Mary L. Winter

Go down

Mary L. Winter Empty Mary L. Winter

Témanyitás by Raven on Vas. 08 Dec. 2019, 20:10

Mary L. Winter

Mary L. Winter Ab581490d309d7f5a55c16a89daabc09

Név: Mary L. Winter
Egyéb név:
Faj: Mutáns
Nem: Nő
Jellem: semleges
Személy azonosság: Titkos (Nem is érdekel senkit)
Születési hely/idő: 2013 Április 11 Luisiana, Baton Rouge
Kor: 17
Család: Anya: Catherin Winter, Apa: Ismeretlen, Báty: Jaeden Winter (21)
Foglalkozás: Diák/Művész?
Magasság: 158 cm
Testsúly: 45 kg
Szeme színe: Kék
Haja színe: Szőke, de 10 éves kora óta rózsaszínre festi.
Bőre színe: Fehér
Különleges ismertető jel: Rózsaszín haj
Repülési sebesség: (Ide egyelőre nem tudom mit írjak)


Előtörténet: A luisiana-i Baton rouge-ban születtem. Csendes kis város, nem is értem anyám, hogy bírt ott élni. Ő minden csak nem csendes és nyugodt. A legjobb barátja a Harley-a volt, minden nap dolgozott rajta egy kicsit, vagy csak ki ment és beszélt hozzá, amikor azt hitte, hogy nem látjuk. De miután én megszülettem sosem ült rá többet. De ez a személyiségén nem változtathatott sokat.  Mindig mindent hatalmas lendülettel csinált, kemény nő volt, az a fajta, akivel kevesen mernek ujjat húzni és mindig ki állt az igazáért, és minket is ilyennek nevelt. A bátyám, aki 4 évvel idősebb nálam, mindig is örök lázadó volt. Az a fajta, aki többet lógott a városban, mint az iskolában és a haverjai is mind ilyenek voltak. Mindketten mutánsoknak születtünk habár anyának nem volt kepesége. A bátyám telepataként mindig gyorsan megtalálta a helyét. Vagy az alapot, amivel másokat zsarolhatott.  Az én erőm 6 évesen jelentkezet először. Az én képeségem a telekinetika lett tárgyakat mozgattam az akaratommal. Leginkább csak eréb húztam őket. Anya nem akarta, hogy féljek tőle. De mindig elmondta, hogy mások fognak, úgyhogy tanuljak meg bánni vele. De én nem voltam sem olyan erős, sem olyan ügyes, mint a bátyám.  Abban az évben elköltöztünk. A semmi közepére, valami missisipii kis városba. Csak később tudtam meg, hogy, a regisztrációs törvény bevezetése volt az ok. Anyánk nem akarta, hogy tudjanak rólunk. Félt, hogy ha a dolgok rosszul alakulnak bánthatnak minket. Éreztem rajta menyire fél, egy gyerek megérzi az ilyesmit. A bátyám is érezhette, valószínűleg ez az oka, hogy kezdet egyre dühösebb lenni. Kevesebbet láttuk és többet került bajba, mint előtte. Nekem úgy tűnt mindent és mindenkit gyűlöl maga körül, talán minket kivéve. Én éppen csk barátkoztam a saját kepeségemmel nem voltam igazán képes többre, mint arrébb tolni egy sótartót vagy egy tányért. Így nem mondanám, hogy nagyon eltért volna a kis gyerekorom más amerikai kisvárosban lakó hat-hét éves kislányoktól.

Nyolc éves voltam, amikor kitört a harmadik világháború. Bár a mi kisvárosunkban nem igazán történtek támadások, mégis lehetett érzékelni az emberek kollektív félelmét. A polgármester óvóhelyeket és bunkereket építtetett, az emberek hisztérikusan vásároltak attól féltek, hogy a következő nap már nem lesz erre lehetőségük. Anyám, aki mindig azt a látszatott keltette, hogy legyőzhetetlen most megtört és megijedt. Amíg mindenki fegyverekért szaladgált ő minden kívánságunkat teljesítette. Voltak otthon fegyvereink, de anyám tudta, hogy ha ránk törnek semmire sem fog menni egy desertel vagy egy sörétessel. Én viszont már ezen is megszenvedtem. Hiába nem voltak harcok a tömeges félelem és az emberek megijesztettek. Fizikai fájdalommal és állandó rosszulléttel járt. Mint mondtam végül nem ért el minket a háború. Persze gyerekfejjel egészen biztos is voltam benne, hogy minden rendben lesz, mert az X-men és a többiek majd jönnek és megmentenek minket. Senki sem bízik úgy, mint egy biztonságban nevelt 8 éves kislány. A következő év arról szólt, hogy menyire szeretnék én is X-men lenni és az x akadémiára járni. Anya persze nem igazán volt oda ezért az ötletért. Ő valószínűleg sokkal több veszélyt látott, benne, mint én. A bátyám szerint pedig egyszerűen hülye voltam. De én annál jobban akartam, úgyhogy neki is áltam gyakorolni, hogy erősebb legyen a kepeségem. Nem volt nagydolog, egy könyvnél nagyobb dolgot nem tudtam felemelni és azt is csak nagyon nehezen tudtam lebegésnél töbre rábírni. De legalább újra normális kerékben folyt az életünk, én pedig gyermeki ötlettől vezérelve rózsaszínre akartam festetni a hajam (melyik kislány nem?). Csak hát az én anyám nem olyan, mint mindenki, szóval meg is engedte. Én pedig annyira megszerettem, hogy az óta is úgy hordom.

Tizenkét éves voltam, amikor megtaláltam életem értelmét. Abban az évben a suliban az én osztályomon volt a sor, hogy előadja a minden évben kötelező, halálosan vér ciki, diák színház előadást, ami ráadásul minden évben úgy zajlik, hogy egy estén és egy helyen van a másik két szomszédos kertváros iskolájával és többnyire mindenki csak bénázik rajta. (Akkor sem volt ez másként) De én minden percét élveztem, nem volt nagy szerepem Lady Montagou-t játszottam, de tudtam, hogy ezt akarom csinálni, mindig. A boldogságom viszont nem tartott sokáig. Jae aki akkor töltötte a tizenhatot elment, hogy csatlakozzon egy mutáns ellenálló csoporthoz. Előtte még nagyon durván összevesztek anyával, aztán elviharzott. Nem telt el nap, hogy ne aggódtam volna, még úgy is, hogy pár naponként jelentkezet, majd csak pár hetente, de azt mindig megtette. Nem használtunk telefont, egy olyan erős telepatának mint ő ritkán van rá szüksége. Én pedig mindig nagyon vártam, hogy jelentkezzen.

Közben minden szabadidőmben edzettem magam, hogy erősebb legyek és egyre jobban bántam a Telekinézisemmel. Közben a színészi pályámra is megpróbáltam készülni. Táncot és éneket kezdtem tanulni a szomszéd városban. Remek tanárom volt, de én nem igazán voltam remek, annyira rosszul ment, hogy szinte el is engedtem ezeket a céljaimat, de akkor a tanár megállított. Azt mondta nem szabad elengednem, csak az a lényeg, hogy amikor kint vagyok, a színpadon ne féljek attól, ha rossz felé lépek vagy hamisan énekelek, hanem csak menjen minden a maga útján. És igaza volt, az első komolyabb előadásom nagy siker volt. Nem voltam ugyan főszerepben, de a végén rendkívül jó kritikát kaptam, mint a legjobb diák színész az évadban. Ezután többet voltam az egyetlen „színházunk” környékén, mint otthon, így aztán a tanulás sem ment jól, amiben igazából csak két dolog segített. Az információk nagy részét első hallásra megjegyeztem, ez mondjuk kb csak a bukástól mentet volna meg, esetleg egy hármahoz segítet volna hozzá. De ott volt nekem Nikole. Az a lány, akinek a tincseiről visszaverődő napfény elvakított, ha nem volt rajtad napszemüveg, olyan magasan hordta az orrát nyilvánosan, hogy csoda volt, hogy nem ájul el az oxigénhiánytól, egy matekzseni, irodalom őrült, aki mindenből a legjobbat kapta és akié természetesen, mindig a főszerep volt minden darabban. De ha megismerted nem volt az a beképzelt méhkirálynő, mint a filmekben, rendes lány volt, aki félt az emberek megvetésétől ezért e-mögé az álruha mögé bújt, hogy megvédje magát. És ő volt a legjobb barátom, azóta, hogy a városba költöztünk, és az egyetlen ember a családomon kívül aki tudta, hogy mutáns vagyok.

Minden olyan szép volt és idilli és én vagy ezer színi iskola jelentkezési lapját megnéztem és izgatottan vártam, hogy jelentkezhessem az egyikbe, de közben egyre jobban aggódtam is. Jaed egyáltalán nem jelentkezet. Tudtam, hogy utoljára New Yorkban volt, de mást nem. Végül döntöttem, ha van esély rá, hogy életben van és megtalálhatom, akkor nem maradhatok otthon és tervezgethetem, hogy egyszer én leszek a következő nagy színész királynő. Szóval összepakoltam, amit tudtam és elbúcsúztam anyától, hogy utána menjek. Nem érte váratlanul, már beszéltünk róla korábban, nagyon aggódott, de tudta, hogy sokáig úgysem tudna visszatartani. Még egy ruhát is vart nekem, igazi oldschool szuperhős ruhát, nem hinném, hogy valaha fel fogom venni, de mindenképpen nagyon örültem neki.

A nagy almában, mint kiderült sokkal drágább az élet, mint otthon. Sokkal, sokkal drágább, nekem pedig semmim sem volt. Kaptam ugyan valamennyi pénzt, de ha csak pár napot aludtam volna valamelyik hotelban biztosan azonnal elfogy. Szóval csak sétáltam a városban az egy szem bőröndömmel, amikor találtam egy üres épületet, úgy tűnt le is van zárva, de gondoltam miért ne? Nem nagyon volt lehetőségem válogatni. Kiderült, hogy valamikor színház volt, mintha csak a sors akarta volna. Persze nem volt lakatlan. Az az érzésem nincs lakatlan üres épület New York-ban. De az ott lakók könnyen befogadtak, még egy ágyat is megkaphattam. Így aztán a színpadon aludtam,  a függöny mögött. Jobban belegondolva Dickens féle csoda volt, hogy nem nyúlták le a cuccomat már az első éjszakán. Öten laktunk a kis színházban. Nem volt áramunk, sem meleg vizünk. Az anyától kapott pénzből vettem egy kis benzines hősugárzót, ha nagyon hideg volt, így mindenki tudott egy helyen melegedni. Ők pedig cserébe megmutatták nekem azokat a helyeket ahol tudok fürdeni, ha például interjúra megyek, vagy bármi ilyesmi. Sikerült is szereznem egy kávézói állást. Nem volt nagy munka, taxisoknak adtam kávét, akik csak azért nem fogdosták a fenekem egész nap, mert elválasztott minket egy pult. Úgy tűnt minden szépen alakul és elkezdhetek dolgozni azon, amiért ide jöttem. Megkértem az új barátaim hogy figyeljenek, hátha találnak mutáns párti csoportokat vagy hasonlókat, amiknek a nyomán elindulhatok. És ők figyeltek is, de semmi nyomot nem találtam.

Aztán eljött a pokol. A Kree elkezdte bombázni a földet. Előtte csak a tv-ben halottam néhány rövid hírt róluk, hogy őszinte legyek nem is akartam elhinni a létezésüket, még mikor kitört a háború akkor sem, hiszen minket nem ért el, de itt más volt. A kávézóban voltam éppen mikor leszakadt az ég és megkezdődött a bombázás. Akkor húztam magam köré először komolyabb erőteret. Körülöttünk tucatjával robbantak fel a dolgok, az épület elkezdet összeomlani, tudtam, hogy mindenki meg fog halni, aki bent marad, de kint sem volt nagyobb a biztonság. De mit tehetnék? Hiába vannak kepeségeim, nem vagyok elég erős sem elég bátor. Nem vagyok olyan, int Jean Grey a pheonix akinek a történeteiért mindig is odavoltam. Amikor berobbant az üveg sikerült elkapnom a szilánkokat. Kiabáltam, hogy mindenki menjen ki az épületből. Majd nekem is sikerült mielőtt az végleg összeomlott. Odakint is füst és törmelék volt mindenfelé. Az arcomon könnyek folytak, ahogy nagyon sok másik embernek is. Egy leszakadó épületrész a szemem előtt lapított szét egy nőt. A kis fia elszakadt tőle és már dőlt az egész épület. Nem gondolkodtam, rávetettem magam a gyerekre, átöleltem és igyekeztem olyan erős pajzsot létrehozni, amilyet csak tudok. Erre az egy dologra koncentráltam. Nem tudom menyire volt nehéz a törmelék rajtunk, a pajzsnak hála nem nyomot össze minket, de nem tudtam megmozdítani az erőmmel. De éltünk. Amikor végül sikerült kiásnom magunkat, kiderült, hogy nem sokan voltak ilyen szerencsések. Körülöttem több száz halott és kétségbe eset sebesült arcok. Térdre estem, de sírni sem tudtam, csak folytak a könnyek a szememből. És akkor még nem is tudtam, hogy mindent elvesztettem. A színházban lakó barátaim mind meghaltak, a cuccaim és a színház ahol eddig laktam is oda lett, egyedül az anyám által varrt ruhát tudtam kiásni a törmelékek alól. Akkor már sírtam, mint mindenki aki túlélte. Ott ültem a törmelék előtt és sírtam, mert elvesztettem annyi mindent és mert önző és gyarló módon örültem, hogy én élek. Örültem neki, pedig semmi jogom nem volt hozzá.  

Telekinézis: nagyjából 100 kg-ig képes tárgyakat mozgatni az akaratával. Egyszerre több tárgyat is mozgathat, viszonylag nagy távolságon (20 m) belül. Ugyanezzel az erővel képes erőteret vonni maga köré 1 méteres sugárban, de ez is csak nagyjából 500 kg-os erőt bír.
Raven
Raven
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 26
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2019. Dec. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Raven
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4208-mary-l-winter

Vissza az elejére Go down

Mary L. Winter Empty Re: Mary L. Winter

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 08 Dec. 2019, 20:15

Elfogadva, 1200$ kezdőtőkéd van. Írj egy adatlapot még és mehetsz is játszani.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Mary L. Winter Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14796
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 34
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Mary L. Winter Empty Re: Mary L. Winter

Témanyitás by Raven on Vas. 08 Dec. 2019, 21:56

Adatlap

Név: Mary L. Winter

lakhely: X akadémia
NJK: Nincs
Foglalkozás: Diák
Munkahely: Pillanatnyilag nincs
Pénz: 200$ Heti kereset: 200$
Felszerelés: Szuperhős ruha (ami maradt), Egy telefon (700$) 2 márkás ruha és egy cipő (300$)
Eszközök: Nincs
Vállalat: Nincs
Szövetség: X-men
Törzshely: A titkos színház, Salem
Ismertebb szövetséges: Nincs
Ismertebb ellenség: nincs
Kredit: 4
Raven
Raven
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 26
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 11
Join date : 2019. Dec. 04.

Karakteradatok
Főkarakter: Raven
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4208-mary-l-winter

Vissza az elejére Go down

Mary L. Winter Empty Re: Mary L. Winter

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.