Chernobyl

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Vas. 30 Jún. 2013, 15:40

Szergej Stakis
A jármú vezetése könnyű egyedül az eső nehezeit kissé de ettől függetlenül könnyedén tudod követni az vezetőtök állta megadott koordinátákat. A férfi elmosolyodik melletted az anyos ülésen majd felel kérdéseidre is.
- Pontosan.... Azt hiszi, hogy csak úgy megengedtük a lánynak, hogy oda menjen egy katonailag őrzött területre filmet készíteni és adatokat gyűjteni a diploma munkájához. Amint végez velük haza hozzuk az adatokat tőle pedig megszabadulunk így vagy úgy.
A férfi nyújtózik egyet a járműben majd folytatja a következő kérdésedre is a választ.
- Majd meglátja a saját szemével is... Vihar mindenütt és a helyiek szörnyekről és mindenféle csodáról papolnak meg, hogy elátkozott hely...
Pár óra múlva megérkeztek egy városhoz amely a Chernobyltól elkerített határól még egy jó 15km feküdt. Szólt Szergej, hogy a járművet állítsd meg. Egy kocsma előtt álltatok meg.
- Uraim amikor utoljára itt jártam megismerkedtem a kocsma tulajdonosával mint civil ne felejtsék maguk most a jó barátaim és csak átutazóban vagyunk Moszkvából Budapestre. Elvárom önöstől, hogy a legtöbb információt gyűjtsék be amennyit csak tudnak a környékről és persze Chernobylról meg persze mivel civilek, hogy alholot is fogyasszanak.
Ekkor ismét kicsit elmosolyodott majd kiszáll és a kocsma felé vette az irányt.


Zield
A tudóst inkább hagytad futni és még hallhattad a puffanást mikor az csak még jobban kiáltozott az életért az őrséghez. Szerencsédre az őrségnek nyomát sem láttad mikor elindultál lefelé. Nem volt bonyolult az út egy irány volt tele ajtókkal amelyek fémből voltak. Hosszú elnyúló folyosó és ahogy vissza emlékezel a tudós azt mondta, hogy egyenesen legalábbis neked ez ugrik be még ha nem is volt igaz. Fejedet hirtelen mikor az alagútba kötöttél ki kínzó fájdalom kezdte sújtani. Ismét csak az emlékek a régi házadról és a katonákról akik behurcoltak oda nehéz volt eldönteni, hogy ez valóság csak te képzeled de pár pillanat után megint a folyosót láttad magad előtt ahol több száz fém ajtó volt a jobb és bal oldalon. Mielőtt nagyon eltudtál volna gondolkozni, hogy mi legyen mögötted hangokat hallottál.
- Az alagútba menekült kapják el
Ha nem is volt sok időd körül nézni azt láttad, hogy egy jó 100 méterre a pislákoló fények mellett néha, néha láthatóvá vált egy létra és a folyosó vége.



Kira.
Felszedtek a földről majd bevittek a táborhelyükre. ///Előző képen még láthatod nagyjából, hogy néz ki és ott le is írtam///
Mivel kezdet nem fogták és csak mentél mellettük kissé vérző és fájó karoddal tudtad, hogy nem vagy fogoly hisz fegyvereidet sem vették el.
Makrov már be is mutat téged az ott álló katonáknak.
- Ő itt....- Ezek után megakadnak a szavai majd megnézi a ruhádat. - Sly. egy Mercher.
Erre csak az ott lévők csak bólintanak néhányan pedig üdvözölnek is ezután folytatja a gitáros a húrjainak pengetését. A tűz körül nem igen volt mulatozás a gitáros körül még ha az jól is játszott a gitárost ez nem zavarta látszott, hogy hozzá volt ehhez szokva.
Majd Makrov oda súg neked.
- Majd később elmondom mi az a Mercher.
Ezt követően elindul egy pince felé.
- Gyere elviszlek a felcserhez azaz nevezzük csak mindenesnek majd ő helyrehoz.


Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Vas. 30 Jún. 2013, 18:15

Makrow bemutat a tűz körül ülő katonáknak és közben egy olyan jelzővel illet amelyet nem ismertem.
~ Mercher? Mi a fene az a mercher?
Néhányan köszönésképpen még bólintanak is, amit én viszonozok. örültem, hogy a becenevemet ismerték meg először, mert a Tamarára nem mindig hallgattam. Mondjuk a csapattársaim is mindig Slynak szólítottak, mikor Tamarának, akkor nem mindig vettem az adást arról, hogy hozzám beszélnek.
A tábortűz körül nem volt túl vidám a hangulat, a gitáros csak magában játszott, hiába volt jó a játéka a társai nem énekeltek, és nem is táncoltak.
~ Itt meg mi történt? Meghalt a buli?
Meg akarom kérdezni Makrowtól mi is az a mercher, de mielőtt megtehetném ezt ő közli, hogy majd később elmondja.
A férfi megindul a pince felé, ahol állítólag a felcser mindenesük is ügyködik.
~ Remélem azért nem kapok tőle robotkart.
Jegyzem meg magamban, miközben próbálom oldani magamban a feszültséget.
Ha pedig megpillantom a felcsert akkor odaköszönök neki.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 5 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 5 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 5 Mudch0 Chernobyl - Page 5 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 5 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 5 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Hétf. 01 Júl. 2013, 01:37

A nő sietős léptekkel haladt a folyosón. Nagyon hosszú volt és ebben a helyzetben talán még hosszabbnak is tűnt neki. Rengeteg ajtót látott, fémajtókat, mint amilyen a bejárati is volt. Talán ezek nem olyan nehezek. Több száz is lehetett belőlük ezen a rettenetesen hosszú folyosón. A doki azt mondta, hogy egyenesen kell menni, próbált visszaemlékezni Szvetlána.
Belehasított valami a fejébe és előtörtek az emlékek, nagyon erősen. A ház képe, ahol korábban élt és ahova ma becipelték a katonák. Erre persze nem emlékszik, csak az előző képből, ami vagy igaz volt vagy csak képzelődés. A fejéhez kapott és próbált nem elesni. Fájdalmas volt az emlékezés.
Az őrség hangja megtörte a látomást. Szvetlána a folyosó végén egy létrát látott meg, ami talán a felszínre vezet. Most már rohant, nehogy elkapják. Ki kell jutnia, nem lehet úgy vége, hogy egy börtönben végzi most, mikor olyan közel van ahhoz, hogy visszakapja a családját.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Szürke Eminenciás Hétf. 01 Júl. 2013, 01:50

Eduard szavait hallgatva Szergej elismerő bólintással vette tudomásul, hogy a vezetésnek még mindig helyén van az esze. Egy ilyen egyetemista lány simán feláldozható, ha arról van szó, hogy tiltott szervezeteket kell felszámolni. Vagy még furcsább dolgok után kell nyomozni, amiket a vezető is csak homályosan írt körül. Első hallásra úgy hangzik, mintha vénasszonyok mondókái után szaglásznának, de ha már a Főcsoportfőnökség foglalkozik ezzel, akkor nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni.
Stakis hadnagy a csúszós úton is tudta tartani az irányt különösebb gond nélkül. Órák múlva értek egy kocsmához, ahonnan egy nap alatt el lehet érni a zónát. Elő kell adni a messze utazó baráti társaságot, amely megállt egy kis lazításra. A piára nem lesz panasz, Szergej bírta a vodkát. Már fiatalon hozzászokott.
Ahogy Eduard ment a vendéglátóhely felé, Szergej máris belekezdett egy történetbe, hogy minél életszerűbb legyen a kirándulók megjelenése:
- És én meg mondom a srácnak: ilyen dolgok mennek nálatok Budapesten? Hát sokat változtatok. Erre ő meg azt mondja: ha nem hiszi el, nézze meg a saját szemével! Hát mondom, én meg is nézem!

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Kedd 16 Júl. 2013, 17:15

Kira
Mikor elindultok a pince fele. Kérdésedre megkapod a választ amit elég volt gondolatban is feltenned hisz a férfi megígérte, hogy később felel rá és lásd amint elmentetek a többiektől ezt meg is teszi.
- A mercher... Egy zsoldos bár itt ez olyan megszokott mint egy kereskedő a kinti világban tehát egy semleges személy ebben az esetben. Mivel segítettél nekünk mi is segítünk neked kezdésnek ellátjuk a sebesülésedet és nem említjük azt, hogy a katonák felől jöttél. Tisztalap...
Lementek három fordulót a pincébe hamarosan egy ráccsal elkerített boltba érkezel ahol az eladó már köszönt is.
- Üdv. Marcrow. Mit hoztál ma nekem.
Férfi rögtön elveszti a maradék mosolygó kedvét is mikor meglát téged a vérző karoddal.
- Áh értem ne is kezdj bele.
A férfi kinyitotta az a rács ajtaját majd ebédjét félre tolva vette is elő az első segély készletet. Oda húzott még egy széket.
- Foglalj helyet.
Közben láthatod, hogy sorra jönnek be a katonák és egy másik asztalra pakolják le az elszedett bandita fegyvereket.



Zield.
Ismét azt látod mikor a katonák a földre hajítanak és elsétálnak semmi újat azonban ezt csak igen kis ideig látod még a szokásosnál is rövidebb ideig hisz emlékeidet megzavarják a hangok amelyek a lépcső felől jönnek mögüled. Férfiak hangját hallod akik egyre csak azt hajtogatják merre ment merre ment.
Az ajtók sokasága láthatóan jó rozsdás lakattal le van zárva néhány vadi új még szinte alig használt lakat is van az ajtókon amely sejteti, hogy még az adott ajtó mögött még mindig tárolhatnak valamit.
A férfi hangok zaja egyre közelebbről hallatszik mikor már a lépcső is szóba kerül sejtheted, hogy a nyomodban vannak.
Az alagút végén jó pár száz méterre látsz egy létrát amelyet fény világít meg felülről.



Szergej
Elindultok a bárba amint beléptek elő is adod a szövegedet mire a többiek szerencsére gyorsan veszik a lapot és beszállnak.
- Hehe jó kis sztori na ez lenne az a jó kis ivó féltávnak megteszi.
A csapos ezt jó néven viccnek veszi és felel.
-Ej kit hozott ide a szél megint Budapestre mész ők lennének a komáid ?
A Vezetőtök csak bólint majd be is foglalja az egyik bárszéket és rendeli is az első kőrt.
- Remélem mindenkinek jó a vodka kezdésnek hosszú az út még Budapestig ránk fér egy vezetés mentes nap.
Ezt követően elkezdi csinálni a jó hangulatot és egy jó hosszáig sorra issza a piákat a vezetőtök ha ti is isztok ahogy megbeszéltétek akkor sorra kapjátok ti a piát. Egy óra hosszas vedelés viszont igen csak kezdett betenni a csapatnak így voltak igen jól össze rakott nyelvtani mondatok.
- Tehát ..... asszor jönne négy kübön szoba.
Mondja vezetőtök jó hány feles és jó pár korsó sör után.





Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Szürke Eminenciás Kedd 16 Júl. 2013, 21:14

Stakis hadnagy társai gyorsan reagálnak. Eduard jól választott, talpraesett emberek jöttek és így kevesebb gond lesz, mintha újoncokat hozott volna. Szergej azt már nehezen viselte volna ekkora tapasztalattal, mint ami neki volt.
A csapos örömmel üdvözli a visszatérő oroszt és a cimboráit játszó többi ügynököt, köztük Szergejt. A férfi az első mondatból leszűri, hogy Eduard szájából ez sokadszori magyarországi látogatásnak van álcázva. Erre figyelni is fog. A csapat vezetője vodkát kér, ami tökéletes kezdésnek, de folytatásnak is. Szergej elég jól bírja a piát, de ezt az egy órát nem vacakolással töltik. Olyan mennyiséget pusztítanak el, hogy már összeakad a nyelvük. A hadnagy folytatja a sztorizást. A legkülönbözőbb kitalált történetek jönnek elő. Kerti grillezés, autók, nők, sport. Mikor már kellően belemelegedtek, megpróbál a témára térni egy kacifántos mondattal.
- Újahommongya a jóemmber, nésszoba lesz. Aztámmonnngya, csaposurr, maga jártmámmagyarosszágon? Aszongyák ott maanem olyan csodák vannak, minitt Csennnobilban.
Majd egy nagy röhögésben tör ki és reméli, hogy a társai is követik ebben, a csapostól pedig hallhat valami rejtélyes utalást, amiről tovább lehet kérdezni.

_________________
Reneszánsz: Szürke Eminenciás
X-diák: Zűrzavar
VH: Oszlató, Crystal Panther
Outsiders: Szürke Eminenciás
AoA: Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
Szürke Eminenciás
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 795
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Jun. 18.

Karakteradatok
Főkarakter: Dr. Zield Jones
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Dr. Zield Jones Kedd 16 Júl. 2013, 22:52

Szvetlánát a rohanás közben megint megcsapta a látomás. Most rövidebb ideig tartott, megint nagyon erős volt. Azt látta, hogy a katonák ledobják a régi háza padlójára. Talán csak a katonák hangja zökkenthette ki, mindenesetre nagyon mérges lett. Előtte sose voltak nála ilyenek és nem lenne jó, ha rendszeressé válnának ezek a gyötrő képek.
Az őt üldöző őrök hangját hallotta és tisztán értette, hogy már a lépcsőről beszélnek. Még mindig futott és közeledett a létra felé. Az ajtókra csak egy-egy pillantást vetett. Nem volt idő lakatokat feszegetni, puszta kézzel úgyse ment volna semmire még a rozsdásakkal sem. Megörült, mikor látta, hogy a létránál fény van. Ezek szerint kivezetett a szabadba vagy egy megvilágított helyre. Mindegy, csak innen eltűnjön, az számított. Futott, hogy minél hamarabb elérje és ha odaért, akkor felmászott rajta. Ha mozdítható volt a létra, akkor fel is húzta maga után. Akiknél dolgozott régen, azoknak a kertben volt egy kis lak az egyik masszív fa tetején, ahova a gyerekek felmehettek. Egyszer az egyik felhúzta maga után a létrát és azzal idegesítette a szüleit, hogy nem fog lejönni. Innen jött az ötlet, hogy Szvetlána is megpróbálja most megakadályozni az őrök feljutását.

_________________
Reneszánsz:
Dr. Zield Jones és az állatok
Hanna Jones-Rider
Theodor Jones
Kam Flyrthibate - Töltés
Waynoka
Szürke Eminenciás
Charles Dialin

Kree jövő:
Dr. Zield Jones

Végtelen Háború:
Kék Lovag
Charles Dialin - Oszlató
Evangeline Gordon - Crystal Panther
Dr. Zield Jones
Dr. Zield Jones
11. szint - 25 kredit

Hozzászólások száma : 1185
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Apr. 13.

Karakteradatok
Főkarakter: dr. Zield Jones
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Szer. 31 Júl. 2013, 11:47

Amint haladunk lefelé a lépcsőn Marcrow választ is ad a fel nem tett kérdésemre és ezzel elárulja mi is az a mercher. 
~ Ennyire nem kedvelik a katonákat. Pedig az az egyetlen bejárat ami nem radioaktív. Vagy tévedek?
Mikor közli, hogy tiszta lappal indulok kissé megkönnyebbülök.
- Köszönöm Marcrow.
Mondom, miközben haladunk lefelé a lépcsőn. három lépcsőforduló múlva meg is érkezünk egy ráccsal elkerített kisboltszerűséghez.
Az utat és a fordulókat figyeltem és igyekeztem megjegyezni, így ha egyedül kellene le vagy feljönnöm valamikor akkor emlékezni fogok az útvonalra.
A rács mögött egy férfi barátságosan köszönt kísérőmnek, de amikor meglátott engem a vérző vállammal, az arcára fagyott a mosoly.
~ Nem a legkellemesebb reakció.
jegyzem meg, mielőtt a férfi kinyitja a rácsot, majd hellyel kínál. Én le is ülök és miközben várom, hogy ellássa a vállam látom, ahogy a banditák felszerelését amit épp lepakolnak.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 5 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 5 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 5 Mudch0 Chernobyl - Page 5 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 5 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 5 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Pént. 04 Szept. 2015, 18:34

Üdv, 2 év után ismét a zónában is Smile

// Tárak korlátozásra kerülnek: Aki keveset ír kap, aki sokat elveszti (ilyen nem volt még) aki nem ír idővel kap egy számot. (A spórolás nem mindig megoldás; és persze egy sisak nem feltétlenül jó döntés egy láb helyett) GL $ HF //

Szergej
A poharak sorra ürültek, már egy jó órája tart a csevegésetek a kocsmárossal a hangulat percről percre vidámabb lett oly annyira, hogy már a pultos is veletek kezdett inni.
A mellette lévő felszolgáló lány láthatóan foglalkozott a többi vendéggel így a kocsmáros tudott az igazán fontos dolgokkal is foglalkozni... Többek-között, hogy letesztelje saját árúját.
- Eduard még mindig azzal a szar Ladával járod az utat lenne eladó jobb kocsim mint az...
Ehhez hasonló felesleges mondatok hadait beszélitek át vezetőtök csak rázta a fejét minden ilyen hülye meg szólaláson ami felé irányult... Persze olykor olykor koccintásra hívott fel titeket körönként mintha ezeréves cimborák volnátok.
Beszédetek a pultossal egyetemben kezdett bukdácsolósan jól menni.
- Tehát ..... asszor jönne négy kübön szoba.
Még egy ilyen egyszerű kérdésre is röhögés volt először a válasz majd valami mondatféle.
- eggyyy vak cak....
Vigyorogva fejezi be igen csak rövid mondatát.
Ekkor a többi téma között megszólaltál ismételten te is.:
" Újahommongya a jóemmber, nésszoba lesz. Aztámmonnngya, csaposurr, maga jártmámmagyarosszágon? Aszongyák ott maanem olyan csodák vannak, minitt Csennnobilban."
A pultos épp gurította volna le felesét mikor egy pillanatra megszeppen majd még is csak lehúzza. A pohárt az asztalra téve ismét kis vigyorra nyílik a szája.
- Miérte azzzott is fennrobbant ? hehehehehe
Feltűnhetett, hogy az amúgy se túl hangos krimóba ahol talán ti voltatok a leghangosabbak még az a maradék élet is megállt egy pillanatra majd folytatódott mint ha csak megállt volna a lemez egy pillanatra.
Vezetőd kérdésedre jelzésül megbökdös és szemével a bárpult tükrére tekint úgy, hogy ez az apró jelzés még a bárpultosnak se tűnjön fel.


Zield.
A folyóson futva lépteid csobbanásszerűen hatnak kissé mintha be lenne ázva az építmény ezen része. A sötétben viszont csak azt látod, hogy a létra alatt valóban egy pár centis víz van mikor közelebb érsz.
Elkezdesz felmászni ekkor lépteid zaja megszűnnek még is mintha csak egy pillanatnyi csend lett volna. Majd mikor még a 4 méteres létra feléig sem értél fel ismét hallani a folyosó végéről a víz hangját. A tiéddel összehasonlítva ezzel sokkal gyakoribb volt minél inkább felértél közelebbről jött a hang. Egyértelműen üldözőid többen vannak a lépések számából halhatóan és feléd tartanak.
Felérsz a létra tetejére hirtelen a szabadban találod magadat.
Chernobyl - Page 5 2qsbfbs
Ez a látvány fogad kimászva szinte egy csatorna szerűségből. Érthetővé válik a víz jelenléte lent is hisz az eső javában esik.
A létra odavan hegesztve a helyére még ha kicsit már kezdi is megadni magát az idő vasfogának amit érezhettél is felfele jövet. Mögötted ahogyan kimászol láthatod, hogy van egy fedője az aknának.
Jobbra tőled pedig egy feszítővas hever a földön. A fedő nem nehezebb 20-25kg nál és fémből van szintén hegesztett így csak ki/be lehet csukni viszont zárat nem látsz rajta a lakat pedig hiányzik róla amivel zárni szokták.
A téged körülvevő terep elég bokros volt volt egy "tó" nem messze tőled amely lehet, hogy csak az esőzések miatt alakult ki.( képen látható)
jobbról kisebb hegyek vettek körül, Balról a terep fák és bokrok sokasága volt mögötted pedig az a komplexum volt amelybe befutottál nem régiben.
Előtted jó 300 méterre egy romos ház volt.



Kira
Az asztalról arrébb dobja az ott lévő dolgokat és feldobja rá az elsősegély felszerelését. Majd elkezdi a sebesülésedet jobban szemügyre venni.
Csak morog magában egyet az öreg.
Chernobyl - Page 5 2n87ek1
Kinyitja táskáját majd felpakol még pár táskát az asztalra amelyeket szintén kinyit láthatod, hogy tele van mindenféle orvosi holmival.
Az általa elővett tárgyakat gyorsan fel is ismered hisz többek között csak fertőtlenítő szereket és kötözött vett még elő. Illetve az egyik táskában ami inkább egy orvosi bőrönd láthatod, hogy injekciók vannak.
Elővesz egy orvosi ollót és elkezdi levágni az ideiglenesen felrakott kötést a válladról.
Közben sorra pakolják a fegyvereket, apróságokat bármit amit a banditáktól elszedtek. Amit hirtelen felismersz:
Akm 72/2u  , Dragunuv Svu, egy két apró 9mm a felismerhetetlenségig összegányolva. A fegyverekről virít, hogy nincsenek a legjobb formájukban szinte csoda, hogy lehetett velük lőni a te szemeddel.
Nem ezekhez a fegyverekhez vagy szokva, nem ehhez a terephez.
Majd az orvos végzett a kötés leszedésével a lámpát közelebb húzta.
- Nos akkor érzéstelenítőt kér ? Ezt össze kell varrni ... Netán altatót is akár ?
A férfiak kicsit összenéztek ennek hallatán és halk röhögésbe kezdtek.
A pultost is közbe szakítva Marcrow közbe szólt.
- A Dragunuvot hozd helyre azt kérem vissza, cserébe megtarthatod a fegyvereket csak lásd el a lányt.



Löncshús AKA Timofej
Alex megvizsgáltad a követ és elég szép summát kaptál érte. Mint ember akinek nincsenek határai egyre többet és többet akar, soha nem elégszik meg azzal amije van. Megunja azt avagy másra vágyik vagy persze még többet akar. Itt nem erről volt szó magad is mint intelligens ember tudtad, hogy itt sokkal több pénzről és hatalomról volt szó mint amennyit te ezért kaptál pedig te végezted a munkának a javát.
A válasz egyszerű volt, ahol egy van ott van több is...
A jól fizetett munkából bármilyen hotelt megengedhettél magadnak amilyet csak szerettél volna, (megoszthattad akivel csak szeretted volna) mivel tudtad, hogy hova mész másnap így kiélvezhetted az utolsó estédet. Elhatározásod szerint másnap megindulsz és szerencsét próbálsz.
Másnap ki kell találnod, hogyan próbálsz eljutni ahova szeretnél. Bármilyen hosszú éjszakád is volt ...
// írd meg mi jár a fejedben, mit szeretnél pontosan csinálni kifejtve, és persze azt csinálsz amit szeretnél az "utolsó" estéden...//


Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty A Zóna

Témanyitás by Timofei Pént. 04 Szept. 2015, 19:16

----Alex AKA Löncshús----
A munkáért kapott summából terveztem az utam a Zónába. Persze szép kis összeg, akár egy lakosztályt is bérelhetnék és tivornyázhatnék egész éjjel, csakhogy én nem ilyen ember vagyok. Nekem nem a pénz az első, hanem a tudás és a Zóna kutatása, így egy olcsó szállás meg egy emberes vacsora után dőlök neki az ágynak. Nem igazán tervezek semmi extrát csinálni az utolsó kint töltött éjszakámon.

Másnap egy zsíros lefizetéssel tök simán be tudom magam vitetni a Zónába, semmi papíros macera, semmi határoknál akadt hülyeség. Csupán egyetlen keménykedő őrrel futottam össze az úton, de egy kis kenőpénz mindig meghozza a hatását. Mondjuk a Zónába érve így csak kb 4000 rubelem maradt, de valamit valamiért, nem? Egy egyszerű szállítmányozó kamionnal utazni a Zónába nem túl előkelő dolog, de ezzel nem is kell törődni.
Az ottani tudós csapat fejével már korábban felvettem a kapcsolatot és jobbára örülnek annak, hogy jövök, így a megbeszélt helyen, ahol majd le kell szálljak, ott fog rám várni valaki.

_________________
Chernobyl - Page 5 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Szomb. 12 Szept. 2015, 17:52

~Tamara Slyen~
// Hú de rég is írtam én már ide//

A szanitéc elővesz pár orvosi motyót, amivel majd a sebemet elláthatja. Ezeket még én is felismertem, lévén csak kötözőt meg fertőtlenítőt vett elővett.
Eközben a többiek elkezdik behozni a cuccokat amiket a banditáktól koboztak el. nem vagyok egy nagy fegyverszakértő, bár volt amit felismertem és azon tűnődtem, hogy voltak képesek ezekkel egyáltalán lőni?
Bár mégis tudtak, erről a vállamon is látható az eredmény.
A doki előhúz egy tűt és nekem szegez egy kérdést, mire a többiek kuncogásban törnek ki, ami egyértelműen jelzi felém, hogy mi a helyes választási opció, a számomra.
~ ok altatás kilőve.
- Csak érzéstelenítést kérek köszönöm.

Válaszolom, miközben felkészülök arra, hogy valószínű fájni fog ez a kis műtét itt.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 5 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 5 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 5 Mudch0 Chernobyl - Page 5 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 5 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 5 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Csüt. 17 Szept. 2015, 19:19

// A "Másnap ki kell találnod, hogyan próbálsz eljutni ahova szeretnél." Egy gondolat menet vázolását értettem ezalatt. A karaktered most jár elsőnek Ukrajnában legalábbis előtörténete alapján Chernobyl közelében sem járt. A semmi macerás bejutást még meglátjuk a többieknek nem ment ennyire simán. Az ottani tudósokkal felvenni a kapcsolatot, hogy ? Kikerested egy telefonkönyvből ?

"Jelenlegi imeretek:
Chernobyl-t és területét különböző lények lakják amelyről ti mint kívülállók és a világ nem tud! Bármi éle mutációt ellehet képzelni ami 14 év alatt megtörténhet. Ezekről a lényekről vagy saját tapasztalatból szerezhettek tudomást vagy pedig tapasztalt vén rókák is mesélhetnek róla. Több fajta csoport él itt nagy részüket csak a pénz tarja itt más részüket a kutatás, artifact-ek kutatása ( artifact = valamilyen mágikus képességekkel bíró tárgy ). Van akit csak maga a "Zona" titkai érdekelték illvet voltak olyanok akik itt folytatták titkos tevékenységeiket a világtól elzárva.
"
//

Alex AKA Löncshús
A pénzből nem nehéz jó lakosztályt szerezned és mellé megfelelő kiszolgálást. Tudós lélek létedre nem a vagyon vonz hanem a tudás így holmi emberi szükségletek nem tudják elterelni a figyelmedet a célodról.
Az artifektet megfejtve mi se vonzza jobban a magadfajta tudóst mint, hogy még több ilyen mágikus tárgyat fejtsen meg.
Másnap el is kezded keresni azt a személyt aki jó pénzért betudna vinni a területre ahonnan az általad vizsgált kő származik.
Ahogy kilépsz a hotelből veled szemben egy bárt látsz, az előtte lévő parkolóban egy férfi éppen most száll ki járművéből.
Járműve egy fekete Audi 100 2.3 Orosz rendszámmal a férfi öltönyt visel szemüveggel és éppen telefonál.
Továbbá a bár előtt 4 motor is áll más jármű nem.
Tőled balra és jobbra is főút a járda mindkét szélén boltok sorakoznak: Borbély, fegyverbolt, élelmiszerbolt, kisállat kereskedés, barkácsbolt amit hirtelen körülnézve megpillantasz.
Az ég borult, kissé ködös is az idő, de a látási viszonyokat nagyon kis mértékben zavarja.
// Nyilván ebből se várok felhőtlenül nagy reagot de szeretném ezzel is leszögezni, hogy szinte korlátlanok a lehetőségeid a mozgásban minél figyelmesebben írod meg a reagot:  mire figyelsz oda stb. sokkal könnyebben kerülheted el a jövőben a kényes szituációkat. Részletesékben: lásd akár rendszám is. Legyen ez még egy bevezető kör aztán mehet az emberek halál listájára-tétele Smile GL & HF//



Kira
//Mivel van egy 18+ határ így nem írom le mi történt volna ha altatást választasz de örülök, hogy elkezdted a reagokat részletekben is olvasni Very Happy //

A boltos megvonja a vállát majd egy üvegből aminek elég erős vodkaszaga van már locsol is a karodra egy jó adagot, majd ugyanezt az üveget meg is húzza.
Mondanom se kell ,hogy azonkívül, hogy elég alkohol szagod lett a nyílt sebre a "fertőtlenítő" kicsit sem esett jól.
Tű a kézbe, némi cérna és már el is kezdi az összevarrást 4-5 varrásból össze is húzza a sebet amit persze azért rendesen érzel mivel érzéstelenítőnek köze-sem volt a művelet során csak egy esetleges hirtelen fertőtlenítésnek. A fickó semmit sem törődött fájdalmaddal legalábbis arcán ez látszott folytatta rezzenés nélkül.
A férfiak elkezdtek kivonulni mikor varrásod megkezdődött. Sorra gyújtottak cigire még mielőtt kiértek volna szobából.
- Kint leszünk a táborba.
- Puska holnap.
Válaszolt a te kis felcsered miközben jó erősen összehúzta az első varratott. A fájdalom igazán elviselhetetlen volt és a beavatkozás igen korán sem volt túl szakszerű.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Timofei Pént. 18 Szept. 2015, 13:57

---Löncshús---
Az éjszaka jobbára jól telt, de ami most a legfontosabb, hogy minél előbb bejussak a Zónába. A hotelból kilépve nem egy boltot veszek észre, köztük egy fegyverboltot, de mivel nekem már van egy pisztolyom, így ezzel nincsen gond. Aztán egy bárnál megpillantok egy fekete, orosz rendszámos autót és egy fekete öltönyös illetőt, aki éppen telefonál. Továbbá négy motort. A legjobban úgy járnák, ha bevitetem magam, de nem nagyon bízok meg első látásra az idegenben. Megcélzom a bárt, majd bemegyek és a pultost megkérdezem kissé halkan, úgy, hogy csak ő értse amit mondok.
- Üdv. Nem ismer esetleg valakit, aki be tudna engem vinni Chernobyl területére? Vagy legalább is a közelébe.- ha esetleg ez nem elég, akkor kicsit közelebb hajolok és megvillantom a pénzem egy részét (révén nem költöttem belőle túl sokat, így rengeteg marad), majd csendesen megjegyzem. - A pénz nem akadály.-



///Te se gondoltad, hogy meg fogok bízni a fekete öltönyösben első látásra Very Happy////

_________________
Chernobyl - Page 5 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Pént. 18 Szept. 2015, 21:14

---Löncshús---

Elindulsz a bár felé mikor eléred az öltönyöst pasast pont abban a pillanatban a kocsiból kiszáll még 3 öltönyös fazon és jól megnéznek téged miközben bemész.
Belépsz jobbra 4 motoros arc rendesen vedeli a sört és a billiárd asztalnál hangoskodnak 3 nővel egyetemben.
A bárpultnál azonban nem ül senki így helyet tudsz ott foglalni.
Kérdésedre a bárpultos láthatóan kicsit sincs elragadtatva, de mielőtt megtudna szólalni a bár tükréből látod, hogy a négy öltönyös férfi be is lépett mögötted az ajtón és helyet foglaltak egy hátsó körasztalnál elhívva a pincérnőt.
A bárpultos felel a pénz hallatára.
- Nos nézzen csak körül ennyi pénzért bárki bedobja abba a rádióaktív porkatyvaszba. Csak én nem... Kér is valamit inni esetleg ?
A motorosok adják rendesen a háttérzajt így hirtelenjében nem hallod, hogy a mögötted lévők mit beszélnek.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Pént. 18 Szept. 2015, 21:20

A fertőtlenítés koránt sem úgy zajlott ahogy azt képzeltem. Az ürge szó szerint leöntötte vodkával a nyílt sebet majd a maradék vodkát meghúzza, a vodka mondjuk úgy, hogy nem esett jól egy kicsit se.
- Ssszz.
~ Azt a ki....ott. q...a ......
Mikor meglátom, hogy nem injekciós tűhhöz nyúl hanem a simához felszólalok még gyorsan.
- Fél pillanat.
épp kezemmel előhalászok egy vászonzsebkendő a felszerelésemből és begyűröm a számba, hogy arra harapjak rá és ne a fogaim őröljem szét attól ami valószínű rám vár.
- Mehet.
Mondom a zsebkendőn keresztül amennyire hallatszik. majd érzem ahogy doki 5 öltéssel szépen összevarr. Mondanom sem kell, hogy nem épp egy felemelő érzés volt. belül szó szerint üvöltöttem, annak ellenére hogy azért katonaként tűrnöm kellett a fájdalmat. Persze csak erős szisszenéseket hallhatott tőlem a felcserem és hálát adtam a zsebkendőnek, hogy nem törtek szét a fogaim a karomban lángoló és a fogaim összeszorításából kifolyó fájdalomtól. Csak abban reménykedtem, hogy hamar vége lesz ennek a korántsem szakszerű beavatkozásnak.

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 5 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 5 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 5 Mudch0 Chernobyl - Page 5 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 5 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 5 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Szomb. 19 Szept. 2015, 15:53

Kira

Vodka a sebre maró érzés kíséretével már a tű éppen elsőnek érne bőrödhöz mikor megállítód a folyamatot és előveszel egy rongyot. A férfi csak megvonja a vállát majd folytatja miután a rongyot a szádba tetted.
- Nők ... Egyáltalán mi a fenét keres itt tudja mit nem is érdekel egy hétig sem fogja húzni...
Elkezdi a fájdalmas varrást a rongy egyáltalán nem segít a fájdalmadon persze azért átvészeled.
Amint végzett a műtéttel a boltos összecsapja a felszerelését majd az összevarrt sebre önt még egy kis vodkát.
Ez már kicsit sem volt érezhető a varrás után olyan volt már csak ha víz érte volna kicsit kellemetlen de semmi több.
A férfi felállít a székről majd azzal a lendülettel a karodnál fogva ki is vezet a vevő térbe ami szimplán nem volt más mint, hogy egy méterrel arrébb tette a szűrödet a táskáddal együtt. Majd be is csukja mögötted a képen látható rácsot és vissza ül a székére.
- Na akar még valamit ? Van valami eladó holmi ? Ha nincs akkor kifelé... Sok sikert többet úgy sem találkozunk .
Ha kimész a Stakerek sorra dohányoznak fent ládákon ülve 5en.


A hozzászólást Tank008 összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 22 Szept. 2015, 13:32-kor.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Timofei Szomb. 19 Szept. 2015, 17:28

---Löncshús---
Meghallgatom a pultos kissé haszontalan válaszát, majd kiszúrom, hogy az öltönyösök leülnek egy asztalhoz. Nos kissé problémás a szituáció, azt hittem, hogy majd mond egy konkrét embert, aki bevisz és kész, de senki se kaphatja meg azt, amit akar. A kérdésére, hogy kérek-e valamit, csak megrázom a fejemet és lassan megindulok az öltönyösök asztala felé. A motorosokat nem szívesen kérném meg, mert nem éppen tudósbarát képük van, de talán az öltönyösök megbízhatóbbak. Legalább is úgy hiszem, hiszen szinte süt róluk a profizmus. A gond, hogy ezek általában többet is kérnek, szerencsémre a meló után most a felső tízezerben vagyok (úgy kb 20- 25 000 rubel), így megengedhetek magamnak egy profibb fuvart. Odamegyek hozzájuk, majd megvillantom nekik a pénzemet:
- Érdekli önöket egy egyszerű, de jól fizető üzlet, uraim? - majd ha igent mondanak, akkor leülök és tovább folytatom - Be kell jutnom Chernobyl-ba. Vagy legalább is a közelébe. Jó árat fizetek annak a sofőrnek, aki elvisz oda kérdések nélkül. - mondom, de közben fél szemmel a motorosokat figyelem és készenlétben vagyok, arra az esetre, ha pisztolyt kéne rántani.

_________________
Chernobyl - Page 5 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Kedd 22 Szept. 2015, 14:52

---Löncshús---

A csapos válaszodra kissé megsértődött képet vág majd folytatja a pultjának törölgetését. Amint elindulsz a négy öltönyös fickó felé kettőjük épp a pincérnővel kacérkodik. A másik kettő közül az egyiküknek azonnal feltűnik, hogy te feléjük tartasz és tekintetét rád szegezi majd oldalba böki mellette ülő társát és irányodba bólint fejével. Társa erre egy mogorva nézés ellenében egyik kezét az asztalról a övére helyezte át akárcsak a mellette ülő aki kiszúrt. Mikor közelebb érsz a pincérnő éppen végzett a rendelés felvételével.
Első mondatod után a férfiak elveszik kezüket az "övükről". Majd aki eddig a pincérvővel kacérkodott kezével helyet kínál neked az asztalnál miután megvillantod a pénzed.
- Hallgatjuk.
A szó kimondása után a két oldalsó személy feláll az asztaltól és kifelé veszik az irányt. A harmadik Egy Hangtompítós pisztolyt tesz az asztalra révén nem vagy nagy fegyverszakértő egy pillanat alatt nem tudod felismerni a fegyver típusát, mivel a következő pillanatban egy ronggyal le is takarja a rád néző fegyvert ravaszon az ujjával. Épphogy csak elmondod amit szerettél volna mire a két férfi visszatér és helyet is foglalnak melletted a két oldaladon.
Mintha csak jelentést adnának le.
- Tiszta sehol egy zsernyák.
Majd a férfi aki semmit nem csinált eddig csak veled szembe ült és végighallgatott elteteti a fegyvert az asztalról majd felel.
- 10.000 Rubel / Személy Chernobyl még ma. A pontos időpontról én döntök. Pénz fele most a többi a végén. Csak maga ?
(A motorosok továbbra is elvannak a saját világukban.)
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Timofei Csüt. 24 Szept. 2015, 15:28

---Löncshús---
A pultos pofavágásaira nem is reaggálva telepszem le az öltönyösök közé, akiket a pénz látszólag felcsigázott, így meghallgatják az ajánlatomat. Miközben szövegelek, kettő elmegy közüllük, és az egyik látszólag egy fegyvert vesz elő, de szinte azonnal le is takarja. Reméltem, hogy ezt civilizáltan is meg lehet oldani, de látszólag senkiben sem lehet megbízni. Természetesen folytatom a mondandómat és mikor a végére érek, akkor a másik kettő visszatér és közlik, hogy nincs zsaru a közelben. Nem is érdekel annyira, de ezután az egyik fickó elteteti a fegyvert és megszólít.
- 10.000 Rubel / Személy Chernobyl még ma. A pontos időpontról én döntök. Pénz fele most a többi a végén. Csak maga ? - mondja, mire én elégedetten elmosolyodom. Erről beszéltem, sinen van minden.
- Csak én. - mondom, majd előszedem a pénzt és a tenyeremmel letakarva odacsúsztatom feléje. - A másik felét a végén, ahogy maga mondta. - majd körbenézek - Tehát hol és mikor?

_________________
Chernobyl - Page 5 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Pént. 25 Szept. 2015, 18:35

A pénzt átcsúsztatod amit a férfi egy mozdulattal el is tesz az öltönyébe. Megjön a pincér két tálcával le is teszi a megrendeléseket a férfiaknak többek között ott hagy számos feles poharat sört és egy teli vodkás üveget is majd szép lassan mind a tíz feles poharat teletölti a tüzes vízzel és otthagyja a tucatnyi sörös üveget is az asztalon amelyekből ki is bont ötöt.
- Köszönöm távozhat.
Kissé negatívan el is küldi a pincért, aki ügyet sem vet az öltönyös úriember modortalanságára.
Az egyik férfi szétosztja a feles poharakat neked is jut kettő és mellé egy sört is.
A férfi, aki eddig veled "társalgott" fojtatja:
- Iszunk és megyünk!
A férfiak egészen addig ott időznek amíg el nem fogy a pia a jobbra ülő ha netán elfogyna a piád rögtön újra is tölti.
- Egy megbízást nem lehet úgy elvégezni, hogy nem készülnénk rá fel.
Ha végeztek a piával (megittátok az összeset) akkor a férfiak felállnak és kikísérnek az autójukig kinyitják azt úgy, hogy te ülj az anyós ülésen.
( Ha persze valamiként máshogy döntesz jogodban áll Pl. Nem akarsz beszállni a kocsiba vagy inni vagy kinyírod őket tudom is én)
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Timofei Szomb. 26 Szept. 2015, 11:38

---Löncshús---
Őszinte örömömre belementek az üzletbe, a főnökük, meg már el is rakta a pénzét. Ezután persze kijön a pincérnő jó sok vodkával, de miután engem is megkínálnak, én csak megrázom a fejem.
-Köszönöm, de nem kérek. Tudós vagyok, nem szokásom italozni....annyira. - mondom, majd megvárom amíg végeznek. Érdekes, hogy részegen akarnak vezetni, jobb, ha felkészülök egy esetleges vérontásra is.
A piálás végeztével kimegyünk a kocsihoz és beszállunk, én meg az anyósülésen kapok helyet. Nem fintorgok, elfogadom, de ha esetleg beüt a szar, akkor készen állok a lövöldözésre is.

_________________
Chernobyl - Page 5 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Tank008 Szer. 30 Szept. 2015, 20:05

A férfiak csak megvonják vállukat mondván több jut nekik. Nem zavartatták magukat, hogy nem ittál ők vedeltek rendesen.
A három férfi bezsúfolódik hátra, akivel eddig beszéltél és odaadtak a pénzt pedig a kormány mögé ült.
Annak ellenére, hogy elég sokat ivott a férfi a sebesség határt betartva hibátlanul vezet ki egészen a városból.
Egy fél óra elteltével megpillantotok több táblát is:
A tábblák egy része egyértelműen azt mutatják, hogy a férfiak tényleg Chernobyl fele visznek.
Míg a többi többnyire arra utal, hogy a belépés tilos, Tovább haladni tilos, Rádióaktív terület, Katonaság által őrzött terület.
Az út eddig teljes csendben telt csak a három férfi mulatozott hátul. Azonban a táblákat látva a melletted lévő öltönyös úr megszólal.
- Biztos maga a dolgában ?
Majd nem mintha igazán érdekelné válaszod tovább hajt egy vihar kellős közepébe. Percenként több tucat Radioaktivitást jelező tábla mellett és egyéb figyelmeztető tábla mellett haladtok el.
A vihar egy jó 10km-en át tart majd mikor véget ér egy minden ezelőtti táblánál is nagyobb jelzés fordulj vissza jelezés mellett haladtok el.
A következő pillanatban nagy durranás, a kocsi irányíthatatlanná válik letér az útról és az erdőben belecsapódik egy fába.
Tank008
Tank008
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 318
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 28.
Age : 29
Tartózkodási hely : Bp.

Karakteradatok
Főkarakter: Tank008
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

tank008-travian

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Timofei Pént. 02 Okt. 2015, 19:19

---Löncshús---
Szerencsémre az öltönyösök nem akarnak leitatni és aztán elvenni a pénzemet, mert amikor nemet mondok a piára, akkor csak vállvonogatással válaszolnak. Ezután a kocsiba bepattanva viszonylag nyugisan telik az út, sorra jönnek a táblák, hogy forduljunk vissza, meg a többi. Végre. Végre valahára! Hamarosan bejutok a Zónába és végre elkezdhetem az ottani életemet. Hallottam olyan történeteket, hogy a Zóna befogadja azokat, akik nem akarnak ártani neki, és én ehhez fogom tartani magam. Nem érdekel a pénz, vagy a vadászat, engem csak a kutatás érdekel. Csakis a kutatás, a pisztolyom is csak végszükség esetére kell, ha valakinek nem tetszene az ottlétem.
- Biztos maga a dolgában? - kérdezi a sofőr.
- Semmiben sem voltam olyan biztos eddig, mint ebben. - válaszolok, de látszólag nem nagyon érdekli a válaszom. Sajnálatosan belerohanunk egy viharba, ami nem lenne olyan nagy gond, de kb 10 km után valami éles csattanást követően belerohanunk egy fába az erdőben. A becsapódás után minden sötét lesz.

Rövidesen magamhoz térek és körbenézek. Nem igazán érdekel, hogy az öltönyösök túl-e élték e, vagy sem, a lényeg az én vagyok meg a holmim, ami eddig az ölemben hevert és most is ott van. Szerencsére ki van bélelve a táska, így nem igazán eshetett baja a cuccaimnak, szóval minden rendben. Kiszállok a kocsiból, majd körbenézek.
- So, it begins...

_________________
Chernobyl - Page 5 6s6fic
Néha a legkisebb dolgok a legerősebbek.

"String up the razors... sharpen the blades
Tighten the skins up... no one escapes"

"You depent on our protection
yet, you feed us lies from the tablecloth"

"Kívülről talán nyugodt vagyok, de eddig 139 módon képzeltem el a halálodat."
Timofei
Timofei
4. szint - 10 kredit

Hozzászólások száma : 289
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2015. Jul. 27.
Age : 26
Tartózkodási hely : Hát azt magam se tudom

Karakteradatok
Főkarakter: Timofei
Főkari/multi: Főkarakter
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Laura Slyen Csüt. 19 Nov. 2015, 22:58

A "szanitéc" szid a nemem miatt, de én fel se veszem, lévén volt időm megszokni már máshol is a hasonló bókokat. Ellenben a beavatkozás piszkosul fájt. A karom alig éreztem utána. A szakszerűnek nem mondható ellátás után a férfi szinte azonnal kitessékelt, épphogy fel tudtam kapni a cuccom az épp vállamra és felkapni a másik két táskát az épp kezemmel, míg haladtam kifele.
A kérdésre a válaszom csak rövid volt.
- Arra azért ne vegyél mérget. Előbb megnézem mit szereztem ma, aztán lehet hozok neked valamit. Addig szia és kösz a varrást.
Mondom bár nem túl meggyőzően mert legszívesebben elküldtem volna melegebb éghajlatra a "szanitécet". Ahogy léptem párat megláttam 5 stalkert akik a ládákon ülve dohányoztak.
Közelebb mentem, gyorsan felmértem őket és hangulatuk, és ha úgy ítélem meg, hogy megtűrnek, akkor egy tőlük nem túl közeli, de nm is túl távoli láda mellé pakoltam le, majd ültem fel. A tabletet feldugtam a töltőre amit magammal hoztam és a laptopot pedig az ölembe vettem, hogy megnézzem milyen adatokat is rejt magában, mert ha semmi érdekes, akkor már adom is el a szanitécnek. Ellenben ha értékesek az információk, akkor olvasgatok egy kicsit közben fél füllel és szemmel figyelem a férfiakat, hogy nagyon engem fókuszálnak e vagy tesznek e veszélyesnek ítélhető mozdulatot.

felszerelés:

_________________
Karik és multik: reneszánsz: Laura Slyen x-diák: Peter Calm NJK: Bakura Carter/Kyru,Gaia(Légió) VH:Vera Slyen, Vera Vi Slyen, Tamara Vera Slyen, AoA: 70 Bamf  Epic:(aktívan) RANDOM (KM)
- Chernobyl - Page 5 He__s_such_a_bad_boy_by_gxbevingurl1995-d48h3n9  Chernobyl - Page 5 5000_Thanks_by_Mallemagic Chernobyl - Page 5 Mudch0 Chernobyl - Page 5 Starcraft_2__kerrigan_by_ruthieee-d7c63ms Chernobyl - Page 5 Jubz_ID_Collab_by_Boneitis Chernobyl - Page 5 __0___0___by_valentinakallias-d37m72i
Laura Slyen
Laura Slyen
9. szint - 20 kredit

Hozzászólások száma : 826
Hozzászólások régi : 0
Reputation : 0
Join date : 2013. Feb. 20.
Age : 29

Karakteradatok
Főkarakter: Kira Sign
Főkari/multi: Multi
Síkok:

Vissza az elejére Go down

Chernobyl - Page 5 Empty Re: Chernobyl

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

5 / 5 oldal Previous  1, 2, 3, 4, 5

Vissza az elejére

- Similar topics
 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.