Bakura

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Go down

Bakura Empty Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 15 Nov. 2019, 16:51

Hódítás: A Négy Évszak (Bakura)
Résztevő frakciók: Birodalom, Köztársaság, Hutt Kartellek, Örök Birodalom, FRK, Hármak
Meghívott frakciók: Mandaloriai Birodalom (Birodalom), Chiss Fennhatóság (Birodalom), bármilyen alvilági személy, vagy fejvadász (Hutt kartellek, vagy amelyik frakciónak dolgozik), Cégek (ahol található a központ, vagy ahol érdeke van a félnek)
Leírás:
A Bakura a Független Rendszerek Konföderációja és a Mandaloriai Birodalom között található. Eléggé fontos planéta, mert egy nagyon fontos kereskedelmi útvonal mellett található, így nagy forgalom van a bolygó környékén is. A planéta gazdag és a vámokból is szépen megszedi magát. Ezeken felül még sok értékes nyersanyag és ásványkincs is található rajta. A bolygó pedig révén független űrben van, még nem döntötte el, hogy ki felé nyisson diplomáciai kapcsolatokat. Mivel szeretné megelőzni azt, hogy hatalmas harcok legyenek mindezért, ezért inkább, hogy ezt megelőzzék inkább meghívták a frakciókat magukhoz, hogy majd a róluk szerzett benyomás alapján dönthessék el azt, hogy ki felé is kötelezik el magukat. A bolygó egyébként abban is különleges, hogy részben mesterséges és folyamatosan négy évszak van a bolygón, amik váltogatják egymást, a bolygó egyik negyedén tél, másikon tavasz, nyár, vagy épp ősz van. Éles váltással, átmenet nélkül, de ezért is különleges a főleg emberek lakta planétán.
Szerencsére kellően sok eseményt tartanak, amin megismerhetik a frakciókat, így, akik idejönnek képviselni a sajátjukat, bőven tudnak válogatni, hogy miben nyernék el a bolygó lakóinak tetszését, hogy őket válasszák majd…

Bakura VR3AqEK
Bakura FlOGGfE
Bakura Ea6Hdmd
Bakura R0quBBA
Bakura CNdsOZP
Bakura HNqW3em


A hozzászólást Rhyssa Edaara Quillan összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 26 Jún. 2020, 07:59-kor.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 16 Nov. 2019, 00:00



Hódítás: A Négy Évszak





Bakura


Résztvevők: Th'edar Kolbert , Lady Ireria Antares, Hyrsi Moldenson, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Ben Serrano,


Lairorellen Verenwar , Silhana Lolaes'ra, Nalah / Tish Vizsla és Rhyssa Edaara Quillan-E'ron



Következő körváltás:2019. november 20. (szerda)


Bakura YHpmXBe

Bakura 9ATh2kT

Helyi Idő: 15:00 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Baku emlékmű, Salis D’aar
Feladat: Célkitűzés 1: tárgyalásokat folytatni a helyiekkel
Résztvevők: Th'edar Kolbert | Lady Ireria Antares | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk/Ireria és Hyrsi felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura GjkpxtzKör végén fogok írni a karakterrel.



Bakura J4Gpj9ZKör végén fogok írni a karakterrel.



A bolygón úgy tartják a helyiek, hogy a jég emlékszik mindenre, bármilyen régen is történt valami, éppen emiatt a bolygó téli negyedén most tárgyalásokat. Az eddig meglehetősen zárkózott Bakura most igyekezett a lehető legjobban helyezkedni a politikai palettán. Így számtalan rendezvényt indítottak, amin a különböző frakciók tagjai vehettek részt, hogy meggyőzzék a helyieket, hogy kihez csatlakozzanak, kivel lépjenek szövetségre.

A tárgyalások a téli részen, közel a fővároshoz, annak a szélén egy gyönyörű emlékműben zajlott. Egyelőre csak a három Független Rendszerek Konfoderációjának küldöttje volt a tágas tárgyalóban, ahova a helyiek kísérték őket. A tájékoztatás alapján pár perc kellett csak, hogy a helyiek küldöttsége is megérkezzen, addig is ők nézelődhettek, illetve fogyaszthatták a kitett helyi különlegességeket.

Ami az épületet illette, kívül ugyan fémből volt, de belül minden fém és márvány, ez igaz volt a benti tárgyalóra is. Minden hófehér, a falak, az asztal, ami úgyszintén márványból volt, de még a székek is. A bolygó lakosságának 95%-a ember volt, a maradék 4,95% a helyi őshonos faj, a maradék pedig elenyésző, betelepült. A helyiek mindannyian remekül beszélték a közös nyelvet és technológiailag nagyon fejlettek.

Ez azt jelentette, hogy ismerték a hiperűr technológiát is. három droid most is bent volt a helységben – hacsak a küldöttek nem hoztak droidot magukkal, mert azon felül három – ők várták és lesték a küldöttek minden kívánságán. Odakint, noha a főváros közel volt, nem sok minden látszott, mert hatalmas hóvihar tombolt odakint…

Bakura IuHm4Sj
Bakura RqOTiPH

Helyi Idő: 15:00 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Feladat: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Résztvevők: Ingrid L’lerim | Jonathan Skrex
Egyéb információk/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura YovW2Pl Kör végén fogok írni a karakterrel.



Az eddig meglehetősen zárkózott Bakura most igyekezett a lehető legjobban helyezkedni a politikai palettán. Így számtalan rendezvényt indítottak, amin a különböző frakciók tagjai vehettek részt, hogy meggyőzzék a helyieket, hogy kihez csatlakozzanak, kivel lépjenek szövetségre.

A bolygó lakosságának 95%-a ember volt, a maradék 4,95% a helyi őshonos faj, a maradék pedig elenyésző, betelepült. A helyiek mindannyian remekül beszélték a közös nyelvet és technológiailag nagyon fejlettek. Ez azt jelentette, hogy ismerték a hiperűr technológiát is és sok más máshol ismert technológiát is.

Az egyik felkérés, amin keresztül el lehetett nyerni a helyiek bizalmát és szimpátiáját az egyik kedvenc sztárjuknak a felkeresése és megtalálása volt, révén a helyiek nem tudták őt megtalálni eddig. Néhány héttel ezelőtt a bolygó egyik legnagyobb sztárját elrabolták. Azóta sem követeltek érte sem pénzt sem semmit. A legtöbben gyanítják, hogy csak meglépett a szeretőjével, de mivel közeledő rendezvények főszereplője lenne, így meg kellene találni és visszahozni őt. Jelenleg a nyári égövön tartózkodik állítólag egy sivatagi városban.

Egyelőre sem Jonathan, sem pedig Ingrid nem tudhatták, hogy ki volt az, akik a feladatra jöttek. A helyi városházára kellett megérkeznie azoknak, akik a feladatra jöttek, majd ott kapnak tájékoztatást és bővebb információkat erről az egész ügyről. A városházán egy bizonyos Agler Akaar’i nevű férfival kellett találkozni a tájékoztatásra. A megbeszélés GSI 15:00 után nem sokkal megbeszélve.

A városban egyébként száraz meleg volt és épp a riasztók szóltak, hogy homokvihar közeleg, bár van pajzs, de nem árt mindenre felkészülni. A városháza elé háromra Jonathan mellett pedig egy páncélos nő érkezett meg…

Bakura IuHm4Sj
Bakura SgXcJi0

Helyi Idő: 15:00 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Ősi Je’daii templom, Telaan-völgy
Feladat: Célkitűzés 3: Felfedezni az ősi Je’daii templomot
Résztvevők: Lady Lairorellen Verenwar
Egyéb információk/Ellen felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura MxvaTid A kör végén fogok írni a karival.



Az eddig meglehetősen zárkózott Bakura most igyekezett a lehető legjobban helyezkedni a politikai palettán. Így számtalan rendezvényt indítottak, amin a különböző frakciók tagjai vehettek részt, hogy meggyőzzék a helyieket, hogy kihez csatlakozzanak, kivel lépjenek szövetségre.

A bolygó lakosságának 95%-a ember volt, a maradék 4,95% a helyi őshonos faj, a maradék pedig elenyésző, betelepült. A helyiek mindannyian remekül beszélték a közös nyelvet és technológiailag nagyon fejlettek. Ez azt jelentette, hogy ismerték a hiperűr technológiát is és sok más máshol ismert technológiát is.

A helyiek éppen ezért nyitották meg a templomokat is, amik már ő előttük is itt voltak, nagyon régóta. A mesék szerint a Sith Rend előtti korszakból voltak, még a rakata időkből, amikor a Je’daii Rend létezett, akiknek iratai alapján alapult meg később a Jedi rend. Nem számított a felfedezésnél, hogy ki jedi, vagy ki sith, a helyiek nem nagyon tudtak a templomok nagy részébe bejutni Erő híján.

Az egyik nagyobb és legkevésbé felfedezett templom, a Telaan-völgyben volt, amit csak hajóval, vagy siklóval lehetett megközelíteni. Jelenleg egyetlen személy érkezett ide a helyiek engedélyével, a templom mellett volt egy nagyobb plató, erkély fémből, ahol le lehetett szállni. Itt tudta Ellen is letenni a gépét. Néhány templom őr állt a bejáratnál, illetve kinn néhányan meditáltak, de ezeken felül senki sem látszott.

Aki ide jött az megtudhatta, hogy egyébként nem sokan élnek ezekben a templomokban, néhány őr és szerzetes, akik az ősöket igyekeznek elérni. De ezek a személyek is mind barátságosak azokkal, akik a templomokba érkeznek…

Bakura IuHm4Sj
Bakura NYxyfgn

Helyi Idő: 15:00 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Erdők, D’aarmont
Feladat: Célkitűzés 4: Vadászat
Résztvevők: Tish Vizsla / Nalah | Silhana Lolaes'ra | Ben Serrano
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura BC5UuGAKör végén fogok írni a karakterrel.



Bakura YreafAR Kör végén fogok írni a karakterrel.



Az eddig meglehetősen zárkózott Bakura most igyekezett a lehető legjobban helyezkedni a politikai palettán. Így számtalan rendezvényt indítottak, amin a különböző frakciók tagjai vehettek részt, hogy meggyőzzék a helyieket, hogy kihez csatlakozzanak, kivel lépjenek szövetségre.

A bolygó lakosságának 95%-a ember volt, a maradék 4,95% a helyi őshonos faj, a maradék pedig elenyésző, betelepült. A helyiek mindannyian remekül beszélték a közös nyelvet és technológiailag nagyon fejlettek. Ez azt jelentette, hogy ismerték a hiperűr technológiát is és sok más máshol ismert technológiát is.

A helyiek pedig szeretik a versenyeket, vetélkedőket is, hát még akkor, hogyha ezt élő közvetítésben nézhetik más népcsoportok képviseletében. A vadászat, vagy a hadijátékok mindig fontosak a katonáknak és a fejvadászoknak, hogy edzésben maradjanak. A helyiek a Mandaloriai fejvadászcéh segítségével egy hatalmas erdős részen vadászatot tartanak. Ahol egymásra, vagy a bent elhelyezett pontokra lehet vadászni.

Ide lehetett másoknak is jelentkezni, zsoldosoknak, szerencsevadászoknak, bárkinek. Egy sima vetélkedő, ami nem vérre megy, mégis elég nagy presztízse van. Ben számára valószínűleg nem nagy dolog az, hogy főleg csak mandaloriaiak voltak itt, hiszen Birodalmiként is biztosan harcolt már együtt ezekkel a kiváló katonákkal.

Ben minden klánból látott képviselőket, a felépített táborban harcidalok is hallatszottak. A központi sátor előtt a leghangosabb személy egy Vizsla klánbéli férfi volt, aki éppen egy az alkata és magassága alapján kamaszlánynak – úgyszintén Vizsla – mesélt valamit, amit egy Cadera címperes páncélos rózsaszín twi’lek nő is hallgatott.

A sisakból kilógó rózsaszín lekku volt az, ami ezt látatta. Őt akár Ben is megismerhette, az egyik legkeresettebb fejvadász volt, aki tavaly megölt egy befolyásos sith lovagot Nar Shaddaa-n, plusz közrejátszott egy hutt bűnbáró megölésében is, ugyanaz az eset volt. szóval jelenleg ők hárman álldogáltak a központi sátor előtt, ahol minden versenyzőnek jelentkeznie kell, ahogyan Bennek is.

Egyébként a tábor körül, a táborban és a felett is közvetítő droidok tucatjai repkedtek, hogy közvetítsék majd a versenyt a bolygón, illetve szerte a csillagködben.

Bakura IuHm4Sj
Bakura XA8cII4

Helyi Idő: 15:00 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Tóvidék, erdők, romok
Feladat: Célkitűzés 5: Családi kirándulás
Résztvevő(k): Rhyssa Edaara Quillan-E'ron / Lady Benûwia | Lord Xeth E’ron | Keth Tye E’ron | Kalia Quillan-E'ron | Xelia Quillan-E'ron | BB-4 | Nővér droid
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura XVbNPWXAz eddig meglehetősen zárkózott Bakura most igyekezett a lehető legjobban helyezkedni a politikai palettán. Így számtalan rendezvényt indítottak, amin a különböző frakciók tagjai vehettek részt, hogy meggyőzzék a helyieket, hogy kihez csatlakozzanak, kivel lépjenek szövetségre.

A bolygó lakosságának 95%-a ember volt, a maradék 4,95% a helyi őshonos faj, a maradék pedig elenyésző, betelepült. A helyiek mindannyian remekül beszélték a közös nyelvet és technológiailag nagyon fejlettek. Ez azt jelentette, hogy ismerték a hiperűr technológiát is és sok más máshol ismert technológiát is.

A legtöbben, ha tudták volna, hogy kik is érkeztek erre az eldugott részre a bolygón, akkor sikítva menekültek volna a bolygóról. Nem sűrűn fordul elő, hogy békésen családi nyaralásra érkezik a Császár akarata és a klónja a feleségükkel és a lányaikkal. Így a Csillagköd nagyjából tíz legveszélyesebb alakjából kettő egy helyen tartózkodott, békés nyaraláson. Csak épp másnak nem lett volna életbiztosítás, ha a közelbe kerül.

Xeth és Keth éppen nem messze a háztól a tónál vívtak egymással, edzettek, amíg Rhys és lányok a házban aludtak. Mivel a két úriember nexusa pontosan ütötte egymást, így odakint a vívás közben egy egészen szép nagy erővihar is kezdett kialakulni. Dörgött és villámlott, a víz fodrozódott, a hó szinte teljesen eltűnt a szélben a környékről és a fák is kezdtek eléggé megviseltek lenni.

A két úriember egy külső szemlélő láttára úgy vívott, mintha az életük múlna rajta és egyetlen céljuk lenne, elpusztítani a másikat. Az igazság az volt, hogy mindketten élvezték a harcot, ami csak pusztán feszültség levezetésre szolgált, nem pedig arra, hogy végezzenek a másikkal…


Bakura IuHm4Sj

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.

statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Bishop Szomb. 16 Nov. 2019, 17:12




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Bakura FdJIsKu

A helyiek úgy tartják, a jég nem felejt, Th'edar Kolbert ezt már tudta, mint mindig, most is elvégezte az előzetes utánajárást az információknak. A Bakura egy fontos és gazdag bolygó, éppen az FRK és a Mandalore Birodalom között van, tehát nyilván ez a két frakció és a Birodalom lehet nagyon érdekelt az itteni tárgyalásokban. Nem tudta, hogy a Köztársaság vagy a Huttok mit tudnak ajánlani, de biztosan ők is bedobnak néhány mézes-madzagot a helyieknek. Ami a saját részüket illette, biztos volt benne, hogy az FRK-sok mindent be fognak dobni, hogy jó kapcsolatot alakítsanak, főleg a kereskedelmi-gazdasági súlyukat.
Ami a személyes részét illette, Muun létére nem szívesen mozdult ki megszokott otthonából, és az sem fokozta a lelkesedését, hogy a trópusi Feluciaról a bolygó téli részére kell érkeznie. Ellenben az jó jelnek tűnt, hogy a fővároshoz ennyi közel vannak. Az állandó tél adott is neki egy ötletet, de kétséges volt, hogy lenne-e rá kereslet. A tárgyalóba belépve meglepte, hogy csak az ő frakciójukból érkezettek vannak itt. Hyrsi Moldenson, a Rocksolid Arms vezetője, Lady Ireria Antares, vele már áttételesen volt dolga, amikor az AERO és a Czerka dolgairól olvasott. Három komoly szervezet vezető, úgy álltak a teremben, akár három sötét elme.
- Üdvözlöm Önöket. - köszöntötte a két hölgyet.
Magát a helyet impozánsnak találta, a márvány kellemesen megtörte a fém hidegségét. Kellemes volt a szemnek körbenézni. Az ételekből egyelőre nem vett, majd ha már elindultak a megbeszélések. A hóvihart nézte, aztán elegáns ruházatának  zsebéből elővette a datapadját, ami természetesen egy nagy K betűt mutatva kapcsolt be. Mielőtt még megérkezik a helyi küldöttség, gyorsan megnézi milyen gazdasági erővel rendelkezik és ebből - előzetes számolgatása, saccolgatása szerint - mennyit éri meg ide befektetni. Jobb most, mint tárgyalás közben időt kérni. Ha a helyiek megérkeznek, akkor szépen eltesz mindent és felkészül a köszöntésükre.



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Michael Nikostratos Kedd 19 Nov. 2019, 14:32




Ben Serrano
3. szint
Előtörténet | Hajó (még nincs)  | Adatlap

Felszerelés:

HÓDÍTÁS: A NÉGY ÉVSZAK – Célkitűzés 4: Vadászat
Bakura FhlS9VH



A fiatal Serranot nem feszélyezte az, hogy körülötte szinte mindenhol mandalóriai katonák mozogtak, sőt, szinte nem is látott mást, csak ebbe a frakcióba tartozókat. Persze biztos volt benne, hogy vannak még hozzá hasonlóak, de a jellegzetes páncélok között nem szúrta ki ezeket a szereplőket. Nem csodálkozik rajta, elképzelhetőnek tartja azt is, hogy számos jelentkezőt egyszerűen eltántorított a játéktól, a vadászattól az, hogy ilyen vetélytársak veszik körbe. Ben nem csak együtt harcolt már ezekkel a méltán híres katonákkal, volt már olyan feladata is, ahol ki kellett iktatni néhány renegát képviselőt, birodalmi szövetség ide, vagy oda. A férfi nem nagyon foglalkozott velük, inkább türelmesen várta, hogy elkezdődjön az esemény. A közvetítő droidokat is figyelmen kívül hagyta, mintha ott se lennének, igyekezett nem venni tudomást róluk. Néhányszor körbejárta a tábort azért, nem akarta, hogy elgémberedjenek a végtagjai, fontosnak tartotta, hogy folyamatosan áramoljon bennük a vér, és bármelyik pillanatban elstartolhasson.


[/b][/b][/b]

_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Edward Cahal O'Grady Kedd 19 Nov. 2019, 22:16

Bakura N2WNEee


Eca jobban szerette a nedves, párás meleget ennél a száraz hőségnél. Talán a saját szülő bolygójára emlékeztette...bár nem emlékszik melyik volt az. Valójában éppen nem is volt gyilkos hangulatban. Mármint senkit nem gyűlölt, nem akart megölni. Sem ösztönből, sem akaratból sempénzért. Valójában békés volt az elmúlt pár hónapja. A sora jól ment a munkáit elvégezte. Nem körözték tudtával egy rendszerben vagy bolygón sem. Valójában kezdett unatkozni. Ezért is döntött úgy, hogy ellátogat a Bakurára. Kifejezetten nagy hírvervés futott végig a forrásai körében a bolygóról és arról a törekvésükről, hogy független kíván maradni. Kicsit elgondolkodik azon, hogy lehet-e bárki független bármitől. Hiszen ő maga is inkább az egyik, mint a másik oldal megbízásait követi minden konfliktusban. Úgyhogy arra a megállapításra jut, hogy senki sem lehet független. Csak dolgozhat egyszerre mindkét félnek, ami minden csak nem függetlenség. Viszont az ilyen törekvések vonzzák a diplomatákat, a gazdasági érdekeltségeket...és természetesen a kémeket, besúgókat, zavartkeltőket és az összes söpredéket, akik alacsonyabb asztaloknál ülnek mint a politikusok. Akik maguk sem tiszták. Úgyhogy úgy döntött, hogy felkekerekedik és megnézi magának mi történik. Helyben több lehetősége is lett arra, hogy zűrbe vagy legalábbis zűr közelébe kerüljön. Neki azonban a legjoban a híresség ügye keltette fel az érdeklődését. Sosem tudta, hogy mit tehet bárki azért hogy híressé váljon. Mármint önszántából. A körözvények szereplőit általában ismerte és hátterüket könnyen megfejtette. De az a fajta hírhedség már nem izgatta. Viszont a megbeszélt találkozó helyszínére időben megérkezett. Testére feszülő, elasztikus, védelmet nyújtó ruházata fölé hosszú, kapucnis poncsót vett fel. Ezzel nem csak a kíváncsi szemek elől rejtette teleszkopós botjait és kis kézi sugárvetőjét. A hőháztartásának megmaradását is segítette a réteges öltözködés. Ott várakozott hát a megadott időponthoz egyre közelebbi pillanatokban, amikor megszólalt a homokvihar riasztó berendezés. Erre felkapta a fejét és azon morfondírozott, hogy ha most fedezékbe húzódik, akkor elveszítheti az első információ morzsákat, amin elindulhatna majd.

Felszerelés:
Edward Cahal O'Grady
Edward Cahal O'Grady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 136
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2015. Sep. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Jonathan Skrex Kedd 19 Nov. 2019, 22:55

Bakura ZgMsDZj

Jonathan Skrex (1. kör)

Helyi idő: 15:00 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Cél / Feladat / Küldetés: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Játékostársak: Ingrid L’lerim

Ismét csak nem volt új a nap alatt. A szinte teljesen kihalt tundi templomban a nagymester magához hivatott és kiosztotta a következő küldetésemet. És láss csodát, ez is a jediktől érkezett. Vagyis inkább a Köztársaságtól. Ugyanaz. Hatalmas meglepetésként ért. Főleg azok után, hogy hónapok óta folyamatosan ilyen megbízásokat kaptam. De nem szóltam semmit. Bólintottam, megértettem, elindultam. Megkerestem a már jól bejáratott vadászgépemet, amikkel ezekre a megbízásokra szoktam utazni, behuppantam és már indultam is a Bakura felé. Hallottam már erről a helyről, de nem túl sokat, elég zárkózott planéta volt, szóval az utazást a kapott információk feldolgozásával töltöttem. A bolygó egy viszonylag fontos kereskedelmi útvonal környékén keringett, vámokból, nyersanyagokból, ásványkincsekből eléggé megszedték magukat. A független űr része volt, de jelezte szándékát, hogy csatlakozna valamelyik frakcióhoz, mielőtt kitört volna a környéken bármilyen területi konfliktus, inkább meghívott magához mindenkit, hogy kulturált körülmények között helyezkedjen el a politikai palettán. Ha mindenki meg tudná így oldani a dolgait, nem is kellenének ezek a fránya háborúk. Szóval lobbiznom kellett a Köztársaságnak. Szuper. De nem is akármilyen módon. Ügyesen belecsempészték, hogy hassanak a fenejó szívemre. A helyiek elég érdekesen kezelik az évszakokat, mesterséges módon elérték, hogy egyszerre mind a négy évszak megjelenjen, a bolygó különböző részein. Az én utam a nyári övezetbe vezetett. Ennek legalább örülhettem, szerettem a meleget, a jó időt, a nyárias időjárást. Elég valószínű hogy főleg emberekkel fogok találkozni odalent, a lakosság 95%-át ők tették ki, 5% az őshonos fajból volt, elenyésző százalékuk pedig betelepült egyéb. Fejlett technológia, közös nyelv, a kommunikációval nem lehetett gondom. Na de mi is volt a feladatom? Meg kell keresni valami sztárocskát. Néhány hete eltűnt a bolygó egyik legnagyobb sztárja és jó pontokat kapna a megtaláló szervezet. Több forgatókönyvet is gyanítanak. Elrabolták. Meglépett a szeretőjével. Simán lelépett. Voltak itt lehetőségek. Pénzt nem kért érte senki, szóval picit gyanús a téma. De a közeledő események, ünnepségek főszereplője lett volna, így mindenképpen meg kellett találni és visszahozni. Rutinfeladatnak tűnt. Szóval biztos nem lesz az.

Az út hamar eltelt a kapott adatok tanulmányozásával, mire észbe kaptam, már meg is érkeztem. Minden rendben volt, teljesen zökkenőmentesen megérkeztem a nyári övezetbe, a sivatagos városba. Kissh’daar. Vagy mi. Valamiféle bányászváros volt. Ahogy leszálltam, összeszedelőzködtem és utamnak indultam, rögtön megcsapta a fülemet a szirénák zaja. Riasztó jelezte, hogy hamarosan egy homokvihar eléri a várost. Nem tudom ezt miért érezték szükségesnek, hiszen elméletileg rendesen üzemelt a város pajzsa, de valószínűleg csak elővigyázatosak voltak. Utazásaim során rég megtanultam már, hogy ne próbáljam meg megérteni a helyiek összes fura szokását, mert csak összezavarodok. Megérkeztem a helyi városházához, ide lettem rendelve, lassan három óra volt, időben voltam, mint mindig. Azt mondták, pontosabban írták, hogy jelenjek meg itt és egy bizonyos Agler Akaar’i nevű alaktól fogok kapni tájékoztatást. Én, meg még tippre pár másik alak, akik hasonlóan megkapták ezt a nemes feladatot. Számítottam rá, hogy több frakcióból is előkerülnek majd alakok. Sok segítséget vagy támogatást egyiktől se vártam, valószínűleg mindenkinek megvoltak az önös érdekei az ügyet illetően. Egy páncélos és egy kapucnis alak is megérkezett a megadott időben, bennük már rögtön potenciális versenytársakat ismertem fel. Jól nevelt úr vagyok, üdvözlően biccentettem feléjük, de ezen kívül nem állt szándékomban barátkozni, legalábbis amíg a helyzet elő nem idézi az igényt az együttműködésre. Nem volt róla tudomásom, hogy érkeznek engem segítő társak is, szóval egyelőre mindenki magáért ment. Álltam és vártam, én készen álltam a kezdésre, már csak a kapcsolattartó kellett. Ha nem bukkant fel a környéken, ahol a találkozó le volt fixálva, akkor kis idő elteltével elkezdtem kérdezősködni, esetleg valaki tudja-e merre lehet őt megtalálni. Igazán zavaró lett volna, ha potyára utaztam volna ennyit. Nem, valahol itt kellett lennie a fickónak. Ha akart tőlem, tőlünk valamit és kellett neki a kis sztárocskája, akkor jobban tette, ha gyorsan előbukkant. Epekedve vártam az ügy részleteit.


Felszerelés:
Szakértelmek:
Erőalkalmazások:

Bakura CZURt9D
Jonathan Skrex
Jonathan Skrex
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 70
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 62
Join date : 2017. Sep. 17.

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 20 Nov. 2019, 00:00

Elnézést, kissé túlerőltettem a kezemet és szétmegy, még egy ínhüvelygyulladás is kinéz belőle...
A reag jelentős része kész van, holnap munka után befejezem és akkor lesz majd reag.

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 20 Nov. 2019, 19:00



Hódítás: A Négy Évszak





Bakura


Résztvevők: Th'edar Kolbert , Lady Ireria Antares, Hyrsi Moldenson, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Ben Serrano,


Lairorellen Verenwar , Silhana Lolaes'ra, Nalah / Tish Vizsla, Rhyssa Edaara Quillan-E'ron és Ecaterina



Következő körváltás:2019. november 24. (vasárnap)

Bakura 9ATh2kT

Helyi Idő: 15:05 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Baku emlékmű, Salis D’aar
Feladat: Célkitűzés 1: tárgyalásokat folytatni a helyiekkel
Résztvevők: Th'edar Kolbert | Lady Ireria Antares | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk/Ireria és Hyrsi felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura GjkpxtzHyrsi Elofonnal együtt érkezett a bolygóra, bár a férfi nem kísérte el a tárgyalásra, már a tudat is megnyugtatta a nőt, hogy a párja is itt van. Őt magát nem zavarta az, hogy odakint hideg és fagyos idő volt, ő ezt szerette, hiszen neki ez volt a teljesen természetes. Az azonban meglepte, hogy csupán az FRK képviselői voltak jelen. Lehet, hogy nem egyszerre fogadják őket? Még az is lehetséges volt. Igazából örült annak, hogy itt lehet és kimozdulhatott otthonról, az utóbbi hónapokban úgyis főleg a Lord Xeth-nek menő munkákkal volt elfoglalva szinte folyamatosan, meg persze a parlamenti ülésekkel. Így ez, plusz az, hogy utána még úgymond telelhettek is Elofonnal kellemes engedmény volt Lord Tubroktól, hiszen a felinxi események óta nem sok helyre mehetett a nő. Eddig. Szóval eléggé fel volt dobva. Két másik személy volt itt vele, a nőt könnyebb volt megismerni, de a férfit is megismerte, köszönhetően annak, hogy ő is az üzleti szférában mozgott, bár kissé más területen, mint saját maga.
- Lady Ireria, Mr. Kolbert üdvözlöm önöket! – köszöntötte ő maga is
Kíváncsi volt, hogy milyen lesz a tárgyalás, révén eléggé fejlett volt ez ahely, droidok, hiperhajtómű, csak épp távol estek mindentől és mindenkitől, hogy valakinek a felségterületén legyenek. Az egyik droidtól kért egy pohár vizet, hogyha megkapta, akkor belekortyolt a poharába és igazából titkon remélte, hogy nem erőhasználók fognak érkezni a tárgyalásra, mert az az ő állapotában eléggé kellemetlen lehetett volna, főleg, hogy elég sokat kéne magyarázkodnia. Remélte, hogy ez nem fog megtörténni, de egyelőre csak várakozott, hogy megérkezzenek a helyiek.



Bakura J4Gpj9ZIreria már csak a rangja miatt is itt kellett, hogy legyen, nem hagyhatta ki mindezt. Igazából már csak amiatt sem, hiszen az emberei rendezték a fejvadász versenyt, ami miatt úgyszintén illett megjelennie. Aztán kellemes meglepetés volt, amit a megérkezése után érzett. Benûwia itt volt a bolygón. Nagyon úgy tűnt a nőnek, hogy az Erő nagyon azt akarja, hogy találkozzanak egymással, azonban Lord Xeth bizonyosan nem akarja mindezt, így nem is próbálta őket keresni. Természetesen a mando táborban tett látogatást, hogy minden rendben van-e ott, de rendben volt, beszélt is a vezetővel röviden. Ezek után tért ide vissza az északi részre, ahol két másik FRK-s illető is volt. Mind a kettejüket felismerte, az egyik Th'edar Kolbert volt, a K Corp. vezetője és tulajdonosa, a másik pedig Lady Hyrsi Moldenson, Kaldahan szenátora és a Rocksolid Arsm jelenlegi vezetője. Őt a parlamentből és az aktákból is ismerte, ahogyan Kolbertet az aktákból csak. Két tech cég tulajdonos, amiből az egyik politikus is. érdekes tárgyalásnak néztek elébe, bár még nem tudta, hogy mit is akarnak a helyiek. Ahogyan kinyúlt az Erőben, megérezte, hogy Hyrsi erő-halott. Érdekes, még egy személy, akinek köze van az apjához, ez az ő keze nyoma volt, megismerte. Leszedni nem tudta, ahhoz nem nyerte vissza az erejét, de akkor is az Erőnek furcsa fintorai voltak.
- Üdvözlöm önöket! – köszönt ő is a kissé gépies hangján.
Bár ez természetes volt, hiszen voss testben volt, nekik pedig ilyen volt a hangjuk. Bár ez nem látszott, hiszen a ruhája takarta a szemeit, csak a kék bőre látszott. Egyelőre csendesen, mozdulatlanul, már-már királynői tartásban várta, hogy megérkezzen az, aki a tárgyalást fogja vezetni.



A hármas hamar köszöntötte egymást, akik már innen-onnan, de ismerték egymást, ha máshonnan nem, akkor a HoloNet-es hírekből, hiszen három ismertebb FRK-s közéleti szereplőről volt szó. Szerencsére a hármasnak nem kellett túlságosan sokáig várakoznia, mert hamarosan kinyílt egy távolabbi ajtó, nem az, amin ők jöttek be, hanem egy másik.

Az ajtón egy fehér öltönyben levő furcsa férfi érkezett, aki ránézésre kiborgizált személy volt. Ireria pedig az Erőn át érezhette, hogy tényleg élő a férfi, nem csak félig tűnik annak. A férfi egészen az asztal másik oldaláig sétált és ott meghajolt a hármas felé.

- Üdvözlöm önöket! – köszönt. – Elnézésüket kérem a várakozásért, a reggel folyamán megcsúsztunk a Köztársasági tárgyalásokkal, így később a Birodalommal valóval is és emiatt az önöké is. Hölgyeim, uram! Gorg Bynar vagyok, szolgálatukra.

A hangja mély volt és kellemes, bár némi gépies hangszínt megütött, bár ez a külseje után nem lehetett túl meglepő. Itt még megvárta azt, hogy mindenki bemutatkozzon, hogyha megtennék, akkor utána fog majd megszólalni ismét.

- Akkor ne húzzuk sokáig a dolgokat, ha már késésben vagyunk. Mit tudna nekünk az FRK nyújtani, hogy a Bakura az önök frakciójának része legyen?

Bakura IuHm4Sj
Bakura RqOTiPH

Helyi Idő: 15:05 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Feladat: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Résztvevők: Ingrid L’lerim | Jonathan Skrex | Ecaterina
Egyéb információk/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura YovW2PlMennyire irigyelte Hyrsi-t és Elofont, hogy a pár a téli égövre mehetett, míg saját maga pedig ide a sivatagos környékre jöhetett. Az utóbbi időben elég gyakran volt ilyen „pechje”, legutóbb alig egy hónapja, amikor maga Lord Xeth rabolta el az ágyából és hajította ki azon a bolygón. Ha nem akkor történt volna pont azaz esemény Lady Benûwia-val, akkor behúzott volna egyet a nagyurának és még esélyes, hogy tökön is rúgja, vagy szó szerint kiheréli. Az egy dolog, hogy a Birodalmat szolgálja, de amikor a nagyura kénye kedve szerint szórakozik vele, legyen bármilyen titkos előléptetés is az oka, az már túl ment minden határon. Ahogyan lassanként megérkezett a helyhez, ahol találkoznia kellett a képviselővel, még két másik személyt látott, akiknek a ruházata határozottan nem ide illett. Mind a kettőnek röviden biccentett, azzal, hogy homokvihar közeledik nem törődött, eléggé fejlett társadalom volt, hogy ez ne okozzon gondot, maximum akkor lehet baj, ha ki kell menni a városból a sztárt megkeresni. Egy biztos, hogy most fog utoljára szívességet tenni a propaganda minisztériumnak, vagy ezért egy hatalmas szívességgel jönnek majd ők neki és persze kitekeri Lord Xeth nyakát, amint alkalma lesz erre. Ha betudtak menni az épületbe, akkor besétál és ott egyenesen annak a személynek az irodáját keresi, akivel most találkozniuk kell. Még egy pillanatra megnézni az időt, hogy nem-e késett el, vagy nem jött-e túl korán. Ha pedig beengedték őt Agler Akaar’i-hoz, akkor be is megy az irodába, fogadóterembe, vagy ki tudja, hogy az illető hol akarja fogadni.



Végül még egy személy, Ecaterina is csatlakozott Ingridhez és Jonathan-hez, így mind a hárman betudtak menni az épületbe. Ott az egész gyönyörű márvány, egyéb díszes kövek és acél tökéletes harmóniáját ötvözte. Bent fák és növények voltak, a kinti meleg után pedig kellemesen hűvös. Egy protokoll droid fogadta őket, aki fel is kísérte az emeletre a hármast Agler Akaar’i irodájához.

Odabent egy úgyszintén fehér tágas iroda volt, hatalmas üveglakkal, tágas térrel, sok valódi könyvvel és datacronnal. A férfi az ablak előtt egy hatalmas hófehér márványíróasztal mögött üldögélt, aminél négy szék is ki volt téve. A droid mutatta, hogy oda menjenek és üljenek le. A férfi egy ősz hajú ember férfi volt, helyi tiszti egyenruhát viselt. Amikor a társaság bejött, akkor felállt és köszöntötte őket.

- Üdvözlöm önöket! – mondta. – Agler Akaar’i vagyok, a Bakurai hírszerzéstől. Köszönöm, hogy eljöttek, foglaljanak helyett.

Megvárta, amíg mindenki leült és utána ő is így tett. Holografikusan ekkor kivetített egy fiatal nőről levő képet.

- A célszemély ő lenne, Liaran D’kai – kezdte. – Az eltűnt személy, az egyik nagyon gazdag kereskedő ház örököse, tagja. És persze sikeres színésznő. Hetek óta nem tudjuk megtalálni, a dolgot nehezíti, hogy a hölgy faja clawdite. Így bármilyen alakban lehet, annyi tudunk, hogy itt van a városban, sajnos többet nem.

- Tudom, hogy ez alapvetően fejvadász ügy lenne, de a fejvadászok az őszi régióban tartanak versenyt, rendezvényt és az valahogy népszerűbb volt, mint egy fiatal huszonéves megtalálása. Éppen ezért vagyunk hálásak, hogy önök eljöttek. Előkészítettem egy aktát, amiben Miss D’kai korábbi alakjai szerepelnek, amiket ismerünk bár valószínű, hogy nem ezeket fogja felölteni.

- A homokvihar pont jól jön önöknek, egy-egy ilyen napokig tarthat, a városban biztonságban lesznek, de azt elhagyni nem túl egészséges. Van esetleg valamilyen kérdésük? – tette még fel.

Közben három kisebb datapadot adott át, amiken ugyanaz a körülbelül hatvan kép volt a fiatal nőről, amiket az elmúlt években használt.

Bakura IuHm4Sj
Bakura SgXcJi0

Helyi Idő: 15:05 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Ősi Je’daii templom, Telaan-völgy
Feladat: Célkitűzés 3: Felfedezni az ősi Je’daii templomot
Résztvevők: Lady Lairorellen Verenwar
Egyéb információk/Ellen felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura MxvaTidEz volt az első olyan küldetése, amire egyedül ment el azóta, hogy a Dagobah-n Werda meghalt. Tudta, hogy sithként nem lett volna szabad így kötődnie valakihez, de akkor is, Werda olyan volt neki, mintha a nővére lett volna, olyanná vált azóta, hogy itt volt a Birodalomban. Tőle talán többet is tanult, mint Allen-től. És akkor még ott volt a nő lánya is, akiről a halála napjáig nem is tudott semmit sem. Ahogyan azt sem, hogy Werda férjnél volt. Persze megértette, hogy miért titkolta a nő, saját maga sem reklámozta azt, hogy a moffja fiával együtt vannak, maximum a férfi családja tudott róla, más nem. Annál jobban vigyáztak még úgyis, hogy most is a férfi hozta el ide, kísérte el, mint általában. De aztán a fővárosban maradt és vigyázott az úrnője hajójára. Ellen így egyedül érkezett meg a piramis alakú templomba. A je’daii-ról nem volt szerencséje még sokat olvasni, így kapva kapott az alkalmon, hogy ide jöhessen és Allen örült annak, hogy a fiatal nő ilyen irányban is tudást akar szerezni. A megérkezése után azonnal kinyúlt az Erőbe, de a helyet teljesen semlegesnek érezte, nem volt itt sem sötét, sem világos. Vagyis inkább mindkettő jelen volt. Annyit tudott a je’daii-ról, hogy mindkét oldalt használták és az egyensúlyt keresték. Látott itt jó pár embert, mint szerzeteseket, vagy imádkozókat, de láthatóan egyik sem foglalkozott vele különösebben. Így ő maga sem, hanem egyenesen a templom bejáratához ment, ahova be is engedték. Odabent a hely egészen jó állapotban volt még az egész. Egyenesen végigsétált a folyosón a központi csarnokba, itt elsőre azt akarta megnézni, hogy miket derítettek már fel a helyiek és van-e valamilyen tárlat, vagy hasonló, amivel a helyiek szerint érdemes lenne az egészet kezdeni. Ha volt, akkor a szerint kezd, ha nem, akkor majd talál magának más utat.

Bakura IuHm4Sj
Bakura NYxyfgn

Helyi Idő: 15:05 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Erdők, D’aarmont
Feladat: Célkitűzés 4: Vadászat
Résztvevők: Tish Vizsla / Nalah | Silhana Lolaes'ra | Ben Serrano
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura BC5UuGANalah sajnálta, hogy sem a nővére, sem pedig a bátyja nem jöttek el erre az eseményre, így a sógorával kellett jönnie, amit a kislány, vagy inkább kamaszlány egyébként sem bánt. Az utóbbi fél évben, amióta a mandaloriaiak között élt, egyébként is a Khomo Vizslához került a legközelebb és a férfira is úgy tekintett, mintha a bátyja lenne. Úgyis vele volt a legtöbb időt, hiszen a tényleges bátyja elég messze élt Assirri-éktől, a nővére pedig szinte mindig a klán ügyivel volt elfoglalva. Így hát maradt az, hogy Khomo foglalkozott vele. most is éppen nagy hangon mesélte a férfi az egyik korábbi küldetését a lánynak, aki pedig lelkesen hallgatta, bár a sisak miatt ez nem nagyon látszott, de akkor is tetszett neki. Aminek örült még, hogy a nővére hagyta, hogy bármikor kapcsolatba léphessen Yaskia-val és Liamea-val, a barátai pedig megígérték, hogy elfognak ide jönni, hogy megint találkozhassanak. A Zanbar-on is többször meglátogatták, könnyebben, mint az eredeti otthonában. Már csak valamikor oda is haza kéne mennie, hogy mindent elmondhasson azoknak, akik Nalah-nak tartják. Amíg Khomo mesélt neki, addig még egy twi’lek néni is csatlakozott hozzájuk, a néni lekkuját felismerte, a Szellemholdnál ott volt ő is, mint valamilyen követ és ő nagy fejvadász volt. így már tudta, hogy sok hírességgel van körül véve, már csak Yaskia és Liamea kellett volna, hogy itt legyenek és Liamea indulhatott volna a versenyen is.
- Mikor kezdünk Khomo? – kérdezte kissé izgatottan, amikor a férfi épp szünetet tartott a beszédben.
Márpedig szünetet nehéz volt találni, hogyha a férfi belelendült. A fejét kissé oldalra biccentette, hogy ezzel is jelezze, hogy tényleg kíváncsi a válaszra és nem csak azért szólalt meg, hogy belefojtsa a szót a másikba.



Bakura YreafAREz egy meglehetősen jó napnak indult, csak nagy bánatomra ez is egy olyan alkalom volt, hogy Torian nem tartott velem. Igaz a klánból megannyian igen és még sok más is. többek között itt volt a kislány is, akit a Szellemholdon láttam. Akkor egyikünk sem volt még mandaloriai, most igen. Mivel még nem neveztem a versenyre, így egyelőre a fő sátorhoz igyekeztem, ahol pont a lányba és Khomo Vizsla-ba botlottam bele. Szerencsére a politika volt az egyik első dolog, amit megtanultam, mert ahhoz nyelvismeret sem kellett. Így tudtam, hogy a Vizslákkal jó kapcsolatokat ápolunk. Végtére is Assirri és Torian, meg a húga nagyjából egy idősek. Nagyjából, a Caderáim kicsit fiatalabbak. Mivel ők is a sátor előtt voltak, így megálltam őket hallgatni, hogy mit is mesél Khomo a lánynak. Ami éppen az egyik korábbi küldetésük volt, de eléggé viccesen előadva, hogy a Tish, vagy Nalah is szórakozhasson rajta. Azt rögtön láttam, hogy a férfi nagyon oda van a lányért, nem úgy, hanem mint a gyerekekért, remekül értett a nyelvén. Igaz mandaloriaik, a gyerekek és a család bővítése eléggé fontos dolog volt. A nevezés után továbbra is velük maradtam, ugyan nem szóltam nagyon bele a beszélgetésbe, de azért én magam is szívesen hallgattam azt, hogy miről is mesél a férfi. Közben kiszúrtam a talán legkevésbé ide illő férfit, egy igencsak magas alak volt, fekete, inkább sithekre jellemző páncélban, mintsem mandaloriaiban. De mivel úgyis a birodalmiak szövetségesei voltunk – bármilyen ijesztő is volt ez számomra – így nem lehetett meglepetés az, hogy ilyen is felbukkan itt. közben pedig még ellenőriztem is az időt, ha minden igaz, már nem volt sok hátra addig, hogy megnyissák a versenyt és az egész elkezdődjön.



Khomo csak megcsóválta a fejét, hogy nem tudja, hogy mikor kezdődik az esemény. De szerencsére nem kellett sokáig várni, mert a sátorból előjött egy világoskék páncélos mandaloriai nő. Rerna Fett, őt megismerhették fejvadászok, ő volt Mandaloriai Fejvadász Klán második embere, a Vadászmester, aki tényleg érintkezett is a fejvadászokkal, mert Lady Ireria Antares ritkán tudott rá időt szakítani.

Fett az egyik központibb asztalra lépdelt fel és tapsolt néhányat, hogy megkapja a figyelmet. Erre elég nagy csönd lett és mindenki ráfigyelt, illetve az asztal köré gyűltek a személyek. A nő nem használt kihangosítót, így mindenkinek közelebb kellett mennie, hogy hallja a hangját.

- Üdv mindenkinek, a nevem, aki nem ismerne Rerna Fett vagyok az Awaud klánból, a Vadászmester. Először is köszönjük Bakura népének, hogy engedélyezték a megrendezendő versenyt, másodszor köszönet mindenkinek, aki eljött. A szabályok a szokásosak, ez egy verseny, barátságos, nem akarok olyat hallani, hogy valaki megölt valakit. A Fejvadászok szabályai szerint játszunk, ezt remélem nem kell senkivel sem ismertetni.

- A csapatszállítók elvisznek mindenkit a játék területére, a helyről a térképet most kapja mindenki. Szabadon választhatja mindenki, hogy hol akar indulni. A célpontok és vadak azok után lesznek kiengedve, hogy mindenki elfoglalta az indulási helyét, így felesleges előre felmérni a területet a levegőből.

- Nos, ha nincs kérdés, akkor mindenki indulhat a csapatszállítókhoz! Jó vadászatot!
– mondta még.

A holoprojectorokra tényleg ekkor érkezett meg mindenkinek a térkép, az elég nagy völgyről. A méretek alapján egy négyzet úgy 250 méter lehetett. Ami a csapatszállítókat illette a LAAT-okhoz hasonló, bár mandaloriai tervezésűek voltak, bőven volt arra hely, hogy mindenkit elvigyenek, ahogyan a kamera droidokat is.

//Majd kérlek a térképen jelöld, hogy hova akarsz érkezni, honnan akarsz indulni. A szabályokat a térképpel a legalsó spoilerbe tettem.//
Bakura IuHm4Sj
Bakura XA8cII4

Helyi Idő: 15:05 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Békés rejtett völgy, Braad
Feladat: Célkitűzés 5: Családi kirándulás
Résztvevő(k): Rhyssa Edaara Quillan-E'ron / Lady Benûwia | Lord Xeth E’ron | Keth Tye E’ron | Kalia Quillan-E'ron | Xelia Quillan-E'ron | BB-4 | Nővér droid
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura XVbNPWXRhys egészen sokáig aludt, pihent, hiszen számára most abban az állapotban, amiben volt igencsak megterhelő volt az utazás. Még mindig nagyon mélyen volt a depresszióban és alig pár napja zökkent csak ki a katatón állapotból és kezdte csak újra érzékelni a világot. Az első dolog, amit felfogott, hogy nem érzékeli a férjeit a közelében, ellenben hatalmas mennydörgés és villámok fogadták odakint. A házon belülről csak a lányokat érezte, ahogyan kinyúlt az Erőbe, aludtak békésen mind a ketten. A férjeit kintről a viharból érezte. felült az ágyon, majd kikelt és az ablakhoz lépett. Egy pillanat kellett, hogy lássa mi történt odakint, a két férje egymással vívott a tóparton és az ő Nexusuk okozta a vihart, az Erővihart odakint. Az egyik villám éppen a házba csapott be és kinti viharos szél is ház azon részeit csapdosta, amik nem voltak a legjobban rögzítve. Nem akarta, hogy Xelia és Kalia felébredjenek, így kénytelen lesz a remekül szórakozó urakat leállítani. Mivel odakint eléggé hideg volt, így felkapott egy pulóvert és úgy papucsban, sortban és pulóverben rohant ki a viharba. Nem próbálkozott az Erővel, volt egy olyan érzése, hogy a férjei könnyedén leráznák azt, vagy valamelyik megtorpanna, és a másik megsebezné. Lesietett a lépcsőn és belelépett a hóba. Kissé kellemetlen volt és hideg, de nem törődött vele. mikor kellően közel ért, akkor rákiabált a fiúkra, hogy hagyják abba, mert felébresztik a lányokat az Erőviharral, amit okoznak. Nem is tudta, hogy a lányok kifejezetten jól érezték magukat benne és ezért aludtak békésen. A nőnek úgy tűnt, hogy nem nagyon vették észre a külső szemlélő által akár élethalál harcnak is tűnhető edzés közben, hogy a feleségük megérkezett és próbált velük beszélni. Így, amikor megakasztották egymás támadását és néhány pillanatra megálltak a küzdelemben és egymásnak feszültek, Rhys ebben a pillanatban nyúlt ki az Erőbe és egy telekinetikus támadással mindkét férfit belökte a jeges vízbe. A fénykardjaik is egyből kikapcsoltak és a vihar is kezdett alábbhagyni, mindkét férfi pedig vacogva igyekezett kikászálódni a fagyos vízből. Láthatóan nem igazán értették, hogy ez miért is történt.
- Mint mondtam hagyjátok abba, mert felébresztitek a lányokat! Engem már sikerült! – mondta meglehetősen morcosan.

Bakura IuHm4Sj

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.

statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Michael Nikostratos Szomb. 23 Nov. 2019, 14:31

Bakura XsHRjiU

Ben Serrano

A nagy várakozás közepette egyszer csak egy nő kért magának figyelmet, és a páncélját elnézve Ben nem tudta, hogy mire számítson. A feszülős, és a formákat elég erőteljesen kiemelő páncél láttán akkor se lepődött volna meg, hogyha amaz táncolni kezd az asztalon. Érezhető volt a csend, és a férfi a fejvadász nő seggét bámulva hallgatta a gyors ismertetőt. Ahogy megkapja a térképet, maga is megnézi, és elgondolkodik azon, hogy hol lehetne célszerű kezdeni. Kapásból lát több olyan pontot, ahonnan egész jól belátható a völgy, azonban nem mesterlövész puskával érkezett, és amúgy is, ezek túl nyilvánvalónak tűnnek a férfi számára. Az ilyen vadászatok nem a sportlövészetről szoktak szólni, nem elég hozzájuk a pontos célzás. Azt sem tudja, hogy milyen sűrű az erdő, hiába választ egy magaslati pontot, ha a lomboktól nem lát semmit talajszinten.   Ben páncélján nem volt jatpack, és még az erővel sem tud annyira bánni, hogy magaslati pontokról magabiztosan leugorjon, éppen ezért egy ilyen magaslati pont kiválasztása túl nagy hátrányt jelenthet, hogyha rossz döntésnek bizonyul. Tovább gondolkodott, majd eszébe jutott mindaz, amit mostanáig tanult. Becsukta szemét, és az ujját húzta végig a holokép előtt, a megérzéseire hallgatott, és többször is végig ment a térképen így, mielőtt megállt, és kinyitotta a szemét. Hagyta, hogy az erő, vagy a szerencse, vagy éppen a hülyeség vezérelje abban, hogy milyen pontot választ. Ahogy ezzel megvolt, már ment is a LAATra hasonlító csapatszállítóhoz, hogy elvigyék a kijelölt pontra.


Felszerelés:


_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Edward Cahal O'Grady Szomb. 23 Nov. 2019, 22:17

Bakura N2WNEee


Eca szeme folyamatosan jár az őket megbízó és a többi megbízott között. Határozott mozdulattal, de gyanakvó arckifejezéssel veszi át a datapadot és átfuttatja az adatokat. Ha csak képek, akkor annak nem nagyon örül. Néhány szokás, hobbi, ismertebb ismerősök, barátok, család...bármilyen kapocs ami segíthetné. Volt egy olyan sejtése, hogy a kis színésznőcske csak megunta a hétköznapok "nehéz" terheit és visszavonult néhány napra valami napfényes, kellemes klímájú birtokra. Már ha ilyenre vágyott. A részletek változhatnak, a szándék nem. Ruhája alá rejti a kapott eszközt, majd előkapja a saját DataPadját és felcsatlakozik a Holonetre. Híreket keres a keresett személyről, keresi a "közösségi médiás" profiljait. A képeken az adott városból vagy városhoz közeli látványt keresi, hogy esetleg azon a vonalon elindulhasson. Hátha kiszúr egy helyi víztornyot, népszerű szórakozóhelyet vagy egy olyan sikátort, ami azért jobb környékeken van és felismerhet.
-
A helyi hatóságok keresik? milyen hozzáállásra számíthatunk tőlük?

Felszerelés:
Edward Cahal O'Grady
Edward Cahal O'Grady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 136
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2015. Sep. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Vas. 24 Nov. 2019, 00:00

//Bocsánat, 10 órát dolgoztam ma, a kezem még nem a legjobb és Gami is szólt, hogy nem tud írni. Csütörtökön lesz új kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Jonathan Skrex Szer. 27 Nov. 2019, 17:18

Bakura ZgMsDZj

Jonathan Skrex (2. kör)

Helyi idő: 15:05 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Cél / Feladat / Küldetés: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Játékostársak: Ingrid L’lerim, Ecaterina

Gond, incidens, akármi nélkül sikerült megérkezni a Bakurára, küldetésem helyszínére, ahol elő kellett keríteni a tervezett ünnepek alatt kulcsszerepet játszó sztárocskát. Ahogy előre sejtettem, nem én voltam az egyetlen, aki emiatt jött a bolygóra. Egy páncélos és egy kapucnis alak vártak még rajtam kívül az épület előtt, mindenki csak biccentett a másik felé, de senki sem szólt senkihez. Elég nyilvánvaló volt, hogy ugyanabból a célból voltunk itt, de mégsem. A feladat ugyan az volt, de mivel nem volt róla tudomásom, hogy segítséget is küldtek volna számomra, ezért szinte teljesen biztos lehettem, hogy ellentétes frakcióból érkező ellenfelekkel volt dolgom. Az óra elütötte, amit el kellett ütnie, és szinte egyszerre indultunk el mindhárman az épületbe. Megfér-e ennyi dudás egy csárdában? Ez még kevés embernek is tűnt, ahhoz képest, amire számítottam, várhatóan több önjelölt nyomozóval is találkozni fogunk még a keresés során. Jómagam nem terveztem balhézni, nem ezért jöttem ide, szóval, amíg nem kereste velem senki a konfliktust, én is normálisan viselkedtem mindenkivel. Hogy meddig tartható meg ez a békés közeg, az már más kérdés volt.

Az épület egészem pompázatosan nézett ki belülről, kívülről közel sem tűnt ennyire bizalomgerjesztőnek. Márvány, díszes kövek, acél, tökéletes harmóniában képezte a díszítést, itt-ott fák és növények, kellemes hűvösség, valóban rendesen el voltak ezek eresztve kreditekkel. Egy protokoll droid fogadott minket és el is kísért a hőn áhított Agler Akaar’i nevezetű fickó irodájába. Az ő placca se volt kevésbé flancos, tágas fehér szoba, üvegek, könyvek, datacronok, sok ideje lehetett olvasgatni az úrnak. Egy hófehér márványíróasztalhoz lettünk kísérve, én oda is léptem az egyik nekünk kikészített székhez, miközben végig mértem vendéglátónkat. Egy ősz hajú ember férfi állt velünk szemben, kimért tartással, helyi tiszti egyenruhában, a hírszerzés tagja volt. Felállt és úgy köszöntött minket, a modora is a helyén volt. A hangja első hallásra őszintének tűnt, nem tűnt csapdának ez az egész megbízatás, legalábbis egyelőre nem.
- Üdvözlet! Jonathan Skrex. Köszönjük a szíves fogadtatást.
Ezután jómagam helyet foglaltam és hamarosan házigazdánk is így tett. Nagyon nem volt elemem a jópofizás és a politizálás, de most előre kellett vennem a jobbik orcámat. Persze, nekem papíron csak annyi volt a feladatom, hogy előkerítsem ezt a kóbor madárkát, de a helyzet közel sem volt ilyen egyszerű. Elméletileg az egész bolygón éppen hatalmas politikai csaták zajlottak a bolygóért, én pedig nem azért lettem ide küldve, hogy jótékonykodjak, hanem hogy segítsem a Köztársaság ügyét. Jaj de nem volt ez ínyemre, nagyon nem. De ez volt a feladatom. Még ha továbbra se pontosan értettem azt, hogy miért.

Miután leültünk, kaptunk egy holografikus képet a célszemélyről. Liaran D’kai. Egy roppant gazdag kereskedőház tagja és örököse. Ezzel be is jöttek a családon belüli, vagy a családnak kívülről rosszakarók. Sikeres színésznő. Jönnek az őrült rajongók, vagy a féltékeny vetélytársak. A lehetséges gyanúsítottak száma exponenciálisan növekedett, pedig még alig kezdtünk bele. Egy clawdite. Csodálatos. Pont egy alakváltó hiányzott nekem. Annyira nem is csoda, hogy hetek óta nem találtak, pedig elméletileg itt tartózkodott a városban. Az is hamar magyarázatot nyert, hogy miért nem tobzódtak itt a fejvadászok és egyéb kalandorok, mindenki az őszi régióban zajló versenyen lopta a napot. Nem is baj, nem szerettem se a tömeget, se a vetélytársakat. Megkaptuk a datapadokat, amiken a nő korábbi alakjairól gyűjtöttek össze képeket. Miközben házigazdánk a homokviharról beszélt, ami alatt a városban biztonságban leszünk, de nem ajánlatos elhagyni azt, folyamatosan tanulmányoztam a képeket. Nem sok esélyt láttam, hogy ezeket akarná alkalmazni a színésznőnk, bárhol is legyen, de azért tüzetesen átnéztem mindet. Igyekeztem valamiféle sémát felfedezni, esetleg számára kedvelt vonásokat, amiket gyakran alkalmazott és ami alapján egy esetlegesen új formában is valamilyen szinten felismerhető lenne. Egy jellegzetes orr, fül, arcberendezés, ezen a ponton bármi minimális közös vonás nagy segítség lett volna. Tűt kerestünk a szénakazalban, de valahol el kellett kezdeni.

Jó is hogy felmerült, van-e még kérdésünk, ugyanis tömkelegével felhalmozódtak bennem, hirtelen azt se tudtam, hol kezdjem. Legszívesebben privátban beszélgettem volna házigazdánkkal, de erre most nem adódott lehetőség, szóval úgy tűnt egyelőre kénytelenek leszünk minden információt megosztani egymással. Nem baj, több szem többet lát. Ha rám került a sor, fel is tettem kérdéseimet a hírszerző felé.
- Nekem több kérdésem is lenne. Említette, hogy egy gazdag kereskedő család örököse. Hogyan épül fel ez a család? Lehetnek rosszakarói, családon belül, vagy esetleg családi ellenségek? Élettárs, férj, szerető vannak a láthatáron? Mennyire sikeres a színésznői pályafutása? Vannak vetélytársai, vagy kellemetlenkedő munkatársai? Őrült rajongói üzenetek érkeztek hozzá? Esetleg fenyegetések? Állhat bárkinek az érdekében az, hogy ne legyen jelen a tervezett ünnepségeken, ahol központi szerepet szántak neki? Vannak a rendezvények szervezőinek ellenlábasai, akik profitálhatnak eltűnéséből? Egyelőre első körben ennyit kérdeznék. Illetve ha esetleg meg tudná adni az ő címét, a családjáét, illetve azt ahol utoljára látták őt, az is sokat segítene.
Ennyi jutott elsőnek eszembe, amiket mindenképpen jó lett volna tisztázni. Reménykedtem, hogy valamelyik kérdésemre érkezik olyan válasz, ami beindítja a fogaskerekeket és elindíthat valamilyen fajta szálon. Egyelőre túl nagy volt az egész ügy, túl sok az ismeretlen tényező, túl sok a lehetséges megoldás, valahogyan le kellett szűkíteni a területet, hogy el lehessen kezdeni az effektív munkát. Türelmesen vártam a válaszokat és bíztam benne hogy sikerül valami hasznos dolgot kinyerni belőlük.


Felszerelés:
Szakértelmek:
Erőalkalmazások:

Bakura CZURt9D


A hozzászólást Jonathan Skrex összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. 05 Dec. 2019, 17:23-kor.
Jonathan Skrex
Jonathan Skrex
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 70
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 62
Join date : 2017. Sep. 17.

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Bishop Szer. 27 Nov. 2019, 22:05




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Bakura FdJIsKu

A Muun üzletembernek nagyon furcsa volt a saját nevét hallania Mr. előtaggal, természetesen hallotta már sokszor hosszú élete során, de mostanság egy ideje már nem. Kedvesen int Lady Hyrsi Moldenson irányába és kicsit elmosolyodik.
- Kérem hívjon csak Th'erry Kolby-nak, mindenki így nevez.
Rövid időn belül meg is érkezik az itteni küldöttség, aki csak egyetlen egy személy. Az alak igencsak furcsán nézett ki, elsőre el se lehetett róla dönteni, hogy egy android, vagy egy kiborg. Még mielőtt megkezdődnének a bemutatkozások, már kiderül egy érdekes információ, mindenkivel külön tárgyaltak eddig, és a két nagy frakcióval végeztek is.
~ Nem is a Köztársaság lenne, ha nem csúsztak valamilyen kis dolog egyeztetése miatt.
Összegezve a dolgokat, két fontos megállapítást tesz magának, a tárgyalópartnerük lehet, hogy valamilyen műszerrel képes őket elemezni, valamint az ajánlataikat összevetni a korábbi felekkel, úgyhogy őszintének kell lenniük. A másik, hogy túlságosan hamar is a lényegre tértek.
- Th'edar Kolbert, de kérem hívjon csak Th'erry-nek vagy Kolby-nak, mindenki így nevez.
Mutatkozik be ő maga is. Kolby ezután úgy méri fel az erőviszonyokat, hogy a másik két tárgyalópartnere politikailag sokkal beágyazottabb, így a politikai jellegű kérdésre nekik illene válaszolnia, és saját magának utoljára. Kezével előzékenyen int is a két hölgynek, ha azok tőle várnának válaszra. Természetesen figyelve hallgatja a többieket, közben azért magához vesz egy-két tengeri herkentyűt és egy pezsgőt, hogy azt fogyassza. Reméli nem lesz az itteni állatoktól allergiás reakciója, az nagyon kellemetlen lenne, persze mindez csak akkor jut eszébe, amikor már eszik. Hyrsire pillant a nő válasza közben, a kis összegzésből úgy tűnhet, mintha ők versenytársak lennének, pedig eddigi információi alapján más szerepet töltenek be az iparágban. Eddig mindenki nagyon szerény és tapintatos volt, ezért most Kolbert mer egy picit határozottabb lenni.
- Az én személyem a K Corporationt képviseli, az FRK üzleti részéhez tartozunk. A vállalatunk csúcstechnológiát gyárt, információs technológia, egészen az ipari méretű komputerektől a kis személyi gépekig. Foglalkozunk automatizálással és az utóbbi időben licencelt bányászati rendszerekkel is. Civil és hadi technilógia egyaránt a profilunk. Szívesen nyitnánk egy kirendeltséget az Önök különleges bolygóján.



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Csüt. 28 Nov. 2019, 00:00



Hódítás: A Négy Évszak





Bakura


Résztvevők: Th'edar Kolbert, Lady Ireria Antares, Hyrsi Moldenson, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Ben Serrano,


Lairorellen Verenwar , Silhana Lolaes'ra, Nalah / Tish Vizsla, Rhyssa Edaara Quillan-E'ron és Ecaterina



Következő körváltás: 2019. december 2. (hétfő)

Bakura 9ATh2kT

Helyi Idő: 15:10 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Baku emlékmű, Salis D’aar
Feladat: Célkitűzés 1: tárgyalásokat folytatni a helyiekkel
Résztvevők: Th'edar Kolbert | Lady Ireria Antares | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk/Ireria és Hyrsi felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura GjkpxtzNem is kellett olyan sokat várniuk már, mert hamarosan megérkezett egy igencsak különleges külsejű férfi, aki félig inkább kibernetikázott személynek tűnt Hyrsi számára. De talán még valamilyen furcsa emberszerű droidot is meg mert volna kockáztatni, révén nem volt Erőérzékeny, így nem tudta megvizsgálni azt, hogy micsoda a másik. A férfi szavaiból legalább megtudták a választ, hogy miért csak az FRK-tól voltak itt küldöttek, mert a többi frakcióval külön tárgyaltak. Igazából eléggé logikusnak találta mindezt, hogy így tettek, legalább nem azt látják, hogy mennyire próbálnak a többiek alá ásni. Az pedig jó kérdés volt, hogy mit is ajánlhatnak a helyieknek. Ő ugyan szenátor volt és egy bolygót is képviselhetett Lord Tubrok megbízatásából, de Lady Ireria játszott szerepet az FRK megalapulásában, így neki ilyen téren nagyobb szava volt, saját maga pedig szándékozott emiatt is a saját keretein belül maradni. Már csak arra volt kíváncsi, hogy a muun miként is fog reagálni minderre és ő miket fog mondani, mit fog tudni felajánlani. Saját maga kulturális dolgokat nem tudott, hiszen a Kaldahan köztudottan nem volt épp olyan, akik szerették volna a külvilágiakat, a hadiipari dolgokat pedig nem adnak el senkinek. Erre egyedül a droid rendszer volt az, ami haditechnikai volt és Lord Xeth számára készített és készít még mindig. De az is Lord Tubrok engedélyével történt.
- Lady Hyrsi Moldenson vagyok. Jómagam nem konkrétan az FRK-t képviselem, sokkal inkább a bolygóm népét, a Kaldahan pedig az FRK része, így kapcsolódunk hozzá. A népünk leginkább újfajta technológiákat tud nyújtani önök számára, főleg droidok és információs rendszerek terén és bányászati módszereket, akár a bolygó magjából, hiszen a Kaldahan jégbolygó, így nekünk ehhez kellett alkalmazkodnunk – mondta.
Ezek után hagyta, hogy a többiek beszéljenek, ami így elsőre fontos volt, azt most elmondta.



Bakura J4Gpj9ZAhogyan az illető belépett, Ireria már csak ösztönből is igyekezett az Erővel megvizsgálni a másikat diszkréten és arra jött rá, hogy a másik élőlény, legalább is még voltak benne olyan részek, amik ezt támasztották alá, hogy az volt, ha nem is teljesen. Annyira nem találta érdekesnek mindezt, hiszen első élete vége felé saját maga is eléggé kibernetikázva volt, mert egyrészt már öreg volt, másrészt pedig elég sok sérülést szedett össze ahhoz, hogy így kelljen mindennek lennie. Azt, hogy a másik Erőérzékeny-e, vagy használó nem kívánta megtudni, az feltűnő, saját maga pedig úgyis teljesen elrejtette magát az Erőben. Figyelmesen szándékozik végighallgatni a többieket, hogy ők mit fognak mondani. Azonban, ha a férfi nem szólal meg, akkor Lady Hyrsi után ő maga fogja megtenni mindezt.
- Jómagam Lady Ireria Antares vagyok, Agamar alkirálya, részt vettem az FRK születésében. Most pedig mint úgymond kulturális attasé vagyok jelen és a saját egyetememet, az Agamari Egyemet, illetve a Mandaloriai Fejvadász céhet képviselem és az Agamart – mondta.
A férfihoz hasonlóan neki is kissé gépies hangja volt, de neki nem beültetések, vagy hasonlók miatt, hanem a faja miatt volt mindez.
- Bár úgy feltételezem, hogy önöket inkább a tudományok és az oktatás érdekli, mintsem, amit egy fejvadász céh tudna nyújtani önöknek. Az egyetemünk régészeti osztálya az egyik legnagyobb az FRK területén – tette még hozzá.
Nem fellengőzve, vagy beképzelten, csupán úgy, mint aki nyers és rideg tényeket közöl valakivel.



Bynar végighallgatta azt, amit a három küldött mondott nekik, közben pedig többször bólogatott, hogy pontosan érti azt, hogy mit mondanak neki. Azok után, hogy a hármas befejezte a beszédet, akkor egyelőre nem szólalt meg. Az arcán egyáltalán nem látszott semmilyen érzelem, vagy rezdülés. Tökéletes sabacc játékos lehetett volna.

- A kirendeltség nyitás természetesen lehetséges, ahogyan az egyetemet is örömmel látjuk, a tudás és az oktatás nagyon fontos a népünknek – mondta kimérten.

Nem volt ellenséges, csak egyszerűen ilyen félig gépszerű a kibernetikus beültetései miatt.

- Ami pedig a technológiát illeti – kezdte. – Nem hiszem, hogy újat tudnának nekünk tanítani. Szerintem sokkal inkább technológiát szeretnének innen maguknak, mintsem fordítva lenne. A bolygónk a legtöbb Csillagködi bolygónál fejlettebb, talán az Örök Birodalom elmondhatja rólunk, hogy ők előrébb vannak, de a többi nem valószínű.

Ezt sem nagyképűen mondta, csak úgy, mintha tényeket olvasna fel valahonnan, vagy egy gép sorolná az adatokat.

- Mint láthatták képesek vagyunk arra, hogy a terraformálást folyamatosan változtassuk és ez alapján mindig pontosan napra pontosan tartsuk az évszakokat. És, hogy még egyik frakció sem jött rá minderre korábban, képesek vagyunk elrejtőzni is mások elől. ez volt az oka, hogy amíg fel nem fedtük magunkat, jelentéktelen bolygónak tűntünk az önök szemében is…

Bakura IuHm4Sj
Bakura RqOTiPH

Helyi Idő: 15:10 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Feladat: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Résztvevők: Ingrid L’lerim | Jonathan Skrex | Ecaterina
Egyéb információk/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura YovW2Pl - Üdvözlöm, Valeria Ragal, a Vörös Boszorkány, fejvadász – mutatkozott be a férfinak.
Természetesen mindez hazugság volt, de ezt az álcát sok helyen ismerték és még a fejvadász céhnek fizette is a tagdíjat a személyiségre, szóval a papírjai is megvoltak ahhoz, hogy mindez tökéletes legyen. De egy ügynöknek így is kellett tennie. Mivel az arca és semmije sem látszott, így remélte, hogy kellően diszkréten és könnyedén fel tudja mérni a többieket. Az öltözete nem árulta el, hogy milyen anyagból volt, sokkal inkább illett az itteni klímához, még ha fekete is volt. Szóval egy alakváltóval volt dolguk, aki színész is. Igazából azon sem csodálkozott volna, ha a sajátjaik rabolták volna el, hogy kondicionált ügynököt faragjanak belőle, vagy épp azért küldték, hogy ennek szerezze meg, csak saját magának kell kitalálnia mindezt. A képeket megnézte és próbált valamilyen hasonlóságot találni rajtuk, hogy van-e valamilyen hasonlóság, egyező pont, ami alapján később felismerhetik. Meg persze azt, hogy ezen városban van-e valamilyen képe ezekből. Ha tud, akkor próbálja a rajongói holonetes oldalát és a nőét is megnézni, hátha elárul valami ezekből valamit, ami kiindulási pont lehet. De igazából nem aggódott, dolgozott kevesebb információból is már korábban. A fiatal srácot elég amatőrnek gondolta, hiszen ezeket a hírekből is ki lehetett mazsolázni, bár lehet, hogy nem akar azzal időt fecsérelni. Mindazonáltal egyelőre mivel több kérdést is feltettek, még meg akarta várni a válaszokat mielőtt el fog indulni a nyomozást megkezdeni. Mivel minden lényeges dologra rákeresett és a férfi is rákérdezett, ahogyan a nő is, így ő maga nem tett fel most semmilyen kérdést.



Amíg Jonathan kérdéseket tett fel, addig Eca és Ingrid a holonetet igyekeztek feltúrni. Amit a két nő azonnal látott, hogy nincsenek adatok, fényképek és hasonlók. A nő minden létező közösségi médiás dolgát törölte, semmi ilyet nem lehetett róla találni. Egyedül média cikkek és a családjához közeli médiacikkek voltak fent a HoloNet-en összegyűjtve.

Azt gyorsan át lehetett böngészni, főleg, ha erre a városra kerestek rá, de itt a családnak semmilyen érdekeltsége sem volt az adatok és a média szerint. Mivel Eca is hasonló körökben mozog, Ingrid meg főleg mind a két nő láthatta, hogy a nyomok és adatok törlésével, eltűntetésével valaki nagyon, de nagyon profi munkát végzett. Ilyen szinten csak tényleg profik, nagy támogatottsággal képesek arra, hogy ezt véghezvigyék.

Ahogyan megnézték a képeket, hogy milyen alakokat vett fel a nő korábban, semmi, de tényleg semmi hasonlóság nem volt egyikben sem. Nem volt közös támpont, se semmi, amin ki lehetett volna indulni. A nő tényleg remek színész volt és kiváló alakváltó is, hogyha ezt így ennyire ki tudta vitelezni. Éppen ezért jöttek jól Jonathan kérdései Agler Akaar’i irányába.

- Három testvére van, mindkét szülő és nagyszülő még életben, többet nem nagyon tudni, roppantul törekednek a diszkrécióra. Családon belül nem tudni, csak annyit, hogy nem nézik jól azt, hogy ilyen módon szerepel a nyilvánosság előtt. Szeretője van, elvileg vele szökött meg. A legjobb színésznő, természetesen vannak riválisai, mint mindenkinek és őrült rajongók is. De ez egy békés bolygó, kevés a gyilkosság, az erőszak. Éppen ezért rendkívüli az ügy.

Ebben a pillanatban szólalt meg a kommunikációs eszköze a férfinak, aki a saját helyi nyelven beszélt valakivel pár mondatot, majd eléggé gondterhelt lett. Így fordult vissza a három főhöz.

- Most jelentették, hogy megtalálták Liaran D’kai szeretőjének holtestét néhány saroknyira ide… - mondta. – Meg szeretnék nézni a testet és a helyszínt mielőtt elszállítják a hatóságok?

Bakura IuHm4Sj
Bakura SgXcJi0

Helyi Idő: 15:10 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Ősi Je’daii templom, Telaan-völgy
Feladat: Célkitűzés 3: Felfedezni az ősi Je’daii templomot
Résztvevők: Lady Lairorellen Verenwar
Egyéb információk/Ellen felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura MxvaTidA főteremben nem talált semmilyen iránymutatást, se semmit, ami segített volna neki abban, hogy merre is kezdje el a dolgokat és mit nézzen meg elsőre. Ilyenkor igazából alap esetben csak puff az Erőre hagyatkozott volna, hogy az segítsen neki, az súgja meg, hogy mit és merre csináljon, de végül is úgy döntött, hogy talán a legjobb az lenne, hogyha Werda emlékének adózva puff bele a közepébe elvet alkalmazná, aztán lesz, ami lesz. Akkor úgy döntött, hogy marad ennél és teljesen random indul el. Igazából remélte, hogy valahol talál majd holocronokat, vagy datacronokat, amik beszélhetnek a régmúlt időről, de ahhoz tudnia kellett, hogy mi merre van. az ilyen tárgyaknak pedig a legjobb tároló helye részben a föld alatt volt. Így végül is, mivel bal oldali irányba látta, hogy lefelé vezető út van, a jobb oldali felfele ment, előre meg falak voltak, így maradt a baloldal. Még egyszer hátrapillantott, hátha meglát valakit, valamit, hogy nézi, szólna hozzá, de mivel semmi ilyen sem volt, így tényleg elindult balra. A felhívás alapján bárhova lehetett menni, minden épületbe, minden helységbe, így nem aggódott, hogy megállítják majd. Amit még megtudott, hogy lehet, hogy nagyon régóta itt voltak a templomok, de nem olyan régen nyitották meg őket, mert az Erő nem különösebben érdekelte és vonzotta a helyieket. Ostobák! Legalább is ez volt a véleménye a nőnek. A lépcsők egyszerre voltak fémből és kőből, valamilyen nagyon stabil és maradandó anyag lehetett mindez. majd talán rátér erre is, De alapvetően nem az építészeti csodák miatt érkezett, hanem az ereklyék és hasonlók miatt. Hamarosan leérkezett a talajszintig, mert innen már nem olyan modern katakombába érkezett. érdekes, gondolta még, majd leérkezve a lépcsőn megütötte a főnyereményt. Egy olyan szobába érkezett be, ami tele volt ősi leltekkel, tárgyakkal, a korábban kért holocronokkal, datacronokkal és jó néhány csontvázzal, amit még valószínűleg a hely építői, vagy utolsó lakói hagyhattak hátra maguknak.

Bakura IuHm4Sj
Bakura NYxyfgn

Helyi Idő: 15:10 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Erdők, D’aarmont
Feladat: Célkitűzés 4: Vadászat
Résztvevők: Tish Vizsla / Nalah | Silhana Lolaes'ra | Ben Serrano
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura BC5UuGANoha Khomo azt felelte a kislánynak, hogy fogalma sincs, hogy mikor kezdődik az egész, így egyelőre türelmetlenül várakozott, de már nem kellett sokáig, mert egy nő az Awaud klánból jelent meg. Noha még nem látta korábban, de a papa adataiban benne volt, hogy ő a Mandaloriai fejvadász klán vezetője, így páncél alapján megismerte a kislány. Lelkesen nézte meg a völgy térképét, ahova menni lehet majd. Kellően nagynak tűnt a hely, változatos tereppel és sok lehetőséggel. Azt sem tudta hirtelen, hogy melyiket válassza. Vagyis válasszák, mert már megvolt beszélve Khomo-val, hogy együtt fognak menni. noha nem látszott, de kérdőn pillantott a vele levő férfira, hogy melyik helyet is válasszák. Mivel már ismerte a másikat, így a biccentése mellett is tudta, hogy a férfi mosolyog, ahogyan rápillantott a sisak mögül és megszólalt.
< - A te választásod kölyök, ez a te versenyed, én csak neked segítek – mondta szinte kedvesen. >
Ezzel a férfi nem könnyítette meg a helyzetét. Mivel most már Mando volt, az Erőre véletlenül sem akart támaszkodni, a családjával volt, nem karta kockáztatni, hogy megölik azért, mert erőérzékeny, vagy elküldik a Birodalomba. Azt a családja úgyis tudta, meg Khomo is, hogy megtanulta a fénykardvívást, de olyan minimális szinten volt csak Erőérzékeny, ami még befért a határba, hogy nem eshetett baja. Néhány pillanat gondolkodás után rábökött a térképre.
- Oda! – mondta lelkesen, majd a sógorával együtt ő is felszállt az egyik csapatszállítóra.



Bakura YreafARSzerencésre már nem kellett sokat várni, mert hamarosan meg is érkezett az Awuad klánba tartozó Fett hölgy. Szomorú volt a klánjuk története, mert a jedi háborúnál szűntek meg mint tényleges klán lenni és akkor fogadták be őket az Awuad klán emberei. A legtöbben nem szívesen beszélnek erről az időről, így én sem faggattam nagyon sem Toriant, sem pedig Asa-t, se az én jó barátomat August Dandem-et. Szóval maximum mannyit tudtam, amennyi az írásos emlékekben volt. De most már gyorsan haladtunk a cél felé, köszönhetően a Vadászmesternek. Amikor a térkép megérkezett a holoprojectoromra, akkor gyorsan vetettem rá egy pillantást, hogy milyen is a terep. Szerencsére olyan, ahol lehet háti rakétával is mozogni, ráadásul több sziklás terep is volt ott. Csak egy pillantás volt, mert utána figyeltem a többi szabályra. Szóval sima fejvadász szabályok, azaz vérontásra nem kell számítani, hacsak valaki úgy nem dönt, hogy nem lesz túl szabálytalan, vagy pedig nem érdeklik a becsületes szabályok. A többségtől nem számoltam ezzel, hiszen mandaloriaik voltak, a többiek meg kiderül, azért majd igyekszem a hátam mögé is nézni, nehogy rosszul járjak. Közben a térképen bejelöltem, hogy hova is szeretnék menni és visszaküldtem a koordinátámat a nevemmel együtt, hogy az lesz az enyém. Innentől kezdve csak magamra számíthattam és ideje volt annak, hogy most először „csatatéren” is bizonyítsam, hogy rátermett vagyok arra, hogy mandaloriai vagyok és élesben is kipróbálhassam a páncélomat. Igaz a próbákon már bizonyítottam, de szerettem volna ilyen helyzetben is. szerencsére kivisznek minket, így nem kellett kirepülni oda háti rakétával. Emiatt kinéztem magamnak egy szimpatikus csapatszállítót és igyekszem arra felszállni, hogy hamarosan, amint mindenki felszállt a többibe, meg ebbe, akkor végre elindulhassunk a terepre és megkezdődhessen a vadászat.



Bennek annyira nem vált be az, hogy hova akar menni, hogy az Erőre bízta mindezt, révén az Erő azt súgta, hogy bármit választ, halálos veszedelemben lesz része és az Erő azt súgta, hogy ne akarjon odamenni. Ez elég furcsa és új érzés volt a számára, de mivel innen nem nagyon volt kiút, így akkor a férfi random választott egy helyet. A képzése miatt egyébként is kevés veszedelem fenyegethette.

A szállítóhajók fel is emelkedtek a levegőbe, ahogyan a kamera drónok is, amik követték a siklókat és a hajókat. Néhány perc alatt az egész kompánia odaért ahhoz a hatalmas völgyhöz. Az látszott, hogy az egész pajzzsal, pajzsokkal volt körülvéve, hogy semmi se szabadulhasson ki onnan, ami kiengednek a vadászathoz és a versenyzők se tudjanak távozni, hacsak nem jelzik, hogy feladják a versenyt, így viszont attól sem kellett félni, hogy olyasvalaki megy be, akinek nem kéne ott lennie.

A szállítóhajókból azok, akiknek volt háti rakétája kirepültek és úgy mentek a megfelelő helyre, amit kijelöltek. Ezt a repülés alatt mondták el, hogy mindenkit letesznek és utána majd elindítják a versenyt, illetve mindenki kapott a kommunikációs eszközére egy kódot, amit el kell küldeni, ha feladják a versenyt és felszedik őket. akiknek pedig nem volt háti rakétája, azok egy-egy kábelen, kötélen tudtak leereszkedni a saját kiindulópontjukra.

A leereszkedés után Ben egyébként csak fákat látott, másokat nem arról a pontra, ahol letették. Amint ez megtörtént és mindenki megérkezett a helyére, egy rövid 10 másodperces visszaszámlálás következett. Amint ez a végére ért a verseny elindult, immáron szabadon mozoghatott mindenki.

Bakura IuHm4Sj
Bakura XA8cII4

Helyi Idő: 15:10 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Békés rejtett völgy, Braad
Feladat: Célkitűzés 5: Családi kirándulás
Résztvevő(k): Rhyssa Edaara Quillan-E'ron / Lady Benûwia | Lord Xeth E’ron | Keth Tye E’ron | Kalia Quillan-E'ron | Xelia Quillan-E'ron | BB-4 | Nővér droid
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura XVbNPWXCsípőre tett kézzel figyelte, ahogyan a férjei kikecmeregtek a vízből, most már kezdte érezni azt, hogy hideg van és ideje lenne visszamenni a házba, de nem akarta megtenni addig, amíg le nem rendezte ezt az egészet és helyre nem tette az ügyet. Amint az urak is kiértek már nem csak Rhys fázott, hanem ők is, azért nem lehetett kellemes a jeges vízben landolni, főleg nem kifulladva az edzés kellős közepén. Természetesen mind a ketten pontosan úgy néztek rá, mintha fogalmuk sem lenne semmiről és a ma született ártatlanság lenne mind a kettő, mindez párosult azzal a nézéssel, aminek Rhys általában ellen sem tud állni. Most is csak azért tudott, mert egyrészt kicsivel több, mint egy hónapja szült csak és nem is beszélve arról, hogy egyáltalán nőnek sem érezte magát azóta az eset miatt és a depresszió is teljesen letaglózta. Így az, amit érzett a férjei iránt azt az összes többi dolog elnyomta mindezt. Bár ez nem jelentette azt, hogy a lélegzete ne akadt volna el akkor, amikor azok ketten ott ólálkodtak a közelében, márpedig erőgyorsítással néhány pillanat alatt ott voltak mind a ketten. Hogy elvesszen a kék és arany tekintetben az állapota miatt csak néhány pillanatra volt hatással rá. Most sokkal inkább, mint lelki társra vágyott, mintsem arra, hogy ágyba bújjon velük. A vihar szinte teljesen elmúlt közben, csak egy-egy villám volt az égen, de ez megszokott volt, hogyha mind a ketten egy helyen tartózkodtak.
- Hiába néztek így rám, nem fogok megbocsátani! – kötötte a szöget a karóhoz dühösen.
A dühe mindkét férfiból vigyort csalt elő, már csak amiatt is, hogy végre újra érezni kezdett, ha még nem is valódi dühöt is, de legalább haladtak. Ekkor ütötte szíven az, ahogyan meglátta, kiolvasta a két férfiból, hogy miként néznek rá. Ők még mindig a nőt látták benne, miközben egy megcsonkított roncs volt. erre az egészre könnyek szöktek a szemébe.
- Hagyjátok abba! Ne nézzetek már rám így! – kiáltott rájuk.
Sírva fordult el és igyekezett visszarohanni az épületbe, hogy egyedül lehessen…

Bakura IuHm4Sj

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.

statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Michael Nikostratos Csüt. 28 Nov. 2019, 13:25

Bakura XsHRjiU

Ben Serrano

Fura volt, ahogy azt kereste, hogy hol induljon, az érzés, ami elfogta. Az, hogy minden ösztöne, minden érzéke azt sugallta, hogy halálos veszélybe megy, bár nem volt egyedi eset, mégis most más volt, mint a megszokott. Általában egyszerűen elhessegeti magától ezt az érzés, csak egy ténymegállapítás, most viszont egészen más volt. Egész lényében tapasztalta, egész testét átjárta, és mintha még körülötte is ott lett volna. Kissé nyugtalanná válhatott volna, hogyha nem rutinos katona. Így viszont elhessegette magától, és nem törődött vele. Legyen csak ott a veszélyérzet, úgy köszönti, mint egy régi barátot, egy ezer éves bajtársat, akivel már megannyi harcot túlélt. A hajón szótlan várja, hogy elérkezzen a kijelölt pontra. Kötélen ereszkedik le, gondolkodás nélkül, a teste magától tudja, hogy mit csináljon, oda se kell figyeljen rá. Ahogy földet ér, egyből betájolja magát, hogy tudja, hol helyezkedik el a térképen, és merre néz. Elindul a völgy felé, a könnyen belátható tisztás szerűség felé, hogy a fák takarásából figyelhesse majd a terepet. Bár még tart a visszaszámlálás, a fegyvere már a kezében, bármikor kész célozni, és lőni.


Felszerelés:


_________________
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Karakterek: Michael Nikostratos | Out: Maximiliam Myzzrim, Mopateu Zakataka | VH: ifj. Tell Vilmos | FSK: Pherol Tandes, Ignacy Rotblat-Rostowski |-|
Egyéb karakterek: Tomas Burton, King Raten Chromixen, Alex Fisher
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Michael Nikostratos
Michael Nikostratos
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1063
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 39
Join date : 2014. Mar. 22.

Karakteradatok
Főkarakter: King Raten Chromixen
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW, FSK

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Bishop Csüt. 28 Nov. 2019, 19:03




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Bakura FdJIsKu

A férfi elég gépiesen viselkedett, mintha elemezte volna a helyzetet. Az első válasz pozitív volt, nyithatnak a bolygón olyan létesítményeket, amiket szeretnének, ez egy jó hír. A válasz második részénél már picit meglepetten emelte meg a szemöldökét Kolby és még egy meglepett mosoly is felkúszott az arcára, aztán persze a többit már rezzenéstelen arccal, az ölében összefűzött ujjakkal, a széken kinyújtózva hallgatta végig.
~ Biztosan jól kijöhettek a Birodalommal a tárgyalásokon, ha ennyire hasonlóan gondolkodnak.
Miután Gorg Bynar befejezte, úgy érezte, hogy neki illene válaszolnia, megvédeni a az álláspontját, természetesen diplomatikus módon.
- A terraformáló technológiájuk valóban tiszteletre méltó. Nem ez az első alkalom, hogy kételkednek bennünk, de eddig nem okoztunk csalódást egyszer sem. A komputerek fejlesztése igen decentralizált és prioritás nélküli a csillagködben. Valószínűleg tudnánk jó ajánlatot nyújtani, ha nem is fejlettségben, árban vagy hatékonyságban. Ez természetesen Önökön múlik. Az FRK kereskedelmi egyezményei lehetővé teszik számunkra. - Ami a vádat illeti, teljes mértékben visszautasítjuk azt. Pontosan Lady Hyrsi Moldenson bolygója a legjobb bizonyíték arra, miként lehet fejlesztéseket titokban tartani a frakciónk területén.
Nem volt nagyképű, sokkal inkább határozott és egy picit önérzetes a vádak miatt. Általában olyanokkal dolgoznak, akik iszonyú kis teljesítményű gépekkel, nagyon kis felbontású kijelzőkön pötyögnek kódokat és azt magyarázzák, hogy nincs szükségük a K Corp-ra, mert jól van ez így, nemhogy bárkitől is technológiát lopnának...



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Edward Cahal O'Grady Vas. 01 Dec. 2019, 23:08

Bakura N2WNEee


Eca hamar megkezdte a nyomozás legunalmasabb részét. A sztenderdizált adatkeresés. Először csak azt hitte, hogy játsza a misztikust a hölgy. Csak úgy tesz, mintha elérhetetlen lenne a holo neten. De ahogy próbált egyre mélyebbre jutni és túllátni a felszínességen és eljutott a nyilvánosság hagymájának több rétegéhez, már egyre gyanúsabb volt számára, hogy itt valaki mélyen belenyúlt a rendszerbe. Olyan mértékűnek ítéli meg a tisztítást, hogy valószínűleg nem is kézzel csinálták, hanem egy komoly programot írtak rá és több szervert is ráállítottak. Elgondolkozva nézett fel a többiekre. Egy kicsit tanacstalanul állt most. Egészen addig a pontig, amíg nem hallgatta az érkező férfi mondandóját. ~ Hmmm...ez még jól is jöhet. ~ Gondolja egy csepp résztvét nélkül. Aztán kelletlenül de kénytelen megosztani a többiekkel a legkézenfekvőbb következő lépést.
-
Nem szívesen közösködök, de egyelőre mindenképpen közösen kéne haladnunk...mondjuk a hulla felé...



Felszerelés:
Edward Cahal O'Grady
Edward Cahal O'Grady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 136
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2015. Sep. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Hétf. 02 Dec. 2019, 08:46

//Mivel Paci későn írt és Gami nem, így pénteken lesz kör (egyébként Ingridet és az Paci/Gami részén levő KM reagot leszámítva mindent megírtam tegnap napközben.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Jonathan Skrex Csüt. 05 Dec. 2019, 18:33

Bakura ZgMsDZj

Jonathan Skrex (3. kör)

Helyi idő: 15:10 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Cél / Feladat / Küldetés: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Játékostársak: Ingrid L’lerim, Ecaterina


Egészen eredményesnek ígérkezett a kezdése a nyomozásnak. Amikor megérkeztünk és felvázolták nekünk az alapszituációt, fel voltam készülve rá, hogy egyből zsákutcák tömkelegébe fogunk ütközni. Persze azt túlzás lett volna állítani, hogy bármi érdemlegeset megtudtunk volna, de szépen gyűltek az információk, amiket később szinte biztos voltam benne, hogy fel tudunk használni. Vagyis fel tudok használni. Furcsa volt ez az egész szituáció. Biztos voltam benne, hogy nem egy csapatban játszunk két újdonsült „társammal”, és abban is hogy ezt ők is tudják, de egyelőre meg kellett tűrnünk egymást, amíg a nyomozás esetleg más utakra nem terel minket. Nem bíztam bennük, de ez nem is kellett most. Amúgy is elég rejtélyesnek tűnt mindkettő. A kapucnisról zéró dolog derült ki, még csak be se mutatkozott. A sisakosról is csak annyi, hogy egy fejvadász volt, Valeria Ragal, a Vörös Boszorkány. Ez se mondott semmit, bár körül lengte valamiféle ismerős aura, de ezt szerintem csak beképzeltem magamnak. Lassan már mindenkiben ismerős arcokat láttam, vagy legalábbis kerestem. Mondjuk azt picit furcsának találtam, hogy nem az őszi régióban zajló fejvadász verseny vonzotta inkább a nőt, de ennek ezer és egy nyomós oka is lehetett. Egyelőre nem kerestem velük a konfliktust, talán még segíthettük is egymást egy darabig, csak a végén kellett megelőzzem őket. Amíg ők nem csinálják egymással vagy velem a balhét, én se fogok rosszalkodni.

Vendéglátónk, Agler Akaar’i, a bakurai hírszerzés tagja roppant mód segítőkésznek tűnt. Semmilyen módon nem érzékeltem, hogy félre próbálna minket vezetni, vagy az egész megbízás valamiféle trükk lenne, valóban úgy tűnt, hogy elhivatott a színésznőcskénk,  Liaran D’kai megtalálása érdekében és igyekszik nekünk a lehető legjobban segíteni. A többiek elég csendesen kezdték a társalgást, én viszont egy egész kérdés hullámot zúdítottam a házigazda nyakába. Nem biztos, hogy bármelyik kérdésemnek közvetlenül köze lett volna az ügyhöz, de volt egy olyan érzésem, hogy nem árt minél jobban megismernem a célpont életét és eltűnésének körülményeit, ha ennek a dolognak a végére akarok járni. Miközben a válaszaimra vártam, a szemem sarkából a többiek felé sandítottam. Éppen a holonetet böngészték, ez is egy megközelítés. Jómagam is terveztem utánanézni a hölgynek később, de egyelőre azt tartottam a legjobb megközelítésnek, ha kihasználom az élő párbeszéd adta előnyöket és amit lehet, közvetlenül a megbízóinktól tudakolok meg. Adathalászatra később is ráértem. Bár ahogy észrevettem a leskelődésből, sok újdonsággal nem találkoztak a többiek sem. A közösségi média profiljai egytől egyig törlésre kerültek, egyedül a médiában megjelent cikkek alapján lehetett róla bármit találni. Ez több mint gyanús volt. Egyáltalán nem értettem az effajta dolgokhoz, de abban szinte biztos voltam, hogy egy ekkora népszerűségű sztárnak bizony szerteágazó és aktív közösségi média jelenléte kellene, hogy legyen, amit nem egy egyszerű dolog így eltűntetni. A kapott képeket is alaposan átböngésztem. Sajnos ezektől abszolút nem lettem okosabb. Hiába kerestem bennük bármiféle hasonlóságot, olyan elemeket, amiket szeretett a nő használni, semmit nem találtam, de tényleg semmit. Valóban remek színész és kiváló alakváltó lehetett ez a hölgy, ha ezt mindig meg tudta oldani. Így minimális esélyt láttam rá, hogy új alakban bármiféle módon felismerjem kívülről. Meg kellett őt ismernem, ha a nyomára akartam bukkanni.

Közben érkeztek sorban a kérdéseimre a válaszok, amiket szépen el is raktároztam magamban. a gazdag kereskedő család, amiből a leányzó származott, egész kiterjedtnek bizonyult. Három testvér, szülők és nagyszülők életben, a család alapvetően törekszik a maximális diszkrécióra és nem nézik jó szemmel, hogy a lány így szerepel a nyilvánosság előtt. Született is rögtön egy rakás gyanúsított, meglévő indítékkal. Ha egyszer kihűlnek a forró nyomok, mindenképpen jó iránynak tűnt a családtagok meglátogatása, hátha valamelyiküknek volt köze ehhez az egészhez. Szerető is volt, sőt, a közhiedelem úgy tartotta, vele szökött meg a leányzó. És mivel ez volt a közvélemény, biztosan nem így történt. Túl egyszerű forgatókönyv lett volna. Őt tartották a errefelé a legjobb színésznőnek, az eddig megtudottak alapján ez nem is tűnt túlzásnak. Riválisok. Őrült rajongók. Volt itt minden. De alapjáraton ez egy békés bolygó, kevés az erőszak, a gyilkosság, a bűnügy, ezért ekkora a felhajtás ekörül. Hát, most hogy beléptek a galaktikus politikai játszmába, sajnos jobb lesz, ha hozzászoknak ezeknek a mocskos dolgokhoz. Egészen kielégítő válaszokat kaptam így első körben, már fogalmazódott is meg bennem a következő halmaz, de hirtelen változás állt be a napirendben.

Csörgés, társalgó partnerünknek érkezett egy hívása. Valamit beszélgettek a helyi nyelven, amiből egy árva kukkot sem értettem, majd ismét felénk fordult, gondterhelten. Néhány saroknyira innen megtalálták a célszemélyünk szeretőjének holttestét. Nos, ez egyből csavart picit a történeten. Mi szerepe volt neki az egészben? Rosszkor volt rossz helyen? Vagy benne volt, valaki kihasználta és utána el akarta hallgattatni? Véletlen egybeesés nem lehetett, hogy pont most, pont őt egyszer csak megölte valaki, a két ügynek egyértelműen köze volt egymáshoz. A kérdésre, hogy meg szeretnénk-e nézni a hullát és a helyszínt, meglepődtem volna, ha nem egybehangzó a válaszunk. Rejtélyes névtelen társunk egyből be is jelentkezett a körútra, én magam is mélyen bólintottam és sokként ért volna, ha a Boszi nem csatlakozik hozzánk egy ilyen forró nyomon.
- Igen, mindenképpen megnéznénk őket, ha lehetséges.
Nem is volt messze, ha nem is találunk ott semmit, sok időt nem vesztegetünk vele. De szinte biztos voltam benne, hogy valamire fogunk ott akadni. Nem tűnt egyszerűnek ez a rejtély, de valahol el kellett kezdeni kibogozni. Közben már elkezdtem tervezgetni a következő lépéseimet, ha a gyilkosság helyszíne nem vinne tovább. Volt pár ötletem, merre lehetne utána haladni és megfogalmazódott bennem pár új kérdés, ami segíthet előbbre vinni, de ezek ráértek, ahogy a neten keresgélés is. Még nem mentem messzire a tervezgetéssel és az elméleteimmel, egyelőre a forró nyomra kellett koncentrálni, mielőtt kihűlt volna. Kíváncsian vártam, mikre akadunk majd ott és merre vihet az onnan tovább. Szóval egyelőre követtem hírszerzőnket, vagy akárkit, aki elvezet majd minket az emlegetett bűntény helyszínére, hogy kivizsgálhassuk az esetet és igazán elkezdhessük a nyomozást.


Felszerelés:
Szakértelmek:
Erőalkalmazások:

Bakura CZURt9D
Jonathan Skrex
Jonathan Skrex
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 70
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 62
Join date : 2017. Sep. 17.

Karakteradatok
Főkarakter: Jack Gammer
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Pént. 06 Dec. 2019, 00:00



Hódítás: A Négy Évszak





Bakura


Résztvevők: Th'edar Kolbert, Lady Ireria Antares, Hyrsi Moldenson, Ingrid L'lerim, Jonathan Skrex, Ben Serrano,


Lairorellen Verenwar , Silhana Lolaes'ra, Nalah / Tish Vizsla, Rhyssa Edaara Quillan-E'ron és Ecaterina



Következő körváltás: 2019. december 10. (kedd)

Bakura 9ATh2kT

Helyi Idő: 15:15 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Baku emlékmű, Salis D’aar
Feladat: Célkitűzés 1: tárgyalásokat folytatni a helyiekkel
Résztvevők: Th'edar Kolbert | Lady Ireria Antares | Hyrsi Moldenson
Egyéb információk/Ireria és Hyrsi felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura GjkpxtzA válasz Hyrsit is meglepte, amit Bynar felelt. Nem igazán efféle választ várt, nem sűrűn fut bele az ember olyanba, amibe most itt, hogy közlik, hogy nem kell a technológiájuk, mert a sajátjuk fejlettebb. A kultúra és az oktatás azonban érdekli őket, ez pont az volt, amivel saját maguk sajnos nem szolgálhattak, a Kaldahan népe nem nagyon örült volna annak, ha a bolygót elárasztják a Bakura bolygó lakosai, tanulás, vagy éppen túriskáskodás miatt. És a sajátjaik sem jöttek volna nagyon el ide, ők jól elvoltak a Kaldahan-on. Persze mindig voltak olyanok, akik szerettek más világokat meglátogatni, de annyira nem volt jellemző. Úgy vélte, hogy lettek volna az egyetemen olyanok, olyan oktatók és hallgatók, akik Lady Ireria módszere alapján eljöttek volna tanítani, vagy oktatni, akár egyszer, akár többször is, de ezt tőlük kellett megkérdezni. Volt, akikkel többször dolgozott együtt, vagy tanácsozott, így tudta, hogy ez valós megállapítás, így ezt akár saját maga is felajánlhatta. Még szerencse, hogy ő maga is szenátor volt, mint a másik nő. A Muun nem volt az, neki a cége maradt. Mivel saját magát nem a profit érdekelte és az sem, hogy a férfi esetleg keresztbe tehet neki, így remélte, hogy megtudja őket győzni. Saját maga nem is próbálkozott vele egyelőre, inkább a másik témát hozta fel.
- Ahogyan Lady Ireria is mondta, oktatásos dolgokban a népünk is benne lenne, a Kaldahan jégbolygó, a hagyományok és a történelem számunkra is nagyon fontos. Oktatóink is szívesen jönnének el megismerni önöket és látnák az ön népét is viszont a mi egyetemeinken – mondta kedvesen.
Kíváncsi volt, hogy mit is fog a férfi minderre mondani, hogy ez pozitív lesz-e az irányukba, vagy sem.



Bakura J4Gpj9ZIreria is figyelmesen hallgatta végig, hogy ki mit is mondott, ajánlott. Élete során hallott már elég sok kacifántos dolgot, így ő maga nem lepődött meg azon, hogy a férfi elutasította a technológiai ajánlatukat. Míg a többiek arcán látható volt a meglepettség, addig saját magáé rezzenéstelen maradt. Nem mintha a ruházata miatt bármi is látszódott volna rajta, de még az ajkai sem rezdültek. Igen, azt már látta a nő, hogy elég fejlettek, ez kiderült, amikor ide jöttek és azt láthatták, tapasztalhatták itt, amit. Az időjárás ilyen szintű befolyásolása talán még az Örök Birodalomnak sem volt meg, és az is figyelemre méltó volt, hogy miként is rejtették el magukat mások elől. Addig nem is tudták lényegében, hogy mi van idelent, amíg le nem jöttek. Persze tudták, hogy magas szintű technológiájuk van, de ami fogadta őket, az nagyobb volt sokkal, mint amire számíthattak. Ami a technológiát illette, ha szükségük lett volna arra, akkor azt megszerezhették volna máshogy is, itt igen a Csillag Kabalra gondolt, azonban az, hogy jó barátságot alakítsanak ki, arra úgy tűnt, hogy az egyetem jó irányvonalnak indult, mert erre Bynar is nyitott volt. A muun azt a formáját hozta, amit halott is róla, hiszen egy ideig, még részben most is ugyanazon a helyen, a Felucia-n ténykednek, a Czerka embereitől hallották, hogy milyen is volt a másik. Ha lehet, akkor lyukat beszél bárkinek a hasába. Már csak ezek miatt is kíváncsi volt, hogy Mr. „Szólítson csak Kolby-nak, mindenki így hív”, mire is fog a félig droid kiborggal kezdeni. Úgy érezte, hogy szórakoztató lesz ez a nap. Egyelőre most nem szólalt meg, a saját kérdése úgyis olyan lesz, hogy arra többet kell majd a másik illetőnek felelnie, mert eléggé komplex és összetett volt. Saját maga pedig megtanult türelmes lenni több, mint tízezer év alatt. Most is ki tudott néhány fiatalt várni, hogy végezzenek.



A beszélgetés tovább folytatódott, Ireria úgy döntött, hogy kivár, amíg a többiek el nem mondják, hogy mit akarnak, mert nem akart Kolby lelkesedését sem letörni, megtörni inkább. Hyrsi is felhozta azt, hogy olyasmit ők is tudnak nyújtani, mint Ireria-ék, azaz oktatást, kultúrát és történelmi dolgokat. A nő szavaira elégedetten és röviden bólintott is Bynar, majd megszólalt.

- Erről tárgyalhatunk, mint korábban is említettem, a történelem, művészetek és efféle dolgok előtt a népünk mindig nyitva áll – mondta.

Ezek után fordult oda Kolby felé, hogy neki is válaszoljon, révén az ő válasza a győzködés és saját maguk színezése miatt komplikáltabb volt, mint amit a nő mondott, aki ennyiben hagyta a dolgot és áttért arra, ami már biztos volt, a tanítás és ilyen dolgok miatt. Az arcán továbbra sem látszott semmi sem és hangja is ugyanolyan volt, mint eddig.

- Biztos vagyok benne, hogy az FRK területén kiváló munkát végeznek Kolby – mondta. – A bolygónkon egy speciális fém található meg, a technológiánk erre épül, ennek köszönhetően tudtuk felülmúlni a többi másik bolygót a Csillagködben. És éppen ezért a számítógépes technológiánk is nagyban más.

- Az önöké archaikus ezekhez képest és nem valószínű, hogy megértenék az önök emberei ezt. De bizonyára találhatunk valamit, ami önöknek van és nekünk nincs – mondta, hogy ne tűnjön teljesen elzárkózónak. – De…

Itt néhány pillanatra csöndben maradt, mintha elgondolkodott volna.

- Ha gondolják, mivel önök az utolsó frakció, akik ma vannak soron, megmutathatom a legközelebbi gyárunkat, hogy miként néz ki a fejlesztés és a gyártás nálunk – ajánlotta fel.

Bakura IuHm4Sj
Bakura RqOTiPH

Helyi Idő: 15:15 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Bányász város, Kishh’daar
Feladat: Célkitűzés 2: Megtalálni az elrabolt személyt
Résztvevők: Ingrid L’lerim | Jonathan Skrex | Ecaterina
Egyéb információk/Ingrid felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura YovW2PlIngrid is nekiállt annak, hogy megnézze az adatokat, a nő túlságosan is profi volt, saját maga hírszerzőként elég jó szemmel rendelkezett az ilyenhez, hiszen a saját embereit is ő maga válogatta ki az Orgyilkos hivatalhoz. Volt egy olyan érzése, hogy a nő több, mint aminek tartják, vagy már régen nem is a család tagja, hanem valaki átvette a helyét. Egy-egy közösségi médiás profilt lehet törölni, de attól még cikkek és hasonlók megmaradnak, itt túlságosan is pofi volt a munka. A másik eshetőség, hogy valamiért tényleg fel akart szívódni a nő és ő fizetett azért, hogy mindent tüntessenek el róla, vagy itteni benti munka volt és a férfi nem árult el mindent, vagy épp semmit. Az elrablásban nem nagyon akart hinni, ahhoz ez egy senki volt, hogy ilyen munkát végezzenek miatta. Mondjuk tény és való, hogy nem ismerte a bolygó technológiáját, sem pedig az itteni hálózatot, hogy ezt mennyire könnyű kivitelezni, de hírszerzői szemmel és Birodalmi technológiát nézve – nem az új rendszerüket, amihez alig férnek hozzá, hanem az általánost – sok idő és nagy szervezést igényel. Nyomokat meg azért nem találhattak, mert biztos, hogy molekuláris bombát használtak, az biztos, hogy profik. Saját maga is így dolgozott volna. Akkor pillantott fel, amikor végre valamilyen nyomra bukkanhatnak, mert megvan a szerető teste. Annak nem örült, hogy a többiek is meg akarják nézni, mert szíve szerint egyedül dolgozott volna, de nem nagyon tudott mást tenni.
- Természetesen én is megtekinteném a helyszínt – mondta.
Ha elindulnak majd, hogy megnézzék, akkor ő maga is a többiekkel tart, hogy ezt megtehesse.



A trió mindhárom tagja belement abba, hogy szeretnék megnézni a testet, így a férfi bólintott, majd fel is állt a helyéről, majd megkérte a hármast, hogy kövessék. Az épületben a liftekig mentek el, azzal le az alagsorba, ahol több különböző jármű is várakozott. Egy zárt antigravitációs autóhoz mentek, ami a siklókra hasonlított.

Itt mindenki eltudta foglalni a helyét, és azzal indultak el. Szirénája is volt a járműnek és elsötétített ablaka, így kilátni tökéletesen lehetett, de belátni nem. A jármű útjából mindenki félrehúzódott, így néhány perc alatt meg is érkeztek egy jobb módú negyed szélére, de nem ez volt az elit negyed, inkább felső-középosztály. Itt több emeletes ház is volt egymás mellett, kisebb sikátorral elválasztva egymástól.

Az egyik sikátorhoz mentek, ahol minden csupa vér volt, a falak, a padló. A földön vérbefagyva egy páncélos alak feküdt, akit pont ekkor fordítottak hanyattfekvésbe, amikor a négyes megérkezett. Így láthatták, hogy bármi is ölte meg, az belülről robbant kifele a mellkasából és még belülről a páncélt is szétrobbantotta, bármi is volt az.

Bakura IuHm4Sj
Bakura SgXcJi0

Helyi Idő: 15:15 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Ősi Je’daii templom, Telaan-völgy
Feladat: Célkitűzés 3: Felfedezni az ősi Je’daii templomot
Résztvevők: Lady Lairorellen Verenwar
Egyéb információk/Ellen felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura MxvaTidAzt azonnal látta, hogy nem mindegyik csontváz emberé, hanem több más humanoid fajé is lehetett. Érdekesnek találta, azt ugyan nem tudta, hogy mennyire lehettek idősek, de attól még érdekes. A droidját kiküldte felderíteni és persze azért, hogy az egész helyet rögzítse, később, ha majd nyugodtabb körülmények között akarja megvizsgálni a felvételeket, akkor arra tökéletes lesz. Később pedig talán még vissza is jöhetnek majd és akkor rendes csapatot hoz, addig marad ez a megoldás. Közben ő maga is lelépett a benti részre és lassan nézett körbe. Az egész rész hatalmasnak tűnt, igyekezett úgy haladni, hogy ne lépjen rá egyetlen csontvázra sem. Beljebb ilyeneket pedig már nem is látott, csak ezeket itt kint. A biztonság kedvéért a holoprojectorával ezeket is levette, hogy majd később megállapítható legyen, hogy milyen fajba tartoznak. Igazából az érdekelte, hogy olyan-e, ami mára kihalt. Urdrarr-ral nem számolt, hiszen az a faj nem volt túl öreg, míg ez a hely sokkal régebbi volt annál. Igazából hozzájuk is érhetett volna a képességével, hogy megtudja mibe haltak bele, de tartott tőle, hogy szétmállna az egész maradvány. Így egyelőre inkább a falakat kezdte megnézni, amiken domborműveket látott, feliratokat, olyan nyelven, amit nem ismert meg. az írásmódot felismerte, az a saját aurebeshük volt, az nem változott a rakata idők óta, de a nyelv az igen. Most hiába tudja elolvasni azt, ami ott van, az akkori nyelvet, amit az urdrarrok reformáltak meg teljesen a megérkezésük és létrejöttük után. Így ezeket is csak levette, biztosan van olyan, aki képes ezeket is elolvasni, saját maga csak az ősi urdarr-ban mélyedt el, ezekben nem. mivel a helység elég nagy volt és bal irányba volt az főleg, így az itteni falakat nézte meg először, aztán úgy haladt, hogy itt a fal mellett akart végig menni egészen az oldal falig és megnézni, hogy itt miket talál.

Bakura IuHm4Sj
Bakura NYxyfgn

Helyi Idő: 15:15 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Erdők, D’aarmont
Feladat: Célkitűzés 4: Vadászat
Résztvevők: Tish Vizsla / Nalah | Silhana Lolaes'ra | Ben Serrano
Egyéb információk/Nalah felszerelése:
Egyéb információk/Sil felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura BC5UuGAA helyszínre való érkezés után Nalah és Khomo is a háti rakétákkal ereszkedett le a saját kis kijelölt nagyjából negyed kilométeres területükre. Itt jellemzően csak fák voltak, de a kislány már tudta, hogy merre akar majd haladni, északi irányba, előre a nagyobb, fedett területre, ahol a vadakat, vagy levadászandó lényeket könnyebben észrevehetik. Mivel most itt kint szabadon voltak, a fák között egyrészt védettebbek lehetnek másrészt, ott elbújhatnak úgy, hogy az állatok se lássák őket. Ezt kézzel mutatta is Khomo-nak, aki bólintott neki. Amikor elindulhattak, akkor meg is jött a jelzés, hogy így tehetnek. Mivel most ez az ő versenye volt, el is indultak, az elején még csak egyszerű bokrok és hasonló között haladtak, eléggé egyenletes talajon. Amennyire látszott nem mesterségesen volt kialakítva, vagy pedig nagyon profin megcsinálva. Nalah ezt is igyekezett megvizsgálni, hogy mindennel teljesen tisztában legyen, nem szeretett volna a családja, klánja nevére szégyent hozni. A sisakja szenzorjaival pásztázni kezdte a környéket, hogy merre is menjenek, de egyelőre semmilyen más dolgot nem látott, így maradt az előre, ott talán lesznek nyomok és ehhez hasonló dolgok. Szerencsére a vadászathoz és nyomolvasáshoz alapból is értett, hiszen már odahaza is ezzel foglalkozott, csak éppen ott még technológia nem állt a rendelkezésére. A képzése alatt már megtapasztalta, hogy ezzel könnyebb az egész felderítés és minden más is. Örült, hogy alapból a nehezebb utat tanulta meg, így minden más könnyebb volt. Végül pedig egy farkasszerű lény mászott a látókörébe, a kezével nyúlt ki, hogy megállítsa Khomo-t és a lényre mutatott, hogy mi volt ott. A férfi bólintott és a kezével intett, hogy a kislányé a terep, ez az ő vadászata.



Bakura YreafARA megérkezés zökkenőmentesen zajlott és búcsút is inthettem minden ismerősnek, kevésbé ismerősnek. Mivel nem szándékoztam fejvadászként senkinek sem a munkáját tönkretenni, így nem igazán figyeltem, hogy ki merre ment és hol szállt le, hova repült. A lényeg az volt, hogy jól szórakozzunk és edzésben maradjunk, nem is beszélve arról, hogy nevet szerezzek a Cadera klánnak. Szóval nem akartam senkivel sem verekedni valamilyen vadért, sem pedig szabálytalanságot véteni. Nekem ez volt az első ilyen versenyem, korábban fejvadászként sem vettem részt bennük, csak az egykori rabszolgaként volt részem halálos versenyben, ami még mindig nagyon rossz emlékeket idézett fel bennem. Látni, akivel felnőttem, hogy ő kész lett volna megölni azért, hogy kivívja a rabszolgatartónk figyelmét, szerelmét. Őt megtörték, még mindig rosszul éreztem magam amiatt, hogy meg kellett ölnöm kamaszként, soha sem tettem túl rajta magam. Csak rajta nem, azok után sem, hogy megbosszultam és megöltem azt a férget és így szabad lettem. A leérkezés után igyekeztem körbenézni, direkt egy köztes helyet választottam elsőre, úgyis tudok majd szintkülönbséget váltani, az nem zavart a rakéták miatt. Úgy döntöttem, hogy elsőre északnak fogok haladni, fentről úgy láttam, hogy itt fák, illetve erdők voltak. Amint a visszaszámlálás a végéhez ért, akkor el is indultam. Mivel eddig minden túl nyugis volt, úgy véltem, hogy most engedhetik ki a célpontokat, vadászzsákmányokat. A térképem alapján alig értem ki a saját kezdő zónámból, amikor mozgást hallottam, majd a bokrok és faágak takarásában egy hatalmas, nexu-ra emlékezető macskaszerű lényt pillantottam meg. Akkor vadászatra fel!



Ben a leérkezés után, amint körbenézett láthatta, hogy mindenhol félig örökzöld, félig lombhullató fák vannak. Így a zöld és sárga levelek váltakoztak a fákon, a földön pedig lehullott avar volt látható. A háta mögött láthatta a sziklafalat, amit mászó felszerelés nélkül elég nehézkes lehetett volna megmászni. Más személyt azonban itt a környéken nem látott magán kívül.

Úgy döntött a férfi, hogy nyugati irányba fog haladni, hogy kiérjen a völgybe, ahol nincsenek fák. A következő terület egy része úgyszintén fás volt, a széle volt olyan, hogy ott már csak bokrok és a fák kinyúló ágai adnak majd árnyékot. Nagyjából a következő rész közepéig ért, azaz még voltak fák és bokrok, amikor hirtelen mozgást látott és hallott is, ami előröl azaz nyugatról jött felé.

A bokrok és faágak takarásában egy hatalmas, nexu-ra emlékezető macskaszerű lényt pillanthatott meg a férfi. A lény egyelőre nem vette észre, mert szerencsére pont az ő irányába fújt a szél, de valószínűleg nem volt sok ideje addig, hogy a lény ki ne szúrja őt valamilyen okból kifolyólag. Végtére is egy nagytestű ragadozóról volt szó.

Bakura IuHm4Sj
Bakura XA8cII4

Helyi Idő: 15:15 GSI, 320.4 MU
Helyszín: Békés rejtett völgy, Braad
Feladat: Célkitűzés 5: Családi kirándulás
Résztvevő(k): Rhyssa Edaara Quillan-E'ron / Lady Benûwia | Lord Xeth E’ron | Keth Tye E’ron | Kalia Quillan-E'ron | Xelia Quillan-E'ron | BB-4 | Nővér droid
Egyéb információk/Rhys felszerelése:
Információs kártyák:


Bakura XVbNPWXCsak fásultan nézett a férjeire, még ahhoz sem volt már ereje, hogy dühösen tegye, ahogyan ahhoz sem, hogy elmondja, hogy mi a baja. Vajon megértették volna, hogy nem érzi magát nőnek? Hogy szinte teljesen felemésztette a tudat, hogy nem lehet több gyereke? Ha Xeth is úgy állt volna a gyerekekhez, ahogyan Keth, akkor nem biztos, hogy ennyire zavart volna, de a férfi imádta a lányokat és már annak idején is, amikor még csak egy volt belőlük is mondta Rhys, hogy egyszer nagy családot szeretne. A nagyot nem pont úgy értette, hogy két férj és egy-egy gyerek, hanem sok gyerek, legalább három, négy. Akkor még arra is lenne oka, hogy miért akarja a sereget otthagyni és… de így az egész olyan rémes volt. Ahogyan elfordult, hogy menjen tovább, vissza a házba, a két férfi egyszerre fogta meg a karjait, hogy itt tartsák. A hideg, jeges érintéstől úgy rándult össze, mintha áramütés érte volna. Nem a férjei érintésével volt gond, hanem azzal, hogy nagyon-nagyon hideg volt. az összerándulása nyomán mind a két férfi teljesen egyszerre engedte el és húzták vissza a kezüket. Rhys dideregve fordult oda hozzájuk. Bármi is történt, mindennél jobban szerette őket, még akkor is, ha a közeledésüket nem akarta elfogadni. Így azt sem akarta, hogy megfázzanak, vagy betegek legyenek, bár tudta, hogy mind a ketten megtudják oldani, hogy semmi bajuk se legyen, míg egy normális ember valószínűleg tüdőgyulladást kapna azért, mert percek óta a fagyokban áll idekint.
- Menjünk be, nem akarom, hogy megfázzatok és betegek legyetek miattam – mondta.
Remélte, hogy most már hagyni fogják, hogy bemenjen, bármilyen más esetben nevetett volna azon, hogy két ázott ürge lett a két férfi és így mennyire nem tűnnek veszélyesnek, csak kisfiúsnak és jóképűnek, de most erre sem volt képes, csak tényleg elindult és azt örömmel vette, hogy mind a ketten csatlakoztak hozzá, a két oldalán haladva. Az egész békés családi meghittségnek tűnt, miközben a két férfi miatt az Erővihar ugyan nagyon enyhült, de azért még mindig villámok cikáztak kettejük miatt az égen…

Bakura IuHm4Sj

Felszerelés listát írjatok és mivel sok karakter van, kérlek tartsátok számon azt, hogy hányas célkitűzésnél van. Vagy úgy, hogy headert tesztek be magatokhoz a kalandtopicból, vagy a reag elején ez legyen fent. Saját magammal pedig nem írok külön, mert sok karival vagyok, hanem a játékosi reagok a km-ben szerepelnek. Remélem ez nem gond senkinek sem Embarassed

A kommunikációhoz itt található a topic, nyugodtan tessék használni.

statisztika:

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Edward Cahal O'Grady Vas. 08 Dec. 2019, 21:14

Bakura N2WNEee


Eca felvetésével a többiek is egyetértettek s így együtt indultak el a tett helyszínére egy kifejezetten stílusos siklóval. Amíg utaztak, addig Eca nézte a városképet. Merre is járnak, mi mellett suhannak el. Nem tetszik neki a környék, jobban kedvelte a hidegebb helyeket a hegyeket, a zöld mezőket és az erdőket. Legalábbis most épp. Mindig az hiányzott neki ami épp messze volt tőle. Amikor megérkeznek, kissé kelletlenül száll ki a kényelmes és biztonságosnak tűnő járműből. Megropogtatja a végtagjaihoz tartozó izületeit és nyújtózik egy nagyot. Csak ez után közelíti meg a hullát. Nem szerette az oktalan és túlzó erőszakot. Ahogy meglátja a testet, van egy olyan érzése, hogy nagyon sokat szenvedett a férfi. Vagy nő. Bármi lehetett. A sztárok ízlése amúgy is furcsa volt néha. Bár bolygója és faja válogatta. Az alakváltókat annyira nem ismerte.
-
Le kéne venni a sisakját, hogy megnézzük a bőrét...vajon sokat szenvedett?! - Tette fel hangosan is a benne felmerülő kérdést. - Nem ebédelnék ott, ahol ő szokott...ki tudja, lehet, hogy csak hibázott a szakács a tojással.

Felszerelés:
Edward Cahal O'Grady
Edward Cahal O'Grady
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 136
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2015. Sep. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Patrick Hale Brandt
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Little SW

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Kedd 10 Dec. 2019, 09:27

//Szombaton lesz új kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szomb. 14 Dec. 2019, 10:49

//Bocsánat, hogy megint pont veletek volt kitolva, szerdán most már tényleg lesz kör.//

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Bishop Kedd 17 Dec. 2019, 20:35




Előtörténet
Kaland
Helyszín

Felszerelés:




Bakura FdJIsKu

Kolby objektív szemmel úgy látta a dolgokat, hogy a kulturális és oktatási oldalról jóval nyitottabbak voltak, ami számára persze nem volt szerencsés, de nem volt mit tenni. A vádakat úgy tűnt elhárította és még egy magyarázat is elhangzik. Ezt roppant figyelmesen hallgatja, és fel is csillan a szeme, amikor kezdi megérteni a dolog lényegét. Roppant érdekes, milyen anyag lehet ez? Mindenesetre ha fémről van szó és felhasználják, akkor bányásszák is, ez már egy jó lehetőség lehet.
- Természetesen érdekel a lehetőség.
Válaszolja az ajánlatra. Egyelőre a rendszer roppant egyedülállónak és függetlennek látszik, márpedig ez az FRK kezére játszik, és nem a nagyobb frakciókéra, így ez egy  újabb pozitívum és kevesebb aggodalom Kolbert számára. Közben eszébe jutott még egy kérdés, amit feltesz, ha lesz megfelelő alkalom a többiek beszéde közben vagy utána.
- Ha jól sejtem - és javítson ki ha tévedek, csak tippelek - a mai napig növekvő mértékben termelik ki ezt a fémet a bolygóból?



_________________
Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Rhyssa Edaara Quillan Szer. 18 Dec. 2019, 09:38

//Nekem kész a reagom kb, csak az a 2 rész hiányzik, ahova Gami és Raten nem írt. Vasárnap lesz új kör, remélem most már tényleg tudok majd írni Smile //

_________________
Mesélői, Sith birodalom, Köztársaság, Hutt kartellek/alvilág/fejvadászok, FRK/FRSz, Chiss fennhatóság, Mandaloriai Birodalom, Örök Birodalom
A Hármak emberei, Havoc Squad/Halálosztag, Rhand varázslói/Köztársaság Végzete, Csillag Kabal, Czerka Részvénytársaság, Császári család
Sith és Jedi archívum - Little SW világ segédlet |  Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Bakura 59228_s
Rhyssa Edaara Quillan
Rhyssa Edaara Quillan
Lil'SW KM

Hozzászólások száma : 4179
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 246
Join date : 2017. Jun. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Little SW

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t3658-rhyssa-edaara-quillan-eron https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Bakura Empty Re: Bakura

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

1 / 4 oldal 1, 2, 3, 4  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.