Krisztián Karijzav

Adatok:

Név: Krisztián Karijzav
Egyéb név: Fornesh
Faj: Ember
Nem: Férfi
Jellem: semleges (később: kegyetlen agresszió)
Személyazonosság: Titkos
Születési helye és idő: 2000, Chukchi Peninsula keleti része
Kor: 22
Család: -
Foglalkozás: Harcművész
Testmagassága: 179 cm
Testsúlya: 80 kg
Szeme színe: Sötétbarna
Haja színe: Sötétbarna (lapockáig érő)
Bőre színe: Kaukázusi (fehér)
Különleges ismertetőjel: -
Egészségi állapot/ betegségek: egészséges

Életrajza:
Ázsia észak, észak-keleti része. Egy falu, ami távol volt a forgalmas világ bújától, zajától, ahol nem kellett más emberek döntéseitől, tetteitől tartani. Csupán a kemény téli fagyos idők voltak, amik nehezebbé tették az emberek mindennapjait. Csupán pár százan éltek itt. Távol esett a nagy forgalmaktól, egyedül csak a hűvös nyári szél, és a fagyos viharos tél volt, ami állandó volt az itt élők életében. Az élet ettől eltekintve nem volt nehéznek mondható, pusztán keménynek. Az új technológiai vívmányok ide nem értek el, csupán néhány családnak volt egy-egy modernebb kiadása a mindennapi cikkekből. Az itt élők munkával rendesen meg voltak áldva, hisz a kevés embert is el kellett tudni látni, amit saját maguknak kellett megoldani. Habár több kereskedő is erre tévedt néha napján, de évente csupán egy alkalom volt igazán számon tartva. A nyár középtáján, mikor a hideg idők enyhébbé váltak jött pár tucat kisebb és néhány nagyobb kereskedő, ami a falu számára azt jelentette, hogy mindent, amit önmaguk nem tudtak előállítani, ekkor kell beszerezzenek. A falu történelme nem mondható hosszúnak. Pár évtizede létezik csupán. Ám egy érdekessége mégis akad, mégpedig az, hogy az itt élők nagy része a Föld más pontjairól érkezett ide, leginkább abból a célból, hogy az eddigi életét hátrahagyja.

2000-et írunk, pár hónapja léptünk be a XXI. századba. A völgy közepén, hol a házak is alig látszanak, csak a vakítóan fehér hó mindenütt. A falu kápolnája felé fekete alakok vonulnak. A falusiak egy újabb szomszédjuk vesztették el. Egy fiatal nőt, kinek halálával nem csökkent a lakosság száma. Az életét adta egy újabb életért, egy fiúért. A szomorú nap alkalmából még a szél se rebbent meg így téve még csípősebbé a hideg időt.
Több év után a gyász még mindig nem tűnt el teljesen. Egy hiányos család még mindig erősen őrzi emlékét, érzik elvesztett családtagjuk hiányát. Épp a kápolna melletti iskolába mennek, apa és fia. A fiú csak most kezdi el az iskolát, és bár az új osztálytársait már ismeri, de fél az újdonságtól, vajon milyen lesz a rendszer, amibe most csöppen bele.
- Szaporábban fiam, nem akarunk elkésni az első napodon, igaz? – szól hátra az elbambuló kisfiúnak az apja.
- Nem. – suttogja alig hallhatóan a választ.
Szaporábbra fogja a lépteit, hogy utolérje kísérőjét. Ahogy a kápolna csúcsa lassan észrevehetővé válik a falu másik felén, a fiú kezével apja kezét kezdi keresni, majd miután megtalálta, megfogja, mintha csak azért tenné, el ne vesszen.
- Nem azt mondtad tegnap, hogy te már nagyfiú vagy, kinek nem kell a kezét fogni? – kérdezte az apa gyengéd mosollyal az arcán.
Válasz nem érkezett, csupán ballagtak tovább. Az iskolához érve pár percig még egymás kezét fogva álltak, míg a fiú erőt nem vett magán, és besétált a magas ajtón.

Már negyedik évében jár az osztály. Több korosztály is ebben az osztályban van, hisz túl kevesen vannak így is ahhoz, hogy még külön évfolyamokra szétszedjék őket. Épp hazafelé sétálnak, mikor is egy hógolyó érkezik hátulról az elől haladók felé, akik közül az egyiket el is találják.
- Ki volt az? – szól hátra, kit eltaláltak. Pár pillanatig nézi, mi történik, és látja, hogy az utolsók épp komoly hógolyócsatában vannak egymással, és bizonyára egy célt tévesztett hógolyó találta el pont őt.
- Krisztián, ne hátrálj, úgy se úszod ma meg! – kiabálta nevetés közben az egyik fiú. Majd egy újabb célt tévesztett találat után a kiszemeltje felé iramodott, hogy a magas hóba lökje. Na de az áldozata sem volt rest, könnyedén kitért a támadója elől, és mikor mellé ért, még oldalba is lökte, ki így egyensúlyát vesztve a hókupacba érkezett.
- Mondtam, hogy nem tudsz engem elkapni! – nézett le kaján vigyorral. Majd pár pillanat múlva egy másik fiú hátulról kapta el és lökte a hóba.
- De én igen! – nevetett az újabb győztes.
Egy órával később…
Krisztián otthona elé érve kissé megtorpant. Apja fogadta az ajtóban állva.
- Látom megint jól érezted magad. – köszöntötte enyhén. – Porold le magad, és szedd össze a felszerelésed!
Kis idő múlva már a falu völgyét elhagyva haladtak a tengerpart felé, horgászbotokat és hálókat cipelve. Igen, halászok voltak. Pontosabban csak az apa, a fia pedig a segítője. Ők is azon tagjai voltak a falunak, akik élelemmel látták el.

Éjjel van. Minden család otthon alszik a meleg tűzhelytől befűtött házaikban. Ám az egyik ház ajtaja kinyílt. Kezdődött a reggeli vadászat. Látni csupán annyit lehetett, amennyit a házak ablakán kijutó fény engedett. Felmentek a völgyet körülölelő dombra. Most nem arra, amerre a tenger vize van, hanem az ellentétes irányba. Az éjszaka sötétjét csak az épphogy pislákoló hold fénye törte meg, amit a fehér hó készségesen visszavert, így téve valamennyire láthatóvá merre is haladtak. Mire felértek a dombra, majd a másik oldalán le, és az azon túl levő erdőhöz értek, már pirkadt is. Ám ez nem volt túl nagy segítségükre, hisz az erdő mélyén a fák a gyenge fény töredékét engedték csak be, így csupán annyi segítségükre volt, hogy fának ne ütközzenek. Ám kiértek egy tisztásra. A túloldalán, a fák tövében egy rénszarvascsapat haladt épp. Lassan megkerülve a tisztást a fák között hátulról közeledtek. Ám egy enyhe szellő jött hátulról, majd a szellő elvonulta után pár pillanat múlva a szarvasok is eliramodtak.
- Megérezték a szagunk. Majd holnap újra megpróbáljuk. – Ezzel a mondattal véget is ért az aznapi vadászat.

A nyolcadik évben jártak már iskolába a diákok. Lassan mindenki egyre nagyobb szerepet kap otthon a családjuk által űzött munkában, és így készen állnak, hogy egyedül is elboldoguljanak. Nincs ez másképp Krisztiánnal sem. Eljött az idő az első önálló vadászatra. A hátizsákja telepakolva nem csak eszközökkel, de élelemmel, és vízzel is. Nem lehet tudni, hogy egy vadászat mennyi ideig tart, így fel kell készülni a több napos bandukolásra is. Az erdőn belül a tisztás felé vette az irányt. Ám odaérve nem talált semmit. Legtöbb esetben ilyenkor néhány csapdát szoktak kitenni, de most egy rénszarvast akart elejteni, és amúgy se volt nála csapdához való felszerelés. Nem mintha ezt nem használna, szimplán nem akart ilyet magánál tartani fölöslegesen. Nincs mit tenni, kisebb pihenő után tovább haladt a tisztáson át az erdő mélye felé. Csak ritka alkalmakkor merészkedtek be ennyire, akkor se sokáig, mert nehéz a visszaút, ha nem tudod merre jöttél. Újabb tisztáshoz ért ki. Bár ez jóval kisebb volt, mint ahova járni szoktak, de nem volt jelen pillanatban elhagyatott. Egy magányos rénszarvas a hó alól kapargatta elő élelmét. Lassan megindult a fák között, hogy hátba tudja támadni. Ám a célja nem egy helyben állt, és mire mögé került volna, már jóval arrébb, a fák között keresgélt tovább. Utána is eredt, de nehéz volt megközelíteni a fák között, hisz ha túl gyorsan mozog, a hó ropogásával felhívja magára a figyelmet. Lassan sötétedni kezdett, így nem halaszthatta tovább a becserkészést. A lándzsája a kezében. Célra tart, felkészül, ám ahogy az egész testével eldobja a fegyverét, a hó megroppant, mire az állat azonnal futásnak eredt. Célt tévesztett, és már sötétedik is. Ideje tábortüzet csinálni, és valamiféle fedezéket.
A következő két nap se járt sok sikerrel, és az élelme is lassan fogytában volt. Ám a negyedik nap újabb zsákmányt szemelt ki. Már jó mélyen járt az erdőben, így esélyes volt már egy újabb rénszarvassal való találkozás. Újra a megszokott taktikával közelítette meg hátulról, ám most fáról fára haladt, és annak tövében keresett fedezéket, nehogy észrevegye, ha hátrafordulna. A lándzsa a kézben, a hátizsákot távolabb lerakta, hogy ne akadályozza. Már hatótávon belülre ért a célhoz, de az már nem háttal volt, hanem oldalasan állt. Nem tudta jobban megközelíteni, így várt, míg a cél arrébb megy pár lépést, hogy a fák ne takarják. Elérkezett az idő, lándzsa készenlétben, és már hajította is, de nem a cél felé, hanem kissé elé. Jó volt a sejtése, miközben lendítette a karját, megint észrevette, és eliramodott, illetve csak el akart, ám a lándzsa oldalba kapta. De nem volt elég mély, így tovább tudott szaladni. Krisztián utána iramodott. Bár nem tudta volna utolérni, de egy ilyen sérüléssel az oldalán az állat se fog sokáig futni. Jól is sejtette, mert mikor újra látótávon belülre ért, az állat már feküdt. Megmozdította az állat testében a lándzsát, nem e maradt benne még egy kis élet, nehogy baleset történjen. Nagy örömében csak nézte egy darabig, majd elkezdte az állat kizsigerelését, és egy kezdetleges szánkó összerakásához kezdett, emellett pedig elment a hátra hagyott hátizsákjáért is.

Három napba tellett, mire újra kiért az erdőből. A zsákmánya egy részét is elfogyasztotta, mert a bekészített élelme már elfogyott. A dombra nagy nehézségek árán tudta csak felhúzni a zsákmányt, ám a boldogsága még mindig nagy volt, így az erőt adott neki. Lefelé könnyebb volt a helyzet, ám valami nem volt rendben a faluval. Nem volt ott senki. A házak ablakai betörve, valamelyiknek még az ajtaja se volt a helyén. Azonnal az otthonához futott, ahol szembesülnie kellett azzal, hogy mindenki otthon volt, de már senki se élt. Apja a földön feküdt vérbe fagyva tágra nyílt szemekkel és épp Krisztiánra tekintett. De élet már nem volt benne…

A falu lakatlanná vált. Nem tudni mi történt, és ami történt, azt a hó mind el fogja takarni idővel. Ám Krisztián emlékeiből soha nem fogja eltüntetni (agresszió első lépése). Miután megfelelően elköszönt családjától, összeszedett egy hétre elegendő élelmet, és elindult nyugatra, az erdőbe. Még régen mesélte az apja, hogy az erdő túlsó felén egy másik falu van úgy kb. 50 mérföldnyire, de még sose jártak ott. Hát eljött az idő, hogy ez is megtörténjen.
Már több mint egy hete bandukolt az erdő sűrűjében. Bár lándzsáját magával hozta, hogy út közben is tudjon zsákmányt elejteni, de az elejtett állatot nem bírta magával vinni, így csak a készletét tudta feltölteni a 4. nap. Ám sötétedéskor fényt pislantott meg a fák között. Megszaporázta lépteit, és kijutva a fák sokaságából egy falu tövéhez ért. Azonnal odarohant az első emberhez, akit meglátott…

Ez a falu egy iskola volt, ám jobban hasonlított egy kiképzőtáborra, ahol a távolabbi városokból a tradíciókat követők a gyerekeket ilyen iskolába küldik. Krisztián is helyet kapott közöttük, ám a nálánál fiatalabbakkal kezdte a tanulást, hisz nagy lemaradásban volt a korabeliekhez képest. Idővel megtanították neki a kung-fu formagyakorlatait, az egyidejűséget, sorozatszerű támadást, körlépést, és mindent, ami ehhez kapcsolódik, beleértve a hosszúbotot is. Ezzel egyidejűleg a kung-fu egy másik ágát, a kali-t is elsajátította, mely kés, illetve botharcból állt. Három év után elkezdhette a ninjutsu alapjait, és a keleti fegyverek használatát. Bár távol esett a nagyvárosoktól, technológia terén nem volt túlzottan elmaradott, így az eddigi elmaradottságát is be tudta pótolni.
Szülőfalujában erős fegyelemmel okították, de az eltörpül az itt fenntartott fegyelem mellett. A tisztelet egymás felé, és a mesterek felé, emellett a rendszeresség és fegyelmezés nem tette lehetővé, hogy bármi más szabad elfoglaltságuk legyen, továbbá a tradícióknak eleget téve a nemesi viselkedést is tanították, amibe beletartozott a partnerválasztás feltételei, az életstílus, és hogy mennyire nyílhat meg mások felé.

2020-ban befejezte tanulmányait, és elindult délre, ahol először találkozott a melegebb időjárással, illetve a forgalmas városokkal is. Pénz hiányában azonban nem sok választása volt szállásokból, így kezdetben a sikátorok mélyén talált menedéket. Munka szempontjából se volt sok választása, hisz nem volt képzettsége, a technológiák terén se tudott mit felmutatni, csupán csak nem érte újdonságként, ha kezelni kellett egy mobilt, tévét, számítógépet, ám az internettel most találkozott először az ingyenes elérhetőségeknél. Első munkája egy kisebb gyárban volt, ahol rakodóként kereste meg a kenyérre valót, hisz ott a kinézetével se törődtek sokat, sem azzal, milyen öltözékben van, így nem szúrt szemet a hetek óta viselt ruha sem. Ám az első fizetés alkalmával már egy átlagon aluli szállásra futotta, és néhány újabb ruhára is, amivel könnyebben elvegyülhetett az emberek között. A sikátorok közt tengetett idő alatt megismerte a káros szenvedélyeket is, az alkoholt és a dohányzást ki is próbálta, de nem hagyta, hogy függőség alakuljon ki, így nem volt fölösleges kiadása.
Másfél év múltán már sikeresen beilleszkedett a társadalomba. Egy alkalom adtán viszont összetűzésbe keveredett egy öltönyös illetővel, ki félrelökte, miközben az utcán sétált és próbálta kikerülni.
- Miért nem nézel az orrod elé? – ripakodott rá az öltönyös.
- Már megbocsásson, de ön volt az, aki belém jött.
Erre ő egy botot húzott ki a mellényéből, azzal akarta móresre tanítani az őt kioktatót. Nem kellett több, az első lendítésnél védő kézzel megállította a felé haladó botot tartó kezet, majd a másik keze élével nyakon ütötte a férfit. A védő kézzel ráfogott a botot tartó karra, kicsavarta a botot – melynek tapintása után rájött, nem fából van, így világossá vált miért is teleszkópos. Ezután fejen vágta támadóját, aki így arccal a földre zuhant. Egy társa pár méterrel arrébb végig nézte az esetet, és ez után fegyverhez nyúlt, és egy pisztolyt tartott Krisztián felé.
- Ne mozdulj! – kiáltott rá.
Bár nem találkozott ezzel a fegyverrel, a kiképzésen elmagyarázták, hogy ha egy ilyennel néz farkasszemet, vagy fusson, vagy ideiglenesen adja meg magát, míg közelebb nem jön, és csak az után próbálja ártalmatlanítani. Sajnos erre nem került sor, ugyanis a fegyvert tartó férfi azonnal segítséget hívott, és pár pillanat után már érkezett is egy fekete jármű, melyből több öltönyös fickó is kiszállt, ártalmatlanították a társukat ártalmatlanító egyént. Betuszkolták az autó hátsó terébe, és elindultak vele. Negyed óra után egy raktárban szálltak ki. Addigra már hátul összekötözött kézzel, és bekötött szemmel szállították ki a járműből. Némi sétálás után levették a szemkendőt, és egy vörös öltözetű férfi elé állították, kinek arcát egy heg torzította a szemöldökétől az álláig.
- Remélem tudod, hogy milyen bajba keveredtél! – szólította meg áldozatát kaján vigyorral. – Hogyan akarsz törleszteni?
- De hisz nem is tartozom neked! – hitetlenkedett Krisztián.
- Elintézted egy emberem, ami az én tulajdonom volt, és emiatt engem támadtál.
- Az emberek nem tulajdonok!
- De igen, minden embernek van értéke…
- Amit nem birtokolhatsz!
- …és minden érték megvehető. – Fejezte be mondatát, ügyet sem vetve az ellentmondásra.
- Egy élet értéke megfizethetetlen! Nem vagy Isten.
- Isten nem is vagyok, de attól még a tulajdonom volt. De ha te megfizethetetlennek tartod, hogy akarod azt megfizetni?
- Mennyit akarsz?
- A megfizethetetlent hogy akarod kifizetni?
- Nem tudom, adj rá módot.
- Rendben, az életed elég lesz. – Majd a mellette álló felé fordult. – Öljétek meg!
Erre a mellette álló egy pisztolyt húzott elő. Krisztián amint meglátta, a hozzá legközelebb álló felé rohant el, és vállal belelökött, aki így hátraesett. A többiek késeket, viperákat húztak elő, miközben célpontjuk az egyik konténer mögé futott fedezék gyanánt. Ott kisebb erőlködés után sikeresen leoldozta a kötelet csuklójáról. Pár pillanat után már oda is ért az egyik támadója egy késsel. Annak fegyvert tartó karjának csuklóját megragadva megrántotta, ki elveszítve egyensúlyát a földre zuhant. Kicsavarta kezéből a kést, és a torkán ejtett vágás után már nézett is a következő támadója felé. Annak a viperát lendítő karját állította meg védő kézzel, majd a kést tartóval megvágta annak alkarját, és az oldalába szúrta. Miután másik négy támadójával is végzett, a pisztolyt tartó felé fordult, és felé dobta a kést, mielőtt az célra tarthatott volna, és a nyakából kiálló késsel bukott hátra.
A vörös öltönyös férfi elé lépett. Az a hátrálás jelét se mutatva csak mosolygott rá. Újabb öltönyös emberek jelentek meg, mindannyian pisztolyt és puskát tartva Krisztiánra.
- Van egy ajánlatom. – szólalt meg végül a főnökük. – Elég jól verekedsz, mit szólnál, ha részt vennél az arénámban?
- Aréna?
- Igen. Egy aréna, ahol harcosok csapnak össze bármilyen felszereléssel és harctudással, modern fegyverek nélkül. Ahogy elnézem, te is helyt tudnál állni egy ilyen összecsapáson. Pont most van soron egy nagy összecsapás, ahol tömegek csapnak össze, egyetlen céllal, hogy nyerjenek. Minden összecsapás után rengeteg pénz tulajdonosa lehetsz. Ha túléled a végéig, nem tartozol semmivel.
Kiút hiánya miatt az ajánlat nem igényelt hosszabb gondolkodást.
- Rendben, benne vagyok. Milyen fegyverek közül választhatok?

Következő nap már az arénában állt. Öltözete csupán a tegnap is viselt hétköznapi ruha volt, fegyvere pedig egy hosszúbot. Három másik férfi állt az aréna három másik pontjában. Maga az aréna kupola alakú volt, a közönség nem látszódott, de hallani lehetett a hangjukat. A kupola külső felén hatalmas képernyők mutatták, mi is történik az arénán belül, amit a szinte mindenhol elhelyezett kamerák mutattak a közönségnek, és az interneten is figyelmemmel lehetett kísérni. A párbajt az interneten is meg lehetett tekinteni bizonyos díj fejében, és fogadni is lehetett rá, ki lesz a nyertes.
Egy torzított csengő hangja hallatszott, mikor a három másik fegyveres közül kettő egymás felé, a harmadik pedig Krisztián felé indult. Ő felvette az alapállást, és mielőtt a támadó baltájával hatótávon érhetett volna, nyakon döfte a tompa végű bottal, aki hátraesett, és még egy utolsó lendítéssel gyomron vágta a támadót. A másik két harcos nem vette észre, hogy a túlsó oldalon már meg is van a nyertes, így azt se, hogy az már elindult feléjük. Mikor az egyik épp kétkezes kardját újra lendíteni akarta, egy bottal tarkóra mért ütéssel elterült az addigi ellenfele előtt, és ismét egy végső ütés érkezett a hátára. Az utolsó ellenfél már csak pislogni tudott, mert a következő döfés már a gyomrában volt. Nem döfte át, szimplán harcképtelenné tette. Ez után meg is volt a győztes. Hallotta is a közönség éljenzését.

Nem sokkal később újra Roghan előtt állt (így hívták a vörös öltönyös férfit, akit az új főnökének tekinthetett Krisztián).
- Elismerésem, gyors győzelem volt. Bár a közönség szereti a hosszabb harcokat, a te gyors támadásaid elnyerték tetszésüket. Talán mert egyik ellenfeledet sem ölted meg, mégis te nyertél. Úgy érzem szép jövő áll előttünk. Itt a nyereséged az üzletből – ezzel egy aktatáskát helyezett az asztalra – a jövőben pedig valami jobb öltözetben jelenj meg. Egyébként pedig utazunk New Jersey-be, a többi nyertessel együtt, új arénában fogsz harcolni következő évtől. És ha csak megfordul a fejedben, hogy elszöksz, megkereslek, és kivégezlek. – fejezte be fenyegetőzést.
- Megértettem.
- Kellene egy név, amin ezentúl feltüntethetünk.
Némi gondolkodás után jött is a válasz:
- Fornesh.
- Fornesh… mégis milyen név az?
- Nem tudom, csak hasonlít a darkness-re.
- Igaz, jó lesz, elfogadom, úgy se élsz addig, hogy bárki is megjegyezze.


Képességei: -
Szakértelmei: Kung-fu, ninjutsu, kali (bot, késharc) mesterfokozat, középkori keleti fegyverek alkalmazása

Privát előtörténet véleményezést kérsz: Igen, ha lehet


Adatlap:

Név: Krisztián Karijzav
Lakás/Létesítmény: Manhattan, AIMville
NJK: -
Foglalkozás: Harcművész
Munkahely: Arena: Dust to Dust (New Jersey)
Pénz: 1000$
Bevétel/hét: 200$
Eszközök: Egy ninja ruha kollekció, egy hétköznapi ruha kollekció (Bő szárú nadrág, póló, térdig érő bőrkabát)
Felszerelés/fegyverek:
- Tanto (100$): rövidpengéjű fegyver (29 cm), tulajdonképpen tőr, vagy kés. Pengéje a szokásos „japán penge” típus, tulajdonképpen egy mini katana.

- Wakizashi (100$): (rövidkard) : a teljes hossza körülbelül fél méter (56 cm), más tekintetben szintén úgy néz ki, mint egy kicsinyített katana. Gyakran is hordták kiegészítő fegyverként nagyobb társa mellett.

- Katana: A katana a klasszikus japán kard (100-103 cm). A katana-t többnyire békében hordták, csatába a nagyobb és nehezebb tachi-t vitték. Élével felfelé hordták, közvetlenül az övbe tűzve, a kirántás gyorsabbá tétele miatt. A jellegzetesen hajlított ívnek az az oka, hogy az egyenes kardok eltörtek, amikor igazán kemény és ellenálló felületbe ütköztek (sisak, páncél, másik kard), illetve az ívelt pengét könnyebb kihúzni a hüvelyből. Az igazán minőségi kardokat csak a legjobb kardmesterek készítették, hosszú hónapok kitartó munkájával, számtalan rituáléval övezve. A kard készítésének tudománya apáról fiúra, mesterről tanítványra szállt. A gyalogos katonáknak a tachi túl hosszú volt, nem tudták gyorsan elővenni vagy kényelmesen forgatni, így egy rövidebb kardot fejlesztettek ki, melyet ma a "Japán kard"-ként ismerünk. Ez a katana.

- Ninja-to (150$): mint a nevéből is kiderül, a nindzsák kardja. Általános tévhit, hogy csak egyenes pengéjű kardot használtak, hiszen olyan kardot használtak, amilyennel éppen rendelkeztek, míg maga a ninja-to is többnyire ívelt pengéjű volt, csak rövidebb mint a katana. Főleg azok kardok voltak íveltek, amelyeket csataterekről, vagy a kardkovácsok kidobott, selejtes kardjai közül gyűjtöttek be. A nindzsa kardja egyszerű, díszítés nélküli. A markolatvédő (tsuba) is többnyire csak egy négyszög vagy kör alakú vaslemez.

Vállalat:
Szövetség:
Törzshely, ahol megtalálható:
Ismertebb szövetséges:
Ismertebb ellenség:

Felhasznált kreditek: 2
Fennmaradó kreditek: 2

Akkor így már elfogadva!
1000$-t kapsz kezdőtőkének, ebből vásárolhatod meg a felszereléseidet is.