Re: Karanténvilág

by **Rhyssa Edaara Quillan** Csüt. 19 Dec. 2019, 00:00

Egy kaland: A Karanténvilág

Karanténvilág

Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Aejay'gamu, Shayla Kelborn,

Lord Xeth / Keth Tye E’ron és Edric Kane

Következő körváltás: 2019. december 23. (hétfő)

Helyi Idő: Ismeretlen idő, 2. nap
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Célkitűzés: Megtudni, hogy mi történt és túlélni
Jelenlevők: TA-016 | TA-069 | TA-010 | TA-026 | TA-052 | TA-043 | TA-045

További információk:

Nem tudta, hogy miért viselte mindez meg ennyire, lehet, hogy azért, mert saját maga kockáztatta érte az életét, vagy túlságosan sok halált látott már az életében és nem akart egyetlen egyet sem már látni. Vagy éppen a közöny, ahogyan a többiek ehhez hozzáálltak, hogy nem is érdekelte őket, hogy mi történik? Szeretett volna mindenkit megvédeni, ha tehetné, de nem volt meg hozzá az ereje és a hatalma. Lehet, hogy betudta reptetni a gyíkfajzatot, de ennek ellenére nem ért vele semmit sem, a többiek visszarakják oda, ahonnan behozta majdnem a saját élete árán. Ha nincs Xesh most saját maga is ugyanolyan állapotban lehetne, főleg, hogy ő maga többet volt kint az esőn, mint a másik. Annak örült, hogy nem akar Xesh sem maradni, hanem visszajön vele a hálóba. Ott a férfi csatlakozott hozzá a földre. Ekkor amennyire tudott odamászott a férfi mellé és ő is igyekezett a másikhoz simulni és hozzábújni, amennyire csak tud, hogy némileg biztonságban érezze magát.
- Meg akartam menteni, másokat is, mindenkit… a kislány szerint és szerintem is az egyik nevem, ami eszembe jutott katonai rang. Szerintem túl sok halált láttam ahhoz, hogy még többet akarjak, még akkor is, ha egy idegenről van szó – suttogta.
Közben úgy fordult, hogy a lehető legjobban tudjon a férfihoz bújni és szinte elé ülni, hogy teljesen a mellkasának dőlhessen és hallhassa a szívverését is, valamit, ami tényleg élő, nagyon is. De még eszébe jutott valami, ami a korábbiak után nem hagyta nyugodni és ettől a gondolattól újra némileg zaklatottabb lett.
- Ha én haldokolnék, mert nem tudtál volna megmenteni, amikor őt próbáltam, akkor velem is ezt tennéd, ezt tennétek, kihajítanátok csak így? – kérdezte némileg zaklatottan.
Igazából nem volt benne biztos, hogy hallani akarja mindezt. A simogatás közben, ha Xesh hagyta, akkor át is ölelte a férfit és belefúrta az arcát a férfi mellkasába. Az nem kicsit lepte meg, amikor végül a férfi felállt, hogy visszavigye őt az ágyba. Nem akarta, hogy a másik túlerőltesse magát, esetleg felszakadjon a sebe és kezdhessék újra bekötözni ennyire fáradtan.
- Ne, mert felszakadhat a sebed! – próbálta lebeszélni a másikat, valószínűleg sikertelenül.
Így hamarosan az ágyon volt, itt még mielőtt a saját pólóját levette volna, igyekezett Xesh-t is megszabadítani, legalább ettől, saját maga a pólóját és nadrágját is levette, hogy kényelmesebben tudjon aludni. Ha a férfi hagyta, akkor még mielőtt bevackolta magát a másik karjaiba, akkor még megcsókolta.
- Jó éjt Xesh! – mondta még halkan.
Valószínűleg nagyjából azok után szinte rögtön el is alszik, hogy leteszi a fejét, mert nagyon ki volt borulva, valószínűleg még kissé sokkos állapotban is volt a korábbi sérülése miatt, és nagyon fáradt is volt már…

Boszorka nem tervezett már túlságosan sokat az estére. A zuhanyzás után még eszébe jutott, hogy igazából nem is nagyon evett és nem is hozott magának ételt, így igyekezett visszamenni a konténerekhez és kikeresni némi élelmet és vizet magának, meg akkor, ha már itt volt, akkor váltóruhát is, valamit, amiben aludni tud, illetve olyat is, amit másnap felvehet. Nem feltétlen akarna abba visszaöltözni, amiben a gyíkot vitték ki, bár nem ért utána a ruhához és kesztyűben vitte ki. A kesztyűt úgyis eldobta, de pazarolni sem akart. A váltóruha akkor sem árt, ki tudja, hogy milyen idő lesz másnap. Ha már minden dolga magánál volt, akkor ment vissza a szobájába. Mivel nem igen akart kelletlen látogatókat remélte, így bezárta a szoba ajtaját, lehetőség szerint úgy, hogy csak bentről lehessen kinyitni. Azok után, amit fent láttak nem tudta, hogy mi jöhet le ide is. bár korábban nem volt állat, ami lejött volna ide, a nyomok alapján, de most, hogy ők itt voltak, ki tudja, hogy mi találja őket ételnek, így inkább biztosra ment. Plusz ott voltak a többiek is, nem tudta, hogy ki lehet az, aki megpróbálja megölni. Még, ha minden szoba két ágyas is lett volna, akkor sem aludt volna mással, mert egyszerűen senkiben sem bízott. Még Ophi-ban sem, attól, hogy éppen szövetségesek és összedolgoznak, még nem lesznek barátok és nem fognak bízni egymásban. Amint mindennel végez – ha megtudja csinálni – akkor az ágyára szándékozik felülni és megvacsorázni, és közben inni is eleget. Mivel eddig nem ivott, mióta felébredt, az pedig valószínűleg órákkal ezelőtt volt, így igyekezett teljes egészében a folyadékháztartását is rendezni, meg energiát nyerni az ételből. Ha mindezzel végzett és talált korábban alvó ruhát, abba átöltözött és utána lefekszik az ágyra, hogy aludjon. Remélte, hogy tud félálomban aludni, hogy felébredjen a legkisebb zajra is, nem szerette volna, hogyha bármi meglepi őt…

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Ahogyan a Kölyök próbálkozott azzal, hogy megérezze a Padawant a zuhanyzóban nem igazán az történt, amit akart, a lánynál a kint haldokló gyíkfajzatot sikerült éreznie, a fájdalmát, szenvedését, ahogyan az élet szépen lassan kihuny belőle. Eléggé kellemetlen és rossz érzés volt az egész. Illetve a másik helységben Csillagvirág bűntudat volt az, ami még érezhető volt, ami úgyszintén a gyíkfajzat miatt volt, hogy hagyta, hogy megöljék a többiek.

De ezek után az egész megszakadt már csak amiatt is, mert fáradt volt a férfi. Előtte Edric még igyekezett úgyszintén az érzésekre koncentrálni, ugyanezt érzékelte, amit a Kölyök is, a gyíkfajzat és a vöröshajú nő érzéseit. Illetve a másik vörös – Boszorka – felől iszonyúan rossz hidegséget, ridegséget. Mintha egy nagy hordó jeges vízbe mártották volna a férfit. A nő félelmetesen uralta az érzelmeit és csak hidegség, ridegség áradt felőle. Ezek után neki is megszűnt ez az egész a fáradtság miatt.

Plusz roppant kellemetlen érzés volt, hogy nem tudta kizárni azt, hogy mindenki érzését érzi, eléggé megterhelő volt és kényelmetlen. Könnyebbnek nem volt könnyebb, inkább az, hogy fogalma sem volt, hogy miként tudná ezt kizárni és nem érezni. De a szobában végre egyedül volt és a többség is távolabb, így most csak saját maga volt és nem érzett senkit, kellemesebb volt. Az étel mellett egyébként Edric talált instant vizet is, így abból bőven volt, hogy azt fogyassza, nem kellett a csapból engedni.

Xesh ölelésének Csillagvirág nagyon örült és a végén igazából nem akarta, hogy a férfi túlerőltesse magát, így csak kicsit ellenkezett, hogy a saját lábán is oda tud menni, de a férfi érezhette, hogy jól esett a nőnek az, hogy ennyire figyelmes a másik. Mikor már az ágyon voltak, akkor a nő még a ruhái egy részét ledobálva bújt a férfi hoz és őt is legalább a felsőjétől megszabadította, hogy hozzá tudjon bújni az alváshoz.

Ahogyan mindenki lefeküdt és kezdett a mozgásuk is abbamaradni a szobákban a fények kialudtak, de ha valaki próbálkozott vele és kikelt az ágyból, akkor azonnal visszakapcsolt, ha már nem mozgott az illető, vagy illetők, akkor ismét lekapcsolt. Úgy látszik, hogy legalább ebből a szempontból is kellően takarékos volt önmagában is a hely.

Végül mindenkit elnyomott az álom, még ha őrködni akartak volna, akkor sem ment volna, túlságosan is kimerültek volna. Ellenben mindenki álmodott, szinte mindenki mást, de egy közös volt mindenkinél, már az álomban tudta mindenki, hogy ez nem álom, hanem emlékek, saját magukról, így legalább nagyon kis dolgot megtudtak magukról, vagy éppen egymásról, hogyha ismerték egymást…

A Kölyök egy ódonnak tűnő kastély környékén volt, egy erdőben, egy gyönyörű tó partján, két saját magával nagyjából egy idős személlyel. Egy fekete hajú fiatal férfival és egy zöldbőrű lánnyal. Mind a hárman nagyon jól érezték magukat és éppen a homokban feküdtek a tó partján, aminek a vizéből nem is olyan régen jöttek elő. A lánnyal egymás kezét fogták, de a fiatal férfi érezte, hogy nem romantikus kapcsolat van köztük, hanem sokkal inkább testvéri mindez, és ugyanígy viszonyult a másik férfihoz is, noha nem voltak testvérek. Saját maga Drexer-nek szólította a másik férfit, aki a lány Zöldikének, de a Kölyöknek beugrott a Fiwi név is. A lány odafordult kérdőn hozzá, hogy:
- „Te Jonathan mit vélekedsz erről?” kérdezte nevezve, mire Drexer nevetve jegyezte meg, hogy:
- „Skrex annyira berúgott múltkor is, hogy most sem akar inni, igaz?” – mindezt a Kölyök felé fordulva.
Ezek után még némi beszélgetés is volt közöttük, amire később ébredéskor már nem emlékezett Jonathan, csak arra, hogy boldogan indulnak vissza a kastély irányába.

A Padawan egy hajón találta magát, mellette éppen a láthatóan feszült Csillagvirág ácsorgott és hangosan perlekedett birodalmi tisztekkel, akik éppen rá és a Padawanra akartak ráhúzni egy gyilkosságot. Itt nagyon más volt a nő, dühös, ideges, feszült, tele félelemmel és aggodalommal, nem úgy, mint itt. Parancsnoknak hívta Padawant, aki kikérte magának, hogy nem az, a nő pedig vitatkozott mindezzel és tiltakozott. Padawan tökéletesen hallotta és látta is, ahogyan a vörös hajú nő a komvonalba beszél és bemutatkozott
- Itt Rhyssa Edaara Quillan hadnagy a Havoc Squad-tól – kezdte.
Pillanatokkal később saját maga mutatkozott be a nőnek azzal, hogy:
- Nem vagyok parancsnok. Nem szolgáltam a háborúban és most amúgy is békeidőben vagyunk. Kérem szólítson Aeyaj'gamunak, így hívnak. - érzelemmentes és komoly hangon mondta.
Saját maga is nagyon más volt itt. látta magát végig, hogy nem voltak érzelmei, rideg és távolságtartó volt az érzelmektől fűtött hadnaggyal szemben, aki ennek ellenére mégis végig vigyázott rá és próbálta óvni még úgyis, hogyha emiatt saját magának esett volna baja.

Max is álmodott, az álom elején eléggé elveszettnek találta magát, nem tudta pontosan, hogy mihez kezdjen magával, kicsoda ő valójában, merre haladjon az élete. Eléggé olyasmi volt, mint most, csak épp az álomban más miatt. A háta mögött egy hatalmas épület tűnt el a semmibe, egy bolygóváros is, kietlenebb, kevésbé modern. Arcokat látott, nagyon sokat, elfogott embereket, nőkkel vette körbe magát, nagymenőt játszott. Míg végül egy idősebb alakba futott bele, aki meglehetőségen ismerős volt. A férfi „lefegyverezte”, saját maga pedig tőle a Jedi tanácsról kérdezett, a férfi leütötte. Nem sokkal később beszélgettek, a férfi hívta őt kölyöknek és Max Daxer-ként, fejvadászként mutatkozott be. Saját maga pedig Edric Kane-ként:
- A nevem Max Daxer, hivatásos fejvadász. És eléggé naiv vagy, ha azt hiszed a Huttoknak keresztbe lehet tenni. Tudod mennyi pénzt vesztettek a kis meccseden? Alig lett vége máris egy elég komoly vérdíj került rád, én meg pont a környéken jártam a szerencsédre. Jobban szeretem élve leszállítani az árut, mint holtan - magyarázta a fickó, egy bárgyú vigyorral.
Végül még néhány képet látott, hogy együtt maradtak és Max a szárnyai alá vette Edric-et.

Ophi is álmodott, ő maga először saját magát kamaszként látta az álomban, ahogyan először találkozott egy kékpáncélos férfival, akit Vrock Awaud néven mutattak be magának. Nagyon sok olyan kép váltakozott egymás után, ahol harcolnak, felképeli a férfit. Az idő gyorsan pergett, egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, mígnem szeretők lettek. A nő közben esküt és hűséget fogadott egy férfinak, akit megismert, hogy a bátyja, Gran Kelborn az, valaki éppen a férfi nevét mondta, onnan tudta, hogy ő Mandalore, a Bosszúálló. A férfi a húgának nevezi őt, ebből sajnos nem derült ki egyelőre a neve Vrock, amikor kettesben voltak Shayla-nak hívta őt. Az álom utolsó képkockái, amikor a férfi kérte, hogy Shayla ismételjen el valamit neki, ami a következő volt:
- Mhi solus tome, mhi solus dar'tome, mhi me'dinui an, mhi ba'juri verde.
A nő látta saját magát a férfi nyakába ugrani az örömtől sírva, majd ő is elismételte mindezeket.

Boszorka egy sötét folyosón állt és várakozott valakire az álmában, nem tudta ugyan, de a Birodalmi hírszerzési épületben volt és egy iroda előtt várakozott. Végül egy nő jött ki és fogott neki kezet, közölte, hogy felvételt nyert a szférába és ettől a pillanattól minden dolga a családjával kapcsolatban le van védve és Rejtjel Hét a neve. Következő képek, hogy egy jégbolygón van egy szőke jóképű férfival, aki egy ékszert húzott az ujjára. Saját maga Tubroknak szólította a férfit, aki először kedvesen őt Boszorkának. Legalább így megtudta, hogy honnan eredt ez a név számára. Utána pedig Ingrid L’lerim-nek hívta és éppen ebben a pillanatban kérte meg a kezét, hogy legyen a felesége. Eddig végig ridegnek és távolságtartónak látta magát, de a férfival szemben játékos, kacér és élettel teli volt, nem olyan, mint itt a többiekkel. Azon pedig nem kellett csodálkozni, hogy természetesen igent mondott a férfinak, aki még meg is csókolta őt a végén.

Xesh először egy különböző rúnákkal teli folyosón haladt, míg végül el nem ért egy kétszárnyú ajtóhoz, ami kinyílt és azon lépett be. Odabent tizenkét szék volt, tizenegyen különböző fajú és nemű férfiak és nők ültek, a többségük páncélban volt, ahogyan saját maga is. Egy férfi hangja fogadta, amint belépett pár lépést.
- Lord Xeth, a Birodalom történetének legfiatalabb nagyura. Üdvözöllek a Sötét Tanácsban!
Ezek után megannyi kép arról, hogy a sötét tanácsban van, leginkább két férfi társaságában, Lord Hiuval és Lord Organa, velük beszélt valamilyen rituáléról. Ők csak simán Xeth-nek hívták a Lord-ot elhagyva. Innentől kezdve ugyanaz volt a látomás Csillagvirágnak is, mint a férfinak, csak épp a saját szemszögéből. Vágás, egy tóparton sétált és egy nagyon ismerős érzés kerítette hatalmába, Csillagvirág, ahogyan éppen kinyúl felé valahogy láthatatlanul és segítségét kéri. A nő saját magát látja, amint a víz alatt fuldoklik és nem tud felúszni, és lassan elveszti az eszméletét fájdalmak között. Következő képen az éppen magához térő jócskán fiatalabb Csillagvirágot tartja a karjában, ahogyan egymásra néztek jött létre a kötelék, ami köztük volt és ebben a pillanatban beleszeretett a lányba, főleg, hogy közölte, hogy nem az, akinek a férfi hiszi.
- Rhyssa Edaara Quillan hadnagy – mondta.
- Keth Tye E’ron – mutatkozott be a férfi is.
Újabb képek, ahogyan egyre és egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem eljutott ahhoz a két látomáshoz, amíg már látottak, valóban a férfi nevezte el Csillagvirágnak a nőt. Az utolsó képkockáknál Keth/Xeth letérdelt a nő elé és
- Rhyssa Edaara Quillan – kezdte. – Megtisztelnél vele, hogy hozzám kötöd az életedet? Lennél a feleségem?
- Igen Keth, leszek a feleséged – mondta az örömtől sírva.
A végén még megcsókolták egymást és az álmuk, látomásuk itt ért véget.

Ahogyan az álmok, emlékek véget értek nagyjából egyszerre ébredt fel mindenki, teljesen kipihentnek érezték magukat, frissnek és üdének és teljesen jól. Ez csupán néhány pillanatig tartott, mert az első komolyabb mozdulatokra mindenkinek minden létező tagjában, ízületében izomláza volt. de ezt leszámítva mind testileg, mind pedig lelkileg jól voltak.

Hogy mennyi idő telhetett el, arról fogalmuk sem volt, hiszen nem voltak ablakok, a helységben pedig a fények a mozgásra felkapcsoltak, így nem kellett már teljesen sötétben lenniük. És a fények is pontosan ugyanolyan erősek voltak, mint előző nap, úgy tűnt, hogy az nem változott a napszakokkal az energiatakarékos üzemmódban, amiben most a bázis volt, hanem fix fényt adott csak.

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Fent spoiler tagbe kaptatok térképet a helyről.

statisztika:

by **Edric Kane** Vas. 22 Dec. 2019, 17:06

Helyi Idő: ???
Helyszín: ???
Célkitűzés: Túlélés
Jelenlevők:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]

Mély sötétségbe taszította az álom, egyszerre létezett vagy épp nem, egyszerre élt és volt halott, mindent és semmit sem értett. Aztán csak a fekete vászon maradt, egy tiszta lap, amire csak fénnyel rajzolhatott volna. Ehelyett pislákoló fények ragyogtak fel, sorjában, először csak pár darab, aztán ezrével. Kis időbe telt a férfinak, mire rájött, hogy szó szerint csillagokat lát. Végül fényük már vakító volt, a férfi pedig zuhanni kezdett a semmibe, a csillagok elmosódtak, akárcsak amikor egy hajó a hipertérbe ugrott, ám ezúttal a csupasz testéről volt szó. Végül újra a sötétség nyelte el, a zuhanás közben pedig több hangot is hallott, ám egyiket sem tudta kivenni vagy épp megmondani, kihez tartoztak. Arcok villantak fel, legalábbis a körvonalaik, mintha épp csak párás üvegeken keresztül látta volna őket, aztán sorra tűntek el a semmibe, füst módjára szálltak el és porladtak szét. A zuhanás közben bolygókat és városokat látott, némelyik modern, mások szinte ősieknek tűntek, míg az utolsó, amire épp zuhant, egy koszos porfészeknek tűnt. Azt hitte egy ház tetejébe fog csapódni, ám ekkor egy kényelmes kanapéra került, méghozzá szemrevaló hölgyek csodás társaságában.
Érezte magában a fiatalság tüzét, az izgalmat és mámort, amit italok és egy győzelem okozott, ám egyben azt is, mennyire elveszett volt és mennyire csak akarta érezni a boldogságot, mint valóban az volt. Nem tudta ki ő, bár nem úgy, ahogyan az amnézia miatt, hanem szimplán kereste önmagát, a célját az életben. Az egészben mégis az volt a legfurcsább, hogy nem ő irányította testét vagy gondolatait, csupán szemlélte azokat, mintha egy holovidet nézett volna, csak épp ez esetben saját magáról. Álomhoz képest minden túlságosan kötött volt, mintha elméje bezárta volna rácsok mögé, hogy onnan bámészkodjon csak, a dolgok menetébe már nem lehetett beleszólása. Ezért is sajnálta, hogy a dolog olyan hamar ért véget, mint kezdődött. Egy alak lépett közelebb fegyverrel a kezében, még hallotta a férfi, ahogyan beszélnek pár szót némileg fenyegetően, meg valami jedikről, majd újra elnyelte a sötétség, ezúttal pedig egy fémes, hideg padlóra köpte ki. Ahogyan szemét kinyitotta, a világ elmosódva jelent meg előtte, a körvonalak és színek kontrasztjából azonban egy ócska hajón lehetett. Ahogyan látása kezdett kitisztulni, körbenézett és ekkor látott meg egy szakállas, talán 40 sztenderd év körüli fickót, övén ilyen-olyan fegyver vagy gránát díszelgett, ő maga pedig egy datapadot olvasott, pont úgy, hogy a férfi is látta - célpontként volt a képe rajta, és egy név: Edric Kane.
Mintha már látta volna ezt az egészet, megtörtént volna vele. A helyzetben azonban, amit épp első sorból nézett végig, idegesítette az alak, aki fogva tartotta.
- Áh, jó reggelt!- mondta az öregebb férfi- Jól kiütött a droid úgy tűnik!
- Aha… ki a fene maga? A Jedi Tanács küldte?- kérdezte összezavarodva ő maga. A szavakat a saját hangján hallotta, ám a Jedi Tanács jelentéséről fogalma sem volt.
- A nevem Max Daxer, hivatásos fejvadász. És eléggé naiv vagy, ha azt hiszed a Huttoknak keresztbe lehet tenni. Tudod mennyi pénzt vesztettek a kis meccseden? Alig lett vége máris egy elég komoly vérdíj került rád, én meg pont a környéken jártam a szerencsédre. Jobban szeretem élve leszállítani az árut, mint holtan- magyarázta a fickó, egy bárgyú vigyorral.
- Ugye tudja, hogy könnyedén ki tudnék innen jutni?- kérdezett vissza fiatal önmaga, akinek szíve úgy kalapált a dühtől, az egoját ért csúnya támadástól.
A kép azonban ismét kezdett elmosódni, s ahelyett, hogy további konkrét jeleneteket látott volna, ismét csak foszlányokat nézett végig, ahogy ‘Max’ végül felkarolta, ő maga pedig a társává vált és együtt dolgoztak a továbbiakban. Az arcok, képek, hangok végül elsötétültek ismét, minden elhalkult és elnémult, majd nem maradt semmi, csak a saját légzése.
Szemei hirtelen pattantak fel, a valóság pedig úgy mosta át elméjét, mint egy szökőár. Immár emlékezett a nevére, és arra, hogy Max valójában a társa volt, aki mellesleg rendszeresen szólította Kölyöknek. De a valódi neve Edric Kane volt és fejvadászként dolgozott. A többi azonban továbbra sem volt tiszta, sőt, még mindig sűrű ködben találta elméjét, akárhányszor konkrét emlékeket akart volna felidézni a képeken kívül, amiket álmában látott. Levetette magáról a takarót, majd gyorsan felöltözött a göncökbe. Fogalma sem volt, mennyit aludhatott, de teste végre nem fájt minden ponton, habár tagjaiban érzett némi izomlázat, ez már nem volt túl vészes. Amint felöltözött, végül kinyitotta a szobájának ajtaját és a közös helyiség irányába indult, hátha más is felébredt már.

Felszerelés:

by **Jonathan Skrex** Vas. 22 Dec. 2019, 19:48

TA-010 [Jonathan Skrex] (13. kör)

Helyi Idő: Ismeretlen idő, 2. nap
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Cél / Feladat / Küldetés: Megtudni, hogy mi történt és túlélni
Játékostársak:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]
- TA-045 - „Max” [Edric Kane]

Azt hiszem határozottan sikeresnek nevezhettük az első napunkat ezen az átokverte planétán. Túléltük. Ez már önmagában klasszis teljesítmény volt. De egészen jól is zártunk, ahhoz képest, ahogy kezdtük. Az erdőben, az égő roncs, a sok hulla, azóta megéltünk már egyet s mást. Lett felszerelésünk, bázisunk. Előbbi ugyan nem volt éppen a legjobb és legmodernebb, de több volt a semminél és végre kibújhattunk az undorító narancssárga kezeslábasainkból. A placcunk se volt éppen a legbiztonságosabb, de arra tökéletesnek tűnt, hogy elinduljunk belőle valamerre, a túlélés rögös ösvényén, pihenjünk, összeszedjük magunkat, aztán majd meglátjuk merre tovább. Pihenés, az bizony nagyon kellett, rémesen hosszú napunk volt. A gyíklény nem is élte túl, ahogy sokan mások sem, de őket már kis kalandunk elején elvesztettük. A robot se tűnt annyira aktívnak már így estére, de lehet, hogy csak szimplán lemerült, vagy nem tudom. Vajon hányan lehetünk még odakint, elveszetten, mint Max? Vagy ennyien éltük túl a megpróbáltatásokat? Talán a következő nap választ ad erre a kérdésre. Az biztos, hogy nem ülhettünk a babérjainkon várva a felmentő sereget, valamit ki kellett találnunk, el kellett tűnnünk erről a rémes helyről. Savas eső, vadállatok, minden sarkon veszély leselkedett ránk. De az épület alsó szintjeit elméletileg sikerül biztosítani, ha nem is örökké, egy darabig, csak amíg eldöntjük merre tovább. A generátor helyreállítása egészen jó ötletnek tűnt, sajnos én nem értettem hozzá, de a többiek hátha össze tudták eszkábálni és akkor a terminálokból okosabbak lehettünk. Túl sokat törtem a fejem ezeken a dolgokon, miközben vártam, hogy hálótársam, a kis lekkus Padawan elkészüljön a zuhanyzással és le tudjunk pihenni végre. Folyamatosan pörgettem magamban a nap eseményeit és tartottam tőle, hogy a neheze még bőven hátra volt. Semmi garancia nem volt rá, hogy élve keveredünk ki ebből a kalandból.

Miután lezárult a felfedezős kaland és mindenki pihenni tért, hálótársammal sikerült elhelyezkednünk és amíg ő zuhanyzott, én picit kísérletezni kezdtem. Leültem a sarokba és igyekeztem uralmam alá hajtani ezt a megfoghatatlan erőt, amivel egész nap küzdöttem. Nem volt túl jó ötlet. A kis kékséget igyekeztem vele megtalálni, de sokkal intenzívebb behatások terelték el a figyelmemet. Fájdalom, kín, elmúlás, a gyíklény szenvedése, ahogy szép lassan távozott köreinkből. Elfogott a bűntudat, ami talán az enyém volt, talán Csillagvirágé, de határozottan rosszul éreztem magam a történtek miatt. Lett volna más út? Biztos, mindig van más út. De ezt választottuk és talán ez volt a helyes döntés, lehet kiderül majd, lehet nem. Én egyszer már megpróbáltam segíteni a gyíklénynek, annak rossz vége lett, nem ért számomra annyit a megmentése, hogy emiatt konfliktust szüljek a csoporton belül. Egy gonddal kevesebb, így is fogalmazhatnánk. Sötét gondolatok ezek. Ilyen lettem volna? Lehet, amíg megvoltak az emlékeink, legjobb barátok voltunk. Most meg kint oldódott a savas esőben és nem különösebben rázott meg. Sok halált láthattam már. Túl sokat is. Inkább abbahagytam a próbálkozásokat, fáradt is voltam és az érzések is egyre kellemetlenebbül hatottak rám. De végre nem sajgott a fejem, mint korábban. Vagy csak megszoktam már. Vagy már ahhoz is fáradt voltam, hogy fájjanak dolgok. Hálótársam elkészült, én pedig halvány mosollyal ráztam a fejem, jelezve hogy nem váratott meg és gyorsan kész lett. Elhelyezkedtünk az ágyban, jóéjszakát kívántunk egymásnak, szépen egymásnak háttal helyezkedtünk el. Picit még össze is értünk, egészen megnyugtató érzés volt, szóval nem húzódtam el. Valami ismerős is volt benne, de nem tudtam beazonosítani. Ahogy abbahagytuk a mocorgást, a fények is lekapcsolódtak maguktól. A hely is tudta, hogy spórolnunk kell mindennel, az energiával is, hiszen ki tudja, meddig kell itt kihúznunk. Hamar elnyomott az álom, miközben reménykedtem, hogy az alvás segít majd az egész memóriazavar dolgon.

Reményeim minimálisan, de meghallgatásra találtak. Álmodtam, de roppant furcsa módon. Pontosan tisztában voltam vele, hogy emlékeket élek újra, semmit nem tudtam tenni ellene, olyan volt, mintha a testem rabjaként követnem kellett volna egy forgatókönyvet, amitől semmiképpen nem térhettem el, hiszen már megtörténtek ezek az események. Elképesztően furcsa volt kontextus és háttértudás nélkül megélni az eseményeket, de minden pillanatba próbáltam kapaszkodni, mint egy régi barátba. Egy kastély mellett voltam, egy erdőben, egy gyönyörűséges tó partján. A homokban feküdtem, éppen száradtam, biztos bent voltam a vízben. Otthon. Fogalmam sincs, hol voltam, de otthon érzése volt az egésznek. Rengeteg időt tölthettem itt. Tölthettünk itt. Nem voltam egyedül. Egy fekete hajú fiatal férfi és egy zöldbőrű, szintén fiatal lány volt még velem. Utóbbinak fogtam a kezét. Igen, ez volt az a megfoghatatlan, de ismerős érzés, amit Padawan ébresztett bennem. De nem ő volt az. Nem tudom kik voltak ezek, de közel álltak hozzám. Nagyon közel. Mintha testvérek lettünk volna. Nem rokoni alapon. Sokkal erősebben. Drexer. Fiwi. Igen, így hívták őket. Valamiről beszélgettünk. Ünnepelni akartunk valamit. Inni akartunk. Szerettünk inni. Sokszor ittunk. És mindig bajba keveredtünk közben. Jonathan Skrex. Így hívtak. Igen. Beszélgettünk valamiről. Valami Nagymester került szóba, innen már ködös minden. De boldog vagyok. Voltam. Nagyon szerettem őket. Nem úgy, egyiküket sem, még a lányt se, csak nagyon jó barátként. Ahogy felültem, belenéztem a tó kristálytiszta vízébe és először szembesültem azzal, hogy is nézek ki. Vagy néztem ki, nem tudom, mikor zajlott ez a jelenet. Pár éve történhetett, azóta picit több szőrt növesztettem a fejemre. De egy kellemes arc nézett vissza rám. Fiatal arc. Reményekkel és lendülettel teli arc. Hasonlítottam picit Maxra, de lehet csak próbáltam elhelyezni magam valahova. Nem voltam bűnronda, ez egészen megnyugtatott. Már nem tudom miről zajlott a diskurzus, de a vége az lett, hogy Drexer lefröcskölte Fiwit, aki ezután picit nevetve, picit fenyegetőzve, elkezdte őt a kastély irányába üldözni, én pedig szintén kacarászva követtem őket. Ezután felébredtem.

Nem akartam felébredni. Olyan szép emlék volt. És az egyetlen. Kinyújtottam a kezem magam elé, mintha meg tudnám fogni, de ez butaság volt. Szépen leeresztettem, közben próbáltam minden apró részletet felidézni, hogy véletlenül se felejtsem el, amiket láttam. Felültem az ágyon és megdörzsöltem az arcomat. Friss voltam, üde, kipihent. Nagyon kellett már a pihenés. A villany a mozgásra felkapcsolt, de mivel se ablak nem volt, se idő mérésére alkalmas eszköz, fogalmam se volt, mennyit pihenhettünk. Az ajtó ugyanúgy volt, ahogy hagytam, senki nem járt bent, biztonságban voltunk a pihenés alatt. Hálótársam felé fordultam, aki szintén megébredt és izgatottan köszöntöttem.
- Jó reggelt. Azt hiszem, előbb-utóbb el fog múlni ez a memóriazavar, itt van minden a fejünkben, csak elő kell valahogy szedni. Én most láttam egy jelenetet a múltamból alvás közben. Neked is történt hasonló?
Roppant kíváncsi voltam, vajon egyedi eset volt, vagy a lánnyal is hasonló történt. Az arcát elnézve ő is látott valamit, de nem faggattam róla, ha nem szeretett volna erről beszélni. Ha esetleg vele is hasonló történt, akkor szívesen meghallgattam ő miket látott, illetve én is szívesen elmeséltem, én mit láttam.
- Amúgy az igazi nevem is beugrott, Jonathan vagyok, Jonathan Skrex. Örvendek. De a Kölyök is maradhat, ha jobban kézre áll.
Jó érzés volt bemutatkozni és hogy végre legalább a nevemet tudtam. Na meg persze hogy ilyen rendkívül jóképű fiatal úrfi voltam. Egészen felvillanyozott ez a történés, reméltem, hogy a többiekkel is hasonló történt. Bár miközben ezen töprengtem, picit a veszélyek is eszembe jutottak. Mi van, ha teljesen más emberek voltunk, vagyunk, mint amilyennek megismertük egymást a zuhanás óta. Nem ártott az óvatosság, amíg rendesen vissza nem tér minden emlékünk. De valahogy csak egy csapatba kellett, hogy tartottunk, valamilyen úton módon felkeültünk arra a hajóra, ugyanabban a szerelésben. Lehettünk könyörtelen bűnözők is. Ez legalább megmagyarázta volna, miért nem rázott meg minket annyira a gyíkpofa halála. Bár az emlékemből kiindulva nem tűntem olyan elvetemült alaknak. Túl sok volt még a folt, hogy bármi biztosat mondhassak, akár magamról, akár a többiekről.

Ha megvoltunk az emlékekről szóló diskurzussal, akkor feltápászkodtam az ágyból is az ajtóhoz léptem. Bár papíron biztonságban voltunk és a lenti szinteket sikerült biztosítani teljesen, nem ártott az óvatosság. Nem tudhattuk meddig aludtunk és eközben a fenti szomszédaink mennyire tudták lebontani a felemelt barikádokat, vagy esetleg nem kaptunk-e új betolakodót kintről. Hallgatóztam picit, majd résnyire kinyitottam az ajtót, kiszimatoltam és kikukkantottam. Ha minden tiszta volt, minden biztonságos és lehetett kint gond nélkül mozogni, akkor jeleztem hálótársamnak hogy minden oké, összeszedtem minden cuccomat és kiléptem a folyosóra. A raktárunkat lőttem be találkozási pontnak, ha valaki már várt ott, akkor intettem és köszöntöttem egy jó reggelttel, vagy akármilyen napszak is volt. Ha még nem volt lent senki, értelemszerűen nem beszéltem a levegőbe. Nem terveztem senkit felkelteni, felverni az álmából, ha volt olyan aki még aludt, mindenkire ráfért a pihenés, annyi, amennyire szüksége volt, hogy top formában tudjuk folytatni a túlélésért zajló küzdelmet. Ha mindenki leér, megbeszélhetjük, merre tovább. Addig is, hogy hasznosan töltsem az időt, igyekeztem felmérni a készleteinket és valamiféle leltárt csinálni belőle, hogyan is állunk, főleg étel és ital szinten, mennyi napra elegendő cuccunk van és mennyire szorít minket az idő. Soknak tűnt, de hamar el tud fogyni. Nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hány napra vagyunk bebiztosítva és mikortól szorulhat a hurok. A szereléshez én úgysem értettem volna, szóval máshogy kell hasznossá tenni magam. Ha esetleg időközben vendégünk érkezett volna valamiféle éhes ragadozó, vagy egyéb veszélyforrás formájában, akkor természetesen nem mozogtam volna ilyen otthonosan újdonsült bázisunkon, a helyzetnek megfelelően igyekszem biztonságos helyen maradni, amíg kitaláljuk, hogyan is bánjunk el a veszélyjel. Ez mondjuk, azt jelentené hogy kontár munkát végeztünk a hely biztosításával, szóval reménykedtem, hogy erre nem kerül sor. Egy nyugodt, békés reggel, vagy akármi is volt éppen, rendkívül jól hangzott és jól esett volna. Roppant kíváncsi voltam, másokkal is megtörtént-e az emlékezés, mint velem és nekik mik voltak a sztorijaik. Ha már így össze vagyunk zárva és egymásra vagyunk utalva, nem árt ha megismerjük egymást. Meg persze magunkat is. Ki tudja mennyi időre ragadtunk ezen az átkozott planétán.

Felszerelés:

Szakértelmek:

Erőalkalmazások:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Hétf. 23 Dec. 2019, 00:26

//Ha @Werda ír holnapi nap folyamán, akkor lesz új kör, ha nem, akkor pénteken.//

by **Xeth E'ron** Pént. 27 Dec. 2019, 02:59

TA-043

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

- Azzal, ha te maga belerokkansz, nem fogsz tudni senkit sem megmenteni. - nem tudom, hogy ezzel őt akartam-e nyugtatni, vagy magamnak magyarázatot adni. Vagy mindkettő egyszerre.
- Őszinte leszek veled. Egyáltalán nem lenne olyan könnyű, mint egy olyan személlyel akit nem ismerek, vagy nem vonzódom hozzá. Sőt, valószínűleg utána én lennék a legelviselhetetlenebb ember a világon. - ebben az egy dologban biztos voltam. Az se lepett volna meg, ha mindezt követve vasmarokkal venném át az irányítást. Valamiért nagyon valósnak éreztem és lehetségesnek.
- Jó éjszakát. - hajtottam nyugovóra a fejem azt követően, hogy a nő kellemesen bevackolta magát és megbizonyosodtam abban, hogy el is aludt.
Az álom első fele cseppet sem tetszett. Nagyon reménykedtem, hogy nem vagyok valami jelents személy, csak holmi kalandor vagy hasonló, de azok után, amit láttam ezt elfelejthettem. Igaz sokat nem mondott a dolog, de tisztában voltam, hogy nagyobb a dolog, mint azt én szeretném. A másik fele viszont sokkal kellemesebb volt, hiszen ha eddig nem is lett volna eléggé nyilvánvaló, most már biztos volt, hogy férj és feleség vagyunk. Talán ezért is volt sokkal jobb az ébredés.
- Jó reggelt, Csillagvirág. - üdvözöltem kedvesemet az ébredésem és az övét követve, habár most már sokkal másabb jelentése volt annak, aminek neveztem, mint tegnap. Most tudtam a nevét, és remélhetőleg ő is az enyémet. Azért biztos ami biztos elmeséltem neki a látottakat, némi szünet és gondolkodás után az első felét is. Ha a többiek nem is, neki tudnia kellett erről.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

TA-052

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Reggel, legalábbis feltételeztem, hogy reggel volt, felpattant a szemem és felültem az ágyon. Az álomban látottak élénken éltek az elmémben. Az arcomhoz érve gyorsan letöröltem a könnycseppet is, ami elindult az egyik szememből lefelé az arcomon. Éreztem az izomlázat, de nem olyasmi volt, ami zavart volna. Természetesnek vettem a dolgot. Amennyire gyorsan csak lehetett összeszedtem magam és már ki is léptem az ajtón.
A reggeli kedvességeket figyelmen kívül hagytam. Nem voltam abban a hangulatban, hogy érdekeljenek vagy viszonozzam őket. Elsősorban azt néztem meg, hogy minden úgy van-e ahogy hagytuk vagy sem. Esetleg ha valami nem volt okés, vagy valaki olyasmi volt, aki gondot jelentene akár az állapota vagy más miatt, akkor amiatt is intézkedtem, majd ezt követően álltam neki csak egy gyors reggelinek.
- Meg kéne nézzük, hogy mi a helyzet odakinn. Esetleg visszamenni a hajóhoz egy gyors felderítésre, hátha maradt valami használható. - mondtam miközben reggeliztem és azután, hogy a többiek már kimásztak a szobáikból.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

Gépek

Spoiler:

TA-026

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Kölyök eléggé izgatott volt az ébredést követően. Persze sokat nem is kellett várni, hogy elkezdjen beszélni és elmondja, hog ymi si jár a fejében. A szavaiból ítélve ő is hasonló álmot láthatott, mint amilyet én láttam, vagyis olyasmit a múltjából, ami segített az identitászavarban.
- Igen, nekem is hasonló álmaim voltak. - mosolyogtam a férfira. Magam is elég jelentőségteljes álmokat láttam, amiből a saját nevemet is megtudtam, ahogyan többek között Csillagvirág kilétét is. Vagyis őt már korábbról is ismerhettem és nem a mostani volt az első találkozásunk.
- Az én nevem Aeyaj'gamu, de szólíts nyugodtan Aeyaj-nak. A Jonathan pedig tetszik, ha nem gond, inkább azt használnám. - a bemutatkozást magam is megejtettem, ahogyan azt is jeleztem, hogy a valódi nevét jobban preferálom, remélhetőleg ez nem fogja őt zavarni. Amíg pedig a férfi nekilátott a biztonságos kijutásnak, talán kicsit túl paranoiás volt iylen téren, addig besiettem a fürdőbe és átöltöztem, majd csatlakoztam hozzá.

Felszerelés

Spoiler:

Képességek

Spoiler:

Erőalkalmazások

Spoiler:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Pént. 27 Dec. 2019, 10:55

//Lesz a nap folyamán körváltás, csak most mindjárt rohannom kell postára és mászkálni a városban, ha hazaértem befejezem a körváltást Smile

//

by **Rhyssa Edaara Quillan** Pént. 27 Dec. 2019, 13:58

Egy kaland: A Karanténvilág

Karanténvilág

Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Aejay'gamu, Shayla Kelborn,

Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron és Edric Kane

Következő körváltás: 2019. december 31. (kedd)

További információk:

Este elalvás előtt még folytatták a beszélgetést, nem igazán tudta, hogy megnyugodott volna azon, amit Xesh mondott neki, legalább is azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, hogyha vele történt volna az, ami a gyíkfajzattal. Az első résszel egyetértett, hogyha belerokkan, akkor nem csak magán, de másokon sem fog tudni segíteni, erre bólintott is. De a második akkor is eléggé kellemetlenül érintette. Persze tisztában volt vele, hogy ezt kéne tenni, de nem akart belegondolni és senkivel sem akarta ezt tenni.
- Én nem tudnám megtenni veled, inkább maradnék veled és kockáztatnám, hogy elkapok bármit, mintsem engedjem, hogy ezt tegyék veled. Akár a többiek ellen is fellépnék, hogy megvédjelek – ismerte be.
Ezt tudta, hogy így lenne, amennyire eddig tudta a többiekhez semmi sem kötötte, ellenben ehhez a férfihoz igen, akibe máris valószínűleg újra beleszeretett. Az ágyban azt még hallotta, hogy Xesh is elköszön tőle, utána pedig már szinte azonnal aludt is. Az ő álma, emlékei is kellemetlenek voltak, vagyis az eleje, ahogyan egy vadászgéppel berepült egy rakéta elé, hogy másokat védjen meg. úgy tűnt, hogy az önfeláldozási dolgai mindig is megvoltak, ezek után szinte álmában is fuldoklott, majd kimentette a vízből Xesh, aki be is mutatkozott, akire azt hitte, hogy a túlvilágon van, mert ritkán lát ilyen jóképű férfit. A padawan név itt is felmerült, de ő mondta, hogy nem az. A másik nézésén most már azonnal megismerte, hogy a férfi egyből beleszeretett, saját maga azonban a képek és emlékek tanúsága szerint csak évekkel később kezdett közeledni. Az első csók, első együttlét, amiket már korábban is látott újra megvoltak. Majd valami olyasmi, amitől még álmában is majd kiugrott a szíve, lánykérés. Ezek szerint nem csak szeretők voltak, de házasok is. remélte, hogy ez nem a nászútjuk volt, ami balul sült el. valószínűleg még aludt egy kicsit mélyálomban az emlékek után, mert arra nem emlékezett, csak arra, hogy lassanként ébredezett és Keth már köszöntötte is. Ezen elmosolyodott, az a Csillagvirág most teljesen máshogyan hangzott, mint az előző nap, mint aki tudja. Akkor
- Jó reggelt Keth! – mosolygott a férfira.
Ha a férfi engedte, akkor meg is csókolta reggeli köszöntésnek. A mozdulat közben pedig már érezte, hogy mindenhol izomláza van. Minderre elég fájdalmasan nyögött fel, mert egyáltalán nem várta. Megpróbált felülni, de elsőre ugyanúgy fájt mindene, mint tegnap azok után, hogy a sav összemarta. Így picit aggódott miatta és inkább fekve maradt.
- Ez a fájdalom a gyógyítás mellékhatása? – kérdezte.
Remélte, hogy nem esett vissza, vagy nem múlik el a hatása annak, amit a férfi csinált vele. szóval inkább, ha tehette, akkor a férfihoz bújt, amíg mesélte, hogy mit is álmodott. Mivel Keth az első résszel kezdte, így ő maga is bólogatott, hogy ugyanezeket látta.
- Már csak azt nem tudom, hogy miért nem azonnal igyekeztél elcsábítani, levenni a lábamról miért vártad ki, hogy beléd szeressek, főleg, ha nekem is tetszettél az első pillanattól kezdve? – jegyezte meg.
A következő rész, amit kissé vonakodva mondott el a férfi azon meglepődött. Meg sem próbálta az arcáról eltűntetni a döbbenetet, ez a dolog egyáltalán nem rémlett neki, a legkisebb dolog sem és kissé zavarban is volt, nagyúr, Sötét tanács, valamilyen rituálé, Birodalom. Az egész olyan volt, mintha másik frakcióból érkezett volna abba, ahol saját maga is élt.
- E szerint csaknem kémkedni voltál ott, ahol én is éltem? Hogy szólítsalak, Keth, vagy Xeth? A Xeth nem ismerős egyáltalán, ahogyan ebből semmi sem, nekem az első találkozásunkkor kezdődtek az álmaim… – mondta óvatosan.

Este a ténykedésen kívül már tényleg nem csinált sok mindent, csak lefeküdt aludni, mert nagyon, de nagyon fáradt volt. Igazából egy ilyen fárasztó nap után egy valamire nem számított, hogy álmodni is fog. Márpedig álmodott, mégpedig úgy, hogy a legkisebb mértékben sem volt képes azt befolyásolni. Saját magát látta külső szemlélőként, ebből tudta, hogy nem hagyományos álomról, hanem sokkalta inkább emlékről van szó. Sötétszürke fémfolyosókat látott, amit időnként vöröses fény világított meg, a helynek roppant nyomasztó és sötét hangulata volt, mégis olyan ismerősnek és megnyugtatónak érezte. Egy nővel találkozott, aki a Birodalmi Hírszerzést emlegette. Nem tudta, hogy mi az a Birodalom, vagy kicsodák, ennyire nem emlékezett, de legalább a Hetes név megvolt, hogy honnan eredt, Rejtjel Hét. Szóval egy ügynök volt, hírszerző ügynök. Ez megmagyarázta azt, hogy miért volt ilyen rideg és túlélésre összpontosító és magányos farkas és miért tudta az érzelmeit is profin uralni. következő képek egy hideg bolygón voltak, ahol úgyszintén magát látta egy roppant jóképű férfi társaságában. Itt úgy viselkedett, ahogyan nem is nagyon gondolta volna, hogy képes. Laza volt, szemtelen, kacérkodó, határozottan látta önmagán, hogy szerelmes a férfiba, akinek a neve is beugrott neki, Tubrok Ragal. A férfi pedig most kérte meg a kezét, amire igent mondott. Szóval valószínűleg házas is volt és nem csak menyasszony. Ez eléggé meglepte, ahogyan az is, hogy ennyire laza is tud lenni, de lehet, hogy a férfi miatt volt mindez csak. Mindenesetre, ahogyan ránézett a férfira érezte azt, hogy szereti. Már csak miatta is érdemes volt túlélni és hazajutni Tubrokhoz, akitől a Boszorka nevet kapta, hiába Ingrid L’lerim az eredeti neve. Nagyjából itt riadt fel és ösztönösen ugrott volna támadó állásba, amikor felnyögött a testébe hasító fájdalomtól. Minden létező izma fájt, izomláz. Mégis mitől? Az álomkép alapján jó kondiban kellene lennie, lehet, hogy a levegő teszi? Vagy ki tudja, hogy mennyi időt volt karbonfagyasztóban mielőtt lezuhantak. Jó lett volna tudni, muszáj lesz visszamenni a lezuhant hajóhoz, hogy adatokat nyerjenek ki a hajó memóriájából. A felállás után igyekezett elsőre ellazítani és gyorsan átmasszírozni az izmait, hogy kevésbé legyen fájdalmas a mozgás. Ezek után pedig próbák majd elindulni, hogy körbenézzen, hogy más is ébren van-e már és ők mit tesznek.

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Az öltözködés és egyéb dolgok mellett azért érezhető volt, hogy az izomláz az nagyon erős volt, nem pedig némi izomláz. Ami furcsa is volt az egyébként jellemzően edzett testű személyeknél. Nem lett volna szabad ilyen erős izomláznak lennie, hacsak nem hetek, vagy hónapok óta nem használták a testüket és semmilyen megerőltetésnek nem voltak kitéve. Vagy a bolygónak volt nagyobb gravitációja a megszokottnál, bár emlékek híján ezt nem tudhatták.

Jonathan és Aeyaj még bemutatkoztak egymásnak, és Keth/Xeth, illetve Rhys örömmel vehették tudomásul, hogy mindketten ugyanazt álmodták és minden kétséget kizáróan évek óta együtt vannak, illetve szinte biztosan házasok is az utolsó emlékkép után. az öltözködések, lazítások és minden egyéb után végül szinte mindenki úgy döntött, hogy kimegy és körülnéz, hogy mi van a többiekkel és megbeszéljék a teendőket, esetleg az álomról beszéljenek.

Addig azonban senki sem jutott el, hogy kilépjen a folyosóra, ami nagyon is szerencsés volt. Jonathan éppen kukucskált volna ki, de a kis rövid folyosó szakaszon kívül úgysem látott volna sok mindent, Ingrid és Edric nyitották volna a sajátjukat, ahogyan Shayla is, amikor az egész épület megrázkódott. Rhys és Keth/Xeth pedig még mindig ágyban voltak csak. A legrosszabbul Shayla járt, akit a robbanás ereje a falhoz csapott és a szobája egy része is megsemmisült, beomlott a robbanásban.

Maga az erőteljes rázkódás miatt Edric és Ingrid is földre esett, a másik négyes szerencsésebb volt, ők elég távol voltak, így csak kisebb rengést érzékeltek, de a robbanás felismerhetetlen zaját ők is hallották. Ami pedig még rosszabb volt, amit mindenki azonnal észlelt, hogy mindenféle világítás a bázis minden pontján megszűnt az energiaellátással együtt. Szerencsére minden ajtó még kinyílt résnyire, így bárki kijuthat a szobájából, ha szeretne.

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Fent spoiler tagbe bekerült az itt is látható felrobbant bázis.
Mivel nem kaptam arról képet, elhelyezkedést, hogy Shayla és Edric hol alszik, így discordon kockával dobtam ki nekik.

statisztika:

by **Edric Kane** Hétf. 30 Dec. 2019, 21:32

Helyi Idő: ???
Helyszín: ???
Célkitűzés: Túlélés
Jelenlevők:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]

Már öltözködés közben rájött, hogy míg elsőre nem tűnt vészesnek az izomláz, az ágyból felkelésen kívül igenis minden mozdulot pokolian nehezen ment. Saját karja helyett mintha egy jókora betondarabot kellett volna felemelnie, hogy a felső ujjába csúsztassa végtagját. Mély levegőket vett és gondolatban sűrűn káromkodott, ahogy porcikájának minden darabja ellenkezett a mozgás bármilyen formájától. Nem igazán értette az egészet, elvégre nem lógott mégsem olyan túlságosan sokat, izmait sem erőltethette meg az alvás előtt különösebben, bár ezt a konstans fájdalmak miatt akkor nem biztos hogy érezte, és különben is, elnézve magát amúgy is meglehetősen edzettnek tűnt. Akkor mégis miért érezte még a lábujját is egy súlyos vasdarabnak? Agya próbálta valamihez odailleszteni ezt a kirakódarabot, ám kudracba fulladt a dolog minden próbálkozáskor. Szimplán voltak dolgok amelyeket nem tudott és nem emlékezett. Mint amikor a derekához kapott, még most is tudta, hogy kellene lennie ott valaminek, ám a konkrét tárgy vagy valami képe, formája, tapintása hiányzott elméjéből. Szörnyű érzés volt, bár az álmok legalább alapvető dolgokat tisztáztak és azt tudta, hogy mi volt a neve.
- Edric Kane- próbálgatta, ízlelgette saját kereszt- és vezetéknevét, mintha kimondva most hallotta volna életében először, akár egy újszülött. Ha ez nem lett volna elég, még azt is megmutatta neki az elméje, hogy Max igazából a mentora volt és mindketten fejvadászként tevékenykedtek. Talán egy pisztolyt hiányolt akkor a derekáról? Nem, annál fontosabbnak és kifinomultabbnak érezte azt a valamit.
Ahogyan némi jajgatást elfojtva húzta magára az utolsó ruhadarabot, végül nyújtózkodott egyet, amitől gerince is hangosan roppant egyet, majd lassan elindult az ajtó felé, hátha más is fent volt már rajta kívül. Az időérzéke teljesen elveszett már, a zárt bázisszerű épületben pedig arról sem volt fogalma, hogy épp nappal vagy éjjel volt a bolygón. Immár kevesebb fejfájással sokkal többet is tudott tenni a csapat munkájához, mint tegnap, és talán válaszokra lelhettek, ha kimerészkedtek erről a helyről. Az ajtóhoz lépett, ám amint megnyomta a gombot, hogy az kinyíljon, az egész világ mintha a feje tetejére állt volna. A szoba rázkódott egy nagyot, majd egy lökéshullám az ajtón keresztül hanyatt a földhöz vágta a súlya ellenére is. Nem kellett sokat várni a zajra sem, először egy robbanás hangja, aztán a fém, és egyéb anyagok pusztulásának és hajlásának moraja hallatszott. A detonáció moraja szinte olyan volt, mint egy álmából felébresztett vadállat dühös sikolya.
A fémes padlóra csapódva Edric kissé a tarkóját is beverte, de szerencsére nem lett maradandó fejfájás újra belőle, a tegnapi pont elég volt számára. Füle hangosan sípolt és a világ zajait csak tompa háttérzajnak hallotta. Lassan felült, de szemeivel csak homályosan látott elsőre, ám pár pislogás követően azért sikerült többet kivennie. Mire kezdett volna ismét teljesen éles lenni minden, a sötétség leple borult a teljes helyiségre és újra szinte vakká vált.
Feltápászkodott lassan csak térdre először, majd lábra állt és tapogatózni kezdett a falon, hogy megtalálja ismét az ajtót, vagyis annak helyét. Nyilván elsőre szemének meg kellett szoknia a sötétséget, így ha volt is bármi fény egy ideig még nem látott sokat.
Az ajtóhoz érve annyit sikerült kitapogatni, hogy a detonációtól az ajtó csak résnyire nyílt ki és ott megakadt. Edric elsőre azért meg akart bizonyosodni, hogy nincs senki más a bázison, így csupán fülelt pár percig, hallott-e léptek zaját vagy bármi hasonlót.

Felszerelés:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Kedd 31 Dec. 2019, 00:00

//Ha holnap délelőtt írtok, @Jonathan Skrex és @Werda, akkor szerepjátékra indulás előtt írok kört. Ha nem, akkor szombaton lesz új kör.//

by **Xeth E'ron** Szomb. 04 Jan. 2020, 00:12

TA-043

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

A reggeli köszöntés tetszett, viszont az izomláz, amit éreztem már kevésbé. Rhyssa szavaiból pedig egyértelműen ki tudtam venni azt is, hogy ez nem csak nálam állt fenn. Ez elég furcsa volt, hiszen tegnap még semmi bajunk sem volt és megerőltető fizikai munkát se végeztünk. Különben is, eléggé jó formában voltunk, ahhoz, hogy egy ennyitől mindez ne lépjen fel, mint probléma, ám mégis itt volt.
- A kevés információ miatt nem zárhatjuk ki, de nem gondolom, hogy a gyógyítás, bármit is csináltam, mindkettőnkre izomlázzal felelne, ráadásul egy nappal később. Lehetséges, hogy más dolog is van a háttérben. - mindez igazából csupán gyanú szintjén merült fel, hiszen semmi nem volt, amivel akár csak megvizsgálhattuk volna magunkat orvosilag, arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül mondott volna nekünk bármit is az eredmény, hiszen nem volt amihez viszonyítsunk semmit se.
- Hát lehet jól fel kellett volna pofozzam az akkori énemet. - megengedtem egy kis nevetést, hiszen ezt a manővert úgysem tudnám végrehajtani, hacsak nem ismerek valami szuper titkos időutazásos dolgot, amiről halvány fogalmam sincs jelenleg és utazhatnék vissza egy kis pofozkodásra.
- Ez egy elég jó kérdés. Ennél többel sajnos nem tudok magam sem szolgálni és nagyon összetenni sem a dolgokat. Nevek alapján pedig rád bízom melyiket szeretnéd használni. Igazából bármelyik ismerős lehet másoknak is, vagy épp egyik sem, így teljes mértékben rád bízom, hogy amelyiket kényelmesebbnek érzed azt használd.- igazából magam sem tudtam, hogy melyikhez igazodjak a két név közül. A Xeth valódibbnak tűnt, mint a másik, viszont a Keth sokkal szabadabbnak, kevesebb megkötéssel és "problémával". Biztosan tudnék ezen a problémán napokat ülni és gondolkodni. Talán a legjobb lenne, ha a Xeshnél maradnék és kész.
- Ez mi volt? - kapom fel a fejemet a robbanásra, rázkódásra és arra, hogy a fények kimennek. Amennyire gyorsan csak lehet igyekszem felkelni és felöltözni, habár az izomláz kellően megnehezíti a dolgot, majd eljutni az ajtóig és kinyitni, esetleg kilesni rajta, hogy mégis mi a fene lehet.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

TA-052

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Az izomláz roppant kellemetlen volt és halvány fogalmam sem volt arról, hogy mi okozhatta. Talán, amikor a szörny elől menekültünk vagy mikor a Max nevű pasast mentettük ki, de nem tűnt annyira megeröltetőnek egyik dolog sem. Az egész olyan volt, mintha hetek vagy hónapok óta nem mozdultam volna meg egészen tegnapig és ez most visszaütközne. Persze ez sincs kizárva, hiszen vajmi kevés dologról van fogalmam a tegnapot megelőzően és arról még továbbra sincs, hogy miképp jutottam erre a bolygóra és miért is zuhantunk le egyáltalán.
Azonban ezek a gondolatok mind hátra szorultak abban a minutumban, amikor a kezem mozdult, hogy kinyissam az ajtót. Először az a szörnyű érzés kezdett motoszkálni a fejemben, ami hangosan ordibálja, hogy "Ez egy nagyon rossz döntés!", aztán nem sokkal ez után következett a jelenség, amikor minden úgy tűnik, mintha többszörös lassításon estem volna keresztül. Átfutott a fejemen a gondolat, hogy mégis ki lehet az a hülye, aki csapdát állít nekem, de mindössze csak ennyire jutottam vele mielőtt nagyot nyekkentem a falon. A fülem is csengett és a világ is forgott körülöttem. Az kifejezetten megnyugtató volt, hogy mindenem fájt, habár egyelőre nem igazán tudtam eldönteni, hogy az izomláz miatt, vagy pedig azért mert megsérültem. Először azon igyekeztem, hogy a fülcsengést és a szédülést valahogy elállítsam, addig fölösleges lett volna azzal próbálkoznom, hogy lábra álljak, majd ezt követően először felmérni, hogy milyen állapotban vagyok, ahogyan a szobát is, amjd pedig valahogy lábra állni és kievickélni a szobából, még ha végig a falat is kell fognom, hogy lábon tudjak maradni.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

Gépek

Spoiler:

TA-026

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

A semmiből jövő rázkódás és az áram eltűnése nem jelentett jót, nagyon nem jelentett jót. A hangból ítélve pedig valamiféle robbanás történhetett odakinn.
- Menjünk gyorsan és nézzük meg, hogy mi történt. - sürgettem a férfit, nem tudtam, hogy mennyire lehet kinyitni az ajtókat áram nélkül és mennyire kell kipréseljük magunkat, de határozottan történt odakinn valami és tennünk kellett azért, hogy kiderítsük micsoda és ha kell valakinek, akkor segíthessünk.

Felszerelés

Spoiler:

Képességek

Spoiler:

Erőalkalmazások

Spoiler:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Szomb. 04 Jan. 2020, 00:35

//A kései írás miatt reggel fogok váltani, addig remélem @Jonathan Skrex aka Gami is ír.//

by **Jonathan Skrex** Szomb. 04 Jan. 2020, 02:26

TA-010 [Jonathan Skrex] (14. kör)

Helyi Idő: Ismeretlen idő, 2. nap
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Cél / Feladat / Küldetés: Megtudni, hogy mi történt és túlélni
Játékostársak:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]
- TA-045 - „Max” [Edric Kane]

Kezdett gyanúsan jól alakulni a sorsunk. Már amennyire ez egy ilyen borzasztó helyen előfordulhatott. Ahhoz képest, hogy előző nap még az erdő közepén, egy égő roncs mellett, emlékek nélkül, undorító narancssárga kezeslábasban, vadállatok és egyéb nyalánkságok között ébredtünk, egészen jól feljavítottuk a helyzetünket azóta. Elkezdtük újra megismerni egymást, együtt dolgozni, bár ha nem számoljuk, hogy a gyíkfajzattól megszabadultunk és a többi halott társunk iránt se éreztünk túlzott hiányt. De találtunk magunknak menedéket, ahol eltölthettük az éjszakát, pihenhettünk és elrejtőzhettünk a kinti savaseső, vagy egyéb meglepetések elől. Attól persze eltekintve, hogy ezen a létesítményen is osztoznunk kellett az éhes felső szomszédokkal, akikkel kapcsolatban csak remélhettük, hogy megtettük a megfelelő óvintézkedéseket. De legalább új ruhákat és minimális felszerelést találtunk magunknak. Étel, ital, elsősegély, ennek mindenképpen örülünk kellett. Fegyver szempontjából rosszabbul álltunk, de nem lehettünk mohók. Sőt, az éjszaka folyamán még emlékeink egy töredéke is visszatért, legalábbis abból, hogy nekem így történt, illetve kék csápos hálótársamnak is, következtethetek arra, hogy a többiek is hasonlóan ébredhettek. Vagy nem? Fogalmam sincs. A sajátjaim is elég zavarosak voltak, de végre tudtam a nevem, hogy nézek ki és hogy vannak, vagy legalábbis voltak barátaim, akikkel egyszer jól éreztem magam. Kezdésnek nem rossz. Hát, így összegezve eléggé hullámvasút szerű volt az eddigi kis kalandunk. Bele se mertem gondolni, miket tartogattok még számunkra a bolygó.

Az ébredés egész kellemesen telt. Fel tudtam magamban idézni az álomszerű emlékeket és szépen el is raktároztam magamban őket, nehogy ismét elfelejtsek mindent. Kipihent, friss és üde voltam, nagyon jót tett a pihenés. Egészen addig, amíg minden tagomban fel nem támadt az elképesztő izomláz. Ez már elsőre is gyanús volt, de ahogy folyamatosan lüktettek a tagjaim a felkelés alatt, további gondolkodásra sarkalt. Ennyire megerőltető lett volna a tegnapi napunk? Nem tűnt ennyire durvának, de ahogy egész nap dolgozott bennünk az adrenalin és a túlélési ösztön, teljesen elképzelhető volt a túlerőltetés. Elvégre azt is nagyon későn vettük észre, hogy iszonyatosan elfáradtunk. Vagy talán valami olyan hatás volt ez, ami még a zuhanás előtti dolgokból származott. Minden esetre nem esett olyan jól a mozgás. Örömmel vettem, hogy fiatal hálótársam is hasonlóan jól aludt, plusz neki is ugyanúgy beugrottak emlékképek. Végre igazából is bemutatkozhattunk egymásnak, Aeyaj, ez tetszett, sokkal személyesebb volt, mint a Padawan, akármit is jelentett a szó. A Jonathan névre csak bólintottam mosolyogva, én is közelebbinek éreztem azt magamhoz, mint a Kölyök kifejezést, bár arról legalább tudtam, mit jelent. A lány elment átöltözni, én magam is összeszedelőzködtem és az ajtóhoz léptem. Éppen ki akartam kukkantani, hogy még mindig tiszta-e a terep és biztonságban vagyunk, de már érkezett is a következő meglepetés, nehogy unatkozzunk.

Az egész épület megrázkódott, kisebb rengés érkezett és egy robbanás zaja szűrődött be. A világítás azonnal meg is szűnt, valószínűleg az energiaellátással együtt. Vagy szerencse, vagy a bázis beépített mechanizmusa volt, de nem szorultunk be a szobánkba, pont résnyire kinyílt az ajtó, valószínűleg azért nehogy bárki bent rekedjen ilyen esetben. Nagyjából ennyi jó történt, ez se biztos hogy annyira jó volt, hiszen ha itt kinyílt az ajtó, akkor bizony máshol is kinyílt, szóval bármilyen akadály, amelyet közénk és a bázison belül, vagy bázison kívül randalírozó vadállatok közé emeltünk, tulajdonképpen könnyedén áttörhetővé vált. Ennyit a biztonságról. Jó volt, amíg tartott. És ezek még csak a távolabbi fenyegetések voltak. Maga a robbanás is rengeteg fejfájásra adhatott okot. Mi történt? Megtámadtak minket? Vagy csak valami gép felmondta a szolgálatot, pont most? Vagy a generátor fuccsolt be? Számtalan lehetőség volt és csak úgy lehettünk okosabbak, ha utána jártunk. Aeyaj is hasonlóan vélekedett és sürgette, hogy induljunk és járjunk utána, én pedig bólintottam, de azért óvatosságra intettem őt is és magamat is.
- Rendben, járjunk utána mi történhetett, de legyünk óvatosak. Nem tudjuk mi okozhatta a robbanást, de valószínűleg mindenhol kikapcsolt minden, szóval az ajtók, amik eddig megvédtek minket a vadállatoktól, hasonlóan kinyílhattak, mint a miénk. Reméljük a többiek is jól vannak.
Rajtunk semmi különösebb sérülés nem esett, de azt csak remélni tudtuk, hogy a többiek is hozzánk hasonlóan távol voltak a robbanástól. Valahol arrafelé történhetett, ahol bejöttünk és kifosztottuk a konténereket. Ha igazam van, akkor sajnos az ottani készleteinknek is annyi. Szépen bekezdett ez a reggel, az biztos. Magamhoz vettem minden összeszedett felszerelésemet és ha nem volt elég nagy a rés, akkor vagy egyedül, vagy Aeyaj segítségével kifeszítettem az ajtónkat, pont annyira, hogy mindketten ki tudjunk menni a folyosóra. Ha a robbanás előtt óvatosan terveztem közlekedni, akkor nincs is rá kifejezés, most mennyire nem akartam vaktában a vesztünkbe rohanni. Jobb híján kézbe vettem az egyik késemet és a golyó alapú fegyveremet is, majd gyors kitekintés után kiléptem a folyosóra. Igyekeztem fiatal hálótársam mindig magam mögött tartani, egyrészről hogy némileg védjem, másrészről, hogy amíg én figyelek előre, ő figyelheti a hátunkat. Bárhonnan felbukkanhatott bármiféle ellenség, szóval rendkívül óvatosan és körültekintően kellett közlekednünk. Ha jól értelmeztem, mindketten a robbanás forrásának kivizsgálást tűztük ki célul, valószínűleg a többiek is így tesznek majd és ott tudunk találkozni, hogy megvizsgáljuk mi történt, illetve hogy kitaláljuk merre tovább. Hatásos ébresztés volt ez a robbanás, annyi biztos. Izgalmasnak ígérkezett ez a nap is.

Felszerelés:

Szakértelmek:

Erőalkalmazások:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Szomb. 04 Jan. 2020, 11:09

//Nem tudtam/tudom befejezni a reagot mielőtt indulok szerepjátékra, ahonnan késő este fogok hazaérni, de holnap mindenképp be fogom fejezni.//

by **Rhyssa Edaara Quillan** Szer. 08 Jan. 2020, 00:00

Egy kaland: A Karanténvilág

Karanténvilág

Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Aejay'gamu, Shayla Kelborn,

Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron és Edric Kane

Következő körváltás: 2020. január 12. (vasárnap)

További információk:

Rhys örült annak, hogy a párja – most már ezt eléggé határozottan kijelenthette – pozitívan fogadta a reggeli köszöntést, ami így még kellemesebbé tette ezt az egészet. Még úgyis, hogy nem emlékeztek semmire sem azon kívül, hogy együtt voltak és párt alkottak. A dolgot csak az izomláz tette kissé kellemetlenné, de erre mindenképp muszáj lesz rámozogni, hogy ne legyen rosszabb. Nem tudta, hogy ez honnan rémlett neki, de tudta, hogy ezt kell tenni. talán tényleg onnan, hogy a Padawan katonának mondta. A Padawan… ez nem név volt, már tudta, hanem valamilyen rang, hiszen Keth is úgy hívta őt az első találkozásuknál. Bár azt nem tudta, hogy minek lehet a rangja, nem tűnt katonainak a számára. Bólintott arra, hogy szerinte sem attól lehet, hogy a gyógyítás, főleg, hogy a férfinak is volt izomláza. Így gyorsan gondolkodni kezdett, hogy mitől lehet mindez, de nem jutott túl sok minden az eszébe.
- Lehet, hogy hónapokig nem voltunk magunknál és attól lehet némi izomsorvadás, vagy egyszerűen nagyobb a gravitáció, mint amihez szoktunk és ezért megterhelőbb volt a mozgás – mondta a lehetőségeket.
Ha nagyobb is lenne, fogalmuk sem lenne róla, de remélte, hogy semmi komolyabb gond nincs a háttérben. Ezek után mind a ketten megosztották az álmukat, vagyis az emlékeket, hiszen két személy mégsem álmodhatja pontosan ugyanazt. Így az egész örömteli volt a nő számára, hogy nem csupán a képzelgése volt az, amit látott, hanem valószínűleg tényleg emlékek és a valóság. Jókedvűen jegyezte meg, hogy miért nem kezdett ki vele a férfi korábban, ami azt illeti mindezt Keth sem értette. A válaszon Rhys is felnevetett és elmosolyodott, végül pedig a név kérdésére tértek rá. Amiből az egész végül is rá lett bízva, hogy ő melyiket szeretné. Neki pedig ebből egyértelmű volt, hiszen számára az emlékképek alatt is csak egy név szerepelt és a Xeth egyáltalán nem volt ismerős.
- Akkor maradok a Keth-nél, mert nekem csak az ismerős és kellemes érzéseket kelt bennem. Közben pedig majd elkezdheted törni a fejed, hogy miként engesztelj ki amiatt, hogy olyan sokáig húztad az időt azzal, hogy egy pár legyünk – suttogta.
Közben pedig közelebb hajolt a férfihoz és újra megcsókolta, valószínűleg ezt a mozdulatot szakította meg a robbanás, amire azonnal megmerevedett a teste és az ajtó felé kapta a fejét, ugrásra készen. Mintha nem ez lett volna az első alkalom, hogy robbanást hall.
- Azt hiszem ezen a szinten volt, nem lejjebb, vagy feljebb – mondta.
Ő maga is azonnal mozdult, igyekezett nem törődni a fájdalommal és noha sötét volt, odajutni, ahol a ruháit elhagyta előző este, hogy felkapkodja magára azokat. Mivel sötét volt és nem akarta, hogy esetleg Keth-nek is neki menjen, ha elindulnak kifelé, így igyekezett megfogni a férfi kezét, hogy ne egymásban essenek el a haladás közben, hanem segíteni tudják a másikat.

Amíg megcsinálta a pár tornamutatványt gondolkodott, hogy mi is lehet az oka ennek az egésznek, hogy ilyen izomláza van. Jó pár eshetőség jutott az eszébe, de emlékek nélkül egyiket sem lehetett bizonyítani, így mindegyik feltételezés maradt csak. Ahogyan indult volna ki, a robbanás akkor történt meg, szerencsére az ő lakrészét nem érte el, de még így is nekicsapódott a falnak és alig tudott megállni a lábán, a hangok alapján ez innen bentről érkezett. Fogalma sem volt, hogy mi okozhatta mindezt, de nem volt kellemes. A világítás is egyből kikapcsolt, de legalább azt hallotta, hogy az ajtaja egy kicsit kinyílt, így legalább annak kinyitásával annyira nem kellett szenvednie. Viszont igyekezett visszamenni elsőre az ágya mellé, hogy az előző nap kreált fényforrást magához vegye, hogy lásson valamit, már ha fog látni valamit, mert nincs kint por. Egy kicsit várakozott, hogy hall-e bármilyen állat, vagy a társain kívül felmerülő hangot. Ha igen, akkor egyelőre úgy tesz, mintha nem lenne itt, hogy az esetleg támadókat meglephesse. Ha azonban nem volt ilyen, akkor elsőre igyekezett elhúzni az ajtót, hogy kiférjen, ha ez sikerült, akkor aktiválja a fényforrást és úgy igyekszik kimenni. Az nem különösebben zavarta volna, ha a többség belehal ebbe, az viszont jobban, hogyha kiderül, hogy a konténerek fele – a bejárathoz közeli része – elveszett, mert a hangok alapján onnan jött a robbanás. De ezt megtudja, ha kijut. Ha sikerült kijutnia, akkor elsőként igazából azt igyekszik megnézni, hogy mennyire maradt épp a szint, ahol vannak, illetve hol is történt a robbanás, helyrehozható-e az a kár, ami amiatt nem volt éppen semmilyen fény itt náluk. Ha meg mindenki túlélte és ide érkezik akkor remélhetőleg áttudnak mindent nézni és kiderülhet, hogy mennyire menthető a hely, vagy mennyire kell új szállást keresniük ennél…

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Az ajtókat mindenki könnyedén ki tudta nyitni, szerencsére a rugók is elengedtek, így nem csapódtak vissza, könnyedén be lehetett őket a falba tolni, a legkisebb megerőltetésre. Aki hallgatózott, az csak a saját társait hallotta, semmilyen idegen behatoló, vagy állat zaja nem hallatszott, maximum annyi, hogy néhány kő, törmelék legurul valahonnan, vagy éppen hasonló okból a fém sír.

Elsőként Shayla érkezett meg a központi szobába, aminek már egy része teljesen be volt omolva a kijárat felé. Ezek után jött Ingrid – a fényforrással – és Edric a másik irányból. Ennek köszönhetően már látszott is a beomlott rész, ahogyan a terem egy része is be volt omolva. A felsőbb szintről lezúdult dolgok, törmelékek, vezetékek, csövek zárták el teljesen a kijáratot.

Következőnek Aeyaj és Jonathan érkeztek meg, akik a sötét folyosón kellett, hogy végighaladjanak, egy idő után már némi fényderengést láttak, ahogyan pedig lefordultak a központi részbe, akkor ott már könnyedén haladhattak, mert az Ingrid által hozott fényforrás már világított. Így ők is megláthatták a beomlott részt, ami elzárta őket ettől a kijárattól és a lenti felszereléstől, már ha az megmaradt.

Utolsónak pedig a gerlepár érkezett meg. mivel nekik még fel kellet öltözniük, így utolsóként indulhattak el és végül – hacsak Xeth nem ellenkezett akkor – kézen fogva érkeztek meg. Ők is látták a fényt, majd ugyanazt, amit a többiek, hogy minden beomlott. Mindenki itt volt, de a kiborgizált szótlan, mogorva és köhögős alak nem.

Ha a társaság ellenőrzi, a romokat nem igen lehetett megmozdítani anélkül, hogy ne jöjjenek további darabok fentről lefelé. Szerencsére azonban ki lehetett menni az épületből, mert ugyebár két bejárat volt, a jobb oldali irányban volt még egy ilyen lakásblokk – csak a felső tiszti rész nem volt benne – és annál is volt egy kijárat. Azon át ki lehetett menni a guanós-madaras részre.

Itt látható volt, hogy már odakint süt a nap, nem esik az eső, az állatok nem tértek vissza, azonban azaz ajtó, amin a csapat bement kirobbant a helyéről, a fal is több helyen felnyílt, beszakadt és innen is be volt omolva. Ezeken felül, ha valaki kinézett, akkor az a hely is, amin bejöttek sokkal jobban be volt szakadva, mintha azt is robbanás érte, de kívülről…

Egy valami biztosan nyilvánvaló volt mindenki számára. ez a hely már nem biztonságos és a lenti készleteket teljesen biztosan elbukták. A tiszti szálláson levő konténerekben pedig még nem tudják, hogy mik vannak…

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Fent spoiler tagbe bekerült az itt is látható felrobbant bázis.

statisztika:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Vas. 12 Jan. 2020, 00:20

//Mivel senki se írt, csütörtökön lesz új kör.//

by **Edric Kane** Vas. 12 Jan. 2020, 20:53

Helyi Idő: ???
Helyszín: ???
Célkitűzés: Túlélés
Jelenlevők:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]

Minden túl sötét volt, s jó ideig semmilyen fényforrás nem csillant meg a folyosón, így Edric néhány pillanat várakozás után megpróbálta először minimális erővel kinyitni az ajtót. A fékek és rugók elsőre még halkan nyikorogtak a nyomástól, de egyelőre nem adták meg magukat. A furcsa izomláz a karjaiban még mintha fel is erősödött volna, ám egy mély levegő után rendesen odatette a nagydarab férfi a súlyát, az ajtó pedig könnyebben csúszott a falra, mint azt várta, így szabályosan kiesett a szobájából. Némi port sikerült ezzel együtt belélegeznie, így némi köhögőroham jött rá, ami hangos visszhangot vitt a folyosó további részére. Kezét a szájához emelte, hogy úgy tompítsa a hangot, miközben szemei a nagy semmire tudtak csupán fókuszálni a nagy sötétségben.
~ Nagyszerű!~ dörmögött magában a sötétben és megrázta a fejét. Az alapokat végre tudta, hogy ki is ő valójában, de ez az egész helyzet még mindig idegen és új volt. Nem tudta felfogni, mi is történt vele és miért került erre a helyre. Kételkedett benne, hogy önszántából jött volna egy ilyen koszfészekbe, a furcsa narancs overall is az azonosítóval inkább azt sugallta neki, hogy akarata ellenére hozták ide valakik. Ha pedig ez így volt, a céljuk nem lehetett épp kellemes, elnézve az egész környezetet. Nem igazán tudhatta azt sem, az eddigi társaiban mennyire bízhatott meg. Hiába mondta mindegyikük, hogy semmire sem emlékezett, az ilyesmit megjátszani viszonylag könnyű lehetett. Az egy vörös, aki Boszorkaként emlegette magát, különösen furán nyersen viselkedett és látszólag sokkal inkább tisztában volt önmagával, mint bárki más. Legalábbis sokkal kevesebbet habozott azon, hogy mit is tenne a saját énje különféle szituációkban.
Ahogyan ezeken járt az agya, lépteket hallott a középső helyiség felől. Szemei ugyan megszokták a sötétet, ám az árnyékok különféle mélységén túl sokkal többre nem ment velük, egyszerűen nem volt elég fény. A falat kereste meg kezeivel, majd tapogatva indult el lassan a léptek és hangok irányába, ügyelve, hogy ő maga ne csapjon nagy zajt a lépteivel, elvégre még mindig nem lehetett biztos, kik is várták odakint. Egy biztos, semmilyen fegyvere nem volt a két öklén kívül, így a fizikai erejére kellett támaszkodnia, ha arra került a sor, azonban ez a furcsa izomláz ezt is megnehezíthette, pontosabban lelassíthatta a férfit. Egyre közelebb érve némi gyenge fényt és elnyúlt árnyékokat pillantott meg. Szemeinek még ez az apró fényforrás is olyan volt, mint egy pohár víz, így már bátrabban lépkedett, kezeivel pedig már a falba sem kellett kapaszkodnia, ahogyan eddig tette.
Mire odaért, az egyik vörös nő, aki Ophiként mutatkozott korábban be neki már ott volt, illetve az épp eszében járó Boszorka, utóbbi méghozzá egy fényforrással a kezében. Edric biccentett nekik, de egyelőre néma maradt, elvégre még nem tudhatták, hogy tényleg nem volt rajtuk kívül más az épületben.. Oldalra pillantva látta meg az előbbi rázkódás eredményét, amitől elmormolt magában egy hosszas káromkodást. Az egyből látszódott, hogy az ajtó, amin korábban bejöttek, immár egy halom törmeléknek hála el volt vágva tőlük. A detonáció erős lehetett, szétszedte nem csak a szerkezetet, de a benne futó csöveket, na és persze a vezetékeket is, ami megmagyarázhatta a teljes sötétséget. Edric alaposan szemügyre vette a beomlást, kissé még közelebb is lépett a törmelékhalomhoz és a szinte kiszakadt falakhoz. Nem volt biztos benne, hogy ekkora sérülést az épület kibírt, bár azt nem igazán tudta megmondani, honnan is vette ezt. A nyomok ráadásul azt súgták neki, hogy az egész robbanás kívülről történt, a legnagyobb szerencséjükre, ugyanis ha mondjuk pont a központi helyiség közepe repült volna a levegőbe, valószínűleg nem csak a főbejárat omlik, de őket is álmukban éri egy örök rémálom.
Újabb léptek hangja ütötte meg a fülét ekkor, fejét elfordította a járat irányába, amin megjelent a szőke férfi, azaz Kölyök. Kissé még viccesnek is találta, hogy emlékében Max mentora ugyanígy szólította őt, de úgy volt vele, hogy inkább megtartja ezt az apró anekdotát magának egyelőre. Oldalán jött Padawan is, s a többiekhez hasonlóan elsőre őket is letaglózta a látvány, amit a szép törmelékhalom nyújtott. Végül kéz a kézben futott be a harmadik vörös is és a fickó, őket csak futólag látta eddig, de nyilván a csipet csapat részei lehettek. Az előbbi esemény eléggé kockázatossá tette a helyszínt, Edric pedig még örült is neki, hogy mindez nem álmukban történt, habár az egész komoly aggodalomra adott okot, hogy az összekuporgatott készletek is vagy a kőhalom túloldalán, vagy épp azok alatt lapultak, valószínűleg már papírvékonyként.
- Nem hiszem, hogy ez a hely stabil marad sokáig- szólalt meg a teljes némaságban, hangja pedig szinte furcsa volt számára. Mintha most hallotta volna először rendesen, ami nyilván nem így volt, de mégis furcsa érzést keltett benne és némi előre nem tervezett hatásszünetet is a monológjában- El kellene tűnnünk, mielőtt a maradék mennyezet is beomlik. Ti régebb óta vagytok itt, találtatok másik kijáratot?- kérdezte, hiszen a főbejáraton, a raktáron és a választott szobáján kívül túlságosan ő maga még nem fedezte fel a bunkert, de remélte, hogy nem az egyetlen kiuttal néztek épp farkasszemet.

Felszerelés:

by **Jonathan Skrex** Szer. 15 Jan. 2020, 17:04

TA-010 [Jonathan Skrex] (15. kör)

Helyi Idő: Ismeretlen idő, 2. nap
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Cél / Feladat / Küldetés: Megtudni, hogy mi történt és túlélni
Játékostársak:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]
- TA-045 - „Max” [Edric Kane]

Ahogy az várható volt, elég hamar megfordult a szerencsénk, a sorsunk, a dolgok alakulása, nevezzük akárhogyan történetünk vezérfonalát. Az előző napunk, ugyan nem kezdődött könnyen, sőt, határozottan nagy slamasztikákba keveredtünk, de végül is kellemesen zárult. Felszerelés, étel, ital, szállás, valamiféle együttműködés csírái, sőt, az éjszaka során még az emlékeink töredékei is rendelkezésünkre álltak. Joggal kezdődhetett tehát gyanakvással a reggel, hogy hamarosan történni fog valami váratlan szerencsétlenség. Nem is váratott magára sokat az izgalom. Alig keltünk még csak fel, éppen hogy elgondolkodtunk vajon mitől sajoghattak annyira a tagjaink, már szinte indultunk volna kifelé a szobából, amikor megtörtént a baj. Robbanás, valahol pont arrafelé, ahol a konténerek voltak. Hogy ne csak a dolgok rossz oldalát nézzük, ha arrafelé kerestünk volna szállást, valószínűleg eléggé megjártuk volna ezt az eseményt. Így a zaj, a rengés, a különböző hatások kifejezetten távolinak tűntek, legalább ennyiben szerencsésnek mondhattuk magunkat. Abban mondjuk csak reménykedni tudtunk, hogy a többiek is hasonlóan biztos távolságra voltak. A tartalékoknak valószínűleg búcsút inthettünk. Illetve bárminemű biztonságnak is. Alapjáraton nem szívesen tartózkodtam volna tovább egy olyan helyen, ami bármikor felrobbanhat, akármi is volt a kiváltó ok. De az esemény bizonyosan megrongálta az egész épületet, energia, víz és egyéb létfenntartó rendszerek, illetve biztonságtechnikai szempontból is. Alighogy elkezdhetett volna a szívünkhöz nőni, valószínűleg azonnal el is kell búcsúznunk újdonsült lakunktól. De ez még odébb volt. Egyelőre megegyeztünk hálótársammal, Aeyaj-val, hogy mihamarabb meg kell találnunk az esemény forrását, a többieket és ki kell találnunk merre tovább.

Az ajtók, valószínűleg a beépített biztonsági intézkedések miatt, nem ejtettek foglyul minket az áramszünet után sem, szépen elengedett az összes, így szabadon kimehettünk a szobánkból. A rugók engedtek, nem csapódtak vissza, könnyen be lehetett tolni a falba az ajtókat, különösebb megerőltetés nélkül. Sajnos ha mi meg tudtuk ezt csinálni, akkor valószínűleg az éhes, vérszomjas, barátságtalan állat szomszédainknak sem jelenthetett túlzott akadályt, szóval jobban tettük, ha igyekszünk a költözéssel. Leskelődtem, hallgatóztam a folyosó felé, de semmilyen ellenséges jelenlét nem szúrt szemet vagy fület, így kimerészkedtem a szoba biztonságából, sarkamban a fiatal kék leányzóval. Sötétben haladtunk, de semmi sem támadott meg minket és hamarosan ismerős derengő fénnyel találkoztunk, a lányok által összeeszkábált és felderítéshez is használt fényforrás volt. Nagy kő esett le a szívemről, ezek szerint a többiek is megúszták ezt a dolgot. Mindenki meglett végül, kivéve persze a gyíkpofát, illetve a robotnak se láttam nyomát. Sajnos a hely se volt éppen csúcsformában. A központi rész eléggé megsínylette, akármi is történt vele. Egy része teljesen be volt omolva, elzárva a kijáratot, illetve a konténereket amiket vizsgálgattunk korábban, már ha bármelyikből maradt egyáltalán valami. A felsőbb szintről törmelék, vezetékek, csövek és hasonlók zúdultak lefelé, de állatoknak egyelőre semmi nyoma nem volt. Nem kellett hozzá nagy vizsgálódás, hogy látható legyen, ezt a kupacot bizony nem fogjuk innen eltakarítani. Minden apró mozdulat azzal veszélyeztetett, hogy még több mocsok zúdul lefelé, tovább nehezítve az amúgy sem rózsás helyzetet. Erre bizony nem volt többé átjárás, akármi is történt itt. És az ott lévő készleteinknek is búcsút inthettünk.

Furcsa volt ez a robbanás helyszín. Mintha kívülről okozta volna valami, ha belül robbant volna szét valami, akkor valószínűleg nagyobb károk lettek volna, köztünk mi is és másféle elrendezésben. Valaki megtámadta volna az épületet odakintről? Gyanús volt ez az egész. Ahogy néztem a kupacot, pár pillanatra becsuktam a szemem és próbáltam koncentrálni. Igyekeztem ugyanazt a módszert felidézni, amit este lefekvés előtt is vizsgálgattam, próbáltam ismét megérezni a körülöttem lévőket. A pihenés után mindenki nyugodtabbnak tűnt, a gyíklény pedig valószínűleg kimúlt már, így bíztam benne, hogy nem futok bele ugyanabban a nyomorúságba, mint legutóbb. Főleg azt próbáltam megérezni, vizsgálgatni, kipuhatolózni, hogy voltak-e odakint élőlények, akik ezt okozhatták és akiktől tartanunk kellene. Ha nem sikerült, akkor egyelőre felhagytam ennek a különös erőnek a megértésére tett próbálkozásokkal, ha viszont valamit sikerült esetleg megérezni, akkor a többieket is figyelmeztettem az esetleges veszélyekre. Max felvetette, hogy el kéne innen tűnni, ebben bizony teljesen igaza volt.
- Arrafelé van egy másik kijárat. És én is támogatom a költözést, ha eddig lett is volna esélyünk helyrehozni a generátort, innen már aligha tudunk bármit kezdeni az épülettel. Lehet egyszerűbb, ha tovább állunk. Előtte viszont javaslom, nézzük meg, a másik konténeres szoba miket tartogat, ha már az előzőt elvesztettük a robbanásban. Bármilyen plusz felszerelés jól jöhet, fogalmunk sincs, mi minden várhat ránk odakint.
Időközben bontottam magamnak egy foszforeszkáló rudat, hogy ne legyek a többiekre utalva fényforrás szempontjából. Szépen vázoltam a felvetéseimet, vártam picit a többiek reakcióit, utána pedig ha nem érkezett ellenvélemény, vagy esetleg jobb ötlet, ami meggyőzött volna a másképpen való cselekvésről, akkor elindultam a maradék konténerünk felé.

Nem is tudom ezeket miért nem kutattuk át az előző napi körtúrán, valószínűleg vagy nagyon fáradtak voltunk, vagy csak feltételeztük, hogy ebben is ugyanazok lesznek, mint azokban, amiket találtunk. De mivel az előző adagunk vagy megsemmisült, vagy valahol a romok alatt pihent, nem maradt sok választásunk, ha bármilyen egyéb készletekre vágytunk, mint hogy átnézzük a maradék konténert. Bukni csak nem bukhattunk rajta. Talán ebben volt az értékesebb áru. Egy kardnak nagyon örültem volna. Máris nem éreztem volna magam olyan bambán. Ezektől a késecskéktől aligha rettent volna meg bárki. No mindegy. Ha ugyanazokat találtuk, mint a másik részlegben, akkor sincs tragédia, hiszen az elpakolt darabokon kívül az étel, ital és gyógyszeres készleteink is odavesztek, azokból viszont mindenképpen kellene az utánpótlás, ha hosszabb távra itt ragadnánk. Minden esetre azért óvatosan folytattam a vizsgálódást. A konténerekkel is vigyáztam, lehet, hogy nem véletlenül voltak ezek elkülönítve, ha gyanúsnak tűntek, vagy veszélyesnek, akkor inkább hagytam őket. És persze folyamatosan ott volt a levegőben, hogy bármikor támadás érhet minket, állatok és egyéb nyalánkságok által. Vagy már ért is minket. Amúgy is elég paranoiás embernek kezdtem el megismerni magamat és ez a gyanús robbanás sem segített. Ha végeztünk a konténerekkel, vagy esetleg elengedtük őket inkább, vagy veszélyesnek tituláltuk őket, vagy nem tudtunk hozzájuk férni, akkor jöhetett a távozás, ha nem volt ellene senkinek kifogása. A másik kijárat szerencsére épnek tűnt és kivezetett minket az épületből. Ha eljutottunk ideáig, akkor még az eddigieknél is óvatosabban terveztem közlekedni, fegyverekkel a kézben, lassan és megfontoltan, hiszen nem tudhattuk, mik várnak minket odakint. De mielőtt ez megtörtént volna, mindenképpen jó ötletnek tűnt a hely minél kiterjedtebb kifosztása, hogy annyi hasznos cuccot cipeljünk magunkkal, amennyit csak tudunk, hiszen nem volt rá garancia, hogy a bármi hasonló forrásra akadnánk a közeljövőben. Ha jól emlékeztem, idefelé láttuk a távolban a városfal, illetve a város romjait, de ki tudja, mennyi idő odajutni, mik várnak ránk az úton és ha el is jutunk oda egyben, miket találunk ott. Itt kellett felszerelnünk magunkat, amennyire csak lehetett, utána távozhattunk, valóban, mielőtt az egész épület a nyakunkba zuhanna. Nem volt nekem való ez a stresszes környezet. Az tetszett nagyon, amit az emlékemben láttam. A kastély, a tó, a békesség. Oda akartam visszamenni. Akárhol is volt.

Felszerelés:

Szakértelmek:

Erőalkalmazások:

by **Xeth E'ron** Szer. 15 Jan. 2020, 22:35

TA-043

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Amiket felhozott lehetőségeknek eléggé helyénvalóak voltak, bár az egyik több problémát és kérdést vetett fel bennem mint a másik. A gravitáció természetes és elfogadható dolog volt, viszont az, hogy talán hónapokig eszméletlenek voltunk már más kérdéseket vet fel, például, hogy miként maradtunk életben, volt személyzet a hajón amin érkeztünk, vagy ha nem, akkor miképp oldották meg, hogy nem haltunk éhen vagy szomjan miközben nem voltunk magunknál. Végtére is nem voltunk tele csövekkel, vagy hasonlókkal. Természetesen lehetett olyan megoldás is, amire nem gondolok, hiszen nincs meg a kellő emlékezet alapú tudásom hozzá, így amíg nem találkozom egy adott jelenséggel vagy technológiai megoldással, addig aligha fogok abban gondolkodni.
- Én is ettől tartok. - értettem egyet azzal, amit Rhyssa mondott, hogy azon a szinten történhetett a robbanás ahol mi is voltunk. Az öltözés bár kellemetlen volt, egyrészt a sötét miatt, másrészt az izomláz miatt, de relatíve hamar meg lehetett ejteni. Ha sikerült akkor még a plusz orvosi felszerelést is igyekeztem megkeresni, amit Rhyssa hozott be az este, ahogyan a kezembe csúsztatott kezét sem utasítottam el és kijutás után is igyekeztem úgy haladni, hogy ha szükséges, akkor a saját testemmel védhessem bármitől is, ami ott volt. Erre viszont szerencsére nem kellett sor kerüljön, hiszen mire mi odaértünk már mindenki ott volt és elég pocséknak tűnt a helyzet.
- Ezt a robbanást idebenn okozta valami. Ahogy a jelenlévőket elnézem, egyedül a kiborgizált alak, aki valahol ott állhatott még tegnap, ahova minden beomlott, hiányzik. Ami azt jelenti, hogy vagy ő okozta a robbanást szándékosan vagy véletlenül, aminek okán életét vesztette vagy a másik oldalon lehet, vagy pedig valami más és ugyan ez a két lehetőség áll fenn. - hozom fel azt a tényt, amit eddig senki sem tett szóvá, ezzel ismételten halálmadarat játszva a csapatban. Komolyan, lehet tiszta fekete öltözetet kellett volna választanom és valami nagyon ijesztő arcfestést magamnak, mert akkor már hoznám az egész dolgot hitelesen.
- Maradj mellettem.- fogalmam sincs, hogy miért mondtam ezt Rhyssának, hiszen egymás kezét fogtuk, így aligha lehetett volna ez másképp, mint hogy itt marad, de attól még jó ötletnek tartottam, hogy ezt mondjam és mosolyogtam is rá. Nem azért mondtam, mert úgy gondoltam volna, hogy hülyeséget csinálna vagy eltévedne, ahhoz túl okos, inkább csak amolyan kedvességként az egészet. Elindulni kifelé csak ezután indultam arra, amerre a kijárat is volt és Ophi is elindult. Odakinn már jó idő volt és egyelőre úgy tűnt, hogy megenni sem akarnak, viszont ahogy azt a korábban említett vörös még előttem megjegyezte nem csak a benti volt az egyetlen robbanás és egy elég furcsa gondolat is támadt a fejemben emiatt, aminek köszönhetően összeráncoltam a homlokomat és összehúztam a szemöldökömet. Ezt a gondolatot már nem akartam kimondani, most túl sok lett volna még csak ha feltételezés is az egész.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

TA-052

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

A szobától a központi részig gyakorlatilag fejben annyi átkot és szitokszót kevertem káromkodással, hogy ha valaki hallotta volna, akkor biztos kellemetlenül érezte volna magát, de ez engem egyáltalán nem érdekelt, az pedig az arcomon is látszott, hogy mennyire idegesítő volt számomra a dolog. Mindezt pedig addig csináltam, amíg Boszorka meg nem jelent és világította be a helyet, ami korábban a kijárat volt és a raktárunk, most azonban törmelékkupac. Egy mély levegőt vettem, hogy kitisztítsam a fejemet kicsit, majd azt néztem meg, hogy én magam egyáltalán elhoztam-e a szobából a fegyvereimmel együtt a fényforrást. Attól, hogy a felszerelkezés automatizmusként működött, még lehetséges, hogy ott hagytam, vagy a robbanás alkalmával elvesztettem, esetleg megsérült. Ezután következett, hogy amíg mindenki odaért igyekeztem felmérni, hogy valami menthetőt találok-e a romok között anélkül, hogy még több beomlást vagy személyi sérülést okoznék.
- A betűs fickónak igaza van, ha pedig ezt a robbanást az az alak okozta és életben van, akkor kitekerem a nyakát. Ami pedig a konténereket illeti, ez volt az egyetlen konténeres szoba, mást nem találtunk a bázison, úgyhogy nem tudom miről beszélsz. Hacsak az éjszaka folyamán nem tartottál kis felfedező körutat... - igyekeztem nem túl vádló, inkább ironikus lenni, de nem ígérhetem, hogy mindez nem sikerült. Amennyiben nem válaszol semmit, vagy nem tud kielégít választ adni, akkor csak vállat vonok és a kijárat irányába indulok el. Semmi kedvem tovább itt maradni, hiszen ezen a helyen már sokat nem tehetünk és jobb lenne minél előbb új biztonságos helyet találnunk magunknak, hiszen a fene se tuja, hogy mikor jön a következő savas eső, vagy állat.
- Ahogy el nézem nem csak a benti robbanás történt és a gyíknak sincs nyoma. Ha nem tévedek akkor a kijárat elé hajítottuk. Lehetséges, hogy ő robbant volna fel? - teszem fel a kérdést, mintegy hangosan gondolkodva és elsősorban Boszorkának irányítva a dolgot, mert rajta kívül a gerlepár volt még akivel egyelőre jól meg tudtam értetni magam, bár az egyikük valamiért folyton csak a halálesetek bejelentését intézte mostanság, vagy a vörös megfektetését. Ezután pedig következhetett, hogy elinduljunk új helyet találni magunknak minél hamarabb.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

Gépek

Spoiler:

TA-026

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Teljesen sötétbe léptünk ki a folyosóra. Igyekeztem belekapaszkodni Jonathanbe, hogy ha egy mód van rá ne tapossunk egymásra és ne is váljunk szét, hiszen ha nem is hallottunk semmi veszélyeset ez még nem jelentheti azt, hogy nem is történt meg. Szerencsére közben aztán fény is jelent meg, így sikerült elég hamar elnavigálnunk a többiekhez. Ekkor már elengedtem a férfit, hiszen nem volt szükség arra, hogy belekapaszkodjak.
A bejáratnál levő rész teljesen be volt omolva, ami azt jelentette, hogy a konténerek is odalettek vagy legalább el vagyunk zárva tőlük. A helyzet pedig elég gyorsan eszkalálódott, hiszen hamarosan arra az elhatározásra jutottunk, hogy itt hagyjuk ezt a helyet és a másik kijáraton keresztül indulunk neki, hogy új menedéket találjunk magunknak egy olyan helyen, amit nem is ismerünk.

Felszerelés

Spoiler:

Képességek

Spoiler:

Erőalkalmazások

Spoiler:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Csüt. 16 Jan. 2020, 09:03

Egy kaland: A Karanténvilág

Karanténvilág

Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Aejay'gamu, Shayla Kelborn,

Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron és Edric Kane

Következő körváltás: 2020. január 20. (hétfő)

További információk:

Nem örült annak túlzottan, hogy egyetértettek mind a ketten abban, hogy erről a szintről jött a robbanás. Jobb lett volna, hogyha rosszul érzékeli mindezt és ebben Keth megcáfolja. Annak viszont örült, hogy a férfi nem utasította el a kezét, amikor megfogta, hogy így haladjanak. Azt határozottan kedvesnek találta, hogy úgy haladt a párja, hogy védje őt, bár valamiért úgy érezte, hogy erre nincs szükség, de mégis jól esett neki, hogy vigyázna rá. Talán azért, hogy noha emlékek nélkül vannak, mégis támaszkodhat valakire, akiben megbízik az első pillanattól kezdve. Ahogyan megérkeztek a többiekhez már ő maga is látta, hogy mennyire reménytelennek tűnő ez a helyzet, hogy miként omlott be a fal és valószínűleg amiatt így, mert pont a konténerek környékéről jött a robbanás.
- A „betűs fickó” neve Keth Tye E’ron! – kérte ki magának mindezt.
Túl későn esett le neki, hogy nem kellett volna elmondania mindezt Ophi kirohanására, de mégis valahogy úgy érezte, hogy neki is meg kéne védenie a másikat. Emiatt némileg bocsánatkérően mosolyodott el, ahogyan Keth-re pillantott. Arra bólintott, hogy vele marad, így követte őt továbbra is kézen fogva a kinti részre. Egy pillanatra összerezzent a kilépéskor, hogy a szabadba ért, noha most épp a nap sütött, de azért az utolsó emléke erről az egész helyről, hogy kint volt és szakad az emlék nem volt kellemes. Ő maga ahhoz a témához nem nagyon tudott hozzátenni semmit, hogy van-e még extra ellátmány, vagy sem, mert nem volt olyan állapotban, hogy itt lehessen maradni. Plusz még volt még egy robbanás, ahol magába az épületbe jöttek be. Úgy vélte, hogy ott dobhatták ki, mert máshol nem tudta megtenni Boszorka és Ophi mindezt.
- Kintről is van egy robbanás, csaknem a gyíkfajzat volt? – kérdezte némileg meglepetten. - Te is arra gondolsz, hogy ő és a kiborg robbantak fel valami miatt? – fordult Keth felé.
Ha ez így volt, akkor ez egy nagyon kellemetlen fejlemény lehetett. Itt most fogja majd elengedni Keth kezét, hogy megnézhesse a kinti robbanást, hogy igazolást szerezzen minderre, vagy épp cáfolatot. Hogy innen mi lesz, abban ő is biztos volt, hogy menniük kell, de remélte, hogy azért még némi felszerelést össze tudnak innen kaparni azelőtt, hogy másik helyet keresnek. Ha így lenne, segít ebben, de ha rögtön mennek, akkor továbbra is Keth mellett igyekszik haladni.

Ahogyan Ingrid is körül nézett a hely közel sem nézett ki olyan jól, mint kellett volna. Az egész be volt omolva és láthatóan az a rész eléggé érintett volt, ahol az ellátmányuk volt, amiről tudták is, hogy micsoda. Mikor látta, hogy ez a rész olyan, hogy bármelyik pillanatban összedőlhet, így még a kérdés feltevése előtt elindult a másik kijárat felé, hogy körülnézzen odakint is. nem igazán foglalkozott azzal, hogy a többiek fény nélkül maradnak. Odakint sem volt túlságosan nagy szerencséjük, a kinti rész is megsérült, így már teljes bizonyossággal lehetett mondani, hogy elvesztették minden nyersanyagukat, utánpótlásukat. És még kintről is volt egy robbanás. Érdekes, lehet, hogy mégiscsak voltak lakói a bolygónak, akiket nem láttak és előjöttek? Sajnos nem tudta, hogy meddig eshetett az eső, de jó kiindulási pont lehetett volna. Az is biztos lett, hogy itt nem maradhatnak. Az érdekelte volna, hogy miként jött létre a robbanás, de számtalan más fontos dolog volt, aminek először utána kellett járni, meg elintézni. Ilyen volt például az, hogy új fedezéket keressenek, ahol meghúzhatják magukat, aztán követhette minden más. Úgy találta, hogy egyelőre a többiek még hasznosak, hiszen lesz kit feláldozni, hogyha úgy alakul, hogy a saját élete fontosabb lenne, márpedig az volt a többiekével szemben, hogy túlélje. Amint mindent végignézett, akkor ment vissza a benti részre. Végül nem ő volt az egyetlen, aki kijött, Ophi szavaira pedig válaszolt, mert a nő tévedett.
- Szerencsére volt még egy szoba tele konténerekkel, de azokat nem néztük korábban, nézzük meg mi menthető, aztán tűnjünk el innen, hogy biztosabb helyen átgondolhassuk mik a későbbi teendőink – mondta. - A harmadik tiszti szállás is konténerekkel volt tele.
Így hát el is indulna azt ellenőrizni.

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

Szerencsére Shayla tévedett és tényleg volt még egy szoba, ami tele volt konténerekkel, de azokat nem nézték meg előző nap. Ami a robbanást illette, akik kint megnézték, hogy ott mi történt, azok egy kisebb krátert találtak pár méterre a bejárattól. Shayla és Ingrid megismerhették, hogy pontosan oda hajították ki a gyíkfajzatot. Aki azt a különös érzést próbálta kihasználni, amit múltkor is éreztek, nem sikerült senkinek semmi.

Ha mások is követték Ingridet, akkor megtudták nézni az ottani helységet és abban még több konténer volt, mint a lentiben. A tartalmuk pedig nagyjából ugyanaz, mint a lentieknek. Víz, élelem, szerszámok, orvosi felszerelés. Azonban itt a lentivel ellentétben nem voltak fegyverek, semmilyen.

Bőven fel lehetett ruhával, élelmiszerekkel, orvosi dolgokkal, takarókkal, hálózsákokkal és effélékkel szerelkezni mielőtt útnak indultak. Még nagyobb hátizsákok is voltak itt, amikbe lehetett pakolni.

Akkor most lesz egy kisebb ugrás. Egy két hetes, ehhez annyit, hogy a városban találtatok egy tökéltesen működő helyet, ahol meghúzhatjátok magatokat. Van energia, biztonsági rendszer és minden efféle. Egy földszintes múzeum az épület, amit találtok lakhatónak. Ami az esőt illeti, minden nap esik, késő délutántól hajnalig, mindig savas.

A kérésem, hogy a mostani reagban írjátok meg, hogy mit tesztek a két hétben, mit szeretnétek csinálni és majd leírom, hogy menyire sikerült, milyen erőskilleket kaptok meg, esetleg mennyi emlék jön vissza stb. Smile

statisztika:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Hétf. 20 Jan. 2020, 00:00

//Pénteken lesz új kör.//

by **Xeth E'ron** Csüt. 23 Jan. 2020, 21:35

TA-043

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Szerencsére kiderült, hogy minden eléggé rendben volt, azt leszámítva, hogy két halott, vagy MIA személy volt, az addig biztonságosnak hitt bázisunk beomlott és kicsit zavarosak voltunk. Odakinn pedig Rhys, mintha csak a gondolataimban olvasna, rátapíntot arra amire gondoltam, í]y egy bólintással jeleztem, hogy igen, arra gondoltam, hogy valószínűleg a testek robbantak fel, ami pedig azt jelenti, hogy vannak bizonyos kritériumok, amik egyértelműen élő bombává változtathat minket.
Az hasznos volt, hogy mégiscsak voltak más konténerek is azokon kívül amik felrobbantak, mert még mielőtt elhagytuk volna a placcot, akkor fel tudtunk pakolni mindent ami fontosabb volt. Természetesen felajánlottam Rhysnek, hogy osszuk meg a dolgokat, tehát ne az legyen, hogy mindketten mindent viszünk, hanem fele-fele arányban. Annak kisebb esélyét láttam, hogy mi különválnánk, mint azt, hogy a csapat több részre szakad, ha szükséges, így ez elég logikus döntésnek tűnt számomra.
Ami viszont igazán meglepett az volt, hogy milyen hamar megtaláltuk az új és biztonságosabb helyet. Vagyis ha még az első alkalommal tovább jutottak volna, akkor most ez a csodás hely lenne felrobbanva vagy megsérülve. Remélhetőleg nem történik meg újra a korábbi eset, bár ezt aligha tudjuk megjósolni, hiszen soha sem lehet tudni, hogy ki hal meg csak úgy, minden ok nélkül.
A pár hét, amit itt eltöltöttünk, úgymond elég jelentősen eltelt, legalábbis számomra. Annyira engem nem érdekelt az, hogy a környéket felderítsem, azt meghagytam azoknak, akik ténylegesen erre "szakosodtak", persze ha megkértek hogy megtegyem, akkor nem hagytam őket cserben. Ami igazán érdekelt az volt, hogy minél több időt töltsek el Rhyssel az újra megismerkedés érdekében. Nagyon sok mindent be kellett pótoljunk és különben is, szerettem volna, ha minél inkább megismerhetjük egymást, akár még azelőtt, hogy az emlékek megjelennek, vagy azok kapcsán, hiszen ez mégis csak egy úgymond kaland. Biztosan sokkal érdekesebb játékosan, tiniszerelemként megismerni egymást, miközben ténylegesen egymáséi vagyunk házasságkötés által. A második dolog pedig, amit mindenképpen szerettem volna, ha azt a furcsa erőt, amit éreztem és villámok szórására és arra az egyszeri gyógyításra tudtam használni, valamilyen módon jobban tudnám kezelni. Nem akartam azt, hogy ha véletlenül ismét szükség lenne a gyógyításra, akkor az első alkalommal ellentétben ropogósra süssem a páciensem, vagy csak úgy általában is a kezemben legyen az irányítás némiképp.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

TA-052

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Ingri felvilágosított arról, hogy én voltam aki tévedett é ténylegesen volt egy szoba, amit nem néztünk át és konténerek voltak benne. Az egyetlen kérdésem az volt, hogy mi a fészkes fenéért nem néztük át eddig és törődtünk csak a másikkal. Ha í]y tudom, akkor nem izgatott volna, hogy azok felrobbantak és egyenesen oda megyek. Amit most meg is tettem a többiekkel együtt, akik jöttek, hogy egyrészt "felfedezzem" mik is vannak ott és összepakoljak az útra.
Igazából kicsit pesszimistán álltam az új lakhely kérdéséhez, mert mégis mekkora lehet az esélye annak, hogy hasonló vagy jobb helyet találunk és hamar, vagy úgy egyáltalán. Természetesen minden ösztönömet, megérzésemet és tudásomat bevetettem annak érdekében, hogy minél hamarabb és minél jobb helyet találhassunk a csapatnak. Feltételezem mondanom sem kell, hogy majdnem leesett az állam, mikor az új helyet megtaláltuk. Egyszerűen tökéletesen megfelelt annak, amit kerestünk. Volt működő energia, biztonsági rendszer és gyakorlatilag minden amire szükségünk volt.
Boszorkával, akinek persze immáron a saját nevemre emlékezve be is mutatkoztam, igyekeztem összedolgozni, hogy minél optimálisabb és gördülékenyebb rendszert dolgozzunk ki a túlélésre. Ami természetesen azt jelentette, hogy miként tudjuk a szükséges nyersanyagokat beszerezni a túléléshez. A savas eső nem sokban könnyítette meg mindezt, hiszen eléggé leredukálta az időt amit kitt tölthettünk, de relatíve lehetett hozzá igazodni. Amikor pedig nem ilyesmivel foglalkoztam, akkor azt az időt edzésekkel töltöttem, valamint igyekeztem valami olyan kis zugot összehozni ahol fegyvereket vagy páncélt tudok összedobni. Egy kovácsműhely hasznos lett volna, de már annak is örültem, ha megfelel nyersanyagot és módot találok arra, hogy akár kezdetleges fegyvereket és páncélokat hozhassak létre. Túl hosszú ideje érzem már azt, hogy "meztelen" vagyok és bármiféle páncélzatnak örültem volna.

Felszerelés

Spoiler:

Szakértelmek

Spoiler:

Gépek

Spoiler:

TA-026

Kaland címe: A Karanténvilág
Foglalkozás: ?
Helyszín: ?
Feladat: ?

Összepakoltunk a konténerekből, amik egy másik szobában voltak és épségben, majd pedig útnak indultunk az új lakhelyünk felé. Meglepően hamar találtunk is egy tökéletes helyet, ami hihetetlenül jó állapotban volt és biztonságos is. Természetesen igyekeztem a többieknek segíteni amiben csak tudtam, legyen az szerelés, vagy olyan munkák, amiket magam is el tudtam látni. Mindemellett igyekeztem Csillagvirággal és Jonathannel időt tölteni, máskor pedig azt gyakorolni, amit Boszorka " táncnak" hívott, valamint megpróbálni megérteni azt az erőt, ami körülöttünk volt és, amiben mindnyájunk érzéseit lehetett érzékelni. Természetesen azt szerettem volna, ha ez nem zúdít el, hanem amennyire lehetséges volt, irányítani szerettem volna ennek az áramlását. Ehhez pedig amennyi időt csak lehet meditálással és ráhangolódással próbáltam eltölteni, lehetőleg egyedül, hiszen nem voltam benne biztos, hogy a többiek nyüsgő közösségében mindez lehetséges lett volna.

Felszerelés

Spoiler:

Képességek

Spoiler:

Erőalkalmazások

Spoiler:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Pént. 24 Jan. 2020, 09:14

//Nem tudtam végül a reagjaim végére érni, kedden lesz új kör, addig ha a többiek nem írnak kihagyom őket és úgy veszem, hogy nem csináltak sok mindent a 2 hét alatt.//

by **Edric Kane** Vas. 26 Jan. 2020, 14:49

Helyi Idő: ???
Helyszín: ???
Célkitűzés: Túlélés
Jelenlevők:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-028 - „Geelan” [Qymaen jai Sheelal]
- TA-051 - „Tépő” [Mogwar]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]

Lassan összegyűlt a teljes brigád a szobáikból és egyszerre kezdték el fejtegetni, hogy mi is történhetett valójában, vagyis mi okozta a semmiből jövő detonációt. Gyíkfajzatról és egy kiborgról hablatyoltak, közülük Edric csak az előbbiről tudott, s csak most jutott eszébe neki, hogy a többiek tulajdonképpen kidobták az épületen kívülre. Bár akkor, ott épp alig volt magánál, erre az eseményre azért emlékezett, mert még kissé sajnálta is a lényt és ha talán jobb erőben lett volna, még meg is akadályozza a nem túl humánus akcióját a vörös csapatnak. A kiborg azonban újdonság volt számára, bár elég könnyű volt rájönnie, hogy valószínűleg ő is ugyanolyan amnéziás tag lehetett, mint ő maga, és ezek szerint a gyíkfajzathoz hasonlóan gyengélkedett, ami azt is megmagyarázta, tegnapi érkezésekor miért nem találkozott még vele. Ezek alapján elég sokminden kimaradt neki a késői ébredés miatt, de legalább mostmár lassan ő maga is egy szintre került a többiekkel.
Ha pedig már többiek, közül többen is felvetették annak lehetőségét, hogy ez a két másik társuk voltak azok, akik felelősek a robbantásért, vagy épp ők maguk robbantak fel. Edric feje hátuljában ott motoszkált egy gondolat az utóbbi teóriára, de már ismerősként köszöntötte ezt a furcsa, deja vu érzést: lett volna egy kötődő emléke, ismerete, ami épp ide való volt és segítette volna a rejtély megoldását, de nem akart a kirakósdarab a helyére kerülni, bárhogy is forgatgatta volna és koncentrált. Egyre többször és többször érezte ezt, hogy az adott problémához már volna tapasztalata, de a konkrétumok hiányoztak, csak egy nagy szürke köd volt az agyában, ami nem akart felszállni és megmutatni, mit is rejtegetett. Ütötte, vágta a falnak is elmenő pszichés akadályt, ám az nem engedte át, Edric pedig emiatt folyamatosan frusztrálva érezte magát, elvégre a saját elméje sem akart engedelmeskedni neki, akkor mégis hogyan tudott volna bárkiben is teljesen megbízni? Habár a nevét tudta, még mindig nem értette, honnan jött, hogyan került ide, vagy épp, hogy ki volt ő valójában. Milyen ember volt? Aki könyörtelenül átgázolt bárkin, vagy aki inkább segített másokon? Az eddigi impulzusok alapján inkább az utóbbira hajlott, de közben mindig ott motoszkált egy másik, halk hang is a fejében, ami a saját érdekeit részesítette volna előnyben.
Szerencséjükre volt másik kijárat és Edric-el hála az égnek többen is egyetértettek a hely elhagyása kapcsán. Boszorka közben el is indult a fényforrásal kifelé, akit követett még Ophi is, majd lassan szinte mindenki. Edric egy pillanatra még a romokat nézegette, próbálta agyából az emlékeket kicsalni és kihalászni, ám azok nem akadtak a horgára, így végül csatlakozott mindenkihez odakint. A látvány nem volt épp kellemes, az amúgy sem túl jó állapotban lévő épület több helyen is beomlott, kint pedig egy kráter is éktelenkedett az eredeti bejárat közelében, s mint a társai szavából kivette, eredetileg a gyíkfajzat volt ott. Edric körülnézett, hátha talált bármilyen nyomot a közelben. Ösztönösen tette mindezt, és azt is tudta, hogy mire kellett volna figyelnie, hogy találjon: furcsa nyomok a talajban, természetellenes törések, elhajlások a növényzeten. Mintha már csinálta volna ezt többször és beékelődött elméjébe. Vagy mindez csupán az evolúció hatása, az őseinek vadászó életmódjának lenyomata. Na és ezt például honnan a csudából tudta? Utálta ezt az egészet, és végre válaszokat akart. Ám ettől még messze járt, és az aktuális problémájuk igenis égetőbb és fontosabb volt. Ide kellett fókuszálnia az energiáját és kissé háttérbe szorítani saját énjével és emlékeivel kapcsolatos kérdéseket. Elsődlegesen túl kellett élniük, később talán jobban lesz ideje foglalkozni a többivel.
Némán hallgatta végig a többiek itt-ott marakodását, illetve, hogy találtak még egy termet tele konténerekkel, amelyet eddig közelebbről nem néztek meg, így talán még volt esélyük némi utánpótlást találni a már elátkozott helyen. Abban kérdés nélkül egyetértett a teljes brigád, hogy a bázis menthetetlenné vált a számukra, így amit tudtak, vinniük kellett magukkal és keresniük egy új, talán komfortosabb menedéket. Ebből szerencsére senki sem nyitott vitát, így mindannyiuk visszatért a helyre és a csak tiszti szállásként emlegetett szobába vonultak.
Talán azóta, hogy ezen az átkozott helyen felébredt, most először érezte úgy Edric, hogy szerencséjük volt. A szobában lévő konténerek ugyanis tele voltak mindenféle ellátmánnyal és felszereléssel, tulajdonképp élelemből és vízből nem szenvedtek hiányt, azonban fegyvert egyet sem találtak, csupán szerszámokat és orvosi felszereléseket. Előbbiek közül egy-kettő talán elment némi közelharci fegyvernek, de csak ha nagyon muszáj volt.
- Pakoljon fel mindenki, amennyire tud, nem tudhatjuk, meddig nem találunk újabb élelmet!- mondta el véleményét a többieknek, miközben ő maga már elkezdett teletömni két jókora hátizsákot is. Ugyan az izomláz még mindig ott volt minden porcikájában, de ő volt a legnagyobb a többiek közül, így értelemszerűen ő tudott a legtöbb felszerelést elcipelni. Ehhez mérten rendesen felpakolt élelemmel, vízzel, némi gyógyszerrel, majd két hátizsákból egyet a hátára, egyet pedig előre a hasa elé vett fel, de a biztonság kedvéért még kézben is vitt egy újabbat. Abban biztos volt, ha valami megtámadta őket, legalább a felétől meg kellett szabadulnia a saját élete érdekében, de pont úgy igyekezett felvenni mindent, hogy viszonylag könnyen ledobhassa magáról, ha a helyzet úgy kívánta.
Amint mindenki elkészült, a csapatuk elindult a természet által visszahódított városba egy újabb helyet keresni. Már az első lépések után is érezte Edric az izomláz fokozódását, de ahogy haladt, és bemelegedtek izmai, úgy tűnt könnyebnek a teher, amit cipelt. A párás és orrfacsaróan bűzös levegő nem segített abban, hogy kevesebbet izzadjon, így alig száz méter után arca már úgy festett, mintha épp egy forró zuhanyból lépett volna ki, a ruhái pedig hamar át is áztak. Csak remélni tudta, hogy fog elkapni semmilyen nyavalyát emiatt.
A város maga szinte már dzsungel volt, a növények, indák visszafoglalták a területet az egykori lakók és azok monumentális épületeitől. A betonutak repedéseiből egész fatörzsek törtek elő, mintha a világot óriások ujjai feszítették volna szét alulról. Épületeken szaladtak fel mindenféle indák és gyökerek, az apróbb állatok és madarak pedig egymásnak jelezték az idegen csapatot, ahogy vonultak előre. Edric nem egyszer kapta azon magát, hogy a válla fölött hátra-hátrasandított, nehogy valamelyik vad kiszemelje őket ebédnek vagy vacsorának.
Időérzéke kissé felmondta a szolgálatot, de meglepően hamar találtak egy egészen impozáns és ígéretes épületet. Ahogyan beértek, és körbenéztek, viszonylag hamar kiderült, hogy a kritériumok nagyját teljesítette a hely: rendelkezésre állt bőven elég energia, egy igen robosztus biztonsági rendszer kint tartotta a veszélyesebb állatokat, és még meg is tudták magukat húzni itt-ott, külön-külön. Edric ledobta magáról két puffanással a táskákat, és vett egy mély levegőt, miközben letörölte homlokáról a körülbelül fél decinek megfelelő verejtéket. Elképesztően melege volt, és legszívesebben beállt volna egy jéghideg zuhany alá, de tudta, hogy csak a kimerülés beszélt testéből. Izomláza szinte rögtön visszatért, főleg a lábai érződtek betonoszlopnak immár, bár vállai és egész háta is sajogtak a terheléstől. A csapat többi tagjához hasonlóan először körülnézett a korábban láthatóan múzeumként használt helyen, majd keresett magának egy megfelelő zúgot, talán egy irodát, lehetőleg egy mosdó és zuhanyzóval egybe vagy épp egymáshoz közel és berendezkedett oda. Edric a saját ellátmányát szívesen megosztotta a többiekkel, bár azért tartalékot rejtett el saját magának biztos ami biztos alapon.

Az első két napot szinte végigaludta. Nem egészen értette, hogyan lehet ennyire kimerült, mégis, a rövid túra után teste megkövetelte a megfelelő pihenést. Így két nap után végre kissé több dolgot is tudott tenni, első körben a múzeum minden zegét és zugát fedezte fel magának, beleértve a biztonsági rendszereket és a lehetséges menekülési útvonalakat. Még a különféle kiállításokat is futólag szemügyre vette, hátha talált valami érdekességet, ami esetleg segített volna nekik kitalálni, hol is voltak valójában. Kissé ironikusnak is találta, hogy ők maguk is emlékeiket kutatják, és pont egy múzeumban húzódtak meg, amely arra hivatott, hogy a régmúlt eseményeit és történeteit tárja a jelen felé.
Egy idő után nagyjából azt is sikerült a csapatnak belőnie, hogy a savas esők egészen rendszeresen érkzetek, általában késő délutántól másnap kora reggelig. Ez pont jó okot adott arra, hogy sötétedéskor már mindenki a fedél alatt maradjon, illetve abban is segített, hogy napfényben biztonságosabb legyen odakint a felderítés. A férfi a múzeum környékét nézte meg egymaga, bár látta Ingridet és Shayla-t többször is elhagyni a múzeum környékét nyersanyagok után kutatva, a férfi inkább a területet akarta megismerni és olyan nyomokat találni, ami arra utalt, hogy nem csak vadállatok lettek volna a planétán, illetve abban is reménykedett, hogy valami stimulálja annyira memóriáját, hogy újabb emlékképeket lásson.
Mikor már a savas eső hullott odakint és kopogott az épület tetején, Edric igyekezett jobban ráhangolódni arra a furcsa érzésre, amit mindig érzett, amitől szinte a legapróbb bogarakat is érezte a közelében. Egy olyan Erő, ami mindent és semmit egyszerre mutatott meg neki. Csak ki kellett nyúlnia érte, de mire keze elérte volna, az kissé elillant, de ahogy napok teltek el, úgy jutott közelebb és közelebb hozzá. Ismerős volt, egy rég látott barát, akinek a nevét elfelejtette az idők során és abban sem volt biztos, hogy még ugyanazokat a dolgokat szerették. Segítséget akart tőle kérni, megérteni az egész helyzetet, a furcsaságokat, amiket tapasztalt, hogy ki is volt ő valójában, miket tett eddigi életében és hogyan kellett volna élnie. Még elméje sötét mélysége is azt sugallta, hogy e kérdések nem csak most foglalkoztatták amnéziásan, de korábban is. Hiányolt két tárgyat a derekáról, egyikhez pedig tudta, hogy jobban kötődött, mint a másikhoz, mely csupán eszköz volt, míg az első lényének szinte része. Max arca felderengett előtte, de az nem, hogy most hol lehetett, hogy egyáltalán élt-e vagy már meghalt, a bolygón volt-e ő is, vagy talán az egész egy rossz vicc. Sötétség kezdte átölelni Edricet, ami idegen volt minden szempontból, mégis szinte mámorító. A furcsa érzéshez tartozott, egy másik arca volt, amit eddig nem mutatott meg, csak most, hogy a bordái között szíve hevesebben vert és a frusztráció lángja pulzált. Végül kitört belőle, és a közeli asztal átrepült a szobán, egészen a szemközti falig, ahol hangos csattanással tört össze. Edric tudta, rájött, hogy mindezt ő tette, értetlenül és zihálva nézegette kezeit, melyek szinte remegtek. A dühe elillant, ahogy egy mondat jutott eszébe, amit valahogyan tudta, hogy milliószor ismételt már magának:
~ Nincs érzelem, béke van~
Elméje szinte kikapcsolt ekkor, testével felült, majd lábait maga alá húzta, lótuszülésbe helyezve testét. Mély levegőt vett, s újra a furcsa érzésre koncentrált. A sötétség ott volt mellette, de a fény is, a két szín két oldalról ölelte lényét körbe, szinte párbajozva, táncolva egymással. Edric felelevenítette álmát az előző bázisról, s próbált minél több emléket előhozni elméje mélyéről, amelyek talán ott voltak, csak összetöredezve, a ragasztó pedig ez a megmagyarázhatatlan Erő lehetett. Újra lejátszódott előtte, ahogy felébredt, a furcsa narancssárga kezeslábas a TA-045 felirattal, izmainak ernyedtsége és az izomláz, ami szokatlan és furcsa volt, mintha sosem mozgott volna életében és csak tegnap született volna. Saját hangja suttogott neki, ám nem értette a visszhangtól. Kivehetetlennek tűntek a mondatok, elméjének egy darabja, ahogy egy konklúzió felé akarta volna terelni.
~ Mi van, ha tényleg tegnap születtél?~
Szemei ekkor felpattantak, a kérdés pedig kényelmetlenül ott lebegett tovább agyában. Nem értette az egészet, bár ismét csak ott motoszkált feje sarkában egy emlék, egy szó, amit nem tudott feleveníteni és emiatt az egész lényegét nem tudta felfogni. Ismét törni, zúzni támadt kedve, de végül csak csalódottan megcsóválta a fejét és visszafeküdt aludni.

Minden nap folytatta a meditálást, igyekezve lebontani emlékének és elméjének falait, s amikor nem ezt tette, némi edzéssel próbálta magát lekötni a múzeumban talált nehezebb tárgyak segítségével. A felderítésekbe, ha esetleg Ingrid és Shayla kérte, szívesen becsatlakozott.

Felszerelés:

by **Jonathan Skrex** Hétf. 27 Jan. 2020, 18:43

TA-010 [Jonathan Skrex] (16. kör)

Helyi Idő: Ismeretlen idő, 2. nap
Helyszín: Felszín, Karanténvilág
Cél / Feladat / Küldetés: Megtudni, hogy mi történt és túlélni
Játékostársak:
- TA-016 - „Csillagvirág” [Rhyssa Edaara Quillan-E'ron]
- TA-069 - „Boszorka” [Ingrid L'lerim]
- TA-026 - „Padawan” [Aejay'gamu]
- TA-052 - „Ophi” [Shayla Kelborn]
- TA-043 - „Xesh” [Keth Tye E’ron]
- TA-045 - „Max” [Edric Kane]

Történetünk első fejezete, amit csak úgy emlegethetünk, mint a bolygón tett első szárnypróbálgatásaink, lassan lezárásához érkezett. Az első napunk rögtön azzal kezdődött, hogy a zuhanásnál leredukálódott csoportunk, akármennyien is voltunk a legelején. Aztán elvesztettük a gyíkfajtatot, meg a robotot. Vagy akármik is voltak. De amennyien maradtunk, szám szerint heten, egész tűrhető csapatnak tűnt, a közös munkán és a modoron ugyan kellett még dolgozni, de időnk az úgy tűnt, lesz bőven. A reggeli fájdalmakkal egybekötött felkelés is olyan távolinak tűnt már, mintha napok teltek volna el. A robbanás egybecsődített mindenkit és döntéseket kellett hoznunk a jövőnket illetően. A hely sajnos használhatatlanná vált a detonációtól. Az energia és a készletek oda lettek, a biztonság pedig enyhén szólva is megkérdőjelezhető volt. Szóval egyöntetű volt a döntés, hogy innen tovább kell állnunk. Bár továbbra is érdekes kérdés volt, mi okozhatta a robbanást, vagyis mint később kiderült, robbanásokat. A nyomok pontosan ott voltak, ahol két elvesztett tagunkat utoljára láttuk. Ez némi aggodalomra adott okot. Lettük volna bennük valami, ami haláluk után felrobbantotta őket? Vajon bennünk is volt? És a roncsnál talált társaink hullája akkor miért nem robbant fel? Vagy amikor ezek felrobbantak, addigra már ők is felrobbantak? Nos, ezt csak akkor deríthettük ki, ha visszamegyünk oda, ez pedig jelen pillanatban nem volt lehetséges. De ha velük is ugyanez történt, akkor onnantól kezdve felesleges is lett volna a hajóval foglalkozni, hiszen szinte semmi esély nem volt rá, hogy a zuhanás, a tűz, illetve a számtalan detonáció után még maradjon benne valami használható, akár felszerelés, akár információ. Nos, akkor nincs más hátra, mint előre. De előtte még ki kellett sajtolnunk mindent ebből a helyből, amit lehetett. Ophi ironikus megjegyzésére nem kellett reagálnom, mert Boszorka hamarabb felvilágosította, hogy voltak még máshol is rejtett konténerek, így én csak bólintottam és már mutattam is az utat merre. Picit fura volt, hogy nem emlékezett rájuk, aztán eszembe jutott, hogy talán nem is a körtúra alatt láttuk őket, hanem később, amikor elmentünk aludni, vagy ilyesmi, de igazából mindegy volt, az a lényeg, hogy szerencsére igazam volt és nem voltunk teljesen híján a felszerelésnek a veszteségek ellenére sem. A konténerek tartalma hasonló volt, mint a kintieké, élelem, víz, szerszámok, orvosi felszerelés, ruhák, csak a fegyverek hiányoztak. Feltöltekeztem tartalékokkal, amennyire csak lehetett és ahogy még azért kényelmesen tudtam mozogni, nem fáradhattam bele hamar a cipekedésbe, illetve ha útközben valami baj történne és vészhelyzet van, hamar meg tudjak tőlük szabadulni. Mindenki hasonlóan tett, hiszen nem tudhattuk, mikor találunk legközelebb valami használható helyet, hasonló tartalékokkal. Nagyobb zsákokat is találtunk, szóval ezekbe is mehetett rendesen a cucc, amivel eléldegélhetünk hosszabb ideig, ha úgy adódik. Jó is hogy ezt tettünk, mert így adódott.

Felkerekedtünk és nyakunkba vettük a várost. Nehéz volt megmondani, mikor volt utoljára lakható környék, de rég volt, ennyiben biztos lehettünk. Minden utunkba kerülő épületet megkukkantottunk, de bőven akadtak csalódások, mire találtunk egy megfelelő helyet. Voltak olyan komplexumok, amik az összeomlás szélén álltak, ezekre csak rápillantottunk és már mentünk is tovább, másokkal tovább is eljutottunk, de vagy nem volt biztonságos, vagy egyéb követelményeknek nem felelt meg. És akkor megütöttük a főnyereményt. Egy földszintes múzeum volt a befutó, ami végül megnyerte a versenyt és egyöntetűen megszavaztuk új lakhelyünk gyanánt. Kezdetben bizalmatlanok voltunk, hiszen már túl voltunk egy pár próbálkozáson, de vészesen fogyott az idő és megint csak gyanúsan esőre állt a természet szája. De a múzeum megmentett minket és otthont adott nekünk. Kezdetben felderítettük a helyet és szinte csoda számba ment, hogy egy ilyen tágas és kényelmes placc még nem szolgált valamiféle állat fészkeként, mint az előző. Az idő nyomai itt is meglátszottak itt-ott, de a teljes leépülés még nem érte utol a helyet. Energia volt, sőt, biztonsági rendszert is találtunk, amivel ugyan először bizalmatlanok voltunk, de többször is bizonyította rátermettségét, szóval a különböző látogatóktól végül is nem kellett tartanunk. Miután berendezkedtünk és mindenki megtalálta a helyét, ki is próbálhattuk estére az új bunkerünket, ugyanis késő délutántól hajnalig ismét csak esett az eső. És egyébként ez mindennapos éjszakai program volt azóta is. Miután felmértük a készleteket, arra jutottunk hogy jobb biztosra menni, ne az étel és az ital legyen a probléma, szóval miután a helyszín és a környék teljesen biztosítva lett, vettük a bátorságot hogy néhány gyors expedíció keretei között minden használható készletet átmentsünk a régi helyünkről az újra. Ez végül is egy bölcs döntésnek bizonyult, ugyanis a következő két hetet az új múzeumunkban töltöttük és még ki tudja mennyi időt fogunk még ezen túl.

A napok egyre inkább rutinszerűvé váltak. Hajnalig esett, addig mindenki pihent, feltöltődött, készült az egész napos ténykedésre. Mintha időzítve lett volna, a nap első sugaraival együtt a sav csöpögése is abbamaradt. Ez ellen továbbra se tudtunk megoldást találni. Az épületek bírták, csak az élő szövetre volt veszélyes az anyag. A növényzet már hozzászokott. Az állatok közül ahogy megfigyeltük, többségük inkább elrejtőzött előle, de olyan is volt, aminek a bőre ellenálló volt a sav ellen, legalábbis egy ideig. Egyre inkább az volt a gyanúm, hogy mesterséges eredetű volt, ha nem is most, egyszer régen valaki által, ami aztán hozzájárulhatott az itteni civilizáció vesztéhez. A feladatmegosztási rendszer is hamar kialakulni látszott. A gerlepár vigyázott a kis fészkünkre, illetve próbálta minél optimálisabbá tenni a lakhelyünket, életre bírni minden rendszert, gazdálkodni a készleteinkkel, tulajdonképpen felkészítve a helyet arra, hogy amikor elérkezik az eső ideje, odabent minden kényelmes, biztonságos és nyugodt legyen. Azon kívül nem akarom tudni, mit műveltek. De sokszor művelték, az biztos. És sok helyen. Max, vagyis Edric, mint kiderült, szóval ő ebben segédkezett számukra, illetve a múzeum környékét tartotta szemme, derítette fel egyre inkább, a közvetlen környezetre koncentrálva. Boszorka és Ophi már messzebb merészkedtek, ők a nyersanyagbeszerzésre összpontosítottak, illetve ezek minél optimálisabb hasznosítására. Jómagam se akartam egyedül tevékenykedni, szóval amikor csak lehetett, együtt dolgoztam Aejayval. Mi a város minél alaposabb felderítését tűztük ki célul magunknak. A fő cél az volt, hogy valami használható járművet találjunk, amivel el lehet hagyni a bolygót, legyen az jó, vagy rossz állapotban, csak valami úton-módon rá lehessen bírni, hogy repüljön, még ha ehhez több napos, vagy hetes javítgatások is kellenek. Ha találtunk valamit, azt általában feljegyeztük, egyrészről jegyzetek formájában, másrészről elkezdtük rajzolni, először csak a környék térképét, majd ahogy jutottunk egyre távolabb, úgy egyre bővült ez a kis ábra. Igyekeztünk rajta mindent alaposan bejelölni, akármi fontosat vagy használhatót, ami segíthetett a túlélésben rövid, vagy akár hosszabb távon. Ki tudja, talán éveket kellett még itt töltenünk, mire valahogy elkeveredünk innen. Már ha valaki elkeveredünk. Az is felmerült, hogy a semmiből kell építenünk egy űrhajót, na ettől még fixen távol álltunk. Ezen kívül az információk begyűjtésére próbáltunk még minél jobban koncentrálni, bármi olyan felfedezésében, ami segítheti a túlélést, a távozást, vagy akár csak annak megértését, mit kereshettünk itt, miért voltunk ott, hogy kerültünk ide. Ha találtunk valami használhatót, vagy mi magunk begyűjtöttük és továbbítottuk a többieknek, vagy csak megjelöltük a helyet és később adtuk át az információt a beszerző csapatnak. Ha sikerült valami távoli kommunikációs kütyüt találnunk, vagy esetleg akár legyártanunk, akkor azt azonnal használatba vettük és a többiek tudtára adtuk a felfedezést, hogy begyűjthessék, ha kellett. A vörösök eléggé maguknak valók voltak, kellett némi időnek eltelnie, de egyre inkább kezdett gördülékeny lenni a rendszer. Akárhogy is alakultak a napi felfedezések, mindig mindenki csak annyira merészkedett el a múzeumtól, hogy késő délutánra, mikor a savas eső már közeledett, visszaérjen a szállásra. Ahogy teltek a napok, voltak neccesebb szituk, amikor a visszaérés eléggé ki lett centizve, hiszen mindenki egyre távolabb merészkedett, hogy egyre nagyobb képet kapjunk az egészről, de eddig szerencsére sikerült elkerülni azt, hogy bárki kint ragadjon éjszakára.

Ezután kezdődött az éjszakai élet a bázison, biztonságban, miközben odakint ömlött a sav az égből. Szépen megosztott mindenki mindenkivel mindent, a friss felfedezéseket, az újdonságokat, az érdekességeket, illetve terveket készítettünk, hogy a következő nap hogyan alakuljon. Ez se ment rögtön az első nap gördülékenyen, főleg hogy az elején mindenki igyekezett megtartani magának a dolgokat, nem volt meg a töretlen bizalom, de hamar rá kellett jönnünk, hogy valószínűleg egy darabig itt ragadtunk egymásnak és mindenki egészen hasznossá tudta magát tenni, végül is csak nem lehet belőle nagy baj, ha minimálisan megbízunk egymásban ebben a helyzetben és legalább megpróbálunk összedolgozni. A megbeszélések után pedig mindenki ment a maga dolgára. Én főleg Aejay-val és Edric-kel töltöttem a szabadidőm, amikor úgy alakult, hogy társaságra vágyom, de ahogy telt az idő, a többiek felé is próbáltam kezdeményezni, amennyire engedték. Nem tudtam előtte mennyire voltam társasági ember, a csacsogás nem tűnt az erősségemnek, de a beszélgetés ismerősnek tűnt, régen se lehettem annyira magamnak való fajta. Amikor egymagam voltam, akkor pedig igyekeztem felkészíteni magam, akármik is vártak ránk még ezen a bolygón. Próbáltam keresni magamnak valami kardszerű dolgot. Valami, ami hosszabb egy késnél, rövidebb mint egy lándzsa, hegyesebb mint egy bot és élesebb mint egy fémdarab. Egy kard. Ez hiányzott a kezemből. Minden más fegyver, főleg a lőfegyverek, annyira idegennek tűnt. Minden nap edzettem, egyrészről a testemet hogy túlélésre fitt legyek, másrészről a kardforgatás, vagy ha jobbat nem találtam, akkor a botforgatás is egyre ismerősebbnek tűnt. Olyan technikák jöttek elő, olyan dolgokra emlékezett a testem, ami nem lehetett puszta véletlen. Tanultam, gyakoroltam, valószínűleg évekig, volt stílusa. Mint megtudtam picit később, Aejay is hasonlóan tett, ő „táncnak” nevezte egyszer, a Boszi után szabadon, ezen jót nevettem. Azt is felajánlottam, hogy valamikor, amikor már megkettőnknek jobban előjöttek a dolgok, akár együtt is gyakorolhatunk majd egyszer. Táncolni is jobb partnerrel, mint egyedül. Gondolom. Nem tudom tudok e táncolni.

A másik, ami pedig nem hagyott nyugodni és állandóan a fejemben motoszkált, ez a körülöttünk vibráló Erő. Igen, Erő, nagyon kreatívan így neveztük el és többen is találkoztunk a jelenséggel, de mindenki a maga módján próbálta működésre bírni. Abban hamar megegyeztünk, hogy ebből jött a gyógyítás, a villámok és a lebegtetés, amiket korábban már használtunk. És még ki tudja mi mindenre képes. Én más megközelítést választottam. Főleg arra koncentráltam, hogy a köztünk, sőt, igazából a minden más közötti kapcsolatot is megértsem. Miután megvolt az edzés, minden nap szakítottam időt a meditációra, úgy éreztem, ez segít a fókuszálásban és a dolgok megértésében. Biztos voltam benne, ha mások érzéseit ki lehetett ezzel fürkészni, akkor valamiféle kapcsolatépítésre, sőt, akár szó nélküli, távoli kommunikációra is fel lehet használni, ami a napközbeni felderítéseket végtelen módon és formában megkönnyítette volna. Illetve azért is akartam megérteni, újra megtanulni használni ezt a megfoghatatlan erőt, mert bizonyos voltam benne, hogy szerves részét képezte egykor az életemnek. Mint egy régi barát, akivel elfelejtettem mikor találkoztam először, mennyi ideje ismerem, miket csináltunk együtt, de amikor meglátom, tudom, hogy rég volt és rengeteg mindenen keresztül mentünk már. Biztosan tudtam, tudtunk érdekes trükköket, már csak meg kellett fejteni, hogyan.

És persze nem felejthetjük el, hogy egy pici szóviccel is éljek, az emlékezés problémáját. Edzés és meditáció után általában lezuhanyoztam és tiszta fejjel igyekeztem lefeküdni, hogy kipihent legyek másnap. Arra már rájöttem, hogy ha görcsösen megpróbálok visszaemlékezni dolgokra, nem fog sikerülni. Idő kell neki, illetve dolgok, amik beindítanak emlékeket. Hagyni kell megtörténni, nem lehet erőltetni. Minden nap reményekkel telve tértem le pihenni, egyrészről hogy talán az utolsó estét töltjük itt, mert másnap vagy elpatkolunk vagy elkerülünk innen, másrészről pedig hogy amikor felébredek, többre fogok emlékezni, mint amikor lefeküdtem. Nem féltem attól, milyen dolgokra nem emlékezhetek, miket tehettem régen, milyen ember lehettem. Az első visszatérő emlékem nagyon kellemes volt, Fiwivel és Drexerrel annak a tónak a partján és rögtön eldöntöttem, hogy akármi is derül majd ki rólam, akármilyen ember is vagyok, vagy voltam, nem fogom magam elítélni és akár jó, akár rossz emlékek lesznek, el kell fogadnom, hogy az én voltam, megtörtént, lépjünk tovább. Az hogy a többieknek mennyit mesélek majd el belőle, megint más kérdés, főleg ha róluk is kiderülnek dolgok. Mindig megvolt a veszély, hogy más emberként ébredek, más emberként ébredünk, mint akiktől éjszaka elbúcsúztunk, de ez egy ilyen játék volt. Veszélyes, ahogy az egész hely is. De így visszatekintve azt kell hogy mondjam, ez a két hét egészen biztatóan telt. Már szinte mindannyian vártuk, mikor üt be megint valami váratlan kellemetlenség. Közel volt, az biztos.

Felszerelés:

Szakértelmek:

Erőalkalmazások:

by **Rhyssa Edaara Quillan** Kedd 28 Jan. 2020, 09:27

Egy kaland: A Karanténvilág

Karanténvilág

Résztvevők: Rhyssa Edaara Quillan-E'ron, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Aejay'gamu, Shayla Kelborn,

Lord Xeth E’ron / Keth Tye E’ron és Edric Kane

Következő körváltás: 2020. február 1. (szombat)

További információk:

Kiderült, hogy tényleg nagyjából egy dologra gondoltak Keth-el, amikor a robbanás eredetét firtatták. Abban benne volt, hogy felezzék meg a dolgokat a férfival és ne vigyenek olyan sok mindent. Az új férfi volt az, aki sok mindent akart vinni, de ezt Boszorka le is korholta, ebben kivételesen a vörös nővel értett egyet, talán most először azóta, hogy lezuhantak. Miután megtalálták a múzeumot azaz ötlet neki is tetszett, hogy hurcoljanak át mindent ide a régi helyről, ahol az első éjszakát töltötték. Remélte, hogy Keth is segít neki ebben, akivel egyébként nagyon szívesen töltötte az időt, hiszen nem is tagadhatta, hogy beleszeretett. Edzeni minden nap ő is szándékozott, illetve azt a furcsa dolgot is próbálgatta, ami ott volt körülöttük, de nem volt ideje ezzel foglalkozni, hiszen súlyosan megsérült. Szóval most annak is próbált nagyobb figyelmet szentelni, próbálgatni, hogy mire képes vele, ha már képes volt korábban a gyíkfajzatot is bereptetni a folyosóra. Az egymás újra megismeréséről hasonlóan vélekedett Rhys is, mint Keth, így örömmel töltötte vele az ideje nagy részét, még ha ez azt is jelentette, hogy éppen hurcolászták át a régi helyről a dolgokat, vagy akár éppen szeretkeztek, vagy csak simán intimebb közelségben voltak egymással és nem a többiek közelében. Szívesen emlékezett volna a dolgokra, de nem próbált meg görcsösen emlékezni, az egyelőre bőven elég volt, hogy a szeretett férfival van és most is ugyanazt érzik mind a ketten, mint valószínűleg a lezuhanás előtt. Amikor Ingrid felvetette az ötletet, hogy teszteljék ki mire képes harc terén, akkor örömmel benne volt mindebben. Mivel saját maga annyira nem értett a felderítéshez, így inkább ezt a helyet igyekezett biztonságossá tenni, illetve a környéket. Ha kellett és lehetett, akkor igyekezett fából, illetve összehordott fémekből sáncot, és barikádot építeni a múzeum bejáratához, hogy az állatok, esetleg mások, ha voltak még itt rajtuk kívül, nehezebben jussanak be a múzeum belsejébe. Illetve persze ő maga beszélgetett a többiekkel is, nem zárkózott el ettől senki irányába sem.

- Én pont az ellentétét javaslom, a lehető legkevesebb felszerelést vigyük amiatt, hogy gyorsan és hangtalanul lehessen mozogni. Ha találtunk helyet, az itteni dolgokat áthordjuk az új helyre – mondta Ingrid.
Így elsőre saját maga csak a legszükségesebb dolgokat pakolta el, hogy ne hátráltassa. Ha a szőke melák sok cuccot akar hozni, hát tegye, de ha átvágja a torkát, mert zajong és felhívja magukra a figyelmet, akkor remélhetőleg senki sem fog csodálkozni. Saját maga azok után, hogy megtalálták az új szállásukat, jellemzően a holmikért jött vissza, valószínűleg több körben majd, közben igyekszik majd egyszer legalább visszamenni a lezuhant hajóhoz, hogy ott is körülnézhessen és remélhetőleg megtalálja majd a fekte dobozt is, amit szándékozik elhozni. A robbanások ellenére a hajónál is körbe akart nézni, remélte, hogy marad valami. Egyébként fegyverkészítéssel volt elfoglalva. Felderíteni, ha sikerült valamilyen merevlemezt, vagy hasonlót kimenteni, akkor egyáltalán nem volt, mert annak a feltörésével foglalkozott. Azt azonban valamelyik este felvetette, hogy mérjék fel a harci tudásukat, mert ez alapján legalább megtudhatják, hogy miként is állnak egymás között. Ha azonban nem volt mit feltörni és próbálkozni ezzel, akkor tényleg kijárt felderíteni, feltérképezni a várost. Ezen esetben ő célzottan olyan dolgokat keres, amivel kommunikálni lehet bolygón kívülre is. Ha talál alkatrészeket, akkor igyekszik valamit összedobni, ha a múzeum nem rendelkezik ilyesmivel. A mi a többiek felé menő kommunikációt illette, nem igen beszélt senkivel a kötelezőn felül, maximum Ophi-val, mert továbbra is ő volt az egyetlen olyan személy, aki a legmegbízhatóbbnak tűnt a számára. valószínűleg a szerelmespár egymással lesz elfoglalva – bár ne lenne igaza – a többiek pedig túlságosan is gyereknek tűntek a számára, hogy bármennyire is komolyan vegye őket, vagy komolyabb dolgokra számítson.

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

A kevesebb holmival elindulni tényleg célszerűbb volt, mert mindenki hamar fáradt, főleg Edric a sok felszereléssel. Most már érezhette mindenki a nagyobb sétánál, hogy a gravitációval sem volt minden rendben, nem ehhez voltak szokva. Itt minden nehezebbnek tűnt, mint korábban, az ugrások is, magukat is nehezebbnek érezték, mint aminek tűntek.

A múzeum nem volt olyan vészesen messze szerencsére, így később minden létező felszerelést, élelmiszert, vizet, ruhákat, orvosi dolgokat, fegyvereket, energiacellákat és ehhez hasonlókat is át lehetett hordani a két hét alatt szépen nyugodtan, akár egyetlen embernek is, ha többen tették, akkor értelemszerűen gyorsabban ment az egész.

Mivel Ingrid mindenképp vissza akart menni a roncshoz és Jonathan fejében is megfordult, így mind a ketten visszamentek, a hajónál is minden test fel volt robbanva, már ami megmaradt, és jó pár lény teteme is ott feküdt, amiknek a belsejében robbantak fel a megevett emberek. Nem volt túl szép látvány, de a hajó jobban megúszta, mint az, ahol megszálltak.

A hajóból lehetett még energiacellákat, drótokat, vezetékeket kimenteni és Ingrid sikeresen a fekete dobozt is megtalálta, és kitudta szerelni. Így a vörös nő a következő két hétben annak dekódolásával és feltörésével foglalkozott, nem pedig felderítéssel.

Akik felderítettek, azok semmilyen más helységet nem találtak egyben, igazából minden évtizedek, vagy régebb óta el volt pusztulva, kész csoda volt, hogy a múzeum még egyben volt. Igazából rozsdás dolgokat, és hasonlókat találtak csak, a fémek és a beton maradt meg egyben, minden más tönkrement. De ezeken felül az egész várost fel lehetett deríteni, mindenhol máshol dzsungel volt, még utakat sem talált a csapat.

Shayla nem igazán talált olyan dolgot, amiből páncélt készíthetett volna, ami alkalmas lett volna, az túl nagy volt, túl nehéz és nem tudta szétbontani – mint a hajó váza – ami meg kisebb, könnyebb, az szétmállott, mert túl rozsdás volt. ami azonban szerencsés volt, a múzeumban fel lehetett az energiacellákat tölteni, így mindenkinek lettek lőfegyverei.

Rhys és Xeth újra remekül megtudtak ismerkedni, köszönhetően annak, hogy szinte minden idejüket együtt töltötték, közben a nő még – remélhetőleg a férje segítségével – tudott sáncot kiásni és barikádot is építeni fából és fémből is, így védjék a helyet.

Ami az emlékeket illette, aki próbálkozott azzal, hogy emlékezzen, azt iszonyatos migrén kapta el minden alkalommal olyan szinten, hogy aznap már semmire sem volt képes mintsem a földön feküdve a fájdalomtól agonizáljon. Semmilyen későbbi próbálkozásra nem lett ez jobb, mindig ez volt a hatás.

Aeyaj és Jonathan próbálkoztak a „tánccal”, amit hamar be kellett látniuk, hogy semmire sem jó. Ha fegyver nélkül tették, akkor tényleg táncnak volt jó, még önvédelemre és támadásra sem, csak mintha balettoztak volna. Ha meg fegyverrel próbálták ezt, bármilyen könnyűt is vettek a kezükbe az egész tönkretette, mert már nem lehetet a mozdulatokat olyan jól kivitelezni. Bármi is volt ez csak frusztrációt okozott, mert túl nagy figyelmet igényelt, sok energiát evett meg a semmire.

Ha a harcba mások is belementek, amit Ingrid javasolt, akkor kiderült, hogy Xeth/Keth volt az, aki mindenkit játszi könnyedséggel küldött padlóra, még ha külsőre ez nem is látszott rajta. Ezek után Shayla, Ingrid és Rhys voltak szinte teljesen egyformán képzettek, noha mindhárman más-más harcmodort használtak, de ez egy szinten volt. Ezek után jött Edric, akit a hölgyek és Keth is könnyedén küldött padlóra, bármilyen megerőltetés nélkül. Edric után jött Jonathan, majd végül Aeyaj, aki itt is tapasztalhatta, hogy a tánccal semmire sem megy, és ez volt az egyetlen dolog, amihez harc címén értett.

Ami annak a furcsa dolognak a használatát illette, amit a csapat többsége érzett, annál Keth és Rhys voltak azok, akik a legtöbb dologra voltak képesek. Amire mindenki rájött, hogy miként tudja érzékelni a többiek érzését, illetve a sajátját úgy-ahogyan kontrollálni, vagy elérni, hogy ne érezzék a többieket. Edric, Aeyaj és Jonathan képesek lettek a második hét végére, hogy nagyon pici tárgyakat – alig egy-két kilósakat – mozgassanak, és nagyobbat tudnak ugrani.

Bár az ugrás a nagyobb gravitáció miatt nem volt olyan eredményes, mint máshol lett volna. Tudtak egymásnak és a többieknek is telepatikus üzeneteket küldeni, bár ez erős fejfájást okozott, ha túl sokáig használták. Xeth és Rhys ennél jócskán többre jött rá és volt képes. Ők tudták ugyanezt, bár nekik egymás közt a telepátia semmilyen megerőltetéssel nem árt, egymás érzéseit és gondolait játszi könnyedséggel érezték, nekik inkább arra kellett egymásnál koncentrálni, ha nem akarták.

Ők sokkal nagyobb távot tudtak ugrani, vagy magasabbra és nagyjából száz-kétszáz kilós dolgokat is lebegtettek, mozgattak az elméjükkel, ezeken felül mind a ketten képesek voltak a kezükből villámokat szórni, és nem csak a kezükből, de maguk köré is elég nagy területre megidézni őket, amik baromi nagy károkat tudott okozni. Így ezen a téren ennyire jött rá a társaság, semmi többre.

Ami az emlékeket illette senkinek sem jött vissza semmilyen újabb, azonban reggelente volt, hogy robbanásokra ébredtek, amik a város pár pontján voltak. Nagyjából a két hét alatt tíz ilyen volt, ha ellenőrizték mindegyiknél olyanok voltak, mint amiket már láttak, és az is feltűnt mindenkinek, hogy ezek mind csak reggel történtek, nem máskor.

A tizenötödik nap reggelén még mindenki aludt, vagy épp mással volt elfoglalva – lényeg, hogy még a szobájukban volt mindenki – amikor a hangosbemondókon át hallhatta Ingrid hangját, hogy sikerült feltörnie a fekete dobozt, és így mindenki menjen azonnal a főbejárattól balra levő helységbe, amit saját szállásának nevezett ki.

Karanténvilág - Page 4 GxBFAIY

statisztika:

by Ajánlott tartalom