Marlboro Man

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Marlboro Man

Témanyitás by Ivan S. Pretyakov on Vas. 07 Aug. 2011, 23:26

Név: Ivan Sakura Pretyakov
Egyéb név(i):
Nem használt: Amerika Kapitánya, U.S. Agent, "ifjabb Iván"
Aktuális: Marlboro man
Faj: mutáns (?)
Nem: férfi
Jellem: Zavart, kaotikus, csapongó.
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: Moszkva 2019. 07. 14. (Világ 2)
Kor: 22
Családi állapota:
anyja: Tyrael Sakura (Világ 2)
felesége: Hannah Morsus (Világ 2)
két gyermek Hannah-tól (Világ 2)

Foglalkozás: volt bérgyilkos a Suromi klánnál, most a Föld a elsőszámú szuperhőse (Világ 2), perpillanat munkanélküli, utcai keménylegény.
Testmagassága: 202 cm
Testsúlya: 118 kg
Szeme színe: kék
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel:
Repülési sebesség: nem tud repülni
Egészségi állapot/ betegségek: Többrendbeli pszichés zavarok. Amnézia nyomai, múltjával nincs teljes egészében tisztában. Erős mazochista hajlamok, adrenalin és fájdalomfüggőség. Erősen dohányzik, és sokat iszik, de szervezetére egyik sincs semmilyen hatással, mivel a mérgekre immunis. Amolyan "pszichológiai függés"-el tekint mindkettőre.

Képesség: minden testi és fizikai ereje az emberi maximum, minden tekintetben (erő, gyorsaság, állóképesség). Tökéletes atléta, céllővész, stratéga, futó, közelharcos és diplomata. A legtökéletesebb katona, aki bárki el tud képzelni magának. Mutáns képessége az aktív öngyógyítás: képes gyógyítani magát, de csak ha koncentrál. Ez nagyerejű gyógyulás, akár halálos sérülésből is fel tud gyógyulni, de például ha alszik, vagy ha kómában van, értelemszerűen nem tud koncentrálni, nem gyógyul.

Másodlagos mutáció:: Fájdalomtűrés: Ivan eddig is magas fájdalomküszöbbel rendelkezett, de a realitásváltás óta őt ért traumák óta ez a képessége továbbfejlődött. Részben az öngyógyító képességéből, részben az apja által örökölt génekből, részben neveltetésből, részben elmeállapottól eredeztetve fájdalomküszöbe az egekben van... mondhatná a tudatlan.

Ivan érez fájdalmat, de nem úgy fogja fel, mint egy normális ember. Mivel képességének köszönhetően nyomok nélkül tud eltüntetni bármilyen jellegű sebet, és az őt ért stressz hatására egyre inkább felmutat mazochista hajlamokat, ezért a fájdalom neki nem kín. Nem olyasvalami, amivel el lehet terelni a figyelmét, egyszerűen a fájdalom neki egyfajta drog. A testi fájdalom eltereli a figyelmét a lelki eredetű fájdalmairól, ezért fizikai fájdalom hatására sokkal nagyobb erőkifejtéssel képes harcolni, sokkal inkább képes a károkozásra koncentrálni. Gyakran ilyenkor nem különböztet meg barátot ellenségtől, hanem eldurran az agya, de ez néha fájdalom nélkül, a csata hevében is bekövetkezhet nála.

Egyszerűen Ivan elviseli a fizikai fájdalmat, sőt, élvezi, és hajszolja. Fájdalomérzete nem tudja kizökkenteni őt a figyelméből, amíg öngyógyító képessége életben tartja, akár végtagok nélkül, nyelvvel kúszik oda az ellenségéhez, hogy végezzen vele.

Előtörténet:

Ivan Sakura Pretyakov (kinek születési neve Ivan Sakura, a Pretyakovot később vette fel) a Világ 2 néven számontartott realitásban született. Tekintsetek el tőle, de mostantól bármit írok, az a Világ kettő beli helyszínekre, eseményekre, és emberekre fog vonatkozni.

Ivan Pretyakov ("Őrült" kódnevű ex-szovjet szuperkatona) és Hjuichi Sakura (japán származású mutáns terrorista vezér) gyermekeként látta meg a napvilágot. A születést Ivan kívánságára Moszkvában vezették le, de már az Egyesült Államokban nőtt fel a gyermek. Az ifjabb Ivanra sajnos nem olyan élet várt, mint ami a hozzá hasonló korú gyermekeknek jutott osztályrészül... hat éves korában katonaiskolába küldték, hogy minél gyorsabban megtanulja a fegyverek, és járművek kezelését, mivel szüleinek igen sok terve volt arra, hogy bosszút álljanak az Egyesült Államokon.

Érdekes, de amint az ifjú Ivan elment a katona iskolába, édesapja szőrén-szálán eltűnt. Nem tudni, hogy ki tette, vagy miért tette, esetleg önszántából hagyta ott az egész világot az öreg Ivan, de mindenesetre hirmondó sem maradt utána. Több elmélet is lángra kapott arról, hogy Tyrael (aki akkor még Titanisz volt) végzett vele, hisz sokan kinézték belőle ezt a kegyetlenséget, jópáran viszont a negyedik Red Guardiannel azonostották, aki a Grúzia Kapitány elleni harcban vesztette életét a kitört háborúk során.
A kisfiú félárva maradt, és őrült anyjának olyan ambíciói voltak vele, hogy belülről bomlasztja szét a legnevesebb amerikai szuperhőscsapatot, a Bosszú Angyalait. Szerencséjére, vagy szerencsétlenségére a fiatal Ivan örökölte mindkét szülője képességeit, bár Tyraelét csak korlátozottan: nincsenek szárnyai, és csak saját magát képes gyógyítani. Steve Rodgers szerencsétlen, és tragikus halálakor a fiatal, és tapasztalatlan fiú vette fel az Amerika Kapitány jelmezt. Először csak egy szerencsétlen flótásnak tartották, aki így próbál hírnevet szerezni magának, de képességeinek, és (anyjával ellentétes) jószándékainak köszönetően méltóvá vált a zászlóruha, és zászlómintás pajzs viselésére.
Ivan hamarosan rájött, hogy anyja milyen gonoszságokat akar vele végrehajtattni, és a tisztalelkű fiú egyszerűen megszakította a kapcsolatot édesanyjával, később pedig a Bosszú Angyalainak segítségével, ahol már nem beépített ügynök volt, hanem életében először tényleg szuperhős... szóval az ő segítségükkel felszámolta a Suromit, és a 42-es körzetbe zárta az egész bagázst.
Hőstettet hőstettre halmozva a világ minden táján elismerést vívott ki magánat. Dezintegráló sugárral nyom és környezetszennyezés nélkül megsemmisítette az összes nukleáris rakétát, felégette az összes drogtermőföldet, segített a fejlődő országokat ellátni élelemmel, és hasonlók... a Föld legnagyobb hősévé vált.

Azonban jött az, amire senki se számított... kitört a Polgárháború a Világ Kettőben, ugyanis pár szuperhős el kezdte pártolni azt az ötletet, hogy regisztrálják a maszkban tevékenykedőket a SHIELD-nél, arra az esetre, hogyha egy szuperhős rakoncátlankodni kezdene, akkor tudják, hogy mik a képességei, és meg tudják állítani. Amerika Kapitány a leghangosabb ellenzője volt ennek, pusztán morális alapon, hisz a szuperhős azért szuperhős, hogy névtelenül tevékenykedhessen! Azonban kevés támogatót szerzett, és az embereket megfertőzte az a gondolat, hogy a világ legnagyobb hősének rejtegetnivalói vannak. Néhány csata után, ahol szuperhősök szuperhősöket vertek agyon, és Giantman meg is halt... ezután a halálbüntetés utáni második legnagyobb büntetést osztották ki rá: rákényszerítették, hogy mint a realitásutazás technika birtokosa, keressen magának egy másik világegyetemet, ahol "szennyezheti az emberek gondolkodását". Anyagi támogatást persze nem adtak neki, így gyakorlatilag a sufniban talált eszközökből kellett építenie magának egy realitásutazó gépet. Célja a Reneszánsz világ volt, hiszen itt lakott az egyetlen ember, aki talán még hajlandó neki és tud is segíteni... az alternatív világbeli Ivan Alekszandrovics Pretyakovot, azaz Saviourt. A gép rosszul sikerült, de tisztában volt a hiba lényegével, és az ultimátum a realitás elhagyásáig lejárt... azzal a tudattal kellet realitást utaznia, hogy amnéziában fog szenvedni. Pajzsa belsejére beírta alkoholos filccel, hogy "Találd meg Saviourt", majd elindulhatott búcsút venni: a családjától, a barátaitól, és egy egész világegyetemtől...

Kiegészítés az azóta eltelt időre:

Ivan elméje a vártnál sokkal rosszabbul tűrte az utazást. Emlékek nélkül a jószándékra vezető motiváció is megszűnt, egyetlen biztos tudása a személyiséget levetkőzött embernek az az, hogy ez nem az ő világa, és nem tud hazajutni a sajátjába. Természeténél, és képességeinél fogva több szupernaturális incidensbe is belekeveredett, többek között az AIM Angyalaival, illetve Asgardi istenekkel kapcsolatban, melyektől csak egyre jobban kikristályosodott emberundora. Mivel teste képtelen feldolgozni a mérgeket, így sem a dohányzásba, sem az alkoholba nem tudott menekülni, annak ellenére, hogy mindkettővel rendszeresen újra és újra próbálkozik. Menekült a szép lassan visszatérő múltja elől, menekült a régi ismerősök, és új barátok, és ellenségek elől, zavarodott állapotában erős mániákus-depresszió fejlődött ki nála. Feszültségét képtelen kiadni magából, így sokáig céltalan kegyetlenkedéssel vezette le magát, ahol tudta, hamarosan azonban az adrenalin, és a fájdalom bizonyultak nála az ideális felejtőeszközöknek, mivel mindkettő "természetes", ezáltal az önvédelmi gyógyítása nem hárítja el.

Vérgőzös korszakának céltalanságára végül a ráunás volt a válasz. A reneszánsz világ bonyolult ok-okozati hálójában nem találta meg a szerepét, helyét, így végül nem aktívan, hanem passzívan menekült tovább. Bár Amerika Kapitány ruhája, és pajzsa megvan, illetve a régi X-menes kulcstartója még a Világ 2-ből, nagy jelentőséget nem tulajdonít nekik azon túl, hogy nem akar megszabadulni tőlük. Új identitást alkotott magának Marlboro Man néven, mellyel könnyen elvegyült az utcán, mint a sokadik felvágós ficsúr. A sok egymást váltó rendszer, illetve egyéb szupernaturális változás alatt nem egyedi példa, hogy valakinek eltűnik a teljes személyazonossága, és utána úgy mutatkozik be, ahogy akar, így ez remek álca volt a számára.

Amerika Kapitány ruháját könnyű álcázni egy inggel, nyakkendővel, és bőrkabáttal, Amerika Kapitán pajzsát meg egy amerikazászlós Harley Davidson díszítőelemeként használja, ennek ellenére hozzáférhető, ha éppen újra szüksége lenne rá.

Az utcán kissebb bandaháborúkból, és "jóért rossz eszközökkel" utcai bunyókkal szerzi meg a napi betevő pénzét, és élelmiszerét. Egy hálózsák, pár karton cigaretta, US Agent ruha egy málhazsákban, ami rajta van, illetve a motor és a pajzs. Új élet, szegényes eszközökkel.

Ez Marlboro Man.

(Iván, miután egy másik realitásból származik, a Barokk ideje alatt egész egyszerűen nem létezett)

Eszközök:
(Alternatív) Amerika Kapitány pajzs: 5 kredit
Harley Davidson: 2 kredit
Képességfejlesztés: 2,5 kredit

Régi szint: 11. szint, 25 kredit (nameg volt még 15 extra)
Régi reagszám: 1079
avatar
Ivan S. Pretyakov
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 10
Hozzászólások régi : 1079
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Marlboro Man
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Marlboro Man

Témanyitás by Godlaw / Tao on Hétf. 08 Aug. 2011, 15:54

Kis Iván ismét elfogadva.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam
avatar
Godlaw / Tao
Moderátor

Hozzászólások száma : 2446
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Marlboro Man

Témanyitás by Ivan S. Pretyakov on Kedd. 19 Ápr. 2016, 17:12

Ivan S. Pretyakov átvezető
Lelkemet, lelkemet egy vonatjegyért!

Khm... hol is kezdjem. Itt ülök egy kocsmában, Queensben. A világ legrosszabb sörét adják itt, még az amerikai sörökhöz képest is katasztrófa. Mégis, finomabb, mint bármi, amit az elmúlt időkben ittam. Finomabb, teltebb az íze, meg hát sokkal kevesebb kén van benne, mint azokban a szennyekben, amit... odalenn adnak. Meg mernék rá esküdni, hogy így is van benne valamennyi. De mégis, hogyan írjam le az... odalenti időket?
Odalent. Sötét Dimenziónak hívják, de dimenzionális tudományokban eltöltött óráim alatt megtanultam, hogy semmi köze azokhoz a dimenziókhoz, amit mi tanultunk. Topológiai modellje nincsen, egyfajta mágikus törvények vezérlik, matematikai modell nem írható rá. Pedig még a valóságok közti utazásnak is van matematikai modellje. Én már csak tudom, építettem egy ilyen gépet, sajátkezűleg. Apámat akartam megkeresni.
Apám meghalt. Azt hittem, megtalálom odalenn, de szerintem a valóságok között eltévedt valahol. Azt mondja, küldetésen volt, a legnagyobbon. A multiverzumot akarta rendberakni. Küldetésen, így nagybetűvel. Én meg ostoba fajankó, pokolra jutottam. Szeretném azt mondani, hogy megérdemeltem, hogy méltó büntetést kaptam, hogy ez járt nekem. De annyi történt, hogy valami barom leszúrt, és pokolra hajított, mert... mert elbambultam.
Áldassék Thorhalla neve, a pizza is finom itt, és ebben is szinte alig van kén.
Szóval. Pokolra jutottam. Bár elég masszív kereszténynek lenni, sokáig hittem Istenben, szerintem még most is hiszek benne. De engem minden isten elárult, kivéve egyet. Ő volt az egyetlen, akitől soha nem kértem sokat, csak egy kicsit, és megadta nekem. Áldassék Thorhalla neve. Ugye azt mondják, ha az istenek nem segítenek neked, akkor bízz az ördögökben. Odalent volt belőlük egy csomó. Volt köztük szarvas-patás, volt köztük olyan, ami külsőre elég vonzó, olyan is, akit akár embernek is nézhet az, aki nem figyel oda eléggé. Hierarchikus rendszer, nem az az ostoba őskáosz, ami a Kilenc Világot, beleértve a földünket is jellemzi. Lehetett velük üzletet kötni, el lehet nyerni a kegyüket, valahol egy szervezett világ van odalent, egy szervezett és bezárt világ. Sosem kérdeztem utána, de valami háborút veszthettek el. Istenek, és emberek ellen keltek, és kikaptak, úgyhogy most bosszúból azokat az embereket kínozzák, akik lennmaradtak, akik voltak olyan szerencsétlenek, mint én, hogy a zárlat, a mágikus vasfüggöny leereszkedte után ottmaradtak. Bosszút állni a győzteseken, ugye, hisz akit legyőztél, arra igazából nem tudsz tovább haragudni, tovább gyűlölni értelmetlen, de aki legyőzött téged, az egészen más eset, az egy örökkévalóságig a gyűlöleted tárgya tud maradni.
Áldassék Thorhalla neve, itt még kólát is lehet kapni.
Szóval, a vereség, a bezártság újfajta sportot adott az odalenti közönségnek. Megkínozni, és megölni a győzteseket. Katonák ragadtak lenn, és a szépfarú istennőre esküszöm, civilek is. Balszerencsés személyek, akik elég gyér pótléka voltak azoknak a győzteseknek, akiken olyannyira bosszút akartak volna állni. De mentették a menthetőt, fegyvereket adtak nekik, páncélokat. Silány pótlékát annak, amivel harcolni és ölni lehet, aztán megmérkőztették őket, megmérkőztettek minket.
A turpisság sok esetben gyorsan kiderült, a legtöbb áldozat esetében küzdelemről, gyilkosságról szó sem volt, egyszerű mészárlássá fajult a dolog. Néhány katona, SHIELD-es talán vagy ki tudja, nem adta könnyen magát. Én meg tomboltam az arénában. Nem volt vesztenivalóm. Ez nem az én világom, nem az én civiljeim, nem az én poklom. Nekem ők nem jelentenek semmit, és amúgy is, egyszerű démonkutyák ellen küldtek minket. Azt hiszem, a közönség szórakoztatónak találta azt, amit csináltam. Tudtam, hogy hogy működik ez, azokban a csatákban, ahol könnyen győzhettem volna, ott is húztam az időt. Nem volt más esélyem, mert láttam, ahogy az egyik képzett vívó áldozat három szúrással leterített valami dögöt, s túlbecsülték képességeit. A következő körben egy tucat hasonló lénnyel kellett megküzdenie, s az elsővel szemben ezek még ki is voltak éheztetve a csata előtt. Gondolom, valami értelmesebb szörnygyáros keze munkáját dícséri.
Az, hogy begyógyítom a sebeimet, és nem érdekel a fájdalom, mármint hogy nem rettegéssel töltött el, segített. Egy-egy lény megharapott, és én vadul kapálóztam, ordítottam, sikítottam. Tudtam, hogy ha elégszer ismétlem meg ezt a műsort, akkor szeretni fognak, amennyire ezek a lények tudnak szeretni. Szeretni! Szórakozni. Őrjöngeni, és örülni, de abban a helyzetben, Odalent ez nem számított. A szenvedésemet akarták, nem a halálomat, és én szenvedtem.
Lassan távozni fogok a kocsmából. Nincs nálam pénz. Nem akar feltartóztatni senki? Hát nincs bennetek becsület? Óh, van egy. Egy önjelölt hős. Köszönöm, Thorhalla, áldassék a neved. Odamotyogok neki valami ostoba sértést, és kinn meg fogom verni. Vagy ölni. Lesz pénzem.
Odalent, a felsőbb körökben, vagy belső, alsó körökben, khm, na mindegy. Szóval. A vezetőségben bizonyára leesett valakinek az, hogy miről is van szó, ugyanis jöttek az első óvatos felkérések arra, hogy bundázzak meg meccseket. Könyörögjek az életemért, olyat még nem csináltam. Áruljam el valami csapattagomat, s hálával fognak tartozni nekem. Váratlanul fordítsam meg a mérkőzést. Mindenféle bugyutaságok, amit talán csak úgy tudnék párhuzamba állítani, ha valahogy sikerülne elegyítenem a Hollywoodi szórakoztatóipart a maffia által szponzorált boxmérkőzésekkel. Én együttműködtem ezekkel a hülye kérésekkel. Még mindig jobb, ha van egy haverod Odalent, mint ha egy sincs. Haverod... szponzorod. Meg voltak a maga előnyei. Korbácsos láncraverés, és húspép helyett időről-időre rendes lakosztályban aludhattam. Amikor kaptam rendes ételt, mindig azon agyaltam, hogy vajon miből van a “nem rendes” étel, de feltételezem, hogy a vesztesekből. Néha kaptam eddzőtermet is, vagy olvashattam a könyvtárban. Ó igen, a könyvtár. Ott kevesebb a fájdalom, és ha a rabszolgaságot, a pokoljárást nem számítjuk, érdekes hely. Olyan, nevenincs lények tartózkodnak ott, hogy már csak mellettük ülni és nézni őket is szórakoztató. Ezt egyszer észrevette a könyvtáros, és hanyagul odavetette nekem, hogy “Titeket, embereket túl könnyű lenyűgözni”. Már nem emlékszem pontosan, de valami olyasmit válaszoltam, hogy “ugyanazzal kétszer viszont nem lehet, így tanultunk meg ölni egymillió módon”. Szerintem tetszett neki, de nem merte volna bevallani.
Néha egészen beletörődtem abba, hogy odalenn vagyok. A fájdalmat élveztem eddig is, ölni meg tudtam. Sokféle aprócska jutalmat kérhettem volna, s bizonyára, ha türelemmel vagyok, valami odalenti pokoli ranglétrán feljebb is tudtam volna mászni. Talán még nők is jutottak volna nekem, vagy valódi, mocskos, önző élvezetek is, ha türelmes vagyok. Ha a saját világom poklába jutottam volna, talán bele is törődtem volna, de ez így egyszercsak elkezdett ostobaságnak tűnni. Nincs ezen a világon, s poklában, világaiban semmi és senki, aki érdekel. Kivéve egyet. Egyszer imádkoztam, és meghallgatott egy istennő. Szeretném ha tudná. Szeretném elmondani neki, hogy hogy éreztem magam, mikor önzetlenül, vagy tán a saját szórakoztatására meghallgatott. Itt csak rajonganak értem, mint egy állatért, de ő úgy kezelt, mint egy isten egy embert. Félreértés ne essék, ez a tudat nem boldogított, hisz féregként kezel mindkettő, de egészen más féregként. Odalent féreg-féreg voltam, de annak az asgardi ringyónak én voltam az ember-féreg. Nem érted a különbséget? Ötvenvalahány gladiátormeccs Odalent bizonyára éreztetni fogja veled ezeket az apróbb rezdüléseket.
Talán egy év telt el, de megszületett bennem az elhatározás, hogy ki akarok jutni. Nem is egy év, nem is tudom számolni az időt. Kamunapok, kamuhónapok egy kamuvilág kamupoklában. Persze mindenki ugyanezen dolgozott, aki még megmaradt, így elég széles repertoárnak lehettem tanúja a nem működő verzióból. Azt senki sem tudta, hogy mi történik azzal, aki meghal a pokolban, de bizonyára valami dög megette a lelkét, és hízott egy kicsit. Elképzelhető, hogy sokaknak szimpatikus lett ez a nihil, mert önként vonultak a halálukba, Aztán persze vannak az ilyen-olyan képességekkel bíró személyek, akik ki akarták magukat verekedni Odalentről. Mondanom sem kell, hogy nincs az a kémjátszma, az a piszkos tizenkettő, aki ki tudná magát onnan tervelni.
Meglepő, de végül a könyvtárban akadtam a megoldásra. Ugye valami miatt ez az egész hely el lett zárva, és ilyen mágiát semmi sem képes megtörni, talán csak az alkotója. Vagy egy lélekkard. Mindenféle jutalmakat kérhettem, de amikor felvetettem fogvatartóimnak, hogy esetleg egy lelket kérnék cserébe a következő munkásságomért, akkor olyan korbácsolást kaptam, amire még az én fájdalomtűrő képességem is azt mondta, hogy ez nem öröm, hanem szenvedés.
De a terv megvolt. Azt, hogy a kapu hol van, azt tudtam. Odáig talán el is tudnék szökni, elég gyors vagyok. Egy lélekkard viszont, sokáig nem ötlött fel bennem, hogy honnan tudnék szerezni.

A kocsma előtt a kidobót, akit utánamszalasztottak, nagyon megvertem. Nem sajnáltam, most már ez nem érdekel. Kamuvilág kamukocsmájának kamukidobója. A pénzét elraktam. Nem hívom rá a mentőt. Régen mindig ráhívtam a mentőket, vagy a rendőröket az ilyenre. Most nem, most már nem.

A könyvtárban szembesültem azzal, hogy a pokolban van valamiféle jogrendszer. Nem megyek bele a részletekbe – nem is értem igazán, hogy hogyan is működik – de audienciát kérni a pokoluradtól nem nehéz. Túlélni azt annál inkább. Eddigre már elég kétségbeesett voltam, és azt is tudtam, hogy az én szenzációm sem marad örökké szenzáció, egyszer még az Odalent is meg fog unni. Egy lapra tettem fel mindent, és egy kirívóan fontos győzelem után nem valami riherongy démont kértem, egy puha ággyal és valami erős itallal, hanem audienciát. Azt sem tudtam, hogy pontosan kitől kértem, hisz annyit tudtam, hogy Umarnak hívják, és hogy nőként hivatkoznak rá. Bizonyára valami fontos alak.
A mi kis arénánk ügyintézője majdnem ott helyben kettéfejelt, mikor előálltam kérésemmel, hisz megtagadni nem tagadhatja meg – gondolom a jól felépített karrierjét keresztbetörné egy kihágás, és mehetne vissza ő is verekedni – viszont elintéznie ezt a találkozót neki kellett. Annyit válaszolt, hogy várnom kell, majd szól, ha a találkozó megtörténhet. Addig volt még egy csatám, ahol győznöm kellett mindenféle turpisság nélkül. Szerintem ennyi időre volt szüksége az ügyintézőnek, hogy keressen valaki mást és az ő problémájává avanzsálja a kérésemet, de pár nap átfutási idővel egyszerűen, ahogy voltam, pajzsostul, amerika kapitányos jelmezestül betereltek valami palotába. Nagy épület, groteszk díszítések, és egy csontokból emelt trónuson ülő nő. Térdelésre, majd bemutatkozásra kényszerítettek, s azt kérték, hogy kérésemet egy mondatban fogalmazzam meg. Nem igazán vettek “emberszámba”, de láttam, hogy a palotában egy-két szolgálónak még az enyémnél is rosszabb dolga van. Bizonyára a hűség és parancskövetés valamilyen formában kiemelt a rossz szolgák közül, s én már jó szolgának minősültem.
Az egy mondatom annyi volt: “Ivan Sakura Pretyakov vagyok, és azt kívánom, hogy legyen egy lélekkardom.”
Tudtam, hogy tudja. Csak rá kellett nézni erre az úrnőre, pokolúrra, vagy mifenére. Látszott az arcán, hogy az elejétől a végéig érti, hogy mit tervezek, és az is látszott rajta, hogy látja, hogy én értem, hogy ő érti. Nem tudom, hogy pontosan mi játszódhatott le a fejében, de én felkészültem az azonnali pusztulásra. Érződött belőle a földöntúliság, egy olyan pokoli hatalom, olyan mágiák sorozata, ami ellen nincs az a pajzs, vagy mutánsképesség, ami megvédhetne.
Csak intett egyet a kezével, és én tudtam, hogy menten szörnyetpusztulok. Olyan fájdalom járt át, mintha teljesen átalakítottak volna. Vér záporozott a testemből, reszkettem, és legszívesebben kihánytam volna mindenemet, de még az sem ment nekem. Magatehetetlenül összeestem, és elvesztettem az emlékezetemet.
A lakosztályomban tértem magamhoz. Azt hittem, hogy meghaltam a pokolban, és a kényelmes nihil vár már rám, de magamra eszméltem. Elképesztő hiányérzetem volt, de ezzel nem tudtam foglalkozni. A felszerelésem nálam volt, rajtam volt a ruhám, sebeim sehol, úgy volt a karomra rögzítve a pajzs, ahogy abban a trónusos teremben összeestem. És mellettem egy kard. Egyszerű munkának tűnt, de mikor megfogtam, éreztem belőle a hatalmat. Tudtam, hogy ez a kard valahol az enyém, sőt valahol én magam vagyok. Gyönyörű volt, és hatalmas erő járta át. Tudtam, hogy ezzel vagy kijutok a kapun, vagy meghalok.
“Az Úrnő azt üzeni: mehetsz.” - ezt az ügyintézőm mondta, valahogy enyhébb hanggal. Enyhébb volt benne a gyűlölet. Ez valami engedékenység volt az Úrnőtől? Hagyja, hogy megpróbáljak megszökni? De miért? Lehet, hogy túléltem a hasznosságomat, s mint Mike Tysonnak, már nem volt értelme versenyeztetni, de összevesznének a lelkemen a pokolurak, s így kidobnak. Lehet, hogy a jogrendszerben van egy hurok, hogy alanyi jogon jár nekem a saját lelkemből kovácsolt kard. Lehet, hogy ez lesz az utolsó műsor, hogy megpróbálok megszökni. Nem tudom, de akkor és ott nem érdekelt. Felkaptam a kardot, s rohantam, rohantam ahogyan még sohasem. Tudtam, hogy merre van a kapu. Felkészültem arra, hogy legalább egy tucat démont kell majd elpusztítanom, de egyszerűen meglepődtek, s félreálltak, félreugrottak az utamból. A szabadság hajtott, a szabadság, hogy majd végre visszajuthatok abba a világba, ahol az egyetlen isteni lény van, aki valaha meghallgatott. Áldassék Thorhalla neve, eljutottam a kapuig. Rásuhintottam a világot elválasztó pecsétekre, s elindultam. Olyan érzés volt, mintha egy adag pudingon próbálnám áttolni magam, ellenállt, de valahogy mégsem, a kard nyomán kettévált. Éreztem, ahogy megváltozik a levegő, hallottam az ordibálást a hátam mögül, és felhőkarcolók, emberi építésű felhőkarcolók sziluettjei kezdtek kialakulni a távolban. Még pár méter hiányzott csak, amikor a kardon egy repedés futott végig.
Ha tovább erőlködöm, eltörik, ha visszamegyek, sosem tudom újra megpróbálni. A dimenziókat elválasztó pudingban már abban sem voltam biztos, hogy Odalentre jutnék vissza, ha megfordulnék. Akármelyik másik világba juthattam volna, úgy éreztem. Egyetlen esélyem van. Ordítottam, jajveszékeltem, s fröcsögtem, mint valami megvadult állat. Tovább toltam a kardot, s a repedés eljutott a markolatig, majd szilánkokra robbant. A kard. A lelkem. A szilánkok ezernyi helyre pattantak szét, a távolságnak nem volt értelme közöttük, s fényárban ezerfelé cikáztak.
Egy sikátorba estem ki. Elrohantam. Sikátorok között, majd át egy utcán, ahol majdnem elütött egy autó, majd át egy parkon keresztül, majd tovább egy másik sikátorba. Ott végre lenyugodtam, s kipihentem magam. Tudtam, hogy a lelkem darabjai még megvannak, összegyűjthetőek. Viszont lélek nélkül, nem érek semmit Thorhallának – áldassék a neve! Mit ér egy lélek nélküli halandó egy istennőnek?
Elmegyek egy kocsmába, azt hiszem. Iszom valamit, majd lemosom magamról a poklot egy motelban. Aztán imádkozom Thorhallához – áldassék a neve! De előbb kocsma. Ilyen még nem volt, erre innom kell.



Nem sokkal később egy autóba kerültem. Esküszöm, azt hittem ezek azért jöttek, hogy kivégezzenek. High-tech cuccokkal ellátott SHIELD-esek, vagy mifene. Dimenzióellenőrző alszervezet, nyilván megijedtek, hogy egy sűrűn lakott város közepén nyílt egy hasadék a Sötét Dimenzióba. Remélem, boldogok, hogy egyvalaki esett csak ki belőle, és nem Dormammu találta ki, hogy háborút hirdet megint. Börtönre számítottam, helyette kimosták a ruháimat, és kaptam civil ruhát. Ismeritek azokat a beszélgetéseket, amikor az egyértelműt magyarázzák nektek, ugye? Na pont ez történt. Szerintem az a tiszt, aki kimatekozta, hogy mikor tűntem el, mikor kerültem elő vagy túl jól értette, hogy én eleve egy másik dimenzióból származom, vagy elképzelése sem volt, mindenesetre furán reagált arra, hogy csendben hallgattam a történelem alakulását, és nem igazán voltak kérdéseim az új államformákkal, Osborn elnökökkel, egyebekkel kapcsolatban. Osbornnal nagyon rosszul fogtok járni, ha ez a világ hasonlít az enyémre. Ezt persze megtartottam magamnak. Mintha az univerzum kifordult volna magából, nem vettek el tőlem semmit, nem tartóztattak le, elküldtek isten hírével, csak tudni akarták, hogy honnan jöttem, és hogyan.
Olyan érzésem van, hogy ezt nem fogom megúszni ennyivel, de egyelőre örülök a szabadságomnak, és annak, hogy a kocsma kidobójának összecsomagolását nem varrták rám. Bizonyára az ebben a dimenzióban már nem az ő hatáskörük.
avatar
Ivan S. Pretyakov
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 10
Hozzászólások régi : 1079
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Marlboro Man
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Marlboro Man

Témanyitás by Thorhalla on Kedd. 19 Ápr. 2016, 17:34

Akkor a megbeszéltek és a többiek véleménye alapján is el vagy fogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13433
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 31.szint - 125 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Re: Marlboro Man

Témanyitás by Sponsored content


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.