A gyűrű lakónegyedei

Mentem volna Nestor után, dehát parancsot kaptam Nebotól miszerint vele meg a félvérrel kell hogy menyjek. Meglep, nem számítottam rá hogy parancsokat fog nekem osztani dehát végül is...
~ Domináns nőstény... jó.. ~ Ezzel sarkon fordulok és felzárkózok hozzájuk. Az út nagy részén csendben vagyok, elbeszélgetnek ők ketten maguknak, én meg nem akarok beleszólni, végül is nem az én dolgom. Az egyetlen amit kipréselek valahogy az...
- Részvétem. - Kicsit szomorúan, tudom milyen érzés elveszteni valakit, bár valószínűleg egy gyermeket sokkal rosszabb, mint egy szülőt. Végül megérkezünk az árvaházhoz, ahol egy gyors tervezgetés, ami alatt csak bólogatok, majd belépek a többiekkel. Amint lezajlott a kis "csevegés " megindulok a lépcső felé jómagam is, valahol úgy középtájon próbálom majd meg kiterelgetni a kölyköket, és remélem csak hogy nem fognak félni tőlem mert az csak nehezíteni fog a dolgokon.

Jelly úgy érezte, hogy az igazságérzete szinte sikolt, de ez volt. Nem lehetett mindenkit megmenteni. Felsóhajtott, már éppen szólt volna valamit, de inkább megtartotta magának.
50 perc volt még a bomba robbanásáig.
Belépett a kórház bejáratán, és rögtön felmegy az első emeletre. Nestor ötlete jó, jól is kell megvalósítani. Carl keres egy főnővért, ha talál akkor odaszól.
- Carl Morrow, a Földröl. A Galaxis Védelmezőinek tagja. - Észrevette, hogy ez a kijelentés olyan, mintha legalábbis egy FBI igazolványt lobogtatna. - Ki kell üríteni a kórházat, hamarosan a skrullok felrobbantják az állomást. Legyen mindenki a mentőkabinoknál. 10 perc múlva.

~ Ettől tartottam. Túl kevés a mentőkabin, nem tudunk mindenkit megmenteni. Ki vagyok én, hogy eldöntsem ki élhet és ki nem? Ezt nem vállalom fel. ~ gondolom magamban.
- Nebo a döntés a tiéd - szólok felé, és aként adom a parancsot a katonáknak.
Eközben rádión tájékoztatom a csapatot, hogy merre haladunk, és hogy a kórházakkal már nem kell foglalkozni. Közlöm velük azt is, hogy a kree hadsereg is segít az evakuációban, valamint azt is hogy mindössze 3 millió embert tudunk kimenekíteni.
-- Minden szóba jövő hajót a menekítésre használjanak. Teherhajókat, csatahajókat, mindent a menekítésre használjanak, teljes kapacitáson. Adják ki a legmagasabb veszélyriasztást, minden szóba jövő fajnak, hogy küldjenek segítséget, hajókat, amivel menekíteni lehet az embereket. Csupán háromnegyed óránk van még. -- teszem még hozzá az üzenethez.
A nagy sietségben elfelejtek bemutatkozni a shi'ar nőnek.
- Syr-Tox vagyok egyébként. Nagyon jól jött a segítségük. Egy kérdésem azért lenne, mit kerestek itt a Preatorral? - szólok felé, miközben a következő helyszínre sietünk.

Óvatosan terelgetem az apróságokat lefele, és hála istennek egyik sem félt tőlem, bár végignézve rajtuk... Nem csodálom, na persze ezt nem bántásként mondom, de némelyik még engem is meglepett. Néhányat cipelni is kell a gyorsabb haladásért, ám ez nem probléma, van elég hely rajtam. Jó tudni hogy a lurkók már biztos menekültek, és hogy ráadásul ilyen sok! Bár belegondolva eltörpülő mennyiség ahhoz képest amennyien még itt vannak, de több mint a semmi. Nebo parancsain kicsit meglepődök, ám ő jobban ért az ilyesmihez, így hát nem javítok bele, csak elismerően bólintok.
- Helyes döntés úrnőm. - Nem, nem értek egyet, számomra a családok mentése lett volna az első, de valamiért inkább nyalizok, bár igyekszem inkább amolyan vigasztalásnak álcázni, a dominancia valahogy megnyerő a számomra... Na meg persze mit érne a véleményem egy uralkodóéval szemben? Naggyából itt eldőlt a kérdés.

Így kell ezt csinálni.
Gondolta Jelly, miután elindult a kórházból. Megköszönte a kórház igazgatójának amiket csinált, majd lassan lesétált a lépcsőn. Közben figyelte, hogy a kórház betegjei közül mindenkit kimenekítenek e és lehetőleg rendezetten.
Úgy érezte, hogy ő pont ehhez ért. A problémák észrevétlen és tapintatos megoldásához. Talán épp ezért esett az Embertelenek választása pont rá. Meghallotta Nebo hangját kommunikátorba.
Kemény volt, és határozott.
Carl az utolsóra rakottakkal nem volt elégedett. Momentán dühös.
Bár itt előjött az empatikus énje.
- Elnézést felség - ez csöppet sem volt alázatos. - Jól értem, hogy a gyerekek előrevevésével és a nők hátrarakását tervezi. Bocssáson, meg de ez szerintem rémesen logikátlan. Maga ezzel konkrétan anyákat választ el a gyerekeiktől. Figyeljen, tudja, hogy mit csinál egy gyerek, ha nincs ott az anyja? Ordítani kezd, pánikot kelt. Könyörgöm, legalább az anyákat engedje előre a gyerekekhez.
Jelly szinte szorította a kommunikátort.
- Ha az állomás akkor robban fel, amikor a nők kerülnek sorra, akkor több millió árva lesz, és ez mind a mi lelkünkön szárad majd.
Itt a hangja elcsuklik.

Jelly uralkodik magán, nem vágja a földhöz a kommunikátort, inkább a zsebébe süllyeszti, majd követi a többieket. Nem szólal meg, egyszerűen teszi amit parancsolnak neki.
- Oké Nestor. - Majd elindul az iskola felé. - Ja még valami. Nyugodtan tegezzen, és hívjon Jellynek. Ez a mutáns nevem.
Belép az iskolába, aztán odalép az első emberhez akit talál.
- Helló, Carl Morrow vagyok a Galaxis Védelmezőinek a tagja. Az állomás hamarosan fel fog robbani, és én azt a feladatot kaptam, hogy kiürítsem az iskolákat. Szóljon az igazgatónak, hogy rendezett sorokban hagyják el a gyerekek az osztálytermeket, és induljanak el a hangár felé, valamint a többi iskolának is. Rendezetten kell elmenniünk, kerülve a pánikot.
Próbálja kiverni a fejéből 186.858-as számot, előveszi a kommunikátorát, majd kapcsolatba lép Neboval.
- Kellene pár katona, hogy megvédjék a gyerekeket. Történhet akár mi út közben, tudom, hogy minden harcosra ott van szükség, de ide is kellene pár.
Érezte, hogy egy könnycsepp gyűlik a szemébe.
Nebo nehéz döntést hozott, biztos neki is majdnem meghasadt a szíve. Egyszer már találkozott a nővel, egy másik síkon. A nő akkor már 100 éve királynő volt, egy fejlett birodalom élén az óceán közepén.

Szomorúan nézek Tyra-ra, de Nebonak igaza van, nekem sem tetszik de nem engedhetjük hogy a skrullok uralkodjanak. Leteszem a lurkókat akiket eddig cipeltem, majd együttérzően ráteszem a kezem a vállára, ám nem mondok semmit, úgy vélem ez is éppen elég. A figyelmem hamarosan át terelődik egy sor, hozzám hasonlatos teremtményre, akik elég aktívan utat törnek maguknak a meneküléshez. Nagyon nem tetszik a dolog, szóval az első dolgom hogy eléjük lépek, valószínűsítem hogy nem fognak lassítani, szóval elég alaposan megvetem a lábam.
- Megállj! Javaslom hogy azonnali hatállyal forduljanak vissza!. - Jelentem ki nekik igencsak kemény és parancsoló hangnemben. Nos innen háromfelé mehet tovább a történet, az egyik az hogy valamilyen oknál fogva mégsem olyanok mint amilyennek látszanak, és visszafordulnak. A második lehetőség az, hogy figyelembe se veszik a szöveget és ugyan úgy jönnek tovább, esetleg próbálva félrelökni az útból, nos akkor testsúlyt és erőt belevetve egy dobással igyekszem őket, vagy legalább is egyet abba az irányba visszaküldeni amerről jöttek. Van még az a bizonyos lehetőség hogy egyből támadnak... Nos az esetben legális vérengzés következik, bár nem sok kedvem van a fiatalság előtt ilyesmit csinálni.

A kommunikátoron új utasítás érkezik, szóval elkezdték mindenütt a kiürítést. A zsilipekhez küldenek. Nyugtázom az üzenetet és én is oda sietek. Nestor egyből elkezd intézkedni a már itt lévők között. A távolban egy nagyobb tömeg tart errefelé.
-- Egy pár katonára még szükség lesz itt az emberek eligazításához -- szólok a kommunikátoromba.
- Halljátok, csak 20 percünk van - nézek a többiek felé, miközben megérkezünk a zsilipekhez.
A közeledő tömeg felé indulok, hogy engem hamarabb elérjenek mint a mentőkabinokat. Keresek valami emelvény félét és ott várom be őket. A lézerpisztolyom jól látható helyen van, ha esetleg valaki rendbontásra készülne. Amint hallótávba érkeznek, fennhangon kezdek beszélni.
- Figyelem civilek! Syr-Tox vagyok a Galaxis Védelmezői tagja, és a kree hadsereg katonája! Mindenkitől nyugodt, és indulattól mentes viselkedést várok el. Senki nem tolong, nem lökdösődik vagy hasonlók! Kövessék az én, és a társaim utasítását, mindenképpen fogadják el a parancsokat. Mindenkinek jut hely, ezért felesleges a pánikszerű menekülés! - ezt olyan hangosan mondom, hogy hallják minél többen, ha nagy a zaj akkor akár ordítozok is ha szükséges.
Ezután leugrok az emelvényről és én is segítek a menekülés lebonyolításában a kabinoknál. Felügyelem a létszámokat, mondjuk pár emberrel mindenhová többet engedek fel mint a megengedett, ismerem a kree hajókat, annyi személyt engedek fel mindenhová amennyit kibír az. Az esetleges rendbontókat megfékezem erélyes szavakkal és a pisztolyom látványával, ha ez sem segít akkor testileg fékezem meg, és a sor végére rakom, a pisztolyom csak a legvégső esetben használom.

Ignorálom a többiek beszélgetését, ez most az ő dolguk, nem az enyém. Jól sejtettem és a gyíkok nem igazán akartak megállni, szóval ahogy kiterveltem, egyszerűen fellöktem őket ami... Könnyebb volt mint hittem. Az én részemről most jönne egy újabb meggyőzési kísérlet, hogy itt kint tágasabb, ám sajnos úgy tűnik hogy agresszívabbak ennél, és se szó se beszéd tüzet nyitnak, méghozzá rám. Ma már elég sokszor meglőttek, kétszer kiütöttek, egyszer fellöktek, kétszer majdnem felrobbantottak, szóval ez mostmár nem igazán hat még. Egyszerű dologgal próbálkozok, kihasználom hogy a földön vannak. Ehhez két lehetőséget látok, vagy fordulok egyet, és megpróbálom lendületből a farkammal kiütni a kezükből a fegyvert, vagy pedig szúrok és harapok... Nos mivel elég agresszívnak tűnnek ahhoz hogy utána is harcoljanak, kénytelen vagyok a második mellett dönteni. Meglepően egyszerű terv, rájuk esek konkrétan, egész súlyommal igyekszem a két szélső nyakába belemélyeszteni a karmaim, a középsőnek pedig gusztusos módon megtorzítani az arcát a szemei környékén egy erős harapással, valahogy úgy hogy mondjuk megvakuljon. Elég szimplán egyszerű de nagyszerű, és jó is lehet mert közelharci fegyvereket nem látok náluk, így biztosra veszem hogy nem fogok kardba dőlni. Felkészülök rá hogy elég nagy fájdalmakat fogok átélni ismét, nem kizárt egy-két súlyosabb sérülés sem, ezekre lelkileg abszolult készen állok, és mint mindig most is a saját épségem számít a legkevésbé, hisz tudom hogy a legtöbb dolgot képes vagyok túlélni.

~Majom, ez engem lemajmozott?~
Kérdezte magától Jelly, igen a fordítógép ezt a szót majomnak szólította.
- Na figyelj, nem tudom, hogy ti miből alakultatok ki, felőlem akár az ősötök lehetett a Rancor a Jedi visszatérből, de engem bíztak meg azzal, hogy kimenekítsem az iskolában lévő gyerekeket és tanárokat. Ha nem akarnak 40 perc múlva felrobbanni, akkor rendezett sorokban induljanak meg az Űrkikötő felé. Világos?
Kicsit fölényes volt, de ez aztán feldühítette.
- 5 percen belül induljanak meg az Űrkikötő felé rendezetten, katonákkal kísérve. Vili?