Araelle

Go down

Araelle Empty Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 21 Márc. 2019, 00:00

Az Araelle nevű bolygó mintegy huszonöt évvel ezelőtt vált teljesen lakhatatlanná, egy atomháború és egyéb természeti katasztrófák nyomán. A bolygó lakói ekkor a bolygó körül állomásozó flottájukra és űrállomásaira költöztek. Az utóbbi negyed évszázadban ezt az egész helyet összetákolták és összeépítették, így egy hatalmas állomás lett belőle. Nem túl kreatívan az Araelle állomás lett a neve. Soha sem éltek békében itt a bolygó lakói, mert a háborúzó felek egy légtérbe kényszerültek, de azért elviselték egymást a saját túlélésük érdekében.
Karten marsall az utóbb tíz-tizenkét évben gyönyörűen kézben tartotta az ügyeket, de az utóbbi pár hónapban minden kezdett kicsúszni a kezéből. Az állomáson valaki szítja a tüzet a különböző népcsoportok között és egyre gyakoribbak a fegyveres összetűzések. A korábbi törvények, szabályok már nem jelentenek semmit, törvényen kívüli állapotok vannak itt. Mindenki fél és retteg, mások meg pont ezt használják ki.
A marsall éppen ezért a külvilágból kért segítséget és önkénteseket is toboroz, hogy velük végre rendet tegyen az Araelle állomáson mielőtt még túl késő lenne.
Araelle DkCSXIm

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 21 Márc. 2019, 00:01

Galaxis Védelmezői 22.: Vadnyugati állapotok

Résztvevők: Nestor Stratos, Yalvis / Bíbor Kisértet, Fenn-Lee, Mo-Fell és Eyjolf Ragnar Miller

Következő körváltás: 2019. március 25. (hétfő)
Araelle BPxv04R

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Vadnyugati állapotok
Lord Eyjolf Ragnar Miller tábornok
Időutazó, Galaxis Őrző, Bosszú Angyal, tábornok

Játékostárs(ak) neve: @Bíbor Kísértet, @Quentine Constantine és @Fenn-Lee

Araelle RvG3bYv

Idő: 2030. március 21. 06:00 (földi idő)
Helyszín: Araelle űrállomás
Cél / Feladat: Véget vetni a vadnyugati állapotoknak
Szövetségesek: Nestor Stratos | Yalvis / Bíbor Kisértet | Fenn-Lee | Mo-Fell
Egyéb inforációk:
Éppen nincs.

Egy újabb feladat, amire Nestor-hoz és Eyjolf-hoz olyanok is csaltakoztak, akik nem voltak a GV tagja. Igazából még ők maguk is álcában kellett, hogy utazzanak, mert azon a környéken, ahol az űrállomás volt finoman fogalmazva sem szerettek semmilyen olyan személyt, aki a törvényt akarná betartani. A Novákra egyenesen vérdíj van, ahogyan rajtuk is. Ellenben, itt Yalvis-on nem volt, mivel ezek az ő körei voltak, így a párossal tartott. A hajón pedig mint kiderült két kree hölgy is azért tartott oda, ahova, amiért a trió.

Egy nagyobb kereskedelmi hajón utaztak mindannyian, ez éppen friss árut vitt a bolygóra, vagyis az űrállomásra. Menetrendszerinti volt, minden hónapban, így ezt pont elérték. Mivel elég távoli helyre kellett menni, legalább két hétbe telt mire a hajó megérkezett. Szerencsére a kereskedelmi hajó elég nagy volt és elég sok elfoglaltságot lehetett rajta űzni, így nem kellett senkinek végig a szobájában ücsörögnie.

Végül két hét után közölték a hangosbemondókon, hogy megérkeztek a bolygóhoz és a dokkolás fél órán belül várható, így mindenki nekiláthat készülődni. A kapitány nem is tévedett pontban fél óra múlva a hajó az űrállomás hangárjában landolt. Ami igencsak nagy volt, már itt is nagyon sok árus és ember tolongott. A falakon, padlón és a többi bent levő hajón is lövésnyomok látszottak, az emberek fáradtak, elgyötörtek.

Egyelőre csak az ajtó másik oldalán voltak, de látszott rajtuk, hogy készek megrohamozni a megérkezett hajót, amint lenyílnak a rámpák…

Araelle DrjefUg

Felszereléslistát kérlek írjatok!

felszerelés/egyebek:

Araelle 712638Y Araelle BG6tv12 Araelle Nyryrnp Araelle 4RjEvH9 Araelle EcDhRoX Araelle Rpq6rYY

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Bíbor Kísértet on Csüt. 21 Márc. 2019, 13:39

Yalvis papíron a GV két tagjával utazott egy hatalmas kereskedelmi hajó fedélzetén. A kabinja közel volt hozzájuk, de nem mentek el inni, sem kajálni. A fejükön vérdíj volt, és a foxiai nem akart csak azért börtönbe kerülni, mert néhány fejvadász a jól funkcionáló álcaruhák dacára felismeri őket, és kábítóval leszedi őket.
Egyszer elég volt egy börtönbe lenni, főleg hogy a tény, hogy a skrullok egy börtönébe volt, valamint a Kylnen eltöltött idő arra késztette, hogy minnél inkább elkerülje ezt az élményt. Így ez alatt az időszak alatt ha nem a kabinjába kussolt, akkor elment a kereskedőhajó bárjába, vagy a játéktermébe, ahol egy foxiai cég által gyártott legújabb szimulációs játékokkal mulatatta az időt.
Ennek dacára azonban két hét alatt lassan unni kezdte magát. És sokszor arra gondolt, hogy a legközelebbi lakott bolygón kirakatja magát, és visszaindul egy gyors és lehetőleg fejlett hajóval a civilizációba.
Aztán eszébe jutott, hogy miért is vállalkozott az Araelle-re való utazásra. Na nem azért, amire Nestor s a másik szentéletű. Dehogy akarta ő ott helyreállítani a rendet ingyen. Ő szabaduszó komputerszakértőként és biztonsági technikusként akarta kivenni a részét ebből a pénzes buliból.
Egy foxiai lemur fürgeségével indult meg a kijárat felé, mikor a kapitány bemondta, hogy megérkeztek az Araelle szétbombázott bolygójához. Yalvis soha nem értette, hogy egyes fajok miért léptek az önpusztítás rövid, de annál rögösebb és unalmas végű útjára. Főleg úgy, hogy aztán a végén a "szerencsés" túlélők egy összetákolt űrállomáson folytassák tovább a vérontást, egy pár éves kis szünet után. Yalvis vállat vont, és a társai mellé lépett. Kezébe vette kommunikátorát és megigazította lézerpisztolyát. Amire talán hamarosan szükség lesz, ugyanis kint néhány ágról szakadt gyülekezett. Yalvis körbepillantott.
- Egy biztonságit nem látok itt - mondta elgondolkodva. - Hiányozni fognak, ha az a csapatnyi nincstelen úgy dönt, hogy nekünk támad.

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 149
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 25 Márc. 2019, 00:00

//Imádom, amikor már az első körben nem tudok kört váltani... pénteken lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Quentine Constantine on Hétf. 25 Márc. 2019, 11:57

A két hetes hajóút a szokásosnál eseménytelenebbül, ugyanakkor kényelmetlenebbül is telik. Igaz, hogy ezúttal nem a GV saját hajójával megyünk, így a pilóta sem én vagyok, de cserébe egy olyan szektort kell meglátogatnunk, ahol nem vagyunk az emberek kedvencei. Ez se volt mindig így, de mióta eluralkodott itt a káosz, a rendfenntartókból lettek kvázi a rosszfiúk. Szóval inkognítóban kell utaznom, és még csak nem is csajozhatok a két hét alatt azzal a szöveggel, hogy a GV vezetője vagyok. Pedig lássuk be, ez ötből négyszer bejön.
A hajón meghúzódom az utazás ideje alatt, persze kajálni és mozogni néha kimozdulok, de nem nagyon vegyülök az emberekkel. Szívesen kérdezősködnék arról, hogy milyen a helyzet az állomáson, ahová tartunk, de azzal is csak feltűnést keltenék. Helyette a szobámban gyakorlom a képességemet, különféle másolatokat hozok létre magamról, és próbálok rájönni, hogy vajon kontrollálható-e a képesség kiválasztása. Elég sokféle képességet ki is próbálok, ami biztonságos, így felkészülve arra, hogy ha újra ez vagy hasonló jön ki, akkor már gyakorlottabban használhassan őket.
Végül megérkezünk az állomásra, besorolok a foxiai mellé.
-Otthon érzed magad, mi, Yalvis? - Kérdem tőle elmosolyodva, majd a kommunikátorban folytatom folytott hangon, az üzenetet pedig nem csak Yalvisnak és Millernek küldöm, hanem a két kreenek is, akikkel a hajón ismerkedtünk meg, és hasonló céllal jöttek, mint mi.
-Ha kinyílik az ajtó, elhúzunk a vérbe, nem állunk az emberek útjába. Azért jöttünk, hogy rendet vágjunk, de jobb szeretnék először a marsallal beszélni, minthogy rögtön felhívjuk magunkra a figyelmet. Ezek különben sem bűnözők... Csak éhesek. Nem lenne sok haszna közéjük lövetni. Azért legyetek felkészültek.
Ez legalábbis a terv, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.

Felszerelés: Lézerpuska, kommunikátor, pénz, testpáncél (GV jelzés nélkül), felette bő szabású civil ruha, kapucnis ballonkabát. Az arcon több hetes szakáll, amely a csuklyával együtt az álcázást szolgálja, mivel az arca elég ismert.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Araelle Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 29 Márc. 2019, 00:00

Galaxis Védelmezői 22.: Vadnyugati állapotok

Résztvevők: Nestor Stratos, Yalvis / Bíbor Kisértet, Fenn-Lee, Mo-Fell és Eyjolf Ragnar Miller

Következő körváltás: 2019. április 2. (kedd)

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Vadnyugati állapotok
Lord Eyjolf Ragnar Miller tábornok
Időutazó, Galaxis Őrző, Bosszú Angyal, tábornok

Játékostárs(ak) neve: @Bíbor Kísértet, @Quentine Constantine és @Fenn-Lee

Araelle RvG3bYv

Idő: 2030. március 21. 06:05 (földi idő)
Helyszín: Araelle űrállomás
Cél / Feladat: Véget vetni a vadnyugati állapotoknak
Szövetségesek: Nestor Stratos | Yalvis / Bíbor Kisértet | Fenn-Lee | Mo-Fell
Egyéb inforációk:
Éppen nincs.

Eyjolf az út nagy részében igyekezett felmérni a hajót, megnézni, hogy milyen személyek vannak itt. Nem először utazott nagyobb hajón sok más fajjal, így egészen könnyedén eltudott vegyülni közöttük. Ha tehette, akkor gyakran beszélgetett a legénységgel is, illetve ivott – mértékkel – és szerencsejátékozott velük. A többiekkel is természetesen tartotta a kapcsolatot, nem akarta, hogy hosszabb időre elveszítsék egymással a kapcsolatot, bár nem nagyon volt itt úgysem hova menni. Ezeken felül igyekezett teljesen természetesen viselkedni, edzett a szobájában, olvasott, holonetes játékokkal játszott Víziónak köszönhetően és effélék.
Amikor megérkeztek és bemondták mindezt hangosbemondón, akkor ő maga is csatlakozott a többiekhez, hogy megnézze mi a helyzet. Az alapvetően nem volt túl jó. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy nem-e késett már el a marshall a hívással, hogy ez egyáltalán egy kisebb hadsereg nélkül kezelhető-e.
- Márpedig valószínű, hogy úgy fognak dönteni. Szóval egyetértek, hogy a lehető leghamarabb jussanak át. Én maradok és segítek a munkásoknak boldogulni és utána csatlakozom magukhoz – mondta.

Amennyiben nem volt kifejezetten ez ellen gondja a többieknek, akkor a rámpa kinyitása után Yalvis és Nestor kitudtak sietni még azelőtt, hogy a civilek megrohamozták volna a hajót. Azonban a kree lányok már nem voltak ilyen szerencsések, mert túl lassúak voltak. Ők már csak úgy fogják tudni elhagyni a hajót, hogyha átverekszik magukat az embereken, vagy megvárják azt, hogy azok szépen elfogynak. Máshogyan nem.

Yalvis és Nestor azonban még időben megtudtak lépni és megkerülve az embertömeget bejutni az űrállomás belsejébe. Itt voltak több helyen terminálok, de akár már korábban az utazás során is elkérhették a marshalltól azt, hogy hol is fogják megtalálni. Szóval vagy tudták, vagy letudták itt kérni és az alapján meg is volt a férfi irodája néhány szinttel alattuk, ahova nem volt túl bonyolult elnavigálni.

A helyről láthattak korábbi képeket, ahol nagyon szép volt, most azonban minden kihalt, alig mászkáltak az itt lakók, mindenki félt, bezárkózott. A falakon, plafonon, talajon mindenhol lövések nyomai, dulakodásra utaló nyomok, szeméthalmok vér volt látható. Amikor belefutottak egy-egy itt élő személybe az inkább sarkon fordult és elmenekült. A hátránya az volt ennek, hogy a csapat nem tudott senkit kérdezni, az előnye, hogy őket sem háborgatták.

Az űrállomás utcái után egy belső hatalmas erdős parkon kellett átvágni, ennek a végén egy kisebb épület állt, amit utólag építettek fel az űrállomássá avanzsálódott űrhajóban, ez volt a marshall háza, aki éppen a kertben állt pizsamában és bizalmatlanul egy lézerpuskát tartott a megérkezőkre.

- Állj! Kik maguk és mit akarnak itt? – kérdezte álmosan.

Araelle DrjefUg

felszerelés/egyebek:

Araelle 712638Y Araelle BG6tv12 Araelle Nyryrnp Araelle 4RjEvH9 Araelle EcDhRoX Araelle Rpq6rYY

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 02 Ápr. 2019, 09:06

//Szombaton lesz az új kör.//

Témanyitás by Svarog on Csüt. 04 Ápr. 2019, 09:27

Araelle 341-2
- Na ez egy jó ötlet - mondja a foxiai, mikor meghallja a Eyolf utasítását, hogy menjenek el, míg a jövőből jött fickó, vagy ahogy Yalvis először megismerte, a Kísértet megpróbál szót érteni a helyiekkel. Yalvis hála kis méretének és ügyességének hamar átsuhan az éhezők között. Elindultak az űrállomás felé, közben válaszol Nestor beszólására.
- Nem kedvelem az űrállomásokat, ahogy a bazi nagy, űrben lebegő fejeket sem, ha érted mire gondolok - válaszolja a GV-ésnek. Egy terminálnál hamar lekéri a marsall adatait és tartozkódási helyét, és persze, hogy tudjon vele beszélni, az élettörténetét is, ha van. A folyosók üresek, gyakran kellett szeméthalmokat kerülgetni. A falakon lévő vérfoltok és lövésnyomok arról árulkodtak, hogy az egykor édeni állapotokkal rendelkező helyen mostanra teljesen szétestek a dolgok.
Kevés helyivel találkoztak, Yalvis ennek örült, legalább hamar kiszúrja, ha valaki késsel közelítene feléjük. A folyosók után a legnagyobb meglepetésére egy erdős parkba értek ki, aminek a közepén egy kisebb ház volt, ami előtt egy idős, szakállas férfi várta őket, lézerpuskával a kezében. A foxiai megállt, és elmosolyodott.
- Mi vagyunk a lovasság - szólalt meg, és felemelte a kezeit. - Ha nem értené, akkor van a Föld, egy barbár világ. Van ott egy olyan állat, hog ló, amit ezek a vadak megülnek. Na az ilyen állatokat megülő harcosok csapata a lo-vasság. Vagyis mi vagyunk az erősítés, akik magát kihúzzák a bejidtrágyából, békebíró. A nevem Yalvis a Treweroo harmadik szintjéről.
Meghajol.
- Jól végzi a munkáját, máskülönben megfeketedett roncsokhoz érkeztünk volna, aztán csinálhatjuk a rom eltakarítást.

Felszerelés:
Többfunkciós kommunikátor, lézerfegyver

_________________
Főkarakter: Svarog
NJK-k: Toxin. Dane Montrose, Jason Weltman, Unka; X-Diák: Vaszilij Dragunov
Alternatív verziók: Svarog (Outsiders), Svarog (Apokalipszis kora). Svarog (Exiles).
Svarog, a makulan A mentális erősítő 9. és a 4. a dezintegráló gyűrű hordozója
Ben Grim (Gótika), Nathan Soric -  Fagyos Sötétség Kora, Rostyck Pearlwater - Égkövek birodalma
Svarog
Svarog
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 901
Hozzászólások régi : 344
Korábbi szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Reputation : 7
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 06 Ápr. 2019, 00:00

//Szerdán lesz új kör.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Quentine Constantine on Kedd 09 Ápr. 2019, 14:20

Miller jótékonykodással kezdi a dolgot, és marad a hajón, hogy koordinálja az éhezők tömegét. Úgy tűnik, a két nő sem tart velünk, vagy nem voltak elég gyorsak, de majd csatlakoznak később, ha végeztek a hajón. Én addig Yalvis mellé sorolok, kicsusszanok a hajóból még a tömeg rohamozása előtt, és igyekszem tartani vele a lépést.
-Pedig itt aztán elvegyülhetsz a magadfajták közt - válaszolom a foxiainak köntörfalazás nélkül, hiszen nem titok, hogy a törvény mindkét oldalán otthonosan mozog. - De ahogy elnézem, valaki elég alaposan ráijesztett ezekre a fickókra, ha ki se mernek jönni az utcára. Komoly eszközöket használhattak, hogy ezt az eredményt elérjék.
Csak magamban gondolkodom azon, hogy miféle példákat statuálhattak a szófogadatlanokkal. Amíg Yalvis kinyeri a terminálból a rendelkezésre álló infókat a marsallról, és szemmel tartom a környéket, és a csizmámmal megpiszkálok egy-két szemétkupacot, hogy lássam, milyen a helyzet. Vér, lövöldözések nyomai, mocsok: talán két hete lehet hátra az állomásnak, amíg valami komolyabb ragály is felüti a fejét az éhezés mellett, és le merném fogadni, hogy a gyógyszerek már most is kifogyóban vannak. Egy hónapot se bírna ki ez a hely, ha így mennének tovább a dolgok.
Az utcákon vagy folyosókon haladva a köpenyem alatt kéznél tartom a puskámat, de nem mutogatom mindenkinek, mert az igaz, hogy veszélyesnek tűnhetek miatta, de gazdagnak is, akit megéri leütni és kirabolni egy sikátorban. Szóval fő a diszkréció.
Mikor megérkezünk a marsall házához, hagyom, hogy Yalvis beszéljen először, neki jobb érzéke és több tapasztalata van rávenni embereket, hogy ne lőjjék le. Amikor ő befejezi a műsorát, körülnézek, hogy nincsenek-e sokan a környéken, de eddig is elég kihalt volt minden, úgyhogy nem nagyon aggódom. Leveszem a csuklyát a fejemről, hogy a marsall is szemügyre vehessen.
-Nestor Stratos a GV-től - mutatkozom be halkan. - Te üzentél nekünk, Karten marsall, hogy a segítségünk kell.
A tegezés nálam már megszokás, mióta nem vagyok a kree hadsereg tagja, nekem nem számítanak a rangok, leszámítva persze néhány uralkodót, aki pofánlövetne, ha ezt a stílust engedném meg magamnak.
-Javaslom, bent beszéljük meg, hogy milyen munkát is végeztél pontosan, és milyen munka vár majd ránk.
Ezzel, ha nincs kifogás, és a marsall leengedi a puskáját, akkor elindulok a háza felé, nehogy valaki meglásson, vagy kihalgathasson minket. Ha ez így történik, akkor Millernek a GV titkosított csatornáján küldök rövid szöveges üzenetet: a marsallnál vagyunk. Csatolmányban pedig megküldöm a koordinátákat is.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Araelle Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 10 Ápr. 2019, 07:39

Galaxis Védelmezői 22.: Vadnyugati állapotok

Résztvevők: Nestor Stratos, Yalvis / Bíbor Kisértet, Fenn-Lee, Mo-Fell és Eyjolf Ragnar Miller

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Vadnyugati állapotok
Lord Eyjolf Ragnar Miller tábornok
Időutazó, Galaxis Őrző, Bosszú Angyal, tábornok

Játékostárs(ak) neve: @Bíbor Kísértet, @Quentine Constantine és @Fenn-Lee

Araelle RvG3bYv

Idő: 2030. március 21. 06:10 (földi idő)
Helyszín: Araelle űrállomás
Cél / Feladat: Véget vetni a vadnyugati állapotoknak
Szövetségesek: Nestor Stratos | Yalvis / Bíbor Kisértet | Fenn-Lee | Mo-Fell
Egyéb inforációk:
Éppen nincs.

A marsall élettörténete annyi volt, hogy itt született a bázison, itt járt iskolába, majd az egyik közeli rendszerben szerezte a képesítést a rendvédelemhez és ott kapta a marsalli rangját is, majd ide helyezték vissza, hogy ő legyen a rendfenntartó ezen az űrállomáson. Azóta is itt volt, semmi előléptetés, se semmi. Nem tűnt túlságosan hálás feladatnak ez a hely, az adatok alapján annyi volt még, hogy van egy felesége és három gyereke. A felesége itt az űrállomáson felelt az oktatásért, a gyerekek már kirepültek és elhagyták az állomást.

A megérkezés után először Yalvis volt az, aki próbálta magukat megmenteni a lelövéstől, a szavaira nagyon furcsán nézett Karten marsall, röviden és tömören fogalma sem volt arról, hogy miről beszél a másik. Valószínűleg erre a Földről sem hallottak, nagyon távol volt ez a galaxis mindentől, a Föld meg elég jelentéktelen.

- Maga is megőrült, mint itt mindenki más? – kérdezte a bundástól.

Ezek után kezdett el Nestor is beszélni, ő érthetőbben, hogy megmagyarázza a helyzetet. Igazából az sem túl furcsa, hogyha a GV tagokat nem ismerik meg egy ennyire elhagyatott helyen, hogy a központi galaxisokban ismerik őket az egy dolog, de távolabb azért annyira nem volt nagy hírük. Így lehet, hogy a marsall csak üzenetet küldött de úgy, hogy nem tudta, ismerte az arcokat. De mégy így is Nestor szavaira bólintott és lejjebb engedte a fegyverté.

- Jöjjenek be! – mondta.

Ha a páros bement az épületbe, akkor egy kellemes, otthonos ház nappalijába értek, ami tágas volt és fényes. Sok családi kép volta a falakon, bútorokon, még a régies, fényképformátumban, nem digitálisan. Az egész ízlésesen volt berendezve és tisztán tartva, határozottan látszott, hogy tényleg van felesége is a marsallnak. Amint bent voltak, akkor hellyel kínálta a párost a bent levő kanapén, vagy foteloknál.

- Köszönöm, hogy eljöttek – mondta miközben ő is leült. – Gondolom már látták, hogy mennyire rémes állapotok uralkodnak odakint…

Araelle DrjefUg

//Kivettem a körváltás dátumát, így picit lassabban fogunk haladni, Tao-hoz mérem az időt, ha ő ír, akkor írok (kivéve, ha ez valamiért 4 napon belül lenne), szóval próbáljatok meg előtte írni. Ő valszeg heti 1x fog tudni a következőkben.//

felszerelés/egyebek:

Araelle 712638Y Araelle BG6tv12 Araelle Nyryrnp Araelle 4RjEvH9 Araelle EcDhRoX Araelle Rpq6rYY

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Quentine Constantine on Szer. 24 Ápr. 2019, 13:47

Yalvis szavait nem tudta dekódolni a marsall, én csak elmosolyodom a dolgon. A Föld jelentéktelensége az univerzumban szinte fogfoghatatlan azok számára, akik tudják, hogy mi minden történik ott. Ha a bolygón vagy, könnyű megfeledkezni az egész univerzumról, de ha eljössz onnan, szinte felfoghatatlan, hogy tulajdoníthattál ekkora jelentőséget egy apró, fejletlen és jelentéktelen bolygónak.
Követem a marsallt a házba, ami meglepően jó állapotban van a kinti helyzethez képest. Megnézek egy fényképet a falon, ami még papírra van nyomtatva, aztán az ablakhoz megyek, és kinézek. Arra vagyok kíváncsi, hogy követtek-e, vagy van-e kint bármi aggasztó. Ha nem találok ilyet, akkor behúzom a függönyt, vagy lehúzom a redőnyt, és követem a marsallt a kanapéhoz. Leülök, a fegyveremet magam mellé támasztom, és alaposan végigmérem a férfit.
-Nem tudom, hogy mire hasonlít inkább az állomás, egy polgárháború helyszínéhez, vagy egy halálos járvány sujtotta térséghez - foglalom össze a helyzetet. - Néhány dolgot tudnunk kell, mielőtt belevágunk a rendrakásba: mennyire vannak felfegyverkezve a lakosok; vannak-e szervezett rendbontó csapatok; kik a felbujtók; van-e főhadiszállásuk; mennyire hajlamos a lakosság erőszakosan reagálni? Ezekről szívesen hallanánk, na meg arról, hogy hogyan kezdődött ez az egész.
Azt hiszem, ez bőven elég kérdés elsőre, de katonaemberként nyilván ezek az információk már ott vannak a fejében végiggondolva, nem nagyon adtam fel neki a leckét. Csak az a kérdés, hogy el tudunk-e bánni egy jól szervezett, felfegyverzett bűnöző csapattal, ha azok bevették magukat valami védhető helyre... Nem lesz könnyű.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
Araelle Quinn_al_r_s1
Quentine Constantine
Quentine Constantine
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 779
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 26 Ápr. 2019, 00:00

Galaxis Védelmezői 22.: Vadnyugati állapotok

Résztvevők: Nestor Stratos, Yalvis / Bíbor Kisértet, Fenn-Lee, Mo-Fell és Eyjolf Ragnar Miller

Előtörténet:
LINK

Kaland:
Vadnyugati állapotok
Lord Eyjolf Ragnar Miller tábornok
Időutazó, Galaxis Őrző, Bosszú Angyal, tábornok

Játékostárs(ak) neve: @Bíbor Kísértet, @Quentine Constantine és @Fenn-Lee

Araelle RvG3bYv

Idő: 2030. március 21. 06:15 (földi idő)
Helyszín: Araelle űrállomás
Cél / Feladat: Véget vetni a vadnyugati állapotoknak
Szövetségesek: Nestor Stratos | Yalvis / Bíbor Kisértet | Fenn-Lee | Mo-Fell
Egyéb inforációk:
Éppen nincs.

Nestor nem látott odakint senkit, csak néhány személy rohant át a parkos részen, de azok teljesen ellentétes irányból jöttek, mint a páros tette. Majd pillanatokkal később el is tűntek az egyik folyosón, így teljesen biztos volt, hogy nem őket követték, majd ezek után kint sem volt már semmi. A függönyt be lehetett húzni, bár ennek a hátránya megvolt, hogy nem lehetett kilátni.

- Nem szükséges behúzni, olyan üvegből van az ablak, hogy mi kilátunk, de kintről nem látni be – nyugtatta a marsall.

Ezek után ültek le és Nestor feltette a meglehetősen jó kérdéseit. Azonnal látszott, hogy a férfi tekintete elködösödött és elkomorult. Végül gondterhelten sóhajtott fel, már ebből is lehetett sejteni a vihar előtti ködöt, vagy éppen az ellentétét, hogy nem tud sok mindent. Hamarosan kiderült, hogy a kettő vegyítése volt a valóság.

- Én inkább azt mondanám, hogy a kettő keveréke – mondta a marsall. – Nagyjából három hónappal ezelőtt egy felrobbant hajó mentőkabinját fogtuk be a naprendszerünk határában egy kisgyermek volt benne, visszahoztuk ide, de minden erőfeszítésünk ellenére meghalt. Két nappal később az őt kezel személyzet tagjai betegek lettek és agresszívak. Többen öngyilkosságot követtek el, mások törtek húztak.

- Alig két hét alatt a teljes űrállomáson elterjedt ez. Azóta tart ez az állapot, vannak, akikre semmi hatással nincs, másoknál nagyon széles a skála. Van, aki csak magát bántja, mások csak kiabálnak, tárgyakat borogatnak, égetnek… gyújtogatnak. De vannak, akik gyilkolnak is.

- Kifosztották a fegyverraktárakat, így fel vannak páran egész jól, páncélok, sugárpisztolyok. A puskáját javaslom tegye el, mert ha itt eltalálja a falat az kilyukad és sokan halnak meg. Ha kell sugárpisztoly adok én. Ez a járványszerűség hullámokban tör rá az itt élőkre. Van, hogy valaki őrjöng amjd napokig jól lesz, aztán kezdődik előröl.

- Volt biztonsági szolgálat, de ők leléptek, amikor kezdődött, mert nem helyiek voltak, csak zsoldosok. Néhány veterán van még az űrállomáson, meg pár kiképzett ifjonc, aki nem volt még harcban. Semmi más. Nincs bázisuk, szanaszét vannak mindenfelé.

Araelle DrjefUg

felszerelés/egyebek:

Araelle 712638Y Araelle BG6tv12 Araelle Nyryrnp Araelle 4RjEvH9 Araelle EcDhRoX Araelle Rpq6rYY

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Araelle Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14538
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 9
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Bíbor Kísértet on Kedd 14 Május 2019, 22:06

Mikor beinvitálta őket a marshall a házukba, Yalvis átnézte a fickó élettörténetét. Igazából pár sikkasztásra számított, esetleg picike rendőri túlkapásokra, erőszakra, bármire ami megmutatta volna, hogy miért egy ilyen szétesőben lévő csotrogányon éldegél a fickó magányában, miközben kint a galaxisban minden darabokra törik.
Helyette azonban itt született, itt nőtt fel, itt vett el feleségül valami helyi nőt és csinált nekik három porontyot, akik kirepültek. Úgy fest sokkal több esszük volt, mint a kedves papának. Amikor belépett meglátta a nő és a srácok képét.
A férfi helyel kínálta őket, a foxiai pedig kihasználta és ledobta magát az egyik székre. A férfi ismertette a helyzetet, Yalvis mikor meghallja, hogy a zsoldosok szétszórodtak az állomáson biccent.
- Akkor legyen bázisuk. Mondjuk itt - biccentett ki az ablakon. - Utálom ezt mondani, de kell ide egy rendőrség. Mármint normális, nem fertőzött fegyverek, akik nem maga. Mármint hogy segítenének önnek a rendfenntartásba békebíró. És van még valami erről a vírusról? Bármi? Vagy hogy egyáltalán mi? Baktérium, Vírus? Gomba? Mindegy is. A lényeg, hogy bízza rám a biztonsági rendszereket, értek a feltörésükhöz, és aki ért az elrontáshoz, ért a javításhoz is. Nyugalom, nem lopok el semmit az itteniektől.
~Mit lehetne ellopni az itteniektől?~ kédezi magától rosszmájuan. ~Nem szerződtettek engem erőszakra.~

_________________
Bíbor Kísértet
Ez nem csak holmi játék! Ha a valóvilágban betörsz valahova, ott lepuffantanak.

Rozsda (Zoé)

Nem senyvedek a hús izzadtságszagú börtönében, a testemet információk alkotják. Ha nem is borulsz le előttem, akkor legalább add meg tiszteletet, jó?
Bíbor Kísértet
Bíbor Kísértet
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 149
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Aug. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Svarog
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Araelle Empty Re: Araelle

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.