Asgard > Renegát Hadvezérek

Go down

Asgard > Renegát Hadvezérek

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 29 Jún. 2011, 22:12

A 12 ex-Lokista hadvezér, akik az Istenek háborúja után végül mind hűséget esküdtek királynőjüknek, Thorhalla-nak.

Név: Harek
Faj: Asgardi
Nem: férfi
Foglalkozás: A 12 renegát ex-Lokista hadvezér vezére, harcos, utóbb időben mágiahasználó is
Testmagassága: 192 cm
Testsúlya: 204 kg
Szeme színe: vörös
Haja színe: fekete
Bőre színe: fehér
Képességek: Korábban Loki egyik hadvezére volt, aki nem esküdött hűséget Thorhalla-nak, hanem tizenegy társával együtt elárulta az úrnőjüket és arra tették fel az életüket, hogy megdöntik a trónbitorlót, ezenfelül feltámasztják valamilyen módon az egykori urukat Loki-t és leigázzák Asgard-ot, hogy Loki egy hozzá méltó világba térhessen vissza. 30-as erőkategóriával rendelkezik. Fegyverek igen nehezen sebzik a bőrét. És mérsékelt regerációval rendelkezik. Valamilyen feketemágia segítségével megszerezte Laaksonen anyjának mágikus erejét is és lehet, hogy másokét is, de hogy mire képes teljes egészében nem ismert. Mágikus lándzsát használ (3 kredites), aminek a képessége, hogy fél percre teljesen elgyengíti az ellenfelét, ha sikerült megsebeznie. Ezenfelül képes a farkasoknak parancsolni és irányítani őket.
Erő: 30 tonna
Ellenállás: 4. szint
Gyógyulás: 2. szint
Mágiaérzékenység
Metamorf mágia: 3. szint
Illúzió mágia: 2. szint
Méreg 1. szint
Rituálé





Név: Ealrian
Faj: elf
Nem: nő
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 189 cm
Testsúlya: 78 kg
Szeme színe: fehér
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Képességek: Egyszerű harcos, aki karddal és pajzzsal harcol. Ebben a harcmodorban járatos igazán, már-már mesterfokon. Mint az elfeket, őt is a vas sokkal jobban sebzi, mint bármilyen másik anyag. A gyorsasága és a reflexei jóval magasabbak, mint egy átlagos asgardinak, és még az éjszaka sötétjében is jól lát. Általában a hadvezéri sátorból irányítja az embereit, azonban, ha kivonul, akkor az első sorban harcol okoz nagy pusztítást az ellenség soraiban.
Erő: 4. szint 10 tonna
Ellenállás: 3. szint
Gyógyulás: 3. szint





Név: Firiel
Faj: sötét elf
Nem: nő
Foglalkozás: íjász
Testmagassága: 180 cm
Testsúlya: 60 kg
Szeme színe: lila
Haja színe: fekete
Bőre színe: kék
Képességek: Egy szadista harcos, ezenfelül remek íjász. Ebben a harcmodorban járatos igazán, mesterfokon űzi ezt a harcot. Mágikus íja van, aminek különleges képessége, hogy nem kell nyilat használni hozzá, mert után tölti magát és ha a használója akarja, akkor maximum öt vesszőt is képes egyszerre kilőni. Mint az elfeket, őt is a vas sokkal jobban sebzi, mint bármilyen másik anyag. A gyorsasága és a reflexei jóval magasabbak, mint egy átlagos asgardinak, és még az éjszaka sötétjében is jól lát. Ezenfelül képes minimális szinten illúzió mágiát használni, amit jellemzően arra szokott használni, hogy az ellenfelei a kilőtt nyilakat többnek lássák, mint ahányat valóban használt.
Erő: 3. szint 6 tonna
Ellenállás: 2. szint
Gyógyulás: 3. szint
Mágiaérzékenység
Illúzió mágia: 2. szint





Név: Hrimnir
Faj: jégóriás
Nem: férfi
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 8 méter
Testsúlya: 1,5 tonna
Szeme színe: kék
Haja színe: fehér
Bőre színe: kék
Képességek: Mesterien forgatja a kétkezes csatabárdját, 55-ös erőkategóriával rendelkezik a jégóriás. A bőrét mindössze mágiával és mágikus ereklyével lehet sebezni, értelmi szintje nem túl magas, igazából mindenkibe beleköt, aki szembejön, mert fizikai erővel úgyis le tudja verni. Ha véletlenül sikerül megsebezni, akkor minimális regenerációval rendelkezik. A kétkezes csatafejszéje mágikus, ami lecsapás után hatalmas szelet képes gerjeszteni és azzal elsöpörni az ellenfeleit az óriás útjából.
Ellenállás: 5. szint (óriásoké)
Gyógyulás: 2. szint





Név: Arda
Faj: törpe
Nem: nő
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 128 cm
Testsúlya: 140 kg
Szeme színe: zöld
Haja színe: vörös
Bőre színe: fehér
Képességek: Arda remek harcos, aki igen sok férfival szemben is képes megállni a helyét. Alacsony, de ennek ellenére az ereje kompenzálja azt, hogy nő és nem annyira tűnik veszélyesnek. Akár pusztakézzel is nekimegy annak, aki nem tetszik neki, már nem is számolja, hogy hány gyermekét hagyta a csatamezőkön holtan. De ő maga még mindig elszánt és közveszélyes. Igaz soha sem mutatta, de remek kovács is és ért a mágikus tárgyak készítéséhez is. Mind a pajzsa, mind a kardja saját készítés, hogy mire képesek nem lehet tudni.
Erő: 4. szint – 20 tonna
Ellenállás: 3. szint
Gyógyulás: 1. szint
Mágiaérzékenység
Fegyver- vértbájolás: 4.szint





Név: Floki
Faj: félvér (félig asgardi, félig jégóriás)
Nem: férfi
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 220 cm
Testsúlya: 480 kg
Szeme színe: fekete
Haja színe: fekete
Bőre színe: fehér
Képességek: Az anyja egy asgardi, az apja egy jégóriás volt. Éppen ezért ő maga is igen nagy erőkategóriát képvisel, 45-t. A bőre igen ellenálló, és minimális regenerációval is bír. A teljes vértje mágikus, akárcsak a kardja. Mesterfokon járatos minden kétkezes fegyver használata terén, és manapság is egy ilyen fegyvert használ. Egy kétkezes kardot jelenleg, hogy mire képes nem lehet tudni, hiszen ez a kard csak azok után készült el Arda kezei között, hogy a hadvezérek visszatértek a Ragnarök után Hela birodalmából.
Ellenállás: 4. szint
Gyógyulás: 2. szint


_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Asgard > Renegát Hadvezérek

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 29 Jún. 2011, 22:13

Név: Ingun
Faj: asgardi
Nem: nő
Foglalkozás: mágiahasználó
Testmagassága: 189 cm
Testsúlya: 167 kg
Szeme színe: barna
Haja színe: fehér
Bőre színe: fehér
Képességek: Mágiahasználó, képes gyógyításra, saját és másokéra is, ezenfelül a természeti erőknek parancsol és kis mértékben a viharoknak is. Nem harcos, nem igazán kapott soha sem harci kikézpést, ennek ellenére a lándzsával képes bánni, igaz szinte teljesen amatőr módon. mindig a mágiájára támaszkodott, régen mielőtt nem csatlakozott Loki-hoz csak sima gyógyító volt, azóta ez megváltozott. Fizikailag nem erős, csupán 5 tonnát képes megemelni.
Erő: 2. szint – 5 tonna
Ellenállás: 1. szint
Mágiaérzékenység
Gyógyítás: 3. szint
Viharmágia: 2. szint
Természetmágia: 3.szint
Méreg 2. szint





Név: Swanhild
Faj: asgardi
Nem: nő
Foglalkozás: mágiahasználó
Testmagassága: 192 cm
Testsúlya: 200 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: fekete
Bőre színe: fehér
Képességek: Mágiahasználó, Ingunhoz hasonlóan ő sem harcos, noha képes az egykezes kardokat használni, de nem szorult arra soha sem, hogy erre szoruljon. A fekete mágiát használja előszeretettel. Nekromanciát is ismeri, a megengedett határokon belül persze, érzelembefolyásolás és illúziók mágia keretein belül járatos. Fizikailag ő maga is gyenge, csak 5 tonnát képes ő is felemelni.
Erő: 2. szint – 5 tonna
Gyógyulás: 1. szint
Mágiaérzékenység
Asztrál mágia: 3. szint
Nekromanica: 2. szint
Illúziómágia: 3.szint
Méreg 3. szint





Név: Hæfnir
Faj: asgardi
Nem: férfi
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 201 cm
Testsúlya: 270 kg
Szeme színe: barna
Haja színe: barna
Bőre színe: fehér
Képességek: Mezei harcos, neki is jó a stratégiai érzéke, könnyű megismerni, ha feltűnik, ugyanis a hollók mindig ott vannak a közelében, vállán. És valamilyen szinten még képes is irányítani őket. Kétkezes fegyverek forgatásában és pusztakezes harcban igen magas fokon járatos. Ő maga nem használ asgardi ereklyét csak megerősített fegyvereket és sisakot, egyszerűen túlságosan jónak érzi magát ahhoz, hogy mágiához folyamodjon. 30 tonnát képes felemelni.
Gyógyulás: 3. szint
Ellenállás: 3. szint
Rituálé





Név: Ottar
Faj: asgardi
Nem: férfi
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 189
Testsúlya: 180
Szeme színe: barna
Haja színe: ősz
Bőre színe: fehér
Képességek: A csoport talán fekete báránya, a leggyengébb pont. Teljesen átlagos asgardi 30 tonnát képes felemelni. A regenerációja és ellenállása teljesen átlagos. Ő végképp csak harcos, kard, és pajzs kombinációt használ, mind a kettőt mesterien forgatja, az igazságos küzdelem híve, így igyekszik mindig egy az egy ellen küzdelmeket megtalálni. Az emberei fanatikusan rajonganak érte és semmi pénzért, hatalomért nem hagynák el őt. Hithű Loki párti, igazából nem érdeklik az ura eszméi, egyszer adott neki egy új esélyt Loki, mikor hibázott, azóta pedig a hűsége teljes mértékben az övé, és nem árulná el őt semmiért sem.
Ellenállás: 2.szint
Gyógyulás: 2.szint





Név: Bera
Faj: asgardi
Nem: nő
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 180
Testsúlya: 120
Szeme színe: kék
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Képességek: Bera és Bard ikertestvérek, a lány a gyengébb harcos kettejük közül és mindenben alulmarad igazából ikerbátyjával szemben. 20 tonnát képes felemelni, egykezes vágófegyverek használatát sajátította el. Gyakran használ két egykezes fegyvert a harcokban, szinte soha sem mozdul el bátyja mellől, aki egyben a személyes testőre is. Egyikőjüknek sincsen semmilyen érzéke a mágiához, világéletükben harcosnak nevelték mind a kettejüket. Kettejük közül Bera az, aki gyorsabban regenerálódik a sérülésekből, viszont az ellenállása és az ereje jócskán alulmarad a másikkal szemben. Az évszázadok alatt, amióta együtt harcolnak remekül kialakítottak egy kettős harcmodort, amiben félelmetesen egészítik ki egymást.
Erő: 20 tonna
Ellenállás: 2. szint
Gyógyulás: 3. szint


Név: Bard
Faj: asgardi
Nem: férfi
Foglalkozás: harcos
Testmagassága: 210
Testsúlya: 230
Szeme színe: kék
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Képességek: Bera és Bard ikertestvérek, a ő maga az erősebb és gyakorlottab harcos kettejük közül és mindenben felülmúlja igazából ikerhúgát. 40 tonnát képes felemelni, kétkezes vágófegyverek használatát sajátította el. Nagy ritkán használ ő maga két kétkezes fegyvert a harcokban, szinte soha sem mozdul el húga mellől, akinek egyben a személyes testőre is. Határtalanul hűséges a lányhoz és végtelenül szereti is, az életét adná érte. Húgához hasonlóan neki sincsen semmilyen érzéke a mágiához, világéletükben harcosnak nevelték mind a kettejüket. Ő lassabban regenerálódik, mint a húga, azonban az ellenállása jócskán magasabb, így nehezebben is sérül, mint a testvére. Az évszázadok alatt, amióta együtt harcolnak remekül kialakítottak egy kettős harcmodort, amiben félelmetesen egészítik ki egymást.
Erő: 40 tonna
Ellenállás: 4. szint
Gyógyulás: 2. szint



_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Asgard > Renegát Hadvezérek

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 29 Jún. 2011, 22:14

Egy évvel később:
A 12 renegát hadvezérről az elmúlt 1 év során nem sokat halhattak Asgardon, egyelőre jól megvoltak a saját erődjükben, ahol az embereiket szedték rendbe, hogy ők maguk is felkészüljenek a háborúra. Hela elárulta őket, így már nem is beszéltek a holtak úrnőjével, Thorhalla-t pedig továbbra sem ismerték el atyja örökösének. Az ál-Thor támadását végül sikeresen elhárították, noha ők is vesztettek embert, de immáron készek voltak az újabb csaták megvívására.

Az Istenek háborúját végig Loki ellen vívták, majd annak a végén hűséget esküdtek Thorhalla-nak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Asgard > Renegát Hadvezérek

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.