Vadföld (Antarktisz)

2 / 13 oldal Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Tyranis on Vas. 01 Jan. 2012, 18:00

Tyranis újra a skrullt figyelte, tudta, hogy ennek a darabnak már csak a „kutya” miatt is nagyon óvatosnak kell lennie, meg egy ilyen helyen azok után, hogy a skrull Magnetót megtalálták a földiek sokkal gyanakvóbbak lesznek. De pontosan ez volt az oka annak is, hogy a legjobbat választotta. Más megoldás is lehetett volna, de addig most nem akart elmenni. Egyelőre nem volt szükséges, hogy megtegye. Úgy kalkulált és számolt a lehetőségekkel, hogy soha sem lesz rá szükség. Azok túl veszélyesek és alattomosak voltak ahhoz, hogy felhasználhassa majd őket. Hogy most mit kellett tenni? Nagyon, nagyon sok mindent. De erről ennek az embernek nem kellett tudnia, elég volt, ha annyit tud, amennyi az emberi és a földi részt illeti. És azt is csak nagyon nagy vonalakban. A többi pedig nem tartozott rá, ennyit még nem félt, ha véletlenül kifecseg az ellenfélnek. Sőt! Talán még akár várta is, hogy mindez megtörténjen. Még abból is sikerrel kerülhet ki. Merészebbnek hinnék magukat, hogy ismerik az ellenség tervét, és akkor kétségbeesettebben lépnek, nagyobbat hibáznak és ő csak abból is sokkal jobban fog kikerülni, mint egyébként remélhette volna a számítások sorában. De most sem bízta el magát, csak kalkulált, ezek is csak lehetőségek voltak, egy a megannyi sokból.
- Most? Várunk, a skrull hamarosan visszatér Attilan-ra a feladataival. Ti meg teszitek, amit nagyapád mond. Ő tudja, hogy mikor és hogyan kell lépnie.
Ezzel utoljára az érzéketlen arcát a fiúra emelte, majd egy villanással tűnt el és hagyta magára Haward-ot és a skrull nőt az alaksorban.

Vége egyelőre.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1532
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Haward Maximoff on Vas. 01 Jan. 2012, 21:24

Ismét csöndbe borulunk, de végül megkapom a választ. Tehát várakozás. Megvárjuk amíg az ál-Királynő visszatér Attilanra és megkezdi a ténykedéseit. Nagyon remélem, hogy a skrull nem fog lebukni a lázadók előtt, bár külsőleg tökéletes hasonmás. Ha nem én raboltam volna el az Új Parlament épületéből az igazi Melissát, akkor még engem is rá lehetne szedni, hogy az átalakult skrull nő a valódi halkirálynő. Kissé elmodolyodom magamban, amikor arra gondolok, hogy a lázadók visszatérnek a bázisukra és szembesülniük kell az Embertelenek Királynőjének eltűnésével. Hát még, amikor kiderül, milyen nevetséges mentőakciónak köszönhető az elvesztése. Erről viszont hirtelen eszembe jut Victoria is, és kissé eltűnik tőle egy picit a jókedvem. Nem akartam volna neki fájdalmat okozni, ha nem erőlködik annyira azzal, hogy az utamba áll és kiszabadul a fogságából, nem eshetett volna semmi baja. Családtagom, révén némiképp sajnáltam, a lelkiismeret furdalásom egy része ugyanis tudatta velem, hogy bizonyos szinten miattam került abba az állapotba, amiben volt, pedig sérülten is engem védett. Ez az egy dolog azóta sem ment ki a fejemből, de végül ezt a dolgot eltemetem magamban. Ő már csak volt a rokonom. Úgy döntött, hogy az ellenállással tart, és így ellenségnek kell tekintenünk őt. Ellenségként kell kezelnem. Nem nézhetek rá különbül, mint holmi lázadóra. Nem érezhetek együtt vele. Ki kell ölnöm magamból a rokonságunk érzését. Ha nem avatkozik a parlamenti csatába, nem lenne baja. Így nem is törődöm vele többé. Mélázásomból A Halál Avatárjának az eltűnése zökkent ki. Tényleg gépies a lány. Itt hagyott minket se szó, se beszéd. Legalább köszönhetett volna, bár ez, nyugtázom magamban, a mai világban már puszta formaiság. Biccentek a skrull nő felé, majd megfordulok és lassú léptekkel elhagyom a termet. A folyosón visszafelé baktatva a Trónterem felé, ismét rádöbbenek, hogy az akciónk sikeres volt, és ez visszahozza egy kicsit a jókedvemet, amit az előbb a Victoriával történtek gondolata vett el. Visszamegyek a Trónterembe, ideje végre beszélnem erről-arról nagyapával, és megismernem a következő küldetésem részleteit. Még talán edzek is egy kicsit előtte, hogy felkészülhessek az újabb feladathoz. Ennél rosszabb végeredménynel sose végezzünk, és akkor az ellenállás vége elérkezik hazánkba, a lázadók pedig eltűnnek közölünk egyszer, s mindenkorra.

//Ezzel a záró reaggal megköszönöm szépen a kalandot, és izgatottan várom a folytatást. Smile //
avatar
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 09 Május 2012, 14:07

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

A hármas kénytelen volt teleportálással érkezni, révén Vadföld igencsak kívül és távol esett minden más helytől, ahova normális körülmények között menni lehetett. Először Japánba ment Kevin és Rachel, hogy ott Algernonnal találkozzanak és úgy menjenek a félszigetre. Az ő dolguk viszonylag könnyű volt és egyszerűen érthető. Meg kellett a helyi törzseket győzni, hogy forduljanak Magneto ellen. A nehezebbik része persze az volt, hogy ők is mutánsok lettek és emiatt lehet, hogy nem lesznek annyira barátságosak és segítőkészek, mint ahogyan Kevin emlékezett rájuk. A csapat végül egy villanás után a tengerpartra érkezett meg. Ismerős helyre, korábban is itt landoltak, amikor először jártak a szigeten. Csak most valahogyan mégis kissé nyomasztóbbnak hatott a hely, talán Ka-Zar komorsága miatt, aki nem hitte volna, hogy így fog hazatérni, ahogyan most.



A hozzászólást Thorhalla összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 11 Május 2012, 14:32-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Csüt. 10 Május 2012, 18:36

A Japánba tett kiruccanás érdekes színfoltja volt az utazásnak, nem voltam még ott, és hiába jártam már a pokolban, a negatív zónában, az űrben és még ki tudja hol, Japán mégis érdekes hely. Sajnos városnézésre nem volt időnk, mert Vadföld ügye sürgetőbb.
Kevin hangulata rányomta a bélyegét az én kedvemre is, és Algernonnal sem sokat dumáltam emiatt. Mikor megérkezünk a szigetre, a tenger felé fordulok. Szép az idő, a táj, és Kevin hazajött végre, mégsem vagyok vidám, és ő sem. A kezemet a vállára teszem, és biztatóan mosolygok rá.
-Minden rendben lesz, édes. Nem felejtették el, hogy ki vagy, és mit tettél értük - nyugtatom meg, aztán a dzsungel felé fordulok.
-A dzsungelben próbálj nem hozzányúlni semmihez, csak kövesd Ka-Zart, mert sok a vad és a veszélyes növény. És egy fontos dolog: tiszteld a dzsungelt. Ez errefelé nagyon fontos - magyarázom Algernonnak.
Ezután ha Ka-Zar elindul, követem őt, hiszen jól ismeri, hogy merre kell menni a törzsekhez, és tudja, melyik úton kell menni, hogy mi is tudjuk vele tartani a lépést. Igaz, repülhetnék is, de az túl feltűnő lenne.
-Menjünk!

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Pént. 11 Május 2012, 16:35

Miután visszajöttünk a negatív zónából volt egy kis időm de nem pihenéssel töltöttem, inkább már az önkínzás határát súroló edzéssel. De két hét elteltével vadföldre lettem hivatalos Rachel és Ka-Zar társaságában. Japánba érkeztek meg ők és innen teleporttal mentünk is tovább Vadföld-re. A feladatunk egyszerű, meggyőzése a helyi törzsnek, remélhetőleg simán mennek a dolgok majd. Remélem nincsen semmilyen elfajult helyzet vagy hasonló. Végül is ő belőlük is mutánsok lettek a vírus miatt és lehet nem akarnak majd Magneto ellen fordulni emiatt. Az ész érvekre viszont bizonyosan fognak hallgatni. Remélem vannak ész érveink...
Körbe nézek megérkezésünk után, már már pásztázva a környéket de végül Rachelre nézek és hallgatom amit mond. Biccentek neki, hogy értettem. Egyébként sem vagyok az a tapogatós fajta. De azt nem ígérem, hogy nem bántom a dzsungelt és a vadjait. Csak addig nem amíg nem akar az engem bántani. A felszólításra pedig én is elindulok zárva a sort.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 11 Május 2012, 17:04

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

- Tudom, hogy nem felejtették el – mondta. – De kérdéses, hogy a tanács elfogad-e még mindig királynak.
A férfi Algernon felé fordult Rachel szavai után.
- Úgy értette, hogy a dinoszauruszokat hagyd békén lehetőleg. A kardfogú tigrisek engedelmeskednek nekem.
Algernon nem volt még itt korábban és valószínűleg nem mondta neki senki, hogy mik élnek ezen a félszigeten. Mindenki más volt már itt és természetesnek vették, hogy őslények és ehhez hasonló őskövületek rohangásznak mindenfelé. Kora délután volt, amikor a hármas megérkezett, így igencsak nagy hőség volt, tikkasztó és az óceán közelsége sem tette jobbá mindezt. Kevin indult előre és mutatta az utat, nehéz volt ebben közlekedni, magas páratartalom miatt hamar fulladni kezdett mindenki, itt hiába voltál fitt és edzett, akkor is nehéz volt. Egyedül a férfi nem érezte meg, ő itt nőtt fel és neki ez volt a természetes. Fél óra alatt sikerült alig kétszáz métert megtenni, de legalább már a külső nehézkesebb részen bejutott a csapat a tágabb részre, ahol könnyebb volt közlekedni.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Pént. 11 Május 2012, 21:09

Pont dinó ra nem számítottam. Furcsán is nézek rá egy pillanatig. Fura ez a hely már most.
- Békén hagyom őket.
Meg minden mást is. Jesszus miféle erdő ez? Ne nyúlj semmihez, ne akard megölni azt, amaz meg hallgat rám... A levegő is nehéz és fárasztó a túra de legalább a vezetésével haladunk előre egy tűrhető tempóban mígnem kiérünk egy kicsit nyitottam terepre és haladni is könnyebb lett.
- Van még valami amit tudnom kéne erről a területről?
Már morfondírozok miután Rachel is és Ka-Zar is megnyugtatott, hogy rég kipusztult dinóhoz és egyéb érdekes és veszélyes növényeket ne buzeráljak, hogy még mi lehett itt amire számítanom kellene. Nem esne jól ha egyszer csak valami el akarna taposni vagy öklelni.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Szomb. 12 Május 2012, 17:05

Na igen, a dinók. Az ember nem is tudja, milyenek ezek a lények, el sem tudja képzelni, amíg nem látja őket. Oké, filmek, meg ilyesmik voltak, de azért élőben nem ugyan az.
A túra kezdetén eléggé kifulladok, de eltölt némi jó érzéssel, hogy ha még mindig cigiznék, sokkal rosszabban bírnám. Mikor elérjük a belső dzsungelt, nem könnyebbülök meg, mert ez csak egy dolgot jelent: nagy dinókat. A sűrű dzsungelbe nem jönnek be, nem férnek be a nagyobbak, és nem szokták letarolni a fákat, hiszen ami olyan kicsi, hogy oda befér, nem is nagyon érdekli őket inkább. De ha már bejövünk a vadászterületükre... Lehet, hogy kicsit túl sokat hallgattam Kevin sztorijait a dinókról?
-A kihalt lények elevenségét leszámítva nincs sok különbség a világ többi részéhez képest. Ami azt illeti, az itt élő emberekkel még én sem találkoztam soha, csak Kevin mesélt róluk egy keveset.
Kérdőn nézek felé, és remélem, hogy tarthatunk egy perc pihenőt, amíg ő mesél, mi meg újra kapunk levegőt. Nekem például kifejezetten jól esne.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 12 Május 2012, 19:44

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

A kérdések után Ka-Zar úgy döntött, hogy pihenjenek meg egy kicsit. Illetve a páros kimerültsége miatt is. Ő maga azért még körbenézett és felmérte a helyet, hogy kell-e valamitől tartani, de nem talált semmit sem.
- Nem igen van vad a közelben, maradhatunk pár percig, amíg a szél iránya nem változik meg – mondta. – Szóval akkor a helyi törzsekről érdemes tudni, hogy több tucat kisebb-nagyobb található a dzsungelben, vagy éppen máshol a tengerparton. A legtöbb kerüli a civilizációt, így Magneto városával, sem palotájával sem tartják a kapcsolatot. Mind megtanulták, hogy miként éljenek meg itt, és hogyan tartsák távol a vadállatokat maguktól. Külön nyelvet beszélnek, de nagyon sokan, főleg az öregek megértik az angolt is, hála annak, hogy a szüleim annak idején több helyen is megfordultak és megtanították őket a nyelvünkre. Nem használnak technológiát, de tudják kezelni, szinte őskori körülmények között élnek, de tudnak beszélni, földet művelnek, de a herbalizmushoz nagyon értenek, akárcsak a túléléshez. Mind fekete bőrűek, mint ahogyan olvastam általában a bennszülöttek egyéb dzsungelekben. Helyenként tarthatnak zabukat háziállatnak.
A Zabu még Algernonnak is ismerős szó volt, a mágustoronyban ő is látta a két házimacska szelídségű kardfogú tigrist, amik nyivákolva menekülnek az embertelenek transzportra használt „kutyájától”.
- Természetszerető népek, és ha lehet kerülik az erőszakot, maximum maguk védelmében az állatokkal szemben lépnek fel.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Szomb. 12 Május 2012, 22:56

Csupa öröm ez a hely. Leülök a földre törökülésben miközben hallgatom Ka-Zar ismertetőjét. Egész kényelmetlen ez a jungel. Hozzászoktam már a hideghez. Ezek a hirtelen klímaváltások meg megfullasztanak. Felemelem a kezemet ökölbe szorítva és magamban elkezdem összegezni a szabályait a helynek és mindegyik pontnál kinyújtom egy ujjam számolva.
~ Nem bántjuk a természetet, nem nyúlkálunk a növényekhez, nem nyúlkálunk az állatokhoz, a törzsek népét nem bántjuk, az állatokat se bántjuk. ~ felemelem a másik kezemet is és azon fojtatom a számolást közben. ~Nem tévedünk el az erdőben mert Magneto bázisa közel és elfoghatnak, vadállatok felfalhatnak, a növények meg ki tudja mit csinálnak.~
Sóhajtok egyet halkan. Legalább tényleg úgy fest kellemes vitának nézünk elébe és nem vérre menő harcnak. Ez legalább jó. Felkelek a földről és leporolom a nadrágomat. Nehéz a levegő de ez nem fog változni bármennyit is pihenünk itt.
- Jolvan, mindent értek. Mehetünk tovább felőlem.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Vas. 13 Május 2012, 18:21

Leülök egy kőre vagy fatörzsre, amíg Kevin mesél, és kifújom magam. Valamivel többet mond el most, mint amit nekem mesélt korábban a törzsekről, úgyhogy figyelek én is, nem árt, ha képben vagyok. Például jó tudni, hogy csak az öregek beszélik jól az angolt, úgyhogy velük kell majd beszélnünk, valószínűleg ők amúgy is vezetők az egyes törzseknél, azt hiszem, itt az a szokás, hogy tisztelik az idős kort és a bölcsességgel párosítják. Bezzeg a "civilizált" világban az öregeket bevágják egy otthonba, ahol eléjük raknak napi háromszor valami moslékot, beléjük nyomják a gyógyszereiket, a többi meg le van szarva.
A tudnivalók után megtörlöm a homlokomat, és újra felállok.
-Remélem meg tudjuk velük értetni, hogy Magneto legalább akkora veszélyt jelent rájuk, mint az itt élő vadállatok, és ellene is jó lenne erőszakkal fellépni - sóhajtok fel, aztán elindulok Kevin után tovább az dzsungelben.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 14 Május 2012, 10:19

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

Kevin bólintott Rachel szavaira.
- Magneto így is sokszor károsította a környezetet, amit a Tanács sem fogadott jó néven – mondta. – Így bízhatunk benne, hogy sikerül őket megnyerni. Induljunk!
Egy jócskán hosszabb séta következett, mint az eddigi. Igaz ez itt letaposott úton volt, így annyira nem volt megterhelő senki számára. Időnként a triónak meg kellett állnia, mert egy-egy kisebb dinoszaurusz, vagy egyéb állat keresztezte az útjukat, így Algernon is meggyőződhetett róla, hogy nem csak hülyéskedtek vele ezzel kapcsolatban, hanem tényleg így volt. A távolból hangos ragadozóbömbölést is lehetett hallani, utoljára ilyet a T-Rexektől lehetett valamelyik filmben, vagy kiállításon. Végül egy óra múlva némi emelkedős sétálás után egy dombra felérve mindenki megláthatta, hogy hova is tartanak valójában.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Hétf. 14 Május 2012, 20:43

Szóval Magneto úgy döntött alakítja az erdő formáját és ez persze nem tetszik a törzseknek, amit megértek így, hogy elmondtak pár dolgot. Ez jó pont nekünk eddig, remélem több is lesz mert nem egészen jó indok, hogy mi nem vágtunk ki fákat. Ennél több kell majd. De ha odaérünk és tudunk beszélni a vezetőkkel akkor kellenek majd az érvek és ellen érvek. Most hosszabb séta következett meg megszakításokkal mert néha keresztezte az utunkat pár kisebb dinó és meg kellett várni míg elmennek. Kiráz a hideg ettől a helytől. Dinók mászkálnak keresztbe és a hangok is nyugtalanítanak. Ráfogok a katanám markolatára és menet közben jobbra balra nézelődök folyamatosan. Aggódok nem kicsit. Nem a feladat miatt hanem inkább azon, hogy valami erre trappol és agyon tapos minket, vagy megpróbál megenni. Az arcomra is biztos kiült az idegesség és nem is igazán esik le róla az út alatt. Csak akkor mikor felérünk egy dombra és rálátást kapunk az úti célunkra. Meglepődök a látványtól. Vályog háztól sátorig mindenre de erre nem számítottam.
- Ez a falu? - Bökök az épületek felé el a kérdésem közben majd Ka-Zar felé fordulok.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Kedd 15 Május 2012, 12:20

-Lehet, hogy ide inkább érdemesebb lenne repülve menni - jegyzem meg, mikor végre kikeveredünk a dzsungelből egy kis időre, és meglátjuk a hatalmas sziklaormot. A dinók egész érdekes élményt nyújtottak, kicsit ijesztő, de olyan, mintha egy szafarin lennék - persze azzal a különbséggel, hogy itt nem lőjük le az állatokat, csak nézegetjük, és igyekszünk elbújni előlük, mert egy kicsivel veszélyesebbek, mint egy zebra, gazella vagy akár oroszlán.
-Tudnunk kell esetleg valamilyen szokásokról, amiket be kell tartanunk, hogy nehogy megsértsük a Tanácsot? Valami illő üdvözlés, vagy hogy ne szólaljunk meg, csak amikor kérdeznek minket? - Jobb tisztázni az ilyesmit, mert kár lenne azon elbukni a dolgot, hogy valami buta hibát követünk el a protokollban.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 15 Május 2012, 15:08

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

A férfi megcsóválta a fejét Algernon kérdésére.
- Nem, ez a Vadföldi Törzsi Tanács épülete – mondta. – Nem földi, emberi technológia szerint épült. A helyiek egy bizonyos Építő, vagy Létrehozó az, akiben hisznek. Ez leginkább… hogy is mondjam… kozmikus entitásnak lehetne nevezni. A hitük szerint ő teremtette az itt élőket és neki köszönhető, hogy itt még élnek azok a lények, amik a Föld többi részéről kihaltak.
Elindult a hatalmas építmény felé lassú nyugodt tempóval, hogy a többiek is tudják követni.
- Nem sok van, karemeléssel jelzi valaki, ha szólni akar, és amint valaki a mondandója végére ér, általában fel szokás szólítani. Meglehetősen kulturáltak ahhoz képest, amit New Yorkban tapasztaltam. Mindenki kivárja a sorát és illedelmesen beszélnek. És igen, ne szóljatok, ha nem kérdeznek titeket. Lifttel megyünk, nem repülünk. És még valami.
Levette a hátáról a táskáját, ami nála volt, egy hatalmas túrázó hátizsák és három nejlonba csomagolt ruhát vett elő, két öltönyt és egy estélyit.
- Mielőtt bemegyünk, át kell öltöznünk – tette még hozzá.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Kedd 15 Május 2012, 18:13

Szóval csak a tanács. Érdekes az is, hogy honnan vannak az épületek. A kézfeltartós módszer az iskolára emlékeztet egy kicsit. De az biztos, hogy jó módszer és ahogy mondja be is tartják. Leveszi a táskáját és rosszalló tekintettel nézem az elővett nejloncsomagos ruhát. Húzom a számat de kinyúlok az egyik öltönyért, hogy elvegyem.
- Muszáj mi?
Költői kérdés, tudom, hogy muszáj de ettől függetlenül nem tetszik. Vagy ezért. De az öltönyt se így se úgy nem szeretem. Miután elvettem a ruhát a két katanát kihúzom az övemből és leteszem a földre. Hátat fordítok a többieknek és egy kicsit meredek az erdőre.
~Nincs az az isten, hogy én beljebb menjek oda átöltözni...~
Nincs mit tenni, nem mintha érdekelne de remélem senki sem fog fejbe vágni ezért. Megfordulni nem fordulok vissza feléjük csak elkezdek átöltözni. Félig készen fordulok csak meg fejjel egy pillanatra.
- A fegyvereim vihetem?
Kérdem Ka-Zar-t közben fojtatva az öltözést közben. Jó az egyensúly érzékem így nem fogok elesni se hiába nézek hátra közben bújok a gatyába. Jó kérdés, hogy vihetem-e de az is hogy ha vihetem akkor sem tudom rákötni a gatyámra. Hát ha jöhetnek akkor kézbe kell majd cipelni őket.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Szomb. 19 Május 2012, 18:37

Nem árt, ha tudjuk ezeket az alapokat, kicsit magabiztosabban mehetünk be a tanács elé. Mikor aztán a bejárathoz érünk, ahonnan - mint kiderült - lift visz majd fel minket, megtudom, hogy estélyit kell vennem. A pillantás, amit Kevinre vetek, egyszerre ötvözi az "ezt te sem gondolod komolyan" és a "szólhattál volna korábban is, hogy ne a dzsungelben kelljen átöltöznöm" üzenetet. Végül egy sóhajtással veszem el, és belenyúlok Al fejébe, hogy amíg hiányos öltözékben vagyok, ne láthasson - Kevin miatt nincs szükség ilyen óvintézkedésekre, igaz, az ő fejébe nem is tudok belenyúlni.
Mikor megvagyok, és magamra húztam a ruhát, ami meglehetősen kényelmetlen és egyáltalán nem illik szerintem az alkalomhoz, újra láthatóvá teszem magam.
-Azt értem, hogy jelentkezéssel választják ki a felszólalókat, de arról nem tudtam, hogy annyira civilizáltak, hogy csak estélyiben lehet felszólalni. De legalább egyenjogúság van... - Morgom magamban. - Nem hiszem a fegyverekre nem hiszem, hogy szükséged lesz, Al.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 19 Május 2012, 18:50

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

Kevin megadóan nézett Rachel-re.
- Neked vannak királyi vérű és uralkodó ismerőseid – mondta védekezően. – Azt hittem, hogy nyilvánvaló lesz, hogyha visszajövünk, akkor te formálisan, mint Vadföld királynője címet töltöd be azzal, hogy velem vagy együtt.
Rachel egy gyönyörű nagyestélyit kapott egyébként, a cipő a ruha hossza miatt nem volt annyira fontos, de az is egy magas sarkú volt.
- Fegyvert lehet hozni, és az etikett és az illem így kívánja, hogy a király, a kísérete és a vezetők is rendesen felöltözzenek egy ilyen alkalomra. Még a szüleim vezették be, ahogyan az egész tanács rendszeres és megszervezett működését is. A vezetők közül többen tanultak máshol is, annak ellenére, hogy miként élnek itt.
Ő is kissé odébb vonult felöltözni, majd már elegánsan, öltönyben, nyakkendőben, ehhez való cipőben és hátrafogott hajjal jelent meg.

Algernonra nézett, majd Rachel felé nyújtotta a karját.
- Indulhatunk? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Hétf. 21 Május 2012, 14:59

Az átöltözés hamar megvolt mindenki részéről és még nem is támadt ránk éhes vadállat közben. Ka-Zar közben válaszolt is, hogy a fegyvereimet hozhatom. Ennek igazán örülök. Nem lett volna kedvem fegyvertelenül lenni. Oké barátságos beszélgetésre megyünk de nem is ezen részétől tartok. Magneto-t nem kedvelték anno mert az erdőt pusztította viszont a vírus után megváltozhattak dolgok és ez az igazán ami zavar. Felveszem a földről a katanakat és balomban az oldalamhoz fogom, a kezemmel pedig megtámaszkodom az oldalamon. Könyök hátra, ujjaim között pihennek a kardok és az egész úgy fest mintha csak támaszkodnék a kardokon.
- Az oroszlán se teszi ki a fogát ha pihen.
Mondom Rachelre nézve majd vissza fordulok Ka-Zar felé és biccentek neki. Attól még, hogy nem lesz szükség a fegyverre nem teszem messzire. Dinók hemzsegnek az erdőben és Magneto is a közelben van.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Hétf. 21 Május 2012, 23:37

Ahogy kiderül, hogy mi is a hivatalos megnevezésem az ittlétem során, nem igazán tudom elkerülni a pirulást.
-Oooké, Vadföld királynője, rendben. Remélem, nem túl konzervatívak, különben jobb, ha nem tudják meg, hogy el sem jegyeztél.
Megigazítom magamon az estélyit, és igyekszem egy cseppet sem azon gondolkodni, hogy vajon milyen lenne egy esküvő, amin a vőlegény oldaláról egy csapat kardfogú tigris és vadember érkezne, míg a menyasszony vendégeinek fele halottakból áll, akik pokoli vagy épp mennybéli teendőiket félretéve jöttek el, persze kis feszültséget kelt a démonűző após jelölt. Na, hát nem sikerült nem rágondolni. Mindenesetre ez nagy felelősséget jelent, most már nem fecseghetek össze-vissza, Vadföld királynőjeként nem csak Kevint hallgatják meg, hanem engem is, és nyilván elég kritikus szemmel néznek majd rám, amiért nem vagyok közülük való. Állnom kell a szemrehányásaikat, és jó képet kell vágnom mindenhez, különben az ügyünk veszélybe kerülhet.
-Végül is ártani nem árthat - válaszolom Alnek. - Mehetünk.

//A ruha stimmel, a fej/haj nem, de arra ott az aláírásban lévő kép.//

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 22 Május 2012, 10:20

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

Miután mindenki készen volt Ka-Zar egy ajtóhoz vezette a párost, ami úgy tűnt, hogy liftként működött. Egy teljesen átlagos fémlift. Ahogyan mindenki beszállt az el is indult, igencsak erősen és gyorsan, így mindenki azt érezhette, mintha a gyomra a torka felé közelítene. Majd jó egy perces felfelé haladás után, miközben a páros füle bedugult és pattogott a nyomás miatt, hirtelen állt meg a lift. Némileg szédülve léptek ki a folyosóra, aminek itt fent már üvegfala volt. Gyönyörűen be lehetett látni Vadföldet, mintha csak panoráma képet néztek volna. Igaz az üvegfolyosó miatt, akinek egy kicsit is tériszonya volt, az most nem érezhette jól magát. A rövidke séta után, a folyosó végére elérve egy kétszárnyú ajtó fogadta a csapatot. Két fekete bőrű őslakos állt ott, hajolt meg mélyen az érkezők felé, majd nyitotta ki az ajtót és beléphettek a tárgyalóterembe, ahol talán páros legnagyobb meglepetésére megannyi fehér ember is volt és nem csak őslakosok.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sakura on Szer. 23 Május 2012, 18:16

Készen voltunk és elsétáltunk a lifthez. Nem kis sebesség van, mire felértünk a fülem is bedugult miatta. Kárpótló volt a kilátás viszont ami elénk tárult mikor kinyílt az ajtó. A folyosón haladva nézek kifelé csodálva. Nem semmi ez az erdő, így madártávlatból még jobban is tetszik.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy dinók élnek ebben az erdőben, talán még akkor is kételkednék ha egy rám lépne épp. A nézelődést abbahagyom mikor odaérünk a tárgyaló terem ajtajához. Két őslakos állt ott és meghajlással köszöntöttek minket majd kinyitották az ajtót nekünk. Rachel és Ka-Zar után megyek csak be a terembe. Ebben a körökben most ők fontos személyek vagy mik is így jobb, ha ők mennek előre. Belépve körbenézek, szép kis tárgyaló, nagy meglepetés viszont, hogy fehér bőrűek is vannak itt. Nem számítottam volna rá, hogy lesznek. De végül is nem igazán számít.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1237
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Csüt. 24 Május 2012, 16:32

A villámgyors lift kissé megviseli a gyomromat, a repülés miatt hozzászoktam már a gyors emelkedéshez és zuhanáshoz, de azért ez egy kicsit más, mert nem én irányítom. Az érkezés után egy pár másodpercig elidőzöm a kilátást figyelve, a magasság nem zavar, és legalább kicsit megnyugszik a gyomrom, meg kidugul a fülem a liftezés után. Végül ismét Kevinbe karolok, és úgy indulok el a tanácsterem felé, ahol már bizonyára várnak ránk. Mivel nem tudom, hogy mi az illendő köszöntési mód, megvárom, míg Kevin köszön, és csak elismétlem, amit ő mond vagy csinál. Remélem pukedlizni nem kell, mert örülök, hogy ebben a magassarkúban állni tudok, nemhogy még hajlongjak is.
Az nem lep meg különösebb, hogy sok a fehér ember, elvégre Kevin is fehér és ő a királyuk, hát akkor miért ne lehetne más bevándorló is a tanács tagja? Igyekszem magabiztosnak látszani, de kerülöm a nagyképűsködést, nehogy azt gondolják, hogy a királynőjükként akarok nekik rögtön parancsolgatni csak mert Kevinnel járok. Bár ki tudja, talán pont ezt várják el. Áh, nehéz ez a királynősdi, pedig még meg sem kellett szólalnom.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Thorhalla on Csüt. 24 Május 2012, 20:02

2046. november 30. péntek – Vadföld, dzsungel
Résztvevők: Hjuchia Algernon és Rachel Wilcox (+ Ka-Zar)

Odabent, ahogyan belépett a hármas mindenki felállt és meghajolt, a nők pukedliztek Kevin és Rachel irányába, és Ka-Zar is némi meghajlással köszöntötte őket. Az ajtótól egy kicsit beljebb egy pódium állt mikrofonnal felszerelve, hogy aki ott felszólal azt mindenirányból látni lehessen. Jobb szélen két nagyobb trónusra hasonlító szék, a szokásoknak megfelelően a királyé és a királynőé, itt több hely nem is volt. Illetve a bal oldalon volt még öt másik, ott nem ült senki sem éppen. Ennél a helynél volt még több kamera is, úgy tűnt, hogy felveszik az adást, sőt lehet, hogy közvetítik.
- Kérlek üljetek le, ki-ki a megfelelő helyen – mondta halkan a férfi a párosnak.
Ahogyan elindultak ő még megigazította a nyakkendőjét és fellépett a pódiumhoz, már éppen szólalt volna meg, amikor egy túlságosan is ismerős hang szólalt meg a bejárattól mindenki háta mögül.
- Azért úgy gondoltam gyermekeim, hogy van bennetek annyi jólneveltség, hogy megvárjatok egy öregembert is.


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13572
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 32.szint - 130 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Quentine Constantine on Pént. 25 Május 2012, 19:35

Rohadt pukedli. Mivel mindenki így köszönt minket anők közül, és Kevin is meghajolt a neki küldött meghajlásokra, kénytelen vagyok én is összeszerencsétlenkedni valamit. Nem néztem romantikus filmeket, és illemtanórákra sem jártam, úgyhogy próbálom leutánozni, amit ők csináltak, inkább arra koncentrálok, nehogy elessek közben.
~Azt hiszem, az ott a te helyed.~ Üzenem Algernonnak, és az öt üres szék felé pillantok, aztán elindulok a székem felé, kiemelt hely a királyi párnak. Tényleg nem érdekli őket, hogy nem vagyunk házasok? Tulajdonképpen ez tök király, sosem szerettem a formaságokat.
Aztán mielőtt elérnék a helyemre, meghallok valamit. Valamit, amit általában rémálmaimban hallhatnék, ha lennének rémálmaim, de a bogyók hatnak, az antidepresszánsoknak hála pedig most sem az az első reakcióm, hogy mentális paranccsal próbáljak meg hatni a szarzsákra, hogy vesse le magát a torony tetejéről.
Nagyot sóhajtok, lehunyom a szemem, és elszámolok magamban háromig, aztán újra kinyitom a szemeimet.
-Mondd, hogy neki nincs joga jelen lenni a tanácsban! Mondd, hogy ez csak egy rossz vicc, és kihajíttatod innen, mielőtt még veszi a bátorságot, és felszólal! - Fogaim közt sziszegem Kevinnek, de tartok tőle, a közel állók-ülők így is meghallották. - És ha még egyszer a gyermekének szólít, nem állok jót magamért!
Rohadt etika, már rég ócsárolva sütném meg az agyát, ha nem kéne királynőként viselkednem.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
7. szint - 16 kredit

Hozzászólások száma : 642
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Vadföld (Antarktisz)

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 13 oldal Previous  1, 2, 3, ... 11, 12, 13  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.