Abir Shepard

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Abir Shepard

Témanyitás by Yvette on Vas. 28 Aug. 2011, 16:23

Születési név: Abir Jones
Becenév/ álnév: Abir Shepard
Faj: mutáns
Nem: nő.
Kor: 16
Család
: Taro Jones, apa, anyja a születése után pár nappal halt meg
Betegségei: a mutációját betegségnek tartja az apja hatására
Foglalkozás: tanuló
Testmagasság: 160 cm
Testsúly: 55 kg
Hajszín: barna
Szemszín: zöldes, kékes, barnás egyszerre, főleg a fény miatt tűnik másnak, de a hangulata is befolyásolja egy kicsit
Bőrszín: kaukázusi, kicsit látszik rajta az ázsiai színezet
Kinézet: Hosszú haját kibontva hordja, de nem kényszeríti különleges frizurába. Felesleges. Hosszú, általában sötét kabátot hord, kopott farmert és pólót, az oldalán háromszög alakban övvel.

Előtörténet:

Anyát nem ismertem, csak apa elbeszéléseiből. Szép nő lehetett, de egyetlen képet sem találtam róla, nem őrzött meg semmit. Mindig azt mondta, hogy ő volt a tökéletes nő. Olyan, aki támogatta, kitalálta a gondolatait, tökéletes feleség, tökéletes háziasszony… ezzel szemben én. Na, igen, én. Anya akkor halt meg, amikor születtem, de én valahogy sosem éreztem magam felelősnek azért, mert megszülettem. Ha szigorúan vesszük nem is azért halt meg, mert megszült. Nem vérzett el miattam, vagy valami hasonló értelmetlenség, hanem a hely nem volt megfelelő sem egy újszülöttnek, sem az édesanyjának. Erről viszont, én tényleg nem tehetek. De ez őt sosem érdekelte. Mármint apát. Taro Jones, az elsőszülött, aki mindent elér, aki sikeres… aki teherbe ejt egy 16 éves lányt, aztán a lány családja előli menekülés közben véletlenül a halálát okozza. Ezért nem ismerem a magasabb felmenőim. Az egyik ág szívesen látna, de nem tudom a nevüket és nagyon bizonyítani sem tudom, hogy ki vagyok, a másik ág pedig mindenáron szeretne eltüntetni, mint egy szégyenfoltot.

De vissza az életemhez. Anya halála után apa a boltja feletti kis lakásban nevelt fel. Akkor jó volt a helyzet, amikor józan volt, akkor csak morgott és parancsolgatott, éreztette, hogy mennyire nem örül a létezésemnek. De amikor berúgott, elszabadult otthon a pokol. Egyszer az iskola kihívta a családügyeseket, mert gyanús lett nekik az egyik zúzódás a karomon, ami az előző napi görbe este eredménye volt. A karomnál fogva felkapott és a falnak lökött, a keze nyoma pedig nem tűnt el és az alapozó, amivel aznap reggel eltakartam, lemosódott a testnevelés óra utáni zuhanyzáskor. A tanárom észrevette, ahogy próbálom elfedni a foltokat, de nem mertem apa ellen vallani, túlságosan féltem. Az egész eredménye az lett, hogy onnan kedve nagyon figyelt, hogy ne maradjon nyoma, amikor bánt. Még kétszer ütött meg, mielőtt elmentem a helyi edzőterembe önvédelmet tanulni. Akkor voltam 11 éves, egy nagyon sovány és alacsony kislány, aki inkább a háttérben marad, igyekszik elbújni a figyelem elől, csendes, de a szemében ott lobog tűz, a túlélés ösztöne. Négy évig jártam oda, minden nap délután, különórákra hivatkozva, így mentve ki magam a boltból és a hatása alól, amíg lehetett.

Két éve jártam a terembe, amikor kiderült, hogy az ártatlan kicsi lányka már meg tudja magát védeni. Nem bántottam, nem ütöttem meg, csupán védekeztem és megszöktem. Aznap a parkban töltöttem az éjszakát, álmatlanul kucorogva egy padon, szorosan ölelve a hátizsákom. Nem mertem hazamenni, csak másnap este. Szerencsémre az alkohol enyhe emlékezetkiesést okoz nála, így nem jutott eszébe megkérdőjelezni, hogy reggel mentem el, amíg még aludt. Még két teljes év kellett ahhoz, hogy ténylegesen elszánjam magam a távozásra.

14 évesen találkoztam a 16 éves Zamillal. Ugyanoda jártunk iskolába, két hétig követett, mire hajlandó voltam szóba állni vele. Igaz, akkor is durván elküldtem. Valahogy mégsem vette a lapot. Szegény Zamil, jobban járt volna. Szépen lassan megtörte a bizalmatlanságon és hagytam, hogy elkísérjen az edzőterembe, majd később onnan haza. Az egyik ilyen után találkozott először apámmal, aki rövid úton kipenderítette a bolt környékéről. Aznap eltörte a karomat, önvédelem ide-vagy oda, a haragja erősebb volt nálam. Azt hiszem, ha akkor Zamil nem jön vissza, megöl. Közel állt hozzá, nagyon közel. Aznap elköltöztem, Zamil segített gyorsan összeszedni a legfontosabb dolgaimat és már úton is voltunk. Nem mertünk kórházba menni még, és Zamilhoz sem, attól tartva, hogy követ, vagy kiderítette, hol lakik. Figyelmeztettük a családját, így őket sem érhette el. Már azt hittük sikerült, megmenekültünk, amikor szinte a semmiből került elő a kocsija és leszorított minket az útról. Megcsúsztunk és megpördültünk én pedig a szélvédőn át távoztam. Nem esett jól, de megmentette az életem. Sajnos Zamil nem volt ilyen szerencsés, de erről akkor már nem tudtam.

Három hónappal később ébredtem fel egy kórházban, a karomon a szalag szerint Jane Doe, azaz ismeretlen nő voltam. Megláttam az esélyt, hogy kijussak, menekülni akartam, de nem sikerült, az izmaim szinte teljesen elvesztették a tónusukat, alig bírtam megmozdítani a végtagjaim vagy fókuszálni a tekintetem. Az orvosok mondták el, hogyan találtak rám, de mivel minden iratom otthon felejtettem, szerencsémre nem találták meg a családom. Úgy látszott, hogy az eltűnésem sem jelentették, sem apa, sem az iskola. Nekem így jó volt, hiszen el akartam tűnni. New York nagy város, könnyű elveszni, könnyű olyan munkát találni, amihez nem kellenek iratok, igazolások és készpénzzel fizet. A kórházban eljátszottam, hogy amnéziás vagyok a baleset miatt, de majdnem lebuktam, amikor közölték Zamil hogyan halt meg. Nem az ütközés ölte meg, hanem valaki más. Én viszont pontosan tudtam, hogy ki az.

Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne törjem meg az amnézia álcáját, de valahogy mégis sikerült. Megtartottam a közöny álarcát, amíg egyedül hagytak, akkor viszont megtörtem. Nem tudom, hogy mennyi ideig zokogtam a mosdó padlóján fekve, de az biztos, hogy nagyon sokáig, hiszen kint már jócskán besötétedett. Elzártam a csapot és a tükörben megláttam, hogy valami csillog a szemem sarkában. Furcsa hideg érzése volt és amikor lesöpörtem, elvágta az arcom. Először azt hittem, hogy üveg került oda, de ahogy alaposabban megnéztem, akkor jöttem rá, hogy ez valami más, valami, sokkal keményebb és értékesebb, mint az üveg. Egy tökéletes könnycsepp alakú gyémántot tartottam az ujjaim között, alig fél milliméter nagyságút, de igazit, hisz csak úgy szórta maga köré a fényt. Nem igazán hittem a dologban, de azért a tükör üvegének szorítottam, próbaképpen. Elvágta. Újabb lehetőség nyílt meg előttem. Abban a pillanatban egy olyan szempár tekintett vissza rám, ami mögött valaki olyan élt, aki bármire kész a célja érdekében.
Amikor kérdeztem, miért mondták el a balesetet, azt válaszolták, az amnézia megtörhet, ha valami olyan élményre emlékeztetnek, ami a traumát okozta. Igazat adtam nekik és nevet választottam magamnak. Abir Shepard lettem. Megtartottam a keresztnevem, amit anya adott nekem, nem éreztem helyénvalónak azt eldobni magamtól, viszont a családnevemre nem emlékeztem vissza, így tényleg választottam. Az új papírjaimon is ez a név szerepel. Új életet kezdtem, új névvel, új lakhellyel, de egyetlen céllal.

Ahogy javult az állapotom, átkerültem egy másik intézménybe, ahonnan már iskolába is járhattam. Nem volt nehezebb ellógni onnan, mint az előző helyről, főleg úgy, hogy az előző helyen sokkal keményebben kérték az anyagot, mint ahol később tanultam, így bőven előnyből indultam. Nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy hiányzom pár óráról, amíg a jegyeim jók maradtak. Hamar feltaláltam magam ebben a helyzetben is és a többi bentlakó segítségével összeismerkedtem a megfelelő személyekkel, s sikerült hozzájutnom egy fegyverhez is. Nagydarab és veszélyes kinézetű, de megbízható félautomata pisztolyt kaptam, három könnycseppgyémántért cserébe. Addigra öt ilyen kövem is összegyűlt, hármat áldoztam a bosszúmra, egyet megpróbáltam pénzre váltani, de az ékszerész mindenáron az eredetiségi bizonyítványt követelte, és látszott rajta, hogy nincs messze attól, hogy rám hívja a zsarukat. Az utolsó nagyon a szívemhez nőtt. Az volt a legnagyobb mind közül és medált akartam belőle csináltatni, hogy Zamil emlékére mindig a nyakamban lehessen. Persze több réteg ruha alatt elrejtve, nehogy valaki úgy érezze, egy utcakölyöktől el lehet venni egy ilyen ékszert.


Képzettség: Bár jogosítványa nincs, apja mellett megtanult vezetni, már csak a korhatár elérésére várt, hogy megszerezhesse a hivatalos papírt. Gyermekkori bántalmazás hatására önvédelmet tanult, kis hibaszázalékkal eltalálja a célt az Eagle-el

Képesség
: Erős érzelmi hatásra a könnyei apró, könnycseppformára csiszolt gyémántokká változnak. A legnagyobb eddig 1 karátos volt. A képességet nem képes irányítani és igazán erős megrázkódtatás szükséges hozzá.

Felszerelés/ fegyverzet: Egy feketepiacon szerzett Desert Eagle.

avatar
Yvette
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 79
Hozzászólások régi : 378
Korábbi szint/kredit : 5. szint - 12 kredit
Aktuális szint/kredit : 5. szint - 12 kredit
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 30

Karakteradatok
Főkarakter: Yvette
Főkari/multi: Főkarakter

Vissza az elejére Go down

Re: Abir Shepard

Témanyitás by Thorhalla on Vas. 28 Aug. 2011, 16:24

Újra elfogadva.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
avatar
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 13797
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter

http://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar@freemail.hu nefadar

Vissza az elejére Go down

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.