Central Park, Manhattan

2 / 11 oldal Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Kedd 27 Szept. 2011, 11:21

Dühösen pillantottam Emma-ra, mi az átkot szól bele ebbe? Fogalma sincs semmiről sem, nem is ismeri Barbarát, sem a nagybátyámat, fogalma sincs, hogy miről szól ez az egész! És csak ront a helyzeten, ugyani a barátném kiakad és nekünk támad. Jól gondoltam, ezek szerint tényleg az apám volt az, aki erőt adott neki, nem akartam elhinni. Hiszen Barbie amióta ismertem, azóta próbált az apámtól óvni és lebeszélni arról, hogy megismerjem.
- Nem gondolunk annak! Barbie! Én nem! – kiáltottam rá.
Még mindig meglepetten néztem rá, szinte lefagyva, amikor Steve mögötte termett és leütötte, eddigre a többiek is megérkeztek. Clintre néztem, majd a többiekre.
- Nem saját maga! – mondtam. – Valamit csináltak vele…
Nem hittem, hogy ennyire megváltozna ettől, nem úgy ismertem, itt valami más volt a háttérben. Az események felgyorsultak, tényleg jól gondoltam azt is, hogy apa ezek után jönni fog és Ghost szavai után a kezeim ökölbe szorultak.
- Még egy ilyen szó róla Ghost és esküszöm, hogy a halálért fog könyörögni, ha a kezeim közé kerül és azt is megbánja, hogy megszületett maga féreg! – szóltam a rádióba.
A szavai után Tony-ra néztem, sereggel jönne? Minek? Megint meg akarja hódítani a Földet? Vagyis próbálkozik vele, mint a legutolsó esetben? Megszédültem az ég vörös lett, aggódva néztem fel rá, majd újra mindent átvett a sötétség.
Újra Asgardon voltam, mit meg nem adtam volna, ha láthattam volna valóságban is, a nagyapámat láttam, Hugint és Mugint a két varjút. Köveket említett, a Norn kövek, olvastam róluk már korábban, és hogy a másik két nagybátyámmal ellentétben neki volt csak célja? Soha sem hittem volna, hogy ennyire nagy hatalommal bír a Mjölnir, és egyre jobban kívántam, hogy megismerjem őket, mindegyiket. Végül Walter szavai…
Sikoltva tértem magamhoz, miközben már Clint szavait hallottam. Sűrűn szedtem a levegőt.
- Miért a gyermekek fizetnek az atyjuk bűnéért? – kérdeztem zihálva. – Miért… miért mindenhol én?
Felnéztem sápadtan, vihar volt mindenhol, villámlott, azt hiszem, hogy apa… apa hamarosan ideér. Parr nem volt itt, végre eltűnt az idegesítő majom.
- Clint – néztem rá. – Az apám már itt van?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Central Park, Manhattan - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Henry White Kedd 27 Szept. 2011, 11:45

Elszörnyedve hallgatom, ahogy Valkűr beszél. képtelen vagyok elhinni, hogy képes volt Lokit segíteni. Hogy Lokitól kapta az erejét, bár abban tényleg igaza volt, hogy néha buta libaként kezelték...de ezért....
Kapitány leüti, közben pedig Ghost és Danvers kezdenek el vitatkozni.
-Egy hadsereget?-
Az éles villanás után, újabb álom következik. Újra Asgard Odin és Thor. Elképedve élem át az egészet, majd az ordításra és viharra ébredek fel. Próbálok feltápászkodni ebben a szélviharban.
-Mjölnir...azért kellett Lokinak mert az magában hordozza Odin vagyis Asgard erejét.....-
Nyögöm ki, bár biztos vagyok benne Steph egyből le fog torkolni de nem érdekel.
-Mihez kezdünk most?-
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 27 Szept. 2011, 12:19

Szóval erről van szó, Loki nem a hatalmas, amőbaszerű organizmusokkal tervezi a támadást, sem természeti csapásokkal, hanem egy hadsereggel, és képes is áthozni ennyi embert. Stephanie fenyegetőzésein majdnem elröhögöm magam, még jól emlékszem, ki szabadította meg őt egy testrészétől, és most úgy beszél, mintha azóta ő vált volna a világ úrnőjévé. Az arca nagy, a hangja nagy, de az ereje...
-Mi a...
Álom. Stephani ki lesz borulva, mint mindig, hogy mi is látjuk, a kis egoista. A Mjölnir hatalmát ismerjük meg ezúttal, de sokkal jobban érdekel az utolsó mondat, amit Walter hangja mond.
Mikor magamhoz térek, gyorsan felkelek a földről. A hatalmas szél majdnem leterít, rogyasztom a térdeim, leviszem a súlypontom, stabilnak kell maradnom, ez a szélvihar hamarosan fákat tép majd ki, és nem vagyunk valami biztonságos helyen, ha ez elkezdődik.
-Rusty? - Kérdem először halkan, aztán majdnem elkiáltom magam, mielőtt rájövök, hogy... Hogy talán nem véletlen.
-Rusty, hallasz? - Szólok az adóvevőbe csak neki küldve az üzenetet. Ha nem jön válasz, elkezdek más csatornákat nézni, hátha másik frekvencián akar üzenni, hogy a többiek ne hallhassák.
A helyre pillantok, ahol az előbb állt, hátha a saját lábán távozott, és látszik, hogy merre.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Szer. 05 Okt. 2011, 21:23

6:45.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Carl Verrens, Emma Flower White és Bruce Caulfield.

Sólyomszem leginkább Stephanie-t segíti talpra, láthatóan inkább csak vele foglalkozik, de azért a többi fiatalt is figyeli.

- Talán egy, legfeljebb két percig lehettetek eszméletlenek. Milyen gyermekek….? Mindegy. Valami interferenciát okozhatott ez a nyüves pöröly, mert nem érem el se a Triskeliont, se Ghostot! És nem, Steph, Loki nincs itt… még.

Közben már Amerika Kapitány is felállt, és biccent Emma felé.

- Odin ereje a Mjölnirben… Igen. Ismét ugyanazt az álmot láttuk tehát. Talpra mindenki! Ahhoz kezdünk, fiatal hölgy, amiért itt vagyunk: megvédjük a várost a betolakodóktól! Egyszer már visszavertük Loki seregét, megtesszük még egyszer! A Különítmény előre, a fiatal ügynökök hátra! Arccal az átjáró felé!

Valóban: ekkor már egy jókora, háztömbnyi átjáró villog és forog bíbor fényben ott, ahol a Mjölnir eltűnt. Bruce eközben nem kap választ Rustintól – mintha a fiú felszívódott volna, nyoma sem maradt. Hasonlóképp Zarda sincs egyelőre sehol: a Különítmény a Kapitányból, Sólyomszemből, Vasemberből, Ka-Zarból, Shannából és a Fekete Párducból áll, valamint a két tigrisből. Van még pár katona is a helyszínen, akik közül páran a még mindig eszméletlen Valkűrt tartják szemmel.

És ekkor… megremeg a föld. Az átjáró még jobban felizzik, villámszerű képződmények csapnak ki belőle… majd mintha egy szivárvány tűnne elő… egy tündöklő, gyönyörű szivárvány…

Ami azonban követi, már korántsem gyönyörű.

Ocsmány kinézetű, zömök, vastag végtagú, füstös képű lények rohannak át a kapun. Külsejük félelmet és undort kelt, ahogy középkori hadviseletre emlékeztető páncélokban, sisakban, karddal és pajzzsal üvöltenek. A legtöbbjük valamivel alacsonyabb egy átlagos embernél, de akadnak közöttük jóval nagyobb példányok is. Bőrük kérges, kemény, vastag és szürke, szájukból félelmetes agyarak meredeznek ki, körmeik pedig legalább olyan élesek, mint pengéik.

Itt, a Földön csak régi mesékből és legendákból ismerhetik őket, most mégis teljes életnagyságban áll a fiatalok előtt egy teljes seregnyi ork.

És ez még nem minden: az orkok mögött még hatalmasabb termetű, még otrombább és még testesebb lények magasodnak. Csupaszok, testüket csak csúf irhájukon lévő szarupikkelyek fedik, bütykös kezük végén félelmetes karmok hegyesednek. Arcuk nagy és darabos, öles léptekkel cammognak, és fegyvereik is primitívek – a nagy részük csak egy jókora bunkót használ.

Ezek a legalább három-négy méter magas monstrumok szintén legendás lények egy másik világból: trollok.

Még hátrébb pedig a legfélelmetesebb szörnyek ágaskodnak… sárkányok. Gigantikus, hüllőszerű rémségek hatalmas szárnyakkal, hosszú nyakkal és farokkal, vastag pikkelyekkel, valamint négy, méteres karmokban végződő lábbal. Már egy szárnyuk legyintésével is akkora szelet lennének képesek csinálni, hogy az elfújná bármelyik ifjú ügynököt. A pengeéles fogazatú szájukból és orrukból áramló füst arra utal, hogy – akárcsak a legendás történetekben – ezek a szörnyetegek is képesek talán tüzet okádni.

A rémálomba illő kép csúcspontja pedig kétségkívül az a személy, aki a legnagyobb sárkány hátán lovagol, egyik kezében Thor fegyverét, a Mjölnirt lengetve. A fekete hajú, gúnyos mosolyú, zöldes ruházatot viselő férfi kétségtelenül maga Loki teljes valójában… mellette pedig egy szintén zöldes ruhát viselő, csodaszép, szőke nő lebeg.

Kezdetét vette az ostrom.


Central Park, Manhattan - Page 2 01179

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 06 Okt. 2011, 11:02

Mindenki kiakad azon, hogy hadsereg jöhet. Talán ennyire nem emlékszik senki sem arra, hogy mi volt Washingtonnál? Úgy látszik mindenki ostoba barom és szelektív memóriával rendelkezik. Tapsolni kezdtem gúnyos mosoly kíséretében.
- Wow, mintha nem tudta volna senki sem úgy pár éve már! – vágtam oda. – Mintha nem lett volna ez tiszta ez Washington óta…
Az ostoba szajha most iszonyúan okosnak érezheti magát, hogy rájött arra, amit körülötte mindenki nagyon régen tud, bár azok sem merték talán tippelni, de elismételni, amit láttunk. Micsoda zsenialitás! Mit keresett ez tulajdonképpen még velünk? Elfogadtam Clint kezét, amikor felsegített a földről. Egy-két perc? Akkor ez most meglepően rövid volt, nincs Danvers, legalább nem sipákol tovább, ahogyan Ghost-ot sem kell elviselni.
- Walter, utolsó szavai, hogy az apák bűnéért a gyermekek fizetnek meg. Most ez vagy Odin bűneiért a nagybátyáim és apám, vagy apa miatt Nero és én…
Nem mertem belegondolni, hogy melyik a jobb lehetőség, igazából mind a kettőt szívest örömest elfeledtem volna. Még nem volt itt, bólintottam, majd Steve szavaira kissé összerezzentem. Átjáró? Arra kaptam a fejemet, és valóban ott volt, egy bíborszínű átjáró. A szívem most már tényleg hevesen vert, nem a félelem miatt, nem féltem. Izgatottság volt ez sokkal inkább. Steve parancsára nem tudtam mit felelni. Vissza akartam egyáltalán verni a támadást? Nem voltam benne biztos, apámat akartam megismerni. És végül a saját szememmel is megláthattam a Bifrost-ot, gyönyörű, az utána levő részen pedig elmosolyodtam. Nem volt szép, de mintha gyermekkorom meséi jelentek volna meg a szemem előtt. Orkok, trollok, sárkányok, gyönyörű az egész. Félnem kellett volna, de nem voltam rá képes. Lenyűgözve, már-már megbabonázva néztem a jelenetet, és én abba a világba tartozom, sokkal inkább otthonomnak éreztem ezeket a lényeket és ezt az egészet, mint a Földet. De a kegyetlen játékok miatt a halandók közé kerültem a több nyolc világ helyett.
Ekkor az egyik gyönyörű vörös sárkány vonzotta a tekintetemet magára, először egy szép szőke nőt vettem észre, majd a Mjölnirt, hogy valakinek a kezében van. Végignéztem az alakon, még nem igen láttam róla pontos képet, hiszen mindig változtatja az alakját, de felismertem. A mosolyom még szélesebb lett, ahogyan felismertem. A gyermekkori álmaim, hogy más, mint a többi apa, hogy valami különleges, hogy nem lehet valami egyszerű fickó. És valóban nem, egy isten, aki sárkányháton érkezik meg erre a világra, hátranyúltam a tegezhez és egy nyílvesszőt helyeztem az idegre, de nem feszítettem ki, nem tudtam megtenni. Inkább csak megbabonázva álltam és néztem a jelenetet, a lényeket, és legfőképpen az apámat, az ő tekintetét próbáltam elkapni. Ha sikerült biccentettem felé.
< - Atyám! – suttogtam asgardi nyelven magam elé neki címezve. >

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Central Park, Manhattan - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Henry White Csüt. 06 Okt. 2011, 16:34

Dühösen cserélem ki a tárat a fegyveremben, sokk töltényekre, miközben Stephaniet hallgatom, ahogy mindenkit leteremt.
-Rendben....-
Válaszolok halkan és az utasításnak megfelelően hátrébb állok, az átjárónak szemben. Az szinte azonnal megnő és szivárvány jelenik meg....sajnos nem csak az. Lények, orkok, meg ki tudja mik még.
-Sárkányok?!-
Fakadok ki hangosan ahogy még újabbak jelennek meg, miközben maga Loki is megjelenik, Mjölnirrel a kezében, mellette pedig egy szőke nő lebeg. Ilyen sokan....
Lehetetlennek tűnik, hogy nyerjünk, de még sem remegek a félelemtől. Félek persze, de ez nem fog segíteni a harcban. Biztos kézzel emelem fel a fegyvert, ami szinte biztos semmit sem ér majd...
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Godlaw / Tao Csüt. 06 Okt. 2011, 22:01

Semmi válasz nem érkezik Rustytól, remélem, hogy nem hagyott itt a szarban magamra, remélem, hogy tényleg komolyan vette, amit mondtam neki, és remélem, hogy az utolsó pillanatban észbe kap majd.
Addig is viszont...
-Ó, CSESZD MEG - csúszik ki a számon, ahogy a szemem láttára menetel ki a semmiből az ork, troll és sárkány hadsereg Lokival az élen.
Tíz, úgynevezett szuperhős, két tigris, és egy maréknyi katona. A túloldalon pedig a végzetük.
A helyedben én menekülnék. A helyemben te hősként akarnál meghalni, belerohanni a harc közepébe, és Stephanie-t védelmezve döglenél meg. A te helyedben viszont én próbálnám meggyőzni a másik énemet, hogy futamodjon meg, féljen, törjön össze, és veszítse el az irányítást. Hm? Semmi válasz? Gondoltam.
-Ez egy k... - Nyugi, légy Bruce, gondolkodj úgy, mint ő, csak egy kicsit. - Ez a hely előnytelen, nem védhető jól, visszább kéne vonulnunk, hogy tarthassunk az állásainkat! - Szólok előrébb, de persze ez csak tanács. Bekapcsolom a karperecet, és elkezdem gyűjteni az energiát benne. Megvetem a lábamat, és felkészülök arra, hogy valami csoda történjen, mert az kell ahhoz, hogy ezt túléljük.
-Stephanie, ne habozz, lőj már! Ennél tisztább célpontod nem lesz!

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Szomb. 08 Okt. 2011, 11:52

6:50.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Carl Verrens, Emma Flower White és Bruce Caulfield.

A fiatalok egyelőre tehetetlenek a hatalmas sereg ellen, és megbabonázva figyelik azt, miközben a Kapitány parancsokat kiabál.

- KÜLÖNÍTMÉNY, ELŐRE!!! A FIATALOK HÁTRA, VONULJANAK VISSZA A TRISKELIONBA!!! EZ PARANCS!!!

Közben Loki mintha egy pillanatra Stephanie-ra nézne… majd ő és a szőke nő egy varázslattal eltűnnek, a szörnysereg pedig megindul.

Egy sárkány üvöltve süvít az ifjú ügynökök felé, és az utolsó másodpercben téríti őt el Ka-Zar egy lándzsája, amelyet a fejébe hajít. A férfi harci üvöltése talán még a sárkányét is felülmúlja.

- HAH! Erre vártam, Shanna! Nem való nekem a sétálgatás a városban, meg a fényképek, meg a díszes vacsorák… Egy vadföldi a harcnak él!

Kedvese, Shanna szorosan mögötte követi.

- Persze, sejthettem volna… A Vadföld szelleme sosem halványul benned. Bruce, Stephanie, Emma, Carl – menjetek! Gyorsan!

Ezzel a két vadföldi folytatja harcát a sárkánnyal, és Sólyomszem ugrik oda az ifjú ügynökökhöz.

- CAULFIELD!!! Mire vártok, vidd ki innen a társaidat! Hihetetlen… Magneto csapása után még ez is? A francba! Thor nélkül nem fog menni!

A Kapitány hangja csattan fel a tömegből.

- DEHOGYNEM!!! ITT EGYETLEN SZÖRNYSZÜLÖTT SEM HALAD ÁT!!! DE HOL VAN ZARDA???

Őrült, véres, követhetetlen háború bontakozik ki… de a Különítmény az első rohamot még vissza tudja tartani. Sólyomszem tökéletes találatai, Vasember taszítósugarai, a Kapitány pajzsa, valamint a vadföldiek és a Fekete Párduc vadsága meglepi az orkok, trollok és sárkányok hadát, de nyilvánvaló, hogy túlerőben vannak. Az átlagos S.H.I.E.L.D.-katonák mind nagyon gyorsan odavesznek, de az ifjú ügynököknek még van esélye menekülni a másik irányba…

Central Park, Manhattan - Page 2 01182

Central Park, Manhattan - Page 2 0273

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 08 Okt. 2011, 20:17

Nem érdekleltek Tao szavai és Rogers-ére is megráztam a fejemet. Nem fogom megölni az apámat, aki pedig mintha… rám nézett volna, majd ő és a nő is eltűnt. Elegem volt! Elegem volt abból, hogy gyerekként kezelnek, nem vagyok az! Mondták volna azok előtt, hogy becipeltek a SHIELD-hez. Shanna és Ka-Zar máris támadtak előre, ahogyan a többiek is. Clint sietett minket és Tao-val akar kiküldetni minket. Nem! Elég volt a futásból! Túl sokat láttunk már ahhoz, hogy most elfussunk és még Barbie teste is itt volt, amit meg kellett védeni. Azonnal tettem el a mezei nyílvesszőt és egy robbanót tettem az idegre. Kifeszítettem a húrt és azt a pontot kerestem, ahol a legtöbben voltak az orkok és trollok.
- Nem! – mondtam határozottan. – Maradunk! Elég volt a futásból! Nem vagyunk gyerekek, még ha úgy is bántok velünk, Steve ennyi idős katonákat vitt harcba a 2. világháborúban. Elég volt, hogy gyereknek kezeljetek minket! Ha ti meghaltok a város elesik és mindenki más is! Már nem félem a halált, két napja meghaltam, itt vagyok, akkor aljas mód hátulról lőtték át a szívemet. Asgardi vagyok! Most van választásom, és az pedig a harc, és ha meg kell, hogy haljak megint, akkor harc közben teszem és úgy megyek Valhalla-ba!
Ekkor engedtem útjára a nyílvesszőt, az egyik ork felsőtestébe próbáltam belelőni, ha sikerült, ha nem, valahol robbanni fog az ellenség között. Még soha sem öltem, hát ennek is itt van az ideje. Nem éreztem semmit, amikor elengedtem a nyílvesszőt, megbánást, vagy visszafojtott bármit azért, mert egy élőlénynek elveszem az életét.
- És amúgy is! Barbie testét nem hagyhatjuk itt! – mondtam miközben egy újabb nyílvesszőt helyeztem az idegre.
Ezúttal egy simát és a sárkányt szemeltem ki célpontnak, annak is a szemét, majd ha sikerült becéloznom, akkor engedem útjára a nyilat, hogy kilőjem a sárkányka szemét.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Central Park, Manhattan - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Godlaw / Tao Szomb. 08 Okt. 2011, 20:57

A francba is, két lehetőség van, az egyik, hogy mind meghalnak, akik itt vannak, és a város elesik, a másik, hogy győznek, és szégyenben maradok, amiért elmenekültem, Stephanie-nak pedig több tekintélye lesz, mint eddig, és hinni fognak neki, ha engem Taonak nevez. Egyik sem az igazi.
-Sajnálom Clint, Kapitány, de a parancsot meg kell tagadnom. Ezt a csatát csak együtt nyerhetjük meg! - Eltökélten bólintok Stephanie-nak. - Jól beszélsz, Steph, csatára fel! Fedezlek!
Ez nem tudom honnan jött... Vagy tudom, de nem akarom tudni. Lássuk be, mielőtt Bruce elvette volna a testemet, még láttam valamit Stephanie-ban, van benne tűz, és eltökéltség. Most, hogy nem csak a szája jár, azt hiszem, talán megkedveltem egy rövid pillanatra.
Beállok Stephanie és az orkok közé, mivel ő íjjal támad, a közelharc nála kiesik, és ha valaki közel érne hozzá, azonnal megölhetné. Így viszont előbb velem kell megharcolniuk. A karperecből kinyerem az energiát, igyekszem megállítani csapásaikat, ahelyett, hogy kitérnék előlük, aztán az energiájukat felhasználva megsemmisítő erejű csapásokat mérek rájuk.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Haward Maximoff Kedd 11 Okt. 2011, 18:58

Csak ámulni tudok, ahogy az ostrom milyen hirtelen robbant ki, ám hamar elkezdődik a csata. Próbálom a közelemben lévő orkokat kiütni úgy, hogy szuper gyorsaságomat használom fel fegyverként, hátha azzal erősebb ütéseket tudok mérni ezekre a csúf szörnyekre. Sólyomszem hangját hallom a forgatagban, miszerint Thor nélkül nem győzhetünk, így menekülnünk kell. Nem tudom, miért, de belém hasít egy érzés, miszerint azonban itt nem futhatok el, még ha jó is vagyok ebben. Ezt a csatát meg kell nyernünk. Korábban úgy éreztem, meg kell tudnom Waltertől, mi az igazság, de már nem tudom, kiben bízhatok itt. Csak egyet tudok: a dolog túlságosan is elfajult ahhoz, hogy csak így itt hagyjuk. Így hát megiramodok a többiek után, ugyanis ketten elindulnak a tömegbe, megtagadva a parancsot, gondoltam, hát én is így teszek. Belevetem magam a gigantikus harcba és próbálom a többiek közeléből a gyorsaságommal kiütni a szörnyeket, hátha ezzel segíthetek nekik eljutni a keresett célhoz és legalább addig is ritkítjuk a tömeget. Egyet kell értenem velük, többen többre megyünk. Próbálok hát védekezni a támadások elől, végig figyelek a szörnyek minden lépésére, és mindent megteszek, hogy kitakarítsam a közelünkben lévő területet és lecsapjak pár orkot.
Haward Maximoff
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Szer. 12 Okt. 2011, 19:05

6:55.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Carl Verrens, Emma Flower White és Bruce Caulfield.

Pokoli csata tombol New York szívében.

Az égbolt koromfekete lett a Mjölnir által nyitott átjáró mágiájától, de ahhoz épp elég fény van, hogy látni lehessen, ahogy a Különítmény előtt zubog és kavarog a park a zömök és testes, magas és komor, hegyes sisakos, fekete pajzsos alakoktól. Százak és százak zúdulnak át a Szivárványhíd kapuján az orkok és trollok seregéből. A fekete áradat lassan betölti a teljes látómezőt.

Nyílvesszők fütyülnek záporsűrűn a támadóktól, illetve a támadók felé egyaránt – Stephanie és Sólyomszem nem kímélik a szörnyetegeket, és a férfi még egyéb fegyvereivel is rásegít. Egyetlen lövedéke sem téveszt célt, de Stephanie is ügyesen céloz.

A támadó sereg megtorpan. Az orkok és trollok felüvöltenek, kardjukat, lándzsájukat rázzák, miközben a sárkányok tűzcsóvákat fújnak a katonákra – ezzel beigazolódik, hogy erre is képesek, épp úgy, ahogy a régi mesékben és legendákban.

Bruce-nak hála egyetlen rémség sem tud közel kerülni a fiatalokhoz, a fiú állja a sarat a képességével. Carl is újra magára talál, és a gyorsaságát használva küzd a lomha támadók ellen – sikeresen.

Azt azonban mindenki hamar észreveheti, hogy hiába erősebbek, gyorsabbak és okosabbak egy-egy orknál, trollnál, esetleg sárkánynál – az ellenség sajnos hatalmas túlerőben van. Ezt nem fogják sokáig bírni.

Sólyomszem szakadt ruhában és maszkban nevet az ifjú ügynökökre.

- HA! Jól van! Ezt vártam tőletek! Büszke vagyok rátok… Steve, ezek a kis zöldfülűek nem mennek sehova.

A csata hevében nehéz kivenni, de mintha még a Kapitány is elmosolyodna a harcoló fiatalok láttán.

- Nincs mit tenni, akkor maradnak. Tony figyeli a sárkányokat, nekünk addig--

Ebben a pillanatban harci üvöltés harsan fel… egy nagyon is ismerős harci üvöltés. Majd a következő pillanatban jókora, gyilkos erejű kard csap le a Kapitányra. Rogers az utolsó pillanatban védi ki a csapást pajzsával.

A támadó pedig… maga Valkűr.

Central Park, Manhattan - Page 2 119

A Kapitány nem tudja mire vélni a lány viselkedését, de nincs ideje sokat gondolkodni, mert a pajzsa kettétörik Barbara kardjától. A szabadság egyik jelképe, Amerika Kapitány híres-neves pajzsa darabokban hever…

- Mi… MIT MŰVELSZ, TE OSTOBA--

De mielőtt a Kapitány befejezhetné, Valkűr egy bivalyerős ütéssel kiüti őt. Sólyomszem sietne Steve segítségére, de lefoglalja őt pár ork, és a fiatalok sem tudják megközelíteni a lányt néhány troll miatt.

Vasember száguld Barbarához, de mielőtt elérhetné, őt is megtámadja egy ismerős alak… Jókora, izmos kar csap le rá a levegőből, majd hátulról fojtogatni kezdi őt egy nem evilági erővel és hatalommal bíró „társa”… Zarda.

Sólyomszem semmit nem ért.

Central Park, Manhattan - Page 2 212

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Szer. 12 Okt. 2011, 19:41

Tao megtagadta a parancsot és néhány pillanatra még olyan is volt, mintha Bruce lett volna. Csaknem még odabent volt és küzdött? Nem törődtem vele, csak figyeltem, ahogyan a robbanónyilam becsapódott és az orkok, illetve trollok között pusztítást végeztek. Elmosolyodtam az eredményen, eszembe jutott, hogy mit mondtak a teszten annak idején, hogy tetszene, ha valamit szenvedni látnék. Nos, nem éreztem megbánást, sem bűntudatot, csak jó érzéssel töltött el, hogy én rendelkeztem a sorsukkal és életükkel. Ekkora hatalom, valahogy már értem, hogy miért szeretnek néhányan annyira gyilkolni. Mert ez örömmel tölt el… megráztam a fejem és nyeltem egyet, miközben lőttem tovább arra, amik itt voltak. Amikor esetleg tűz jött felénk, akkor még a képességemet is latba vetettem, hogy azzal fojtsam el a sárkányok tüzét. Tao fedezett előröl, így a lények nem értek oda, persze csak a szánalmasan siránkozó Emma nem tett semmit, lefagyott a kis drágaság, pár perc és Jon után fog bőgni, hacsak nem lövi le előtte valami. Miért is küldte velünk Miller? Jah igen! Nem akarta őket lassítsa le, minket lehet, persze! Hiába jó találatok és az összhang ezek túl sokan voltak. Clint nevető hangját hallottam meg, rápillantottam és viszonoztam a mosolyát.
- Mi másért vesződtél volna velem ennyit, hogy elfussak és neked hagyjak minden dicsőséget és szórakozást? – kérdeztem vissza jókedvűen.
Újabb és újabb nyilakat lőttem az orkok irányába, a trollok felé lőttem a robbanókat, mellkasba, aztán majd a robbanás elintézi a többit. Ám ekkor egy ismerős harci kiáltást hallottam meg, a hang felé néztem, Barbie?! Éppen ebben a pillanatban rontott neki Steve-nek, oké, hogy az apámat isteníti, de ez túlzás! Ezt nekem kellene tennem és nem neki! A pajzs pedig kettő betört egyetlen ütés után. Előttünk további trollok álltak, és még Zarda is megérkezett. Clint volt közel néhány orkkal. Egy veszélyes mutatvány, két robbanónyilat tettem az idegre, majd indultam.
Elrugaszkodtam a földről és igyekeztem a közelben levő troll karjára ráugrani, amikor az lecsapni készült ránk, majd arról elrugaszkodva a vállára fel és onnan lőni azonnal az orkok közé, amik elállták Clint útját.
- Menj Clint! – kiáltottam.
Ha mindez sikerült ugrottam le a troll hátáról, majd a földre érve egy bukfenc után igyekeztem azonnal felpattanni a földről.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Central Park, Manhattan - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Haward Maximoff Szer. 12 Okt. 2011, 20:17

A harc egyre rosszabb irányokat kezd venni. Ki ez a nő, aki Vasemberre támadt? Segíteni kéne neki, de első ránézésre nem az én súlycsoportom. Ehelyett azonban eszembe jut egy új terv. Totál öngyilkossági kísérlet és igen esélytelen, hogy sikerülhet, de ha meg sem próbálom, akkor végképp elbukhatjuk az ütközetet. Körbenézek, hogy mennyire öntötték el a terepet az orkok meg az egyéb rémségek és abba az irányba indulok tovább a szörnyek csépelésében. Próbálom továbbra is a sebességemet kihasználni arra, hogy ne tudjanak időben reagálni az ütéseimre és még mielőtt ők támadhatnának, lecsapjam őket. Így próbálok kijutni a brutális tömegből az egyik csapattársamhoz, hogy továbbítsam neki ötletemet.

- Szerintem próbáljunk előre törni, hogy magunkra irányítsuk a szörnyeket. Egy darabig tartani tudjuk szerintem a frontot, amíg a letisztult terepen a többi Különítményes megvívhatna a mostani jövevényekkel.

Megvárom mit felel az illető és aszerint cselekszem tovább.
Haward Maximoff
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Godlaw / Tao Szer. 12 Okt. 2011, 21:03

A dolog jobban sikerül, mint vártam, de csak egy zöldfülű hiszi azt, hogy van esélyünk a csatában. Egyelőre jól tartjuk magunkat, hiszen mi bevetünk mindent, ők pedig csak szórják a tucatembereiket, nem veszítenek semmi lényegeset, mi viszont hamar kifáradunk. És ahogy ez eszembe jut, meg is jön a részükről az első és a második igazi hullám, először a Kapitánytól búcsúzhatunk el, aztán Vasembert is lefoglalja Zarda. Árulástól zeng ma a Central Park, ez nem kétséges. De vajon hol van most Walter? Hol van most Rusty?
-Ez öngyilkosság! - Válaszolom Carlnak. - Úgyhogy én megyek elől - teszem hozzá, és mivel Steph már el is kezdte ritkítani a tömeget, én is igyekszem az általa megnyitott terepet tágítani. Minél több ellenséget teperek le, annál jobb, próbálom magamra vonni a figyelmüket, és előre törni, eltávolodni Clinttől és a Kapitánytól egy kicsit, ezzel is teret és időt adva nekik. Lekapom vállamról a gépfegyveremet, és azzal eresztek sorozatot a körülöttem lévőkbe, nem egész egy tárat lövök ki, csak hogy még magamra vonjam őket... Aztán pedig... Aztán pedig meghalsz. Ennyivel nem bírsz egyszerre. Maradj ki ebből, épp téged játszalak, örülj neki, hogy nem futottam el. Örülök is, de a színjátéknak semmi értelme, ha meghalsz... Meghalunk. Add át az irányítást, én jobban használom a képességemet, többet gyakoroltam. Ugyan kérlek, gyenge próbálkozás.
-Carl, Emma segítsetek! Steph, szedd le Zardát Tonyról!
A parancsok kiadása után teljes erőbedobással küzdök és remélem, hogy a többiek is ezt teszik, mert másképp semmi esélyünk.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Henry White Szomb. 15 Okt. 2011, 17:50

Előkapok két kést és két troll szeme felé dobom őket, majd amilyen közel tudok futni hozzájuk, anélkül hogy elérnének megközelítem őket. Elrohanok Bruce mellé, majd a késeket a fejükre célozva dobálom a trollok felé, hogy Clint átjuthasson köztük.
El sem hiszem, nem tudom mi folyik itt. Valkűr teljesen megőrült és Zarda, mit tudunk kezdeni vele egyáltalán ha ellenünk fordult. Ahogy közelebb jutok a trollokhoz egy bódító sikollyal próbálom meg lebénítani őket, de figyelve hogy egyik társam, és Clint se kerüljön a hatása alá.
-Megpróbálom elvonni Zarda és Valkűr figyelmét!-
Kiálltok a többiek felé, majd egy-egy kivetülést hozok létre Valkűrre és Zardára koncentrálva őket. Talán nyerek egy kis időt velük, míg kitalálunk valamit....
Henry White
Henry White
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 287
Hozzászólások régi : 729
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 10. szint - 22 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 08.

Karakteradatok
Főkarakter: Tyler
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Hétf. 17 Okt. 2011, 20:58

7:00.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Carl Verrens, Emma Flower White és Bruce Caulfield.

Stephanie ráugrik az egyik troll karjára, majd arról elrugaszkodva lő nyilaival az orkok közé. Az akciója sikeres, de azonnal magára tereli a többi ork figyelmét…

Sólyomszem ettől függetlenül nem hagyja kihasználatlanul a Stephanie-nak köszönhető rést, és Vasember felé siet, miközben Bruce és Carl merész lépést tesznek: minden támadásukkal magukra terelik a szörnyek figyelmét. Ez is sikerrel jár, így Stephanie-ról hamar a két fiúra kapja a fejét a sok rémség, akik így hatalmas túlerővel néznek szembe.

Emma is sikeresen támad, a kivetülései pedig egy időre valóban megzavarják Valkűrt és Zardát. Sajnos a Kapitány ettől függetlenül eszméletlenül fekszik továbbra is, Vasember rendszerei pedig súlyosan károsodtak, és Tony csak koordinálatlan járásra képes. A figyelemelterelés viszont elég időt ad Sólyomszemnek, hogy két társát kihúzza a harctérről…

Ekkor azonban fentről egy gigantikus sárkány csap le, és tüzet okádva egy lángfallal választja el egymástól az ifjú ügynököket és a Különítmény tagjait. A tűzfal tucatnyi orkot és trollt is elpusztít, és a lángjai olyan magasra csapnak, hogy a fiatalok nem is látják, mi van a túloldalon.

Ka-Zarnak, Shannának és a Fekete Párducnak is nyoma veszett már, így az ifjú ügynökök magukra maradnak a káoszban… Mostanra már mind érzik, hogy fáradnak, és a tűz csak egy időre tartja fel a hömpölygő szörnyáradatot…

Ám hirtelen vöröses-sárgás villanást vehet észre mindenki… majd az égből lezuhan közéjük a borzalmas szimbionta, amelynek Gwen Stacy a gazdateste… Vérontó.

Central Park, Manhattan - Page 2 01199

A fiatalok szerencséjére Vérontó nem őket, hanem az orkokat és trollokat támadja meg, és brutális kaszabolásával rendesen megritkítja a soraikat. És persze ha Gwen-Vérontó itt van, Jack Osterman sem lehet messze…

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Jack Osterman Hétf. 17 Okt. 2011, 20:58

Siklás… 100%-os precizitás. Az új, beépített, visszahúzható szárnyak tökéletesen funkcionálnak, valamint energiát takarítanak meg. Kiváló.

Miután ledobtam az átalakult Gwent a többiek közé, én is leszállok, és felmérem a terepet.

Central Park, Manhattan - Page 2 01200

Miközben visszahúzom a szárnyakat, a páncélból kieresztek néhány minirakétát a minket körülvevő torz teremtmények hadába. Nem robbannak nagyot, de ahhoz épp elegendők, hogy egy-egy lényt leterítsenek. A hatékonyságuk jelen helyzetben csaknem 89%-os.

Ezek a furcsa teremtmények könnyű célpontok a kezdetleges fegyvereikkel. Nyilvánvaló, hogy az erejük a számukban, és nem a képességeikben rejlik.

Hanem azok a szárnyas fenevadak ott fent… Azok már problémásabbak. Egy szemtől szembeni összecsapás akár csak eggyel… alig 57%-os eséllyel győzhetnék.

A többiekre tekintek.

- Stephanie. Bruce. Emma. Carl. Javaslom, azonnal vonuljatok vissza. Az ellenség túlerőben van. Újra kell szervezni a csapatainkat és a stratégiánkat. Gwen sem fogja sokáig bírni, és ilyen állapotában bármikor elveszítheti ezt a kevéske önuralmát is. Mi is visszatérünk a Triskelionba, ha mindenkit kimenekítettünk.

Beindítom a páncél rakétarendszerét, hogy felemelkedjek.

- De siessetek. Az utolsó információim szerint a Triskeliont is megtámadták.

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 0061
Jack Osterman
Jack Osterman
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 16
Hozzászólások régi : 726
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Kedd 18 Okt. 2011, 09:20

Az ostoba speedster szavaival mit sem törődtem, ahogyan Emma-val sem, sikerült felugrani a troll karjára, majd tovább is, de az orkok egyből rám figyeltek, és legalább Clint tovább jutott, felpattantam a földreérkezés után, majd a két testőröm le is vágta a felém igyekvőket. Már emeltem volna a fegyveremet sokkoló nyilakkal, amikor a sárkány tüzet okádott. Elmosolyodtam, ahogyan az égett hús szagát éreztem meg és valószínűleg halálsikolyok is elhagyták az ellenfeleink ajkait. Zene füleimnek. Koncentrálni kezdtem a fáradtság ellenére, hogy a tüzet, ami előttünk volt az irányításom alá vonjam és a többi ork és troll felé irányítsam, hogy még több égjen el elevenen. Ha a tűz már elindult valamerre, akkor igyekszem sokkoló nyíllal meglőni Barbie-t és Zardát, ha van rá időm. Bár valószínűleg már nem lesz. És ekkor még két ismerős is megjelent, Jack és Gwen, megtámadták a Triskeliont? Minő meglepetés, nem is lett volna a nap jó, ha ez megtörténik. De eszem ágában sem volt ennek a mitugrásznak engedelmeskedni, aki csak otthon szokott csücsülni a csatáktól távol.
- Felejtsd el drágám, nem távozok Clint nélkül! – mondtam dühösen.
Még volt valami, amit ki akartam próbálni, jó, hogy tanultam Barbie-tól némi Asgardi nyelvet. Egyetlen egy próbát megért, és legalább még az Asgardi nevemet is használhatom, a tervem pedig vagy bejön, vagy igencsak kellemetlen élményben lesz részem, bár ennél jobban nem lehet.
< - ÁLLJ! – kiáltottam asgardi nyelven, amilyen hangosan csak tudtam. – Stephanie Lokidottir vagyok, uratok, Loki leánya! Parancsolom, hogy álljatok meg! >
Lássuk a csodát, bár volt egy mondás. Sose lesd a csodát, úgysem jön, de itt talán hátha meghalják, hogy ki vagyok és megállnak rá, legalább egy időre.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Central Park, Manhattan - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Godlaw / Tao Kedd 18 Okt. 2011, 22:08

A manőver a kívánt hatást éri , persze ez hülyén hangzik, ha a kívánt hatás az öngyilkosság. Meglep, hogy Emma ilyen aktív volt, elismerően bólintok felé, azt hiszem, ez a legtöbb, amit harc közben megtehetek. Az utolsó pillanatban persze megment minket valami véletlen, a sors, vagy egy csoda, nevezhetjük bárminek. Bárminek, ami nem volt ott sajnos néhány társunk halálakor.
Először a tűz szabadít meg néhány ellenségtől, aztán Gwen, és persze itt van Jackie boy is, sosem árthat az okoskodása, mi?
-Ezt gondold át még egyszer: vonuljunk vissza a Triskelionba, ami éppen támadás alatt van? Ez nem visszavonulás, csak új hadszíntér választása, miért jobb ott harcolni, mint itt? Ezt a helyet sem tudjuk tartani biztosan, ha elmegyünk, biztos a vereség, és mire odaérünk, talán már el is esett a Triskelion, a parkkal együtt.
A válasz után hallom, hogy Steph asgardul nyivákol. Mit mond? Állj, Stephanie Lokidottir vagyok, Loki blabla. Blablabla, blabla állj! Nem hittem volna, hogy segítesz. Nem hinném, hogy ezzel sokat segítettem. Rohadj meg, láthatod, a csatát is bírom. Eddig.
Tény, hogy igaza van a rohadéknak, fáradok, hátrébb húzódom, és várom, mi lesz Steph felszólításának az eredménye. Csak egy perc kell, hogy kifújjam magam, a tűz addig elég is, hogy feltartsa a támadókat.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Jack Osterman Pént. 21 Okt. 2011, 19:09

Minden irányból támadnak. Túl kevesen vannak. Ezt nem élhetik túl, mégis maradni akarnak.

Teljesen illogikusan viselkednek. Miért? Nyilván megint az érzelmeik vezérlik őket… Ez a jövőben további tanulmányozást igényel.

Mielőtt felszállok, még Bruce-ra és Stephanie-ra tekintek.

- Úgy látom, az észérvek nem hatnak rátok. Én átadtam, amit tudtam. A parancsom, hogy kimenekítsek, akit tudok, de kényszeríteni nem tudlak és nem is akarlak benneteket. Mindazonáltal a Triskelion bukása sokkal komolyabb veszteség lenne, mint a Central Park. Ti jobban működtök kisebb területen kevesebb ellenféllel szemben. Távoznotok kellene, amíg van rá módotok.

Ezzel felszállok a repülő lények irányába.

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 0061
Jack Osterman
Jack Osterman
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 16
Hozzászólások régi : 726
Korábbi szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Aktuális szint/kredit : 8. szint - 18 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Ultimate Guru Pént. 21 Okt. 2011, 19:10

7:05.

Résztvevők: Stephanie Lyesmith, Carl Verrens, Emma Flower White és Bruce Caulfield.

Jack felszáll, de nem sokáig jut: az illúziótól szabadult Zarda repül azonnal elé, és egy hatalmas jobbhoroggal a földbe csapja a fiút. Vérontó szinte ösztönösen azonnal felordít, és a nőre veti magát.

Stephanie kiáltása sajnos épp ellentétes eredményt vált ki, mint amit a lány remélt: a neve és kiléte hallatán minden egyes ork és troll őt veszi célba. Néhány robbanó nyílvessző suhan el a fiatalok előtt, amelyek visszatartják a rémeket, és a távolból Clint hamuval borított, koszos, véres arca rémlik fel.

- TAKARODJATOK INNEN!!! EZ PARANCS!!! MÁR NEM TEHETÜNK SEMMIT!!!

Ezzel Sólyomszem eltűnik a szörnyáradatban, amely újra Stephanie felé vonul…

_________________
Central Park, Manhattan - Page 2 01129
Ultimate Guru
Ultimate Guru
Moderátor

Hozzászólások száma : 4406
Hozzászólások régi : 8282
Korábbi szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Aktuális szint/kredit : 19. szint - 65 kredit
Reputation : 1
Join date : 2011. Aug. 04.
Age : 40
Tartózkodási hely : Budapest

Karakteradatok
Főkarakter: Ultimate Guru
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Ultimate / Újvilág

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Thorhalla Szomb. 22 Okt. 2011, 09:21

Még mindig nem törődtem Jack szavaival, bármit is mondott, túl sok ellenfelem volt mindenfelé ahhoz, hogy vele törődjem. Upsz! A szavaim nem éppen azt váltották ki az ellenfeleinkből, mint amire számoltam, de legalább megbizonyosodtam, hogy az asgardi nyelvet értik. Én pedig még mindig csak alap szinten beszéltem, így ezzel nem is próbálkoztam tovább, hogy lebeszéljem, vagy társagásra bírjam őket, mert teljesen felesleges lett volna. Fémes ütést hallottam odafentről, majd még a szemem sarkából láttam, hogy Jack a földre kerül Zardának hála. Vérontó meg megy, még mindig Gwen irányítja ezek szerint. A szörnyek között Clint tűnt fel, ahogyan elküld minket a fenébe, majd ezek mind-mind felém indultak. Az átokba! Nem fogom itt hagyni, ebben az egyben teljesen biztos voltam. Őt soha sem! A robbanó nyilai elől hátrébb ugrottam, hogy nehogy eltaláljon a robbanása. Kétségbeesetten néztem arra, amerre eltűnt ismét a lények között. Ha itt hagyom, meghal, és nem, ez nem fog megtörténni. Az íjamat a bal kezembe fogtam és az oldalamról a pisztolyt vettem elő. Mindig a hozzám legközelebb eső lényt céloztam meg, a fejét és a két szeme közé a homlokát, ha ez megvolt, akkor húztam meg a ravaszt. Ha a tár kifogyott váltok vissza nyílveszőre, de én innen nem fogok odébb menni, hacsak Clint ki nem szabadult és el tud menekülni, vagy a többiek el nem ráncigálnak.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Central Park, Manhattan - Page 2 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Godlaw / Tao Szomb. 22 Okt. 2011, 18:56

Jack véleményén egy pillanatra elgondolkodom, ezen a kisebb területes részen, de közben a harcra is kell figyelnem. Ami viszont érdekes fordulat, hogy Stephanie teljes mértékben felsült a tervével, Clintnek hála viszont egyelőre megúszta ép bőrrel. Viszont így, hogy Clintnek csajoznia kell, nem marad ideje önmagát védenie, ennek még meglesz a böjtje. A parancs, amit üvölt kizökkent a harc forgatagából. Lihegve nézek rá, és megtörlöm a homlokomat, ami a lángoktól és robbanásoktól már verejtékezik.
A bátorságnak is van egy határa, most már kellőképpen bizonyítottam, hogy Bruce vagyok, aki szembeszáll az ellenséges sereggel, mikor menekülhetne. Védtem Stephanie-t is, így senki sem mondhatja, hogy a halálát akarom. És a legszebb, hogy mindezek ellenére mégis meg fog halni.
-Hallottátok a parancsot! Visszavonulás! Mindenki azonnal vissza! Irány a Triskelion! Ismétlem, irány a Triskelion! - Mondom az adóvevőbe, miközben ismét gépfegyveremmel sorozom a rám rontó szörnyeket, így próbálok teret és időt nyerni a meneküléshez.
-Stephanie! Kövesd a parancsot! - Na most mondja valaki, hogy nem érdekelt a sorsa.
Menj vissza érte. Menjen a halál. Ezzel nem csak a többieket győzhetnéd meg, őt magát is arról, hogy téved. Nem kell meggyőznöm, meghal a gyanakvásával együtt. És ha nem? Akkor sem leszek rosszabb helyzetben, mint eddig. Ha viszont visszamegyek érte, meghalhatok én is. Nem leszel rosszabb helyzetben. De ha visszamész, sokkal jobb helyzetbe kerülhetsz. Alkudozni akarsz a csajért, aki elhagyott Clintért, és nem is szeret, és cserébe tanácsokat adsz, hogyan ne bukjak le? Alkudozni akarok egy társamért, aki többet ér, mint a bagázs nagy része. Szavadon foglak.
Két robbanógránátot veszek elő, és dobom Stephanie elé, pontosan azok felé, akik rá akarnak támadni, biztonságos távolságra tőle, hogy ő ne sérüljön meg. A gépfegyveremmel fedezem őt, míg el nem érek hozzá, ott karon ragadom, és ellentmondást nem tűrően rángatom el a csatatérről, remélve, hogy a gránátok feltartják valameddig az ellenséget. Ha ellenkezik, a képességemmel nyelem el az erőlködését, így nem hagyok neki esélyt, hogy kitépje magát a fogásomból.
-Clint sem akarja, hogy itt halj meg... - Mélyen a szemébe nézek egy pillanatra, és megpróbálok igazán Bruce-szá átszellemülni. - És én sem hagyom - ezzel folytatom a visszavonulást.

_________________
"Ne az erődnek megfelelő feladatért imádkozz, hanem a feladatodnak megfelelő erőért." (Sai Baba)
Tao Mesélő Zyro William Tao Halál Ben Grimm Yeb-Nug Thack Godlaw Solam Munji
Godlaw / Tao
Godlaw / Tao
Adminisztrátor

Hozzászólások száma : 2831
Hozzászólások régi : 3697
Korábbi szint/kredit : 14.szint - 40 kredit
Aktuális szint/kredit : 16.szint - 50 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 20.

Karakteradatok
Főkarakter: Tao
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders, Little SW

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Haward Maximoff Szomb. 22 Okt. 2011, 20:37

Ez az! Sikerült a szörnysereg elvonása a Különíményesektől, viszont így jött a mi harcunk. De szerencsére megjött a felmentő sereg is... és le is verték. Én gyepálom a körülöttem lévő szörnyeket, legalább addig is fogyjanak és várok. Kíváncsi vagyok mit tesznek a többiek azon hír hallatára, hogy a Triskeliont elfoglalták. Tehát a bázisnak annyi. De akkor mi lehet azzal az idegbeteg Danversszel? Nem nagyon kerültünk túl jó kapcsolatba a kaland során, de azért nem kívánom a halálát, még ha totál stresszes is. Töprengésemből Sólyomszem hangja ráz fel, akit elönt a gonoszok hada, akik, bár lehet, hogy ez csak nekem tűnik így, mintha egyre többen lennének. Nem tudom, hogy Vasembernek vagy akár Amerika Kapitánynak sikerült-e kijutnia. Nem tudom, hogy Sólyomszem él-e még. Csak ütöm, vágom, csépelem őket, ahol csak érem. Most nem adhatjuk fel. Ki kell tartanunk. Aztán meghallom a parancsot. Mely mintha a lelkem mélyéről szólt volna. Végig sejtettem, hogy ezt a harcot már elbuktuk, de most be is kellett ismernem. Vége. A Central Parkot megszállták. Ideje visszavonulni. Mindezek után, menekülve kell elhagynunk a csatateret. Elindulok hát előre, hátha a szupersebességemmel tudok kiutat törni még a többiek számára is. A sebességemet kihasználva próbálok minél keményebb csapásokat mérni az elém kerülő szörnyekre, hogy ritkítsam a terepet. Ki kell jutni innen. Próbálok arra a helyre eljutni, ahová Osterman zuhant, hogy megnézzem, jól van-e. Őt sem ismerem, de nem fogom itt hagyni. Segítek hát a vörös szörnynek gyepálni az ellenfelet, hogy eljussunk a vélhetően sebesült társunkhoz.
Haward Maximoff
Haward Maximoff
2. szint - 6 kredit

Hozzászólások száma : 112
Hozzászólások régi : 53
Korábbi szint/kredit : 1. szint - 4 kredit
Aktuális szint/kredit : 2. szint - 6 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 07.
Tartózkodási hely : Végtelen Háború

Karakteradatok
Főkarakter: Haward Maximoff
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Central Park, Manhattan - Page 2 Empty Re: Central Park, Manhattan

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

2 / 11 oldal Previous  1, 2, 3, ... 9, 10, 11  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.