Wakanda (Afrika)

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Thorhalla on Hétf. 22 Aug. 2011, 09:36

2046. szeptember 1. 19:00; szombat délután – Wakanda
Résztvevők: Lorna Howlett, Rachel Wilcox, Yusuf Azeem Omni, Zyro Tao, Michael Dorten Morsus, Skaar Skurgeson, Freyr Johnson, Ethan Jackson, Andrew Ramirez, Freydis Einardottir, Victoria Miller és Hjuchia Algernon

Végül mindenki elhelyezkedett a kocsikon, hála Manó mutatványának könnyedén el lehetett férfi mindenkinek a három autón, így nem kellett senkinek sem kutyagolnia, sem pedig kényelmetlenül lennie. Az elindulás után pár perccel pedig teljesen nyilvánvaló lett, hogy miért is fog legalább három óráig tartani az egész út. A kocsinak lassan kellett haladnia, nem volt betonozott út előttetek és az utak annyira kátyúsak voltak, mintha egy meteorzápor tette volna tönkre az utat és vágott volna krátereket az út minden méterére. A kerülgetés miatt volt lassú az út.
Úgy három órával később pedig végre a távolban feltűnt Wakanda fővárosa, eddigre a rázkódástól mindenkinek fáj mindene szinte és leginkább úgy van vele a csapat, hogy inkább lefutották, vagy legyalogolták volna az egész távot.


2046. szeptember 1. 16:20; szombat délután – Wakanda
Résztvevő: Judy Huniver-Frost és Remus Woodson

Remust nemrég kiküldte a városba az Akkaba klán egyik belső embere, hogy van egy furcsa személy a városban, aki igen gyanús. Aggódtak, hogy Magneto egyik kémjéről lehet szó, hiszen azok igen gyakran fel szoktak tűnni a városban és folyamatosan meg kellett velük „küzdeni”, nehogy információt jutathassanak ki Magento számára. A célpont meg is volt egy fiatal lány személyében, aki a városban gyönyörködött, a feladat egyszerű volt, elkapni, vagy becsalogatni a palotába, élve, mert ki akarták hallgatni. Jó tíz perce figyelhetted, amikor feltűnt neki valami és a ruháját levéve gyémántteste látszódott, ami igencsak vakított.
Ahogyan Judy ledobta a ruháját többen, akik a városban sétáltak a közelben felkapták a fejüket, többen tapsolni kezdtek a lánynak, hogy milyen szép mutatvány volt, a távolban egy idősebb férfi napszemüveget hordott ő képes volt a lányra nézni.
- Megenged egy fényképet kedveském? – kérdezte.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13658
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by The Prof on Hétf. 22 Aug. 2011, 09:51

Egy fiatal férfi már jó ideje figyeli a csodálatos tüneményt. Szép lány ehhez nem is fér kétség, de nem csajozni küldte ki a klán. Az a feladata, hogy valahogy elvigye a palotába, természetesen élve. Ekkor a lány leveszi a ruháját és a bőre úgy csillan meg akár a legszebb gyémánt. Sokan a közelben elkezdenek tapsolni, egy úr még fényképet is szeretne készíteni. Remus nem tapsol, csak mosolyog azon amit látott. Ha a lány belemegy a fénykép készítésbe, akkor megvárja amíg azzal megvannak és csak utána megy oda hozzá, ha nem akar fényképet készíteni akkor rögtön odamegy.
- Szép a bőröd. -ereszt meg egy barátságos mosolyt a lány felé.- A nevem Remus. Itt élek a városban. Megengeded, hogy körbevezesselek? - hangja barátságos, szeretné ha a lány megbízna benne, legalább egy kicsit.
Ha a lány beleegyezik akkor elindul valamerre, lehetőleg nem a palota felé, hanem egy parkos rész felé. Szeretné ha a lány nem gyanakodna rá.
avatar
The Prof
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 100
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Aug. 13.
Age : 20

Karakteradatok
Főkarakter: The Prof
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Dr. John Huniver on Hétf. 22 Aug. 2011, 10:43

Igen, ha Judy a figyelem középpontjába szeretett volna kerülni, hát sikerült neki. Bár őt magát is meglepi, hogy a járókelők megtapsolják. Csodálkozik ezen, de lazán kezeli a nem vár jutalmat, nevezetesen meghajol többször is a tömeg felé.
- Köszönöm! Köszönöm! - mosolyog vidáman, sőt már élvezi ezt a nagy népszerűséget.
Az idős, napszemüveges fickótól kicsit nyugtalan lesz.
- Kösz, de most inkább nem. - húzódik el a fickótól. Rossz érzése támad tőle. Menekülni akar. Ha mégis a gépért nyúlna, úgy Judy ismét villantja a fényt, hogy elvakítsa a lencsét.
Egy fiatalember szólítja meg. Érzi az akcentusán, hogy brit.
- Köszi. - mosolyog le rá.
- Anyukámtól örököltem. - vallja meg nagy őszinteséggel.
- Itt élsz a városban? Hű! - kerekednek nagyra zöld szemei.
- Persze! Vezess körbe! - lelkesedik a lány és már belé is karol.
- Tudod, most vagyok itt először! Itt nyaralok. - füllent félig-meddig.
- A nagy vízesést néztem meg. De jó lenne oda felmenni és alábukni... - álmodozik a lány, burkoltan sugallva, hogy hova szeretne menni. De persze nem tiltakozik a jelenlegi irány ellen sem. Egyenlőre.
- És te mit csinálsz itt? Gondolom nem turistavezető vagy? - kacag fel jókedvűen és megrázza szőke tincseit.

_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
avatar
Dr. John Huniver
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Tyler on Hétf. 22 Aug. 2011, 17:32

Remek, így most el fér mindenki, csak én nem tudok beszélgetni senkivel. Feltéve ha akarnának beszélni velem, mondjuk mindegy is én anélkül is beszélek megállás nélkül. Nálam ez nem akadály, ha nem válaszolnak nekem.
Lassacskán elunom magam, emellett a száguldás mellett nem is csoda. Ennél még egy mutálódott csiga is gyorsabban szalad. Na de mindegy, most már jobb ha végig zötykölődjük az utat. Unalmamban néha-néha kidugom a fejem, de semmi érdekes nem történik. Mindenki tök csendben van, kivéve Zyrot aki a sofőrünkkel próbál csevegni. Ahogy látom nem sok sikerrel.
-Ott vagyunk már? kezdem unni ezt a zötykölődést....-
Kérdezem morogva, attól aki épp legközelebb van hozzám.
avatar
Tyler
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 916
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Godlaw / Tao on Kedd 23 Aug. 2011, 13:31

Az út minősége miatt valóban hosszúra nyúlt az út, de végülis kibírható, legalábbis nekem, hamar megszoktam a zötykölődést, így sem volt túl kellemes, de kibírható. Mikor már nem vagyunk messze a várostól, szólok a sofőrnek.
°-Jól van, itt jó lesz, innen már gyalog folytatjuk az utat. Köszönjük a segítséget, és minden jót kívánunk!°
Ezzel, ha a sofőr megáll, kiszállok a kocsiból, és a többieknek is szólok.
-Gyalog megyünk be, nem akarom bajba keverni a sofőröket, amiért elhoztak minket, ki tudja, mennyire látnak majd szívesen itt.
Ha mindenki kiszállt, elindulok a város felé, és ismét a GPS-t veszem elő, hogy Wakanda fővárosának térképét nézegethessem egy kicsit. Fülemen még mindig ott a lejátszó, lehet hogy útbaigazítást kell kérnünk majd. A térképen mindenesetre valamilyen központi, hivatali épületet keresek, ahol megtalálhatjuk Apokalipszist.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2577
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Quentine Constantine on Kedd 23 Aug. 2011, 13:37

Remek, jobban jártam volna, ha repülök, lehet hogy elfáradok, de sokkal hamarabb érek oda, van időm pihenni, és nem megy szét a fejem ettől a redvás, kátyús szartól, amit útnak akarnak nevezni valamilyen elcseszett okból kifolyólag.
Mire megérkezünk, nem kell kétszer mondani, hogy szálljak ki a kocsiból, elsőként pattanok ki, és kinyújtóztatom a tagjaimat.
-Akár négykézláb is bemegyek, csak ne kelljen mégegyszer megtenni ezt az utat! - Rinyálok egy sort még, aztán előveszem a kulacsomat, és egy kevés vízzel megmosom a kezemet, és felfrissítem kicsit az arcomat, mégse mehetünk be úgy Apokalipszishez, mint valami szakadt rakodómunkás horda.
-Van valami ötletetek, hogy egyáltalán hová megyünk pontosan? Van talán pontos címünk? - Nézek Alre, aki elvileg tárgyal majd, gondolom neki többet mondtak, mint nekünk.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 655
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Serena Davidson on Kedd 23 Aug. 2011, 14:32

Az elindulástól számított pár percen belül úgy voltam az egésszel, hogy inkább gyalogolok, csak ezt felejtsék el. Lassú volt, meleg volt és még zötykölődött is az egész. Ki is szavazott az autókra és arra, hogy ne gyalogoljunk? Nem tudom, de szerintem ez volt a szerencséje is, hogy nem emlékeztem rá. Mire végigdöcögtünk fél Wakandán minden izmom már görcsben volt és Zyro szavai után szinte elsőként pattantam le a kocsiról, hogy végre rendesen ki tudjam nyújtóztatni a végtagjaimat.
- Ezt két órája is kitalálhattad volna pubi – morogtam.
Egyetértettem Rachel-lel, ennél minden jobb volt, és akkor már a távolban ott volt a főváros is, már csak azt kellett kitalálni, hogy mégis miként fogunk bejutni Apokalipszishez. Mégsem kopoghattunk be az ajtón, hogy hahó megérkeztünk, mi vagyunk a kisebbik, fiatalabbik Bosszú Angyalai kiegészítve az X-men egy tagjával és az Asgardi királyi család felével, meg egy Kéz ügynökkel, aki persze a rokonod…
- Nem az a kérdés, hogy miként caplatunk be a városba és találjuk meg a palotát – morogtam tovább. – Hanem az, hogy miként akarunk bejutni a színe elé…

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1274
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Henry White on Kedd 23 Aug. 2011, 15:21

-Legalább nem kellett gyalogolnunk ebben a hőségben.-
Szólók a többieknek miközben a zsibbadt tagjaimat átmozgatva kiszállok a dzsipből. Zyro remélhetőleg megköszöni a nevünkben is a szállítást. Serenáék felé fordulok.
-Ott a pont, szerintem az a legtisztább ha Al, mint vérrokona bemutatkozik és kihallgatást kér tőle. Biztosabb mintha alattomosan próbálnánk bejutni hozzá, vagy akár a városba. Legalábbis szerintem.-
Ahogy mindenki rendbe szedte magát lassan elindulok a város felé, a stratégiát, majd út közben pontosítjuk.
avatar
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Sakura on Kedd 23 Aug. 2011, 23:07

Segítek a pakolásba majd a kocsiutat is ahogy a pakolást is csendben töltöm. A három órás út rendesen elzsibbasztja az ember tagjait az már biztos. Nemmessze a várostól állunk meg és szállunk ki. A többiek után én is így teszek. Megmozgatom magam és ledobom a csukját a fejemről, némi napsütést felfog de kezd befőni a fejem.
- Köszi a remek gondolatokat. Reméltem, hogy nem akartok belopakodni...
..és elindulok befelé a városba.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Thorhalla on Szer. 24 Aug. 2011, 10:23

2046. szeptember 1. 19:05; szombat délután – Wakanda
Résztvevők: Lorna Howlett, Rachel Wilcox, Yusuf Azeem Omni, Zyro Tao, Michael Dorten Morsus, Skaar Skurgeson, Freyr Johnson, Ethan Jackson, Andrew Ramirez, Freydis Einardottir, Victoria Miller és Hjuchia Algernon


- Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy ne legyünk feltűnőek – mondta Freydis. – Victoria, Skaar, Yusuf, Morsus s én kint maradunk s innen fedezünk titeket. Ha szükség van ránk ennyi embert még be tudok vinni néhány pillanat alatt a városba.
Az autók visszaindultak abba az irányba, amerről hoztak titeket, ahogyan a város felé halad a csapat ennyire modern várost még sehol sem láttak korábban a világon. Amit az országról lehet tudni úgy nem volt csoda, hogy ez ilyen hely volt, de még akkor is megdöbbentő a szépség és a modernsége. Zyro pedig lekérte a térképet.


A város körkörös elrendezésű volt, kívül voltak a gyárak, lakóépületek is, ahogyan egyre beljebb halad valaki egyre előkelőbb és gazdagabb negyedekbe lehet elérni, majd legbelül van végül a királyi palota és annak a környéke. Ez már igencsak védett hely és a térkép is erről volt. Szépen lassan pedig a csapat megérkezett a város határába.


2046. szeptember 1. 19:05; szombat délután – Wakanda
Résztvevő: Judy Huniver-Frost és Remus Woodson

A páros a következő három órában a várost nézegette, Remus szinte mindent megmutatott a lánynak, már csak egyetlen hely volt, amit nem néztek meg közelebbről, az pedig nem volt más, mint a párducszobrok és a palota. Amióta Judy a fiúval volt időnként érezte csak, mintha figyelte volna valaki őket, de senkit sem látott különösebben, aki tényleg így tett volna, a fiú pedig nem kapott egyelőre más parancsot arra, hogy mit tegyen.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13658
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Godlaw / Tao on Szer. 24 Aug. 2011, 12:20

A város térképe alapján az elején könnyű utunk lesz, de ha bejutunk a belvárosba, valószínűleg hamar kiszúr minket egy rendőr, vagy hasonló.
-Ha bármi gond adódna, nem felelhetünk agresszívan, azt tesszük, amit a rendfenntartó erők mondanak, ha kell megadjuk magunkat. Tárgyalni jöttünk, nem pedig hadakozni, ezt mindenki tartsa észben. Valószínűleg a fővárosiak már tudnak angolul is, így egyrészt ti is tudtok velük majd kommunikálni, másrészt vigyázzunk, mit mondunk, már nem tudunk magunk közt beszélni.
Bólintok Freydisnek az ötletére, hogy kint maradnak páran, jól jöhet egy kis felmentő sereg, ha mégis bajba keveredünk. Eztán elindulok a belváros felé, az utcán figyelem az embereket, egyszerű turistaként sétálok, és igyekszem szemmel tartani az esetleges rendőröket, katonákat.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2577
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Quentine Constantine on Szer. 24 Aug. 2011, 13:04

Remek, tervünk már van, most már akár el is indulhatunk. bólogatok Zyronak, persze, megadjuk magunkat, jókislányok leszünk, és ne keveredünk bajba. mindenségit, öt méterre megyünk tőle, ő meg úgy dirigál, mintha egy egész napos akciót kéne megterveznie. Különben sem vagyunk gyökerek, nem fogunk rátámadni egy városra tízen, jó hogy azt nem mondja nekünk, hogy bal láb után a jobbal kell lépni.
Na mindegy, azt hiszem, ez a zötykölődős út elég sokat kivett belőlem, és a gyógyszer sem hat rendesen, de most nem fogom belőni magam, túl jól esik puffogni.
-Jó pihenést - köszönök el a lusta asgardiaktól, akik kinn akarnak maradni a városból, bár nem csodálom, én se mennék be szívesen, csak nekem nincs rá jó indokom, nem vagyok asgardi.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 655
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by The Prof on Szer. 24 Aug. 2011, 18:17

Remus megmutatta az egész várost a lánynak, ez három órájába került, de nem zavarja egy kicsit sem. Már csak egyetlen hely van ahol nem jártak, ez pedig a palota. A fiú is úgy gondolja, hogy itt az ideje, a lány már biztos nem gyanakszik rá.
- Akkor megmutatom a palotát is. Szerintem az a legszebb hely a városban. - mondja kedvesen, egy mosollyal lezárva.
Ekkor elindul a palota felé. Tisztába van vele, hogy a klán figyeli őket és tudni fogják mikor lesznek a palotában. Már csak el kell mennie oda. Ha a lány beleegyezik akkor elvezeti a palotához, majd bemennek. Végig nyugodt és barátságos marad, nem lenne jó pont a végén elszúrni.
avatar
The Prof
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 100
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Aug. 13.
Age : 20

Karakteradatok
Főkarakter: The Prof
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Serena Davidson on Csüt. 25 Aug. 2011, 06:23

Odamegyünk és bekopogunk, miért is nem tetszik nekem ez az ötlet? Ha más nem, tesszük, amit a rendfenntartó erők mondanak. Már nem azért pubi, szerinted úgy nézünk ki, mint egy rakás turista? Én közel sem neveztem volna magunkat annak, bár talán jobb is, ha az Amerika Kapitánynak kinéző lányt, a fehérmaskarás Morsus-t és az Asgardiakat kint hagyjuk. Mi legalább eladhatóak voltunk mutánsnak a többiek. Pontosabban mutáns turistának, bár még mindig kissé túl nagy számban voltunk ahhoz, főleg, hogy idegenvezetőnk sem volt, és Al piros ruhája sem sokat segített.
- Al, mi lenne, ha levennéd a szép vörös csuhádat? – kérdeztem haladás közben. – Ez a tökéletesen ide lőjetek, valami szekta tagja vagyok feliratot jelképezi.
Tudnak angolul, remek! Legalább a csapat megtanulhatna spanyolul vagy egy közös nyelvet… vagy!
- Mi lenne, ha Rachel átjátszó házat játszana? – kérdeztem újra. – És a kommunikációt ő közvetítené, hangosan pedig csak turistának tűnnék, és ezt játszanánk el?
Ahogyan a város közelébe értünk, most már figyeltem és szaglásztam is, hátha valamit sikerül kiszúrni, aminek nem kéne itt lennie. Vagy hátha feltűnik, hogy kiszúrtak minket ezen a helyen.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1274
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi

nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Sakura on Pént. 26 Aug. 2011, 13:44

Némán figyelek majd mikor Lorna megjegyzést tesz a csuhára elmosojodok kicsit és felé fordulva válaszolok neki a mosolyt fenntartva.
- Asszed nem vörös van alatta? Szektás szimbólummal..
Majd előre tekintek meg úgy körbe minden felé. Épületeket csodálom, a technikákat. Az emberek mennyisége is szép. De egészében csak élvezem a város nyújtotta nyugodt környezetet és szépségeket. A többit meg a kölyök angyalokra hagyom. Bár szerintem a legegyszerűbb az lenne ha egyszerűen odamennénk templomhoz.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Dr. John Huniver on Szomb. 27 Aug. 2011, 08:43

Az idő jócskán eltelt a város nézegetésével. Judyt teljesen lekötötte a sok újdonság látványa. Persze amiatt, hogy a férfi nem válaszolt a kérdéseire tartózkodóvá és kevés beszédűvé vált. A folyamatos rossz megérzése, hogy figyelik is óvatosságra intik. Így koránt sem bízik meg turista vezetőjében, de egyenlőre ő az egyedüli akit ismer, így követi, míg kedve tartja.
- Végre a palota! - ujjong fel örömében, hogy a hőn áhított vízesés után a másik nevezetes látványosságot is megnézik.
- De nincs túl késő a palotanézegetéshez? Nem zárják el estére a látogatók elől? - faggatózik közben vidám hangján, ám gyanakvása valódi. Persze egy buta, gyémántbőrű, szőkének igyekszik kiadni magát.

_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
avatar
Dr. John Huniver
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Tyler on Szomb. 27 Aug. 2011, 10:53

-Rachel mint átjátszó állomás....az ötlet tetszik, de biztos vannak itt telepaták, simán kihallgathatnának minket. Biztos, hogy Apóka emberei közt is akad egy kettő....-
Morgom majd a többiek után indulok. Lassan el is érjük, a város határát. Ami elég lenyűgöző ahhoz képest, hogy egy mutáns zsarnok uralja az egészet. Persze Magneto Vadföldi kuckója sem volt semmi, de ehhez képest egy lyuk.
-Remek turisták vagyunk, ezt könnyedén eltudom játszani....
avatar
Tyler
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 916
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Henry White on Szomb. 27 Aug. 2011, 17:45

-Zyroval értek egyet, jobb ha nem okozunk felfordulást és egyből kihallgatásért folyamodunk.-
Mondom miközben Apokalipszis városát nézem. Gyönyörű ezt meg kell hagyni, szívesen élnék itt, ha nem ebben a pocsék szituációban lennénk. Bár több misztikus motívum ráférne. Megrázom a fejemet, nem kellene most ilyeneken gondolkodnom. Van fontosabb dolgunk is ennél.
-Nekem sem tetszik jobban ez a kiszolgáltatott helyzet, mint nektek. Turistának kiadni magunkat meg tejesen hülyeség....-
Morgom majd követem Zyrot befelé a városba.
avatar
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 28 Aug. 2011, 10:48

2046. szeptember 1. 19:10; szombat délután – Wakanda
Résztvevők: Lorna Howlett, Rachel Wilcox, Zyro Tao, Freyr Johnson, Ethan Jackson, Andrew Ramirez és Hjuchia Algernon

A csapat most már ténylegesen el is érte a várost és az utcákon haladt. A turistának kiadás igazából itt megbukott, annak ellenére, hogy ez egy nagyváros volt, szinte sehol senki sem volt az utcákon. Csak néhány személyt lehetett látni, de azok is inkább hallgatásba burkolóztak, Lorna félelem szagát érezhette a levegőben, de igazából a látott embereket elnézve még csak erre sem volt szükség. Amit viszont a csapat sokat látott, katonák, fegyveresek. Mintha statárium lett volna érvényben a városban, rólatok pedig mind öltözék, mind kinézet alapján látni lehetett, hogy nem vagytok idevalósiak. Egy ideig el tudjátok kerülni a fegyvereseket, ám végül valakik csak észrevesznek titeket.
- Hé ti ott! – kiáltott rátok valaki a hátatok mögül angolul.
Fegyverek kibiztosítását lehetett hallani.
- Mindenki tegye le a fegyvereit, az útleveleket és az engedélyeket kérem, hogy itt lehettek a városban!


2046. szeptember 1. 19:10 szombat délután – Wakanda
Résztvevő: Judy Huniver-Frost és Remus Woodson

Végül a páros elindul a palota felé, hogy Remus azt is megmutassa a leányzónak. Az egyedüli ami igazából feltűnhet a lánynak, hogy arra még annyian sincsenek, mint a város másik részén, az őrség folyamatos, noha nem állítják meg a párost, csak igen alaposan mérik őket végig, ahogyan elhaladnak az utcákon. Mivel már közel voltak a palotához néhány perc alatt el is érik annak környékét és a főkaput, ahol további fegyveresek, modern és törzsi fegyverekkel állnak a palota birtokának kapujában vigyáz állásban. Ahogyan a páros odaért, csak akkor mozdultak és a fegyvereikkel zárták el a kaput.
- Kik vagytok, és mi célból akartok a birtokra lépni? – kérdezte az egyik tökéletes angolsággal.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13658
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Godlaw / Tao on Vas. 28 Aug. 2011, 11:22

Az, hogy Rachel közvetítsen, végül szükségtelenné válik, nem is igazán kell beolvadnunk, hiszen nincs kik közé, hacsak nem éppen katonáknak akarjuk kiadni magunkat.
Akárhogy is, végül ránk találnak a fegyveresek, bár nem igazán rejtőztünk el előlük, mégis sokáig tartott, míg észrevették, hogy valami nem stimmel.
-Tegyétek, amit mondanak! - Szólok a többieknek, és lassan leteszem a minden olyan felszerelésemet, ami az ő szemükben fegyvernek tűnhet. Ezután pedig felemelem a kezemet, jelezve, megadom magam, nem akarok bajt.
-Diplomáciai ügyben jöttünk, kísérünk valakit, aki... Méltó arra, hogy Apokalipszis színe elé vezessék - ennél a résznél Algernonra nézek, és remélem, hogy bemutatkozik, vagy legalább elmondja, milyen indokkal akarja rávenni a katonákat, hogy ne lőjenek minket agyon itt helyben. Útlevél? Engedély? Nem éppen az a módszer, amivel általában utazunk.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2577
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Quentine Constantine on Vas. 28 Aug. 2011, 11:28

-Na persze, közben esetleg ne tereljem el minden katona figyelmét, és hívjam fel Apokalipszist is a másik vonalon, hogy időpontot kérjünk a titkárnőjétől? - Kérdezek vissza Lorna felvetésével, hogy majd én az egész csapat gondolatait figyeljem egyfolytában, és küldözgessek mindent. Ennyire azért nem veszett a helyzet.
Pláne, hogy tök kihalt az egész terep, csak masírozó katonákat látni mindenhol, a dolog vidám része, hogy ők is mindenhol látnak minket. Jobb híján leteszem a fegyvereimet, mikor megkérnek rá.
Alre nézek, aki elvileg most jön majd a szöveggel, hogy ő Apokalipszishez jött, mert az unokaöccse, vagy ilyesmi, beszarnék, ha bárki bevenné ezt a szöveget. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem nézhetnek minket olyan hülyének, hogy egy ilyen rossz kamu dumával próbáljunk bejönni, szóval akár hihetnének is nekünk...
Egy biztos, benézek az egyik katona fejébe, hogy kiderítsem, hol is van pontosan Apokalipszis, valamint mit gondol rólunk, mit keresünk itt.

_________________
You want sympathy? You'll find it between "shit" and "syphilis" in the dictionary.
Reneszánsz: The Restless Son of Sins!
Outsiders: Városi legenda, az isteni segítő
Nestor Stratos Rachel Wilcox Daria Akbal Rehm
avatar
Quentine Constantine
8. szint - 18 kredit

Hozzászólások száma : 655
Hozzászólások régi : 1163
Korábbi szint/kredit : 11.szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 12.szint - 30 kredit
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Multi

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by The Prof on Vas. 28 Aug. 2011, 16:10

- Nyugi be fogunk jutni. - mosolyog a lányra, majd elindul a palota felé.
Nem voltak túl messze a céljuktól, így hamar odaértek. Remus látta a sok fegyverest, de tudja, hogy nem fogják bántani, mert az Akabba klán embere, ha pedig megpróbálják akkor tud védekezni ellenük. Már közel jártak a főkapuhoz, amikor a fegyveresek elzárták a kaput. A őr megkérdezi, hogy kik ők és mit akarnak. Talán valahogy tudná közölni vele, hogy egy oldalon állnak, anélkül, hogy erre a lány rájönne.
- Remus Woodson vagyok és meg szeretném mutatni a hölgynek a palotát. - mondja az őrnek hangja nyugodt, ahogy arca is.
Miután beszélt az őrrel a lányra mosolyog, hogy megnyugtassa nem lesz semmi baj.
avatar
The Prof
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 100
Hozzászólások régi : 0
Join date : 2011. Aug. 13.
Age : 20

Karakteradatok
Főkarakter: The Prof
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Sakura on Vas. 28 Aug. 2011, 16:38

Egy ideig sétálgatunk mikor kis idő után megállítanak minket a katonák és fegyverletételre és igazolásra szólítanak fel bennünket. Zyro-ra nézek ahogy rögvest beszélni kezd majd megfordulok a katonák felé. A két katanát és a kis övtáskát a hátamról leteszem a földre majd a zsebembe nyúlok és egy papírost húzok elő. Szépen összehajtogatott fehér lap.
- Szép napot, a nevem Hjuchia Algernon. Azt hiszem csupán ezzel tudok szolgálni mint engedély.
Nyújtom előre a papírt, hogy vegye el az őr. A felé nézek aki szólított is minket.

_________________
REN: Hjuchia Sakura, Kurama Alusia, Ammon, Chars Westwal
OUT: Hjuchia Sakura, Gail Gumbold, Lorna (Polaris) , Petra(Higanyszlál)
VH: Hjuchia Algernon, Zen Aian Khalil
Sötét jövő: Ammon Einarson
__________________________________________________________
SW :: Q’ayem Kor , Rime
avatar
Sakura
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1280
Hozzászólások régi : 1081
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 26

Karakteradatok
Főkarakter: Hjuchia Sakura
Főkari/multi: Főkarakter

mosato@gmx.com

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Dr. John Huniver on Hétf. 29 Aug. 2011, 10:06

Judy megnyugszik valamelyest Remus szavai nyomán.
Ahogy egyre jobban kirajzolódik a palota és annak bejárata, Judy egyre inkább kezd abban biztos lenni, hogy ez az építészeti látványosság koránt sem nyitott a nézőközönség számára. A fegyveres őröktől nem igen tart. Gyémántbőre elég kemény ahhoz, hogy a hétköznapi lövedékek lepattanjanak róla. Persze megérzi a nyomát, de ez még koránt sem fájdalom. Csak egy másik tárggyal való találkozás idegi jelzése.
Visszamosolyogok Remusra, közben ő maga is próbálja meggyőzni az őrt.
- Kérem, uram! Több ezer mérföldet utaztam csak azért, hogy láthassam a híres Fekete Párduc palotáját! Higgyen nekem, csak egy ártalmatlan turista vagyok! - vág szomorkás arcot. Moszatzöld szemecskéjében apró könnycsepp csillan. Próbál szimpátiát kelteni a marcona őrben. Persze ha nem járna sikerrel, még mindig előbányászhat néhány zöldhasút. Sokszor látta filmekben, hogy milyen könnyű eme pénzzel bejutni bárhova is, ahová az átlagos néző közönséget nem engedik be.

_________________
Az anyag nem vész el, csak általam.
Szólj, ha kicsinek érzed magadat!
---------------------------------
Laura Pedersoli X-diák
Ribar, atlantiszi lázadó
Dr. Rolihlahla Zuma NYAN nagykövete az ENSZ-ben
A Végtelen Háború világa: Judy Huniver-Frost
Outsider: Dr. John Huniver (Quad)
Újvilág II/5 A múlt árnyai: Lt. Patrik James O’Connor
2210 - Az utolsó küldetés: Nagamushi Fakamuko/Slob’Nyic
Avalon: Art, a kelta vajákos
avatar
Dr. John Huniver
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 325
Hozzászólások régi : 206
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 6. szint - 14 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. John Huniver
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Tyler on Hétf. 29 Aug. 2011, 11:31

Hmmm, ennyit a hatalmas álcánkról, senki nincs az utcákon. Bezzeg őrök azok vannak. Lassan felemelem a kezem, mutatva nincs kedvem bunyózni. ár csak remélem, hogy Al csinál is valamit, és nem itt is egyből a dutyiba kerülünk. Idegesen veszem szemügyre a fickókat, miközben türelmetlenül tekergettem a farkamat a hátam mögött, aminek eredménye képen, szépen bokán vágom a mögöttem állókat.
-Bocsi....-
Fordulok hátra idegesen majd vissza előre az őrök felé.
avatar
Tyler
10. szint - 22 kredit

Hozzászólások száma : 916
Hozzászólások régi : 1774
Korábbi szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler Jackson
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Wakanda (Afrika)

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

2 / 8 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.