Pontos idő: Csüt. 28 Márc. 2024, 21:38

1 találat

II/9. fejezet: A galaxis hódítói

Újvilág – II. korszak

9. fejezet: A galaxis hódítói

Közeleg az Újvilág II. korszakának utolsó előtti fejezete!

A jelentkezés szabályai nem változtak:

– A kalandba régi és új karakterek egyaránt bekapcsolódhatnak.
– Új karakterek esetében a karakter még ne múljon el 21 éves, tehát kiskorúnak számítson Amerikában.
– A karakter a képességeit vagy ne tudja még tökéletesen használni, vagy még ne legyen annyira erős, mint egy felnőtt mutáns a Reneszánsz világban.

Ezúttal semmilyen kiegészítésre nincs szükség a régi karaktereknél, ugyanis a kaland közvetlenül a 8. fejezet befejezése után kezdődik majd, időrendben mindössze percekkel annak vége után, de azért pár dolgot tartsatok észben:

– Az Újvilág jelenlegi állása szerint a Föld szinte teljes egésze romokban hever egy nemrég lezajlott idegen invázió következtében. Az idegenek csaknem mindent a földdel tettek egyenlővé, milliónyi halottat hagyva maguk után.
– Terveim szerint elég sok lesz a múltbéli emlékezés és vízió, amelyek során a karakterek sok mindent nem tehetnek majd, csak nézhetnek és kommentálhatnak a látottakra.
– A kezdést olyan április elejére saccolom, remélem, ezt tartani is tudom majd. A befejezés pedig valahol a távoli-távoli jövőben várható, mert elég hosszú kalanddal tervezek ezúttal is.

Ha mindez elfogadható nektek, akkor hajrá, jelentkezzetek bátran!

Topics tagged under 50-53 on X-Men Reneszánsz Vol910

(Kapcsolódó Ultimate-kiadványok: Ultimate Fantastic Four #33-38 és Ultimate Fantastic Four #50-53.)
by Ultimate Guru
on Szomb. 09 Márc. 2019, 13:15
 
Itt található: Újvilági kalandok
Téma: II/9. fejezet: A galaxis hódítói
Hozzászólások: 17
Megtekintés: 2524

Vissza az elejére

Ugrás: