Valahol a volt USA közepén - Fallout játéktér

Az űr. A legvégső határ. Ennek végtelenje...egyáltalán nem érdekes, amikor a föld lakosságának nagy részét elpusztította a Nyersanyagháború záróakkordja, egy mindent elsöprő atom háború. Hiába tartott csak néhány percig, évszázadokra nyomot hagyott a földön. Kő és homoksivatag. Bár utóbbi még messze van a 112-es Vault bejáratától és így, hőseinktől is. Egyelőre.
Kevés fa, kopár sziklák és sugárfertőzött lények. Az elmúlt évtizedekben kialakult egy olyan ökoszisztéma, amely mutációkkal módosított lényekből áll. Minden állat veszélyes, hiszen éhesek. Minden szörny dühös, hiszen szörnyek. Emberek csoportjai azonban sikeresen alkalmazkodtak. Ki így, ki úgy...

Földrajzi hely: Vault 112
Helyiség: Tanácsterem
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer, Remy Polack, Tanácselnök

A hosszú, tiszta asztal ajtó felé eső végén ül a négy fiatal. Előttük egy tálban csokis sütik állnak gúlában. Tőlük nem messze, a Tanácselnök bámul egy falat, amelynek ovális mintájába egy tájképet ragasztottak. Az őszes férfi úgy bámulja a hamis messzeséget, mint akit megbabonáz a végtelen rónák látványa. A terem túlsó végében békésen zümmög...zümmögött a légkeverő lapátja. A Tanácsölnek megfáradt tekintete a hang elhallgatásának irányába fordul. Nagyot sóhajt, de ezen kívül nem tesz semmit. Talán pontosan tudja, hogy a levegő oxigén tartalma elérte a megfelelő koncentrátumot és a rendszer ezért állt le. Esetleg hallotta azt az apró kattanást, ami nem a levegő ellenőrzőhöz köthető, hanem a propellerek motorjához, tehát a hiba van a rendszerben. Talán áramszünet a központi ellátóban...talán, talán.
- Túl sok a talán uraim. - töri meg a csendet, majd a négy fiatal felé fordul. - Egyenek egy kis sütit. - hangjába gondterhesség vegyül, mintha a négy jól táplált fiatalember egészségéért aggódna. - Talán fel sem tűnt maguknak, de idilli életünk egy hangyányit megváltozott. - a bunker mintha csak rá akart volna játszani a Tanácselnök megállapítására, két neon cső fénye megremeg. - Huh... - Lepődik meg maga is a kis intermezzon. - Mondtam már, hogy vegyenek egy kis süteményt? Mindegy is. De vegyenek. Mit is akartam.... - megvakarja az állát majd magában megállapítja, hogy ideje lenne megborotválkoznia. - Lenne önök számára egy feladatom! Tudom meg fogja rázni önöket, de a Vaulton kívül is létezik világ. - ekkor a falba öklözik. - Tudom, hogy nehéz elhinni és ha bárki erről kérdez, én mindent tagadok. De most szükségünk van önökre. Ki kell menniük és be kell szerezniük bizonyos alkatrészeket, amelyek további évszázadokra működőképessé teszik a Vaultot. Jól gondolják meg, hogy elvállalják-e a feladatot, hogy így váljanak hősökké?
A Tanácselnök most az asztalhoz lép és közelebbről is szemügyre veszi az asztalnál ülő négy férfit.
- Nincs választási lehetőségük. Most menjenek és szedjék össze amire szükségük van. Senkinek egy szót se! Önök hivatalosan a a gyengélkedő zárt osztályán lesznek, megfigyelésen. Egy óra múlva találkozunk a legfelső szint, elzárt folyosója előtt...meg ismerkedjenek meg egymással, ha még nem tették meg.

Bevezettek engem a tanácsterembe és nemsokára csatlakozott hozzám három srác. Mind a tárgyaló asztal végén foglaltunk helyet. Én fülig érő vigyorral földobtam a lábaimat az asztalra és vártam a szónoklatot. A tanácselnök bámulta a mellette lévő falat. Na persze nem saját szépsége miatt hanem mert egy gyönyörű tájkép volt rá ragasztva. A gyönyörű szép buja látványban elveszt az emberek képzelete. Túl nyúlt a rideg falak és folyosók világán egy sokkal tágabb és kellemesebb helyre. Az álmodozását a légkeverő lapátjának megállása szakította félbe. A falról gondterhelten tekintett a pár pillanattal azelőtt még vidáman kereplő légkeverőre. Nem lehet tudni miért de mostanában egyre gyakrabban történtek ilyenek. Egyesek szerint a levegő oxigén koncentrációja eléri a megfelelő mértéket kikapcsolnak a turbinák. Azonban a tanácselnök aggodalmas sóhajtása az ellenkezőleg árulkodott.
Majd elkezdett arról beszélni, hogy túl sok a talán és megpróbált süteményt erőszakolni belénk. Én szokásomtól éltérően udvariasan utasítottam vissza a süteményt. Majd közölte, hogy van számunkra egy feladata. Habár nem nagyon látszik ez a paradicsomi állapot kezd a végéhez közelíteni. De ő a nyilvánosság előtt mindent tagad. Ez jellemző volt az itteni helyzetre akármi gond volt egyből letagadták. Majd elmondta ki kell menünk a külvilágba némi alkatrészért. Nem tudom a többiek észre vették-e de mikor aszt kérdezte, hogy vállaljuk-e csak az ő szemükbe nézet. Nekem ez nem lehetőség volt hanem kötelesség. Meg voltam győződve, hogy azért küldtek el mert nem tartanak elég képzetnek a túléléshez. Ők semmit nem tudtak az öreggel való edzésről. De ezzel nem foglalkoztam mert annyira megörültem, hogy végre kimehetünk, hogy majdnem elüvöltöttem magam. Az akciót teljesen titokban fogják tartani és mi egy ideig "karanténban" leszünk. Remélem nem nemi betegség lesz az ürügy mert akkor pár delikvenst még csatolniuk kellene mellénk. Mikor a nagyfejű befejezte a mondókáját levedtem a lábaim az asztalról majd a többiekhez fordultam.
- Hát srácok úgy tűnik remek mókának nézünk elébe. Én Borzalmino vagyok de a haveroknak csak Borzi vagy Borzas. Baromira várom már, hogy induljunk.- mondtam nekik. Az itteni beszédhez ez elég durvának számított mert egyik szabály tilos mindenféle káromkodás. Még szerencse hogy megtaláltam annak idején azokat a magazinokat. Majd fülig érő vigyorral hallgattam végig a többiek mondókáját. A holmimmal nem törődtem az öreg biztosan előkészítette őket már nekem.

~Vajon ebben az életben még elém tárulhat ilyen kép a való világban?..~ Álmodozott el a kép láttán, amihez hasonlót bár már látott, mégis ámulatba ejtette, akárhányszor szeme elé került egy ehhez hasonló táj, habár csak képen.
Végül egy talán sorozat zökkentette ki a merengéséből.
~Túl sok a talán? TALÁN nem kellett volna mindent a végére hagyni. Nem kellett volna az utolsó pillanatig várni, mire lépéseket tesz, és akkor nem egy szedett-vedett társaságot hívat ide, hanem akit normálisan fel is készítenek a feladatra.~ Még nem is mondták, mi okból is kellett ide jönniük, de könnyen rájött, mit is akarhat nekik mondani. A tanácselnököt csak ritkán látta, hisz mostoha apja hiába tanácstag, sose mutatta be neki igazán. A felajánlott sütiből vett egyet, hisz miért is hagyná ki a kínálkozó alkalmat.
~Remeg a neoncső.. talán nem a legvacakabb fajtát kellett volna elraktározni. És talán nem neoncsövet kellett volna, hanem a hozzá tartozó alkatrészeket, így ha egy tönkremegy, újabbat tudnánk összerakni abból, ami még jó belőle.~
~Vaulton kívül létező világ? Egyre érdekesebb. De mi mit keresünk itt...?~
Nem igazán tetszett neki az, ami ebből ki akart sülni. A lehetőségen már elkezdett volna gondolkozni, mikor a következő mondatában parancsba adta, amit az imént választható opcióként tálalt.
~Hősökké, mi? Még jó, hogy erről senki se fog tudni...~
A befejezett mondóka után felállt, és mélyen az elnök szemébe nézve próbálta kikémlelni, hogy megfontolta e egyáltalán ezt az utasítást, avagy akkora a baj, hogy pánikszerűen hozott döntésnek kell a levét inniuk.
- Komolyan egy ilyen szedett-vedett társaságot akar kiküldeni? Nézzen ránk! Közülünk egy embernek van megfelelő képzése egy ilyen akcióra! Komolyan két technikust akar kiküldeni, akik még fegyvert se fogtak a kezükben?...a menedék rendbontójáról nem is beszélve...
~Lehet, hogy tőle viszont csak szimplán meg akar szabadulni? Esetleg reménykedik, hogy négyünk közül csak egy ember tér vissza, és az se én leszek...túl sok a kérdés, és egy válasz sincs.~ Ezzel a gondolatmenettel indult el a hálókörletébe, hogy összeszedje a felszerelését. Légzőkészüléket nem vett magához, és nem is keresett, hisz ha ilyen egyenesen ki merte jelenteni az elnök, hogy van élet az ismert világunkon kívül is, akkor bizonyára tudják, hogy van levegő is. Ha meg nincs, úgy is adnak valamit.

Miután összepakolt, felkészülten várt a többiekkel a kijelölt helyen. A munkatársának nevét eddig is tudta, nem mondott újat, és a hírvivőről is eleget hallott, hisz az okozott károk nagy részét neki lehet köszönni, amit a karbantartóknak kellett megjavítani.
- Borzalmino, mi? Hát remélem nem hátrányunkra válsz, ahogy azt itt is tetted. Aki pedig nem ismerne, Fornesh vagyok.

Földrajzi hely: Vault 112
Helyiség: Legfelső szint, elzárt folyosója előtt
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer, Remy Polack, Tanácselnök
Témába vágó zene: Bye Bye Blackbird- Miles Davis

Mind a négy kiválasztott megjelent alig fél órával a megbeszélés után. A Tanácselnök vidáman fütyörészve vár mindenkire s addig szóba sem elegyedik senkivel, amíg a csapat nem teljes. Kezében egy dosszié, benne valószínűleg abban van a lista. Lábánál négy kis tatyó, meglehetősen amorf formával. Amikor mindenki megérkezik, hóna alá csapja a mappát és szokásos mosolyával a díszes kompánia felé.
- Uraim! Büszke vagyok önökre. Vegyék fel a táskákat, csokisüti van bennük. Nálam van a lista! - Kicsit úgy fordul, hogy a hóna alatt lévő kék mappa jól látszódjon. - Persze minden adatot feltöltöttem már az önök Pip Boyába. Meg el is mondom. Szükségünk van negyvenöt kiló homokra, néhány kiló fémhulladék, egy Neutrális átalakító, kémcsövek, műanyag hulladék, fém hulladék...kávé, tej. Utóbbi kettő a legfontosabb. Sajnos elfogyott az étkezdéből és a raktáros azt mondta, nem ad többet. Az egy csúnya ember. - mosolya valami különös, kifacsart maszkba vált át, ahogy arra a személyre gondol, aki megfosztotta a kávéjától. De hamar vissza változik és kacsint egyet az őt hallgatók felé. Hirtelen sarkon fordul és az ajtó melletti panelhoz lép. Úgy, hogy takarásban legyen elkezdi nagy elánnal püfölni a klaviatúrát. Néhány másodperc múlva a "Tiltott ajtó" éles sziszegéssel tárul fel. A folyosón várakozó hőseink még érezhetik is, ahogy a Vault levegője beáramlik a rég használt folyosó szakaszra. A Tanácselnök int, hogy kövessék a fiúk, majd megindul előre.

A Vault ezen részén mintha megállt volna az idő...vagy száz éve. A falak tiszták, a neonok pedig újként világítanak. Ahogy haladnak egyre előrébb, a lámpák úgy kapcsolódnak fel előttük a lámpák. Elhaladnak néhány ajtó mellett, a többségükön a "Raktár" felirat díszeleg. Egy vörös, két konzolos ajtón G.E.C.K. felirat olvasható. Végül a folyosó végén lévő, teljesen átlagos ajtó előtt állnak meg. A Tanácselnök aktiválja a zárszerkezetet és az ajtó úgy nyílik, mintha új volna. Az őszes férfi belép és reméli, hogy a többiek követik.
A terem közepén egy nagy fém láda kapott helyet. Körülötte asztalok, konzolok.
- Nos uraim! Itt nincs süti. Tán mert még nem laktuk be ezt a folyosót. De nem ezért vagyunk most itt. Ez a szerkezet egy...izé...szóval a nevét nem tudom. De van hozzá egy programunk. Mindenféle elfáradt alkatrészt, selejtet, szemet beledobálunk, elindítjuk. Majd a beledobált dolgokat az elemeire bontja és az elemekből újakat alkot. Gondolom nem kell részleteznem, hogy mekkora szükségünk van erre az eszközre. Viszont van vele egy kis baj. Homok kell a dobozba ahhoz, hogy működjön. Ezért van szükség a homokra. Kérem jöjjenek utánam. - Azzal újra sarkon fordul és elhagyja a termet. A folyosó végi ajtót nyitja ki viszont. Amikor követik őt a kiválasztottak, különös látvány tárul a szemük elé. Mintha valamiféle bányában lennének. A Vault fém borítású folyosóját kőfal váltja fel, a szűk járatokat egy hatalmas terem. A barlangon belül egy pár sín fut. Az egyik vége láthatóan egy ajtóba torkollik. A másik is. A "másik" különlegessége, hogy a Vault-ba fut be, de hőseink erről a sínpárról eddig semmit sem tudtak. A barlang falán látható másik ajtó, egy hatalmas fogaskerékre hasonlít. Ezen kapu felé veszi léptei irányát a Tanácselnök. Egy panelhoz lép, amin egy nagy piros kapcsoló található csak. Játszi könnyedséggel fordítja el. Ekkor vörös lámpák fénye borítja el a termet és a hatalmas fogaskerék megmozdul. Alig telik el néhány másodperc, egy újabb barlang járat fedi fel magát a négy kiválasztott előtt. A Tanácselnök, mintha csak a napi rutinjának a része lenne, maga elé tessékeli a fiúkat. Amikor azok már a Vault határán kívül kerültek megszólal.
- Uraim. Ha balra tekintenek ott megláthatják a sínpár végét. Oda lesznek majd kitolva a csillék. Kérem azokba tegyék majd a várt tárgyakat. Három nap múlva eresztem ki a szállító eszközöket. Előbb nem érdemes visszatérniük. Viszont a küldetésre alig egy hónapjuk van. Kérem, ne húzzák az utolsó percig a visszatérést. - Azzal a férfi hátrál néhány lépést, majd bezárja a Vault bejáratát.

Hőseink egyedül maradtak, a sötétben. A Pip Boyokba épített lámpák segítségével hamar megtalálják a járatból kivezető utat, ami alig harminc méterre van. A felszínre érve meleg, száraz levegő csapja meg mind a négyük arcát. A nap fénye először elvakítja a frissen a felszínre lépőket. A világ szaga egészen más. Szárazabb, porosabb. Meglepően kicsit fémesebb is...de mégis igazibb. Alig szokja meg a Vaultlakók szeme a fényt, máris egy ember sziluettjét vélik felfedezni. Majd a sima, férfihoz mérten meglehetősen magas hangját is.
- Hát maguk meg ki a fenék?

A feladat bemutatása után a többiek is bemutatkoztak. Egyikük nagyon optimistán kijlntette meg fogunk halni. Én nem osztottam a véleményét de egy kevés agály bennem is volt. Négy fiatalt ilyen küldetésre elküldeni minden kiképzés vagy felkészítés nélkül? Persze én tanultam az öregtől eggyet mást de erről csak mi ketten tudtunk. Gyorsan hazamentem és a szekrényemben egy hátizsákot találtam. Találtam bene egy 10mm-es pisztolyt pont amilyennel gyakoroltam. Továbbá néhány tár normál löszer egy tár páncéltörő lövedék egy kulacs víz egy csuklyás köpeny két dobokés és egy üzenet.
"Kedves barátom. Halottam hírét annak, hogy hova akarnak küldeni és eljutattam hozzád pár dolgot. Ne haragudj amiért nem személyesen adom át őket de nem tudhatják meg a kapcsolatunkat. Tudom megvannak a képeségeid arra, hogy túléld ezt a kalandot amiben sokan nem hisznek mert nem ismernek úgy mint én. De ne feledd az a világg sokkal vadab mint amilyent valaha is láttál és elöfordúlhat, hogy olyat kell tenned amire nem készültél fel. Szeretném, hogy tud nagyon örülök annak, hogy egy kis színt hoztál a mi egyhangú életünkbe és remélem sikeresen visszatérsz.
Ui: Fogadd el amit kapsz mert nem lehet tudni mire lehet jó a jövőbben."
Miután elolvastam a levelet elköszöntem szüleimtől majd elindultam a gyülekező helyre. Én voltam az utolsó a négy kiválasztott közül.
-Üdv srácok. Bocs a késésért. Remélem nem hiányoztam túlságosan. Na mondja mit kell tennünk, hogy megmentsük a valagát fönök.- mondtam azt remélve, hogy sikerül lelohasztanom az arcáról a vigyort sajnos nem sikerült. Elmondta, hogy mennyire büszke ránk majd mindanyiunkan adott egy táska süteményt. Ezután fölolvasta a megszerzendő anyagok listáját. Volt benne minden huladéktól kezdve alkatrészekig. Elég furcsán mondta el mert a fémhulladékot kétszer is említette de nem szóltam érte. Azonban a végére hagyta a legjavát kávé és tej. Álítolag nagyon sulyos a hejzet de ő csak a saját gyomrára tud gondolni amit meg is mondtam neki.
-Hé mi már ezer éve nem itunk tejet. Hogy van az, hogy a magafajta diszpintyeknek jút mindenből a legjobb a töbieknek meg kus? És mit képzel mik vagyunk mi teherszálítók?- de nem kaptam választ. Csak lerohat a moslya az arcáról egy pilanatra nem tudtam, hogy a beszolásomtól vagy a kávé hiányától. Megfordult és hatalmas sebeséggel kezdett egy bilentyüzetett nyomogatni. Sajnos utban volt ezért nem láttam belőle semmit. Pár pilanat mulva feltárult a mögötte lévő tiltott ajtó ami még soha nem nyilt ki. Vagyis én soha nem jutottam be bármenyire is probáltam. Mikor a nehéz ajtó lassan kinyilt a tanácsnok elindult mintha puskábol lötték volna ki. Alig volt idönk fölkapni a süteményes táakát és kevtni őt. A folyosó ami végig mentünk mintha vadiúj lett volna. A terem tiszta volt a neoncsövek helyesen világítottak. A közepén a egy gép volt ami a tanácsnok elmondása szerint hulladékból csinált szerszámokat meg ami kellet. Mikor eszt meghalottam az futott végig az agyamon, hogy a sütemény is ebben a gépben készülhetett azért ilyen borzalmas. Majd elmesélte, hogy homok nélkül nem müködik. Ezután egy sosem látott bányába vezetett minket amiben egy pár sin futott. Elmondta csilléket fognak kiküldeni három nap múlva az anyagokért és egy hónapunk van a műveletre.
-Még jó hogy időben szoltak.-
A nagyfejű pár lépést tett hátrafelé majd bezárta az ajtót de míg becsukódott észrevettem egy kaján vigyort az arcán. A vaksötétben csak az a kütyü világított amit az imént adott nekünk. Elindultunk kifele és levegő csapódott az arcunkba. Igaz hogy száraz volt és poros de mégis igazi. Ahogy haladtunk kifele a sötétséghez szokott szemünket elvakította a nap. Lassan kezet hozzá szokni a szemünk de hirtelen egy homályos alak bukkant fel előttünk azt kérdezve kik vagyunk. Kicsit megijedtünk de nem ez hozta rám a frászt. Az egyik srác hirtelen felsikoltott hogy mutáns amitől én frászt kaptam és a kezem reflexszerűen a visítozó arca felé lendült . Pár pillanat múlva felfogtam mi történt és hátra fordultam a sikoltozó felé.
- Ezt többé ne csináld! Majd a szívbajt hoztad rám a nyüszítéseddel. ezután egyik kezemet a táskámban raktam megradava a pisztoly markolatát.

Szinte teljesen észrevétlen voltam eddig és csak figyeltem a történéseket. A többiekhez hasonlóan a szabad egy órában én is hazarohantam és összepakoltam azokat a felszereléseket, amikre sejtésem szerint szükségem lehet még a felszínen. Miután összepakoltam felsiettem a legfelső szintre az elzárt folyosó ajtójához ahol összefutottam ismét a többiekkel.
- Oh. Bocs még be sem mutatkoztam. Adam Deer.
Mutatkozok végre be a többieknek a tanácselnöktől kapott táskát is még felkapom a hátamra aztán figyelem tovább a kicsit lökött alakot, ahogy magyaráz és bevezet, bennünket egy terembe ahol valami gép van, ami homok segítségével újjá építi a tönkrement alkatrészeket. Így már érthetővé is vált, hogy miért van szükség annyi homokra. Miután mindent elmondott a tanácselnök a gépről, amit tudnunk kell egy másik ajtóhoz vezetett bennünket, amin túl már egy bánya volt és nem a már megszokott acél falakat láthattuk, hanem a földet.
- Szóval egy hónap. Remek még valami?
Még a kérdést fel sem tettem mire bezárják mögöttünk az ajtót. Pip Boyomon bekapcsolom a lámpát és elindulok a jelzett irány felé ahol a felszínre vezető ajtó található. Amikor odaértem kinyitottam az ajtót, aminek hálavakító napfény jutott be éppen kezdte megszokni a szemem a természetes fényt, amikor egy homályos alak lépett elénk és kérdezett tőlünk valamit magas hangján.
- Inkább maga ki a fene?
Kérdezek, vissza miközben kezemmel takarom a szememet, hogy ne vakítson annyira a nap.

Amíg azt hallgatta, mikre van szükség, felvette az előbb átvett Pip Boyt. Ezután a tejen akadt meg a figyelme. Nem azért, mert alig volt lehetősége olyat inni, hanem mert ismeretlen volt neki, hogyan tudták tárolni. Állat nincsen a Vaultban, a tejet pedig több évig nem lehet tárolni. Persze van rá mód, de ettől függetlenül hogyan szerezzenek be a kinti világból régi világi tejet. Lehet nincs is olyan állat, ami tejet adna, vagy lehet van, de már nem ugyanaz. Illetve nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy kint mostoha életkörülmények lehetnek. A luxuscikkek utáni éhséget pedig biztosan nem tudják majd kielégíteni. Egyáltalán van e ember odakint, vetődik fel az újabb kérdés. Vagy csak mutánsok, amelyek közül mind húsevő. Na jó, ez azért elég erős túlás lenne, hisz nem lehet minden állat húsevő, akkor nem lenne élet. A gondolatmenetet félbeszakította, mert kezdett megint elszárnyalni a képzelete, és épp fontos küldetésen van, jobb lenne arra koncentrálni. Borzalmino megszólalására a tejről meg csak egy enyhe félmosolyt váltott ki belőle, és csupán egy pillantás erejéig nézett rá, akkor is lenézően. Ahogy haladtak az alagútban, érdekesnek találta, ahogy lerí a falakról, soha, vagy csak alig jártak errefelé. A szerkezethez lépve és hallgatva a magyarázatot, mire is való, abszurd ötletnek találta, hogy az élelmet is ezzel állítják elő. Bizonyára csak alkatrészek, tárgyak alkotására szolgál. A sínpályához érve elnézett arra az irányba, de az ajtó miatt rejtve marad, hova is visz pontosan.
A küldetésre alig egy hónap? Remy szerint az alkatrészekkel több ideig is ki lehet még bírni. Bizonyára a tej hiánya miatt mondott egy hónapot. És már mentek is a z alagút vége felé. Most értette meg igazán, mit is jelent az, hogy látja az alagút végén a fényt. Többször is hallotta a hasonlatot, de nem látott igazi példát erre. Kiérve meleg fuvallat köszöntött rájuk. Érdekes volt azt a melegséget tapasztalni, amit semmiféle hőgenerátor nem állított elő. A levegő maga is furcsa érzetű volt, most először érzett olyat, hogy íze van neki. Bizonyára azért, mert nagy a különbség a Vaulton belüli és azon kívüli levegőnek, amit most tapasztalhat meg. A fény erősen vakít, nem csoda, hisz még soha nem látta a napot. Eddig csak neoncsövek fényében élt, ám most láthatja a napot, amit eddig csak képeken látott. Illetve látná, ha nem vakítaná úgy, hogy ne bírjon ne bele, hanem még felé se nézni.
Miközben barátkozott az időjárással és a fényáradattal, egy érdekes alak jelent meg előttük. Hallotta volna, ha feléjük rohan, mintha támadni akarna, de nem ezt tette. Mikor hozzájuk szólt, döbbenet fogta el, nem gondolta volna, hogy abban a pillanatban, hogy kilépnek a menedékből, máris emberrel fognak találkozni. Remy, jelleméhez méltóan reagált, nem lepődött meg rajta, a közös munkák alatt már megismerte annyira, hogy ne tartsa újdonságnak a viselkedését. A pillanatnyi döbbenet elmúlása után kilépett a társaságból a megjelent személy felé.
- Ezt mi is kérdezhetnénk öntől, de mondjuk úgy, hogy egy másik világból csöppentünk ide. Egyébként meg hol is vagyunk pontosan?

Földrajzi hely: Vault 112
Helyiség: Legfelső szint, elzárt folyosója előtt
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer, Remy Polack, Ismeretlen
Témába vágó zene: Remy Polack által befogott rádió

Remy éppen időben húzza be a nyakát és lép egyet hátra, így elkerüli Borzalmino lendülő kezét. Szúrós tekintete és dorgálása elől azonban nem menekül. Az ilyen kemény szavak pedig olykor jobban fájnak, mint a kiosztott pofonok. A nagy kérdés az, hogy lesz-e valaki aki védelmébe veszi az esetlen technikust?! Úgy látszik egyelőre senki. Hiszen mindenki figyelme a szinte semmiből megjelenő férfire irányul. Hogy ki az idegen bár logikus kérdésnek látszik, de vajon fontosabb-e mint az, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a Vaultlakókra már a bejáratnál?
Ahogy tisztul a kép, úgy lesz egyre élesebb az idegen "mutánsról" visszaverődött fény által alkotott kép. Napbarnított arca, két keze, két lába meglehetősen emberi kinézetű. Arca bár borostás, de teljesen normális. Csak most veszik észre hőseink, hogy a keze egy fém tárgyba végződik. Ez pedig nem más, mint egy pisztoly. Ilyet már mindenki láthatott és egyesek használhattak is a Vaultban. Ahogy a társaság szeme a fegyverre csúszott, a férfi tekintete is oda tévedt. Mikor érzékelte, hogy ez az eszköz némi feszültséget generálhat, visszacsúsztatta a tokjába.
- Ahogy így magukon végig nézek, a legendák igazak lehetnek. - Ámuldozik a férfi a Vaultlakók kék egyen kezeslábasán - Emberek élnek a föld gyomrában...jah, az én nevem Smith! Örvendek! - Széles vigyorral az arcán kezét nyújtja mindenkinek akit elér, hogy kezet rázzon azzal, aki elfogadja a békejobbot. - Idegenek! Biztosan keveset tudnak a kinti világról! Hát majd én mesélek! De jöjjenek velem! Két város is van a közelben, ahol megpihenhetnek és megismerkedhetnek világunkkal! Az egyik Green Haven, az egyetlen település száz mérföldes körzetben, ahol zöldellő fák lombjai alatt termelnek élelmiszerekhez szükséges alapanyagokat! A másik Rock City. Élénk bányászat és érc kereskedelem folyik ott. A bökkenő az, hogy ellentétes irányban vannak...bár van egy térképem, amin mind a két város és a hozzájuk vezető út is rajta van...

A kérdések rázúdítása után jobban megfigyelte, mégis ki állt eléjük. Ahogy tisztult a kép, a mutáns elmélet hamar elvethetővé vált, hisz emberi külsővel rendelkezett az idegen. Ám ahogy egyre könnyebben felmérte a viseletét, az egyik kezén megakadt a szeme. Szerencsére hamar észlelte, hogy nem valami baráti fogadtatás ha az ember fegyverrel a kezében üdvözöl, és hamar el is tette. A fegyver nem volt ismeretlen Fornesh számára, hisz az őröknél is hasonló volt, de karbantartani nem szabadott technikusként, így nem volt tapasztalata a használatában, és elméletileg négyük közül csak egyikük tudná kezelni. Szerencsére "arcot váltott" és már sokkal barátibban szólt újra hozzájuk.
~Legendák, azt mondja? Ezek szerint nem kevés túlélő akad a Vaulton kívül is.~
Abszurd, hogy csak egy Vaultról hallottak, és azt illesztették be legendának, így jön a következő feltételezés is, ami jobban ledöbbentette Fornesht, mint az idegen megjelenése, hogy nem csak egy, hanem még néhány, sőt, inkább több Vault is létezik és ha a számra gondol, rengeteg létezhet.
A békejobbot örömmel elfogadta.
- Én Fornesh.
Ezután jött az információ a két városról. Újabb döbbentő hír, városok is léteznek. Bár ha jobban belegondolunk, miért is meglepő ez, ha úgy is sok túlélő van a kinti világban. A két város tehát a mi célállomásunk. Ám kevés az idő. Az egyik száz mérföldön belül van, feltehetőleg a másik is. Végignézve a Vaultos társaságon, van egy őr, két technikus, és még egy hírnök, aki sok mindenre nem lehet jó.
- Rendben, mivel van térképe, elkérnénk öntől, ha nem okoz túl nagy gondot. Két csoportra kellene válnunk, feladatunk így hamarabb tudnánk teljesíteni. - Újra végignéz a társaságon, majd Remyn megakad a szeme. - Remy, te velem tartasz, rendben? - Majd visszafordul az újonnan megismert baráthoz. - Smith, igaz? Merre tart. Magával tartanánk mi ketten, ha nem gond. Félek, nem veszélytelen a terep, és kellene mellénk valaki, aki mellett nem halunk meg az első állattalálkozásunkkor. Adam, Borzalmino, ti a másik városba mentek, rendben? Jó lesz így mindenkinek?

A nappali fényhez kezdett hozászokni a szemünk és végre láttuk nem mutánsal van dolgunk. Bár az is igaz, hogy még soha életmben nem láttam mutáns. Azonban ez az elittő bizonyára ha az is volt akor a jobbik fajtábol mert nem támadott ránk. Mikor ezt tisztáztam magamban viszonoztam a köszönését ha már legendásnak tartott minket.
-Üdv Tata a nevem Borzalmino- majd megajándékoztam egyik barátságos mosolyommal. Most vettem csak észre, hogy az elöbb még felénk fordított kezében egy pisztoly volt. a biztonság kedvért én még mindig a táskámban lévő ravaszon tartottam a kezem. Biztos ami biztos alapon. Majd a kezét tartotta felém akárcsak a többieknek hogy megrázhassa. Én ekkor elngettem a fegyverem majd jó erősen megráztam üdvözlés képpen. Ezután felajánlotta, hogy bemutatja nekünk a fenti világott. Elmondása szerint a közelben két város van. Az egyikben élelmiszert termelnek a másikban pedig bányászat folyik. Foornesh rögtön átvette a vezetést és kijelentette, hogy ő és a visítozó aSmith-el tartanak én meg Adammal a másik irányba induljunk. Róla csak annyit tudtam, hogy biztonsági őr volt odahaza szoval Fornesh ügyel a biztonságomra. Ez nagyon kedves volt tőle.

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer, Remy Polack, Smith
Témába vágó zene: Remy Polack által befogott rádió zenéjét beszéd töri meg

- Na álljunk csak meg egy szóra. - Reagál Smith kissé idegesen Fornesh felvetésére. Hátrább lép egyet és jobbját a pisztolyára helyezi. Körülbelül ugyanannyira, ha nem jobban, bizalmatlan a vault lakókkal szemben, mint ők vele. - A térképem eladó, nem csak úgy odaadható. Annyit mondjuk elmondhatok, hogy a környéken csak a patkányok a veszélyesek. Azok is csak éjszaka jönnek elő. Elvétve lehet vad kutyákkal összefogni. Az amerikai csapatoknak hála, a fegyveres fosztogatók is eltűntek már. Ők mondjuk kannibálok is voltak, azokat pedig nem tűrik meg sehol sem.
Remy ötlete jó is volna, viszont a Pip-boyok programozásához számítógép konzolra van szükség. Olyan jelenleg nincsen nekik. Így egy papír alapú térképet nem tudnának felvinni.
- Bizalmatlanságot érzek, amit meg is értek. Úgy hatvan, hetven méterrel lejjebb van a menedékem. - Mutat Smith egy bádoglapokból összeeszkábált tető félére. - Ott megvárom, hogy hogyan döntöttek. - Azzal elindul lefelé. Ha valaki tekintetével követi is a férfit láthatja, hogy befekszik a tető alá. Ennél több viszont nem derül ki az ottani tevékenységéről.

//Amíg egyezségre juttok szabad körök vannak. Azért kerüljük a néhány szavas vagy az egy mondatos hsz-eket. Amint megegyezésre juttok, kövessétek Smith-t [vagy tegyetek a megállapodásotok szerint...]//

- Tehát nem kell tartanunk a környezetben megbúvó vadállatoktól? - Néz újra kérdőn Smith felé. Ezután nézi, ahogy elsétál az előbb említett menedéke felé, majd a csoport felé fordul. Reméli, hogy Adam előkészítette a fegyverét, amit feltételezhetően magával hozott, biztos ami biztos alapon.
- Akkor, ezek szerint az egyetlen veszélyforrás a közelben csak ő lenne. Remy, részben egyet értek veled. Tényleg nem okos feltétel nélkül megbízni benne, viszont azt kétlem, hogy ránk támadna, hisz semmi értékeset nem tartunk magunknál. Viszont a térképet mindenhogyan meg kell szerezünk. Tudja esetleg valaki, mi lenne itt a fizetőeszköz? - Néz végig a csoporton, minden emberen megakasztva tekintetét, hátha valakinek van ötlete. Ha nem érkezik válasz, folytatja tovább. - Kétlem, hogy az itt használt pénzből lenne bármennyi nálunk, és még jobban kétlem, hogy elég lenne neki. Tehát, van valakinél valami értékes, amit esetleg cserének ajánlhatunk, mert én csak a csokis sütire tudok jelenleg gondolni.
Majd az ötleteket hallgatva tovább gondolja, hogyan is kéne tovább haladni. Mivel az idő hiányos, nem kellene egy helyen elhúzni az időt.
Egyébként - fordul újra Remyhez - nem hinném, hogy egy egész város azért lett kialakítva, hogy minket csapdába csaljon. De talán tényleg nem kellene vele tartanunk, viszont akkor se tartom jó ötletnek, hogy együtt maradjunk. Viszont ha nincs semmiféle veszély, ami leselkedne ránk, a térkép megszerzése után csinálhatnánk valamiféle másolatot, így jutna mindkét csapatnak. Kinek mi a véleménye?
A vélemények, illetve az esetleges hozzászólások közben gyakran az említett menedék felé néz, nem e jelentkezik mégis valami támadó, illetve az újonnan megismert külvilági nem e tér hozzájuk vissza.

Csendben figyelem az eseményeket közben kezem végig a lábamon lévő fegyver markolatához simul arra az esetre, ha szükség lenne rá. A fizetés módján én is elgondolkodom, a többiek jól látják, eléggé rongyos állapotban van, ez a Smith talán az ételnek örülne.
- Én oda adom a csokis sütiimet úgy sem szeretek sokat enni belőle. Meg hoztam rendes élelmet is.
Vetem fel az ötletet, ha a többiek benne vannak, akkor odasétálok Smith kis kunyhójához és felajánlom a cserét. Ha elfogadja, kinyitom a táskám és kiveszem belőle a sütiket tartalmazó csomagot. ha nem fogadja, el vagy a többiek nem mennek bele akkor is oda megyek csak fegyverrel a kezemben és a fejéhez szorítom, amíg el nem veszem a sajátját. Aztán megkérek valakit, hogy vegye el tőle a térképet is.
- Szerintem elsőnek abba a városba mennyünk ahol élelmet lehet kapni.

A táj valami eszméletlen volt. Sokkal izgalmasabb mint az a vacak ami a nagyfejű irodájában volt. A meleg szél lágyan az arcomat simogatta ami nagy szuszogás közepette probáltam elnyelni. Ez rossz ötlet volt mert föltámadt a szél és egy meréknyi homokot fújt bele a számba. Én elkeztem köhögni és csak reméltem, hogy a többiek nem veszik észre. Valamivel ell kellet, hogy ütnöm az időt. Adam megprobálta néhány süteményét valamire elcserélni az idegennel. Én úgy tereveztem, hogy az én részemet valami hasznos dologra fogom becserélni.
Nem akartam kimaradni az ötletelésből ezért a nyakukba vettem magam azzal hogy maradjunk az eredeti tervnél miszerint váljunk szét. Csak reménykedni tuttam hogy nem fognak félrelépni az utolsó pilanatban mert akkor nagy port fogok felverni.

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer, Remy Polack, Smith és a gránátja
Témába vágó zene: Bang...Bang...my baby shot me down...- hallatszik Ramy által befogott rádión.

Amíg Remy és Fornesh kompromisszumos megoldást próbálnak meg kiötleni, addig Adam a tettek mezejére lép. Léptei óvatosak s alig hallhatóak. Mármint annak a fülnek ami a fém padlózathoz és szűk, vízhangzó folyosóhoz szokott, mindenképpen. Nincs is semmi baj, amíg a biztonsági őr fegyvert nem ránt...

Spoiler:

...BUMM! BUMM!...hallatszik s Smith viskója összedőlni látszik, környékén nagy porfelhőt kavarva...

Spoiler:

...a véres portól maszatos arcú Smith éppen Adam hátán térdél. Jobb kezét a magasba emeli, hogy mindenki tisztán láthassa: a pisztolyt a csövénél fogva tartja. Bal keze, amivel Adam arcát tarkójánál fogva nyomja a földre, furcsa módon van ökölbe szorítva. Adam érezheti, hogy valami hideg, rücskös fémet nyom a koponyájához. Smith kissé lehajol és úgy, hogy a többiek ne hallják közli Adammel a következő információkat.
- Kézigránát. Tudod, mi az? Ha elengedem meghalsz... - Majd felemelkedik és fennhangon folytatja. - Segíteni akartam nektek! Erre rám támadtok? Szép! Kezdjünk új tárgyalásba! Most már fel kell ajánlanotok valamit a segítségemért. Ha mást nem, a munkátokat! Nah, hogy hangzik?

Ramy észreveheti, hogy a környék egyik legmagasabb pontján helyezkednek el. Tőlük balra a távolban másik hegy látható. Jobbra mintha zöld foltot vélne felfedezni a látóhatár peremén. A kettő között dombok, itt-ott romos vagy tán közepes állapotban megmaradt épületek fedezhetőek fel. Ha jobban megerőlteti a szemeit, akkor vékony vonalak formájában aszfaltcsíkokat is felfedezhet. Vékony, elszenesedett fák és gyér levelű bokrok alkotják a faunát.

//Adam, ha leírod azt, hogy "Felajánlja a cserét", akkor írd le hogyan. Én a fenti módon képzeltem el. Pedig jól is elsülhetett volna. Álljon itt ez a példa okulásul, hogy mi lenne, ha kihagynánk a lényeget //

Smith elment amíg, hogy nyugodtan megtárgyalhatjuk mi legyen a következő lépésünk ám a biztonsági örök gyöngye másképp döntött. Amíg Remy és Fornesh egymással vitázott addig Adam megpróbált szép csendben lelépni. Azonban én észrevettem kis mesterkedését de az első lövésig nem törődtem vele. Amint meghallottam azonnal rohantam megnézni mi történt. Kiderült, hogy ez a nagyeszű erővel próbálta megszerezni a térképet azonban porul járt. Nem terveztem a kalandunk elején bevetni magam de nem láttam más megoldást. De az biztos ha Sith nem én biztos kicsinálom Adamat. És még rám mondják azt, hogy problémás vagyok.
Odadobom majd elé a süteményes táskámat és megígérem, hogy a másik sütis táskát az ipse elé.
-Tessék és ha a barátomat elengedi megkaphatja ezt is ebben is kaja van.-
Közben óvatosan a táskába csúsztatom a kezem és megpróbálok célozni. Lehetőleg csak lefegyverzem a fickót de remélhetőleg nem lesz rá szükség. Úgy vagy úgy de le fogok nyomni egy hatalmas pofont Adamnak mert nem tudott megülni a seggén.

Nem nagyon örül, hogy pont Remy az, aki azt akarja, hogy maradjunk együtt. Nem ő volt, aki még a saját csapattársától is ijedezik? Akkor már nem mindegy ki van mellette? Ám az okok, amiket mondd meggondolandóak. Fornesh nem az a fajta, aki mindig elhamarkodja a dolgot, esetleg csak nem sokkal később jön rá, ha rosszul döntött, de mivel itt a döntésig nem lehet mit tenni, nem fog ilyen hibát elkövetni. Majd hirtelen Remy elhallgatott, és a befogott adásra figyel. Mivel senki se beszél, Fornesh is hallja a rádióban közölteket. Nem tudni, mennyire lehet bízni a hallottakban, de az biztos, hogy nem annyira békés a környék, mint ahogy azt Smith állította. Remy ki is dől szépen, megint felizgatta magát.
- Végy pár mély levegőt, és térj vissza a valóságba. Most már el kéne dönteni mi legyen. - lép közelebb hozzá, hátha segítségre szorul.
Ám ekkor lövések hallatszódnak. Fornesh azonnal megfordul, de nem találja a csapat negyedik tagját. Azonnal tudta, hogy Smith menedékébe ment, és már rohant is Borzalmino után, aki hamarabb reagált. Késve ért oda, semmit se tehetett már, csak láthatta, mi is történik. Hagyta, hogy Borzalmino tegye, amit jónak lát, sokat úgy se tudott volna hozzá tenni, és jobbnak is látta, ha ebből most tényleg kimarad.

- Oké. Tudod mit? A többieket hagyd ki belőle. És felajánlom én, ahogy előbb mondtad a munkámat.
Mondom halkan, hogy csak ő hallja aztán oldalra fordítom a fejem.
- Maradj ott.
Mondom Borzalminonak.
- Mellesleg. az nem zavarna, hogy te is meghalnál?
Kérdezek rá bár valahogy sejtem a választ... "Nem." De azért megpróbálom lebeszélni arról, hogy, felrobbantson mind a kettőnket.
- Inkább azt mondd, meg milyen munkára gondolsz?
Igaz elég furcsa pont erről beszélni, amikor valaki éppen készül megölni, de más nem, jut eszébe, hogy szóval tartsa. Addig sem fog megölni ameddig beszél.

Földrajzi hely: Valahol az USA közepén
Helyiség: Egy hegyoldalban
Jelenlévők: Borzalmino, Fornesh, Adam Deer, Remy Polack, Smith és a gránátja
Témába vágó zene: Az előző baljóslatú dal után, vidámabb kezdődik

- Mivel idegenek vagytok, elnézem nektek a lassúságotokat. Nem kell a kajátok. Segíteni akartam, de megtámadtatok. Ezen a vidéken a kollektív büntetés elterjedt szokás. - bár látszólag kezd megnyugodni, mellkasának mozgásából arra lehet következtetni, hogy nehezen vesz, nagy levegőket. - Az összes táskátok tartalmát szórjátok elém. Minden fegyvert is, ami nálatok van! Aztán együtt elmegyünk Green Haven-be, ahol néhány napig ingyen fogtok dolgozni egy ültetvényen. Akkor körülbelül kvittek leszünk...no mi lesz?!
Miközben Fornesh, Adam és Remy esze azon jár, hogy hogyan tudnák megmenteni a sütiket hosszú távon, Smith eldobja Adam korábbi fegyverét. A halált hozó eszköz néhány tíz méterre fémes koppanással landol egy sziklán.