Andrew Marwin

Go down

Andrew Marwin

Témanyitás by Hazátlan on Kedd 16 Aug. 2011, 12:34

//Tudom, lehet kicsit merész lesz a karakter, de remélem elfogadható//

Név: Andrew Marwin
Egyéb név(i): Kapitány, New Jersey Kapitány,
Faj: szuper-humán
Nem: férfi
Jellem: Harcias, erőteljes, és engedelmes katona, aki próbál taktikusan gondolkodni. Ennek ellenére a diplomácia nem erőssége. Olykor megmutatkozik éretlensége egy-egy megszólalásban, és úgymond ”vagány” énje
Személyazonosság: titkos
Születési helye és idő: New Jersey, 1996
Kor: 26
Család: feltehetőleg élnek
Foglalkozás: katona
Testmagassága: 186cm
Testsúlya: 95kg
Szeme színe: kék
Haja színe: szőkés barna
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: -
Repülési sebesség: 100km/ h
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Életrajza:
Születésének körülményei teljesen hétköznapi módon mentek végbe, ahogy gyerekkora is. Mindent megkapott, amire szüksége volt, nem volt túlzottan elkényeztetve, csak épp annyira, emennyire egy első szülött egyetlen fiúnál szokás. Az iskolában mindig is a helyi vagánynak számított, a barátokból és barátnőkből sosem volt hiány, természetesen olykor ezen dolgok a tanulmányi eredményein is meglátszottak. A tanulás igen sokszor mellékes volt, vagy éppen háttérbe szorul, mivel hogy a bulik előre valóbbak voltak. De amikor az érettségit nagy nehezen megszerezte, szembesült az élet nehézségeivel, és felhagyott az addigi életével. Elhatározta, hogy katonaként fog dolgozni a jövőben, ami nem kis döntés volt a számára. De nem annyira a hazaszeretet motiválta, mint inkább ismételten a vagány életmód, és az, hogy egy katona azért tiszteletet parancsoló megjelenéssel bír, a lányoknál pedig remélte nagy sikere lesz. Elvégezte a katonai főiskolát, és bekerült New Jersey seregébe, majd megkezdődött az igazi kiképzés.
Bár a kezdetek idején nehéz volt bele szoknia a ritmusba, végül sikerült neki, és kezdte élvezni. Tulajdonképpen nem hivatásnak, vagy munkának fogta fel mind ezt, hanem szórakozásnak, mivel örömmel kelt fel már egy idő után hajnalban, és hajtotta végre a gyakorlatokat, majd mikor alkalma nyílt rá, bizonyított. A ranglétrán igen hamar kezdett fellépkedni és 24 éves korában már megkapta a szakaszvezetői titulus. Az a kis hatalom, amit kiérdemelt meglehetősen jól ki is lett használva, mivel élt a felsőbbrendűséggel Andrew azokkal szemben, kik alatta álltak a ranglétrán. Élvezte, hogy van szava, de ennél magasabb fokozatot nem érdemelt ki. Elérkezett a háborús időszak, miben ő maga aktívan részt vett. Ekkor tudatosult benne, mind ez nem játék, és itt már komoly döntéseket kell hozni, amiknek meg lesz a következménye. Az összecsapások során több sérülést is elszenvedett, majd mikor végül elcsendesedett minden, és látszólag a béke köszöntött rá Amerikára, különös felkérést kapott az akkor 26 éves katona. Őt és még pár egyént a katonaság engedélyével átengedtek egy anonim szervezet kérésére kiválasztottként, majd elszállított a szerencséseket egy az állam kihalt részére, hogy megkezdhessék a nem mindennapi tréninget, amiről igen kevés előzetes információt kaptak a katonák. Fizikális erőnlétét és mentális képességeit mérték fel elsősorban mindenkinek. A részvétel nem volt köztelező de Andrew élt a lehetőséggel, még ha magyarázatot nem is kapott arra, miért van erre szükség. Minden teszten és feladaton amit kapott meglehetősen jól teljesített, ennek hála a több tucat jelentkezőből végül 5-re szűkült a kör amiben ő maga is bele számított. A végső feladat egy a csapatmunkára való alkalmasság és engedelmességi próba volt, amin kizárólag ketten mentek át. Az ok egy teljesen szélsőséges és öngyilkos jellegű parancs teljesítése volt, amit kizárólag Andrew illetve egy másik jelentkező volt hajlandó végre hajtani, annak ellenére, hogy tisztába voltak azzal, hogy meghalnának ha megteszik abban az esetben amennyiben éles küldetésre mennének. De a felsőbbrendű utasítás sérthetetlen volt számukra, így ők lettek a kiválasztottak. Ekkor osztották meg a két delikvenssel, hogy mi is volt a cél és a teljesítményüknek mi lehet a jutalma. Egy speciális egység részesei lehetnek, ha elfogadják az ajánlatot, ahol olyan küldetések és megbízások érik őket amik koránt sem megszokottak. Tulajdonképpen egy magasan fejlett kommandós egység tagjaivá léptek elő ami a terroristák elfogására lett kifejlesztve, olykor még mutáns, vagy más egyéb emberfeletti képességekkel bíró személyek elfogására is sor kerülhet. Mind két "nyertes" vállalkozott a feladatra, és Andrew már egy hét múlva éles bevetésen találta magát Mexikó határánál, ahol egy kisebb fenyegető csoportot kellett megállítania neki és még néhány társának. Az akció sikeres volt és elfogtak mindenkit akire céltáblát tűztek, pontosabban likvidálták a szükséges személyeket, de ezzel hibát is követtek el. A csoport elindított egy önmegsemmisítő rendszert, mikor tudatosultak azzal, hogy megérkezett a kommandós osztag, és a leállításához egyik jelenlévő sem értett. A rejtekhely végül hatalmas robbanással gyűrte maga alá az osztagot. Néhány óra múlva egy mentő egység érkezett, akikben tudatosult a tény, hogy nem élte túl senki. Legalábbis azt hitték. Az elhunytak testét vissza szállították az U.S.A.-ba, ahol egy szakképzett halottkém megkezdte a poncolást a hullákon felfedezhető különös bőrelváltozás miatt. De mikor Andrewra ért a sor a férfi gyenge életjeleket mutatott. Azonnal kórházba szállították ahol néhány hét múlva ismét a régi önmaga lett, némi plusszal. Lassan, de biztosan tapasztalta magán hogy többre képes mint a robbanás előtt. Elsőként arra gyanakodott, hogy ő maga is mutáns, de miután megosztotta a feletteseivel a történteket néhány lefuttatott teszt után kiderült, hogy szó sincs arról, mi szerint a DNS-e tartalmazná az X-gént. A bevetés során felrobbant rejtekhely ami egyben vegyészeti laboratórium is volt olyan gázokat szabadított fel, amik elérték Andrew körletét, és belélegezve azokat emberfeletti képességekre tett szert. Ennek köszönhette a túlélést, és ez a levegőben terjedő tulajdonképpen vírus okozta az elhunyt társai bőrelváltozását akiknek a szervezete nem fogatta be az ismeretlen anyagot.
Andrew kitapasztalta mire is képes, és az újjászületett férfi különös titulust kapott és a szervezet egy elit harcossá emelte, akit csak krízis helyzetekben vet be. Több tucat mintát vettek tőle, és próbálják kifejleszteni a hasonló erősségű szuper-katonákat mind eddig persze eredménytelenül. Andrew jelmezt öltve Amerika egyik újabb szuperhőse lett, aki parancsokat követve cselekszik. Álarc mögé rejtette arcát bár nem tagadja kilétét, mindössze a ruházata része, ami méltón szimbolizálja hazafias jellemét és Amerika szeretetét katona révén.


Képességei:
A belélegszett vegyszernek köszönhetően képes repülni a föld felszíne felett akár 500 méterrel és mind ezt maximális végsebességgel 100 km/h-val. Hogy elérje ezt a sebességet elegendő számára 3 másodperc is. Megállás nélkül egy huzamban 5 órát képes a levegőben repülni, ezt követően akár órákba telhet vagy egy napba is mire ismét alkalmas lesz rá.
További képessége a hatalmas fizikai erő, ami 1 tonnányi súly megmozgatására elegendő számára, amihez a hozzá tartozó ellenállás is párosul, így a kisebb kaliberű fegyverek, szúró, vágó eszközök nem sértik bőrét. Reflexei és állóképessége az átlag embernél magasabb szinten állnak.

Szakértelmei:
Kiváló katona, ennek köszönhetően beszél oroszul és németül, illetve tökéletesen használja az ismert modern lőfegyverek bármelyikét, meglehetősen jó célzó képességgel van megáldva.




A hozzászólást Patriot összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 11 Nov. 2011, 12:16-kor.

_________________
Karakterek: Tyson Chandler - Hazátlan; Tyson Chandler - Alternatíva;
George Strong - Gabriel; Charles O'neil; Fu-Hang Katemi - Árny

Hazátlan Felszerelés/fegyverek:
Telepata blokkoló sisak, Speciális golyóálló mellény, Éjjellátó, Katonai kés, Sokkoló, CZ-100 lőfegyver, s&w .500 magnum, PDW, Shotgun, 2x SMG, Sniper, 3xEMP gránát, 9xRepeszgránát, 1xFoszfor gránát, 3x Hang gránát, 3xTaposóakna
Eszközök:
Jeladót, radart, adóvevőt, telefont zavaró PDA, Mobiltelefon, iránytű, svájci bicska
Egyéb:
5db csokoládé, ragtapasz, fertőtlenítő, sebkötöző, gyújtó
avatar
Hazátlan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 168
Hozzászólások régi : 1005
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Patriot
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Thorhalla on Kedd 16 Aug. 2011, 14:46

Nos igen kicsit merész. Akkor a kötekedések.
A törhetetlen csontokat húzd le - az a korábbi Amerika Kapitánynak a mutáns képessége és nem a szérumé - , az erőt úgyszintén húzd le max 1 tonnára.
A repüléssel nincs gond, csak a sebességgel, amit 100km/órára vidd le.
Illetve az egészet írd át, hogy miként kaptad ezt, a NJ kormány nem kísérletezett szuperkatona szérummal, nem tudjákk előállítani, a szérum pedig amúgy is specifikus, mindenkire ugyanolyan hatással van. Szóval egy másik módot keress arra, hogy miként kaptad meg ezt.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Thorhalla on Szomb. 15 Okt. 2011, 15:25

A lényegen még mindig nem változtattál, csak átírtad egy noname szervezetre az egészet. Azt kértük legutóbb, hogy a szérumon is változtass, hogy nem szérum, hanem valamilyen baleset révén. Mert ezen esetben remélem tudod, hogy mindenki el akarná fogni és kisérletezni a karin, hogy elő tudják állítani a szert.
Szóval még mindig a kérés, legyen valamilyen baleset, robbanás a laborban, esetleg megcsapott egy villám miegymás, de a szuperkatonaszérumot felejtsük el.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Hazátlan on Szomb. 15 Okt. 2011, 15:39

Szuper! Smile

_________________
Karakterek: Tyson Chandler - Hazátlan; Tyson Chandler - Alternatíva;
George Strong - Gabriel; Charles O'neil; Fu-Hang Katemi - Árny

Hazátlan Felszerelés/fegyverek:
Telepata blokkoló sisak, Speciális golyóálló mellény, Éjjellátó, Katonai kés, Sokkoló, CZ-100 lőfegyver, s&w .500 magnum, PDW, Shotgun, 2x SMG, Sniper, 3xEMP gránát, 9xRepeszgránát, 1xFoszfor gránát, 3x Hang gránát, 3xTaposóakna
Eszközök:
Jeladót, radart, adóvevőt, telefont zavaró PDA, Mobiltelefon, iránytű, svájci bicska
Egyéb:
5db csokoládé, ragtapasz, fertőtlenítő, sebkötöző, gyújtó
avatar
Hazátlan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 168
Hozzászólások régi : 1005
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Patriot
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 11 Nov. 2011, 15:38

Akkor így már elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Hazátlan on Pént. 15 Márc. 2013, 19:10

Bővítés


Az elmult időszak: (inaktivitás miatt)
Kapitány média szerte történő debütálása miatt egyre híresebbé vált. Afféle promóciós szuperhős lett belőle, aki bár a katonaság egyik támasza volt, még is reklám arc. Plakátok, reklámok és újságok címlapjain köszönt vissza ilyen-olyan jó cselekedetekkel amik inkább kedvesek voltak, mint sem világmentő hős tettek. Kisebb de annál szívet melengetőbb lépései miatt szerették meg erőteljesen a Jersey-i lakosok. Égő épületekből mentett ki ártatlanokat, ellopott baromfi állatokat juttatott vissza, állatmentőként segédkezett, eltűnt gyermekeket talált meg, és még a kiscicát is lehozta a fáról. Sokkal emberközelibbé vált így, mint a nagy betűs hősök, akik a világot mentik meg. Persze Kapitány is kitett magáért, hiszen nem egy bankrablást, terror merényletet és gyilkost kapott el, ahogy több szuper bűnözőt is, akik otthonát fenyegették. Andrew a szebb világkép kialakítása miatt még New Yorkban is fel-fel tűnt, erősítve az emberekben a III. Világháború véget értét és a két állam egyességre jutását. Bár hogy is, Kapitány közkedvelt szereplő lett a civilek között, és bár voltak hősök és vannak is akik csak mosolyognak rajta, hogy nem az az igazi hős jellem, de ez nem rendíti meg. A katonaság kihasználva jó hírét személyes arcaként használja fel az egykori tisztet, és ezzel Patriotot páncéljától megfosztva Andrewt lépteti be 100%-an a köztudatba. Mind ezt követően Az új feladat, hogy New York és Jersey között ingázva fent tartsa a béke időszakot és segítsen ahol csak tud. Persze mind végig a hadsereg irányítása alatt.
avatar
Hazátlan
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 168
Hozzászólások régi : 1005
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Patriot
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Thorhalla on Pént. 15 Márc. 2013, 19:18

Ez is elfogadva, de vedd figyelembe, hogy Osborn parancsa miatt jelenleg nem teheti be a kari a lábát olyan területre NY-on belül, ahol démonok vannak, sem a katonsággal, sem a nemzeti gárdával nem segítette NY lakosságát, sem a SHIELD-et az elnök és be sem mehettek volna ezek a területre, ha az alelnök (Luther Eastwood), aki épp NY polgármestere nem ígéri meg ezt Miller-nek és nem hívja be őket a városba nem törődve azzal h Osborn mit mondott, de még így sem engedték őket démon uralta területre.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14177
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir http://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Re: Andrew Marwin

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére




 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.