New York Times

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 01 Júl. 2019, 00:00

Hírek!
2019. június és július


Kedves játékosok!
Beköszöntött a nyár, lassan vége a vizsgaidőszakoknak, mindenki nyaralni megy, de azért remélhetőleg nem fog kihalni az oldal sem, maximum picit lassabbak leszünk.
És mivel nyár, a következő hírekkel már a 8. születésnapi kvízt is kapni fogjátok augusztusban.
De most térjünk vissza a közelmúlt eseményeihez.
Kiírásra került a legújabb korszakkaland, mint Reneszánszra, mind pedig SW-re.
- Reneszánszon a Pokoli éden címet viseli a 10. kaland.
- Lil’SW-n a Triumvirátus címet kapta a 7. kaland.
Mint ígérve lett, nagyon sok frissítés volt a hónap során, ezekhez az összefoglalót és tutorialt itt és az ez alatti reagban olvashatjátok, láthatjátok képpel illusztrálva.
Remélhetőleg ezek, vagy legalább a többsége mindenkinek elnyeri a tetszését.
Ebben a hónapban is lesz újítás, mivel az ikonkészítő verseny véget ért, így az ikonok le lesznek cserélve a hónap során.
Ha már versenyek, akkor még mindig tart a második mém készítő verseny, egészen szeptemberig.
- A mém készítő verseny második felvonása, augusztus 31-n éjfélig várjuk a műveket.
Ezeken felül lesz még egy másik verseny, egy születésnapi bannerkészítő verseny a júliusi hónap során.
Ami még versenyek és egyéb jutalmakat illeti, amit ígértem előző hónapban Lil’SW síkra, a pénzösszegek a jedi karaktereknek is, meg mindenki másnak, aki írt a síkra. Ezekhez a jutalmakhoz tartozó pénzösszeg beírásra került mindenkinél. És most már automatikusan járni is fog mindenkinek, ha ad be pályázatokat.
Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

SW-n a Műhely, kódex, cégek és szervezetek részleg elérte végső kialakítását, Serenity is hamarosan végez a hiányzó dolgokkal, de már addig is lehet alkotni ide Smile

Javában tartanak a nyári eventek, amik augusztus 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi Béke ünnepe, ezen event alatt lesz két éves a sík. Reneszánszon pedig ide esik a 3.VH vége is többek között.
- Reneszánsz: nyári event leírása és topicja itt van.
- Little SW: Béke ünnepe event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok azok kiírását is.

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.

A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, még nem indult, lehet bátran jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, már elkezdődött, de még jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A nyári event a Béke ünnepe kezdődik és az új szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.

Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. június

Háború!
2030. április 1-n a Kree Sztelláris Birodalom megtámadta a Földet és igencsak erőteljes bombázással sújtotta az egészet. Nem kulcsfontosságú helyeket támadtak, a cél inkább a terror okozása volt, ami sikerült is. Összesen valamivel több, mint 112 millió halottja lett ennek az eseménynek. A Föld szinte minden országában szükségállapotot jelentettek be.

A rég elveszettnek hitt család és a lélek
Michael el is indult Olümposzon, hogy megtalálja magát Olümposzt. Mint kiderült nem egy rövid séta lesz ez a feladat, mert a hegy nagyon messze volt. Időközben, ahogyan sétált mindössze állatokat talált a férfi, de értelmes életet nem. Az első hegy megmászása után realizálta a férfi, hogy a célja átkozottul messze van még.

Az éjszaka úrnője
A csapat szerencsére időben kapcsolt, hogy a lény ellen nem vehetik fel a versenyt, így menekülőre fogták. Hamarosan elértek az üvegházhoz, amin Rémálom szimbóluma volt felfedezhető. Odabent egy furcsa lényt találtak egy tojással, aki neki is állt provokálni őket. Alicia és Lucy pedig bedőltek a cselnek és megölték a lényt. Mielőtt felébredtek még látták mindannyian Rémálmot, ahogyan a dimenzió falán született hasadékon belép Nüx dimenziójába, akit később Nüx örömmel fogadott.

Az elveszett gyermek
Kiderült, hogy Cody egyfajta szellemvilágba került át amiatt, mert egy helyi démon, aki egy itteni lakos testében van a helyhez kötötte. Ugyanez volt igaz a lányra is, így nem tudtak elmenni innen, csak ha megölik a démont mindkét világban egyszerre. A lány elmondta, hogy merre van a démon, így mind a két fél szinte teljesen egyszerre meg is érkezett Flagstaff múzeumához, ahol az ellenfelük is van.

Cirkusz az egész világ
Levi és a társulata éppen New Yorkban lépett fel egy rendezvényen. A harmadik este egy család ment oda a férfihoz egy közel 130-140 éves fényképpel, amin Levi volt látható a család felmenőjével. A nő, aki elhozta a képet mesélt a férfinak arról, hogy az egyik őse az a képen, aki a jövőbe látott, vagyis remekül jósolt.

Hazatérés
Pangloss mestert Namor fogadta az iskolánál és invitálta be a birtokra. Az idős férfi megtudhatta, hogy Serena éppen nincs itthon, mert Emma Frosttal éppen New Yorkban tartózkodtak. Így a férfinak meg kell várnia, amíg visszaér, de addig is tud beszélgetni Namor-ral.

Bál
A nyári „bál” közterületi rendezésben zajlik a Staten Island-en ahova ingyenes a belépés. A nyári esemény magába foglalja a Függetlenség napját, az iskolai zárást, illetve a 3.VH végének ünnepét is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 01 Aug. 2019, 00:02

Hírek!
2019. július és augusztus

Kedves játékosok!
Augusztus van, ez azt jelenti, hogy immáron 8. éve vagyunk itt ezen az oldalon most a hónapban és a mai napon 1-n van a Little SW sík indulásának hivatalos napja is, ami ma ünnepli a 2. évét és most már teljesen hivatalosan is minden eddigi alter síkot nézve a legsikeresebb és legnépszerűbb alter sík.
Végre valahára bekerültek a játéktérre azok a karik, akik az átmenetet képezik a Reneszánsz és a Lil’SW sík között. Ta-Renn, La-Renn és Ki-Renn (duplán) személyek azok, egy kree örökkévaló hármas ikerpár, akik mostantól központibb szerepet fognak játszani mindkét világban.
És mivel születésnap, így ismételten van a hónap során 5 héten keresztül hetenként 20-20 kérdéssel kvíz. A kvíz szabályai most sem változnak, bárki indulhat és a végén mindenki kap jutalmat. Ezen nem kredit/pont jutalom van, hanem mindenki szabadon választhat a végén jutalmat. Persze a megszerzett pontoktól is függ, hogy mit. SW-s karikkal is lehet indulni, vagyis nekik kérni majd a végén a nyereményt.
A Kvíz első fordulója itt található
Júliusban elindult a két korszakkaland, de még mind a kettőre lehet menni, ha valaki be szeretne csatlakozni rájuk.
Versenyek, véget ért a bannerverseny is, a szavazás egy hétig él és itt található:
A szavazás itt található
A másik még mindig tart a második mém készítő verseny, egészen szeptemberig.
- A mém készítő verseny második felvonása, augusztus 31-n éjfélig várjuk a műveket.
SW-n érvénybe lépett a jutalom kreditek mellé a pénz is jár, még a jedi karaktereknek is.
A hónapom elég zűrös volt, így sajnos nem jutottam el az ikonok lecseréléséig, sem pedig a kronológia frissítéséig, de igyekszem most augusztusban megcsinálni ezeket is.
A hónap során ki fognak az oldalra kerülni az őszi eventek kiírásai is, valószínűleg az első hétvége folyamán majd, hogy ismételten lehessen majd bőven társakat keresni rájuk. Ezek majd szeptember elsején indulnak és november 30-n 23:59-ig tartanak majd.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Javában tartanak a nyári eventek, amik augusztus 31-n 23:59-ig fognak tartani. SW-n a tavaszi Béke ünnepe, ezen event alatt lesz két éves a sík. Reneszánszon pedig ide esik a 3.VH vége is többek között.
- Reneszánsz: nyári event leírása és topicja itt van.
- Little SW: Béke ünnepe event leírása és topicja itt van.
Rengeteg kaland van éppen kiírva, lejjebb megtaláljátok azok kiírását is.

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.

A discord chat szervere itt érhető el.
A trello honlapján nyomon követhetőek az éppen futó kalandok és körváltásaik.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Immáron a trello-n is van csoportunk, mindez azért is jó, ha valaki regisztrál és csatlakozik a csoporthoz, egyrészt nyomon lehet követni, hogy mikor és hol vannak korszakkalandok, értesítést is küld a rendszer, hogyha megváltoztatom valamelyiknek az időpontját, így mindig frissen tudtok értesülni arról, hogy mikor, melyik kalandnál van változás Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, elindult, de ettől még lehet jelentkezni és jönni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, ugyan elkezdődött, de ettől még lehet jönni.
Kiírásra került a következő kaland, ami az Elveszett expedíció címet viseli, már elkezdődött, de még jöhet, arról szól, hogy megismerjétek a galaxis többi részét.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A nyári event a Béke ünnepe kezdődik és az új szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!
Illetve a második alternatív SW kaland is, ami remélhetőleg sikeresebb lesz, mint az első, ez speciális kaland, olvassátok el a leírást. A Sötét Világ címmel, ide előtört sem kell írni, ha jönne valaki, azt a KM fogja helyettetek.

Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. július

Háború!
A korábbi április elsejei támadás után a kree-k továbbra sem álltak le. Ezúttal nem feltétlen városokat, hanem leginkább mezőgazdasági területeket támadnak, a veteményeket égetik fel, elérik, hogy ezeket a területeket a munkások elhagyják. Pár hónap múlva éhezés is felütheti magát a világban, ezeken felül pedig biológiai fegyvereket is bevetnek, újfajta járvánnyal sújtva az emberiséget.

A rég elveszettnek hitt család és a lélek
A hegymászás után lovakat talált Michael, aki szerencsére amish múltjának köszönhetően tud lovagolni, ehhez pedig felszereléseket is talált a völgyben levő tanyák egyikén. A lóval pedig másnap reggelre végre megérkezett magának az Olümposz hegy lábaihoz, ahol a feladata is várta őt.

Az éjszaka úrnője
A csapat visszakerült a saját világába, sértetlenül és érintetlenül. Az elég hamar kiderült, hogy csak ők maguk tapasztalták ezt a furcsaságot, ami nem tartott tovább néhány pillanatnál a valóságban. Ott az emberek azt észlelték, hogy a csapat tagjai összeestek és mire magukhoz tértek a mentőszolgálat már kinn volt és vizsgálta őket. Arról, hogy a tetteik következménye mi lett, arról egyelőre semmit sem tudnak, mert a való világra még vagy nem volt hatással, vagy ők nem értesültek róla.

Az elveszett gyermek
Ami az élőket illette ők kellően könnyedén és gyorsan végeztek a démon emberei felével, Cody-nak némi időbe telt, mert nem támadott azonnal, hanem beosonni próbált, de végül ő maga is sikerrel járt. A győzelem után nem csak Cody és a lány szabadult fel, de az összes démon eltűnt Flagstaff városából, mintha soha sem lettek volna ott. Ennél nagyobb sikert nehezen lehetett volna elérni.

Cirkusz az egész világ
Levi az örökösnővel megbeszélte, hogy elmegy valamikor a kúriába és megnézi a ládát, amit Sarah neki hagyott örökül. Már csak azért is, mert kíváncsi volt és a család nem tudta elhozni számára az örökséget, mert valamilyen mágia védi. Így Levi a meghívás nyomán úgy döntött, hogy elmegy és megnézi ezt a ládát, hátha megtudja, hogy kicsoda és micsoda neki az érintett közel másfél évszázada élt nő.

A búra alatt
A Mojave sivatagban egyik napról a másikra feltűnt egy dóm, amin érdekes módon még a Végsők technológiája sem lát át, de minél fejletlenebb a technológia annál jobban belátni. La-Renn képes egy kisebb csoportot beteleportálni, így az X-ek küldöttei és két katona Crossbow-al együtt a kree férfival tartanak, hogy megtudják, hogy mit tartalmaz a rejtélyes dóm.

Kerekerdő
New York belvárosában, Bronxban egyre több furcsaság történik, amikre nincs magyarázat. Néhányan azért érkeztek ide, hogy ezt derítsék fel, másokat épp a sors véletlenül hozott erre. Alighogy éppen a legtöbben voltak az utcai rendezvényen este hat környékén egy újabb furcsaság kezdődött, elment az áram, mindenki kelta zenét hallott és teljese random jelenlevők tökéletes kelta táncot kezdtek lejteni.

Bál
A nyári „bál” közterületi rendezésben zajlik a Staten Island-en ahova ingyenes a belépés. A nyári esemény magába foglalja a Függetlenség napját, az iskolai zárást, illetve a 3.VH végének ünnepét is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Vas. 01 Szept. 2019, 00:01

Hírek!
2019. augusztus és szeptember

Kedves játékosok!
Szeptember van, tudom iskola és hasonlók, de remélhetőleg most már mindenki rendesen visszatér a nyári pihenésről és fellendül az oldal.
Hosszú idő után először volt végre újra fórumtalálkozó, amin szép számmal voltunk jelen heten összesen. Szokásos helyen Westend kerekasztalnál voltunk és volt egy Warhammer 40k munchkin játékunk is, amit @Niteris nyert meg.
A kvíz most jó sok résztvevővel zajlik, még az utolsó forduló tart, aminek pár nap múlva lesz vége. Utána a szokásos eredményhirdetés és a választott jutalmak kiosztása.
A mai nappal véget ért a mémkészítő verseny, annak kikerült a szavazása, lehet menni szavazni a legjobb mémekre, mint az előző fordulóban. Itt érhető el a szavazás, amire két hetetek van:
- Mémkészítő szavazása itt van.
Ha pedig verseny, akkor a hónap vége felé ki fog kerülni a Halloween-es bannerverseny, hogy legyen elég időtök majd arra, hogy október közepéig eltudjátok készíteni a műveket.
Mivel hónap vége volt, így véget értek a nyári eventek. Így elindultak az ősziek, amikre már előző hónap elejétől lehetett partnert keresni. Ne feledjétek ezek az eventek november 30-n 23:59-ig fognak tartani, azaz egész ősszel! Ha még valaki nem keresett párt nyugodtan megteheti, van időtök játszani.
- A Reneszánszos őszi event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s őszi event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
Ezeken felül van jelenleg négy kalandunk is, amire jelentkezni lehet, ezeket itt lejjebb is megtaláljátok, vagy pedig a Kalandfigyelőben követhetitek nyomon.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, elindult, de ettől még lehet jelentkezni és jönni a Kerekerdő részre.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, ugyan elkezdődött, de ettől még lehet jönni.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Rakghoul event kezdődik és az új szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Traya is egy kalandot, ami az Elfeledett arcok nevet viseli, urban fantasy és Call of Cthulhu feelingű horror kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. augusztus

Háború!
A korábbi április elsejei támadás után a kree-k továbbra sem álltak le. Ezúttal nem feltétlen városokat, hanem leginkább mezőgazdasági területeket támadnak, a veteményeket égetik fel, elérik, hogy ezeket a területeket a munkások elhagyják. Pár hónap múlva éhezés is felütheti magát a világban, ezeken felül pedig biológiai fegyvereket is bevetnek, újfajta járvánnyal sújtva az emberiséget.

A búra alatt
A csapat sikeresen bejutott a dómba, ahol egy komplett bioszférát találtak, lélegezhető légkörrel és másfajta állatvilággal. Odabent egy ideig a csapat nem botlott bele semmilyen ellenséges létformában addig, amíg nem találtak hatalmas strucctojásnál is nagyobb ikrákat.
Layla megsértette az egyiket, hogy mintát vegyen, mire a közelből ellenséges és dühös kiáltást hallottak és valami a bokrokból rájuk készült rontani.

Kerekerdő
A kelta estet végül Svarogék és Rin miatti lövöldözés szakította félbe, ahogyan az is, hogy a semmiből hatalmas fémszerűnek kinéző kutyák jelentek meg és a tömegbe vetették magukat. Mindezt fokozta az, hogy az égen megjelent egy rúna, Svarog időmegállítása miatt pedig egy ismeretlen helyre került a társaság. Egy részük a múltnak vélte, Niteris Rémálom tettének.
Találtak egy furcsa épületet is, de még mindig nem tudni, hogy hol is vannak…

Bál
A nyári „bál” közterületi rendezésben zajlott, mert véget ért. Helyette New Jersey-ben az erdős, parkos részen a Kepler tudományos központ szomszédságában az őszi halloween-es fesztivál vette kezdetét.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Kedd 01 Okt. 2019, 00:00

Hírek!
2019. szeptember és október

Kedves játékosok!
Elérkezett az október és végre nagyon jól felpörgött az oldal, régen voltunk olyan aktívak mint ebben a hónapban, aminek nagyon örülök Smile
Első hírként, hogy végre valahára sikerült az oldalon minden létező dolgot aktualizálni, be lett hozva a 2,5 éves Reneszánszos kronológia lemaradás is, a fülecskés menüben le lett a szervezetek rész cserélve és most már a miként szerezhettek extra pontokat került be. SW-n is friss a kronológia.
Ezeken felül SW is kapott karakter listát, mint a Reneszánsz.
Az ikonok végre lecserélődtek az ikonpályázaton nyertes művekre, ezzel is lógtam már egy ideje.
Illetve a Global announcement topicoc száma le lett csökkentve, a korábbiaknak a linkjei egyben itt találhatóak.
És még egy, SW-n bevált a lista, ahol vezetve vannak a kalandok linkkel és játékostopic linkekkel együtt, Reneszánszra is csináltam, bár itt a lezárt játékok nem lesznek külön mentve. A Játékvezető topicban lehet ezt követni.
Véget ért a kvíz is és a jutalmak is ki lettek osztva. A mémkészítő verseny szavazása is véget ért, még egyszer gratulálok a nyerteseknek és mindenkinek, aki indult, nagyon jól szórakoztunk rajtuk.
Ha már versenyek, akkor a hónapban sem maradunk annak híján. A minden évben megrendezett Halloween-i bannerpályázat idén is ki van írva.
- Ehhez a topicot itt találjátok.
A verseny 2019, október 16., 23:59-kor ér véget, éjfélig lehet pályázni. Utána 1 hetes szavazási fázis következik, amikor ti fogjátok megszavazni, hogy 23.-én melyik banner kerüljön ki halottak napjának végéig.

Tartanak az őszi eventek mind a két helyszínen. Ne feledjétek ezek az eventek november 30-n 23:59-ig fognak tartani, azaz egész ősszel! Ha még valaki nem keresett párt nyugodtan megteheti, van időtök játszani.
- A Reneszánszos őszi event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s őszi event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
Ezeken felül van jelenleg négy kalandunk is, amire jelentkezni lehet, ezeket itt lejjebb is megtaláljátok, vagy pedig a Kalandfigyelőben követhetitek nyomon.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Ez sem kifejezetten tutorial, de a Játékvezető-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat linkekkel és játékosokkal együtt.


Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizedik korszakkaland, a Pokoli éden címen lett kiírva, elindult, de ettől még lehet jelentkezni és jönni a Kerekerdő részre.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, de még lehet jönni. ezúttal meglehetősen lassan haladunk Tao miatt, amíg nem tud újra rendesen lenni.
A 2030-as őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Noha elindult, de még lehet jönni!
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Triumvirátus címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, ugyan elkezdődött, de ettől még lehet jönni.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a harmadik kaland a Fenevad névvel lett kiírva, kissé szórakoztatóbb és húsvét köré épül. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elkezdődött, de még lehet jönni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Rakghoul event kezdődik és az új szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Traya is egy kalandot, ami az Elfeledett arcok nevet viseli, urban fantasy és Call of Cthulhu feelingű horror kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. szeptember

Háború!
A korábbi április elsejei támadás után a kree-k továbbra sem álltak le. Ezúttal nem feltétlen  városokat, hanem leginkább mezőgazdasági területeket támadnak, a veteményeket égetik fel, elérik, hogy ezeket a területeket a munkások elhagyják. Pár hónap múlva éhezés is felütheti magát a világban, ezeken felül pedig biológiai fegyvereket is bevetnek, újfajta járvánnyal sújtva az emberiséget.

A búra alatt
A lény csupán az ellopott mintákat akarta visszaszerezni és jók helybenhagyta Layla-t. Amint összeszedte a csapat magát, akkor tovább is indultak, majd végre elértek a központi részre, ahol egy újabb fajta lénnyel találkoztak, bár ezek már őskori szintű falut építettek. Theon és La körbejárták a helyet és találtak bejáratot az épületbe, ami az energiát bocsájtja ki. Ezt meg is közelítették és Ki kinyitotta a csapatnak az ajtót. Ezek után meg is indulhattak befelé.

Kerekerdő
Az épületbe sikerült bejutniuk és ott egy üvegterembe, amit széttörve újra Bronxba kerültek, de még láthatóan nem a saját valóságukba. Egy látszólagos kree nővel kerültek szembe, aki viszont otthagyta őket. ekkor több fényforrás is feltűnt négy helyen, amik mágikusak voltak. Sarah szavai ellenére is szétvált a csapat, akiket a nő vezetett megtalálták az első energiaforrást, a másik csapat azonban nem járt ilyen jól.
Svarog egy mágikus „aknára” futott, ami felrobbant, mindenki megsérült és a férfi lába térd felett leszakadt.

Bál
New Jersey-ben az erdős, parkos részen a Kepler tudományos központ szomszédságában az őszi halloween-es fesztivál tart jelenleg is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Nov. 2019, 00:00

Hírek!
2019. október és november

Kedves játékosok!
November van már és októberben elég sok minden történt az oldalon.
Végre megint volt egy kisebb frissítés, ami a „navigation bar”-t illette, ez az a menüsor, ahol a gyorslinkek vannak, mint bejelentkezés, privát üzik és hasonlók. Ott lettek új ikonok, amik remélhetőleg elnyerik a tetszéseteket.
Véget ért a halloween-i bannerverseny és annak a szavazása is, a jutalmak kiosztásra kerültek.
A hónapban sem maradunk versenyek nélkül, mert majd november végén kiírom a karácsonyi bannerkészítő versenyt, hogy legyen ideje mindenkinek elkészíteni a dolgait.
Ezeken felül valószínűleg december elején a harmadik mémkészítő verseny is kiírásra fog kerülni.
Staff gárdában volt egy kis mozgás, mivel sajnos @Godlaw / Tao inaktív, így amíg vissza nem tér, addig visszafokoztuk moderátorrá. Ha visszatér, akkor visszakapja az admini rangot. Ezek mellett @Werda KM rang helyett moderátori címet kapott.
A hónapban készülünk egy kis meglepetésre, ami megkönnyítheti azt is, hogy valaki kalandmester legyen akár mesélés nélkül. Egyelőre maradjon meglepetés mindez, néhány napon belül kiderül, hogy mi is lesz ez. A fórumot és a discordot is érinteni fogja. Szerintem tetszeni fog nektek, remélem igazam lesz ezzel kapcsolatban Smile
Discord… a hétvégén át lettek rendezve ott a dolgok megint főleg a „role” kiosztást illetően.
Star Wars síkon véget ért a korszakkaland és a Hódítás is éppen ezért kiírásra kerültek az újak. Még nincsen elég jelentkező, így mehettek jelentkezni rá.
A Reneszánszos korszak is lassan a végéhez közeledik, így oda is lehet jelentkezni, mert kiírásra kerültek az új.
- Kree invázió 11: A sötétség mélyén
- Hódítás: A négy évszak
- Hidegháború 8: Néma sikolyok
Ezeken felül még lehet jönni SW-n a párhuzamos kalandra is:
- A Karanténvilág

Mivel november van, így ugyan még tartanak az eventek, de már kiírásra kerülnek ma, vagy holnap a téli eventek topicjai, hogy legyen időtök majd játékostársakat találni oda.
Még tartanak az őszi eventek mind a két helyszínen. Ne feledjétek ezek az eventek november 30-n 23:59-ig fognak tartani, azaz egész ősszel! Ha még valaki nem keresett párt nyugodtan megteheti, van időtök játszani.
- A Reneszánszos őszi event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s őszi event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
Ezeken felül van jelenleg négy kalandunk is, amire jelentkezni lehet, ezeket itt lejjebb is megtaláljátok, vagy pedig a Kalandfigyelőben követhetitek nyomon.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Ez sem kifejezetten tutorial, de a Játékvezető-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat linkekkel és játékosokkal együtt.


Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenegyedik korszakkaland, a Ssötétség mélyén címen lett kiírva, még nem indult, november folyamán fog, így lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, újra lehet jelentkezni, mert akkor jobb híján Tao nélkül folytatjuk a kalandot.
A 2030-as őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem indult el, így lehet jelentkezni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Néma sikolyok címet viseli. Bárki jöhet és jelentkezhet rá, még nem kezdődött.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem kezdődött és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Rakghoul event kezdődik és az új szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. október

Háború!
A korábbi április elsejei támadás után a kree-k továbbra sem álltak le. Ezúttal nem feltétlen  városokat, hanem leginkább mezőgazdasági területeket támadnak, a veteményeket égetik fel, elérik, hogy ezeket a területeket a munkások elhagyják. Pár hónap múlva éhezés is felütheti magát a világban, ezeken felül pedig biológiai fegyvereket is bevetnek, újfajta járvánnyal sújtva az emberiséget.

A búra alatt
A csapat egy közel sem bíztató helyre jutott, a föld alá, ahol megannyi tartály volt, bennük emberekkel és egyéb lényekkel. Néhány helyen vérfoltokat is találtak, de azt, hogy mi okozta ezt nem találták meg. Végigsétáltak a hatalmas csarnokon, ahol pedig a láthatóan geotermikus módszert használó reaktorra és reaktormagra bukkantak. Az ellenségnek még mindig semmi nyoma sem volt.

Kerekerdő
A csapat végül minden akadályt sikeresen legyőzött és mind a négy forrást deaktiválták. Ennek köszönhetően visszakerültek a saját idejükbe és szembenézhettek a valószínűleges kree nővel. Ezalatt a csapat egy része a nő helyett egymásnak esett, Alicia pedig mellkason lőtte a kezében késsel őt fenyegető Unkát.
Levinek pedig még a másik síkon az egyik mágikus tárgy Sarah egyik kreálmányává, egy kártyapaklivá változott.

Éjféli leszámolás
Végül Varjú terve, amit szeretett volna nem sikerült, mert egy robbanás rázta meg az épületet, ami külön választotta a célpontjától, de a támadójától is. Mivel a hatóságok már közel voltak a vámpír lelépett és elmenekült, Aina pedig ott rekedt a másik vámpírral és a sérült biztonsági őrrel, akit végül is megtudott menteni, ahogy a másik vámpírt is.
Így Varjú sikertelenül távozott, míg Aina a nap hőse lett.

Bál
New Jersey-ben az erdős, parkos részen a Kepler tudományos központ szomszédságában az őszi halloween-es fesztivál tart jelenleg is.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Vas. 01 Dec. 2019, 00:00

Hírek!
2019. november és december

Kedves játékosok!
A hónapban volt egy nagyobb aggodalmunk, amikor firefox alatt meghalt a karakterváltó script, így az sajnos kikerült az oldalról, mert nem volt kellemes, hogy annak használata mellett más accountjára dob be. Máshol nem volt gond, de a biztonság kedvéért kivettük ezt a funkciót.
A staffban volt még egy változás, mivel mindig két aktív admin van, így @Sandman Tao visszatértéig admin lett – már ha Tao újra vállalni fogja a pozíciót. Így most már őt is lehet admini dolgokkal zaklatni.
Egy központibb téma, hogy a Topic’It-től megválik a forumotion, nem támogatják tovább. Az appon át továbbra is elérhető lesz a fórum egy ideig, de nem kap már semmilyen frissítést az app.
A kis meglepetés még november 1-n leleplezésre került, ami a kreatív csapatot jelentette. A linken elolvashattok egy rövid Q&A-t hozzá és lehet jelentkezni is a csapatba bárkinek, legyen Reneszánszról szó, vagy SW-ről.
Kiírásra került a karácsonyi bannerverseny, ahova lehet bannereket készíteni. A verseny után szokásosan szavazás lesz, hogy ki is nyerjen.
A következő napokban kikerül majd a harmadik mémkészítő verseny is.
Ezeken felül elindultak a korszakkalandok Reneszánszon és SW-n is, ahogyan az SW-s hódítás is. A Reneszánszos korszakhoz kapcsolódik egy szavazás, hogy ti, a játékosok dönthetitek el, hogy a prológusban elhangzott ultimátum alapján merre haladjon a világ tovább:
- a szavazást itt találjátok, az év végéig lehet szavazni.
Ezeken felül végre 2,5 év után sikerült bepótolnom és behoznom a Reneszánszos teljes kronológiát, így mind ott, mind SW-n jelenleg is friss mindez.

Mivel már december van, így elkezdődtek a téi eventek, amik február 29-n 23:59ig fognak tartani, azaz egész télen. Még bőven van időtök játékostársakat és keresni.
- A Reneszánszos téli event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s Merry Sithmas / téli event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától, vagy Nefitől.
A template-kkel még egy észrevétel, hogy akit telefonos nézetben zavar, hogy ott szétcsúszik, akkor használja a Topic’ It-et, ennek a leírása korábban kikerült már.

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Ez sem kifejezetten tutorial, de a Játékvezető-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat linkekkel és játékosokkal együtt.


Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenegyedik korszakkaland, a Sötétség mélyén címen lett kiírva, már elindult, de még lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, újra lehet jelentkezni, mert akkor jobb híján Tao nélkül folytatjuk a kalandot.
A 2030-as téli event elindult, egészen február 29-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem indult el, így lehet jelentkezni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Néma sikolyok címet viseli. Elkezdődött, de még lehet jönni rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Merry Sithmas kezdődik és az új szabályok értelében ez is február 29-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

Többi sík:
Az Ultimate/Újvilág részen Maniachez lehet menni az A Galaxis hódítói című kalandra. Még nem kezdődött el, Maniac várja a jelentkezőket.
A Végtelen Háború sík harmadik korszakának ötödik kalandjára is várom a jelentkezőket, ami a Hidegháború címet viseli. Itt ingyen karaktereket is kaphattok a Nyugati parti X-men csapat személyében, még csak kettő karit vittek ki, így bőven van még válogatnivaló.
Ezenfelül úgyszintén VH-n, az eltűnt játékosok karakterei bővítés fejében ingyen átvehetőek.
Fagyos Sötétség Kora síkon is meg lett hirdetve az első folyamatos kaland, a részleteket a topicban olvashatjátok. Illetve egy másik njk-s kalandot is kiírt Hőség címen, lehet jelentkezni bátran. Ezenfelül bárki, aki karaktert csinál nem kell egyikre sem jelentkezni, Bishop mesél mindenkinek magánkalandot, aki jön a síkra. Illetve már Nefi (Thorhalla) is mesél itt.
Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. november

Háború!
A kree-k továbbra sem álltak le, megfertőzték a bolygót állításuk szerint vírussal, ami hatásos, mert több ország is éhezéssel néz szembe a következő időszakban. Állatok milliárdjait kellett levágni, növények pusztulnak. És ha mindez nem lenne elég erőszakhullám tombol a bolygón.
A kree-k pedig ultimátumot adtak a kapitulálásra, vagy a lassú pusztulásra.

A búra alatt
A csapat végül felfedezett egy nagyobb helységet is, ahol megannyi dóm volt, itt egy furcsa lény támadt rájuk, aki súlyosan megsebezte a tábornokot. A társaság végül is sikeresen megmenekült és kijutott, ahova a lény nem jött utánuk. A csapat a hely nagy részét felfedezte, de tudományos értelemben nem volt túl sikeres a küldetés.

Kerekerdő
Végül is köszönhetően Ace munkásságának, hogy lefoglalt a kree nőt Levi ki tudta végezni az ellenfelüket, így minden felszabadult itt, azonban Sarah itt ragadt a jelenben az akciónak hála.
A harc közben Alicia még lelőtte Dane-t és kivégezte Toxint, amiért később be is zsebelhette a 10.000.000$ jutalmat, Niterist pedig kicsempészte a Hydra az országból.

A  rég elveszettnek hitt család és a lélek
Michael tovább haladt, hogy megszerezze a lelkét, és végre megérkezett az Olümposz lábaihoz. Ott azonban nem talált felfelé vezető utat, így toronyiránt vágott neki az egésznek, azonban, amikor az erdők fölé ért a mohás, zuzmós része, megcsúszott, elesett és lezuhant. A végén a fejét is beverte és elvesztette az eszméletét.

Konfliktus Staten Islanden
A kree ultimátum után elszabadult a pokol a Staten Islandi Empire Outlet negyedben. Először az áram ment el köszönhetően a felbukkanó és magukat először felfedő Orgyilkosok Ligája bukkant fel, valószínűleg ők ütöttek ki szinte minden embert valamivel a környéken, csak páran maradtak talpon. Ők pedig őrült, nevetést és suttogást hallottak, hogy a lelkük életerő lesz valaki számára.

Wakanda / Vibránium bánya (titkos)
Wakandában a Vibránium bányánál és közelében nagyon furcsa dolgok történtek az utóbbi időben. Így a Hydra kiküldött egy csapatot, hogy ők vizsgálják meg a furcsa öngyilkos eseteket, ahogyan minden mást is, hogy mi okozhatta mindezt. Hiszen a bányától jelezték pár nappal korábban, hogy valami furcsaságot észleltek.

Antarktisz
Mind a SHIELD, mind az Akkaba klán érzékelt valami becsapódást pár nappal korábban, így egy-egy csapatot küldtek ki, hogy megtalálják, hogy mi lehet az. Először is egy hatalmas, majdnem két kilométer hosszúságú hajóroncsot talált mind a két csapat, aminek a végéhez csapódott be az a valami, amit keresnek. A becsapódás helye az X-ekhez volt közelebb.

Vadnyugati állapotok (kozmik)
Yalvis sikeresen felhúzta a helyi Marshallt azzal, hogy mérhetetlenül bunkó volt, aki ki is dobta végül a házából. Amint ez megtörtént elszállt az energia és a mesterséges gravitáció is. Ő maga visszament a hangárba, ahol Miller-nek a hűlt helyét találta, csak a két kree nő volt ott, összeverve, eszméletlenül.

Bál
New Jersey-ben az erdős, parkos részen a Kepler tudományos központ szomszédságában az őszi halloween-es fesztivál befejeződött.
A téli bál, mint az előző évben is a New Yorki Természettudományos múzeum területén zajlik.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Szer. 01 Jan. 2020, 07:55

Hírek!
2019. december és 2020. január

Kedves játékosok!
Először is a staff nevében kívánok boldog újévet minden kedves játékosnak.
A tavalyi évben ugye ígértük, hogy minden hónapban lesz valamilyen újítás, mivel több lett, mint 12, így sikerült tartani az ígéretet.
Ne felejtsétek el, a mai naptól kezdve a Reneszánsz világon 2031-et, míg Little SW-n pedig MU 5-t írunk! Így az előtöriket ehhez igazítsátok. A napokban az oldalon is le fognak az évszámok cserélődni az oldalon is.
Decemberben pedig volt még egy utolsó, ami még több játéklehetőséget kínál számotokra. Eddig ugye soha sem volt tényleges párhuzamos játék lehetőség az oldalon, a hónap közepe óta erre van lehetőség. Minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.
Véget ért a Világ sorsa szavazás, amin úgy döntöttetek, hogy a lassú kínokkal való szenvedést választjátok a gyors vég helyett.
- Ehhez elárulom, hogy arra ment, hogy melyik korszakkaland legyen majd a kree-k után. most már elárulhatom, hogy a kapitpuláció sem járt volna halállal, ez a vég hozta volna el a Kang Korszakot, mert a bombázás megkezdésekor megjelent volna Kang, és valószínűleg nyer. Egy utópisztikus, diktatórikus uralkodás kezdődött volna a részéről.
- De mivel nem ez nyert, így egyelőre maradjon titok, hogy mi is lesz, amit megszavaztatok Smile
Sajnos most a karácsonyi bannerkészítő versenyre csak egy banner készült, remélhetőleg a tavaszin majd több induló lesz megint.
A tél végig tart a 3. mém készítő verseny, így ide továbbra is lehet mémeket készíteni.
Az új év során is igyekszünk majd továbbra is újabb frissítéseket, játéklehetőségeket teremteni nektek, hogy mindenki jól szórakozhasson és jól érezhesse magát nálunk.

Mivel már január van, így tovább tartanak a téli eventek, amik február 29-n 23:59ig fognak tartani, azaz egész télen. Még bőven van időtök játékostársakat és keresni.
- A Reneszánszos téli event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s Merry Sithmas / téli event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelenetkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától (@Werda), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenegyedik korszakkaland, a Sötétség mélyén címen lett kiírva, már elindult, de még lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kozmikus kaland is, Vadnyugati állapotok címmel. Ez elindult, újra lehet jelentkezni, mert akkor jobb híján Tao nélkül folytatjuk a kalandot.
A 2030-as téli event elindult, egészen február 29-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
Illetve másik alternatív kalandként, ami KM pályázat is @Svarog részéről, az Earth K, lehet jönni és jelentkezni.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem indult el, így lehet jelentkezni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Néma sikolyok címet viseli. Elkezdődött, de még lehet jönni rá.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Merry Sithmas kezdődik és az új szabályok értelében ez is február 29-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2030. december

Háború!
A kree-k továbbra sem álltak le, megfertőzték a bolygót állításuk szerint vírussal, ami hatásos, mert több ország is éhezéssel néz szembe a következő időszakban. Állatok milliárdjait kellett levágni, növények pusztulnak. És ha mindez nem lenne elég erőszakhullám tombol a bolygón.
A Föld népessége pedig mindezek ellenére úgy döntött, hogy nem fog kapitulálni… így most a lassú kínszenvedéssel teli halált várhatják.

Konfliktus Staten Islanden
Ezek után valamilyen lila pajzs ereszkedett a környékre és feltűnt Raven Brightmoore is, Osborn Angyalainak tagja, aki valamilyen csápos mágikus támadással megölte az Orgyilkosok ligájának tagjait, majd csápos lényeket idézett, hogy azok a még maguknál levőkkel végezzenek. Ám ekkor a kree-k is megjelentek és láthatóan megölték a nőt.

Wakanda / Vibránium bánya (titkos)
A társaság megérkezett a bányába, ahol sikerült is az első betegek egyetlen túlélőjével, dr. Shurino Zera-val, akinek a regenerációja csökkenti a betegség haladását. Ő kiküldte a csapatot az eredeti helyszínre, hogy hozzanak onnan neki nem szennyezett mintákat, amivel hátha sikerül utána járnia annak, ami itt történik. Joseph a maradás mellett döntött és a többieket küldte ki.

Antarktisz
Mindkét csapat behatolt a hajóba, ahol furcsa csápos falakat találtak, amik határozottan nem kree technológiára utaltak. Az X-ek csapata több halott kree-t is találta az egyik helyen, míg Aina a hajó másik felében a holtakat idézte meg, amik hatalmas csápos bogarak voltak.
Egyébként pedig Layla nevetése olyan hatással volt a hajóra, hogy a csápok csapkodni kezdtek, mintha élnének.

Vadnyugati állapotok (kozmik)
Egyelőre nem történt sok előrehaladás, Yalvis szentségelt, hogy még mindig nincs gravitáció, amikor hirtelen a semmiből a gravitáció helyreállt és a foxiai a földön kötött ki.

Janus napja
Mary, az X suli legújabb diákja éppen Salem Centerben járt az egyik kis boltban, amikor észrevette, hogy valaki lopni akar ott. Így nekilátott magánakcióba fogni, hogy megakadályozza a másik szökését, ami sikerült is. De ez mindenkinek a figyelmét magára vonta, a boltosét is.

Váratlan kirándulás
Mivel a karácsonyi szünet alatt többen is a suliban maradtak, köztük Mary a legújabb diák és Felicia Paran is, a kártyák mestere, így a két lány úgy döntött, hogy kirándulni mennek a szép havas erdőbe, ami a birtok és Salem Center körül található meg.

Bál
A téli bál, mint az előző évben is a New Yorki Természettudományos múzeum területén zajlik.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 01 Feb. 2020, 00:00

Hírek!
2020. január és február

Kedves játékosok!
A biztonság kedvéért még egyszer kiírom, hogy mindenki tisztában legyen vele, hogy január 1-től kezdve a Reneszánsz világon 2031-et, míg Little SW-n pedig MU 5-t írunk! Így az előtöriket ehhez igazítsátok. A napokban az oldalon is le fognak az évszámok cserélődni az oldalon is.
A hónapban sajnos olyasvalamivel kellett élnünk, amivel szerencsére csak nagyon ritkán, @Svarog bannolásra került a sok hónapos viselkedése miatt, illetve amiatt, hogy máshol szidta az oldalt és tagjait. Sad Sajnálom, hogy ez ideáig fajult.
Vidámabb dolgokra visszatérve, a tél utolsó hónapjában vagyunk, azaz ebben a hónapban még lehet a mémkészítő versenyre mémeket készíteni:
Ugyanis a a tél végig tart a 3. mém készítő verseny.
Ezeken felül mivel a következő hónap már március, így a következő napokban ki fog kerülni a tavaszi event (Reneszánsz) és a szerencsejáték event (SW) kiírása is, hogy ismét legyen egy hónapotok arra, hogy játékostársat találjatok oda magatoknak.
Sőt! Kiírásra került a következő korszakkaland is, mind Reneszánszon, mind SW-n, amint végre lesz időm megírni a szövegeket és a képeket megcsinálni.
- A Reneszánszos hosszú idő után újra Avalonban fog játszódni és Avalon ostroma lesz a címe. Erre itt lehet jelentkezni.
- SW-n pedig valószínűleg A halott világ lesz a címe, itt pedig 2-3 kalandra vagyunk a korszakváltástól már, így már elkezdünk arra készülni. Erre itt lehet jelentkezni.
Ezeken felül Niteris is írt ki egy lenyűgöző kalandot Kree bevándorlók címen.
Továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Mivel már február van, így tovább tartanak a téli eventek, amik február 29-n 23:59ig fognak tartani, azaz egész télen. Még bőven van időtök játékostársakat és keresni.
- A Reneszánszos téli event topicja itt érhető el, innen van link a játéktérre is.
- A Lil’SW-s Merry Sithmas / téli event topicja pedig itt érhető el, innen van link a játéktérre is.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától (@Werda), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről  itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenegyedik korszakkaland, a Sötétség mélyén címen lett kiírva, már elindult, már nem lehet jelentkezni ide.
A 2030-as téli event elindult, egészen február 29-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.
A tizenkettedik korszakkaland, Avalon Ostroma címen lett kiírva, ha az előzőnek vége fog kezdődni, de addig is lehet jelentkezni.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Még nem indult el, így lehet jelentkezni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a A halott világ címet viseli. A mostani után fog kezdődni, de addig is lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Az új korszakkaland a Néma sikolyok címet viseli.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
Az őszi event a Merry Sithmas kezdődik és az új szabályok értelében ez is február 29-n 23:59-ig tart. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2031. január

Háború!
A kree-k továbbra sem álltak le, megfertőzték a bolygót állításuk szerint vírussal, ami hatásos, mert több ország is éhezéssel néz szembe a következő időszakban. Állatok milliárdjait kellett levágni, növények pusztulnak. És ha mindez nem lenne elég erőszakhullám tombol a bolygón.
A Föld népessége pedig mindezek ellenére úgy döntött, hogy nem fog kapitulálni… így most a lassú kínszenvedéssel teli halált várhatják.

Konfliktus Staten Islanden
Ezek után valamilyen lila pajzs ereszkedett a környékre és feltűnt Raven Brightmoore is, Osborn Angyalainak tagja, aki valamilyen csápos mágikus támadással megölte az Orgyilkosok ligájának tagjait, majd csápos lényeket idézett, hogy azok a még maguknál levőkkel végezzenek. Ám ekkor a kree-k is megjelentek és láthatóan megölték a nőt.

Wakanda / Vibránium bánya (titkos)
A kiment csapat összeszedte a mintákat és felpakolta a siklóra, amikor beszakadt alattuk a bánya. Mikor magukhoz tértek, csak Magnus és Niteris voltak ott, egy különös olyan helyen, ahol nem igazán voltak hangok azon felül, amit beszéltek. Hamarosan egy városra találtak itt lenn a föld alatt, ahol egy pókszerű, nőtestű lénybe botlottak és pókok támadták meg őket.

Antarktisz
A helyszínen Unka és Vaszilj az életüket vesztették, a melegedő hajóban pedig valamilyen gáz, füst szabadult ki, amitől mindenki eszméletét vesztette. Amikor magukhoz tértek a négy túlélő a Fantasztikus Négyes testében tért magához és valamilyen lázadás kellős közepén találták magukat.

Vadnyugati állapotok (kozmik)
Az eseményeknek vége lett, pár száz túlélője maradt az űrállomásnak, akik nem fertőződtek meg. Maga az űrállomás felrobbant, a túlélők pedig először Ovar-ra kerültek, majd onnan egy új bolygót találtak nekik, ahol letelepedhettek. Hogy a fertőzés, vagy mi volt ez honnan érkezett, soha sem derült ki.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...
Thor a palotájában éppen egy üzenetet vesz át asgard trónörököse ismeretlen küldőtől, amit egy furcsa droid hozott neki.

Janus napja
Mary L. Winter csak pár apróságért ugrott le a közeli vegyeskereskedésbe. Viszont egy kis tolvajt fogott, akit nagyon hamar ki is tessékeltek az üzletből, ő pedig folytathatta a bevásárlást.

Váratlan kirándulás
A páros úgy döntött, hogy a hegyek felé fog menni, nem sokkal később némi állatnyomot is találtak, azt követve pedig a fák között egy kivilágított téli lakot is találtak.

Egy nem várt találkozás
Tyler és Serena is egy-egy telefonhívást kaptak, aminek köszönhetően elmentek a Brooklyni kikötő mellé, ahol rövid beszélgetés után Tyler elárulta a nőnek, hogy visszatért a halálból, de a beszélgetést egy férfi zavarta meg, aki meg akarta ölni őket.

Bál
A téli bál, mint az előző évben is a New Yorki Természettudományos múzeum területén zajlik.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Vas. 01 Márc. 2020, 00:01

Hírek!
2020. február és március

Kedves játékosok!
Ez a hónap viszonylag csendes és nyugodt volt, remélhetőleg mindenki felébred a téli álomból és visszatér az írókedve Smile
Reneszánszon az aktuális korszakkaland vége felé járunk, márciusban valószínűleg véget is fog érni mind a két szál. A következő kaland már ki is van írva, lehet jelentkezni.
- A kaland címe az Avalon ostroma, erre itt lehet jelentkezni.
Little SW-n pedig már véget ért az előző kaland, már csak játékosokra várok a kezdéshez. Itt Hidegháborúból ezen felül már csak egy rész lesz hátra és jön az új korszak.
- A kaland címe A halott világ, erre itt lehet jelentkezni.
Véget ért a 3. mém készítő verseny, aminél a művek itt találhatóak.
- A szavazás pedig itt érhető el, szavazzatok minél többen a pályázók műveire.
Március van, ez azt jelenti, hogy véget értek a téli eventek, és elindultak az újak.
Reneszánszon, mint tavaly is AIMville a helyszín, az eventre itt lehet partnert keresni.
Lil’SW-n pedig, a szokásos szerencsejáték event, ha tavasz van, az eventre itt lehet partnert keresni.
Ezek az eventek, mint általában teljes tavasszal tartanak, azaz május 31-n 23:59-ig lehet menni játszani. SW-n volt egy változás, most már az eventen való játékért is lehet pontokat és creditet kapni, mindehhez kétszer annyi reag kell, mint kalandon/korszakkalandon.

Ezeken felül Niteris is írt ki egy lenyűgöző kalandot Kree bevándorlók címen. Ami hamarosan indulni fog.
Továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától (@Werda), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenkettedik korszakkaland, Avalon Ostroma címen lett kiírva, ha az előzőnek vége fog kezdődni, de addig is lehet jelentkezni.
A 2031-es téli event elindult, egészen május 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elindult, de még lehet jönni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a A halott világ címet viseli. Az előző kaland véget ért, így már csak a jelentők hiányoznak és kezdhetünk.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, még nem kezdődött el, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A tavaszi event a szerencsejáték központú kezdődik és az új szabályok értelében ez is május 31-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2031. február

Háború!
A kree-k továbbra sem álltak le, megfertőzték a bolygót állításuk szerint vírussal, ami hatásos, mert több ország is éhezéssel néz szembe a következő időszakban. Állatok milliárdjait kellett levágni, növények pusztulnak. És ha mindez nem lenne elég erőszakhullám tombol a bolygón.
A Föld népessége pedig mindezek ellenére úgy döntött, hogy nem fog kapitulálni… így most a lassú kínszenvedéssel teli halált várhatják.

Konfliktus Staten Islanden
Raven helyett végül maga Chthon jelent meg, aki még mindig megszállva tartotta Ravent. Az ősi istenség végül közel 15.000 embert emésztett el, mielőtt a pajzs összeomlott volna és ő maga el nem tűnt. Hogy hova lett, meghalt-e, vagy mi történt vele, azóta is rejtély. Csak alig fél tucat személy élte túl ezt a konflikust.

Wakanda / Vibránium bánya (titkos)
A két férfi már rájött, hogy éppen valamilyen lázálomban vannak, és az életükért küzdenek. Már majdnem belehaltak, amikor rájöttek, hogy fel kell venniük a harcot a póknővel szemben, mert máshogyan nem maradhatnak életben. Így végül mindkét férfi, vagyis az immunrendszerük harcba szállt a fertőzést szimbolizáló póknővel.

Antarktisz
A négyes kénytelen volt a látomásuk során a Fantasztikus négyes tagját alakítani, ami az elején eléggé döcögős volt, de a végén kezdtek belejönni mindebbe. Plusz még egy segítőtársuk is volt, akiről korábban nem hallottak semmit, de Johnny Storm barátja volt. Az ellenség visszaszorítása után megérkeztek a géphez, amit Reed-nek, azaz Layla-nak kellene aktiválnia.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...
Kiderült, hogy az üzenet Beta Ray-től származik egy távoli kis bolygó nagy hősétől. Ő kéri Einar segítségét, aki el is fogadja az invitálást és el is indulna.. .ha nem egy New Yorki bárba teleportálta volna a közepesen jól működő multilokációs droid.

Janus napja
Mary L. Winter kis csalódással, de egész könnyen átélte a kalandot, amely talán nem is folytatódna...de útközben hazafelé, feltűnt egy másik fiatal, aki szerint a kis bolti szarka szeretne elnézést kérni tőle a kellemetlenségekért, amit átélt a boltban.

Vadászat a vörös pecsétre
Tyler összefutott egy idegennel, aki nem csak Jeff Hewerként mutatkozott be, de azonnal meg is invitálta ebédre. Majd, bár egy ereklyét ígért neki, társadalmi kérdésekről kezdett vele beszélgetni.

Váratlan kirándulás
Mary és Felicia a házban egy összeesett lányt találtak, így Mary betörte a ház ajtaját és mind a ketten bementek. Kiderült, hogy bent nem történt rablás, vagy ehhez hasonló, a fiatal lány, akit Nancy-nek hívtak, elájult, mert leesett a vércukra, így emiatt lett csak rosszul.

Egy nem várt találkozás
Az ellenfelük, vagy valaki más az asztrál síkra jutatta a párost és Adia-t, aki nagyon hamar el is tűnt onnan, majd a rendes világban valaki leszúrta Serena-t, aki emiatt haldoklani kezdett. Tyler sikeresen visszajutott a valóságba és felébredt, azonban bármit is tett, haszontalan volt, Adia nem kezdte el gyógyítani Serena-t.

Az avatár és az istennő
Thorhalla éppen Jotunheimben volt, amikor úgy döntött, hogy nagyon régen beszélt utoljára Sakura-val, így teleportálással felteleportálta Jotunheim-be a nőt, hogy beszélhessenek. Eléggé olyan szavakkal fogadta a halandót, ami utolsó mondatoknak is beillene.

Bál
A téli bál, mint az előző évben is a New Yorki Természettudományos múzeum területén zajlott, mert véget ért, helyette újra az AIMville területén van a tavaszi bál.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Szer. 01 Ápr. 2020, 00:00

Hírek!
2020. március és április

Kedves játékosok!
Eltelt a március, szinte mindenkinek karanténban, de emiatt is élénkült a hangulat a fórumon és discordon is már a hétvégék sem kihaltak.
Márciusban ismét volt egy újítás, aminek köszönhetően még több lehetőségetek lett/van játszani. Ez pedig a Sors Keze játéktípus, amelyről ezen a linken olvashattok részletesebben.
Ezeken felül a topic ikonok, előtagok is magyarázatot kaptak, hogy mi mit is jelent és mikor kell/lehet használni őket. Ezt itt találjátok, vagy pedig a szabadjátékok részleg alatt az információkhoz is kikerült magyarázatként.
A szabályok között két dolog is változott, az egyik az ősi isteneknél, a másik a Chthon Rendjénél, specifikálva lett egy-két dolog. Ezekről itt olvashattok, ez egyelőre nem sokakat érint, de akit igen, vegye figyelembe.
Mind Reneszánszon, mind pedig Little SW-n elkezdődtek a korszakkalandok, de még mindkét helyen be lehet szállni azoknak, akik szeretnének.
Véget értek a téli eventek is, helyette elkezdődtek a tavasziak, így oda is lehet menni játszani, SW-n ez jelenleg a szerencsejátékos event, így akár csak szerencsejátékozni is lehet menni, ha valakit az a része érdekel.
A mém készítő verseny és annak szavazás a is lezárult, de nem maradtok ebben a hónapban sem verseny/játék nélkül. Ez díjazásban leginkább a kvízre fog hasonlítani, mert ti választhattok majd jutalmat. A játék pedig a húsvét keretében fog zajlani.
- tojáskereső játék lesz, hogy „random” posztokba 15 db-ba beleszerkesztek 1-1 tojás képet és mindegyikhez lesz egy sejtelmes leírás és az alapján kell megkeresnie a játékosoknak ezt, a megoldásokat pedig Cerebro-nak lehet majd elküldeni.
Ezen verseny még április elején az első hétvégén lesz kiírva, mind SW-re, mind Reneszánszra. Két hetetek lesz arra, hogy megcsináljátok mindezt.
A kalandok és eventek linkjeit lejjebb találhatjátok majd.

Ezeken felül Niteris is írt ki egy lenyűgöző kalandot Kree bevándorlók címen. Ami hamarosan indulni fog.
Továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától (@Werda), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenkettedik korszakkaland, Avalon Ostroma címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es téli event elindult, egészen május 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elindult, de még lehet jönni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a A halott világ címet viseli. A kaland már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, már ugyan elkezdődött és eléggé haladtunk, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A tavaszi event a szerencsejáték központú kezdődik és az új szabályok értelében ez is május 31-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2031. március

Háború!
A kínszenvedés egyelőre elmaradt, mert a kree vírusra találtak ellenanyagot, azonban ez csak az embereken segített, a növény és állatvilágon nem. Így egyre több helyen éhezés és szomjazás ütötte fel a fejét, már csak amiatt is, mert az AIM szupernövényéből egyelőre nem volt annyi, hogy etetni tudják a teljes világot.
A kree-k pedig betartották, hogy nem támadják meg a Földet, helyette Avalon dimenzióját támadták meg.

Wakanda / Vibránium bánya (titkos)
Végül Niteris sikeresen legyőzte a póknőt, így az ő szervezetében szűnt meg először a kree vírus. Később pedig az ő vérében megtalálható antitestekkel fejlesztették ki az ellenszert, amit hihetetlen gyorsan, pár hónap alatt képesek voltak a teljes világnak beadni, így gyakorlatilag megszűnt a járvány.

Antarktisz
Kiderült, hogy a segítségükre levő személy ott ragadt a Negatív Zónában és nem jutott vissza. A csapat láthatta a Fellegvár felrobbanását és azt is, hogy Annihilus a Fantasztikus Négyest keresi.
Amiről azonban már nem tudott senki, hogy a hajó a teljes leállása előtt üzenetet küldött Annihilus flottájának, így már ők is tudtak a Föld hollétéről…

Az utolsó erőd
A kree-k elleni utolsó védpont Avalonban, ami ha elesik, akkor a kree-k leigázzák a teljes dimenziót. Ide érkezett az X-mentől Jason és Layla, akik az orvosi, egészségügyi dolgokban fognak segédkezni, míg Sir Gawain Lionheart-tal és Britannia Kapitánnyal fog tartani, hogy az ostromot vezető hajót kiiktassák.

A végzet kastélya
Egyelőre ismeretlen oknál fogva többeket raboltak el, akik középkorias ruhában, középkori börtönben tértek magukhoz. Egyelőre fogalmuk sincs arról, hogy hol lehetnek, hogy kerültek oda, vagy pedig miért vannak ott, ahol…

A világok kulcsa (titkos)
A kree támadást kihasználva Morgan LeFay a Hydra egyik feje embereket toborzott – amiből végül Hydrás belső munka lett – hogy ellopjanak neki az egyik avaloni kastélyból egy mágikus követ, ami egy kulcs ahhoz, hogy a Hydra újra eltudja érni ezt a realitást is, ahonnan Zola emberei kizárták őket.

Kutatás a tábornok után (titkos)
A kree-k mostanra tudják, hogy La-Renn tábornok átállt a földiekhez és őket segítik, így most már a kérdés az, hogy miért. Emiatt bízták meg a Névtelent és Srir Gur-t, hogy kiderítsék mi is lehet az oka annak, hogy a kree-k egyik nagy hőse ellenük fordult, már ha megtette és nem csak valamilyen agymosás áldozata.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...
Thor és véletlen társa egy eddig talán ismeretlen bolygóra kerültek – a Sin-re, ami még a Tejútrendszerben van –, ahol lemerült a kis robot ami addig repítette őket és fel kell tölteni. Illetve Cahalnak kell ruhát szerezniük.

Janus napja
Mary kis kalamajkája után találkozott egy fiúval aki becsábította egy sikátorba, mondván: a fiú a boltból szeretne elnézést kérni. Viszont a kicsi lány okosabb volt annál, hogy higgyen az ismeretlennek és gyorsabb is. Most a banda, aki meg akarta támadni, bosszúból vagy passzióból futásnak eredt.

Vadászat a vörös pecsétre
A beszélgetés tovább folytatódott egy tál leves mellett Tyler és Hewer között. A remek tányér leves és nem túl sok kéretés után Tyler beadta a derekát és azt válaszolta Hewernek, hogy elvállalja a küldetést.

Megszoksz, vagy megszöksz
Jonah egy fárasztó nap után a Wrightworld területén a saját kis zugában húzta meg magát, ahova a Gwen, aki osztálykiránduláson volt valahogyan beszökött, bejutott. Így a két elég egyforma, ám mégis különböző személy találkozott néhány Rozsomák android tetem felett.

Egy nem várt találkozás
Serena és Tyler tovább folytatták a harcukat a Lélekfalóval, akinek börtönéből Tyler nem tudott kijutni, de úgy tűnik, hogy Adia igen. Ezalatt az asztrálsíkon Serena találkozott a tanítványa asztráltestével, aki hosszú ideje kómában van, és valószínűleg a Lélekfaló miatt nem ébredte fel eddig.

Bál
A tavaszi bál tovább folytatódik az AIMville területén, ami az egykori Central Park területén van.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Pént. 01 Május 2020, 00:00

Hírek!
2020. április és május

Kedves játékosok!
Elérkezett a május, a tavasz utolsó hónapja. Az oldalon is történt egy-két dolog a hónapban.
Először is, 3-n ünnepeljük a 17. születésnapunkat, hálás köszönet nektek ezért, hiszen nélkületek bizonyosan nem maradhatott volna fent az oldal ilyen sokáig! Smile
Végre van újra kreatív csapatunkban is tag, a visszatérő Iván személyében, @Immanu'El karakterével, aki így a staff munkáját segíti.
Az üdvözlő szöveg, amit küld Cerebro is javítva lett, bekerültek az SW-s dolgok, ahogyan kronológiák, fülecskés menü és minden más is teljesen friss most az oldalon.
Mint mindenki észrevette bizonyosan az oldal átállt https jelölésre, így most már még biztonságosabb. Elvileg ez semmilyen gonddal nem kell, hogy járjon, de ha valaki észlel ilyet kérlek jelezzétek discordon, vagy a hibajelentő topicban.
Az oldalon frissítésre került Cerebro központi adattára, emellett pedig végre valahára elkészült a Sith és Jedi archívum is, ami pontosan ugyanazt tudja, mint Cerebro, csak épp az SW-hez segédlet.
Áprilisban lezajlott az első képkeresős tojásvadászat, ami eléggé sikeres lett, így valószínűleg a Halloween-re a bannerkészítő versenyen felül ilyen is lesz, amikor tököket/lámpásokat kell majd keresni. De még meg lesztek róla kérdezve előtte, hogy szeretnétek-e.
Május jön, ilyenkor szoktam elkezdeni az éves (augusztusi) kvízre is megírni a 100 kérdést, ez a terveim szerint most is így lesz, így szinte biztosan lesz idén is kvíz.
Mivel évszak utolsó hónapja, a következő napokban kiírásra kerül a nyári eventek topicjai is, hogy legyen időtök játékostársat keresni oda. A Reneszánszos szabadtéri koncertes, sátorozós, tengepartos event, mint tavaly is, az SW-s pedig a szoksásos Béke ünnepe, ami jövőre már ki fog egészülni mással is a következő korszak fényében.
A helyzetjátékoknál történt egy kis változás az SW-s helyzetjátékok bekerültek Little SW részlegbe, így most már itt találhatjátok meg mindezt.
Ezeken felül discordon lett egy Segédlet az induláshoz channel is, ami a fórumhoz ad linkeket azokhoz a részekhez,

Továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától (@Werda), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenkettedik korszakkaland, Avalon Ostroma címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es téli event elindult, egészen május 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elindult, de még lehet jönni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a A halott világ címet viseli. A kaland már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, már ugyan elkezdődött és eléggé haladtunk, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A tavaszi event a szerencsejáték központú kezdődik és az új szabályok értelében ez is május 31-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2031. április

Háború!
A kínszenvedés egyelőre elmaradt, mert a kree vírusra találtak ellenanyagot, azonban ez csak az embereken segített, a növény és állatvilágon nem. Így egyre több helyen éhezés és szomjazás ütötte fel a fejét, már csak amiatt is, mert az AIM szupernövényéből egyelőre nem volt annyi, hogy etetni tudják a teljes világot.
A kree-k pedig betartották, hogy nem támadják meg a Földet, helyette Avalon dimenzióját támadták meg.

Az utolsó erőd
Túl későn derült ki az, hogy Layla nem is ért ahhoz, amire jelentkezett és ez egy életbe került, ezek után páros lábbal rúgták ki a fehérházból és küldték le a harcolókhoz.
Jason-t egy feladatra küldték, hogy keresse meg a harcolókhoz közel a vajákos asszonyt, mert nem jött be még aznap dolgozni.
A kree hajón George kénytelen nemezisével és egyben féltestvérével Mordred-del együtt harcolni a kree-k ellen.

A végzet kastélya
A hármas kijutott a börtönből, majd valamilyen furcsa szobrokkal teli ajtót találtak, ami be is szippantotta őket. Itt láthatóan egy másik dimenzióba kerültek, ami nagyon is emlékeztette Otrus-t arra a helyre, ahova annak idején Odin zárta őket. Ezek után remek kérdés, hogy képesek lesznek-e kijutni onnan valaha egyedül…

A világok kulcsa (titkos)
A csapatot elfogták, ez igazából Niteris számára volt nagyon jó, mert helyreállították eredeti szimbionta valóját, igaz most Tristan-nal egy testen kell osztoznia és a férfi ennek nagyon nem örül. Morgan varázslatát is leszedték róluk. Egy gólemet küldtek vigyázni rájuk, amíg haza nem tudják küldeni őket. Sikerült felmérniük, hogy hol vannak és nincsenek messze az épülettől, ahol a kő van, amiért jöttek.

Kutatás a tábornok után (titkos)
A bázis, ahova Srir is ment kutakodni kapott külső forrásból egy üzenetet, ami feltörte a rendszert és a kóddal küldött üzenet feltöréséhez való szoftvert is telepített. Az üzenet egy koordináta volt, hova el is ment a páros, és itt egy titkos ősi kree labort talált.

Megszoksz, vagy megszöksz
Az ismerkedés és beszélgetés tovább folytatódott a páros között és Jonah még le is jelentette a lány helyzetét a tanárának. Noha a férfi kedveli azokat, akik hozzá hasonlóan tesznek a szabályokra, a saját parkjában azonban ezt nem ismeri, mert nincs kedve egy-két felelőtlen gyerek miatt bezáratni azt és pereket kapni a nyakába.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác, aki nem is járt arra...
Einar és Cahal igyekezett energiát szerezni a droidnak és ruhát a földi férfinak, amikor egy nagyobb, két és fél méteres, négykarú alak jelent meg mögöttük. Az ott levők rögtön feszültek lettek és a férfi határozottan úgy kezdett viselkedni, mint aki egy kocsmai verekedést akar generálni.

Janus napja
Mary végül kellően jól megúszta a dolgot, mert a társaság, akik belekötöttek békén hagyták és távoztak. Ezek után a lány már minden gond nélkül haza tudott menni és a nap folyamán nem érte több atrocitás.

Vadászat a vörös pecsétre
Miután Hewer és Tyler megbeszélték a dolgokat, az ENSZ alkalmazottja fizette a számlát és meghagyta azt, hogy a természetfeletti férfinak hova kell majd mennie az ügyükkel kapcsolatban, ami pedig a Steve Rogers reptér bejárata lesz.

Váratlan kirándulás
Szerencsére a lány, akit a két másik lány megmentett kezdett jobban lenni, közben még a tea is elkészült, amennyire hallani lehetett a sérült lány szülei is megérkeztek, legalább is a kinti kocsi zaja erre következtetett.

Egy nem várt találkozás
Jason az utolsó erejével végül saját magát és Serena-t is oda tudta juttatni Tyler-hez és elmondta, hogy nem csak ők vannak itt, hanem vannak mások is. Minderre eszébe jutott Serena-nak, hogy akkor össze kéne terelni mindenkit és úgy együtt tenni valamit a Lélekfaló ellen.

Az istennő és az avatár
Sakura próbálta menteni a menthetőt azzal, hogy olyanokat mondott, hogy nem akarta semmiségekkel zavarni Thorhalla-t, és nem történt semmi lényeges, miközben igazából nem is foglalkozott semmivel, mert a fiát figyelte. Az istennő felhozta, hogy lehet, hogy le kellene cserélnie Sakura-t…

Bál
A tavaszi bál tovább folytatódik az AIMville területén, ami az egykori Central Park területén van.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 01 Jún. 2020, 00:00

Hírek!
2020. május és június

Kedves játékosok!
Ismét nyár van, legalább is a naptár szerint, vizsgák vannak, érettségik és hasonlók.
Mivel korábban még a karantén előtt és közben is felmerült az, hogy mikor lesz legközelebb fórumtali. Nos, ha már végre normalizálódik a helyzet, nem kell maszkban járni, lehet bent is tartani dolgokat és nem kell social distance-t tartani, akkor lesz majd újra fórumtali is meghirdetve. Addig viszont nem valószínű, remélem mindenki megérti mindezt.
Van egy fontosabb dolog, amit szeretnék megjegyezni, mert az utóbbi időben sajnos – nem tudom honnan és miért – nagyon elszaporodott. Szóval, ha megoldható, ne kérdezzétek már meg előre a következő fél-1 kört, hogy mi van/mi lesz, ha ezt és ezt teszi a karakter, ne kérdezzetek rá, hogy szabad-e, vagy mi van, ha ezt csinálja a karakter, hogy mit lát előre. Tényleg nem tudom honnan kezdtétek, de csak írjátok le a reagban feltételesben, hogy mit tesztek, mit néztek stb., kiszínezve azzal, ha az nem sikerül, akkor még mit tesztek mellette, ahogyan ez itt 17 éve szokás. A következő KM reagban minden le lesz írva.
Nálunk pedig ez azt jelenti, hogy augusztusban ismét lesz kvíz, a 100 db kérdés már készen van, így semmi akadálya annak, hogy majd elinduljon a verseny, amikor el kell indulnia. Szóval 100%, hogy lesz, már az staff room azon részébe, amit csak a 3 admin (Z-t is beleértve) lát.
Hogy ne csak ezzel tudjátok lefoglalni magatokat a nyár során, így a következő pár napban kiírásra fog kerülni egy újabb verseny, a következő mém készítő, mert ezt nagyon szoktátok szeretni. Smile Ez egészen augusztus 31-ig fog tartani majd.
A tavaszi eventek véget értek most éjfélkor, de nem maradtok most sem event nélkül, mert a nyári eventek azonnal el is kezdődtek, így már lehet azokra menni. simán játszani Reneszánszon, és SW-n is, ahol most is van szerencsejáték, ahogyan mindig szokott lenni.
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- Az Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
Ha pedig SW, kiírásra került a következő korszakkaland, ami a Lángmadár címet viseli. Hogy miért különleges ez?
- ez a Hidegháború utolsó fejezete, része, a korszakzáró.
A kaland után pedig az új korszak veszi kezdetét, ami elég sok változást hoz majd és jó pár extra dolgot, aminek bizonyosan örülni fogtok.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Werdától (@Werda), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenkettedik korszakkaland, Avalon Ostroma címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Werda , avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n a negyedik kaland a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy lett kiírva, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Már elindult, de még lehet jönni. Elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni.
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a Lángmadár címet viseli. Még tart ugyan az előző kaland, de már a végén járunk, így már erre is lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, már ugyan elkezdődött és eléggé haladtunk, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Kiírásra került a negyedik hódítás a Négy évszak névvel lett kiírva. Újfent úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Elkezdődött, lehet jönni folyamatosan, és elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit hozni. A kaland PÁRHUZAMOS.
A nyári event a Béke ünnepe ma kezdődik és a szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2031. május

Háború!
A kínszenvedés egyelőre elmaradt, mert a kree vírusra találtak ellenanyagot, azonban ez csak az embereken segített, a növény és állatvilágon nem. Így egyre több helyen éhezés és szomjazás ütötte fel a fejét, már csak amiatt is, mert az AIM szupernövényéből egyelőre nem volt annyi, hogy etetni tudják a teljes világot.
A kree-k pedig betartották, hogy nem támadják meg a Földet, helyette Avalon dimenzióját támadták meg.

Az utolsó erőd
Layla egy testvérpárt próbál menteni, azonban elkövetett egy hibát, véletlenül beengedte a kree-ket a titkos földalatti menekülő-vonalakba, amiket nem lett volna szabad megtalálniuk, mert mágikusan védettek voltak.
Jason megtalálta és meg is mentette a vajákos nénit, akit sikeresen eljuttatott belvárosba, majd a földalatti járatokban Layla keresésére indult.
A kree hajón George továbbra kénytelen nemezisével és egyben féltestvérével Mordred-del együtt harcolni a kree-k ellen, akikből már négyet megöltek.

A végzet kastélya
A hármas mint kiderült úgy jutott ki a börtönből, hogy meghalt. A túlvilágon sikerült nekik még egyszer egy sötét isten jóvoltából, aki megette az árnyukat, az asztráltestüket. Ennek köszönhetően elvesztették az empátiájukat.
Morrigan feltámasztotta Gwent és Aina-t, akik már ki is jutottak Morgan kastélyából. Ezalatt Otrus amiatt, ami – sötét isten – Morrigan jóvoltából a helyi pokolba került.

A világok kulcsa (titkos)
A csapat megszökött a gólem elfogása után, egyelőre macska-egér játékot játszanak az őrséggel, akik már mágusokat is bevetettek a megtalálásukhoz. Jelenleg egy szinttel vannak lejjebb, ahol Niteris az alacsonyabb rendű őrök ruhájának alakját vette fel.
Eközben Lance Strauss sem tétlenkedett, akit Morgan küldött be a több mint egy hete eltűnt emberei kimentésére.

Kutatás a tábornok után (titkos)
A koordinátákon egy labort találtak, ahova Srir be is ment, hogy felderítse azt, azonban, amikor belépett leszakadt alatta a talaj, majd az egész hely alatt egy nagyobb teremben tért magához. Ott volt alig pár méterre a helytől, ahova mennie kellett, de ő leült és órák óta várja, hogy az erősítés megérkezzen.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác, aki nem is járt arra...
Einar és Cahal egy kedves helyivel tartottak, aki elvitte őket a furcsa spirituális menedékhelyének...a konyhájára. Egyelőre kaptak ruhát és enni is tudnak amennyiben szeretnének. Még csak el sem kezdődött igazán a közös kalandjuk.

Janus napja
Bár kicsit elkésve, ugyanakkor épségben hazaért Mary. A kis izgalomra nagyon nyugodt este következett.

Vadászat a vörös pecsétre
Tyler a Hewerrel való beszélgetés végeztével kicsit hazament, majd irány ki a reptérre. Ott egy kísérleti vadászgéppel már fel is szállt, hogy elinduljon a vadászat helyszínére.

Egy nem várt találkozás
Jason újra eltűnt és a páros elég tehetetlen volt, szerencséjükre Mrs. Miller a megmentésükre sietett, akihez eljutott Adia. A nő pedig feltörte a Lélekfaló „börtöndimenziójának” falait és be tudott menni oda, hogy megmentsen mindenkit és segítsen kiszabadítani minden rabot/lelket, aki ott sínylődött.

Bál
A tavaszi véget ért az AIMville területén, helyette új indult Staten Islanden, ami egyszerre táborozás és fesztivál.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Szer. 01 Júl. 2020, 00:00

Hírek!
2020. június és július

Kedves játékosok!
Tudom, hogy azóta vannak hírek, hogy itt vagyunk ezen az oldalon és írom minden hónapban, de most lehetséges, hogy egy ideig ez lesz az utolsó.
Volt/van/lesz egy változás a kalandoknál, amiről itt olvashattok.
Ezzel kapcsolatban továbbra is, ha valakinek gondja van, valamivel nem ért egyet, akkor keresse meg a staffot privátban, hogy tudjunk változtatni és ne az legyen, hogy majdnem egy évig magában tartja, aztán névtelenül más emberen keresztül van üzengetés, hogy ez és ez meg amaz nem tetszik neki(k).
Másik fontos, hogy szeretnék visszalépni a Reneszánszos korszakkalandok mesélésétől, ehhez kapcsolatos dolgokat itt találjátok. Szóval keresem az utódomat továbbra is. Mindez az SW síkot nem befolyásolja, azt nem érinti, csak a Reneszánszot.
Jövő hónapban lesz majd a 100 kérdéses születésnapos kvíz, így erre már most készülhettek, remélhetőleg idén is jó sokan fogtok részt venni benne mindkét játéktérről, akárcsak tavaly.
Elindult a 4. mém készítő verseny, ami egészen augusztus 31-ig tart, azaz egész nyáron lehet rá munkákat készíteni.
Véget értek a korszakkalandok mind Reneszánsz, mind Little SW síkon, mind a két helyen kiírásra került a következő, amikre lehet jelentkezni. Ugyan a Reneszánszos már elkezdődött, de ettől még lehet jelentkezni.
- A kaland az Ellenségem ellensége címet viseli és ez a Reneszánszos kaland.
- Ha pedig SW, kiírásra került a következő korszakkaland, ami a Lángmadár címet viseli. Ami egyben a korszakzáró is.
Ezeken felül @Tyler is írt ki egy kalandot, New Exiles címen, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.
Illetve SW-n is ki lett írva egy alternatív kaland, ami a Sötét Jövő címet viseli.
A nyári eventek el is kezdődtek, így már lehet azokra menni. simán játszani Reneszánszon, és SW-n is, ahol most is van szerencsejáték, ahogyan mindig szokott lenni.
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- Az Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Serenity-től (@Xeth E'ron), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
Cerebro központi adattára néven az első. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran, ezzel egyidejűleg a regisztráció üdvözlőüzenete is lecserélésre került.
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenkettedik korszakkaland, Ellenségem ellensége címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Xeth E'ron, avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.
@Tyler részéről pedig itt található a New Exiles kaland, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n az ötödik kaland a korszakzárásig nem lesz kiírva, mert az már rakatákat érintené és ugye ők a korszakzárásig fel sem bukkannak Smile
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a Lángmadár címet viseli. A kaland elkezdődött, de még lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Új alternatív kaland került kiírásra, ami a Sötét Jövő címet viseli. 25 évvel a jövőben játszódik, ahol a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult minden. Nem kell előtörténet, csak magasabb szintre léptetni a karaktereket. Minden mást a topicban találtok.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, már ugyan elkezdődött és eléggé haladtunk, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Az ötödik hódítás majd következő korszak elején lesz csak kiírva, de akkor is úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Nem kell hozzá bővítés és akár majd új karakter is hozható úgy, hogy elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit. A kaland PÁRHUZAMOS lesz akkor is.
A nyári event a Béke ünnepe ma kezdődik és a szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve a Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!




Hírek!
2031. június

Háború!
Az utóbbi hónapokban a kree-k továbbra sem támadták meg a Földet. Az élelmezést sikerült megoldani – legalább is a növényi részét – azonban az állatok továbbra is hullnak megállás nélkül. A földi tudósok más bolygókat próbálnak felfedezni, hogyha evakuálni kell a bolygót, akkor legyen hova menekülnie a lakóknak.
Közben a kree-k terveit megzavarta Annihilus seregének megérkezése a Naprendszerbe.

Az utolsó erőd
Az erőfeszítések sikeresek voltak, Layla megtudta menteni a gyermekeket, Jason a vajákos asszonyt, Gawain pedig feltartotta a kree-ket ami ahhoz kellett, hogy a hajót le tudják robbantani az égről. Az invázió megakadt ezzel, a kree-k pedig végül elhagyták Avalont.

A végzet kastélya
A hármas végül mindhárom tagja újra életre kelt és otthon találták magukat alig egy másodperccel azok után, hogy elméletileg Avalonba kerültek. Az asztráltestük továbbra sem volt meg, és Otrus feltámadása kérdés maradt, de éltek, és ha akarták később megpróbálhatták visszaszerezni a másik felüket.

A világok kulcsa (titkos)
Lance végül lebuktatta magát és az épület védelme miatt elfogták a Niteris és Tristan párost is. A trió végül szerencsésen megúszta a dolgot, mert csak hazatoloncolták őket és újra a német kisvárosban találták magukat, ahonnan korábban a Niteris és Tristan páros elindult. Hogy a kővel mi lett nem lehetett tudni, de a Hydra remélte, hogy nem tűnt el és később megszerezhetik.

Kutatás a tábornok után (titkos)
A furcsa energiajel pedig egy idő után megszűnt ezek után nézte meg a helyet Srir, aki ide hívta üzenetet is hagyott, hogy nem várt tovább. A kree-t két nappal később találták meg, mert a hely elteleportálta őt. A várakozás miatt nem derült ki, hogy ki volt az, aki kapcsolatba akart lépni velük és nem derült fény arra sem, hogy La-Renn miért fordult el a kree-ktől.

Ellenségem ellensége
Az utóbbi időben egyre több furcsaság történt NY-ban és NJ-ben, éppen emiatt az X kerület rendőrsége segítséget kért az X-mentől, hogy segítsenek a helyi mutáns közösségnek. Jason és Layla jöttek el helyi rendőrőrsre, hogy fényt derítsenek az eseményekre.

Halk suttogás
Niterist a Hydra NJ-be küldte, itt pedig folyamatosan álmodott valakivel – miközben egy szimbionta aludni sem nagyon szokott. A lány a segítségét kérte, vagyis beszélni akart vele, így a szimbiotna és a gazdateste el is mentek a megbeszélt helyre, ahova hamarosan a rejtélyes fiatal lány is megérkezett.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...
Einar és Cahal továbbra is egy helyi vendégszeretetét élvezik és erősen úgy néz ki, meg is oldódik a teleportáló droid energetikai problémája.

Vadászat a vörös pecsétre
Tyler a jó hosszú repülőút végén végül a sötét éjszakai tengeren landolt...vajon hogyan fog folytatódni a kaland?

Egy nem várt találkozás
Stephanie és Tyler összedolgozva sikeresen eljutottak Serena-val együtt a kristályig, ami egyben tartja a helyet. A Lélekfaló azonban ekkor megérkezett, azonban Steph színtiszta mágiával igyekezett elvonni az entitás figyelmét, amíg a két társa elpusztítja a kristályt.

A toborzás
A nyári fesztiválszezonon Akira és Aina találkoztak a fesztiválon, ahol Aina éppen toborzással próbálkozott, hátha talál további embereket az Akkaba klán részére és ezáltal még előrébb is lépet majd az ottani ranglétrán.

Szellemhajó
A Szellemhajóra – Annihilus seregének hátramaradt hajójára – megérkezett a hármas felderítő csoport, akik az első csapatot meg is 9tlék a hajón, amiből kisebb gond is támadt. Jelenleg még mindig abban a teremben állnak, mert az ember és a másik lény a skrullra vár, hogy ő vezesse őket innen tovább.

Bál
A nyári event továbbra is a Staten Islanden tart táborozási lehetőséggel és koncertekkel, fesztiválokkal.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 01 Aug. 2020, 00:01

Hírek!
2020. július és augusztus

Kedves játékosok!
Elérkeztünk augusztushoz, pár napon belül az XMR 2.0 kilenc éves lesz, ennek örömére a szokásos 100 kérdéses kvíz, aminek a szabályai pontosan ugyanazok, mint évek óta. Azaz egymást közt megbeszélhetitek, de admintól nem kérhettek segítséget, a többi staff nem látja a kérdéseket és válaszokat. Ezeken felül minden induló kap jutalmat, amit ti kértek, ez nem kreditekért megy.
A kvíz első fordulója itt érhető el. Jó versenyzést mindenkinek!
Ha már versenyek, ebben a hónapban még tart a 4. mém készítő verseny, ami augusztus 31-n fog véget érni, azaz még egy teljes hónapotok van mémeket készíteni.
Ezeken felül Little SW sík, augusztus 1-n nyílt meg hivatalosan 3 évvel ezelőtt (nem hivatalosan pár nappal korábban), azóta remek kalandokon vagyunk túl és az első korszak utolsó kalandján vagyunk mér.
Mind Reneszánszon, mind pedig SW-n zajlanak az új korszakkalandok, amik elkezdődtek július során, de még mindig lehet rájuk jelentkezni, ha valaki szeretne jönni.
Másik fontos, hogy szeretnék visszalépni a Reneszánszos korszakkalandok mesélésétől, ehhez kapcsolatos dolgokat itt találjátok. Szóval keresem az utódomat továbbra is. Mindez az SW síkot nem befolyásolja, azt nem érinti, csak a Reneszánszot.
Ezeken felül @Tyler is írt ki egy kalandot, New Exiles címen, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.
Illetve SW-n is ki lett írva egy alternatív kaland, ami a Sötét Jövő címet viseli. Ez is elkezdődött, de még mindig lehet jönni és jelentkezni rá, ez egy magas szintű kaland, ahol nagy befolyással rendelkeztek. A jelenlevők eddig remekül szórakoznak rajta Smile
A nyári utolsó hónapja következik, így még mindig lehet azokra menni, simán játszani Reneszánszon, és SW-n is, ahol most is van szerencsejáték, ahogyan mindig szokott lenni.
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- Az Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
Mivel a nyári eventek utolsó hónapja van, így a mai napon, vagy egy-két napon belül kiírásra kerülnek az őszi eventek is, ahogyan lenni szokott, hogy legyen időtök arra, hogy „jelentkezzetek” rájuk, vagyis partnert találjatok.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Serenity-től (@Xeth E'ron), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
A legfontosabb Reneszánszos Cerebro központi adattára néven ismert. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
A legfontosabb Little SW-s Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A [/url]Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenharmadik korszakkaland, Ellenségem ellensége címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es nyári event elindult, egészen augusztus 31-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Xeth E'ron, avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.
@Tyler részéről pedig itt található a New Exiles kaland, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n az ötödik kaland a korszakzárásig nem lesz kiírva, mert az már rakatákat érintené és ugye ők a korszakzárásig fel sem bukkannak Smile
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a Lángmadár címet viseli. A kaland elkezdődött, de még lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Új alternatív kaland került kiírásra, ami a Sötét Jövő címet viseli. 25 évvel a jövőben játszódik, ahol a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult minden. Nem kell előtörténet, csak magasabb szintre léptetni a karaktereket. Minden mást a topicban találtok. A kaland ugyan elindult, de folyamatosan lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, már ugyan elkezdődött és eléggé haladtunk, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Az ötödik hódítás majd következő korszak elején lesz csak kiírva, de akkor is úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Nem kell hozzá bővítés és akár majd új karakter is hozható úgy, hogy elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit. A kaland PÁRHUZAMOS lesz akkor is.
A nyári event a Béke ünnepe ma kezdődik és a szabályok értelében ez is augusztus 31-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve az Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
Ugyanezt használjátok bátran Little SW-re, ami Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok a síkkal kapcsolatban!




Hírek!
2031. július

Háború!
Az utóbbi hónapokban a kree-k továbbra sem támadták meg a Földet. Az élelmezést sikerült megoldani – legalább is a növényi részét – azonban az állatok továbbra is hullnak megállás nélkül. A földi tudósok más bolygókat próbálnak felfedezni, hogyha evakuálni kell a bolygót, akkor legyen hova menekülnie a lakóknak.
Közben a kree-k terveit megzavarta Annihilus seregének megérkezése a Naprendszerbe.

Ellenségem ellensége
Jasont és Layla-t nem éppen a legszebb látvány és dolgok fogadták, hogy mivel is állnak szemben. A fiatal férfi nem is nagyon szívesen akart ezzel foglalkozni, de végül csak belement. Amikor kiindultak volna a terepre utána járni a dolgoknak, akkor jutott eszébe Layla-nak, hogy ő már látta ezeket a nyomokat azon a fura hajón és a látomásában is.

Halk suttogás
Niteris és a doktor sikeresen megismerkedett Amy-vel, akiről kiderült, hogy képes belépni mások álmaiba és manipulálni azokat. Valószínűleg Rémálom gyermeke, mert pár hónap alatt kamasz lett. A beszélgetést azonban egy férfi és egy rémálom szakította meg, aki meg akarta ölni a lányt, vagyis a húgát.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...
Einarék a rövid kitérő után szereztek Cahalnak ruhát és tudták pótolni a saját és a droid energiahiányát. Most pedig folytathatják az útjukat, remélhetőleg oda, ahova eredetileg indult Einar és ahova véletlenül tart Cahal.

Vadászat a vörös pecsétre
A hideg víz békés öleléséből folytogató mélységi utazás lett. A rövid kalandos merülés után Tyler egy járműben vagy épületben eszmél lassan magához. Vajon most hova vezet az eddig sem unalmas útja?!

A toborzás
A nyári fesztiválszezonon Akira és Aina találkoztak és nekiláttak ismerkedni, beszélgetni, ami közben Aina igyekszik az X-eknél tanuló lányt rávenni arra, hogy csatlakozzon az Akkaba klánhoz, remélve, hogy ezzel a saját befolyását is növelheti.

Bál
A nyári event továbbra is a Staten Islanden tart táborozási lehetőséggel és koncertekkel, fesztiválokkal.[/url]

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Kedd 01 Szept. 2020, 00:07

Hírek!
2020. augusztus és szeptember

Kedves játékosok!
Előző hónapban akkor megvolt a 9. születésnapunk ezen az oldalon és a Little SW is 3 éves lett hivatalosan is, ahol lassan elérjük a 8.000 hozzászólást is. Smile
A kvíz idén röviden szólva is sajnos siralmas és megalázó lett, rám nézve. Emiatt készüljetek úgy, hogy nem valószínű, hogy jövőre lenne, hacsak nem fogja valaki más megírni helyettem. Mert az eredmények és pontok alapján szerintem a megírása több időbe került most, mint amennyit az induló játékosok belefektettek, már amikor éppen beküldték a versenyt. Szóval nagyot csalódtam Sad
Most éjfélkor véget ért a 4. mémkészítő verseny is, a műveket itt lehet elérni, a hozzá tartozó szavazás pedig itt található. Mint mindig, most is két hetetek van arra, hogy szavazzatok a nektek legjobban tetsző művekre.
Mind Reneszánszon, mind pedig SW-n zajlanak az új korszakkalandok, amik elkezdődtek július során, de még mindig lehet rájuk jelentkezni, ha valaki szeretne jönni.
Másik fontos, hogy továbbra is szeretnék visszalépni a Reneszánszos korszakkalandok mesélésétől, ehhez kapcsolatos dolgokat itt találjátok. Szóval keresem az utódomat továbbra is. Mindez az SW síkot nem befolyásolja, azt nem érinti, csak a Reneszánszot.
Mivel volt a Reneszánszos hódításra két jelentkező is a hónapban, így jó lenne, ha jönnétek többen, hogy elkezdhető legyen nagyobb látszámmal.
Ez a kaland az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Ezeken felül @Tyler is írt ki egy kalandot, New Exiles címen, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.
Illetve SW-n is ki lett írva egy alternatív kaland, ami a Sötét Jövő címet viseli. Ez is elkezdődött, de még mindig lehet jönni és jelentkezni rá, ez egy magas szintű kaland, ahol nagy befolyással rendelkeztek. A jelenlevők eddig remekül szórakoznak rajta Smile
Véget ért a nyár, így a nyári eventeknek is vége lett, de nem kell csüggedni, mert az őszi eventek máris elindultak és mindkettő november 30-n 23:59-ig tartanak. Reneszánszon ide tartozik a Halloween többek között, SW-n pedig a szokásos Rakghoul event tért vissza az ősz beköszöntével.
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- A Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
Mivel a nyári eventek utolsó hónapja van, így a mai napon, vagy egy-két napon belül kiírásra kerülnek az őszi eventek is, ahogyan lenni szokott, hogy legyen időtök arra, hogy „jelentkezzetek” rájuk, vagyis partnert találjatok.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Serenity-től (@Xeth E'ron), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
A legfontosabb Reneszánszos Cerebro központi adattára néven ismert. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
A legfontosabb Little SW-s Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizenharmadik korszakkaland, Ellenségem ellensége címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es nyári event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Xeth E'ron, avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Niteris írt ki egy lenyűgöző kalandot, ami a Kree bevándorlók címet viseli.
@Tyler részéről pedig itt található a New Exiles kaland, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n az ötödik kaland a korszakzárásig nem lesz kiírva, mert az már rakatákat érintené és ugye ők a korszakzárásig fel sem bukkannak Smile
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került a tízedik korszakkaland, ami a Lángmadár címet viseli. A kaland elkezdődött, de még lehet jelentkezni.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Új alternatív kaland került kiírásra, ami a Sötét Jövő címet viseli. 25 évvel a jövőben játszódik, ahol a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult minden. Nem kell előtörténet, csak magasabb szintre léptetni a karaktereket. Minden mást a topicban találtok. A kaland ugyan elindult, de folyamatosan lehet jelentkezni.
Kiírásra került a következő kaland, ami a Karanténvilág címet viseli, már ugyan elkezdődött és eléggé haladtunk, és a kaland PÁRHUZAMOS így bárki jöhet rá, aki csak akar attól függően, hogy kalandon van és/vagy eventezik. Még lehet jelentkezni, ha valaki utólag szállna be.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Az ötödik hódítás majd következő korszak elején lesz csak kiírva, de akkor is úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Nem kell hozzá bővítés és akár majd új karakter is hozható úgy, hogy elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit. A kaland PÁRHUZAMOS lesz akkor is.
Az őszi event a [url= https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t4312-mu-5-rakghoul-event-parhuzamos-event]Rakghoul[/url] elkezdődött és a szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve az Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
Ugyanezt használjátok bátran Little SW-re, ami Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok a síkkal kapcsolatban!




Hírek!
2031. augusztus

Háború!
Az utóbbi hónapokban a kree-k továbbra sem támadták meg a Földet. Az élelmezést sikerült megoldani – legalább is a növényi részét – azonban az állatok továbbra is hullnak megállás nélkül. A földi tudósok más bolygókat próbálnak felfedezni, hogyha evakuálni kell a bolygót, akkor legyen hova menekülnie a lakóknak.
Közben a kree-k terveit megzavarta Annihilus seregének megérkezése a Naprendszerbe.

Ellenségem ellensége
Layla elmondása nem sokat segített, de Jason odahívta magukhoz Zaphire-t is, akinek a mésik nő halandzsája már jelentett valamit, így amíg ő nekilátott annak, hogy beszéljen a Fantasztikus Négyessel, addig Jason és Layla folytatták a nyomozást és lementek a csatornába, hogy ott kutakodjanak.

Halk suttogás
Amy-t elrabolták a doktor orra elől az álomvilágban, ezek után a páros a valóságban is felébredt, de a lánynak nyomát sem találták. Az üvegházban végül találtak olyan furcsa kristályokat, amiket az álomsíkon láttak. Itt a kristályokhoz való hozzáérés után a páros újra visszakerült az álomsíkra.

Az Elveszett hős, a Diplomata és a srác aki nem is járt arra...
Cahal és Einar jó helyre érkeztek. Viszont előbbi azonnal agonizálni kezdett és életét is vesztette. Ezután Bill tudatta Einarral, hogy a bolygója sorsát akarja a kezébe helyezni.

Vadászat a vörös pecsétre
Tylert rendbe kapta egy csapat tengerész és egészen biztos, hogy egy hajón...vagy ami sokkal biztosabb, egy tengeralattjárón, ahol valószínűleg újra találkozhat Hewerrel.

Nyomozás a Hydra után
Tökfej úgy döntött, hogy szeretne egy kis bérkiegészítést és ehhez a tervei szerint fogni akart néhány Hydra ügynököt. A hosszú nyomozás után Redrose Village-be jutott el, ahol az egyik alkatrész gyár telepére próbál bejutni, mert itt voltak gyanús dolgok. Bár egyelőre a szerencse nem állt a pártján.

Egy nem várt találkozás
Végül Tyler és Stephanie sikeresen megoldották a Lélekfaló ügyét, akit megölni sem kellett, elég volt az, hogy a mágusnő meggyógyította az entitást. Akiről egyébként kiderült, hogy maga a korábbi Tyler Jackson lelkének sötét visszhangja volt, de most már a férfinak ezen fele is békére lelt és teljesen meggyógyult.

A toborzás
A beszervezés tovább folytatódott, hogy ne hallja meg senki sem a párost, így odébb vonultak, hogy csöndesebb helyen folytathassák a beszélgetésüket, ahol nem hallhatja meg őket senki. Végül is olyan témáról van szó, amit nem jó, ha más is meghall.

Bál
A nyári event véget ért, helyette New Jersey-ben kezdődött el az őszi fesztivál, aminek a Halloween a központi eleme.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 01 Okt. 2020, 00:00

Hírek!
2020. szeptember és október

Kedves játékosok!
A mémkészítő versenyen a szavazás is lezárult, összesen 3 szavazattal, ezeknek a fényében még nem tudom, hogy legyen-e a hónapban tökkeresős verseny, vagy a megszokott Halloween-es bannerpályázat.
Mindenesetre kiírásra kerültek az új korszakkalandok, mind SW-n, mind Reneszánszon. SW-n elkezdődött a második korszak, az Új Világrend néven, ami sok változást hoz a játéktéren. Reneszánszon pedig az utolsó előtti Kree inváziós kaland jön, ami Heithy-nek hála a végén már nem is a kree-kről fog szólni. Ilyen az élet és az, ha a játékosok tettei befolyásolják a világot. Smile
- Nem a barátaink címet viseli a Reneszánszos, amire itt lehet jelentkezni
- Ismerd az ellenséged pedig az SW-s kaland címe, erre is lehet jelentkezni.
Másik fontos, hogy továbbra is szeretnék visszalépni a Reneszánszos korszakkalandok mesélésétől, ehhez kapcsolatos dolgokat itt találjátok. Szóval keresem az utódomat továbbra is. Mindez az SW síkot nem befolyásolja, azt nem érinti, csak a Reneszánszot.
Mivel volt a Reneszánszos hódításra két jelentkező is a hónapban, így jó lenne, ha jönnétek többen, hogy elkezdhető legyen nagyobb látszámmal.
Ez a kaland az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Ezeken felül @Tyler is írt ki egy kalandot, New Exiles címen, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest és a hónapban fog indulni.
Illetve SW-n is ki lett írva egy alternatív kaland, ami a Sötét Jövő címet viseli. Ez is elkezdődött, de még mindig lehet jönni és jelentkezni rá, ez egy magas szintű kaland, ahol nagy befolyással rendelkeztek. A jelenlevők eddig remekül szórakoznak rajta Smile
Az őszi eventek már elkezdődtek, amire jelentkezni nem kell, hanem lehet menni és egészen november 30-n 23:59ig tart mind a kettő.
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- A Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
Mivel a nyári eventek utolsó hónapja van, így a mai napon, vagy egy-két napon belül kiírásra kerülnek az őszi eventek is, ahogyan lenni szokott, hogy legyen időtök arra, hogy „jelentkezzetek” rájuk, vagyis partnert találjatok.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Serenity-től (@Xeth E'ron), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
A legfontosabb Reneszánszos Cerebro központi adattára néven ismert. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
A legfontosabb Little SW-s Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizennegyedik korszakkaland, Nem a barátaink címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Xeth E'ron, avagy Serenity írt ki kalandot, Felemelkedés néven; hasonló kaland, mint volt Z-nek korábban a rezervátumosa, lehet még jelentkezni.
@Tyler részéről pedig itt található a New Exiles kaland, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n az ötödik kaland a korszakzárásig nem lesz kiírva, mert az már rakatákat érintené és ugye ők a korszakzárásig fel sem bukkannak Smile
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került az új első (tizenegyedik) korszakkaland, ami a Ismerd az ellenséged címet viseli. A kaland nem kezdődött, így lehet jelentkezni rá új karakterrel, vagy a bővítéssel.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Új alternatív kaland került kiírásra, ami a Sötét Jövő címet viseli. 25 évvel a jövőben játszódik, ahol a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult minden. Nem kell előtörténet, csak magasabb szintre léptetni a karaktereket. Minden mást a topicban találtok. A kaland ugyan elindult, de folyamatosan lehet jelentkezni.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Az ötödik hódítás majd következő korszak elején lesz csak kiírva, de akkor is úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Nem kell hozzá bővítés és akár majd új karakter is hozható úgy, hogy elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit. A kaland PÁRHUZAMOS lesz akkor is.
Az őszi event a Rakghoul elkezdődött és a szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Az Epic részlegben ezeken felül további kalandokat találhattok szabadon kiírva a játékosoktól, ahol továbbra is bárki, bármit mesélhet, amit szeretne.
Ide írt ki @Sandman is egy kalandot, ami az Két herceg nevet viseli, Vampire kaland lesz.

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve az Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
Ugyanezt használjátok bátran Little SW-re, ami Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok a síkkal kapcsolatban!




Hírek!
2031. szeptember

Háború!
Az utóbbi hónapokban a kree-k továbbra sem támadták meg a Földet. Az élelmezést sikerült megoldani – legalább is a növényi részét – azonban az állatok továbbra is hullnak megállás nélkül. A földi tudósok más bolygókat próbálnak felfedezni, hogyha evakuálni kell a bolygót, akkor legyen hova menekülnie a lakóknak.
Közben a kree-k terveit megzavarta Annihilus seregének megérkezése a Naprendszerbe.

Ellenségem ellensége
A csatornában nem túl kellemes látvány fogadta őket és találkoztak az agresszív lényekkel is, amik tökéletesen értették őket, így a két harcképtelen X-ment megkerülve súlyosan megsebesítették Zaphire-t, aki emiatt harcképtelen lett. Jason próbálta őt menteni és elküldte Layla-t segítségért.

Halk suttogás
A páros tovább kutatta a lehetőségeket és konkrétan belecsöppentek az Alice Csodaországban c. mesébe, amire egyelőre nem volt magyarázat. A „barlang” után labirintus következett, aminek a végén Totó várt rájuk, aki megölte a kristálylényeket is és most a doktor és Niteris párosára támadt.

Nyomozás a Hydra után
Tökfej folytatta a nyomozását és jelenleg a Wright ügyvédi iroda leányvállalatánál próbálkozik, ahol sok egymást követő hazudozás után úgy alakult, hogy a cég főnöke az FBI kiber-bűnözési osztályát is kihívta, ami miatt egy ügynök is megérkezett egy rendőrségi nyomozóval.

Egy nem várt találkozás
A társaság minden tagja felébredt végre valahára. Serena valóban sérült volt a való világban, de ellátták a sebét és már Adia is azzal foglalkozik. A folytatást egyelőre nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az ügynökök megérkeztek, hogy Tyler-t letartóztassák.

Sötét istenek
Aina tovább folytatta a kutatást és keresést a sötét istenek után, így felkereste az őszi fesztiválon sínylődő Kaylyn von Hessen-t, hogy az ő tudását hívja segítségül a kelta túlvilágon levő sötét isten ellen, bár ebbe nem avatta be a latveriai nőt.

Bál
New Jersey-ben kezdődött tovább tart az őszi fesztivál, aminek a Halloween a központi eleme.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 05 Nov. 2020, 13:27

Hírek!
2020. október és november

Kedves játékosok!
Megkésve, de itt vannak az előző hónapi hírek. Bocsánat, csak mostanra tudtam elég erőt összeszedni, hogy megírjam ezt, annak ellenére, hogy szinte semmi sem történt.
Igen, láthattátok, hogy a szokásos bannerverseny és hasonlók elmaradtak, ez esélyes lesz a karácsonyira is, mert nem igazán láttam aktivitást, vagy effélét, ami miatt ezt érdemes lenne kiírni.
@Niteris még kicsit korábban csatlakozott a Kreatív csapathoz és engedélyezve lett neki, hogy meséljen magánkalandokat Reneszánszon is, így hozzá lehet ilyen ügyben fordulni.
A napokban kikerülnek a téli eventek, mert következő hónap már december lesz. De addig is a jelenlegi Reneszánsz korszakkaland a vége felé van, az SW már véget ért és kiírásra kerültek az új kalandok, ahova még mindig lehet jelentkezni.
- Nem a barátaink címet viseli a Reneszánszos, amire itt lehet jelentkezni
- Ismerd az ellenséged pedig az SW-s kaland címe, erre is lehet jelentkezni.
Másik fontos, hogy továbbra is szeretnék visszalépni a Reneszánszos korszakkalandok mesélésétől, ehhez kapcsolatos dolgokat itt találjátok. Szóval keresem az utódomat továbbra is. Mindez az SW síkot nem befolyásolja, azt nem érinti, csak a Reneszánszot.
Az őszi eventek még tartanak, amire jelentkezni nem kell, hanem lehet menni és egészen november 30-n 23:59ig tart mind a kettő.
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- A Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
Mivel az őszi eventek utolsó hónapja van, így a mai napon, vagy egy-két napon belül kiírásra kerülnek a téli eventek is, ahogyan lenni szokott, hogy legyen időtök arra, hogy „jelentkezzetek” rájuk, vagyis partnert találjatok.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Serenity-től (@Xeth E'ron), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
A legfontosabb Reneszánszos Cerebro központi adattára néven ismert. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
A legfontosabb Little SW-s Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizennegyedik korszakkaland, Nem a barátaink címen lett kiírva, már elkezdődött, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es őszi event elindult, egészen november 30-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Tyler részéről itt található a New Exiles kaland, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n az ötödik kaland a korszakzárásig nem lesz kiírva, mert az már rakatákat érintené és ugye ők a korszakzárásig fel sem bukkannak Smile
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került az új első (tizenegyedik) korszakkaland, ami a Ismerd az ellenséged címet viseli. A kaland nem kezdődött, így lehet jelentkezni rá új karakterrel, vagy a bővítéssel.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Új alternatív kaland került kiírásra, ami a Sötét Jövő címet viseli. 25 évvel a jövőben játszódik, ahol a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult minden. Nem kell előtörténet, csak magasabb szintre léptetni a karaktereket. Minden mást a topicban találtok. A kaland ugyan elindult, de folyamatosan lehet jelentkezni.
Serenity is írt is egy kalandot A másik oldal címen.
Az ötödik hódítás majd következő korszak elején lesz csak kiírva, de akkor is úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Nem kell hozzá bővítés és akár majd új karakter is hozható úgy, hogy elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit. A kaland PÁRHUZAMOS lesz akkor is.
Az őszi event a Rakghoul elkezdődött és a szabályok értelében ez is november 30-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve az Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
Ugyanezt használjátok bátran Little SW-re, ami Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok a síkkal kapcsolatban!




Hírek!
2031. október

Háború!
Az utóbbi hónapokban a kree-k továbbra sem támadták meg a Földet. Az élelmezést sikerült megoldani – legalább is a növényi részét – azonban az állatok továbbra is hullnak megállás nélkül. A földi tudósok más bolygókat próbálnak felfedezni, hogyha evakuálni kell a bolygót, akkor legyen hova menekülnie a lakóknak.
Közben a kree-k terveit megzavarta Annihilus seregének megérkezése a Naprendszerbe.

Ellenségem ellensége
Layla azonban nem igazán volt a helyzet magaslatán és a bogarak őt is leterítették, miközben Jason savalakot tudott felvenni és úgy már egészen jól feltudta az ellenséggel venni a harcot, igaz egyszerre csak eggyel.

Halk suttogás
Totó csak a kristályokat akarta, utána tovább tudtak menni, ahol a Madárijesztő tett fel nekik egy kérdést. Erre sikeresen válaszolni tudtak, ennek köszönhetően pedig bejuthattak a kastélyba, ahol Amy is volt. A lányhoz pedig a Bádogember kísérte el őket.

Egy nem várt találkozás
Végül minden szerencsésen alakult, mert Serena is felépült, nem beszélve arról, hogy egy-két hét börtön után Tylert is szabadon engedték, hiszen ebben a testben nem lehet bizonyítani, hogy ő volt az, aki korábban bűntettet követett el, így szabad lappal indulhatott.

Sötét istenek
Aina tovább folytatta a kutatást és keresést a sötét istenek után, így felkereste az őszi fesztiválon sínylődő Kaylyn von Hessen-t, hogy az ő tudását hívja segítségül a kelta túlvilágon levő sötét isten ellen, bár ebbe nem avatta be a latveriai nőt.

Bál
New Jersey-ben kezdődött tovább tart az őszi fesztivál, aminek a Halloween a központi eleme.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Thorhalla Vas. 06 Dec. 2020, 13:40

Hírek!
2020. november és december

Kedves játékosok!
Megkésve, de itt vannak az előző hónapi hírek. Bocsánat, csak mostanra tudtam elég erőt összeszedni, hogy megírjam ezt, annak ellenére, hogy szinte semmi sem történt.
Az őszi eventek véget értek, így elkezdődtek téli eventek, amik 2021. február 28-n 23:59ig tartanak. Linkeket lejjebb találhattok.
Véget ért a Reneszánszos korszakkaland is, így lehet jelentkezni a következőre, ahogyan SW-n is az új korszak első kalandjára.
- Nem a barátaink címet viseli a Reneszánszos, amire itt lehet jelentkezni
- Ismerd az ellenséged pedig az SW-s kaland címe, erre is lehet jelentkezni.
Másik fontos, hogy továbbra is szeretnék visszalépni a Reneszánszos korszakkalandok mesélésétől, ehhez kapcsolatos dolgokat itt találjátok. Szóval keresem az utódomat továbbra is. Mindez az SW síkot nem befolyásolja, azt nem érinti, csak a Reneszánszot.
A téli eventek itt találhatóak:
- Az SW-s event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
- A Reneszánszos event topicja itt érhető el, minden linkkel együtt.
Mivel az őszi eventek utolsó hónapja van, így a mai napon, vagy egy-két napon belül kiírásra kerülnek a téli eventek is, ahogyan lenni szokott, hogy legyen időtök arra, hogy „jelentkezzetek” rájuk, vagyis partnert találjatok.

Továbbra is fontos megjegyezni, hogy aki szeretne kalandok mellett játszani, már van lehetőség párhuzamos szabadjátékra, minderről itt olvashattok részletesebben. Reméljük sokak számára fog mindez nagy örömöt okozni.

Nem győzöm hangsúlyozni és népszerűsíteni a Helyzetjátékokat, ahol különböző kánon és nem kánon egyedi és extrém helyzetekben találhatják a karakterek magukat jutalomért!

Mivel még mindig túl vagyunk terhelve, hogy összesen hárman vagyunk KM-ek, a lejjebb található szabályok szerint lehet jelentkezni kalandmesternek, ha valakit érdekelne mindez. Örömmel is vennénk, ha lenne jelentkező Smile
A kreatív csapatba is várunk jelentkezőket.



Egyre több személynek van templatje az oldalon és vannak, akik nem értenek a kódoláshoz, de szeretnének, esetleg aláírásképeket és hasonlókat szerkesztetni. Nyugodtan kérhettek segítséget, vagy discordon, vagy design és művészet részlegen megteheti, hogy segítséget kér. Illetve képek szerkesztését itt lehet Nefi-től kérni. Illetve rank tag-et Serenity-től (@Xeth E'ron), vagy Nefitől (@Thorhalla).

A discord chat szervere itt érhető el.

Az eventrészleg párhuzamos és egész évben nyitott, így az adott event szabályaival lehet menni játszani.
Immáron rendelkezünk szabadjáték helyszínnel is, ahol lehet kalandok mellett szabadon szabadjátékozni, azaz KM nélkül játszani. Erről itt olvashattok részletesen.
A Wrightworld továbbra is párhuzamos játéktér, így jöhet oda bárki bátran játszani.
A Kalandmester pályázat frissítve van, sima alternatív kalandot kell csak mesélni hozzá.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.

Tutorialok az oldalon:
Tutorial gyűjtőhely, ide fog minden tutorial bekerülni ezentúl.
A legfontosabb Reneszánszos Cerebro központi adattára néven ismert. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
A legfontosabb Little SW-s Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban! Használjátok bátran!
Sablonokkal/templatekkel kapcsolatos dolgok a másik tutorial.
Nem kifejezetten tutorial, de a Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.

Továbbra is jelen vagyunk a Facebookon, ahol az oldal csoportjába mindenkit örömmel látunk, szóval tessék bátran belépni. Főleg az újoncok nincsenek bent, de a régiek közül sem jó páran.
A discord chat szerveren továbbra is várunk mindenkit, aki még nem jött fel. Mindig van fent valaki és kellemes a hangulat Smile
Mivel továbbra is sok új karakter van, így érdemesnek tartom megjegyezni, hogyha többet szeretnének játszani, akkor az alternatív síkokra teljesen nyugodtan készíthetnek karaktert a meglévő accountjukkal. Bármelyik síkra mehettek játszani – többre is egyszerre –, így tessék bátran élni a lehetőséggel. ^.^
A GY.I.K. készítés topicban még mindig várunk tőletek kérdéseket, amiket látnátok ebben a témában Titeket való megsegítésben.
Az frpg topsite-s nemrég indult újra, és így szeretnélek megkérni titeket, hogy az oldalon is kint van a képecske, de itt is írom, hogy kattintsatok naponta legalább 1x a linkre, hogy elöl legyünk a listán. Elég sokan találtak onnan hozzánk, így jó lenne továbbra is elől lenni ott. Köszi
http://frpg.gotop100.com/in.php?ref=349 - a link.

Ide meg naponta 1x elég, mert többet azt hiszem be sem vesz a rendszer.
http://frpg.hu/system/in.php?id=24
És itt ha megoldható, és valaki veszi a fáradtságot nyugodtan lehet értékelni és pontozni az oldalt is, úgyis le vagyunk maradva a többiekhez képest, mert kevesen írtak kritikát ^^




A Kalandfigyelő-ben nyomon lehet követni az oldalon futó eseményeket, kalandokat.
Aki szabadjátékra keres embereket itt teheti meg, aki pedig magánkalandot szeretne kérni, arra itt van lehetősége.
Párhuzamos szabadjátékra az aktuális event leírásokat, az aktuális kalandoknál keressétek, ott lehet partnert is keresni.
Itt pedig a Wrightworld-re kereshettek játékostársakat, akkor is, ha már kalandban vagytok vele.
Ezeken felül folyamatosan lehet kalandok mellett párhuzamosan szabadjátékozni, a megfelelő helyen.
A folyamatos kalandok alatt a vérdíjlista, utcai harcok találhatóak, illetve az X diákok is itt kereshetnek maguknak játékostársat.

A szokásos kalandok, amikre még lehet jelentkezni:
Reneszánsz:
A tizennegyedik korszakkaland, Nem a barátaink címen lett kiírva, még nem kezdődött el, de továbbra is lehet jelentkezni.
A 2031-es téli event elindult, egészen február 28-n 23:59ig tart, addig nyugodtan lehet menni játszani. Az event PÁRHUZAMOS. Az X-diákok számára továbbra is beleszámít a kötelező 2 kaland/eventbe az ingyenes NJK-vá váláshoz.

Lehetőség van arra, hogy a Kerekasztal Lovagjainak bőrébe bújj, egy folyamatos kaland keretében. Itt majd csak a következő Avalonos kalandnál lesznek bemesélve a karakterek! (ez éppen aktuális a mostani korszakkalandhoz)
Ismét lehetőség van Osborn angyalnak is jelentkezni, menni, aki szeretne hozzájuk csatlakozni.
Újra lehet jelentkezni Apokalipszis lovasának Éhség és Pestis címre.

Alternatív kalandok:
Alternatív kalandként @Tyler részéről itt található a New Exiles kaland, ami elég formabontó a korábbiakhoz képest.

Hadijátékok:
Reneszánszon, az India ékköve kaland, ahova lényegében bárki tud menni, direkt úgy lett kiírva.
Lil’SW-n az ötödik kaland a korszakzárásig nem lesz kiírva, mert az már rakatákat érintené és ugye ők a korszakzárásig fel sem bukkannak Smile
Ezek a kalandok PÁRHUZAMOS-ak, így nyugodtan mehettek ide játszani akkor is, ha máshol játékban vagytok már.

Helyzetjátékok:
A QfA engedélyével tőlük átvett játékstílus, ahol különböző helyzeteket kaptok akrakterekhez, amire reagálni kell karakter hűen jutalmakért. Itt lehet menni játszani csak annyit kell tennetek, hogy nyittok a kívánt karakterrel egy topicot és utána kaptok is érdekes, vicces, vagy épp komoly szituációt a karakterhez.

Little SW:
Kiírásra került az új első (tizenegyedik) korszakkaland, ami a Ismerd az ellenséged címet viseli. A kaland nem kezdődött el, így lehet jelentkezni rá új karakterrel, vagy a bővítéssel.
A síkon, itt lehet keresni kalandmestert, játékostársat, karaktereket, illetve itt fognak szerepelni a kalandok is.
A Reneszánszoz hasonlóan a sík is kapott szabadjáték helyszínt, ahol az ottani szabályok alapján lehet szabadjátékozni a kalandok és eventek mellett.
A Vérdíjak és megbízások topicban is lelhettek kalandokat, ide kerülnek a levadászandó, megtalálandó személyek listája. Mint Reneszánszon a Vérdíj lista, folyamatos kaland lehetőségek, ahol a JK-k is hirdethetnek.
Új alternatív kaland került kiírásra, ami a Sötét Jövő címet viseli. 25 évvel a jövőben játszódik, ahol a legrosszabb forgatókönyv szerint alakult minden. Nem kell előtörténet, csak magasabb szintre léptetni a karaktereket. Minden mást a topicban találtok. A kaland ugyan elindult, de folyamatosan lehet jelentkezni.
Az ötödik hódítás majd következő korszak elején lesz csak kiírva, de akkor is úgy, hogy a lehető legtöbb játékos tudjon jelentkezni rá. Nem kell hozzá bővítés és akár majd új karakter is hozható úgy, hogy elég csak egy adatlap is, nem kell kész karit. A kaland PÁRHUZAMOS lesz akkor is.
A Sithmas event a évvégi bál elkezdődött és a szabályok értelében ez is február 28-n 23:59-ig tart. Most már erre is lehet pontokat és creditet kapni. Ez is event/bál, azaz PÁRHUZAMOS. Ismét lesz szerencsejáték!

többi sík:

Itt is elmondanám, amit Z és én is mindig mondunk, hogy nyugodtan tessék szabadjátékozni mesélő nélkül összeálltok többen, vagy csak ketten. Az altersíkok közül mindezt megtehetitek az Ékkövek Birodalmában, illetve az Epic síkon is. Játékra fel!

Mindenki használja bátran Cerebro központi adattára-t. Itt minden fontos információt megtaláltok az oldallal kapcsolatban!
Ugyanezt használjátok bátran Little SW-re, ami Sith és Jedi archívim néven szerepel. Itt minden fontos információt megtaláltok a síkkal kapcsolatban!




Hírek!
2031. november

Háború!
Az utóbbi hónapokban a kree-k továbbra sem támadták meg a Földet. Az élelmezést sikerült megoldani – legalább is a növényi részét – azonban az állatok továbbra is hullnak megállás nélkül. A földi tudósok más bolygókat próbálnak felfedezni, hogyha evakuálni kell a bolygót, akkor legyen hova menekülnie a lakóknak.
Közben a kree-k terveit megzavarta Annihilus seregének megérkezése a Naprendszerbe.

Ellenségem ellensége
Végül sikerült megoldani a problémát, a lányok Jason-nek köszönhetően túlélték az eseményeket, és hatóságok is nekitudtak állni annak, hogy utána járjanak a bogaras dolgoknak. A város megtiszítása megkezdődött, már ha mindez egyáltalán még lehetséges volt.

Halk suttogás
Kiderült, hogy Niterisnek és a doktornak köszönhetően Amy-ből az álmok istennője lett, így az álomsík most remélhetőleg nagyon sokáig megvolt védve Rémálom befolyásától, hiszen már volt valaki, aki vigyázzon erre a helyre. A páros később is bármikor feltudja venni a kapcsolatot az újdonsült istennővel.

Bál
Az őszi fesztivált a hagyományokhoz hűen felváltotta a Múzeumban levő

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
New York Times - Page 5 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

New York Times - Page 5 Empty Re: New York Times

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.