A Triskelion, Manhattan

7 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ko-Rel Vas. 31 Márc. 2013, 16:24

365. nap, harmadik naplóbejegyzés:
Számomra igencsak érdekes információk derültek ki a rövidke beszélgetés alatt, amennyire olvastam az aktákat s orvosi jelentéseket nem egy személy tért már vissza a halálból s a terroristák több tagja is ily személy volt. Minderre nem találtam tudományos magyarázatot s Neptun tudhatja, hogy miként volt mindez lehetséges. Az efféle kísérletek s kutatások roppantul gyermekcipőben járnak még te is tudod, hisz a szüleid is próbálkoztak efféle tudományos kísérletekkel, noha nem sok sikert értek el benne. S ismét a tudományos versengés a két testvér között, milyen sokra vihették volna, ha összefognak s nem pedig úgy viselkednek, ahogyan. Mr. Barton szavaira pillantottam fel s néztem rá a szokatlan kérés miatt.
- Nem kell szabadkoznia Mr. Barton – feleltem s lágyan mosolyodtam el. – A bátyámtól sokat hallottam önökről, évek óta itt ügynök a SHIELD-nél s mesélt Ms. Lyesmith-ról is. A legjobb, mit tehetek, hogy igyekszem nem magamra venni, miket mond.
Kissé feljebb emelkedtem a székről s a férfi felé nyújtottam az asztalon át a kutyámat, bármilyen más esetben a hajammal nyújtottam volna át, úgy könnyebb lett volna, de most ezt nem tudtam megtenni.
- Csak óvatosan, a férjemen s a bátyámon kívül nem igen szeret más férfiakat. Légy jófiú Lockjaw – kértem.
S még valaki, aki régi társa az itt jelenlevőknek, úgy tűnik, hogy kómába esett a víziók miatt, ez egy olyan dolog, amiről eddig nem tudtam s a kutatásomba elég fontos lehetett, igaz ha az elméletem helyes, akkor a genetikai emlékezet valóban okozhat ilyen reakciót s gondot. S ez is személyfüggő lehet. Biccentettem a belépő felé, ha odajön hozzám, akkor neki is kezet nyújtok s bemutatkozom, de inkább szemmel tartom Lockjaw-t, nehogy a békés mivolta ellenére megharapja Mr. Barton-t.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Vas. 31 Márc. 2013, 17:00

Miller Danvers szavaira kényszeredetten vonta meg a vállát.
- Bocs – mondta. – Olyan tíz méteres körben blokkolom.
Azt egyelőre nem tette hozzá, hogy miért is hogyan aktiválódott benne az X-gén, nem mintha szégyellte volna, hogy micsoda valójában, csak nem szeretett fellengősködni, sem dicsekedni a ténnyel, hogy egy félisten és herceg. Inkább marad az ember és katona. Nem tudta elkerülni a figyelmét, hogy amióta a titkolt kapcsolatnak vége volt kettejük között, amiről elvileg senkinek sem lett volna szabad tudnia a levegő sokkalta ellenségesebb volt közöttük, mint kellett volna.
- Szerintem nem az a lényeg, hogy ki tette ezt és kinek az érdeme, hanem az, hogy Boon itt van közöttünk és életben maradt – nézett Stark-ra próbálva csitítani a helyzetet.
Biccentett az ezredes szavaira, persze, hogy nem ő volt az egyetlen, de ez akkor is valóban kényes és kellemetlen téma volt, főleg, hogy ki tudja, hogyha ő meghal az apja miatt miként fogja fogadni Hela Valhalla-ban, valószínűleg nem a legnagyobb örömmel. A következő személy, Ramirez. Nála tudta, hogy nem halt meg a fiú, csak nem ébredt fel egyszerűen az egyik vízió után, és az orvosok nem tudták megmondani, hogy mikor fogja megtenni. Őt is otthagyták Wymingban Lyesmith-el együtt. Amikor kettő halát ígérte Kovacs. Mikor a fiú belépett felé is kezet nyújtott.
- Ramirez, jó újra egészségesnek és talpon látni a „betegség” után – köszöntötte.


- Szerintem a vén szipirtyónak már átkozottul elege van a feltámadó félasgardikból és halandókból – mondtam Thor szavaira.
Nem is kellek én ide, ezek egymást is megölik néhány mondat után. Kíváncsi lennék, hogy Kovacs és haverjai vajon ugyanennyire kedvelik egymás társaságát, mint mit egymáséit, mert ha igen, az egy roppant vicces és szórakoztató találkozás lesz, ha ők és mi is összecsapunk egymással. Vajon melyik csapat fog előbb nem a másiknak, hanem saját magán belül nekiesni a többieknek? Majd kiderül. Stark szavaira felnevettem, ez egy igencsak szórakoztató kérés volt, még akkor is, ha eszem ágában sem volt belenézni sem a gondolataiba, sem pedig az emlékeibe, volt egy olyan érzésem, hogy még az én gyomrom sem bírta volna, pedig elég sok mindent elviselek.
- Megbeszéljük – mosolyodtam el gonoszul. – És ha már arra járok, az iváskényszeredtől is megszabadíthatlak és a többiek örömére az egódtól is.
Clint kérdése után először rá, majd a kutyára és újra Clint-re néztem. Nem volt túl pici ez a kutya egy kicsit?
- De az, aranyos – mondtam. – És látod, már ismernek, a hírem megelőz.
A kutyákkal semmi bajom sem volt, az állatok jobbak, mint az emberek. Megvártam, amíg Clint átveszi a buldogot és utána először megszagoltattam vele a kezem, és ha engedte, akkor megvakargattam a füle tövét. Ramirez? Brr, még emlékeztem a testére, amikor feltámadtam, ő is ott feküdt. Nem csak engem hagytak ott. Mikor a srác belépett csak felnéztem és intettem neki, majd megint megsimogatom a kutyát és érdeklődve várom, hogy végeztünk-e a listával, vagy még van meglepetése az ezredesnek.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by A Misztikus Pókember Hétf. 01 Ápr. 2013, 20:00

A hiányérzet ami ébredésem után nem sokkal elöntött csak egy pillanatra enyhült társaim között. Talán a helyzet miatt még egy kicsit nagyobbnak érzem. Szerencse nincs sok időm rajta gondolkozni, a folyamatos összeszólalkozások a témánál tartanak. Nyugodt hangon válaszolok Thornak.
- Én viszont nem haltam meg, csak nem is éltem. De most nem ez a lényeg... - Mintha csak egy alapvető dologról magyaráznék. úgy mondom mintha én teljesen érteném a helyzetet. Pedig közöm sincs hozzá, csak tudom, hogy így volt, szeretném, hogy így legyen. Különben még több dolgot hoztam volna vissza és az most nekem nem kell. Egyáltalán nem és bár tudom, hogy Tony főleg miatta aggódik kelletlenül biccentek neki. Nem vagyok teljesen kibékülve vele. Nekem is maradtak még emlékeim a másik Stark ügyeiről. Csak remélhetem, hogy nem én is egy félresikerült kísérlet vagyok.
Amikro Ramirezbejön csak bólintok neki, nem ismerem nem tudom ki a gyerek, utának kerülhetett ide... vagy csak már egyszerűen nem emlékszem mindenkire.
~Hol van Impulzus?~
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Kedd 02 Ápr. 2013, 21:21

10:25.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie, Tobias Boon és Andrew Ramirez.

Mindenki örömmel üdvözli az újabb feltámadót, a magyar származású tinédzsert, Andrew-t.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Andrew! Ez… elképesztő. Mindez az X-gén erejének a műve? Félre ne érts, nagyon örülünk, hogy itt vagy, de kicsit sok mára a meglepetésekből…

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Egy újabb ifjú tehetség, aki legyőzte a halált? Légy üdvözölve, Andrew Ramirez – Thor Odinson, a Mennydörgés Istene köszönt téged, bátor harcos!

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Cap10 – Ramirez. Remélem, bevetésre kész. Jómagam is örülök, hogy jobban van, de egyet kell értenem Clinttel: kissé aggasztó, hogy ilyen fontos információkat tart előttünk titokban, ezredes.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Andrew, jól belecsöppentél a közepébe, de ha bármi kérdésed van, szólj csak nyugodtan. Ha rám hallgatsz, Danvers ezredest viszont elkerülöd, mert láthatóan szeret elhallgatni olyan „apróságokat”, hogy ki él még a csapatunkból, és ki nem.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Rendben, uraim, akinek hozzáfűznivalója van, azt várom az irodámban személyes eligazításra – miután időpontot egyeztettek a titkárnőmnél, akit ismét le kellett cserélnem, mert Tony Stark úr a legutóbbit is sikeresen megfektette.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Szinte könyörgött érte, Carol!

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Hrrr… Ramirez! Leülhet.

Miközben az ezredes forr a dühtől, Clint finoman visszaadja Lockjaw-t Melissának.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Jobb, ha őt most visszaadom a gazdájának. Félek, hogy a következő halottnak hitt visszatérőtől annyira meglepődöm, hogy kiejtem a kezemből… Szóval a bátyja is S.H.I.E.L.D.-ügynök? Részemről mindenkit nagyra becsülök, aki ezekben az időkben is kitart a szervezetünknél. Találkozhattam vele?

Ezalatt Danvers folytatja.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Lyesmith, lehet, hogy egy ilyen beavatkozást jóváhagyok majd Starknál. Miller, örülök, hogy legalább Ön értékeli a helyzetet, és pozitívan fogadja a visszatérő csapattagokat, ahelyett, hogy mindenféle inkrimináló kérdéseket tenne fel. Köszönöm.

Erre Thor is biccent a fia felé.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Mindig is hű bajtárs voltál, Jonathan, és helyesen fogadod a harcedzett visszatérőket. Büszke vagyok rád. Stephanie, úgy vélem, a Halál Úrnője egyre kevésbé irányítja a saját birodalmát most, hogy a halandó tudomány beleavatkozott az asgardi mágia folyásába. Itt van például Tobias Boon is – bár azt állítod, Tobias, hogy nem haltál meg igazán, mégiscsak a két világ között léteztél, ahol már Helának beleszólása lehetne a lelked sorsába.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Igen… Nos, Boon, a csapattársai majd eligazítják Caulfieldet… Taót illetően… Kérem, egyelőre szorítkozzunk a lényegre. Volna még itt két új fiatal gyakornok, akiknek jóváhagytam a beszervezését. Az első egy bizonyos John Redbow, egy indián származású fiatalember. Különleges egyéniség hasonlóan különleges mutációval: jókora, vöröses színű, dinoszauruszra emlékeztető lénnyé tud alakulni. Egész pontosan egy Tyrannosaurus Rexszé. Persze ezt most Miller miatt nem láthatják, meg persze itt a hely sem adott hozzá, de majd bizonyára megtekinthetik ezt az érdekes átváltozást, ha Redbow is úgy akarja. Redbow! Kérem, fáradjon be!

Ezzel belép a terembe egy magas, sötétebb bőrű fiú középhosszú fekete hajjal – úgy 19-20 év körül lehet.

Új résztvevő: John Redbow (övé az első reag!).

_________________
A Triskelion, Manhattan - Page 7 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4399
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Morsus Szer. 03 Ápr. 2013, 20:29

John bizonytalanul belép és a társaságra néz. Erősen koncentrál, hogy ne kérjen autogramot azonnal Amerika Kapitánytól. Nagy levegőt vesz és óvatosan int mindenkinek.
- Heló. John Redbow vagyok. Hívjatok Pirosnak.
~ Rasszista, ha én neveztettem így magam? De ez nem a bőröm színéről szól, hanem az övéről. A nagy dögéről.
- Tudjátok a nagy piros dinó dolog miatt.
Megkeresi a székét és megpróbál leülni. Közben nézi a csapatot. Felismeri Stephet és Millert, természetesen a Különítményt is, de Ramirez, Boon és a Mellissa teljesen ismeretlenek neki.
- Bocsánat, önök kicsodák?

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ko-Rel Szer. 03 Ápr. 2013, 20:32

365. nap, negyedik naplóbejegyzés:
Megnyugodtam, mikor láttam, hogy Lockjaw mennyire jól tűrte kettejük simogatását. Régen volt már ilyen, hogy engedte volna, lehet, hogy érezte a feszültséget ő maga is s ezt szerette volna oldani s elérni, hogy ne legyen. végül visszavettem őt, míg a veszekedések s civódások tovább folytatódtak.
- Lehetséges – feleltem a férfinak. – George Bolt-Agon a neve, hívójele Gorgon. Amennyire tudom s értek a katonasághoz, az egyik speciális egységnél van évek óta. Ő mindig is felvállalta, hogy meg van benne az X gén, a lépéseivel képes erősebb földrengéseket okozni. Mint utólag kiderült, amiket úgy tíz éve Alaszkában észleltek ő volt a felelős érte, mikor még nem volt képes uralni a képességét.
S ekkor már világos volt, hogy az utánam beérkező két személy korábban is tényleg a csapat tagja volt s ismerték őket, s csak én s az utolsó két személy volt, kik teljesen újnak számítottak errefelé s nem volt kapcsolatuk a Különítménnyel korábban. Tudom, hogy nem tengerbiológia, de szerintem még téged is érdekelt volna a következő fiatal férfi, ki belépett a helységbe, őt is láttam odakint mielőtt bejöttem a terembe s még egy lány volt hátra. A képessége alapján egy dinoszaurusszá képes átváltozni, ez újdonságnak számított nekem. Nagyon kíváncsi lettem volna tudományos szempontból a génszerkezetére, hogy mennyire marad emberi, ha átváltozik s milyen változások mennek végbe a szervezetében molekuláris szinten ilyenkor. Mikor intett, akkor biccentettem felé s én is bemutatkoztam.
- Dr. Melissa McKenzie – mondtam. – Molekuláris biológus s genetikus.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Szer. 03 Ápr. 2013, 20:33

Azzal persze Miller is egyetértett, hogy nem örült annak, hogy el lett titkolva mindez, hiszen megígérte egyszer az ezredes, hogy nem lesz több hazugság, de láthatóan mindezen még dolgozni kellett nem is keveset. Lehetséges, hogy majd él is a lehetőséggel, hogy felkeresi a nőt később ezen ügy miatt, de a többiek az újonnan megérkezők érdekében nem fogja hangosan szóvá tenni mindezt, a legfontosabb az volt most jelenleg, hogy újra „családias” légkörben érezzék magukat. Az apja felé nézett, amikor az megszólalt, kissé feszülten helyezkedett el máshogyan a széken, még mindig roppant kényelmetlenül érezte magát az ilyen esetekben. Hozzá volt szokva, hogy katonásan nevelték a családi hagyományokhoz illően, így mindig magas volt az elvárási szint és a dicséret pedig kevés, persze megszokta, már az ereiben volt ez, hogy mindenkivel így foglalkoztak, ezek után főleg, hogy szokatlan volt számára az apjától az ilyesmi. Nem is köszönte meg hangosan a dicséretet, csak biccentett hálásan Thor irányába. Amíg az új személy beérkezik a két társához fordul, hogy Tao-val kapcsolatban gyorsan elmondja, amit kell.
- Bruce nincs többé, újra Tao irányítja a testet, Lyesmith ugyan felhívta a figyelmet erre hónapokkal a pálfordulása előtt, de őt ismerve senki sem hitte el, hogy nincs rendben valami… a nyolc hónapja történt események közben árulta el a SHIELD-et és a hazáját és állt át Kovacs oldalára.
Ha Redbow belép, akkor kézfogás közben mutatkozik be a fiatal férfinak és üdvözli is őt a csapatban.


Danvers szavain elvigyorodtam, hogy lehet, hogy engedi, amit felvetettem. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen kapcsolatban váltak el Starktól, mert a reakciói alapján roppant féltékeny volt és nehezen tette túl magát a dolgokon. Még emlékeztem egy olyasmire, hogy nem vagyunk gyerekek és nincs több hazugság, bár itt úgy tűnt, hogy nem csak Miller és én vagyunk, akik kimaradtunk a körből, hanem mindenki. Unottan dőltem hátra a székben és kezdtem hintázni miután Clint visszaadta a kutyát a tulajdonosnak. Csak, mert megkért nem tettem semmilyen csípős megjegyzést ezekre, pedig lett volna mit mondanom, ó nagyon is. Miller feszengésén jót mosolyogtam, azt viszont már nem tudtam megállni, hogy ezt ne kommentáljam.
- Kedves rokon – néztem rá. – Mikor jön el azaz idő, hogy nem érzed magad kényelmetlenül atyád dicsérő szavai miatt?
A nagybátyámra néztem, aki a szipirtyóhoz való hozzáfűzésekor. Igaz ezek halandók voltak, ahhoz pedig volt ideje és ereje a nőnek, hogy velem foglalkozzon, mert félvér vagyok.
- Ezek még évekkel ezelőtt voltak – mondtam. – Úgy két-három éve, nem olyan sokkal a halálod után. Akkor még nem igen avatkozott be a mágiába a tudomány annyira, mint most Kovacs tettei miatt.
Legalább is én így láttam mindezt. Bár ekkor még eszembe jutott valami.
- Várjunk! Hela mondott nekem valamit annak idején… csak az érdekesekkel foglalkozik, aki számára érdekes. Mikor ott voltam Valhallában, egyetlen embert sem láttam a három nácin kívül. Elképzelhető, hogy asgardiakon, félvéreken és azokon kívül, akik nem érdekesek számára nem enged be oda senkit?
Még ketten? Mikor mi kerültünk ide sem volt ennyi újonc, mint most hirtelen. Egy indián, Redbow, reméltem, hogy nem akar a neve után íjászkodni, mert ketten már elegek vagyunk és ha így tenne, nagyon-nagyon rossz emlékei lesznek arról az időről, amíg itt lesz tartalékosként. Jon szavaira felnéztem.
- Még azt sem akarták elhinni, hogy meghaltam, amíg Thor meg nem erősítette, hogy valóban találkoztunk az Asgardi alvilágban.
Szóval egy gyíkot is kapunk, remek… csak biccentettem az indián felé, de többre nem voltam hajlandó.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Bishop Szer. 03 Ápr. 2013, 20:57

Amint beléptem és tisztázva lett minden, köszöntések egész sorozata fogadott.
- Köszönöm uram. - rázok kezet Millerrel
- Elnézést ha kellemetlenséget okoztam, ígérem én voltam az utolsó meglepetés Sólyomszem.
- Megtisztelő. -felelem Thornak, mégis csak egy Isten mondta
- Bevetésre kész vagyok Kapitány!
- Igen, köszönöm, természetesen majd kérdezek. De ön is nyugodtan kérdezhet Dr. Stark. Az ezredest pedig vonakodok kétségbe vonni. - kétszer megütögetem a halántékot, utalva a képességemre, én mindenre emlékszem amit csináltak velem, és ha Vasember kérdez erről, köteles vagyok válaszolni. Miközben beszélek folyamatosan tartom az unott hangfekvésem, nekem már ez a természetes, mimikám se változik sokat, teljesen hideg vagyok .Mikor megkapom az engedélyt leülök és figyelem az eseményeket, próbálom felmérni az új helyzetet és magamba szívni az információkat. Tao ellenünk van, Miller Thor fia, Stephanie jóban van az íjásszal, legalábbis már nem marják egymást, van egy-két új vagy új-régi tag is. Roppant érdekes. A belépő új tag látszólag kicsit fura szerzet, Rex, jó név, érdekes, mikor megkérdezi ki vagyok unott hangon felelek.
- Andrew Ramirez. Új-régi tag.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by A Misztikus Pókember Csüt. 04 Ápr. 2013, 22:35

A halál manapság igen gyenge marokkal uralkodhat ha ily könnyen legyőztük mind a ketten. Főleg, hogy nem is érzem magamban annyira azt az erőt, az élni akarás hallhatatlan tüzét, hogy annak tulajdoníthassam. Ramirez sem tűnik egy ilyen tipikus ragaszkodó alaknak. Végigmérem a srácot, mondanám, hogy fura. Talán kicsit rendhagyó alak, de az én fizimiskámmal nem bocsátkoznék inkább ilyesmiben. Esetleg az új arcnál. Egy ősgyíkká alakuló indián. Egy farkas szellem vagy egyéb totemállat jobban passzolt volna. Kedvesen mosolygok felé, kezet fogok mikor hátra ér hozzánk.
- Boon ügynök, egyenesen a túlvilágról. Örvendek Piros! - Köszöntöm a lehető legkedvesebben ami most kitelik tőlem.
Miller válaszát először fel sem fogom, a régi nevek a meglepő kimenetel, csak csöndben nézek rá vissza. Nem tudtam, hogy ilyen hamar választ kapok, de most nem zavarom meg a bemutatkozó köröket csak düllesztem a szememet Millerre pár másodpercig.
~ Elárulta őket? ~
Majd visszanézek lassan a beszélőkre, majd az ajtóra a következő érkező várt megjelenésének helyére.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 06 Ápr. 2013, 14:56

10:30.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie, Tobias Boon, Andrew Ramirez és John Redbow.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – John, örvendek. Clint Barton, vagy Sólyomszem, vagy csak Clint, amelyik jólesik. Szóval dinoszaurusz, mi?

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Midgard ősi élőlényeinek, a Föld akkori urainak, sőt, csúcsragadozóinak egyike, ha jól tudom… Harcos vér csörgedezik benned, John, nem is beszélve az őslakos felmenőidről! Sosem szíveltem, ahogy elbántak a népeddel ezen a kontinensen… Thor Odinson, a Mennydörgés Istene Asgardról. Köszöntelek.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Cap10 – Steve Rogers. Nagyon örülök, hogy megismerhetem, John. Remélem, a kódnevem, az „Amerika Kapitány” nem sértő Ön és a felmenői számára, bár eddig ilyen jellegű kritikát nem kaptam őslakosoktól. Amerika mindnyájunké, és igyekszem ugyanúgy képviselni minden lakóját.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Piros, a dínóember! Nagyon jól hangzik! Tony Stark, bár szerintem mindenkit ismersz ebben a szobában, úgyhogy… Egyszer mindenképp megnézném az átváltozásodat, ha nem bánod. Szerintem McKenzie és Storm doktornőket is nagyon érdekelné a génállományod… Jól lehet csajozni egy ilyen képességgel, mi?

A bemutatkozás után Sólyomszem visszakanyarodik Melissa felé.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Szóval George Bolt-Agon… Bolt-Agon… Gorgon? Most így hirtelen nem ugrik be, de bizonyára dolgoztunk már együtt, ha itt van egy ideje. Bár ismerős név, és mintha hallottam volna földrengést okozó ügynökünkről. Majd utánanézek.

Thor pedig Stephanie-ra pillant.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Sajnos a halandó világ már abban a pillanatban megmérgezte az asgardi mágia tisztaságát, amikor azok a német katonák átléptek a Szivárványhídon… De igen, Hela mindig is hamar igényt formált a számára érdekesebb lelkekre. Steve is járt már ott, amikor élet és halál között lebegett…

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Cap10 – Ami érthető, ha belegondolunk. Sokat beszéltünk már erről Thorral.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Igen… Az egyik első halandó, akibe asgardi mágia került a szuperkatona-szérum révén, és aki szinte örökéletű annak köszönhetően. Andrew Ramirez és Tobias Boon talán még túl fiatalok, képzetlenek, hogy felkeltsék a Halál Úrnőjének érdeklődését. Hm… Erről jut eszembe, Steve, hogy működik az új pajzsod, melyet a törp kovácsmesterek készítettek neked?

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Cap10 – Kiváló, barátom! Talán még jobb, mint az előző!

És a két férfi már úgy beszélget, mint két jó barát, mintha az imént nem akartak volna egymásnak esni.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Én még annyit mondanék mindenkinek, hogy aki még egyszer „dr. Stark”-nak szólít, az meghív egy whiskyre! Tony vagyok, a barátságosabb és jóképűbb Stark. Dr. Stark a bátyám…

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Kérem, kérem, még van egy gyakornok, akit bemutatnék! Lehetne, hogy a csevegést és a további bemutatkozást későbbre halasztják? Boon, Ramirez, Redbow, dr. McKenzie – idővel minden kérdésükre választ kapnak, ebben biztos vagyok. Nos… Most egy hölgyet mutatnék be, Jennifer Crowce kisasszonyt, aki eddig jórészt építkezéseknél és romeltakarításoknál vállalt munkát. Ne lepődjenek meg a bőre színén: teljesen zöld, és ez valószínűleg Miller képessége mellett is megmarad benne. Emellett megnövekedett fizikai erővel rendelkezik… és ne csodálkozzanak a hasonlóságon, amelyet Betty Ross-szal tapasztalnak. Igen, hasonlít Amazonra… amely alátámasztja a Hulk-szérum X-génhez köthető mivoltát. Crowce! Bejöhet!

Új résztvevő: Jennifer Crowce (övé az első reag!).

_________________
A Triskelion, Manhattan - Page 7 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4399
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Amazon Vas. 07 Ápr. 2013, 00:50


Úgy lépek be a helyiségbe, mintha az valami szentély volna, ahova nem mindenki kerülhet be. Eddig az utcán végeztem a piszkos munkát, és egy lakókocsiban laktam, szóval álmomba sem képzeltem, hogy ilyen megeshet velem, ami most. Élni kell a lehetőséggel, talán most az életem jobb irányt vehet, és itt a lehetőség kitörni a mostani szűkölködésből.
Körülnézek, hogy kik is vannak jelen. Még most sem tudom igazán elhinni, hogy itt vagyok.
- Üdv mindenkinek – köszönök, és remélem, hogy el tudom rejteni a zavaromat, ami elfogott, ahogy a szempárok rám tekintenek. - Hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetek… – teszem hozzá.
Amazon
Amazon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 121
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Cardas
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ko-Rel Vas. 07 Ápr. 2013, 07:04

365. nap, ötödik naplóbejegyzés:
Bármit is mondott, hogy miként kell szólítani, te is tudod, hogy engem megtanítottak az illemre, így ha máshol nem is, de írásban kénytelen vagyok a dr. Stark megjegyzésre hivatkozni az ő esetében s a szavai után éreztem, hogy elpirulok.
- Ön félreérti Mr. Stark – feleltem még mindig zavartan. – Dr. Storm s jómagam is férjnél vagyunk, az érdeklődésünk Mr. Redbow iránt csupán szakmai lenne s nem egyéb.
A másik téma zavarba ejtett, régen sosem voltam hívő, de te s a családod mindent megváltoztatott s hinni szerettem volna, hogy a lelkem nem oda kerül, hova mondják, hanem oda, kiben én hiszek s nem pedig egy teljesen ismeretlen hatalom mellé, kihez nem is lenne szabad kötődnünk. Noha a jó hír, hogy kik halottak voltak vannak emlékeik arról a helyről, hogy ott tényleg tovább élhetnek, s ha Neptun nem kegyes s valóban ott vagy, mibe belegondolni sem merek egy másik életben a halál után is újra együtt lehetünk a végtelenségig. Mr. Bartonra pillantottam a szavai után s elmosolyodtam, lehet, hogy Gorgon nem fog örülni annak a figyelemnek, mit a szavaim okoztak s keltettek.
- Be kell ismernem, elsőre, mikor az ezredes becsöngetett az itteni lakásomba azt hittem, hogy ajtót tévesztett s a szomszédba akarta mindezt megtenni s nem is engem, hanem a bátyámat keresi.
S megérkezett az utolsó személy kit láttam, furcsa volt egy hulknak odakint is gondoltam már mindezt, de most jobban megtudtam nézni, ez is oly dolog volt, mit bele kellett vennem a tanulmányaimba majd, hogy a hulk-szérumnak is köze lehet az X-génhez s meg kell valamikor vizsgálnom.
- Örvendek, dr. Melissa McKenzie – mutatkoztam be az új hölgynek.
Lassanként pedig kezdtem magam a sok bemutatkozás miatt úgy érezni, mintha megint egy tudományos konferencián lennék s sok tudóssal most találkozom először.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Vas. 07 Ápr. 2013, 07:51

Jon csak a száját húzta el kissé unokatestvére szavaira, de nem adta meg a lánynak azt az örömöt, hogy szóvá is teszi mindezt. Azonban elkapta Boon tekintetét, ahogyan nehezen akarta elhinni mindezt, valószínűleg ő maga is így tett volna, ha korábban nem a saját testén tapasztalja meg az árulást és nem szorult volna a nyolc hónappal ezelőtti eset miatt legalább két hónapig ő maga is fizikoterápiára a meglőtt válla miatt.
- Ha ennek vége van kifejtem bővebben – biztosította a társát.
A bemutatkozások után, mint kiderül még mindig volt egy személy odakint, még egy hölgy. Ami érdekes volt, főleg azért, mert a Különítmény életében soha sem volt túl sok nő a csapatban, utoljára amennyire tudta itt körülöttük, ez a szám mindig csak három volt, most először fordult elő, hogy ez a szám négyre nőtt. Persze mindezt úgy, hogyha az ezredest nem számolta. És végül megérkezett az utolsó személy is, az ajtó felé nézett, amikor a zöldbőrű lány belépett rajta. Felfigyelt arra, hogy az ezredes szerint itt a bőrszín megmarad, akkor lehet, hogy ez egyből másodlagos mutáció lenne, vagy tényleg a hulk-szérum módosult hatása, mert akkor azért nem hatott rá egyelőre. Néha elgondolkodott, hogy mennyire nem akarná, hogy mindent blokkoljon, még kellemetlenebb lenne a csapattársai közelében.
- Üdv, Jonathan Miller – mutatkozott be ő is.
Az újabb kör bemutatkozás után az ezredesre nézett, hogy mi volt még az ok, ami miatt itt vannak, ha mindenkit most mutat be, akkor biztosra vette, hogy feladat is jár mellé.


Csak fél szemmel sandítottam a nagybátyámra, vajon ahhoz utólag mit szólt, hogy nagyapó hasonló módszerrel igázta le annak idején a jégóriásokat Jotunhiemben? Negyed vérig az voltam hála apámnak és ez tökéletes párhuzam az indiánokkal, noha ezt nem tettem szóvá, tiszteltem annyira, hogy ne tegyem. Stark szavaira néztem csak fel újra, jól lehet vele csajozni? Már aki vevő ilyesmire. Az első jó pont a hajas babának, még ha valószínűleg csak zavarában is mondta, amit.
- Nagy dínó, hű! – mondtam a legkevésbé sem lenyűgözve. – Ha már itt tartunk a mai napig nem értem egyik nőt sem, hogy miért bújtak veled ágyba.
Tettem még a végét hozzá Starknak. Végül a nagybátyámra pillantottam, amikor ismét nekem intézte a szavait. Bólintottam neki, mit is mondtak azok a nácik, megvan.
- Csak akkor is furcsa – mondtam. – Azok a nácik nem vérátömlesztést, vagy csontvelőt, vagy hasonlót kaptak. Csak ittak a vérből, mint egy vámpír. Gondolom a mágia miatt olvadt bele a DNS-ükbe – pillantottam itt a hajasbabára megerősítésért. – Mert amennyire tudom tudomány ügyileg ez nem így működik közel sem.
Mondotta a bölcsész, de nem érdekes. Csak megérkezett az utolsó versenyző is. A homlokomat ráncoltam össze, amikor a hulk-szérumot említette Danvers. És még zöld is, igazán remek. Még szerencse, hogy a lista végére értünk, mert még valaki esett volna be és felrobbantom a tárgyalót.
- Remélem ő nem hozza a megszokott „hulk zúz” formát – fűztem ennyit nekik köszönés gyanánt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Bishop Vas. 07 Ápr. 2013, 11:00

Természetesen már parancs szerint helyet foglaltam, ültem és hallgattam a beszélgetéseket, próbáltam magamba szívni az információkat, legalábbis a lényegeseket mindenképpen. Közben néha pislogok egy párat, sajnos csak úgy megy hogy egyik szememmel kacsintok és fél másodpercre rá a másikkal is, de még mindig jobb mintha nagyobb bajom lenne, nyelvem egy pillanatra kiöltöm és végigsimítom vele a fogaim, furcsa mintha teljesen önkéntelen mozdulat lenne.
~ Érdekes. Megint megtörtént. Úgy látszik valamilyen ára volt a felépülésemnek, még ha a fizikálisnak nem is... De majd térjünk vissza ehelyett Tao árulására, árulására, árulására, igen az árulására. Pedig ez már nem is új nekem...
Új tag a TyRex mellé, egy mutáns Amazon, érdekes képesség, főleg mert a képességblokkolás nem hat rá, lehetséges hogy egyes mutáns erők jobban kötődnek a génállományhoz, vagy hasonló, ezért nem lehet blokkolni. Mikor én kerülök sorra a bemutatkozásnál én is a kezemet nyújtom.
- Üdvözletem, Andrew Ramirez.
Ezután már nincs sok dolgom csak továbbra is csendben hallgatni a fejleményeket. Mert biztos, hogy lesznek.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Morsus Csüt. 11 Ápr. 2013, 20:23

John mindenkinek köszön majd még a Különítmény is megszólítja őt. A sok megjegyzésre csak egy meglepett szót tud kinyögni:
- Aha...
Behívják az utolsó új tagot és Redbow meglepve nézi a zöld óriást. A leginkább a nőiesség akasztja meg, főleg a kettő elől. Megrázza magát és befordul az asztalhoz még mindig elkerekedett szemekkel.
~ Milyen katonai osztag az, ahol minden nő olyan, mint egy top modell? Ők a Föld Leghatalmasabb személyei és jesszumpepi. A zöld goth csaj, a vöröske és most ez a zöld nehéz bombázó. Még a főnökasszony is olyan, mint aki egy playboy magazin kérésére viccből shield egyenruhába öltözött. Ismertem női katonákat, de azok... sokkal férfiasabbak voltak. Úgy érzem magam itt, mint Quasimodo egy disney stáb képen. Nincs itt valami innivaló? Víz? Alkohol?

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by A Misztikus Pókember Szomb. 13 Ápr. 2013, 00:39

Még kapunk egy utolsó tagot. Egy zöld, magas, nagy... lányt? nőt? ~ööö
Lesz még valami magasabb licit? ~ Körbenézek a többiek arcán. Nem teljesen vagyok képben Steph megjegyzésével. Nem érzem magamon annyira az ismerkedős kedvet, szóval most egy kicsit hátra lépek. Hátrébb, hogy ne legyek a lány útjába ha hátrébb vonul. Persze valószínűleg kap pár megjegyzést, amin majd sokat nevetünk. De nekem most nincs kedvem. találkozni akarok a többiekkel, Impulzussal, Villanással, Logan bá'val. Tudni akarom mi történt és hogy miért...
Visszakaptam a csapatom, az életem, de mindenből csak egy kis bemutató anyagot az eddigiek alapján. Van így egyáltalán értelme?
Fogalmam sincs.
Egy fancsali ábrázattal állok meg a társaság szélén, csöndben és mivel a kezeimmel nem tudtam hirtelen mit kezdeni hát keresztbe tettem őket magam előtt.
A Misztikus Pókember
A Misztikus Pókember
6. szint - 14 kredit

Hozzászólások száma : 541
Hozzászólások régi : 981
Korábbi szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Aktuális szint/kredit : 12. szint - 30 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Tartózkodási hely : New York

Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 13 Ápr. 2013, 10:52

10:35.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie, Tobias Boon, Andrew Ramirez, John Redbow és Jennifer Crowce.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Thor Odinson – és részünkről a megtiszteltetés, Crowce kisasszony. Ha az ereje legalább annyira hasonlít Betty Rosséhoz, mint a megjelenése, akkor tiszteletreméltó hatalom hordozója.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Cap10 – Steve Rogers, nagyon örülök. Csak nyugtasson meg, kérem, hogy Önnek nem lesznek olyan kontrollálhatatlan dühkitörései, mint Rossnak vagy Bannernek.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Én is üdvözlöm, Clint Barton. Remélem, hamar megtalálja a helyét köztünk.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Na, na, na, uraim! Megrohamozzátok itt szegény kislányt, amikor nyilvánvalóan leginkább rám kíváncsi! Ms. Crowce – Tony Stark, multimilliomos szuperhős, szolgálatára!

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Azt a „multi”-t most már nyugodtan levehetjük, nemde?

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Jól van, jól van, ne kezdjék újra! Crowce, kérem, foglaljon helyet.

Míg Jennifer leül, Tony Melissára pillant.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Férjnél? Igen, igen, én is ott voltam dr. Storm esküvőjén, igazán csodás volt… Félre ne értsen, csak szeretem humorral oldani a feszültséget. Az ön kedves férjura mivel is foglalkozik…?

Stephanie ágybabújós megjegyzésére csak egy kínos pillantás a válasz Danvers és Tony között, de szerencsére Thor hamar megtöri a csendet.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Thor10 – Valóban érdekes, de ne feledd, kedvesem, hogy Asgard ostrománál jelen volt Loki is. Ő vezette a náci sereget. Márpedig ahol ő ott van, ott biztosra vehetjük, hogy mágikus cselszövések zajlanak a háttérben… Valahogy elérte, hogy az asgardi vér ilyen egyszerű módszerrel is beépüljön a halandó testekbe… bár Balder elmélete szerint már eleve kísérleteknek vetette alá azokat a katonákat, akik vele tartottak, még az ostrom előtt. Talán valami Skrull eljárásnak köszönhető, hogy könnyebben egyesült az asgardi és halandó vér a Ragnarök napján.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Rendben, ha befejezték, még hadd nyugtassam meg Önt is, Kapitány, és Önt is, Lyesmith, hogy Crowce-ra nem jellemzőek a Hulk-féle dührohamok – a hasonlóság a kinézetben és az erejükben kimerül. Kérem, ha mind végeztek a bemutatkozással, kövessenek – kivéve Önök, Barton és Rogers. Chang ügynök hamarosan ideérkezik, beszélni kíván Önökkel. Emlékeznek még Monica Changre, ugye…?

A név hallatán jól láthatóan többen megborzongnak, Clint pedig nagyot sóhajt.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Hogyne… Kellemes társaság…

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Nos, akkor… Stark, Thor, Lyesmith, Miller, dr. McKenzie, Boon, Ramirez, Redbow, Crowce, kövessenek.

Clint még búcsúzóul végigsimít Stephanie arcán, majd Melissára pillant.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 0318 – Doktornő, ha gondolja, nyugodtan itt hagyhatja addig Lockjaw-t.

_________________
A Triskelion, Manhattan - Page 7 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4399
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ko-Rel Szomb. 13 Ápr. 2013, 11:58

365. nap, hatodik naplóbejegyzés:
- Egyébként sem nehéz manipulálni a DNS-t – szóltam közbe Mr. Odinson s Ms. Lyesmith beszélgetésébe. – Főleg, ha olyan fejlett technológiával rendelkezik valaki, mint a skrullok.
Szíves örömest tanulmányoztam volna a skrullok kutatásait s anyagait, egy faj, akik évszázadokkal ezelőtt eljutottak más naprendszerbe, lehet, hogy galaxisba is s itt voltak. Olyan tudományos dolgokkal rendelkezhettek, miket fel sem foghatunk. Annak ellenére, hogy minek tartottak minket s mi volt a hozzáállásuk szívesen tanultam volna tőlük. Mr. Stark szavaira zavartan sütöttem le a szemem s fájt, mikor rólad kérdezett.
- Tengerbiológus, dr. Leonard McKenzie – feleltem. – Igaz egy éve eltűnt s a hatóságok nem keresik, halottnak nyilvánították, de én reménykedem, hogy előkerül élve.
Nem mondtam újdonságot, a hírekben annak idején benne volt s még újságban is szerepelt az eltűnésed s feltételezett halálod, hiszen a szakmádban te is elismert tudós vagy a fiatal korod ellenére. Csak mégis oly nehéz erről beszélni, s ez semmit sem javult ennyi idő alatt. Mr. Bartonra néztem, mikor hozzám szólt, rámosolyogtam.
- Gyorsan írok egy üzenetet a bátyámnak, hogy jöjjön ide érte, köszönöm, hogy addig vigyáz rá.
Még a kutyámra néztem s letettem a földre.
- Maradj itt Lockjaw – mondtam neked. – Légy jófiú és George hamarosan érted jön.
Ekkor indultam a többiek s az ezredes után, a telefonomat elővéve pedig egy gyors sms-t küldtem a bátyámnak, hogy hova jöjjön a kutyámért.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 13 Ápr. 2013, 12:34

Arra a válaszra, hogy a lány nem szenved olyan dühkitörésektől, mint a hulkok megnyugodott, legalább nem kellett a csapatot félteni attól, hogy a lány fogja megtámadni őket és ártani nekik. Lyesmith beszólása után nem tudta nem észrevenni azt a kínos tekintetet, amit Stark és az ezredes váltott, eléggé biztosra vette, hogy a nő nem tudna semmilyen érdemlegeset felelni erre a kérdésre. Chang nevére csak felemelte a fejét, ő sem örült túlzottan az új Fekete Özvegynek, hogy ismét felbukkant. Utoljára akkor látta, amikor az utolsó Bosszú Angyal küldetésen vettek részt, azóta szerencsére hallani sem hallott róla, őt talán még Lyesmithnél és dr. Starknál is nehezebb volt elviselni. Mikor jött a parancs, hogy indulás tovább felkelt a helyéről. Az ajtóban a hölgyeket előre engedte, hogy ők induljanak elsőként az ezredes után ő maga majd utolsóként hagyja el a termet mindenkit maga elé engedve.

Legalább Steve is aggódott amiatt, ami miatt én, igaz nem volt alapja, mint kiderül. De ki tudja, hogy mi lesz, ha nekiáll a képessége fejlődni és előbb vagy utóbb mindenben olyan lesz, mint egy hulk? Az ágyas dolog pedig tökéletesen betalált, ha eddig sem tudott volna senki róla, akkor most mind a ketten elárulták magukat azzal a nézéssel, hogy valóban szeretők voltak. Hajasbaba is közbeszólt, neki lehet, hogy egyszerű mindez, de nekem biztosan nem tudná elmagyarázni úgy, hogy a tudományos technoblablát meg is értsem. Bólintottam a nagybátyámnak, ebben igaza volt, hogy az apám mindenhol cselszövést alkalmazott és így oldott meg mindent. Ami a skrull dolgot illeti.
- Igazad van, eléggé valószínű – értettem egyet.
Megborzongtam, amikor Danvers egy nevet mondott, pedig már kezdtem reménykedni abban, hogy soha sem fogom azt a nőt látni, erre mint kiderült idejön, vagyis itt van. Csodálatos! Azt hittem, hogy ki lett rúgva, amikor a börtönbe dugták Fury-t, de ezek szerint a munkaszerződése nem járt le attól, hogy a főnök a börtönben csücsült. Clintre mosolyogtam a simogatás után, legalább nem nekem kell a nőt elviselni, hanem neki.
- Kitartás Changhez – mondtam még halkan.
Az ajtóból még egyszer hátrafordultam és rámosolyogtam, majd elindultam Danvers után.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Bishop Szomb. 13 Ápr. 2013, 14:53

Ahogy ülök és figyelek néhány apróbb kis infó megragadja a figyelmem, csak egy-két mimika megváltozása, apró kis mozdulatok, de azt látni, hogy van valami, ami Starkot és Danverst kimozdítja egy időre és ezt talán Lyesmith megjegyzése váltotta ki. Na meg biztos, hogy történtek dolgok, amíg nem voltam. Tobias Boon viselkedése is kicsit fura, enyhén szólva tudatára adja mindenkinek mi járhat a fejében, vagy csak én szoktam hozzá, hogy nem mutatok érzéseket. Rexnek az egész helyzet talán enyhén ijesztő? Vagy csak soha életében nem számított arra, hogy egy ilyen társaság tagja lesz és most fogalma sincs semmiről. McKenzi doktornő meglepően reális, természetes hiszen már előtte is a SHIELD-nek dolgozott. Ki maradt még? Igen, Ms. Crowce, de egy bemutatkozás még kevés ahhoz, hogy bármilyen következtetést le lehessen vonni.
Az ezredes kiadja a parancsot, hogy kövessük, szépen felállok és távozok a teremből, akit csak lehet magam elé engedek de nem lehetek én az utolsó, mert az Miller lesz, így utolsó előtti leszek. Közben még elkapom Sólyomszem mozdulatát, szépen elkönyvelem magamban a dolgot, erről eddig nem tudtam. Még hasznos információ lehet.
Bishop
Bishop
XMR bérenc

Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület

Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate

bisur13

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Amazon Hétf. 15 Ápr. 2013, 01:53

Miután megvolt a bemutatkozás, szólnak, hogy foglaljak helyet. Igen, erről meg is feledkeztem, szinte mindenki ül már. Keresek magamnak egy szabad helyet és én is kényelembe helyezem magam. Még mindig a jelenlévők személyével vagyok elfoglalva, és azzal, hogy ezek a híres emberek hozzám szólnak.
- Hát… - a kérdésre, hogy nem lesznek-e hulk-szerű kitöréseim, nem tudok válaszolni, már megelőznek benne. Tony Stark a rá jellemző stílusával szólal meg, amire szégyenlősen elmosolyodom.
Alig telik egy röpke kis idő, és már is állunk fel. Értelmetlen volt helyet foglalni – gondolom. Eztán követem a többieket, a „nagyok” mögött haladva.
Amazon
Amazon
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 121
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 22.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Cardas
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Morsus Pént. 19 Ápr. 2013, 22:30

Redbow zsebre teszi a kezeit és megindul a többiek után. Bizonytalanul felveszi a többiek sebességét és beéri Melissát.
- Öhm... Doki... ki ez a Chang?
Kérdezi bizonytalanul. Ahogy láttam ő a legtürelmesebb vele. A srácoktól picit zavarban van és a nők úgy néznek rá, mintha megakarnák ölni. Kivéve Amazont, de ő még nem... zöld... ebben, mint ő.
~ Baj, hogy Dokinak hívom? Majdnem egykorúak vagyunk, de ahogy viselkedik és öltözködik... mintha egy tízessel felettem járna.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 20 Ápr. 2013, 09:50

10:40.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller, dr. Melissa McKenzie, Tobias Boon, Andrew Ramirez, John Redbow és Jennifer Crowce.

Danvers ezredes vezetésével a kis csapat kivonul a folyosóra, és elindulnak az egyik lift felé. Útközben több terembe be-bepillanthatnak: van, ahol fehér köpenyes tudósok dolgoznak, van, ahol papírmunkákat intéznek és vannak egyszerűen üres szobák is, amelyekben legfeljebb takarítók serénykednek éppen. Összességében azonban, bármennyire is nagy a sürgés-forgás, a Triskelion régebbi látogatóinak és lakóinak egyértelműen feltűnhet, hogy lassan, de biztosan csökken a S.H.I.E.L.D. dolgozóinak létszáma.

A legérdekesebb azonban az a terem, amely egy afféle telefonközpontra emlékeztetheti a társaságot. Telefonos operátorokhoz kapcsolnak ide naponta több száz, vagy sokkal inkább több ezer hívást szerte az országból az aggódó és érdeklődő civilektől. Jól lehet hallani a folyosón is egy-egy operátor hangját…

– Látta az asgardi víziókat? … Nem? Akkor nagy valószínűség szerint nem mutáns, uram.

– Hogyan? … Hajh, nem… Nem, Elvis nem volt se asgardi, se Skrull, és bizonyosan elhunyt…

– Kérem, Lyesmith kisasszony bizonyára örül, hogy ennyi rajongója akad, de a Triskelionban biztosan nem dedikálja a regényét, hölgyem…

– Hogy érti, hogy Küklopsznak igaza van…? Figyelmeztetem, hogy a hívását rögzítjük, és ha bármiféle anarchista jelszót skandál, azzal csak a saját helyzetét súlyosbítja!

– Na jó, hölgyem, ha még egyszer azzal telefonál ide, hogy Mr. Stark az élete értelme, és neki akarja adni magát, én átkapcsolom a hatóságokhoz zaklatás vádjával!

És így tovább, és így tovább… Danvers szégyentől vöröslő arccal hajtja le a fejét.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Idáig süllyedt a S.H.I.E.L.D. a vezetésem alatt… A kormány arra kötelezett minket, hogy itt rendezzük be a civil lakosságnak fenntartott információs forróvonal központját, hogy „legalább valami haszna is legyen a Triskelionnak”… Kész téboly.

Erre még Tony sem mer csípős megjegyzést tenni, csak megértően Danvers vállára teszi a kezét, majd – hogy másra terelje a szót – Melissához fordul.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 01137 – Szóval tengerbiológus? Dr. Leonard McKenzie… Ugyan ez a terület nem igazán áll közel hozzám, mintha már hallottam volna a nevét… Igen, még a hírekben is benne volt, amikor eltűnt, beugrott! Sajnálom, ami vele történt, de tudja: a remény hal meg utoljára!

Eközben már mindenki elér a lifthez – amely jó tágas, legalább húsz személy is elférne benne –, és beszállnak. Lefelé indulnak meg, és közben Danvers visszaveszi a szót.

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Az újoncainknak mondanám, hogy most az egyik megfigyelt alanyunkhoz, az ifjú Rick Joneshoz megyünk, akit jelenleg egy idegen szövetségesünk, Geheneris HalaSon Mahr Vehl tart megfigyelés alatt. Feltételezzük, hogy mindketten, de Jones biztosan célpontja lehet az X-Mennek. Kérem, ne rohamozzák meg Mahr Vehlt a kérdéseikkel, bár megértem, hogy izgalmas lehet egy földönkívüli létforma jelenléte, azért--

Hirtelen megremeg a lift, majd megáll…

Mintha robbanás történt volna az egyik alsóbb szinten…

Majd pár pillanat múlva vörös fények gyúlnak a liftben és egy gépi hang szólal meg.

– Figyelem! Biztonsági rés a B2-es szinten! Ismétlem: Biztonsági rés a B2-es szinten!

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Carol10 – Jaj, ne… Jones…

_________________
A Triskelion, Manhattan - Page 7 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4399
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ko-Rel Szomb. 20 Ápr. 2013, 10:11

365. nap, hetedik naplóbejegyzés:
Mikor elsőre meghallottam a doki szót gondolni sem mertem rá, hogy nekem szólt, de mikor a fiú feltűnt mellettem már nem hihettem, hogy másnak szólt. Picit zavartan pillantottam rá a kérdésre. Ezzel a kérdéssel azt hiszem, hogy valamelyik régebbi taghoz kellett volna fordulnia.
- Sajnálom Mr. Redbow – feleltem. – Nem tudom, hogy ki lehet. Nekem is ez az első hivatalos napom itt, mint önnek.
Azt mégsem felelhettem neki, hogy bizonyára valamilyen kellemetlen alak, de abból mit odabent hallottam úgy gondoltam, hogy valamilyen ellenőr lehet, vagy talán ügynök. De nem tudtam.
- Ön hogy került ide a SHIELD-hez? – kérdeztem a férfit, hogy a saját zavaromat is oldjam.
Fél füllel hallottam az egyik szobából kiszűrődő hangokat s végül a lifthez értünk. Még Mr. Starkra pillantottam, tényleg emlékezett rád, vagy csak merő udvariasságból tette ezt, nem tudtam abban a pillanatban eldönteni. Bánatosan mosolyodtam el.
- Köszönöm, igen a remény, ezért hiszem, hogy még előkerül valamikor.
Hogyan mondhattam volna el, hogy te is mutáns vagy s kétéltű s ezért nem fulladhattál meg akkor? Tudom, hogy ma már nem bűn mutánsnak lenni, de mégis, megígértük egymásnak, hogy nem fedjük fel a másikról s tartom az ígéretemet. Felkaptam a fejemet, amikor az idegen létforma került szóba, már hallottam róla, hogy van itt ilyen, de most még személyesen is találkozhatunk vele? Remekül hangzott volna, de ebben a pillanatban a lift megakadt, ijedten s remegve néztem körbe, nem az nem egy robbanás volt, biztosan nem s pont ott, hova tartottunk.
- Most mit teszünk? – kérdeztem remegő hangon még mindig rémülten.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 20 Ápr. 2013, 10:37

Ahogyan haladtak feltűnt neki is ami már elég régen, hogy kevesebben vannak itt az emberek, várható volt, hogy sokan eltűnnek a süllyedő hajóról. A telefonközpontból kisüllyedő hangokat hallotta, amik nem igen voltak kellemesek főleg Danvers vezetésére nézve. Kíváncsi lett volna, hogy mikor jön annak a híre, hogy leváltják. Bár a SHIELD jelenlegi helyzete mellett nem igen volt ennek sem értelme. Szóval Jones-hoz mentek, az utolsó esetben, amikor nála tettek látogatást ketten meghaltak, miután átkerültek Wyomingba. Nagyon remélte, hogy most ilyesmi nem fog megtörténni. A beszélgetésekbe nem szólt bele, nem igen lehetett mit. Azonban, amikor elindultak már megtörtént a baj, érezte a lift rázkódását, majd a megállást és lentről a hangok határozottan olyanok voltak, mintha valami felrobbant volna. A mikrofonban a hang pedig, ennyit arról, hogy egy nyugodt napjuk lesz itt. Noha itt volt az ezredes, Stark és az apja is ő maga azonnal nekilátott annak, hogy kiadja a parancsokat. Jelenleg az ő jelenléte volt a legkellemetlenebb pont, és még azt sem tudták, hogy hol vannak milyen emeletek között. Ha szerencséjük van, akkor ki tudnak mászni, ha nem, akkor Boon még ott van.
- Nyissuk szét a lift ajtót! – mondta. – Ha emelethez közel vagyunk, akkor meg lehet azt is próbálni kinyitni és kimászni innen. Ha nem, akkor a tetőn át kimászok a liftből felfelé, hogy ne blokkoljam a képességeket és Boon megpróbál mindenkit kiteleportálni innen a folyosóra. Valaki segítsen!
Ezzel már lép is a liftajtóhoz és ha olyan, akkor megpróbálja kinyitni és nekilátni annak, amit elmondott.


A rádióállomásra majdnem tettem egy csúnya megjegyzést, az átokba, miért is ígérem meg Clintnek, hogy jól fogok viselkedni? Elrontja vele az egész napomat. Pedig igazán dobott az egómon az is, hogy itt akarnak tőlem autogramot kérni, a Stark az élete értelme résznél viszont nem bírtam tovább és hangosan nevettem fel. az ilyen arany-telefonhívásokat mi is igazán hallhatnánk, szerintem a többség napját igazán feldobná. A liftben nekitámaszkodtam a falnak, majd nyűgösen néztem Danversre, amikor közölte, hogy kihez is megyünk.
- Rick Jones-ról tudni illik, hogy imád teleportálgatni mindenkit, aki a közelében van, nem tudja kezelni… az utolsó vele való találkozás után a csapat két tagja halt meg. Ramirez alátámaszthatja – tettem hozzá. – Ő is a saját bőrén élte meg ezt.
Ezeken felül idegesítő nyávogó valaki, mintha nem is fiú lenne, csak egy nagyra nőtt Barbiebaba. Elmosolyodtam, amikor a lift megremegett és megállt, majd a robbanás zaját hallottam meg lentről. Már tényleg hiányzott valami efféle errefelé, minden túlságosan nyugodt volt.
- Otthon, édes otthon! Már kezdtem hiányolni – mondtam.
Miller pedig nem lenne Miller, ha nem kezdte volna máris a parancsokat osztogatni. Lehunytam a szemem és koncentrálni kezdtem, nem tudtam, hogy milyen messze van Clint és Rogers tőlünk, az ő elméjüket próbáltam elérni, ha sikerült mindkettejüknek egyszerre küldök telepatikus üzenetet.
~ Az urak megpróbálhatnának kiszedetni minket a liftből, ahol beszorultunk ~üzentem nekik. ~
Igaz itt volt Thor is, de ha két emelet között vagyunk, akkor vele sem megyünk semmire. A srácokra néztem, hogy ki is indul ajtót nyitogatni, addig is én a fejünk felett levő, illene, hogy legyen vészkijáratot próbálom kinyitni, hogy valamerre távozhassunk innen.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
A Triskelion, Manhattan - Page 7 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

A Triskelion, Manhattan - Page 7 Empty Re: A Triskelion, Manhattan

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

7 / 10 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.