Tárgyalók

3 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tökfej Hétf. 01 Júl. 2013, 12:22

// Remélem jó helyre írok Very Happy //

Kissé elhúzom a szájamat, és még talán egy fintor is belefér, mint mindig amikor rajta kapnak valami rosszalkodáson. Kénytelen kezembe veszem a tollat, és újra aláírom, de most már tényleg a saját nevemet. Már úgysincs rajtunk kívül senki itt, így nem lesz gond belőle ha a teljes nevem kitudódik.
Állam esik le, mikor meghallom az ajánlatot. Csak kapkodni tudom a fejem, hogy rólam, aki csak pár hónapja van a bizniszben tudnak mindent, és ami még érdekesebb, még felajánlást is kapok tőlük.
- HÁáát… őőőőőő…. izőő, izéééé. Most komolyan mondja? – Csak az arcára kell néznem, hogy tudjam tényleg komolyan gondolja a dolgot. – Oooké, hiszek magának, de egyetlen feltételem van. Apám nem tudhat meg semmit, legalábbis míg én nem döntök úgy, hogy elmondok neki mindent. – Csak keménynek akarok tűnni, hogy ne látszódjon rajtam, majd elalélok a lehetőségtől. Az igazi Bosszú Angyalok közé kerülhetek be, hát ennél nagyobb álma nem is nagyon lehet az embernek. A lábam remeg, és az arcomról a vigyort alig lehet letörölni, már majdnem akkora, mint magán a jelmezemen. Akár igennel felel akár nem, beleegyezek a dologba, egy ilyen lehetőséget épeszű ember, vagy akár mutáns se szalasztana el.
- Hol kell aláírnom? –


_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Thorhalla Hétf. 01 Júl. 2013, 13:03

Jon kénytelen volt egy halvány mosolyt megereszteni a fiú reakcióján, amikor meglátta, hogy az miként reagált az ajánlatra. Emlékezett még pár évvel korábban arra, amikor a SWAT-nál dolgozott éppen és elment a New Arkba, hogy letegye a szokásos lőfegyveres vizsgáját, és akkor felkérték arra, hogy legyen az Angyalok vezetője. A máskor mindig hűvös és magabiztos férfi is kizökkent egy pillanatra a magabiztosságából és a nyugalmából. Így ennek hála nagyjából eltudta képzelni, hogy a fiatal fiú mit is gondolhatott és hogyan érezhetett erre a felajánlásra. A legtöbben egy ilyen lehetőségre várnak, akik nem az X suliba járnak, de még onnan is jó páran valószínűleg.
- Teljesen komolyan – erősítette meg a válaszával azt, amit mondott korábban.
A szülőknek elmondani, előre tartott attól az időtől, amikor a lány lesz olyan idős, mint Simon és amilyen családja volt szinte elképzelhetetlennek tartotta, hogy Ingrid ne hasonló legyen, mint ők. Pontosan tudta, hogy olyan lesz, hála a sok időutazónak, akivel dolga volt és a lányokkal mindig nehezebb volt, mint a fiúkkal.
- Egy nagykorúnak, huszonegy év felett mindenképp engedélyeznie kell mindezt – mondta. – Ha gondolja és úgy kényelmesebb beszélhetek vele én és megállapodhatunk abban, hogy az iskolai eredményei és az ott végzett felmérés alapján kapta az ösztöndíjat, így amíg nem készül fel arra, hogy elmondja neki azt, hogy mivel foglalkozik titokban maradhat.
Vetette fel az egyetlen lehetőséget, ami még felmerült. A lényegen, mint kiderült egyébként sem változtatott, mert Simon belement, a következő papírt is odaadta a fiúnak.
- Az ösztöndíjban benne van, hogy a SHIELD fizeti a tanulmányait Mr. Basley-t, a mostani általános iskolát is, majd a középiskolát és egyetemet is, ha tovább óhajt tanulni. Mi preferálnánk, hogyha a Xavier iskolában tanulna tovább középiskolában, nem kötelező bentlakásosként, elég ha csak bejár oda. Hiszen a SHIELD és az X-men szoros kapcsolatban áll egymással és a Bosszú Angyalok közül is sokan tanítanak ott. Az ösztöndíjhoz jár még önnek némi juttatás is, önnek heti 350$ fejében, amivel saját maga rendelkezik és arra költi, amire szeretné. Amennyiben úgy dönt, hogy él a lehetőséggel és a Xavier iskolába iratkozik be*, akkor heti három délutáni edzése és felkészítése lenne. Ha nem ezt az iskolát választja, akkor heti 5 alkalommal kell eljönnie ide edzésekre.
Itt szünetet tartott, hogy Simon felfoghassa, amit mondott és feltehesse a kérdéseit, ha vannak.

//Jó helyre írtál Smile *Ahogy néztem a karid épp most menne egyébként is középsuliba a kora alapján és 2024 júliusa van már a játékban, így szeptemberben középsulit kezdene.//

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tökfej Hétf. 01 Júl. 2013, 18:31

//Igen hasonló felindultságból lett választva ez a kor. Akkor gondolom már a nyilvánosságra lépett az suli, így én is tudhatok róla.//

Állam még egy szintet csökkentett a magasságán, és csak tátogni tudok. Iskola, ösztöndíj, teljesen állják a tanulmányaimat, hát mint a mesében. Ugye hát lehetne egy kicsiny gondolatfoszlány abban a nem túl nagy agyban, hogy talán ez nem teljesen ingyen van, de egy tinédzser nem foglalkozik a következményekkel. Hanem azonnal belevág a dologba.
- Simon mondja, beleegyezik. Az évnek nemsokára vége van, és már a jelentkezéseket leadtam középiskolákba, de az Xavier intézetbe nem is mertem. Ha jól gondolom ez nem okoz gondot. Simon mondja ha lehetősége van rá, akkor szívesen menne az iskolába, és mindent elfogad, ami csak a feltétele, hogy megkaphassa az ösztöndíjat, és megkönnyíthessem apám életét is. – Közben mint a tejbe tök továbbra is vigyorgok, és elképzelem magam, mint a család megmentőjét. Már többre fogom vinni, mint testvéreim, ami a legkisebbtől csak a mesékben szokott elvárva lenni.
Agyammal tudom, hogy ideje lenne valami normális hangvételt megütni, nem ezt a tinilányos vinyákolást, ahogy örömömben ugrándozva örülnek valaminek, hanem valami felnőttesebb hangot, amivel talán komolyan is tudna venni beszélgető partnerem. Na de ez a dolog egyáltalán nem fog menni, mert hát hogyan is menne, mikor életem egyik legnagyobb lehetősége van előttem, úgyhogy csak annyira telik tőlem, hogy remegek izgalomtól mint a kocsonya, és várom mit kell tennem, hogy végre Bosszú Angyal nevet aggathassam a nevem mögé.


_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Thorhalla Kedd 02 Júl. 2013, 13:29

//Mint mondtam chat-en is a suli teljesen nyilvános a megalapulása óta.//

- Jól gondolja, nem akadály – mondta Miller.
Továbbra sem gyerekként bánt a fiúval, hanem mintha felnőtt lenne, egy pillanatra sem váltott át abba a hangnembe, amit a fiú valószínűleg mindenkitől megszokott, a tanároktól, más felnőttektől.
- Nagyszerű – mondta. – Akkor már nincs is más dolog, mintsem körbenézzen az iskolában és a beiratkozást is megejtse ott. Ezen a legjobb lenne ma túlesni és van is valaki itt, akivel mindezt megteheti.
Ha beleegyezik Simon, hogy most, azaz ma legyenek túl ezen, akkor szólal meg Jon újra.
- Vízió, szólj Ms. Davidsonnak, hogy jöjjön ide. Amelia-nak, van egy leendő diák, akit át kéne kísérni az iskolába és segíteni neki a beiratkozáskor.
Mindezek után fordult vissza a fiúhoz, hogy a következő szavait már neki intézze.
- Miss Davidson hamarosan ideér és ő fog segíteni önnek az iskolával kapcsolatos dolgokban. Az Angyal Program kiképzője egyébként Ben Grimm lesz a Fantasztikus Négyesből, de ő jelenleg nem tartózkodik a városban, így addig is az Angyalok közül valaki fogja majd helyettesíteni, amíg ő vissza nem tér. Elsőként Miss Davidson, ha már az iskola is szóba került. Van valamilyen kérdése a képzéssel, az egésszel kapcsolatban?

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tökfej Kedd 02 Júl. 2013, 14:39

Gyors fejszámolást végzek, és igaz már az évnek vége van, a jelentkezéseket már rég leadtam. Mivel még sehonnan sem szóltak vissza, így nem veszítek semmit. Jobb túl lenni rajta, amilyen hamar csak lehet.
- Rendben van. Azonnal neki is kezdhetünk, nem kell halogatni a dolgot. Otthon csak örülni fognak neki, hogy már felvettek valahova. Főleg ha ilyen neves iskola az. - Hát ez nem semmi, a dolgok úgy pörögnek körülöttem, hogy alig bírom felfogni. Pár órája még azt hittem rajta kaptak a rendőrök, és mehetek a javítóba, most meg tényleg iskolába megyek, de teljesen önszántamból. És amitől majd összecsinálom magam, hogy maga a Bosszú Angyalainak tagjai segítenek nekem ebben. Ez életem egyik legjobb napja, leszámítva, hogy megtaláltam saját holttestemet.
A Fantasztikus Négyes említésére, elkezd forogni körülöttem a világ. Ez kezd jobb és jobb lenni. Nem tudom, hogyan is lehetne ezt fokozni, de már nem nagyon bírom.
- MAGA A LÉNY. Ezt nem hiszem el. - Kislányos tini énemet, a sikongatásos, ugrálást elnyomom magamban, és csak a hangomon hallatszik, hogy belső békém nem éppen létező fogalom. - Ha jól értem akkor fújtak a nyaramnak... - Csak egy pillanatra gondolkodok el a veszteségen, mert mire kimondom a dolgot, már tudom sokkal de sokkal jobb dolgok várnak rám, mintha egyedül akarnék valami hatalmasat alkotni. - Nem mintha zavarna, ennél jobb nyarat el sem tudok képzelni. Nincs kérdésem amúgy. Mehetünk azonnal. - ÉS várom a csodát, hogy felnyíljon az ajtó, és beléphessek az életem új szakaszába. Már látom magam az Bosszú Angyalok jelével a mellkasomon virítani. Baresz.

_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Thorhalla Szer. 03 Júl. 2013, 10:03

- Igen, az a Lény – bólintott a fiúnak. – Valóban nem lesz túl sok szabadideje, de abból, ahogyan most reagált úgy vélem, hogy fel sem fog tűnni önnek, hogy már ősz van.
Valóban csak néhány percet kellett várni addig, hogy az a bizonyos ajtó kinyíljon, elsőként Simon egy három év körüli tündéri kislányt pillantott meg az ajtóban egy mókusszerű lupine nővel. A kislány nagyon-nagyon nézegetett az eligazítóba, majd ahogyan észrevette a párost felkiáltott.
- Papa! – mondta.
Miller nézett oda és a kislányra pillantott.
- Egy perc és megyek – mondta.
A kislány futott volna be, de a vele levő nő megfogta még időben, mert egy a Tökfej által is a médiából ismert nő lépett be a helységbe. Nemcsak, hogy az Angyalok egyik tagja volt, de nagyon hasonlított a Xavier iskola igazgatónőjére, aki az X-men vezetője is volt, csak ez a nő jó húsz évvel volt idősebb annál a fiatalnál.
Tárgyalók     - Page 3 012vm
- Önnek sok szerencsét fiatalember – nyújtott kezet Miller Tökfejnek. – Amelia! További szép napot!
Biccentett még a nőnek, majd sietve távozott az irodából.


//Folytatás: SHIELD főépület//


A hozzászólást Thorhalla összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 17 Jún. 2014, 11:38-kor.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Serena Davidson Szer. 03 Júl. 2013, 10:03

//Előzmény: Hall//

Nem voltam a SHIELD negyedben, amikor Vízió megkeresett, így teleportálás után jelentem meg a főépületben. Beíratni valakit a suliba, amikor rákérdeztem az androidnál, hogy kiről is van szó, a válaszra elmosolyodtam. Egy nagyreményű fiatalember, aki igencsak sokra fogja egyszer vinni. Ahogyan a folyosón haladtam a megnevezett helység előtt megláttam Doreen-t és Ingridet.
- Doreen! – biccentettem felé. – Hogy te mekkorát nőttél kis hercegnő!
Néztem mosolyogva a kislányra. Ez volt a legszebb kor a gyermekekkel, amikor még ilyen picik és ártatlanok, mentesek a világ minden gonoszságától és csak azért vannak még, hogy boldoggá tegyék a szüleiket. Ahogyan odaértem hozzájuk megsimogattam a kislány fejét, majd kikerülve őt beléptem a helységbe.
- Főnök! – köszöntem Miller-nek.
Néha még mindig nehéz elhinni, hogy nem csak karót nyelten tud viselkedni, pedig ismertem egy ideje. Túl kevés időt tölt a barátaival. Végül a szemem megakadt Simon-on. Mennyire fiatal volt még, persze emlékeztem az első napra, amikor a suliba jött, nem én hoztam, hanem valaki más. De akkor is, túlságosan is régen volt már. Miután Miller távozott mutatkoztam csak be a fiúnak.
- Amelia Davidson, örvendek – nyújtottam kezet neki. – Készen állsz az indulásra? – kérdeztem mosolyogva.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tökfej Pént. 05 Júl. 2013, 06:12

//Szia Serena örülök, hogy játszol velem. Minél többen annál jobb.//

Újra csak kapkodni tudom a fejem. A lupine nő kissé meglep, de a kislány még jobban. Csak egy félszeg intésre telik tőlem, ahogy köszöntöm őket, valahogy nem kedvelem az ennyivel fiatalabbakat. Nem tudok mit kezdeni velük. Játszani nem lehet, mert még nem tudnak, értelmesen beszélgetni meg már megint nem, ugyanabból az okból. Na mindegy is, hamar eltűnnek Miller-rel.
- Viszlát, és köszönök mindent. Ha jól sejtem még összefutunk. – Köszönök el jótevőmtől, és most veszem csak szemügyre az öreg nénit. Jó karban tartja magát, de manapság ez semmit nem számít. Ahol megannyi mutáció, és hasonló képességek vannak, akár egy vénasszonyi is elmelgethet mázsákat.
- Jó napot kívánok. Én nevem Simon Basley. – Indulás említésére kissé megilletődve nézek végig magamon. Még mindig jelmezben vagyok, ami talán nem is lenne gond, de azért etikettre tanítgatott testvérem, és a fejemen egy arcot takaró burával nem éppen ildomos mutatkozni. - Elnézést a ruhámért, csak hát nem szabadulhatok meg tőle, a mutációm miatt… És most váltás sincs nálam. Ha gond, akkor egy kis kitérővel válthatok napi viseletbe is. – Ha tényleg az így megjelenni az iskolában, akkor hazafelé irányítom magunkat, miközben tesómnak szólok készítse elő a ruhámat. Igaz nem olyan jó érzés magamat naponta intubálni, de még mindig jobb, mintha lángokba borulna a hajam megint. Ha szokványos ez a ruha az X suliban akkor azonnal indulhatunk is, nem vagyok szégyellős, főleg ha bűnüldözői múltam fitogtatásáról van szó.


_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Serena Davidson Pént. 05 Júl. 2013, 11:35

Elmosolyodtam azon, hogy mennyire felhozta, hogy nem illő az öltözete. Persze ekkoriban újra kevésbé volt szokás a teleportálás, mint a mienkben, így még ez fel sem merülhetett benne.
- Nem tömegközlekedéssel fogunk menni – mosolyodtam el. – Nem fog senkit sem zavarni az öltözeted, és ki sem lógsz vele majd a többiek közül. Egyébként is jelenleg éppen kevesen tartózkodnak a kollégiumban.
A gyerekek többségét még mindig nem találtuk május óta, amióta eltűntek a táborból és Serena-ék sem voltak otthon.
- Először is szeretnék gratulálni az ösztöndíjadhoz – mondtam. – Ugye jól emlékszem, hogy nincsen semmilyen mágikus képességed?
Időnként úgy érzem, hogy kissé túlságosan sok diák fordult meg a kezeim között amíg az X-ment és az iskolát vezettem majd húsz éven keresztül, és nem mindig emlékszem pontosan az extra képességekre és mágikus dolgokra. A választól függően a teleport készüléket a birtokon belülre, vagy kívülre fogom beállítani.
- A mágikus tulajdonságú személyek csak Mrs. Miller engedélyével tudnak belépni a birtokra – magyaráztam meg a kérdésemet. – Különben a birtok határán fennakadnak egy nem látható mágikus erőtéren. Az iskola egyik védelme ez.

//Serena is az én karakterem – Nefi; Előző reagban a lupine leányzó a Miller család dadusa volt egyébként és kislány valóban Jon és Steph kislánya Smile//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tökfej Szomb. 06 Júl. 2013, 10:32

A meglepetések soha nem akarnak abbamaradni. Teleport, mármint igazi tér és idő ugrás, még abban az évben, mikor elkezdtem első lépéseimet a szuperhőssé válás felé. Hát ilyen nincs, mint valami soha véget nem érő álom, ami remélem tényleg az lesz.
- Nincs mágikus képességem... - Eddig csak hallottam ilyenről, de még nem találkoztam egyetlen egy varázslóval sem élőben. - Ő... izé... tényleg lesznek mágusok az iskolában? És találkozhatok is velük? - Eddig próbáltam nem holmi bolondnak tűnni, azzal hogy nekem minden új. De azért mindennek vannak határai. Mármint ez az a bizonyos csepp, amitől kicsordul a pohár, és minden nedves lesz.
A választ meg sem várva, artikulálatlan "ÚÚÚwáááooóóóó" csúszik ki a szájamon, és már várom mikor fogok atomjaimra bomlani, hogy utána a város teljesen más helyén épüljek fel újra. Talán átrendeződik az arcom, vagy ami még jobb lehetne hogy más helyre kerül a kezem. El sem tudom képzelni milyen király dolgok jöhetnek össze, mikor nem is tudom pontosan mi történhet. A sok Star Trek nézéstől csak feltételezéseket kapok, de attól hogy most tényleg megtörténhet velem, a nyálam is kicsordul(na).

_________________
Néha a hitünk az egyetlen erősségünk, de az átsegíthet mindenen.
Tökfej
Tökfej
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 88
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 10
Join date : 2013. Mar. 12.

Karakteradatok
Főkarakter: Tökfej
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Serena Davidson Szomb. 06 Júl. 2013, 13:21

- Nincsenek, legalább is állandó lakóként – válaszoltam. – Mrs. Miller tart órát ott, a mágiaelméletet. De ezen nem varázsolni tanulnak a diákok, hanem felismerni az efféle dolgokat és védekezni ellene, ha lehetséges. Illetve még a régi igazgató, Zack Morsus volt varázsló, de ő már nincs az iskolában, így más nem igen van, aki ehhez értene. Meg ott van még Gunnhild Morsus, aki tud. Így két ilyen személlyel találkozhatsz majd idővel.
Beállítottam végül a teleportkészüléket és a kezemet nyújtottam a fiú felé.
- Érintsd meg a kezemet, ez is szükséges ahhoz, hogy te is teleportálódj – magyaráztam. – Készülj fel rá, hogy eléggé kellemetlen lesz főleg elsőre, szédülni fogsz és kisebb hányingered is lesz tőle. Az ennél rosszabb lehetőség nagyon keveseknek szokott előfordulni.
Itt értettem a hányást és azt, hogy a szédülés erősebb lesz, de semmilyen komoly mellékhatása nem volt ennek. Ezt a kettőt pedig az évek múltával sem lehetett kiküszöbölni. Ha a fiú készen volt és megérintette a kezemet, akkor lenyomtam a teleportáláshoz szükséges gombot és egy villanás után máris a jól megszokott birtokon voltunk Brooklyn szívében.
- Üdvözöllek a „Charles Xavier iskola, tehetséges fiataloknak” birtokán – mondtam elmosolyodva.

A látvány:
Tárgyalók     - Page 3 Jean-grey-school

//Folytatás: A birtok előtti terület//


//Elég ha csak oda írsz, ha gondolod ide már nem kell//

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Aegis Szer. 16 Ápr. 2014, 15:29

// Erőművek tagfelvétel.
Részvevők: Aegis és Jinx( Kira Sign )
Helyszín: S.H.I.E.L.D. Főépulet / 2. emeleti tárgyalóterem //

Már jó két hónap is eltelt a nagyszabású HYDRA támadás óta és ez az incidens is jól példázta, hogy nagyobb szükség lenne az Erőművek működésére mint valaha. Egyszerűen nem lett volna szabad megtörténnie az esetnek. A S.H.I.E.L.D. egyszerűen túl nagy volt és túl sok bürokrácián kellet átküzdenie magát hogy hatékony lehessen, a csapat pedig szétesőfélben volt. Svarog meghalt Horatio pedig nyomtalanul eltűnt. Nem volt mit szépíteni az osztag a megszűnés határán táncolt a megmaradt két tagjával. Sűrgősen új ügynökökre volt szükségük, hogy fen maradhassanak. Ezért is töltött az elmúlt néhány hónapban tetemes időt a lehetséges új tagok felkutatásával, az erőművek új vezetője Aegis vagy ahogy a civil életében ismerték Ulysses J. Forge. Az első ígéretes jelölttel épp mára beszélt meg találkozót. Még volt pár perce a megbeszélt időpont előtt. Az asztalon heverő akták közül kiválasztott egyet amin a "Sign, Gina" felirat állt és még egyszer utoljára át tanulmányozta mielőtt az aktában szereplő nő megérkezne.

_________________
Tárgyalók     - Page 3 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Kira Sign Szer. 16 Ápr. 2014, 21:52

előzmény itt: Európai országok nagykövetsége

Nehéz elhinni, hogy már két hónap eltelt azóta, hogy életemben másodszor komolyabban is megsérültem. túlságosan is alábecsültem az ellenfeleimet, túlságosan is megszoktam, hogy mindig fölrobbantanak, lelőnek és semmi bajon se lesz mert a legtöbb esetben megvéd a gyémánt test. Az a kis kaland megtanított arra, hogy nem szabad a képességeimre támaszkodnom, hanem emberként is meg kell oldanom az ilyen helyzeteket.
A golyókat kiszedték belőlem, a biztosításból, pedig még a kirúgott fogamat is pótolták. De b@szki, azért fejbe rúgni valakit, mert csitítani akarja sorstársát? Hát az a doki se lesz a kedvencem, az már tuti.
De a lényeg, pár napja üzenetet kaptam a SHIELD egyik páncélos ügynökétől, Aegistől, hogy beszélni akar velem, valami fontosról, és arról, hogy mindketten úgy véljük a SHIELDnek meg is kéne előznie a bajt, nemcsak megoldania. Remélem a második benyomása azért jobb lesz rólam, mert ő mentett ki minket az épületből a társaival, amíg én eszméletlen voltam.
A kijelölt tárgyaló előtt állok épen és az órámra tekintek, elég pontos leszek, hiszen már csak egy perc van hátra a megbeszélt időpontig. Ha akarok tudok én pontos is lenni.
Benyitok a helyiségbe és először meglepődöm, mikor nem látom a páncélhoz tartozó maszkot  férfi fején, de nem akarok udvariatlannak tűnni ezért köszönök.
- Üdv Aegis, megkaptam az üzenetét.
Mondom, majd ha hellyel kínál leülök én is.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tárgyalók     - Page 3 Sexymechanicbyparkleggy Tárgyalók     - Page 3 Girloffantasybymanofins Tárgyalók     - Page 3 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tárgyalók     - Page 3 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tárgyalók     - Page 3 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Aegis Pént. 18 Ápr. 2014, 23:08

// Erőművek tagfelvétel.
Részvevők: Aegis, Jinx( Kira Sign ) és Kaegan 
Helyszín: S.H.I.E.L.D. Főépulet / 2. emeleti tárgyalóterem //

- Üdvözlöm Ms. Sign. – Köszönti ő is a jövevényt miközben feláll az asztaltól és a nőhöz lép hogy kezet nyújthasson neki. Közben láthatóan kissé sántít az egyik lábára. – Kérem foglaljon helyet és ha kérhetem ha nincs rajtam a páncél inkább maradjunk csak az Ulysses vagy a Mr. Forge megszólításoknál, amelyik jobban tetszik.
- Ha megkapta az üzenetemet gondolom tudja miért van itt. Az Erőművek, a S.H.I.E.L.D. egyik alszervezete, melynek a célja nem csak a fenn álló problémák megoldása hanem eléjük menni és azelőtt pontot tenni az ügy végére mielőtt problémákká válnának. – Vág bele a dolog közepébe az üdvözlés után miközben visszaült az asztalhoz. – Sajnos az Osztag alapítói közül többen is elhagyták a csapatot, így vagy úgy. Mindesetre sürgősen új ügynökökre van szükségünk, hogy a csapat fennmaradhasson. Ezért is hívtam ide ma önt és egy másik ügynököt is, hogy felkérjem önöket a csatlakozásra. – Fejezi be a mondandóját

_________________
Tárgyalók     - Page 3 Iron-man-3-fb-banner
Aegis
Aegis
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 317
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 8
Join date : 2013. Feb. 06.
Age : 28

Karakteradatok
Főkarakter: Aegis
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Kira Sign Szomb. 19 Ápr. 2014, 22:36

Miközben odalép hozzám a férfi látom, hogy kissé sántít. A kézfogást elfogadom, amibe egy kevés erőt is bele adtam, nem szándékom eltörni a kezét csak hogy érezze, hogy én nem egy gyenge csajszi vagyok, mint amilyennek legutóbb láthatott, ájultan.
- Rendben, Ulysses.
A férfi rögtön a tárgyra is tér, ami jó, legalább kihagyjuk a felesleges sablonszövegeket.
- Természetesen tudom, és egyet értek a szervezet elvével, szerintem a múltkor hydrás incidens is megelőzhető lett volna.
Mondom válaszként a férfi szavaira.
- Ez sajnálatos, ennek okán érthető s a toborzás. én minden esetre szívesen csatlakoznék. Bár megtudhatnám, pontosan ki is lesz a másik tagjelölt?
Kérdezem enyhe kíváncsisággal a hangomban.

folytatás itt: Sherill


A hozzászólást Kira Sign összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 21 Ápr. 2014, 13:45-kor.

_________________
Karik és multik: Főkarakter:Kira Sign NJK-k:Tina Leia Sign, Gina Sign (Jinx), Juna Carter galaxis védelmezői: Zeck/Villám
Tárgyalók     - Page 3 Sexymechanicbyparkleggy Tárgyalók     - Page 3 Girloffantasybymanofins Tárgyalók     - Page 3 Jinx_by_fazie69-d6o4rki Tárgyalók     - Page 3 Amane_bakura_by_kurakitten-d82vlbm Tárgyalók     - Page 3 6r1x8p
Kira Sign
Kira Sign
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 808
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jan. 15.

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Kaegan Vas. 20 Ápr. 2014, 09:16

Azt mondják a pontosság a királyok erénye, de ettől függetlenül a seregben is szeretik, ha valaki pontos. Ez most így jött ki. A szolgálat nem olyan, hogy percre nézi az ember az órát, és amint elüti a mutató a mágikus számot kiesik a pisztoly a kezéből. Addig maradsz, ameddig kell. Aki pénzt akar, valószínűleg amúgy sem S.H.I.E.L.D ügynöknek áll.
Az üzenetben nem volt túlságosan sok, így a találkozó igazi okára inkább csak itt fog fény derülni. Mivel akitől jött, az is a S.H.I.E.L.D tagja, valószínűleg ezzel lesz kapcsolatos a téma is. A szolgálati egyenruhára ezúttal a feltűnést kerülendő jól jön egy bőrdzseki, még az időjárás miatt sem feltétlen fog annyira kilógni ezzel a sorból. A cím valószínűleg pontos, azzal nem lesz baj.
Odabent már beszélgetés hangjai szűrődnek ki, tehát most már biztos az, ami eddig csak nagyon valószínű volt. Kaegan elkésett. A szavába vágni senkinek nem illik, így ha sikerül bejutni egészen a már beszélgetőkig gond nélkül, akkor biztosan előbb utóbb őt is észre fogják venni.
- Szép napot. Elnézést a késért. Ez meló már csak ilyen.
Komolyabb indoklás nem lesz. Ha itt mindenki ugyan attól a cégtől van, akkor aki kíváncsi, majd elolvassa a jelentését, és abból kiderül minden, ha meg nem akkor van a szolgálati titok.
Kaegan
Kaegan
1. szint - 4 kredit

Hozzászólások száma : 45
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2014. Mar. 07.

Karakteradatok
Főkarakter: Kaegan
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Morsus Szer. 30 Júl. 2014, 15:26

Jelenlévők: Miller, Steph, Logan, Hórusz, Stark, Ko-rel, Spar-theen, Vízió, KEP, Kane, Balthazar, Einar, Fekete Párduc, Lyron, Doria, Amelia, Tyra, Zam, Kapitány, Raptor, Gunny és a Maximoff ikrek

Az angyalok tárgyalójában zsivajban beszélget mindenki. Párduc örömmel üdvözli két uralkodó társát és barátját Einart és Lyron királyt.
- Jó újra látni titeket.

- Túl rég volt.
Mondja Lyron boldogan, majd Doria mögé lépett.
- Még be se mutattam másik realitásból jött leányomat.

A hatalmas fekete párduc ember boldogan kezet nyújtott. Spar karba tett kézzel áll Ko mellett.
- Tessék itt vagyok... angyalosat játszom remélem végre megszabadítasz az elmebeteg lakótársaimtól.
Balthazar hangosan röhög Logannel.
- Komolyan ezt mondta? Vízió ugye felvette? Komolyan ez lesz a csengő hangom!
Logan széles vigyorral pörfékkeli a szivarját mikor Kapitány köhögni kezd mellett elsétálva.

- Logan, itt gyerekek is vannak és egy kismama.
Erre a karmos morogva elnyomja. Wanda mellett emelkedik fel a földből Vízió.
- Örülök, hogy újra láthatom Ms. Maximoff.
Raptornak Hórusz visz egy italt és leül mellé, a két férfi csendesen figyeli a többieket, mint mindig. Kane Millerrel áll és tárgyal.
- Jó ötlet volt az új tagok behozatala. A feleséged kiesésével ránk fér némi vérfrissítés. Már Lyron is jelezte, hogy az uralkodás mellett nem tud mindig aktív lenni.

Erre a mondatra érkezik meg Tony Stark.
- Üdvözletem hölgyeim és uraim, főleg hölgyeim.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Ko-Rel Csüt. 31 Júl. 2014, 10:58

//Előzmény: Veszélyterem//
//Előzmény: Zelnin//

Ko a terem falánál levő két gyermekére nézett, az utóbbi pár hétben, amióta Zam-et hazahozták a fiú és Tyra igencsak jól összebarátkoztak, már amennyire a kislány képes volt ilyesmire. Mostanra már tudta, hogy Zam-ben változások történtek, mert Unspoken kísérletezett a gyermeken. Orvosilag tökéletesen volt a változások ellenére is, így a nő remélte, hogy később sem lesz baja. A másik kree-re nézett a szavai után és elmosolyodott a férfi duzzogásán.
< - Minden valószínűséggel meg – mondta kree nyelven. – Megdöbbentettél, nem hittem volna, hogy eddig fogod bírni mellettük, de hát hely szűke van az Omega szinten. >
Direkt úgy mondta, hogy nem lehet eldönteni, hogy viccelt, vagy pedig teljesen komolyan gondolta azt, amit mondott.


//Előzmény: ARMOR főépület//

Végignéztem a megjelenteken, örültem neki, hogy a kree galaxisba tett látogatásunk sikerrel zárult és Zam már itthon volt. Talán amiatt, ami a saját idősíkomban történt mindig is jobban aggódtam érte, mint bárki másért. Noha volt jegyesem, de felnőttként ő volt a szívem választottja, ami itt már nem fog megtörténni valószínűleg. Legalább is nem nekem. Néhány személyt nem ismertem korábban csak hallottam róluk, többek közt ilyen volt Wakanda királya is, de azt tudtam, hogy apám és Lord Einar is jó véleménnyel vannak róla és remek harcostársnak gondolják. Ahogyan ránéztem különös érzés fogott el, ő maga is avatár volt, akárcsak én, csak ő egy istennőnek, míg én egy istennek, más-más panteonból.
- Felség! – hajoltam meg illően az etikettnek megfelelően. – Lady Doria McKenzie-Boltagon vagyok, már sokat hallottam önről atyámtól!
Noha nekem kellett volna az illem szerint kezet nyújtanom felé, elfogadtam a kézfogását.
- Mindig öröm egy másik isten, vagy istennő kiválasztottjával találkozni – mosolyodtam el.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tyranis Csüt. 31 Júl. 2014, 11:22

//Előzmény: Veszélyterem, SHIELD főépület//

Tyranis számára a nevelőapja kérése eléggé illogikusnak tűnt, hogy ő és Zam is menjenek a tárgyalóba, hogy ott legyenek a Bosszú angyalok megbeszélésén. Mindez csak akkor lett volna optimális, ha ő és az öccse – egyébként bátyja, de mivel idősebb testben volt csak öccseként hivatkozott a fiúra – is csatlakozhattak volna a csapathoz, de tudta, hogy erre az esély minimális. Leginkább az egymás közötti interakciókat figyelte, hogy ki miként viszonyul egymáshoz. Még mindig nem voltak érzései, pedig a nevelőapja mindent megtett annak érdekében, hogy elérje azt, hogy legyenek, egyelőre nem sok sikerrel. Itt mindenki ismerte a másikat, mostanra nagyjából már ő maga is beilleszkedett ebbe a világba és az Angyalokat is jól ismerte, de senkivel sem állt olyan szoros kapcsolatban, mint itt a társaság egymással. Egyedül talán egy személyhez került közelebb és az is amiatt volt, mert vele odahaza is nagyon jóban volt, ez pedig Tony Stark volt. Abban a pillanatban, ahogyan erre gondolt a lány férfi belépett a helységbe, így már sokkalta logikusabbnak találta azt, hogy miért is legyen itt. egyelőre azonban nem ment oda a férfihoz, hiszen abban teljesen biztos volt, hogy nem amiatt hívták ide, hogy vele társalogjon és újabb találmányokról értekezzenek.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Serena Davidson Csüt. 31 Júl. 2014, 11:51

//Előzmény: ARMOR főépület//

Már amikor beteleportáltam a terembe tudtam, hogy miről is fog szólni mindez. nem csak a megszokott angyalok voltak itt, noha hiányzott Ezüst Utazó, de Fekete Párduc és a kree is itt volt. Az utolsó akciójában amíg még szabad lábon volt együtt dolgoztunk éppen Rorschach jelmezét hordta és az ő képmására igyekezett a világot alakítani. Nagyon reméltem, hogy az azóta a Rafton eltöltött időben megjött az esze és kree módjára fog viselkedni. Vagy akartuk mi azt? Bár még mindig jobb volt. mintha vallásos őrületben próbálja a világot menteni. Végül úgy döntöttem, hogy a két gyerekhez megyek oda, akik a falnál álldogáltak szinte elveszve a sok felnőtt között. Leguggoltam előttük, hogy nagyjából egy magasságban legyünk.
- Minden rendben van veletek? – kérdeztem egy mosollyal. – Ha szeretnétek elküldhetjük Pietro-t némi édességért nektek.
Hátrapillantottam Higanyszál felé, hátha meghallotta és lesz olyan kedves, hogy elmegy nekik valami csokiért, vagy fagylaltért. Felvontam a szemöldököm, amikor egy tévéből ismerős hangot hallottam meg. Tony Stark, most csapatot bővítünk, vagy szponzort keresünk? Esetleg mindkettőt? Egyelőre csak biccentettem felé, de nem szóltam, inkább Miller felé sandítottam, hogy mikor és hogyan fog belekezdeni abba, amiért összehívott itt mindenkit.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Thorhalla Csüt. 31 Júl. 2014, 17:33

//Előzmény: Thor palotája//
~ Raptor, KEP, Pietro, Wanda ~
//Előzmény: ARMOR főépülete//

//Előzmény: ARMOR főépülete//
//Előzmény: SHIELD főépület//
//Előzmény: SHIELD főépület//

Einar is Lyron-nal, illetve Doria-nál Fekete Párduc közelében volt, a karját nyújtotta Wakanda uralkodója felé. Ha a férfi elfogadta asgardi módra Einar az alkarját ragadta meg.
- Valóban rég volt barátom – mondta. – Én mostohaleányomat mutatnám be, ha épp nem rokona nyakában lenne.
Fejét Gunny irányába fordította, aki éppen hátulról ölelte át Balthazar nyakát, a férfi halhatta, hogy a nő dorombol.
- Mikor tartunk újra nagy családi pizzázást, nagy-nagybácsi? – kérdezte vigyorogva a nő.
Amelia szavaira Pietro odasietett a gyerekekhez, majd bólintva rohant ki az automatákig és vissza meghozva a kért egy-egy tábla csokoládét, egy fehér és egy étcsokist.
- A csokoládé, ki melyiket kéri? – kérdezte.
Steph Rogers-re nézett, amikor az kivette Logan kezeiből a szivart. Mostanra már az ötödik hónapban volt és az ikrek miatt kezdett kikerekedni.
- Maximum úgy jár, mint legutóbb, amikor Ingriddel voltam mindenórás – mosolyodott el kicsit gonoszkásan.
KEP a falnál álldogált nem messze a gyerekektől, Wanda pedig meglepve nézett Vízióra, már a Zelin-en is feltűnt neki, hogy az android mennyire érdeklődő irányába.
- Köszönöm, én is örülök– mondta. – Ha megérhetlek, Wanda-nak szólíts, ne Ms. Maximoff-nak túl hivatalos barátok között. Hogy vagy?
Raptor, aka Shepard az asztalnál ült és a többieket figyelte, megszokott módon orvosként. Hálásan pillantott fel a megérkező férfira, amikor egy italt hozott neki.
- Köszönöm fiam – mondta Hórusznak. – Várunk még valakit?
Ezalatt még Miller is beszélgetett Kane-el.
- Muszáj volt így alakítani ezt – bólintott. – Bár Steph, ha tehetné az utolsó pillanatig aktív maradna, mint Ingriddel, szerencse, hogy akkor is kéznél volt. Ti terveztek egy közös gyermeket? Egészen jól belejöttél az apaságba.
Utalt arra, hogy ő mentette meg lényegében Harris életét a gyógyító mágiával, mert a törhetetlen csontok miatt megműteni sem tudta Ko rendesen. Jon is végül az ajtó felé nézett, amikor Stark belépett, ekkor megköszörülte a torkát, hogy mindenki rá figyeljen.
- Khm! Ahogyan látom mindenki megérkezett, Mr. Stark – mondta már ridegen, hivatalosan, nem úgy, mint ahogyan előbb Kane-el beszélt. – Kérem mindenki foglaljon helyet. Gondolom már kitalálták, hogy miért is vagyunk itt. Szükségünk van néhány új tagra azok helyett, akik időlegesen kevesebb időt tudnak rászánni erre a feladatra az egészségük, vagy más elfoglaltságuk miatt. Éppen ezért hívtam el Wakanda uralkodóját és Mr. Stark-ot, hogy megkérdezzem, felkérjem őket, hogy csatlakoznának-e a Bosszú Angyalai közé.

_________________
Reneszánsz/AoA/Outsiders: Thorhalla Lokidottir/Thordottir; Dr. Stephanie Miller; Jonathan Miller; Olaf Svenson
Mesélő, Einar Thorson/Skurgeson, Eyjolf Ragnar Miller, Gunnhild Morsus/Smed, Svanhild Ragnardottir, Lionheart
Harcimadár, Kaylyn von Hessen; VH: Freydis Einardottir, Victoria Miller; Ultimate: Stephanie Lyesmith, Jonathan Miller
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 Q8r3UTy
Thorhalla
Thorhalla
Fórumanyu

Hozzászólások száma : 14971
Hozzászólások régi : 7452
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 33.szint - 135 kredit
Reputation : 59
Join date : 2011. Feb. 19.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t594-thorhalla-lokidottir https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Morsus Szomb. 02 Aug. 2014, 12:45

Jelenlévők: Miller, Steph, Logan, Hórusz, Stark, Ko-rel, Spar-theen, Vízió, KEP, Kane, Balthazar, Einar, Fekete Párduc, Lyron, Doria, Amelia, Tyra, Zam, Kapitány, Raptor, Gunny és a Maximoff ikrek

Vízió Wanda kérésére egy pillanatra megdermed. Feldolgozza a kérdést, elemzi és analizálás után újra megindul.
- Mindenem megfelelően funkcionál - jelenti be majd zavartan teszi hozzá: - Köszönöm az érdeklődését.
A Párduc meghajolva megcsókolta a hercegnő kezét.
- Pont oly gyönyörű vagy, mint édesanyád. A megtiszteltetés az enyém.
Hórusz beleivott az italába.
- Nem tudom. Mr. Starkról tudtam, a Kapitányék említették őt, de úgy érzem még lesznek meglepetések.
Balti szélesen vigyorog Gunnyra.
- Kiszedjük apádat a lövöldözésből, amit éppen művel, démontalanítjuk a nagyapádat, rávesszük a tesómat, hogy vegye le a nindzsa göncöt tíz percre és meggyőzük anyádat, hogy nem minden nem asgardi koszt "troll moslék" és bumm már tudunk is enni. Várj... még ott van nagyanyád, a nagynénéd, az apád piciben,a fogadott nagybátyád... a démon nagy-nagynénéd... ő most démon? A feleségem, akit ki kell kaparni egy valamelyik kree űrhajó motorjából... és tuti, hogy valakit elfelejtek. Tudod, szűk olasz családi kör.
Mondja vigyorogva. Spar morogva nézte a tömeget.
- Valóbban sokkal jobb - mondta cinikusan. - Egy őrült némber helyett egy tucat majommal bulizhatok.
A kreen látszott, hogy mennyire rajong az egészért. Kane kicsit zavartan nézett a nőre.
- Talán... nem tudom. Ezt se tudom képesek vagyunk e. Mégis csak két más faj tagja vagyunk és... nem akarom erőltetni. Először csak a kicsik legyenek jól.
Mondta a férfi. Miller szavaira mindenki elhallgatott. A csöndet Párduc törte meg először:
- Már szavamat adtam Lyronnak és Einarnak. A hűségem az angyaloké, de közben egy ország királya is vagyok. Nincs kivel megosszam a vezetés súlyát így nem tudok mindig itt lenni, ha mégis szükségetek lenne rám akkor a Fekete Párduc itt lesz.
Stark zavartan néz körbe.
- Öööö... nekem nincsenek ilyen fennkölt szavaim, de kb ugyanez a helyzetem. A céget újra alapítani a keleti parton sok energiát vesz el, de szerencsére jól tudok alkalmazkodni. Sőt, hoztam valamit...
Az ajtón egy vasember páncél sétált be.
Tárgyalók     - Page 3 2706507-iron_man_zone_047
- Ő itt Mainframe.
- Üdvözletem.
Mondta a géphang a vértből.
- Ő nem egy páncél, hanem egy robot. A programja a Pym és általam fejlesztett Ultron AI átalakítása. Ugyanezt a programot adtuk el a Lobostechnek, amiből víziót is készítették.
Erre még Vízió és odafordul.
- Mondhatjuk, hogy ő a te nagybátyád - mondja Stark viccelődve. - Mainframe avagy Rendszer, speciális, több elzárt laborban tárolt robotteste van, ah egy már nem funkciónál azonnal áttölti magát egy újba. A felszerelése egyezik az én aktuális vértemmel. Plusz-mínusz. Tudjátok bele több cucc van és az én szerkómban több a drága dolog.
- Szükség esetén akár háromszáz android testemet tudom párhuzamosan irányítani uram - mondja jelentve Millernek. - Adaptációs rendszeremnek hála feltörhetetlen vagyok. Kérem engedélyét, hogy csatlakozhassak az Angyalok sorába.
Balti azonnal megjelenik Kane és Miller mellett.
- Megtarthatjuk?
Mire Kane megemeli a szemöldökét.
- A többiekkel miért nem hozatunk valami ilyesmit?
Spar a sarokban megrázta a fejét.
- Remek... még egy majomjátékszer.

_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus
Morsus
Főnök

Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

https://xmenreneszansz.hungarianforum.net

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Ko-Rel Hétf. 04 Aug. 2014, 10:08

Ko néhány pillanatra a gyerekeire is pillantott, amíg Pietro és Amelia foglalkozott velük. Egy nagyon kicsit elmosolyodott azon, hogy a kree férfi mit is mondott, még egész jól is mulatott azon, amit hallott. Ő könnyebb eset volt, mint Lord Ronan, amikor az emberek akarták megvizsgálni és Ko-nak magának kellett a saját felettesét rendreutasítania, hogy ne viselkedjen gyerek módjára. Milyen régen volt és innen jutott eszébe, hogy még mindig nem lehetett tudni, hogy Lord Ronan és Lady Kallistrate hol lehetnek és mi történt velük, a kree nő igazából még mindig reménykedett, hogy életben lesznek, mint a fia is jól volt.
< - Még mindig választhatsz Spar – mondta. – Elmész Attilan-ra és Lord Gorgon kezei alatt az Embertelen Elitben szolgálsz, vagy visszamész a Birodalomba, ahol a császár gondolkodás nélkül kivégeztetne. >
Komolyan gondolta a másik két lehetőséget is. Végighallgatta, hogy kik és mik jöttek még a csapatba, majd a végén Spar szavaira megcsóválta a fejét.
< - Pedig azt hittem volna, hogy a logikus számítógépeket jobban viseled, mint az embereket – mondta. – Nem beszélnek feleslegesen. >


Zam figyelte, ahogyan Pietro elrohan és még előtte bólintott Amelia-nak, hogy igen, szeretne csokoládét. Az átalakításának, vagyis a képességszerzésének most tapasztalhatta az előnyös oldalát is itt a Földön. Végre valahára nem szorult a nitrogénmaszkra, hanem anélkül is játszhatott a korábbi jó pajtásával Namorral, bár egyre kevésbé lelte örömét a játékban és inkább tanult mindent, hogy egy nap Vádló lehessen.
- Kö-szö-nöm – mondta erős akcentussal, amikor meghozta Pietro a csokit.
A nyelvvel nehezebb volt a dolga, a két és fél év távollét közben szinte teljesen elfelejtette az angolt és tanulhatta újra.


Az uralkodó szavaira kimérten mosolyodtam el, így megköszönve a bókot, amit kaptam tőle. A fejemet is lehajtottam és ismét meghajoltam egy picit az irányába. Kellemes érzés volt ismét uralkodói körben lenni és önmagamhoz hasonlóan magas rangú személlyel beszélni.
- Köszönöm felség! – mondtam szóban is. – Az országának sikerült mára teljesen kiheverni az Apokalipszis és AIM okozta katasztrófákat?
Tudom, hogy régen történt, de amekkora károkat okoztak a gazdaságnak és ehhez hasonlóknak évekre, évtizedekre szüksége lehet ahhoz, hogy minden a régi rend szerint álljon helyre.

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Ko-Rel, Zam-Rel, Nephthys Boltagon, Doria McKenzie-Boltagon, Melissa Boltagon/Medúza
Shi'ar kalandjutalom: Kallark (Gladiátor); 2210ből: Kallistrate Pherenike McKenzie-Boltagon; X-diák: Lilandra Neramani
Végtelen Háború: Zam-Rel, Namor McKenzie, Melissa Boltagon; Ultimate: Dr. Melissa McKenzie; AoA: Doria McKenzie-Boltagon
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 BqP9ZjW
Ko-Rel
Ko-Rel
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1284
Hozzászólások régi : 804
Korábbi szint/kredit : 9. szint - 20 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok:

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t609-ko-rel https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Serena Davidson Hétf. 04 Aug. 2014, 10:31

A gyerekek kértek maguknak csokit, így szerencsére még Pietro is elment, hogy hozzon nekik. Mikor megkapták és mindenki megérkezett, akkor végig figyelmesen hallgattam, hogy kik jönnek és mikor. Szóval Miller belefogott abba, hogy végre valahára összehozza a nagy Angyal csapatot. Az én időmben és világomban ugyan kissé más volt a felállás más személyekkel, de akkor azt hiszem, hogy most jön el azaz idő is, hogy visszavegye a Bosszú Angyalok vezetését Mrs. Miller legnagyobb örömére. A fejemet csóváltam, amikor Stark előadta, hogy mivel is készült a csapatba, illetve mit hozott még hozzánk. Most már legalább tapasztalhattam, hogy valóban olyan, amilyennek a történelemkönyvek tartják, révén a saját időmben nem ismertem, ott soha sem került haza. Csípőre tettem a kezem és felsóhajtottam, férfiak; teljesen egyértelmű volt, hogy miért is mond igent, főleg, hogy velem egy idős volt és nagyon, de nagyon régen szuperhősködhetett utoljára. Végül otthagytam a gyerekeket és közelebb léptem az asztalhoz, nem hittem, hogy csak ennyi lenne az egész, hogy azért vagyunk itt ennyien, mert lesz három új tagunk. Mit is akarhatott még Miller ma?

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 7ik0U8W
Serena Davidson
Serena Davidson
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t601-serena-davidson https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Tyranis Hétf. 04 Aug. 2014, 10:52

Tyranis ebben a helyzetben nem találta logikusnak azt, hogy csokoládét egyenek, de azt már megtanulta, hogy az emberek megbántódnak, ha nem fogadják el a felajánlásaikat, így a probléma kiküszöbölése és a helyzet optimális, hatékony lefolytatása miatt inkább igennel bólintott. A megérkező csokiknál hagyta, hogy Zam válasszon magának egyet, saját maga számára úgysem nagyon volt jelentősége, hogy mit evett, hiszen sokhavonta egy-egy étkezésre és ivásra volt csak szüksége. Minden más élvezetet szolgált volna, amit pedig nem talált logikusnak, sem szükségszerűnek. A köztes megjegyzések nem különösebben érdekelték, hogy ki mit mond azért, hogy eljött és a megköszönés is csak emberi felesleges dolog volt, érzelmi indíttatású. Ha képes lett volna arra, hogy örüljön, akkor bizonyára ez történt volna meg akkor, amikor Stark kimondta, hogy ő is csatlakozik a csapathoz, de azok nélkül csak hatékonysági szempontból vizsgálta az esetet és igencsak eredményes lehet a csapat a férfival. Mainframe már jobban felkeltette a kíváncsiságát és érdeklődését, hiszen egy mesterséges intelligencia volt és nem pedig ember.
- Logikus a következtetésem, hogy a korábbi aktákban olvasott Ultron alapja is Mainframe volt? Azé az Ultroné, aki Loki-val állt szövetségben? – kérdezte a kislány az MI-t és Stark-ot.

_________________
Reneszánsz: Tyranis;  Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Tárgyalók     - Page 3 CUS4rF8
Tyranis
Tyranis
12. szint - 30 kredit

Hozzászólások száma : 1607
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2011. Dec. 27.

Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders

nefadar https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t1127-tyranis https://xmenreneszansz.hungarianforum.net/t29-multik#3460

Vissza az elejére Go down

Tárgyalók     - Page 3 Empty Re: Tárgyalók

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.