Athéné temploma

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Thorhalla Kedd 25 Jún. 2019, 00:00

Rokonság és lélek…

Olümposz

Részvevők: Michael Nikostratos

Athéné temploma - Page 2 YwxMMoq

Idő: Ismeretlen (a Földön 2030. április 20)
Helyszín: Olümposz
Cél / Feladat: Visszaszerezni a lelkét
Szövetségesek: -
Egyéb információk:

Az a hegy a valóságban is nagyjából pont ugyanúgy nézett ki, mint itt, így Michaelnek nem lehetett kétsége a felől, hogy az ott valóban a tényleges Olümposz, így legalább ennek fényében attól nem kellett tartania, hogy másik egy is fel fog bukkanni annak a háta mögött. A főiskolai óráján a mitológia mellé némi földrajzot is belecsempésztek a tananyagba. Ami most is jól jött.

Ahogyan jobban a sziklapárkányhoz ért, gyönyörű látvány tárult a szemei elé. Ezen a völgyön át lehetett elérni a következő hegyet, amin túl volt maga az útirány. Az egyből látszott, hogy a vadállomány és a közelben élők állatai megmaradtak, mert juhok, kecskék, de még tyúkok is legelésztek errefelé. Valószínűleg itt is voltak házak, ahonnan a helyiek elmenekültek Nüx támadáskor.

Ami viszont talán a legpozitívabb volt, hogy több ló is legelészett odalent. Határozottan nem vad állatnak tűntek, hanem olyannak, amit az ember már háziasított. Ugyan nem utazóhátasok voltak, hanem sokkalta inkább igásállatok. Rajtuk kívül volt még jó pár szamár, vagy öszvér is errefelé. Így hirtelen mást nem látott ezeken felül a férfi. A falut, várost, vagy épületeket, hogy hova tartozhattak az állatok innen nem látni.

Athéné temploma - Page 2 7kMvp6c

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Athéné temploma - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Michael Nikostratos Szomb. 06 Júl. 2019, 22:38

Michael Nikostratos

A Cinnamon Család harmadik számú embere, olimposzi félisten.
11. szint

Előtörténet | Sam Lewis (njk)  | Lakás

Felszerelés:

ROKONSÁG ÉS LÉLEK…

Ahogy lenézett a férfi, meg kellett álljon, hogy elcsodálkozzon az elé táruló látványban. Nem mindennapi táj bontakozott ki előtte, az biztos, és gyönyörű volt a völgy, de sajnos nem tudta teljesen kiélvezni a dolgot, beárnyékolta a helyzet szépségét az a tény, hogy ezen bizony át kell jusson, és hegyet, hegyeket kell megmásszon. Sóhajtva indult tovább, hiszen a lovak látványa reménnyel kecsegtetett.
- Apám, sosem gondoltam volna, hogy egyszer az életben előnye lesz annak, hogy amishként nőttem fel... - csóválta a fejét nevetve, mert ennek a múltnak hála természetesen tudta, hogy hogyan kell lovagolni, sőt, szekeret is tudott hajtani. Tekintetével keresni is kezdett egyet, ahogy az állatok felé haladt, mert azt is tudja, hogy mennyire kényelmetlen és fárasztó szőrén ülni meg a lovat, és inkább nem tenné, ha nem muszáj. Főleg, hogy még a páncél is itt van rajta, ami plusz súly. Amennyiben se nyerget, se szekeret nem talál, de még valami pokróc szerűt sem, úgy kénytelen az egyik juhot megközelíteni, ami remélhetőleg hozzá van szokva az emberi közelséghez. Ha sikerül, akkor egy határozott szúrással próbálja meg leszúrni, gyorsan, hogy ne szenvedjen az állat, és ez után elkezdi megnyúzni. Az a terve, hogy a juh bundáját használja majd, hogy kicsit kellemesebbé tegye a dolgot, persze a megnyúzott bőrt a fűvel alaposan ki kell dörgölje, mert megszárítani nem nagyon van ideje. Ezek után próbál meg felülni az egyik lóra.  

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher

11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 08 Júl. 2019, 00:00

Rokonság és lélek…

Olümposz

Részvevők: Michael Nikostratos

Athéné temploma - Page 2 YwxMMoq

Idő: Ismeretlen (a Földön 2030. április 20)
Helyszín: Olümposz
Cél / Feladat: Visszaszerezni a lelkét
Szövetségesek: -
Egyéb információk:

Michael elég hamar eldöntötte, hogy mit is szeretne tenni és jól jött neki valóban az, hogy amishként nőtt fel. Ahogyan leereszkedett a völgybe, akkor végre megláthatott házakat is, épületeket, ahogyan a fák takarásában a hegyoldalba a sziklafalba voltak vájva, vagy éppen a fák és nagy bokrok takarásában voltak.

Mivel egyszerre voltak rejtettek és védettek, így mind meglehetősen jó állapotban volt. ezeknek a kialakításán is látszott, hogy inkább voltak gazdasági épületek, mintsem lakóházak. Persze lakni lehet bennük, de hosszú távon nem túl kényelmes. Ha ezeket átnézni a férfi, akkor ezekben talál olyan felszerelést, amit akart.

Voltak ugyan baromi régies felszerelések, amikhez az amish high-technek minősülne, de szerencsére az akkori életéből szerzett tapasztalatát tudta Michael hasznosítani. Talált kantárt és „nyerget” is, ami leginkább állatbőrből készített takarószerűség volt, amit a ló hátára lehetet teríteni, hogy ne törje fel a fenekét és a combjait a lovaglónak. A kantár az teljesen hasonló volt az általa megszokotthoz.

Az egyik házban még sajtot és szárított húst is talált, mind a kettő még ehető volt a szaga alapján. Sajnos kenyér, vagy efféle nem volt, az az elmúlt évek során már eltűnhetett, de sima ruhák, takarók, szárított gombák és fűszerek, illetve száraz fa is volt és táska is felszerelésnek. Több ház átnézésével elég jó felszereléscsomagot is össze tud magának állítani a férfi, ha akar.

Ami a lovak „befogását” illette nem volt nehéz dolga, az állatok örültek annak, hogy végre élő embert látnak és valaki foglalkozik velük. Így felnyergelni is feltudta a kiválasztott jószágot. Hacsak nem tervez valami egyéb, extra dolgot, vagy letérni az útjáról, akkor este sötétedéskor ugyan meg kell állnia valahol, de másnap reggel, vagyis egészen pontosan délelőtt megérkezik az Olümposz lábához.

Athéné temploma - Page 2 7kMvp6c

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Athéné temploma - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Michael Nikostratos Vas. 10 Nov. 2019, 20:02

Michael Nikostratos

A Cinnamon Család harmadik számú embere, olimposzi félisten.
11. szint

Előtörténet | Sam Lewis (njk)  | Lakás

Felszerelés:

ROKONSÁG ÉS LÉLEK…

Michael elkezdi átnézni a házakat, és meglepve tapasztalja, hogy milyen jól felszereltek ahhoz képest, hogy hol, milyen korban van a férfi, és mennyi ideje lehetnek elhagyatva. Nem zavarja, hogy nem talál kenyeret, mert bőségesen fel tud szerelkezni táplálékkal. Talál egy táskát, ezt főleg kötszernek való ruhával, és étellel tölti meg, de azért némi száraz fából gyújtóst is készít, amit szintén eltesz. A fűszerek nagyja ismerős számára, mivel rutinosan mozog a konyhában, azonban van olyan is, amit nem látott még. Aszatgyantára hasonlít, de valahogy egyedibb, édeskésebb az illata. Eldönti, hogy az első alkalommal kipróbálja majd, de most komolyabb dolgokra kell figyeljen, koncentráljon. A felszerelkezés végén, egész könnyedén kerít magának egy hátast, érezni az állaton, hogy már be van törve. Figyel arra, hogy ne hajtsa túl az állatot, és önmagát sem, úgyhogy estére ugyan megáll pihenni, kenyér híján pedig gombával, és sajttal eszi a szárított húst, de másnap már el is ér az Ölümposz lábához. Itt nem tétlenkedik, elkezdi megmászni a hegyet, amennyiben nem várt akadályok nem várják őt. Igyekszik ösvényt keresni, utat, ami felfelé vezet, hogy lóháton haladhasson amíg csak tud, de számít rá, hogy nem lesz szerencséje, és a hegy tetejéig ugyan biztos nem fogja őt út vinni, de az se lepné meg igazából, hogyha már a lábánál ott kellene hagyni az állatot.  

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Thorhalla Kedd 12 Nov. 2019, 07:57

Rokonság és lélek…

Olümposz

Részvevők: Michael Nikostratos

Athéné temploma - Page 2 YwxMMoq

Idő: Ismeretlen (a Földön 2030. április 20)
Helyszín: Olümposz
Cél / Feladat: Visszaszerezni a lelkét
Szövetségesek: -
Egyéb információk:

A megérkezés után Michael tényleg nem látott innen már olyan helyet, amire rá lehetne mondani, hogy ténylegesen út felfelé. Még volt itt egy épület, ha jobban körülnézett, ami leginkább egy korábbi fogadóra, vagy effélére hasonlított. Félig el volt pusztulva, a másik felét benőtték a növények.

Innen látszott a központi nagyobb rész benne, ami ivóra hasonlított, majd sok kisebb szoba, de ezekben már felszerelés sem nagyon volt, nagyjából egy ágy férhetett be, esetleg egy szék. Raktár volt még itt, de az is üres, illetve egy nagyobb istálló és állatok számára elkerített rész, meg egy földművelésre használt rész, ami mostanra már nem meglepő módon teljesen elvadult.

De itt legalább volt, ahova kikösse a lovat, ha akarta, vagy elengedje. Ami az utakat illette, felfelé nem volt, de azt láthatta innen már, hogy széles helyenként kikövezetett, de főleg földút – amit mostanra benőtt a növényzet helyenként – vezetett két irányba is. A két irány pedig a hegy két oldala volt, valószínűsíthetően megkerülte az egészet.

Így ebből adódóan, meg abból, amire emlékezhetett az egyetemi órákból, hogy kell a hegyen lenniük jósdáknak, ahol az orákulumok éltek, laktak, és ahova az uralkodók, filozófusok és sokan mások is eljártak, ezek alapján valahol a hegynél, valamelyik oldalán kellett, hogy bizonyos szintig feljárók legyenek. A legtetejéig nem biztos, de a jósdákig teljesen biztos.

Athéné temploma - Page 2 7kMvp6c

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Athéné temploma - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Michael Nikostratos Csüt. 14 Nov. 2019, 10:06

Michael Nikostratos

A Cinnamon Család harmadik számú embere, olimposzi félisten.
11. szint

Előtörténet | Sam Lewis (njk)  | Lakás

Felszerelés:

ROKONSÁG ÉS LÉLEK…

Michael a hegyhez érve látta, hogy az út megint ketté ágazódik, de egyik sem felfelé vezetett. Nagyot sóhajtva léptetett a lóval az egykori ivó romjaihoz, és kikötötte az állatot, megpaskolva annak oldalát. Búzát keresett, hogy azért valamennyi ételt tehessen a ló elé, és vizet, de ha nem talál ilyesmit, akkor elengedi az állatot. Nem tudja, hogy mennyi idő, mire végez, vagy hogy egyáltalán sikerrel jár-e, és nem szeretné, hogy meghaljon szerencsétlen ló, amennyiben nem tér vissza hozzá. Ahogy ezzel megvolt, felmérte a két földutat, majd a fejét megcsóválja indult el, nem jobbra, de nem is balra, hanem egyenesen előre. Úgy döntött, hogy elég ideig járt az ösvényeken és az utakon, ideje, hogy célirányosan menjen tovább, méghozzá fel, a hegy tetejére. Nem ringatta magát hamis nyugalomba, tudta, hogy nehéz dolga lesz, de nem érdekelte. Két pont között a legrövidebb út az egyenes, úgyhogy miért kerülgesse a hegyet, hogy egy ideig viszonylagosan könnyebben haladjon, ha haladhat végig nehezen. Úgyhogy megy előre rendületlenül. 

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 18 Nov. 2019, 00:00

Rokonság és lélek…

Olümposz

Részvevők: Michael Nikostratos

Athéné temploma - Page 2 YwxMMoq

Idő: Ismeretlen (a Földön 2030. április 20)
Helyszín: Olümposz
Cél / Feladat: Visszaszerezni a lelkét
Szövetségesek: -
Egyéb információk:

Mich nem igen talált olyan dolgot, amit enni adni tudott volna a lónak, így akkor végül is nem kötötte ki. Nem indult el egyik irányba sem, hanem úgy döntött, hogy megpróbálja toronyiránt megmászni a hegyet. Mindezt egy ideig egészen jól tudta csinálni, de úgy tizenöt-húsz perc múlva az egész hely nagyon meredekké és sziklássá változott.

Itt már növények sem nagyon voltak, maximum zúznók, mohák, amik kellemetlenül csúszóssá tették a helyet és a sziklák pedig elég élesek voltak, simák és nem volt rajtuk kapaszkodó sem nagyon. Ez a terep pedig nem olyanoknak készült, mint Mich. Lehet, hogy a férfi erős volt, ellenálló és regenerált, de nem rendelkezett emberfeletti ügyességgel.

A legrosszabb pedig, hogy bármerre is nézett csak ilyen környezeti viszonyokat talált, nem volt jobb, ami megkönnyíthette volna az életét. Plusz itt már kiszúrták a levegőben repkedő griffek is, mert itt fent már bizony voltak, ahogyan kecskék is. Akik Mich-el ellentétben könnyedén vették a sziklás és kietlen, kopár felületet.

A szerencse nem volt Michael pártján, az egyik részen próbált feljebb jutni, amikor a lába alatt megindult a talaj, saját maga pedig lezuhant. Métereket zuhant, miközben többször nekiesett köveknek és gurult is, míg, amikor megállt egy kőbe verte be a fejét és azonnal elvesztette az eszméletét…

Athéné temploma - Page 2 7kMvp6c

Akkor a megbeszéltek alapján innen folytatjuk majd.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Athéné temploma - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Athéné temploma - Page 2 Empty Re: Athéné temploma

Témanyitás by Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Vissza az elejére Go down

2 / 2 oldal Previous  1, 2

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.