Asgard > Dísir

Go down

Asgard > Dísir Empty Asgard > Dísir

Témanyitás by Thorhalla Szer. 29 Jún. 2011, 22:22

Dísir
Asgard > Dísir Dsir

Leírás:
A Dísir létezését a legtöbb isten nem tekinti valósnak. Még maga Hela is csak mítosznak tartja őket, pedig ők nagyon is létezőek. Mikor Asgard első királya Buri fia, Bor maga is fiatal volt – közel tízezer éve –, a Dísir az ő Valkűrjei voltak egészen addig, amíg fel nem lázadtak ellene, akárcsak a természet ellenük. A Dísir ekkor kezdte el azt az utat járni, hogy az isteneket ettek, lényegében kannibálokká váltak a természetellenes, így megszegvén az ősi törvényeket. Amikor felfedezték az Asgardok azt, hogy mit is művel a Díris, a Valkűrök elmenekültek minden ismert birodalomból – Kilenc világ – és fizikai valójukat elvesztve csupán szellem alakban léteztek tovább a Kilenc világ közötti űrben, de továbbra is istenekkel táplálkoztak. Azonban Bor megtalálta őket és a bűnük természetéből adódóan megátkozta és elűzte őket. Az átok pedig a következő volt, hogy ettől kezdve a Díris csupán olyan Asgardi (minden alfaj is beleértve) lelkekkel tud táplálkozni, amiket száműztek az otthonukból. De mivel szinte minden Asgardi lélek vagy Asgardhoz kötődik, vagy pedig Hela-hoz a halála után, és igen kevés az Asgardról száműzött lélek, így a Dísir-t Bor átka örök éhségre kárhoztatta...

Akikre vadászhtnak jelenleg:
Murhal Sokitar
Björnulf Hrjotr
Thordin Wornugson
Laaksonen Wornugson
Vutha Darastrix

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Asgard > Dísir Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.