Jester és Shadow búvóhelye

Ezúttal sem kellett csalódnom az embereknél általában jelentkező csordaszellemben, ha néhány megindul az egyik irányba, általában követi a többi is, hacsak nem szándékosan szétválnak, de az speciális esetekben szokott előállni, nem mintha ez nem lenne az, de most éppenséggel másféle helyzetre gondolok, bár van aki eléggé gyorsan előre siet, és itt is hagy minket, mert hogy maradjunk tőle távol, habár nem értem hogy miért, de nem is igazán érdekel, tulajdonképpen magamban vállat vonok a dolog felett, az ő dolga, s most pedig valamiféle Dusknak kéne magyaráznia… De ki is az? Végig nézek a többieken, lassan, ténylegesen lassan, majd pedig a tekintetem megakad az egyik nőszemélyen.
~ Áh igen… ~ Valóban, ez a némber is velünk van az egész eleje óta, habár eddig nem igazán vettem tudomást a létezéséről, és valószínűleg ezután sem fogok sokkal többet foglalkozni vele, esetleg ha úgy alakul a helyzet hogy kénytelen vagyok, akkor majd, addig viszont nincs hozzá sem kedvem, sem pedig energiám… Persze, minden másra van, a legszívesebben fognám magam és motoron itt hagynám a fenébe ezt a csapatot, úgy érzem hogy forr a vérem, még mindig egyszerűen hajt a tudat, s valamilyen szinten a kíváncsiság, meg akarom tapasztalni végre élőben is hogy mire lettem képes, mert bár tudom, tisztában vagyok vele, a feladatommal is, de tudni akarom, hogy milyen eredményeket tudnék felmutatni, ha komolyra változna a helyzet, ez pedig néhány mozdulatomon látszik, kissé kapkodok, a karjaimmal olyan mozdulatokat teszek, melyeket egy nyugodt ember, nos finoman szólva mellőz, s még így is próbálom visszafogni magam, de nem tudom, hogy meddig bírom még ki, így konkrétan semmittevéssel. A célterületre megérkezve… Nos nem igazán lep meg a látvány ami elém tárul, bár szerintem a többieket sem, habár ki tudja… Valószínűleg ők. A látvány legalább elég ahhoz, hogy elterelje a figyelmem magamról, legalább is egy kis időre, hiszen hosszú idő után, végre látok valami olyasmit amiben… Kissé gyönyörködhetek, valahogy mindig is hasonlónak képzeltem el a város jövőjét, és jó látni hogy talán nem is tévedtem nagyot, milyen kár, hogy az én dolgom az, hogy ez ne történhessen meg… Pontosabban az, hogy vissza térjen a régi egyensúly… Is, a lényeg az, hogy azt helyreállítva, valószínűleg a város sorsa is pozitív irányba fog fordulni, habár lehet hogy nem sikerül majd olyan gyorsan helyre rakni a dolgokat, és igen, továbbra sem fordul meg a fejemben annak a lehetősége, hogy esetleg elbukom, hiszen ha már ki lettem választva, az nem véletlenül történt, más is lehetett volna, többen is ott voltak a nő körül, mégsem történt velük semmi. Amúgy az egészen sokat dob az a pár repkedő förtelem az égen, meg a démonok által nyújtott kép... Hamarosan, HAMAROSAN ha minden jól megy, ilyeneket, s talán még "szebbeket" fogok szeletelni, alig várom... Régen voltam ennyire feldobva valami miatt... Nagyon régen.
- Nem tudom, hogy ti miként vagytok vele… De nekem tetszik ez a látkép. - Fölösleges köntörfalazni, úgysem számít a saját véleményem, addig legalább is nem, amíg pont az ellen kell, hogy dolgozzak, és így nem látom értelmét annak, hogy magamban tartsam ezt a két apró mondatot, melyeknek köszönhetően valószínűleg egyesek furcsán fognak rám nézni, de nem mintha ez érdekelne, az ő dolguk, csupán annyit várok el, hogy tartsák meg maguknak a velem kapcsolatos véleményüket. Egyenlőre nem igazán csinálok semmit, jobban szemügyre veszem a közeli romokat, habár kétlem, hogy bármi olyat találhatnék, amit eddig nem, tehát… Romok egy romvárosban… Nem baj, legalább próbálkozok, több mint a semmi, és mivel jobb ötletem nincs, nos igen, bár lehet hogy ezen lépésemmel nem vagyok valami kreatív, de ezt most rábíznám a sorsra.

Svarog megtörölte a homlokát, majd a város felé nézett.
- Gyanús az egész, mintha az egész emberiség kihalt volna - morogta. - Semmi nyom, itt valami nagy disznóság történt. Szerintem köze van a démokhoz, sőt valószínűleg ennek az egésznek ez lesz a vége. - Árnyékba húzódik, reméli, hogy a többiek is követik a példáját. Az Attilani királyi palotának a romjai nem voltak szívderítő látvány, ahhoz képest, hogy egy nagy és büszke város volt...
- Akkor most beszéljük meg, hogyan tovább. Tervet kell kovácsolni. Jó magam azt mondom, hogy szakadjon a csapat két részre, és úgy derítsük fel a romokat. Rádión keresztül tartsuk a kapcsolatot egymással. - Elővett egy szivart, majd rágyújtott. - Más ötlet?

Csendben húzom meg magam a csapaton belül, elvégre valójában Árnyal küldtek ki ide hogy kezdjünk valamit ezzel az egész démoninvázióval, ennek köszönhetően bár előbbre mentem ezzel megindítva az egész csapatott a Times Square felé, én inkább ott maradok a közelében, na és természetesen a rózsaszín hajú lány közelében. Árnyra pillantok, a szokottnál is sokkal mogorvább, le merem fogadni hogy ő inkább egyedül lenne mint velünk. Fontolóra veszem hogy szóba álljak e vele, de jobban átgondolva a dolgot talán csak mogorvább lenne tőle. Ahogy haladunk egyre jobban előre, Tao gyorsan lehagy minket maga után. Valami átkot említ, bár én nem igazán értem az egészet.
Kissé meglepődve nézem ahogy egyre jobban törpül és távolodik tőlünk, de rábízom a dolgot. Ha ő így látja jól, ám legyen. Én pont ilyenkor örülök hogy olyan egységem van amilyen, hisz én is elég veszélyes lennék másokra tekintve. Fejünk fölött csont démonok repkednek, ha nem tudnám hogy nem látnak minket bizony eléggé össze lennék ... De most más a helyzet. Gyakran figyelem őket, s olykor pont időben nézek a lábam alá, nehogy elessek. A környék szörnyű állapotban van. Mint valami apokalipszis után. Nagyon kellemetlen hatással van rám, eléggé nyomasztó a gondolat, hogy a világunk ha elbukunk bizony így fog kinézni.
Szörnyű elmélkedésemből Árny szavai zökkentenek ki, valami miatt nem lep meg az amit mondott. Nyilván ő inkább az ilyen káosz és szenvedés híve, de mindenki valamilyen.
- Én éltem már rettegésben, éltem már káoszban, és egyet mondhatok biztosan: Soha többet - mondom ki a véleményem, bár inkább csak magamnak.
Mély levegőt veszek ahogy próbálok erőt venni magamon. Ha idekerültünk van valami célja. Ha ide kerültünk, valahogy ide kellet jutnunk. Ha valahogy idejutottunk az csak azt jelentheti hogy valaki ide hozott minket. Ismét körbenézek, hátha látok valakit esetleg magunkon kívül.
- Van itt valaki?! - ordítom el magam végül, elvégre nem nagyon akarom elhinni hogy ebben a furcsa állapotban csak mi vagyunk. Odébb lépek a többiektől s tűzformámat felveszem, majd legalább 10 méter magasba repülök és úgy nézek szét.

Albert csak hallgatta és hallgatta Svarogot, akinek nem akart eszébe jutni a neve. Úgy rémlett neki, hogy már az első avaloni útjukon is együtt harcoltak Morgana démonai ellen. ~ Úgy látom, ahol feltűnik, ott démoni teremtmények ellen kell harcolni... ~ szélesen elmosolyodik a rögtönzött csuklya alatt, mert úgy érzi semmi összefüggés sincs a kettő között. Inkább menetel tovább csendben. A sok beszéd sok energiát igényel, nem is beszélve arról, hogy a szája tele menne a szél által hordott finom homokkal.
Amikor kicsit árnyékba tudnak húzódni a romok alatt és Svarog felvázolja az ötletét Albert észreveszi, hogy társa már mozdulna. De gyorsan a vállára teszi a kezét és az alapvetően gyors reagálású Montano néhány másodpercig nem szólal meg. Inkább belenyúl a zsebébe és előveszi mobilkészülékét, amitől nem vár csodát. Azért sem ellenőrizte korábban, mert nem hitte, hogy lenne rajta térerő.
- Nem rossz ötlet. Vizet kell találnunk. Ellenben nincs térerőm...meg rádióm. - Ekkor kissé körülnéz, majd hatalmas fém épület kilógó részére mutat. - Ha az elég mélyre ér, akkor ha talajvizet nem is lelhetünk, de lehet az alján összegyűlt reggeli pára...nem lehet messzebb, mint hatszáz yard...

Sem a szagok sem a hangok. Még a látkép sem nyugtató. Feszülten megyek a többiek után miközben megállás nélkül nézek körbe körbe. A város nem olyan mint amit a közelmúltban sújtott volna a pusztulás. Az átok emlegetést nem tudom mire vélni de ha ezt állítja biztos nincs másképp, ennyire senki se lehet antiszocc , hogy ilyent találjon ki de azért még így se jó, hogy előre ment. Nem mintha eddig bármi is észlelt volna minket de ki tudja mikor fog valami és az tuti meg akar enni minket. Tuti.
Mire kiérünk a Times Square-re már elég ideges vagyok ahhoz, hogy bármi is ugorjon ki én arra rá fogok ordítani az biztos. Nincs semmi itt ami látna minket és ennek valamennyire örülök is hiszen nem igazán szeretném ha valamelyik az égen repkedők közül lejönne és megpróbálna megölni vagy megenni minket. De ez még így sem egy életbiztosítás.
Kisebb szívrohamot kapok mikor elüvölti magát a lángos nő és morogva fordulok felé és úgy figyelem ahogy felrepül.
- Az egy dolog, hogy eddig semmi se látott minket viszont ez nem ok arra, hogy keressük valamit ami viszont igen...
Dörmögöm el majd fojtatom még a morgást miközben körbe nézek, hogy van-e a közelben olyan ami reagált erre a kis felüvöltésre.

Kiáltásomra egy női hang válaszol. Kétségbeesetten, segélykérően. Kicsit rosszallóan pillantok Terminára, hisz ha nem kiáltom el magam talán nem is fogjuk soha észrevenni a nőt. Talán... Azonnal lerepülök hozzá, egy méter magasságban kialszik a tüzem és úgy szaladok felé, hogy segítsek neki.
- Hogy lehet maga is itt? - kérdem tőle és mikor már oda érek, egyik karját vállam köré helyezem hogy így támasszam őt.
- Gyertek ide! - kiáltok a többiek felé és intek nekik, jelezve hogy haladéktalanul jöjjenek segíteni a lánynak.
- Valaki adjon neki pólót vagy kabátot - adom ki az utasítást társaimnak, miközben ha a nő hagyja elindulok a csapat felé ha azok nem jönnek oda hozzánk.
- Hogy érti azt hogy csak erőt gyűjtenek? Mire gyűjtenek erőt? Hol tudnánk előlük meghúzódni? Van itt valaki a közelben aki talán irányítja őket? - bombázom a nőt kérdéseimmel és remélem hogy mindegyikre választ kapok. Hangom elég sürgető, szint úgy mint tekintetem, semmi kedvem a démonok ellen harcolni úgymond ilyen nyílt helyen mint ez a széles utca. Főleg hogy ők iszonyat sokan vannak mi meg csak egy maroknyi ember.

Tudtam hogy lesz olyan is, aki nem lesz képes szó nélkül eltűrni azt amit mondtam, bár a többséget vagy nem zavarja, vagy csak bölcsen hallgat, akármelyik is, helyesen teszik, ez a nőszemély pedig... Valamilyen szinten tiszteletet érdemel, hiszen tán ő az első nőszemély, aki mer ilyen hangnemben beszélni velem, vagy egyáltalán negatív kritikát mondani... Habár gy belegondolva, nem, ő a második, az első még abban a táborban volt, ahol csatlakoztam az x-menhez, de az már meglehetősen rég volt. Lassan fordítom a nő felé a fejem reakcióként, nagyon lassan, majd pedig pár másodperc hallgatás után végre ráveszem magam hogy egy keveset pazaroljak rá a levegőmből.
- Ne hívd ki magad ellen a sorsot némber... Hosszú történet. kétlem hogy érdekelne, ha mégis akkor majd eztán kitérek rá, elég annyit tudnod, hogy ha a démonok oldalán állnék, ez a társaság már halott lenne. - Igen, abszolult komolyan gondolom amit mondtam, és egy percig sem merül fel bennem a lehetősége hogy ha összefognak akkor esetleg erősebbek, mert ha meg is teszik, akkor is egyszerűen egymást hátráltatnák, egy teljesen idegen csapat, legalább is nagyrészt, azok alapján amit eddig sikerült megtudnom róluk, és ha mégis össze tudnának hozni valamiféle működő " szerkezetet ", akkor is van ellenük egy egész arzenálom, hogy így fejezzem ki magam, tulajdonképpen a fél társaságot egyszerűen felgyújthatná pokoltűzzel, és nem hiszem hogy másoknak jól esne, ha hozzá vágnék egy járművet, vagy a lánccal csapdosnám a falhoz, és még ragozhatnám. Radoslava elkiáltja magát, és talán meglepő módon érkezik is rá válasz, egy darabig csak figyelek, majd pedig nem is telik bele sokba, és fel is tűnik egy idegen nő a romok között, aki finoman szólva nincs jó bőrben, de nem kelti fel különösebben a figyelmem, attól függetlenül hogy ruházata nincs, egyszerűen csak mert... Egy mocskos féreg ember, habár igaz, volt már más ember, aki felkeltette a figyelmem, de az egy egészen egyedi eset, nem egy ilyen átlagos... Senkiházi. Mindenesetre is most úgy néz ki hogy valaki próbálja átvenni az irányítást, nem mitnha eddig bárki is irányította volna a csapatot, azt hiszem hogy nem is kell ilyen személy, jobb ez így, ha mindenki megy a saját feje után, úgysincs rajtam kívül olyan személy, aki le merne válni a csapattól, én pedig ha megtenném, úgyis halottak lennének, mert mégis mit tehetnének a démonok ellen? Megkarmolják őket? Megégetik őket tűzzel? Ugyan… Egy könnyed mozdulattal tekerem le a láncot az alkaromról, majd eresztem le a földre, bár nem szívesen teszem, majd pedig miután ezzel végeztem, egy ugyan olyan egyszerű mozdulattal „tépem „ le magamról a bőrdzsekit, és dobom a nő irányába, nem mintha sokat érne, de több mint a semmi, és így is örülhet hogy ilyen jószívű vagyok, pár hónappal ezelőtt egyszerűen tovább mentem volna, teljesen ignorálva őt, már csak tényleg annyira kell figyelnem, hogy ha lelépünk erről a helyről, akkor visszavegyem, vagy mondjuk… Lehetséges hogy majd a legközelebbi alkalomnál, mikor átalakulok visszajön, ezt nem tudhatom amíg nem próbáltam ki, bár meglehetősen egyszerűbb lenne úgy, ha visszajönne, mint ahogyan a motor is állandóan ott van, ha kell, s ezért merem pazarolni, illetve ha még sincs… Akkor csak fogok egy másikat, és az onnantól kezdve az enyém, ha a tulajnak nem tetszik, akkor így járt, a franc sem fog vele foglalkozni, és kétlem hogy bárki is a motorját hiányolná amikor New Yorkot éppen démonok tartják megszállás alatt. Lassan felveszem a láncot a földről, majd pedig „ráérősen” forgatni kezdem magam mellett, alacsonyabban hagyva, hogy had szántsa fel egy kissé a padlót, csak egy kis vonalban.
- Alig várom őket. - Mondom kissé buzgón, habár lassú léptekkel megindulok a nő irányába, nem tudom hogy miért, de valami vonz, valami teljesen megmagyarázhatatlan erő, amit valószínűleg csak én mesélek be magamnak, de akkor is ott van…

Svarognak beugranak a túlélési gyakorlatokról lévő dolgok, hogy a mélyen fekvő helyeken kell vizet keresni. A fickó jól mondta, Svarog egy kicsit átkozta is magát, hogy nem neki jutott először az eszébe.
- Jó, akkor előbb vizet kell találnunk, aztán indulhatunk felderíteni, van valakinél valami kulacs, esetleg műanyag palack? - körülnézz a romokon. - Csak tudnám mi a franc történt itt.
Elindulnak az épület felé, Svarog pedig sajnálkozik, hogy nincs pisztolya, de a képessége megvan, sőt itt olyan forróság van, hogy sok tűzgolyóra lenne elég, hirtelen sercegés hallatszik, és mintha egy lágy női hangot sodorna a szél arra.
Nem jó ez a meleg, odafordult Alberthez.
- Öreg, van olyan kendőd még? Meggyúlok. És hallja valaki ezt a hangot?
Próbálja kivenni, hogy mit mondhat.
- Itt valami készül, legyünk óvatosak...

A szél emberi és vér szagot hoz. Szinte egy időben jön egy válasz is. Nem számítottam rá, pláne nem segélykérő hang lesz ez. Radoslava tekintetét megértem. A morgást is abba hagyom és közelebb megyek én is. Kicsit megmagyarázza a nő értetlensége, hogy miért nem láttak minket a démonok viszont nem értem ezt az egész felkészülést, nem is igazán akarom megvárni ennek az erőgyűjtésnek a végét. Radoslava kérdései amivel megbombázza jók de lehet, hogy a nőnek ez így hirtelen fog jönni de remélem tévedek és kapunk válaszokat. Bár a legjobban a hogyan került ide az ami érdekelne mert lehet, hogy azt is megmagyarázná, hogy mi hogyan kerültünk ide egyáltalán. Bár tény, hogy jó időzítés volt mert pont nem látnak minket a démonok. Nem tudtunk volna ilyen könnyen sétálgatni az utcán és a motorosunk tuti már vérben forgó szemekkel lesné az ellenséget. így viszont mintha valami kis emberit mutatna mert a kabátját odadobja a meztelen nőnek.
Tele van sebekkel és a vér szag ami terjeng itt nem biztató. Tuti, hogy kemény harcot vívott és ha a démonok lehet, hogy nem is soká látni fognak minket megint biztos, hogy rögtön megtalálnak minket itt.
- A kérdéseket tegyük inkább későbbre el. Menjünk valami biztosabb helyre először, hogy ne legyünk rögtön szem előtt.
Javaslom gyorsan Radoslava kérdésözöne után. Nem mintha nem érdekelne a válasz csupán többre tartom azt, hogy utána fel is tudjuk dolgozni azt amit mond és ne rögtön egy olyan valami izé szálljon le föntről vagy özönljenek ki az első mellékutcából egy hordányi démon a vérszagra.

~ Azért az "öreg" egy kicsit erős. ~ fut át Albert agyán, miközben jobbjával a nadrágjának a zsebébe túr. Nem kell sokat keresgélnie, mert csak a két megmaradt ex-zubbony ujjat tartotta ott. Abból az egyiket most átnyújtja Svarognak, miközben a legközelebbi rádióra tekint. Nem tetszik neki a fehér zajra emlékeztető zörej. Elég tudományos-fantasztikus filmet és sorozatot látott már ahhoz, hogy tudja. Az ilyen háttér aláfestő hang, sosem jelent jót. Ezért is fordul nagyon hamar a fém épület irányába.
Victor némán követte a társaságot, aminek lassan az élén haladt a furcsa sárkányemberrel és főnökével. Úgy nézett ki, hogy hármójuk túlélési esélye a legnagyobb. A női hangra, illetve a sistergésre megtorpant. Csak néhány szempillantással Svarog és Shear indulása után folytatta maga is az útját. Hiába aggasztották a hangok, amelyek őt leginkább a Homérosz egyik eposzának csapdájára emlékeztette. Csak az nem ugrott be neki hirtelen, hogy melyikre.
A Svarog által feltett kérdés meg sem lepte. Amikor a víz szóba került már tudta, hogy egy olyan megoldást fognak használni ami cseppet sem optimális. Még csak nem is lesz kielégítő. De rövid távon működhet...pontosabban működnie kell. Az más kérdés, hogy némi áldozatot kell majd hoznia egyiküknek. "Komoly áldozatot".

Meglehetősen gyorsan kapja el a kabátomat, és veszi magára, a mozgása alapján nem néz ki súlyosan sérültnek, vannak rajta kisebb sebek, de úgy tűnik, az összes csak felszíni lehet, mert semmit sem gátolnak rajta, és ha még gyorsan mozogna, de látszana rajta hogy ténylegesen sebesült, akkor oké, de így amúgy egy kicsit gyanús, az előbb éppen hogy képes volt talpon maradni, de egyenlőre nem említem meg, ha úgy alakul, akkor egyszerűen csapom majd le a fejét, de mint mondtam, csak ha úgy alakul, egyenlőre csendesen sétálok a megadott irányba, bár szeretnék már démonokat ölni, ezért küldtek ide, de ha ez nem az én világom, vagy csak valamiféle illúzió, akkor fölösleges, ám ez persze nem azt jelenti, hogy nincs hozzá kedvem, bármikor képes lennék most beleugrani egy jó kis harcba, bármikor.
- Igazán szívesen. - Jegyzem még meg a nő irányába, aki meglehetősen hálás módon még annyit sem volt mondani, hogy " kösz ", nem mintha ezt a rövid kifejezést kedvelném, de ennyit megengedhetett magának, és ezeknek kell nekem a védelmükre kelni, vagyis kellett, bár valamilyen szinten most is ez a dolgom, annyiban módosul, hogy immáron csak az ártatlanokat kell békén hagynom, esetleg segítenem rajtuk, de főleg a bűnösöket megbüntetni, és a démonokat visszaszorítani, meg egyéb démonokat rávenni, hogy tegyék a dolgukat, avagy visszaküldeni a pokolra, azt hiszem, ha nincs külön megemlítve, akkor mindkét verzió megfelelhet, visszatérve az ártatlanok védelmezésére, ez annyiban érinthet, hogy ha éppen van hozzá kedvem, illetve egy " bűnös lélek " általában van velük, mivel ha valaki szarban van más által, akkor általában az elkövető ott van, tipikus példa erre egy egyszerű tárca tolvajlás, bár az nem igazán olyan ügy, amibe bele kéne avatkoznom, bár ki tudja, jobb lesz majd biztosra menni, és esetleg egy ilyen esetet is megállítani, nem rohangálással persze, bár ha más lehetőség nem lesz... Na jó, ezt nem ragozom tovább. Séta közben továbbra is ráérősen lengetem a láncot, majd egy kicsit lenézek, csak hogy lássam, mennyire karcolja a földet, s ekkor látom meg a saját lángoló csontozatomat, lévén hogy éppen a felsőtestem semmi nem takarja, érdeklődve mérem végig őket.
~ Heh, elég vaskosak. ~ Ez az egyetlen, ami eszembe jut róluk, semmi több, valamilyen szinten még tetszik is magamnak ez a kép, lehet, hogy ilyen alakban innentől kezdve nem is hordok majd kabátot?... De, fogok, majd éppen milyen kedvem lesz, igen. A nő egy csatornafedőhöz vezet minket... Semmi kedvem oda lemászni, elég időt töltöttem a csatornában már így is, mikor nem volt hová mennem, és nem igazán szép emlékeket tudok hozzá fűzni, végül is csak egy özönvíz mosott ki belőle, még a saját világomban, heh, régi " szép " emlékek, amin akkor kísérleteztem, azóta sem sikerült befejezni, de legalább valamilyen szinten ismerem a város csatornarendszerét, nem mintha ez különösebben kárpótolna. Utoljára, vagyis pontosabban utolsó előttinek ugrok le, szeretem zárni a sorokat, de a nő addig nem hajlandó lemenni, amíg mindenki le nem megy előtte. Az esést egy apró rugózással tompítom, majd pedig végignézek a helyen, minden csatorna ugyan olyan... Nem tudom mennyire van sötét, mindenesetre is a lángjaim valamilyen szinten megvilágítják a helység falait ( feltételezem ). A nő utánunk jön, persze, lehet ez amúgy valamiféle csapda, de nem baj, bármi is jöjjön szembe, úgysem lesz esélye, bár szűk ez a hely, de akkor sem. Érkezik egy válasz is, hogy miért gyűjtenek erőt éppen, bár nem értem, hogy miként lehet ez, ha semmilyen ellenállás nincs már itt, akkor Dormammunak hogy-hogy nincs elég ereje ahhoz, hogy a talpnyalói állandó jelleggel ebben a világban legyenek? Mindenesetre is, elhangzik még egy kérdés, hogy kik vagyunk, és korábban ezt már az egyik némber is kérdezte, akkor azonban elengedtem a fülem mellett a dolgot, így azonban talán már ideje, hogy válaszoljak.
- George Ethan, szellemlovas és x-men... - kielégítő és tömör válasz, de nem tervezem még itt befejezni, habár semmi köze ahhoz, amit az imént mondtam. -...te pedig meglehetősen könnyedén lépkedsz ahhoz képest, hogy az előbb még éppen hogy képes voltál talpon állni, magyarázatot, most. - Kissé fenyegető a hangom, habár nem annak szántam, de egy idegen féregről van szó, nem bízok benne túlságosan.

Nos, működnek a szavaim, bár különösebb reakció nem igazán látszódik rajta, de nem is vártam el, csupán tudni akartam valamit, és most, hogy megvan az információ, meg vagyok elégedve, ez pedig látszik a testtartásomon, igen, a testtartásomon, bár a lány nevére reagálnom kell valamit, már csak kényszeresen is, csak azért, mert velünk is van egy ugyan ilyen nevű nő, kicsit a világ hmm...
- Vasilovij heh? - Kicsit viccesnek találom a helyzetet, nem is számítok most rá, hogy tovább fokozódik az egész, ráadásul meglehetősen gyorsan. Úgy számítottam, hogy névrokonok lehetnek, de Radoslava reakciója, a hirtelen viselkedése és a szavai könnyedén engednek többre is következtetni, ráadásul a lány állítása szerint 2050-et írunk, és eltűntünk egy jó ideje nyomunk veszett. Ez alapján mondhatjuk, hogy elvileg, és látszólag gyakorlatilag is utaztunk az időben, még pedig előre, és ez alapján, mivel a név stimmel, az x-men tagság is stimmel, hiszen az általam valószínűsített anyja is az jelenleg, és szerintem az is marad, bár az élet kiszámíthatatlan, Radoslava reakciója pedig sokat elárul, mond nevet, és egyértelmű utalást ad rá, hogy várandós, bár eddig nem tudtam hogy terhes, nos ettől már meg kell magamnak engednem egy nevetést, nem túl nagyot, csak amolyan gúnyosan jóízűt, nem gúnyosnak szánom, csak egyszerűen olyanra sikeredik, de én nem bánom.
- Nézd meg a kölyködet, nagyra nőtt az évek alatt. - Amolyan dicséret akarna ez lenni, lévén ezzel elismerem, hogy valamilyen szinten erős, mert mégiscsak életben van még, akkor is, ha nem a saját adottságait használja a túlélésre, hanem másokét másolja, igaz, azt a saját erejével teszi... Bonyolult dolgok, nincs szükség a felesleges ragozásra, így ezt itt ennyiben is hagyom. Mivel nem mozgunk semerre, rá teszem a kezem Radoslava vállára, majd pedig finoman tolni kezdem a lány felé, kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből, azzal nem is foglalkozok, hogy az eltűnésünket állítja, legalább is még nem.
- Erre kíváncsi vagyok, úgy tűnik hogy sokáig itt leszünk, javasolnám hogy isme... - Azonban gyorsan elhallgatok, és a kissé sokkosnak tűnő nőt sem tolom előre tovább - amit meglehetősen finoman csináltam, pedig nem szokásom finomkodni - egy kicsit zakatolnak a kerekek a fejemben, majd pedig lassan visszább húzom a lánytól.
- Ha mi eltűntünk, még mielőtt te megszülettél, ha valóban úgy van ahogy összeraktam és ő az anyád, akkor te hogy létezhetsz, lévén hogy nem születtél meg a múltban? - Tulajdonképpen már készülök a lány lefejezésére, a hangom fenyegető, és igazából bármikor kész vagyok félre lökni a nőt, akit közelebb toltam volna a lányához, persze nem úgy félre lökni, hogy a falhoz vágom, csak úgy, hogy ne legyen útban, nem célom ártani a társaimnak, akkor sem, ha állandó jelleggel csak koloncnak érzem őket a nyakamon, de ez most élesnek tűnik, ha jól raktam össze a képet, akkor ez itt nagyon nem stimmel és a lány hazudik, ez esetben lecsalt minket egy szűk helyre, ahol köztudottan nehezebb megvédeni magunkat... Már akinek. Amúgy az egész sor cselekedet, amiket az imént mondtam, mind egyetlen egy homályos épül, bár nagy esélyt látok rá, hogy ismételten igazam van, mert nekem miért ne lehetne igazam? Egyszerűen ez, hogy így alakult... Túlságosan is hihetetlen ahhoz, hogy véletlen legyen, túlságosan, és amit az eddigi életem alatt megtanultam, és az nagyon alaposan berögződött a tudatomban: Nincsenek valódi véletlenek, soha sem voltak, és soha nem is lesznek, ráadásul Rados... Valakit becéztem.. Hova süllyedhetek még?... A lényeg, hogy a nő jelenleg állítása szerint várandós, de eltűnt és a gyerek is vele együtt, egyszerűen akkor ez a fattyú nem születhetett meg, puszta józan ép elmével végiggondolt tényezőkből logikusan összepakolt kép és tény ez, nem több, nem kevesebb.

Svarog látja, hogy az árok alján jég csillog, ami csak egy valamit jelenthet, hogy ez víz, ha csak nem a jövőben nem változott meg valami, és helyette valami ciános/kénes/savas dormannucsapása ami kimarja az ember vagy mutáns belét.
- Hozz fel pár marékkal, én majd megmelegítem. Valakinél van valami ruha, amivel felfoghatjuk, vagy edény, amibe tárolhatjuk?
Nézz körül...
Ekkor meghalja az ordítást a távolból. Felsóhajt.
- Jó, megnézem. Ki tart velem?

Albert elkerekedett szemekkel néz Svarogra. Önuralma menti meg attól, hogy felszínre bukjon belőle az "ostoba" kifejezés, amikor a sárkány lény felveti ötletét, ami szerint felolvasztja a jeget. Tette mindezt egy időben azzal, hogy Albert szívéről óriási kő gurult le, amikor meglátta a jeget. De egy pillanat alatt visszahúzta hideg természetét a forrósodó lelkére. Amikor azonban a távolból érkező hang megzavarja őket és Svarog heves vérmérsékletével felajánlja, hogy hasznosabban tölti az idejét, mint a jég felolvasztása, Albert fellélegzik. Victorra tekint, majd újra Svarogra.
- Menj és derítsd fel nekünk mi történt. Mi addig elintézzük a jeget. Ez fog életben tartani minket. Ez az első...
Victor és Albert megvárják, amíg Svarog távozik. Aztán visszasietnek Warmaster földön heverő testéhez.
- Jobb is ha nincs itt. - Szólal meg Victor, miközben elkezdi lerángatni a halkan szuszogó férfiról a kezeslábas felső részét. - Végül is, hullát rabolunk. - fejezte be gyorsan a gondolatát, mielőtt Albertre és a rosszalló tekintetére pillantana. Inkább kihúzza a félig felültetett test mellett a kezeslábas felső részét. Ezt a férfi kardjával egy röpke pillanat alatt elválasztja az alsó részétől. Az ujjak levágása után az következett, hogy a hátból hasítottak ki csíkokat. A csíkokkal aztán tömlőket készítettek a karokból és a hát megmaradt részéből. Ezekbe próbálták meg begyűjteni a jeget és reménykedtek abban, hogy az anyag külseje vízhatlan volt...így kifordítva akkor is megtartja majd az életet adó H2O-t, amikor az majd megolvad.