Mojo Sziget
4 / 4 oldal • Megosztás
4 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Re: Mojo Sziget
Irány: Marad
Karakter neve: Lorna Howlett
Reag:
A táska odadobása jó ötlet volt, ennek ellenére hamarosan megéreztem a fájdalmat a mellkasomban és a felső testemben, ahogyan a lövései eltaláltak. A vér illatát éreztem meg a levegőben pont azelőtt, hogy mind a ketten a földre zuhantuk volna. Nem üvöltöttem, volt már rosszabb, többször, sokkal rosszabb, csak a fogaimat szorítottam össze és vadállatias morgás tört elő ismét a torkomból. A fájdalomtól sűrűbben szedtem a levegőt, de ez csak rontott a helyzeten. Volt néhány pillanatnyi időm, hogy lássam hol találtam el azt a majmot, a nyakán sebeztem, meg. Nem láttam teljesen biztosan, de meg mertem volna rá esküdni, hogy az ütőerét találtam el, percei voltak hátra, megérdemelte azért, mert megölte Algernont! De nem volt továbbra sem időm ezen gondolkodni, mert még mindig ott volt a kezében a lézerfegyver. Éreztem, hogy a szervezetem dolgozik és a golyó ütötte sebek gyógyulnak már. Amilyen gyorsan tudtam pattantam fel a földről. Arra figyeltem, hogy támad-e, mert ha igen, akkor próbáltam azonnal kitérni a lövés elől, a fejemet és torkomat védve a támadásai elől. Amit próbáltam megtenni, hogy belharcba kerülök, ahol már semmi hasznát nem veszi a fegyverének, attól függően, hogy miként tudtam megtenni ezt bukfenccel, vetődéssel, vagy pedig akár csúszással úgy próbáltam megérkezni. A kitérésre és a védekezésre ügyelve mindvégig az arcomat és a fejemet védve. Ha próbál kitérni, akkor igyekeztem vele mozdulni úgy, hogy ne tehesse meg. Ha bukfencből, vagy vetődésből érkezem meg, a kézkarmaimmal próbálom megsebezni az egyik kezemmel elkapni a vállát, a másikkal az álla alatt megütni úgy, hogy a karmok az agyába érjenek, a fegyver elkerülésére itt is ügyelek.
Ha becsúszás után érkezem meg, a lábfejemen levő karommal a torkát, vagy a tüdejét célzom meg, amelyik közelebb van és jobban támadható, abba próbálom beleállítani azt, hogy minél gyorsabban vége legyen a harcnak.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: két lézerlövés, 3 golyó ütötte seb (de már gyógyulnak)
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: Mocsárjáró (rajta)

_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Irány: Marad
Karakter neve: Tyranis
Reag:
Egyetlen szívdobbanásnyi időre volt veszélyes a helyzet. Bárki mást a gyorsuló szívverés és a zihálás elárult volna, de Tyra ugyanolyan hűvös és nyugodt maradt, mint bármikor. A hidegvére mentette meg attól, hogy ne vegyék észre. Egyelőre még mindig nem történt semmi, látta a férfit, de nem kockáztatta meg a támadást. Nem lett volna logikus, főleg, hogy nem ismeri azt, hogy mire képes a másik és ott volt benne a nevelés, hogy nem öl meg senkit. Arra nevelték, de mégis a logika azt diktálta, hogy meg kellene tennie mindezt. tudta, hogy hogyan kell, de mégis. Így egyelőre még mindig lapult és várakozott, hogy merre is fog elindulni a férfi. Őt figyeli, amennyire tudta. Ha a férfi elindul egy olyan irányba, amerre Tyra is tud mozogni a fedezéke védelmében, akkor arra mozog ő is a lehető leghalkabban - erre nagyon ügyel -, próbálva végig a fedezékben a férfi oldalába kerülni, és ha az megérkezik hozzá, akkor fog támadni. Mivel a férfi a látottak alapján humaniod, így Tyra annak a felsőtestét célozza meg a támadással, pontosan a bordákat, hogy azokat szétvágva a tüdőt és a gerincet is képes legyen a belső szervekkel egyetemben roncsolni, hogy a halál a lehető leggyorsabban álljon be.
Ha a férfi ellentétes irányba halad, mint ő tudna, akkor csak várakozik és várja, hogy elmenjen és nem támadja meg.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés:2-es táska: Mocsári ruha, téli ruha(rajta), gyógyszeres doboz, vizes palack.

Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Mojo Sziget
Irány: Kelet
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Ellenőrzöm a testet, halott, az oldalán van egy fegyver, azt leszedem róla és elrakom, ahogy a kardot is, csak a pisztoly marad nálam. Még utoljára körbenézek, majd amilyen gyorsan csak tudok, képességemet is használva a jégmező felé veszem az irányt, futok. A hegyek felé nem akarok menni, nehéz terep és veszélyes, a sivatag pedig túl nyílt és nagy a szárazság. Már így is elég időt vesztettem, nincs értelme sokat totojázni, egyszerűen túl sok időt pazaroltam arra az egy hullára, futás közben azért figyelek a lábam elé, nehogy elessek a csúszós talajon.
~ Fenébe. Nem tetszik ez az egész, még van pár célpont, meg kell őket keresni és likvidálni, nem a legegyszerűbb feladat. Pláne, hogy olyanok is vannak itt akikkel képtelen vagyok végezni.
Néha tekintetem körül hordozom a tájon, van-e valamilyen veszélyforrás, vagy célpont a környéken, nem örülnék a meglepetéseknek. Ha mégis támadás ér, egy ugrással, ellépéssel, gyors vetődéssel igyekszem kitérni, majd egy nálam lévő tárgyat az ellenség arca felé hajítani hátha megzavarja. Bár igazából valószínű, hogy lelőnek, de csak ha tudnak, ezért kell gyorsnak is lennem.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: víz x2, étel x2, gyógyszer x2 (egyik táska) ; mocsári és dzsungel ruha (másik táska) ; sokkoló, beretta, katana, mesterlövész puska, téli ruha (rajta/nála)

Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
Irány: marad
Karakter neve: Bérmajom
Egy egész ügyes trükkel próbál megzavarni a nő, de én nem dőlök be. Csak azután lövök, hogy a zavaró tényezők megszűntek. Még így is rengeteg időm van, bár a fa meglepően kevés védelmet nyújt. Mindkét fegyveremmel tüzelek a felfelé igyekvő nőre. Karmait látva tudom, hogy mindenképp el kell kerülnöm a közelharcot, de ez nem tűnik túl nehéz feladatnak. Néhány jól irányzott lövés vissza kell lökje. Az volt a hibám, hogy túlságosan bíztam ebben. 5 találat érte, de sikerült ennek ellenére is a közelembe férkőznie. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire szívós lehet. Egy pillanat műve csak, és már érzem, hogy eltalált. A fájdalom a nyakamba hasít. A rohadt életbe! Bal kézzel a sebhez kapok, aminek eredményeképpen elejtem a Berettát, és még az egyensúlyomat sem vagyok képes visszanyerni. Egyszerre esünk le a földre. Villámgyorsan mérem fel a helyzetet. Valószínűleg halott vagyok, de ahhoz, hogy bármi esélyem maradjon, nagyon gyorsan végeznem kell a nővel. De mi kell neki, ha ennyit kibírt?! Nem hezitálok, tudom, hogy a képességeimre súlyos negatív hatást gyakorló vérveszteség minden töredékmásodperccel nő. Azt teszem, ami először eszembe jut ilyen ellenállás láttán. Minél több lövedéket próbálok a fejébe ereszteni. Ha valami hat, akkor az ez lesz. Nincs más lehetőség. Ez már nem szakértelem, ez már végső elkeseredés. Ha ez nem használ, már biztos halott vagyok. Eközben amennyire lehet igyekszem minél távolabb kerülni ellenfelemtől. Nem kaphatok még egy találatot, az már az utolsó ezrelék esélyeimet is elvenné az életbenmaradásra.
Mióta nem ivott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: Vágás a torkon
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: 2 gyógyszeres pakk, 3 adag étel, 3 palack víz, egy dzsungeljáró (épp viselem), egy mocsárjáró, és egy hójáró öltözék, 1 főzőkészlet, 1 katonai kés, egy kétcsövű kis puska és hat töltény (2 a csövekben), egy lézerpisztoly 1 akkuval (szintén betöltve). + 1 gyógyszeres pakk, Beretta pisztoly 6 tölténnyel

Mesélő
Reneszánsz: Danny Long, Bérmajom, Jerome Masamba/Ravasz, Peterson Gray, Antoine Alanian (X-diák)
Végtelen Háború: Damian Long
Másik Világ:
Outsiders: Jerome Masamba, T'Challa/Fekete Párduc
Apokalipszis Kora:
Exiles: Antoine Alanian
X-Rezervátum: Danny Long
Danny Long- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1097
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2012. Mar. 17.
Age : 30
Karakteradatok
Főkarakter: Danny Long
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Mojo Sziget
/Elnézést a késésért, cserébe kicsit felpezsdítem a hangulatot./
Előzmény előtt:
Lorna, Bérmajom
A bérgyilkos lő és a lány becsúszik. Az első lézert a kezével védi a másodikat nem elégé és az eltalálja, de mindegy, mert jelenleg Lorna messzebb gyorsabb az ellenfelénél és a vágások sora végez a majommal. A kettő a földre esik.
Arzenál
Pihen
Tyranis, Ramirez
A lány hangtalanul követi a férfit és az már csak arra lesz figyelmes, hogy az apró kék lányka egy hatalmas csatabárddal ugrik neki.
Esemény:
Ramirez, Tyranis, Arzenál, Lorna
Mindenki alatt a világ fehéren kezd el világítani és hirtelen eltűnik.
A négy alak a földön ébred fegyverek és sérülések nélkül. Közöttük Mojo feje lebeg.
- Szent Én! Kicsikéim! Azt hittem ti hősök vagytok vagy mik. Pár perc alatt lemészároltátok egymást gondolkodás nélkül! Ez új rekord! De ez így elűzi a nézőket. Szóval az utolsó három helyezettet élethalál aréna mérkőzésben választjuk ki! Ugye milyen jó ötlet? Egymás belét fogjátok kiszedni! Na nem is húzom el, mert látom, hogy máris akartok ilyet játszani! Az első felállás egy fiú egy lány!
Esemény után:
Tyranis-Azenál
Egy modern Colosseumban jelennek meg. Egy hatalmas kerek puha homokú Arénában, ahol undorító pöfetegek éljeneznek nekik.
Kettejük között öt méter van és ott jelenik meg Mojo feje.
- Mivel a puszta kéz kissé durva lenne ezért kaphatok fegyvert. Egy hosszú kardot vagy két kisebbet. Nos? - ha választottak, megjelenek a fegyvereik a kezük és Mojo kacagni kezd. - Lássuk mi győz: a tudás vagy a vak szerencse!
Lorna-Andrew
A páros ugyanolyan modern űrtechnológiájú arénában jelenik meg sértetlenül. Lornán a megszokott ruhája van és Andrew Feekete Párduc jelmezben áll. Náluk is megjelenik Mojo.
- Belétek kár a fegyver, hisz ti két vad ragadozó vagytok! Amerika veszedelmes Rozsomákja és Afrika rettenetes Párduca! Csak vért várok tőletek, de rengeteget!
A hologram eltűnik egy nevetéssel.
Az elődöntő megkezdődőt!
1. Lorna Howlett, VH - Serena
2. Tyranis, Másik V - Tyranis
4. Andrew Ramirez, VH
11. Arzenál, VH - Jester

"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Irány: –
Karakter neve: Tyranis
Reag:
Sikerült megérkeznie az ellenfeléhez és nekiugrani a számítások alapján, ám ekkor valami történt. Látta a fehérséget a talajon, a hóban, ami nem volt logikus, hacsak nem csalt Mojo és nem ölte meg őket ebben a pillanatban. Mikor magához tért magán kívül három másik személyt látott, mindannyian a „Végtelen Háború” világáról logikus, hogy ilyen realitásnévvel mindannyian még életben vannak. Ez a lény továbbra sem volt logikus, hogy mi alapján dönt és mit miért tesz, így hiába próbálkozott volna azzal, hogy megértse. Egy újabb helyszínváltás, homok mindenhol, egy zárt kör alakú helység. A másikon nézett végig, a szerencse fia, legalább is így írták ki őt és mindezt megerősíti Mojo is. fegyverválasztás, a fejében végiggondolt legalább tíz-tizenöt lehetséges megoldást és számítást, hogy melyik lenne a logikusabb és a jobb választás. Ő maga semmit sem bízott a véletlenre, sem pedig a szerencsére, az ilyesmik változók voltak az egyenletben, amik vagy bejöttek, vagy nem. Maradt inkább a tudománynál és a pontos matematikai és fizikai számításoknál.
- Két rövidkard – mondta a megszokott érzelemmentes hangján.
Ha megkapta a fegyvereket, akkor védekező állásba állt, egyelőre nem támadott, sokkal inkább ki akarta ismerni az ellenfelét. Ha az ellenfele támad, akkor ő kitér a támadások elől, jelenleg nem a legutolsó időpontban, amikor még megteheti, hanem a legoptimálisabb esetben, révén nem tudta, hogy az egyenletein és számításain mennyit ront a másik szerencséje.
Mióta nem ívott: ??:??:??
Mióta nem evett: ??:??:??
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: ??:??:??
Felszerelés:2 rövid kard
Karakter neve: Tyranis
Reag:
Sikerült megérkeznie az ellenfeléhez és nekiugrani a számítások alapján, ám ekkor valami történt. Látta a fehérséget a talajon, a hóban, ami nem volt logikus, hacsak nem csalt Mojo és nem ölte meg őket ebben a pillanatban. Mikor magához tért magán kívül három másik személyt látott, mindannyian a „Végtelen Háború” világáról logikus, hogy ilyen realitásnévvel mindannyian még életben vannak. Ez a lény továbbra sem volt logikus, hogy mi alapján dönt és mit miért tesz, így hiába próbálkozott volna azzal, hogy megértse. Egy újabb helyszínváltás, homok mindenhol, egy zárt kör alakú helység. A másikon nézett végig, a szerencse fia, legalább is így írták ki őt és mindezt megerősíti Mojo is. fegyverválasztás, a fejében végiggondolt legalább tíz-tizenöt lehetséges megoldást és számítást, hogy melyik lenne a logikusabb és a jobb választás. Ő maga semmit sem bízott a véletlenre, sem pedig a szerencsére, az ilyesmik változók voltak az egyenletben, amik vagy bejöttek, vagy nem. Maradt inkább a tudománynál és a pontos matematikai és fizikai számításoknál.
- Két rövidkard – mondta a megszokott érzelemmentes hangján.
Ha megkapta a fegyvereket, akkor védekező állásba állt, egyelőre nem támadott, sokkal inkább ki akarta ismerni az ellenfelét. Ha az ellenfele támad, akkor ő kitér a támadások elől, jelenleg nem a legutolsó időpontban, amikor még megteheti, hanem a legoptimálisabb esetben, révén nem tudta, hogy az egyenletein és számításain mennyit ront a másik szerencséje.
Mióta nem ívott: ??:??:??
Mióta nem evett: ??:??:??
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: ??:??:??
Felszerelés:2 rövid kard
_________________
Reneszánsz: Tyranis; Másik világból: Tyranis; Végtelen Háború: Tyranis, Angelica Butler, Világelme
Ultimate: Tyra Rel Brahe; Outsiders/Reneszánsz/AoA: Jonah Wright, Beatrice Mortimer; X-diák: Kaelyn Moore
Pólófelirat Reneszánsz: "Szóljatok, ha minden diákot elraboltak!"; Out: "A telepaták halkabban kiabáljanak!"
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Re: Mojo Sziget
Irány: -
Karakter neve: Lorna Howlett
Reag:
Éreztem az égető fájdalmat a kezemben, majd végül megérkeztem hozzá, a karmaim a húsába vájtak, majd egy utolsó éles fájdalom és sötétség. Talán még én is meglepődtem, hogy kinyitottam a szememet. Andrew volt itt, meg az a másik srác a mi világunkról, meg a kék lány. Hangosan mordultam fel annak a féregnek a szavaira, amikor mondta, hogy miként fogunk küzdeni. Egy újabb villanás és már egy másik helyen voltam Andrew-val szemben.
- Te nyomorult átkozott féreg! – kiáltottam fel. – Ő a barátom!
Ő a barátom volt te nyomorult. Nem ölhettem meg a saját barátomat! Lehajtottam a fejemet néhány pillanatra, majd egy-egy „snikt” hanggal megjelentek a karmaim. Nem akartam megölni, őt nem, ahogyan a mieinket nem. Ők mind a barátaim voltak annak ellenére, hogy otthagytak, mert én kértem őket.
- Ha te jutsz haza… - néztem fel Andrew-ra. – Mond meg kérlek Bard-nak a családomnak, hogy szeretem őket és sajnálom, hogy nem tudtam személyesen elbúcsúzni.
Azt már nem tettem hozzá, hogy és hogy csalódást okoztam Bardnak és apának, akik valószínűleg többet várnának tőlem, de ezt nem kellett kimondani hangosan. Támadóállást vettem fel, beleszagoltam a levegőbe, hátha megérezni Mojo-t, hátha itt rejtőzik. Azt a sárga férget akartam megölni igazából, meg Blastaar-t. Ismét Adnrew-ra figyeltem, speedster volt, halálos, ragadozó, akárcsak én. Nem tudtam, hogy milyen új képességei vannak, de a gyorsasága lehet a nagy fegyver. végül visszavontam a karmaimat és felegyenesedtem.
- Nem fogok ellened harcolni pubi. Mojo-t akarom holtan, nem téged – mordultam fel.
Eltartottam a kezeimet magamtól és a tenyereimet fordítottam felé, mutatva, hogy nem ellenségesek a szándékaim. Ha megtámad és megpróbál megölni, nem fogok védekezni.
Mióta nem ívott: ??:??:??
Mióta nem evett: ??:??:??
Sérülései: -
Mióta ébren van: ??:??:??
Felszerelés: -
Karakter neve: Lorna Howlett
Reag:
Éreztem az égető fájdalmat a kezemben, majd végül megérkeztem hozzá, a karmaim a húsába vájtak, majd egy utolsó éles fájdalom és sötétség. Talán még én is meglepődtem, hogy kinyitottam a szememet. Andrew volt itt, meg az a másik srác a mi világunkról, meg a kék lány. Hangosan mordultam fel annak a féregnek a szavaira, amikor mondta, hogy miként fogunk küzdeni. Egy újabb villanás és már egy másik helyen voltam Andrew-val szemben.
- Te nyomorult átkozott féreg! – kiáltottam fel. – Ő a barátom!
Ő a barátom volt te nyomorult. Nem ölhettem meg a saját barátomat! Lehajtottam a fejemet néhány pillanatra, majd egy-egy „snikt” hanggal megjelentek a karmaim. Nem akartam megölni, őt nem, ahogyan a mieinket nem. Ők mind a barátaim voltak annak ellenére, hogy otthagytak, mert én kértem őket.
- Ha te jutsz haza… - néztem fel Andrew-ra. – Mond meg kérlek Bard-nak a családomnak, hogy szeretem őket és sajnálom, hogy nem tudtam személyesen elbúcsúzni.
Azt már nem tettem hozzá, hogy és hogy csalódást okoztam Bardnak és apának, akik valószínűleg többet várnának tőlem, de ezt nem kellett kimondani hangosan. Támadóállást vettem fel, beleszagoltam a levegőbe, hátha megérezni Mojo-t, hátha itt rejtőzik. Azt a sárga férget akartam megölni igazából, meg Blastaar-t. Ismét Adnrew-ra figyeltem, speedster volt, halálos, ragadozó, akárcsak én. Nem tudtam, hogy milyen új képességei vannak, de a gyorsasága lehet a nagy fegyver. végül visszavontam a karmaimat és felegyenesedtem.
- Nem fogok ellened harcolni pubi. Mojo-t akarom holtan, nem téged – mordultam fel.
Eltartottam a kezeimet magamtól és a tenyereimet fordítottam felé, mutatva, hogy nem ellenségesek a szándékaim. Ha megtámad és megpróbál megölni, nem fogok védekezni.
Mióta nem ívott: ??:??:??
Mióta nem evett: ??:??:??
Sérülései: -
Mióta ébren van: ??:??:??
Felszerelés: -
_________________
Reneszánsz/Outsiders: Serena Amelia Davidson/Lensherr; Adia, a szimbionta; Namor McKenzie/Wilhelm Davidson
NJK-k: Zacharias Waver-Davidson/Hood; Jövőből: Amelia (Serena) Davidson; Stephanie Davidson/Zaphire
F4 realitás: Serena Davidson; Végtelen Háború: Lorna Howlett; X-diák: Willow Moore
Egyéb karaktereim - Nefadar, Nefi, Fórumanyu
Serena Davidson- 11. szint - 25 kredit
- Hozzászólások száma : 1338
Hozzászólások régi : 1458
Korábbi szint/kredit : 11. szint - 25 kredit
Aktuális szint/kredit : 13. szint - 35 kredit
Reputation : 17
Join date : 2011. Feb. 26.
Karakteradatok
Főkarakter: Thorhalla
Főkari/multi: Multi
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Irány: -
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Fokozott figyelmemnek hála észreveszem, hogy egy kék bőrű lány oldalról nekem ront egy óriási bárddal, azonnal térnék is ki, de nem előre, hanem egy lendületes hátra lépéssel, ugrással, vetődéssel hátra felé. De erre már nincs lehetőségem, hirtelen ismét máshol vagyok, már csak négyen vagyunk itt, egyre érdekesebb, úgy tűnik olyan gyorsan fogynak a játékosok, hogy ez árt Mojonak. Szétszed minket, két fős párbajra, ellenőrzöm fegyvereim, nincsenek nálam, végig nézek a két idegen alakon, remélem a másik fickóval kerülök össze. Ismét egy teleportálás, körbenézek, egy modern aréna, lenyűgöző építmény, aztán hirtelen szemem megakad Lornán. Hirtelen olyan érzés mintha elpattanna valami bennem, pedig már számoltam ezzel a lehetőséggel, fejemet lehajtom és várom mi fog történni.
- Én nem fogok nekik semmit mondani. Pont azért amit mondtál, neked van családod.
Mikor hallom, hogy karmai kicsapódnak leültem törökülésbe. Aztán a hosszú várakozás közben ismét hallom Lornát, felnézek rá.
~ Érdekes. Szóval nem csak én így gondolkodtam így, pedig... nem is beszéltünk sokat, sőt, igazán nem is ismerjük egymást. és mégis a barátjának tart.
Lassan felállok. Körülnézek, majd levetem a maszkom, kicsit zavaró már.
- Akkor ez eldőlt. Nem harcolunk.
Szokásos gondolataim megint figyelmeztetnek, lehet ez csak csapda és Lorna valójában hátba akar támadni, kihasználva a bizalmam, akkor tegye meg, már mindegy.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Fokozott figyelmemnek hála észreveszem, hogy egy kék bőrű lány oldalról nekem ront egy óriási bárddal, azonnal térnék is ki, de nem előre, hanem egy lendületes hátra lépéssel, ugrással, vetődéssel hátra felé. De erre már nincs lehetőségem, hirtelen ismét máshol vagyok, már csak négyen vagyunk itt, egyre érdekesebb, úgy tűnik olyan gyorsan fogynak a játékosok, hogy ez árt Mojonak. Szétszed minket, két fős párbajra, ellenőrzöm fegyvereim, nincsenek nálam, végig nézek a két idegen alakon, remélem a másik fickóval kerülök össze. Ismét egy teleportálás, körbenézek, egy modern aréna, lenyűgöző építmény, aztán hirtelen szemem megakad Lornán. Hirtelen olyan érzés mintha elpattanna valami bennem, pedig már számoltam ezzel a lehetőséggel, fejemet lehajtom és várom mi fog történni.
- Én nem fogok nekik semmit mondani. Pont azért amit mondtál, neked van családod.
Mikor hallom, hogy karmai kicsapódnak leültem törökülésbe. Aztán a hosszú várakozás közben ismét hallom Lornát, felnézek rá.
~ Érdekes. Szóval nem csak én így gondolkodtam így, pedig... nem is beszéltünk sokat, sőt, igazán nem is ismerjük egymást. és mégis a barátjának tart.
Lassan felállok. Körülnézek, majd levetem a maszkom, kicsit zavaró már.
- Akkor ez eldőlt. Nem harcolunk.
Szokásos gondolataim megint figyelmeztetnek, lehet ez csak csapda és Lorna valójában hátba akar támadni, kihasználva a bizalmam, akkor tegye meg, már mindegy.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
Felpattanok a földről mikor kifehéredik a terep, de a következő kép már a sárga pofa. Az első gondolat meg a meglepetés a megbánás hiánya miatt. Hiszen tudom miért tettem azt olyan biztos kezekkel ahogy.
~ Rám vár otthon valami, ami nem veszíthet el. ~ Bár lehet csak családi örökség a dolog. De a változott szabályok nem tetszenek.
Egy pillanatra eszembe jut, hogy a hosszú kardot választom és kihasználom, hogy erőből valószínűleg jobban állok. Illetve a meglepetést és simán átszúrok a védelmén. De túlságosan keveset tudok a csajról.
- Két kisebb... - Mondom csak hidegen, az ellenfelemet fürkészve. Ugyanolyan fegyverekkel indulunk. A hidegség a lány szemében nem engedi, hogy elkényelmesedjek. Nem mintha egy nagy vívó zseni legyek szóval...
~ legyen a vak szerencse... remélem ti most nem láttok ~
Egy pillanatra ellazítom a tagjaim mikor ő felveszi a védekező állást, félti az életét és küzdeni fog érte. De én szerzem meg a győzelmet, vétek lenne nem kihasználnom a terepem...
Megforgatom egyszer a kezemben a kardokat, hogy érezzem őket, a súlyt, ahogy a levegőt szelik, az élét a tetteimnek és a sivárságát e világnak. De a következő mozdulatom már egy lépés, miközben a jobb kezemben lévő kardot védekezőleg emelem magam elé, míg a bal kezemben döféshez lefele van a penge, de a kezem is.
A harmadik lépéssel viszont elvileg elég közel kerülök az első trükkhöz....
Fordulásból a szemébe lököm a homokot, közben jobbra indulok ki és lesújtok fordulásból a jobb karddal magas ívben. Olyan erővel és gyorsasággal, hogy két kézzel kelljen védekeznie és meghagyva akkor távolságot, hogy felém kezdjen mozdulnia ahhoz, hogy elérjen. Ha lépne akkor egyszerűen ballal döfök át a pillanatnyi bontott védelmen.
Ha nem lép és sikerült mögé pördülnöm a fordulás befejeztében nagyjából földközelbe, guggolásba érkezem a lendületem pedig belevezetem egy vágásba ami a bal kéz tartás miatt nem túl elegáns, de talán elég ahhoz, hogy elugorhassak hátra mire észbe kap.

Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Mojo Sziget
Lorna-Andrew
Mojo feje újra megjelenik és kacagni kezd.
- Ha a cica nem harap, akkor majd másra használom fel!
Ezzel a nő fénybe borul és sikolt egyet, ahogy kín végig járja a testét a teleportáláskor.
- Egy másik játékban majd visszatér eme szexi lányka, mert mindenki imád egy nőt késekkel.
Tyranis-Arzenál
A harc megkezdődne, de nem sikerül, mert Tyranist elnyeli egy fény.
- Ha nem játszik a másik lány akkor bunkóság lenne játszani küldeni ezt a lányt, nem? Így fair nem?
Arzenál-Andrew
A fény körbe öleli őket, megint sértetlenül fegyverek nélkül megjelenek egymástól öt méterre, egy másik arénában.
- Már tudjátok mi lesz, ha nem játszotok. Hatalmat kaptok, hihetetlen erőt! Csak öljétek meg a másikat. Vagy meghaltok mindketten. Nekem mindegy a nézettség csak nő.
Ezzel a fej eltűnik.
Mojo feje újra megjelenik és kacagni kezd.
- Ha a cica nem harap, akkor majd másra használom fel!
Ezzel a nő fénybe borul és sikolt egyet, ahogy kín végig járja a testét a teleportáláskor.
- Egy másik játékban majd visszatér eme szexi lányka, mert mindenki imád egy nőt késekkel.
Tyranis-Arzenál
A harc megkezdődne, de nem sikerül, mert Tyranist elnyeli egy fény.
- Ha nem játszik a másik lány akkor bunkóság lenne játszani küldeni ezt a lányt, nem? Így fair nem?
Arzenál-Andrew
A fény körbe öleli őket, megint sértetlenül fegyverek nélkül megjelenek egymástól öt méterre, egy másik arénában.
- Már tudjátok mi lesz, ha nem játszotok. Hatalmat kaptok, hihetetlen erőt! Csak öljétek meg a másikat. Vagy meghaltok mindketten. Nekem mindegy a nézettség csak nő.
Ezzel a fej eltűnik.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Amint megindulnék a lány eltűnik...
Én is tudom, hogy rossz vicc volt ellenem őt kinevezni, de attól még kezdem unni a sárga paca sz@rakodásait. Emsék várnak rám, meg kell őket védenem, haza kell mennem. De tudom ki áll velem szemben, egészen más kaliber, Lornáék oldalán harcolt egykor... Nem az utcán pár M bérenccel.
- Nem könnyítem meg a dolgod! - Mutatok rá az ellenfelemre határozottan. Majd az egyetlen fegyverem veszem elő ami ellen nem képezték ki talán. Felveszem a részeges stílus alapállását, megrázom a tagjaimat és elűzök minden rációt a fejemből. Nem kellenek az egyszerű mozdulatok és a számítás, csak akció és reakció nyersen.
Akármilyen ütéssel próbálkozik a válaszom egy belépés lesz, erősen vállal a mellkasának és közben fordulva a könyökömet a bordáiba vágni befejező mozdulattal pedig a hátul maradt lábát megtolom az enyémmel miközben félig rálépek.
Ha pedig rúgással próbálkozik akkor a belépés után beletérdelek a tökeibe és a meglepetést még kihasználva orrnyergen fejelem, nem fogom vissza magamat.
Én is tudom, hogy rossz vicc volt ellenem őt kinevezni, de attól még kezdem unni a sárga paca sz@rakodásait. Emsék várnak rám, meg kell őket védenem, haza kell mennem. De tudom ki áll velem szemben, egészen más kaliber, Lornáék oldalán harcolt egykor... Nem az utcán pár M bérenccel.
- Nem könnyítem meg a dolgod! - Mutatok rá az ellenfelemre határozottan. Majd az egyetlen fegyverem veszem elő ami ellen nem képezték ki talán. Felveszem a részeges stílus alapállását, megrázom a tagjaimat és elűzök minden rációt a fejemből. Nem kellenek az egyszerű mozdulatok és a számítás, csak akció és reakció nyersen.
Akármilyen ütéssel próbálkozik a válaszom egy belépés lesz, erősen vállal a mellkasának és közben fordulva a könyökömet a bordáiba vágni befejező mozdulattal pedig a hátul maradt lábát megtolom az enyémmel miközben félig rálépek.
Ha pedig rúgással próbálkozik akkor a belépés után beletérdelek a tökeibe és a meglepetést még kihasználva orrnyergen fejelem, nem fogom vissza magamat.
Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Mojo Sziget
Irány: -
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Lornát és engem elválasztanak, nem kell egymással küzdenünk, ami megkönnyebbülés, Lornát nem féltem meg tudja magát védeni mások ellen. Most viszont új ellenféllel kell szembenéznem. Ő is a Végtelen Háború világából jött. Nem kell sajnálni, nem most van itt ennek az ideje, most a harcnak van itt az ideje. Óvatosan kezdek, nem sokat reagálok a nagyzoló mozdulatára, nem tudom milyen képességei lehetnek, jobb lesz gyorsnak lenni, figyelmesnek és gyorsnak.
Várok néhány másodpercet, utána kicsit hátrébb lépek, maximumra tolom a képességem, gyorsítom magam ahogy tudom. Lendületből elkezdek futni, de nem felé, hanem oldalra, ívet hozok létre, majd egyre gyorsabban és gyorsabban kezdek körülötte pár méterre körözni. Megyek pár kört, amíg nem szédülök, és mikor a háta mögött vagyok fém karmaimmal a nyakába, hátába igyekszem hasítani jó mélyen. Karmok hiányába próbálok tarkóra mérni egy erős gyorsított ütést, majd még egyet. Utána rögtön ugrok is hátra. Ha ő indítana támadást gyorsaságom kihasználva megpróbálok ellépni, elugrani, elhajolni, majd nagy erővel ellökni magamtól. Esetleg ha rosszul alakul a közelharc és néhány ütést szerzek nem hátrálok, hanem lehajolok megpróbálom a lábát elkapni, annál fogva előre tolni és emelni, hogy átessen rajtam.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Lornát és engem elválasztanak, nem kell egymással küzdenünk, ami megkönnyebbülés, Lornát nem féltem meg tudja magát védeni mások ellen. Most viszont új ellenféllel kell szembenéznem. Ő is a Végtelen Háború világából jött. Nem kell sajnálni, nem most van itt ennek az ideje, most a harcnak van itt az ideje. Óvatosan kezdek, nem sokat reagálok a nagyzoló mozdulatára, nem tudom milyen képességei lehetnek, jobb lesz gyorsnak lenni, figyelmesnek és gyorsnak.
Várok néhány másodpercet, utána kicsit hátrébb lépek, maximumra tolom a képességem, gyorsítom magam ahogy tudom. Lendületből elkezdek futni, de nem felé, hanem oldalra, ívet hozok létre, majd egyre gyorsabban és gyorsabban kezdek körülötte pár méterre körözni. Megyek pár kört, amíg nem szédülök, és mikor a háta mögött vagyok fém karmaimmal a nyakába, hátába igyekszem hasítani jó mélyen. Karmok hiányába próbálok tarkóra mérni egy erős gyorsított ütést, majd még egyet. Utána rögtön ugrok is hátra. Ha ő indítana támadást gyorsaságom kihasználva megpróbálok ellépni, elugrani, elhajolni, majd nagy erővel ellökni magamtól. Esetleg ha rosszul alakul a közelharc és néhány ütést szerzek nem hátrálok, hanem lehajolok megpróbálom a lábát elkapni, annál fogva előre tolni és emelni, hogy átessen rajtam.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: nincs
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
Ramirez felkavarja a port majd megjelenik Arzenál mögött neki támad és az első támadása sikeresen megvágja az instabilan mozgó férfit. A második támadásánál az már bordán könyököli és erre Andrew megrúgja, amit már azonnal várt Arzenál és ő is rúg. Ramirez a nemesebbik szervét fogja kerül a földre és kapkodja a levegőt. Arzenál az arába kapra a rúgást a jobb pofája máris duplájára dagadt és lilul. Mindketten a földre kerültek egy méter van köztük.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Irány: -
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Sikerül mögé kerülnöm és megvágnom, majd közelharc bontakozik ki. Egyenes adok-kapok játszma, ő a rúgásomnál beletérdel a férfiasságom egy részébe, a fájdalom hirtelen jön erős és görcsös, nem tudok neki ellenállni és a földre kerülök. Egyetlen szerencsém, hogy a rúgásom betalál így az ellenfél arcán szerez sebet, meg még a vágás is ott van. Ahogy tudok oldalra gurulok el az ellenfelemtől pár métert majd forgásból megpróbálok felállni, összeszedni magam és egy olyan alapállást felvenni ahol védhetem a már sérült részem.
Ezúttal nem támadok rögtön, megvárom amíg összeszedi magát és esetleg támad. Tervem szerint csak hárítom az ütéseit, alkarral, kézzel, lábbal próbálok védekezni, ami elől tudok elhajolok, mindezt gyorsítva ügyelve, hogy a védelmemen ne maradjon rés. Ha ütni kezd közelről akkor védem a fejem. Eközben folyamatosan próbálok védekezés közben hátrafelé haladni, néha ugrani. Csak egy pillanatra várok mikor az ellenfelem figyelmetlen és hibázik, ebben a pillanatban egyszerre karmolok az arca és a lábai irányába. Egyik kezemmel a szemét akarom kiszúrni a karmaimmal vagy az arcából szakítani egy darabot, másikkal alul letépni a nemiszervének egy részét, vagy az alsó combját felhasítani.
Ha netán nem támad, hanem olyannal próbálkozik amit nem várok, akkor egyszerűen igyekszem jó pár métert arrébb futni.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: herékre mért rúgás
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Sikerül mögé kerülnöm és megvágnom, majd közelharc bontakozik ki. Egyenes adok-kapok játszma, ő a rúgásomnál beletérdel a férfiasságom egy részébe, a fájdalom hirtelen jön erős és görcsös, nem tudok neki ellenállni és a földre kerülök. Egyetlen szerencsém, hogy a rúgásom betalál így az ellenfél arcán szerez sebet, meg még a vágás is ott van. Ahogy tudok oldalra gurulok el az ellenfelemtől pár métert majd forgásból megpróbálok felállni, összeszedni magam és egy olyan alapállást felvenni ahol védhetem a már sérült részem.
Ezúttal nem támadok rögtön, megvárom amíg összeszedi magát és esetleg támad. Tervem szerint csak hárítom az ütéseit, alkarral, kézzel, lábbal próbálok védekezni, ami elől tudok elhajolok, mindezt gyorsítva ügyelve, hogy a védelmemen ne maradjon rés. Ha ütni kezd közelről akkor védem a fejem. Eközben folyamatosan próbálok védekezés közben hátrafelé haladni, néha ugrani. Csak egy pillanatra várok mikor az ellenfelem figyelmetlen és hibázik, ebben a pillanatban egyszerre karmolok az arca és a lábai irányába. Egyik kezemmel a szemét akarom kiszúrni a karmaimmal vagy az arcából szakítani egy darabot, másikkal alul letépni a nemiszervének egy részét, vagy az alsó combját felhasítani.
Ha netán nem támad, hanem olyannal próbálkozik amit nem várok, akkor egyszerűen igyekszem jó pár métert arrébb futni.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: herékre mért rúgás
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
Nem tart sokáig, hogy rájöjjek mi a különbség egy képzett ügynök és egy huligán között. Ékesen bizonyítja az előző mozdulat sor eredménye. Mind a ketten a földön vagyunk, csak én megzavartam, ő pedig megsebesített.
Mikor nem érzem a következő ütés súlyát látom, hogy feltápászkodott, de nem támad. Nem jó...
Oldalra hemperedek és azzal a lendülettel kelek fel, a karjaimmal lököm magam elég magasra, hogy kicsit túllendülve de felálljak. Így egy kis félkörben sikerül újra az ellenfelem irányába mozdulni.
~ Gyorsabb, tapasztaltabb, erősebb. Nem támadhatok. ~
Megvetem a lábaimat, felveszem ismét az alapállásom. Laza tartás, hogy akármikor maximális gyorsaságot használhassak.
- Na mi van elmacskásodtál? Cíííc-cííc, nem bánt a bácsi! - Próbálom a feldagadt képemből a lehető legmagabiztosabban kipréselni a szavakat. Miközben intek, hogy jöjjön játszani. Kioldom a bakancson a fűzőt annyira, hogy ki tudja lépni belőle és feltűnően elkezdem levenni a mocsárjáró felső részét. Most csak akadályoz. Ha viszont ráharap csúnyán benyalathatom vele. Szemtől szemben nem sokáig húznám, ideje igazán piszkosan játszani.
//Bis karmai nem a felszereléséhez tartoznak? Amúgy //
Mikor nem érzem a következő ütés súlyát látom, hogy feltápászkodott, de nem támad. Nem jó...
Oldalra hemperedek és azzal a lendülettel kelek fel, a karjaimmal lököm magam elég magasra, hogy kicsit túllendülve de felálljak. Így egy kis félkörben sikerül újra az ellenfelem irányába mozdulni.
~ Gyorsabb, tapasztaltabb, erősebb. Nem támadhatok. ~
Megvetem a lábaimat, felveszem ismét az alapállásom. Laza tartás, hogy akármikor maximális gyorsaságot használhassak.
- Na mi van elmacskásodtál? Cíííc-cííc, nem bánt a bácsi! - Próbálom a feldagadt képemből a lehető legmagabiztosabban kipréselni a szavakat. Miközben intek, hogy jöjjön játszani. Kioldom a bakancson a fűzőt annyira, hogy ki tudja lépni belőle és feltűnően elkezdem levenni a mocsárjáró felső részét. Most csak akadályoz. Ha viszont ráharap csúnyán benyalathatom vele. Szemtől szemben nem sokáig húznám, ideje igazán piszkosan játszani.
//Bis karmai nem a felszereléséhez tartoznak? Amúgy //
Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Mojo Sziget
/A jelmezhez, amik a képessége részei /
Mindketten a másikra várnak.
Ilyenkor nyugodtan lehet új kört írni addig ameddig az egyikőtök nem támad végre
Mindketten a másikra várnak.
Ilyenkor nyugodtan lehet új kört írni addig ameddig az egyikőtök nem támad végre
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Kicsit átrázom a tagjaimat, de közben már lépek is előre. Miközben még a jobb kezemben van a mocsárjáró felső része úgy tartom, hogy ne látszódjon a jobb lábam. Belelépek egy kicsit a levett bakancsomba és mikor a jobb lábammal lépnék azt rúgom a képébe. Így remélhetőleg egy pillanatra kizökkentem amíg támadhatok is frontálisan. A részeges stílust használva színlelem a gyengeségemet a bal lábamra már most. Viszont a frontális miatt valószínűleg nem méri fel ezt a pontot a védelmemen. Kezdésnek így egy alacsony jobbos rúgással indítok mikor beérek a veszélyzónájába, hátrálásra késztetve őt viszont ezután rákapcsolok. Elengedem a kabátot a kezemből, hogy teljesen szabadon mozoghassak. Két magabiztos ütéssel indítok felé, de nem hagyom védekezni rendesen. Bár úgy tűnik, hogy arcra támadok az első támadó kezét akarom elkapni, először csuklónál a közelebbi kezemmel, majd az öklére fonom rá a másikat, közben megpróbálok kitérni a szabad kezével tehető támadása elől ami vagy egy arcra mért ütés vagy egy a kezeimre célzott karmolás lehet szerintem. Így oldalra térek ki hátrálással és erős rántással a kezére hirtelen, hogy ne érezze előre az irányt csak mikor már elindította a csapást. A rántás után indítom rögtön az én jobblábas rúgásom a belső combjára hajlított lábfejjel, gyorsan és erősen.
Ha minden a terv szerint megy és megindul a föld felé a bal lábammal térdelem meg a legkönnyebben elérhető részét, de lehetőleg a fejét, hogy lelassítsam és ezután rögtön fordulok is egyet könnyedén. Mintha csak ágyba vetődnék két kezemmel tartva az ő csapdába ejtett kezét ráhuppanok a hátára és egy egy hirtelen ellentétes csavaró-lökő mozdulattal megpróbálom eltörni a kezemben lévő csuklót. Csak ha nyugodtabb a helyzet próbálom levenni róla a kesztyűt.
Ha minden a terv szerint megy és megindul a föld felé a bal lábammal térdelem meg a legkönnyebben elérhető részét, de lehetőleg a fejét, hogy lelassítsam és ezután rögtön fordulok is egyet könnyedén. Mintha csak ágyba vetődnék két kezemmel tartva az ő csapdába ejtett kezét ráhuppanok a hátára és egy egy hirtelen ellentétes csavaró-lökő mozdulattal megpróbálom eltörni a kezemben lévő csuklót. Csak ha nyugodtabb a helyzet próbálom levenni róla a kesztyűt.
Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Mojo Sziget
Irány: össze-vissza
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
A várakozás meghozza az eredményt, az ellenfél is kivár, próbál provokálni, de nem támadok, nem ez a tervem. Kivárom amíg támad és ha ez következik két gyors ugrással igyekszem oldalra szökkenni, a lehető leggyorsabban, minél messzebb tőle. Amint közel ér mindig hátra szökkenek, ugrok, vagy jó pár tíz métert arrébb futok, mindig annyi távolságot adva, hogy ne támadhasson meg. Nagy az állóképességem, talán sikerül kifárasztani, úgy hogy egyszerűen nem adok neki felületet a támadásra. Amennyiben ez sikerül a sokadik sikertelen támadása után egyszer csak mögé rohanok teljes sebességgel és az oldalát, nyakát próbálom végigvágni.
Ha nem sikerül kitérnem előle és mindig arrébb futni, akkor sem a szokásos módon küzdök. Az ütéseit, rúgásait csak simán igyekszem kikerülni elhajlásokkal, vagy másik oldalról megütöm, megrúgom a támadó végtagját, kihasználva saját lendületét ellene. Végső esetben, ütési elől becsúszok alá és a két combját próbálom feltépni. Csuklóján a fontos ereket felvágom egy szabadon lévő ujjam karmaival, ha lefogná egy végtagom, közben magamhoz rántom teljes erőből és egy nagyot fejelek belé, utána rögtön még egyet. Ha ez sem válik be mert túl ügyes, egyszerűen teljes erőből ráugrok mint egy vadállat és tépem ahol érem.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: herékre mért rúgás
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
A várakozás meghozza az eredményt, az ellenfél is kivár, próbál provokálni, de nem támadok, nem ez a tervem. Kivárom amíg támad és ha ez következik két gyors ugrással igyekszem oldalra szökkenni, a lehető leggyorsabban, minél messzebb tőle. Amint közel ér mindig hátra szökkenek, ugrok, vagy jó pár tíz métert arrébb futok, mindig annyi távolságot adva, hogy ne támadhasson meg. Nagy az állóképességem, talán sikerül kifárasztani, úgy hogy egyszerűen nem adok neki felületet a támadásra. Amennyiben ez sikerül a sokadik sikertelen támadása után egyszer csak mögé rohanok teljes sebességgel és az oldalát, nyakát próbálom végigvágni.
Ha nem sikerül kitérnem előle és mindig arrébb futni, akkor sem a szokásos módon küzdök. Az ütéseit, rúgásait csak simán igyekszem kikerülni elhajlásokkal, vagy másik oldalról megütöm, megrúgom a támadó végtagját, kihasználva saját lendületét ellene. Végső esetben, ütési elől becsúszok alá és a két combját próbálom feltépni. Csuklóján a fontos ereket felvágom egy szabadon lévő ujjam karmaival, ha lefogná egy végtagom, közben magamhoz rántom teljes erőből és egy nagyot fejelek belé, utána rögtön még egyet. Ha ez sem válik be mert túl ügyes, egyszerűen teljes erőből ráugrok mint egy vadállat és tépem ahol érem.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: herékre mért rúgás
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
A két fél támadása kiegyenlített. Arzenál szerencséje elkerüli a sérüléseket. Párduc egyszerűn túl gyors a biztos támadáshoz. Mikor Ramirez viszont a férfi hátát karmolja végig akkor Arzenál pontosan azt teszi, amit tervezett. Gyomron rúgja majd a hátát ért sebbel nem törődve a lelassult férfi karját megragadja és elkezdi fordítani egészen törésig. Ez a pár pillanat teljesen megvadítja a Párducot, aki fordulatból ráront és a földre viszi az ellenségét és megvadult állatként kezdi karmolni a mutánst az épp bal kezével.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Irány: -
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Sikerül a tervem első fele, elfutok előle és kijátszom, végig hasítom a hátát, de ellenfelem túl ügyes és elkapja a kezem. Erre nem számítottam, hirtelen megrántja és eltörik a csuklóm, a fájdalom belém hasít és érzem, hogy valami az elmémben összetörik. Vadállatként vetem rá magam és kezdem tépni ahol érem. Érzem, hogy már nem vagyok a magam ura, valami történt és ez veszélyes, nem tudom miért az indulatok között megrémülök, de mégis tépem tovább. Hirtelen vonalakat látok, olyanokat amiknek nem kellene ott lennie, megrázom a fejem, még mindig ott vannak. Ennyi év kemény munkája kárba veszik, pedig azt hittem, hogy a pontszerzős harc alatt fog elszabadulni, de nem.
Egyszerűen lendületből felé helyezkedem, megpróbálom tökön térdelni teljes erőből, ezzel megakadályozva a trükközését, ahogy ő is tette, majd a sérült kezem alkarját a nyakához szorítani azzal fojtani teljes erőből. De a fojtás is csak elterelés épp kezem felemelem, az ujjaim egy vonalba rendezem és pengeként használva csapok le újra és újra az arcát, szemeit, nyakát célozva. Ha mozgolódik akkor a kezét próbálom lecsapni illetve még jobban begyűrni ott alul.
Ha megpróbál rugdosódni, átdobni magán vagy egyéb támadást indítana az arcába igyekszem kapaszkodni karmos kezemmel és azt szorítani. Az épp kezemet ha elkapná akkor ujjaimmal próbálom az ő kezét elérni és felvágni.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: herékre mért rúgás, törött csukló
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Sikerül a tervem első fele, elfutok előle és kijátszom, végig hasítom a hátát, de ellenfelem túl ügyes és elkapja a kezem. Erre nem számítottam, hirtelen megrántja és eltörik a csuklóm, a fájdalom belém hasít és érzem, hogy valami az elmémben összetörik. Vadállatként vetem rá magam és kezdem tépni ahol érem. Érzem, hogy már nem vagyok a magam ura, valami történt és ez veszélyes, nem tudom miért az indulatok között megrémülök, de mégis tépem tovább. Hirtelen vonalakat látok, olyanokat amiknek nem kellene ott lennie, megrázom a fejem, még mindig ott vannak. Ennyi év kemény munkája kárba veszik, pedig azt hittem, hogy a pontszerzős harc alatt fog elszabadulni, de nem.
Egyszerűen lendületből felé helyezkedem, megpróbálom tökön térdelni teljes erőből, ezzel megakadályozva a trükközését, ahogy ő is tette, majd a sérült kezem alkarját a nyakához szorítani azzal fojtani teljes erőből. De a fojtás is csak elterelés épp kezem felemelem, az ujjaim egy vonalba rendezem és pengeként használva csapok le újra és újra az arcát, szemeit, nyakát célozva. Ha mozgolódik akkor a kezét próbálom lecsapni illetve még jobban begyűrni ott alul.
Ha megpróbál rugdosódni, átdobni magán vagy egyéb támadást indítana az arcába igyekszem kapaszkodni karmos kezemmel és azt szorítani. Az épp kezemet ha elkapná akkor ujjaimmal próbálom az ő kezét elérni és felvágni.
Mióta nem ívott: 00:00:01:50
Mióta nem evett: 00:00:01:50
Sérülései: herékre mért rúgás, törött csukló
Mióta ébren van: 00:00:01:50
Felszerelés: nincs
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
A reccsenés felszabadító érzése a kezeim között kicsit kizökkent és nem tudok ellenállni a vad támadásnak. Pillanatok alatt a földre csapódok rajtam a macskarás alakkal aki utolsó erejét egy vad támadásba erőlteti ellenem. De a cél már előttem van, egész tisztán látom a reményt mikor a földnek csapódok. Érzem a vér szaga alatt ahogy a hátamon lévő sebből áradó fájdalom a húsomba mar és én válaszolok.
Vicsorogva szippantom be a mély levegőt miközben felkapom a jobb kezemet védekezőleg arcom és a nyakam elé a bal kezem pedig teljes erőbedobással indítom meg rögtön a gyomorszája felé. Megpróbálom megszakítani a gyenge rész támadásával az ő csapásait és így egyből követi a jobb kezem a baloldalának bordái közé. Ismét az próbálom megakadályozni, hogy használhassa az épp kezét és egyértelműen zúzásra ment a támadás. Viszont a következőkkel megpróbálom befejezni a játékot...
Jobb kézzel egyszerűen megpróbálok rámarkolni a bicepszére, úgy hogy az ujjaim a csontig szorítsák a felkart, így nehezen tudja azt mozgatni. A jobb törött karját pedig szintén elkapom a törés környékén és megszorítva magamnak balra rántom, és az alsó testemmel megtolva megpróbálom magam mellé ejteni a testét. Rá a saját törött kezére és, hogy ne tudjon viszonozni fellököm magamat pár centire a földtől a fekvő ellen nyaka felé és a súlyomat, erőmet beleadva a nyakára próbálok könyökölni ahogy csak tudok.
Vicsorogva szippantom be a mély levegőt miközben felkapom a jobb kezemet védekezőleg arcom és a nyakam elé a bal kezem pedig teljes erőbedobással indítom meg rögtön a gyomorszája felé. Megpróbálom megszakítani a gyenge rész támadásával az ő csapásait és így egyből követi a jobb kezem a baloldalának bordái közé. Ismét az próbálom megakadályozni, hogy használhassa az épp kezét és egyértelműen zúzásra ment a támadás. Viszont a következőkkel megpróbálom befejezni a játékot...
Jobb kézzel egyszerűen megpróbálok rámarkolni a bicepszére, úgy hogy az ujjaim a csontig szorítsák a felkart, így nehezen tudja azt mozgatni. A jobb törött karját pedig szintén elkapom a törés környékén és megszorítva magamnak balra rántom, és az alsó testemmel megtolva megpróbálom magam mellé ejteni a testét. Rá a saját törött kezére és, hogy ne tudjon viszonozni fellököm magamat pár centire a földtől a fekvő ellen nyaka felé és a súlyomat, erőmet beleadva a nyakára próbálok könyökölni ahogy csak tudok.
Jajjmár- 3. szint - 8 kredit
- Hozzászólások száma : 208
Hozzászólások régi : 243
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 4. szint - 10 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Aug. 11.
Karakteradatok
Főkarakter:
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:
Re: Mojo Sziget
Arzenált követi a szerencséje. A karját még elég gyorsan emeli fel és azt hasítja végig Párduc. Ekkor párduc kap egy gyomor vágást. Ez kiszorítja egy pillanatra belőle a levegőt, de Arzenál se áll jobban a nemesebb szervére térdelnek és fojtogatni kezdik. Arzenál megragadja Ramirezt, hogy az ne tudjon újra karmolni. Közben a sérült kart kezdi szorongatni, de ez nem túl bölcs ötlet. Kap pár pillanatnyi levegőt és sikerül a földre lökni majd fölé emelkedni, de a fájdalomtól Párduc elveszti az eszét teljesen átvált őrjöngésbe.
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
Re: Mojo Sziget
Irány: -
Karakter neve: Andrew Ramirez
Reag:
Őrültként kezdem el tépni az ellenfelem karmaimmal, egyik karját végighasítom, amint védekezni próbál egy jó erős ütéssel beletérdelek alul és a nyakát is szorítani kezdem. Szinte már látom a szemeim előtt, ahogy megfullad alattam és én ezt élvezem. De ekkor megragad és átbillent, egy pillanat alatt a földre kerülök és most ő akar végezni velem. Még érzem, ahogy teljesen elborul az agyam, a falak amiket gondosan építettem leomlanak és előtör a másik énem, már nem tudom de nem is akarom visszatartani.
Nem finomkodok, kihasználom, hogy erősebb vagyok, még épp karommal megpróbálom megragadni az ő sérült kezét, vagy ha azt nem tudom akkor a nyakát és egyszerűen elhajítani oldalra, miközben én a sérül karom könyökével támaszkodom a talajon és lassan fellököm magam. Ha nem sikerül elhajítani akkor páros lábbal alulról rúgok egyet nagyot a hasába, hogy egyszerűen lerepüljön rólam. Amint már talpon vagyok teljes erőből neki ugrok, nem érdekel ha közben ő üt vagy rúg rá vetem magam és súlyomnál fogva igyekszem lent tartani. Teljes erőből próbálom meg a koponyáját a tőlem telhető leggyorsabban szétverni. Vagy egyszerűen nyaknál és mellkasnál széttépni a karmok segítségével, jó mélyre mártom benne és annyit tépek ki amennyit tudok belőle, ott ahol tudok belőle. Ha esetleg sikeresen üt vagy rúg meg, nem térek ki előle, hagyom had tegye, de amint közel ért megpróbálom megragadni és teljes erőből megszorítani az alkarját vagy lábszárát, hogy a csontot eltörhessem benne, vagy ugyanúgy karmaimmal megragadom, de akkor megpróbálom szabályosan kitépni a csontot. Ugyanígy teszek ha a végtagjaival próbálkozik. Más helyzetben igyekszem ugyanúgy elkapni és elhajítani, mielőtt megint trükközni kezd.

Reneszánsz: Bishop, Shepherd, Liza, Lev Hudson (Légió), Tony Price VH: Andrew Ramirez, Such, Un Nefer Ramirez Ulti: Andrew Ramirez Egyéb: Andrew Ramirez Little SW: Such Tavres, Vlimtron Xreldacho
Bishop- XMR bérenc
- Hozzászólások száma : 3706
Hozzászólások régi : 195
Korábbi szint/kredit : 3. szint - 8 kredit
Aktuális szint/kredit : 14. szint - 40 kredit
Reputation : 72
Join date : 2011. Aug. 07.
Age : 28
Tartózkodási hely : ARMOR főépület
Karakteradatok
Főkarakter: Bishop
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, FSK, Litttle SW, VH, AoA, Outsiders, Ultimate
Re: Mojo Sziget
Ramirez az ellenfelére támad, szaggatja és dobálja, mint egy rongybabát, megrúgja, de a vágások főleg a fejét, nyakát és a mellkasát érik. Idővel a férfi már nem is él, de a Párduc nem áll meg. Addig folytatja, ameddig ki nem fullad. Szinte már fuldoklik a levegőhiánytól, amikor Mojo besétál az arénába. A férfi alatt megjelenik egy állvány, ami a levegőbe vezeti.
- A Battle Mojo 2 bajnoka! Andrew Ramirez, a Végtelen Háború világának a Fekete Párduc!!!
A tömeg éljenez minden kamera a férfit veszi és Mojo tapsolva vigyorog a másik lebegő állványról a férfira. Lassan Ramirez elájul a fájdalomtól.
Később:
Mojo beteges arca képpel nézi őt. A testébe drótok vannak vezetve.
- Hatalmat ígértem. Meg is kapdk. A legnagyobb Fekete Párduc leszel valaha! A Királyok Királya! Most pedig haza küldünk.
A teleportáció megkezdődik majd pár villanás után egy hatalmas robbanás történik. Ramirez helyén csak olvadt tárgyak maradtak.
- Mi a Szent Mojo történt? - kérdi Mojo.
- Egy realitás elnyelte őt, mint valami fekete lyuk!
Jelenti az orvos és Mojo megnézi melyik világ az.
- Majdnem ugyanaz végül is... gyerünk fiúk sok műsort kell még gyártani!
Az új realitása:
Párduc egy villanással jelenik meg egy romos ledöntött házon és a köpenye lassan alább szál. A férfi mindenhol füstöt lát és a város közepén, ami New Yorkra hasonlít egy hatalmas Piramis áll.
/Párduc a sebessége mellé még kapott egy Reneszánsz világbeli Rozsomák szintű regenerációt és érzékeket, amikhez járnak az állati szagló és halló szervek. Továbbá képes a körmei fölé a bőre alá rejtett verbánium karmokat húzni. Kalandod folytatódik az Apokalipszis Világa kalandon./
- A Battle Mojo 2 bajnoka! Andrew Ramirez, a Végtelen Háború világának a Fekete Párduc!!!
A tömeg éljenez minden kamera a férfit veszi és Mojo tapsolva vigyorog a másik lebegő állványról a férfira. Lassan Ramirez elájul a fájdalomtól.
Később:
Mojo beteges arca képpel nézi őt. A testébe drótok vannak vezetve.
- Hatalmat ígértem. Meg is kapdk. A legnagyobb Fekete Párduc leszel valaha! A Királyok Királya! Most pedig haza küldünk.
A teleportáció megkezdődik majd pár villanás után egy hatalmas robbanás történik. Ramirez helyén csak olvadt tárgyak maradtak.
- Mi a Szent Mojo történt? - kérdi Mojo.
- Egy realitás elnyelte őt, mint valami fekete lyuk!
Jelenti az orvos és Mojo megnézi melyik világ az.
- Majdnem ugyanaz végül is... gyerünk fiúk sok műsort kell még gyártani!
Az új realitása:
Párduc egy villanással jelenik meg egy romos ledöntött házon és a köpenye lassan alább szál. A férfi mindenhol füstöt lát és a város közepén, ami New Yorkra hasonlít egy hatalmas Piramis áll.
/Párduc a sebessége mellé még kapott egy Reneszánsz világbeli Rozsomák szintű regenerációt és érzékeket, amikhez járnak az állati szagló és halló szervek. Továbbá képes a körmei fölé a bőre alá rejtett verbánium karmokat húzni. Kalandod folytatódik az Apokalipszis Világa kalandon./
_________________
"ha nem írtok, akkor én irtok" - Zspider/Morsus
Aktív kalandok: Kánaán Alfa
Apokalipszis Kora: Az Idő Kifut
Outsiders: 12. Ezüstkor - Új Mutánsok - Szuperhumánok
Alter: Gótika: Harmadik Évad - Ultron Kora - Eredeti Őrzők - Világ Vége
Morsus- Főnök
- Hozzászólások száma : 3218
Hozzászólások régi : 7460
Korábbi szint/kredit : 18.szint - 60 kredit
Aktuális szint/kredit : 20.szint - 70 kredit
Reputation : 0
Join date : 2011. Feb. 13.
Karakteradatok
Főkarakter: Morsus
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok: Reneszánsz, Ultimate/Újvilág, Age of Apocalypse, Végtelen Háború, Outsiders
4 / 4 oldal • 1, 2, 3, 4
Similar topics
» Radio Mojo
» Battle Mojo 3: Rumble
» Battle Mojo II. - Über Extrém Halloweeni epizód!
» Központi Sziget
» Miller sziget és birtok

4 / 4 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
|
|