelőre. A csatorna két irányba dél-nyugati és észak-keleti irányban haladt. Az északi irányból pedig több fénycsóva – vörös és zöld – látszott, hozzá párosuló lövések zajával.

Ezen felül pedig vaksötét, és a fénycsóvákon kívül a távolban semmit sem látott Nyu fényforrás nélkül.

Szellemhold WgkeC5b

Térkép: itt található!
Magyarázat: a vörös a lávát jelenti, a sárga az elméleti ellenőrzött határvonalat, de minden frakció mindenhol megtalálható és jelenleg lövik egymást. Mivel nem találtam scifi város térképet felhőkarcolókkal, így vegyétek úgy, hogy az épületek mind tornyok, felhőkarcolók, lássátok a topic nyitó képeket.

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.
statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 07 Jan. 2019, 00:00

//Pénteken lesz új kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 09 Jan. 2019, 11:26

Mivel Sil az egyetlen a tárgyalóasztalnál, aki nem akarja, hogy a rakata élve kerüljön akármelyik frakció kezébe, nyilván ő vitázik a leghevesebben. Az érvei talán elegendőek lehetnek arra, hogy megingassanak egyeseket a korábban szilárd elképzelésükben. Nekem csak annyi dolgom van, hogy biztosítsam ezeket az embereket arról, hogy többet nyerhetünk, mint amennyit kockáztatunk.
-Tömegpusztító eszközök, erőhasználat, fejlett technológia: csupa olyan dolog, amivel az asztalnál ülő frakciók többsége büszkélkedhet. Mégsem az az első reakciónk, hogy elkezdjük egymást kiírtani, csak azért, mert vannak eszközeink, amiket fegyverként rosszra is lehet használni. Ha ebből indulnánk ki, senkinek sem kéne fegyvereket fejleszteni, hiszen tömegpusztító eszközök jöhetnek létre. Mégsem látom, hogy a hutt kartellt ez annyira felzaklatná, éppen csak a mások fegyverei zavarják őket, a sajátjuk nem igazán. Ha holnap feltalálnának egy olyan eszközt, amivel a rakaták rendelkeztek, erősen kétlem, hogy elborzadva saját teremtményüktől, gyorsan elpusztítanák azt.
Sil nyilván megérti, hogy a Birodalom álláspontját kell hangoztatnom, ezért támadom a huttokat, de remélem azt is észreveszi, hogy azért igyekszem távol tartani magamat a személyeskedéstől, és civilizált mederben tartani a beszélgetést.
-A lényeg az, hogy miként használjuk a tudást. A tudás önmagában nem lehet gonosz vagy jó. Ahogy egy fegyver is szolgálhat egy élet megóvására vagy elpusztítására, úgy minden tudás, technológia, eszköz, és maga az Erő is szolgálhat helyes és helytelen célokat. Persze helyes és helytelen, jó és rossz mindig nézőpont kérdése. Az itt ülők sem biztos, hogy mindenben egyetértenek. Épp ezért javasoltam a közös kihallgatást, ahol mindenki egyenrangúan hangoztathatja az álláspontját, mindenki egyenlően részesül a tudásból, amit megszerzünk.
Végül Silre nézek, és kezemmel jelzem, “csak tessék”.
- Ami engem illet, én szívesen megnézném a felvételeket, már azokból is sokat tanulhatunk.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 11 Jan. 2019, 00:00



Hódítás: A Múlt Kísértete





Szellemhold


Résztvevők: Vlimtron Xreldacho, Nyshani Ry Shami, Tish Vizsla / Nalah, Th'edar Kolbert, Munji, az Ordo klánból,


Jivi Ako, Heiwanna Miin Klodov, Silhana Lolaes'ra, Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Ingrid L'lerim és Nyu



Következő körváltás: 2019. december 15. (kedd)

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold Y2a1VHi

Helyi Idő: 15:15 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold városának utcái
Feladat: Célkitűzés 1: Frakció döntése alapján fellépni a rakatával szemben
Hutt/alvilági erők: Vlimtron Xreldacho | Tish Vizsla / Nalah
Köztársaságiak: Nyshani Ry Shami
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Információs kártyák:


Vlimtron útmutatása alapján végül mégsem a felszínen haladtak, hanem úgy vélte a férfi, hogy a csatornába kell lemenni, így ezt tette meg. Odalent olyan nagyon meleg volt, amihez foghatót még nem tapasztalt rövidke élete során. Azon nyomban kiverte a veríték és izzadni kezdett, még levegőt venni is nehezebb volt, már ebből érezte, hogy itt sokkal hamarabb el fog fáradni, mint odafent futás közben. Az íját a biztonság kedvéért aktiválta, hogy annak a húrja némi fényt adjon. Mivel most is mandaloriainak adta ki magát a fénykardját addig nem vette volna elő, amíg nem lett volna muszáj. A lövések miatt a teste megfeszült és ugrásra készen várakozott, amíg a férfi meg nem érkezett oda le hozzá.
Volt egy olyan érzése, hogy lehet, hogy elárulta magukat az íj fényével, de muszáj volt, mert nem volt semmilyen fényforrás nála, amivel világítani tudott volna, anélkül meg nem láttak volna semmit sem. Ha a férfi odaért mellé, akkor suttogva igyekezett megszólalni.
- Most merre Vlimtron bácsi? – kérdezte.
Úgy gondolta, hogy a másik az idősebb kora és tapasztaltsága miatt sokkal jobban megtudja ítélni a helyzetet. Ő maga egyébként pont a lövésekkel ellentétes irányba indult volna és ott próbált volna meg olyan leágazást, utat keresni, ami nekik jó. Mert ahogyan látta az alagutat az pont nem úgy vezetett, ahogyan nekik jó lett volna, aminek nem örült. Remélte, hogy ezek az utak alatt fognak futni párhuzamosan és nem pedig így…
Ha a férfi mondta, hogy merre és hogyan haladjanak, akkor arra igyekszik majd elindulni.



~ Köztársaság ~
Ugyanaz.



~ Huttok ~
Ugyanaz.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold S0Oo9Dp

Helyi Idő: 15:15 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Örök Birodalom egyik hajója, Hold körüli pálya
Feladat: Célkitűzés 2: Tárgyalni a többiekkel
Birodalmi erők: Munji, az Ordo klánból
Köztársasági erők: Th'edar Kolbert | Heiwanna Miin Klodov | Jivi Ako
Hutt/semleges erők: Silhana Lolaes'ra
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Már megint a jedik, nem is csodálkoztam, hogy csak csalásra és aljasságra képesek…
- Az asztalnál ülők bármelyike képes volt leigázni a másik fajt? Nem. A Rakaták megtették! Mindenki hallott és olvasott legendákat a Csillagkohókról! – fakadtam ki.
Vagy lehet, hogy csak én néztem jobban utána, ha már úgyis rakata roncsokkal dolgoztam. Még mindig a frász kerülgetett attól.
- Hol van ma olyan technológia, ami csillagokat szipolyoz le és az elnyelt energiából és a Sötét oldal hatalmából végtelen számú űrhajót, droidot és egyéb háborús eszközöket gyárt bármiféle élőlény beavatkozása nélkül? – kérdeztem.
Sehol, nem létezett ilyen, szerencsére. Ha pedig a rakata képes lett volna arra, hogy ennek a technológiának bármijét is lefordítsa, vagy ismerje még mindig úgy láttam, hogy beláthatatlan következményei lennének. Nem is beszélve arról, hogy bármire jutunk, senki se tartaná be, mert az információkat, a technológiát akarná.
- Minden tiszteletem a tied Munji, elhiszem, hogy te és a Mandaloriai birodalom megtenné, betartaná ezeket. De a Birodalomban nincs meg az a gerincesség és erkölcs, mint bennetek. A birodalom örömmel tenné rá a mancsát az erő sötét oldalán alapuló technológiára. Ez a technológia gonosz, nem semleges, nem jó, gonosz! Amit hódításra, elnyomásra terveztek, semmi másra a kezdetektől fogva. – érveltem továbbra is. – Bár azt beismerem, hogy a teleportáción nyugvó technológiájuk hasznos lehet, de a többi nem.
Arra a részre bólintottam, hogy megnézné a felvételeket, így a holoprojectoromat letettem az asztalra és aktiváltam.



Az holoprojector aktiválása után nagyon sok kép tűnt fel a helyről. Jellemzően roncsok, romok, gyönyörű tengerparti képek. Ősi templomban levő képek. Itt voltak hangfelvételek is, ahogyan a képzett fejvadászok, köztük Munji által ismert Shayla Kelborn is – Ophri Surr néven – ott van. arról beszélnek, hogy olyan, mintha a templom figyelné őket, kellemetlen érzések volt ott lenni. Végül belefutnak egy gigászi, legalább húszezer éves még mindig tökéletesen működő droidba. Amit a több képzett fejvadász alig bír legyűrni. Végül a templom egyszerűen kiteleportálta őket templomból és később már hiába próbáltak visszajutni, mintha érző technológia lett volna, nem is engedte vissza a csapatot a templomba.
Még mindig voltak működő generátorok, droidok, pajzstechnológia és teleport technológia templomban, pedig ezek legalább 15-20 ezer évesek minimum, de lehet, hogy ennél idősebbek.

//Topicot direkt linekltem, ha akartok képeket nézni, akik nem voltak ott, akkor gyorsan át lehet futni a topicot a képek miatt, van egy pár Smile //
Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold 4Xqv2Tm

Helyi Idő: 15:15 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold fővárosa felett
Feladat: Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Mivel a keleti részről szólt az, hogy egy mentőkapszula becsapódott, így Rhys mint mondta arra fog elindulni. De előtte még – mivel ketten éppen úgyis kísérték az ellenfelek közül két oldalról – rálépett úgymond a padlógázra, aminek következtében az egyik sima vadászgép és a TIE vadász elrepültek mellette, saját maga pedig még egy csavart is csinált közben, hogy a megfelelő irányba álljon be, majd arra kezdett repülni. Biztosra vette, hogy a kevésbé kedves követői, amint felfogják, hogy mi történt velük, hacsak nem egymást fogják lefoglalni. De addig is volt egy kis ideje. Így amint ez megtörtént azonnal arra a részre repült, ahol az eseményt érzékelték. A kapszula környékén senkit sem látott, csak a közeledő sajátjaikat, amin nem csodálkozott. Bizonyára mindenki észlelte a becsapódást, csak időbe telt mire megérkeztek oda. Még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy útközben is harcba keveredtek, hiszen eléggé közel volt a huttok határa ehhez a helyhez. Igyekezett körökben – kicsivel kezdve és tágítani – repülni a terület felett és mivel egyszemélyes kabinról volt szó, így magányos alakot találni. Nem a sajátjuk volt, abban biztos volt, ha így lett volna, akkor szólnak nekik, hogy jöjjenek felszedni az illetőt, vagy segítsék a haladását.
- Itt Sólyomvezér a földön levőknek, megtudják állapítani, hogy melyik frakciónak, vagy cégnek lehet a mentőkabinja, ami ott van maguk előtt? – kérdezte.
Remélte, hogy hamarosan választ is fog kapni a kérdésre, ami talán segít a későbbiekben.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold A6P4CKa

Helyi Idő: 15:15 GSI, 348.3 MU
Helyszín: A Szellemhold városa
Feladat: Célkitűzés 4: Saját sztori
Résztvevő(k): Ingrid L’lerim | Nyu
Egyéb információ/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Nos, Ingridnek nem kifejezetten volt szerencséje, senki sem használt olyan kódot, ami már korábban használtak volna, még hasonlóságra sem bukkant, így tényleg maradt az, hogy igyekszik feltörni. A biztonság kedvéért Erku is itt volt vele, hogy segítsen mindebben, bár ehhez inkább protokoll droid kellett volna, mintsem asztroszer. De azért, ha kellett valamilyen matematikai számítás az egyebek mellett, akkor Ingrid ezt megcsináltathatta a droiddal miközben ő a másik feladattal volt elfoglalva. Addig sem veszítene ezzel időt, de ez még a jövő zenéje volt, még nem volt olyan, hogy erre szüksége legyen. A kódolás fenesége, hogy különböző vonalak, pityegések és ehhez hasonló jelek sokaságából állt, amihez a kódoló kellett, hogy ezeket rendes hangokká, üzenetekké alakítsa. Amíg ez nem történik meg, addig a külső szemlélőnek csak tényleg ezek a semmitmondó jelek voltak, amik a szemük elé tárult.
Továbbra is azt próbálta elsőre megoldani, hogy találjon valamilyen ismétlődő részt, eltudja az egyes betűket, esetleg szavakat különíteni. Ha sikerülne mindezt megtennie, akkor abból kiindulhatna. Abban biztos volt, hogy katonai szavakat, zsargont használnak egymás között a katonák és pilóták – amiket szerencsére önmaga is ismert – így hosszabb szavakat igyekezett keresni, amiket könnyebb lehetett katonai parancsoknál, leírásoknál beazonosítani, mintsem a rövid pár betűsöket, amikből nagyon sok lehet és könnyedén félre fordíthatja az egészet.
Ezt/ezeket próbálta először kigyűjteni és felírni máshova, majd aztán az általa is ismert szavakat igyekszik majd behelyettesíteni ezekre. Az külön segítene neki, ha olyanokat találna, ahol több egyező betű is van, hamarabb meglenne, hogy mi micsoda.



Ugyanaz.

Szellemhold WgkeC5b

Térkép: itt található!
Magyarázat: a vörös a lávát jelenti, a sárga az elméleti ellenőrzött határvonalat, de minden frakció mindenhol megtalálható és jelenleg lövik egymást. Mivel nem találtam scifi város térképet felhőkarcolókkal, így vegyétek úgy, hogy az épületek mind tornyok, felhőkarcolók, lássátok a topic nyitó képeket.

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.
statisztika:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Bishop Vas. 13 Jan. 2019, 18:59




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:
Vlimtron Xreldacho
Rodian fejvadász


Szellemhold UWnEX2o

A csatorna forró, párás környezete némileg kevésbé kellemetlen a trópusi bolygón evolválódott rodian számára, mint a kislány számára lehet. Próbálja az érzékeit élesíteni, elsősorban a fülét és a csápjait, amikkel rezgéseket érzékel, de a hatalmas szemei is a segítségére lehetnek, ha megszokja a sötétet. A csatornák, mint mindenhol logikus módon az utak alatt futnak, ez azonban számukra előnytelen, úgyhogy minél előbb egy átjárót kell találniuk. Vlimtron magához veszi a vezetést és Nalah előtt halad a csatornában. A harctól, sugárfényektől távolodni fog és egy átjárót keres, át a körúton a belső részek felé, a város körkörös felépítése miatt lennie kell egynek. A kezében tartogat egy mikrogránátot, ha netán belefutnának ellenségekbe, akkor majd azt hajítja feléjük, a szűk csatornában lehet észre sem veszik, ellenben annál halálosabb zárt helyen.
- Gyere utánam.
A nehézkes mocsaras haladás közben csak egy dolog aggasztja, a lehetséges aknák vagy csapdák, ezekre próbál figyelni, nem lenne túl kellemes egy ilyen helyen odaveszni. Amint átérnek a körúton, igyekszik feljárót keresni és újra a felszínre jutni, ahol sokkal kényelmesebb a haladás.










Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Szellemhold 6LLG6y0

Th'erry Kolby leginkább csak összefont karral hallgat egy ideig. Nem jött jól az, hogy a helyiek rendre utasították a velük jött Jedit, aki természetesen az Erőt próbálta használni a tárgyalás közben. Jól jött volna az Erő segítsége, de most nem használhatja és egy kisebb kellemetlenség is érte ezzel a Köztársaság delegáltjait. A Huttok küldöttje továbbra is határozott álláspontot képvisel, erősen Rakata ellenes, meglepő módon a Birodalom és a Köztársaság véleménye egyezik a leginkább a jelen helyzetben. Bólint a felvételekre, látni akarja őket. Amit lát, az pedig lenyűgözi, nem is tudja teljesen elrejteni az elismerését, néha kiül az arcára. Egyáltalán nem vélte félelmetesnek vagy veszélyesnek a Rakata technológiát. Hatalmas lehetőségek vannak ebben, önműködő gyárak, több ezer évig jó droidok, végtelen profit.
- Mint hozzáértő, azt kell mondanom, rendkívül értékes és hasznos ez a technológia, messze a miénk előtt jár.
Mindezt elismerően és hangjában inkább kíváncsisággal, mint félelemmel mondja.
- A mandaloriak és a Birodalom képviselőjével kell egyet értenem, úgy igazságos, ha mindenki egyaránt részesül a tudásából. Képzeljék milyen fejlődést, jólétet okozhat, ha a frakcióink vállalatai elkezdik a tudást, technológiát hasznosítani és sokkal jobb és fejlettebb eszközökkel ellátni a csillagködöt. Mindannyiunk hasznára válna. Ezért is ellenzem a Rakata megölését.



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Shadow Hétf. 14 Jan. 2019, 13:56



Szellemhold 6LLG6y0
Heiwanna Miin Klodov


Feladat: (Célkitűzés 2)
Köztársaság

felszerelés:


A Huttok képviselőjét hallgatom, de nem válaszolok neki, csak hagyom, hogy folytassa. Közben Jivihez érkező droidra pillantok. Nem tudom okolni, hogy próbálkozott, bár nem volt helyén való viselkedés, az tény és való, azonban ez kicsit most nehezíti a dolgunkat. Jobb lett volna, ha nem a mi sorainkból próbálkozik ilyesmivel valaki, hanem a másik féltől. Ezek után figyelek a többiekre, majd mikor mutat is bizonyítékot a , akkor válaszolok csak.
- Igaza van abban, hogy eme Rakata fajról nem túl sokat találtam és tudtam utána olvasni, talán ezért is érdekel személyesen is, hogy megismerjem, azonban elsődlegesen a Köztársaság érdekeit képviselem, és nem a sajátjaimat. – A képekre mutatok, amit a twi’ilek nő mutat.
- Elképesztő és ijesztő technológia, elismerem, de ennek fényében kérem válaszoljon egy kérdésre: Ha most az ön álláspontjával értünk egyet, hogy vesznie kell a Rakatanak, akkor hatékonyan képes lenne ön, vagy bármelyik frakció, esetleg együttes erővel fellépni, ha eme technológia esetleg véletlen aktiválódik, vagy szándékosan, esetleg egy másik Rakatának köszönhetően? – pillantok kérdőn a nő felé, bár az eddig elmondottak alapján kételkedtem benne. Nem mutattam mást, mint nyugalmat, de azért nem örültem annak amit mondott, és feszegetett egyre jobban. Sötét oldali erő, az nem a legjobb és a Birodalom biztosan nagyon akarhatja, aminek hála lehet meg kell hozni majd bizonyos döntéseket, de egyenlőre még nem tartunk ott.
- Legjobb tudomásom szerint vannak helyek a csillagködön belül amik mindhárom frakció tartózkodik és közös is a vezetés, ott lehetne közös kihallgatások tartani, ahol mindhárom frakció képviselője minden egyes alkalommal részt vesz és külön soha senki se. Emellett közösen védhető is – teszem még hozzá javaslatként, tartva magam a felvázolt célhoz, még akkor is, ha az elhangzottak miatt lehet váltani kéne, azonban tisztában voltam, hogy mit akar a Köztársaság és mi az elsődleges cél, mit várnak el, és mit is kell tennünk, ha jól vagy épp rosszul alakulnak a dolgok.





Szellemhold TPZrV5l
Nyshani Ry Shami


Feladat: (Célkitűzés 1)
Köztársaság

felszerelés:


Egy kis nyikkanással tudom csak reagálni a helyzetet, mikor ránk lőnek és a hadnagy beránt a fedezékbe. Hát igen, azért nem a legjobb, hogy ennyire a részünkön is lő mindenki mindenkire aki csak él és mozog, ráadásul, a hadnagy is tőlem várja a válaszokat arra, hogy merre is menjünk, mert én vagyok a SIS-es.
- Akkor át kell jutnunk a túloldalra elsőre – próbálok óvatosan kilesni a fedezékből arrafelé amerre az észak-dél irányban lévő nagy csatorna van. – kicsi esélyt látok rá, hogy átvezet a csatorna alatta, de lehet meg kéne próbálnunk, hátha ha más nem a híd aljához hozzá férünk és ott át tudunk jutni észrevétlenül, míg a többiek eléggé tűz alatt tudják addig tartani az impeket, amíg mi átsurranunk a túloldalra, aztán északnak a csatorna rendszeren át, vagy a romok között a felszínen, ha a csatorna állapota nem lenne jó. – próbálok kitalálni valamit miközben a fedezékbe vissza lapulok, és a hadnagyra nézek, majd, ha rábólint, akkor csatorna fedőt kezdek keresni a fedezékből, hogy oda tudjunk osonni, majd felnyitva belenézni és lemenni rajta, és megindulhassunk, de most jobban próbálok ügyelni arra, hogy ne kapjak találatot, és ne abból álljon a hadnagy feladata, hogy arra ügyel csak… Örültem volna, ha Lor hoz meg komolyabb döntéseket és nem arra hivatkozik, hogy én vagyok, inkább csak leszek ügynök, majd ha a kiképzéssel végzek is. Miután megindulunk nem igazán agyalok a dolgokon, csak figyelek, az erőbe is kinyúlva, hogy előbb megérezhessem ha baj van, ezzel együtt érzékeimet is erősíthessem, hogy hamarabb felfigyeljek a lehetséges veszélyre.






Szellemhold IQLSYHU
Nyu


Feladat: (Célkitűzés 4)
Hutt/Semleges

felszerelés:


Lent a csatornában kissé melegebb volt, mint ami a komfort érzetnek megfelelne, de most ez a kis kellemetlenség az ára annak, hogy ne legyek ott fent a tűzvonalban, és szem előtt se. A csatornák tájolása azonban problémás volt, főleg, hogy az ami jobb irányba vitt volna a két frakció közti határ sáv felé ott dúlt a harc, míg a másik a köztársasági terület belseje felé vitt inkább elsőre. Egyik se volt a legjobb, de inkább délnyugat felé indultam, meg, és hogy legyen egy kis fény előttem az adattáblát használtam annyira, magam elé lássak egy kicsit, de ne legyek annyira könnyen kiszúrható fényfolt. Nem akartam mást, mint egy járatot találni az északi oldali falon és megindulni arra fel a lehető leghamarabb, hogy aztán észak, északnyugat felé találjak valamilyen járatot amivel haladhatok a város közepe felé. Füleltem amennyire csak tudtam, miközben azon agyaltam, hogy a Rakata merre is mehet most. Az biztos, hogy nem a felszínen, vagy a levegőben, hanem lent a föld alatt, mert biztos nem középen lapul, ott beszorulna arra a helyre, és ezzel tisztában van minden bizonnyal, de vajon tényleg egyedül van, vagy van nála még valami vagy valaki aki védheti? Az biztos, hogy a többiek közt biztos van olyan, aki azt akarja, hogy éljen, de vesznie kell. A kommunikációba próbálok belehallgatni, hogy mit hallok, milyen beszélgetéseket, esetleg információkat, amik segíthetnek is, de elsődlegesen próbálom limitálni a világító dolgok számát, hogy ne szúrhassanak ki olyan könnyen a sötétben.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Godlaw / Tao Hétf. 14 Jan. 2019, 14:09

2. Célkitűzés
Munji (a Hutt), az Ordo klánból


Sil szavai után arra számítok, hogy a felvétel vérgőzös pusztítást mutat majd, esetleg teljes bolygók megsemmisülését, kibírhatatlan kínokat, és gyomorforgató szörnyűségeket. Azzal is nehéz vitába szállni, hogy a Birodalom mire is használná a technológiát, na meg milyen módon használná at fel. De hát ilyen ez a showbiznisz, néha el kell játszanom az ördög ügyvédjét is, hogy megkeressem a magamét.
Végül aztán láthatjuk a felvételt, és ahogy a képsorokat nézem, egyre szélesebb és szélesebb mosoly húzódik az arcomra. Ez egy főnyeremény. Persze, a felvételek olyan technológiai fejlettségről árulkodnak, amik miatt máris csorog az asztalnál ülők nyála. De ami még ennél is fontosabb: nincs itt semmiféle erőszak, vér, nyomorúság, szenvedés vagy pusztítás. Csak egy hatalmas rengeteg tökéletesen működő technológia.
A videó után Kolbert nem is bír ellenállni a kísértésnek, hogy rögtön méltatni kezdje a felvételt, én pedig csak kimérten bólintok. Utána a jedi veszi magához a szót, és demagóg költői kérdései már annyira szépek, hogy szinte könny csordul a szememből. Ebből a jediből egy nap még Birodalmi politikus is válhatna, ha így folytatja. Én persze csak komoly arccal bólogatok a kérdésére, mint aki meggyőződéssel veszi tudomásul, hogy bizony, nem tudnánk megállítani egy ilyen fenyegetést. Végül aztán már javaslatot tesz a helyszínre is, ami kifejezetten progresszív hozzáállás.
-A tudás mindenek felett. Ami engem illet, én nem láttam a felvételeken mást, csak jól működő, és nagyon fejlett gépeket. Az, hogy ezeket a gépeket mire programozzuk be, már csak ízlés kérdése. Természetesen csillagok elpusztítása nem szép dolog, ha az életeket tart fenn, de nem látom a problémát azzal, hogy rengeteg droidot és űrhajót hozzunk létre élettelen naprendszerek energiájából. Gondoljunk csak bele, milyen óriási lökést adhatna ez például a munkaerőpiacnak. Droidok végeznének minden munkát, mi pedig boldogan élhetnénk életünket a munka kényszere nélkül.
Arra természetesen nem térek ki, hogy a sötét oldal is kell a dologhoz, hiszen ez a jó-gonosz, világos-sötét párhuzam mindig is egy kissé zavaros volt, tartsuk meg most is annak.
-A technológia csak technológia, önmagában nem bűn ismerni, a tudás nem ok arra, hogy halálra ítéljünk valakit. De figyelembe véve a Kartell aggodalmát, esetleg hozhatunk szabályokat tabutémákról a kihallgatáshoz. Ez talán elfogadható számukra is - fejezem be, és kérdőn nézek Silre, aki látszólag az egyetlen ellenzője a felvétel után is a rakata életbentartásának.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 15 Jan. 2019, 00:02



Hódítás: A Múlt Kísértete





Szellemhold


Résztvevők: Vlimtron Xreldacho, Nyshani Ry Shami, Tish Vizsla / Nalah, Th'edar Kolbert, Munji, az Ordo klánból,


Jivi Ako, Heiwanna Miin Klodov, Silhana Lolaes'ra, Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Ingrid L'lerim és Nyu



Következő körváltás: 2019. január 19. (szombat)

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold Y2a1VHi

Helyi Idő: 15:20 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold városának utcái
Feladat: Célkitűzés 1: Frakció döntése alapján fellépni a rakatával szemben
Hutt/alvilági erők: Vlimtron Xreldacho | Tish Vizsla / Nalah
Köztársaságiak: Nyshani Ry Shami
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Információs kártyák:


A leérkezés után szerencsére Nalah-nak nem kellett túl sokat várnia ahhoz, hogy elinduljanak, mert a rodiai bácsi hamar magához vette a vezetést, ami pont a lövöldözéstől elfele ment. Akkor jól gondolta a kislány, hogy így fognak haladni. Arra, hogy kövesse őt bólintott, hogy így lesz és még halkan hozzá is tett szóban valamit.
- Nem maradok le! – ígérte.
Saját maga igyekezett a lépést tartani a rodiánnal, közben pedig a földet nézni. Nem azért, mert megfordult volna a fejében, hogy aknák, vagy csapdák lehetnek ott, inkább azért, hogy a forró vizet és az esetleges lávát, törmelékeket elkerülje. Nem szeretett volna elesni, vagy éppen valamiben orra bukni és ezzel felhívni mások figyelmét magukra. Próbált fülelni is, bár nem volt efféle zárt térhez szokva, a szabadban sokkal könnyebb volt, itt nagyobb a vízhang és minden egyéb. Valószínűleg még a felszínről is beszűrődött a zaj, ami úgyszintén nem könnyíthette meg a dolgukat. Az íját végig a maga előtt tartja, nem felhúzva, csak készen arra, hogyha szükséges, akkor gyorsan reagálhasson. Ha szükséges volt, mert megtámadják őket, akkor kitérni próbál majd a támadás útjából, ha pedig tud, akkor nyíllal mellkason lőni az ellenfelet, de remélte, hogy erre nem kerül sor.
- Mit keresünk először? – érdeklődött suttogva.



~ Köztársaság ~
A lejárat a csatornába a szerencsére pont a fedezék mögött volt az egyik csatornalejáró. Így rálőni sem kellett az ellenfélre és fedező tűz se kellett szerencsére. Könnyedén le lehetett emelni azt és teljesen nyugodtan lemenni rajta, anélkül, hogy aggódni kelljen amiatt, hogy bárki is eltalálja őket. Lor jelezte katonai jelzéssel, hogy ő megy előre és biztosítja a lenti részt. Szóval elsőre a férfi ment, aztán Shani, ebben a sorrendben mind a ketten lejutottak a csatornába.

Ott lent még melegebb és fülledtebb idő volt, mint odafent, itt lent legalább 50 fok lehetett, a levegő párás és fülledt, a légmozgás minimális. Amitől a lány tartott az bekövetkezett, talán némileg kellemetlen volt mindez, hogy nem az utcával párhuzamosan ment a csatorna, hanem vízszintes. Azaz az épületek alatt futott, így most itt konkrétan nem lehetett megtenni, hogy csak úgy átsétálnak a körút alatt.

Ahhoz olyan mellékjáratot kellett találni, ami arra vezet és itt a csatornában is folyt a harc. A csatorna két irány nyugati és észak-keleti irányban haladt. Az észak-keleti irányból pedig több fénycsóva – vörös és zöld – látszott, hozzá párosuló lövések zajával. Shani az Erőbe kinyúlva nem érzékelt túl nagy veszélyt, ami rá, rájuk irányult volna, de erős zavart érzett az Erőben minden felől. A kis veszély, amit meg igen az magának a bolygónak volt köszönhető, ezt is érezte.



~ Huttok ~
A haladás közben szerencsére nem volt semmilyen csapda, arra nem volt még ideje senkinek sem, hogy olyanokat ledobáljon, vagy felszereljen a csatornába. Úgy hatvan-hetven méterre volt leágazás a csatornában, két irányba is, az egyik pont az volt, ami a párosnak kellett. Még szerencséjük is volt, mert ugyan egykor volt itt rács, de az mostanra elolvadt, szétrohadt.

Ennek köszönhetően könnyedén be tudtak menni a valamivel keskenyebb alagútba. Itt nagyobb csönd és nyugalom volt, azonban a kisebb helynek köszönhetően méginkább fülledt a levegő és ammóniától is bűzlött. Itt olyan tíz-tizenkét métert kellett haladni, mire elértek az első feljáróhoz. Lent teljesen csönd volt, fentről sem lehetett hallani semmit sem.

Így, ha úgy döntenek, hogy itt felmennek, akkor ki lehetett nyitni a csatorna feljárót és felmenni bele. Talán meglepetés volt, de nem az utcára jutottak ki ezáltal, hanem egy épületbe. Egy egykori bolt lehetett, mert a polcok még látszottak, rajta az élelmiszerek dobozai, konzervek. Az egykori ablak berobbant, nyugodtan ki lehetett menni az utcára, ami egy kisebb hely volt és csak egy-két lövés szelte át azt a részt, ahova a páros kilátott.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold S0Oo9Dp

Helyi Idő: 15:20 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Örök Birodalom egyik hajója, Hold körüli pálya
Feladat: Célkitűzés 2: Tárgyalni a többiekkel
Birodalmi erők: Munji, az Ordo klánból
Köztársasági erők: Th'edar Kolbert | Heiwanna Miin Klodov | Jivi Ako
Hutt/semleges erők: Silhana Lolaes'ra
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Az igazat megvallva nem is tudom, hogy mi volt gyomorforgatóbb az, hogy mennyire csillogott a szemük arra, hogy milyen tartós technológiája volt, vagy van a rakatáknak, vagy pedig az, hogy valószínűleg maguknak akarják és szinte biztosan azt képzelik el a fejükben, hogy ők mire használnák. Komolyan nem tudom, hogy mit nem értenek azon, hogy sötét oldali dolgok ezek. A birodalmat nem csodálom, hogy nem érdekli, nekik ez aranybánya és Munji is csak azt mondja, amit neki mondtak. De a jedi és a másik? A nő… a fickót láthatóan csak a haszon hajtja, valószínűleg magának.
- Még mindig kiemelem, hogy az egészhez az Erő sötét oldala és sötét oldali érzelmek kellenek az Erőhasználóktól! Erről tud a köztársaságuk, vagy elhallgatták maguk elől és nem érdekli őket, hogy milyen módszerrel léphetnek fel a Birodalom ellen? – kérdeztem a jeditől és a nőtől. – A Rakaták minden technológiája ezen alapszik a sötét oldalon… a templomban pedig olyan volt, mintha még gerjesztették is volna ezt.
Az egész galaxist sötétségbe akarják taszítani? Nagyon úgy tűnt, hogy igen… A micsoda fejlődésen nem tudtam eldönteni, hogy nevessek, vagy kikéredzkedjek hányni.
- Aha micsoda fejlődést a Birodalomnak, amikor látjuk, hogy a rakata technológia miatt a jedi rend elbukik… nem mintha hiányoznának, ha ez megtörténik. De végül is, ha mindenki ennyire a Császár kezére akar játszani… – forgattam meg a szemeimet.
Vettem egy mély levegőt és utána folytattam, ez kicsit hosszabb lesz azt hiszem.
- Tegyük fel a kérdést, belemegyünk, hogy életben hagyjuk és vegyük úgy, hogy ért a technológiához. Természetesen bármelyik oldal kikínozhatja belőle az információkat, mert láthatóan ezt akarják megtenni. DE! Mi van, ha az veszi át az irányítást a kínzására küldöttek felett, úgy tudom, hogy az urdarrok képesek gépek felett is kontrollt nyerni. Szóval mi van, ha üldözöttből vadász lesz? De ha mégsem és sikerül információt nyerni. Maguk szerint ki fogja tudni használni? baromi kevés az Erőhasználó a csillagködben. Kinek készítenének technológiát?

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold 4Xqv2Tm

Helyi Idő: 15:20 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold fővárosa felett
Feladat: Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Rhys nem is olyan sokára, néhány pillanattal később választ is kapott.
- Nem őrnagy, a kabin jelöletlen. Várjuk a parancsot, hogy mitévők legyünk. Eredjünk a nyomába esetleg?
- Negatív százados! Már bárhol járhat, szedjék ki a fekete dobozt és nyerjenek ki belőle mindent. Ha nem tudják kiszedni, akkor hozzanak egy droidot és végezze el ő a feladatot! – adta ki a parancsot.
BB-4 tökéletes lett volna minderre, de ő most itt volt a gépe hátuljában.
- Vettem asszonyom! – érkezett a válasz.
- Amíg tudom, fedezem magukat idefentről! – tette még hozzá.
- Köszönjük őrnagy! – kapta még a köszönetet.
Ebben a pillanatban pedig Rhys két korábbi kísérője is megjelent a nő mögött. Kicsit több ideje volt, mint amennyit tippelt volna elsőre, amit nem bánt. Akkor most kezdődhetett az újabb játék. Azonban most nem úgy akart velük játszani, mint az előbb, hogy magára hagyja mászni őket, hanem pont fordítva, most ő fogja üldözni majd őket. Szerencsére elég jó pilóta volt ahhoz, hogy hajmeresztő mutatványokat végre tudjon hajtani, sajnálta is, hogy a rangja miatt egyre kevesebb esélye lesz vadászgépbe ülni. Felkapta a gépet, teljesen egyenesen az ég felé 90 fokos szögben a jelenlegi haladásához képest, majd gyorsítva kezdett zuhanni úgy, hogy pont a másik két gép háta mögé érkezzen. Amint ez sikerült elvigyorodott és még két lövést is megengedett a két gép közvetlen közelében az oldaluk mellett, hogy ijesztgesse őket.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold A6P4CKa

Helyi Idő: 15:15 GSI, 348.3 MU
Helyszín: A Szellemhold városa
Feladat: Célkitűzés 4: Saját sztori
Résztvevő(k): Ingrid L’lerim | Nyu
Egyéb információ/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Ez a módszer hatékonynak bizonyult, mert több olyan kódszót is talált, amik elég hosszúek voltak, de persze még így sem lehetett teljesen biztos abban, hogy ez miket talált. Ha ő maga alkotta volna meg a kódnyelvet, akkor a nagyon hosszú szavakat rövidítette volna és egy-egy parancsot egy rövid számsorral, vagy egy szóval helyettesített volna, hogy teljesen bizonyosan ne lehessen megfejteni őket. Remélte, hogy a huttok, vagy a köztársaságiak nem ennyire okosak, bár nem voltak olyan hiú reményei, hogy így legyen. szóval, amint kiírta azt a hat-hét szót, amit talált, felírta kézzel egymás alá őket, külön a köztársaságit, külön a huttot. Egyszerűbb volt most ezzel, mint egy terminállal szórakozni.
Az egymás alá felírt szavakat kezdte nézni, most jöhetett az a fázis, hogy a különböző szavakban megpróbál azonos betűket találni és azokat a megfelelőek fölé írni. Aztán így ezzel neki is láthat majd annak, hogy végigzongorázza az Aurekbesh-t, hogy megtalálja a megfelelő betűket, amit aztán hozzá tud párosítani a szavakban található betűkhöz. Persze itt is elég sok lehetőség van, de azért, aki ismeri a szakzsargont az pár betűből is ki tudja már találni azt, hogy mi micsoda lehet és az hatalmas megkönnyebbülés lenne. Főleg, mert ha az alapok megvannak, akkor egy droid már könnyedén ki tudja őket egészíteni és máris sokkalta kevesebbet kell dolgoznia neki mindehhez. Már kérdés volt, hogy volt-e protokoll droid a táborban. Remélte, hogy a parancsnoknak volt annyi esze, hogy hozat egyet, ha már mandaloriaiak is voltak itt.
Bár ők meg beszélték a közöst úgysem szólaltak meg mando’a nyelven külvilágiakkal…



Nyu úgy döntött, hogy dél nyugati irányba fog haladni, közben pedig gondolkodott, de sajnos nem tudott meg ettől semmit meg. Nem tudott magának válaszolni a kérdésekre. A haladás közben szerencsére nem volt semmilyen csapda, arra nem volt még ideje senkinek sem, hogy olyanokat ledobáljon, vagy felszereljen a csatornába. Úgy hatvan-hetven méterre volt leágazás a csatornában, két irányba is, az egyik pont az volt, ami Nyu-nak kellett. Még szerencséje is volt, mert ugyan egykor volt itt rács, de az mostanra elolvadt, szétrohadt.

Ennek köszönhetően könnyedén be tudott menni a valamivel keskenyebb alagútba. Itt nagyobb csönd és nyugalom volt, azonban a kisebb helynek köszönhetően méginkább fülledt a levegő és ammóniától is bűzlött. Itt olyan tíz-tizenkét métert kellett haladni, mire elért az első feljáróhoz. Lent teljesen csönd volt, fentről sem lehetett hallani semmit sem.

Így, ha úgy dönt, hogy itt felmegy, akkor ki lehetett nyitni a csatorna feljárót és felmenni bele. Talán meglepetés volt, de nem az utcára jutottak ki ezáltal, hanem egy épületbe. Egy egykori lakásnak a medence részébe, mert még felismerhető volt a nagy medence. Az egykori ablakok berobbantak, nyugodtan ki lehetett menni, vagy nézni egy utcára, ami egy kisebb hely volt és csak egy-két lövés szelte át azt a részt, ahova kilátott Nyu.

Szellemhold WgkeC5b

Térkép: itt található!
Magyarázat: a vörös a lávát jelenti, a sárga az elméleti ellenőrzött határvonalat, de minden frakció mindenhol megtalálható és jelenleg lövik egymást. Mivel nem találtam scifi város térképet felhőkarcolókkal, így vegyétek úgy, hogy az épületek mind tornyok, felhőkarcolók, lássátok a topic nyitó képeket.

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.
statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Godlaw / Tao Pént. 18 Jan. 2019, 13:10

2. Célkitűzés
Munji (a Hutt), az Ordo klánból


Sil igyekszik kihangsúlyozni az Erő sötét oldalának szerepét a dologban, én meg épp ezt akartam a szőnyeg alá söpörni. Hát mondhatjuk, hogy ráérzett a lényegre, de a Jedik egyelőre nem haraptak rá erre, mintha nem hinnének a dologban, vagy nem akarnának hinni.
-Hogy pontosan miként működik a technológia, azt nem tudjuk, ahogy azt sem, hogy ez a hely valóban gerjesztette-e az Erőt. Egy olyan csapat volt ott, akik nem voltak fogékonyak erre, így  csak tippjeink vannak. A vizsgálatokhoz viszont információ kell.
Szerencsémre Sil elköveti azt a hibát, hogy feltételezésekbe bocsátkozik, méghozzá épp abba, hogy a rakatát élve fogjuk el. Innentől kezdve már nehezebb lesz visszakoznia, mert ezekről a feltevésekről beszélhetünk, a valódi kérdést pedig szépen átugorhatjuk.
-Az, hogy ezekből az információkból ki és hogyan készít technológiát, már minden frakciós saját döntése. Mindenki egyenlően részesedik a tudásból, és adottságainak megfelelően használhatja, így igazságos. És hogy egyetlen fogságba ejtett rakata egy csapatnyi képzett, felfegyverkezett, akár az Erőben is jártas embert legyőzve kiszabadul... Távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem a rakaták tudását, épp ezért akarjuk élve ezt a személyt is, de ez azért már mégis csak túlzás - válaszolom Silnek egy félmosoly kíséretében.
A legkönnyebb úgy megnyerni ezt a tárgyalást, hogy nem gondolok bele abba, ami valójában történhet, és ami a következménye lehet az egésznek, ha esetleg Silnek lenne igaza. Én itt egy érdeket képviselek, és ennek kell megfelelnem, nem a saját céljaimat kell szem előtt tartanom.
-Különben is, szó sem volt kínzásról. Én abban reménykedem, hogy szép szóval is belátja majd a rakata, hogy az egyetlen jó megoldás a kooperáció - teszem még hozzá, és a Jedik felé nézek. Ők azok, akiket zavarhatna, ha egy fogolyból kínzással kéne információt kinyerni, és nem örülnék, ha emiatt elmenne a kedvük a dologtól.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Shadow Pént. 18 Jan. 2019, 20:45



Szellemhold 6LLG6y0
Heiwanna Miin Klodov


Feladat: (Célkitűzés 2)
Köztársaság

felszerelés:


A Huttra pillantok, majd a többiekre, és úgy próbálom felmérni jobban, hogy ki mire is gondol most, bár az tény, hogy a technológia az ami a legtöbbeket foglalkoztat, és bár a twi’ilek nő érvei meggyőzőek, és elgondolkodtatóak. Jivire pillantok, mikor már sokadszorra kihangsúlyozásra kerül az Erő sötét oldala, amire Morwen is folyton figyelmeztet, hogy figyeljek jobban magamra, és ne lépjek arra az útra, ennek fényében változzak, de úgy emellett ott van bennem tényleg az is, hogy mint kívülről jött, azért engem érdekel eme faj is. Azonban az is igaz, hogy a tudás, amit adhat, vagy amit tehet veszélyes is. Kicsit eltűnődő képet vágok, miközben teljes nyugalommal szólalok meg ismét.
- A tudás valóban nem bűn… - értek egyet - … csak az ahogy azt felhasználjuk. Azonban… – itt Silre nézek - … amit többször is kihangsúlyozott, hogy az Erő mely oldala is szükséges hozzá, az tényleg komoly érv, de vajon csak azzal működik, vagy csak azért arról tudunk, mert a fajban azon oldali erőhasználók voltak többségben, vagy legalábbis azok között, akik a technológia ezen részét fejlesztették? Nem tudhatjuk, hiszen eléggé régen is volt, és eléggé kevés is maradt fent eme időből. – veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám.
- Kínzással, mint módszerrel személyesen se értek egyet, ugyan akkor a Jedirend és a Köztársaság se, így az információ szerzésnek meg kell maradnia a kihallgatásokon a megfelelő keretek között. Azonban, ha emiatt aggódik, és jogosan is, ha jól tudom nyugtatók és hasonló szerek nehezíthetik az Erőért való kinyúlást, és annak használatát, ami elengedhetetlen a mások feletti irányítás átvételhez. Ezzel biztosítható, hogy anélkül kezeljük a veszélyt, hogy ártsunk az elfogott Rakatának, vagy éppenséggel ő nekünk. Mit szól ehhez? – teszek fel egy újabb kérdést, majd tartok egy kis szünetet, mielőtt folytatnám.
- Jelenleg is van technológia, amit csak az erőhasználók képesek hatékonyan használni, és emellett tudás is, ami csak számukra elérhető, és hozhat hasznot, mert valaki, akiben nincs meg az érzékenység, az képtelen elsajátítani, de ugyan akkor nem is érzik a hiányukat. Emellett azért nem minden erőérzékeny személy lesz valamelyik oldal tagja, mert esetleg kiskorában nem derült ki, hogy az, de ugyan akkor egy ilyen technológiát még megtanulhatnak kezelni, készíteni, így ha őket is hozzá vesszük, akkor máris többen vannak, akik használhatják, mint azok akiket valahol kiképeztek rendesen – fejtem ki a gondolat menetem teljes nyugalommal a hangomban, de sajnos anélkül, hogy tudnánk mire is képes a technológia rendesen elég nehéz azt feszegetni, kik tudják használni is, és ez hozhat e valami változást másoknak is. Egyenlőre elhallgatok, míg a válaszokra várok, és egy rövid üzenetben helyzet jelentést kérek, hogy hogyan állnak a kutatások odalent. Bár ha találtak volna valamit, arról már biztosan tudnánk valamit.





Szellemhold TPZrV5l
Nyshani Ry Shami


Feladat: (Célkitűzés 1)
Köztársaság

felszerelés:


Szerencsére a közelben volt egy csatornafedő, ami sokat segített azon, hogy ne kelljen a tűzvonalba kimenni érte a fedezőkből, és elég könnyen fel is tudtuk nyitni, ami szintén hasznos volt. Azonban már itt lehetett érezni, hogy lent a klíma még rosszabb, mint idefent, ami azért adott okot némi aggodalomra. A Hadnagy jelezte, hogy ő megy előre, amit el is fogadtam, majd körbenézés után másztam utána, a csatorna fedelét csendesen visszacsukva, miközben másztam le, aztán odalent körbenéztem. Nem könnyíti meg a dolgunkat elsőre, főleg, hogy itt is folytak a harcok messzebb, de szerencsére, nem éreztem úgy, hogy veszélyben is lennénk, azonban az rögtön látszott, hogy kell majd némi kerülőt tennünk. Elsőre nem a csata irányába akartam megindulni, így némán jeleztem csak Lor számára, hogy menjünk nyugatra szerencsét próbálni, hátha ott találunk egy járatot, ami felvisz minket északnak a központ felé. Amint megindulunk viszont jobban a hallásomra, és erőre támaszkodva figyelem a környezetünket, néha azért hátra is pillantva, hogy ne kapjunk meglepetést onnét. Nem akartam túlzottan hangosan megszólalni, inkább csak jelzések, és semmi más, most úgy se kellett sokkal több, csak haladni tudjunk a kellő irányba, ahogy találunk erre lehetőséget, persze nem észnélkül, így figyelek arra, hogy ne kelljen megint fedezékbe rántani, mert óvatlan vagyok.





Szellemhold IQLSYHU
Nyu


Feladat: (Célkitűzés 4)
Hutt/Semleges

felszerelés:


A csatornában való osonás jobban halad, mint remélte, hála annak, hogy ellenségbe se futottam, sőt még csapdákba se. Egyenlőre úgy tűnt, hogy csak a gondolataimban járok egyhelyben, mert nem tudok rá válaszokat és egyenlőre nincs is semmi olyan, amivel ezen a holtponton tovább is tudnék jutni. Azonban azaz egy biztos volt, hogy mit fogok tenni, ha megtalálom, csak az odavezető út volt a kérdéses. Közben sikerül találnom egy járatot ami a kellő irányba vitt, és úgy tűnt, hogy arra nincs senki, bár a járat szűkebb volt és rosszabb körülmények uralkodtak ott, de arra mentem, mert arra kellett, hogy eljussak oda, ahonnét nyomokat is tudtam szerezni az út folytatásához. Megindultam tehát északra, és mikor eljutottam egy feljáróig, akkor óvatosan felmásztam, elsőre kicsit fülelve, hogy hallok e valamit, mielőtt kinyitnám a fedelet és kimásznék, hogy ne rohanjak csapdába, vagy nézzek farkasszemet egy fegyver csövével. Mikor nem hallottam semmit, akkor kinyitottam és kimáztam óvatosan, és körbenéztem. Valamilyen házban voltam, azaz annak is medence féléjében. Gazdagabbak élhettek itt az biztosnak tűnt, ahogy az is, hogy talán innét körbe tudok nézni, ha magasabb szintre lopakodok, tehát ennek megfelelően cselekedtem és gyorsan kerestem valami lépcső félét ha volt, hogy magasabb szintre jussak, ha nem találtam, akkor csak sorban kilestem az ablakokon, hogy lássam merre is vagyok és milyen lehetőségeim vannak tovább menni. Ha nem volt muszáj, akkor inkább haladtam volna a házromok közt, szűkebb részeken több fedezék közt, hogy ne legyek annyira feltűnő, de ha nem volt ilyen, akkor próbáltam házról házra menni, hogy ne legyen gond. Főleg, mert az, hogy itt csend volt, az nem azt jelentette, hogy nem lapul esetleg erre valaki vagy valakik, akik arra várnak, hogy azokra támadjanak, akik kicsit mélyebben bejutnak a területre, vagy épp itt zuhannak le mentő kabinban. Tehát csak óvatosan, haladtam, és gyorsan, a környezetemre figyelve, hogy amint meghallok valami zajt, akkor az előtt kerülhessek fedezékbe, mielőtt meglátnának, ugyan akkor tudjak haladni a város közepe felé a lehető leggyorsabban. Az egy probléma, hogy a hidak egyike se olyan, hogy csak egyik oldalé, így reménykedtem benne, hogy valami földalatti megoldással át lehet jutni, de részletesebb csatorna hálózatot is tartalmazó térkép nélkül ezt majd csak ott tudom kideríteni helyben, hogy van e ilyesmi, vagy valahogy a hídnál kell átosonnom, esetleg a híd útburkolata alatt valahogy átmászni. De ez mind a jövő zenéje, most csak előre, készen a vadászatra.

_________________
"Nincs múltad... a jelened kilátástalan, de jövőd még lehet"

Reneszansz: Alena (Shadow)
NJK: Marli
X-Diák: Liam V. Blacksong
VH: Shywa
lil SW: Heiwanna Miin Klodov
lil SW: Riku Blackclaw (Chu Raioni)
lil SW: Nyu (kép+adatlap)

˜Hááááát... nincs más hátra, mint előre.... Kalandor... ˜
Shadow
Shadow
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 788
Hozzászólások régi : 950
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 64
Join date : 2011. Aug. 19.
Tartózkodási hely : Pokol

Karakteradatok
Főkarakter: Amara
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Bishop Pént. 18 Jan. 2019, 23:59




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:
Vlimtron Xreldacho
Rodian fejvadász


Szellemhold UWnEX2o

A csatornából könnyedén és gyorsan ki tudtak jutni, odafent pedig nem egy utca, hanem egy épület várta őket. Vlimtron pokoli nagy szerencsének vélte mindezt. Gyorsan le is zárja a járatot maguk mögött, hogy ne hagyjanak túl sok nyomot. Amint felértek a boltba, a kislány azonnal kérdezett tőle. Némileg elgondolkodott a válaszon.
- Először fedezéket, aztán ellenséget. Ha a hely tiszta, akkor megnézzük van-e itt lőszer vagy fegyver.
Ezt is szándékozik tenni, körbefülelni, csápjaival körbepásztázni és természetesen éles szemeivel körülnézni. Ha a boltban élelmiszeren kívül van esetleg muníció vagy fegyver, esetleg hasznos szerszám, akkor azt felkapja. A boltban való tényleg gyors és sietős körülnézés után az ablakok és az utca felé veszi az irányt. Ekkor már a rodian kezében van a sugárpuskája és úgy kémlel körül, hátha valaki leselkedik rájuk. Mivel az utcán nincs túl nagy lövöldözés, óvatosan kilép. Most is a csápjait használja és próbálja megállapítani, hogy hol van a kevesebb mozgás, kevesebb harc. Ezután keresi meg a tornyot és ha lehet, akkor egy biztonságosabb úton a torony felé indul tovább.
- Gyere, fussunk tovább a központi rész felé.










Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Szellemhold 6LLG6y0

A tárgyalások felemásan mennek a Muun szerint, amikor sikerül előrébb jutni, máshol hátrány szenvednek. A Sötét Oldal és annak használatának szüksége a technológia kiaknázásához kellemetlen részlet számára. Ugyanakkor megegyeznek arról, hogy ha elfogják a Rakatát, akkor közösen hallgatják ki, mindhárom frakció részvételével és óvakodnak a kínzástól. A kemény szavak után Th'edar az állát vakargatva gondolkodik, de közben azért hallgatja a többiek Közben az agyában számításokat végez, Muun létére ezek a számítások könnyen mennek és a korábbi ismeretei feltétlenül segítenek mindebben.
- A technológiát talán fel tudjuk használni és más technológiákat feltalálni a segítségével. Esetleg megpróbálhatjuk átalakítani a Rakata technológiát, hogy ne csak a Sötét Oldallal működjön, hanem a világossal is. - itt a Jedire pillant, hátha hozzá tudna tenni valamit - A Techno Unió talán meg tudná oldani. Harmadik eset, hogy a technológiával már nem sötét termékeket gyártunk le.
Teszi hozzá a szakmai meglátásait és próbálja tompítani a felek közti éles ellentétet.



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 19 Jan. 2019, 00:03



Hódítás: A Múlt Kísértete





Szellemhold


Résztvevők: Vlimtron Xreldacho, Nyshani Ry Shami, Tish Vizsla / Nalah, Th'edar Kolbert, Munji, az Ordo klánból,


Jivi Ako, Heiwanna Miin Klodov, Silhana Lolaes'ra, Rhyssa Edaara Quillan-E’ron, Ingrid L'lerim, Nyu és Rol-Den Laron



Következő körváltás: 2019. január 23. (szerda)

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold Y2a1VHi

Helyi Idő: 15:25 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold városának utcái
Feladat: Célkitűzés 1: Frakció döntése alapján fellépni a rakatával szemben
Hutt/alvilági erők: Vlimtron Xreldacho | Tish Vizsla / Nalah
Köztársaságiak: Nyshani Ry Shami
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Információs kártyák:


Nalah követte továbbra is a férfit, aki igencsak jó irányba és jó helyre vezette őket. Először a leágazás, igaz itt nem volt semmilyen extra dolog, csak valamivel kisebb volt a járat, de attól még a kislány érdekesnek találta. Végül pedig lett egy feljáratuk is, ami valószínűleg már arra a helyre vitte őket, ahova kellett. Amikor felmászott igencsak meglepődött, azt hitte, hogy az utcára fognak kerülni, de szó sem volt ilyesmiről. Ha ő haladt elől, akkor leszólt, hogy mi a helyzet.
- Vlimtron bácsi, egy épületbe jutottunk – mondta.
Ha felértek/felért, akkor körbenéz a helységben. Korábban a társai űrhajóján látott már efféle dobozokat, azt nem tudta, hogy konzerv a nevük igyekezett körbenézni itt a helységben, ahova kerültek, majd a betört kijárati üvegablak és utána az utca. Amennyire látta kellően keskeny utca lehetett és csak pár lövés szelte át a levegőt. Így igyekezett odamenni aztán a kijárat előtt meglapulni. Próbált olyan helyzetbe helyezkedni, hogy ki tudjon nézni, hogy merre mit lát és megtudja nézni, hogy utána merre is kell menniük és mi is várhat ott rájuk. Ha sikerült felmérnie, akkor el is mondja majd a rodián bácsinak.
- Megyünk tovább, vagy maradunk még itt egy kicsit? – kérdezte.
Szíve szerint magasabb helyekre ment volna, hogy ott haladjanak, de itt sajnos nem voltak fák, amin ugrálni lehetett volna az épületek meg túl magasak és közöttük nagyok a távolságok.



~ Köztársaság ~
Itt lent nagyon rossz volt a hallásra támaszkodni, az egész hely vízhangzott, a lövések a jobb hallásúnak fájdalmasak voltak, így inkább célszerűbb volt az, hogy befogta, befedte a fülét Shani. A csatorna ugyanis olyan volt, hogy hangosította a zajokat, így még az emberi fülnek is rossz, éles és hangos volt, nemhogy egy olyan fajú egyénnek, mint ő.

A haladás közben szerencsére nem volt semmilyen csapda, arra nem volt még ideje senkinek sem, hogy olyanokat ledobáljon, vagy felszereljen a csatornába. Úgy negyven-ötven méterre volt leágazás a csatornában, két irányba is, az egyik pont az volt, ami a párosnak kellett. Még szerencséjük is volt, mert ugyan egykor volt itt rács, de az mostanra elolvadt, szétrohadt.

Ennek köszönhetően könnyedén be tudtak menni a valamivel keskenyebb alagútba. Itt nagyobb csönd és nyugalom volt, ami Shani fülének is nagyon jót tett, azonban a kisebb helynek köszönhetően méginkább fülledt a levegő és ammóniától is bűzlött. Itt olyan további harminc-negyven métert kellett haladni, mire elértek az első feljáróhoz. Lent itt már teljesen csönd volt, fentről sem lehetett hallani semmit sem.

Így, ha úgy döntenek, hogy itt felmennek, akkor ki lehetett nyitni a csatorna feljárót és Shani éppen csak kidugta a fejét, amikor érezte a veszélyt. Éppen csak vissza tudta rántani a fejét le a csatornába, mert egy antigravitációs tank húzott el az úton pont a csatornafeljáró felett.

//Van friss térkép.//


~ Huttok ~
Ugyanaz, kései írás miatt kövi körben lesz reag.

//Van friss térkép.//
Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold S0Oo9Dp

Helyi Idő: 15:25 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Örök Birodalom egyik hajója, Hold körüli pálya
Feladat: Célkitűzés 2: Tárgyalni a többiekkel
Birodalmi erők: Munji, az Ordo klánból
Köztársasági erők: Th'edar Kolbert | Heiwanna Miin Klodov | Jivi Ako
Hutt/semleges erők: Silhana Lolaes'ra
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Komolyan úgy jöttek el tárgyalni, hogy még arra sem vették a fáradtságot, hogy utána nézzenek a dolgoknak? Szomorú, ha csak bábok az őket irányító frakció kezében. De elég sokat elárul abból, hogy mind a köztársaság, mind a birodalom hataloméhes.
- Ösztönös erőérzékeny vagyok, mint a fajom minden egyes tagja… ezenkívül ez benne van minden tanulmányban a rakatákról. De láthatóan a házi feladatot csak én végeztem el, én olvastam csak utána a dolgoknak, mert megkértek a huttok. Látható, hogy csak a huttokat érdeklik a következmények, másokat nem – morogtam. – És sajnálom, hogy mindannyian csak ostoba üresfejű bábok a frakciójuk kezében, akiket az esetleges zsebre tett haszon érdekli azzal szemben, hogy milyen következményekkel járhat a hataloméhes frakciók kezében mindez…
Fejeztem ki a sajnálatomat is. Ezzel kapcsolatban. Már majdnem feleltem Munji szavaira, de végül is nem tettem meg csak magamban gondoltam ki a választ minderre, mert ez eléggé személyes lett volna.
~ Kérlek Munji, még hogy a birodalom nem kínzással szerezne meg valamit. Egy olyan államról beszélsz, ahol mindenki addig bűnös, amíg nem bizonyítja az igazát. Ahol az urak és úrnők már azért megkínoznak, mert ferde szemmel nézel rájuk. Majd pont egy ilyet nem kínoznának meg valakit… ~ gondoltam magamban.
- Mert ám a Birodalom bármelyik nagyura belátná, hogy jó a kooperáció, ugye? – kérdeztem végül. - Mert az nem kínzás, hogy valakit megfosztunk attól, amivel rendelkezik… dehogynem.
Ha nem beszél csak nyer és még nagyobb befolyásra tehet szert, vonhatja uralma alá azokat, akik kihallgatni akarják. Továbbra is nagyon rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban.
- Szóval már diszkriminálnak is… csak az Erőhasználó az értékes, senki más… gratulálok a Köztársaságnak ahhoz, hogy ők is nyíltan fasiszták lettek, a Birodalom bizonyára tapsikál örömében! Nem csoda, hogy ennyire akarják a rakatát… – mondtam undorral.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold 4Xqv2Tm

Helyi Idő: 15:25 GSI, 348.3 MU
Helyszín: Szellemhold fővárosa felett
Feladat: Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők: Rhyssa Edaara Quillan-E’ron | Rol-Den Laron
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Rhys-nek sikerült nagyon meglepnie az őt követő két vadász pilótáját, vagyis akiket most már ő követett. Láthatóan igencsak meg voltak zavarodva. Eddig megvolt nekik, hogy közösen kövessék a nőt, anélkül, hogy egymást zavarnák, de most, hogy fordult a kocka egészen más volt a helyzet. Bármelyik feláldozta volna a másikat csak azért, hogy nehogy őket tudja a nő leszedni. Rhys-t mindez nagyon, de nagyon szórakoztatta, igazából annyira könnyű dolga lett volna, hogy leszedje őket, hogy minimális megerőltetésbe sem került volna mindez. De nem tette meg, egyrészt ott volt benne, hogy nem olyan kegyetlen, hogy megtegye, még akkor sem, hogyha a másik kettő valószínűleg gondolkodás nélkül megtette volna. Nem mintha nem tudta volna elküldeni azt a birodalminak, hogy kicsoda ő maga és a másik attól a pillanattól kezdve nem is támadhatott volna rá. De így sokkal izgalmasabb volt az egész.
Akkor pedig főleg az lett, amikor az előtte levő két vadászgép összekoccant és mind a kettő láthatóan megsérült. Itt már-már benne volt, hogy küld nekik üzenetet, hogy hagyjanak fel azzal, amit csinálnak és tegyék le a gépet mielőtt felrobbannak. Nem tudta, hogy a hutt sima Z-95-e milyen pajzzsal volt ellátva, de azt igen, hogy a TIE vadász semmivel. Igaz nehezebb páncélzata volt, ami talán kompenzálta a pajzs hiányát a másik géppel kapcsolatban. Rájuk szólt volna, hogy váljanak szét és repüljenek két irányba. Mondjuk még nem tudta, hogy kit követne akkor, de majd a helyzet adná.
Így egyelőre figyelte a másik két gép és pilóta harcát miközben követte, leginkább kísérte őket.



A Szellemhold, a három frakció most is harmadokra osztotta fel a várost és a legnagyobb szabad részeken szálltak le és állították fel a rögtönzött táborokat, hogy onnan lehessen majd irányítani az akciót. Három tábor, nagyjából egyforma távolságra egymástól.

Amit minden frakció megállapított, hogy a csatornarendszer jó része járható, nincs benne láva. Egyébként a lávától a levegő forró, száraz és fullasztó volt. Így az oxigénmaszk erősen ajánlott volt, akinek nem volt sajátja a sajátjai adtak. Így Rol is kapott még mielőtt lejött a bolygóra. Mire megérkezett, kissé késve, mert a csapatok már lent voltak, csak késve ért ide a hajója az utcákon már ment a harc.

A levegőben vadászgépek, X-szárnyúak és TIE-k repkedtek, egymást zavarva, vagy épp lőve, ahogyan a talajt is. emiatt a jedi lovag útja kissé döcögősre sikerült, mire megérkezett a táborba. Az utcákon tankok, kisebb lépegetők haladtak, tovább rombolva, az egyébként sem jó állapotban levő helyet. Mindenhol láva iszap volt, hol már megszáradt, hol még forró, ez sem könnyítette az offenzívát.

A tábor, ahova érkezett néhány sátorból és kisebb gyorsan lepakolt épületből állt korábbi épületek romjain és egy nagyobb téren. Itt az épületek közé tette le egy LAAT őt. Senki sem jött elé, nem is látott sok személyt a táborban, csak a kommunikációs sátornál, illetve az elsősegélynél. A parancsnoki épületbe pedig a megérkezés helyéről nem látott be.

Szellemhold WgkeC5b
Szellemhold A6P4CKa

Helyi Idő: 15:15 GSI, 348.3 MU
Helyszín: A Szellemhold városa
Feladat: Célkitűzés 4: Saját sztori
Résztvevő(k): Ingrid L’lerim | Nyu
Egyéb információ/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Ingrid tovább foglalatoskodott azzal, hogy megoldást találjon minderre, ám nem könnyítette meg a helyzetét, hogy a felállított épülete mellett csapódott be néhány találat, aminek következtében még az épület is megremegett. Fel kellett volna húzatnia egy pajzsot e köré az épület köré. Nem szerette volna, ha egy kósza lövedék, vagy rakéta miatt mondhat búcsút az életének. Elég tehetetlennek érezte magát itt, lehet, hogy fel kellett volna mennie inkább az egyik hajójukra, ahol nagyobb nyugalomban és biztonságban dolgozhat. Így, hogy hallotta a harcokat szíve szerint inkább kiment volna, hogy ott harcoljon és vadássza a Birodalom ellenségeit. De tudta, hogy a terhessége miatt mindezt nem teheti meg, mert egyébként is a jóváhagyott áthelyezésének köszönhetően volt itt.
Megrázta kissé a fejét és igyekezett a gondolatait visszaterelni arra, ami a feladata volt. Bár ebben a pillanatban ismét megremegett a lába alatt a talaj és hallott a robbanást, hogy kétsége se legyen afelől nem egy földrengés okozta mindezt – ami egyébként a jelentések alapján könnyedén lehetne – hanem egy újabb támadás. Így emiatt komvonalat nyitott a bázison levő technikusok felé.
- Itt Rejtjel Hét a hírszerzési szférából, megtennék, hogy aktiválják a tábor körüli energiamezőt mielőtt a teljes táborunk a földdel lesz egyenlő? – kérdezte.
A válaszra pedig nem is kellett sokat várnia.
- Természetesen asszonyom, azonnal nekilátunk, pár perc türelmet kérünk – hangzott a hadart válasz.
Amíg ez nem teljesül, addig dolgozni se tud, így odasétált az épület ajtajához és kinézett rajta, hogy mi a helyzet odakint.



Nyu úgy döntött, hogy elindul felfelé, hogy onnan nézzen körbe. Szerencsére talált lépcsőházat, így haladni tudott felfelé. Célszerűbb volt számára minél magasabbra menni, hogy jobban lásson. Így ez legalább húsz-huszonöt emeletet jelentett, ami ebben a hőségben nem volt túlságosan kellemes.

Ennek köszönhetően kicsit ki is fulladt, mire elég magasra ért. Szerencsére odafent olyan volt az emelet, hogy körbe lehetett haladni és teljes 360 fokos szögben körbenézni, hogy mi merre van. ebből pedig láthatta, hogy nem volt túl szerencsés az, hogy milyen helyet választott a feljövetelre.

Ugyanis ez egy egyedülálló toronyépület volt, jó hatvan méteres távolságban egyik irányban sem volt semmi sem a közelében – lásd a térképet – utcák öveztek mindent, illetve egy tér volt még itt az épület körül, amin egykor növények lehettek, most teljesen ki volt száradva. Észak, északnyugatra volt egy furcsa nagyobb épület, ami talán múzeum, vagy koncertterem lehetett korábban, ez kivételesen sokkalta alacsonyabb volt, mint a toronyépületek, szinte el is veszett volna a többi közt, ha nem lát rá.

Odalent az utcán látszottak a harcok is, főleg a köztársasági erők voltak többségben, de azért a másik két frakcióból is voltak jelen harcosok és járművek.

//Van friss térkép.//
Szellemhold WgkeC5b

Térkép: itt található!
Magyarázat: a vörös a lávát jelenti, a sárga az elméleti ellenőrzött határvonalat, de minden frakció mindenhol megtalálható és jelenleg lövik egymást. Mivel nem találtam scifi város térképet felhőkarcolókkal, így vegyétek úgy, hogy az épületek mind tornyok, felhőkarcolók, lássátok a topic nyitó képeket.

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.
statisztika:


_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Szellemhold 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Rol-Den Laron Hétf. 21 Jan. 2019, 15:11

Célkitűzés 3: Támogatni a földön levőket
Köztársasági erők

A bolygó légkörébe érve az út kezd elég rázós lenni. Den egy kisebb csapat köztársaságival érkezik. A kis csapat között vannak katonák, és néhány tudós is. Még leszállás előtt a kezébe nyomnak egy oxigénmaszkot, amit fel is vesz. A hold légkörét elnézve és az alant elterülő lávafolyamot, egy percet sem gondolkozik a maszk használatán. Nem az első hullámban érkezik, így a harcok már dúlnak égen és levegőben egyaránt. A leszállás is kissé durvára sikerül. A pilótának nehéz volt a TIE gépek kereszt tüzében letennie a szállítót. Végül landolnak a Köztársasági táborban, amit közel sem lehet nagyon nagynak nevezni. Pár sátor és néhány megmaradt épületrész kihasználása, ez a tábor. Nem várhat elsőrangú fogadtatást egy ilyen helyzetben, így nem veszi zokon a zord körülményeket. Néhányan személyt pillant meg a kommunikációs sátornál. Földet érés után elindul a parancsnoki épület felkeresésére. Nem szeretné vadul belevetni magát a harcba, megvárná amíg valami eligazítást ad az akcióról. Fénykardját elérhető közelségben tartja az övén, s az erőn keresztül veszélyérzékelő képességét használja, hogy készen álljon egy esdékes támadás hamari felismerésére. Ilyen körülmények között bármikor eldurvulhat a tábor körül is a helyzet, ezért nem árt vigyázni.
Rol-Den Laron
Rol-Den Laron
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 19
Hozzászólások régi : 0
Aktuális szint/kredit : 4. szint / 0 kredit
Reputation : 0
Join date : 2018. Dec. 17.
Tartózkodási hely : Coruscant / Felfedező úton a galaxis távoli részein

Karakteradatok
Főkarakter: Rol-Den Laron
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Szellemhold Empty Re: Szellemhold

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.