A torony

A galadoriak űrállomása, ami a Sötét csillagködben tartózkodik és figyeli a Lidércvilágot kellő távolságból.

Jelly felsóhajt, majd lerakja a kezében lévő könyvet, majd odalépett a műszerfalhoz. Egy fekete nap, ilyet még nem látott, amikor arra vették az irányt, neki látott a különös égitest letapogatásának. Az Obruceni pokoljárás óta sok menekültön segítettek, akiknek az otthonát Anhillus pusztította el, valamint az elesett társai miatti gyásza is enyhült. Persze azóta is azon dolgozik, hogy lehetne lezárni vagy elpusztítani a Hibát...
Minden információra szükség volt, remélte, hogy az űrlovagoknál ezt megkapja... A szenzorok egy nagy objektumot jeleztek. Egy űrállomást.
Jelly szólt Nestornak.
- Nestor, mit gondolsz? Vannak még rajta?
Ha igen, akkor itt volt az ideje felvenni a kapcsolatot a helyiekkel...

Az elmúlt időben megint csak csendesebbek voltak a dolgok, hogy így mondjam, az átlagos rutint végeztük, mentettük a népet ott, ahol hívtak minket, bár be kell látnom, volt, hogy ez nem olyan egyszerűen zajlott le, mint ahogyan az előbb bele kezdem. Sajnos még mindig sokszor visszatérnek az emlékek arról, hogy mit műveltem, avagy mit műveltünk az Obrucenen, de az, hogy mindenhol segítünk, ahova hívnak, segít túllépni a dolgon, könnyebbé teszi az elfogadást, meg úgy konkrétan az egészet, mert mégiscsak jobb személynek érzem magamat ettől. Akárhogyan is, most egy újabb feladat állt elő, a korábban emlegetett űrlovagokkal kapcsolatban, vagyis pontosabban a feltételezett otthonukkal kapcsolatban, mivel még mindig semmit sem tudunk róluk, így az egyetlen helyen kell keresnünk, ahol az adatok szerint vannak, Az Arany Galaxis, az a hely ami a felvételen is szerepelt. Úgy tűnik jó döntés volt eltenni azt a felvételt. Mindenesetre is most itt bolyongunk már egy jó ideje, egy ismerős arc társaságában, Holmes, akinek viszont annyira nem örülök, továbbra sem fűzök hozzá szép emlékeket, vagy egyáltalán bármilyen pozitív érzést, ezért pedig nem is igazán törődök vele különösebben, csak ha nagyon muszáj. A lényeg, hogy régóta haladunk, eddig pedig szinte semmi különösebben érdekfeszítő nem történt, de csak szinte, mert végül is a rendszerek érzékeltek valami meglehetősen érdekeset, elvileg egy fekete napot, ami felé éppen " bolyongunk " a magunk lassú tempójában. Igazából már sokat várni sem kell, mert hamarosan látótérbe is esik valami... Egy objektum az igazából, úgy néz ki, mint egy űrállomás, valószínűleg ténylegesen az is... Lehetséges lenne, hogy megtaláltuk őket?
- Javasolnám a kapcsolatfelvételt. - Bár kétlem, hogy van közös nyelv, talán képesek leszünk így is kidolgozni valamit, vagy esetleg a fordítógépek képesek lesznek azonosítani és úgy fordítani, ki tudja. Csak reménykedni tudok benne, hogy barátságos népek és nem lesz ebből bonyodalom, nincs erre most különösebb szükség.

Ismét belekeveredtem ebbe a káoszba. Megint a védelmezőkkel utazom, noha Thanost most leadták út közben de valahogy az, hogy kevesebb levegőt szívunk el együtt nem segített a kapcsolatunkon. Én most is inkább magamat szórakoztatom amíg ők tesztoszterontól fűtve vesznek levegőt is.
Egy biztató sötét nap fele közeledve mindenki úgy belelkesül, hogy szavazást indítanak a dologról. Szerencse a diplomácia küldetés instant verzióját vissza küldi Nestor, A kapitányunk végre ismét az embereivel foglalkozik. De az emberei az Orbucenen történt dolgok után is komolytalannak tűnnek.
Egy mosolynál többet nem is szánok a dologra, de Nestor fontos dologra hívta fel a figyelmet. A csapatban vannak posztok és azokat be kell tölteni...
Én ehhez mérten ismét megnyálazom az ujjam, és lapozok egyet a könyvben...

-Nocsak, egy védőpajzs - mondta Jelly, miután elvégezte a szkennelést. - Jó, vannak a hajón. Csak már az a kérdés, hogy jók vagy rosszak. - A társaira pillantott, majd vissza a képernyőre, amikor beérkezett az üzenet.
A nő emberinek tűnt, elmondta, hogy a Galador nevű bolygó lakosa, hallott már erről a világról, úgy fest, hogy megtalálták akiket keresnek.
- Lehet, hogy ők azok. - Nestorra pillant, várja, hogy a főnök mit mond. - Szerintem nem lenne jó feldühíteni őket, meg ha készségesek vagyunk, akkor az talán jó pont. Elvégre ezért jöttünk ide, kapcsolatot teremteni.

Nestor szavai után csak hangosan fújok egyet, mint egy állat, így jelezvén, hogy tudomásul vettem, bár megmondom őszintén, nem tetszik ez a beszéd, vagy hangnem, de nem említem meg, ha már úgyis ennyire probléma. Mivel így alakult, így csak csendesen figyelek tovább, amíg mindenki ténykedik, vagy legalább is a legtöbben, egészen nyugodtan érzem magam, habár az előbb történtek nem igazán tettek túl jót a közérzetemnek, de nem mintha ez bármin is sokat befolyásolna, plusz ez egy eléggé apró dolog, valakinek nincs jókedve... Nem fog összeomlani a világ, szóval igen, nyugodt vagyok, egészen addig, amíg nem érkezik válasz arról a bizonyos űrállomásról. Először a meglepettség jelenik meg, ugyanis ez a nő, aki válaszolt, pontosan úgy néz ki, mint egy ember, de tényleg, mintha egy teljesen átlagos nőt látnék, na persze nem mintha oly nagyon tanulmányoztam volna őket, de azért mégiscsak egy bolygón éltem velük, egyszer pedig remélhetőleg majd ismételten ott is fogok élni, otthoni környezetben. Eztán pedig egy kevéske idegeskedés jelenik meg, mert hát mégiscsak le kéne kapcsolni a hajó bizonyos részeit, eddig pedig ezért nem tűnnek túlzottan barátságosnak, bár talán megértem őket, ide állít egy csapatnyi idegen, végül is ellenőrizni kell őket, talán valami ilyesmivel az is elkerülhető lett volna, ami a fellegvárral történt. Ehhez az egészhez viszont már nem fűzök semmit, nem az én dolgom eldönteni és van egy olyan érzésem, hogy bármit is mondanék, kb valami hasonló lenne az eredménye, mint ami az előbb volt... Szóval továbbra is csendben maradok, figyelek, várok, hogy mi lesz, bár valószínűleg úgyis le fogjuk állítani a hajtóműveket és lekapcsoljuk a fegyverzetet, mert amúgy meg különben megtámadnak minket, kicsit sakk helyzet, mert egy ilyen hajó nem hiszem, hogy sokáig bírná egy űrállomás, vagy az arról érkező ki tudja hány hajó támadását.

A mai is egy átlagos napnak indult az űrállomáson, ténylegesen nem különbözött bármely másiktól, csupán nekem annyiban, hogy meg kellett írnom egy amolyan életrajzot, bár őszintén szólva továbbra sem értem, hogy miért, de a kötelesség az kötelesség, én pedig megteszem, amit meg kell, nem mintha ez egy hatalmas feladat lett volna. Mindenesetre is azzal már végeztem egy jó ideje és feltöltöttem a rendszerbe, majd kezdenek vele valamit, ha valóban volt értelme, most pedig próbálok a teendőimmel foglalkozni, a mindennapossá vált rutinnal, bár erre most nem jut különösebben időm, ugyanis megtörténik a második csavar a mai napban. Riadókészültség az egész állomás területén, ez csak egyet jelenthet, ismeretlen hajót, ami meg ki tudja, hogy miféle, vagy éppen, hogy milyen utasokat szállít, igencsak valószínűnek látom, hogy szipolyokat... Félbe hagyom így hát a rutint és készülök az esetleges bevetésre, ha esetleg támadnának, de máshogy alakulnak a dolgok, ugyanis üzenetet kapok, miszerint én vagyok az egyik szerencsés, akinek át kell mennie arra a bizonyos hajóra, ellenőrizni, még azt is közlik, hogy kikkel fogok menni és hogy most azonnal, ami pedig megint csak természetesnek számít. Be kell vallanom, hogy ennek igazán örülök, mivel eddig nem igazán tettem semmi érdemlegeset sem, valahol el kell kezdeni és bár ez nem tűnik egy oly hatalmas dolognak, ki tudja, hogy mit találunk még ott.. A szipolyokon kívül! Biztosnak látom, hogy ők lehetnek azok, mert miért is jönne bárki ide? Erre a helyre? Felragadom a fegyverem, melyet most kivételesen nem a hátamon tartottam, hanem az egyik falnak támasztva, mivel elvileg még sok időt kellett volna itt töltenem, a lényeg, hogy eztán pedig tempósan megindulok az egyetlen helyre, ahova ilyenkor "illik" menni, a teleport szobába. Menet közben a páncélzatom felkúszik a testemre, ami viszont még fontosabb, hogy meglátom azt a pár személyt, kiket követnem kéne, ez pedig azt jelenti, hogy pont időben vagyok. Némán csatlakozom melléjük és meg sem állok, amíg oda nem értünk.

Nagyon olajozottan megy minden, meglepő mennyit fejlődött a csapat képessége az alázat terén. Nem mondom, hogy tökéletes, de sokat fejlődött. Ahogy Nestor engedelmeskedik az idegen hölgy parancsának azok szinte meg is jelennek a hídon. Nem tagadom, engem is meglepve, na nem annyira a lépéssel mint a hirtelenségével. Egy pillanatra összerezzenek, becsukom a varázskönyvem, majd a belső zsebekbe mélyesztem, közvetlen a szívem fölé.
Lassan kelek föl a székből és a testemtől eltartva hagyom a kezeimet az első pár másodpercre, mielőtt összekulcsolnám hátul.
- Üdvözlöm a Galaxis Védelmezőinek hajóján, jó lovag! - Nyitok egy csipetnyit a beszédhangom feletti hangerővel. tudásom szerint utánozva a középkori heroldok stílusát. Bár nagyon kíváncsi vagyok a páncéluk mennyiben tér el pontosan a lovagokétól akit mi ismerünk nem kockáztatom meg, hogy annak szenteljem a figyelmem, ellehetetlenítve a szemkontaktust.
- Jonathan Holmes, rendelkezésére... - Fejezem még be a nyitást egy enyhe meghajlással, hagyom had válaszoljon úgy ahogy ő kíván, talán sokat segít majd a válasz milyensége azon, hogy helyesen választhassam meg a saját stílusom.

Jelly meglepetten hallja, hogy Holmes valami középkori nyelvezeten köszönti az űrlovagokat, nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, inkább egy mosolyt választ. Ha találkoznának valami őskori törzzsel, akkor Holmes elkezdene majom módjára makogni, és barlangrajzokat...
Majdnem elkuncogja magát, inkább kihúzza magát, amikor Nestor veszi át a bemutatást. Előrelép, és elmosolyodik.
- Carl Morrow vagyok, a csapat úgy mond fizikusa. A Földről. Sok jót hallottunk önökről.
Remélte, hogy az Orbuceni dolgokról nem tudnak ezek a különös alakok, ki tudja hogy milyen kapcsolatban álltak a bolygó lakóival. Ha meg igen, akkor jogosan feltételezhetik róluk, hogy talán tömeggyilkosok, bizonyítaniuk kell az ellenkezőjét, és kitudja, hogy az Űrlovagok milyen segítséget adhatnak nekik a rovarok ellen...

Nos, kapunk még egy olyan megjegyzést, hogy lehetőleg viselkedjünk minél normálisabban, amiről úgy vélem, hogy nem lesz igazából kihívás, így csak bólintok egyet, majd pedig... Fény és meg is érkezik a csapat, akiken eléggé érdekes páncél van, tulajdonképpen eléggé jól néz ki, legalább is szerintem, köztük pedig itt van ez a nő, aki bár páncélban van, valahogy még is felismerem... Bár egy kis ideig nem vagyok benne biztos, de a hangja végül elárulja, bár nem hallottam túlzottan sokáig, mégis ennyi elég hozzá, hiszen nem volt az régen. Tulajdonképpen, néhányaktól eltérően, én nem köszönök, nem is biccentek, csak nyugodtan állok egy helyben és figyelek, mert hát... Most ellenőriznek minket, ez nem a formalitások ideje, azok majd esetleg utána, már ha itt ez szokás, mert az eddig tapasztaltak alapján nem vagyok benne biztos, bár ez pedig valószínűleg csak a felszíne a dolgoknak, így nem mondok biztos véleményt, majd idővel még kialakul, mindenesetre is eddig tetszik, hogy komolyan veszik a dolgot, felkészültek, az már egyszer biztos. Amúgy meg már minden közölve lett végül is, legalább is amit most tudniuk kell, részletek úgyszintén ráérnek később is, bár ha mások nem említették volna a fontos tényezőket, akkor se hiszem, hogy bármit mondanék, tényleg előbb ezen essünk túl, remélhetőleg pedig semmi kellemetlen nem lesz benne. Kíváncsi vagyok, hogy mennyiire lehetnek erősek, mivel végül is nagy számban vannak jelen, ahhoz képest legalább is, hogy mennyien vagyunk itt és közülünk hányan harcképesek, nem mintha harcra készülnék, csak kíváncsi vagyok, bár amúgy meg a szám semmit sem jelent, lehet, hogy páran képesek küzdeni közülük, a maradék pedig nem... Bár nem úgy néznek ki, mint akik nincsenek rendesen kiképezve, csupán azt mondom, hogy sosem lehet tudni, amíg nem győződik meg róla az ember egészen biztosan, viszont én pedig nem fogok határokat feszegetni.

Még kapunk egy gyors leírást a hajóról és a feladatról, eztán pedig teleportálás következik, ami a szokásos, fény, majd pedig már ama bizonyos hajó fedélzetén vagyunk. Egy gyors pillantást vetek az idegenekre, sokfélék, de a felszín alatt valószínűleg mind ugyan azok és csak idő kérdése, hogy kiirtásra kerüljenek, legalább is én így látom, de természetesen tudom, hogy tévedhetek, viszont még mindig ezt látom a legvalószínűbbnek, mondják magukat akárkinek is. A jelzésre jómagam is elindulok és egyenesen a raktér felé veszem az irányt. A folyosókon természetesen nyitva tartom a szemem, figyelek mindenre, ha esetleg ebben a környezetben próbálnának elrejteni valamit, bár igaz, erre meglehetősen kevés esély van, de sosem lehet tudni, hogy milyen ravasz is az ellenség. A rakteret elérve, főként bombák után kezdek kutatni, illetve élőlények, vagy bármi olyasmi után, amit az állomás megtámadására vagy elpusztítására, esetleg egy öngyilkos akcióra használhatnának, a kutatás pedig a legapróbb zugokra is vonatkozik, nem csak felszínesen, mindent, minden csomagot és egyéb dolgot átvizsgálok, ami itt található. Kétlem, hogy minden tiszta lesz, de ha mégis, akkor folytatom az utamat, ezúttal egy végül is véletlenszerű irányba, közben pedig ugyan úgy figyelek, néha pedig még hátra is tekintek, hogy biztosan nem akar-e semmi hátba támadni, jobb erre is gondolni a sok lehetőség közül.

Meglehetősen körültekintő fajta ez a gladori, szépen bővülnek róluk a jegyzeteim. Rögtön a bizalmatlan után írom azt hiszem, de előfordulhat, hogy csak eleinte ilyenek. Meglehet az is segítene, ha tudnánk milyenek a szipolyok. Minden esetre egy kicsit kezdem magam kényelmetlenül érezni magam mikor azt mondják elhajtottuk őket. Sajnos még mindig sok a hiányzó információ. Mikor is lehetett ez, mi okból és ki hajtotta el őket pontosabban, de Nestor mentesít minket az első körben. Én pedig nem igen szeretnék beleszólni a mondanivalójába. Ellenben kihasználom a lehetőséget, hogy nem én vagyok a szószóló most. Megnézem a vezetőjük páncélját, látók-e a felületen gépeket vagy csak erősebb a páncél mint az általunk ismertek a múltból. Illetve a szerkezetéből szeretném megállapítani, hogy milyen harcra alkalmas, a mozgásukból például, hogy mennyire lehetnek benne gyorsak . De ami számomra valószínű fontosabb lesz. A rangjelzések rendszere vagy egyéb eltérés a felszerelésben.